AZ USA MEGTÁMADJA MAGYARORSZÁGOT!

Szerencsétlen Orbán Balázs rosszkor, rossz helyen rosszat szólt. 
Ha ugyanezt hithű Fideszes baráti társaságban mondja néhány sör mellett egy budai sörözőben, a kutya nem ugat utána.
Ő azonban úgy járt, mint az uszodalátogató, aki a trambulinról belepisilt a medencébe, erre pedig az összes vízben úszkáló, aki már akár többször is  belepisilt a medencébe mérhetetlenül felháborodott és a nép ellenségének nyilvánította.
Isten ments, hogy meg akarjam védeni a népharagtól, megérdemli a sorsát, korpa közé keveredett és most megtapasztalhatja a saját bőrén, hogy miként dolgozik a jobboldali propagandagépezet.
Szerintem az ókeresztények érezhettek ilyet Rómában, mikor a Colosseumban kinyitották a kiéheztetett oroszlánok ketreceit, azzal a differenciával, hogy a mai oroszlánok degeszre zabálják magukat és - reményeim szerint egyelőre - nincsenek ketrecben.
Ez a szerencsétlen Balázs pedig éppen ütemre mondott valamit, ami éppen jókor jött ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire elkötelezett hazafi rajta kívül az összes Fideszes - mind magyarabb a Magyarnál, akinél megkezdődött a tülekedés - a mainstream értelmiség jeles épviselői ismét találtak maguknak egy segget, mely egyébként a természet gonosz játéka folytán újdonat  hősük nyakán foglal helyet.

De térjünk a lényegre - sto gyelaty, ha megtámadnak bennünket?
Szögezzük le bevezetőként, hogy bennünket megtámadni melléfogás, macerás ügy, az a rengeteg seggnyaló, feljelentő, túlsó partról átúszó - kész kavalkád.
Támadó legyen a talpán, aki kiismeri magát.
Igaz, mindegyik lop, de ez talán mégsem azonosulás az Eszmével (mindegy, hogy milyen eszmével...), mégha azt is mondják, ha a szájuk éppen nincs tele, mint a hörcsögnek.
Kreatív nép vagyunk, elpusztításunkról - leghatékonyabban - magunk gondoskodunk!
A defetista Balázs ellen hát felindultak a testvéri tankok,  mert mi az hogy, hogyha a gaz oroszok megtámadnak bennünket, akkor ez a cenk ki akarja tűzni a fehér zászlót, ahelyett, hogy hitvány vérét csapra verné?
Most, amikor ukrán testvéreink élet-halál küzdelmet vívnak a hüllőszemű rém csapataival, melyeket saját jelentéseik szerint már háromszor megsemmisítettek, leölték harcosait az utolsó szálig, és ma már csak kínai dublőreik harcolnak helyettük?
De - haha!- tágra nyitott szemmel nem lehet jól célozni, ezért Szerhíj és Ihor győzelme megkérdőjelezhetetlen, habár távlati, mint a kommunizmus eljövetele!
Igaz ugyan, hogy Magyarországot előbb fogják megtámadni az ukránok, mint az oroszok, de mindegylófax, mint ezt Vlagyimir Vlagyimirovics is kifejtette, mikor logopédushoz küldte az ukrán nacionalistákat.
De mi van, ha nem a szlávok támadnak?
1956-ban tagjai voltunk egy katonai szövetségnek, a Varsói Szerződésnek, és a szövetség vezető ereje, a Szovjetunió támadt ránk, mert kifelé kacsingattunk a jóból.
Ma is tagjai vagyunk egy katonai szövetségnek, a NATO-nak, melynek vezető ereje az Amerikai Egyesült Államok, de ma megingathatatlan bástyája vagyunk az atlantista politikának.
Vagy kisnyúl, 
Mi van akkor ha az aktuálisan NATO-nak nevezett USA támad ránk?
Hogy ilyen nincs? 
Dehogy nincs, hiszen a második világháború óta szinte az összes háborút az USA robbantotta ki, ha veszélyben érezte akármilyen politikai, katonai vagy gazdasági érdekét, gyilkolt és gyilkoltatott, sokszor titkos műveleteket, terrorista eszközöket felhasználva.
Ha egy ember hasonlóképpen viselkedik, mint Amerika viselkedett például Irakban, azt nemes egyszerűséggel útonállónak hívnánk, ami lényegesen rövidebb, mint a "demokrácia lánglelkű védelmezője", és jobban is tükrözi a realitásokat.


Mégis azt mondom, ha az USA megtámadna, ki kellene tűznünk a fehér zászlót, hiszen a világ legerősebb hadseregéről beszélünk.
Ha Kínáról, akkor a legnagyobbról, ha Oroszországról, akkor a rakétatechnikában vezető atomhatalomról, mely a második legnagyobb hadsereggel rendelkezik, ha végrehajtják Putyin legutóbbi hadseregfejlesztési parancsát.
Ha megnézzük saját történelmünket, mikor hősies ellenállást tanúsítottunk világhatalmakkal szemben, mindig elbuktunk.
Elbuktunk a kalandozásoknak nevezett rablóhadjáratainkkal , elbuktunk a tatárral, a törökökkel szemben, elbuktunk a Habsburgokkal szemben, elbuktunk 1848-ban, az első világháborúban, a másodikban is, 1956-ban is, és már csak kilencmillió párszázezren vagyunk.
Az ukránok is el fognak bukni, és ma már az egyén kiszolgáltatott ugyan, de mint az ukránok milliói megmutatták, nem teljesen tehetetlen.
Ma már nem lehet mindenkit ellenállás nélkül a vágóhídra hajtani, könnyen meglehet, hogy adott esetben a hajcsárok helyet cserélnek velük.


De persze a szép mesék a hősiességről megkarcolják az emberek érzelmeit, mert azt többnyire nem teszik közkinccsé, hogy például az ukrán harcokban egy újonc túlélése nem éri el az egy hetet.
Lehetne gondolkodni is, mielőtt hősi énekeket zengünk...


:O)))

PERZSA LUTRI, USA GONDOK, LYUKAS ZÁSZLÓ

A bőség zavarával küzdök, ami a politikai eseményeket illeti.
Ami azt illeti, meglepetés nem ért.
Csak az történt, ami az ukrán háború és az amerikaiak ezzel kapcsolatos célkitűzése okán várható volt: a háború kilépett Ukrajna határai közül.
Aki eddig kételkedett abban, hogy már folyik a harmadik világháború, annak azért most erős kétségei támadhattak.
Az izraeli -iráni szembenállás már régi ügy, de eddig valamiféle patthelyzet jellemezte.
Irán a zsidó állam megszüntetésével és a zsidók tengerbe szorításával fenyegetőzött, Izrael meg kimosolygott atombombája mögül, és elégedetten látta, hogy helyette az USA áll ki a perzsa vitézzel szemben.
A világpolitika színpadán bekövetkezett változások és események minden szereplőt lépésre kényszerítettek:
A Hamasz támadása volt a casus belli a térségben, mely - ha nem is konkrétan ez, de valamiféle olyan esemény, mely felborítja a térség kényes egyensúlyát, prognosztizálható volt.
Az USA támadta Oroszországot és Kínát, ellenük proxy-háborút indított, ahol a húsdarálóba nem G.I. Joe mászott be, hanem ukránok százezreit gyömöszölték be.
Várható következmény volt, bár az ügy természetéből következően nemigen bizonyítható, hogy a világ más részein is feszültségek fognak támadni, és megosztják az amerikai vezetés és az állampolgárok figyelmét.
Hajdan, a szuezi válság idején is valószínűleg ez volt a módszer...
Az USA ott próbált ütni Oroszországon, ahol szerinte legjobban fájhatott neki - a gazdaságon és a szénhidrogén-exporton, és most a fagyi visszanyalt.
Oroszország számára egy közel-keleti háborúnál kevés kedvezőbb történhet a világban, egekbe emelheti a kőolaj és földgáz árát, emellett komoly amerikai erőket köthet le.
Az amerikai palagáz csak cseppfolyósítva szállítható, ha a háború a felek közvetlen részvételévé eszkalálódik, a tengeri szállítás kockázata igen magas lesz, költségei és természetesen az ára is emelkedik.
Itt nem elsősorban a lakások fűtéséről van szó, hanem az iparról, melynek felmutatja a csőd rémét a várható alapanyag-hiány.
Izrael is elmérhette a dolgokat, katonai erejében és az amerikai támogatásban bízva képtelen megfékezni héjáit, és ez bizony felveti egy atomháború rémét.
Természetesen lehet azonosulni az izraeli doktrínával, mely szerint egy támadás sem maradhat megtorlatlanul Izrael ellen,  de a megtorlás mértékét patikamérlegen kellene kimérni. Ugyanis bármi, ami nem arányos visszavágás, visszatetszést kelthet a közvéleményben és ez a világban az antiszemitizmus feléledéséhez vezethet. 
Ehhez kapcsolódnak bizonyos módszerek, melyek az izraeli doktrínában még a Dávid király Hotel felrobbantása óta ragadtak bent, és bár ideológiát lehet teremteni hozzájuk, végső soron csak fokozzák az arabok és perzsák jelentős részének zsidó-gyűlöletét.
Érthető, hogy Izrael ragaszkodik Jeruzsálemhez, de talán közelebb lennénk a megoldáshoz, ha nem tette volna meg fővárosává a  több vallásban is szent városként nyilvántartott települést, hanem Izrael nyílt városaként kezeli.

Persze az arab szélsőségeseknek ez se sokat számított volna, de a vallási fanatikusokon kívül mindenki a békéhez vezető gesztusnak tartotta volna.
Ugyancsak rengeteg kárt okoztak a megszállt területeken létrehozott települések, melyeket az ENSZ által meghatározott területeken kívül létesítettek - sokszor az izraeli hatóságok jóváhagyása nélkül.
Iráni atomkutatók és az atombombához szükséges létesítmények elleni támadások, katonai parancsnokok likvidálása is terheli a helyzetet, és úgy tűnik - nem egy túl bölcs döntés egyszerre háborúzni a Gázai övezetben, Szíriában, Irakban, Jemenben és most Iránban is.
Valahogy fel kellene oldani a helyzetet, még mielőtt a teljes arab világ belekeveredik a konfliktusba.

Az USA sikeresen belemanőverezte magát abba a helyzetbe, melynek számára kedvező megoldása nincs.
A világ csendőrének szerepe rengeteg ellenséget szerzettneki, az egypólusú világrend tarthatatlanná vált, a dollár nemzetközi tartalékvaluta szerepével erősen visszaélt, a világszerte telepített ezer katonai támaszpont pedig félelmet váltott ki.
Az se nagyon tetszett egyes államoknak, hogy jogot vindikált arra, hogy beleszóljon más államok belügyeibe, kormányokat buktatott, számára kellemetlen országok vezetőit likvidálta.
Szétverte a balkáni államokat, a Szovjetuniót, diktálni próbál Kínának, Indiának, de vannak ellenségei Afrikában és Dél-Amerikában is, ahol nem felejtik Allendét, a banánköztársaságokat, Panamát,  - és igen Kubát sem, mely a mai napig kárvallottja annak, hogy nem akart a Cosa Nostra játszótere lenni.
Belső társadalmi problémái is nyomasztják, etnikai összetétele is megváltozott, spanyolul is lassan többen beszélnek arrafelé, mint angolul,  és sokan rájöttek már, hogy más a való élet és más a filmstúdiók világa.
Valódi szövetségese egy van: a világhatalmi illúzióihoz körömszakadtáig ragaszkodó, szintúgy ezer problémával küzdő hajdani gyarmattartója, az Egyesült Királyság.
Emellett meg kell fontolnia azt is, hogy egy háború ma már nem vívható meg kizárólag külföldön, Manhattan felhőkarcolói pedig látványosabban dőlnének össze, mint az orosz vagy ukrán paraszt gerendaházai.
A Nemzetközi Űrállomáson rekedt amerikai űrhajóról nem sok szó esik, cserébe a Mennyei Palota névre hallgató kínai űrállomásról sem...
És most itt van egyszerre Kína Tajvannal, Oroszország Ukrajnával, Irán Izraellel - és nem csodálkoznék, ha Dél-Amerikában is gondok akadnának.
Európa meg veszít, bárki győz is, bárhol.


Nem egészen ide tartozik, de a gáti bohóc kisajátította 56 lyukas zászlaját.
A lyuk egyébként a nemzeti zászlón van, de az ember a kokárda és a hazaszeretet kisajátítása után semmin nem csodálkozik, legfeljebb azon, hogy Orbán embereinek semmi új nem jut eszébe...
Nem mintha sajnálnám, hiszen a lyuk 56 jelképe: eltakarítottuk a régit, de helyette semmi új nem jutott eszünkbe.
Hogy ennek a nudlifejű majomnak mi köze van 56-hoz, az rejtély, a helyes megfejtők között kisorsoljuk Vityka felemás gumicsizmáját és hősünk adóbevallását Fideszes éveiből.

Élj érdekes világban, mondja a kínai átok, élj bolond világban, mondja a magyar, ha éppen nem talál nyalni való segget.
De gondban vagyunk de gondban...

:O)))

A SZOCIALISTA FŐNIX, VAGY DODOMADÁR?

Azt hiszem, hogy ez az utolsó olyan pillanat, mikor a magyar szocialisták megmenthetik pártjukat, múltjukat és megalapozhatják jövőjüket.
Ritka eset, de ehhez most kedvező a csillagok együttállása is, ez persze a szocialisták ismeretében nem jelent semmit, mert ők Marx helyett Parkinson törvényét tették meg bibliájuknak.
Abban az vagyon írva, hogy ami elromolhat az el is fog romlani.
Az MSZP házatáján nagy változások készülnek, október 19-én kongresszust tartanak, tisztújítással egybekötve.
Az alapszabály már megváltozott, a társelnöki rendszer megszűnt, ismét egy elnöke lesz a pártnak.
Az utolsó pillanatban hozták meg ezt az ésszerű döntést, még mielőtt a társelnökök száma meghaladta volna a tagok számát.
 Akinek volt egy kis rálátása a párt ügyeire, az örömmel vette azt is tudomásul. hogy az utóbbi évtized meghatározó szocialista munkásvezére, Kunhalmi Ágika nem indul a posztért, ellentétben Komjáthi Imrével, akivel oly sikeresen vezették az utóbbi években a pártot.

Komjáthínak - ennek dacára - véleményem szerint helye lenne az MSZP megújult vezetésében is, ha nem is éppen a pártelnöki poszton.

A párt megújításának külső feltételei kedvezőek.
Ellenzéki oldalon idáig a legnagyobb kihívást a kannibalizmusban, mint hatékony, megváltó ideológiában új utat találó DK jelentette a pártra, ez a veszély azonban - mióta magyarember a Magyart nem csak, hogy nem báncsa, de imádja is a következő pofáraesésig, - megszűnt.
A fagyi visszanyalt, az összes eddig elkövetett hibáért, mulasztásért és cikk-cakkért a választó most büntette meg a Demokratikus Koalíciót, mely ott maradt három százaléknyi választóval meg egy magára húzott szociáldemokrata álcaruhával, és láthatólag megzavarodva úgy keresi, hogy merre van az előre, mint vasorrú bába az északi pólust a mágneses viharban.

A többi ellenzéki párt mérhetetlen, még a szélsőjobb is tanácstalanul szemléli az eseményeket, miután Orbánnak azt is sikerült szétzilálni.
A Mi Urunknak felülmúlhatatlan adottságai vannak emberek egymással szembefordításában, ha egy ember élne a Földön, ő abból is huszonnégy óra alatt gyűlölködő skizofrént csinálna, akinek egyik énje késsel kergetné a másikat.
A Szocialista Pártban a haldoklási folyamatok már nagyrészt lezajlottak.
A tagság jelenleg éppen a zsákmányállatok kihívásokkal teli életét éli, a funkcik igyekeznek még mindent kimaxolni maradék pozíciójukból, - ha lehetséges, megmaradni a politikai pályán, de a DK ma már képtelen betölteni a politikai hulladéktároló szerepét, elég neki a maga baja.
Természetesen Orbán rendszere meg fog szűnni, bár ennek némileg ellentmond, hogy Lengyel László is ezt prognosztizálja a NER örökkévalóságának rémálmát tárva elénk, miközben mint bölcs rabbi, utolsó libáinak maradékát tereli elénk - a Szabadok Szövetségét.
Lényege, hogy szabad országban szabad polgármesterek azt csinálnak, amit szabad...
Orbán meg belegubancolódott saját trükkjeibe, a tányérpörgető artista azt hitte, hogy a taps elmaradását egy új, magyar-tányér megpörgetésével reparálni tudja, de tévedett.
A társadalom nemvárt egységben reagált és azt üzente, mint hajdan Horn Gábor Gyurcsánynak.
Eddig pórázon tartott hiénái erre elkezdték rángatni a pórázt, oda-odakapva egymáshoz is.
Kezdődik a helyezkedés, sokan valós alternatívának látják a gátlástalan gáti bohócot, végül is mindegy, kinek a seggét nyalják.

A baloldali választó (az éles társadalmi különbségek ellen harcoló, a társadalom érdekét a magánérdek elé helyező, szolidaritásban és relatív esélyegyenlőség megteremtésének szükségességében hívő ember) meg itt áll és tanácstalanul néz ki a fejéből: nincs egy politikai erő, melyre jó szívvel tudná szavazatát adni.
És itt lenne a Szocialista Párt utolsó esélye: szervezni kellene egy erőt a kétmillió kisemmizett, máról-holnapra élő nyugdíjasnak, a nyolcszázezer nyomorgónak, a lecsúszó kisembernek, a fizikai munkásnak, a melósnak.
Ehhez szövetségest nem ezekben a pártnak bejegyzett megélhetési gittegyletekben, hanem a külső kerületekben, a falvakban kellene keresni, és persze jelen is kellene lenni ott.
És nem ártana kicsit előre is tekinteni.
Nemsokára kihalnak az utolsó TSZ-nyugdíjasok, az új zsellérek biztos megélhetés, szociális és egészségügyi ellátás nélkül maradnak.
Gyermekeik sorsát megláthatják, ha tükörbe néznek, ugyanolyanok lesznek mint lepukkant szüleik. Nekik sem lesz pénzük a szükséges karbantartásra, a felújításra sem, és elaggott Kádár-kockáik szépen tükrözik majd társadalmi helyzetüket a Lázár-nomenklatúra  szerint.
A mesterséges intelligencia és az automatizálás a városi népességre lesz szörnyű hatással..
Az OECD kutatási szerint hazánkban az állások 36,4%-át fenyegeti a megszűnés veszélye, emellett nálunk szinte megszűnt a szervezett munkásság, a szervezett érdekvédelem.
A veszély nem túl távoli, tíz év múlva már értékelhető hatása lesz, és ez komoly társadalmi kérdéseket is a felszínre hozhat.
Mindenesetre az érintett rétegeknek kell a politikai képviselet, mert ha nem lesz, úgy járunk, mint a rendszerváltáskor jártunk - felkészületlenségünknek még most is isszuk a levét.
Persze lehetne erre a célra új pártot is gründolni ( nem szektát, pártot!), de még mindig könnyebb lenne ezt a purdét megmosdatni, mint újat csinálni...


Hogy konkrétan mit is kellene csinálni a szociknak?

Hát elsősorban újjáépíteni a szervezeteiket szerte az országban, támaszkodva a múltra és kihasználva azt. hogy a karrieristák most éppen nem a mi térfelünkön tolonganak.
Ifjúsági szervezetet alapítani és működtetni - értelmes feladatokat adva nekik.
Meggyőzni a kiábrándultakat, hogy van értelme és célja a harcnak, és éppúgy leszámolnak a hibákkal, mint az elődök '56 után.

És éppúgy a nép érdekében fognak politizálni, mint az elődök - akkortájt.
És ugyanúgy, mint a Kádár-rendszerben megkísérlik kihozni a lehető legjobbat a korunk lehetőségeiből.
Bevállalják a múltat, nem csak hibáival, de erényeivel együtt, mert a magyar baloldalra sokkal jellemzőbb Kádár harminc éve, mint Rákosi tíz éve.
Bevállalják a felszabadulást, szembenéznek a Holokauszt során és a II. Világháborúban elkövetett bűnökkel, és elmondják, hogy milyen jövőt szeretnének építeni.
Nem utópisták -, egyelőre kapitalista viszonyok között.
De a távoli, tán soha meg nem valósuló cél a közösségi társadalom.

Talán olyan célkitűzések, melyekért érdemes élni és dolgozni.
Túlzottan optimista persze nem vagyok...

:O)))

EZEKKEL AZ ORBÁNOKKAL MINDIG BAJ VAN

Most éppen a Balázzsal.
Árnyalja a képet, hogy ez az Orbán nem az az Orbán, erről még nem derült ki, hogy lop, mint a szarka.
Talán ezért is nem miniszterelnök időtlen idők óta.
Ez az Orbán olyat tett, ami magyarembernél kiverte a biztosítékot, különösen a közbeszéd formálásában felbecsülhetetlen érdemeket szerzett liberális véleményformálóknál és a szélsőjobb mindig higgadt tagjainál: az ukrán háború ellen beszélt.
De ez nem volt elég az elvetemültjének, még belekeverte a dologba 1956 emlékét is, meggyalázva Wittner Mária és a Divatcsarnok kifosztása soráén hősi halált halt Tuskólábú emlékét is.
Pedig 1956 emléke olyan mint a bor: az idők folyamán egyre nemesedik - persze az is lehet, hogy  megpimpósodik, esetleg megecetesedik.
Kiöntésre persze még nem érett, hiszen még nem kerültek nyilvánosságra az angolszász és francia, izraeli titkosszolgálatok zárolt anyagai, melyek ha megnyitják egyszer a levéltáraikat (sohanapján...) igen érdekes olvasmányok lesznek.
A KGB iratai közül pedig ami adat nyilvánoságra került, abból ami nem kedvezett az aktuális kánonnak, arról egyszerűen kijelentettük, hogy hazugság, vagy elástuk Pintér miniszter olajszőkítésben való érintettségét tartalmazó dokumentumok mellé a Pilisben.
Meg amúgy is, kit érdekelnek a tények?

„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett...” - delirálta az áruló.
Hát nem elmeroggyant az ilyen?
Tanul a történelemből, annak ellenére, hogy magyar.
Komolyan, ez az ember mindenre képes, lehet, hogy még megnézte a világtérképet is!
Pedig az csak összezavarja az embert, hiszen Pangloss mester már megmondta a Candide-ban, hogy "Következőleg akik azt állítják, hogy minden jól van ezen a Földön, ostobaságot állítanak. Az kellene mondaniok: minden a legjobban van."
És ha csak Pangloss lenne ilyen okos, de ebben társa is van, Marlborough hercegének valamelyik leszármazottja - nem, nem Diana hercegnő, hanem valami Churchill névre hallgató, Sztálinnal egy kategóriába sorolható imperialista háborús bűnös...
Persze népünkben mély nyomokat hagytak a világháborúk, 1948, 1956 "forradalmai" - nem is csoda ha ruszofób lett.
Hiszen máig utálkozunk, ha eszünkbe jut, hogy ha a Szovjetunió nem jön látogatóba 1945-ben, akkor lehet, ma Levédiában, vagy az Etelközben folytatnánk munkaversenyt az ukrán parasztokkal - ki dolgozik hatékonyabban a III. Birodalom földjén, a Nagy Német Lebensraumban...
Valószínűleg mi nyernénk, hiszen mint volt megszállók, mi már ismerjük Ukrajnát - és az ukránok is ismernek minket, mint Örkény István egyperceséből is kiderül.
1848-ban a korabeli NATO - akkor úgy hívták: Szent Szövetség - csapatai voltak az oroszok, 1956-ban pedig aki meg akarta kérdőjelezni Jaltát, az nem volt épeszű. 
Mint ahogy ma sem épeszű az, aki az ukrán háborút támogatja.
Lehet, hogy miután a békét megnyerték, meg akarnák nyerni a II. Világháborút is a vesztesek, élükön az ostoba német hadügyminiszterrel és néhány magyar idiótával.
Lehet, az USA szeretné kiköszörülni a Koreában, Vietnamban, Afganisztánban és még vagy hetven helyen elszenvedett kudarcot.
Ha nem szállítana fegyvereket az ukránoknak, már régen vége lenne a háborúnak.
Ez a háború ugyanis nem az ukránok honvédő háborúja, hanem a III. Világháború tesztüzeme. 
Végtelenül ostoba az, aki nem érti, hogy miről szól ez a történet, különösen akkor, mikor már évszázadok óta tart az angolszászok kísérlete az Oroszország feletti befolyás megszerzéséért, ásványkincseinek megszerzéséért.
Ami Ukrajnát illeti, szinte tökéletes analógia a kubai válság ,Kuba és a Guantánamoi támaszpont esete Kennedy elnöksége alatt, mondjuk azzal az apró különbséggel, hogy akkor az oroszok lépését az váltotta ki, hogy az USA Pershing rakétákat telepített Törökországba.
Ha lezárul ez a konfliktus, nincs vége a dolognak, mert az Északi Sarkkör feletti uralom lesz a tét, ezért is kellett NATO taggá válni eddig katonailag semleges országoknak, Svédországnak, Finnországnak.
Lesz itt még megoldandó gond bőven, vagy jön Mad Max kora...


Ami legjobban idegesít, az Gyurcsány viselkedése.
Érteni vélem én, támadni kell a rendszert, mindennel, amivel csak lehet, de azzal, hogy beállok kontrásnak egy eleve hamisan játszó bandába - nem lehetne.
Magyar Péter egy bohóc, de a népnek tetszett a cirkusz és egyre kevésbé tetszettek az eddigi  aktorok.
Annyit mindenképpen hozott a dolog, hogy végre a DK-nak is el kell helyeznie magát a politikai térben, mert az a maszatolás, ami eddig ment (mi mindenkit, minden tekintetben képviselni akarunk...) tovább nem megy.
Idáig azt hittem, hogy Gyurcsány ordas hibái (a múlt felvállalásának hiánya, a békepártiság átengedése a jobboldalnak, a vad és stílustalan Putyinozás) részben ismerethiányból, részben taktikai megfontolásból származnak, de egyre inkább úgy tűnik, hogy ilyen a világképe.
Neki '56 országra szabadított tizenezer bűnözője, a Nemzet Durva Anyja és áldozatát bicskával agyonszúró orvostanhallgató 56 hőse, meg a kis deviáns, akit ma terroristának könyvelne el mindenki.
Egyre nehezebb közösséget vállalni vele, mert azt az emberekben élő hitet veszik el ezek a dolgai, hit, hogy valahol él még benne a baloldaliság ethosza, hogy nem menekül egy álomvilágba, valamilyen idealizált képzelgésbe.
A világ kőkemény valóság, és a normális ember nem szeretné, ha gyermekének, unokájának, vagy hatvan évesen akár önmagának is háborúba kellene menni.
Amikor még katona voltam, a bevonuló újoncokat kivittük a lőtérre, és bemutatót tartottunk nekik marhacsontokon, téglafalon - lássák, hogy a fegyverek mire képesek.
Megértették.
A politikusokat sem ártana időnként kivinni a lőtérre, még mielőtt a szerencsétlenebbjeit gombafelhő-bemutatóra viszik.
A szerencsésebbje elpárolog.
Utálom Orbánt, sameszait is, utálom a tíz éve rendeletekkel kormányzó maffiaállamot, azt, hogy harminc év alatt szétlopták azt a vagyont, melyet apáik véres verítékkel raktak össze.
Szétszaggatták a társadalmat, csak romboltak, de a romok helyén csak stadionok épültek, cirkuszok a parasztnak . vakulj ostoba! 


Mi lesz ennek a vége?
Azt már nagyjából tudjuk, - de mi lesz addig?

:O)))

LEPÉNY A GÁTON

Széna-szalma...

Nem, nem a tehéncsorda látogatott arra, a politikusok szelfiznek.
Nincs mit tenni, ez egy ilyen ország.
Jön az árvíz, és ez jó alkalom arra, hogy politikusoknak hitt maffiózók, tornából felmentett, elkényeztetett budai úrifiúk, a vizet csak micellás formában ismerő újgazdag úrilányok, tanácstalan ellenzékiek felmásszanak a gátra, és egymásnak essenek.
Ha ezt látná Pelikán József gátőr a Tanú című filmből, nemes egyszerűséggel seggberúgná mindet.
Hazazavarná az egész díszes bandát, hiszen kártékonyabbak, mint az ürgék, melyek károkozását legalább látni lehet, ezek meg magyarember lelkét teszik tönkre, szétfúrva-túrva azt.
Na nem a lapátjukkal, mert az olyan tiszta némelyikük kezében, hogy még rajta van az árcédula is, - bizonyára azért, hogy te is lássad, mekkora hülye is vagy, hogy még a kellékeiket is te vásárlod a bohóctréfához.
Undorító.
Undorító, hogy ez az ország már a bajban sem tud összefogni, félretenni a nézeteltéréseket és abbahagyni egymás terméketlen csépelését legalább arra az időre, amíg levonul az ár.
Mely egyébként közömbösen szemléli az erőlködést, a hatalom győzelmi jelentéseit, kijelölt ellenzéke harcát ellenségeivel, a magukat demokratikus ellenzéknek hívők tehetetlenkedését és szájkaratézését.
Nagyurunk meg boldogan figyeli a  Várból egymást ütő-verő ügynökeit és hasznos idiótáit.
Ha kicsit jobb lesz az idő, vadonatúj teraszbútorait is felavatja a Szent Segg, mely mikor apja rojtosra rugdalta hajdan, nem is merte volna sejteni, hogy egyszer még kilencmillióért teszek alá deszkát, ha megunja a selymes nyelvek nyalogatását.


Mióta Noé összeácsolta a Bárkát, árvíz mindig volt és lesz is még egy darabig.
Sőt - ha hinni lehet a jóslatoknak a helyzet egyre durvább lesz, hiszen a klíma változása, a felmelegedés irdatlan mennyiségű vizet zúdít az emberiségre, mely nem csak az árvizeket teszi gyakoribbá, de megemeli a tenger szintjét is, elöntve városokat, országokat.
Az ember meg - ahelyett, hogy ezzel a gonddal foglalkozna -, egymást irtja és véges eszközeit elpazarolja, ellövöldözi, lebombázza, elégeti.
Persze az időjárás változik, mióta világ a világ.
Volt már itt jégkorszak, voltak száraz időszakok - történelmi léptékkel mérve nem is oly régen, hiszen 1867-ben száraz lábbal át lehetett gyalogolni a Balaton egyik partjáról a másikra, a meder egy részét pedig felszántották
Az ember hajlamos figyelmen kívül hagyni az állandó mozgást, változást - és azt, hogy nem a természet fog alkalmazkodni hozzánk, nekünk kell alkalmazkodni a természethez.
Persze, ha attól várnánk változást, hogy celebfesztivált rendezünk a gátakon, sokra nem mennénk vele.
Mégis,  úgy látszik, hogy mióta a Vezér bőrdzsekiben és felemás gumicsizmáiban divatot teremtett és gondterhelt pofával szemlélte - hol máshol, egy sátorban -  a szabásmintát, mintha az térkép lenne, aki magát politikusnak tartja, most mind kötelezőnek érzi, hogy vízügyi szakember legyen.
Azok is, akik annak idején vad harcot folytattak Bős-Nagymaros ellen, azok is, akik közben tudták, hogy hülyeséget csinálnak és az esztergomi hidat már egy emelt vízálláshoz terveztették, azok is, akik ahelyett, hogy Paks hűtővíz-hiányán siránkoznak most azon törnék a fejüket, hogy hogyan lehetne azt, ami ma gond, a javunkra fordítani.


A politikusnak nem dolga a lapátolás, legfeljebb akkor, ha katasztrófa van, mert akkor a jelenlétével példát mutathat és lelkesíthet, de alapvetően az a feladata, hogy azon dolgozzon, hogy ilyen helyzet ne következzen be.
Az átkosban és előtte is voltak árvizek, akkor is megoldották a feladatot, de nem hallottam, hogy Ferenc Jóska, Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, Nagy Imre vagy Kádár lapátolt volna a gáton.
Viszont volt egy ütőképes vízügyi szervezet, ameddig demokratáink szét nem verték és a felrobbantott Vízügyi Tudományos Kutatóintézet helyére fel nem építették Vezérünk hagymázas olimpiai vízióinak kiszolgálására a Nemzeti Atlétikai Stadiont.
Ez a vízügyi szervezet szervezte az árvízvédelmet is, eredményesen, ami azt illeti.

És ha legény kellett a gátra, akkor Czinege elvtárs nem azon méltatlankodott, hogy a Magyar Néphadseregnek már háromszáz katonája van a gátakon, mint tartalékos díszkatonánk nyavajog sértetten mostanában, hanem kivezényelte a szükséges létszámot.
És - irgalom anyja, ne hagyj el -  a Munkásőrség is ott volt, a szükséges létszámmal és felszereléssel.
Ha kellett, mentett, ha kellett gátat épített, és senki nem pofázott a másikra, mert az emberek akkor még tudták, hogy a bajban össze kell fogni.
Nem látványosan, hanem valóságosan.
Nem akarták, hogy a gáton a bárány meg a farkas kezet rázzon, - igaz, akkortájt a farkasok behúzott farokkal kussoltak, a nép meg nem volt ennyire birka, mint ma.


Remélhetőleg gond nélkül levonul az árvíz, mint ahogy szokott.
Fatornyos kis falumban is be lehet fejezni az ártéren épített házak mentését, melyet a legendásan jó hazai szakigazgatási szervek engedtek felépíteni ott, ahol teljes bizonyossággal várható volt, hogy a területet időnként elönti a víz.
A politikusok akkor is valószínűleg lapátolással voltak elfoglalva, mikor a közigazgatást sikerült úgy átszervezni, hogy a szakigazgatás helyben jóformán megszűnt, ami van, az meg szakemberek, pénz, hatáskörök hiányában olyan mint p*nán a szőr, hogy hadd legyek már kicsit közönséges, de realista.
Peresze van még egy-két lépés addig, míg a terület minden szegmense Pintér belügyér irányítása alá kerül, de Nagyurunk áldásos tevékenységét ismerve szilárdan bízhatunk a bizonytalan jövőben!


Egyszer egy költő írt valami gályáról, meg a víznek árjáról, de - úgy látszik - menetközben időszerűtlenné vált.
Már csak abban reménykedhetünk, hogy akik ma a gályán ülnek idővel gályarab átképzést kapnak.
De szép is lesz, mikor megkapják az első dupla adag rumot, együtt az üzenettel: az új kapitány vizisízni akar!

:O)))

KÉT MACSKA VAGYOK ÉS JÁTSZOM EGYMÁSSAL

Csak a Fidesz és a Tisza párt jutna a Parlamentbe a Medián felmérése szerint.
A kormánypárt 43, míg Magyar Péter pártja 39 százalékon áll a biztos szavazók között, a Kutyapártra és a Mi Hazánkra négy-négy, a Demokratikus Koalícióra pedig mindössze három százalék szavazna."

A demokrácia látszatának alátámasztására hivatott álellenzéki televízió híre a Medián felmérésén alapul. 
Mint tudjuk, a közvéleménykutatók két választás között a közvélemény formálásával vannak elfoglalva, majd a választások előtt két hónappal megkísérlik bél és madárjóslás segítségével megjósolni az eredményt - több-kevesebb sikerrel.
Hát nem is tudom, szabad-e ezzel a "hírrel" foglalkozni, hiszen Hann Endre úgy látszik elfelejtette annak idején elolvasni a Naszreddin Hodzsáról, az emírről és a szamár beszédre tanításáról szóló történetet, melynek tanulsága az volt, hogy a távoli határidő sok dologban hozhat változást.
A tanítandó szamár - jelen esetben a Messiás-ipari tanuló - kilehelheti remélhetőleg csak politikai lelkét, az emír - Nagyurunk - is elpatkolhat, vagy leharaphatja a bögre fülét, nem is szólva Naszreddin Hodzsáról, mely jelen esetben a magát az államot jelenti  mely éppen az összeomlás küszöbén áll.
Bármelyik következik be, felboríthatja a szép elméletet.
Meglehet, a mai választói szándékot igazolhatja a Medián felmérése, de hogy a választói magatartást majd két évre előre nemigen lehet megjósolni, az is biztos, és éppen a mai helyzet a bizonyítéka, hogy a választó máról-holnapra megbokrosodhat.
Még csak logikus ok sem kell hozzá, hiszen itt az egész ország tudja, hogy Orbán és maffiája gátlástalanul és pofátlanul lopja a közpénzt, mégsem verte ki a biztosítékot sem az, hogy az egész Balaton már az övék, hogy ezer forintos egészségügyi előjegyzési díj bevezetését fontolgatják, sem Kishantos, sem a lombkorona sétány.
Most meg meghallom, hogy mecsoda meglepő hír  - Magyar feltette a kérdést Orbánnak, hogy hogyan lehetett a vejkóból pár év alatt milliárdos.
Hát úgy bakker, ahogy belőled vezérigazgató - hatmilliós fizetéssel !
És ugyan te sem házasodtál rosszul, de azért jobban jártál volna, ha Rasit veszed el.
Esélyed lett volna, mert a gazdasági fenomén úgy hasonlít rád, mint egyik tojás a másikra.


A cél egyébként valóban a kétpárt-rendszer, ahol a váltópárt is ugyanazt a társadalmi réteget szolgálja ki, mint a másik, és nem kell mindenféle idealista idiótákkal veszkődni, csak egy kicsit bábozni kell a nagyérdeműnek.
Magyar egy veretes bunkó, de érdekes módon ezért semmi hátrány sem éri.
Orbánt ha szidja, még csak reakció sincs, hát akkor majd Gyurcsányt, az majd nekiáll az észérveivel, meg az etikus politizálásával.
Ahelyett, hogy elmesélné, hogy Péterünk Brüsszelben sztrichnint etetett Dobrev cicájával...
A nép meg elalél a megelégedettségtől, hogy olyan dolgokat emleget - jelzem következmények nélkül -, melyről mindenki tud, és amit a lelkendezők engednek meg ennek a bűnbandának. 
Annak idején a bérházban, ahol felnőttem volt egy ikerpár, akik szidták egymás durva anyját, a hallgatóság meg élvezte a cirkuszt. De ettől még az anyjuk ugyanaz volt.
Hát most majd megkapja a nép amire vevő,- panem et circenses, ebből a panem nem biztos, de bölcs népünknek ez nem számít.
Részben fázunk és éhezünk, de szabadok vagyunk, részben meg mi utáljuk a politikát és nem politizálunk. csak politikamentesen éhendöglünk....
Érdekes ország vagyunk, külön-külön az emberek nem buták, de együtt - katasztrófa.
Mi lesz ennek a vége?
De azért maradjunk optimisták!

:O)))

PAPÍRTIGRIS, HANGEMBER

William Burns, a CIA igazgatója egy szombati vita során, melyben a brit-francia Storm Shadow rakéták oroszországi bevetésének kérdésében játszottak a tűzzel, azt találta mondani:
"Putyin hangember. Időről időre folytatni fogja a kardcsörtetést. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ez a szájkarate megfélemlítsen minket. Figyelnünk kell rá."
Ha az egyszerű ember elolvassa ezt a hírt, megnyílik előtte a megvilágosodás esélye, hiszen ha idáig nem értette, miért tartunk itt, ahol tartunk, hát most aztán megérthette.
Ha a világ állítólagos vezető hatalmának egy kulcsszereplője itt tart gondolkodásban, akkor nincs min csodálkoznunk.
Hogy ez az ember szellemileg zokni, a hír folytatásából is kiderül, hiszen mondott még bölcset:
„A nyugati vezetőknek nem szabad megijedniük a Kreml nukleáris eszkalációval kapcsolatos fenyegetései miatt” - mondta akkor, mikor a nyugati vezetők egyre inkább hasonlítanak a cigány lovára, mely fejjel ment a falnak.
Nem vak az, csak vakmerő - mondta Gazsi, és a jelek szerint William Burns se rendelkezik több ésszel, nem szólva arról, hogy ugyancsak hazudik.
Ha belegondolunk abba, hogy a főnöke időnként belepisil a ruhásszekrénybe, per tangentem (csak, hogy tudományosabbnak lássanak az olvasók...) eszünkbe jut az angol Boris Johnson fizimiskája, vagy atomtámadás elrendelésétől sem visszariadó Liz Truss szellemi  állapota, tényleg nem marad más választásunk, mint bízni Vlagyimir Vlagyimirovics kissé hüllőszerű tekintetéhez igazodó higgadtságában, és  kínai vezetés sokezer év során elsajátított türelmében.

Putyin már sokévvel ezelőtt megmondta a nyugati államoknak a konfliktus kapcsán: "Én kész vagyok elmenni a végsőkig. És önök?" 
A kérdés akkor még kezelhető lett volna, hiszen a Donbasz Ukrajnán belüli státuszáról volt szó, Ukrajna katonai semlegességéről, és szó sem volt a Krím flotta-támaszpontjainak átadásáról az amerikaiaknak.
2022. február 15-én, nyilván valaki utasítására az ukránok minden eddiginél erőteljesebb támadást intéztek a Donbasz ellen – erről az EBESZ jegyzőkönyvei tanúsítanak.
Az azt megelőző napi kb. 47 lövés (ágyú, rakéta) után naponta kb. 1044-re nőtt a lövésszám – febr. 23.-án 1420 lövésre.
Azaz a jelenlegi konfliktust az ukránok indították el, nem az oroszok, miután több, mint egy éve egyre jobban feszült lett a helyzet.
Nemigen emlegetik errefelé, de 2021 tavaszán az ukrán elnök rendeletet adott ki a Krím visszafoglalására és csapatösszevonások is történtek – erre válaszul az oroszok is felvonultak a határon, és hadgyakorlatokat kezdtek.
A feszültséget „valaki” gerjesztette.
Pedig - saját korlátai dacára - Burns is gyaníthatja már - figyelni kell Putyinra.
Hogy a propaganda a mai napig iparkodik lebecsülni Oroszország erejét, az érthető, hiszen itt a harc a te lelkedért is folyik.
Mégis, hogy jönne ki az, ha a CIA vezetője elmondaná, hogy az oroszoknak ugyanannyi atomtöltetük van, mint az Egyesült Államoknak, csak rakétatechnika terén rendelkeznek úgy  öt-tíz éves előnnyel. 
És nem szabad elfelejteni, hogy nem Oroszországnak vannak katonai támaszpontjai, rakétái az USA körül, hanem fordítva.

Oroszország igyekszik nem eszkalálni - azaz lépésről-lépésre kiterjeszteni a háborút, - mint ahogy el sem indította volna, ha a minszki megállapodásokat a Nyugat nem csak időhúzásra és Ukrajna felfegyverzésére használja fel.
Oroszország ezért is nem használta a "háború" kifejezést, hiszen deklarált célja csak a Donbasz általa elismert államainak védelme volt.
Ma már ez a múlté, hiszen csak a hülye nem látja, hogy itt a harc nem az ukránok és az oroszok, hanem a Nyugat és Oroszország között folyik
Nem úgy néz ki, hogy Európa nyertese lesz ennek.
Hogy aztán a CIA fővezére szerint az ukránok támadása a kurszki területek ellen nem eszkaláció, hát lelke rajta.
Érdekes kérdés ez fenyegetés-megfélemlítés is.
Oroszország rendelkezik írott nukleáris stratégiával, és bár írni mindent lehet, véleményem szerint az oroszok komolyan is gondolják, hogy korlátozzák magukat a nukleáris fegyverek bevetése terén.
Vlagyimir Putyin többször is hangsúlyozta, hogy Oroszország csak akkor vetne be nukleáris fegyvert, ha atomcsapást mérnének rá, vagy olyan támadás érné, akár hagyományos fegyverekkel is, amely az állam létét sodorná veszélybe.
És mint a példa is mutatja, hagyományos fegyverekkel is elérik céljaikat, mégha több áldozattal és hosszabb idő alatt is.
Európát - értsd ezen az Uniót  -pedig nem kell megtámadniuk, az uniós vezetés ugyanis már régen az öntökönszúrás hatékony módszerét választotta, hogy az ellen küzdjön, akinek érdeke a békés kereskedelem - azokat támogatva, akiknek nem érdeke egy erős Európa.


Érdekes, de az USA vezetői mindig taktikai atomfegyverek ukrajnai bevetéséről delirálnak, sőt, provokációikkal ezt is szeretnék elérni.
Tesztelgetik is szorgalmasan az oroszokat.
Hát én nem vagyok egy Clausewitz, de azt tudom, hogy az első atomfegyver bevetése dominó-hatást váltana ki, mindenképpen világháborúhoz vezetne, ezért ha rákényszerítenének a bevetésére, nem taktikai, hanem stratégiai fegyvereket vetnék be, megnézve pontosan, hogy mire képes Amerika New York, Washington, Dallas, New Orleans, Hawaii és Ramstein nélkül, és eltöprengenék, hogy a maradék ötezernyolcszáznyolcvan rakétámat hol vessem be.
Ezen persze eltöprenghetnének a Nyugat politikusai is, de erre ma nem látok semmi esélyt.
Persze bízhatnánk még a katonák józan eszében, de egyrészt olyan nincs nekik, másrészt ha megnézem a történelmet, jellemzően inkább olyanok voltak, mint MacArthur vagy Patton.
Márpedig a háború túl komoly dolog ahhoz, hogy a katonaságra bízzuk, mondotta volt Clemenceau, és igaza volt. 

Hogy ennek az egésznek mi lesz a vége, az bizonytalan, ami biztos, az az ukránok katonai és Európa politikai-gazdasági veresége, és ezen semmit nem változtat, ha a nyugati politikusok úgy viselkednek, mint a kisgyerek, aki félelmében fütyörészik az erdőben.
A háború az oroszokat megerősítette, az USA hegemóniáját véglegesen megtörte, jön az új világ.
Hogy nekünk hol lesz benne a helyünk, az még kérdéses, de ez az a helyzet, mikor szépen hallgatni és figyelni kellene, mert ha rosszul lépünk , a mainál is mélyebb gödörben találhatjuk magunkat.
Erre kellene koncentrálni, mégha lotyaszájúak lennénk, akkor is...


:O)))

HARMINCEZER MIGRÁNS

Ukrajnából érkeztek, és mind átlépte a schengeni határt, nopersze a magyar határt is.

Miután mindnek papírja volt róla, hogy nem katonaköteles és egyikük sem a Tiszát úszta át, így honfitársaik se lőttek rájuk.
Kerítést se építettünk ellenük, a Honvédség sem aktivizálta magát,  nem járőröznek határvadászok, és a rendőrség is csak akkor billen ki nyugalmi állapotából, ha majd ki kell lakoltatni némelyiket, de akkor aztán majd megmutatják, hogy milyen a magyar virtus.
A harmincezres szám a mai napra vonatkozik, és előrevetíti azokat az időket, mikor majd a ukránok negyven-ötvenezres csoportokban próbálják elhagyni szülőföldjüket.
Hogy ezek nem migránsok, hanem ukránok?
Hát persze, de ettől még olyanokról van szó, akik elvándorolnak eredeti lakóhelyükről és ideiglenesen vagy véglegesen máshol telepednek le.
A migráns már csak ilyen, azon kívül, hogy nálunk -hála Nagyurunk útmutatásának - szitokszó, emellett még gyűjtőfogalom is, melyet aztán kedvünk szerint cizellálhatunk.
Ihor pénzen vett identitásával katonaszökevény, Alina nehéz testi munkás, s mint ilyen gazdasági migráns, csakúgy, mint Oleh, akinek földjét a szembenálló felek taposóaknákkal vetették be, nemkülönben mint Szerhíj, aki mindközönségesen csak élni akar és biztonságban látni a családját.
Naponta olvasom a híreket az egyre növekvő számú menekültről, és eltöprengek: mi elől menekülnek ezek, hiszen az ukrán vezérkar hivatalos jelentései szerint az oroszokat már kétszer kiirtották, az amerikaiak szerint a Donbaszban indított offenzíva elakadt és már csak egy lépés Moszkva elfoglalása.

Több, mint két éve tart a háború és több, mint kilencszáz napon alatt  - csak a magyar határon át - naponta tízezer ember menekült el szülőföldjéről, ez testvérek között is több, mint kilencmillió ember - és vajon még hányan menekültek Lengyelország felé?
A háború elöl menekülők száma világosan mutatja, hogy Ukrajna népe mit gondol annak végkimeneteléről.
Azt is megmutatja, hogy mennyire bíznak az újjáépítés lehetőségében, így aztán közvéleménykutatással ér fel ez a jelenség.
Megkérdeztünk kilencmillió embert, hogy lát-e jövőt önmaga és szerettei számára az országban, mely napról-napra küzd az életbenmaradásért gazdasági és katonai téren egyaránt.
Az oroszok még mindig testvérnépként kezelik őket, de a kurszki terület megtámadása ezt is erősen kockára tette, és eljöhet az idő hamarosan, mikor ennek vége lesz és megindul az orosz gőzhenger.
Hogy közben támadják az orosz területeket is?
Ugyanaz fog történni, mint ami az ukrán társdalommal történt, mikor az orosz támadás megkezdődött: az orosz társadalom összezár.
Ezt erősen megkönnyíti az ukrán neofasiszták tevékenysége a Donbaszban, az USA szerepvállalása, az EU héjáinak tevékenysége, a feléledő német militarizmus és az ukrán nacionalisták  II. Világháborús szerepe Banderától a lengyelek volhiniai kiirtásáig, a koncentrációs táborok ukrán őreiig. 
Az oroszok húszmilliós embervesztesége beleégett a társadalmi tudatba, és egészen más attitűdöt alakított ki, mint az amerikaiakban a küldetéstudatos USA ötszázezres vesztesége, melyet egyetlen, - nem a saját államuk területén vívott - megnyert háborújukban és a külföldön vívott számtalan vesztett csata során alakítottak ki.  

A kommunikáció jól illusztrálja azt, hogy milyen a hibrid háború.
Ez a háború a világ legpocsékabb háborúja,  mely ezer fronton folyik.
Azért azt le kell szögezni, hogy ez a háború már akkor elkezdődött, amikor a II. Világháború még be sem fejeződött, hiszen az atombomba bevetése egyetlen célt szolgált: Sztálin megfélemlítését, nehogy kedve kerekedjen elballagni az Atlanti-óceánig.
A megfélemlítés párszázezer emberi élet árán sem sikerült, Sztálin ugyan mint minden birodalmi vezető imperialista volt, de nem volt telhetetlen.
Az angolszászok viszont mindig azok voltak és azok is maradtak, és szakadatlan harcot folytattak a világ erőforrásai feletti uralom megszerzéséért, melynek útjában akkortájt jóformán csak a Szovjetunió állt, mely ellen a harcot tulajdonképpen megalakulása folytatták - a világháború idején is.
Az orosz  polgárháború során távol-keleti kudarc után abban reménykedtek, hogy majd Hitler legyűri őket, a háború alatt a szovjetellenes emigráns-kormányokat támogatták.
Ennek volt halálos hozadéka a varsói felkelés, mikor az angolbarát lengyel emigránskormány megpróbálta a harcot a németek ellen a Szovjetunió nélkül - az ismert eredménnyel - Varsó porig rombolásával.
A háború után is csak nehezen fegyverezték le és oszlatták fel a magukat megadó német csapatokat, egy majdani, Szovjetunió elleni támadásnál potenciális szövetségesként tekintettek rájuk.
Megszállási övezeteikből létrehozták Nyugat-Németországot, 1949-ben a NATO-t, ahova kérésük ellenére az oroszokat nem vették fel.
Megindították a harcot Délkelet-Ázsiáért, Kína ellen Koreában, a Szovjetunió bekerítéséért mindenfelé és telecsinálták a világot támaszpontjaikkal.
Atomaknazárat telepítettek Európában, az ezzel kapcsolatos kém-játszmában mi is érintettek voltunk.
Az idealista és narcisztikus Gorbacsov utáni világot kihasználva szétverték a Balkánt. megtámadták Jugoszláviát, lebombázták Belgrádot és létrehozták Koszovót.
A Helsinki Nyilatkozatot, mely rögzítette az európai határok sérthetetlenségét felszámolták és ezzel rossz precedenst teremtettek - a levét most Ukrajnában isszák.
Merthogy a világ megváltozott és egyre kevésbé tolerálja az egyoldalú angolszász dominanciát.
Az isten legyen irgalmas hozzánk, hogy valamikor, a nem is távoli jövőben az angolszász bűnöket a nehogy a fehér rassz nyakába varrják - mondjuk a katolikus egyház bűneivel együtt.

Ez a háború a lelkedért is folyik, míg csak el nem érnek a fegyverek, mert utána azoké a döntő szó.
Le lehet írni ezerszer, hogy a Donbaszban elakadt az orosz offenzíva, de a harmincezer menekült mást üzen.
És az ukrán menekült sem más, mint a szíriai vagy iraki menekült, sőt a szomáliai menekülttől is csak bőrszíne különbözteti meg, hiszen a szándék ugyanaz: kivonni magukat a háború gyilkos taposómalmából, és azt hiszem, ez érthető törekvés.
És ha új hazájukban együtt akarnak maradni, az is érthető, hiszen a biztonságukat szolgálja valamilyen szinten.
Rettenetes dilemma ez, hiszen a befogadó ország népének is van saját érdeke, és az ember még a fán tanulta meg, hogy ami nem olyan, mint ő, az veszélyes.
És a veszélyt el kell hárítani, aki vagy ami veszélyes azt meg kell ölni, és csak a bunkó lett fejlettebb, a gondolkodás az emberek nagy részénél nem.
Mi a megoldás?
Nem tudja senki, de az emberiség majd rá fog jönni. 

Vagy kihal, mint kihaltak előtte más fajok is.
El kellene ezen gondolkodni legalább azoknak, akiknek van mivel...

:O)))

KIRÚGÁS

Mészáros Csaba, a Madách Gimnázium volt igazgatója érzékeny az árnyalatokra.
Miután igazgatói beosztásából azonnali hatállyal felmentették, nyilatkozatában tiltakozott a feltételezés ellen, hogy kirúgták volna.
Mint írta, nem kirúgták, hanem felmentették, és ha nincs a média-felhajtás, tán fel sem mentették volna.
Felmentése után továbbra is az iskola tanára marad.
Mecsoda eredmény, teljesen megnyugodtam.
Ez akkor mégis egy demokratikus ország, ahol az oktatás körül rend van, és ha nincs rend, az nem a NER embereinek dilettantizmusa és szolgalelkűsége miatt van, hanem a médiumok által keltett zaj miatt, jóllehet a média a NER kezében van.
Néha úgy érzem, a pedagógusok is megérdemlik sorsukat, és a mindenféle esernyős meg kockásinges tüntetés, zúgolódás csak szelep, melyen a felesleges gőzt kiengedik.
Normális országban eleve nem adtak volna ki egy ennyire ostoba rendeletet, de hát ez az ország lassan a hülyék paradicsoma lesz, ahol a csicskák az 1. számú polihisztor megbomlott agyának selejtes gondolatait követve kritika nélkül ontják a még nagyobb hülyeségeket.
Az még csak rendben van, hogy a Mindenhez Értő Nagyember az oktatásügyet is keni-végja, hiszen anyukája pedagógus volt, míg anyakirálynővé nem avanzsált.
Így nem csoda, hogy a faluszéli kétszobás háznak abban a szobájában, melyet konyhának hívtak, a viaszosvászon terítővel letakart asztal mellett elsajátította  a modern pedagógia porosz alapelveit, miközben százszor leírta, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére!

Az alapgond ebben az esetben talán az volt, hogy a világ haladt a maga útján, és aktuálisan akkorát lépett előre, amekkorát Orbán már nem volt képes megugrani. 
Az oktatásba is betört a XXI. század, a digitális forradalom, a számítógépek, az okos eszközök, a modern távközlési technika, ma már a mesterséges intelligencia is.
Akinek nincs természetes intelligenciája, az mindezeket ellenséges kihívásnak éli meg, és ha a rendszerváltás által a felszínre dobva vezető pozícióba került, akkor ezt az egész folyamatot úri huncutságnak tartotta, amihez a becsületes magyarembernek sok köze nem lehet.
Rendkívül sokat vigyorgott az egyébként  nem sokkal különb, lyukaszoknis magyar liberális értelmiség azon, hogy a Vezér megharapja a számítógépet, hogy nem használ modern távközlési eszközöket, hogy ha nem az ujjain, akkor scsotkán számol.
A kurblis telefon lett volna a kisebb baj, de a közoktatásról és annak tartalmáról is ugyanilyen idejétmúlt nézetekkel rendelkezett.
Ezeket természetesen hozzáigazította velejéig rohadt társadalmi elképzeléséhez, mely szerint egy vékony, de erős gazdasági középosztály (lehetőleg a Család) sikereinek gyümölcséből hullik alá a szegényebb néposztályoknak is annyi, hogy nem döglenek éhen.
Lószart Mama, hogy a klasszikust idézzem, a társadalom állapota nemigen igazolja vissza ezt a nézetet.
Társadalomról delirált vízióihoz igazodnak oktatási elképzelései is, melynek diákja csendben, hátratett kézzel ül a padban, akkor felel, ha feleltetik és nem rúg ki a hámból, melyet természetesen a szuverén megbízottai akasztanak a nyakába. 
Annyit kell megtanítani a nép egyszerű gyermekének, hogy legyen képes az autógyárak szerelőszalagjai mellett a kijelölt tizenkét anyacsavar gépi behajtására és legyen olyan, mint a windows alapú programmal irányított űrrepülőgépen a majom: tudja megnyomni a restart gombot, ha leállt a gép.
Az elit gyermekei majd elmennek külföldre tanulni, -  aki helytáll, az kint marad, a selejt meg visszajön hozzánk okosnak, és büszke lesz arra, hogy megtanult angolul hamburgert kérni ebédre.


Hol van már Magyar Bálint digitális táblája?
Lehet, azt is le kellene takarni a nap elején?
Hol az ország minden települését lefedő, szélessávú, ingyenes internet?
Hol van a tanszabadság, mikor a pedagógus megválaszthatta, hogy milyen könyvből tanít?
Hol vannak a hajdani eredmények, mikor diákjaink a világranglistákon előkelő helyezéseket értek el, rangos nemzetközi versenyeket nyertek? 
És hol vannak azok a pedagógusok, akik maguk is haszonélvezői akarnak lenni a fejlődésnek?
A pedagógusképzés már a szocializmus utolsó esztendeiben is kontraszelektált volt, a legjobbakból legfeljebb véletlenül lett pedagógus, hiszen a pálya presztizse hagyományosan alacsony volt. 
Már a Hotthy-rendszerben is kilógott a nemzet napszámosainak feneke a gatyából és ezt aligha kompenzálta, hogy beengedték a falusi intelligenciába kontrásnak a bíró, a jegyző, a pap meg az ügyvéd mellé.
Ez a réteg soha, egy társadalmi rendszerben sem volt igazán megfizetve, bár a szocializmus évei alatt ezt valamelyest elfedte a nagy társadalmi fűkasza, mely nem engedte meg a nagy jövedelmi különbségeket és ezt valamelyest ellensúlyozta a társadalmi szerepvállalás lehetővé tételével.
Ennek dacára pedagógusnak az állt, akinek pontszámai a felvételiken csak a tanárképző főiskolák alacsonyabb pontszámainak feleltek meg, de ezzel is elégedettek voltak, hiszen értelmiségi foglalkozást sajátíthattak el, ami azért magasabb társadalmi elismertséggel járt.
Ahhoz meg a pedagógus-fizetés igen kevés, hogy igazi értelmiségihez méltó életvitelt tudjon folytatni valaki - művelődjön, képezze magát, nagyobb anyagi gondok nélkül éljen, pihenjen.
Így aztán a pedagógusok többsége belesimul a mindenkori rendszerbe, - a NER rendszerébe is.
Arról, meg hogy ne hepciáskodjon meg forradalmárkodjon az a reninets pedagógus, a hatalom tesz.
Az oktatás irányítója jelenleg egyik kezében gumibotot tart, a másikkal lengeti a teljesen retardáltaknak előkészített mézesmadzagot, nyakában egy fonendoszkóp lóg és időnként megnézi, hogy háborítatlan-e  a Pilisben elásott páncélszekrénye a dossziékkal...


A személyében roppant rokonszenves Mészáros Csaba egyébként téved.
Bizony, őt kirúgták, és lehet, hogy Maruzsa államtitkár egyszer még hálás lesz a visszafogottságáért, de ez már olyan lesz, mint halottnak a csók.
A beosztásból történő azonnali hatályú felmentés az bizony kirúgás, és ezt lehet magyarázni, eltűrni, beletörődni, de dicsőségnek beállítani és a felelősséget érte a médiára kenni túlzás és tévedés.
A média ugyanis azokban a kezekben van, melyek ahhoz a lábhoz tartoznak, mely fenéken billentette.
Jómagam egyébként egyetértek azzal, hogy velejéig gusztustalan az állásukból elbocsátottak, felmentettek, munkaviszonyukat különféle jogcímen  megszüntető munkavállalókat ab ovo kirúgottnak nyilvánítani, hiszen ezer oka lehet ennek.
Akit viszont egy eseményt követően, azonnali hatállyal távolítanak el beosztásából, azt bizony kirúgták.
A vicc az egészben, hogy tulajdonképpen jogtalanul, hiszen a rendelet még nem volt érvényes, mérlegelési lehetőséget is biztosított, de ez tulajdonképpen nem jelentett semmit azzal a ténnyel szemben, hogy a külvilág számára ez úgy jött le, hogy van egy karakán igazgató, aki szembe mert fordulni a rendszerrel.
És ezt egy tekintélyuralmi rendszer nem tolerálhatja, mert rossz precedenst teremtene.
Ha valaki egy ilyen rendszerben funkciót vállal, annak ezt előre fel kell mérnie.
Hogy a népi bölcsességgel éljek, annak aki ledér lánynak áll, nem szabad vonakodnia, és csodálkoznia azon, ha megpocsékolják.
Mészáros Csaba ügyében példát statuáltak, ő meg úgy döntött, a harc ez ellen kilátástalan.
Mint Pukli István óta tudjuk, a gimnáziumi igazgatók nem tartoznak a rettenthetetlen forradalmárok közé.
De azért ne varrjuk a rendszer bűneit a nyakukba...

:O)))

MEGVÉDTÜK A GYERMEKEKET IS. JAJ!

A Fővárosi Kormányhivatal bezárta a Magyar Eevangeliumi Testvérközösség iskoláit és hajléktalan óvodáját.
Az indok a felhalmozott adósság, ami azért keletkezett, mert a kormány nevű Orbánviktor nem fizette ki a járandóságukat, és a helyzet bizonytalanságának nem lehetett kitenni azt a hozzávetőleg kétszázötven gyereket, akik a megszüntetett intézményekben élték felhőtlen  gyermekkorukat.
Teremészetesen a gyerekeket szétszórják a lakhelyükhöz legközelebbi intézményekbe, ami különösen a hajléktalan óvoda esetében hangzik érdekesen - a székely viccre emlékeztetve kísértetiesen.
A viccben - hátában annak késével az apját kérdezi a székely,:
- Ez most vicc, vagy komoly?
- Komoly hát, feleli az apja.
- No, csak azért - mert viccnek durva lett volna!
Kétszázötven gyerek és fiatal, akikkel idáig törődött valaki.
Most majd jó lesz nekik, merthogy ezentúl nem törődik velük senki.
Idáig az oktatási intézmény alkalmazkodott hozzájuk, mostantól nekik kellene alkalmazkodniuk az intézményhez, és ez illúzió.
Például itt van mindjárt az étkezés kérdése, mert egy átlagos iskola az éhezésre nincs felkészítve.
Marie Antoinette elmés javaslata volt, mikor felvetették neki, hogy a népnek nincs kenyere - hát egyen kalácsot, így lelki szemeimmel szinte látom a kaviárt nagykanállal evő hajléktalan gyereket.
Aztán érdekes a személyi higiénia problematikája, mert akik az utcán laknak, azok általában akkor zuhanyoznak, ha esik, de akkor egyben ruhát is mosnak, és meg is szárítják.
És mindezt úgy, hogy le sem vetkőznek.
Akik ezidáig adományaikat tudták, hol adhatják le, hogy eljusson azokhoz, akik rászorulnak,most majd szaladgálhatnak kétszázötven felé...
Érdekes az oktatás kérdése is, hiszen akik az utcán élnek, nemigen tudnak tanulni, házi feladatot írni, és a szókincsük is leginkább a kötőszavakra és a műveltető módra terjed ki - mind a háromszáz szó.
És necces még az őket oktató pedagógusok, iskolatársaik és az egész társadalmi környezet hozzáállása is gondjaikhoz.
Szerintem nem kell két hét, és lesznek akik kiveszik gyermeküket a hajléktalanokat befogadó iskolákból, megszületik az első feljelentés, és mellé a gyerekek reakciója új társaik megérkezésére.
Szinte megjósolhatóa pedagógusok viselkedése is azokkal a gyermekekkel szemben, akik csak hátráltatják a munkát és ellopják a pedagógus sikerélményét.
A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni, és az áldozat egy életre szóló traumát szenvedhet el, pedig a kicsiket kigúnyolhatják majd társaik, imígyen szerettetve meg velük az iskolát.
Szabadság? Egyenlőség? Testvériség? 
Ugyan kérem, hol élünk?
Ez itt kérem a középkor, melyben a korlátlan hatalmú uralkodó azt, aki szemébe mondja az igazat ellehetetleníti, üldözi, éppen csak meg nem öleti, mert a piszkos munkát azért mással végezteti.
És az igazán elkeserítő az, hogy errefelé mindig vannak, akik szívesen rúgnak az elesettekbe, a kiszolgáltatottakba.
Fejtől bűzlik a hal, és ez az egész eset tanúságtétel a fej bűzére - de azért látnivaló: büdös ez az egész hal már.
A sors általában igazságos, és kiosztja mindenkinek, amit érdemel.
Csak ki kell várni.
Néha nagyon nehéz...

:O)))

FŐ AZ EGÉSZSÉG

Csak az infúziós tasakok szaporodnak...

Alapvető tévedésben van az emberek 99,99%-a.
Azt gondolja ugyanis, hogy az egészségügy beteg, pedig a társadalom beteg, méghozzá nagyon.
És nem is mutatja a gyógyulás jeleit, sőt.
Egyre több jele van annak, hogy gyógyíthatatlan, nem országnyi mértékben, hanem világszerte.
Egyre hatástalanabbak a gyógyszerek, egyre jobban terjed valami kór, melynek tünete az emberekben kialakuló eszetlen vágy egymás és saját maguk elpusztítására.
Nem az a baj, hogy nem látják a tüneteket, hanem az, hogy az emberiség körbeáll és egymásra mutogat, öt másodperccel megsemmisülése előtt.
Egyszer lehet, majd kényszerleszállást hajt végre a Föld nevű bolygón egy űrhajó, kiáradnak belőle a csótányok, és ha már itt vannak kutakodnak is kicsit.
Meglepve fedezik fel, hogy a régmúltban élt már itt egy civilizáció, melyet olyan primitív lények hoztak létre, melyek csak négy végtaggal és csökött aggyal rendelkeztek.
Nem tudták felhasználni a radioaktiv sugárzást táplálékként, és elpusztultak még azelőtt, hogy a természet korrigálni tudta volna tökéletlenségüket - pedig létezésük utolsó évszázadaiban már két fejet is növesztettek maguknak.
Primitív civilizáció, mennyiségi növekedéssel akarta pótolni a minőség hiányát, két fej - két primitív agy, - hát csoda, hogy kipusztultak?
Ezzel Fejtor Potroh vezércsótány vezetésével visszamasíroztak az űrhajóba, és elindultak felvenni a harcot a skorpiókkal - miközben a gombák már készülődnek átvenni a hatalmat az Univerzum felett...

Ettől persze még az egészségügy Magyarországon olyan-amilyen, - konkrétan rettenetes.
Talán az okok keresésénél bevezetőként ki kell hangsúlyozni, hogy erről egyáltalán beszélhetünk,az az egészségügyben dolgozók, orvosok, szakdolgozók, technikai és adminisztratív alkalmazottak áldozatos munkájának köszönhető, akik az állam minden erőlködése dacára életben tartották és tartják az állami ellátás rendszerét.
Mindemellett persze választás elé is állította őket a helyzet, mert elindult az ágazat privatizációja, - persze jó magyar szokás és a vadkapitalizmus szabályai szerint -, és felszívta a munkaerőből azok egy részét, akik kalandvágyból itthon maradtak.
Merthogy közben megindult a nyugatra vándorlás is, és akik a legrugalmasabbak voltak, világgá mentek, örökre búcsút intve annak, amivé közben az egészségügy züllött.
Nem lehet elítélni őket, kevesen születnek Teréz anyának, aszkétának, áldozati báránynak, az emberek szeretnének minél jobban élni, és ehhez pénz kell, az meg az állami szférában nemigen akadt.
Ha az egészségügyet üzletként kezelik, akkor a világ legjobb üzlete, még csak orvosi egyetemet se kell hozzá végezni.

Elég, ha az eszközök, melyekben a beteg hisz megfelelő kezekben vannak, és dől a lé.
Nem véletlen, hogy a kíváló üzleti érzékkel rendelkező Anikó asszony, a Nemzet Mosónője már az Fidesz első ciklusában Szegeden kavart Kékessy üzlettárs társaságában, megtéve az első lépéseket a szép új világ felé.


Csak emlékeztetőül: a szocialista egészségügy az ellátást állampolgári jogon biztosította.
Ide járt tanulmányozni társadalombiztosítási rendszerünket a fél világ, köztük az USA.
Elláttak, ha adtál hálapénzt, ha nem, nem volt teljesítmény volumen korlát, nem voltak várólisták, szabad orvosválasztás volt, a gyógyszerek, kötszerek szinte ingyen voltak, volt prevenció, voltak kötelező oltások, volt kötelező tüdőszűrés, volt egészségügy.
Volt fogászati ellátás, csak annak volt több füle, mint foga aki igénytelen volt.
Ma ezekből vajmi kevés létezik, és még nem jutottunk el oda, hogy az első falusi korosztály, melynek nem fizette senki a társadalombiztosítási járulék helyett bevezetett adót megöregedjen, annak miinden kínjával, betegségével.
Természetesen volt árnyoldala is ennek a modellnek, a hálapénz egyre kevésbé szólt a háláról, a főorvosi maffia minden zűrzavart okozó kezdeményezést vadul ellenzett, ment a harc az igazgatói/főorvosi kórtermek ágyaiért, a protekció is virágzott, de a mai állapotokhoz képest maga volt a virágkor.
A sürgősségi ambulanciák világa maga a pokol.
Sógornőm mozisztár lett a comb-protéziséből elszabadult letört csavarfejjel, mert a lánya megkereste az RTL Klubot, mikor elkezdték a kórházak között küldözgetni és egymással vitatkozni, hogy kinek a feladata tulajdonképpen az ellátása.
Nincs az egészségügynek minisztériuma, ahogy az oktatásnak és a környezetvédelemnek sincs, pedig gond van, mint a tenger.
Csak a hülye nem látja, hogy a cél a fizetóképes betegek átirányítása a magán-egészségügybe, a szegények meg bátran forduljanak fel.

Erre a bandára jellemző volt a temetkezések szabályozása, mely szerint a  bánatos özvegynek kellett volna kivinni a hátán Józsit a temetőbe, mikor a hatékony magyar egészségügy elérte célját.


Nincs pénz , mondják még nagyeszű közgazdászok is, jóllehet tudják, hogy arra van pénz, amire a kormány akarja.
Ha akarja, akkor egészségügyre, ha akarja a határon túliak szavazatainak megvásárlására.
Mindig keserűen mosolygok, mikor a kormány valamelyik képviselője felháborodottan beszél a kórházak adósságállományáról, szinte herdálással vádolva a kórházak vezetését.
A kórházak költségvetését az állam biztosítja, és ha ennek kevés köze van a felmerülő reális igényekhez, akkor azért nem a kórház a felelős.
Ha a gyerekemnek adok ezer forint zsebpénzt, hogy ebből be kell fizetnie a menzát is, akkor ha a kaja kétezer forintba kerül, nem őt kell vádolnom felelőtlenséggel, ha lerágja a küszöböt.
És nem kell szörnyűlködnöm a médiában, ha nincs orvos, nincs finanszírozás, ha mindezt az én saram.
Magyar Péter a kórházak között szaladgál és rácsodálkozik a valóságra, fideszes barátai meg rá, merthogy eddig valószínűleg azért nem vette észre a szörnyű állapotokat, mert nem ilyen helyekre járt kezeltetni magát.
Ma mindent központosítanak, az egészségügyi intézményektől is elvettek minden önállóságot, de legfőképp a pénzt, pedig régi történet az, hogy a problémát ott kell kezelni, ahol felmerül és senki sem érti jobban, mint aki nap-nap után együtt él vele.
Orbán, a Haza Utolsó Poliésztere minden tekintetben megbukott.
Itt lenne az ideje eltakarítani a sleppjével és a pereputtyával együtt.
Hogy lesz-e ennek békés útja - az kérdéses.
Jó lenne, ha lenne, de egyre kevésbé látni ennek realitását, a hiéna szájából se könnyű kitépni a prédát.


Már csak a népi bölcsességben bízhatunk...


:O)))

A GYURCSÁNY-TALÁNY

Szeretett Vezéretek, a Világpolitikai Tényező, a Sportnagyhatalom nagyhasú vezetője egy piti, bosszúálló kis cserépedény.
Az edény neve a népnyelvben az aludttejhez, esetleg a tejfelhez kapcsolódik, de jelen esetben mégis inkább az argó visz közelebb az értelmezéshez, mely azt fejezi ki, hogy Nagyurunk - azon kívül, hogy maga is 1G -, Onán bűne deliktumának tárolására rendkívül alkalmas.
Hiába, sokoldalú ember...
Az argó pedig egy olyan tolvajnyelv, melyet csak a beavatottak szűk köre ért meg.
A mi körünk pedig egyre szűkül, hiszen a rendszerváltás óta eltűnt majd' kilencszázezer ember, a népesség majdnem tíz százaléka, így aztán mi, a maradék vagyunk a szerencsés (?)  beavatottak.
Azt pedig, hogy bosszúálló, nem is kell magyaráznom, elég, ha megemlítem Iványi Gábor nevét.
De említhetném nyugodtan az Általános Felelős nevét is, akit csak azért nem nevezünk Antikrisztusnak, mert az ominózus kereszten a zsidók királyára utaló felirat található, márpedig ez felértékelné az elvetemültet, ami a nemes szándékokkal ütközne.
Így marad az általános felelős státusza, ami szintúgy elégnek látszik arra, hogy nemzetünk mély megvetéssel sújtsa, hiszen ő felel az jégkorszakért és  mamutok kihalásáért.
Az özönvízért is, de főként azért, hogy Noé alkoholfüggőségét nem kezelték hatékonyan, ezért elkerülte figyelmét a bárkára besunnyogó békegalamb, s majdnem kitört a bárkán belüli egyetértés!
De ő felel Caligula, Nero, Attila a hun és Ogotáj főkán bűneiért is, nem feledve a tatárjárást, a mohácsi vészt, 1848 bukását és különösen azt, hogy Kossuth Lajos rokolyája nem takarta formás  bokáját, miközben elpucolt a kasszával  és a koronával.
Van név, melynek hallatán felhők borulnak Nagyurunk gondterhelt homlokára, nyelve önkéntelenül is elhagyja fogai börtönét és vad lengedezésbe kezd, sőt - majdnem szünetet tart a lopásban.
De aztán a kötelességtudat legyőzi a gyengeséget, és ad Tiborcznak néhány balatoni kikötőt.
Hát félre bú, miután kellőképpen kisajnálkoztuk magunkat az Általános Felelős hányatott sorsán, Gyurcsányozzunk egyet!

Hosszú éveken át nem volt talány.
Egy ambiciózus politikusról szólt a története, egy idealista emberről, aki meg akarta változtatni az őt körülvevő világot, élhetővé kívánta tenni Magyarországot.
Baloldalinak tartotta magát, mint mi - szimpatizánsai is - annak dacára, hogy akkortájt a leggazdagabb magyarok közé tartozott, de ezt elnéztük neki - végtére is Engels sem nyomorgott.
Jó időben volt jó helyen, nagyobb disznóságok nem fűződtek a nevéhez, mint azok a svindlik, melyet a kor vállalkozói mindahányan elkövettek, s melyeket ha nem követnek el, villámgyorsan lehúzhatták volna a rolót.
Dobrev Klárával való házasságát is a javára írtuk, hiszen egy okos, független gondolkodású, a tetejébe az oktatásban, az üzleti életben is sikeres nőt láthattunk partnereként, aki "belenőtt" a nagypolitikába, nem kisközségi-önkormányzati szinten.
Gyurcsány már a rendszerváltás során megmártózott a politika szennycsatornájában, akkortájt az ifjúsági mozgalomban dolgozott, csakúgy, mint későbbi ellenfele-ellensége.
Aztán elment világot látni a gazdaságba, és sikeres lett, mert volt elég esze és szorgalma.
Amikor visszatért a politikába, a Szocialista Párt ifjú tehetsége volt, akire a párt öreg motorosai egyszerre tekintettek reménnyel és félelemmel, féltékenységgel, mert érezték a változtatás szükségességét, de nem találták meg a módszert a megújulásra.
A Horn utáni nemzedék pártvezetői képtelenek voltak feloldani a dilemmát: politikai vagy gazdasági hatalomra tegyenek szert, nem értették, hogy a sikerhez a kettő összehangolására van szükség - persze nem úgy, hogy ellopjuk az országot.
Gyurcsány szerencsés volt.
Helyzete adott számára bizonyos anyagi függetlenséget, amiben persze nem kis szerepe volt családi hátterének, de javára kell írni, hogy jól sáfárkodott a lehetőséggel, vállalkozásai sikeresen vették az akadályokat.
Ellentétben más pártvezetőkkel soha nem volt magánemberként rászorulva a pártpénztárnok jóindulatára,
De talán éppen ezért nem is volt elég erős a szándéka és a politikai ereje a párton belüli erőviszonyok megváltoztatására, a pártpénztárnok hatalmának megtörésére, a kamarilla-politizálás gyakorlatának felszámolására. 
Mikor kiutálták pártjából, véleményem szerint hibás döntést hozott, új pártot alapított, a döntés következményeit a magyar baloldal a mai napig nyögi.
Persze ezt a döntést nem egyszemélyben hozta, vastagon benne van volt szocialista elvtársai szerepe is, akik egymást letaposva igyekeztek kapitalistábbak lenni a kapitalistáknál.
Ők szociáldemokrata - kapitalista ambícióik kerékkötőit látták Gyurcsányban - persze könnyű neki, mondhatták, ő már megszedte magát...

Az új párt  olyan lett, mint a szalmakazal.
Deklarálta, hogy baloldali, de nem ideológiai párt.
Nem mondta meg, hogy mely osztály, osztályok vagy réteg pártja kíván lenni, és ezt az eltelt évek során se sikerült ezt eldönteni.
 Az alapelképzelés szerint a pártban a farkas füvet legel, együtt a báránykával, felettük turulmadár lebeg, karmai között egy üres papírral, melyre majd egyszer felkerül a szociáldemokrácia modern értelmezése.
Csak ki kell várni, míg Ferinek kedve kerekedik qrva jó könyvet írni erről, lehetőleg féllábon állva és elmellőzve a levegővételt.
Ennek dacára az új párt viszonylag jól muzsikált, köszönhetően a párt talpasainak, akik a mai napig abban a hitben vannak, hogy egy baloldali párt szekerét tolják, jóllehet már régen nem.
A DK egy szociálisan érzékeny liberális párt, mely most éppen a szociáldemokrácia jelmezét vette fel ünneplőnek, de a hétköznapokban, helyi szinteken képviselői időnként felettébb - hogy úgy mondjam - pragmatikusan viselkednek.
A párt vezetése is olyan-amilyen, ha tudományosan közelítjük a kérdést, leginkább a zsebből vezetett párt jut eszünkbe.
És akkor itt a magyarázat, hogy Orbán miért szorongatja a zsebében a mogyoróit, - valószínűleg ezt akarja elkerülni...
Ifjúsági szervezet nincs, szervezetépítés nincs, ennek folyományaként a nagyobb városok kivételével szervezet sincs.
Közösségépítés sincs, ellenben a kiskörúton belül nyüzsög a politikus, ez az ő hazája.

A politika zöme  - szerintem - aprómunka.
Marxi léptékű politizálásra egyszer-egyszer van szükség húszévenként.
Ebben a pártban meg túl sok az ideológus és kevés a kisközösségek összetartására képes, világos és egységes elvek mentén dolgozó ember.
Gyurcsány be van oltva pártszervezés és káderpolitika ellen, azt gondolja valószínűleg, hogy a pártkáder terem, mint a dudva.
Ezért aztán semmi tudatosság nincs a tevékenységben, vagy ha van is egy jó ötlet, az alkalmatlan káderek tönkreteszik.
Mondjuk ez nem lenne baj, hiszen egy ember nem lehet mindenben egyformán képességes, erre vannak a szakemberek.
De a párt néha tetten érhető szekta-jellegéből adódóan a kérdések zömében a guru dönt, és szava az Úr kinyilatkoztatásával egyenértékű.
Ez a helyzet annak is köszönhető, hogyha valaki egy másik pártból kikopott, akkor itt bizton otthonra talált, méghozzá azonnal valamilyen vezető pozícióban.
Kevés ember mer ellentmondani jótevőjének, aki nélkül mehetne vissza  karosszéria-lakatosnak...
Ez a helyzet fel van turbózva a Szocialista Párt végvonaglásának következményeivel, merthogy a haldoklót mielőbb át kell segíteni a másvilágra, ugyanis valaki azt gondolta, hogy a szavazók majd automatikusan átigazolnak demokratának.
Lószart Mama, hogy idézzem a klasszikust, már a DK ingatag része is a szopottgombóc fejű messiás táborába állt, merthogy az legalább csinál valamit és - reményeik szerint -  leváltja Orbánt.
Persze, egy Orbán kettőre, az eredetinél még rosszabb kiadásban, de a vagyonhoz nem fog nyúlni, és ez a lényeg, hiszen egyszer úgyis nyugdíjba kell menni...

Nagyon összejött most Gyurcsánynak.
A Messiás felbukkanása a semmiből meglepte és szembenézésre kényszerítette az összes eddig elkövetett hibával, tévedéssel.
A megoldás eddig az, hogy nem történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, ehet továbbhaladni, a polgármestereink megmaradtak.
Hát ez kétségtelen, reméljük, a testületek összetétele nem zavarja meg az illúziót.
Például Budapesten, az alaptörvény-szilárdságú jellemmel rendelkező Karógeri pontosan a szövetségi megállapodásnak megfelelően fog cselekedni.
Vagy kisnyúl.
Kommunikáció továbbra is nulla, ez előrevetíti a várható eredményt 2026-ra.
Hál istennek a Messiás nem egy nagy tehetség, mondhatnánk egy pökhendi fideszes fax, de majd kézbe kapják Rogánék, és megmutatják neki, hogy milyen trehányul van felkötözve a létrája a kocsija tetejére, oszt megokosodik.
Betett nagyon az ukrán helyzet is, és valami liberális észkombájn úgy okoskodott, hogy elvi álláspontot kell elfoglalni, hátha aztán majd az angolszászok és csatlósaik besegítenek a honi választások idején.
Mert az azért fel sem merül, hogy szervezni illene, meg szervezetet kellene építeni.
A fiatalokat kellene elérni, meg azt a két-hárommillió szerencsétlent, akinek állítólag azért nem emelik a családi pótlékot, mert "magabíró családokra" van szükség, a többi meg bátran dögöljön meg.
A magabíráshoz munkahely kell, és inkább azt kellene forszírozni, hogy mire mentek az EU-s milliárdok.
Ha kiderül, akkor bátran létre lehet hozni egy lombkorona-sétányt, amelyiknél a lombkoronát fel lehetne díszíteni a lengedező vétkesekkel.
 
A talány itt az, hogy egy állítólag baloldali párt állítólag szociáldemokráciával rokonszenvező vezetője, aki nem ma lépett politikai pályára, hogyan tudta átengedni a békepártiság címkéjét egy olyan jobboldalinak, akit csak egy kunkori szőrszál választ el a szélsőjobbtól?
Aki, mióta csak él, harcolni akar, bele van szerelmesedve az erő kultuszába, a fegyverkezésbe, a harcimarci illúziókba, de úgy mantrázza a világbékét, mint a Beépített szépség című filmben a szépségverseny ostobácska résztvevői.
Józsi bácsi meg úgy okoskodik, hogy ez nem a mi háborúnk, Józsika szerint meg az övé aztán végképp nem, sőt - nem tud elképzelni se olyan helyzetet, hogy bármilyen háború az övé lenne.
Ezért - bár ezen ők nem keresnek - inkább a Csüngőhasú álláspontját osztják: jobb az ilyenbe nem belekeveredni.
Talány az is, hogy  - bár rendben van, politikai döntés - fontos a tőlünk 7000 km-re fekvő  USA politikájával való azonosulás, de ez nem jelenti azt, hogy azonnal a legdurvábban kell támadni a hozzánk lényegesen közelebb eső nagyhatalom vezetőjét.
Semmi értelme egy vezető politikusnak  gyilkosozni, hülyeségeket beszélni egy nálunk száznyolcvanszor nagyobb atomhatalomról, mely még nem fenyegette meg Magyarországot, míg Ukrajna már igen.
És nem a legjobb referencia a II. Világháború idején a volhiniai mészárlás során az ukránok által kiirtott százezer lengyel sem...
Talány az is, talán a zavarodottságnak köszönhető, hogy minden idiótaság mögé beáll a párt.
Jóllehet tudja például, hogy az energiahelyzet megoldásához úgy kell Paks, mint egy falat kenyér, mégsem a beruházási szerződés megkötésének módját, esetleg tartalmát támadja, hanem magát a beruházást.
A méregzöldek egyszer már egy háborúnyi kárt okoztak Bős-Nagymaros ügyében az országnak, most éppen az ő szekerüket kell tolni, csak mert választást akarunk nyerni?
Dettó ez a helyzet az akkumulátorgyárak ügyében, a kínai gazdasági kapcsolatok ügyében, miközben Orbán kilopja alólunk még a lepedőt is.
A demokrácia errefelé egy kalap sz@rt sem ér, nincs már semmi, amiben ne lenne a  maffiának legalább résztulajdona.
Nincs baloldali televíziónk, jóllehet a kerületek már régen gründolhattak volna egyet, nincs napilapunk, nincs még egy valamirevaló internetes portálunk se, a tájékoztatás egyoldalú, internet ide vagy oda.
Médiaszakemberből kettő is ül az Országgyűlésben, de médiumunk egy sincs.

Tudom, van program, bizonyára szakszerű is, de ha nem jut el a néphez, akkor annyit ér, mint halottnak a csók.
Most éppen ott tartunk, hogy Gyurcsányt már a párton belülről is támadják, és hősünk elveszíteni látszik legendás higgadtságát, ami nagy baj, hiszen lássuk be: a Csüngőhasú lenyomta a magyar baloldalt, mint Süsü a cölöpöt.
Ilyen helyzetben hiba a higgadtság elvesztése, hiszen jönnie kell az újratervezésnek, ehhez pedig nyugalom kell és olyan munkatársak, akik nem félnek kimondani a véleményüket, mert tudják, hogy nem követi retorzió.
Túl sok volt a hiba, túl sok volt a melléfogás, visszaütöttek a hiányosságok.
Gyurcsány számára hozzávetőleg most van az utolsó lehetőség, hogy rendezze a sorokat, és ha nem sikerülne, hát kár lenne érte.
Mint ahogy kár Dobrev Klára eltékozlása is, nagy kár.
Nehéz időket élünk, Európa keresi a helyét az átalakuló világban, de sikeresen beszűkítette saját mozgásterét.
Ezen belül ma baloldalinak lenni - igazi kihívás, de megéri, mert az inga leng és az egyik pólus mindig a baloldal.
Nem, nem a liberalizmus, mert az önállóságot feltételez, márpedig az emberek többségének komfortérzetétől ez távolabb áll, mint Makó Jeruzsálemtől.
Lehet ezenm szörnyülködni, de alkalmazkodni kell hozzá.
Sikerül-e?
Nem lesz egyszerű...

:O)))