2014. szeptember 30., kedd

FANYALGÁS HELYETT VÁLASZTÁS

No, akkor foglaljuk össze.
A jelenlegi helyzetben a legcélszerűbb Bokrosra és a demokratikus jelöltre szavazni, jóllehet Bokrossal lesz még baj elég, de ha mögé állnak be a demokratikusnak mondott pártok, akkor ez az egyetlen megoldás.
Hogy két hét elég lesz-e arra, hogy Bokrost bemutassák, az vicc, merthogy tévedés az, hogy mindenki ismeri jelöltünket csak azért, mert a helyi Járókeretes Klub Cavintont szedő tagjai még emlékeznek rá.

Amikor ő nevet szerzett, akkor születtek azok, akiknek most rá kellene szavazniuk, csak éppen fogalmuk sincs arról, hogy ki ez a bajuszkirály.
Bokros majd húsz évig nem volt sehol, ha leborotválná cégérét, az utcán már a kutya sem ismerne rá.
Aki ma negyven éves, az már nem az ő nevét foglalta imáiba, nem ismeri legfeljebb arra emlékszik, hogy, mint egyetemista kifütyülte.
Akik meg idősebbek, azok meg többnyire utálták annakidején, mint Harangláb (vagy ki is…) a kukoricagölödint.
Szóval új jelöltünket egyrészt meg kellene ismertetni, másrészt meg feledtetni kellene, szép feladat.
Ezt meg lehetett volna tenni egy hat, de minimum három hónappal ezelőtt kezdett valódi kampánnyal, de tíz nap erre kevés, mint libatepertőben a költözési hajlam.
Aki mást mond, az hazudik.

Bokros - talán a szakmai előadásait kivéve - hírhedten rossz kommunikátor, de ettől még lehet jó főpolgármester - ebben reménykedjünk,
Viszont jelölti pályafutását – akaratán kívül - azzal kezdte, hogy lefaragott egy hangyányit a demokratikus oldalt támogatók táborából, hozni meg csak Pusztai Erzsébetet hozta.
Személye ellehetetlenítette az összefogást, pontosabban módot adott rá azoknak, akik ebben egyébként sem voltak érdekeltek, hogy kitáncoljanak belőle - és aki kitáncolt, holnaptól - de lehet, már ma is - támadja ezerrel.
Ameddig volt egy kompromisszumos jelölt, addig sokan adták volna szavazatukat a közös jelöltre, akkor is, ha a karaktergyilkosság megtette hatását.
Az emberek jelentős része fegyelmezett és hallgat pártjára, ezt durvább lelkek csordaszellemnek hívják, viszont működik.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a szocialista szavazók nem fogják negligálni a budapesti döntést, és ahogy a mai viszonyokat ismerem, bizonyos presztízs-szempontok könnyen felülírhatják a politikai döntést.
Nem is szólva arról, hogy a pártkassza kulcsa továbbra sincs sem Tóbiás, sem Kunfalvi Ágnes zsebében.
Bokros sajnos kompromisszumképtelen és az a fixa ideája, hogy ebben az állatkertben neki kellene lennie az alfahímnek, jóllehet ezt rajta kívül legfeljebb Pusztai Erzsébet gondolhatja így,.
Itt mindenki erre a pozícióra hajt, ezért lehetett volna megfelelő jelölt Falus doktor.
Persze a volna nem politikai kategória, ha a nagymamának áramszedője volna, és a sarkon csilingelne, ő lehetne a Combino.

Bokros lehetett volna egy kompromisszumos, győztes csapat hasznos tagja, így meg ki tudja, mi lesz belőle.
Nekem az tetszett volna igazán, ha a pártok azt kommunikálják egy valóságos kampányban, hogy a várost egy csapat, egy olyan csapat vezeti majd, melyben a várospolitikai kérdéseket Horváth Csaba, a gazdasági területet Bokros Lajos, a jogi ügyeket Magyar György, a környezetvédelmet Szigetvári Viktor, a közbiztonsági kérdéseket Vadai Ágnes koordinálja, Falus Ferenc vezetésével.
Vele kapcsolatban kifogás volt, hogy hivatalnok – nos, hát egy ilyen feladatra éppen egy kiváló hivatalnok kell.

Aki azt hiszi, hogy a főpolgármesternek az a dolga, hogy a Parlament előtt meglesse Viktort és benyomjon neki egyet a hólapáttal, az marha nagyot téved.
Eltelhet a ciklus anélkül, hogy a főpolgármester találkozna akármelyik maffiózóval, ellenben egy Budapestet vezető demokratikus testület megjelenési lehetősége és a médiasúlya jelentősen felértékelődne.
Persze jobb azt hinni, hogy majd hoz a konyhára, ha valaki körbekiabálja Viktort, de elárulom, ezen ő csak röhögne.

Mindenesetre a fagyi most nyal éppen vissza, mert idáig az ő hívei fanyalogtak, most sokan Bokros neve hallatán fanyalognak, mások meg – köztük én is – a kínos amatörizmus miatt, mely nem első alkalommal löki gödörbe a demokratikus oldalt.
Akik beleszerelmesedtek Bokrosba, azoknak most nem az lenne a dolguk, hogy a fanyalgókat népneveljék, elhordják mindenféle árulóknak, hanem az, hogy meggyőzzék a hezitálókat meg a kiábrándultakat, hogy Bokros a megfelelő jelölt, ha ügyesen csinálják, nem reménytelen.
Most lehet dolgozni, mert idáig pofázni könnyű volt, Moldova szerint azért, mert azt fekve is lehet.
Most fel lehet venni a kesztyűt, el lehet magyarázni, hogy miért is jó Budapestnek, ha ennek a balfax bandának a jelöltjére szavaznak, akik két héttel a választás előtt cserélnek versenyzőt, miközben már megint egy marakodó kutyafalka benyomását keltik.
Ezzel együtt, el kell menni szavazni, a kerületekben talán jobb a hangulat, habár…

A választás nem csak Budapestről és Bokrosról szól, hanem a falvakról, a városokról is, ahol valószínűleg komoly fennakadásokat okozna, ha nem lenne testület, mely eldönti a körforgalom közepére ültetendő virágok színét, bár attól tartok, színe és asszociatív képessége miatt valószínűleg a büdöske lesz a nyerő.
Azért fontos ez a választás,  mert ezek a testületek lehetnének az önkényuralommal szembeni fellépés kis szigetei, a demokrácia, a jogállam visszaállításának csírái.
Ezen is tudnék persze fanyalogni egy sort, de állítólag ha leírom, amit igaznak vélek, akkor azzal elveszem a választók kedvét a közéleti aktivitástól – jó magyar szokás szerint megint a tükör a hibás…

:O)))


2014. szeptember 29., hétfő

LÉPTÜNK EGYET ELŐRE

Vagy hátra.
Esetleg a győzelem felé.
De az is lehet, hogy a szakadék felett kóstolgatjuk a gravitációt.
Tegnap este még volt egy főpolgármester-jelölt, akit három, tegnapig még említésre méltó párt támogatott, voltak jelöltek, akiket fantompártok támogattak, meg volt Bokros, akit csak az utóbbi két-három hétben karoltak fel a civilek, már amennyiben a civil az amatőr szinonimája ebben a relációban.

Az attrakció nagy siker volt, a Fidesz rendezőjének utasításait rigorózusan betartva először meggyakták Falus ambícióit, aztán porba tiporták szegényt, majd kollektíven leszarták és otthagyták az út szélén - még be se kaparták, ahogy egy tisztességes macska teszi.

Ma délutánra kiderült, hogy Bokros nem aratott túlzott közönségsikert, ellenben már emlegetik a csomagját és egyéb viselt dolgait, mint ahogy ez várható is volt.

A magyar politika hétfejű sárkánya – összesen heten vannak, mert menet közben már nagyívű pártépítésen estek túl - Süsü, a Magyar Liberális Párt nem áll be Bokros mögé, azért, mert csak.
Továbbá Schmuck Andor jól bejáratott nyugger dalárdáit sem biztatja arra, hogy Bokrosra szavazzanak, ezzel a két csapással Tarlós Rémálma elveszíthetett akár száz szavazatot is.
Ellenben a Szocialista Párt úgy először úgy döntött, hogy eddig és ne tovább, így ők sem támogatják Bokrost, - Lukács Zoltán az országos elnökség üléséről távozóban Bokros Lajosra utalva azt mondta, számára "ez a személy" a baloldali értékekkel nem párosítható.
Aztán beszélhettek Puch Laci bácsival és rájöttek, hogy a budapesti szervezeté a döntés joga.
Így végül Kunhalmi csapata is beállt a sorba, már csak az a kérdés, hogy a százszor hülyére vett szocialista és baloldali szavazók mit gondolnak erről.
Én egyről speciel tudom, hogy mit gondol, de az nem lehet leírni a politikailag korrekt fogalmazás elfeledése nélkül.

Gyurcsány elmennydörögte, hogy  nem az az árulás, ha egy másik demokratát támogatunk, hanem az, ha senkit, és Tarlós István győz.
A közös nevező Bokros Lajos esetében az, hogy demokrata; egy széles demokratikus koalíció létrejötte miatt pedig ne legyen lelkiismeret-furdalásunk - magyarázta.
Hát nem tudom, ez a széles demokratikus koalíció nekem csak annyira széles, mint a Potyli-patak aszály idején, Bokros demokratával meg csak az a bajom, hogy szabályosan bezsarolta magát jelenlegi pozíciójába, széles demokratikus módon.

Az árulás meg az, amit a magyar ellenzék vezetői az elmúlt hónapok során tettek.
És még kedvező opció, ha találunk közöttük olyanokat, akiknek csak az a bűne, hogy annyira belebonyolódtak a figurákba, mint liba a műrepülésbe, és most kissé megszédülve nézelődnek körül a nádasban, ahová seggrepottyantak.

A Vezér az utolsó pillanatban még bevetette a nehezebb helyzetekre kifejlesztett és idejekorán rendszerbe állított csodafegyverét, a PM csapatát, mely a legdemokratikusabb magyar párt, hiszen éppen annyi vezetője van, mint tagja.
Pedig nem árultak zsákbamacskát, a párt nevében benne volt a létszám – Párbeszéd Magyarországért, márpedig egy pár két tagból áll…

Így aztán Bokros mögött ma ott áll Pusztai Erzsébet meg két és fél párt, leszámítva az ilyenkor törvényszerűen lemorzsolódó szavazókat.
Persze azok, akik ezt a neten hetek óta erőltetgették, most büszkén feszítenek, piszkosul örülnek, csak még nem tudják minek, de néhány napon belül majd megtudják, mert amit Falus kapott, az csak baráti tockos volt ahhoz a koki és sallerözönhöz képest, melyet már szépen összeraktak Bokros számára, és amit ki is fognak osztani neki, az utolsó darabig.

Kövér László már ma, Dunaújvárosban beszélt Bokros Lajosról.
Azt mondta róla, hogy miután az MDF színeiben bekerült az Európai Parlamentbe, gyakorlatilag megtagadta az őt bejuttató pártot, és az eurószkeptikus és radikális jobboldali pártokat tömörítő frakcióba ült be.
Kósa is rázendített: A főpolgármester-jelölt személyével kapcsolatos baloldali kutyakomédia Budapest semmibevétele – mondta - és felháborítónak tartja, amit "a baloldali kispártok" művelnek a fővárossal. Szerinte az, hogy Budapesten nincs baloldali főpolgármester-jelölt, a "teljes megsemmisülés felé vezető utat" jelenti a baloldalnak.
Ezzel persze nem könnyű vitatkozni, talán csak a „jelenlegi” szóval kell kiegészíteni a diagnózist.

Viszont, aki azt hiszi, hogy az aktív szavazók nem hallják meg ezeket a szövegeket, azok tévednek.
Általában hülyeség a csodavárás, csodák nemigen vannak, a helyzet meg csak rosszabb lett.
Bokrosnak sincs csapata, nincs médiája, nincs egységes támogatottsága, csak ambíciója van, habár a célját már elérte, nem esett ki a nagypolitikából és mindenképpen benne lesz a Közgyűlésben, ami majdnem olyan jó, mint a Parlament.
Ő már nyert, és persze nem biztos, hogy ez a tudat kellőképpen motiválja, de ha motivált marad is, időmilliomos akkor sem lesz belőle, két szűk hét az két hét, se nem több, se nem kevesebb.

A választás után még lejátsszák majd a Tóbiás-Kunhalmi meccset, a PM és az Együtt elköszön egymástól, Szigetvári megy a levesbe, csak Fodor Gábor gubbaszt majd a parlamenti padban, mint bánatos marabu, időnként fel-felrikkant, mikor álmában felreppen a liberális főnix.
Kinyitja a szemét és szomorúan látja, hogy nix főnix, hát bóbiskol tovább.

Gyurcsány meg ott ül illúziói romjain és bánatosan néz ki a fejéből, majd ír egy kurvajó cikket arról, hogy hogyan kell hiénára vadászni, miközben a hiéna majd rá vadászik.
Remek perspektívák, de ne búslakodjunk, az Erőd velünk van!

:O)))

2014. szeptember 28., vasárnap

BOKROS ELŐRELÉP, A BALOLDAL HÁTRA

Sajtóhírek szerint a hárompárti jelölt, Falus Ferenc visszalép Bokros javára.
Mint ezerszer magírtam már, nekem semmi kifogásom nem lett volna egy négypárti Bokros jelölés ellen, ha ez a jelöltállítás normális menetében történik, de nem így történt.
Így aztán a mostani remeklésnek nem nagyon tudok örvendezni.
Ami hiba itt választástecnikailag elkövethető volt, azt a jelöltállítók mind-mind elkövették.
Többet akkor sem tehettek volna Orbán győzelméért, ha mindahányan egy narancsot vesznek a szájukba, mint újévi malac az almát, hiszen akkor hallgatniuk kellett volna, márpedig itt ahányszor kinyitotta bármelyikük is a száját, az ab ovo kontraproduktív volt.
Már persze, ha a produktum egy demokratikus főpolgármester-jelölt állítása lett volna, melyben nem minden „királycsináló” esetében vagyok biztos, hiszen ez az egész folyamat túlságosan flottul ment, mondhatnám vezényszóra, az éppen megfelelő időpontban az éppen megfelelő javaslatok vitték előre Orbán ügyét.


Így aztán eljutottunk oda, hogy a baloldalnak nincs főpolgármester-jelöltje Budapesten, ezt se hitte volna senki ezelőtt tíz évvel.
Merthogy ne feledjük, Bokros nem baloldali, pártja - melyben az utolsó tag is személyes ismerőse - egy jobbközép konzervatív párt, miként Bokros gazdasági szemlélete is ehhez a modellhez áll közel.
A kerületek egy részében áll a bál, mindenki mindenki ellen harcol, mint a legszebb maffiaháborúkban, ha valaki két hányinger között figyelemmel kíséri az eseményeket, akkor elszomorodik.
Az egész választást belengi a reménytelenség szelleme, ha valaki nem ismerte eddig a „demoralizált” kifejezés jelentését, hát most tanulmányozhatja a jelenséget a magyar baloldalon.


A kistelepüléseket letarolta a szélsőjobb, a nagyvárosokban mutatkozna még némi esély, de nem csodálkoznék, ha a jövő héten sorban kiderülne azokban is a helyi polgármester-jelöltekről, hogy pedofilok, vagy ellopták az önkormányzat által a trianoni emlékmű elé ültetett árvácska-palántákat.
Falus visszaléptetése az utolsó csapás a baloldalra, melynek megsemmisítését oly bátran ígérte meg a Vezér.
Nem is csoda, hiszen a demokratikus oldal kulcspozícióiban mára már szinte csak olyanok vannak, akikért nem szívesen tenném tűzbe a kezem, de még azt is elkerülném, hogy harc közben a hátam mögé kerüljenek.


Aki kitalálta, hogy Falus visszaléptetése bármit is hozhat a konyhára, az vagy szakmai analfabéta, vagy hivatásos kártevő.
Hogy ezt a tisztességes embert ilyen mocskos módon odadobták prédának, az jellemző az őt jelölőkre.
Hogy a karaktergyilkosság is meglehetősen jól haladt, az is nekik köszönhető, hiszen mára már a jelöltből többé-kevésbé sikerült egy nyálcsorgató idióta képét beleverni a baloldali választók egy részének tudatába – ezt nélkülük senki meg nem tudta volna tenni.
Hol volt itt a kampánystáb?
Egyáltalán – hol volt itt kampány?
Hol volt itt az irányított kommunikáció, a szervezettség, a nyilvánosság előtti megjelenések tervezettsége?
Hol voltak a támogató politikusok?
Mert nem állt mellette minden megjelenés alkalmából valamelyik fajsúlyos pártvezető?
Hol volt a Nagy Kampányguru, Szigetvári Viktor?
Miért engedte meg magának Tóbiás, hogy már induláskor semmibe vegye pártja állítólagos jelöltjét?
Miért nem lehetett látni mellette Gyurcsányt sem, egyetlen alkalmat leszámítva, az is inkább az ő – egyébként nem nagyon sikeres – haknija volt, egy Demokrata Párt ötletének közkinccsé tétele.
Ezekkel akar ő közös pártot csinálni?
Lassan, ha így folytatja, már vele sem lesz érdemes egy pártban lenni…


Szegény Falus úgy kóválygott elmagányosodva a fővárosban, mint libapotty a levegőben, ment ide-oda, előkészítetlenül, végső elkeseredésében ellátogatott a Kossuth térre is, ott aztán két magányos, kedves ellenségével – mindketten saját mozgalmuk közvitézei - eszmét cseréltek a főváros helyzetéről a végtelenül snassz sátorban, - rossz volt nézni.
Falus nem tudott olyat tenni, ami ne váltotta volna ki reménybeli választóinak halálhörgéseit, és nem volt egy pártvezető sem, aki megvédte volna.
Ha ezek még valaha is szóbaállnak egymással, senkit nem fognak találni a teljesen megzakkantakon kívül, aki elfogadjon tőlük bármilyen felkérést bármire - szerintem ezek mellé még takarítónőnek sem szegődik el senki, és sajnos, azt kell mondjam, hogy joggal.


Ha meg valaki azt hiszi, hogy Bokros majd csodát tesz, az téved.
Két hét csak arra jó, hogy eszébe juttassák a népnek a megszorításokat, melyeket már megint a szocialistákkal együtt akarnak csomagolni, mígellenben ők meg rezsit csökkentenek, meg devizahiteleseket mentenek – hogy milyen áron, az majd két-három hét múlva kerül szóba.
Azt pedig egyetlen választó sem fogja még hosszú ideig elfeledni, hogy a komcsik már megint eltöketlenkedték a választást és még arra sem voltak képesek, hogy egy valamirevaló jelöltet állítsanak, csak egymással torzsalkodtak.
Kíváncsi vagyok, Bokros kinek a jelöltje lesz hivatalosan, merthogy Falus az Együtt-PM jelöltje volt, de ez egyre kevesebbszer fog szóba kerülni, és nem lennék meglepve, ha Bokros a MoMa jelöltje maradna, és csak külső támogatókként fogadná el ezeket a szerencsétleneket.
Meg is értem, nem célszerű ezekkel még egy légtérben sem mutatkozni.


Mindegy, azért elmegyünk, leadjuk a voksunkat, és ha vége a választásnak, akkor veszünk egy mély levegőt, és elzavarjuk ezeket a bánatos francba.
Ezzel tesszük vélhetőleg a legnagyobb jót a demokratikus gondolkodású embereknek, tartozzanak bármelyik oldalhoz.
Én lennék a legboldogabb, ha tévednék, de vélhetőleg előbb leszek megboldogult, mint boldog…

:O)))

SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG

No, ez egy rövid poszt lesz – egyrészt nem történt semmi, hacsak nem tartjuk eseménynek a KDNP jubileumi választmányi ülését, ahol jól kibabráltak a miniszterelnökkel, mert csak a háromórás rendezvény vége felé engedték megszólalni, nehogy meglógjon menet közben.
De érdemes is volt várni, hiszen negyed óra alatt temérdek magvasat mondott, például leszámolt a politikai korrektség kategóriájával és magasabbra emelte a keresztet, mint hajdan Bouillon Gottfried.
Előtte azonban olyan fajsúlyos szövetségesi megnyilatkozásokat hallgathatott meg, mint Harrach Péteré, kire, ha rácsodálkoznak a terhes nők, utána a fél országnak le kell magát öntenie jeges narancsbóléval, vagy Surján Lászlóé (van-e, ki e nevet nem ismeri…), de – leszállva magas lováról - meghintette Isten eme virágos rétjét szavaival maga Tömjén Zsolt is, úgyhogy az esemény nagyjelentőségűnek minősíthető.

Kormánydöntés született, megalakul a Nemzeti Közműszolgáltató, amelyik nem a profitban érdekelt, mint az eddig veszteséges közműszolgáltatók, hanem állami pénzek felhasználásával tömi meg a haverok zsebét és módot nyújt mindenféle üzletek (baltásgyilkos, harckocsik, miegyéb…) nyom nélküli ellentételezésére, Fideszhez közeli oligarchák és a vezérkar zsebeinek kisámfázására, hogy fusson a mindennapi libamájra.
Valószínűleg az új gründolás kistafírozásához volt szükség a gáztörvénnyel kapcsolatos egyéni képviselői indítványra is.

Még egy nagyjelentőségű esemény történt ma: a Puskás Akadémia labdarúgó csapata megverte a másik sereghajtót, bátran állíthatjuk, hogy minden góljuk százmilliókat ért.

Én meg meguntam ezt a színházat és elmentem egy valódi színházba, ott legalább nem nézik hülyének a nézőt.
Vágási Feri színházába mentem el, meg kell mondjam, hogy ehhez a színházhoz érzelmileg is kötődöm, a szüleimnek ide volt bérletük hajdan, jártam ide rendszeresen középiskolás koromban, láttam itt Darvas Ivánt, Sinkovitsot,  , a II. Józsefet, Tennessee Williamstől az Üvegfigurákat, Bodrogit Törőcsik Marival,  Bodrogit Voith Ágival, - nem sorolnám a csodálatos színészeket, akik segítettek felnőni és megismerni a világot.

Ma megint láthattam Bodrogit, ezúttal Esztergályos Cecíliával a Mici néni két élete című kellemes limonádé-darabban.
Mit mondjak, a darabhoz nem kell felmászni a színpadi művészet csúcsaira, de nem is ez volt a cél, hanem egy esti könnyed kikapcsolódás, nevetés – mellesleg egy kis támogatás egy gyermekekért dolgozó alapítványnak, merthogy a jegyet tőlük vettük.
Nem méltatnám az előadást, a történet közismert, filmen is láthattuk a felejthetetlen Kiss Manyival a címszerepben, nagyon jól lehet szórakozni.

Én mégis, egész este nem annyira a cselekményt, inkább a színészeket figyeltem, akik hihetetlen odaadással iparkodtak előbányászni szerepükből a kihozható maximumot.
Ez nem csak a nagynevű művészekre igaz, hanem a darab legkisebb szerepét játszó művészekre is - mindahányan megpróbáltak valami apróságot odatenni saját személyiségükből is a szerephez, szerintem ez tesz igazán sikeressé egy előadást.
Elnézést, hogy nem említek mindenkit név szerint, de el kell mondanom, hogy Esztergályos Cecília az egyik legnagyobb magyar clown, született bohóc, aki úgy lubickolt Mici néni szerepében, mint hal a vízben – egy aranyhal.
Bodrogi meg ehhez méltó partner volt, aki nem riadt vissza egy kis színpadi rögtönzéstől sem.

Amikor Galambos Erzsi kérdezte tőle, hogy nem találkoztak-e már valahol, és a magát orvosnak kiadó Bodrogi válasza az volt, hogy bemutatkozott, mint Semmelweis Ignác doktor, az előadás befejezése komoly veszélybe került, mert Galambos Erzsi alig tudta abbahagyni a nevetést.
Az előadás során az is nagy sikert aratott, mikor telefonos elérhetőségeként egy Nemzeti Dohányboltot adott meg…
Hadd említsem még meg az előadás zongoristáját, akit Erős Csabának hívnak, és aki a legszebb presszó-zongorista hagyományok szerint muzsikálva visszahozott valamit a múlt század hatvanas éveinek hangulatából.

Kellemes este volt, bár az ember azért elgondolkodott, hogy milyen ország az, amelyikben ilyen eszközökkel kell a pénzt összekalapozni beteg kisgyerekek gyógyítására, miközben…
Belebotlottam miközben írtam a posztot  Domján Edit élete kapcsán a magyar színházi élet történetébe a múlt század második felében.
Micsoda tehetségek, micsoda szerzők, micsoda előadások – azt hiszem, aranykora volt az a színházi életnek.

Kellemes este volt…

:O)))

2014. szeptember 27., szombat

KIS MÉRGELŐDÉS, NAGY HAZUGSÁGOK

Kövér Lászlót lehetne pénzért is mutogatni – mégiscsak ritka az olyan ember, aki mindkét végén képes szarni.
A Házelnök Úr pedig képes erre, és szerintem még büszke is lehet rettenetes nagy bátorságára.
Aki meg magyar, annak meg éghet a pofája egyvégtében, hogy ez az ember a Parlamentben oktatást tarthat a demokrácia mibenlétéről.


Kövér közjogi méltóság (ezen nagyon kell röhögni, méltóságos uraim, Áder-Orbán-Kövér méltóságok, könnyezni kell a röhögéstől…) tett egy-két megjegyzést az önkormányzati választások kapcsán egy XX. kerületi lakossági fórumon, szorosan a témához kapcsolódóan.
Elnézést, de hosszabban idézem a hvg cikkét, hogy a diagnózist mindenki maga állíthassa fel.


„Nem az oroszok vagy az amerikaiak ültették a nyakunkba Horn Gyulát, Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort sem, és nem is az amerikaiak fogják megmondani, utóbbi meddig lesz kormányfő, hanem önök - fogalmazott Kövér László.
Megjegyezte: Gyurcsány Ferenc "a magyar demokrácia totális csődje és mélypontja, remélem ennél mélyebbre nem jutunk, mert azt már nem lehet demokráciának nevezni". A volt kormányfő "az értelmiséginek nevezett emberfajta mélypontja", az, hogy Magyarország miniszterelnöke lehetett, nagyobb szégyen, mint az, hogy négy évvel a rendszerváltás után önként visszahozták Horn Gyuláékat.
Plakátragasztónak sem lenne szabad odaengedni egyetlen párt közelébe sem, nem miniszterelnöknek, pártelnöknek - fogalmazott.
2004. december 5-ét Gyurcsány Ferenc megbocsáthatatlan bűnének mondta, amikor az "antant politikusait megszégyenítő aljassággal vetette rá magát a saját nemzetére". Ehhez képest "Rákosi Mátyás ministránsfiú volt" - fogalmazott. Aztán jött 2006, a választások elcsalása, hogy meggyalázták a saját nemzetüket - folytatta, kiemelve: "nem az őszödi beszéd a botrány (...), hanem az, hogy amikor kiszivárgott másnap, nem mondta azt: elmegyek", és azóta sem kértek bocsánatot azért, amit abban a négy esztendőben tettek.”


Hát bizony, ez a beszéd elmeorvosért kiált, eltekintve a stílusától is.
Szörnyű indulatok munkálkodhatnak ebben az emberben, akinek az egész rokonsága magasan jegyzett kommunista volt, és aki – úgy látszik – ezt a tényt képtelen volt feldolgozni.
Úgy tűnik, erre a hátralevő életében, mielőtt megüti a guta, már sok esély nincs is.


Mint ahogy Gyurcsánnyal szembeni, szépen megizmosodott kisebbségi érzésétől sem sikerült megválnia.
Ha ezek épeszű népek lennének, már régen leakadtak volna Gyurcsányról, de nem képesek erre, a primitív bosszúvágy munkálkodik bennük.
Elspekuláltam, ezekkel én focizni sem szeretnék, mert ez a típus lép két lábbal beléd, ha véletlen rúgtál nekik egy gólt, ha meg azt érzi, hogy tehetségesebb vagy, mint ő, akkor a lábad eltörésétől sem riad vissza.

És az a baj, hogy - hasonló a hasonlónak örül - az egész Fidesz és Fidesz fakó tele van ilyen elmebetegekkel, idiótákkal mentálisan sérült emberekkel – egy komplett elmekórház elbabrálhatna rajtuk évekig a siker legkisebb esélye nélkül.

Ha az ember a konkrétumokat próbálja kibányászni a gyűlöletrohamából, akkor meg nem is tudja, sírjon vagy röhögjön.
Bűnnek nevezi a nagy nemzetközi elismertséggel rendelkező Horn Gyuláék „visszahozását”, ami maga nonszensz – az ő nevét senki sem ismeri a nyugati világban, ellenben Horn Gyulának utcája van Németországban és magas kitüntetésekkel ismerték el tevékenységét a rendszerváltás és a német újraegyesítés terén.
Ez bűn?


Hogy Gyurcsánynak nem tetszett, hogy a határontúli magyaroknak megadott állampolgárság a magyar választók adójának megcsapolását és a magyarországi magyarok politikai akaratnyilvánításának meghamisítását fogja szolgálni?
Meg kell mondjam, nekem sem tetszik és a határontúliak nyugdíja körüli legújabb fejlemények szépen vissza is igazolják az aggályokat. 


Arról most ne is beszéljünk, hogy lassan odajutunk, hogy a magyarországi magyar az elsőosztályú csángó vagy székely állampolgár mellett másodosztályú magyarnak számít, és arról sem hallottam még, hogy a külhoni magyarokat csorgó nyállal imádó idióták ejtettek volna egy könnycseppet is a négymillió nyomorba taszított magyarországi magyar miatt.
A több tízezernyi éhező gyerek miatt, az ország állapota miatt.
Ellenben aktatáskában hordták a sehol el nem könyvelt milliókat, milliárdokat Ukrajnába, Erdélybe meg a többi magyarlakta területre, ahol aztán a helyiérdekű politikai tolvajok megtollasodhattak belőle.


Ami meg 2006 őszét illeti, a puccskísérletük remekül indult, csak aztán a rendőrség azt tette, amit – nem a miniszterelnök, nem a pártja – hanem a törvény előírt, merthogy akkor még létezett törvényesség, léteztek rendőrök, akik komolyan vették a dolgukat.
Azt sem értem, hogy az Országgyűlés elnöke hogyan mer elcsalt választásokról beszélni, és miért nem jelenti fel senki becsületsértésért, mikor az a választás transzparens és ellenőrzött volt, ellentétben a külhoni magyarok által borítékolt szavazócédulákkal, meg a tömeges választókerületi átjelentkezésekkel, a Kubatov –féle „tudjuk mindenkiről személy szerint, hogy kire adja a voksát”… kijelentésekkel szemben.


Hogy Gyurcsánynak az őszödi beszéd után le kellett volna mondania?
Meglehet, erről lehetne kulturáltan beszélgetni, habár a politikusok nemigen szoktak elfogadni tanácsokat politikai ellenfeleiktől, de még a választóiktól sem nagyon.
Merthogy akkor Orbánnak is le kellett volna azonnal mondania, akkor, mikor választási csalásra buzdított (majd jönnek a jogászok, oszt jónapot!) , vagy amikor napvilágra került a hivatali visszaélései közül egy, de az konkrétan ( ne mi nyerjük a legtöbbet…) , de Kövér is lemondhatott volna éppen Szilárd bátyjának harmadik, nyomdagépek nélkül eladott nyomdája után.
Ehhez még azt is tegyük hozzá, hogy Gyurcsány politikai hibát vétett, míg a Vezér köztörvényes ügyekben volt sáros.


Nem is kellene ezzel foglalkozni, ha nem tapasztalhattuk volna, hogy amit sokszor mondanak el, azt a választó igaznak véli, ez pedig káros az egészségünkre.
Jelzem, ezt a figyelmeztető feliratot ki kellene tenni a Parlamentre is: A magyar politikus káros azt egészségre…

:O)))

2014. szeptember 25., csütörtök

CICAHARC ÉS BOKROS BAJUSZ

Konvergencia helyett konferencia – ez lehetett volna talán a mottója annak a konferenciának, ahova a budapesti főpolgármester-jelölteket hívták össze, eleve kifelejtve a sorból a Jobbik jelöltjét.
Azt nem tudom, hogy ez helyes-e, merthogy a választónak elvileg joga lenne megismerni a teljes kínálatot, de hát itt elvekről már régóta nem lehet beszélni egyrészt, másrészt meg ilyen alapon a Fidesz jelöltje is büdös, nem is kicsit, nagyon.
Ami azt illeti ezerszer kártékonyabb a nemzetre Tarlós pártjának politikája, mint a szélsőjobbnak kinevezett Fidesz-platform.

A hivatalban levő bürgermajszter méltóságán alulinak érezhette a részvételt, vagy egyszerűen csak nem akarta kitenni magát a bíráló megjegyzéseknek, mindenesetre nem ment el, mire is a demokratikus oldal egy részének közös jelöltje, aki amúgy részt szeretett volna venni a vitán, Tarlós távollétében maga sem látta értelmét a megjelenésnek.
A rendezvényt a Republikon Intézet szervezte, Horn Gábor, az Intézet igazgatója abszurdnak találta, hogy Falus nem kívánt vitatkozni elvileg azonos oldalon álló ellenfeleivel.
 „A magam részéről abszurdnak tartom, hogy egy ilyen lehetőséget nem használ ki Falus, arra hivatkozva, hogy nincsen ott egy fideszes politikus.” – fejtette ki az SZDSZ egyik leghatékonyabb vezetője, aki a koalíciós együttműködésért felelt hajdani pártja részéről, és akinek munkásságát az elért eredmény parádésan visszaigazolta.
Ami azt illeti, ha demokrata vagyok, el sem nagyon megyek egy olyan konferenciára, melyet a demokrácia egyik sírásója szervez vert hadai maradványainak, egy olyan alapítvány cégére alatt, melynek forrásaira az egyszerű halandónak nincs rálátása.
Mindenesetre attól tartok, hogy nem az SZDSZ hajdani tagsága dobja össze a mindennapi konferenciáravalót.

De ez persze mindegy is, a jelenség csak azt mutatja, hogy az ügyes politikus nem vész el, csak átalakul az „aki tudja - csinálja, aki nem, az tanítja” bölcsesség jegyében.
Ami viszont fontos, az a rendezvényen résztvevők és részt nem vevők magatartása, együttműködési készsége vagy együttműködésre képtelensége volt - azt hiszem, inkább ez utóbbiról beszélhetünk.
A rendezvényen részt vevők - Csárdi Antal (LMP), Bodnár Zoltán (Liberálisok), Bokros Lajos (MoMa), valamint a független Magyar György - közül elvileg szinte mindenki belátta, hogy egyetlen jelölttel többre mennének, de Magyar György kivételével mindenki azt várta, hogy a másik mikor mond le az ő javára.
Bokros egyenesen odáig ment, hogy igen demokratikusan önmagát nyilvánította az egyetlen esélyes jelöltnek, amihez azért az európai parlamenti választási kudarca után igen vastag bőr kell a legendás bajusz környékén, jött is a víziló a receptért.
Azt is mondta, hogy kétségkívül ő a legnépszerűbb a főpolgármester-jelöltek közül, de elfelejtette befejezni a mondatot, miszerint azok körében, akik már elfelejtették, hogy az ő keresztneve Csomag.
Sajnos, túl sokan szedik a Cavintont…

Csárdi Antal kijelentette, hogy nem lép vissza, nem vesz részt a cicaharcban, ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a Schiffer-Csárdi tengely úgy forog, ahogy azt a központi erőtér előírja.
Bodnár Zoltán - akivel együtt immár heten vannak a liberálisok - szidta kicsit azokat, akik összefogtak, majd nem mondott semmit a saját szándékairól, de ezt legalább határozottan tette.

Idáig ketten mondták, hogy ha van közös jelölt, melyben mindenki meg tud állapodni, akkor hátralépnek, az egyik Magyar György volt, a másikat pedig – nem találná ki senki – Falus Ferencnek hívják.
De persze nem lesz belőle semmi, hiszen nem ez a központi akarat, itt egy megosztott, idióta, a saját érdekeit felismerni képtelen ellenzék képét kell mutatni, és a feladatot a mai ellenzék példásan abszolválja, - erre alkalmas csak egyébként is.

A Falus mögött álló pártok kussolnak, amit kampány címen előadnak, az gyenge, mint a májusi libapotty, a többiek meg teszik a dolgukat, megy az elbizonytalanítás, a zavarkeltés.
Orbánnak az jó, ha erre a választásra már mindenki csak rálegyint és elfelejt elmenni – a többi Kubatov dolga.
A magánszorgalmú aktivisták erőltetik Bokrost, jóllehet ez a konferencia is bizonyította, hogy Bokros mint alternatíva nem létezik, hiszen még csak halvány nyoma sem volt annak, hogy a többi érdekelt – vagy ellenérdekelt – ebbe belemenne, és akkor még a pártok, akik azért mégsem csak kétszáz szimpatizánssal rendelkeznek, még nem is nyilatkoztak.

Teszem ezt úgy hozzá, hogy kedvelem Bokrost, semmi kifogásom sem lett volna ellene, ha őt nevezik meg az ellenzék közös jelöltjének, de most kapkodni éppen annyit ér, mint a paráznaság megbánása a magzatvíz elfolyása után.
El kell menni választani, és be kell látni, hogy a három párt jelöltje a ma választható egyetlen alternatíva.
Bokrosnak nincs szavazóbázisa, mert ugyan megpróbálta bejátszani magát az üresnek tűnő konszolidált konzervatív szerepkörébe, de mikorra felvette a jelmezt kiderült, hogy ilyen állatfaj Magyarországon nem létezik, ellentétben a rókákkal, cickányokkal és görényekkel.

Ez a választás nem fogja megváltani a baloldalt, nem fogja visszahozni a demokráciát még részben sem, de azért nem kell megkönnyíteni Orbán dolgát.
A választás után sokan el fognak tűnni a közéletből, Orbánnak nem lesz érdeke tovább fizetni az embereit, akiket sokan a mi embereinknek vélnek, sokan elveszítik ma még létező állásaikat, sokan mehetnek vissza autófényezőnek, hogy klasszikust idézzek, vagy elkezdik építgetni új karrierjüket a Jobbik vagy a Fidesz színeiben.
Mint Karsai, a megvilágosodott szocialista, akinél a vörös úgy fakult naranccsá, hogy közben meg tudta állni, hogy ne hányja le önmagát.
Azt mondja a közhiedelem, hogy minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.
Pedig ezt is be lehetne fejezni: és olyan ellenzéke is…

:O)))

2014. szeptember 24., szerda

INCITATUS ÚJ VILÁGRENDJE

Szilárdan hiszem, hogy egy vezetőt leginkább az minősít, hogy milyen beosztottakkal meri magát körülvenni.
Meg kell mondjam, rendszerek, vezetők, Vezérek pártok jöhetnek-mehetnek, de az emberi természet nem sokat változik, a szocialista nagyüzem vezérigazgatója után ugyanúgy cipelték a táskáját, mint Rapcsák képviselő után – nyugodjék békében.
Neki legendásan nagy segge volt, két padot kellett számára biztosítani a Parlamentben, gondolom Hódmezővásárhelyen is.


Nem lehetett könnyű egy akkora segget találni, mely pótolhatta volna, de Orbán számára nincs lehetetlen, csak tehetetlen, így került képbe Lázár a Nemzet Parvenüje.
Amikor megvezéresedett Szeretett Vezetőnk, akkor ő is érezte, hogy a táskacipelés snassz dolog, legfeljebb hátizsákkal illik mutatkozni egy olyan formátumos politikusnak, akinek még a pocakos tábornokok is csípik a szemét – Napóleon szóba se jöhet.
Először Rogánnal kísérletezett, de annak is hátizsákja van – Louis Vuitton, majd szemmel kell tartani a kis oligarchapalántát… - márpedig két hátizsák nem fér meg egy csárdában, hát kikötött Szijjártónál, aki igen alkalmasnak látszott a táskahordozás nemes feladatára. Emellett szépen illusztrálta a bánatosabb férfiak reményét, hogy nem a méret a lényeg.


Az ambiciózus fiatalember, aki a családi vasútépítési háttérrel egyébként is alkalmas volt a megbízható csicskás szerepére (ugorj Petyka, vagy apád csak Märklinnek építhet pályát a szőnyegen…) remekül beleállt a feladatba, pattant, fordult, pörgött, mint majom farkán a stanicli – a könnyebb megkülönböztetés végett a staniclire rá volt nyomtatva: én vagyok a stanicli.
Aztán egyre izmosabb feladatokat kapott, bizalmi feladatokat, baltamosás, keleti nyitás, nyugati sumákolás – szóval hasznossá tette magát és ki is nőtte magát, mint a másik táskahordozó.
Ma már nekik is vannak táskahordozóik, mely tisztség a középkori fegyverhordozók pozícióját idézi a mai rohanó világban…


Ma letette a hivatali esküt, mint külgazdasági és külügyminiszter, porig alázva ezzel Horn Gyula, Kovács László és Martonyi János székét.
A jelöltet meghallgatta a parlament négy bizottsága, köztük a nemzeti összetartozás bizottsága is (franc megette azt a nemzeti összetartozást, melyre egy bizottságot kell létrehozni…), már csak az hiányzott, hogy a modern pol-beat képviselője is énekeljen a meghallgatás alatt.


Újsütetű külügyminiszterünk már beiktatása előtt megkezdte dicsőséges pályafutását.
Először kifejezte háláját az Úrnak, hogy a Vezér janicsárja lehet.
A janicsárok általában lopott gyerekek voltak, akiket aztán némi agymosás után a szultán feltétlen hívévé neveltek.
Azt nem cizellálta, hogy őt honnan lopták el, és mennyit mellékeltek hozzá kis zacskóban, de szerintem olyan emberfia még nem született, aki ezt a villanykörtefejű komát ingyér lopta volna el…
Első diplomáciai hőstetteként Bill Clintont nyilvánította debilnek, akit gaz tanácsadói félrevezettek, azóta kiderült, hogy vagy ugyanazok Obama tanácsadói is, mint Clintoné, vagy Amerika tele van hülye tanácsadókkal.
Esetleg exportálnunk kellene egyet-kettőt, Magyarország felsóhajtana, míg az amerikai elnök - ha okosabb nem is - biztosan gazdagabb lenne.



Helyzetelemzést is adott egykoszból, - azt találta mondani, hogy „új világrend van születőben", ennek megfelelően Magyarország külpolitikáját is meg kell újítani, új feladat a magyar gazdasági érdekek érvényesítése, de a klasszikus diplomáciai feladatokat továbbra is hibátlanul el kell végezni.
Magvas gondolatok.
Az új világrend vélhetően azt jelenti, hogy ezentúl mindenki a saját szövetségesei seggét rugdalja szakmányban, a demokráciát meg az jelenti, ha valaki élet-halál ura, és tart kétszáz marhát, akik fel tudják emelni a mellső lábukat vezényszóra.


Ebben az egészben az a legszörnyűbb, hogy ez az emberi minőség miniszteri stallumot kaphat egy olyan országban, ahol bármelyik diplomaosztás alkalmával, de még a libaólban is  csak nála okosabb élőlények jöhetnek vele szemben.
Személyében a kétlábon járó szervilizmust tisztelhetjük, a kártételeiért pedig majd közösen álljuk a cechet, köszönet az otthonülőknek meg a Fidesz szavazóinak.
Ha valaki eddig nem tudta volna, mi az a kontraszelekció, hát most megtekintheti.
Ez még csak a kezdet, Caligulánál is eltartott darabideig, mire a lovát ki tudta neveztetni konzulnak,  pedig az jólnevelt ló volt, nem szarta összevissza az istállót…
Gratulálunk, Excellenciás úr!




:O)))

2014. szeptember 23., kedd

ÍRJÁL HÁROM BORÍTÉKOT

Azt már tudjuk, mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz?
Merthogy Népünk Lángoló Fáklyája előbb-utóbb megy a levesbe, az biztos.
Nem lehet büntetlenül szembemenni a józan ésszel, és külpolitikailag sem hasznos, ha valaki állandóan nedves gatyaszárral álldogál a mező szélén, míg a banda többi tagja áhítattal várja, hogy az utolsó csöpp is földet vagy nadrágot érjen – pszt! - a Főnök pisil!
Még a végén megfázik, vagy ráfázik, oszt akkor mi lesz velünk?


Hiszen ha a mi Felcsúti Törpeelefántunk - kinek lépteitől döng a föld, kinek tüsszentése városokat dönt romba - ágynak esik, akkor itt maradunk ezzel a sok tehetségtelen csinovnyikkal meg a gátlástalan rablókkal – annyi nekünk!
Hogy momentán mi van, az szintre lényegtelen is, de persze semmi meglepi nincs - a karaktergyilkoló brigád a háttérben teszi a dolgát, az ötödik hadoszlop – a beépített ügynökök – szintúgy.
A megvezetett jószándékú népség meg buzgón mantrázza a szájába adott bölcsességeket, ahogy ezt már megszoktuk – Gyurcsány hazudik, Falus alkalmatlan, debezzeg a Bokros, az aztán a Csomag!


A jobboldal kussol, aki nem dumál, az nem hibázhat, mint tudjuk.
Csak azokon a pontokon erősít bele, ahol gyengébbek a pozíciói, de ott is rábízza a piszkos munkát néhány sajtkukac aktivistájára, akik mindenféle egyéb, de semmiképpen sem narancssárga zászló alatt hajóznak.
Így lett mára rasszista a miskolci baloldali jelöltön kívül Kunhalmi Ágnes is.
Innen már csak egy lépés, hogy az MSZP-ből Ébredő Magyarok Pártja legyen, Kunhalmiról meg kiderüljön, hogy tulajdonképpen Istóczy lány.


Ne felejtsük el, egy bimbózó diktatúrában a rendszert legitimálóknak is juthat a jóból.
Nem véletlen, hogy még a negyven évvel ezelőtti ügynöklisták sem ismertek, mire meg a mai ügynökök nevei nyilvánosságra kerülnek, addigra ez éppen annyira fogja megrázni a népet, mint amikor kiderült, hogy Martinovics Ignác ügynök volt – pedig az volt.
Itt mindennek klappolnia kell, a diktatúra ellenfeleinek is olyanoknak kell lenniük, hogy magyarember elszörnyedjen, ha rájuk néz, nem lehet ezt a véletlenre bízni!
Így aztán most minden üzemszerűen működik, már megvannak azok a kerületi polgármesterek is, akik a budapesti közgyűlésben ellenzékiként is tudni fogják, mikor kell nekimenni egy esetleges baloldali főpolgármesternek, vagy mikor kell csendesen támogatni Tarlóst.


A feketeleves majd a választások után jön, amikor a Mi Nagybetegünk frissen szerzett, és sajnos kétségbevonhatatlan legitimációját arra fogja felhasználni, hogy hagymázos álmait a nyakunkba varrja abban a reményben, hogy uralmát ezzel meg tudja majd hosszabbítani, hiszen még van két liba az országban, amit még nem lopott el – tűrhetetlen, nemde?
Jön a Nemzeti Ámokfutás.
A paksi beruházás nem ötnapos projekt, nem lehet azt hagyni, hogy más is belelásson, más is megnedvesíthesse a csőrét, mint a jóbarátok, és ugyanez vonatkozik az uniós támogatásokra is.
Csak a Fidesz, mondják, - a Fidesz leánykori neve meg Orbán Viktor, és aki tanult valaha is logikát, az levonhatja a következtetést, ha meg nem vonja le,
akkor olyan, mint a rendőr, akinek nincs akváriuma, a vonatkozó vicc szerint.


Mi várható tehát - csak hogy tudják azok is, akik éppen tovább erősítgetik Orbán túlhatalmát?

Folytatódik a nagy ellátórendszerek átalakítása, az egészségügyben krokodilkönnyek közepette fogjuk visszasírni Molnár Lajos vizitdíját.
Folytatódni fog a szakorvosok elvándorlása, és amikor a szakdolgozók felismerik, hogy a szakorvosok nem hülyék, akkor mennek ők is utánuk, hiszen a nyugati bérekből a férjük is megengedheti magának, hogy a fotelban ülve nézze az angol bajnokságot, és tulajdonképpen az angol sör sem rossz.


A pedagógusok is reménykedhetnek, hogy ezután könnyebb lesz a dolguk, hiszen meglehet, ezentúl egyáltalán nem kell gondolkodniuk, szó szerint kell megtanulniuk az oktatandó anyagot – turultojás, miegyéb…- emellett ment a Főnéni a levesbe, kiselejtezték Hoffmann Rózsikát, de mint tudjuk, jobb sose jön.

Egy biztos, hogy a porosz iskolarendszer itt még száz év múlva is virulni fog, és egyenruha is lesz a diákokon – pontosabban egyen lesz ruha, a többieken meg rongyok, legalábbis az ország kevésbé szerencsés népességének körében.


A gazdaság továbbra is helybenjár, de parancsnokai jó ütemérzékkel ordítozzák az aktuális vezényszavakat, miközben a kamiont tankolják, mellyel a pénzt lopják.


A legfájóbb pont a nyugdíjrendszer átalakítása lesz.
A kormány szakemberei már törik a fejüket, hogy miként tudják elérni, hogy a friss nyuggerek örömmel fogadják a hetvenéves nyugdíjkorhatárt és a régi nyugdíjasok is éljék túl legalább három nappal a bejelentést, miszerint az új nyugdíjasok pénzét az ő nyugdíjaik rovására fizetik majd.


A devizahitelesek is megnyugodhatnak, a választások után kiderül, hogy egyelőre csak a százkilencven centinél magasabb hermafroditák kapják meg azonnal a pénzüket.

A többiek járandóságát - melyet a bankok még tönkremenetelük előtt megfizetnek - a kormány átmenetileg a vörösiszap-károsultak lakosság által összeadott segélyalapjába helyezi, és majd azzal együtt kerül kifizetésre.


Várható a külpolitikai sikertörténet is, amin felettébb csodálkozom, hiszen Orbán éppúgy tanul a Mein Kampfból, mint a Sto Gyelatyból, mégsem okult Hitler példájából, hogy a kétfrontos harc nem túl jövedelmező.

Már az is merészség volt, hogy a nagyok harcterén akart pázsitot nevelni – a régi igazság szerint nem jó fűszálnak lenni ott, ahol az elefántok baxnak…
Ja, - és még épül néhány stadion és futball világbajnokság és olimpia megrendezésére is jelentkezünk, mert itten egészséges életmód lesz, ha mindenki beledöglik is.
Egészséges étkezés a köszvény elleni harc jegyében, melyet köztudomásúlag a túlzásba vitt húsfogyasztás okoz, egészséges lakáshőmérséklet, mert a túlfűtött lakás a bacik paradicsoma.
És lesz megint MHK is – kézigránátdobással egybekötve… 


Szóval, kedves demokraták, csak további vidám torzsalkodást, fenékig kell üríteni azt a méregpoharat, aztán majd megint el lehet énekelni, hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam…
Orbán ismeri a régi viccet a három borítékról.
A vállalathoz új igazgató érkezik.
Kap a régitől három borítékot azzal, hogy ha baj van a vállalattal, sorban bontsa fel őket.

Az első év rosszul sikerül, felbontja az első borítékot, benne levél: Fogj mindent az elődödre. Úgy is tesz, el is fogadják a beszámolóját.
A második év is rosszul sikerül, felbontja a második borítékot, benne levél: Szervezz mindent át. Úgy is tesz, el is fogadják a beszámolóját.
Jön a harmadik év, megint baj van, felbontja a harmadik borítékot, benne levél: Írj három borítékot.
A Lánglelkű Vezér most még a második kibontása utáni feladatoknál tart, reménykedjünk benne, hogy hamarosan eljut a harmadik borítékig…
Mindenesetre örülhetünk, ha négy-öt év múlva még ráismerhetünk az országra, ha még lesz ország egyáltalán…

:O)))

2014. szeptember 20., szombat

ÁTSZÁLLÁS AZ ÓCEÁN FELETT

Képzeljük el, hogy elindulunk Amerikába, repülővel.
Jó, nem kell hozzáképzelnünk a honi állapotokat, nem kell elspekulálgatnunk azon, hogy lehet, azért kellett Liszt Ferencre átkeresztelni a repülőteret, mert Ferihegynek égett volna a pofája a mai viszonyok láttán.
De az is lehet, hogy az ok Liszt Ferenc közismert antiszemitizmusa volt, - tudd zsidócska, ki ide érkezel, milyen földre lépsz…

Szóval, felszállsz Ferihegyen a British Airways járatára, és elindulsz világgá, Londonban átszállsz, majd repülsz tovább, Amerika felé.
Valahol úgy az óceán közepe felett reádtör a bizonytalanság, egyáltalán, New Yorkba akarok én menni?
Jobb lenne talán mégis Los Angeles úticélnak - a klíma, a nők, a látnivalók – ehhh, szálljunk át egy oda tartó járatra, most azonnal!
Aki kinyitja a repülőgép ajtaját, hogy ez megkísérelje, azt érdekes meglepetés, hideg fürdő és éhes cápák várják – szerintem ez nem a legjobb ötlet.

Arról jutott ez eszembe, hogy hirtelen beindult a politika zümmögőkórusa, mégse Falus Ferenc legyen a közös budapesti főpolgármester - jelölt, legyen helyette Magyar György vagy Bokros Lajos.
Mikor ezt először hallottam, legyintettem, gondoltam jó, hát ostobának rettenetesen ostoba a mai magyar demokrata közösség, de azt azért mégsem képzelheti senki, hogy a választók mozgósításának legjobb módja a választások előtt néhány héttel az eddigi torzsalkodásokhoz kísértetiesen hasonló módon zavart kelteni még abban a megmaradt néhányezer elkötelezett emberben is, akik mindennek, legfőképpen a pártok és vezéreik minőségének (?) dacára el akartak menni választani.
De aztán azt kellett látnom, hogy az ötletnek hol innen, hol onnan támogatói támadnak, és maguk a jelöltek is ficeregnek, mint akinek hangya van a gatyájában.

Nem szeretném ezt a témát kivesézni, megtettük ezt már jónéhányan százszor, nem érdekes az sem, hogy én kit tartanék legjobb jelöltnek.
Egyetlen dolog érdekes: egy döntés után már nincs vacillálás, nincs ötletelés, nincs variálgatás, csak egységes végrehajtás, vagy vereség van.

Tisztelem Bokrost, aki túl okos és tehetséges ahhoz, hogy a politika mitugrászai maguk közé merjék engedni őt, emellett már számos helyen és poszton bizonyította is képességeit.
Kedvelem Magyar Györgyöt, aki egy logikus gondolkodású, sok sikeres harcot megvívott hivatásos gladiátor, sikeres sztárügyvéd.
Tisztelem Falus Ferencet a bátorságáért és utálom „kitalálóit”, akik egy tisztességes embert mindenféle ígéretekkel bevezetgettek az erdőbe, aztán ott hagyták bekötött szemmel – távolból már hallik a hiéna kacagása…

De Falus beleállt a dologba, nem hátrált meg, viseli a nehézségeket, az ócska kis sakálokat, akik a nadrágszárát ráncigálják, akik a médiában ostoba fajankónak próbálják ábrázolni - ő meg csak szelíd mosollyal, rendíthetetlenül megy előre.
Ha polgár kell a főpolgármesteri székbe, hát tessék, ott van, polgári mentalitással, kötelességtudattal, gerinccel…
Ha polgároknak vélik magukat potenciális választói és demokrata riválisai, hát akkor viselkedjenek is ennek megfelelően.
Őt bízták meg a demokratikus pártok azzal, hogy képviselje a demokrata értékeket, hát akkor most, hetekkel a választás előtt gusztustalan dolog lenne cserbenhagyni.
Nem elég demokratának látszani, akként is kell viselkedni…

:O)))

2014. szeptember 19., péntek

BUHERÁL A SUTTYÓ

Mint a nol.hu írja, Budapest megpróbáltatásainak nincs vége a választással, a kis hatalomtechnikus tovább szeretné folytatni Budapest szétverését.
Mint a nol.hu írja,  „Orbán Viktor évtizedekre stabilizálni akarja a főváros működését Budapest közigazgatási rendszerének átrajzolásával. A Budapest-törvényjavaslatot az október 12-i önkormányzati választások után, de még az idén minden bizonnyal a parlament elé terjesztik.”


A Belügyminisztérium 2011 nyarán három előterjesztést készített. Az első számú – és állítólag a kormányfő rokonszenvét elnyerő - javaslat az volt, hogy szűnjön meg a kerületek önállósága, választott polgármesterek helyett kinevezett „helytartók”- hivatalnokok vezessék, a saját képviselő-testület pedig menjen világgá.


Hát a fene tudja, nem egy vadonatúj modell, a hajdani elöljáróságok újraálmodása mindenesetre szépen beleillik a szép új világba.
Ez egyrészt a kisebbségi érzéseivel leszámolni képtelen falusi suttyó Budapesttel szembeni ellenszenvéből fakad, másrészt meg egy gátlástalan diktátor hatalomtechnikai elképzeléseiből.
Az első okkal foglalkozzanak tovább Grazban, a második viszont érdekes jelenség.


Kuka gyakran nyúl vissza Horthy korába modellekért, vélhetőleg egyrészt abból a téveszméből kiindulva, hogy abban a világban, melyben felmenői még községi kanászok se lehettek volna, minden remek és működőképes volt, márpedig abban a korban az önkormányzatiság még igencsak gyerekcipőben járt, a kerületi elöljáróságok hivatalok voltak, nem önkormányzati szervek.
A Budapesti Levéltár vonatkozó adatai szerint az  elsőfokú iparhatósági jogkört, az alsófokú közegészségügyi igazgatást, a kihágási bíráskodást, az építésrendészeti teendőket gyakorolták, az útburkolatok és csatornák fenntartását, a szegénygondozást, a tankötelesek nyilvántartását, a vásárrendészetet és a hatósági bizonyítványok kiállítását végezték.
A városrészek életének alapvető kérdéseiben döntési joggal rendelkező kerületi önkormányzatok azonban nem jöttek létre, sőt, a szerény jogkörű kerületi választmányok még a városrészi érdekek képviseletének sem váltak érdemleges fórumaivá
.


A modell nemigen válhatott be, hiszen a város megnövekedett, és az 1949-es közigazgatási átalakulást a tanács-rendszer bevezetése követte, melyet a rendszerváltás után az önkormányzatiság bevezetése követett.
Természetesen a magyar nem csak úgy tévesztette meg ellenfeleit, hogy a lovon hátrafordulva nyilazott, hanem eközben hol a ló egyik, hol másik oldalára esett át nagy ravaszul, és ezt az eljárást követte az önkormányzatiság létrehozása terén is.
A kerületek ennek során olyan jogosítványokat kaptak, hogy sok esetben a főváros nemigen tudta érvényre juttatni elképzeléseit, ettől is olyan szedett-vedett a város, mint amilyen.
Ha valami nem tetszett a kerületeknek, évekre blokkolni tudták az központi szándékokat, de a Főváros is tudott kellemetlenkedni, ha nekiveselkedett, szóval az tény, hogy a jelenlegi rendszer úgy rossz, ahogy van.


Nem is lenne baj, ha megreformálnák, de az már mégiscsak nevetséges, hogy ez a kis mitugrász úgy viselkedik, mint Sztálin, ért mindenhez, mindenben ő az illetékes, mint a hajdani kabaréban az Illetékes Elvtárs, aki Orbán pontos bemutatásával megelőzte korát.
Minden intézkedéséből kilóg a lóláb, mindent a saját hatalma megtartásának rendel alá.
De hát ez sem újdonság.
Mindenesetre a jelenlegi választási rendszer az ő érdekeit szolgálja, és a tervezett új felállás is erre irányul, hiszen egyre több dologban egyre kevesebb ember vesz részt a döntések előkészítésében, végsősoron minden területen egymaga dönt – a demokrácia nagyobb dicsőségére.


Itt ma már nincs erős Fővárosi Önkormányzat, ha a kerületi önkormányzatiság megszűnik, akkor a többi már csak bábjáték, azt csinál a gonosz törpe a Fővárossal, amit akar.
Ha ezt nem veszik észre a budapestiek, akkor megérdemlik a sorsukat.
Úgyhogy tessék gondolkodni, és tessék a demokratákra szavazni, közülük a legrosszabb is jobb, mint Orbán és csicskásai.

:O)))

2014. szeptember 17., szerda

MELYIK OLDALON ÁLLSZ?

Mert ha úgy gondolod, hogy a baloldalon, akkor igen nagy bajban vagy egykomám, rengeteg oknál fogva.
Valahogy úgy áll a helyzet, mint az egyszeri faluban, délben, mikor az átutazó megkérdezte: hát ebben a faluban miért nem harangoznak?
Ezer oka van annak, mondta Józsi bácsi.
Hát mondjon egyet! - így a bánatos utazó.
Hát például nincs harang, mondta a helyi viszonyok ismerője, és szomorúan mosolygott.

Valahogy így vagyunk ezzel mi is, akik a politikát hobbiból vagy hivatásból adódóan figyeljük, lassan már nagyítóval keresgéljük egy vállalható, vállaltan baloldali párt nyomát, de nemigen találjuk.

Hosszú út vezetett idáig, huszonöt évig botorkáltunk rajta, néha-néha felcsillant valami kis remény, aztán valamelyik magát baloldalinak hirdető politikus boldogan lepisilte a fellobbanó lángot, majd némi sistergés után várakozhattunk ismét, új reményre, bánatosan.
Orbán elérte a célját, a baloldal politikai szervezetei gyakorlatilag megsemmisültek.
Merem remélni, csak átmenetileg, mert a szervezeteket ugyan meg tudta bénítani, de a társadalmi körülményeket, melyek szükségszerűvé teszik a baloldali politizálás létét, nem tudta felszámolni, sőt, inkább még rájuk is erősített.
A mai pártpalettán valódi baloldali párt nincs, habár a választó azt hiszi, hogy van ilyen, és a saját szektáját ruházza fel az igazi baloldaliság illúziójával.
Egyáltalán ki a baloldali?
Mit jelent ma a baloldaliság?
Baloldali egy párt csak attól, hogy baloldalinak deklarálja magát?


Itt is dúlnak a fogalmi zavarok, a választó meg egyébként sem túl képzett ideológiailag, ellenben ha nem akar a jobboldalra vagy a szélsőjobbra szavazni, akkor azt, aki nem azon a térfélen ugrabugrál, automatikusan baloldalinak véli.
Így aztán baloldalinak nevezi az MSZP-t, amelyik mára már pártnak is alig nevezhető, és ami eredményt mégis elér talán, az leginkább hűséges tagjai nosztalgiájának köszönhető, akiket idáig elhozott még a lendület, de a mai állapotok között számukra sincs tovább.
Az, hogy Szanyi kapitány időnként hőbörög kicsit, meg kiadja a jelszót, hogy balra át, olyan kevés a baloldalisághoz, mint vöröshagymában az osztályöntudat.


Szokták még baloldalinak nevezni a Demokratikus Koalíciót is, pedighát nem az, pontosabban senki sem tudja, hogy milyen pártról is van szó, már ha a pártot társadalmi csoportok érdekérvényesítő gépezeteként szemléljük.
Gyurcsány azt mondja, miután Kádárt populista politikusnak nevezte: „ A baloldal gondja, hogy a saját választói szociális kiegyenlítődést és állami gondoskodást várnak, de ez a tömegigény a globális piacgazdaság keretei között nem szolgálható ki.
A baloldal ezért rendszeresen csalódásba hajszolja a híveit.”
Én meg közben arra gondolok, hogy a legfrissebb felmérések szerint már megint nyílt a szociális olló, már megint gazdagabbak lettek a gazdagok és szegényebbek a szegények, eközben a magyar demokraták egyik legértelmesebb figurája képes ilyet mondani: „Az a fajta kádári populizmus, amit Orbán Viktor nyom, rövid távon sikeres.”
Nem mennék bele abba, hogy ez a populizmus miért nem kádári, meg, hogy Kádár és a populisták miben különböznek egymástól, csak megemlíteném, hogy Kádár nem csak ígérgetett a kétkezi dolgozóknak és a falu nincstelenjeinek, mint utódai aztán, mindahányan.


Nem hiszek abban, hogy létezik egy olyan keskeny mezsgye, melyen el lehet botorkálni a jövőbe anélkül, hogy pofára ne essen az, aki úgy akar baloldali lenni, hogy a kádári kisember létbiztonság iránt támasztott teljesen jogos, és a fejlett nyugati demokráciákban sem tagadott igényeit ki ne próbálná elégíteni.
Nehéz egy lyukból egyszerre hideget és meleget is fújni, és nem lehet mindenki érdekeit egyszerre képviselni, ez illúzió, mi több, ez maga a populizmus.
A baloldal – tetszik-nem tetszik – maga a kádári kisember, a munkás, a paraszt, a kisértelmiségi, az alkalmazott, a munkanélküli meg a zsellér és napszámos.
Vagy értük dolgozik valaki, vagy nem baloldali, hanem valaki vagy valami más, ami lehet ugyan értékes, de úgy viszonyul a baloldalisághoz, mint a meleg Vichyssoice szarvasgomba carpaccio-val a krumplileveshez.
A kromplileves legyen kromplileves, ugyebár.


Természetesen elegánsabb dolog a kisujjunkat elegánsan eltartva az eszmétől különféle liberális és konzervatív irányzatokkal kokettálni, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus is a polgári középosztály luxus-világnézete.
Könnyen liberális valaki, ha annak anyagi feltételei biztosítottak, könnyen konzervatív, ha minden nap reggelizik, ebédel, uzsonnázik, este meg vacsorázik a Costesben vagy az Onyxban.
Nem populizmus az, ha a kisembernek élhető életet kínálunk, hanem a társadalmi béke záloga.


És még így is a DK lenne a baloldal reménysége, ha a pártelnök képes lenne feladni művileg előállított álmait, és a társadalmi folyamatokat figyelembevéve tisztázná viszonyát a társadalmi osztályokhoz, rétegekhez, no meg saját magához.
De, ha az osztályharctól sikítófrászt kap az elsőgenerációs értelmiségi nagy megfelelési kényszerétől indíttatva, hát tőlem hívhatja őket bárminek - a libacsapatnak is mindegy, hogy tagjait libuskáimnak vagy ludaimnak hívod, ha a végén libasült vagy ludaskása lesz sorsuk beteljesülése.


A többi párt meg nem is párt, baloldali pártnak meg végképp nem baloldali, hiszen nem embereket képviselnek, hanem illúziókat.
Még a Kétfarkú Kutya Párt is különb mindegyiknél, az legalább jogos emberi igények (ingyensör, örök élet) kielégítését tűzi célul.
Viccpártok, de úgy kommunikálnak, mintha százezrek, milliók állnának mögöttük, holott, ha például Fodor Gábor legyűrné nyaki gerinc-csigolya meszesedését és hátrafordítaná a fejét, hat embert. ha találna maga mögött.
Viszont lehet, nem húzódna még jobban agyi ereire a meszesedés szomorú folyamata.
Az Együtt-PM javára írható, hogy meg sem próbál baloldalinak látszani, ők jól elvannak együtt, leginkább a Jávor–Karácsony duó meg a két gidájuk, Juhász és Szigetvári.
Ők Bernstein ideológiai alapjain állnak: a mozgalom minden, a végcél semmi…


Ha én azt hinném magamról, hogy szociáldemokrata vagyok, akkor azért csak megszúrnám legkényesebb testrészem, mely pedig a teveitatás optimalizálásához – az úgynevezett „two brick method” - alkalmazásához nélkülözhetetlen, a konyhában található leghegyesebb késsel.
Az esztétikailag legfeljebb a „tűrt” kategóriába besorolható buffó szégyen a magyar baloldalra nézve, és nem a testalkata, hanem emberi minősége miatt, egy ilyen ember csak arra jó, hogy egy történelmi párt utolsó maradványait a sírba lökje.
Lennének még a hajdani Munkáspárt maradványai, Thürmerrel az élen, akinek már régen éhen kellett volna vesznie egész Központi Bizottságával együtt, de ez a családirtással esne egy kategóriába, én meg humánus vagyok a végtelenségig.
Hogy ki finanszírozza a mai napig a kártékonyságát, az rejtély, mindenesetre ingyen senki nem lehet ennyire Thürmer, ugye.


Vajnai Attila pártjában lennének ideológiai tartalékok, de pénz híján állandóan akciózniuk kellene, ez meg a rendelkezésre álló káderállománnyal nehézkes, mire a tagság odarohan valahova a mankókkal és a vörösre festett járókeretekkel, addigra talán még a kommunista eszme is kivívja világméretű győzelmét.
A fiatalok között nem sikk a baloldaliság, ebben az országban egyetlen ember sincs, akinek az őse kétkezi munkás, neadjisten proli lett volna, a sok elsődiplomás grófi és bárói csemete úgy fintorog a proliszagtól, a kispolgári lét enyhe kelkáposztaszagától, mintha szarba verték volna az orrát, jóllehet, csak felmenői illatát érzi…


Természetesen eljön majd valaki, aki felvállalja a baloldaliságot, mikor annak eljön az ideje.
A jugoszláv partizánok dala fejezi ki a folyamat lényegét:  „To je nama naša borba dala, da imamo Tita za maršala.”
A mi harcunk adta nekünk Titot marsallnak, - nem Tito adta a harcot, hanem a harc adta Titot, ha érzed a differenciát, - azaz a történelem kitermeli azokat a személyiségeket, akikre az adott feladatokhoz szükség van.
Nem biztos, hogy ismerjük, lehet, hogy ma még kisiskolás, de el fog jönni, ez kétségtelen.
Nem Messiásként, hanem elkötelezett harcosként, akire majd szeretettel és tisztelettel tud nézni a kisember, akit megért, akit követni tud.


Türelem.

:O)))


2014. szeptember 16., kedd

NEPOTIZMUS. SZERVILIZMUS

VIII. ORBÁN PÁPA
Tehetséges család.
Mert, hogy a miniszterelnök lánya pályázatot nyer, az majdhogynem természetes, - azzal a génkészlettel nem kunszt!
Az a génkészlet eleve magasabb pozíciókra predesztinálja tulajdonosát, és percig se legyen kétségünk, ezt nem is ússzuk meg.
Ami a csodálatos, hogy nem csak a vér szerinti leszármazottak részesülnek az áldásból, hanem a rokonságra is kisugárzik a Vezér karizmája, bizonyítva természetfeletti képességeit.
Itt van mindjárt ez a Vitézy gyerek, aki gyermekkorában négykézláb mászott az asztal körül, a kanyarokban csilingelt és hibátlanul bemondta a hatos villamos megállóhelyeit - teljesítménye nagyságát az sem csökkentette, hogy a Széll Kálmán teret Moszkva térnek hívta.
Rokonság ide, rokonság oda, mindent azért nem sajátíthatott el, a jövőbelátás képességét megtartotta magának a Fényességes.
Mindenesetre a történelem legfiatalabb vezérigazgatója lett azok közül, akik nem az apjuk vállalatában érték el ezt a címet, de meg is érdemelte!
Eleinte ugyan még gondjai voltak az időbeosztással – nehéz volt a figyelmét megosztani a Budapesti Közlekedési Központ és a kis fekete golyók gyártása között, de legyőzte a kihívást – ez a család egyébként is mindent legyőz.
A Csodálatos Kisugárzás leányágon is terjed, aminek szép példája Ráhel sógora, aki a királyi esküvő után az informatika terén olyan viharos szakmai fejlődésen ment keresztül, hogy jelenleg a NAV informatikai fejlesztési főosztályát vezetheti.
Tegyük hozzá az igaság kedvéért, hogy a jogi végzettségű sógor a politikában már régóta szerepel, mindig a Fidesz szekerét tolta, és valószínűleg az eszével sincs baj, mint ahogy a családja sem trógerekből áll, azt a közismert kis falopást meg tekintsük kisiklásnak, majd a jogászok elsikálják.
Nem egy nagy baj az, ha a NAV-on belül van valaki, aki hozzáfér az adatbázisokhoz, ezt már Simicska is tudta anno, mikor megrendezte a hosszú bájtok éjszakáját az adóhatóság informatikai rendszerében - hát nem kizárt, hogy a fagyi most visszanyal…
A nepotizmus régi, szép kifejezés, a római pápák unokaöccseiről kapta nevét.
Ez az a jelenség, mikor a magas hivatalba jutott személy kistafírozza rokonait a gondjaira bízott vagyonból, juttat nekik ezt-azt, stallumot, földet, libacombot, miegyebet.
Ha megnézzük a mai elitet, hamar kiderül, hogy a Fidesz holdudvarában, de szinte az egész mai magyar politikai elitben mindenki mindenkinek rokona, itt aztán egyikük sem szavalhatna Adyt:
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Ami azt illeti, a pápák unokaöccseinek lenni is irigyelt állapot volt, és bár a Tündökletes nem kívánja betölteni földi helytartóinak posztját, de a bevált módszereket mindenkitől szívesen átveszi, legyen az Don Vito,  Lenin, Sztálin, Hitler vagy Mussolini, de hívhatják Noam Chomskynak is akár…
Nem könnyű dolog közel állni a hatalom birtokosaihoz, erről időnként Medgyessy Péter lánya szokott moralizálgatni, kifejezve mély együttérzését Orbán Gáspárnak.
A fiatal labdarugó képtelen volt beváltani apja reményeit, neki – szerintem – apja sikeresen tönkretette az életét – nagy szerencséje lesz, ha fel tudja majd dolgozni csalódását.
És még van egy kocsideréknyi Orbán-lány, úgyhogy nem tartom kizártnak, hogy a Paksi Atomerőmű megkapja a történelem első női atomerőmű-vezérigazgatóját, hiszen aki barackmagot már tört, az atommaggal is megbirkózik majd valahogy.
Ezzel a génkészlettel?
Naugye!
A nepotizmus virágzásához szorosan hozzátartozik a szervilizmus is, mely szépen virágzik ezeken a területeken is.
A hatalomnak van segge, most éppen jókora példány, és ahogy amíg lószar van, addig veréb is akad, ha van egy segg, akkor azonnal előkerülnek a seggnyalók is.
Mert azt azért tegyük hozzá, hogy Orbán Ráhel  talán soha nem kapott volna „Az év turisztikai témájú szakdolgozata pályázaton” első díjat, ha konzulense nem a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályvezetője – vagy kapott volna, ki tudja, milyen mezőnyben, milyen pályamunkával nyert?
Mindenesetre van erről egy vicc, a nyuszika a barlang előtt ülve írogat.
Arra megy a róka és megkérdi:
- Mit írsz nyuszika?
- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!
- Ez hülyeség! Gyere a barlangba és mutasd meg!
A róka csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja!
Arra jár a farkas is és ő is megkérdi a nyuszikát:
- Mit írsz nyuszika?
- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!
- Ez hülyeség! Gyere a barlangba és mutasd meg!
A farkas csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja!
Arra jár a medve!
Megkérdi:
- Mit írsz nyuszika?
- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!
- Ez hülyeség! Gyere a barlangba és mutasd meg!
A medve csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja!
Kijön utána az oroszlán és így szól:
- Látod nyuszika, nem az számít, hogy miről írsz szakdolgozatot, hanem az, hogy ki a konzulensed!
Szóval, nem egyszerű dolog ez, mert a nepotizmus a társadalom minden szintjén jelen van, hiszen mindenki szeretné két lábon járó fél génkészletét minél jobb körülmények között tudni, és ha mód van arra, hogy előrébb taszigálja, akkor nem mindenki tud ellenállni a kísértésnek.
Aztán van gyerek, akit ez zavar, van meg, aki él, sőt visszaél vele, ez már leginkább jellemkérdés.
Mindenesetre érdekes lenne egy olyan táblázatot látni, melyen az állami vagy önkormányzati pozíciókat betöltő vezetők rokonai szerepelnek, attól tartok, meglehetősen kiábrándító képet kellene nézegetnünk.
Vazallusok, rokonok, rongyrázás - a dzsentrivilág éled újjá – dzsentrik nélkül.
Urizálnak a prolik, a cselédek, de nem tanulnak.
Hogy lesz ebből itt épkézláb társadalom?

:O)))

2014. szeptember 14., vasárnap

CIVILEK, CIVILIZÁCIÓ, ÉLHETŐ ORSZÁG

Már megint sikerült egy négyszázfős tömegtüntetéssel megfélemlíteni az orbántot.
Most a civilek brillíroztak - hősi harcukat Gulyás Márton vezette.
Ha lett volna a DK vezetésében egy csepp humorérzék, Vadai Ági odasétál egy táblát lengetve, melyen az áll: A szabadság nem csak akkor van veszélyben, mikor a lóvé!
De nem volt, és talán ez jó is így, hiszen a mi civil aktivistáink alapvetően rendes emberek - Gulyás Mártont is beleértve - csak a gondolkodásuk zavaros kissé, de hát ne legyünk telhetetlenek.


Orbán nyája egyáltalán nem gondolkodik, hanem hisz és imád – ehhez képest egy magát civilnek tartó aktivista maga a megtestesült függetlenség, gondolatgazdagság, következetesség és burjánzó önzetlen öntudat.
Ezzel persze nem vonom kétségbe azt, hogy amit Orbánék a Norvég Alap kapcsán előadtak, az a trógerség minősített esete, de ha jól belegondolunk, voltak itt már nagyobb rablások is, csak azok javarészt az ország Nagykörúton túli részét érintették.


Ha már érzelmi húrokat pengetünk, akkor talán elég emlékeztetni a nyugdíjpénztárak legyilkolására, vagy a vörösiszap-károsultaktól ellopott pénzre, melyet a valódi civilek dobtak össze – az anyám a kis nyugdíjából meg a sógornőm, meg az ismerőseim, az ismerőseim ismerősei telefonálták meg adakozták össze a károsultaknak.
Ebből aztán épült egy bazinagy gát Kolontáron, hogy ha esetleg kiöntene a zagytározóból a csákánnyal is alig bontható vörösiszap, akkor ne veszélyeztesse a lakosságot, melyet addigra már régen kitelepítettek.
A kiöntés veszélye hozzávetőleg a Kheopsz piramis kiöntésével esett egy kockázati körbe, viszont a gáthoz az alapanyagot a Simicska-kuzinok kőbányájából szállították – nem ingyen -, merthogy kinek lenne kőbányájuk, ha nem nekik.


A maradék pénzzel meg soha, senki nem számolt el senkinek, jóllehet azt valódi civilek a saját pénztárcájuk terhére a károsult civileknek szánták, közvetlenül.
Anyám úrilányos jómodorát átmenetileg félretette és megfogadta, hogy a büdös életben soha, senkinek nem ad pénzt, csak, ha biztos lehet benne, hogy a kedvezményezett és közötte egy rohadt tolvaj politikus sincs.
Lehet, hogy tévedek, de ezek ellen nem hallottam szónokolni Gulyás Mártont és társait, de a többi ezer esetben sem, amikor éppenséggel ki lehetett volna állni azon civilek mellett, akiknek a gyereke éhezik, akit nem vesznek fel dolgozni a bőrük színe miatt, stb. stb. stb. …


Szóval nehéz dolog ez a civilesdi.
Nálam az a vízválasztó, hogy valaki ad vagy kap, vagy ha már kap, mire használja fel -  a céljáért, vagy abból él.
Nem szeretem azt sem, mikor a civilkedést szembeállítják a pártpolitikával, merthogy szerintem itt két különböző dologról van szó.
A párt, a pártpolitikus egy társadalmi modellt képvisel, míg a civil egy ügyet.
Úgy is mondhatnánk, hogy a civil együgyű, de persze nem az, csak éppen megnyilvánulásai során nem figyel a pártpreferenciákra, ha éppen kertészkedik, akkor a kertecskéjével, ha macskabarát, akkor a macskákkal, ha géprestaurálással foglalkozik, akkor a régi autókkal, hajókkal, repülőkkel foglalkozik, együtt a társaival, akikkel nem Orbán vagy Tóbiás imádata köti össze, hanem a közös érdeklődés és cél.


Merthogy macskákat lopni a gazdáiktól és megmentettnek nyilvánítani őket, ez nem világnézeti vagy vallási kérdés, ezt éppúgy megteheti egy keresztény középosztálybeli úriasszony a Böszörményi útról, mint egy hasonló társadalmi helyzetben lévő zsidó hölgy a Rumbach Sebestyén utcából, szavazzanak bár bárkire is.
A civil nem kirekesztő, hanem befogadó, és civilként azzal foglalkozik, amit célként megjelölt magának.
Bélyeget gyűjt, hímezget, hajót restaurál, állatokat véd, esetleg szegényeket támogat, de ezt mind-mind a saját pénzéből teszi, mert ez az ő hobbija, gyíkja, szórakozása, elhivatottsága,  vagy nevezzük bárminek.


Ha elkezd pártpolitikai kérdésekben állást foglalni, akkor megszűnik civilnek lenni, ő is csak egy lesz abban a szánalmas állatseregletben, melyet magyar politikai életnek hívunk.
A Milla is akkor halt meg, amikor elkezdték párttámogatásra használni, mert a demokráciát százezrek szerették, de ez a százezer érzelem, mikor a pártok neve egyáltalán felmerült, már megoszlott a pártok között és a pártokat utálók között, és innentől kezdve nem sokat ért a szavazófülkékben.
Annak dacára sem, hogy sokáig próbáltak némelyek a Milla neve mögé húzódva a civil szerepében tetszelegni.
Sosem szerettem a fizetett forradalmárokat, most sem változott meg a véleményem róluk.


Természetesen, ha valaki pártpreferenciával rendelkezik, az nem baj, sőt, természetes állapot.
De az visszatetszést kelt, ha valaki, mint a Libaterelők Klubjának ügyvezetője pártpolitikai kérdésekbe üti az orrát – például meg akarja mondani, hogy a Démoni Koalíció kit indítson, vagy kit ne indítson Piskolton a polgármesteri székért, mert az szerepzavar.
Az a pártok meg a választók dolga, és ha valaki nem tetszik, majd nem szavaznak rá, oszt jónapot.
Egyébként is zavaros a társadalmi szereplők viselkedése, beleértve a vallási szervezeteket is, a Katolikus Püspöki Konferenciától a Hit Gyülekezetén keresztül a Mazsihiszig – egyik sem a dolgát végzi, amelyik meg azt végezné, azt államilag vegzálják, és még négyszáz embert sem visz tüntetni ellene senki - igaz, ott ételt osztanak, nem pénzt..
Némelyik közülük úgy harácsol, hogy ha a vallásalapító látná, korbáccsal verne végig rajtuk, némelyiket meg lehet venni kilóra, mint a libát, van meg, amelyik boldogan cseréli az eszmét a despotácska sameszaival, de felháborodottan elítéli azt, aki ugyanannál az asztalnál esetleg ugyanazon cél érdekében dolgozik, mint ők, csak éppen az asztal másik oldalán foglal helyet.
Az élet bonyolult, Schindler se mentett volna meg egyetlen zsidót sem, ha nem tárgyalt volna a hatalommal, és azért az, ami itt van, ma még nem a nácizmus.


A történelem sokszor úgy csinál, mintha ismételné önmagát, de aztán persze mégsem.
Párbeszédre szükség van, vagy pedig a merev elhatárolódásra, de aki egy asztalhoz ül a hatalommal, az utána ne próbáljon erkölcsi magaslatokra mászni, legfőképpen ne, ha személyi ellentétek is feszülnek a szereplők között.
De természetesen ez nem az én dolgom, különben is, szerintem az lenne az optimális, ha az egyházaknak nem lenne dolguk az állammal, eltartanák őket a híveik és a tisztelőik.


Mindenesetre nem bánnám, ha a civil szféra megerősödne, egyre több ember venné észre, hogy a politika kijátssza őket egymás ellen, és miközben két szegényember egymás torkát harapdálja, közben a politika magasabb szintjein barátságosan lepacsizzák azokat a dolgokat, melyek miatt a szegényember éhendöglik, hű párja meg a hátán viheti furnér-koporsóját a temetőárokba…


Persze a nácizmus, a rasszizmus más tészta, azokkal nincs párbeszéd, mert nincs miről beszélni, a férgeket nem kell győzködni, hanem el kell taposni.
Ha ezekben a kérdésekben egyetértésre tudna jutni a társadalom, már nagyot lépnénk előre, mert jelenleg csak helybenjárás folyik, ez pedig a lehető legoptimálisabb állapot az önkényuralom számára – a megosztott társadalom, melynek tagjai nem állnak szóba egymással, de vadul gyűlölködnek.
Akivel együtt kapáltál, macskáztál, főztél, arról nehezebben hiszed el, hogy a hazád és a te ellenséged, rájössz, hogy ő is ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint te,


Nyújtsd ki hát a kezed, hátha valaki megszorítja - a túloldalról akár…

:O))).