Megosztottam egy bejegyzést, melyet egy rákbeteg társunk a facebookon tett közzé, mert kíváncsi volt arra, hogy azok, akik egy bejegyzést lájkolnak, egyáltalán elolvassák-e azt, vagy csak automatikusan nyomják a lájkot, mikor elérnek az olvasásban a bejegyzés címéig.
Miután az, aki ezt a bejegyzést tette maga is érintettnek tűnik, ezért aztán úgy gondoltam, lehet, jól esik neki, ha látja, hogy nem kell kép ahhoz, hogy valaki végigolvassa a posztját, hát bemásoltam, és drukkolok neki, hogy a lehető legkisebb kárral megússza a bajt.
Személyes indokom is van, hiszen sokszorosan érintett vagyok a rákbetegség terén, nem taglalnám, ha nem kötelező, de hozzátartozóimat, barátaimat vitte el a rettenetes kór, és van olyan rokonom is, aki megküzdött az életéért, olyan áldozatokat hozva prevenciós céllal, melyek külön-külön is rettenetesek.
De él.
És, hogy él, az saját küzdőképességén túl leginkább hozzátartozóinak, barátainak köszönhető, akik ott voltak mellette, mikor az ég zengett.
Vannak erős jellemek, akik magukban rendezik el ezeket a dolgokat, de vannak gyengébbek is, akik egyedül képtelenek viselni a nyomasztó, gerincroppantó terhet.
Ha neki jelent valamit, ha érzi, hogy melléálltak, akkor mellé kell állnunk, és abban a formában, mely számára elfogadható és kedvező.
Természetesen, amit félre lehet érteni, azt félre is értik, és többen azt hitték, hogy én vagyok érintett, nekik köszönöm az együttérző szavakat, ha majd bármilyen okból aktuális lesz az együttérzés, eszembe fog jutni, hogy hány barátom van - olyanok is, akikkel személyesen sohasem találkoztam.
Summa summarum,talán próbáljunk emberként viselkedni, amikor valamelyik ismerősünk bajban van.
Ezer formája lehet a segítségnek, van, amikor elég, ha csak éreztetjük az együttérzésünket, de van akinek az segít, ha naponta rányitjuk az ajtót, ha elvisszük a vizsgálatokra, ha érdeklődünk a hogyléte felől, ha viszünk egy tányér levest.
És nem csak a rákbetegnek, hanem bevásárolhatunk a mozgássérültnek, kiválthatjuk a látássérült szomszédasszony gyógyszerét, és így tovább.
A betegségek - és nem csak a rákbetegség - leginkább az öregeket érik el, és a bajt csak tetézi az öregek elszigeteltsége, a kommunikációs lehetőségek hiánya, a magány.
Ezért aztán az is sokat tud javítani egy beteg ember életminőségén, ha csak meghallgatjuk, ha beszélgetünk vele kicsit, ha abból adunk annak, akinek már kevés van belőle, amiből nekünk esetleg még több van - időből.
Persze, igazlátók mindig akadnak, akik fene nagy fensőbbséggel és tiltásokkal kommunikálnak, csak, mert valakinek eltért a véleménye az övéktől, vagy mert a beszélgetőpartnerük érzelmileg máshogy van bekötve.
Durván nekimennek azoknak, akik még képesek az empátiára, akik még képesek emberek maradni.
Szép dolog a racionalitás, hasznos is az életben, de a kisbabának és a z öregnek, a bajban levő embernek kell a simogatás is a gyógyszer mellé, mert az embernek nem csak testi szükségletei vannak, hanem lelkiek is - természetesen egyénileg más és más lehet ez.
Azt is gondolom, hogy a betegségekkel való szembenézésben mindenkinek meg kellene hagyni a lehetőséget, hogy saját módján tegye, amit tennie kell.
Ha valakinek, aki beteg, vagy valamelyik hozzátartozóján keresztül érintett a bajban, egy ilyen írás, mint az ominózus poszt jólesik, már megérte a közzététele.
Ez - bármi volt is elindítójának célja - nem lájkgyüjtő oldal lett, hanem egy poszt, melynek kommentelői kifejezik együttérzésüket és segíteniakarásukat azoknak, akik bajban vannak.
Ma nekem, holnap neked - mondta Jumurdzsák az Egri csillagokban.
Jó lenne nem elfelejteni...
:O)))
4 megjegyzés:
ez a poszt most nekem nagyon jól jött, Pupu :)
"...Ezért aztán az is sokat tud javítani egy beteg ember életminőségén, ha csak meghallgatjuk, ha beszélgetünk vele kicsit, ha abból adunk annak, akinek már kevés van belőle, amiből nekünk esetleg még több van - időből..."
Az idő pénz! - mondják. És fordítva? A pénz idő?
Amikor megerőszakolnak és dugdossák markomba a pénzt, hogy vegyek neki valamit.... még a terhét is rám rakják, hogy én találjam ki, mi legyen az a valami...
és nem akarják meghallani, hogy nincs pénzre szüksége... hogy nem pénzre van szüksége...
és nekem sem, aki az időmet adom neki az életemből...
s közben ezernyi "jóindulatú" ötletük van arra - persze a hátam mögött-, hogy hogyan kellene mindezt csinálnom...
Nagyon jó érzéssel és fájdalommal emlékezek ezen írás hatására ,mint érintett, férj aki a felesége küzdelmét együtt élte meg és át a rák elleni küzdelmet a kezelése során. Amiről nem tesz említést ezen írás ,hogy milyen erővel sugároz felénk a beteg akarata és gondolat világa e törődés során.Ő aki elment erősebb volt nálam , intelmeket és törődést ,vigaszt hagyott hátra számomra.
"Persze, igazlátók mindig akadnak, akik fene nagy fensőbbséggel és tiltásokkal kommunikálnak, csak, mert valakinek eltért a véleménye az övéktől, vagy mert a beszélgetőpartnerük érzelmileg máshogy van bekötve.
Durván nekimennek azoknak, akik még képesek az empátiára, akik még képesek emberek maradni."
Kedves PuPu!
Az egész rendszer működésének ez az alapja: az emberek közti összetartás, kohézió lerombolása. Jó ideje így élünk, "durván nekimennek" azoknak, akik a társadalmi szolidaritást építgetnék. Ui. ez az egyetlen, ami igazán veszélyezteti a hatalmukat. Sajnos már a rendszerváltás óta folytatott rövidlátó és ostoba politika is igen alaposan megágyazott ennek a perverz "rendszernek" (mert mi másnak nevezhető egy olyan kor, amelyben a legelesettebb, legvédtelenebb társadalmi csoportokat vegzálják?).
Nagyon szép, emberi, mélyen humánus írás.
Lusti
Ötlet beteglátogatáshoz:
Ha pénzt kínálnak, ne tiltakozz ellene, és ne törd a fejed, mit vegyél rajta a betegnek. Vigyél finmom joghurtot, és azt add át. A tejszínes a leg-leg, betegeknél mindig nagy a sikere. De minél finomabb - minél magasabb zsírtartalmú - a joghurt, annál jobban örül neki, aki kapja. És minél többet kap, annál boldogabb lesz.
/Amadeus/
Megjegyzés küldése