2010. december 31., péntek

BUEK



Minden kedves olvasomnak, a hozzaszoloknak kulon is koszonom szepen az erdeklodest, es bar nem tudom, hogy ez igeretnek vagy fenyegetesnek szamit, jovore is igyekszem majd szorgalmasan irogatni.
Jokivansagaimat az alabbi kis versben osszegeznem:

Az Ur tartson meg e fenyes kegyben
Elj boldogan Viktor utan egyben!

:O)))))

2010. december 30., csütörtök

2010.

Erdekes ev volt.

Az orszag valoszinuleg bevedelhetett, oszt italkozi allapotaban azt mondhatta, hogy ezek nyolc eve pofaznak arrol, hogy mennyire felkeszultak a kormanyzasra, hat akkor tessek, most mutassak meg!
Nem kellett sokaig varni - megmutattak.
Azt gondolom, hogy a nep arra azert nem gondolt, hogz o most eppen forradalmar, de kiderult, hogy az - mint ahogy az is, hogy a parttalan liberalizmus helyett nekunk iranymutato bolcs atyara van szuksegunk - ezt is megkaptuk.
Arra se nagyon gondolhatott senki, hogy a Vezer megtalalja a rablas optimalis uzemmeretet es harommillio embertol nyul le fejenkent egy misit - megis megerhettuk.
Es arra sem gondolt senki, hogy az osi jogot, a morgas jogat is elveszik tolunk - de megis elvettek.
Mindenfele Orban vazallusaiba botlunk, akiket ugy eresztettek ra a tarsadalomra, hogz ami volt, az nem jo, mindenhol mindent meg kell valtoztatni.
Az angol gyep gyonyoru, hatszaz eve locsoljak es nyirjak, mi huszevente melyszantast vegzunk a pazsiton, aztan csodalkozunk, hogy nem akar gyonyoru lenni.
Most jodarabig ismet gorongyos lesz a taj, a vadludak vonultukban le se szallnak, ez az orszag most nem a szepsegerol hires.
De aggodalomra semmi ok.
Ez az orszag tulelt tatart, torokot, Habsburgot,  tulelte Szapolyait, Kossuthot, Ferencjoskat, Kun Belat, Horthyt, feltapaszkodott Szalasi es Rakosi utan /- hat ki ezekhez kepest ez a kis akarnok?
O csak egy kis tortenelmi kitero, szalka a korom alatt, mely eppen most gennyesedik el meglehetosen randan, de majd kipiszkaljuk...
Nem kell aggodni, nem velunk megy szembe, hanem a haladassal.
Nem kerdes, hogy ki fog gyozni... 

:O)))

2010. december 29., szerda

SÁRGALÁZ...

Nyakunkon a sárga veszedelem

Fellegi Tamás miniszter szerint felmerült annak lehetősége, hogy Kínát is bevonjuk a magyar államadósság rendezésébe.
Állítólag ennek a stratégiai együttműködésnek még nincsenek kidolgozott tervei, de januárban kínai küldöttség jön Magyarországra...
Viktor kiállt az út szélére, push-up melltartójának pántját kivillantva riszálja farát a kevés számú lehetséges kuncsaft előtt.
Bajban van, lassan az összes jelenlegi potenciális partner elhajtott előtte, és egyik sem lassított, sőt, többen inkább odaléptek a gázra, mikor felismerték a túlsminkelt démont.
Pénz kellene, méghozzá sok pénz, mert az már kiderült, hogy amit itthon összerabol, az kevés lesz, ha nem akarja egy ciklusra redukálni a méznyalogatást.
Baj van, amerre néz.
Az IMF-et nagy pökhendi módon elhajtotta, jóllehet az igazi biztonságot ez adta és ez adhatja csak az országnak, hiszen ez egy olyan nemzetközi szervezet, melynek mi is tagjai vagyunk, és amely létének deklarált célja éppen tagjai pénzügyi megsegítése, ha átmeneti finanszírozási gondjaik támadnak.
A többi lehetőség mind rosszabb, hiszen egyetlen állam sem szeret más államnak közvetlen kiszolgáltatottja lenni,
Igaz viszont, hogy az IMF feltételei kemények, de ezek a feltételek leginkább az adott állam egészséges gazdaságfának kialakításához kapcsolódnak, és nem nagyon teszik lehetővé a gazdasági voluntarizmust.
Az Unió persze segíteni fog, ha szükséges, de feltételek itt is vannak, mégpedig kőkemény feltételek, melyeket Orbánnak láthatólag esze ágában sincs a saját nyakába akasztani - egyébként is nehezen visel bármiféle kötöttséget, ő dirigálni szeret, nem engedelmeskedni.
Aztán itt vannak az oroszok is, akik egy istennek nem akarnak úgy táncolni, ahogy ő fütyül, márpedig lassan igen sokat kell majd fütyörésznie, mint kisgyereknek a sötétben a sokasodó félések ellen…
Így aztán keresnie kell új kuncsaftot, de ha így folytatja, meglehet új stricire fog szert tenni – már elnézést kínai barátainktól, akik igazán nem szolgálnak rá erre a titulusra - de mit tegyenek, ha a placcon az ő védelmüket akarja kérni a bajbajutott rosszlány.
Önmagában nem rossz ez a törekvés, Kína a XXI. század vezető hatalma lesz minden valószínűség szerint és ebben nem a mai nagyhatalmak lesznek majdani vetélytársai, hanem valószínűleg a magyarok által manapság igencsak lesajnált India.
Mindenesetre, ha India lesz a nyertes és a domináns kisebbség megtalálja gyökereit mint Kunta Kinte hajdan, akkor igencsak bajban leszünk, és ezen az sem sokat segít majd, ha visszahívjuk a hatalomba a remélhetőleg addigra már régóta száműzetésben élő Viktort, legyen ő bármekkora gyökér is.
Láthatólag azért most Kínára tesz a mi Vezérünk, és aki ez ellen szót emel, arra ettől kezdve feltehetőleg ferde szemmel fog nézni, - nem híve ő a visszabeszélésnek sem, azt szereti leginkább, ha néz rá hálás népe, mint liba az Istenre.
Most mintha az emberi jogok nem lennének olyan fontosak és meglehet, még a Gömböc kiállítása is eléfogadhatóvá válilk, legfaljabba tájékoztató prospektus rovásírásos változatát hiányoljuk majd.
Mint kiderült Fellegi miniszter legutóbbi nyilatkozatából, hogy ez a kínai ügy nem olyan ügy, mintha bármelyik más világhatalommal próbálnánk korrekt gazdasági kapcsolatokat kialakítani, például teljesen más, mintha az oroszokkal tennénk ugyanezt, mert az oroszok, - mint tudvalévő – világhatalmi ambícióikkal minket rabigába akarnak hajtani.
Nem túl hosszú idő után a végtelen orosz sztyeppék szűzföldjeit törnék ifjaink nyakukban az igával, a szép vengerkák pedig a buja orosz oligarchák perverz ösztönéletét szolgálhatnák, és akkor még nem is szóltunk a Malév meggyalázásáról, amivel kapcsolatban bátran közöltük az oroszokkal, hogy egyedül oldjuk meg a problémát.
Bátorságunk értékét valamelyest csökkenti, hogy az oroszok ezidáig se nagyon tépték magukat a Malév rendbetétele ügyében, viszont nélkülük semmiféle megoldás nem jöhet szóba sem, és a megoldásnak része kell legyen az orosz üzletrész kivásárlása, ezek után elképzelhető, hogy kinek kedvező áron, - mindenesetre az oroszoknak nem mindenáron…
A kínai kapcsolat az persze teljesen más lesz, merthogy ott szó van arról, hogy például, kínai magáncégek finanszírozzanak és építsenek vasúti pályákaat, ezek természetesen nem olyan beruházások lesznek, mint amikor magáncégek építettek autópályákat, hanem ezek forradalmi vasúti pályák lesznek, ezeken száguldunk majd az Orbáni Jövőbe…
És az államadósság rendezésébe be fogjuk vonni Kínát, mondá a miniszter, aki szerint ez természetesen nem fog olyan függést okozni, mintha az IMF tenné rá mocskos mancsát erre a kis, ellenségektől körülvett országra, akikkel természetesen egy államszövetségben vagyunk…
Tulajdonképpen derülni is lehet a Vezér ideológiai kacskaringóit, de le a kalappal, - minden baromságához tud ideológiát gyártani, melyet a sok okos jobboldali ájult tisztelettel zabál.
Szóval jönnek a kínaiak, aztán meglehet, kisvártatva Orbán is úgy jár, mint a hajdani viccben Brezsnyev, aki megkérdezte, hogy elvtársak, mi ez a csattogás a Vörös téren?
Esznek, Brezsnyev elvtárs - szólt a válasz.
Esznek?
Igen, - pálcikával esznek…
A Kossuth téren is elférnek pármillióan, mint tudjuk…


:O))))

2010. december 27., hétfő

KORRUPCIÓ

Vége a karácsonynak.
Vége van talán a két ünnep között a vad politikai csatáknak is, beszéljünk talán kicsit elmélkedőbb stílusban a politikai és társadalmi élet egyik legneuralgikusabb pontjáról, a korrupcióról.

Talán szögezzük le bevezetésképpen, hogy a korrupció nem magyar jelenség, korrupció mióta az ember lemászott a fáról (elsőként természetesen a Vezér őse, a legagresszívabb majmok legagresszívabbika…) volt, van és lesz is, de talán már a fán is vittek az alfahímnek banánt a gyengébb egyedek és nem egy nőstény fordította felé érdeklődéssel a fenekét a védelem reményében…
Dúsgazdag királyok koldusszegényen kezdő kincstárnokai sajnálkoztak a később koldusszegényen tengődő király dúsgazdag kincstárnokaként a sors forgandóságán, mely a szegény királyt sújtotta.
Korrupció főként az állami szférában virult és virul, dugnak itt kenőpénzt állásért, zsíros megrendelésekért és információkért éppúgy, mint know-how - ért, pályázati pénzekért, vissza nem térítendő támogatásokért cserébe.
Van erre szakkifejezés is, - „visszacsurgat” valamennyit a szerencsés nyertes - vagy nem lesz nyertes.
A versenyszférában a korrupciónak nincs ilyen tág tere, itt a döntés a tulajdonosok kezében van, és ez azért más szemléletet takar, mint a szpáhi-mentalitású közigazgatási tisztviselő nézőpontja, aki addig akarja a jövőjét biztosítani, ameddig hivatalban van.
Ezért is számíthatunk az elkövetkező években arra, hogy a korrupció nőni fog, hiszen a Viktor által állandó bizonytalanság állapotában tartott hivatalnok nem úgy fog gondolkodni, ahogy azt a Viktorka elképzeli.
Nem attól fog rettegni, hogy erkölcsi nagyságán sebet ejt a kenőpénz, hanem attól fog rettegni, hogy valamelyik politikus gondol egyet, oszt kirúgja és ő ott áll majd kéthavi bérével meg a csupasz fenekével, plusz Viktorba vetett rendíthetetlen hitével az utcán.
S mivel nem hülye, hanem hivatalnok, - megnyitja az ő feneketlen zsebét az ügyintézői képességét méltányló ügyfelek előtt, és amikor a zsebében kotorásznak, akkor - mint illemtudó asszonyka az asztal szélén illetlenkedve - illedelmesen lesüti a szemét.
Emellett tudja, ha ő nem fogadja el, majd elfogadja más, és ezt ugyanúgy nem fogja senki rábizonyítani arra sem, mint ahogy – ha nem tökhülye – akkor rá sem tudja majd senki ráhúzni a vizes lepedőt.
A korrupciónak ugyanis ez a rákfenéje – meglehetősen intim műfaj, előbb lehet megtudni, hogy a főosztályvezető úr munkálkodik az Icukán az iktatóból, mint azt, hogy beletoltak a zsebébe egy akkora összeget, hogy két aktatáskával kellett hazavinnie…
Ami a speciálisan magyar sajátosság, az a korrupció intézményesítése.
Nincs még egy ilyen álszent ország a Földön, mint ez a megcsonkított szegény kis ország a Kárpátok bérceitől immáron meglehetősen távol, ahol a népek csapágyasra forgatják a szemeiket a nagyonostoba Zuschlag pitiáner ügyecskéjén, holott mindenki tudja, hogy a pártok finanszírozásának mai szabályozása szó szerint gerjeszti és folyamatosan újratermeli a korrupciót.
Nem elég ugyanis arra a pénz, amire a hajdani jogszabályalkotó szánta, ezért hát a pártok – ha nem akarnak menthetetlenül lemaradni a hihetetlenül éles versenyben - akkor bizony lopatnak pénzt maguknak vazallusaikkal.
Természetesen enne is meg van az ára, - a mindenható pártpénztárosok nem tilthatják meg a hatalmas kockázatot vállaló hűbéreseiknek, hogy ők maguk is megnedvesítsék a csőrüket, hogy a Keresztapából vett kifejezéssel éljek.
Merthogy aki megbukik, az halál fia, annak a kezét olyan gyorsan elengedik hajdani patrónusai, mintha tűzbe nyúltak volna.
Az se tévesszen meg senkit, hogy van párt, amelyik nagyban játszik és két-három, milliárdos nagyvállalkozóval finanszíroztatja magát -  természetesen szabálytalanul és fekete pénzekből, akik aztán majd a választási győzelem után benyújtják a számlát.
Így kezd aztán egyszerre kánonban butaságokat beszélni Kósa és Szijjártó, aztán ennek következményeként már csak mobilizálható tőke kérdése, hogy mekkorát kaszál az, aki ismeri a megfelelő szájakból előtekergő baromságok pénzromboló hatását és annak időpontját - az ezzel az egy húzással milliárdokat kereshet.
Ami ezen felül jön – például az ország nyugati részén a kaszinó-beruházások leállítása, - az a tiszta haszon lesz annak, aki arrafelé tervezi felépíteni a sajátját…
És aztán ők is visszacsurgatnak majd valamit a döntéshozó magánszámlájára, amiből aztán nem itthon képződik a haszon, hanem külföldi ingatlanokban, részvényekben vagy bankszámlákban realizálódik - a vaj a kenyérre még a dédunoka részére is biztos lesz…
Aki pedig azon csodálkozik, hogy a PSZÁF nem, vagy csak lagymatagon vizsgál bizonyos pénzmozgásokat, hát az bizony naiv.
Ez ellen egyedül Gyurcsány szeretett volna fellépni és ugyancsak ő méltatlankodott azon is, hogy a pártpénztárosoknak nagyobb a hatalma a párton belül, mint a párt elnökének, - persze ahol az elnök a főpénztáros, ott egyszerűbb a helyzet.
A szocialisták meg bolondok, hogy hagytak magukból majmot csinálni.
Rájuk tolták a tolvaj meg a korrupt állat szerepét, aki taligával tolja ki az államtól a pénzt, holott az egy Zuschlag  nagyon sovány ügyén kívül jogerős ítéletet, de még vádemelést sem tudnak felmutatni.
Zuschlag ügyéről összegszerűségét tekintve például az esztergomi expolgármester magántavának partján lenne érdemes összehasonlító elemzéseket végezni.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy Zuschlag nem joggal üldögél, csak azt, hogy azért az lenne az igazi, ha ülnének mellette még néhányan, - konkrétan például Szijjártó, akivel az ifjúsági támogatások keretösszegét alkalmanként sportszerűen felosztották.
A szocik ostobasága ott nyilvánul meg legszebben , hogy ahelyett, hogy behúzták volna a derék szóvivőt az ügybe, futni hagyták.
Azt hitték talán, hogy a hála mégis politikai kategória.
Hát nem.
Szóval, ha valaki előront jobbról ezzel a mértéktelen és sohanemlátott korrupcióról szóló dumával, akkor nyugodtan kérdezzük meg a sazocialistákhoz köthető jogerős korrupciós ügyek számáról, meg arról, hogy miért is ítélték el jogerősen 300 000,- Ft pénzbüntetésre a Fidesz egykori pártigazgatóját, az ítélet kiszabásakor kulturális államtitkárként dolgozó Várhegyi Attilát, mikor bebizonyosodott, hogy Szolnok korábbi polgármestereként szabálytalanul, a város közgyűlésének határozatával ellentétesen kötött szerződést belvárosi telkek eladásáról.
A város ugyanis csak a készpénzes eladáshoz járult hozzá, ő viszont nem pénzért, hanem különböző szolgáltatásokért, infrastrukturális fejlesztésekért cserébe adta el az értékes telkeket.
És vessük össze a sorsát a már igen hosszú ideje előzetesben ülő Hunvald polgármester sorsával, vagy akár hagyó Miklóséval is, akire semmit nem bizonyítottak rá, csak a magát is bűncselekménnyel vádoló Nokia-doboz tulajdonos süketelése képezi a vád alapját, - vajon neki mivel kaphatták el a mogyoróit?
Merthogy ember szabad akaratából ekkora barom nem lehet, arra ciánkálit is ihatunk bátran…
Szóval én azt mondom, hogy ne hagyjuk magunkat manipulálni, nem rossz jogelv ez az ártatlanság vélelme, - várjuk meg az eljárások végét, hiszen annyi meglepetés érhet még bennünket, ha például egyszer beszélni kezd a szökésben levő alapítványi elnök, vagy a jókedélyű nyolcosztályos bróker, aki persze csak eszköz volt mások kezében…
A politika mocskos világ és a pénzvilág is csak kívülnézetből szép- ha ez a kettő összetalálkozik a szervezett bűnözéssel, akkor abból körülbelül a mai Magyarország alakul ki.
Kár értünk…


:O))))

2010. december 26., vasárnap

ROKONOK

Nem, nem Móricz Zsigmond örökbecsűjéről szeretnék írni...

A karácsonyhoz kapcsolódó rokonleltározásról lenne a téma, meg a városi ember lazuló kapcsolatai.
Amikor kisgyerek voltam, akkor a karácsony ünnepe gyakorlatilag rokonlátogatásokat vagy rokonok vendéglátását jelentette.
Nálunk az volt a divat, hogy az egyik nap anyám, másik nap apám rokonságával találkoztunk, és mindkét napon nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek kerültek elő, akiknek túlnyomó többségét máskor nemigen, vagy csak évente egyszer-kétszer láttuk.
Nekünk, gyerekeknek ezek a látogatások - leszámítva az ajándékok begyüjtését - nem voltak valami túl szórakoztató rendezvények, mert mindenhol "rendesen" kellett viselkedni, márpedig a "rendes" viselkedés egy fiúgyermek esetében nagyjából a várfogság intézményével esik egy kategóriába.
Anyukám szüleinél azért feltaláltam magam, mert ott volt a hajdani cselédszoba, amelyikbe koncepciós eljárást folytatva nagyapám aludt állítólagosan elviselhetetlen horkolása miatt, habár a száműzetés okáról más legendák is keringenek a családban.
Én már akkor is igen fejlett szociális érzékkel és bőséges empátiával rendelkeztem - szörnyen méltatlannak tartottam Nagypapa szegregálását...
Ebbe a szobába tudtam betelepedni - vagy olvastam itt, vagy pedig zenét hallgattam a földre ülve Marika nagynéném Supraphon lemezjátszójáról, míg a felnőttek az asztal körül ülve eszegettek, iszogattak, meséltek egymásnak és időnként nagyokat nevettek.
Ez a lemezezés nagyon tetszett, és megédesítette a karácsonyi rokonlátogatások hangulatát, egészen addig, míg egyszer Vivaldi: Négy évszak című lemezeiből három évszakra rá nem ültem.
Ekkor történt, hogy a bűnjeleket gondosan álcázva  egyszer és mindenkorra befejeztem a saját kis karácsonyi koncertjeimet, terjedelmes lyukat ütve ezzel komolyzenei műveltségemen, mely így aztán tulajdonképpen magában a lyukban testesül meg.
Mikor nagykamaszok lettünk, akkor azért javult valamelyest a helyzet, mert egy idő után testvéremmel és unokaöcsémmel egységbe forrva közöltük, hogy körbesétálnánk a környéken.
Ez ellen senkinek nem volt semmi kifogása, mi meg boldogan elloholtunk a harmadik házban lelhető Tik-Tak eszpresszóba, ahol magunkhoz emeltünk némi tudatmódosító szert ( az Éva vermouth volt akkoriban divatban az öntudatra ébredt tanulóifjúság magasabb köreiben, - már akkor is tudtam, hogy a férfi életének centrumában az örök Éva áll...), majd nagyon vidám és elégdett hangulatban tértünk vissza a bázisra.
Immár felbátorodva és felnőttségünk teljes tudatában bekapcsolódtunk a társalgásba és színvonalas tréfákkal szórakoztattuk a nagyérdeműt, például hogy a kisfiú mondja a hentesnél:
Hentesbácsi, elfelejtettem, hogy mit is mondott a mamám, hogy Csaba, vegyél tíz deka gyulait vagy Gyula, vegyél tíz deke csabait!
Hát hogy hívnak kisfiam?
Pistinek!
hehehe!
Persze karácsonykor nem ütlegelik a gyermeket, tán ez volt a megmentőnk, mert ilyen viccekből többet is el tudtunk mondani...
Természetesen megérkezés után itt is körbeálltuk a karácsonyfát és énekeltünk - Nagymama kicsit pityergett, mert a fa alatt mindíg ott állt a háborúban Makónál elesett, számomra ismeretlen nagybátyám fényképe - 22 évesen és borzasztóan értelmetlenül halt meg...
Apám rokonságánál teljesen más volt a karácsonyi látogatás hangulata.
Nagynéném egyedül nevelte négy fiát, akik úgy lettek ilyen sokan, hogy a két fiú után szeretett volna egy kislányt, helyette ikrei lettek, fiúk.
No, ott aztán szó sem esett áhitatról, a négy összeszokott vadember között úgy éreztem magam, mint kukac a libaólban, de humánus nagynéném szigorúan rájuk parancsolt, hogy bánjanak velem kíméletesen, így aztán csak anyám kapott szívrohamot, amikor egy enyhébb karácsonyon az ablakon kinézve a szomszédos négyemeletes ház ereszcsatornájáról lábukat lógázó fiúk között felismerte széltől is óvott magzatát...
Ott is volt éneklés (igen rövid) ajándék és kaja, ahogy illik, szóval ott nem lehetett unatkozni.
A ház hátsó kerítésénél, a Mester utcában egy ház udvarán - vagy talán az iskolaudvar lehetett? - minden évben, ha fagyott csináltak jégpályályát, oda is lementünk a fiúkkal, persze a hátsó kerítésen át, ahogy illik, - nagyon tiszteltem őket a vagányságukért. ami még ferencvárosi mércével mélrve is tiszteletreméltó volt.
Nagynéném igen dekoratív, nagyon jókedélyű nő volt, - sajnos, már meghalt szegény - nagyon szerették egymást apámmal, remekül tudtak együtt bolondozni.
Vidékre a Nagypapáékhoz közvetlenül karácsony előtt, disznóvágásra szoktunk menni, -a kiíínyös pesti gyerök orra nem bírta a zsírszagot, utálta a locspocsot, a zsíros és fűszeres ételeket, - leginkább a szobában nézegettem a Tolnai Világlexikonját.
A disznótorral szemben aztán később is masszív ellenszenvet éreztem, - amikor udvaroltam, akkor a volt menyasszonyom rávettem arra, hogy csináljanak nekem a disznótorban mákosgubát.
Megcsinálták  - ebből is látszik, hogy milyen remek parti voltam, csak azt nem értem, hogy néha miért legyingetett lemondóan apósom lemondóan, hogy ehhhh! katona...
Ma már megváltozott a világ, a népvándorlások kora lejárt, ebben az évben sem a sógornőmmel, sem a testvéremmel nem látogattuk meg egymást, a gyerekeikről és az unokáikról nem is szólva.
Lazulnak a kapcsolatok és ma már el tudom képzelni, hogy az utánunk következő generációk gyermekei már legfeljebb csak - miután világgá zavartuk Viktort - a Háladás Napján keresik csak fel szüleiket, hogy megegyék az ünnepi libát, - nem kell mindent átvenni az angolszászoktól, a pulyka randa állat!
De ma még a gyerekeim és az összes unoka együtt ült a karácsonyi asztalnál és nagyon jó érzés volt őket látni, bevallhatom, - talán lesz még részem benne néhányszor.
Nektek is hasonló jó érzéseket kívánok...

:O)))

2010. december 25., szombat

TÚL A BEJGLIN...

Meghozta a Jézuska a karácsonyfát, az angyalkák meg az ajándékokat cipelték.

A helyi szakállas angyalka csilingelt is, és a kicsi - két és fél éves - boldogan rohant és bámulta a csillagszórókat.
Be kell valljam, én is boldogan bámulom a szikrák pattogását, az embert kellemes érzések töltik el közben, azokra gondol, akiket szeret és ezekk között nincs ott a Zorbánviktor...
És persze lesi a gyerekeket, akik már lassan felnőttek de ilyenkor kicsit visszafiatalodnak és a legkisebbet, aki még ámul a csodán, a csillogó-villogó gyönyörűségen - ilyenkor a lélek valóban kisimul és csendes öröm költözik a hétköznapok sok gondjának helyébe.
A karácsonyfa feldíszítése természetesen tudomány, nem lehet csak úgy nekirontani, mint liba a kukoricának, megontoltan meg kell tervezni azt és a kivitelezésnek is ehhez mérten gondosnak kell lenni.
Beláthatjuk, erre férfiember nem képes, vagy ha mégis nekiáll, akkor olyan lesz az a fa, mint egy szénaboglya, semmi esztétikum, semmi miniciózus gondosság, a szűk prakticizmus ordít a műből, porba gyalázva a művészi megjelenést.
Ehhez csak a nők értenek (de kár!) - ők már jóelőre eltervezik az adott év gazdasági és társadalmi körülményeihez illeszkedő fa magasságát, terjedelmét, típusát, a fa legmegfelelőbb helyét a lakásban.
Ennek során természetesen sem a lakás belmagassága, sem a delej legközelebbi elérési pontja nem kerül figyelembevételre, ezeket a teljességgel jelentéktelen dolgokat oldja meg az, akit tulajdonképpen az Úr a teremtéskor a nők kiszolgálására vagy az értük való háborúskodásra optimalizált.
Mikor aztán a fa helyére került, akkor kezdődik a felékesítés az előre megtervezett színvilágnak megfelelően, - elegánséknál egyszínben tartott a fa, visszafogott lilák és ezüstök uralják a zöld alapot, míg a népesség egyszerűbb tagjai a sokszínűséget és a toleranciát helyezik előtérbe, sok szép színes gombóc gyönyörű összevisszaságban veri vissza a sokszínű lámpácskák fényét, úgyhogy a fa kísértetiesen emlékeztet egy férfi által feldíszített fára.
Ámde ez csak a látszat.
Ha rákérdezel, akkor azonnal kiderül, hogy a mű a színek tudatos megválasztásával került kivitelezésre, és egyébként is, jajjteveneszójjbeleabbaamiheznemértesz...
Ellenben a karácsonyfa betalpalásához egy férfinak ab ovo értenie kell, csakúgy, mint a tavalyi karácsonyfáról leszedett, csakvéletlenaföldreejtett égősorok hibáinak felderítéséhez, melyre a művész azt a javaslatot teszi, hogy egyenként csavarjunk ki minden izzót, mert az úgy a praktikus.
Ha a nők vitték volna előre az emberi fejlődést, korunk műszaki kérdése az lenne, hogy hogyan lehetne a mammut farkára fogantyút szerelni a hazavonszolást elősegítendő...
Viszont a karácsonyi eledelek roppant fínomra sikerültek, tán attól, hogy jártunkban - keltünkben rövid iránymutatásokkal akadályoztuk meg az esetlegesen elkövetésre kerülő hibákat, és kreatív agyunk elmemorzsáival segítettük elő, hogy a karcsonyi háztatási aprómunka sikeres legyen.
Nem fényezni kívánnám magam, de egy nőnek soha nem jutna eszébe, hogy a ma kapható ócska prézlik helyett a hal panírozásához például sós krékerből darált prézlit használjon.
Az ilyen innovációhoz kétségkívül a férfi pazarlóan barázdált és vasban dús agya szükségeltetik, mert a vas mennyisége határozza meg a tájékozódási képességet, a nőknek meg ugye ilyenjük nincs.
Viszont ha az indítványunk a prézlire esetleg nem nyeri el a séf tetszését, akkor ne kelljen ottan tanácstalanul forgolódnunk, ha esetleg javaslatokat tesznek nekünk az uticélra,. melyet sebesen el kellene érnünk...
Jelen esetben egy legyintés kíséretében a javaslat elfogadásra került, és az eredmény fényesen igazolta a férfiész diadalát, - merem javasolni büszke macsók, hogy ti is rendeljétek el, akár a rántotthúsra is!
Szóval, ma már lazíthatunk, és ha ülünk  a televízió vagy a számítógép előtt, akkor nyugodtan tolhatjuk a fejünkbe azt a tíz-tizenkét sorbakapcsolt bejglit, jó lesz előételnek az ebédhez!
Amelyhez jó étvágyat kívánok mindenkinek, majd aztán lefogyasztjuk a hasunkat, - állítólag almaecetet kell kenni rá, vagy hogy is...
További jó ünneplést, ma sem politizálunk, mert még felbosszantjuk az Úrat és küld nekünk még egy példányt a Vezérből, - brrrrrrrrrrrr...

:O))))

2010. december 24., péntek

KELLEMES ÜNNEPEKET!

http://www.youtube.com/watch?v=gky1uTVL6io&feature=related


A mai este a szeretetről szól.

Gondolom, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy a hazánkban élő nem keresztény vallásúak, ateisták is elfogadják ennek az ünnepnek az üzenetét, mely egymás tiszteletéről és megbecsüléséről szól, meg a hozzánk közelállók iránti szeretetünk kinyilvánításáról.
Egyházi ünnep volt valaha, mára össznépi szertartás lett a fenyőfaállítás, amely alá odatesszük egymásnak szánt kisebb-nagyobb ajándékainkat, aztán körbeálljuk, bekapcsoljuk a gyertyákat helyettesítő égősort és meggyújtjuk a csillagszórókat.
Aztán a családi hagyományok szerint folytatódik az ünnep, ami a terített asztalnál fejeződik be.
Nálunk, mikor kisgyerek voltam, a karácsonyi ajándékot a Jézuska hozta és az angyalkák segítettek cipekedni neki, merthogy a karácsonyfa ugye nehéz.
Estefelé szépen felöltözködtünk, Anyu látványosan résnyire kinyitotta az ablakot, hogy ne legyen akadálya a fa beszállításának, aztán apánkkal elmentünk a városba, a Híradó moziba, és ott vártuk, hogy a szent népség elvégezze a feladatát.
Mikor hazaértünk, nem lehetett bemenni a szobába, csak apu tűnt el, majd kisvártatva csengetett a Jézuska, lehetett bemenni, és mi ámultan néztük a csillogó-villogó gyönyörű fát és izgatottan lestünk a fa alá, - ugyan, mit is hozott nekünk – elnézve viselkedésünk kisebb-nagyobb hibáit - a mennybéli.
Aki az én fantáziámban tejességgel úgy nézett ki, mint az angyalkái, nagy szárnyai voltak, mint a libának, és csendesen mosolygott…
Aztán elénekeltük a mennybőlazangyal első strófáját, bár néha Anyu megpróbált rávenni bennünket a második strófa eléneklésére is, de az ajándékok addigra már nagyon türelmetlenné tettek bennünket.
Aztán jött a csomagok bogarászása, és úgy kellett elráncigatni a fa alól bennünket, az öcsémmel egymás ajándékait is szemrevételeztük…
Nem volt sok játék, és voltak hasznos ajándékok is, - pulóver, nadrág, cipő.
De máig nem felejtem a felhúzós kis tankot, amelyik a benne levő tűzkőnek köszönhetően menet közben tüzelt (tudják még a mai fiatalok, hogy mi is az a tűzkő, meg hogy a tűzkő az inflációs időkben komoly csereértékkel bírt?) vagy a lendkerekes versenyautót – Indianapolis Special – császár voltam vele a gangon…
Aztán az én gyerekeimnek már több ajándék jutott, nekünk meg az ajándékozás öröme, az unokáimnak meg már nehéz ajándékot vásárolni, mert az ő ízlésüket eltalálni meglehetősen körülményes…
És a karácsonyi népvándorlások is szépek voltak, - ma is létezik a szokás, hogy ilyenkor mindenki felkeresi a rokonait, szüleit, tömi magába a bejglit és ma már az egyéb süteményeket is, sokszor a bőség zavarával küzdve.
Gazdagabbak a karácsonyok és szegényebbek is, mert a fogyasztói társadalom gyermekeinek ingerküszöbét magasra tette a fejlődés, ma már egy tréningruhával keveseknek lehet örömöt szerezni, de talán jobb ez így.
Persze rengetegen élnek nyomorban, a meleg szobában könnyen megfeledkezünk róluk…
Aztán vannak jónéhányan, akik a karácsonyt egyedül ünneplik, akiket különféle okokból nem keres fel senki, akiket senki nem hív meg magához, és akikkel jó lenne tudatni, hogy ott vagyunk velük és hogy szeretjük őket, még ha a hétköznapokban ez nem is derül ki sokszor...
Hát ünnepeljünk kicsit virtuálisan együtt is, kívánjunk egymásnak mindenféle szépeket és jókat és azért ne feledjük, - nem csak ezen az egy napon kell jóindulattal közelítenünk egymáshoz, hanem a többi 364-en is.
Kellemes Ünnepeket és sok boldogságot kívánok kedves mindannyiótoknak!


http://www.youtube.com/watch?v=9J3Z8EyFO9I&feature=related


:O)))

2010. december 23., csütörtök

JÉZUSKA...

Súlyos gondban vagyok.

Arról szeretnék írni ugyanis, hogy mit tett ma a Mi Urunk a magyarember karácsonyfája alá.
Merthogy ma is teremtett vadul, a kormánypárti képviselők hónaljáról csepegett az izzadság, annyit kellett emelgetni a kezüket.
Kíváncsi lennék rá, hogy meddig lesznek erre a vad aktivitásra büszkék, és ők kezdik el előbb szégyellni magukat, vagy a gyerekeik őket.
A gondot az jelenti, hogy magyarember számára Orbán a Jézuska, de ő meg látnivaló, hogy úgy viselkedik, mint az Atyaúristen – minek nevezzelek?
Emellett valószínűleg turul képében megszállta a Szentlélek is, mondhatnánk beléköltözött a turul.
Háturul…
Azóta törvényalkot és olyan szorgalmas, mint rosszlány a kamionparkolóban: ha nem csinál meg naponta tízet, akkor boldogtalan.
De az is lehet, hogy csak fél a stricijeitől, akik kiverik belőle a pénzt, amit belefeccöltek, kamatostul.
Év vége felé aztán szinte törvénykezési hasmenése lesz, csak úgy potyogtatja a jogszabályokat, mint liba a névjegyeit a réten, egyik rendelkezése demokratább, mint a másik.
Itt van mindjárt a kormányhivatalok vezetőinek kinevezése, amelynek alkalmából azt mondta az új főispánoknak, hogy egy évük van arra, hogy rendet tegyenek, hogy minden ballaszttól megszabadítsák a magyar államiságot a közigazgatás középszintjén.
Ehhez szorosan kapcsolódik a törvénymódosítás, melynek értelmében nem csak az államigazgatásban, hanem a közigazgatásban is lehetőség lesz jövő évtől arra, hogy a munkáltató indoklás nélkül bocsássa el a munkavállalót; felmondási idő két hónap.
Hogy ehhez mit szól a zömében Fideszre szavazó ballaszt, azt még nem tudni, de azt azért sejteni, hogy a karácsonyfa alá tett csomagot nem fogják izgatott örömmel bontogatni.
Viszont Demeter Ervin is száműzve lett, Borsod-Abaúj-Zemplénben lesz főispán - nabazmegye, elkaptad derékban a politikust…
Újra három év lesz a Gyes, - ennek bizonyára lesz, aki örülni fog, viszont mellé munkaidő-korlátozás társul – ennek nem m mindenki fog örülni.
Viszont csökken a munkanélküliség, merthogy a gyesről visszatérő és kirúgott munkavállalók kettő helyett csak három év után jelennek meg a munkaerőpiacon, ez pedig a statisztikákban szépen mutat majd…
Odacsinálta a karácsonyfa alá Viktor a költségvetést is, miután kirabolta a népet, valószínűleg tartható költségvetést tudott produkálni, hacsak közben úgy, ahogy vagyunk, fejre nem állunk.
A piac ugyanis kezdi beárazni az Orbán-Matolcsy tandem baromságait, már minden hitelminősítőnél a bányászbéka fenekével vagyunk egy szinten, még egy leminősítés – amelyet egyébként kilátásba helyeztek – oszt becsukhatjuk a boltot.
A Fitch Ratings mai leminősítése után a forint bedőlt, - a hitelminősítő azzal indokolta a lépését,hogy a nyugdíjreform visszafordítása és a koherens középtávú költségvetési stratégia hiánya aláássa a közfinanszírozás hosszú távú fenntarthatóságába vetett bizalmat. Mint Ed Parker mondta, a nyugdíjreform visszafordítása "önmagában is sajnálatos váltás" a magyar gazdaságpolitikában. Parker szerint ugyanis Magyarország más EU-tagállamokkal összehasonlítva már jelentős előrehaladást ért el az idősödő társadalom problémájának kezelésében a tőkealapú nyugdíjpillér kiépítésével.
Na, ennek most vége, - Viktor eltapsolja hosszú évek munkájának eredményét és elégedetten dől hátra, - erős volt, mint Borsszem Jankó.
A svájci frank 221 forinton áll – tekintettel a hitelem törlesztőrészleteinek emelkedésére hadd kívánjak mindkét közgazdasági zseninek minden jót karácsonyra.
Leginkább egy-egy közepes méretű karácsonyfát heggyel előre a boldogabbik végükbe dugva, majd kisvártatva visszahúzva…
Orbánt persze nem zavarja semmi, - a Facebookon osztja az észt, tíz pontban foglalva össze, mire leszünk kötelezően büszkék az év végén.
Az első büszkeségünk, hogy a legnagyobb nemzeti egységet hoztuk létre Európában a parlamenti, majd az önkormányzati választáson.
Hát számolni nemigen tud, ezt eddig is tudtuk – most sem csalódtunk.
A második büszkeség, hogy a legnagyobb adócsökkentést hajtottuk végre az elmúlt húsz év történetében, - mondjuk ez nettó hazugság lévén, hogy leginkább adó-átrendezésről lehet beszélni, de hát, mint tudjuk, aki hazudik, az lop is, és ez visszafelé is igaz.
Bevezettük a gyermeknevelést támogató adózást, igaz, hogy a rávalót a legszegényebbektől vettük el rá, akik a karácsonyfát legfeljebb tüzelésre használják, de Orbán biztosan elégedett azzal a párszázezer többlettel havonta, amelyet a rendelkezés nyomán hazavisz, - biztosan dülleszti is a mellét Anikó asszony előtt…
Aztán dicsőség a bankadó is, jövőre valószínűleg más szektorok megsarcolására lehetünk büszkék.
Meg arra, hogy a büszkeségünk árát mi fogjuk megfizetni, nem a bankok, hazudozzon akármit is a Vezér…
Büszkének kell lennünk a kettős állampolgárságra is, ami ugyan idáig is létezett, de most még jobban létezik és akkor fog csak igazán létezni, ha a máshol adózó magyar állampolgárok döntik majd el, hogy ki költse el a mi adóforintjaikat, - már nem kell sokáig várni erre a büszkeségre sem.
Aztán büszkének kellene lennünk arra is, hogy a valaha volt legszigorúbb törvényt vezettük be a bűnözéssel szemben, így aztán a becsukott csokitolvaj gyerekeket a bűnözési kiképzés mellett vidáman farkalhatják friss húsra vágyó zárkatársaik, - hogy csuknák be Gazsikát csak egy hétre közéjük…
És büszkék kell legyünk a vörösiszap-katasztrófa kapcsán teremtett világméretű összefogásra is, csak az a baj, hogy a lóvé elszámolása hiányzik.
Ellenben elkészült és bizonyára kifizetésre is került a második gát is, mely másfél kilométer hosszú és semmi szükség nincs rá, de ez is dolomitból épült, ugye, - ha így folytatódik, lassan lenyomjuk a Kínai Nagy Falat…
Apropó, kinek a bányája a dolomitszállító?
Büszkének kell lennünk, hogy eltöröltük a felháborító végkielégítéseket, - majd átkeresztelik őket nemzeti munkaverseny-jutalomnak -  de a legnagyobb büszkeségünk, hogy szabadon főzhetünk pálinkát.
Na, aki ezt a vívmányt a kétmillió alkoholista országában kitalálta, azt bizonyára rongyba csavart pálinkáskenyérrel altatták már kora gyermekkorában, attól lett ilyen ostoba.
Mindegy, de legalább utazhatunk, merthogy a sztrájktörvény módosításával jól alávágtak a vasutasoknak is, - érdekes, most nincs se országos, se gördülősztrájk, most kuss van.
Ha én vasutas lennék, Gaskó úgy repülne a kényelmes székéből, mint a sasmadár, a többi vasúti szakszervezeti vezetővel együtt..
Szép karácsonyunk lesz, hegyekben áll a fa alatt, az ajándék.
Lassan mindenki megtalálja a maga kis csomagját, az ablakon boldogan kukucskál be Viktorka (a Jézuska új neve…) mögötte ott állnak az arkangyalok, a lángpallosú Csányi, meg a bülbülszavú Demján, oszt veregetik a vállát, - nekik ez a karácsony már boldog…


:O))))

2010. december 22., szerda

AMERIKAI NÉPSZAVA

Megnyugtató, hogy létezik.


Ma új arculattal jelent meg az Amerikai Népszava online kiadása.
Lehetett benne munka rendesen, hogy pontosan akkor jelenjen meg, amikor a bekattant kétharmad elfogadja a sajtószabadságot sárba tipró sajtótörvényt és kinyilvánítja, hogy az ország lakosai debil mongolidióták, akik képtelenek önállóan eldönteni, hogy milyen sajtóterméket olvassanak, meg hogy leveszi rólunk a gondolkodás nehéz terhét.
Új uraink majd segítenek nekünk eldönteni a dilemmákat és előrágják számunkra a szellemi táplálékot, majd visszaböfögik.
Hogy hadd fejlődjünk, hadd legyünk rózsás arcú, feszes húsú édes-butuska Fidesz-babák…
Aztán ma megnyugodtam, a televíziót mégsem kell kihajigálni az ablakon, ha nem akarjuk minden csatornán a gumibotjával tenyerét csapkodó rendőrt látni a „Kapcsolgatunk?” Kapcsolgatnunk?” című műsort nézve.
A rádiót is elég lesz kikapcsolni, csak a bódéjuk előtt a földön ülő újságárusok kalapjába kell némi aprópénzt dobálnunk, ha visszaesne a termelési regények és a Hős gyermekkorát és a Méltóságos asszony nevelési tanácsait bemutató bulvárlapok iránti érdeklődés…
Azért is örülök, mert mindjárt induláskor bebizonyosodott, hogy a Médiacsászárnő mégsem mindenható, ő is csak egy a bánatos hivatalnokok közül, viszont kultúrmissziót tölt be – az Internet iránti érdeklődés felkeltése és a számítógép-használat elterjesztése terén szerez majd elévülhetetlen érdemeket.
Európa meg most éppen néz bután és a vezető nyugati lapok publicistái felettébb dehonesztáló dolgokat emlegetnek a Mi Boldogságunkkal kapcsolatban - amikor felolvassák neki, hogy Lukasenkoval hasonlítják össze, akkor megkönnyebbülten mosolyog, hiszen Kim Ir Szen soha nem focizott, és azzal is összevetették már áldásos tevékenységét…
Aztán délután az arcomra fagyott a mosoly, mert hiába kattintottam a http://nepszava.com/ – ra, a portál elérhetetlennek bizonyult.
Miután a fővárosi robbantgatások, a Budapest Sportcsarnok leégése, a vörösiszap-tározó politikailag igen hasznos gátszakadása és a dolomitgátak viharos tempójú felépülése óta az összeesküvés-elméletekre igen fogékony vagyok, most is azonnal felködlött bennem, hogy a mi pajkos Pannink, vagy egyenesen az UD Zrt. médiaszakembereinek hozzáértő keze van a dologban.
Már éppen aggódni kezdtem, de aztán estére helyreállt a rend és mint éhes liba a tófenéken, ismét lehet bogarászni a portálon.
Merthogy a hiteles információra éhesek leszünk, az biztos, és egyáltalán nem mindegy, hogy egy hírt miképpen tálalnak nekünk.
Az is más, ha azt olvassuk, hogy S.G. országgyűlési képviselő bevásárlás közben leharapta a lókolbász végét, majd a húsz centi hosszúságú részt önfeledten rágva fizetés nélkül akart áthaladni a pénztáron, meg az is más, ha azt olvassuk, hogy az önfeláldozó Fidesz-képviselő közegészségügyi tesztet hajtott végre a vérszívó multi gyanús eredetű, alacsony minőségű külföldi árut forgalmazó hipermarkecében – a tesztet a hős képviselőnő túlélte…
És hát, bevallom – nekem azért is tetszik ez a portál, mert látom, blogok is vannak benne.
A nyitó számban a magyar bloggervilág sztárjai, Andrassew, TGM, Para-Kovács és társaik lelhetők.
Bevallom, én abban reménykedem, hogy amikor majd Sebián-Petrovszki László barátunk már csukott szemmel is első osztályú staniclikat tud ragasztani és a kapcsolat.hu említését bármilyen írott vagy képi formában, rendeletben tiltja meg a Médiacsászárnő, akkor esetleg mi, szürke mezei grafománok (blogger vulgaris) is kaphatunk ott felületet, hogy nehogy bennünk ragadjanak a bölcsességek, mint  töltött libában a majorannás töltelék…
Úgy tünik, egyelőre semmi ok a pánikra, még senki számítógépét nem csapta hóna alá a médiahatóság.
Persze ez azért ne vezessen félre senkit, hiszen a nyugdíjpénztárak elrablása is azzal kezdődött, hogy csak néhány hónapra kölcsönveszik a pénz egy elenyésző részét, aztán már csak akkor ocsúdtunk, amikor markos Fidesz-brigantik felkapták a mackót és futásnak eredtek vele.
Mindenesetre Orbán egy életre elásta magát ezzel a dobásával.
Idáig sem lelkesedtek érte, de mostantól valamirevaló külföldi politikus, ha a protokoll kényszeréből kezet fog vele, utána először megszámolja az ujjait, hogy megvannak-e, aztán rohan kezet mosni.
Mit mondjak: megértem őket…


:O))))


A bejegyzés a http://kapcsolat.hu/blog/amerikai_nepszava címen is olvasható.

2010. december 21., kedd

SÁMÁNVESZÉLY...

Aktuálisan 47.5 milliárd forint a kórházak fizetési határidőn túli adóssága.


A dolgok természetéből adódólag nem ez a teljes adósságállomány, hiszen ehhez hozzájönnek a még le nem járt követelések is, ennek mértéke pedig nagyban függ a szállítókkal kötött alkuk eredményességétől.
Az adatra büszke egészségügyi kormányzat véleménye szerint ezt az eredményt az intézmények csak a belső adósság növekedésének terhére tudták elérni, több intézmény esetében ugyanis jelentős mértékben emelkedtek a várólisták.
Ez a szokásos nóta, az egészségügyi intézmények eladósodnak, az állam egy darabig szörnyülködik, a kórházigazgatók egy része távozni kényszerül, majd rövid hezitálás után beletelepszik egy másik kriugott kórházigazgató székébe, és a verkli megy tovább.
Ma egy ilyen hír még unalmasabb, mint ezelőtt tíz, húsz vagy harminc éve volt, azóta nem változott semmi ezen a területen.
Kádár elégedetten dől hátra a mennyei karosszékben / a pokol hetvenhetedik bugyrában – válasszon ki-ki ízlése szerint.
Rendszerének számos eleme csak röhög a kapitalizmuson, de ezek között is a leghangosabban az egészségügy – a hasát csapkodja, mikor elnézegeti a bávatag utókor gyermeteg próbálkozásait megreformálására.
Így megy ez már évtizedek óta, - a kórházak eladósodnak, állam konszolidál, mindenki mindent megígér, majd a kórházak lassan eladósodnak, stb. stb.
A folyamatban van egy pont - ez az, mikor az állam a zsebébe nyúl – ilyenkor az aktuális egészségügyi kormányzat bölcs és elégedett pofát vág, mintha a saját fizetéséből összekuporgatott milliárdokkal jótékonykodna, holott a mi pénzünkre villog.
Aki ki akar lépni ebből a mókuskerékből, abból hamarosan szörnyeteget (Molnár Lajos) vagy bohócot (Horváth Ágnes) csinálnak, ebbe a folyamatba beszáll mindenki, aki arra jár, nanehogymár felforgassa valaki a jó kis pagonyt, ahol a paraszolvencia fészkel.
Reformokat végrehajtani a politikai ciklus első két évében lehet, ebből az első már elment, - ez arra volt elég, hogy kiderüljön: a Fidesznek fogalma sincs, mit kezdjen azzal a katyvasszal, amit magyar egészségügynek hívunk, mindenesetre addig is, míg ezt kitalálja, mindent központosítani fog, de legfőképpen a beszerzéseket és a kórházak által igénybe vehető szolgáltatásokat, hogy aztán ezeket baráti cégek beszállítói szerződéseivel tegyék majd hazafiassá.
Közben az önkormányzatok, melyek a kórházak többségét üzemeltetik, szép sorban csődbe mennek, de sebaj, az OEP még büszkén áll feladatai magaslatán, így aztán lehet tovább ülni a problémán, mint liba a jégen, várva a tavasz csodáját.
Hiszen akkorra lesz pénz, lesz dínom-dánom, a magánnyugdíjpénztárak halotti torának hozadékából jut majd erre is, aztán indulhat újra a mókuskerék.
Másrészt meg addigra a közvélemény arról értesül és olyan tálalásban, amire a Vezér engedélyt ad, márpedig hogy itt az egészségügy is hihetetlen fejlődésen megy keresztül, arra ciánkálit lehet venni.
Gyurcsány azt mondta, hogy attól kezdve, hogy miniszterelnök lett egészen a választásokig majd beledöglött abba, hogy úgy kellett tennie, mint aki kormányoz és nem tehetett a közelgő választások miatt semmit – értette ezen, hogy nem vághatott bele a szükséges strukturális átalakításokba.
Orbánt ilyesmi nem fenyegeti, ő még egy atomtámadásba se döglene bele (ne keressünk analógiát, az egy kedves kis bogár…), – ő a szükséges átalakításokat nem ezeken a területen találta meg, hanem az államigazgatás területén.
Itt sem az lett a cél, hogy olcsóbb és átláthatóbb államot teremtsünk kevesebb bürokráciával, hanem a középkor újraálmodása folyik.
A várólisták hosszabbak lettek, a betegutak szabályozatlanok, a meglévő szabályok is kijátszhatók - a beteg meg gondoskodhat a saját életéről, ha tud, felhasználva pénzt, kapcsolati tőkét, erőszakosságot, megalázkodást, hogy hozzájusson a számára életmentő ellátáshoz.
Közben a kapacitásokat lekötik a képzelt vagy állapotuk által nehezen indokolható vizsgálatokat kibulizó álbetegek, az orvosok drága laborvizsgálatokat rendelnek aztán a leletre nem kíváncsi senki. Ezenközben a szakrendelések orvosai majd beledöglenek a betegáradat kiszolgálásába, olyan diagnózisokkal. melyeket a családorvosok is kiválóan képesek lennének gyógyítani, de ha nem rendelnek legalább egy teljes vérképet és nem adnak szakorvoshoz beutalót, akkor a kedves beteg rájuk borítja az asztalt.
Julcsa néni meg elmegy rehabilitáltatni magát Visegrádra, oszt ha ott végzett, akkor Sopronba majd Balatonfüredre, és betetőzve a csillagtúrát még egy-két hét Mátraháza is belefér közös pénzünk kontójára.
Dühöngeni persze kár, hiszen ez a ciklus már megint elúszott, legfeljebb legyinteni érdemes, de minek.
És még csak a szakembereket sem érdemes hibáztatni, hiszen az egészségügyért felelős államtitkár bizonyára pontosan tudja, hogy mit kellene tenni – értelmes embernek látszik a Nemzet Orvosával ellentétben - de ehhez politikai döntés kellene, az meg most fél évig biztosan nem lesz, utána meg, ha lenne, akkor már ki tudja, hogy bátorság lesz e hozzá?
Mindenesetre legyünk optimisták és tavasszal kezdjük gyűjteni a gyógyfüveket - kankalin, kökörcsin, kamilla, tyúkhúr, libatop csodát tud tenni.
És reménykedjünk benne, hogy szerencsénk lesz, és a Vezér nem látja meg benne az üzletet, mert akkor aztán kenegethetjük magunkra zsákszámra a körzeti sámán által előírt kutyapotyadékot.
Merthogy első magyarember egészsége, ugye…


:O)))

A bejegyzés itt is olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/samanveszely

2010. december 20., hétfő

ORSZÁGGYŰLÜNK

Vadul dolgozik az Országgyűlés.

Gondoskodik arról, hogy az angyalka tudjon mindenki karácsonyfája alá tenni kis csomagocskát, hadd örüljön magyarember.
Sietni is kell, hiszen lassan vége az évnek, oszt ki tudja, mit hoz a jövő év, - addig kell randalírozni, ameddig még lehet.
A legutóbbi felmérések már mutatják, hogy nemigen tetszik mindenkinek a kormány tevékenysége, holott a java még hátra van, jönnek majd az adórendszer áldásai és ma azért már a legvérmesebb
Fidesz-fanok is gyanakodva szemlélik a Vezér országlását – mintha nem ezt ígérte volna nekik.
Márpedig az nem lehet, hogy az Ember, Aki Soha Nem Hazudott éppen most kezdjen hozzá, méghozzá ilyen ütemben…
Ma az Országgyűlési kétharmad vette át a néphülyítés hálátlan és munkaigényes feladatát, a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban fogadott el politikai nyilatkozatot.
Ez a műintézmény a Vezér „Ittvakujjakmeghanem!” és a „Follyonkiaszemedhanem!” tartalmú fogadalmait helyettesíti, bizonyos eleganciát kölcsönözve a rablászatnak, hiszen az egyszerű áldozat megnyugtatására és meggyőzésére alkalmas szókapcsolatokat használ, pofátlanul hülyének nézve a választókat.
Itten van mindjárt az egyéni számla, melynek a visszalépő boldog tulajdonosa lesz.
Azt ugyan nem mondja meg a nyilatkozat, hogy azon az egyéni számlán mit is tartalmaznak majd, a nyugdíjjogosultságot vagy a befizetett összegeket, különös tekintettel arra, ha a munkáltató az eddigi járulékot ezután adó címen fizeti be, mely azonnal elenyészik az állami költségvetés irdatlan torkában…
Viszont ha a munkavállaló nyugdíjjárulékát, akkor azt is ugyanúgy lenyeli a költségvetés, csak kisebb tételekben csipegeti fel, mint liba a kukoricát.
De azért az is a költségvetés feneketlen gyomrába fog kerülni, és a munkavállaló egyéni számlája csak arra lesz jó, hogy legalább egy államilag hitelesített okmányt nézegethessen a saját ostobaságáról.
Nem szól arról a magasztos határozat, hogy annak, akinek nincs meg a tizenöt év munkaviszonya, mert nincs a környéken munkahely, vagy az egyéni körülményei így alakultak, a tizennégy év tizenegy hónapon keresztül befizetett járulékai elenyésznek majd a légben, mint remélhetőleg majdan, Vezérünk országlásának megszűnte után a büdösség.
Mindegy is, - szerintem, akik megszavazták a nyilatkozatot, maguk sem tudják, mire is emelgették a jobbkezüket - gyanítom, sokan közülük csak azért emelték fel, nehogy a balt is fel kelljen emelniük…
Aztán elegáns húzással megoldották Kopits György menesztését a Költségvetési Tanács éléről, - az egészségügyi törvénytervezethez kapcsolt indítvánnyal rántották ki a szék lábát és még örülhetett is a neves közgazdász, - kapcsolhatták volna a menesztését az ebmenhelyek létesítését megtiltó jogszabálytervezethez is, - hiába, kíméletesek, de leleményesek is a korlátlan hatalom képviselői.
Aztán mehetnek a nők nyugdíjba negyven év után, - ennyi jogosultsági idő kell a nyugdíjazáshoz, ebbe beletartozik a gyermekneveléssel töltött idő, de a felsőoktatásban töltött évek nem.
És a gyermeknevelésből is csak nyolc év, holott a háromgyermekes anyának a gyes kilenc évet tett ki, - mecsoda pitiáner dolog ez, ha már, ugye…
Abba most ne is menjünk bele, hogy azt üzenik ezzel, hogy baromállat volt, aki tanult és felsőfokú végzettséget szerzett, végtére is az nem munka, legalábbis messze nem ér annyit, mint a takarítónő portörlő rongyának húzogatása 16 és 22 éves kora között.
Persze egy pedagógus idegei sem lesznek soha olyan rojtosak, mint a felmosórongy széle - hogy nevelné csupa ilyen büntetett előéletű, dögfáradt, elfásult pedagógus a törvényhozók gyerekeit is, hadd érezzék a saját bőrükön az ostobaságukat.
És akkor még arról a férfiemberről szó sem esett, aki negyven éven át féltérden állva simította a tűzforró aszfaltot a nyári harmincöt fokban, oszt a munka után még mehetett az asszonnyal bevásárolni, hogy az idegei se maradjanak igénybevétel nélkül.
Azt mondta a KDNP-s Varga László, hogy „a férfit és a nőt külön-külön feladatra” teremtette a jóisten, illetve így alakította az evolúció.
Turi-Kovács Bélának pedig azért tetszik a javaslat, mert „a nőket jobban szeretjük.
Mitagadás, ezzel magam is így vagyok, habár toleráns vagyok a másság iránt is – kinek a pap, ugye, kinek meg a Pappné…
Aztán megkezdtük a felkészülést a Kínának átnyújtandó hadüzenetre, - honatyáink nyolcezer fős tartalékos haderő felállítására szórják ki éppen a pénzünket, - ez önkéntes alapon fog működni.
Üdvözöljük a Magyar Csorda egyenruha és bokacsattogtatás iránt vonzalmat érző tagjait az új karámban!
Hogy a pitiánerség újabb magaslataira hágjon a hatalom, újraszabályozta a polgármesterek javadalmazásáról szóló törvényt is.
Az önkormányzati képviselő-testületek a jövőben csökkenthetik polgármesterük díjazását.
A Kósa Lajos, Kovács Zoltán fideszes képviselők által jegyezett törvény elhagyja a hatályos törvényből azt a passzust, amely kimondta: "a polgármester illetményének, tiszteletdíjának a választást követően megállapított összege a megválasztását megelőző polgármesteri illetménye, tiszteletdíja összegénél nem lehet kevesebb.
Így aztán azokon a helyeken, ahol mondjuk kormánypárti testületet ellenzéki vagy akár csak független polgármesterrel vert meg a sors, kézbe kapták a hatékony fegyvert ellenük, - Botka kezdheti gyakorolni a kukázást…
És a hét még éppen csak elkezdődött, még hátra van a média megregulázása, meg a Médiacsászárnő pallosjogának törvénybe iktatása, meg az össznemzeti szájzár bevezetése.
Mindenesetre, amikor 24.-én este csengőhangot hallunk, érdemes lesz kilesni az ajtó kukucskálóján.
Felhívnám mindenkinek a figyelmét: az angyalka nem fekete egyenruhában és nem símaszkkal hordja a karácsonyfát…
De azért meg fogjuk enni a bejglit és szeretni fogjuk egymást, jóllehet a szeretetünket idén talán a szokásosnál kisebb körre terjesztjük ki, - én például, aki ezidáig elnéző szeretettel kezeltem az ostobákat is, most nem érzek irántuk ilyesmit.
Elég megküzdenem a szeretet ünnepén a haragommal, amiért a nyakunkba szabadították ezt a bandát…


:O)))

A bejegyzés másolata itt olvasható: http://kapcsolat.hu/blog/orszaggyulunk

2010. december 19., vasárnap

ELNÖKSÉG

Magyarország lesz az Unió, egészen pontosan az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.


2011. januártól – júniusig szól a megbízás, mi Belgiumtól vesszük át a feladatot, minket pedig Lengyelország fog követni.
Az elnökség határozza meg, hogy működési ideje alatt milyen ügyek kerüljenek az Unió érdeklődésének homlokterébe, és nagy befolyást képes gyakorolni a különböző politikai és gazdasági problémák kezelési módjára.
Bár a félév során felmerülő prioritások nagy része „örökölt”, de a soros elnökség új lendületet adhat az Unió együttműködésének bizonyos kiemelt, vagy az adott ország számára kiemelkedően fontos területein.
Természetesen nem kezdődik minden elnökséggel újra a történelem, habár jelen esetben erre nem mernék azért mérget venni - könnyen kiderülhet, hogy Európában forradalom zajlik, csak még nem vettük észre.
Azt már tudjuk azért, hogy az általunk felvetett témák között ott lesz a cigánykérdés, ott lesz Horvátország EU-csatlakozása, a Duna-stratégia, a kiegyensúlyozott szomszédságpolitika, az energiapolitika és még számos más, fontos kérdés.
A soros elnök képviseli az Uniót a nemzetközi kapcsolatokban.
Ez a feladatkör az adott ország tekintélyét természetesen növeli. De nem túl nehéz belebukni sem. Habár a bukás nem látványos, hiszen legfeljebb nem sikerül konszenzust teremteni a kijelölt kérdésekben, de a tagállamok és a piac azért beárazzák a teljesítményt.
Természetesen a soros elnökséget az adott állam kormányfője testesíti meg, ő ad arcot az intézménynek.
Mit mondjak, túl nagy szerencsénk nincs, az arc, melyet a külvilág felé mutathatunk eléggé randa, de hát mit tegyünk, - mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van.
Meg aztán nem is szépségverseny ez, hanem irgalmatlanul nehéz diplomáciai feladat, hiszen az egész tevékenység az egyeztetésekre és kompromisszumok kialakítására irányul.
Tulajdonképpen ez ad komoly okot az aggodalomra – ami azt illeti, a mi miniszterelnökünk nem a kompromisszumkészségéről híres, emellett ezidáig nyújtott diplomáciai teljesítménye egyedül a porcelánboltban tevékenykedő elefánt produkciójával vethető össze.
Azt is le kell szögezni, hogy a funkció nem járhat együtt nemzeti érdekek hangsúlyos képviseletével - akár azokkal szemben is az összeurópai érdekeket kell képviselni - márpedig eddigi nyilatkozatai alapján nem egészen biztos, hogy a mi Kedves Vezetőnk tisztába van-e azzal, hogy ezeket az összeurópai érdekeket eszik, avagy isszák.
Ezidáig neki az Unió csak olyan volt, mint mogyorófa pálca a libapásztor kezében, nemigen kedvelte ha felhívták a figyelmét a megfelelő magatartásra.
Mindenesetre arról már nyilatkozott, hogy Brüsszel annyi napirendi pontot tett az asztalra a magyar EU-elnökség idejére, hogy Budapestnek nagyon nehéz lesz a dolga, ha a munkát sikeresen akarja elvégezni. Hozzátette: "a nekünk fontos témákat most nem tudjuk győzelemre vinni, csak be tudjuk vezetni."
Mint minden más területen, természetesen az uniós elnökség területén is rendkívülit fogunk alkotni, az eddigi, zömében bürokratikus tevékenység helyett érdemi munkát fogunk végezni – az Úr irgalmazzon az Uniónak.
Mindenesetre szomorú szívvel kell tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország megítélésében döntő fontosságú lesz az elkövetkező hat hónap.
Erre a felkészülés már évek óta folyt és nem túl bíztató előjel, hogy az új kormány első feladatainak egyike volt a felkészülésben résztvevő szakpolitikusokat a nemzeti egység jegyében világgá zavarni és helyüket zömében noname nyeretlenekkel betölteni.
Az itt csak a probléma, hogy mire ezek megtalálják a hivatalban a mosdó ajtaját és kiderítik, hogy a vadludak északról délre vagy délről északra vándorolnak, addigra már túl is vagyunk a nagy attrakción és szedhetjük a sátorfánkat.
Ebben az esetben a megmérettetés nem a könnyen megvezethető magyar választó előtt történik, hanem olyan rutinos nyugati politikusok előtt, akiket nem lehet hasbaakasztani albérleti szövegekkel, akiknek nem lehet bemagyarázni, hogy a fű kék és az ég zöld, - olyanok előtt kell a hazai tevékenysége miatt egyébként is kiemelt figyelemmel kísért magyar kormányfőnek produkálnia, akik már régen fényesek voltak, mikor őt smirglizni kezdték.
Nemigen fognak törődni nagyívű elgondolásaival és ha forradalmárkodni kezdene, akkor igencsak csúf vége lenne a dolognak hamarosan.
Nagy a gyanúm, hogy így is az lesz, - Orbán nem fog tudni ellenállni a kísértésnek és meg fogja próbálni az ő matyómintás-árvalányhajas lázálmait belecsempészni az uniós politikába, márpedig ez nem lenne szerencsés és nem is nagyon tűrnék el neki.
A mi Vezérünk valódi kispályás, márpedig most be kellene játszani a nagypálya teljes játékterét, és ez nem azt jelenti, hogy nyakló nélkül utazgatunk fel-alá, hanem munkát jelentene és érdemi megegyezések tető alá hozatalát, nem csak a szövegelések szintjén.
Nem hiszek benne, hogy erre a mi Lánglelkű Forradalmárunk alkalmas lenne.
Mitől is lennénk optimisták, mikor a fő szakpolitikai kérdésekben - a romakérdés, a vízvédelem, az energiabiztonság területén ezidáig nem mutatott fel a hazai pályán sem semmi érdemleges előrelépést, sem az előző kormányzása idején, sem mostanában?
Mitől várhatnánk azt, hogy ez az ember hétfőről keddre megváltozik és alapvetően konfrontatív természetét levetkőzve világforradalmárból a kompromisszumok aprómunkáján dolgozó európai politikussá válik?
Ami azt illeti, erősen aggódom horvát barátaink miatt is, akiket már többször pozitív szövegkörnyezetben említett csatlakozásukkal kapcsolatban – lassan Orbán is olyan lesz, mint Piszkos Fred, akinek a barátsága öl, butít, de minimálisan is nyomorba dönt.
Arra azért nagyon kíváncsi leszek, hogy belpolitikailag mit hoz majd ez az időszak.
Arra tippelek, hogy a Mi Reménységünk kerülni szeretné majd ebben az időszakban a konfrontációkat belföldön, csak hát ez nemigen fog menni, mert már annyi aknát helyezett el a terepen, hogy amikor lépked közöttük, lassan úgy néz ki, mint aki kánkánt táncol.
Drukkolnunk kellene neki, de semmit nem tesz meg azért, hogy maga mellé állítsa az országot akárcsak ebben az egyetlen ügyben is - Übü király egyedül intézi országa ügyeit.
Szemléljük őt úgy, mintha egy szappanopera újabb epizódját látnánk, melyből sajnálatosan még jónéhány rész hátra van, míg végre a gaz Leoncio elnyeri méltó büntetését…


:O)))

2010. december 18., szombat

FIATALOK

Ma ünnepeljük az unokám huszadik születésnapját.


Ő már ebben a világban nőtt fel, a szép új világ gyermeke.

Sikeres, ahogy egy mai fiatal sikeres lehet, egyetemista, tanul most éjjel-nappal, hiszen vizsgaidőszak van és meg kell felelni, hiszen ezt látta otthon, ő sem viselkedhet másként.
Amikor mi fiatalok voltunk, ha valaki befejezte a középiskolát és bejutott a felsőoktatásba, akkor tulajdonképpen nyert ügye volt - az iskola befejeztével állás várta.
Ennek minőségét a szerencsén túl legfeljebb a kapcsolati tőke határozta meg, habár egy-két helyen azért szerepet játszott a pénz is, de a legszegényebb ember fia-lánya is kiemelkedhetett, ha szorgalmas és rátermett volt.
Ma a fiatalok és szüleik helyzete nehezebb, főleg ha a fiatalok nem engedhetik meg maguknak, hogy a szülők nyakán lógjanak, ha rákényszerülnek arra, hogy pénzt keressenek.
Tulajdonképpen húsz évvel ezelőtt megállt a társadalmi mobilitás, hiszen egy mai egyetemistának ahhoz, hogy bejusson az iskolába, már középiskolás korától – de nem baj, ha előbb – nyelvórákra kell járni, ha lehet, nyelvvizsgát szerezni, és ha valamelyik tárgyból gyengébb, akkor abból különórákra járni, hogy a bejutási versenyben esélyes maradjon.
Ehhez pedig pénz kell és az sem baj, ha a környezete is iskolázott, mert az iskolához szükséges műveltségi minimumot, ha nem hozza otthonról, akkor máshonnan beszerezni nemigen tudja, hiszen ma már az általános iskolákban is indul a szelekció - alma játszik, körte nem…
Ma az emberek zöme azt gondolja, hogy felmenői minimálisan is gróf Csekonics társadalmi osztályából jöttek, de ha szembetalálkozna a sok hajdani szegényember mai beképzelt unokája-dédunokája a valósággal - azzal, hogy hogyan is éltek nem is túl távoli ősei - valószínűleg szörnyethalna.
A Kádár-rendszer, de már Rákosi rendszere is hatalmas társadalmi mozgásokat indított el, és letagadhatatlanul a többséget alkotó tömegek javára, - aki a lehetőségekkel élni tudott, az tulajdonképpen egész családja jövőjét alapozta meg.
Ezért roppant nevetséges, mikor a zsellér vagy a gyári munkás vagy kistisztviselő unokája Horthyt sírja vissza, vagy a még szegényebb társadalmi rétegből származó politikus a dzsentrivilágot akarja feltámasztani – siralmas.
Ma a szegény ember gyereke esélytelen, a történelem nem túl sok időt adott a kitörésre.
A mai gyerekek új világgal és új kihívásokkal néznek szembe, nem lesz nekik könnyű az elembertelenedett környezetben megtalálni a helyüket, de azért bízzunk bennük!
Ők is meg fogják oldani az előttük álló feladatokat, nekik már természetes lesz a mindennapi kegyetlen harc a kenyérért, állásért, sikerekért – kicsit keményebbek lesznek, kicsit kevesebb illúziójuk lesz és roppant pragmatikusan fognak gondolkodni az életről.
Jó lett volna szebb világot hagyni rájuk, de nem sikerült, jó lett volna emberibb környezettel megajándékozni őket, de ameddig bennünk nincs rend, addig nem lesz rend a környezetünkben sem.
Hát szorítsunk értük és higgyünk bennük, hiszen valószínűleg a mi nagyszüleink is aggódva figyelték, hogy hogyan fogjuk megállni a helyünket a világban, aztán azért többé-kevésbé, ugye, itt vagyunk és megvagyunk…
Ugye nem kell aggódnunk értük?
Mennem kell, mert már kiabálnak, hogy kihűl a bor – a ti egészségetekre is iszom…


:O)))