Vannak dolgok, melyeket nem nagyon vagyok képes megérteni, úgy látszik ez a hardware, amit itt a fejemben hordok, ezekhez kevés, de az is lehet, hogy a software elavult, legyen bár az agyam bármennyire soft.
Pedig hányszor ütögettem meg a kobakom büszkén, mondván, hogy van itt egy arzenál, vénségemre kiderült, hogy nem csak a deriválás és a női gondolkodás marad örök rejtély számomra.
Jó, tudom, igaza van Mária kérem, nincs női és férfi gondolkodásmód, gender-szak sincs, csak nyugodjon meg kérem és vakargassa tovább bátran a tökeit!
Szóval kiderült, hogy a tömegek lélektana is megfejthetetlen számomra, de persze nem adom fel, és ehhez Lánglelkű Vezérünk ad számomra fogódzót.
Persze először meg kell fogalmazni a problémát, mit is nem értek?
Hát van egynéhány dolog.
Itt van például elsőként mindjárt Miniszterelnök Urunk személye.
Nagyurunk - mint ezt már szakemberek is megállapították - komoly mentális kihívásokkal küzd.
Nem sültbolond ő, sőt, meglehetősen okos is, amikor a sok ostobát ráveszi arra, hogy fonják meg a nemzet számára azt a kötelet, melyen aztán maguk is lengedezni fognak, és kössenek erre a kötélre kisebb hurkokat, hogy legyen helye unokáik buksi kis fejének is.
Igaz, a kötél háromfonatú, piros, fehér és zöld pászmákból áll, de ez csak addig érdekes, míg rajta nem lengedezik a delikvens, utána ennek jelentősége azért már némileg csökken.
A Nemzet Esze vélhetőleg antiszociális személyiségzavarban szenved, ami egy pszichiátriai betegség, vélhetőleg genetikai háttérrel, a betegségek nemzetközi osztályozása is ismeri, F6020 a BNO kódja.
Nem lehet rá alkalmazni azt, amit Shakespeare III. Richárdnál kegyetlensége kiváltó okának vélt: "Úgy döntöttem, hogy gazember leszek!" - ez nem elhatározás kérdése, hanem a betegség tünete.
Erre az emberre egy házinyulat se szabadna rábízni, mégis büszkén masírozva vezeti a nemzetet a megsemmisülés felé.
Ez idáig rendben is lenne, a nemzet boldogan röhigcsél azon, hogy a grazi klinikán ő az Egyeske, csak az a baj, hogy ez a dolog nem ilyen nevetséges.
Amit nem értek az az, hogy ameddig egy autóbusz vezetőjének egészségi állapotát rendszeresen vizsgálni kell, addig annak az állapota, aki mögött képletesen szólva tízmillióan ülünk, közömbös a népnek, közömbös a pártoknak, egyházaknak, majdnem mindenkinek.
Már régen népszavazást kellett volna kezdeményezni azért, hogy az ország vezetői - képviselővel bezárólag - kinevezésük vagy megválasztásuk előtt essenek át orvosi vizsgálatokon, és csak a testileg-lelkileg arra képes és alkalmas emberek vezethessék az országot.
Azt sem értem, hogy az ország miniszterelnöke hogyan kerülheti ki a nemzetbiztonsági átvilágítást, már persze, ha nem kezeljük Nagyurunkat XIV. Lajossal egy kategóriában: L'etat c'est moi - az állam én vagyok.
Ehhez képest még saját hívei szerint is lop, mint a kamionos szarka, csal és hazudozik, krimibe illő külföldi kapcsolatai vannak, és főállásban foglalkozik pénzmosással.
Krőzusi vagyona van strómanok nevén, tisztázatlan halálesetek kötődnek hatalmához, egyszemélyi diktatúrát épített ki, és ezen az sem változtat, hogy a demokrácia formai követelményeinek eleget tesz.
Ha sz@rból formázunk tortát, lehet, hogy barna lesz, de élvezeti értéke kissé azért lemarad a csokitortától.
Mégsem háborog szorgos népünk, csendesen szemléli, hogy Vezérük kilopja a szemüket is, csak kapjanak egy Erzsébet-utalványt...
Az is vicces, hogy az ellen se háborog senki, hogy ki akarja vezetni az országot az Unióból, jóllehet még saját hívei se szeretnék ezt.
Ez hozzávetőleg a nemzethalállal lenne egyenlő.
Az se fáj senkinek, hogy a nemzet morális állapota rettenetes, az emberek már félnek - nem csak beszélni, de olvasni, kommentelni is, és azt hiszik, ezzel el tudnak tűnni a hiéna-falka szeme elől.
Szép példa erre a közszolgálat, ahol éppen mostanában hálálják meg a lojalitást, pedig ez a terület aztán igazán a hatalom bástyája volt.
A sérült zebrák mosolyognak a hiéna-falkára, az meg visszamosolyog rájuk - vagy vicsorgatja a fogait? - nem is látják pontosan.
A nyugdíjasok is mosolyognak, megkapták a pofaféket, lehet a Fideszre szavazni, elégedetten, hiszen ajándékot kaptak a Vezértől, nem életük munkájának ellenértékét - persze majd az infláció elviszi fél év alatt.
Miért is jut eszembe az okos lány, aki adott is ajándékot Mátyás királynak, meg nem is?
Ha nemzeti konzultációt rendeznék, én egyet kérdeznék a néptől: Miért jó hülyének lenni?
Majd persze válaszolnának szolgalelkű nyuggerek, de azok, akiknek jó, hogy a nép ostoba, egy szavuk se lenne - meg aztán nem is érnének rá, hiszen felelősen gondoskodniuk kellene a folyamatosan csörgedező pénz-patakról...
Érdekes ország a mienk...
:O)))
7 megjegyzés:
Üdv!
Ez megint remek Pupu! Tényleg miért is jó kollektívan hülyének lenni. Ezt én már nem fogom megtudni bármennyire is fejlődik a pszichológia.
Attila
Ahogy olvastalak PuPu, felmerült bennem: mintha erről már jóval korábban is írtál volna és gyorsan megnéztem a bejegyzés dátumát, de friss.
A helyzet tehát egy ideje változatlan, vagy inkább súlyosbodó?
A napokban Sem(mi)lyen mellett ülve, a diaszpórának észt osztva, négy közeli feladatot jelölt ki Nagyurunk, amiből az első a magyarságunk a negyedik meg a hadsereg megerősítése volt. (utóbbiból a nyilvánvaló lopás lehetősége a kisebb baj)
Ebből (is) számomra nagyon súlyos kifejlet rajzolódik ki. Ha még hozzáveszem a Horthy és Tisza kultuszukat, Boros Pétert, és a láthatóan szerep tévesztett, szervilis hadügyminisztert akkor meg pláne.
Mégis én egy ideje eljutottam arra a következtetésre, hogy a NER meghaladásához legelőször a társadalmat
-közleményekkel,
-ATV szereplésekkel,
-tüntikékkel,
-parlamenti felháborodásokkal,
-"ELENÁLLÁS"-sal,
-jelöltállítással
-stb......
félrevezető álellenzéket kell partvonalon kívülre szorítani. Ők azok akik a még szabad vegyértékeket lekötik, híveiket hitegetik és nem látják (be), hogy tartós utcai tömegmegmozdulás nélkül (amit valszeg összehozni nem csak nem mernek, de nem is tudnak) a plebset a Nagybeteg falnak kergeti.
Ne má, hogy a változást a frontról hazatérő katonák hozzák el!
Nagyszerű ìrás. Eszembe juttatta egyik kedvenc regènyhősömet, akire egyre többször gondolok klasszikus kèrdèse kapcsàn: Itt mindenki hülye?
Azt hiszem, eljött az idő, hogy ennek totàlis aktualìtàsàt elfogadjuk. Egyszerűen azèrt, mert vagy közreműködők vagyunk ebben az egèsz tragikomèdiàban, vagy ellenzők, vagy csak nèzők, amìg egy jól irànyzott rúgàssal nem borìtjuk ki a bili tartalmàt, addig bizony a "mindenki hülye" fogalmàba, akàr szorosan vève is, de beletartozunk.
Na ezt azèrt mèg nem làtja tisztàn a többsèg.
sztem TELJESEN JÓ IRÁNYBA haladnak a dolgok....
csakis hasznára válik a hülye magornak ha megtizedelődik.... elkorcsosult------->ügyes örültek EZT használják ki évszázadokon keresztül....
Szivendöfő írás!
Egy F60.3-as után, kaptunk egy F60.2-est, oszt jónapot. :(
"DRÁGA NEKÜNK NAGYURUNK EGÉSZSÉGE "
Nem az egészsége drága, hanem a - titkosított - betegsége (kerül túl sokba az ország lakosainak).
/Amadeus/
Megjegyzés küldése