2016. január 30., szombat

ÍTÉLET - IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL

A vörösiszap-katasztrófa ügyében megszületett ítélet sok embernél kiverte a biztosítékot.
Miután a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai tározójából kiömlött zagy elöntött három települést és tíz ember halálát okozta, az emberek felelőst kerestek, de a jelenlegi ítélet ezt az igényüket nem elégíti ki. 

A bíróság mind a tizenöt vádlottat felmentette, egyben megállapította, hogy a katasztrófa altalaj eredetű stabilitásvesztés miatt következett be, ez ellen pedig a vádlottak nemigen védekezhettek.
Lehet, hogy rossz a hasonlat, de ez valami olyasmi. mint amikor építesz egy házat az utcasorban fekvő telkedre, mely alatt ott húzódik egy barlang, melyet senki sem ismer, aztán egyszer a barlang beomlik és elnyeli a házad, meg még a szomszédaid házait is.
Te pedig ott állsz tanácstalanul, hiszen valakinek csak felelősnek illene lennie azért, hogy életed munkájának eredménye pillanatok alatt elenyészett.

Természetes emberi törekvés ez, az orvosok tudnának erről sokat mesélni, akik mindent megtettek a gyógyíthatatlan kórban elhúnyt betegért, a halál bekövetkezte után a feldúlt hozzátartozók mégis rajtuk akarnak bosszút állni a sors igazságtalanságaiért.
Keresik az okot, mely csakis emberi mulasztásban lelhető fel megnyugtató módon.

Utána jöhet a bosszú, - szemet szemért, ugye - és helyreáll a világ rendje.

A szerencsétlenség után a társadalom jelesre vizsgázott, gyűjtést indított az áldozatoknak, az emberek ezerféle módon fejezték ki szolidarításukat az áldozatokkal.
A hatalom is tette a dolgát - kihasználva a társadalmi hangulatot iparszerű, vad lopásba kezdett.
Először is bűnözőket kreált a MAL Zrt tulajdonosaiból és vezetőiből, majd egy laza csuklómozdulattal megfosztotta őket tulajdonuktól, majd vezetőszáron sétáltatta egyiküket-másikukat, hadd lássa a nép, hogy a kormány hatékony - a végén Poci eredményt és ítéletet is hirdetett.
Bizonyította, hogy éber tekintete előtt, mellyel a múltba és jövőbe is lát, a föld mélye sem akadály - azonnal ítélkezett is, mindenféle bürtokraták, bírők és szakértők közbejötte nélkül, mondhatnánk, statáriálisan.
A nép egy része elégedetten bólogatott - gyorsaság, hatékonyság, minőség - Vezérünk a legokosabb a világon!
Persze voltak (és vannak) tisztázatlannak tűnő elemei a történetnek, de kicsire nem adunk, nem kellenek ide független szakértők, magyar embernek magyar szakértő, magyar seggbe magayar lófaxt!
Ilyankor persze mindig akadnak emberek túlfejlett fantáziával, akik azt feszegetik, hogy az ominózus gátroppanás kinek állhatott érdekében, aztán találnak is feltételezhető érintetteket a bányaipar környékén, de ezeket el  lehet intézni egy kézlegyintéssel: izgága fantaszták, diliházba az ilyenekkel.


Közben azért szó esett egy esetleges kisebb robbantásról, majd felépült egy harminc méter talpszélességű, hat méter magas, tetején hat méter széles új gát, melyhez a dolomitot Simicska unokatestvéreinek nevén üzemelő bányákból szállították, a költsége állítólag félmilliárd forint volt.
A kiömlő zagy a tároló tetején felgyülemlett esővíz volt, a maradék anyagot, a voltaképpeni vörösiszapot meg csak csákánnyal lehet megbontani, merthogy az annyira folyékony, mint amennyire Orbán tisztességes.
Azt se feledjük, hogy ekkor - 2010-ben - még nagyon éhes és éppenhogycsak milliárdos volt, hiszen éppencsak megkezdődött a Nagy Harácsolás.
A lakossági adakozásból összejött pénzekkel a mai napig nem számolt el senki, abból fizették az új gátakat, meg a közösségi intézményeket, ami dícséretes, csak a nép a pénzét nem Orbán vállalkozóinak szánta, hanem a károsultaknak, közvetlenül.
Na, addig álljanak féllábon, mire azt megkapják.
Ez az egész ügykezelés úgy undorító, ahogy van, ha valami tovább rombolta a társadalom bizalmát a politikában, akkor ez volt az.

Igaz, a választónak nem a bizalom a dolga, teljességgel elegendő, ha retteg, ha félti a munkahelyét, a családját.

A tisztázatlan ügy az elsőfokú ítélet után is tisztázatlan maradt, de nem ez az első és nem az utolsó.

Ha ebben a büdös életben lesz itt még egy tisztességes kormány és egy tisztességes ügyészség, akkor bőven lesz mit kivizsgálni.
Talán a Budapest Sportcsarnok leégésének ügyénél lehet kezdeni, és lehet folytatni bátran,  a leesett létrától a rendőrautóban bekövetkezett hirtelen szívhalálig, Simon Gábor pénzétől a Testnevelési Egyetem leégett sportcsarnokáig.
Hajdan Hitler hatalomrajutása után leégett a Reichstag, nagy tűz volt.
Felénk inkább apró tüzek vannak, viszont nincs egy akkora kis hangyafaxnyi Dimitrovunk se, mint amekkora a Vezérünk, és ez azért nagy baj.

De a szerződésátruházási módszer valahonnan ismerős: vagy az aláírása kerül a papírra, vagy az agyveleje, mondta a Keresztapa annak, aki nem akarta semmissé tenni hatályos szerződését, de nem is volt több vita.
Nálunk már csak azért sem, mert másnap az önkéntes jogkövető váratlanul elhalálozott.

Szégyen ez az egész, és bár a köztudatba vörösiszap-katasztrófaként épült be, ez azért mégiscsak egy narancsiszap-katasztrófa.
Egyszer - a többi tisztázatlan üggyel együtt - a végére kell majd járni.
Lesz erre társadalmi igény?

Ferenczi Krisztina egyszerre remélte és félte ezt a pillanatot.
Ő is meghalt, még élhetettvolna...
Putyin önkényuralmának ellenfeleit stronciummal küldik a halálba, nálunk a narancslé is elég mérgező.

Meglátjuk...

Ha megéljük, persze...

:O)))


2016. január 29., péntek

PEST MEGYE - VÁLÁS ÁGYTÓL, ASZTALTÓL

Pest megye ma elválik Budapesttől.
Kár.
Van a mondás, mely szerint összenő, ami összetartozik, és ez a közigazgatási egyégekre is igaz, erre talán a legszebb példák egyike Budapest és agglomerációja.
A fővárost körülölelő településgyürű ezer szállal kötődik a fővároshoz, emberek százezrei dolgoznak Budapesten, járnak be naponta a a MÁV és a HÉV-ek szerelvényein, a buszokon, vagy a rettenetesen zsúfolt, gyakran rossz minőségű utakon utakon saját autóikkal.
A települések gyakorlatilag összenőttek Budapesttel - sőt, egymással is, csak a helyiek tudják sok esetben, hogy melyik településen is autóznak éppen...
Az emberek utaznak, mert a nagyváros ad nap közben munkát, délután-este szórakozási, művelődési lehetőséget, és utaznak az egészségügyi és szociális intézményekbe, melyek ellátják a megye lakosságának jelentős részét is.
Most olyan a helyzet, mint a sziámi ikrek szétoperálásánál - idő kell, míg kiderül, hogy mindketten életképesek maradnak-e, vagy az egyik életképtelennek bizonyul.


A válás indoka nem a megromlott kapcsolat, nem is hatalmi harc, hanem a pénz.
A megyék szerepe az önkormányzatiság meggyilkolása után már úgysem jelentős, a Fővárost a Suttyó politikailag úgyis el akarja jelentékteleníteni, a régiók pedig csak azért léteznek még, mert az Európai Unió erre ad támogatásokat, méghozzá a fejlettség függvényében.
Mint a szülő, aki mindig a nehezebb helyzetben levő gyerekét segíti, itt sem a pénzek fehasználásának hatékonysága, hanem az aktuális anyagi helyzet dönt, a lemaradókat fel kellene zárkóztatni.
A gazdasszony, ha a libái közül valamelyik lemarad a fejlődésben, általában levágja, az Unió viszont addig tömi, míg valamicske meg nem látszik rajta.
Hát most Pest megye lesz hízlalva, de nem vagyok biztos benne, hogy meg fog látszani rajta a buzgalom.
Ha ezt a szétválást követi az intézmények, közművek, közlekedés szétválasztása is, akkor a megye a gatyáját költheti rá az átalakítás költségeire - viszont abból is le lehet szedni a harácsot meg a sápot az arra hívatottaknak.
Különösen izgalmas, hogy az emelt támogatás csak 2021-től lesz realitás míg a szétválás előkészítése már tegnap elkezdődött a fővárosi és az agglonerációs közlekedés szétválasztásával.
Erre való hivatkozással a Főváros egy sor, ma általa ellátott feladatot úgy fog lerázni magáról, mint Bodri a vizet, éveken keresztül egyre nehezebbé téve az agglomerációból bejárók életét.


Azért sem biztos, hogy jó ez a szétválasztás, mert a Budapesten dolgozók, ott vállalkozók adóikkal a nagyvárost gyarapítják, de gyermekeik itt járnak bölcsődébe, óvodába, iskolába, itt veszik igénybe az egészségügyi alapellátás szolgáltatásait, a szakrendeléseket, így könnyen elbillenhet a mérleg, ha a nagyváros begombolkozik - például az egészségügy területén.
A megyének van ugyan kórháza Kistarcsán, de oda meglehetősen nehezen jut el a beteg, még a mentőknek is három napi hidegélelemmel kell felszerelkezni, hogy odajussanak, a gyalogbetegről már nem is szólva.
Bejáratott, megszokott ellátási helyszínek kerülnek veszélybe, a lakosság pedig felettébb utálja az ilyen változásokat.
A helyzet a közműszolgáltatások terén is érdekes, a helyi vízművek feladatait a közelmúltban vette át a Fővárosi Vízművek, de a csatorna, az Elektromos Művek és a gázszolgáltatás is elkerült az új régió hatásköréből, az oktatás és az egészségügy költségvetése is, így aztán a megnövekedő támogatás sem marad az új régióban, hanem az Orbán-régió hatáskörébe kerül.
Ott pedig nem kiérlelt tervek alapján döntenek, hanem a fővezéri ötlet és vazallusi érdekérvényesítő képesség lesz a meghatározó.


A megye fővárosi agglomerációja várhatóan szívni fog, mint a torkosborz, az
agglomertáción kívüli rész pedig osztozik majd a többi, lemaradott település sorsában, marad a fejlettségi különbség, és még örülni lehet, ha nem növekszik.
Mitől is zárkóznának fel, nagyvállalat nemigen fog például Farmosra költözni, lakói idáig is onnan ingáztak Budapestre - a kicsik meg minek mennének oda?
A munkaerőnek a mennyiségen kívül van minőségi vetülete is - a legelmaradottabb területeken a képzettség és a munkakultúra egyaránt alacsony szintű - általában.
Vicces lesz, hogy az új régió központja Budapesten marad, ha pedig kitalálnak valami újat, az eleve halott ügy lesz - ezerszer bebizonyosodott már, hogy a hatalmi szóval kijelölt térségi központok halálra vannak ítélve.
Az átalakítás arra lesz jó. hogy kifizessenek néhány vazallust, több legyen az ellopnivaló pénz és tudják mutatni rettenetes reformerségüket.
Majd meghallgathatjuk azt is, hogy mennyivel többet kap a megye az Uniótól, de azzal nemigen fognak eldicsekedni, hogy mibe fog ez kerülni állami és lakossági szinten.

Nincs mit tenni ellene, pénz beszél, a karaván halad.
Hogy meddig és hova, az majd elválik, de talán nem ez volna a legfontosabb feladat mostanában...
olyan ez, mint a vagyonmegosztás után a költözködés.
Lehet, hogy a kisebb lakásokban majd egyszer, nagysokára a rezsi csökken, de eleinte a fenntartási költségek növekednek, és átmenetileg sok minden olyan feladatot is át kell szervezni, amelyik idáig zökkenőmentesen működött.
Új érdekviszonyok alakulnak ki, növelni kell a bürokraták számát, intézményeket kell létrehozni, vagy fizetni kell a régi intézmények használatáért - szóval nem lesz olcsó.
Hogy megéri-e, majd kiderül.

Mindenesetre reménykedjünk benne, hátha...

:O)))

2016. január 27., szerda

NEMZETÁLLAM

Valamilyen oknál fogva a mongolfolt éppen otthon járó tulajdonosának az a kényszerképzete, hogy meg kell, és pünkt neki kell megvédenie az európai nemzetállamokat.
A törekvés érthető, hiszen ezidáig bármit is megvédett, abból mindig leesett egy-két ezermilliárd, melynek csurgaléka az ő magánvagyonát gyarapította.
Pedig nincs könnyű dolga, hiszen a lopott holmit - megszokásból - el kell dugni, bár egyre lazábban tudja ezt a kérdést is kezelni.

Lazacsávó a mi Lánglelkű, ám Enyveskezű vezérünk.
Teheti, hiszen a zemberek egészen addig szarnak a trógerkodásaira, ameddig konkrétan az éhhalál küszöbére nem érnek, és még akkor sem lázadnak ha nyitva van a helyi dögkút.
Nem is igen értik a dolgokat, hiszen kit érdekel, hogy a mennyekben mi folyik, ha a saját kis világukban nem fagy be az utcai csap, vagy legalább a konyhai gáztűzhely felett elő tudják adni a makk ászt.


De azért ez a nemzetállam védelme számomra rejtély.
Ezek szerint Szellemi Világítótornyunk azt képzeli, hogy Magyarország - nemzetállam.
Hát próbáljuk ezt az elképzelést kicsit cizellálni.
Magyarország első királya, Szent István felesége a bajor Gizella volt, aki nagyszámú német lovag kíséretében érkezett Magyarországra, ahol is lovagjai Koppányon kívül a magyar szűzeket is kardélre hányták, számos kis turmixal gyarapítva a frissensült királyságot.
Jöttek-mentek, és ismét jöttek a kunok, kikre a kunságok, meg a kunhalmok emlékeztetnek, meg a széles járomcsontú szép magyar menyecskék, ők itt is maradtak.
Aztán jöttek a tatárok, akiknek kedvenc szórakozása volt, hogy az elfoglalt települések falai elé hajtották a lakosságot, ahol is az anyákat és leányaikat férjeik és fiaik éber tekintete előtt megpocsékolták, majd a férfiak mentek rabszolgának vagy a fejeikből építettek ügyibevaló kis dombocskákat.

Aztán jöttek a németek, az itáliai várépítő-mesterek, akik szintúgy itthagyták genetikai nyomukat, és akkor még nem beszéltünk török testvéreinkről, kik százötven évig szerencséltettek bennünket, miközben asszonyaink, kiknek java addigra már genetikailag kissé kevertnek volt tekinthető, időnként hanyatt vágták magukat Alibabának, hogy csak úgy porzott a dikó.
Merthogy jobb szenvedni, mint halottnak lenni, nem szólva arról, hogy egy konszolidált megszállás alatt még lehetett akár kellemesen is szenvedni, ki tudja?
Végtére is, tulajdonképpen nekik köszönhetjük a svábokat, akik igen sok jót tettek ezzel az országgal, habár életviteli mintájukat nemigen tudták átörökíteni...

Amikor a németek, vallonok, svájciak, spanyolok, itáliai népek kiverték tőlünk a törököket, bizony, sok esetben ismét az asszonyok hozták meg az áldozatot, mint utána még oly sokszor, hiszen járt erre utána még osztrák, német, orosz, az áldozatnak köszönhető, hogy még él az ország, különben régen kihaltunk volna, mint a vizigótok.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy maga az ország eleve soknemzetiségű volt, a szerbek, horvátok, Szlavónia népe, a móc hegyipásztorok, tót tutajosok, ruszin favágók mind-mind a magyar király alattvalói voltak, a nemességük pedig magyar nemes, még ha egy szót sem tudott magyarul egész életében sem.
És ez így volt jól, egészen addig, ameddig a nemzetiségek meg nem unták, hogy sok esetben fapados alattvalóknak kezelik őket, és a "magyar" primátus kezdett az idegeikre menni.
Ezért aztán - miutána Magyar Királyság részéről semmiféle fogadókészség nem volt arra, hogy nemzeti érdekeiket és büszkeségüket figyelembe vegyék - megindult a harc saját államaik létrehozásáért, melyet aztán Trianon teljesített be és hitelesített.
A mai Magyarország területén viszont rengetegen maradtak a királyi Magyarország polgárai közül, mert azt hitték, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia romjain virágzó állam épül, de a romok maradtak, a virágzás meg elmaradt.
Szóval, van itt kérem minden, ebben a kárpát-medencei katyvaszban, csak nemzetállam nincs, merthogy inkább vagyunk egy érdekes, fanyar koktél, mint tiszta bor, de ez akár az előnyünk is lehetne.


De nem az, mert mi nemzetállam szeretnénk lenni, legalábbis Orbán víziója szerint.
Pedighát, ugye...
Ki hát a magyar?
Vegyük sorra:
A jobboldal értelmezése szerint magyar az, akit ők magyarnak tartanak,
Ennek értelmében kimaradnak a nemzetből a cigányok, a zsidók és a pirézek, ellenben magyarnak számítanak a svábok, jóllehet a múlt század első felében erős nyomás nehezedett rájuk, hogy eredeti neveiket magyarosítsák, az állami alkalmazás előfeltétele volt sok esetben a szépen csengő pengőn vett név.
Így lett Knausz Ferencből Szombathelyi Ferenc, mire végrehajtották rajta az ítéletet, de említhetnénk a Szalosian családból származó Szálasit,  a Reich fivéreket, a kommunista Rajk Lászlót és a nyilas Reich Endrét, de akár Kádárt is, akit ma is előszeretettel neveznek Csermaneknek irigyei.

Ha azt halljuk, hogy Kossuth, akkor egy nagy magyar hazafit vizionálunk, holott egy tót kisnemesről van szó, kinek neve kecskést jelent, a legnagyobb magyar költő, Petőfi is Petrovics volt, az aradi vértanúk között sem túlreprezentáltak a magyarok.
Szinte az összes magyar Nobel-díjas zsidó, Bartók és Kodály zenéjében román és délszláv motívumok hemzsegnek, Munkácsy Mihály Lieb Mihályként született, talán még Ady, de ő lenne az első, aki leköpné ezeket, ha élne.

Ami azt illeti, talán két népcsoport van ma Magyarországon, amelyik "tiszta" vérvonalú, a vallásukat gyakorló zsidók és a cigányok, habár utóbbiak asszimilációja a Kádár-rendszerben igen erős ütemben folyt.
Szóval ettől vagyunk mi nemzetállam, mínusz a zsidók és a cigányok, merthogy azért a keveredésnek is van határa, meg aztán olyan jó valakit lenézni a származása miatt, hiszem ezen az alapon csak megszületni nehéz.
Lehetnénk persze a történelem által összekovácsolt, vegyes származású magyarok is, de nem ilyenek vagyunk, hanem két-három ideológia alapján folyvást egymást verő, egymásra acsarkodó-irigykedő szolganép.

Kertész Ákos, gyere haza, neked volt igazad!

Ért persze már meglepetés egy-két embert fajmagyarságával kapcsolatban, hiszen derült itt már ki zsidófaló politikusolról is, hogy a kedves nagymama származása nem kimondottan turáni, és ha a félcigány népesség sorbaállna, hát a Jobbik székházától Csenyétéig állna a sor, de erről nem illik tudomást venni, mi szeretjük az igazságot kerülgetni, mint liba a pocsolyát...
Mindennek dacára a Vezér, aki rossz nyelvek szerint nem a turulban született, hanem Dinicu Pacsirtájában, mégis a nemzetállamot óvja, holott mi, magyarok, egy virtuális nemzet vagyunk a megtestesült multikulti maga.
Ha Poci mindenkit elüldözne, aki nem magyar, akkor maga is migrálhatna farokfelcsapva, de persze ő magát myagyarnak tartja és folyvást a "mi, magyarok" szófordulatot használja.

Holott őt még a saját szarbanszületett alkotmánya sem erre jogosítja fel, hanem a magyar állampolgárok államának időszakos irányítására, míg csak a nép el nem kergeti, mondjuk Mongóliába, oda talán nem tud Ubert rendelni...

Mindenesetre a helyzet kiszámíthatatlan, hiszen az Unió türelme fogytán van, ha sokat okoskodik ez a szellemi lapály, akkor itt maradunk Schengen nélkül, pénz nélkül, nemzetállami drótkerítéseink közé zárva.
Ez az ember nem érti, hogy mit jelentenek számunkra az európai értékek, normák, kultúra, ez csak a harácsoláshoz és az ország megosztásához, saját kis szemétdombja megőrzéséhez ért, de ahhoz aztán nagyon.

Szerencséje van velünk, kevés nemzettel lehetne ezt megtenni.

Persze ennek is vége lesz egyszer, de jó lenne, ha ez az egyszer minél hamarabb eljönne, mert a jellem romlik, a gerinc hajlik, évtitzedek kellenek ahhoz, míg kiheverjük ezt az mocskot, aki már régen túl van azon, amit a repülőknél "point of no return"-nak szotak hívni - ez az a pont, melyen túl
 már nem elegendő az üzemanyag a visszatéréshez.

Vagy mi leszünk a XXI. század kihalásra ítélt vandáljai...


:O)))




2016. január 26., kedd

EZ CSAK ÚGY NÉZ KI, MINTHA POSZT LENNE

De tulajdonképpen ajánlgatom itt mindenkinek a kisdedet, a www.blogaszat.hu címen található napi blogajánlót.
Ezen az oldalon minden nap új posztokat ajánlunk figyelmetekbe.
Azért csináljuk, mert meggyőződésünk, hogy a hagyományos újságírás visszaszorulóban van, helyette a blog a mai újságírás UBER-e.
Jelenleg naponta több, mint kétszáz blogot nézünk át, közülük általában húszonötöt ajánlunk figyelmetekbe, egy rövid kis kivonattal az adott blogból - kedvcsinálónak.
Betartjuk a játékszabályokat, annyit idézünk, amennyit a jog lehetővé tesz, aztán akinek az érdeklődését felkeltette egy téma, az rákattinthat a továbbirányító linkre ("itt olvasható"), mely az eredeti oldalra visz tovább.

Megjelöljük, hogy mikor jelent meg az anyag az eredeti helyén és ha tudjuk, akkor a szerzőt is,
Negatív visszajelzés nem érkezett, blogger még nem tiltakozott, hogy népszerűsítettük, olyannal viszont találkoztiunk, hogy egyébként magas olvasottságú oldalhoz nem férünk hozzá, nem tudunk idézni belőle, de hát minden blogger maga tudja, hogy mi neki a jó.
Meg aztán ezek a portálok nem is blogok a szó hagyományos értelmében, a felületen viszont megjelennek a bánatos bloggerek, akikből vagy újságírót akarnak gyártani, vagy munkáslevelezőt.
Ő felületük, ő dolguk.

Mi ettől még csinálhatjuk önként vállalt dolgunkat, a blogvilág termésének megosztását veletek.
Az oldal olyan, mint az étlapok "mai ajánlatunk" melléklete, lehet belőle válogatni, olvasgatni.

Jómagam rengeteg érdekes posztot olvastam az eltelt rövid idő alatt, ez is a veszélye ennek a munkának - hamar bele lehet feledkezni egy-egy érdekes, színvonalas posztba, aztán a munka meg késik...
Nem erőszak a disznótor, nem kötelező ezt a blogot látogatni, de bátran merem ajánlani nektek, - ott vagyunk a facebookon is...
És miután ezt az oldalt is ingyen csináljuk, ezért - bevétel híján - hirdetések elhelyezésére még nemigen telik, viszont minden megosztással vagy informális ajánlással a segítségünkre lehettek, ha segíteni akartok.
A posztok nektek készülnek, aztán majd ha lesz egymillió kattintás hetente, akkor majd gennyesre keressük magunkat a reklámokból, viszont akkor meghívok mindenkit egy korsó sörre...
Kérlek benneteket, segítsetek, hogy minél többen lessenek be egy percre, hátha itt ragadnak néhányan, ami a mai átpolitizált és egyszerre politikatagadó világunkban szép eredménynek lenne mondható.

Jó olvasást, érdekes posztokat kívánok, egyben kérem a sagítségeteket. 
Tulajdonképpen ez a blog egy édibédi kiscica, bánjatok vele úgy, mintha bájosan nyávogna, osszátok meg ismerőseitekkel, fenyegessétek meg őket, hogy aki nem osztja tovább öt percen belül, akkor az egy tevével fog találkozni, aki viszont továbbadja, annál a jövő héten bekopogtat a szerencse, és utána minden nap libacombot ehet, vöröskáposztával, ha értitek az árnyalt utalást!

Várunk benneteket szeretettel:

A Blogászat stábja

 

GASKÓ

Lemondott Gaskó István a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának  elnöki tisztségéről.
Még időben, habár Jimmy Hoffa sem azonnal került élve eltemetésre, az után, hogy hatalmát elvesztette, kellett néhány év még a börtönbüntetése után, míg - állítólag - egy betonlap alatt elmélkedhetett sorsa fordulásán.
Mindez persze attól is függ, hogy mit tudhat és kinek lehet tőle félnivalója.
Persze, aki paranoiás, az akkor is fél, ha egy karthauzi szerzetessel hozza össze a sorsa, márpedig a mai politikusok között ezzel a betegséggel többen is vígan együttélnek, és a mai szakszervezeti vezér sorsa óhatatlanul összefonódik a politikával.
És mivel nálunk a politika a maffiával is összefonódik, hát a szakszervezeti vezető sorsát nem a párkák szövik, hanem a maffiózók és a pártvezérek.

A szakszervezeti funkcionáriusok sorsa kemény.
Az elmúlt huszonöt évben annyi felé kellett forgolódniuk, hogy szinte beleszédültek.
Megjárták a legmagasabb csúcsokat, amikor azt hihették, hogy szavuk van a hatalomban, vagy akár a hatalom ellen is, de megjárták a legnagyobb mélységeket is, ahol a bányászbéka kezében tartott lámpa a sisaklámpájuk is volt egyúttal.
A magyar szakszervezetek sorsa alapból eléggé hányatott, mert sem a Horthy-korszak, sem a Rákosi-korszak nem kedvezett az érdekvédelmi harcnak.
Előbbi nem felelt meg a tőkés érdekeknek, és a hatalom gyanakvással elegy ellenszenvvel figyelte a bolsigyanús szervezkedést, de nem felelt meg a sztálinista felfogásnak sem, melya szakszervezeteket a hatalom transzmissziós szíjaként definiálta.
Kádár adott némi szerepet nekik, egyrészt a gazdasági és a dolgozók életét érintő kérdésekben kikérte véleményüket, másrészt a népjóléti intézkedésekben adott nekik tág teret.
Segélyezték a rászorulókat, üdülőket üzemeltettek nagy számban, a gyárakban, üzemekben a szakszervezet képviselője tagja volt az üzem felsővezetésének, az üzemi négyszögnek, ezeken a területeken értékes munkát végeztek, mégha sztrákjkokat nem is szerveztek - igaz, nem is nagyon volt rá ok.


Aki a Horthy-kor szakszervezeti munkájáról szeretne képet kapni, az olvassa el Marosán György Tüzes kemence című könyvét, abból megtudhat egyetsmást a kor szakszervezeti munkájáról, a könyvtárakról, a művelődést szolgáló szemináriumokon át a munkás dalárdákig, kórusokig, melyek közösségi teret adtak a munkásoknak.
Nem egy későbbi politikus a szakszervezetekben készült fel majdani feladatára, anélkül, hogy azt érezte volna, hogy ő most ideológiai felkészítésen vesz részt.
A szakszervezeti mozgalom tagjai általában a Szociáldemokrata Párttal rokonszenveztek, de soraikban harcoltak a kommunisták is, akik a szakszervezeti kereteket jól belakva felhasználták a kirándulásokat, a túrázást a politikai munkára, melyre más keretek között nemigen volt módjuk.

A világháború után a politikai baloldal diktatúrájának keretei között természetesen megerősödtek a szakszervezetek is, feladataik sorában megjelent az egészségügy is, maga a betűszó - SZTK -  Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központot jelentett.
A szervezetek beolvadtak, belesímultak a pártállami struktúrába, a hatalom csúcsain is képviseltethették magukat.

A hajdani cseléd, Brutyó János, tagja volt az Elnöki Tanácsnak (mecsoda jó ötlet volt a törvényhozás részleges kiiktatására, de legalább nem tagadták a rendszer diktatórikus jellegét...), az MSZMP Politikai Bizottságának, hallathatta a szakszervezetek hangját,  csakúgy mint utódja, a tavaly elhúnyt Nagy Sándor, akin egyszerűen túllépett a történelem.

A rendszerváltás a szakszervezeteken belül is rengeteg változást hozott, a nagyipar megszűntével szétporladt a szervezett nagyipari munkásság is, a szakszervezetek képtelenek voltak a szétkergetett gyárak, bányák dolgozóinak érdekvédelmére, így aztán a mozgalom számára nemigen maradt terep.
Maguk a szakszervezetek is szétestek, minden párt akart magának egy szakszervezetet, így aztán osztódással szaporodtak, egészen a cselekvőképtelenségig.
Ami mégis akcióképes maradt, az az állam tulajdonában maradt vasútaknál és a közalkalmazottak körében lelhető fel.

A szakszervezetek igazi terepe a munka világában azok a cégek, melyeknél nagyszámú munkavállaló található.
Gaskó a vasutasoknál került a szakszervezeti nomenklatúra élére, ahol a harcot leginkább a baloldali kormányok ellen folytatta, a kormányváltás után nemigen talált magának követelnivalót, pedig az általa is alapított Liga Szakszervezetek  az élet számtalan területét felölelik, ha az ember végigolvassa a listát, hát lát néhány olyan területet, ahol adott esetben markánsabb is lehetett volna az érdekképviseleti munka.
Gaskó szakított a szakszervezetek baloldali hagyományaival, a tevékenysége közelebb ált a mutyihoz, mint a valódi érdekképviselethez, a módszerei pedig kiszolgálták a Fidesz aktuális törekvéseit.
Gaskó rossz lóra - na jó, mondjuk rossz pónira - tett, mert azt a szerepet, melyet magának elképzelt, Gyurcsány mellett eljátszhatta volna, de Orbán mellett ez elképzelhetetlen lenne, - a centrális erőtér nem tolerálja az önálló döntési pontokat, ezeket a rendszer kiveti magából, egy a tábor, egy a zászló, egy a Vezér!

A vasutasok védelmezője eltaktikázta magát, közben persze rengeteg kárt okozott a baloldalnak, és ha egyszer megírják majd a magyarországi diktatúrák történetét, a szülők között meg kell majd említeni őt is.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetében már felismerték kártékony voltát, ezért nem választották elnöknek, most pedig neki kellett lemondania, mert úgy tűnik, hozzányúlt a közös pénzhez, és ez - ha nem kormánytag vagy "közeli", akkor azért még ma sem természetes dolog.
Miután a hála nem politikai kategória, Orbán a kisujját se mozdítja meg érte, nem brancsbeli, nagy a pofája is, ha elbukik, hát így járt.

Nekünk meg nem maradt más, csak a hit az isteni igazságszolgáltatásban, és a remény ennek folyamatosságában.

Ne csalódjunk...

:O))) 

2016. január 24., vasárnap

HÁT AKKOR MOST ITT TARTUNK...

A hétvége két legjelentősebb rendezvénye a demokratikus oldal részéről Gyurcsány évértékelő beszéde és a Bokros Lajos nevével fémjelzett és általa szervezett tüntetés volt.
Vannak dolgok, melyekről már unalmas beszélni is, az ember csak önmagát ismételgeti, mégsem történik semmi átütő, Őfelsége Demokratikus Ellenzéke egyhelyben toporog, jobb esetben forog, mint Blöki a saját farka után.


Talán azoktól kellene indítani, akik csak vannak, de valószínűleg üvegből vannak, mert egyszerűen észrevehetetlenek.
Ha legalább olyanok lennének, mint a biztonsági üvegből készített üvegajtó, melynek jelenlétét legalább akkor érzékelni lehet, ha nekimegy az ember - erről a sógornőm tudna mesélni, akinek nemes metszésű orrát egy ilyen üvegajtó plasztikázta, maradandó eredménnyel.
Szép lett, de fájt, ahogy elmesélte.
A Fidesznek nem fáj, mert a baloldali üvegajtón keresztül úgy közlekedik, mint kés a vajban.
Igen, az MSZP-ről beszélek, akik látszólag rendben vannak.
Pozíciók betöltve, a képviselők szilárdan üldögélnek a Paramentben, sok vizet nem zavarnak - tisztelet annak az egy-két szakpolitikusnak, akik szót emelnek területük visszásságai ellen, és van egy-két fiatal, akikben lenne még energia - utóbbiak láthatólag a pártvezetés fékezett habzású utánpótlását képezik.

A fiatalabb nemzedék el se hinné, de voltak idők - nem is olyan réren - mikor az ifjú Tóbiás a Párt reménységének számmított, csakúgy, mint Ujhelyi István, akiket aztán felzabált a párt pragmatikus kemény makkja, a Puch-gang...
Ők voltak az eljövendő idők forradalmi lángja, csak aztán a mutyista pártpénztárnok lepisilte őket, ma már inkább csak sercegnek, mint tábortűz maradványa az őszi esőben.
Oda jutottunk, hogy lassan már számolni se kell a párttal, hogy az emberek csak legyintenek a neve hallatán, mert minden erőlködésük dacára képtelenek kiizzadni olyan vezetőt, vagy vezetőket, akik programjukkal és személyiségükkel képesek lennének elnyerni a választók rokonszenvét.
Amit a vezetők képtelenek elvégezni a szocialista párt és a szocialista eszmeiség leamortizálása terén, azt elvégzi a természet.

A párt legnagyobb erőssége szervezettsége volt, de a pártépítést valószínűleg bolsevista csökevénynek találták, elfelejtették gyakorolni, fiatal nem jött, maradtak a kiábrándult és elbizonytalanodott öregek.
Őket meg meg lehet venni a rezsicsökkentéssel, el lehet kábítani a migránsoktól való félelemmel, a megfelelő propagandamunka hiányában a hétköznapi életben érvszegények, félnek az agresszív jobboldaltól, mert tudják, senki nem védi meg őket.
Szanyi megtette azt a szívességet a jobboldalnak, hogy eljelentéktelenítette magát, csinált magának unokát és most - valószínűleg - a választók hálátlanságáról elmélkedik, éjszakánként Trockíjnak álmodva magát.


Gyurcsány évértékelőt tartott.
Jól beszél, most is jól beszélt, sőt, volt egy-két pozitívuma is a mondandójának.
Belengette a csókosok által földárveréseken megszerzett  birtokok visszavételét, ami végre valami konkrétum, remélhetóleg a nemsokára bemutatandó program is ilyenekkel lesz tele.
Aztán azért súlyozni is kellene, mert szerintem a szociális problémák megoldása mindent megelőz - ha egyszer a demokratikus oldal kormányra kerül, ebben az országban senki sem fagyhat meg önhibáján kívüli okból...
Családi pótlék, tisztességesebb adórendszer, ilyesmik...
De tulajdonképpen nem is ez a gond ezzel a beszéddel, hanem az, amit Moldova fogalmazott meg precizen, miszerint pofázni könnyű, merthogy azt fekve is lehet.
Hogy az utóbbi időben már ez is hiánycikk volt, arról most ne beszéljünk, de az azért zavaró. hogy tulajdonképpen évek óta helybenjárás folyik.
Azt szokták emlegetni a DK vezetői, hogy megduplázták a szavazóik számát, ami igen dícséretes, csak az a baj, hogy a fejlődés kissé a kannibalizmusra emlékeztet, az MSZP és a DK időnként egymást falja fel, de külső forrásból - inaktív szavazókból, jobboldali pártból kiábrándultakból egyikük se szerez új támogatókat, ami eléggé sajnálatos.
Minden harapásukná
l a nyereség egy kis része elveszik, és aki egyszer világgá ment, az soha nem jön már vissza.
Szóval pártot kellene építeni, fiatalokat kellene bevonni a munkába, mert járókeretekkel is lehet ugyan előre menni, csak lassan.
A fiatalokat pedig csak akciókkal lehet bevonni, mert számukra nem vonzó a pártprogram hatvankettedik variációjának megvitatása, de egy jó kis blokád, egy finom kis szobordöntögetés, egy ütős rendezvény megmozgatná őket.


A mai tüntetés pedig azt hozta, amit előre látni lehetett.
Ha a macskamentők hirdették volna meg a rendezvényt, háromszor ennyien lettek volna a Kossuth téren, ha egy édes cicó farkának levágása elleni tiltakozás lett volna a meghirdetett cél, talán tízszer ennyien is.
Ennyi embert be lehetett volna vinni valamelyik sportcsarnokba, ott mutatott volna valamit két-háromezer ember, de a Parlament előtt nemigen sugároz erőt ez a nagyságrend.
A tüntetés meghirdetett célja Facebook bejegyzésük szerint: "Mossuk le a gyalázatot!

Mutassuk meg személyes jelenlétünkkel is, hogy ezt nem tűrjük tovább!
Mindenkit várunk, akit felháborít a kormány idegenellenes, uszító kampánya!"
Namármost akkor, amikor a kormány éppen a szabadság maradékának garanciális biztosítékait akarja megsemmisíteni, akkor nem a nálunk fel sem lelhető migránsokkal szembeni bánásmód ellen kellene tüntetni, hanem az ennél lényegesen veszélyesebb, önkényuralmi tervek ellen.
Egyetlen dolog ellen - az egy néha több, mint a tíz...
Merthogy az igaz, hogy a tervezett törvényeket nem szükséges alkalmazni, csak ha ok van rá, mégis, ha látok egy favágót láncfűrészt vásárolni, szemem se rebben, de ha egy pszichopata tér be a szerszám-szaküzletbe és vesz egy ügyibevaló kis gépet, hát csak eszembe jut a legrosszabb változat...
Szóval lenne mit tanulni, például szervezést, például tömegkommunikációt, mert a Kossuth-téri beszédek a trolimegállóig se jutnak el, nem, hogy Bivalybürgözdre, Juliska nénihez, a libaól mellé...
Azt mondom, valahol el kell indulni, és szolidárisnak kell lenni egymással, ha Bokros tüntet, ott kell lenniük a szociknak és a DK-nak is, és viszont is.
Még akkor is, ha a polgári közép felé kacsingató DK számára Bokros pártja konkurencia, és ha a szocialisták jelenlegi vezetői se vallanak mostanában szerelmet Gyurcsánynak.
Másként nem megy.
Orbán ugyan el fogja hantolni magát, de ettől még nem törvényszerű a demokraták hatalomrakerülése, ezért dolgozni kell.
Néha az az érzésem, mintha a saját teendőkkel sem lennének tisztában a pártok vezetői.
Itt mindenki nagypolitizálni szeret, holott a dolgok a hétköznapi aprómunka során alakulnak.
Nem látványpékságekre van szükség, hanem néhány jó pékre, szorgalmas és lelkes robotosokra, akkor hiába szabadítja rá Orbán a kiflikre Selmeczi Gabikát, nem ér el eredményt.

Dolgozni kell.

:O)))

2016. január 22., péntek

ROMKOCSMA 56 TISZTELETÉRE

Étlapra, arculatra és dekorációra verhetik el a romkocsmák az állami pénzt az 1956-os emlékév alkalmából – írja a Hvg.hu.
Akár ötmillió forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni ugyanis. A forradalomra emlékeztető reklámmal, koncerttel, színdarabbal is lehet pályázni, de akár a személyzet ruházatának ötvenhatosítására is.

A pályázatokat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak lehet benyújtani, a terveket március 1. és 2017. április 30. között kell megvalósítani.
Hát, mit mondjak, remek ötlet, méltó 56 szelleméhez.
Komolyan fontolgatom, ha bérelnék egy romot, ebből a támogatásból meg is tudnám nyitni, sőt, fel is tudnám virágoztatni!
Talán a Hős utcában kellene kísérleteznem, a hely maga úgy romos, ahogy van, tehát nem kellene mesterségesen leamortizálni, nemrég gázrobbanás is volt arrafelé, tehát a hely hiteles egy romkocsma nyitására.
Többé-kevésbé a vendégkör is biztosított lenne, egy kis marketing, és kalandtúrák versenyképes színhelye lenne, simán lenyomná bármelyik krokodil-túrát a Níluson, papiruszhajóban, alacsony vízállás mellett...
És akkor megpályáznám a pénzt, melyből korhűvé tenném a romkocsmát.
A csapolt sört Kinizsinek hívnám, a málnaszörpöt kis kupicákból tölteném a pohárba, majd némi kavargatás mellett szódavízzel ereszteném fel.
Az igényesebbje rendelhetne Bambit is, az alkoholfüggőknek kevertet, romot, hubertust kínálnék - kísérőnek a sörhöz.
Lenne kéteurós kolbász mustárral, kecsap nem lenne, merthogy akkor sem volt, viszont lenne talponálló részleg talpán alig álló részeggel és egy-két asztal is.
A talponálló megnyitására Rasit kérném fel, ő biztos talpakon áll.
Hogy vigyek egy kis hangulatot is a dologba, a bort a Ferencvárosi pályaudvarról hordatnám a helyi lakossággal, két vödörből egyet megtarthatnának, de a vödröt is a pályaudvarról kellene lopniuk.
Hoogy kalandosabb legyen a dolog, a vendégek a vödrökre célbalőhetnének, ha kifolyik a bor, hát így jártunk...
A kenyeret a kalbászhoz a Százados útról kellene szállítani, teherautóval, kenyérgyár híjján szupermarketből, -annak idején is így szállították eleink, viszont a teherautót lopni kellene, vagy a nép nevében lefoglalni, legyen az a feeling forradalmi!
 A felszolgálók bakancsban és viharkabátban, nyakukban davajgitárral vinnék ki a rendeléseket, miközben a hangszórókból folyamatosan hallanánk a kiáltványt: csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van - erre az úri közönség sírvafakadna...
Később lehetne kis zene is - oly távol, messze van hazám, bárhogy lesz, úgy lesz, stb...
Időnként himnusz, az ajtó előtt géppisztoly-sorozatok, a vendégnek a számla kifizetése után két vulkánfiber nagybőrönddel, hátán a nagymamával csúcsforgalomban kellene átkelnie a Hungária körúton.
De előtte le kellene számolni az ávósokkal, ehhez csak lesbe kellene állni a Zách utca sarkán, ott lakik most a TEK, a fiúk kapnának egy-egy pár sárga cipőt a reklámkeretből és máris korhű a hangulat, fa meg akad arra rengeteg.
A zenét egy rádió szolgáltatná, a zenével váltva időnként bemondanák:
itt a Szabad Európa Rádió, a szabad Magyarország hangja    
A kocsmában a vendégeknek szabadon lehetne vadászni személyes ellenségeikre, a környék bűnözői pedig ingyen sörért biztosítanák a korhű hangulatot.
Időnként körbeszaladná az asztalokat a Farmotoros Giliszta.
Lenne egy kopott mucus is, aki kiszolgálná a felajzott harcosok szabadság iránti igényét, az a bevétel felét le kellene adja nekem.
Kitűzőt viselne: a Nemzet jövendő durva annya...
Dögre keresném magam, emellett nemzetközi hírű lennék, és vastagon visszaélnék a háborús időkben természetes szabadossággal, olyan lennék, mint felajzott szír a kölni főpályaudvar előtt....
Jó üzlet lenne, még úgy is, ha a bevétel harminc százalékát leadom a Keresztapának.
Namármost ezen a télen már százan megfagytak, de ezzel én nem törődnék, mert a romkocsmám jól menne, az ötmillióból meg legfeljebb ezt a száz embert lehetett volna megmenteni a fagyhaláltól, de hát magukra vessenek az élhetetlenek, mi meg ünnepeljük méltó módon a saját szarába fulladt forradalom tizedik évfordulóját!
Aki magyar, velünk tart!
:O)))

2016. január 21., csütörtök

ÚJ ELLENSÉGÜNK - A BÜROKRATA

Úgy látszik, az államnak fel kell készülnie a hét sovány tehén esztendeire, mert fogy a pénz, a világ szinte kiszámíthatatlan, ez az osztrák is hőbörög, hogy nem ad pént azoknak, akik nem akarnak részt venni a menekültkérdés megoldásában... -  ki tudja, holnap mire ébredünk, ugye.
Takarékossági intézkedéseket kell hozni, mert fogytán az ellopható pénz, emellett bejelentett gigamega tervek nyomják a hasban izmos kormányfő vállát, és abban sem lehetünk biztosak, hogy bírja majd a nyomást.
Különösen, ha az osztrákok lezárják a határt Rábakeresztúrnál, oszt itthon kell a nátháját kezeltetni azokkal az orvosokkal, akik átmenetileg még itthon maradtak...


Így aztán meg kell szabadulni azoktól, akik a feladatukat teljesítették, akiknek kegyét idáig kereste a rendszer, le kell őket rugdalni a farkasok által üldözöütt szánról.
A mór megtette kötelességét, a mór mehet.
Különben is -  behelyettesíthető figurák, elhanyagolható feladatok, majd a minisztériumok elvégzik, amit okvetlenül szükséges elvégezni, az se baj, ha a feladat majd akkor derül ki, mikor valamelyik terület már bedől.

A nagytakarítás listája itt található.
A hídon akkor kell átmenni, mikor odaértünk, mondá anno szeretett Vezérünk, és ez igaz is.

Ha jön a pestis-járvány, az nem gond.
Ellenben a hullák eltakarítására majd létrehozunk egy intézményt, az élére kinevezzük majd valamelyik csókost, oszt jöhet a dózer, ha felszabadul, mert jelenleg a magyar közigazgatás és háttérintézményeinek legyalulásával van elfoglalva, országunk nagyobb dicsőségére.
Merthogy a megszűnik országos intézményként az Országos Tisztiorvosi Hivatal, majd a minisztérium ellátja a feladatot, a miniszter elmondja az imát, meg keneteskedik egy sort.
Megszűnik az Országos Epidemiológiai Központ is, ami Mari néninek nem mond sokat, de azért ez az intézmény foglalkozott a járványtannal. most majd az illetékes miniszter mondja meg, kit kell leönteni oltott mésszel, a mészkő-bányák feltehetően már megfelelő kezekben vannak...

De megszünik az Nyugdíjfolyósító Igazgatóság is, éppen csak azt nem mondják, hogy fenntartása okafogyottá vált, mint ahogy megszűnik az OEP, ahol a betegbiztosításokat intézték hajdan, megszűnik az Országos Vízügyi Főigazgatóság is.
Orbánnak könnyű, ő tud vizen járni, a többiek meg tanuljanak meg kopoltyúval lélegezni.
A megszűntetésre ítélt intézmények nagy többsége társadalmilag fontos feladatokat lát el, szakemberek tízezreinek évtizedes tapasztalataitól szabadulunk meg éppen, de hát, mint tudjuk, a szakértelem bolsevista trükk.

A szakemberek mellett az ügyintézők is lapátra kerülnek.
Becslések szerint ötvenezer embert érint a Nagy Terv, hajdan Rákosi ezt racionalizálásnak nevezte, ezek majd ésszerűsítésről fognak beszélni, ha beszélnek egyáltalán.

Az intézmények jelentős része döntéselőkészítő vagy kutatóintézet, de nekem is be kell látni, hogy a döntéselőkészítés itt sokkal egyszerűbb folyamat, mint volt hajdan.
Ma a család leül Felcsúton a konyhaasztal köré, és a mama elmondja, milyennek kell lennie az oktatásnak, a papa a hátfájásával kiválóan ért az egészségügyhöz, a menyecske meg csal álldogál a saját lábán, nincs az a probléma, melyet meg ne tudnának oldani a Család összefogásával.
Kutatni meg azt kell, hogy kitől lehet még valamit elvenni, mert értéket úgy a legkönnyebb teremteni, ha elvesszük másoktól...


Így hát repülnek a bürokraták, a nép ellenségei, a könyökvédős hivatalnokok, akik eddig ott okoskodtak, ha valaki száz mázsa romlott szalámit akart eladni, vagy a idegenforgalmi irodájával Kuala Lumpurban hagyott kétszáz túristát.
Építési engedély se kell, Igazságügyi Szakértői Intézetek se kell, majd ha valakibe belenyomták a kígyómérget, megszakérti a Rogán Tonya, úgyis olyan kígyó-jellegű...
A Vezér szerintem már teljesen becsavarodott, belegabalyodott ebbe a bonyolult külvilágba, mint macska a házicérnába, és most vadul keresi a kiutat.
Most elrohan Moszkvába, ahol Putyin majd jókat derül rajta, merthogy a szerződés értelmében akkor is fizetnünk kell, ha Moszkva egy kapavágást sem tesz Paks ügyében, emellett ezzel magára haragítja az Egyesült Államokat is, amelyik most éppen minden fronton támadja Putyint.
Azt mondják például, hogy személyesen ő adott utasítást a polóniummal megmérgezett áruló eltakarítására.
Nevetséges - olyan, mintha itt azt mondaná valaki, hogy Orbán személyesen adott utasítást Váradi juhász kiiktatására a választások előtt - hát ki hinné ezt el, nem igaz?

Ha az érintett ötvenezer ember most vasárnap kimenne az utcára, ha csatlakoznának hozzájuk a pedagógusok közül ötvenezren, az egészségügyből ötvenezren, a pénzügyi botrányok áldozataiból ötvenezren, a rendkívüli állapot bevezetésére vonatkozó törvénytervezet ellenzői közül ötvenezren, a demokrácia híveiből még ötvenezren, hát Orbán telecsinálná a kevlár alsógatyáját.
Az se lenne baj, ha mindenki kicsit dühös lenne, mert a mosolygó tüntetésekből ez a banda nem ért.
Mondjuk erre nagy reményeim nincsenek, magyarember nem követel, hanem alázatosan esdekel...

Fel kellene ismerni, hogy ez a rendszer erre van építve...


:O)))

2016. január 20., szerda

BUSZOK, TAXIK, SOFŐRÖK, HIÉNÁK

A közösségi közlekedési iparág liberalizációja esedékessé teszi a Volán-vállalatok számára a buszok cseréjét.
Ki is fogják írni áprilisban a tendert a buszflotta frissítésére, természetesen használt buszokra.
A magyar ipar évente párszáz buszt még jelenlegi állapotában is képes lenne gyártani, de ez nemigen kell, jó a magyarnak az urságoktól levetett turibusz is, attól lesz az iparunk versenyképes, hatékony és az ország számára hasznot hajtó.
Nem a buszok miatt fáj a szívem, habár, mikor minap láttam a fonódó villamos miatt megszüntetett buszjáraton a nosztalgia-ikaruszt, azért kicsit belefájdult a szívem, hiszen a negyven éves típus, ma is gond nélkül tette meg a távot.
Még csak randának se volt mondható, inkább csak egy idős dámára hajzott, aki divatjamúlt ruhájában azért még mindig mutatós.
Nem érdemes azt firtatni, hogy miért kellett az óriási tradíciókkal bíró magyar buszgyártást felszámolni, abban az időben nagy pénzek mozogtak, és a nagy pénzek nagy elhatározásokat szültek.
Így lett vége sok-sok értékünknek és így lett a magyar kreativitás honából bérmunkás paradicsom, még, ha kicsit löttyedt is.
A piacot adtuk el, ahova egy pillanat alatt betódultak a versenytársak, így aztán mára a régi dicsőség elenyészett, még ha a szaktudás nem is...



Voltak-vannak persze próbálkozások, de a busz nem olyan, mint a regény, nem lehet az asztalfióknak írni.
Buszt akkor lehet gyártani, ha van rá fizetőképes kereslet, azt pedig nem lehet úgy generálni, ha nincs olyan termék, mely komolyabb nagyságrendben a hétköznapokban is megmutatta már magát.
Prospektussal meg ígéretekkel buszt eladni nem lehet, mert az üzemeltető csak nálunk fogad el olyan buszokat, melyek nem tudnak befordulni egy keskenyebb utcába, ki tudja, miért?
A Volán vállalatok évtizedek óta szenvednek, időnként átszervezik őket, ahány cég, annyi típus, az elővárosi közlekedésben hol monopolhelyzetben vannak, hog a nyakukra hozzák a BKV-t, BKK-t , nekik meg mindig le kell nyelniük a BK-t.
Viszont a kiskirályságokkal ki lehet fizetni a vazallusokat, a szerződéses partnerekkel pedig sok dolgot meg lehet oldani okosba...
Ha az ország érdekeit néznék, akkor központi beszerzéssel kellene kiválasztani azt a típust, melyet a következő évtizedekben használni szeretnénk, és helyzetbe kellene hozni a magyar ipart, melyet a járműgyártás terén  talán a buszgyártásra lehetne legkönnyebben felkészíteni.
Vannak tradíciók, készen állnak új típusok, még élnek a szakemberek, akik képesek lennének buszt gyártani, ha lenne kinek.
Sokszor olyanok vagyunk, mint a gazdasszony, akinek az ólban ott gágognak a libái, mégis elmegy a henteshez, kissé állott és nyálkás libacombokat venni...


Aztán itt van ez a taxis-válság is.Ez arra nagyon jó, hogy megmutatta, hogy a magyar nem hülye, tudja pontosan, hogy melyik követelés jogos, melyik meg csak erőszaos.
Aki azt gondolja, hogy a taxis-blokád idején a nép szerette a taxisokat, az téved, mert már abban az időben sem viselkedtek valami szeretetreméltó módon, de akkor a támogatásuk politikai kérdés volt - a regnáló kormánnyal szembeni elégedetlenséget fejezte ki.
A taxisok azóta csak romlottak, ha választanom kell köztük, meg valamelyik alternatív megoldás között, hát egészen biztosan mást választok.
Valamilyen rejtélyes oknál fogva azt gondolják, hogy úgy kell viselkedniük, mintha ők lennének a közutak császárai, az utas meg egy megtűrt senki, akit időnként fegyelmezni kell.

Amikor a bunkó megverte az Omega kissé leamortizált és semmiképpen sem húszéves zenészeit, akkor azt várta volna az ember, hogy a szakma végre tegyen rendet a saját háza táján, de nem történt semmi.
A Liszt Ferenc Repülőtéren - mely azért kapta új nevét, hogy a Vezérnek Ferihegyen ne legyenek gyomorbántalmai és ne kelljen a nyelvét lengetni, ahányszor csak külföldre utazik - évtizedek óta álla bál, most annyit változott a helyzet, hogy jó orbáni szokás szerint monopolhelyzetet teremtettek, de a bunkóság maradt.
A kockások forgalomirányítója ott ugrál a beérkező utasok előtt-között, és ha belebotlik valakinek a bőröndjébe, akkor azt kihívja ökölpárbajra az oszlop mögé, ahova nem lát a kamera.

Persze ott áll száz taxi a közelben, és a százból mindig akad tíz-húsz erősfiú, úgyhogy az áll le vele verekedni, akinek csepp esze sincsen, viszont óbégat, kurvanyázik, elképesztó stílusban.
Lehet, szeretnünk kellene őket, de valamiért nehezen megy.


Ami meg a monopolhelyzetüket illeti, az teljeséggel vicces, hogy siránkoznak.
Amikor megjelentek a multik az élelmiszerkereskedők fele tönkrement, pedig ők is fektettek pénzt a boltjaikba, adót is fizettek, mégsem hőbörögtek, hanem vergődtek - megpróbálták állni a konkurenciaharcot, vegyes sikerrel.
Az Uber a közösségi aktivitás terméke, épen azokat a cafrangokat nyeste le a szakmáról, melyre a taxisok ma oly büszkék.
Nem mondom, szépen mutatnak a sárga kocsik, tetszik is nagyon, de ha el akarok jutni A pontból B pontba, akkor ez huszadrangú szempont, megelőzi ezt az ár, a rugalmasság, a megbízhatóság és az udvariasság, aztán tőlem lehet a taxi hupikék is.

A feltünő szín a taxi üzemeltetőjének érdekeit szolgálja, a potenciális utas az utcán így könnyebben észreveszi a kocsit.
A konkurenciánál ez másodlagos, mert a kocsira nem kell vadászni, és aki ott dolgozik, az tudja, hogy egyetlen alkalma van bunkóskodni az utassal, mert ha ez kiderül, az életben többé soha nem lesz lehetősége a cégnél dolgozni.
Mindenesetre ez korunkhoz jobban illeszkedő megoldás, a taxisok agresszív része meg visszamehet a billencsre, a sóder nem fogja zavarni őket.
És akkor az árakról még nem is beszéltünk.



Szóval a szakma nem a legjobb imázzsal rendelkezik, ezért is kudarcos a tüntetés, a közöttük levő szolidaritás meg - úgy tűnik - csak verekedéseknél érvényes.
Talán újra kellene gombolni a taxisok kabátját is, úja kellene tárgyalni az üzemeltetés feltételeit  a Fővárossal, mert keresztbefeküdni a kor változásai előtt - reménytelen.
Ha sokáig ragaszkodnak az elképzeléseikhez, mehetnek a Közlekedési Múzeumba.


Jó dolguk lesz, az új igazgatót Vitézy Dávidnak hívják...

:O))) 

2016. január 19., kedd

MAD REX

A rezsit márpedig csökkenteni kell, mert a NER nem hagyja az árokparton támogatóit, minden nap érezni kell a szerető gondoskodást, hogy a legközeléebbi választáson - már, ha nem rendkívüli állapitnak fogják hívni - a szavazótábor jóindulata biztosított legyen.
Ehhez az egyik feltlétel bioztosított, hiszen a nyomdák készen állnak arra, hogy felhasználják a félmillió vödör narancssárga festéket, mellyel megalapozzák a közleményt, mely szerint az új időszámítás és az új magyar állam létrejötte óta mennyit takarítottál meg a rezsidből.
Ahogy múlnajk az évek, ez egyre barátságosabb szám lesz, nagy kár, hogy mellette nincs ott kék alapon, hogy a magyar állam és a kereskedők mennyit takarítottak meg ugyanezen időszak alatt a beszerzési árakon, mert könnyen meglehet, hogy többet, mint amennyit - bizonyítandó szociális elkötelezettségüket - odaadtak a fogyasztónak.
Schwarz bácsi, mint a pénzét lenyelő automatára, erre is mondhatná: Ögyes, ögyes, nem kerül semmibe, mégis hatásos...

Juliska néni, a szomszéd nyugdíjas meg örül, mint akit kétszer fenékberúgtak, hiszen jól járt, fenéken billenthették volna háromszor is, de kettővel megúszta, mert olyanra gondolni se mer, hogy a fogyasztói árak valamiféle automatizmus alapján kövessék a beszerzési árakat, az árképzés nálunk az Úr kezében van, az Úrnak pedig az Isten pénze sem elég.
Hogy a rezsicsökkentésnek nem ő a nyertese, ez sem igen érdekli, mert ő csak a narancssárga alapon feketével feljegyzett számokat látja, és arra esély sincs, hogy fehéren feketével kinyomtatva megtekinthesse Rogán Tonya vagy Szíjjártó külügyér közműszámláit, mert jó eséllyel kiderülhetne, hogy kéthavi rezsicsökkentésükből ki lehetne fizetni Juliska néni egész évi összes közműszámláját, beleértve a kéményseprés díját is, - azt a bizonylatot, melyerről a megtakarításáról szól bátran tárolhatja a hideg konvektoron, aztán majd megtalálják az örökösök, mikor tavasszal kiolvasztják az öreglányt és ők is hálásak lehetnek Orbánnak.


Viszont a további rezsicsökkentéshez kellene azért kis pénz is.
Bölcs vezéreink azt találták ki, hogy kicsit beleturkálnak a kasszába, hátha van ott még valami, és lám, megtalálták a megoldás kulcsát, a paksi atomerőmű majdani szétbontására elkülönített lóvét, a dolgok jelen állása szerint úgy kétszáznegyven milliárdot, ezt majd szétoszthatják igazságosan a fogyasztók között, meg a frissen grümdolt állami közműcégek között, és ameddig le nem áll, egyetlen reakrtor sem fog panaszkodni, hogy nem tesznek több pénzt félre a majdani bontásra és környezeti rehabilitációra.

Orbán lesz a rozsdatemetőben Mad Rex...
Állítólag végül ezt az elképzelést elvetették, de én ebben azért nem vagyok olyan biiztos, mert nem csak úgy lehet lopni egy boltból, ha belenyúlok a kasszába, hanem úgy is, hogy az árut másfelé irányítom, mondjuk az évenkénti befizetéseket szüneteltetem.

Erre legjobb példa az elmaradt adófizetésekből épített Felcsúti stadion, elő lehet valami hasonlót adni Pakssal is, csak az a baj, hogy az üzemidő lejárta után ott fog állni egy radioaktív roncs, az idők végezetéig.

A rezsicsökkentés egyébként igen látványos, de nem hinném, hogy azon kívül, ami a szénhidrogén-származékok bevételből bejön, éppen most még többet el kellene lopni, habár azt belátom, hogy a paksi építkezések elhúzódásából adódó bevételkiesés nagyon fájhat a Vezérnek, csak a gond, meg a kuporgatás, sehol egy libacomb és a terv megvalósítása, mely szerint átképezzük Rasit százlábúvá, sajnos elhúzódik...
Közben a taxisok is szeretnének rezsit csökkenteni, az ugyanis megviseli az idegeiket, hogy a kiállás költségei a drosztra akkor is felmerülnek, ha az utast az UBER szállítja.
Így aztán felhorgadt bennük a demokrata és megszállták a fővárost.
Szép emlékeik vannak az utolsó taxisblokádról, melynek során a nép csatlakozott hozzájuk és meleg teát vitt a barikádokra, míg a szolidaritás most nem egyértelmű, taxival ugyanis azok járnak, akiknek telik erre a rezsicsökkentésből, azok meg xcsak röhögnek a monopolkapitalista törekvéseken.
Juliska néni meg tolja maga előtt a gépesített járókeretet a vészfékkel, merthogy neki erre telik.

Szóval, ideje lenne már leszámolni ezzel a sok baromsággal és valami nyugodt pasit vagy honleányt találnunk az ország élére, utóbbinál az sem követelmény, hogy csinos legyen, de legyen hatékony, mint hajdan volt Meier Aranka...
Orbán utazik Putyinhoz, viszi a felvételi kérelmet a Függyetlen Államok Közösségéhez való csatlakozásunkra, arra a kívánatos esetre, ha kitelik a böcsület az Unióban.
Az Úr igen dühös lehet ránk, hogy még mindig a nyakunkon hagyja ezt a bandát - momdjuk megértem: tulajdonképpen megérdemeljük...

:O)))


2016. január 18., hétfő

MIÉRT ÉPPEN MOST?

Nem hiszek én abban, hogy a dologok a politikában véletlenszerűen történnek, abban még kevésbé, hogy az időzítésük véletlenszerű.
Így aztán abban sem hiszek, hogy a szükségállapot-törvény úgy pattant ki a Vezér bölcs fejéből, mint Zeusz fejéből Pallasz Athéné.
Már csak azért sem, mert az ominózus esetet megelőzte egy kalapácsütés, melyet Hephaisztosz gyógyászati célból mért a fejfájós Zeusz fejére, és jelen esetben- sajnos - még senki sem ütötte meg kalapáccsal a Szent Fejet, mely nem most lett ütődött, hanem gyárilag ilyen.
Maga az ötlet érthető, hiszen igen slampos puccs az, amelyik befejezetlen, márpedig ezt a NER szelleme nem engedheti meg eluralkodni az országon, nix slamperáj, minden elvágólag, esetleg a torkok is.
A szükségállapot attól szükségállapot, hogy szükséges, merthogy a nép teljességgel kiszámíthatatlan.
Van, amikor egy pillanat alatt megbolondul, és ha ilyenkor nincs kéznél a megfelelő eszköz, akkor akár gond is lehet.
A maffia nem szokott semmit a véletlenre bízni, felkészülten várja az eseményeklet, melyek egy részét önkiszolgáló módon szokta generálni, lásd a menekültek ügyét.

Szóval, az nem lepett meg, hogy Orbán a szükségét végzi, ami itt igazán érdekes, az az időpont.
Miért éppen most jutott eszébe ez az attrakció, mellyel bevégezheti a Nagy Művet, a Nemzeti Tébolyda kiterjesztését minden magyar állampolgárra.
Ha bevezeti, márpedig a tervezet szerint ez csak elhatározás kérdése - és az elhatározásokat egyszemélyben ő szokta hozni -, az élet jelentősen leegyszerűsödik, nix ugribugri, teljességgel szabad ország leszünk, ahol szabad emberek azt csinálnak, amit szabad.
Azon azért kissé csodálkozom, hogy az ellenzéki politikusok (mínusz Bokros) ilyen engedelmesen ballagnak a vágóhíd felé, hiszen ha megszavazzák a törvényt - és miért ne szavaznák meg, hiszen senki sem ajánlotta, hogy ezért többet fizetne - akkor igen rövid hír számol majd be arról, hogy migránstámogatás gyanújával őrizetbe vették Gy. Ferenc vállalkozót, aki szökési kísérlet közben életét vesztette.
A szükségállapot azért is jó, mert ilyenkor ellenségeinken kívül lazán meg lehet szabadulni kényelmetlenné vált volt és jelenlegi barátainktól, meg le lehet csippenteni a fejét annak, aki túl nagyra nőtt...
S. Lajos sem ülhet nyugodtan a hirdetőoszlopain, igen könnyen előfordulhat, hogy új betonalapot kell készíteni az egyiknek, melyet aztán megerősítenek egy Lajossal.
Még hasznios is lehet az ügy nemzetgazdaságilag, hiszen ötletet adhat a szegények álló helyzetben történő elhantolásához a temetők jobb kihasználása érdekében.
Mama kiviszi papát a hátán a sírhelyre, oszt jöhet a kalapjára a föld, - három papa is elfér az eddigi egy helyett...

De hogy miért éppen most, ez itt a kérdés.
Nekem két tippem van erre, az első hogy közeleg október 23.-a, a sajnálatos események hatvanadik évfordulója, a banda pedig emlékezhet arra, hogy mennyire egyszerű volt néhányszáz ember célszerű felhasználásval lángbaborítani a Fővárost.
Azt is tudják, hogy a tömeg manipulálható, a fiatalok kedvelik a balhét, meg inkább vevők az akciókra, mint a világmegváltó fikciókra, és azt is tudják, hogy ma ezerszer több okot lehet találni a lázongásra.
Emellett azt semlehet tudni, hogy a stadionok népe lekötelezettje-e még a Pocistának, hiszen volt rá már példa, hogy a pléhmadár tövében elégedetlenkedtek azok, akiknek éppen hálásnak illett volna lenni.
Nehéz a diktátorok sorsa, a plebsz hálátlan és feledékeny...
Ha akadna valaki, aki képes egy lelkesítő, ámbár kissé erőszakos alternatívát felvázolni a felháborodott népnek, ki tudja, mit lennének képesek tenni a méltóságteljes ünneplés helyett?
Mikor a diákok meglátogatták a Lendvay utcai Fidesz-székházat, a Hős Tábornok aggodalma nem ismert határokat, pedig ott az összes szervező saját embere volt, de mi lesz, ha most olyan szervezi, akit nem lehet kézbentartani?
Mi lesz, ha most nem egy tankot fordítanak a rendfenntartóknak, hanem mnondjuk ezer személyautó állja el az útjukat, miközben a tömeg a rendőröket éltetve hajigálja kockakövekkel a TEK munkavállalóit?
Jobb a kockázatokat kivédeni, te meg majd ülsz szépen a szobádban és nézheted a televízió kilencvenkilenc csatornáján, amint a Höős, ki csak éértüünk él emlékezetedbe idézi, hogy hogyan zavarta ki az oroszokat anno, nem törődve a következményekkel, bátran kivetve magát a földszinti ablakon.

A másik dolog húzósabb, mert ha kicsuknának bennünket az Unióból, akkor a helyzet valóban igen könnyen eldurvulhatna.
Márpedig éppen errefelé tartunk.
Viviane Reding volt uniós biztos A Die Welt című német napilapban  úgy értékeli, hogy az EU éppen elég gonddal küszködik, ám a legveszélyesebb válság most van kialakulóban a földrész keleti felén, ahol áldatlan szövetség formálódik az uszító Orbán Viktor és Kaczyński között. Társul hozzájuk a szlovák és a cseh vezető, de a visegrádi államok az unió alapjait igyekeznek kikezdeni. Egyirányú utcának tekintik a toleranciát és a szolidaritást. Haszonelvű módon csak arra hivatkoznak, ami nekik közvetlenül előnyös. Ezt az önzést azután nacionalista lármával hirdetik.Reding rámutat, hogy akinek nem fontos az emberi méltóság, a szabadság, egyenlőség és testvériség, annak érdemes elgondolkodnia azon, hogy valóban Európához akar-e tartozni. Ha úgy dönt, hogy megy, senki sem fogja marasztalni. Európának csapatjátékosok kellenek, és nem kerékkötők. 
Az osztrák kancellár is nyilatkozott :  Aki pénzt kap az EU-tól, az nem teheti meg, hogy ne vállaljon részt a menekültek tisztességes és arányos elosztásában – jelezte. „Azok, akik az EU-s támogatások befogadóiként elutasítják, hogy részt vegyenek ebben, megnehezítik azon államok dolgát az EU költségvetésének elfogadásakor, mint Ausztria, akik nettó befizetők" – mondta Faymann.
Ha egyszer az Unió vezető államainak hasában eldől a borjú, akkor igen hamar nagy baj lehet, márpedig ezt nem fogja szó nélkül lenyelni az ország, hiszen ez magát a nyomort jelentené.
A jelenlegi beruházások során önerőből a bekerülési érték tíz százalékát fizettük önrészként, ez is sok esetben gondot okozott.
Ha az Unió nem támogat bennünket, akkor a jelenlegi beruházások tíz százalékára lennénk képesek, az Unió országaiban dolgozó magyarok jelentős részének sorsa pedig bizonytalanná válna.
A mezőgazdaságról ne is beszéljünk...

Hogy ezt hogy kezelné a nép, az erősen kétséges, de hogy lennének sokan, akiknek ez nem tetszik, az biztos.
Orbán most elrohan Putyinhoz cumira, hát, várjuk ki a végét, mert abban azért reménykedem, hogy ha el is fogadják a törvényt, ehhez lesz egy-két szava az Uniónak is.
Lehet persze, hogy ameddig mi a reményhalban bízunk, addig az unió egy ráját favorizál...

:O)))

2016. január 16., szombat

LÁZÁR ÜRÜGYÉN

Kikaptam.
Az olvasó megrótt, mert mertem leírni néhány szót Lázár János pozitív tulajdonságairól.
Volt, aki súlyos pénzeket látott a háttérben, mások arra gyanakodtak, hogy valami romlottat ehettem.
De volt, aki egyszerűen csak hülyének nézett, hogy egy jövőbeni miniszterelnöki posztra elfogadható alternatívaként kezelem a fácángyilkos kancelláriaminisztert.
Sokan azt gondolták, hogy szeretem, pedighát az érzelmeimet ritkán szoktam politikusokra pazarolni, bírálóim jelentős részével szemben…
Tulajdonképpen magam hibáztathatom.
Nem írtam talán elég világosan, habár bírálóim egy részének maga a név is elég volt, hogy vörös köd borítsa el szép szeme világát, és haladéktalanul saját démonaival kezdett el hadakozni, jóllehet, én csak egy a mai állapotok alapján prognosztizálható tényt rögzítettem.
És ez rettenetesen felháborította azokat, akik nem szeretnek szembenézni a valósággal, helyette azt álmodják, ha szeretett miniszterelnökünknek történetesen félrekezelik az influenzáját Grazban és végképp bekattan, akkor az üresedést Gyurcsány fogja betölteni, esetleg a szocialisták harmadnapon feltámadnak, és Tóbiás vezetésével elindulunk a felvirágzás felé.

Rossz hírem van, nem ez fog történni.
Egyrészt ugye a Fidesz nem fogja engedni, hogy a hatalom ebek harmincadjára kerüljön, mert a hatalom pénzt jelent, presztízst jelent, gyerekeik jövőjét jelenti.
Ők már beleszoktak a jóba, és onnan önmaguktól soha nem fognak távozni.
Vagy jöhet a szélsőjobb, abba pedig bele fog dögleni az ország.
Ha a Fidesz nem robban azonnal szét – de nem fog, hiszen ott van Kövér, meg az a kör, akinek anyagi érdekei közvetlenül a parlamenti döntésektől függnek – akkor a Fidesz jelöl és választ új miniszterelnököt – de akkor is ez történik, ha I. Viktor Mihályt királlyá koronázzák.
Azt írták néhányan, hogy ők Lázárt nem tartják elfogadhatónak, amin leginkább csak derülni lehet.
Miért, Orbánt elfogadhatónak tartják?
Vagy hadd idézzek egy klasszikust – nem tartják elfogadhatónak – na és?
Ami Lázár személyét illeti, ő csak egy lehetséges jelölt, a kérdés pedig az, hogy van-e nála jobb jelölt a jobboldalon, merthogy az új miniszterelnököt a jobboldal fogja megválasztani. Erre három variáció van: Vagy a Fidesz, vagy a Jobbik, vagy ketten, koalícióban.

Bírálóimnak egyetlen kérdést tettem fel: ha nem Lázár, akkor ki lenne kívánatos, vagy akár „elfogadható” – hangsúlyozva, hogy senkit nem érdekel, hogy egy DK vagy szoci aktivista elfogadja-e a jelöltet vagy sem, a mikropártok aktivistáinak véleménye meg végképp érdektelen.
Így aztán Lázár személyét sem a demokrata elvekkel összevetésben kell vizsgálgatni, hanem mondjuk egy Rogánnal, Varga Mihállyal, esetleg Kövérrel való összevetésben.
Ebből az aspektusból tartom az ország számára kedvezőbb megoldásnak Lázárt.
És nem szeretem, mert ő is maffiózó, de neki legalább van esze.
Az ország számára pedig olyan politikus lenne kívánatos jobbról és balról egyaránt, aki kompromisszumkész, aki tud mérlegelni, aki nem elmebeteg, aki képes arra, hogy magas pozíciójában az ország valódi érdekeit képviselje a nemzetközi porondon.

Ha lenne más választási lehetőség, hát természetesen lelkesen támogatni kellene, de ha valaki belenéz a naptárba és meglátja, hogy 2016 januárját írjuk, akkor - ha el tud számolni huszonhatig -, azt is tudja, hogy elfogyott az idő.
Huszonhat hónap nem elég arra, hogy egy győzelemesélyes miniszterelnök-jelöltet felépítsen egy párt, de itt egy győzelemesélyes pártot is fel kellene építeni, és ez az idő arra végképp kevés.
Továbbá meg kellene találni a szövetségeseit is, merthogy jelenleg egyedül nem megy, de a potenciális szövetségesek továbbra is egymás kinyírásával vannak elfoglalva.
Ne essünk tévedésbe, a választóknak csak nagyon kicsi része vagyunk mi, itt az interneten, de az ország nagyrésze nem rendelkezik internet-hozzáféréssel, a potenciális demokrata választók többsége még számítógéppel sem.
Aki pedig mégis, az általában meghirdeti, hogy őt nem érdekli a politika és a számítógépen csöcsösmacákokat nézeget, vagy a youtube-on retroslágereket hallgat, esetleg a facebookon védi a cicákat és kutyusokat, és szörnyülködik a fókabébik lebunkózásán.

Ha itt Orbánt eltakarítja valaki, az ma csak saját táborán belül lehetséges.
A helyzet olyan, mint Rákosi kapcsán volt, őt sem a demokraták takarították el, hanem a nemzetközi helyzet változása és a megerősödött belső pártellenzék küldte száműzetésbe, és utána sem a demokraták jöttek, hanem – némi cikk-cakk után Kádár.
Persze, ha lenne elemi tömegfelháborodás, akkor bekövetkezhetne egy román forradalomhoz hasonló fordulat, de ne felejtsük, a hatalom ott sem a demokraták kezébe ment át, hanem Ceausescu vazallusai nyilvánították magukat szabadságharcosoknak – mint Simicska.
Ott volt politikai erő megszervezni a spontán forradalmat, melynek végén hihetetlen sietséggel ki kellett végezni a Conducatort és a mérnök-akadémikus asszonyt, a legcsendesebb ember a halott ember, ugye.

Itt nincs erre erő, és nem is lesz, amíg csak a hatalom jelenlegi kedvezményezettjei nem érzik azt, hogy ha nem tesznek valamit, akkor ugrik a lóvé…
A másik dolog, ami zavar, hogy talán el lehetne kezdeni a söprögetést a saját portánk előtt is, mert egyre inkább úgy érzem magam, mintha egy szekta tagja lennék, aminél semmit nem utálnék jobban.
Azt gondolom, hogy nem nekem kell egyetlen politikus szolgájának se lenni, hanem a dolog fordítva egészséges.
És jogom van a kételkedéshez, a lehetőségek és a helyzet szabad vizsgálatához, a tárgyilagossághoz, viszont felettébb felzaklatna, ha bárki, bármilyen szinten előírná, hogy mit gondoljak a bennünket körülvevő világról.
Nem szeretem a kompromisszumképtelen embereket, és nem szeretem a gyűlölködést sem.
Én olyan Magyarországon szeretnék élni, ahol bátran vállalhatom baloldali-liberális elveimet, ahol a szomszédom könnyes szemmel büszkélkedhet magyar voltával, én meg szabadon röhöghetek rajta, mert tudom, hogy elsikkasztja szerelmetes hazájától az adót, merthogy más dolog az üzlet és más a szerelem, ugye.
És ha nekem van egy barátom, akit ezer éve ismerek és történetesen jobboldali, akkor nem kell amiatt pironkodnom, hogy szóba állok vele, horribile dictu megiszunk együtt egy sört.
Olyan országban szeretnék élni, ahol az országot olyan emberek vezetik, akiket tisztelni lehet, de ha már ez lehetetlen, akkor szeretném a kisebbik rosszat választani, pontosabban annak drukkolni, hogy akik arról az oldalról szavaznak, azok azt válasszák, akit én a kisebbik rossznak látok.
És nem szeretnék állandóan harci körülmények között élni.

Kompromisszumkésznek kell lenni, mert a gyűlölet gyűlöletet szül.
Meg kell próbálni megérteni a velünk szemben álló embert, el kell fogadnunk, hogy ő máshogy van bekötve, és meg kell próbálnunk egyezségre jutni vele, a saját környezetünkben éppúgy, mint országosan is.
Merthogy kilenc és félmillióan élünk ebben az országban, közülük némelyek a libára esküsznek, mások a tyúkra, de ettől még mind magyarok vagyunk, 
ha tetszik, ha nem.
Sváb, jász, bunyevác, zsidó és cigány magyarok, na meg természetesen a magyar-magyarok, a Zázriveczek, a Csurkák, a Rogánok meg a többiek.
Beszélni, beszélgetni kell egymással, mert soha nem lesz itt béke, ha nem próbáljuk megérteni a többiek gondolkodását, és ez nem jelenti azt, hogy egyet kell értenünk vele.
Nem igaz az sem, hogy a jobboldalon csak idióták és csibészek léteznek, ott is rengeteg az érték, sok az okos ember, és attól mi semmivel sem leszünk nagyobbak, ha nem ismerjük el az észt, a teljesítményt.

Kádárt úgy hívták, hogy a kompromisszumok robotosa.
Harminc békés évet adott az országnak, bonyolult bel és külpolitikai körülmények között.
Nekünk nincs most ilyen szerencsénk, hát legalább el kellene kerülni a tragédiákat.
Gyűlölködéssel becsukott szemmel a falnak menetelve nem fog sikerülni.
A demokrácia ugyanis a folyamatos alkukról és ennek eredményeképpen kialakuló kompromisszumokról szól.
A diktatúra, a gátlástalan akaratérvényesítés pedig jobbról is, balról is bűn.
Nem az a demokrácia, ha nekünk van igazunk, hanem az, ha a mi igazságunkban benne van az ő igazságuk egy szelete is.

Kár, hogy ezt sokan nem akarják megérteni.
:O)))