2017. augusztus 10., csütörtök

PÓLUSOK ÉS POFÁRAESÉSEK

Folyik a vita a semmiről, körülbelül azon a szinten, mintha arról vitatkozna az úri közönség, hogy kell-e az embernek nyolc szem a háta közepére.
Értelme nincs, realitása nincs, csak egyetlen dologra jó: időhúzásra.
Márpedig időből van ma a legkevesebb.
A harmadik pólus létrehozását a minipártokból Karácsony Gergely erőltetgeti, igaz nem valami túlzott vehemenciával, egybe akarván terelni a kispártokat, melyek között a Kétfarkú Párt olyan, mint pincsik között a dán dog.
A szocialista behemót elhatárolódik az ötlettől, ezt természetesen olyan kecsesen teszi, mint amikor az elefánt menüettet táncol a porcelánboltban.
Szép szokása szerint mindenkit sérteget, gondolván, hogy ez az erő jele.
Pedig ez csak a taktikai érzék hiányára utal, és az ember nem tudja, hogy neveletlenségből vagy az ellenzéki oldal szándékos szétverésének szándékából fakad, de talán ez lényegtelen is.


A pólus két átellenes pont egyike.
Három pólus nincs, olyasmi ez, mint az alternatíva.
A harmadik pólus koncepciója bár hülyeség, de kiérlelt: van három törpepárt, ha egymás nyakába ülnek, akkor óriás lesz belőlük és ők leszek akkor a harmadik pólus.

Ezt valószínűleg Törpokos találhatta ki, de az sem lehetetlen, hogy maga a gonosz Hókuszpók bérelte fel az elméleti szakembert e számára kedvező elképzelés propagálására.
A szocik ezt pontosan tudják, de tiltakozásuk hiteltelen, ugyanis a Birodalmi Lépegető el van telve imperialista gőggel, jóllehet a Birodalom már régen a múlté, az erő meg elfogyott.
A Szocialista Párt ma olyan, mint a hajdani szépasszony, akire ráborulhat L'Oreal összes kincse, akkor sem lesz már hamvas soha, mégis úgy kelleti magát, mintha ő lenne az összes vonzó feromon tulajdonosa.
Valahogy az Istennek se akarja észrevenni, hogy már senki nem telefonálja neki, hogy "Ne fürgyé le!" inkább fintorog a nép a sajtszagú, démon mellett...
A kispártok meg egymástól rettegnek és óvatosan nézegetik, melyikük fogai nőttek akkorára, hogy fel tudja zabálni a többit, mert a finanszírozás ugyan valószínűleg egy helyről érkezik, de nem mindegy, hogy hányfelé kell vágni a Nemzeti Együttműködési Tortácskát...


Namármost ezekből akkor lesz harmadik pólus, amikor belőlem - kifinomult mozgáskultúrájú teveként - Pliszeckaja utódja a Bolsoj Balettben.
Nekem ez a harmadik pólus is tetszik, hiszen ahhoz, hogy valami harmadik legyen, kell lennie elsőnek és másodiknak is.
Itt jelenleg annyi pólus van, hogyha a Földnek lenne annyi mágneses pólusa, a hajók és repülők úgy pörögnének, mint majom farkán a stanicli, és aki Washingtonba indult, könnyen Pekingben köthetne ki.
Így is gyanús már a helyzet, hiszen olyat már látunk, aki Brüsszelbe indult és most félúton van Moszkva felé...
De tételezzük fel, hogy az első pólus a kormányzó párt, második a szocialisták, harmadik a Karácsonyfa, de akkor mi van azokkal, akik ebből a tortaszeletelésből kimaradtak?
Itt van akkor gazdátlanul a DK és itt van a Jobbik is, melyekről a nagy pólusozás közepette előszeretettel feledkeznek meg a politika agytrösztjei - úgy vannak velük, mint a forró krumplival, inkább elejtik, de nem foglalkoznak velük.


A DK még csak-csak, hiszen Gyurcsány ekézésével jó nagyot lehet nyalintani Orbán seggén, ez pedig fontos aktus lehet a további finanszírozás tekintetében.
De a Jobbik nehéz képlet.
Jó lenne, ha nem lenne, de van, letagadhatatlanul.
Tetszik - nem tetszik, ők az évek során, miközben a demokraták el voltak foglalva egymás ekézésével és doktriner baromságok mantrázásával, felépítették magukat, kiépítették a szervezeteiket, folyamatosan karbantartották kiterjedt szavazóbázisukat, és még a sors is a kezükre játszott.
A legnagyobb magyar Orbanológus, aki felismerte a Vezér geci-jellegét szükségszerűen csak bennük találhatta meg azt a társadalmi-politikai bázist, melynek felhasználásával megszorongathatja Vityka haverja bánatos mogyoróit.
Ma a diktátoron kívül közterületi médiafelülete a Jobbiknak van, televíziója a Jobbiknak van, és lesz itt még egy-két meglepetés a választásig...


Mindenesetre a sok csóró koldus még most is előkelően fintorog, jóllehet a Jobbik kézzel-lábbal iparkodik szalonképessé tenni magát, miközben Orbán egyre radikálisabb húrok pengetésével próbálkozik, néha-néha már a fasizmus határait is átlépve.
Pedig ebben a helyzetben csak a hülye nem ismeri fel, hogy a Fidesznek nevezett Orbán ellen csak a Jobbik bevonásával lehet győzni, és Vikkancs sikítófrászt kapna, ha a demokratikus oldal behívná  egy ellene létrehozott koalícióba Vonáékat.
A pártok itt mind azon rugóznak, hogy milyen színű legyen a kórházi dolgozók köpenyének szegélye, jóllehet, ha fel akarják építeni a demokrácia csillogó és libalábon forgó palotáját, akkor először el kell takarítani az építkezés helyszínén éktelenkedő égigérő trágyadombot.
Utána lehet majd tervezni, szervezni, kivitelezni, de addig csak légvárakat lehet építeni.
Nem kell a Jobbikot szeretni és a Jobbiknak se kell komcsikat csókolgatni, mindössze egyben kell nézetazonosságra jutniuk: Magyarország érdekeit tekintve ma legkártékonyabb a Törpnapóleon, őt és rendszerét kell világgá zavarni, persze csak a büntetésük letöltése és a vagyonelkobzás után.


Pólusból az a jó, ha kettő van, akkor lehet eligazodni a legegyszerűbb embereknek is - aki látott már iránytűt, az tudja.
Diktatúra, vagy demokrácia, ez jelen esetben a vízválasztó, és aki mást mond, az hazudik és Orbán szekerét tolja.
Hogy pénzért, vagy csak a diktatúra hasznos idiótája, ez is mindegy, az ostobaság nem enyhítő körülmény...
Felesleges azzal áltatni az embereket, hogy Augiász helyi istállóját három nap alatt ki lehet takarítani, ehhez kell minimálisan egy egész ciklus, unortodox eljárások és kemény, megalkuvás nélküli fellépés.
És kell valaki, aki ezt fel meri vállalni, csak azért, mert a hazáját szereti.
Nem lehet finnyáskodni, szépelegni, a ellenfelet jól tökön kell rúgni.
Az ellenfél ugyanis minden rendelkezésére álló legális és illegális eszközzel támadni fog, hiszen a jövőjük múlik a harc kimenetelén, ők meg már felettébb hozzászoktak a jóléthez.
Vagy ők, vagy mi, de ha ők győznek, akkor még az unokáink gyermekei is isszák majd a levét.


A pártok persze a választás napjáig ugyanilyen ostobán fognak viselkedni, mint most.
Viszont a tagság kényszerítheti őket az életszerűbb viselkedésre....
Simicska mondta egyszer, hogy Magyarországon mindenkinek jogában áll hülyének lenni.
Figyelem!
Nem azt mondta, hogy kötelező!


:O))

33 megjegyzés:

talalom írta...

Egyetlen kérdés azért megválaszolatlan maradt. Ma szerintem nem az a kérdés, hogy ki lenne hajlandó szövetkezni a Jobbikkal. Hanem az, hogy a Jobbik hajlandó-e szövetkezni bárkivel.Ezért a demokratikus pártoknak nem kéne ajánlgatniuk magukat: legalább azt a pofára esést kerüljék el, hogy a jobbik fintorogva visszautasít. Ez a taktikai helyzet szerintem.
De van ennél jóval súlyosabb kérdés. Elolvasta valaki a Jobbik programját? Van neki,nagyon profi módon összeszedett, közérthetően tagolt.(Úgy tudom,most készül a módosítása.) Ebből feketén-fehéren kiderül: ugyanaz, amit a Párt csinál (bár óvakodik le is írni),csak hatékonyabban.Vagyis, ha kell erőszakkal államosítás, (pl. a kereskedőláncok megszüntetése,a földek újbóli felosztása, a hitelek elengedése stb.) a szociális ellátás helyett kényszermunka stb. Vagyis: mindenkinek érdeme szerint - de azt én döntöm el, mi az érdem.
Pár éve Vona azt mondta: a magyarok 99 százaléka jobbikos, csak még nem tud erről. Igaza volt - nekem egyre inkább úgy tűnik. Akik még szégyellik az ilyes vonzódásukat, azok szavaznak minden körülmények között a Pártra(a néhai fiatal demokratákra).

Promenad írta...

Ez a Pliszeckája -hasonlat fenomenális!.
A többi is ...

PuPu írta...

Kedves talalom, nem a Jobbik programjának végrehajtására kellene szövetséget kötni, hanem Orbán eltakarítására, a demokrácia helyreállítására, diktatúra lebontására.
aztán a következő választásra már minden párt a saját programjával mehetne, kivéve a diktatúrát bevezető pártot...Nem értem, miért nem vagytok képesek ezt megérteni?
Ezért kellene egyetlen választási párt, ezzel a minimálprogrammal, ezért kellene minden párt tagságát felkérni ennek támogatására, egyetlen alkalommal csak...
Ebben minden párt érdekelt - a Jobbik is...
:O)))

mavtelep írta...

Mi (remélem pár millióan) már meg is fogalmaztuk a minimálprogramot : kormányváltás és elszámoltatás. És ezalatt nem a lájtos, káderek által showműsorként előadott száltépést gon dolom, hanem a valódi leltározást, mert az államháztartás ismert számai sztem hazugságok.
Kizárt, hogy egy új kormány egy törött gombot is találna a nemzeti vagyonból az eszement Fidesz éra után, azaz vissza kell venni a lopott jószágot !
Másrészt ez mozgósításnak is beválna.
Szervusztok, jó napot !

Bubo írta...

Bokros is pont erről beszél már régen.

István Horváth írta...

Ennel rividebb nyero programm nincs is...Kiplakatolni , de IZIBE.

Kapat írta...

Ha egy normális országban élnénk! De nem, itt minden párt önmegvalósítani akar! Mit számít, hogy közben párezren éhenhalnak?! :-(

bubu írta...

Kedves PuPu, és kedves sorstársak! Egy baj van a pártokkal, mégpedig az, hogy a józan paraszti ésszel rendelkező tagságot kihagyják a döntésekből. Pedig állítom, minden párt tagsága hasonlóképpen vélekedik mint PuPu, és mi többiek. Szerintem ha a pártok egyszerű tagságában lennének tökös legények, akik összefogva kikényszerítenék saját drágalátos kényuraikból a PuPu által fentebb leírt józan döntéseket, sokkal előbbre tartanánk. Nem értem miért kell nekik arra várni, mit dönt a vezetőség a fejük felett önzésből, nagyképű kivagyiságból.Szerintem a pártok egyszerű emberekből álló tagsága nem finnyáskodna, nem fordulna el a vezetőitől csak azért, mert azok hoztak egy értelmes és célravezető döntést, félretéve egyéni érdekeiket. Még talán a tekintélyük is megnőhetne a tagság szemében, hogy képesek egyéni érdekeiken felülemelkedni az ország népének kedvéért, és hajlandók akár az ördöggel is cimborálni hogy megszűnjön ez a jelenlegi áldatlan állapot.

hello írta...

Tartsatok nagyon pesszimistának, de olvasva itt is, másutt is a fejtegetéseket, egyszerűen nem látok olyan variációt, ami valódi megoldást jelenthetne.

A Jobbik bevonásáról nekem nagyon más a véleményem, és ezt a cukiság-műsorukkal se tudták nálam megváltoztatni: ha neadjisten magukban, de akár PuPu teóriája szerint másokkal összeállva a hatalom közelébe kerülnének, arra ráharapnának, mint egy bulldog, szájzárat kapva, azaz el nem engednék többé, és itt betyárabb világ következne a mostaninál is, csak épp másmilyen aspektusból.
Bár tudom, hogy csak a változás állandó, de egyetértek Újhelyi Istvánnal (tegnap az Egyenesen-ben, Olgánál), hogy ha komolyan gondolnák a damaszkuszi úton előadandó produkciójukat, akkor a képviselőik az Európai Parlamentben átülnének az EU-t ellenzők közül máshová, Vona Gábor nyilvánosan bocsánatot kérne az emberektől pl. az EU zászló égetésért, a cigányok megfélemlítéseiért + az összes többiért! Még ennek a megtörténte se lenne 100 %-os biztosíték, de ennek hiányában csupán kölyök vizslákat cirógatni, ölelgetni...

Elég alaposan megjegyeztem, amit egyszer PuPu írt le, hogy az istenadta nép zömének az aranyhalakhoz hasonlatosan kb. 3 perces memóriája van, vagyis egyáltalán nem bízom abban, hogy a szavazófülkében pro és kontra minden jelölttel kapcsolatban mindaz eszükbe fog jutni, ami a helyes döntésükhöz elengedhetetlen lenne.



PuPu írta...

Ha Churchill úgy gondolkodott volna, mint te, ma az Etelközben írnád a kommentedet.
Kedves hello, te mindig az érzelmeidből indulsz ki, holott a politika az érdekekről szól.
:O)))

mavtelep írta...

PuPu
Jó, hogy említetted Churchillt, nekem is eszembe jutott, hogy akkor lett Nagy-Britannia és Európa igazi vezetője, amikor egyenesen megmondta : vér, szenvedés és könnyek árán tudunk győzni
Persze nincs háború, de nincsenek államférfiak sem, - az egy Merkelt kivéve...)))

hello írta...

OK, PuPu, remélem, mind a ketten megéljük, mi jön az Orbán-éra után, s ha így lesz, majd megbeszéljük, hogy is alakultak ezek az érdekek kis hazánk politikai égboltján.

hello írta...

Még annyit hozzá, hogy lehet, e téren hiányosak a történelmi ismereteim, de nem igazán értem az összefüggést Churchill pályafutása és az én Etelközbe kerülésem lehetősége között.

pleinair írta...

Ha nem tévedek, Churchill is szövetkezett Sztálinnal Hitler ellen. (?????)

hello írta...

Ja. És ennek mi köze Etelközhöz?

pleinair írta...


Pillanatnyilag Botka mindenféle megegyezés, választási együttműködés gátja.
De ott van még gátló tényezőként a baloldal lelkében lévő doktrinerség, a taktikai lépéseket ellehetetlenítő, rosszul értelmezett elvhűség, ami éppen az elveinkkel ellentétes hatalmat gyakorló, elvadult rendszer leváltását gátolja meg.
Nem azt mondom, hogy a cél bármilyen eszközt szentesít.
Nem kell nekünk is fasisztoiddá válnunk ahhoz, hogy a közös érdek jegyében átmeneti szövetségre lépve leváltsuk a jobbiknál is kártékonyabb és erősebb népnyúzó, tolvaj bandát.

góbé írta...


Sietve jegyzem Plenairnál a pont. De ne fogjuk szegény Botkátra csupán! Mint ahogy 2014-ben, most is a' zemeszpéé bármiféle együttmüködés akadályozója. Akkor messterrházi, mostmeg bottka..

A lényeg: 2006. óta, bár némileg csökkenöen, a fideszre nagyjából 2 millióan szavaztak. A zemeszpé, és forgácsai 2006. és 2014 között nagyjából több mint egymmillió szavazót veszitettek. Ugyanabben az intervallumban jobbik több mint egymillió szavazót szerzett !

Kérdés egyáltalán, hogy honnan ???!!!

Nyolc év alatt ennyi, hajdani emeszpés nem fasizálódhatott, inkább csak megcsömörlött.
Keedves Hello! Ne csupán a pártokat, programokat nézd !

Annak a több mint egymilla, jobbikra szavazónak a késztetésére is muszály lenne odafigyelni !
A fideszre sosem szavazna, a zemeszpé-dk-stb. környékén csak a gusztustalan dedós-civakodást látja, s mert elszántan szavazni akar, mi/ki más marad neki...
Mi alapján lehet őket elitélni??

hello írta...

Kedves Pleinair, én amerre nézek, gátló tényezőket látok.
Tény, a politikusok közül Botka ennek az etalonja, de nem az egyetlen, akin/amin gellert kap a történet.

Amúgy meg emlékeztetnélek, Vona maga jelentette ki, hogy a Jobbik nem demokrata párt.
Végiggondoltad, ha rajtuk múlna, milyen rendszer következne itt Orbánisztán után irányban, célokban, módszerekben, stílusban stb.?
De mondok mást. Elképzelted már magad elé, ha netántán akcióegységre lépve le is váltanák a jelen rezsimet, majd az ebben részt vevő demokratikus partnerek a Jobbikkal is a demokrácia játékszabályait kívánnák a továbbiakban értelemszerűen alkalmazni, az hogyan sikerülne, abból mi kerekedne ki?

Csak, merthogy a választás elképzelt eredménye 1 dolog, de jön a másnap, a harmadnap, meg az összes többi nap, hét, év.
És a vesztes Fidesz se fog Szív Újságot olvasni. Semmi nem lesz drága. A TEK-től a B-középig bekalkulálható a teljes és azonnali mozgósításuk.
Vagy gondolod, azok egyből átállnának a nyertesek oldalára?
És a Fidesz-szekta elvakult hívei egyből megvilágosodnának?

Szóval hogyan lesz a tovább?
Pláne, ha nem csupán a demokratikus elveket valló szereplők lesznek a porondon a feltételezett győztes szövetségesek között?
Ki kivel fog megegyezni, összefogni, ki kit fog elárulni, hátba szúrni, ki kinek fog egyből a torkának esni a valós hatalom megszerzéséért?

Túl sötéten látok?
Lehet. De nem csak magamat, a szeretteimet, hanem a hazámat féltem attól, ami megtörténhet.
Az a bajom, attól vagyok ennyire keserű, mert nem látom a normális mederben tartható megoldást, a járható kiutat ebből a sokszoros csapdahelyzetből. És igencsak közeleg a 2018.

Érdeklődéssel várom, ki mit tud a fenti dilemmáimmal kezdeni, mivel nyugtatna meg.

hello írta...

Kedves Góbé, ha nézed Olga műsorait, a vendégei elmondják, hogy egyrészt a Jobbik az elmúlt években járta a vidéket. Hogy hol mit mondtak, ígértek, azt én nem tudom, de mint a kutatások mutatják, egyrészt a vidéki településeken főleg az alacsonyabban iskolázottak, ám a városokban viszont a fiatal, képzett, főleg férfiak köréből jönnek a potenciális szavazóik.

Nem véletlen, hogy Dúró Dóra csak az 1990 után születetteknél kötné ki, hogy ki ne szavazhasson az alapfokú iskolai végzettsége hiányában.

Az utóbbiaknak imponálhat egyrészt akár a Jobbik harciassága, meg nyilván taszítja őket a demokratikus pártok szerencsétlenkedése. A korábbi időkről saját tapasztalatuk nem lévén, mindent könnyen készpénznek vesznek, amit mondanak nekik arról.

hello írta...

A tegnap estéhez még annyit, hogy a 0:08 órás hsz-om szerintem elég beszédesen cáfolta, hogy nem a logikai gondolkodás, hanem az érzelmeim vezérelnének (by PuPu). Akitől várom a rám + az Etelközre vonatkozó kapocs magyarázatát is.

Bubo írta...

Ha már szóba került a Jobbik javaslata, hogy az analfabétáknak ne legyen szavazati joguk. Nem old meg semmit, igaz a vakok sem kaphatnak jogosítványt, de még a gyengén látók se mind.
A probléma inkább az miért nem szavaznak az iskolázott emberek? Sokan vannak a képzett és tájékozottabbak között akik elégedetlenek, de nem szavaznak. Pedig aki olvas az találhatna alternatívát is.

A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak. / Edmund Burke /

kekec írta...

Pupu, ez most egy nagyon sikerült poszt (mindig az, de most különösen) viszont mégis kekeckedhetnékem van:
A szavazóknak az a szánalmasan vékony rétege, amelyik ír, olvas közéleti témákban tájékozott, azoknak lehet hívószó a demokrácia helyreállítása, és lehet program az Orbán és bandája eltávolítása minden áron.
A többi meg abból indul ki, hogy "'felülről nézvést még megvan az ország" sőt az általa elérhető (ingyenes) csapokból a sikerpropaganda zúdul rá, és még nem érte el azt a szintet a valóság és a propaganda különbsége, hogy az ő ingerkuszönüket is elérje. És azt látja, hogy az ellenzék kormányzóképtelen, ugyanis a programok ellentétesek, és minden egyes jogszabály megalkotásánál is ugyanígy szertesztét húznának. Ezt hívják KORMÁNYZÓKÉPTELENSÉGNEK!
És miért bizná az országot az egyszeri szavazó a stabilan kormányzó fidesz helyett egy kormányzóképtelen, kompromisszumképtelen csordára - akár benne van a jobbik, akár nem?
A 2/3 elérése így reménytelen, az egyszerű többség mellett meg a fidesz fog kisebbségből is kormányozni - legfeljebb majd kézből etet néhány "ellenzékit", hogy átszavazzanak. Minden témában majd más csaoportocskát. Vagy koalázik a jobbikkal.
Botka egyetlen életképes ötlete az Árnyékkormány - Gyurcsány is megcsinálhatná a magáét.
Különös tekintettel arra, hogy akkor a KORMÁNYPROGRAMO/KA/T is össze kellene fésülni.
Nem érnek rá ezzel baxakodni a választás után!

györgy vary írta...

REMEK ÍRÁS!!!

Alex írta...

Sajnos nem bízom a Jobbikban,félek hogy összeáll a választás után a fidesszel,persze falból visszahúzódik G. meg Vona a siker érdekében vagy fél évre.Aztán ott állnak négyötöddel,és hamarosan a sötétség.

talalom írta...

Értem Pupu,hogy miről beszélsz. De még mindig maradt a kérdés: kell-e a demokratikus pártoknak, hogy a Jobbik fölényesen röhögve visszautasítsa a szövetséget???? Ez ugyanis valószínűsíthető: már ma is elnéző mosollyal nézik ezt a birkózást, csak nekik hoz az ügy.

PuPu írta...

A puding próbája, hogy megeszik.
Másrészt meg a visszautasítás - függetlenül az indoklástól - tisztítja a képet, ugyanis valaki vagy demokratikus alapon kíván politizálni, vagy a valóságos diktatúrát támogatja, - ez után nem lenne helye mellébeszélésnek.
Ez nem hiúsági, hanem lényegi kérdés.
SZVSZ...
:O)))

pleinair írta...

Kedves Helló, sajnos én legalább annyira sötéten látom a jövőt, mint Te.
Ha valami csoda folytán megvilágosodna az ellenzék és együttműködve legyőzné a fideszt,
akkor Vitya a kudarcot kegyetlenül megtorolná. Bebetonozott tisztségviselői, sajtó és média
fölénye, kiépített maffiahálózata és irdatlan vagyona biztosítaná hatalmát, akkor is,
ha elvesztené a választást.
Szerintem ilyen kilátások ellenére is meg kellene ragadni minden, közös célért összefogásra kész orbán ellenes erő aktivitását. Egyelőre a Jobbiknak is érdeke, hogy orbánt börtönbe juttassa.
A legnagyobb baj az lenne, ha búnak eresztenénk a fejünket, és reményvesztetten semmit se
tennénk.

1970 írta...

Kedves Alex!

Jól látja, persze a sötétség kora már most is itt van. Nézze meg a politikai elitet...

mozigepesz írta...

A cél szentesíti az eszközt? Ezt mindenkinek magának kell megválaszolnia.
Ha a válaszod igen, akkor a következő kérdés: meddig lehet elmenni az eszközökben? Hol az a pont, ahol már nem éri meg?

PuPu írta...

Kedves Mozigépész, először ki kell jelölni azt a célt, mégpedig pontosan.
Például a diktátor eltávolítása és a diktatúra lebontása, a demokratikus államrend helyreállítása.
Ha a célt sikerült pontosan és véglegesen meghatározni, akkor egy stábnak a feladatot részekre kell bontani, és minden részfeladatot pontosan definiálni.
Ennek utána a részfeladatokat külön munkacsoportokra bízni, melyek pontról-pontra meghatározzák a teendőket, nem lépve ki feladatuk keretei közül, sem többet, sem kevesebbet nem téve, mint amire a megbízásukat kapták.
például, ha a demokratikus államrend helyreállítása feladatkörön belül az ügyészség szerepének helyreállítását kapja feladatul a munkacsoport, akkor határozza meg, hogy mivel valósította meg az alkotmányellenes működést, ki a felelős érte, ki ellen kell vádat emelni és ki, vagy mely testület tegye ezt meg.
Aki ezt a folyamatot úgy képzeli, hogy a fideszes alaptörvény és a diktatúra időszakában hozott törvények szerint kell megtenni, az rossz úton jár, a diktatúra kezdőpontját ugyanis éppen az alkotmány hatályon kívül helyezésének időpontjával kell meghatározni, és aki azt megszavazta, azt mind bűncselekmény elkövetésével kell vádolni.
Persze ez komoly jogi munkát igényelne, de hát erre lenne ez a négy év szánva, miközben persze az ország működőképességét sem lenne szabad veszélyeztetni.
Nem egyszerű, de nem is kivitelezhetetlen, és nem is szabad ezt a benyomást kelteni.
A végső döntés ugyanis a nép kezében van, a parlamenti képviselők csak ezt tolmácsolják, ha tisztességgel végzik a dolgukat, ha meg nem, akkor esküszegők, amivel természetesen jogi szankciók is járnak.
Persze ehhez kellenének bátor politikusok.
:O)))

hello írta...

PuPukám, Te kiben látod ennek az általad leírt akciótervnek a megvalósítására alkalmas személyt, egészen odáig visszamenve, hogy ehhez finoman szólva is nem egy langy nyári szellő formájában jelentkező, várható ellenszélben kellene hozzákezdenie?

Mert ennek hiányában marad az "I have a dream" dúdolgatása.

Névtelen írta...

neveletlen

kedves Pupu

Igaz, a puding próbája az evés, ha a Jobbikkal akarunk cimborálni, akkor ennek hangot (levelet) is kell adni. Pl. Vadai Ágens írhatna egy szívhez szólót Gabinak, olyasmit, amit Lacinak írt. Egyelőre őket mérik erősebbnek, így illenék.

http://mandiner.hu/cikk/20170809_nyilt_level_botka_laszlonak_a_magyar_szocialista_part_miniszterelnok_jeloltjenek

Ha ez véletlenül nem teremtené meg az orbánbuktató nemzeti frontot, akkor lehet tovább ötletelni, de nem árt közben figyelni a libák számosságát sem.

mavtelep írta...

hello
Itt van a végzetes tévedés : EGY embert kell keresni egy dem.ország irányítására ? Kösz, ilyenünk van, ki is éli diktátori hajlamait, bár a ganézáson kívül nem hiszem, hogy rendelkezne gazdasági tapasztalatokkal (például).
Ne egy ember, hanem a hozzáértők tudása vigye előbbre ezt a kis országot, a legszigorúbb társadalmi ellenőrzés mellett.
Magyarán . demokrácia kell, minden ez után következik !
Szervusztok, jó napot !