2013. február 28., csütörtök

TITKOSSZOLGÁK


Ült a kis Lacika a lakás legkisebb helyiségében és ahelyett, hogy családi indíttatásból a szocializmus várható győzelme esetén rá eső lányok számáról meditált volna, kémregényeket olvasott.
Nem mondhatni, hogy mindig a kémregényírói szakma magyar csúcsát, mondhatni Kékestetőjét képviselő Berkesi Andrást, de hát a Hód jelenti című veretes Mattyasovszky regény is megütötte - minimálisan is - a Gellérthegy szintjét, mindenesetre a hely szellemének megfelelt.
Maximálisan kielégítette a kis Lacika romantika – kaland - titok szentháromságához való vonzódásának igényeit, és bár ez a vonzódás a személyiség fejlődése során általában normális szintre szokott csökkenni, a példa azt mutatja, hogy ez a folyamat nem mindenkinél következik be.
Kicsit olyan ez, mint amikor a kisfiúk egész nap a fütyijüket morzsolgatják a nadrágzsebükben, azt sem tudja mindenki kinőni.
Így aztán amikor a rendszerváltás felszínre dobta azt a különös anyagot, melyből a Fidesz vezetőit gyúrták, végre ipari méretekben is ki tudták élni szenvedélyüket és nagyban tudták játszani a kémest, meg az ügynököst.
Egybeesett ez azokkal az időkkel, amikor az állam vezetői úgy döntöttek, hogy oda kell dobni valakit az idióta jobboldaliaknak, erre pedig az akkoriban legnagyobb pofájú liberálisok személyes ellenszenve okán a Belügyminisztérium III/III Főcsoportfőnökségének személyi állománya felelt meg.
Kevesen voltak, ügynökeik túlnyomó többsége civil, ilyen-olyan zsarolással beszervezett, jellemgyenge ember volt, akikért nem volt túl nagy kár, hiszen egy részük még ostoba is volt, mert maga állt ki a napra vajjal a fején a déli verőfényben.
Persze voltak olyanok is, akik meggyőződésből tették a dolgukat, amiben a magyar nép acélos jellemét és a Gestapo ezirányú kutatásait tekintve semmi meglepő nincs.
A félelmetesen bátor forradalmárok akkor lepődtek csak meg igazán, mikor eléjük kerültek bizonyos névsorok, nevek, melyeket nemhogy megemészteni, de se kiköpni, se lenyelni nem tudtak, és a mai napig is úgy rágják, csócsálják a témát, mint a libacsapat legvénebb tojójának harcedzett mellehúsát a sóletből.
Merthogy kiderült, hogy minden második forradalmár a titkosszolgálatoknak dolgozott, ha nem ő, hát a kedves papa vagy a hűtlen szerető, a katonatárs, - ki-ki a saját frontján.
Volt, aki fekete, lila vagy bíbor reverendában szolgálta a szocializmus zavartalan építésének ügyét, volt, aki lobogó lelkű ellenállóként, de még olyan is volt, aki érzékeny lelkű művészként tette ezt.
Egy vitathatatlan: a Kádár-rendszer titkosszolgálata profi módon tette a dolgát belföldön-külföldön egyaránt, képes volt releváns információkkal ellátni a politikai vezetést, szinte minden területen.
A rendszerváltást követően – nagyon helyesen – eleinte nem zaklatták az áldozatul dobottakon kívül a titkosszolgálatok más területeit, de aztán, ahogy telt-múlt az idő, a józan észen felülkerekedett a paranoia, ez aztán véget is vetett a szakmaiságnak, és aki csak tudott, menekült a szolgálatoktól, érethető okokból.
A titkosszolgálat attól az, ami, hogy alkalmazottait fedésben tartja, túlnyomó többségükről normális esetben annyit lehetett csak tudni, hogy a delikvens a Belügyminisztériumban dolgozik – vagy még ennyit sem.
Ez adja a területen dolgozók biztonságát, ez biztosítja munkafeltételeiket.
Ez a zárt rendszer kezdett el szivárogni, különféle politikai érdekeket szolgálva.
Pedig a szolgálatoknak nem pártpolitikai érdekeket kellene szolgálni, hanem az ország és - politikailag vakon - csakis az ország érdekeit.
Mikor a Fidesz kezébe kapta a szolgálatok irányítását, elkezdték a területet saját hitbizományukként kezelni, majd a vesztett választások után nem voltak képesek tudomásul venni, hogy megszűnt információs monopóliumuk, annak birtokosa az új kormány lett.
Elsősorban a szolgálatokhoz telepített embereiken keresztül elvárták, hogy az információk elsőszámú birtokosai és haszonélvezői ők legyenek, így aztán nemegyszer előfordult, hogy egy adott ügyről Kövér előbb vagy többet tudott, mint az illetékes titkosszolgálati vezető, vagy a területet felügyelő miniszter.
Ez a helyzet változott meg alapvetően azzal, hogy a Szilvásy – Laborcz duó elzárta az információs források jelentős részét, így a Fidesz vezetés dolgát megnehezítették.
Aztán a legutóbbi kormányváltás után persze meg is lett ennek a böjtje, 2011-ben őrizetbe vették Szilvásy György korábbi titokminisztert, Galambos Lajost, az NBH korábbi főigazgatóját, Laborc Sándort, majd Gyarmati Györgyöt, az NBH egykori megbízott főosztályvezetőjét és Simon Ibolyát, az NBH egykori jogászát is – kémkedés jogcímén emeltek vádat ellenük – ezidáig nem túl sok sikerrel.
Mindenesetre szokásos operativitásukkal a nagyböjt idején létrehozták a saját kis titkosszolgálatukat, UD Zrt-nek keresztelték, majd ellátták feladattal, többek között Laborcz mozgását kellett megfigyelniük, meg Dávid Ibolyára keresni valami terhelőt.
Nem hiszem, hogy csodálkozni kellene azon, hogy a kormányváltást követően hamarosan kiderült, hogy a magán-titkosszolgálat hófehér és patyolattiszta, míg az állam titkosszolgálata velejéig mocskos és galád.
Ebben az országban addig nem lesz rend sosem, míg bármelyik politikai erő a titkosszolgálatokat saját céljaira tudja felhasználni, ahelyett, hogy hagyná, hogy tegyék a dolguk: a demokratikus államrend és Magyarország védelmét.
Friss hír, hogy a titkosszolgálati munka új dimenziókat hódított meg.
Lázár János, az Információs Hivatalt (IH) felügyelő államtitkár az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi nyílt ülésén az IH feladatai közé sorolta az Európai Unióban zajló események figyelemmel kísérését, illetve a kiemelt gazdasági partnerek, például Németország gazdasági folyamatainak nyomon követését.
A titkosszolgálati munka célországai között lehet Svájc, ahol állítólag magyar állampolgárok mesés összegeket tartanak bankszámlákon.
Innen már csak egy lépés, hogy a NATO is titkosszolgálataink látókörébe kerüljön, a mi kis paranoiásunk igazán elégedett lehet az elért eredményekkel: ez az ország már majdnem olyan zakkant, mint ő.
Természetesen a hajdani táskahordozóból magát magasra felnyaló miniszter annyit ért a titkosszolgálati munkához, mint Viktor Utolsó Reménysége, Hajdú a harangöntéshez, de azért a pofáját befoghatná.
Ha egyáltalán maradt még egy csepp bizalom irántunk valahol a világon Burundit és Swáziföldet kivéve – bár ez utóbbiban nem vagyok biztos…- akkor azt éppen most játszotta el.
Ezek pedig erősen forintosítható ügyek.
Ezekhez képest egy elefánt a porcelánboltban maga Pliszeckaja…
Vajon felelősségre lesznek egyszer vonva károkozásaikért?
Jó lenne remélni…

:O)))

2013. február 27., szerda

POFON


Hát bizony, ma este itt leesett egy saller!
Aki kapta, az Komló fideszes polgármestere, aki pedig utalványozta, az egy nyugdíjas komlói bányász.
A pofont a Fidesz kapta, és mivel a Fidesz jelentése megegyezik és minden tekintetben behelyettesíthető az Orbán Viktor névvel, így tulajdonképpen szerencsétlen Polics József polgármester csak a papír, melyre felírtál a kormányfőhöz intézett üzenetet.
Az elkeseredett bányász nem lehet verbális típus, valószínűleg nemigen tudja szép, kerek mondatokban megfogalmaznia mondanivalóját, márpedig ez a szituáció melegágya az agresszivitásnak - ezért is lenne célszerű a kormányzatnak kiemelten támogatni a magyar irodalom és nyelv oktatását.
Akinek a szókincse hatszáz szó, az bizony, ha úgy érzi, hogy verbálisan nem állja a versenyt egy hazudozó politikussal, akkor odaver neki egyet, mert az számára tisztán értelmezhető kritikai álláspontot fejez ki, a kísérő húhaanyád meg csak a hangulat aláföstését szolgálja.
A bányász azért haragszik, mert a kormány elvette a nyugdíját, pontosabban csökkentette azt, kétszázezerről - ötvenezerre.
Ha valakinek van ötvenezer forintja és nem emelik fel azt kétszázezerre, hát megvonja a vállát, beletörődően legyint egyet – istenem, hát nekem ennyi jutott, na, majd megpróbálok valahogy megélni.
Ha viszont a meglevőből, a jogosnak érzett járandóságból vesznek el, akkor az rettenetes sérelem, megalázó igazságtalanság.
Arról nem is szólva, hogy tökéletesen tönkremegy az ember élete, melyet addig elviselhetőnek, akár kellemesnek tartott, jutott neki ebből a gyógyszereire, ehető ételt fogyaszthatott, és ugyan füstölt libamellet nemigen ehetett, de esténként jóllakottan hajthatta álomra fejét.
A nyugdíjas bányász cukorbeteg, 54 éves és a bányászaton kívül nemigen ért semmihez, nem lehet átképezni sem órássá, sem recepcióssá a Sikonda Wellness Hotelbe, valószínűleg nem beszél nyelveket, érdes a tenyere, és mint most egyértelműen kiderült, a modora is.
A cukorbetegség meg egy szemétláda betegség, mert a cukorbetegen nemigen látszik kívülről a baja, míg csak nem lesz hosszabb a csúnyája, mint a lábai, vagy míg meg nem kapja élete első fehér botját.
De ezért meg kell neki dolgozni, mert az nem úgy megy, hogy a kedves beteg értesül az örömhírről, hogy gyermekei ezentúl teljes joggal szólíthatják édesapjuknak, merthogy cukros, oszt rögvest amputa, hanem ezért az örömért előtte éveken keresztül kell szenvednie az érszűkülettől.
Ez azzal jár, hogy a kiserek egymásután, kívülről befelé haladva sorra felmondják a szolgálatot – a jó hír viszont, hogy könnyen meg tudja számolni a lábujjait, ha sorra összeszedi őket a földről…
Az érszűkületes cukorbeteg – sajnos - nem tud döngő léptekkel együtt menetelni a fülkeforradalmi néppel, mert a tízedik lépés után meg kell állnia, majd néhány perces pihenő után folytathatja útját.
Hogy valaki cukorbeteggé válik, arról nemigen tehet, ez olyan, mint a baloldal nemzetrerontása a Vezér szerint: genetikailag determinált.
Így az, akinek az apja cukorfalat, az boldog mosollyal tekinthet a bizonytalan jövőbe, mert a cukorbetegségre való hajlamot anyai ágon lehet leginkább örökölni, az apa után legfeljebb a daganatos betegségekre való hajlamot – nincs napsütés árnyék nélkül, ugye.
Gondos kormányzatunk szerint viszont a beteg sokat tehet betegsége következményeinek felszámolása érdekben, például részt vehet futóversenyeken, járhat golfozni, esetleg részt vehet a Békemeneteken.
Focizhat is, eleinte kispályán – egészen kis pályán, hogy mégis legyen esélye utolérni a labdát, melyet később csörgőlabdára lehet cserélni!
A másik prevenciós/rehabilitációs feladat a helyes és egészséges étkezés.
A beteg számára kiemelten kerülendők a szénhidrátok, helyette a magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása kívánatos.
Téves az az elképzelés, hogy elegendő kerülni a porcukrot, és a diabetológustól jövet a büfében vásárolt túrósbatyuról egy elegáns pofafelfújással diétássá tenni a sütikét, mert ami abban van, az mind-mind szénhidrát, de hogy brutalizáljuk a helyzetet, ami fehérje van a túróban, azt sem kedvelik a szigorú doktornénik.
Ellenben lehet enni mindennap libacombot, gépsonkát szinte korlátlanul, és habár a cigány is megverte a fiát, mikor az álmában kenyér nélkül ette a szalonnát, mégis ez az ajánlatos eljárás. A  köret viszont lehet a bányászok étlapján tradicionálisnak nevezhető és közkedvelt brokkoli, patisszon vagy szójakocka, sovány- lehetőleg fehér húsok mellé.
Gyümölcsöt is fogyaszthat a bányász, mondjuk az erjesztett szőlőlé fogyasztásánál csak az igazi műértők által is kultivált száraz nedűk jöhetnek számításba, a sör meg csak ünnepek esetén, egy üveggel.
Ha máshogy étkezik a bányász, akkor jön a magas vércukorszint (mérni kell állandóan, az se ötfillér) és jön a rosszabb inzulin, mert a jó, a kényelmesebben használható és hatásosabb csak annak jár, aki képes betartani az orvosi utasításokat.
Egészséges étel, gyógyszerek, rezsi - mindezeket ötvenezer forintból, merthogy annyiból kellene megélnie bányászunknak.
Persze könnyű neki, a föld alatt hozzászokott a sötétséghez, így a kormány intézkedései sem rázták meg eleinte, de most, hogy a kormány még rezsit is csökkent, eluralkodott rajta a félelem.
Jó, világítani nem kell, a telep széléről meg majd elzavarja a Mici-kecskét, megmutatja neki, hogy ő azért feljebb áll a táplálkozási láncban és akkor is ő legel ott, ha a Mici döfni akar!
A borjú akkor dőlt el benne, mikor meghallotta a Vezértől, hogy jobban élünk, de még nem elég jól.
Így aztán, mikor a polgármester nem érte be az obligát együttérző mondatokkal, akkor útjára indította a sallert, még adott volna kokit is, de lefogták.
Nem akarom a fideszes potentátokat riogatni, de ez csak az első pofon volt, melyet követnek majd társai, csak még kicsit várni kell, türelemmel, míg minden szerencsétlen rájön, hogy a hátába szúrt bicska nem vicc volt, merthogy annak kicsit erős lenne…
Azt írja az újság, hogy a pofon világrajöttében annak is szerepe volt, hogy az ex-bányász nem fellebbezett az ellátását megváltoztató döntés ellen.
Hát nem is tudom, akik ezt a döntést hozták, nem orvosi diplomával rendelkező emberek?
Az a baj, hogy nem fellebbezett, nem az, hogy gyakorlatilag évtizedeket vettek el az életéből?
Merthogy a cukorbeteg inzulin nélkül igen gyorsan meghalhat – vagy ez talán a cél?
Hogy ez a rendszer pocsék, antidemokratikus, korrupt és hazug, az rendben van, - de talán azért nem kellene Mengelét játszania, aki kétfelé irányította az embereket a rámpán – egyik fele mehetett kényszermunkára, másik fele mehetett a gyors halálba.
Az a szomorú, hogy ez esetben ezt nem áttételesen kell értelmezni.
Bányászunk akár bele is rúghatott volna a Fidesz helyi képviselőjébe, nem lehetett volna rajta csodálkozni.
Egy társadalmat az minősít, hogy miként bánik a gyerekekkel, gyengékkel, öregekkel, elesettekkel.
Orbán társadalma már levizsgázott…

:O)))

2013. február 26., kedd

EGY MILLÁVAL TÖBBEN VAGYUNK...


Tulajdonképpen elégedett is lehetnék, akár két okból is.
Az egyik az, hogy mint helyiérdekű jövendőmondó már régen mondogatom, hogy Juhász-füvész olyan a demokratikus oldalon, mint randa, levedző kelés a szépasszony popsiján, és az ember, ha már állást foglal, nem bánja, ha véleménye igazolásra kerül, mégha jóslata valóraválása nem éppen kedvező számára, akkor sem…
Aztán azért sem bánom, hogy elvált a Milla Egyesület elnöke és szervezete a májtól, mert én ezt az eseményt kicsit későbbre tippeltem volna - úgy 2013 karácsonytájt hozta volna az angyalka serény csilingelés közepette a szépencsomagolt meglepetést, hogy a Milla kiszáll a választási együttműködésből – úgy talán nagyobbat szólt volna.
Így ez a nap lett az a nap, mely nem rengette meg a világot, hozzávetőleg olyan meglepetést okozott a demokratáknak, mint libának a hír, hogy ő szerepel a róka étlapján, mint a konyhafőnök ajánlata.
Ilyenkor ad hálát a demokrata annak, hogy Milla, mint szervezet nem létezik, akik közülük meg azt hiszik magukról, hogy ők egy szervezet, azok sajnos tévúton járnak, még, ha erről senki, soha meg nem fogja győzni őket, akkor is.
Nos, nem én leszek az, aki ezt megkísérli, majd rájönnek maguk is az igazságra, mint ahogy rájöhettek az LMP hívei is, hogy vezetőik éveken át hülyét csináltak belőlük, és láthatólag nincs kedvük ma sem ezzel a tevékenységgel felhagyni.
Azt mondja a Milla Egyesület, hogy  "A Milla számára a politika továbbra is a közügyeket jelenti; a Milla elsődleges bázisa az utca, a közélet pártpolitikán kívüli valamennyi színtere, a választók és civilek tömegei."
Remek.
De nem lenne hátrányos, ha valaki felvilágosítaná őket, hogy egy parlamentáris demokráciában a politika elsődleges színtere a parlament, és bár az utcagyerekek is értékes tagjai a társadalomnak, de az állam minőségére, a társadalmi igazságosságra, az ország fejlődésére éppen annyi hatásuk van, mint az albán légelhárítás földről öklüket az ég felé rázó katonáinak az ellenséges támadó gépekre.
Persze ez a civilkedés kellemes állapot, el is tart néhány embert, merthogy ebben a formában legkönnyebb manipulálni az embereket:
„Civil vagyok! Utálom a politikát!  Tiszta vagyok!
Meg még meg is tudnám oldani az ország gondjait, de nem akarom, mert én nem keveredek a korpa közé, nem képviselek senkit, mert én mindenkit képviselek – persze időnként azt leginkább, aki hálás nekem.
Mint például most, remélhetőleg, most éppen a demokratikus ellenzék szétveréséért.
Mindegy, béke poraikra, agóniájuk eltart ugyan majd egy darabig, de ha a Fidesz győzne a választásokon, akkor azért nem lesz tovább szükség rájuk, ha valami csoda folytán a magukat demokratikusnak nevező haszonleső kisszerű marakodók győznek, akkor meg azért nem.
Majd szépen visszasüppednek az évi két egyre kisebb – nagygyűlés semmitmondásába, hálistennek.
Ellenben ez a cirkusz nem jött volna létre a Bajnai-Mesterházy tandem áldásos tevékenysége nélkül.
Először talán Bajnairól.
Őt, mint a Libák Megmentőjét ismertették meg a néppel (v. ö: Orbán, a nyugdíjak megmentője…) ennek dacára vitathatatlan teljesítménye okán ismeri el az utca embere.
Emellett Orbánék itt elkövették azt a hibát, hogy folyamatosan azt kommunikálták, hogy Gyurcsány maga a métely, aki csődbe vitte az országot, de Bajnai valamit korrigálni tudott, és ebbéli teljesítménye dicséretes.
Persze ez ostobaság, mert Gyurcsány úgy adta át a kormányt, hogy az államháztartás a lehetőségekhez képest rendben volt, az IMF hitel csokorra kötve várta az utódot, akinek vitathatatlan teljesítménye, hogy a pénzpiaci válság közepette meg tudta őrizni az elődje által elért eredményeket.
Az emberek egy része azt gondolja, hogy a Gyurcsány lemondása utáni szocialista töketlenkedés juttatta kormányra Bajnait, de ez tévedés, - ha Gyurcsány marad pártelnök, akkor is ő lett volna a miniszterelnök, és akkor a szocialisták nem roggyannak meg - meglehet, még a kétharmad se jött volna össze a kis Nérónak..
Mindenesetre, amikor felvetődött a hogyan tovább örök kérdése, akkor Bajnai, akit azért már megfertőzött a politika, a demokratikus oldalon légüres teret észlelt, és saját magával vélte azt betölthetőnek.
Az elképzelés nem volt rossz, volt pillanat, amikor egy teljesen reális forgatókönyvet lehetett volna a személyére írni, csak sajnos őt is elkapta a tettvágy, hallgatott a környezetében dolgozó, politika ellen beoltott tanácsadókra és ahelyett, hogy minden demokratikus erő miniszterelnök-jelöltje akart volna lenni, inkább elkezdte a saját pecsenyéjét sütögetni.
Vélhetőleg attól tartott, hogy a különféle politikai erők korlátozni akarják majd a mozgásterét, ezért vad önmozgásba kezdett és igen rövid idő alatt elhatárolta magát azoktól, akik legalább abban az egyben egyetértettek, hogy Orbánt el kell zavarni a búbánatos francba.
Menet közben – és Bajnai mozgásával hitelesíthető módon, rájátszva hiúságára - Mesterházyt is meggyőzték tanácsadói, hogy a szocialistáknak jár a vezető szerep és a vezető tisztség bármiféle összefogásban.
Az elképzelés minden szereplő részéről irreális volt, aztán, hogy a kép még zűrösebbé váljon, miként Hamlet atyjának szelleme megjelent a vár fokán Gyurcsány fehér lepedőben, na, ez aztán végképp megzavarta a káposztalevet bizonyos politikai fejekben.
Holott a politika magyar mumusa csak azt szerette volna bejelenteni, hogy szervezete és ő, személyesen is, támogatni kíván mindenféle összefogást a mittudoménmicsoda ellen, ami ugyan úgy néz ki, mint a diktatúra, úgy is viselkedik, mint a diktatúra, de nem mondjuk ki a nevét, mert akkor lesznek a Belvárosban, akiknek ez – egészen a vagon ajtajáig - még nem tetszik.
Mindezen közben mindenki elkezdett sasszézni, Kónya a Szolidaritástól ha jól emlékszem hallgatott, de Bajnai is bevetette a rongyláb-figurát, annak tudatában, hogy sem neki, sem újszülött szervezetének mérhető támogatottsága nincs, emellett Gyurcsány gazdasági minisztere és utódjaként nanehogymár ő kezdje emlegetni az elmúltnyolcévet!
Ha voltak illúziói, a buszok hátfalára nézve illett volna lemúlni róla, de úgy tűnik, nem ez történt.
Mesterházy személyiségét meg agyonnyomja elődje, akinek tehetsége és teljesítményei letagadhatók, de ép ésszel kétségbe nem vonhatók, emellett pártja súlyos egyéniségei és pénzcsinálói úgy utálják hajdani elnöküket, mint Szélestenyerű Fejenagy a kukoricagölödint.
Ebből így nem lesz lótúró sem, nem együttműködés
Amit Gyurcsány ajánlott, hogy istenítélet-jelleggel párbajban döntsenek a jelölt személyéről, az illúzió, mert ha ők el is fogadnák az eredményt, a választóik nem.
Emellett a választási törvény miatt mindenki kényszerpályán van, és a versenybe még be fog szállni ötmillió önjelölt magánzó is, főleg, ha a jelentkezőknek pénzt oszt Vityka.
Közös jelölt kell, más megoldás nincs.
A pálya most hálistennek megint tisztult kicsit, itt lenne az ideje megtanulni kompromisszumokat kötni.
És talán észre kellene venni, hogy a demokratikus oldal Gyurcsányhoz való viszony olyan, mint a férj és a csúnyaarcú, de okos és szorgalmas, nett és tiszta, lepedővirtuóz feleség viszonya.
Lehet takargatni és megtagadni, de ez inkább szánakozást vált ki, de lehet büszkén melléállni és dicsérni jótulajdonságait, eredményeit, felvállalni őt és látványosan szeretni.
Orbán mellé állítva maga a tiszta ész, igazmondás és becsület, kár besegíteni a diktátorocskának.
Az már Kádárral kapcsolatban is kiderült, hogy a süketelés meg a megtagadás nem vezet sehova, tisztán kell beszélni, elismerve az értékeket és bírálva a hibákat, elítélve az esetleges bűnöket, abból ért a nép.
El kellene kezdeni talán…

:O)))

2013. február 25., hétfő

KORMÁNYKAMPÁNY


Úgy tűnik, az Úr újabb csapást mér a virtuális világra, nem gátolta meg ugyanis, hogy a kormány felfedezze a közösségi hálózatokat.
Idáig abban reménykedtünk, hogy Vezérünk - aki köztudottan a számítógép képernyőjére narancssárga filctollal írja jegyzeteit – látókörén kívül marad a ez a zavaros, sokbillentyűs – egeres sarka az univerzumnak, ahol bármikor hasraeshet egy előtte keresztbezuhanó internetes mémben, de tévedtünk.
A lángész nem tűri még az ilyen kis megingásokat sem, így csapataink elfoglalják az internetet is, habár nem lesz könnyű, mert azt erős egységek védik: a Jobbik trolljainak hadosztályai.
Mindenesetre a terv már készen áll, sőt, a kivitelezés is megkezdődött.
Az akció szükségességét a Vezér Vezérkara azzal indokolta, hogy „a kormányzati kommunikáció eddig alapvetően egyirányú volt, nem adott lehetőséget a visszacsatolásra, így számos üzenet nem ért célba, mert ezek a „kinyilatkoztatás” jellegű megnyilvánulások fokozták az emberek passzivitását és növelték a politikától való távolságtartásukat.
Emiatt kiemelten fontos, hogy a jövőben a kormányzati kommunikációban nyissunk meg olyan felületeket, platformokat, amelyek teret engednek az interakciónak, és folyamatos visszacsatolási lehetőséget jelentenek”.
Azt hiszem, hogy ezek voltak azok a mondatok, melyek első ízben ismerték be azt a szomorú tényt, hogy Vezérünknek az ő népéhez intézett „Ja kvam pisu, csivo zse bolje”  típusú, Orbán Tatjána jellegű levelei nem érték el a kívánt hatást, mondhatnám, ezek értéke megegyezett a rendeltetésellenes felhasználás során felületükre került anyag eszmei értékével.
Pedighát az interaktivitás lehetősége a törzsfejlődés egy alacsonyabb szintjén biztosított volt, hiszen az ingyenesen visszaküldhető válaszlevélen külön helyet hagytak ki az építő bírálatok (Viktor, te vagy az Isten!) és az előremutató javaslatok ( Arrafelé menj a francba!) részére, de még a hálátlan kétharmad se volt képes az elképzelteknek megfelelően működni.
Így aztán marad az internet, és a nyugdíjasok hátrarugdosása, ők most átkerültek a „megnyerendő választók” célcsoportjából az „Elszedendő a pénzük” célcsoportba, és ideológiai meggyőzésüket rábízták a Fradi és a Debrecen ultráira - "aki nem fél, az negyed lesz" jeligére.
Nem ússza meg senki a dolgot, habár abban a dicsőségben nem mindenkinek van része, hogy célcsoportba tartozónak érezhesse magát, mert célcsoportból csak három lesz, az első a  politikától undorodó, külföldön boldogulást kereső 18-25 éves korosztály, akik majd e kampány hatására mondjuk London – külsőn rajongó tekintettel vetik rá magukat a kormányzati facebook-profilokra.
Csillogó szemekkel mesélik majd egymásnak: képzeld, tegnap este kommenteltem Semeczi Gabika posztját, utána alig bírtam magammal, mennem kellett zuhanyozni!
Hej, ha egyszer megvédhetne engem!
Vagy kétszer, esetleg!
Persze az is meglehet, hogy azt mondják majd: anyátokat győzködjétek szemétláda politikusok, rohadt tolvaj banda, miattatok kellett eljönnöm otthonról! - némelyik még magát a Vezért is képes lesz hasas, egyfülű népi cserépedénynek nevezni, amilyenek ezek a mai fiatalok!
A másik célcsoport a kiábrándult 26-44 évesek, akiknek „olyan aktív közösségi élményekre van szükségük, amelyek túlmutatnak a szóbeli üzenetek szintjén” ahhoz, hogy ne forduljanak el a politikától.
Hát ez a megfogalmazás még az én fantáziámat is meghaladja, pedig én már el tudtam képzelni gruppenszexet két hárommellű nővel és … - na ezt inkább hagyjuk, de, szóval ez kissé nyakatekert és nemigen derül ki belőle, hogy mire is gondolhatott a médiaguru.
Hogy a programba került, az szvsz annak köszönhető, hogy senki sem merte megkérdezni, hogy mi ez a fasság itten jóbarát, nehogy képzetlennek higgyék, inkább mindenki bólogatott.
Hacsak nem lesz mégis elrendelve kényszermunka a Népstadion bontására, mert ez esetben mea klumpa, a megfogalmazás tényszerűnek tűnik.
A harmadik célcsoport a sokféle szerepük miatt nagy nyomás alatt lévő nők.
Utóbbiakat a terv szerint nem csupán gazdasági intézkedésekkel igyekszik majd megszólítani a kormány, hanem „kormányzati szinten megszemélyesítik majd azokat a kérdéseket, amelyek a leginkább érintik őket.”
Imádom ezeket a megfogalmazásokat, és már látom Varga Miskát, aki majd a háziasszony üres pénztárcáját személyesíti meg, vagy Viktort, aki a pénztelen némber nagy pofáját alakítja.
De lehet, őt a munkanélküli férj kilátástalanságtól megviselt idegei miatt hatszor pofánvert feleség szerepére kellene alkalmazni.
Remek kampány lesz, milliárdokért természetesen.
Igaz, közben gyerekek tízezrei éheznek, de állíccsunk már fontossági sorrendet elvtársak!
Lehet, elhullik a férgese, de Nemzetünk Jövője, Fejlődésünk Záloga választást fog nyerni, és ez a lényeg!
Emellett a Nemzeti Nemzeti Együttműködés kormánya igazi nemzeti célt tűz maga elé: a kampányban „brandeket kell felépíteni, amelyeket az emberek egyértelműen a kormányhoz kötnek.”
Már megalapozottnak tekintik a „versenyképes Magyarország” brandet és a „jó állam” brandet.
Merthogy ezek – szerintük – egyértelműen, mint liba az ólajtóhoz, máris a kormányhoz köthetők.
Fel szeretnék építeni a „működőképes egészségügy”, a „kulturált állam” és a „zöld állam” brandet.
Gondolom, ezt a kormányhivatalok folyosóin komolyan is veszik, nemúgy, mint a fegyelmezetlen állampolgárok, akik az ilyesmin, hogy versenyképes Magyarország, meg jó állam csak röhögni tudnak, hiszen lassan már Bangladessel sem leszünk versenyképesek, a jó államra meg csak bólogatnak.
Jó állam.
Jó hát.
Jó szar.
Az ilyen működőképes egészségügy duma meg csak a beteg hergelésére való, merthogy orvos, akit hergelni lehetne, lassan már nem marad, a várólisták hossza viszont odáig ér, ahol az orvos ma dolgozik – Norvégiáig, Angliáig, - egyes sorközzel, nyolcas betűnagysággal…
Viszont az interaktivitással nem lesz baj, a netes népség szereti kommentekkel ellátni az okosságokat, úgyhogy ez a kampány jót tesz majd a munkaerőpiacnak is, hiszen jelentős számú kormányzati moderátorra lesz szükség, akiknek nem kell szakértelem, az elkötelezettségen túl elég lesz a jobb kezük mutatóujja, amellyel a DEL billentyűt nyomkodják.
És hát a kifejezésekre is oda kell figyelni a kampány során, az ajánlott kifejezések a közösség, összefogás, jó állam, megújulás (a szocik által elkoptatott, negatív reform szó helyett), újjáépítés, együttműködés. 
És persze „a kormány arculatát erősítendő továbbra is használni kell a már bejáratott, jobboldalhoz kötőtő olyan kifejezéseket, mint nemzet, haza, erkölcs, felelősség, józan ész.”
Hadd ne bontsam ki a valóság minden elemét fenti kifejezések és a kormány arculatának kapcsolatáról, nem szeretnék obszcén kifejezéseket használni.
Az is szerepel a tervekben, hogy „A kormányzati kommunikációnak nyitnia kell és fel kell értékelnie az eddig lenézett üzenő csatornák jelentőségét”
Konkrét médiumként a terv a freemail.hu-t, az iwiw.hu-t, az indamail.hu-t és a Facebookot sorolja fel.
Hát, ha eddig a facebookot lenézték, akkor az azért minősíti is őket, emellett valaki felfedhetné nekik a titkot, hogy a freemail meg az indamail azok levelező felületek, és az ott kéretlenül küldött leveleket spamnek hívják, ami – ha jól tudom – törvénybe ütközik.
Szóval retteghetünk, kézbe kap bennünket Viktor, mint mint menyasszony a vőfély botját oszt annyi nekünk.
Istenem, kik kezébe adtad ezt a szép kis országot?

:O)))

2013. február 24., vasárnap

BARTUS


Magyarországon két réteg olvassa az Amerikai Népszava vezető publicistáját.
Az egyik, aki él-hal a szerző karcos, gátlástalanul szókimondó, időnként sarkított stílusáért, a másik meg, aki szörnyülködési szükségletét elégíti ki  a portálon..
Kétségkívül nem egyszerű érzelmi reakciók nélkül olvasni, amit ír, hiszen folyamatosan tükröt tart a társadalom elé, és hát, az olvasó leginkább azt a szerzőt szereti olvasni, aki egyrészt visszaigazolja jól kidolgozott prekoncepcióit, másrészt meg ki a fene szereti a tükörbe nézve megpillantani saját magát nyakig bekenve – mondjuk – sárral.
Bartus pedig rendszeresen gondoskodik arról, hogy a magyar baloldali és liberális értelmiséget kerülje el a megalapozatlan önhittség, és minél sűrűbben legyen kénytelen szembetalálkozni a brutális realitásokkal.
Hősünk emocionális alkat, kétségkívül nem illik bele a magyar demokrata médiaértelmiség uszkve harminckét fős, bejáratott csapatába, akik egymást váltva, négyesével leülnek egy-egy asztal köré, majd az asztal közepére kitett tálból kicsippentenek egy darab szart, megnézegetik, megszagolgatják, megkóstolják, majd közösen elmélázgatnak azon, hogy amit elemeznek, az vajon szar-e, vagy csak kissé megpikkedt szafaládé.
Bartus a cikkeit valószínűleg nekifutásból írja.
Megtalálja a témát, vagy valamilyen esemény kapcsán ismét előveszi a már többször kifejtett ügyet, majd az új esemény tükrében, újraértelmezve azt olvasói elé önti, méghozzá úgy, hogy az írás folyamán valószínűleg szép csendesen dühbe lovalja magát, és eszébe sincs előkelő távolságtartással formálni a mondatait.
Valahogy úgy lehet vele, hogy elkeseríti és dühíti, hogy amit ő tisztán lát, miért nem látják legalább ugyanolyan tisztán értelmes, iskolázott, tapasztalt emberek, mint ő, miért tartják a gyertyát az aktushoz, melyben egy szociopata és társai partiba vágják a zsenge magyar demokráciát?
Ő aztán nem titkolja elkötelezettségét a demokrácia iránt, gyűlöletét a dolgok taknyolásával, az önbecsapással kapcsolatban, ő a témát marokra kapja, mint rosszlány a liliomot és a véleményét úgy vágja az érdekeltek képébe, hogy csak úgy freccsen.
Hát mit mondjak, azt el tudom képzelni, hogy azok, akik a jövedelmüket az ATV - től vagy a Klubrádiótól húzzák, nincsenek oda érte, de – miután nem a magyar médiapiac a munkáltatója - nem tudnak mit kezdeni vele.
És azok a politikusok sem szerethetik, akiket megmutat a maguk pőre valójában.
Ő nem a pártelnökök és még annyira sem a pártpénztárnokok kedvence, de az illúziókban ringatózó mezei baloldaliak sem kedvelik túlzottan – fuj, mit mutogat ilyen csúnyaságokat!
Ellenben amit mond, az általában igaz, és Cassandrának sem utolsó, mindenesetre jobb, mint a magyar politológusok szintúgy uszkve húszfős színe-virága…
Ha legkedvesebb témáit sorra veszsük, akkor a legfontosabb talán a magyar baloldal politikai stratégiájának és taktikájának bírálata.
Véleménye - ha jól értelmezem – az, hogy bűn ezzel a hatalommal bármilyen szinten is együttműködni, tevékenységét részvételünkkel legitimálni, bűn az illegitim alaptörvény alapján szervezett választásokon való – a tetejében szervezetlen – részvétel, mert ez a hatalom diktatúra, ez a hatalom erős náci jegyeket visel magán, ettől a hatalomtól semmi pozitív, demokratikus viselkedés nem várható,
Az ellenzék mai állapotában el fogja veszteni a választásokat, márpedig ami eddig volt, az matyóhímzés ahhoz képest, melyet egy esetleges demokratikusnak hazudott választáson legitimált Orbán a választások után művelni fog.
Aki ezt vitatni akarja, hát tegye, de akkor ne a stíluson fintorogjon, és ne reménykedjen abban, hogy Bartus téved, mert az auschwitzi rámpa tele volt azokkal, akik azt hitték, hogy ez nem történhet meg.
És - félreértés ne essék – itt nem csak a zsidókról van szó, hanem mindenki másról is, cigányokról, baloldaliakról vagy csak egyszerű, egérszürke mezei demokratákról.
Általában nem szoktak hinni azoknak, akik vészt kiáltanak, pedig jobb lenne kicsit félni, mint nagyon megijedni.
Másik kedvenc témája Bartusnak a média és ezen belül a magát baloldalinak determináló magyar média helyzete.
Szent hevülettel ostorozza azt a szemléletet, mely az ATV és a Klubrádió fenntartásában látja a magyar médiaszabadság zálogát, az ő véleménye szerint a demokratáknak nem ezért, hanem a közrádió és a köztelevízió szabadságáért kellene harcot indítaniuk, a kiegyensúlyozott, pártatlan tájékoztatásért.
Véleménye szerint az említett két médium egyébként is prostituálódott, mindkettő tulajdonosai bizonyos szinten kiegyeztek a hatalommal, az ATV belesimul a rendszerbe, mint Őfelsége lojális ellenzéke, a Klubrádió meg tartsa a pofáját, mert a maradék frekvenciája is odalesz.
És különben is, egy magánintézmény tartsa fenn magát, ahogy tudja.
Hát, ők ezt kompromisszumoknak nevezett megalkuvásokkal tudják tenni.
Tévedése szerintem ott van, hogy azt feltételezi, hogy egy baloldali-liberális magánrádió vagy televízió fenn tudja tartani magát üzleti alapon itt, Magyarországon.
Lószart Mama, - hogy a klasszikus szavaival éljek - a magyar médiapiac a végletekig átpolitizált, a hirdetők rettegnek, a még relatíve szabad médiumok tulajdonosai szintúgy, ha nem igazodnak valamennyire, akkor holnap lehúzatják velük a rolót, oszt jónapot.
Jellemző példája ennek az Orbán által a Nemzet Halálraítéltje szerepébe pozícionált Gyurcsány pártalapító rendezvényének moderálásáért az ATV műsorából száműzött Dési János, akit ugyan mindenki nagyon sajnált, de a boltban ez nem egy elfogadott fizetőeszköz, márpedig mindenkinek van családja, gyereke, szép tervei a nyárra és nem mindenki mártír-alkat.
Ki állt mellé akkor?
És ki állt a magyar baloldali média mellé a szocialisták vagy a liberálisok pénzes emberei közül?
És mit fog hallgatni akkor az Anyukám, honnan tájékozódik az eseményekről – a közrádióból?
A politikai stratégiát illetően sem annyira egyszerű elképzelés, hogy ne vegyünk részt ebben a választási bolhacirkuszban.
Választani nem csak az megy, aki olvassa az Amerikai Népszavát, mégkevésbé azok csak, akik meg is értik Bartus álláspontját, de legfőképpen nem csak azok, akik azonosulni is tudnak vele.
A passzivitás rossz politikai alapállás, az emberek szeretnek hinni abban, hogy - ha csak egy-tízmilliomod részben is, de - gazdái saját sorsuknak.
Másrészt meg a passzivitás demoralizál, a szélsőséges aktivitásnak – egy forradalomnak – nem látom objektív feltételeit, és nem a TEK és a hasonló erőfitogtató szervezetek miatt, hanem mert a nép még mindig nem elég elkeseredett, még vár valami csodára.
Közben háborog, sunnyog, időnként vidáman tüntetget, a maradék demokratikusnak nevezhető média meg mindent otthagy, mint kutya a szardíniát, a pártok erre illetékes emberei pedig gyengék, mint a májusi libapotty.
Vezetője pedig egy széles bázisú tömegmozgalomnak, aki lelkesíteni és harcba tudná vezetni a népet, objektíve nincs, - aki alkalmas lett volna erre, azt a magyar baloldali médiaértelmiség mai napig szorgos részvételével a Fidesz leamortizálta, - ő majd tán tíz év múlva tudna újra élre állni.
Mégis, úgy kell a magyar demokratáknak Bartus, min egy falat kenyér, ő tart tükröt nekünk, ő mondja ki, amit közülünk sokan nem mernek, részben egzisztenciális okokból, részben meg, mert rettegnek attól, hogy őket is a szélsőségesség stigmájával jelölik meg társaik, akikkel egy közösségben élve nem szeretnének szembekerülni.
Ezért van a sok áltárgyilagoskodás, szarmaszatolás, ezért illik látványosan utálni Bartust és - minimálisan is - fanyalogni Gyurcsányon.
Ha győzni akarunk, először saját magunkkal kell szembenézni.
Ebben segít a kissé kolerikus és időnként vonatfütty hosszúságú cikkeket író Bartus.
Becsüljük meg, mert elkötelezett véleményformáló – a jó oldalon.
Szerintem.

:O)))

2013. február 23., szombat

ROGÁN VÖRÖS CSILLAGA


A mi Tonyánk ismét nagyívű volt.
Kétségtelen, hogy lesz ebben a formálódó szép új világban valaki, nekem ugyan  leginkább Göbbels ugrik be, ha meglátom, de ettől lehet ő még akár Berija is.
Mindenesetre az kétségtelen, hogy önkényuralmi szakértő, képzettsége is ezt támasztja alá, ami szépen le is jön legújabb megnyilatkozásából.
"Az önkényuralmi jelképekről szóló vitát nyíltan fel kell vállalni, a parlamentben külön, önálló javaslat formájában ki kell mondanunk, hogy az, ami annak idején történt, az számunkra elfogadhatatlan, elutasítjuk, és ezért tiltjuk" – idézi a Népszabadság internetes kiadása.
Hát ez bizony bölcs megállapítás.
Nagy kár, hogy a mondat nyelvtanilag hülyeség, hiszen ő a vörös csillagot akarja tiltani, nem pedig azt, ami annak idején a sztálini Szovjetunióban történt, mert ha azt akarja tiltani, akkor sürgősen keresse fel pszichiáterét, gyógyszerészét – nem kell szégyenkezni, nem ő az egyetlen pszichiátriai eset a Fidesz vezetésében, - már amennyiben beszélhetünk ott vezetésről egyáltalán.
Hogy neki nem tetszik a vörös csillag, hát az az ő dolga, nekem sem tetszik a narancs, mégsem rúgom fel a zöldséges standját, elviselem a látványt és mandarint eszem, ameddig csak Vityesz el nem adja egy fületlen gombért országunkat a kínaiaknak.
A beszédet, melyben válogatott bölcsességeinek kincsestárát hálás népünk elé szórta, a budapesti Gulag-rabok emlékművénél, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett szombati megemlékezésen mondta el…
Hát nézzük először a vörös csillag problematikáját akkor a Gulág – táborok oldaláról.
Szögezzük le mindjárt az elején, hogy akik Magyarországról szovjet táborokba kerültek, azok többségükben nem a Gulág táborok vendégei voltak, hanem különféle, hadifoglyok számára rendszeresített munkatáborokban dolgozták le a horthysta és szálasista politikai vezetés tevékenységének következtében a Szovjetunióban bekövetkezett károk egy töredékét.
Akiket elvittek hajdan malenkíj robotra, azokat is hadifogolynak, szökött katonákként kezelték , - nem egy eset volt, hogy amikor a hadifoglyok között nem volt meg a létszám, akkor elkaptak az utcán egy-két megfelelő korú embert és belevágták a sorba.
Így járt apám is a barátjával együtt, csak nekik sikerült aztán később meglógniuk.
Amúgy ez a feltételezés nem is volt élettől elrugaszkodott, hiszen a munkaképes korosztályból a háború végére a totális mozgósítás eredményeként mindenki katona kellett, hogy legyen.
Magyar szempontból ez rettenetes, csakúgy, mint a rabok sorsa is, de miután mi támadtuk meg a Szovjetuniót, a mi partizánvadászaink vitézkedtek Ukrajnában, szovjet szempontból ez egy racionális reakció volt.
Leromboltad, vegyél részt a helyreállításban, meg egyébként is – vae victis, jaj a legyőzöttnek -  ahogy a korai olasz mondaná.
Ennek semmi közte nem volt sem a kommunizmushoz, sem a vörös csillaghoz, ennek ahhoz van köze, hogy Horthy és stábja bízott a német győzelemben, és nem akart kimaradni az osztozkodásból.
Így jártunk, magunkat hibáztathatjuk, de jobb lenne, ha tanulnánk belőle, de nem tanulunk, sajnos.
 Ami a Gulagot illeti, az a sztálinizmus érdekes jelensége volt.
Neve  - Glavnoje upralevnyije iszpravitelno-trudovih lagerej, azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága – rövidített formájában fogalommá vált és a rendszerváltás után elkezdett mindenki úton-útfélen gulágozni, ha kellett, ha nem.
A táborok a sztálinizmus termékei voltak, Sztálin halálával fel is oszlatták őket.
Namármost aki Sztálint és a kommunista eszméket egy lapon emlegeti, az hasonlít ahhoz, aki Orbánnal és a demokratikus eszmékkel teszi ugyanezt.
Tonya beszédében hősöknek nevezte a Gulag-táborok túlélőit és a táborokban elpusztult embereket. 
Kétségtelen, voltak köztük ilyenek is, de a foglyok többségét egyszerű kétkezi bűnözők alkották, meg akit még elkapott a sztálini önkény, de a politikailag veszélyes elemek nemigen kerültek ide, azokat Sztálin rövid úton kivégeztette.
Voltak ott olyanok is, akiket ott tárolt Sztálin, mert a tudásuk értékes volt és így serkentette őket magasabb teljesítményre, mint például a Tupoljev tervezőiroda vezetőjét és munkatársait.
De a II. Világháború győztes hadvezéreinek egyike, a későbbi lengyel védelmi miniszter, Rokosszovszkíj marsall is a Gulag egyik táborának lakója volt, onnan hozatta ki Sztálin és bízott rá párszázezer katonát, - zömükben azok is a táborok lakói voltak.
Sztálin „megadta számukra a lehetőséget, hogy  vezekeljenek bűneikért”…
Szóval szögezzük le: Sztálin – de még Lenin sem volt kommunista, Lenin bolsevik volt, mint ma Orbán, Sztálin pedig despota, mint amerre ma Orbán tart.
A jelképekről meg csak annyit, hogy a kereszt jegyében földrészek őslakosságát irtották ki, eretnekek ezreit égették máglyán, de ettől még senki sem akarja betiltani, - adna is nekik Erdő Péter, eltörné a hátukon a pásztorbotot.
A nagy törekvés a mai szélsőjobb-fideszes ideológiában egy szintre húzni a vörös csillagot a horogkereszttel.
Alapvetően hibás a logika, mert a katolicizmus egy olyan eszme, amelyik az emberért jött létre, a kommunizmus is szép eszme, mely az emberek egyenlőségének és a javak igazságos elosztásának érdekében tevékenykedik, míg a nácizmus fajelméleti alapon magasabbrendűnek hirdeti képviselőit, és ilyen tekintetben mindegy, hogy a náci Übermenschről vagy a turáni magyar fajról van szó.
Náci, nyilas, mindegy.
Ez egy embertelen eszme, míg azt azért nehéz embertelen eszmének nevezni, mely a felebaráti szeretet, vagy az emberek közösségi tulajdonon alapuló vagyoni egyenlőségét hirdeti, mint a távoli jövőbe vesző célt.
Rogán persze csak visszaböfögi azt, amit hallgatói hallani szeretnének tőle.
A beszéd után az emlékművet megkoszorúzta a Munka Érdemrend arany fokozatával kitüntetett múzeumigazgató özvegye, meg a kommunisták által üldözött vállaltigazgató az MSZMP Budapesti Pártbizottságának hatásköri listájáról.
Rogánnak meg kellene kicsit olvasgatni, mielőtt butuskaságokra ragadtatja magát.
Szerintem.

:O)))

2013. február 22., péntek

NEMZETI BULLSHITGENERÁTOR


Orbán Viktor évet értékelt.
A helyzetértékelő beszéd szépen bizonyította, hogy a Mi Büszkeségünk tud úgy háromnegyed órát beszélni, hogy közben érdemi információ egy szó, annyi sem hagyja el a száját.
Az is kiderült, hogy hazudni is éppoly jól tud, mint hajdan, a gátlástalansága pedig most sem ismert határokat.
Mikor a beszédét barátságos nyelvöltögetések közepette befejezte, semmivel nem tudtunk többet, mint annak előtte, az öntömjénezésből pedig kissé már elegünk van.
Valószínűleg sokan fogják tudományos alapon elemezni majd ezt a beszédet, szanaszéjjel szedve azt a valótlanságok ezer apró darabkájára - én nem tenném ezt.
Azért nem tenném, mert a magyar politikai élet – beleértve ebbe a hivatásos és amatőr politikai elemzőket és a demokratikus ellenzék vezetőinek jórészét is – úgy kezeli ezt az embert, mintha normális lenne.
Rossz hírt mondok: nem az.
Tévedés ne essék, ez az ember nem buta, nem debil, ez az ember szociopata, akiről még azt is el tudom képzelni, hogy hisz is abban, amit mond, és a tolvajkodása csak rossz beidegződés.
Azt is mondhatnánk, hogy az utóbbi évszázadok során rögzült életvezetési stratégia, de ezt nem mondjuk, mert egyrészt nem lenne igaz, másrészt meg ő maga sajnálkozott azon, hogy a cigányokat – szerintem helyesen - nem lehet származásuk alapján nyilvántartani.
Mint ahogy a miniszterelnököket sem, ami szintúgy helyes, hiszen akár még egy zsidó is lehet remek államférfi – gondoljunk csak például Benjamin Disraeli brit miniszterelnökre.
Ellenben bennünket nem ilyennel jutalmazott az Úr számos bűneinkből kifolyólag, hanem egy eszement falusi suttyóval tette súlyosabbá sorsunkat, akibe azt verte bele felmenője, hogy az erő minden, az élet szakadatlan véres harc, mely során nincs helye semmiféle kompromisszumnak és az eszközök semmit nem számítanak.
Élet vagy halál – harmadik út nincs.
Volt már ilyen a világtörténelemben, és ha nem tudnánk, hogy az első heverőjét képező kőbölcsőt bizonyos Orbán Győző faragta saját kezűleg dolomitból, akkor akár azt is feltételezhetnénk, hogy egyenesági leszármazottja bizonyos Dzsugasvilinek, aki szintúgy nagy népboldogító volt.
Ő a népet kísérgette úgy ide-oda a jelzőlámpánál, mit kiscserkész a vak öreg nénit, ha akart átmenni, ha nem.
Mindemellett megtudhattuk, hogy rendszerét húsz évre tervezi bebetonozni, melyből szerinte már csak tizennyolc van hátra.
A legszebb produkció azért mégis az volt, mikor a szemünk láttára bizonyította, hogy a népi bölcsességet felülírva mégis lehet szarból várat építeni.
A beszéd nagyívű és emelkedett volt, kihangsúlyozva a szocialisták és az elmúlt nyolc év rettenetes bűneit, hogy a rohatt komcsik például elvettek a nyugdíjakból.
Arról nem esett szó, hogy hova lettek a magánnyugdÍjpénztári pénzek, de negyed óráig sorolta, hogy mit kívánnak megvalósítani a következő húsz évben.
Arról sem esett szó, hogy félmillió ember már külföldön keresi a jövőjét, ez a szám több mint kétszerese az 1956 utáni migrációs hullámnak.
Arról sem, hogy rajtuk kívül a lakosság további tizenhat százaléka tervezi elhagyni az országot.
Szó nem hangzott el a négymillió létminimum alatt élőről, a fűtetlen lakásokban megfagyottakról, ellenben szó esett a külpolitikai sikerekről, habár a véres balta és a baltakezelő visszaszolgáltatásáról sem.
Szó esett a majd ezer cigány nőről, akik majd az egészségügyben kapnak munkát – arról nem, hogy ki fogja fizetni őket, mint ahogy arról sem, hogy ki fogja pótolni a nyugdíjba zavart hatvankét év feletti szakorvosokat meg szakdolgozókat.

Csak arról, hogy kell majd vagy hatezer ápolónő, arról nem, hogy azoknak fizetés is kellene, mint ahogy arról sem, hogy a nagy egészségügyi reform betegirányítási rendszere három napot sem bírt ki, az orvosok rohannak külföldre, a várólistákon meg az első szabad hely egyszerű vérvételre húsz év múlva található.
Viszont ebben az évben többen lettünk, majd háromezerrel több baba született, amit ő a rendszer életrevalóságának, én meg a kikapcsolt áramszolgáltatásnak tudok be.
A beszéden végigvonuló erőteljesen sulykolt szlogen a „jobban, de nem eléggé volt”.
Ebből a „jobban” nettó hazugság, a „nem eléggé” meg életbenmaradásunk záloga volt.
Elnézegettem a hálás budai közönséget, egészséges, jóltáplált népek, tetszett nekik a szöveg, ami nem is csoda, nekik lett kitalálva.
Nem lesz egyszerű dolog ezt a kártékony figurát eltakarítani, de nem lehetetlen, viszont hatalomra jutás esetén fel kell hagyni a finnyáskodással, radikális megoldásokat kell alkalmazni.
Ajánlanám bizonyos Nagy Sándor (nem a hajdani szakszervezeti vezér, habár mai utódaihoz képest egy gigász…) hanem a hadvezér módszerét, aki hatékonyan tudta megoldani a gordiuszi csomó bonyolult problémáját – tudniillik keresztülvágta a kardjával…
A helyzetértékelési versenyt nálam jelenleg Gyurcsány vezeti, Bajnai a második, Kónya Péter a harmadik, míg a Vezér az erős utolsó helyezést érte el.
Önmagához képest is ócska volt.
Pedig még viccet is mondott…

:O)))

2013. február 21., csütörtök

RÉZELEJE


Még a boldog békeidőkben, a véres elnyomatás éveiben a haverjaimmal pálinkát főztünk.
Az ötletet az adta, hogy a kertünkben mindenféle gyümölcsfa volt, meggy, körte, meg még az istentudja mi, és miután nem vagyok egy mezőgazdász típus, a gyümölcsöt nagyrészt a gravitáció szüretelte, aztán - mivel liba sajnos nem volt a kertben - a földön rohadt meg.
Már akkor is fejlett volt közgazdasági szemléletem és sajnáltam a pocsékbament termést, így aztán adta magát az ötlet.
Akkoriban még nem éltünk ilyen szabad világban, mint ma, és a fináncok üldözték a lakossági szeszfőzést, persze csak módjával, de a dolog tilos volta csak erősítette az elhatározást, hogy mi így fogunk küzdeni az elnyomatás ellen.
A helyzetet kissé bonyolította, hogy földalatti mozgalmunk tagjai között volt két - három párttitkár is, de azért ez nem lehetetlenítette el az aktív ellenállást, mert én szilárd ideológiai alapot adtam mozgalmunknak: mi a munkásosztály és a szövetséges parasztság, valamint a haladó értelmiség tiszteletére isszuk majd a drága magyar föld páratlan terméséből párolt, osztályöntudatos nedűt
Az akciót úgy kezdtük, hogy a nehéz munkálatokat megédesítendő vettünk néhány üveg feketecímkés cseresznyét, majd a műanyag hordóban érlelt cefrével feltöltöttük az ipari méretekhez közelítő nagyságú szerkentyűt és kellemesen cefreszagú büdösbe borítottuk a környéket.
Aztán – a pálinkafőzés elmélyült gondolkodást kíván – körbeültük a pálinka fakadni készülő forrását és elővettük a cserkót, töltöttünk, majd ’takkó szittyó!’ felkiáltással bíztattuk magunkat, hogy hát akkor addig igyunk, mígcsak olyan szittyósak nem leszünk, mint a drága anyaföld a Duna árterében…
A pálinkát, mely a kétszeri átfőzés után kiváló minőségű lett – érezni lehetett rajta a gyümölcsök zamatát, a Kárpát-medence leheletét – desztillált vízzel felhígítottuk hetven fokosra, majd az üres cserkósüvegek felett – a lángpróba elvégzése után (meggyújtottunk egy kanálnyit, ha szép kékes lánggal égett, akkor sikerült az akció) - megkóstoltuk.
A történet további része már nem annyira érdekes, akkoriban indult a vállalkozói világ és mi is alapítottunk egy GMK-t a testvéremmel, amely karácsonyi vásárt rendezett fatornyos kis falunkban, - ott ittuk meg a pálinkát a sztárvendégekkel, meg a cimborákkal, mindenkinek könnybelábadt a szeme és krákogott, de a siker elvitathatatlan volt.
A szeszfőzést persze nem mi kezdtük, már régen ment a magyar konyhákban, hozzávetőleg olyan mozgalom volt, mint Kínában a népi kohók mozgalma, azzal a differenciával, hogy ott a produktum többségében felhasználhatatlan volt, míg a konyhában főzött szeszek nem tudtak olyan ócskák lenni, hogy valaki meg ne igya őket.
Akkor a panelprolik – panel híján – még nem is léteztek, de franzstadti prolitól a svábhegyi úriasszonyig mindenki főzte a szeszt, ki a kukta-fazekat, ki a lábos-lavór szisztémát alkalmazta, lehetőségei függvényében, a cefrét pedig a cukor és élesztő megfelelő vegyítésével állították elő.
Istentelen ócska szesz jött ki eredményként, de különféle titkos receptek, valamint cukorszirup és aromák vegyítésével azért iható, likőrnek látszó italokat lehetett előállítani.
Kedvencem a tojáslikőr volt, de vevő voltam a keserűmandulára is, a teljes vertikummal a húsvéti népi hagyományápolás idején lehetett megismerkedni, de ajánlatos volt vigyázni, mert ezek egyenként is életveszélyesek voltak, vegyítve meg halálosak.
Némelyik szó szerint, merthogy a takarékosabb népek megitták a rézelejének nevezett párlatot is, mely metilalkohollal tanítgatta a pálinkafőzés fortélyaira a népet…
Azért jutott ez eszembe, mert az Unió nekiugrott a jövedéki adó nélküli házi pálinkafőzésnek, és a Fidesz ezt nem hagyta annyiban, eb ura fakó, kiáltották és a veréb kardot rántott.
„A házi pálinkafőzés nemzeti érdek és történelmi hagyomány” mondta Horváth István, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes helyettesítő alelnöke, mely mondat második felének igazságát én is tanúsíthatom, de a kétmillió alkoholista országában azért ezt a nemzeti érdeket szerintem jobban át kellene gondolni.
Értem én, hogy ha az ország miniszterelnökének permanens szorongásait oldja a kisüsti, akkor azt illene mindenkinek kedvelni, de én valahogy mégsem, habár mégis jobb, mintha a kokaint kedvelné, ami még így sem kizárt, ugye…
Mondom ezt annak dacára, hogy nem vagyok absztinens, és magam is a pálinka, a gabonapálinka – whisky és whiskey - nagy kedvelője vagyok.
Ellenben nem verem a feleségem és a gyerekeim, ami annál is üdvösebb, mert a fiam száztíz kiló, viszont a kétmillió alkoholistából úgy a fele azért püföli a vele életközösségben élőket, vagy hogy is híjják mostanában a családot.
És rengeteg pénzbe kerül az alkoholizmus kezelése, a következményi károk felszámolása, nem szólva az évi több halálesetről, melynek előzményeként szinte mindig ott az alkohol.
Most szabad a pálya, lehet a szeszt főzni, egy személyre ötven literig jövedékiadó-mentes és legfőképpen senki nem szeg törvényt, ha otthon főzi a metilalkoholt, egészen addig, míg még látja a lepárlóberendezést.
Dohányzás ellen küzdünk, alkoholizmus ellen nem.
Persze gógyis a mi Vezérünk, hiszen tudja: Gorbacsov küzdött az alkoholizmus ellen, meg is puccsolták!
Ellenben részegnek lenni jó, mert aki részeg, az rózsaszínben narancssárgában látja a világot, és ez éppen elég indok a szeszfőzés mellett.
Úgyhogy l az Unióval és  fel a harcra barátaim, mindenki dupla adag pálinkát kap, egy hektót fejenként, - Vezérünk után támolyogva a győzelem garantált!
Hukk!


:O))))

2013. február 20., szerda

DSCHINGHIS KHAN

Tulajdonképpen az Ablak-Zsiráfot kereste, mert érezte azért, hogy hiába a világuralmi ambíció, ha nem tudja felismerni a hódoló szavakat a betűk dzsungelében.
Csak ne lennék ennyire vizuális típus!
Mikor elolvastam a hírt, majd megtekintettem a televízióban, hogy a Vezér részt vett egy koncerten, melyet neves hazánkfia, Leslie Mandoki az idő vasfoga által kissé megrágott hajdani sztárokkal hozott össze, nagyon kellett röhögnöm, hiszen nem sokkal előtte Gyurcsány, a parkett ördöge vadai Ágival nyomta az LGT koncerten.
Lelki szemeimmel láttam, hogy azonnal összeült a válságstáb és vad brainstormingba kezdett, mivel lehetne ezt überelni.
Először arra gondoltak, hogy dekázhatna a parlamenti patkó közepén az ebédszünetben, de aztán valakinek rémlett, hogy a Leslie féle Zenemúzeum a MÜPA baráti környezetében lép fel, és innentől már sima volt a pálya.
Kell ugye a Vezérre a szokásos öltönye, melynek zakójának előnyös szabása kidomborítja férfias  fenekét, hogy amikor nem pucsít, akkor is tudják hívei,hogy merre van az arra.
Emellett ez bátorította fel kedves ismerősömet, hogy a Nemzet Atyja, a Haza Megmentője és a Tündökletes Vezér címen túl megajándékozza őt a Rucaseggű címmel is.
A mohair sál már csak ráadás, a szépségipar leleménye, egyszerre meleg és takarja a tokát.
Karjára felfűzték hitvesét, a kívánatos családmodell képviselőjét, a Nemzet Pogácsaszaggatóját, a Családi Gazdálkodót, aki a mi pénzünkkel gazdálkodik a családjában.
A stylistok elégedetten tekinthették meg az uralkodói párt, majd a szakemberek ellátták viselkedési tanácsokkal őket, de miután viselkedni arrafelé senki sem tud, így hát elővették a már jól begyakorolt sémát: a vezér alkalomadtán cuppogja végig a Főméltóságú Asszony kezét, a kisujjától a hónaljáig, mely utóbbi megnyalintásától tartózkodásra intették – mit szólna hozzá a papabilis egyházi főméltóság?
Már csak egyetlen dolog maradt hátra: ki kellett találni, hogy mit is tegyen, hogy a bulvárban előkelő pozíciót foglalhasson el?
Végül Kubatov a homlokára csapott és azt mondta: Meg kellene ajándékozni Laci papát valamivel, de mivel?
És itt jött képbe Dzsingisz kán, a keleti önkényúr, a Mongol Birodalom megalapítója, ami akár kicsit áthallásossá is teheti az ajándékot, merthogy azért ne legyünk annyira egyszerűek, mint a százas szög, hogy azt higgyük, hogy csak Laci papa hajdani együttesének nevével keresünk párhuzamot, lószart Mama!
Itten világpolitikai összefüggések vannak, az egyik világtörténelmi jelentőségű Vezér így emlékezteti népét a Nagy Előddel való hasonlatosságra, beleértve azt is, hogy míg Dzsingisz kán apja Jiszügej csak bátor volt, az ő apja viszont Orbán Győző és azért ez nem semmi!
Dzsingisz kán egész népeket irtott ki, de már a Mi Vezérünk is hozzákezdett ehhez, egyelőre velünk kísérletezik!
Szóval valami Dzsingisz kános ajándék kellene, amit Kubatov fel is derített a neten, de ez így valahogy túl snassznak tűnt, hát felturbózták kicsit az ötletet, és eladták a baráti (másmilyen nincs…) médiának, imígyen: „Találtam az egyik magyar antikváriumban egy majd’ kétszáz éves könyvet” – mondta a miniszterelnök, miközben átnyújtotta a ritkaságot.
Na, itt fordultam le a székről, mert mint említettem, vizuális típus vagyok és felködlött előttem a kis pocakos, amint az antikváriumban böngészi a könyvespolcokat, szótagolja a címeket majd felrikkant: megtaláltam!
Antikvárium!
Persze, mint a könyvtár Bajor Iminél!
Ez a pojáca egyre nevetségesebb, miközben az ország, melyet a gondjaira bíztak egyre élhetetlenebb, menne is világgá, aki csak tud.
Ma lehetett olvasni, hogy a kétezres évek folyamatos emelkedő trendje tavaly érte el eddigi csúcspontját: 2012-ben a felnőtt magyarok 19 százaléka tervezett valamilyen típusú kivándorlást.
Egy évvel később, 2013 januárjában a lakosság 16 százaléka gondolkodik azon, hogy más országban folytatja életét, a 18 éven felüli diákok több mint fele nem Magyarországon képzeli el közeljövőjét. - derül ki a Tárki 1993 óta tartó kutatásából.
Az sem túl jó jel, hogy a fiatalok körében népszerű a jobbik, mégha a radikalizmus mindig is a fiatalokat vonzotta.
Ami most az ELTE Hallgatói Önkormányzatáról kiderült, az egyszerre veti fel az állam, az egyetemek és a hallgatók felelősségét, ahogy viszont a hallgatói tiltakozáshoz viszonyul a hatalom, az egyértelműen a jelenlegi rezsim felelőssége.
A gazdaság a padlón hever, a mélyszegénységben élők száma egyre nő, míg a középosztály egyre lejjebb csúszik, az ipar, az oktatás és az egészségügy romokban, a nyugdíjrendszer biztonsága és a kiszámítható jövő az idősek számára megszűnt.
A mezőgazdaság úgy látszik még nincs felvásárolható állapotban, hát gondoskodni kell arról, hogy a nagyüzemek tönkremenjenek, ezért a társas vállalkozásoknak öt évet terveznek adni, hogy eladhassák 1200 hektáron felüli földterületeiket akkor, mikor ilyen-olyan strómanok neve alatt a kis traktoristalánynak is több van.
Eközben Mándoki Laci egóját fényezgetjük, aki amikor sikeres volt, a Mi Lánglelkű Vezérünk egy formás kis zacskóban utazgatott még a világban.
Rengeteg művészünk van, kortárs előadók és egyéb művészek is, akikből éppen most akar birkanyájat kovácsolni Vityka, élükre – ahogy ez minden birkanyájnál előírásos – már megtalálta a szamarat.
Fekete szamár, de szamár, ez a lényeg.
Kételkedem abban, hogy éppen ez a derék Laci érdemelte volna ki az ország kitüntető figyelmét, még ha semmi bajom sincs vele egyébként és irigy sem vagyok rá, csak ugye az igazságérzet, meg a stílusérzék háborog.
Csak az enyém?

:O)))