2018. május 8., kedd

A LÓ ELPATKOLT

Erről ma már mindenki meggyőződhetett.
Nem, nem tetszhalott, nem fog felpattanni, ha még verjük egy darabig, ez bizony megdöglött, és még örülhet, ha nem jár úgy, mint kollegája a Nemzeti Vágta alkalmából, mely bukott, aztán kegyelemből megölték, lábait eltörték és lenyúzták a bőrét.
Erre persze semmi biztosítékunk nincs, mint tudjuk, hőn szeretett Vezérünk nem egy nagyvonalú típus, kicsinyes és bosszúálló,  már várom, hogy mikor viszik el vezetőszáron Dobrev Klárát és mikor kerül be a BTk-ba - egyéni képviselői indítványra -  a felségsértés bűncselekménye.
Most ismét jól kiordítoztuk magunkat, a tetejébe az Úr is megelégelte a hülyeségünket és jégesőt zúdított a tüntetők nyakába, jelezve az ütemtévesztés felett érzett haragját.
Közben a képviselők felesküdtek Szájer Józsi laptopjára, melyben a Szent Szöveg 1.0 található, Gyurcsányék még túl is teljesítették a kötelező gyakorlatot.
"Minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsuk a Köztársaságot, és új demokratikus Alkotmányt adjunk a Hazának!"
Helyes, habár a fogalmazás pongyola és hatékonysága minimálisan is megkérdőjelezhető, a többit meg le sem írom, nem akarok ötleteket adni Kövér házmesternek...



Mindegy, ezen is túl vagyunk, a nép egyszerű gyermeke kiordítozta magát, zengett a "diktátor", jóllehet az érintett nem diktátor, hanem az utolsó magyar szuverén,  mellesleg a magyar szervezett bűnözés feje, ebbéli minőségében pedig eszébe sincs holmi bagatell társadalmi problémákkal foglalkozni, őt a pénz érdekli csupán, és ebben maradandót alkotott.
Mikor meghallottam, hogy hivatalosan is Mészáros Viktor az ország leggazdagabb embere, elismerően csettintettem: ez az ember - nem Mészáros - a pofátlanság olyan csúcsaira jutott, hogy az már szinte esztétikai élmény.
Ez úgy köpi szembe a társadalmat, hogy a szeme se rebben, a társadalom meg olyan alázattal tűri, hogy az szinte hihetetlen, még a csulát se törölgeti magáról.
Hogy azt óbégatják neki, hogy diktátor?
Ez számára egyáltalán nem pejoratív minősítés.
Igen, diktátor vagyok, mondja - bekap6játok egytől-egyig, de lehet, hogy ezért a kegyért még adót is vetek ki rátok.
Inkább azt kellett volna kiabálni, hogy tolvaj gazember, azt Jóska bátyánk is érti a végeken, merthogy neki a diktátor kifejezés nem mond semmit, ennyi erővel óbégathatták volna azt is, hogy pankrátor . igaz, ez magában hordozta volna a veszélyt, hogy inkább pantokrátort kiáltottak volna, ami szintúgy alapot adott volna Nagyurunk elégedettségére...
Mindenesetre - miután elcsesztünk egy hónapot kevéske időnkből - most talán ráfordulhatunk majd a helyhatósági választásokra, hacsak bele nem ütközünk ellenfelünkbe, aki már egy hónapja azon a pályán sertepertél.


Majd lesz valahogy, végül is a libák is lejutnak egyszer a tóra, pedig száz róka lesi minden mozdulatukat, de a sok lúd azért előbb-utóbb érvényre juttatja igazságát.
A jobbágyfelszabadítás se ment hipp-hopp, pedig a jobbágy egyetemi tanár volt a mai magyar választópolgárhoz képest - a jobbágy legalább nem félt a mumustól...
Minap megint kezembe került Pratkanis-Aronson könyve, A rábeszélőgép - mely első ízben 1992-ben jelent meg, akkortájt nagy visszhangot keltve.
Nem az a baj, hogy Orbánék olvasták ezt a művet, a baj az, hogy a mieink nem - pedig hasznos lett volna.
Ha tudjuk, hogy az ellenfél milyen kottából játszik, sokkal egyszerűbb felvenni vele a harcot, csak hát a mieink amellett, hogy vakok, süketek is.
Pedig hát az ellenfeleink egyre silányabb minőséget képviselnek, ha jól megnézzük, lassan több közöttük az elmebeteg, mint a normális.

Hasonló a hasonlónak örül, hát, mostanában körbeállhatnak, oszt örvendezhetnek egymásnak...
Az csak a baj, hogy lassan mi sem vagyunk különbek...



:O)))

14 megjegyzés:

Erzsébet Kovács írta...

Kedves Pupu!
Megint rátapintottál a lényegre.
Hiába ismert Orbán kottája, az ellenzék a kottaolvasásra is alkalmatlan.
Régi mondás, hogy akik nem tanulnak a történelem hibáiból,újra elkövetik
és megszenvedik azokat.
Mivel itt a régi közmondásoknak sincs nagy ismertsége,itt semmin nem kell
csodálkozni,minden lehet, ami még nem volt, de olyan is, ami már igen.

Moon River írta...

Az azèrt nem megy, hogy a nèppel fotózgatunk ès szelfizünk, akik (kezdetben) vagy 100 ezer szàmra vonultak, nyomatèkosítvàn azt, hogy vàlsztàsi csalàs tòrtènt.
Majd e hètvègi performanszok utàn besorjàzik mindenki ès àtveszi, leteszi. Az egy Hadhàzy kivètelèvel, de hàt tudjuk, ő àllatorvos. Ismeri a röfögèst, ugatàst, nyerítèst, nyàvogàst..folytatható. Az emberi gàgogàs màr neki is sok.
Tehàt nem tűntettem. A fideszre nem haragszom. Csalódàst nekem alig okoztak. Orbàn aem lèpi àt az àrnyèkàt. Az ő útja kijelöltetett, mèg ha előttünk homàlyba vèsz is.
Az ellenzèk elszalasztotta törtènelmi lehetősègèt, pocsèk módra hagyta àrokparton a szavazóit. Egytől-egyik àruló valamennyi, akàrmit kiabàl is odabent. Csak statiszta, kilóra megvett díszlet. Többen vagyunk....akik ezt így gondoljuk, hogy az ellenzèk immàr a parlamenten kívül keresendő.

neveletlen írta...

Nálunk ma van a győzelem napja, Párizsban már megünnepelték.
http://hu.euronews.com/2018/05/08/parizs-a-gyozelem-napja

Döglött ló helyett/mellett írhattál volna erről is. :)

kekec írta...

Csak annak örülök, hogy erre a bohóckodásra már el sem mentem.
Isten nem ver bottal - ehelyett jégesőt küldött a naivabbakra. Merthogy már remény sem maradt, hogy Orbánék 2/3-át illegitimnek nevezzék, ahogy az egy tökös és/vagy potens ellenzéktől elvárható lett volna - ezért tényleg az egész ellenzék - cakk um pakk - kukába való.
Pedig most itt lett volna az alkalom, hogy legalább a DK megkülönböztesse magát a többi birkától, és legalább nem írhatna a világsajtó sem arról, hogy Orbán többsége "megkérdőjelezhetetlen"!
Mert a választási csalások miatt a minimum elvárásom lett volna, hogy kérdőjelezzenek!

Pedig nem voltak nagy elvárásaim (már) de legalább azt végig gondolták volna, hogy mit tett volna Orbán ellenkező esetben! Aztán követhették volna a "használati utasítást". DE NEM!
(triplán, hogy szorosan álljon!)

kekec írta...

Neveletlen:
Nem véletlenül ünnepelnmek korábban Párizsban:

"A feltétel nélküli kapitulációt május 7-én írták alá a franciaországi Reimsben a náci hadvezetés, amely kötelezte magát, hogy az összes katonai akciót május 8-ig befejezi.

A szovjetek kérésére a német kapitulációt újra aláírták május 8-án Berlinben, de az időeltolódás miatt, Moszkvában ekkor már május 9-ét írtak. Ez az oka annak, az oroszok miért ezen a napon tartják győzelmi megemlékezéseiket"

Promenad írta...

Egy biztos : nálunk NEM fogják megünnepelni a Gyözelem Napját/mert nekik nem az /
Ami pedig a "nem egyetemi tanár" választókat illeti,erős a gyanum,hogy a jövő évi választásokon sem lesz más a helyzet. Ez az agyatlan népség soha nem lesz képes összefogni és megállapodni abban az egyetlen személyben,aki eséllyel szállhatna sorompóba a fidesz ellenében. Sajnos....

neveletlen írta...

kedves kekec, köszi az eligazítást a történelemben, a kíváncsiságom inkább arra irányult, hogy az EU miként kezeli ezt az eseményt

A DK-t pedig ne temessed, Feriék azzal az egy mondattal nagyon odavertek a NER-nek, ne feledd, Orbán legádázabb ellenfele nem alkuszik



Geza írta...

Na nyomtam egy like-ot, de csak azeert mert kicsit tobb pesszimizmus jott ki az irasodbol, mint remenykedees a "kozelgo helyhatosaagi valasztaasokon" (vagy mi a fszbool). A helyzet az, hogy a rothadaas, amely az "ellenzeek" koreiben reegen elindult maar, teljes swunggal beteljesedett. Ezek mind takonyagyuak, nem hiszem, hogy baarmelyiknek van meeg baarmire is hivatkozni a mandaatum-aatveetel ugyeeben. Ees ha valaki "kozulunk" meeg hisz baarmilyen parlamenti, vagy azon kivuli "odamondaasban", az is kollaboraans+hulye. Jah, meeg el nem felejtem: a DK a vezetojevel egyutt is mennyen a picha es parlament kombinaaciojaba (most csak joot kivaantam nekik, hiszen a parlamentben maar ott ulnek "mint az orbaan rezsil legaadaazabb ellenseege" - na itt majdnem elhaanytam magamat).

góbé írta...

Üdv Neveletlen !

"...Feriék azzal az egy mondattal nagyon odavertek a NER-nek..." Gondolom most Te sem szeretnél a nerrr helyében lenni ?? Szinte a szemem előtt van, ahogy O1G mentálisan összeroskad Ferenc barátunk és elvtársai döbbenetes és félelmetes megnyilatkozásától...

Ferikéd azzal együtt jobban tette volna ha tényleg meghallja a NÉP szavát, és kitart a Botka előtti időkben a pontosan, az általa szorgalmazott, "közös lista - egy egyéni jelölt a fidesszel szemben " taktika mellett és nem az lett volna a számára fontosabb, hogy legázolja a megitélése szerint végstádiumban lévő zemeszpét...

Azt még lexarnám hogy jól megszivatták egymást, azt viszont nem, hogy legalább 4 évig, de inkább az idők végezetéig mi fogunk fuldokolni a fidesz úthenger alatt, ők viszont viszonylag jól ellesznek nerrileg támogatva, fenntartva, a Tisztelt Házban fontoskodva, a mi adóinkból.

góbé írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
talalom írta...

Kekec - és mindenki akinek inge! Nem ujdonság: nyolc éve az ellenzéket gyaszáljátok - és véletlenül sem hallgattok meg egyetlen ellenérvet sem. Csak tudnám, hogy akkor miért csodálkoztok, hogy "józsinénimaribácsi" nem szavaz az ellenzékre.
Győzelem Napja. Nem véletlen, hogy mi nem a Győzelem Napját ünnepeltük - a nyolcvanas években már a Vörös Hadsereget sem kellett kantátákban dicsérni - röhejes is lett volna Magyarországon, vagy az NDK-ban, esetleg Szlovákiában ezt ünnepeltetni. Erre lett kitalálva május 9.: a Béke Napja. Csak ez is elfelejtődött.
Ennek is van egy kis története.Berlinben tán félórával éjfél előtt, május 8-án kapitulált a Wermacht. Ez azonban moszkvai idő szerint már május 9. volt. A hatvanas években volt is kis márászkodás emiatt a két nagyhatalom között.

1970 írta...

"Szinte a szemem előtt van, ahogy O1G mentálisan összeroskad Ferenc barátunk és elvtársai döbbenetes és félelmetes megnyilatkozásától..."

Kedves góbé!

Az Általad O1G-nek nevezett pszichopata bizonyos értelemben már összeroskadt mentálisan, és ehhez nem kellett GyF. A következményeit ennek a mentális összeomlásnak már jó ideje tapasztalhatjuk, és tartok attól, a java csak most jön:(

kekec írta...

talalom
Na persze, hogy vannak ellenérvek, csakhogy összefoglalható egy tőmondat6ban:

KELL A ZSOZSÓ!






talalom
Na persze, hogy vannak ellenérvek, azonban EGY tőmondatban összefoglalhatók:

KELL A ZSOZSÓ!

Csakhogy ezzel szemben én meg az EGY MONDATRA hivatkozom: "ezek" most kicsit vastagabb, kicsit erősebb láncszemek a láncban!




góbé írta...


Kedves Talalom, miután megrovó intelmeid a magamra vett ingemet is jócskán érintette, megihlettél... Csupán annyit tudok mondani hamut szórva a fejedre, hogy mmrrr..., meg még azt, hogy iirrrgumm, burrgummm !!!