A HÁBORÚ MOST KEZDŐDIK...

Amit errefelé is szeretnek figyelmen kívül hagyni, hogy itt a harc nem Ukrajna és Oroszország között folyik, bármennyire is ezt szeretnék belesulykolni a média fogyasztóinak fejébe, a harc a világ újrafelosztásáért folyik.
A nyersanyagokért, az energiahordozókért, a piacért - szóval mindenért, ami értékes a világon.
Folyt már ilyen harc, az első világháború volt ennek vegytiszta formája, abból se jöttünk ki valami túl jól, és úgy tűnik, ha lesz harmadik világháború, abból valószínűleg sehogy sem fogunk kijönni, a marslakók történelemkönyvei úgy emlékeznek majd ránk, mint mi emlékszünk a vizigótokra.
Az akkori osztozkodás sem sikerült túl jól, sok történész szerint ennek lett folyománya a második világháború, amely soha nem látott szenvedést zúdított az emberiségre.
A kétpólusú világrend ideig-óráig kordában tartotta a kapitalizmus leküzdhetetlen mohóságát, még bizonyos önkorlátozásra is késztette, de aztán ennek vége lett, mert egy roppant rokonszenves de végtelenül naiv figura elfelejtette, amit a marxizmus tanított és hagyta kiénekeltetni szájából a sajtot.
A kapitalista társadalmi rend hívei önfeledten ünnepeltek, rendeltek egy kávét, hátradőltek és várták, hogy ellenfelük önként és dalolva elpatkoljon, de csalódniuk kellett.

A zűrzavar és a zavarodottság évei után Oroszország új életre kelt, a háttérben pedig megszületett egy óriás, miközben Amerika még mindig a vietnami háborúban aratott győzelmét ünnepelte a mozikban és minden eddiginél brutálisabb imperialista politikába kezdett.
Elővette a jó öreg furkósbotot és elkezdett annak lengetésével társalogni a világgal.
Felgyújtotta a Közel-Keletet, felfordította az arab világot, diktálni próbál Kínának Tajvan ügyében, Oroszországot körülrakta NATO támaszpontokkal, nem vette figyelembe sem saját ígéreteit, sem az oroszok jogos biztonsági igényeit, a Szovjetunió szétesésével nemhogy felszámolta volna katonai szervezetét, de bővítette és a mai napig provokálja vele Oroszországot és Kínát.
Közben felmondta összes olyan nemzetközi kötelezettségvállalását, melyek alkalmasak voltak legalább a biztonság illúzióját megadni ellenfeleiknek, mára pedig az Egyesült Államok lett a béke apostola - mintha egy túlméretezett Orbán Viktort látnánk.
Ha Oroszország távol akarta tartani az amerikaiakat határaitól, akkor ez volt az utolsó perc, mikor ezt megtehette anélkül, hogy világháborúba sodródott volna.
Ma Ukrajnában éppen az történik, amit az oroszok célul tűztek, aki pedig hisz a rettenetesen primitív propagandának a temetetlen orosz halottak ezreiről, az keresse fel bátran orvosát, gyógyszerészét.

Amerika ezidáig mindig idegen földrészen és idegen országokban vívta háborúit, most szembe kell nézzen azzal, ha kirobbantja a világháborút, akkor esetleg romba dől New York, Los Angeles és még néhány nagyváros, köztük szövetségesei katonai célpontjai is, márpedig a modern háborúban a katonai és a civil célpontok között ritkán tesznek különbséget a szembenálló felek.
Ez akkora kockázat, hogy - szerintem - egyetlen világhatalom sem vállalja fel, így a harc továbbra is helyi háborúkkal, konfliktusokkal fog folytatódni, és természetesen gazdasági téren, melynek első jeleit napjainkban láthatjuk, mikor is az USA megpróbálja sarokba szorítani az oroszokat.
Természetesen önzetlenül, a világszabadságért, de sajnos Európa népeinek kárára, hogy el tudja adni cseppfolyósított palagázát, mellyel pótolni az orosz importot egyébként illúzió, de hát nem Uncle Sam segge fog befagyni a télen...
Viszont Putyin most olyat húzott, amitől az amerikaiakat nem fogja elönteni a boldog megelégedettség: elrendelte, hogy az exportált energiahordozók árát csak rubelben lehet megfizetni, ezzel véget vetett a dollár egyeduralmának a nemzetközi kereskedelemben.
Egyúttal a kriptovaluta használata felé fordult, konkrétan a kínaiak által kibocsájtott, a kriptovalutákhoz hasonló technológián alapuló digitális jüan  felé.
Na, ez lesz az igazi háború, hiszen ezidáig Amerika kezében tarthatta a világ leginkább amerikai dollár használatán alapuló pénzügyi rendszerét, ami hihetetlen gazdasági befolyást jelentett, és ez már régóta csípte Kína szemét.
Jelen esetben a kínai és az orosz érdek egybeesik, nem kell rakétákat sem lődözni ahhoz, hogy az USA megérezze a világ változásait, túl erőszakosan sem léphet fel ellene, mert fülig el van adósodva Kínánál, saját kriptovalutája pedig jelenleg nincs, és néhány évig még nem is lesz.

Persze ez nem lesz a közember számára látványos háború, nem lehet kisgyermekeiket kézenfogva húzó anyákat és szerencsétlen halott katonákat mutogatni, nem lehet népszerű analógiákkal operálni, a valóság pedig szép csendesen meg fogja változtatni a világot és benne az USA helyzetét.
Ez sem veszélytelen folyamat, mert az amerikai állam számára belpolitikai  gondokkal is jár, márpedig abból van számukra most is éppen elég. Ilyenkor nagy a csábítás, hogy külső erőkre mutogassanak, amit kissé megnehezít, hogy a világ összes katonai szövetsége amerikai irányítás alatt áll.
Ezzel együtt remek lenne, ha születne valamiféle békés megoldás, ésszerű és végrehajtható kompromisszum, még mielőtt elérkezne hozzánk Mad Max világa...
Addig hallgassátok figyelmesen a sok szép mesét, a hősiességről, hazafiságról, az oroszok folyamatos vereségeiről, a hadifoglyok kasztrálására felszólító orvos-teológusról, de ne felejtsétek, hogy a világ az érdekek ütközése által megy hol előre, hol hátra.
Akik úgy ötven év múlva vissza fognak emlékezni mai elképzeléseikre a világról, azok többsége felettébb csodálkozni fog saját hiszékenységén.
Persze az ember lelke szép, általában jót akar, csak hát ez másokon is múlik, akik másként képzelik el a szépet, jót, mikor éppen nem a saját zsebük megtömésével vannak elfoglalva.
Kétszáz év óta mitsem haladt előre a világ:  
"S midőn azt hinnők, hogy tanúl,
Nagyobb bűnt forral álnokúl.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!"

:O))) 

A TÁJÉKOZTATÁS HALÁLA

Az ukrán harcok legnagyobb tömeggyilkoságát a média követi el, megölve a híreket.
Kár az elesettekért, az immáron feláldozott  szentekért, végtére is az újságírás legelemibb szabálya, hogy a hír szent, a vélemény szabad. 
Jelen blognak is az a mottója, hogy először meg kell ismerni a tényeket, elferdíteni ráérünk később is - legalábbis Mark Twain szerint, de hát az ő munkássága óta a világ nagyot haladt.
Korunk újságírói már nem kényesek sem az igazmondásra, sem személyes hírnevükre.
Elmúlt a nyomorgó lírai költők és  tisztességes médiamunkások kora, mai utódaik alig várják, hogy korpás lehessen a hajuk, alamizsnáért nyújtott kezeik már régen görcsbe merevedtek, már háborgó lelkeik is megnyugodtak, hiszen élni kell, enni kell, a részleteket fizetni kell, és hát egy laptop előtt ülni mégiscsak jobb, mint árkot takarítani a közmunkások sztárgázsija ellenében.
Olvasgatom a napi híreknek nevezett hecc-gyűjteményt és elképedek, hova jutott az ember, hiszen ma már az sem képes megismerni az igazságot, aki őszintén törekedne rá, a helyzet olyan, mintha a középkorban élnénk.

Normál menetben egy háborús konfliktus esetén a híreknek azzal kellene kezdődnie, hogy milyen a harctéri helyzet, ki harcol kivel, hol és milyen eredménnyel, nem pedig Putyin divatos dzsekijével, merthogy az csak a bulvármédiában lehetne hír, közvetlenül Tóth Gabi műmagyar szettje mellett.
Ehelyett olvasgathatjuk a "hírt", mely szerint az oroszok leromboltak egy bölcsődét, rakétát küldtek egy kórházra, megöltek eg terhes asszonyt és megnyitottak a civil lakosság részére egy humanitárius folyosót, melyet aztán lőni kezdtek.
Meg, hogy az ukránok megöltek egy egy orosz vezérőrnagyot, már hárommal végeztek, lassan csődbe megy az orosz hadsereg, melyben több vezérőrnagy szolgál, mint ahány harckocsija van az ukránoknak.
A hírek között értesülhetünk arról is, hogy az oroszok már az összeomlás határán állnak, aztán kiderül, hogy az összeomlás határa Kijevben van, melynek néhány kerületét már a kezükben tartják, és hiába az Azov alakulat fasisztáinak ellenállása, Mariupol is orosz kézre került.
Az egyetlen hírnek nevezhető tényközlés a médiában az, hogy az ukrán elnök tanácsadója szerint jelenleg nincs katonai megoldás Mariupolra.
Mint ahogy ezelőtt három héttel sem volt, de a propaganda oltárán feláldoztak néhányszáz embert, és mérhetetlen szenvedést zúdítottak a lakosságra.
Mellesleg jegyezném meg, hogy a színház akkor színház, ha abban színészek előadásokat tartanak, ha a színházban fegyveresek rendezkednek be, attól kezdve az nem színház, hanem harcálláspont.
A Karmelit Kolostor is csak addig volt az Úr szolgáinak szerény szállása, ameddig az Úr bele nem költözött, mert onnantól kezdve leginkább a maffia főhadiszállása.

Hogy aztán olyasmiről hadd ne is legyen véleményem, hogy milyen a retorika, kezdve azon, hogy az amerikai elnök "figyelmeztette a kínai elnököt" meg, hogy miként minősítette Putyint, aztán, hogy az oroszok "lövegekkel ütik az épületeket" ami azonnal minősíti is az egész szerkesztőséget.
Az a primitivizmus, ami belengi az egész tájékoztatást az olvasó teljes lebecsülése.
Mintha ennek a konfliktusnak nem létezett volna előzménye, mintha az oroszoknak nem lehetnének érdekeik.
Mintha az orosz vezérkar a mindenféle okosok által kiagyalt haditervet lenne köteles követni.
A lengyelek szokásosan hőbörögnek, de már panaszkodnak, hogy nem bírják ellátni a menekülteket, a hazai politikusok egymásra licitálnak ruszofób nyilatkozatokkal, a béke gatyás angyala mellé felzárkózik köztiszteletnek örvendő névadója, aki az Úr nevében nem zárkózna el magyar fegyverszállításoktól az ukránok részére - bolond itt már lassan mindenki.
Mintha a harcok befejezése után nem kellene élni, mintha errefelé kellene, hogy tartson a világ, mintha egyik politikus se olvasott volna soha történelemkönyvet, nem látott volna világtérképet.


A Népszava lassan olvashatatlan, politikai "újságírói" egy-két tiszteletreméltó kivételtől eltekintve szánalmas teljesítményt nyújtanak, a múlt század húszas éveit idézik.
Tulajdonképpen - a többi médiaszereplővel együtt ők az írott sajtó sírásói.
Merthogy tájékoztatásra, hírekre igény van, és nem mindenki szereti, ha gyereknek nézik, jóllehet a pedagógusok szerint a gyerekeket sem kell csak mesékkel traktálni.
Olvastam valahol, hogy az emberiség butul, az intelligenciája csökken, haladunk a szekták világa felé.
Már nem sok van hátra a célig...


:O)))

NEMZETI ÜNNEP

Az ünnep a szívünkben lakik, ha ünneplünk, a szívünk öltözik ünneplőbe, a lelkünk mosolyog.
Szép volt, mikor még volt ünnepünk, amikor a naptárból ugyan még hiányzott a piros betű, de az iskolások ettől még büszkén szavalták a Nemzeti dalt, énekelték a Kossuth nótát, és mindahányan mentek volna, ha Kossuth Lajos üzent volna.
Hálistennek nem üzent, mert az üzenetei általában kártékonynak bizonyultak, de ez a magyar történelemben nem volt nóvum, a mi politikusaink ezer nemzedékre előre és hátra verhetetlenek kártékonyságban.

És kokárda volt mindenkin, felnőttön-gyereken egyaránt.
Ez a kokárda nem volt malomkeréknyi és csak egyetlen napig hordtuk, mert valódi közmegegyezés alapján ez a nap volt nálunk a nemzet szabadságának napja, és ezt mindenki így is érezte.
Még azok is, akik tudták, hogy a nevezetes napon a korabeli kemény mag szaladgált az utcákon, és olyan követeléseket kiabált, melyeket már meghaladott az idő, hiszen az Országgyűlés már elfogadtatta azokat a bécsi Udvarral, de hát a fiatal már csak ilyen, szereti azt hinni magáról, hogy ő alakítja a történelmet.
Ilyenkor mindenféléket követel, és kizavarja az országból az oroszokat, még ha utánuk is kell rohannia a követelésével, merthogy ők már saját elhatározásukból hazamentek.

Aztán persze megkorosodik, megpohosodik és visszacsalogatja őket, de ez már egy másik történet, mely nem a szabadságról, hanem a pénzről szól, mely a legalkalmasabb eszköz egy nemzet szabadságának rombadöntésére.
Ez ellen korunk fiataljai nem lépnek fel túl vehemensen, inkább azt lesik, hogy mi esik le esetleg nekik a bőség asztaláról, melyből népünk - képviselői útján - egyaránt vehet, ahol a jognak asztalánál az foglal helyet, kinek vagyon, merthogy mindenki annyit ér, amennyije van.
Sajnos a nép fele fázik és éhezik, átlőve oldala, része minden nyomor, de egyelőre nem kötözik, antibiotikumot se kap, mert hosszú a várólista, viszont állítólag szabad.
Mint tudjuk, szabad országban szabad emberek azt csinálnak, amit szabad...

Ma ismét ünneplünk, vetélkedő keretében: ki tud több birkát kihajtani a legelőre, meghallgatni a szónokokat, akik szintúgy vetélkednek.
Ők abban, hogy ki tud nagyobbakat nyalintani Európa és az Egyesült Államok vezetőinek hátsóján.
Persze ez se újdonság, és a nagy számok törvénye alapján egyre nagyobb az esély, hogy ezer év ezer tévedése után végre egyszer eltalálják, hogy melyik segg az, melynek nyelvvel történő simogatása hasznot is hajt a nemzetnek.
Szégyenkeznünk azért nem kell, nálunk sokkal nagyobb és viharosabb történelemmel rendelkező országok is tévesztenek utat egyszer-egyszer, mi talán csak tévedéseink következetességével tűnünk ki.
Merthogy mi általában nem a saját boldogságunkért harcolunk, mi mások ellen akarunk szabadok lenni.

A szomszédunkban a fegyvereké a szó, ilyenkor állítólag hallgatnak a múzsák, kivéve a magyar politikusok múzsáit, mert ők buzgón biztatják felkaroltjaikat, hogy mondjanak ezer célszerűtlen és lehetőleg hazug frázist, tegyenek meg hihetetlen politikai kanyarokat, aztán reméljék azt, hogy a nép memóriája romlik.
Mi meg üljünk le az asztal mellé, könyököljünk rá, aztán hajtsuk fejünket két tenyerünkbe és szomorkodjunk: juthatott volna nekünk tisztességesebb politikusi garnitúra is.
De hát - mint Moldova mondotta volt -, ilyen helyre ilyen kell, különb helyre különb kell...
Ünnepeljük hát a nemzeti egységet külön-külön, a szabadságot egy maffia-államban, ahol a szabadságra vágyóknak a maffiától nem, hogy egy lófej, de a lóból egyetlen alkatrész se jut.
És reménykedjünk a történelemben, mely ugyan kissé lassú tempóban, de majd csak igazságot szolgáltat és egyszer megadja a szabadságot ennek az ezerszer becsapott és megalázott népnek.

:O)))

MINDENT KÉZBEN TARTUNK

Mindent kézben tartunk, mondotta a Vezér, miközben kezét továbbra is a zsebében tartva morzsolgatta is egy kicsit.
Optimista ábrázattal biztosította őt mindhalálig szerető népét, a Fidesz lemming-hadosztályait arról, hogy a Honvédség képes megvédeni Magyarországot bármitől, kivéve bármilyen támadást, de a NATO ezt máshogy tudta, ezért aztán mára fel-alá flangálhat az országban akármilyen katonai menetoszlop, ahol csak akar.
Ja!
Jut eszembe, az üzemanyagárakat is kézben tartjuk, meg a keresletet is, legfeljebb olyan hosszú sorok állnak a kutaknál, mint ide Lacháza, de a lényeg a kéz, mely erősen markolja a lényeget.
Amúgy persze az inflációt is kézben tartjuk, én például már beszereztem egy nagyobb tétel vessző-seprűt, melyet majd akkor dobok piacra egy centi aranylánc/db áron, mikor aktuálissá válik a széthajigált bankjegyek összesöprése az utcán, de lehet, kellene még beszereznem egy nagyobb tétel tűzkövet is, az is értékes volt a legutóbbi komoly infláció idején.
Vagy lehet, műanyag hullazsákokat kellene beszereznem, az is jól jöhet a nyuggerek tömeges elhullása esetén, mikor kiderül, hogy élelem nélkül még ők sem tudnak üzemelni, pedig már fokozatosan annyi mindenről leszoktak.
Darabideig úgy tűnt, hogy képesek leszokni az evésről is, már majdnem célt is értek, oszt némelyikük nem átallja éhenhalni magát?


És hát persze a légterünket is képesek vagyunk megvédeni, csak az kell, hogy a drón ne csak negyven percig kóvályogjon hazánk egén, mert a Gripeneknek legalább két óra kell a megtalálásukhoz, de csak azért, mert már láttuk őket az ukrán légtérben.
Igaz viszont, hogy a horvát légtérben már nem annyira.
Csak mondanám, hogy ez egy katonailag elavult, az orosz hadrendből már sok évvel ezelőtt kivont típus volt, vannak már modernebbek is.
Mindenesetre most várható, hogy a költöző vadludakra is rakétákkal fogunk támadni, mert éberségünk felülmúlhatatlan, erős rés vagyunk mi katonai szövetségünk gránitszilárd bástyáján!
Viszont örömmel lehet olvasgatni a média hadijelentéseit, melyek szerint holnapra az ukránok legyakják az oroszokat, akik házról-házra járva kéregetnek némi eledelt a lakosságtól, meg vödörrel járnak haza gázolajért, merthogy kifogyott a harckocsijaikból.
Nem is csoda, hiszen Orenburg messze van, mire Oleg odaér, addigra Oleh a bicajával már régen hazavontatta az elhagyott tankot, jól tud az ilyen jönni a háznál.

Én már sok marhaságot olvastam életemben, de ami most megy...
Az oroszok atomerőműveket akarnak felrobbantani, habár szerintem ha tökönszúrják magukat, az ugyanazt az eredményt hozza, kevesebb fájdalommal és nem lesz fél Oroszország radioaktív.
Sietniük is kell, mert a hírek szerint holnapra úgyis összeomlik Oroszország, Putyint kitömik szalmával és a kezében egy hamutartóval fog álldogálni a Lenin-mauzóleum bejáratánál, az orosz operett-hadsereg pedig belátja a NATO nyomasztó fölényét és eldobja a nyílpuskáit - vagy kisnyúl.
Nekem legjobban mégis az angol titkosszolgálat (melyik?) napi jelentései tetszenek, James Bond sírva-röhögve forog a sírjában, ezeknek még fantáziájuk sincs!
Mindenesetre magyarember hozza szokott formáját, most éppen szereti a menekülteket, hogy aztán majd eg-két hét múlva elkezdje gyűlölni őket.
Már lehetett hallani a történetet a befogadott ukránokról, akik a szegény, ám jóindulatú öreg házaspárt becsukták egy szobába és átvették a hatalmat a házukban, de majd a fiuk lemegy a haverjaival és úgy kivágja őket, mint a macskát.
A háború rettenetes dolog, a menekülteket pedig segíteni kell, de már megint túlhabzásos és izgalmi állapotban van a társadalom.
Szerintem egy ilyen helyzetben az állam feladata megoldani a segítségnyújtást, megszervezni a menekültek elhelyezését és ellátását, és erre rendelkezésre is állnak a megfelelő erők és eszközök.
Értem én, hogy a vörösiszap-katasztrófa óta az ország nem bízik az Orbán-adminisztráció tisztességében, szeretne személyesen meggyőződni, hogy segítőkészsége nem fut vakvágányra, de nem megoldás a tartós élelmiszerek meg a lepukkant hűtőszekrények ötletszerű gyűjtése, a menekültek ellenőrizetlen szállítgatása magánszorgalomból az országon keresztül, hova is?
És a lisztet meg a cukrot nyersen fogják megenni?
Hol van a katasztrófavédelem, hol vannak a Honvédség erre kijelölt alakulatai, hol a beérkező menekültek ellenőrzése, ellátása, hol az elképzelés, hogy mi lesz velük, melyik államba utazhatnak tovább, vagy ha itt maradnak, mi történjen velük?
A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, de mi lesz, ha megindul egy még tömegesebb menekülés?

Mert a folyamat felgyorsítására irányuló törekvés kézzelfogható, az ukrán népet ijesztgetik atomkatasztrófával, víruslaborokkal, csecsenekkel, szíriai arab harcosokkal, gépfegyvereket osztanak gyerekeknek, géppisztolyokkal akarják megállítani a tankokat, miközben az áram és vízszolgáltatás már régen orosz kézben van, ha akarják, puskalövés nélkül övék lehet Kijev.
Mi meg itt harcimarciskodunk, és az oroszokkal riogatjuk a népet, miközben jobban kellene tartanunk a Majdan hőseitől, akik fegyverrel a kézben fognak menekülni, és adott esetben az emberölés sem áll túl távol tőlük.
Itt van az állam felelőssége, ezen kellene a politikusoknak rugózni, nem saját ukránokkal parádézni, és hagyni, hogy a jószándékú civil amatőr módon kezelje a helyzetet.
Nem is szólva arról, hogy arról már sokat olvastam, hogy 1956-ban a betört üvegű kirakatban cipősdobozban gyűlt a pénz, de arról soha semmit, hogy este ki vágta a cipősdobozt a pénzzel a hóna alá és hova lett a lóvé...
És akkor jön a választás is, a zűrzavar meg a csüngőhasúnak kedvez, ezt kellene megérteni mindenkinek.

Magam azt is nettó viccnek tartom, hogy a közös miniszterelnök-jelölt a választások előtt napokkal saját új párt megalapításáról beszél, de hát ez várható volt, és a parkolási cirkusz után még bátran prognosztizálható egy-két attrakció.
Az se baj, ha nem igaz, mert mire az áldozatok levakarnák magukról a sz@rt, addigra vége a választásnak és nézegethetünk megint bánatosan magunk elé.
Most nagyon okosnak kellene lenni, de akármi is van, meg kell nyerni a választásokat, aztán a többi már a jövő alakítóinak dolga.

Szeretném remélni, hogy őket nem Orbánnak és Tiborcznak, nem Szijjártónak fogják hívni, és akik helyettük jönnek, tudni fogják, hogy mit akarnak tenni.
Akkor lehet, hogy kicsit fellélegezhetünk. 
Átmenetileg, az új problémák felszínre törése előtt...


:O)))

HIBRID HÁBORÚ

Változik a világ, a változó szakértők szerint változik a háborúk jellege is.
A trendi változatot jelenleg hibrid háború néven emlegetik azok, akik képtelenek mit kezdeni a tényekkel.

Megismerni nem akarják őket, ha szembetalálkoznak velük eltakarják a szemüket és sikítozva elrohannak, mint Julcsa tette hajdan Jancsi rettenetes szerszáma láttán.

Nehéz dolog is ez, beláttam én már ezt régen, ezért is adtam blogomnak mottóul Mark Twain örökbecsűjét: "Először ismerd meg a tényeket, elferdíteni őket ráérsz később is."
Általános vélekedés az, hogy a hibrid háború nem csak és nem okvetlenül fegyveres harc, hanem kiterjed az élet minden területére.

Célja az ellenség hátországának szétzilálása, a lakosság szembefordítása a hatalommal, kiterjedt információs/dezinformációs háború.

Természetesen az eddigi háborúk is tartalmazták ezeket az elemeket, de a világ közben nagyot változott, kommunikációs szempontból összezsugorodott.
A közösségi média megjelenése az információkhoz való hozzáférés kétségtelen előnye mellett megteremtett egy új hadszínteret is, a kommunikációs hadszínteret.
A hátországért folytatott harc itt folyik, ezt ismerték fel a sikeres politikusok és ezen botladoznak a sikertelenek, ezen brillíroznak a gátlástalanok és ezen esnek pofára azok, akiknek még van valami klasszikus értelemben vett erkölcsi tartásuk és vannak még gátlásaik.

Az ezen a területen tevékenykedők számára erősen megkönnyíti a dolgot, hogy tevékenységük nyomán nem látható az a vértenger, melyet  dezinformációs tevékenységük, gyűlöletkeltésük okozott.

És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik maguk is manipulációk áldozataiként szinte tudtuk nélkül manipulálják a társadalmat, a környezetüket.


Hatalmi oldalról egyszerű a dolog: hazudozz gátlástalanul, ami a csövön kifér, terjessz videójátékot, mint valóságot, játssz rá az emberek természetes jóindulatára, mutass nekik menekülő kisgyereket, ha rokonszenvet akarsz kelteni, vagy tiltsd meg a menekülő gyermekek megmutatását a befolyásod alatt álló médiában, ha nem akarsz megértést vagy rokonszenvet kelteni menekülő szüleik iránt.
Mutasd a számodra kedves felet okosnak és sikeresnek, sugalld a győzelmét és írj diadalmasan az ellenség tizenegyezerezer halottjáról és az ennek töredékét kitevő  saját  veszteségről, aztán beszélj az ellenséged okozta vérfürdőről.
Sajnáld az orosz "kiskatonát" (hivatásos vagy szerződéses egyébként) és kerüld az ukrán sorozások tényét, a bevonultatással fenyegetett eltökélt hazafiak százezreinek menekülését,
Ejts igaz könnyeket a Kígyó-sziget megölt határőreiért, aztán erősen kussolj, mikor kiderül, hogy egytől-egyig élnek, de azért hagyd fenn a hírek között a nyilvánvaló hazugságot, egy újszülöttnek minden vicc új.

Ijesztgessed az embereket a csernobili megemelkedett sugárzással meg az atomreaktorokra célzott lövéseket leadó tüzérséggel, majd mutogasd az atomerőmű ki tudja ki által felgyújtott oktatási központját.
Beszélj megoldott problémaként az esetlegesen kieső orosz gáz pótlásáról - nem a te segged fog befagyni a télen, a végén pedig mutass egy tehetséges ukrán kutyakölyköt, mely milyen kicsi még, de máris jelzi, ha az oroszok jönnek...

Szánalmas színvonal, ócska hazudozások - de bölcs népünk kajálja, mint kacsa a nokedlit...

Az is erősen jellemző, hogy senki nem kíváncsi az ellenfél véleményére, indokaira, viszont elérhetetlen az ellenfél tájékoztatása, legfeljebb tendenciózusan megválogatott szemelvényeket ad közre a média.
A hírek végén kérdőjelek sorakoznak, pedig a hírek végére pont illik, ahol nem ez van, az nem hír.

Aztán próbálj eligazodni a világban, ha nem követed a politikai eseményeket, mert nem érdekel vagy más érdekel, és hallgass a szívedre, hogy hadd ne folytassam tovább...

Közben - ha érdekel a politika - nézd elszörnyedve, hogy akit eddig okosnak hittél az mennyire előítéletes, mennyire képtelen önálló véleményt alkotni, vagy mennyire fél vagy cinikus kilógni a fősodorból.

Butábbak lettek menet közben az emberek?

Vagy csak kényelmesek és inkább az előregyártott paneleket szeretik, mint a gondolkodást?

Fene tudja, de nagy kár, hogy ilyen kritikátlanul  hagyják - még csak nem is színvonalas - jelszavakkal manipulálni magukat.

Hogy mi lesz ennek a vége?

Ki tudja? De az biztos, hogy az árát te meg én fogjuk megfizetni.
És az ár drága lesz.
Anno Micsurin keresztezte a sündisznót a kígyóval, abból lett a szögesdrót.

Most éppen az ellenzéket keresztezzük a Fidesszel, csak nehogy egy szárnyaló malac legyen a kísérlet vége...
Még sok érdekes hírt fogunk kapni, például esélyes valami szelídebb nukleáris katasztrófa, az oroszok belőnek egy-két ukrán bölcsibe meg óvodába, megerőszakolják Adelinát, miközben ételt kéregetnek az ukránoktól, akik orosz tankokat vontatnak haza bicajjal .- jó lesz megülniük a csövön  a tyúkoknak.

Népünk tovább okosodik, csak reménykedni lehet, hogy az évszázad közepén megtalálja még  a száját, ha enni akar!

:O)))

MOST PUTYIN A SOROS

Elképedve nézem a világot, mert az ugyan igaz, hogy a klasszikusok már másfélszáz évvel ezelőtt felhívták arra a figyelmünket, hogy a termelőerők fejlődése sokkal gyorsabb, mint az emberi tudaté, de hogy a kettő között ilyen nagy a távolság, azzal azért úgy voltam, mint a paraszt bácsi a műrepülőn, mikor bepisilt, becsinált, majd az egész a nyakába ömlött, -  ne ezt azért nem gondoltam volna. 
Mikor elolvasgatom a híreket, melyek szerint Putyin nem normális, továbbá az oroszok Herszonban már meg is kezdték a nők megerőszakolását, az első áldozat egy tizenhét éves lány volt, akit meg is öltek - szóval ez a társadalom olyan mélyéges lenézésére vall, hogy az ember vagy sírni kezd, vagy halálra röhögi magát.
Van még ilyen hír ezer, például, hogy az oroszok agyonlőtték a tizenhárom hős kígyó-szigeti határőrt, meg, hogy amikor elfoglalták a zaporozsjei atomerőművet, egy kivételével leállították a reaktorblokkok termelését, melyek közül az erőmű elfoglalása előtt egy működött, és lángokban állt az erőmű.
Csernobilban meg megemelkedett a sugárzási szint, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nem tudja, hogy az oroszoknak van-e megfelelő szakértői hátterük az üzemeltetéshez?
Meg, hogy van egy hathónapos kiskutyájuk az ukrán hősöknek, mely messziről jelzi az oroszokat - az én Bumbim még a pirézeket is jelezte hat hónapos korában, olyan okos volt!
És a hős ukrán  pilóta - Kijev Szelleme - MIG-29-e lelőtte a mocskos agresszor SZU-35 gépét, mígnem kiderült, hogy ez  a szituáció csak egy videojátékban létezett.
A hatvan kilométeres orosz katonai oszlop meg azért állt meg, mert az oroszoknak elfogyott az üzemanyaguk, de ha lett volna is, a dezertőr orosz katonák inkább kilyukasztották a tankok üzemanyagtartályait, minthogy hadba menjenek.
A hülyeségek terjesztését mostanában hibrid hadviselésnek nevezik, felkészül a csajkarendszer és a nők közösségi tulajdonba vétele, beleértve az anyósokat is!
Az ukránok tárgyalnak az oroszokkal, miközben elnökük, egy helyiérdekű Puzsér elmondja, hogy egyrészt úgyse lesz megegyezés, meg különben is, Putyin, gyere ki a hóra, ne egy harmincméteres asztal mögül tárgyalj velem, mert engem már megpróbáltak többször is megmerényelni, a bűnjel - néhány szétdobált kávéfőző-alkatrész az elnöki dácsa kertjében - rendelkezésre áll.

A primitívnél primitívebb megnyilatkozásokat fajsúlyos nyugati politikusok is tetézik a vicces szankcióikkal, az orosz macskák kitiltásával a macskakiállításokról, az oroszok kitiltásával a nemzetközi sportszövetségekből, és a hiszti egyéb jeleivel, melyre hálás népünk természetesen vevő, mert most Putyin a Soros!


Nem kezdenék itt most bele annak taglalásába, hogy mi váltotta ki ezt a reakciót Oroszországból, erről csak annyit, hogy számomra természetes, hogy a világot érdekek mozgatják, és az érzelmek csak igen korlátozottan érvényesülő tényezők.
Ki a fene szereti a háborút?

A fegyverek gyártóin kívül nem sokat, talán még a szurkolói kemény mag, ameddig ki nem derül, hogy egy icipici lövedék lefektetheti még Klicskó polgármestert is.
Természetes állapotok között a politika éppen az érdekek egyeztetéséről és a szükséges kompromisszumok megkötéséről szól, és aki azt hiszi, hogy ez a történet Putyin elmeállapotából következik (nincs semmi baja, ellenben okos és határozott ember, aki pontosan tudja, hogy elsősorban saját népének tartozik felelősséggel és ennek megfelelően cselekszik is...) az keresse fel nyugtatókért orvosát, gyógyszerészét.

A Szovjetunió felbomlása óta a Nyugat háborúzott egy jót Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szíriában, felmiondta az atomalkut Iránnal, felfordította a teljes közel-keleti régiót, mely azóta egy szinte olthatatlan tűzfészke a világnak.

Támaszpontokat és rakétákat telepített Romániába, Lengyelországba, Észtországba, Lettországba, Litvániába, ezek mind az oroszokkal szomszédos országok, melyek azért sikítoznak védelemért, hogy a NATO jogot formálhasson valamiféle katonai fölény létrehozására.
Ukrajna túl van azon a vörös vonalon, melyet Oroszország húzott a katonai térképen, a tetejében agresszív oroszellenes neonáci banderisták formálják arrafelé azt, amit ők politikának hisznek, és minden erejükkel belehúznák Oroszországot egy világháborúba, mely értelemszerűen atomháború lenne.

Ma még meg lehet őket állítani, és most pofánverni őket - a kisebbik rossz.

Ami igazán elkeserít, hogy általam nagyon tisztelt és okosnak tartott emberek is beszállnak a kórusba - végtelenül leegyszerűsítve ezt a helyzetet, jóllehet a világtörténelem arra tanít, hogy a korlátlan pacifizmus csak bajt okoz.

Agresszornak kiáltják ki Putyint, holott az agresszor ebben a helyzetben a NATO, meg az a  Biden, aki maga a két lábon járó példája annak a népi bölcsességnek, hogy jobb sose jön...

Miért nem amellett állnak ki, hogy Ukrajna legyen semleges és demilitarizált?
Miért nem amellett, hogy a NATO vigye el a fegyvereit az orosz határok közeléből?
Miért nem az orosz kisebbség jogaiért Ukrajnában meg a balti államokban?
Vagy csak a magyar kisebbség jogai érdekesek, a többit ott egye meg a fene, ahol vannak?
Miért nem a fegyverzetkorlátozásokért lépnek fel?

És miért van az, hogy ha valakinek nem tetszik az agresszív nyugati nyomulás, akkor azt támadják, mert amellett áll ki, aki visszaüt - esetleg.

Gyilkosoznak és elmebetegeznek, miközben eltűrik a valóban szociopata Orbán uralmát immár másfél évtizede, hagyták, hogy kifossza az országot, mert féltek a nyílt konfrontációtól, most meg azt hirdetik, hogy ez a politika világpolitikai szinten is követendő?
Szerintem Amerika most éppen az ukránok farkával veri a csalánt, palagázának és fegyvereinek keres piacot, gyengítené az orosz gazdasági-katonai-politikai pozíciókat, hogy szabadabb mozgása legyen Kínával szemben, de azt hiszem, hogy téved.

A pénzügyi szankciók csak meggyorsítják a folyamatot, az amerikai dollár uralmának véget fog vetni ez a konfliktus, 

Mi ebben a konfliktusban senkik vagyunk, értem ezt a magyar politikai paletta valamennyi szereplőjére, ehhez képest túl nagy a pofánk, és némelyik idiótánk hülyeségeket beszél, ami azért veszélyes, mert télen hideg van és az autók üzemanyaggal mennek, továbbá az áramtermelést se árapály- erőművekkel oldjuk meg.
Szóval elemi érdekünk, hogy jóban legyünk azzal, aki nekünk energiahordozót szállít.

Persze lehet zöldenergiázni, de a jövő tél még idén elkezdődik majd, sőt, már a nyár is okozhat gondot, ha nincs mivel üzemeltetnünk az erőműveket.

A nyugdíjas társadalom már így is vért izzad, hogy talpon maradjon, ha ez így folytatódik, akkor a nyugdíjas ebédjét az infláció eszi meg.

Nagy bajok jönnek, és senkit nem fog vigasztalni, ha kiderül, hogy nem Putyin, hanem a mi politikusaink bolondok - nem kicsit.
A háború gyűlöletes dolog, csak szenvedést okoz - legtöbbet a kisembernek.

Ukrajnában is addig kellene befejezni a harcokat, ameddig a katonai érdekeket még úgy-ahogy felülírják a humánus érdekek, ameddig a konfliktus korlátozott erők és eszközök bevetésével folyik.

Ezt kívánja mindenki érdeke - a hivatásos és szerződéses orosz katonák érdeke éppúgy, mint a besorozott ukrán fiataloké.
Tetszik-nem tetszik, ebben a helyzetben Putyinnak van igaza, és az a bánatos helyzet, hogy meg is tudja védeni az igazát.
A mi hiperdemokrata politikusaink már megint képtelenek az ésszerű viselkedésre, és a véleményem nem jelenti azt, hogy én a háborút pártolnám, vagy, hogy ne kellene világgá zavarni a mi kis diktátorunkat, és azt se, hogy szeretni kell Putyint.

Véleményem szerint egyetlen politikust se kell szeretni, legfeljebb tisztelni kell, ha rászolgál, de mindenképpen meg kell próbálni megérteni  cselekedete mozgatórugóit.

Felesleges démonizálni azt, aki csak az érdekeit védi, és felesleges szentnek kikiáltani azokat, akikre tegnap még kígyót-békát összehordtunk.

Ezen a politikán csak veszíteni lehet.

Reálpolitikusnak lenni nem könnyű, sok bajjal jár, de hosszabb távon kifizetődő.

Észnél kellene lenni.

:O)))

A DAGADT MACSKA ÉS A ZSÍROSKENYÉR

De szép is lenne megcáfolni a trendet, mely szerint a mi hőn szeretett Vezérünk leginkább egy, a mi tápunkon hízott dagadt macskára, míg ellenzéke - együtt, de külön-külön méginkább egy-egy szép szelet zsíroskenyérre emlékeztet!
A kettő között az a meghatározó különbség, hogy a macska általában a talpára esik, míg a zsíroskenyér szinte törvényszerűen pofára.

Ez a macska számára kedvező eredmény, míg elejtett zsíroskenyérnek lenni nem annyira.
A politikai helyzet átmenetileg - úgy tűnt - az ellenzéknek kedvezett.
Már a Fidesz legelszántabb támogatóinak is sok volt az a határtalan kapzsiság, mellyel szeretett Vezérünk és szorgos pereputtya a nyomukban ügető sakálok tásaságában fosztogatták a társadalmat.
Erősen erodálódott az orbáni világ, már nem volt akkora nemzeti trikolór, mellyel le lehetett volna takarni azt az erkölcsi-politikai-gazdasági szarkupacot, melyet az ábrándos tekintetű rendszerváltók és a maffia közösen  összehordott Battonyától Nemesmedvesig.
Össze is csinálta arannyal futtatott lábaszárát a Mi Hősünk rendesen, különös tekintettel arra, hogy a választás egybeesett azzal, hogy őt, mint  Világpolitikai Tényezőt az Unió levette a sakktábláról, és a továbbiakban mint gyalogot kezelte.
Ehhez képest aztán jól béb@szott nekünk a szentkúti búcsú, Putyin elkezdte megregulázni Ukrajnát, sztárt csinálva annak táncos lábú miniszterelnökéből, aki kb. annyira alkalmas miniszterelnöknek, mint egy víziló balett-táncosnak.
Így aztán alkalom adódott arra, hogy a dagadt macska - legalább hazai használatra - átdizájnolja magát, és úgy vágja be a rükvercet, hogy az még dicsőségnek is látszódjon.

Az átváltozásban nagy gyakorlattal rendelkező Orbán azonnal neki is látott a mutatványnak, csinált két hátraszaltót és elkezdte szeretni Ukrajnát és az ukránokat, miközben szeretett népe boldogan szolgáltatta hozzá a kórust.

Már nem baj, hogy a nyelvtörvény a magyarokat is sújtja, nem baj, hogy a mi bugyellárisunkból  veszik fel a nyugdíjat olyanok, akik soha abba egy fillért sem tettek, nem baj, hogy négyszázasával bejelentkezve egy putriba elcsalják a választásokat, nem baj, hogy olyan emberek döntenek a sorsodról, akik nem viselik döntésük semmiféle következményeit, nem baj, hogy aktatáskával hordták nekik a milliókat, amit aztán boldogan elloptak azok, akik helyileg a legnagyobb magyarok - semmi nem baj, mert ölik a gyerekeket és hullanak a bombák, miközben könyékig véres karokkal lövöldözi a kisdedeket Putyin.

Így aztán Vezérünk lett a Béke Pufók Angyala.
Ő, aki az utóbbi tizenkét évben folyamatosan csak háborúzgatott, aki a pizsamája alatt is golyóálló mellényt hord, aki benzineskannával járt oltani  mindenfelé, amerre egy kis tüzet látott, ma ő a szószólója annak, hogy ki kell ebből a háborúból maradnunk.

Ezzel szemben a tömeglélektan ellen beoltott ellenzék már megint töketlenkedik, sajnos, még az is, aki gyárilag így készült, és egyre-másra követi el a baklövéseket, pedig azok hangja a fegyverek dörgésének megszűnte után is hallható lesz még jó darabig.
Tekintsünk most el a mi elszabadult hajóágyúnktól, aki katonákat küldene Ukrajnába, a másiktól, aki fegyvereket szállítana, a harmadiktól, aki magyar felségjelű repülővel vinné a német fegyvert Kijevbe, nézzük csak propaganda-szempontból a dolgot.

Tévedés azt hinni, hogy a magyar anyák önként és dalolva dobnák oda gyermekeik vérét azért, hogy megvédjék a szomszéd ország korrupt és erősen nacionalista berendezkedését, merthogy bár itt a nóta az amerikai törekvésekről szól, de a képernyő az ukránokat mutatja, mint áldozatokat.

Ha azok, hát az USA áldozatai, de ez a magyar anyáknak mindegy, gyermekeik pedig farokfelcsapva rohannának világgá, ha csak felmerülne is a lehetőség, hogy mundérba öltöztetik őket.
Aztán én azt is hülye embernek tartom, aki odacsinál a szomszéd ajtaja elé, miközben a gázóra csapja a szomszéd udvarában van, ő meg gázzal fűt, világít, a szomszéd olajával eteti a kocsiját, és ha felmegy az üzemanyag ára, akkor  egy-két év múlva boldog békeidőkként említi majd a jelenlegi inflációt, miközben tücsköt meg szöcskét eszik pufajkában, télvíz idején.

Hadd fejezzem ki magam kissé rusztikusan: ilyen időkben kussolni kell, legfeljebb a béke mellett kell szót emelni, ha lehet anélkül, hogy bírája akarnánk lenni akárkinek is. 
Merthogy az anyák és  gyermekeik is mind-mind békepártiak.
Sajnos a kövér macska már megint fürgébb volt, mint tohonya ellenzéke, és egy az egyben lenyúlta a jövedelmező narratívát, mely a tetejében még erkölcsileg is vállalható.

Nagy lesz ennek az ára a választásoknál.

De persze ne legyen igazam...

:O)))