Ma ünnepeljük az unokám huszadik születésnapját.
Ő már ebben a világban nőtt fel, a szép új világ gyermeke.
Sikeres, ahogy egy mai fiatal sikeres lehet, egyetemista, tanul most éjjel-nappal, hiszen vizsgaidőszak van és meg kell felelni, hiszen ezt látta otthon, ő sem viselkedhet másként.
Amikor mi fiatalok voltunk, ha valaki befejezte a középiskolát és bejutott a felsőoktatásba, akkor tulajdonképpen nyert ügye volt - az iskola befejeztével állás várta.
Ennek minőségét a szerencsén túl legfeljebb a kapcsolati tőke határozta meg, habár egy-két helyen azért szerepet játszott a pénz is, de a legszegényebb ember fia-lánya is kiemelkedhetett, ha szorgalmas és rátermett volt. Ma a fiatalok és szüleik helyzete nehezebb, főleg ha a fiatalok nem engedhetik meg maguknak, hogy a szülők nyakán lógjanak, ha rákényszerülnek arra, hogy pénzt keressenek.
Tulajdonképpen húsz évvel ezelőtt megállt a társadalmi mobilitás, hiszen egy mai egyetemistának ahhoz, hogy bejusson az iskolába, már középiskolás korától – de nem baj, ha előbb – nyelvórákra kell járni, ha lehet, nyelvvizsgát szerezni, és ha valamelyik tárgyból gyengébb, akkor abból különórákra járni, hogy a bejutási versenyben esélyes maradjon.
Ehhez pedig pénz kell és az sem baj, ha a környezete is iskolázott, mert az iskolához szükséges műveltségi minimumot, ha nem hozza otthonról, akkor máshonnan beszerezni nemigen tudja, hiszen ma már az általános iskolákban is indul a szelekció - alma játszik, körte nem…
Ma az emberek zöme azt gondolja, hogy felmenői minimálisan is gróf Csekonics társadalmi osztályából jöttek, de ha szembetalálkozna a sok hajdani szegényember mai beképzelt unokája-dédunokája a valósággal - azzal, hogy hogyan is éltek nem is túl távoli ősei - valószínűleg szörnyethalna.
A Kádár-rendszer, de már Rákosi rendszere is hatalmas társadalmi mozgásokat indított el, és letagadhatatlanul a többséget alkotó tömegek javára, - aki a lehetőségekkel élni tudott, az tulajdonképpen egész családja jövőjét alapozta meg.
Ezért roppant nevetséges, mikor a zsellér vagy a gyári munkás vagy kistisztviselő unokája Horthyt sírja vissza, vagy a még szegényebb társadalmi rétegből származó politikus a dzsentrivilágot akarja feltámasztani – siralmas.
Ma a szegény ember gyereke esélytelen, a történelem nem túl sok időt adott a kitörésre.
A mai gyerekek új világgal és új kihívásokkal néznek szembe, nem lesz nekik könnyű az elembertelenedett környezetben megtalálni a helyüket, de azért bízzunk bennük!
Ők is meg fogják oldani az előttük álló feladatokat, nekik már természetes lesz a mindennapi kegyetlen harc a kenyérért, állásért, sikerekért – kicsit keményebbek lesznek, kicsit kevesebb illúziójuk lesz és roppant pragmatikusan fognak gondolkodni az életről.
Jó lett volna szebb világot hagyni rájuk, de nem sikerült, jó lett volna emberibb környezettel megajándékozni őket, de ameddig bennünk nincs rend, addig nem lesz rend a környezetünkben sem.
Hát szorítsunk értük és higgyünk bennük, hiszen valószínűleg a mi nagyszüleink is aggódva figyelték, hogy hogyan fogjuk megállni a helyünket a világban, aztán azért többé-kevésbé, ugye, itt vagyunk és megvagyunk…
Ugye nem kell aggódnunk értük?
Mennem kell, mert már kiabálnak, hogy kihűl a bor – a ti egészségetekre is iszom…
:O)))