2016. március 31., csütörtök

KIS SEGÍTSÉG PUKLI IGAZGATÓ ÚRNAK

Látom lelki szemeimmel, amint Pukli igazgató úr úgy kb. két hónap múlva ül ágyacskája szélén és tenyerébe temetve fejét bánatosan kérdi: Miért?
Miért?

Hiszen olyan jól indult minden, volt lelkesedés, volt összefogás, segített a társadalom, ömlött felénk az együttérzés, a megértés, a bizalom, és most itt ülök egymagam, a KLIK helyett egy kétszer akkora KLAK tövében, zsebemben a rendőrségi idézés, zendülés előkészítésének gyanúja - gyanúsítottként - van a sitten kényszermunka?
Sajnálom, valóban, megpróbálok segíteni neki.

A társadalom nem iskola, mások a szabályok.
Természetesen egy országos lázadás vezetése sem vethető össze egy iskola igazgatásával.
Ezen túlmenőleg az emberanyag is eltér, hiszen nem gyerekek lelkesítéséről vagy fegyelmezéséről van szó, hanem sokat tapasztalt felnőttekről, a tetejébe olyanokról, akiket személyesen nem is ismerhet a mozgalom vezetője.

Van közöttük forradalmár (egy-kettő) és vannak konformisták (az összes többi...).
Tulajdonképpen mindegyikük sötét ló, akiknek ezerféle elképzelése és szívfájdalma lehet, mint ahogy az elérendő célt is ezerféleképpen tűzik ki önmaguknak.
Van, akinek elég, ha megszüntetik a kötelező iskolában-tartózkodást, van, aki még a KLIK-et is utálja, a tanfelügyelőt meg szívből, igazán, de vannak olyanok is, akik számára csak az elég, ha az aktuális nemzetvezetés bokáit az Oktogon lámpaoszlopain egymáshoz csapdossa a tavaszi szél.
Közöttük kell összhangot teremteni, mert hiába állapodik meg a mozgalmat irányító agytröszt egymással, ha a tömegekben nincs meg az egyetértés az elérendő cél tekintetében.

Az elérendő célt konkrétan és egyértelműen kell meghatározni, figyelembe véve a várható támogatottságot.

Ha én lelkes vagyok, az nem jelenti azt, hogy a tanárnő, aki egyedül neveli kisfiát hasonlóképpen lelkes lesz, feledve a lehetséges retorziókat, melyek a hatalom helyi képviselői részéről érhetik.
Nem mindenki Petőfi.

Nem lehet egyszerre harminchét célt kitűzni, mert az kontraproduktív, nem mozgósít, ellenben a sok cél között elvész a lényeg.
Egyszerre legfeljebb három-négy célkitűzéssel lehet operálni, a résztvevők és a társadalom körében legnépszerűbb követelésekkel lehet kezdeni, melyekkel mindenki azonosulni tud.

Ha egy mozgalmat együtt indítok a szakszervezetekkel vagy a Matyóminta Hímzőszakkörrel, akkor menet közben nem lehet előretolakodni, hanem kínosan ügyelni kell a demokrácia játékszabályainak betartására.
Különösen akkor, ha magam is jól tudom, hogy egy ilyen mozgalomban mindenkinek mások és mások a lehetőségei, ezért egy szakszervezettől elvárni a törvényszegést - eleve övön aluli ütés.
Márpedig egy ilyen mozgalomnak tömegtámogatásra van szüksége, és ha a résztvevőket megvezetem, megsértem vagy háttérbe akarom szorítani, akkor abból csak a baj lesz - elfogy mögülem a tömeg.

Ez pedig azért veszélyes, mert az emberek csak ahhoz csatlakoznak, akiben látják a győzelemre esélyest, meg ha azt érzékelik, hogy a tömeg egy irányba vonul.
Ilyenkor szinte beszippantja magába az egyént, de ha egy-két csoport megáll, akkor sokaknak támad kedve megállni és szemlélődni, latolgatni az esélyeket.
Minden forradalom és minden tömegmozgalom sikerének kulcsa a mozgás, nem véletlen vonulásznak a sikeres mozgalmak fel-alá, a mozgás maga is mozgósít, a jelszavak skandálása erősíti a kollektív érzést, az egyén a "mi" részévé válik, és elkezd a többiekkel azonosan viselkedni.


Egy miozgalom olyan, mint a rendőri intézkedés, ha már egyszer belekezdett a csapat, akkor a folyamatot végig kell vinni, akár a munkaerő-közvetítő iroda ajtajáig is, azonnal, határozottan, megszakítás nélkül.
Nem adhatunk a hatalomnak sem időt, sem egérutat, folyamatosan nyomás alatt tartjuk, különben pofára esünk.
Ha mód van rá, naponta adunk új és új megoldandó vagy kommunikálandó problémákat, mert abból mi kimeríthetetlen készletekkel rendelkezünk, míg a hatalomnak se szándéka, se olyan részletekbe menő ismerete nincs, amivel átvehetné a kezdeményezést.
Például lehetne követelni a kerekasztal azonnali feloszlatását, a kormányzati jószándék bizonyítékaképpen, ezt alá lehetne támasztani például az iskolai technikai személyzet sztrájkbizottságainak megalakításával - ehhez persze kellenek a szakszervezetek is, de be lehetne vonni ebbe az egészségügy műszaki-technikai személyzetét is, hadd örüljön Viktor.
Lehetne követelni a mindennapos testnevelés feltételeinek megteremtését, és szüneteltetését addig, amíg ennek feltételei nem adottak, ezt pedig egészségügyi és higiéniai  érvekkel lehetne indokolni.
Az egész ország röhögne, ha szakemberek bebizonyítanák, hogy ez a gyerekek egészségének rovására megy, kivéve persze az érintett szülőket, akik végtelenül dühösek lennének gyermekeik egészségének veszélyeztetése miatt.
Némi kreativitás szükségeltetne.


A közbeszédet sem kell megengedni, hogy a hatalom tematizálja, nem egészséges az, ha egy Lázár kiröhögheti a tanárokat és sikertelennek nyilváníthatja a megmozdulást, még ha saját szemszögéből nézve igaza is van.
Persze az, hogy egyáltalán erről beszél, már maga a siker, de ezt tudni kellene kommunikálni is.

De kommunikáció ide, kommunikáció oda, ettől még önvizsgálatot kell tartani és sürgősen korrigálni kell a nézeteinket, mert abban igaza van, hogy a támogatók tömege kezd olvadozni.
Ezt nem értik sokan a demokraták oldalán: erőt kell mutatni, és ha polgári engedetlenséget hirdetek, akkor meg kell mondani a hatalomnak, hogy a résztvevőket nem érdekli a hatalom nagylelkűsége, vállaják a törvényes következményeket.
Ha a hatlom nagylelkűsködhet, akkor az a külső szemlélőben azt a benyomást kelti, hogy néhány hőbörgő áll szemben a higgadt és nagyvonalú hatalommal, holott ismerjük őket - sem nem higgadtak, sem nem nagyvonalúak, sőt.
Ha retorzió ér valakit, vagy valakiket, akkor a társadalom majd segít, de ha szemetet szedünk polgári engedetlenség címen, maximum sajnálkoznak rajtunk, rosszabb esetben kiröhögnek.

Sajnos, ez a történet olyan már megint, mintha Orbán kottájából énekelnének a pedagógusok, már megint sikerült több részre szakítani a tiltakozók tömegeit, az egyik két hetet ad, a másik egérutat, a harmadik meg csak nézegeti, mit tesznek a többiek és vár, hogy valaki kikaparja a gesztenyét...
Fel kell mérni, mire képesek a pedagógusok, de azt is, hogy mit hajlandók vállalni, ehhez képest kell kidolgozni a taktikát, merthogy egy mozgalmat nem lehet improvizatív nmódon vezetni.


Lenne még sok apró dolog, ami mind-mind fontos, szülők tájékoztatása, tanulók felvilágosítása, szervezési kérdések, tájékoztatási kérdések, a társadalom más csoportjaival való együttműködés, de az biztos, hogy ez a műsor nem egy stand up comedy Pukli igazgató úr részére, hanem egy sokszereplős nagyopera, kórussal, statisztákkal, énekesekkel - akik jó esetben mind-mind az előadás sikere érdekében dolgoznak.


Még nem késő, még lehet korrigálni, esetleg elnézést kérni azoktól, akiket rohantunkban fellöktünk vagy oldalra szorítottunk.
Mert a kulcsszó mégiscsak az egység.
Nem lenne szabad elfelejteni...


:O)))

HOVA MENNEK A SZOCIALISTÁK?

Szerintem tönkre.
Sajnálom nagyon, jóllehet a folyamat, melynek vége az lesz, hogy logót cserélnek - egy leveskocka lesz az új jelkép - nagyon régen kezdődött.
Tulajdonképpen az egész magyar fejlődés a rendszerváltás körüli években már magában hordozta a förtelmes jelent.

Megjelentek a jobboldali pártok, elkezdték a szerecsenmosdatást, nekikezdtek a Horthy-kultusz megteremtéséhez a Hóbagoly vezényletével. 

Antall és társai hihetetlen arroganciával párosult gazdasági analfabétizmussal vágtak bele a társadalom átalakításába, mintha sok-sok Hegedűs Zsuzsa álmodta volna meg a szebb jövőt.
Pontosan lehetett látni, hogy ez a vonal a horthy-fasizmusra fut majd ki, ami Torgyánnal megspékelve ugyan viccesen festett, de az eredmény mégiscsak vérfagyasztó.


A kispolgári értelmiség is hozta a formáját, radikális ordibálói elfoglalták a közbeszédet, demagógok és doktrinerek voltak, aztán megszagolva a hatalmat és a pénzt, tettek néhány elvi engedményt saját maguk tekintetében.

Kisdobos-szervezetük - a Fidesz - azonnal kimutatta foga fehérjét, a hatalommal közös mutyiba kezdett, melynek eredményeként már akkor is említésre méltó összeget loptak, majd a zsákmányt elosztották egymás közt, ebből lett Orbán papa kőbányája is.
Mitől lettek volna jobbak a hatalom birtokában?


Balról ott volt az MSZMP utódpártja, meg az az izé, amit arra a célra hoztak létre, hogy legyen egy szélsőbaloldali erő is a palettán.
Voltak még viccpártok viccpolitikusokkal, hamar elhaltak, az MSZP elhagyta a nevéből és ideológiájából a munkást, a Népköztársaságból a népet, és elkezdett balközépre mozogni, ami a hajdani MSZMP-től határozottan jobbra volt - csak az volt a baj, hogy ott a párt vezetőin kívül nem volt senki.

Míg Horn élt, addig még futotta némi tömegtámogatásra, de az örök hátrálás, a múlt megtagadása meghozta eredményét - a párt seggreesett, hogy kissé rusztikusan fogalmazzak.
Ez a párt elhatárolódott a múlttól, a tradícióktól, ideológiIag egyre zavarosabb lett, belső demokráciája elkopott az örök kamarillapolitizálásban, és bár úgy tett, mintha szociáldemokrata-szocialista szeretne lenni, de szép lassan átalakult pénznyerőgéppé a pártnomenklatúra számára.
A tagság megöregedett, fiatalok alig-alig jöttek, akik jöttek, mára azok is betagozódtak szépen Laci bácsi majomcsordájába, még a legértelmesebbek sem képesek túllépni  a múlton.


Ezen egyébként nincs mit csodálkozni, hiszen az elmúlt negyedszázadban az egész magyar politikai osztály a jövő helyett a múltat akarta megnyerni, és amikor valaki elkezdett a jövőről beszélni, úgy néztek rá, mint borjú az új kapura.

Ez a mai helyzet nagy tragédiája, mert a jobboldalon Orbán ráérzett erre és a Horthy-feelinget akarja visszaadni az erre fogékonyaknak, hogy a rendpártiság és tekintélyuralom égisze alatt nyugodtan szét tudja lopni az országot.
Nemmellesleg az se baj, ha ki tudja élni megrendült egészségi állapotából adódó vágyálmait, mint Legfőbb Hadúr.

Nem mondom, hogy Gyurcsány elképzelése a világról mindig koherens lett volna, de egy biztos, ő volt itt az egyetlen - akkor még baloldalinak mondható - politikus, akinek egyáltalán volt valami elképzelése a jövő Magyarországáról - méghozzá korszerű elképzelése volt.
A többiekről jobb nem is beszélni.
Ha valaki a Jobbik elképzeléseire kíváncsi, keresse fel Érpatakot, és elégedtten állapíthatja meg, hogy ez a csúcs, amit széljobbék ki tudnak izzadni magukból.

A Fidesz gazdaságilag Matolcsyt, ideológiailag Schmidt Máriát adta nekünk, a jövkép pedig az ezer stadion országa, az iskolák folyosóin tornázó gyerekek Észak-Koreája.

A liberálisok eltüntek, mint liba a hófelhőben, a fene tudja, kár-e értük.
Szerintem az egy Kuncze kivételével azokért, akik képviselték őket, nem nagy kár.
A szélsőbaloldalon a pártelnök és családja maradt, a baloldal meg olyan üres, mint a sivatag.
A szocialista vezetés egy része lepaktált Simicskával, le fog paktálni bárkivel, aki egy kis pénzt lök nekik, a tisztességes baloldali politikusok, szakpolitikusok meg mint a búsképű lovag, neki-nekirontanak az ellennek, de szélmalmok ellen harcolnak - harcostársak nélkül.

A párt helyi szervezetei elkoptak, pártépítés nemigen van, a párt politikusai rettegnek nyilvánosan felvállalni nézeteiket, mert a helyi hatalom is a gengsztereké.
Leginkább úgy képviselik elveiket, ha vannak, mint ahogy a hívők tették Rákosi idején.
Közben persze a Fidesznek nevezett Orbánviktor pontosan kiszámított elképzeléseinek megfelelően az egész pártstruktúrát ellehetetlenítették - részben a politikai ellenfél, részben a pártok saját maguk.
Most ott tartunk, ha a Fidesz nem vigyáz, akár egydül is maradhat a pályán, mint hajdan a németeknél a NSDAP, ehhez már csak egy kis megfélemlítés kell.
Szögesdrótból egyébként jól állunk.


És most a szocialisták ismét pártelnöki castingot tartanak, melynek nyertese valószínűleg az lesz, aki legjobban tud Gyucsányozni.
Szánalmas.
Nem azt a hétszáznyolcvanezer volt párttagot siratják, akiket elvesztettek az úton, hanem azt a hatezret, aki elment Gyurcsánnyal új pártot csinálni, és azóta is kitart a pártelnök mellett, mellesleg bátrabban, mint a szocialisták a saját pártjuk mellett.


Ha elnézegetjük a szocialisták jelenlegi vezetését, hát nemigen látunk karizmatikus személyiséget se közel, se távol, nemigen látunk határozott ideológiát, vonzó jövőképet.
Ha a párt vezetői azt hiszik, hogy a szavazótábor esetleges növekedéséhez közük van, hát tévednek.
Ezt az eredményt Orbán hozza nekik, mert jönnek vissza a csalódott kóbor szavazók, akik még emlékeznek, honnan bóklásztak el, még emlékeznek a régi karámra, az akol melegére meg a régi szép időkre.
De ennek egy pillanat alatt vége lehet, elég lesz hozzá egy áfacsökkentés, vagy egy gyógyszerár-támogatás, mely mindenre kiterjed, csak a cavintonra nem...

Sajnálom a szocialistákat, sajnálom magunkat, mert ez így nem fog menni.
Ha a demokratikus pártok egymás ellen harcolnak, abból csak bukás lehet, de persze a listavezetőknek azért áll a  parlamenti hely a következő ciklusra.
Ezért folyik most a harc, nem a pártért, nem a  közös jövőért - és talán ez a legnagyobb baj.
Orbánt holnap megütheti a guta, elviheti az infarktus, megmerényelhetik - de ettől még nem lesz az MSZP-ből komoly társadalmi súllyal rendelkező párt.

Esetleg dolgozni kellene érte...
 

:O)))

2016. március 29., kedd

EURÓPA ELRABLÁSA

Hiába no, a világ bonyolult.
Minden jel arra utal, hogy Európa lakosságának, ha meg akar felelni a globalizálódó világ kihívásainak, akkor létre kell hoznia egy erős, jól szervezett államot, mely alapértékek és alapintézmények tekintetében egységes, mely gazdságilag, politikailag és katonailag versenyképes tud lenni a világ óriásaival, Kínával, Indiával, az Amerikai Egyesült Államokkal, Oroszországgal.
Ez utóbbi különleges és érdekes helyzetben lenne, ha Európa politikusai képesek lennének megőrizni ép eszüket, képesek lennének öt napnál hosszabb távra előre gondolkodni, ha már öt napnál hosszabb időre visszaemlékezni képtelenek, pedig tudhatnák: állítólag Európa az Uralig tart...
Természetesen annak, aki szereti a realitásokat, rengeteg tényezőt kell figyelembe vennie, ha a jövőt szeretné prognosztizálni, és még így is nagy a tévedés lehetősége, de azért alapdolgokban nem lenne érdemes illúziókban ringatni magunkat.

Az első dolog, amit figyelembe kellene vennünk, az Kína szerepe.

A XXI. század Kína évszázada lesz, ennek jeleit már ma is érzékelhetjük, hiszen katonai ereje kezd nyomasztóvá válni, gazdasága hatalmas, fejlődése töretlen, emberanyaga kimeríthetetlen.
Az USA nyakig el van adósodva Kínánál, ami részben jó, hiszen az ember legfeljebb megveri az adósát, de ha esze van, akkor meg nem öli. 

Kínának Indiával tradicionálisan feszült a viszonya, Oroszországgal semleges, de azért elgondolkodva nézegeti a néptelen ázsiai orosz területeket.
Kína hosszú távra politizál, nem érdeklik az apró győzelmecskék, inkább embert küld a Holdra, de lehet, a Marson már rizsföldeket fognak találni az amerikaiak, ha arra járnak.
Kína kizökkenthetetlen, évezredek tapasztalata áll mögötte, meg a kínai nép közismert szorgalma, fegyelme és találékonysága, míg az Egyesült Államok még abban sem lehet biztos, hogy negyed század múlva milyen nyelven beszél náluk a többség.
Mindenesetre ők ott vannak Afrikában, utakat építenek, gazdasági pozíciókat szereznek, beépülnek a gazdaságba.


India a XXII. század országa, de már ma is jelentős gazdasági és katonai erővel rendelkezik, számítástechnikai világhatalom, népessége óriási, a benne rejlő fejlődési képesség - a jelenlegi társadalmi ellentmondások mellett is -  szinte határtalan.
India is ott van Afrikában, gazdasági jelenléte meghatározó, ezért aztán majdnem annyi az irigyük, mint Európában a zsidóknak, a közös még ebben az, hogy a helyi lakosságtól igen távol áll az a következetes, szorgalmas és jövőbe tekintő munka, mint amilyenre fent említettek szocializálódtak.
Ezért aztán rendszeres időközönként ki-kiirtják őket, ez néha okoz kisebb zökkenőket, de az utódok azért viszik tovább az üzletet rendületlenül.
Ahogy a világ halad, azt azért lehet látni, hogy a gazdaság egyre kvesebb élőerőt igényel, így hatalmas tömegek fognak nyomorogni egy olyan világban, mely naponta önti rájuk a gazdagság és fényűzés kultuszát.
Ha ezek az emberek egyszer felkerekednek, na, akkor majd beszélhetünk népvándorlásról, fanatizmusról, és lehet, visszasírjuk még Oszama bin Ladent is...

Érdeke bármelyiknek is egy erős Európa?
Ugyan, jó ez így, ahogy van.

Európa az öreg nagynéni, aki hajdan csinos volt, mindenkinek elcsavarta a fejét, néha hisztizett kicsit, de ez azért családban maradt, viszont ma már elfonnyadtak előnyei, hajdan büszkén ágaskodó mellei már régen vesztettek a gravitációval való küzdelemben - de ő még mindig úgy viselkedik, mint egy erényeit féltő bakfis, jóllehet, végigment már rajta egy-két hadsereg...
Egy esélye lenne, ha elmenne egy varázslóhoz, aki új életre keltené - új névvel, új viselkedéssel újrakezdhetné, elfeledve összes csalfaságát, pocsék rossz természetét, örök önzését, végtelen beképzeltségét és felkészülne a helytállásra a globalizált világban.
Merthogy helyt kell állni, hiszen a világ maga is nyertesekre és vesztesekre oszlik és aki a vesztesek közé kerül, annak a sorsához képest Kunta Kinte sorsa maga a diadalmenet, merthogy neki csak a lábát vágták le, vagy milyét is...



Oroszország is súlyos problémákkal küzd, viszont jelentősen megkönnyíti a dolgát, hogy nála leltározzák a Mengyelejev-rendszer elemeit, van olaja, van ereje, van emberanyaga, vannak tudósai, szakemberei és van egy feneketlen bendőjű piaca.
De ez egy ponton túl kevés lenne, legfeljebb védekezésre futná, de abból nem lehet megélni.

Teljesen eretnek a gondolat, de számomra nyilvánvaló, ha Oroszország tagja lenne az Egyesült Európának, akkor az méltó ellenfele lenne akár üzletileg, akár katonailag bármelyik feltörekvő nagyságnak, vagy a leszállóágban levő Egyesült Államoknak, mely arról nevezetes, hogy olyan, mint egy rossz gyerek - mindenbe mohón beleharap és amikor kicsit forró vagy kicsit csíp, akkor eldobja és keres helyette mást.
Teheti, mert Európa végtelenül gyenge, de Oroszországgal együtt óriási gazdasági, politikai, katona potenciálra tehetne szert, megkerülhetetlen szereplője lehetne a világnak.


Persze a russzofóbia nagy erő,  meg aztán Oroszország roppant kívánatos zsákmány lenne, erre hajt az angolszász kül és katonapolitika évszázadok óta.
De nem rossz üzlet számára a konfrontáció fenntartása sem, hiszen az amerikai katonai költségvetés ideologiailag az orosz fenyegetésre épül.
Ellenség kell, mert ha van ellenség, akkor az ellen össze kell fogni, legyőzése érdekében áldozatokat kell hozni.
Európa a jelenlegi helyzetben egy Oroszország ellen fordított fegyvercső, nem vitás,hogy védekezni fog ellene, ezer formában.
Joggal, egymásközt szólva.


Most éppen Európa szétzilálása folyik, dolgoznak ezen a szövetségeseink és ellenfeleink egyaránt, ebből is adódik a menekült-probléma, nomeg az Unión belüli kispályás királyocskák félelmei miatt, akiket a hideg kirázna, ha hirtelen elfogyna az ellenség.
Így majd mi fogyunk el szépen, vadul ágálva egy képzelt rém ellen, miközben a világ valós folyamatai eltakarják szemünk elől a napot.
Lehet itt fantáziálni, nyílpuska és tarsolylemez-nagyhatalomnak képzelni magunkat, de a realitás mégiscsak az, hogy ha ez így megy tovább még kis ideig, akkor más nyeli majd a libacombot, mi meg majd az éhkoppot.

Orbán meg egy senki, még alparasztnak is kevés ezen a sakktáblán, előtte a perspektíva talán az, hogy lehet még belőle futó is, ha végre megjön az eszünk.
Ebben azért nem reménykednék, nem olyan családban születtünk mi, mi annyira szeretjük magunkat, hogy még az ellenségeinket is családon belül keressük.
Aztán jöhet a csihi-puhi, és mikor kijöhetünk végre a kórházból, kezdjük előlről, merthogy mi még tanulékonyak is vagyunk...

Európa elrablása lefutott meccs, már csak azt lenne jó tudni, milyen nyelvet lenne érdemes tanulni, milyen kaját kellene megszokni pörkölt helyett, rizstésztát vagy tikka masalát...

:O)))

2016. március 28., hétfő

SZABAD-E LOCSOLNI?




NYUSZIRÉTEN MIGRÁNS UGRÁL, 
KERGETI A VIKTOR
TOJÁSAIT BEFESTETTE
NYUSZIKA, A PIKTOR.

DE AMEDDIG ORBÁN VIKTOR
JÓSOLT NEKED MECSETET
ADDIG VAJNA, ROGÁN, HABONY
ELLOPTA AZ ECSETET



NEKEM PIROS TOJÁS KÉNE
SZAKÍTS NEKEM LELKEM,
MINDENFÉLE PACSULIVAL 
MEGLOCSOLLAK MENTEN!

SZABAD-E LOCSOLNI???

:O)))

2016. március 26., szombat

SZERINTEM A NYÚL ATEISTA

De mindenképpen mentes minden vallási előírástól, és ez nagyon helyes is!
Disznóság lenne, ha ebből az ősi tavaszünnepből kizárnánk bármelyik vallás követőinek gyerekeit, mégiscsak jobb, ha a kisgyerek a nyuszi tojásával ismerkedik, nem a tojásgránáttal.
Különben is, ezek a vallások úgy lopják egymástól az ünnepeket, mint Orbán az államvagyont, így aztán senkinek sincs semmi oka a sértődősködésre.
Hogy aztán milyen ideológiát mellékelnek az aktuális termékenységi szimbólumhoz, az szinte mellékes is.


Igen, a tojás termékenységi szimbólum,  merthogy ez a legnagyobb petesejt.
Orbán is termékenységi szimbólum, mert ő meg a Legnagyobb Ivarsejt, még ha kívülnézetből leginkább egy ivarszervnek is néz ki, de maga mindta, hogy soha nem a külsőségeit kell nézni, hanem a lényegét - arról pedig Simicska óta tudunk ezt-azt...

A gyerekek viszont örülnek a húsvéti tojásnak, boldogan vesznek részt az előkészületekben, festik a tojásokat, segítenek sütni-főzni, aztán boldogan rohangálnak a kertben azoknál, akiknek kertjük van, vagy a lakásban, keresgélve, hogy mit tojt nekik a nyúl.
Vannak persze olyanok, akiknél a nyúl elhanyagolja a kötelességét, és nem tojik semmit.
Olyan, mintha ott se lenne, habár lehet, hogy jobban is  jár, mert könnyen előfordulhatna, hogy még mielőtt nekifogna a nyögésnek és erőlködésnek, a házigazda tarkóncsapná és nyúlpörköltté lényegülne.

Ez persze felettébb helytelen, de életszerű és a család szemszögéből nézve roppant praktikus lenne.
Mindenesetre nem értek ezzel egyet, mert a nyúlevést csak egy göndör szőrszál választja el a macskaevéstől.
Habár az ember végszükségben mindent megeszik, és a tudósok szerint a század végére a népek szintetikus élelmiszereken és rovarokon fognak élni, de azért ha ebbe a macskaevésbe belegondolok, akkor van bennem  némi empátia a mohamedánok disznóval szembeni viszolygásával kapcsolatban...

No, de nálunk a húsvéthoz a sonka meg a tojás  kapcsolódik, márpedig a sonka finom eledel, mustárral, tormával, de zöldpaprikával és paradicsommal is.
Így aztán, akinek telik rá, az nem hagyja ki, ezzel kezdve az ünnepet, melynek fénypontja az asszonyok, lányok nyakonöntése.

Bátrabbak ezt egy vödör vízzel abszolválják, míg az elsatnyult és a természettől elszakadt városi népek mindenféle büdös kölnikkel locsolják meg kedvesüket vagy reménybeli kedvesüket (nem lehet minden nőt, ugye, de mindenképpen erre kell törekedni...), - ezzel jelölve meg területüket, mint a hímoroszlán, elriasztva a konkurenciát.
Régebben erre  célra a Krasznaja Maszkva nevű parfüm volt a leghatékonyabb, ma már nincsnek erről pontos ismereteim, meg a népi hagyományok ápolását is visszaszorítottam egy két kilométeres sugarú körre, mondván, öreg vagyok én már táncháznak...


De a fiatalokat mindenképpen arra biztatom, hogy tartsák a szokásokat.
Majd bizonyára tudósít a független média arról, hogy maga Orbán Viktor se kíméli szeretteit, igaz, kissé csökkenti az élvezeti értéket, hogy tudjuk róla: ő pénzért locsol...

Úgy, hogy aki az egyházi ünnepet tartja, annak kívánok kellemes húsvéti ünnepeket, aki meg csak annak örül, hogy itt a tavasz és csicseregnek a Kossuth téren a dögkeselyűk, azoknak gyönyörűszép napsütést és jó pihenést kívánok, mindenféle finomsággal egybekötve.
A nyúlnak meg jó munkát, és közgyógyellátás keretében ingyen Reparont kívánok, merthogy a camelizmusom határtalan!


:O)))

SZOCIÁLIS FARMOK

Ez az egyik legfrissebb ötlet a szegénység elleni küzdelemben, melyet szeretett Pártunk és Ármányunk kitalált.
Most, miután a "Hogyan főzzünk pörköltet a naposcsibéből" elnevezésű, felettébb életszagú program végetért, még mielőtt útjára indította volna a "Fejjük meg a gúnárt" elnevezésű népjóléti programját Hegedűs Zsuzsa légvárügyi kormánybiztos, teszünk még egy kísérletet a vidék nincstelenjeinek végleges sárbatiprására.
Hogy mégse kelljen kényszermunka-tábornak hívni, hát remek nevet is találtak hozzá - farm lesz ebből, nem kétséges.
Ezt talán még Habony barátnői is megértik, hiszen ők is szoktak járni szépség-farmokra ilyen-olyan eredménnyel.
Mindenesetre nekik több közük van a farm megnevezéshez, mint a szegényeknek, hiszen a farm tulajdonképpen egy nagy baromfiudvarnak is felfogható...


Az ötlet maga brilliáns, - első kanyarban kiosztom a földet a csókosoknak, a következő ütemben hozzárendelem a rabszolgákat, a harmadik ütemben meg mutyizunk az eredményen a puszihaverral.
A szociális farm  program célja a többi között, hogy a passzív ellátásban lévő kátrányos helyzetűeket "bevonják a mezőgazdasági munkába, a helyi gazdaságba és vonzóbbá tegyék a vidéki környezetet" - közölte a Szimbiózis Alapítvány vezetője.
Hogy kikkel él szimbiózisban, azt nem közölte, de hogy nem a szegényekkel, az tutifix.

A létesítéshez két fél szükséges, írja a Világgazdaság: mezőgazdasági kistermelő és szociális szolgáltató, intézmény, utóbbi a hátrányos helyzetű célcsoportját viszi a gazdához - mondta, megjegyezve: speciális eset, amikor a szociális intézmény maga kezd el mezőgazdasági programot, például munkaterápiás céllal.
A farmoknak köszönhetően bővülnek a szociális, gyermekvédelmi és egészségügyi szolgáltatók, intézményfenntartók rehabilitációt és foglalkoztatást biztosító lehetőségei is - hangsúlyozta.
Az alapítvány ügyvezetője elmondta: a program lényege, hogy növeljék a hátrányos helyzetű csoportok öngondoskodó képességét, javítsák az  életminőségüket azáltal, hogy bekapcsolódnak a helyi gazdaságba, hozzájárulva ezáltal a vidék gazdasági potenciáljának, megtartó erejének erősödéséhez.
Remek duma.
Kiemelte, hogy a farmok létrejötte előnyös a gazdáknak is.
Én meg kiemelném, hogy csak a gazdáknak előnyös, de nekik nagyon.
Meg a szociális szolgáltató intézmény vezetőinek, gondolom, majd a polgármesterné meg a helyi erőspista menye elkommandírozza, a szegénybe belerúgni még a hülye is képes.
Munkaerő - éhbérért - ez lehet a program célja, és bárki mást mond, az hazudik.
És milyen remek lehetőség ez arra, hogy állami pénzeket is toljunk ide-oda, ahol nekünk fial!
Merthogy lehet adni erre a célra vissza nem térítendő támogatásokat, lehet adni adókedvezményeket, lehet adni mindenfélét, abban a reményben, hogy a végén majd egérutat adnak nekünk, habár, ha ez így folytatódik erre azért egyre kevesebb a reális esély...
A szociális farmokon a kátrányos helyzetű emberek "elsősorban mezőgazdasági típusú munkákat végeznek majd a termeléstől a feldolgozáson át a szolgáltatásokig, "például agroturizmus, ezen kívül oktatási, szociális, egészségügyi vagy foglalkoztatási programokat, szolgáltatásokat biztosítanak" - közölte.
Például Orsós Vendelné welness-szállodát üzemeltet a budi mellett, Kolompár Juli javasasszonyként tevékenykedik, a többiek meg kapálásra tanítják a nyizige pesti népeket, esetleg munkaerő-közvetítőt üzemeltetnek hajléktalanok részére.
De mindegy is, hogy mit csinálnak, a lényeg az, hogy olyanok lesznek, mint a földalapú támogatás, amíg levegőt vesznek, addig pénzt hoznak a gazdának és gazdaállatjának.
Jakubinyi László emlékeztetett: Magyarországon 2003-ban a munkaügyi minisztérium háttérintézményén, a Fogyatékosok Esélye Közalapítványon keresztül, különféle pályázati források támogatásával program indult a hazai "autistamajorságok" létrehozására és fejlesztésére.
A szociális farm mozgalomban tízéves tapasztalat áll tehát rendelkezésre - jegyezte meg.
Hát, hacsak így nem...


Az, hogy a Bogdán László féle modellt kövessék, szóba se jöhet, abból az él meg, aki dolgozik benne, a föld is a közösségé és sehol semmi lenyúlnivaló, sehol semmi okosság, csak munka, emberség és megélhetés.
A gazdáknak - még a műkörömmel szántó rétegnek is - lehetősége van a szegények foglalkoztatására, de a gazda, vállalkozás célja a profit, és ezért ne is ítéljük el.
Azért se, ha örül, ha extraprofithoz jut, természetes emberi dolgok ezek.
De hogy a modern rabszolgatartás bevezetését éppen nálunk kezdik meg, az azért elkeserítő.
Mindegy, úgyis elsöpör bennünket az újkori népvándorlás, szokni kell addig is a rabszolga-létet, melyet néhány gaz Leonció és a kissé leamortizálódott Isaura asszony szervez.Nem kell csodálkozni, tanulékony népek ezek, végtére is a koncentrációs táborok lakói is munkaerőt szolgáltattak a birodalmi célokhoz.Hogy ott szögesdróttal körülvett területen laktak?Legyünk türelemmel, nemsokára körbeér körülöttünk is, panaszra semmi ok.
Tettekre annál inkább szükség lenne...

:O)))

2016. március 24., csütörtök

UGOCSA NON CORONAT

A latin kifejezés azt jelenti, hogy Ugocsa nem koronáz.
1527-ben írta ezt Ugocsa vármegye, mikor I. Ferdinánd koronázására invitálták a vármegyéket.
Hát, nem cifrázták, ami azt illeti - ha jobban utánakutatnának, valószínűleg megtalálnák Orbán valamelyik ősét Ugocsában...
Magyarország legkisebb vármegyéjének önérzete fordítottan volt arányos jelentőségével - Orbán tekintetében ma sincs ez másként.

A szöveg viszont megmaradt a mai napig, mint a bolha köhögésének szinonímája.
A politika iránt érdeklődő ember csak néz, mint Rozi a moziban, hogy mekkora hisztériát csap viktátorunk a menekültek körül, és ehhez talál magának partnereket is, akik egymásra és rá is rálicitálnak emeletes baromságaikkal.
Legutóbb Don Pintér volt olyan kedves kifejteni, hogy a brüsszeli merényletben olyan személyek érintettek, akik a zöldhatáron jöttek át, -  aztán, maga is érezve tán, hogy ezt azért túltolta, korrigált: a támadásban migránscsaládban születettek vettek részt.
Már csak az hiányzott, hogy kijelentse, ki kell őket irtani, hetediziglen.
Nomármost egy ilyen megállapítás jogszabályba ütközik,  konkrétan a közösség elleni uszítás (BTK 332.§) bűncselekménye valósul meg, büntetési tétele alapesetben három év, kár, hogy ez a jogszabály kormányzati politikusokra láthatólag nem vonatkozik.
Ha vonatkozna, a komplett kormány a fenekére szorított kézzel sétálna a sitten, miután a zuhanyozóban egyszer véletlenül lehajoltak a szappanért...

Azt hiszem, hogy nincs olyan rossz dolog, amely ne hordozná magában valamiféle pozitívum igéretét is - jelen esetben sincs ez másként.
Miután a merénylők az Európai Uniút támadják, védekezni is ezen a szinten kell a terrortámadások ellen, ez pedig egységes szervezetet, egységes fellépést követel, ha tetszik ez Orbánnak, ha nem.
Természetesen a maga sunyi módján most is kifejtette, hogy a megelőzés érdekében erősíteni kell a titkosszolgálatok együttműködését, az cseppet sem zavarta, hogy mindenfajta együttműködés első számú kerékkötője ő maga.
Persze, mint karavánügyi szakértő állíthatom, hogy a kutya ugat, a karaván halad, és maga a világ fogja rákényszeríteni Európát a sokkal szorosabb együttműködésre, mert a jelenlegi forma semmire sem jó, csak arra, hogy ez a sok léhűtő megszedhesse magát.
Azért elgondolkodtató, hogy ezidáig az Uniótól több támogatást kaptunk, mint a II. Világháború után a Marshall-segély lett volna, amire oly bőszen hivatkoztak mindig azok, akik szerint ha ahhoz hozzájutunk, legyőztük volna Amerikát.
Hát, most hozzájutottunk, többhöz is, de nem érzem azt a fene nagy jólétet, sőt, ami azt illeti azt érzékelem, hogy minden rosszabbul megy, mint a rettenetes Kádár-diktatúra idején.
Még a demokrácia minősége is rosszabb, hogy a diktátorok közötti minőségi különbségről már szó se essék.

Ez az egész bolhacirkusz csak arra jó, hogy még szűkebbre szabja Orbám a társadalom mozgásterét, ellenőrzés lá vonjon mindent és mindenkit.
Telefon, internet, mozgásszabadság, véleményszabadság - totális államot akar.
Olyan ma Magyarország, mintha Orwell írta volna.
Csak még be is lehetett rúgva.
Ha visszaemlékszem, mit kapott szegény Jaruzelski tábornok, amikor bevezette a szükségállapotot, hát csak röhögni tudok....
Azzal azért egyet lehet érteni - gondolom -, hogy amelyik képviselő megszavazza, amelyik párt támogatja a kormány kétharmadot igénylő döntését, az netto hazaáruló, és úgy is kell majd bánni vele.
Ha alkotmányos keretek között zajlik a hatalomváltás, ha erőszakos módon, ezek közül egy se úszhatja meg,
A megelvő törvények tökéletesen elégségesek ahhoz, hogy bármilyen szükséghelyzettel szembenézzünk, ehhez nem kell az állam túlhatalma, csak élni kell a felhatalmazásokkal, a társadalom érdekében.
Ha olyan barmok vagyunk, hogy totálisan kiszolgáltatjuk magunkat ennek a bűnszövetkezetnek, hát megérdemeljük, amit kapunk.

Orbán korunk legkártékonyabb politikusa, egy erkölcsi kútmérgező, szociopata, akinek semmiféle gátlása sincs.
Ennek az embernek vagy börtönben, vagy zárt intézetben van a helye, nem pedig a Budai Várban.
El kellene kezdeni gondolkodni, mielőtt még végképp késő lenne, habár már most is túl vagyunk minden határon...

:O)))

2016. március 23., szerda

MAD MAX ÉS A SOK KICSI DARTH VADER

A kutya se ugatott utánunk, egyszerűen nem voltunk fenn a terrorizmus világtérképén.
Itt nem volt kire lőni, nem volt mit felrobbantgatni, de ha mégis, akkor az a szervezett bűnözéshez kötődött, mint amikor felrobbantották Szájer üres lakásának küszöbét vagy Torgyán kukáját, hogy a Parlament használaton kívüli kapujáról ne is essék szó.
Mikor szitává lőtték a Vico tulajdonosát, Fenyő Jánost, azt se tekinthetjük klasszikus terrorcselekménynek, az a korai kapitalizmus diszkrét bájának egyik első megnyilvánulása  volt, üzleti leszámolás bérgyilkosokkal.
De ez a te életed közvetlenül és szándékosan nem veszélyeztette, legalábbis nem voltál célpont.
A terrorizmusnak viszont te is célpontja vagy, mert véres hullád riadalmat és félelmet kelt, és éppen ez a terroristák célja.

A Magyar Népköztársaság terrorizmushoz való viszonya egyértelmű volt. 

Bár ez a Béketábor körülményei között nem volt egyszerű feladat, mégis kívül tartotta magát a problémán és ha a probléma személyesen is házhoz jött, mint például Carlos, akkor a szolgálatok kényelmetlenné tették az életét és kiszorították Magyarországról.
Így aztán sem bázisa, sem célpontja nem voltunk az egyre intenzívebben terjedő jelenségnek.
A New Yorki WTC tornyok elleni támadás után Amerika - szövetségeseit is bevonva - támadást intézett a tálibok katonai ereje ellen, ebben ugyan mi is részt vettünk, de  az első időkben csak orvoscsoporttal, majd őrzési és járőrözési feladatokat ellátó, kis létszámú alegységekkel, kerülve a konfrontációt az afgánokkal, ami ahhoz vezetett, hogy nem kerültünk a nemzetközi terrorizmus látókörébe.

Ez a helyzet, bár nem volt ideális, de kitartott egéyszen addig, amíg az Amerika által kirobbantott arab forradalmaknak nevezett puccs-sorozat lángba nem borította a térséget, teret nyitva az iszlám szélsőségesei előtt.
A térség jelentős hatalmai - Irán és Szaud-Arábia - is beszálltak, vallási ellentéteikre alapozva megkezdődött a harc a Közel-Kelet olajkincseiért, átrajzolva a politikai térképeket.

Mentek is előre, mint kés a vajban, a seprűt ki is táncoltatták a sarokból, csak éppen visszaparancsolni voltak képtelenek.
Manapság divat az olajkészletek szerepét lekicsinyelni, mondván, Amerika meg a palaolaj.
Nem kell elhinni, a térség és olajkincse ma is fontos, az Iszlám Állam ma is kőolaj-bevételeiből finanszírozza harcát.
A két neuralgikus pont Szíria és Líbia.
Szíria a térség egyik legfejlettebb állama volt, a GDP nagyjából megegyezett a mienkkel, a vallás nem játszott meghatározó szerepet az állam irányításában, egészen addig, míg meg nem jelentek - látszólag - a semmiből az Iszlám Állam harcosai, akiknek fő feladata Aszad elnök eltakarítása lett volna, ami erősen sértette az orosz érdekeket, ezért nem is került rá sor.
Líbia meg törzsi állam, tele belső feszültségekkel, jelenleg minimálisan is két kormánnyal és rengeteg ellenőrizhetetlen fegyveressel.

Az Iszlám Államnak Aszadot nem sikerült elzavarnia, a lakosságot viszont igen, így aztán megindult a menekülthullám, amit a mi hivatalosságaink előszeretettel neveznek migrációnak, bevándorlásnak, esetleg modern kori népvándorlásnak, mintha nem is létezne háború, a polgári lakosság gyilkolászása, meg a fiatal férfiak besorozása a harcolók közé.
Mintha mindenki egyszerre otthagyva csapot-papot, valami hirtelen ötlettől vezérelve felkerekedne, hogy ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban töltse hátralevő életét, miközben megszáll minket és mohamedán hitre térít.

Ez már csak azért is necces, mert élelmes népünk azonnal rájönne, hogy a több feleséggel több anyós is jár...
Brrrrr...
Hogy ezek között az emberek között vannak esetleg olyanok, akik azzal a feladattal érkeznek Európába, hogy zavart keltsenek vagy bosszút álljanak?
Lehetséges, hiszen a terrorizmus voltaképpen fegyver, és aki harcol, fegyvert használ. Olyat, amilyenhez hozzáfér és a terrorizmus olyan fegyver, mint a bomba, mely elszívja a
z oxigént.
Csak ehhez nem kell repülőgép.

De a többség azért mégiscsak menekült, akiket kilátástalan helyzetbe taszítani igencsak életveszélyes butaságra vall, hiszen ezzel csak radikalizálni lehet a tömeget, mely egyébként a biztonságot és az anyagi jólétet kereste.
Ezeknek az embereknek jelenleg nincs hova hazamenniük, de ha vége lenne a háborúnak, akkor lenne erre esély.


Mi meg kerítést építettünk, meg szögedrótok mögé zártuk magunkat, és még átmenetileg sem vagyunk képesek segíteni a közös európai munkát.
Olyanok vagyunk, mint aki a szomszédja küszöbére rondít, majd becsönget vécépapírt kérni - mert azért a baksisért tartjuk a markunkat..
De ez csak az Unióval szemben illetlen eljárás, míg a szögesdrót felhívja ránk a figyelmet és ellenséggé tesz bennünket.
Nem eljárás az, hogy amikor nem teljesítettük a menekültekkel kapcsolatos kötelességeinket, nem vettük nyilvántartásba őket, hanem gyalogmenetben meg vonatra rakva ellenőrizetlenül keresztülhajtottuk őket az országon, akkor most mások mulasztásaira mutogassunk az egyre elkeseredettebb tömeg kapcsán.
Az mindenesetre biztos, hogy vad menekültellenes buzgalmunkkal felkerültünk a terroristák térképeire - célországként.
És az se legyen kétséges, hogy ezért ki a felelős.

Ha itt az első bomba felrobban, mindenkinek tudnia kell, hogy Orbán helyezett minket a célkereszt közepére...
Elég lett volna pedig szervezetten, csendben, segítőkészen tenni a dolgunkat, de nekünk pengésdrót és  harc kellett - lehet, hogy meg is kapjuk.

Ha valaki azt hiszi, hogy a TEK jelmezbálba készülő, Darth Vadernek öltöztetett harcosai azzal, hogy riogatják a főváros népét, meg fognak tudni védeni minket az erőszaktól - téved.
Ezen a problémán nem segít a kardcsörtetés, az égig érő pengéskerítés, ezen a problémán csak az segít, ha sikerül véget vetni a háborúnak, és sikerül felszámolni a háború ideológiai hátországát, és a menekültek végre biztonságban hazamehetnek.
Ha ezt nem sikerül elérni, az unokáink unokái is szögesdrótok mögött ücsörögve fogják várni, míg ez a kettéfűrészelt Mad Max ostoba háborúját vívja.
Minél erőszakosabban lép fel, annál több indokot szolgáltat ellenünk irtányuló támadásokra.

Nem hinném, hogy ez kell nekünk...

:O)))                                                      

2016. március 21., hétfő

TANÁCSTALAN KÖZTÁRSASÁG

Szépen elment a nap a dicsőséges 133 nap említése nélkül, már Tormay Cecile hívei sem háborognak, alábbhagyott a Kohnbélázás, már Szamuelyről sem esik szó.
Utoljára a Legfőbb Hadúrnak, vitéz kőbányai Orbán Viktornak jutott eszébe kiiktatni a forradalmak sorából Károlyistól-mindenestől a vesztett világháború utáni tömegmozgalmakat, az izgága osztályáruló gróf őszirózsás forradalmát, Népköztáraságát és a  négy hónapot éppencsak megéltTanácsköztársaságot.

Ahhoz képest, hogy milyen rövid ideig tartott, elég sokat varrtak a nyakába a nemzeti felelősségből.
Természetesen Orbán nem feledkezett meg a csőcselék tombolásának méltatásáról, 1956 magasztalásáról és a nemzet fejlődésének csúcspontjáról: a fülkeforradalomról sem.
Az értékelést egy ostoba, félművelt ember adta, nem is érdemelne több szót, ha nem mutatna rá az ország egyik legnagyobb bajára: a múlttal való szembenézés hiányára.

A szembenézés szükségszerű lenne, még akkor is, ha az a múlt sem nem dicsőséges, sem nem sikeres, sőt - esetenként igencsak szégyellnivaló,  de mégiscsak a mi multunk.

Hát akkor talán valamit a Tanácsköztársaságról.
Öt év Isonzó és Doberdó szenvedése után a Monarchia szétesett, de nem az eredeti államhatárok mentén, hanem a győztes hatalmak érdekeinek és a lázongó nemzetiségek igényeinek megfelelő módon.
A királyi Magyarország területére igényt tartottak az államalapító nemzetek, és létre is hozták államaikat, jórészt területi elhelyezjkedésüknek megfelelően.
Ez alól talán csak a Székelyföld jelentett kivételt.
A frontról visszetérő katonák, kiknek jelentős része maga is valamelyik nemzetiség tagja volt, magukkal hozták fegyvereiket, és valamiféle kilábalást kerestek a helyzetből.
A győztesek meg szorgalmasan húzogatták a határvonalakat a térképen, együtt az új nemzetállamok leendő vezetőivel.
A kormány egy idő után elveszítette ellenőrzését a helyzet felett, ezt Károlyi úgy képzelte túlélni, hogy átadta a hatalmat a szociáldemokratáknak, akik a helyzet elemzése során rájöttek, hogy a bebörtönzött kommunisták nélkül esélyük sincs a konszolidációra.
Ezért aztán a börtönt felkeresve koalícióra léptek velük, és feledve Károlyinak tett ígéreteiket átvették a hatalmat.


Ne feledjük, egy hosszú háború után voltunk és a tömegek elégedetlensége a dolgok folyásával bármelyik percben reálissá tette egy anarchisztikus állapot kialakítását, merthogy a fővárosban fel-alá száguldoztak a leszerelő katonák csoportjai, megölték Tisza Istvánt, kézigránátokkal a derékszíjukban riogatták a polgárt, aki persze összecsinálta tőlük a lába szárát és ezt a mai napig nem tudta elfelejteni nekik.
Ezek közül az emberek közül igencsak kevesen voltak kommunisták, inkább mondanám őket radikális anarchistáknak, de miután a kommunisták programja cselekvést hirdetett, így sokan és nagy reményekkel csatlakoztak hozzájuk.
A Tanácsköztársaság kikiáltásától megrettentek a hazai polgárok, de megrettentek a győztes hatalmak is, akik éppen akkortájt tanulgatták " a medve nem játék" ősi székely igazságát Oroszországban.
A példa ragadós volt, veszélyeztette a győztes és vesztes államok polgárainak biztonságát, hát összefogtak ellene.
Fegyverrel támadtak a Tanácsköztársaságra.
Amit nem mert megtenni Károlyi országa, azt meg merték lépni a Tanácsköztársaság vezetői, akik zömében szociáldemokraták voltak, csek erre ma már nem illik emlékezni.
A kormány - a Forradalmi Kormányzótanács - elnöke egészen a bukásig a szociáldemokrata Garbai Sándor volt,  a tagok többsége is szocdem volt.

Ha ma megkérdezünk valakit, hogy ki volt a Tanácsköztársaság vezetője, azonnal rá fogja vágni, hogy Kun Béla, aki amúgy a külügyi tárcát és kis ideig a hadügyeket irányította.

A fegyveres támadás elleni védelemre sorra álltak fel a munkászászlóaljak, csatlakoztak a hazáért felelősséget érző tisztek, mint Stromfeld Aurél, és fegyverrel verték vissza a támadást, sőt az Északi Hadjárat komoly sikereket ért el.
A Tanácsköztársaság védelmi harcainak sikerét nagyban gátolta a forradalomtól és a kommunizmustól megriadt polgárok és dzsentrik ellenállása, melyre a Tanácsköztársaság forradalmi terrorral válaszolt.
A rendszer ellenségei nem egy esetben fegyverrel támadtak a hatalomra, például a Ludovika Akadémia növendékei, vagy a dunai hadihajósok az úgynevezett monitorlázadás alkalmával.
Aztán a hadseregen belül is elárulták az óriási nehézségekkel küzdő államot.

Az utolsó csapást a Székely Hadosztály mérte rá, mikor megnyitotta a románok előtt a frontot, akik így bevonulhattak Budapestre - erre sem szeretünk emlékezni - majd a román csapatok lószarát taposva, Horthy fővezér Stromfeld ellopott lován ülve bevonult Horthy Nemzeti Hadserege.
Hazafias tisztikara Szegeden pezsgőzött a szép Sóváry főhadnagyné cipellőjéből, míg a Tanácsköztársaság katonái az életüket adták az országért...


A nagy félelmet nagy megtorlás követte, nőket akasztottak, papot gyilkoltak, embereket heréltek és nyúztak, majd a parlamentben felfegyverzett különítményesek álltak a padsorok között, mikor megválasztották kormányzónak Horthyt.
Aztán a szocdemek kiegyeztek a hatalommal, így kéz a kézben Horthyval a kommünért kinevezték felelősnek a kommunistákat, akikről ezt ugyanúgy nem lehet levakarni, mint Károlyi Mihályról a felelősséget Trianonért, melyet egyébként Horthy kormánya fogadott el és írt alá.

A Tanácsköztársaság fegyverrel védte az ország területi épségét, ellenfelei meg elárulták a hazát.
Namármost ezzel éppúgy nem vagyunk képesek szembenézni, mint 1848 elhibázott és elkapkodott politikájával, a rossz nemzetiségi politikával, az I. Világháborúba való belépésünk szörnyű tévedésével, a Holokausztban való felelősségünkel, a II. Világháborúban való részvételünkkel, partizánvadászaink emlékével, az egész, folyamatosan elhibázott politikánkkal, mind a mai napig.
Pedig csak a tiszta beszéd hozna nyugvópontot végre, megbékélést a világgal és elsősorban önmagunkkal.


Akkor talán könnyebben menne az összefogás a magyarság érdekeinek védelmét kizárólagosan maguknak vindikáló, nemzetrontó hazaárulókkal szemben is.
Hátha azért tanulunk, ha lassan is...

:O)))

2016. március 20., vasárnap

CIVILEK, PÁRTOK, SZAKSZERVEZETEK

Civilnek lenni az aktuális magyar értelmezés következményeképpen igen jó dolog, merthogy rengeteg előnnyel jár.
Magyarországon ma mindenki lehet civil, és a civil az ab ovo jogosult világraszóló bölcsességek közzétételére, továbbá ítélni eleveneket és holtakat, méghozzá megfellebbezhetetlenül.
A civil mindenféle előzetes kontroll nélkül felmászhat egy pódiumra, és elmondhatja a magáét, aztán, ha menet közben kiderül, hogy hülyeségeket beszélt, vagy rossz a beszédkészsége, akkor egy elegáns mozdulattal leugrik a pódiumról.
Bánatosan bár, de eszméit fel nem adva beül barátaival egy romkocsmába, majd elmereng, de némi idő elteltével felszökken egy másik pódiumra, ahol előadhatja átdizájnolt elveit, hátha ebben az új  formában már vevő rá a nagyérdemű.

Aztán, ha az ötödik pódium után sincs sikere, akkor megállapítja, hogy a társadalom nem érett még az ő gondolataira, mielőtt leugrik a pódiumról még barátságosan odaszól a tüntetőknek, hogy vége, elmehettek haza a 3.14csába, majd romkocsma, aztán eltűnik a balfenéken, mint szürke szamár a ködben.
A kutya se ugat utána, csak a barátai temetik sörbe a sikertelen majdani államférfi törekvéseinek (fontos: nem politikai törekvések!) enyhén büdösödő hulláját, legjobb barátja elmondja a zárszót: "Négy százados Emelje Hamletet, mint katonát, A ravatalra: mert belőle, ha Megéri, nagy király vált volna még. Útján kövesse harci tisztelet."

És utána sör, búbánat, nemzettemetés.

Civilnek lenni azért is jó, mert negatív programmal lehet beleindulni a politikai csatába, nevezetesen, elegendő, ha a civil nempolitikus mindent tagad, megtagad és letagad, a program lényege a nemzeti nem.
Ha firtatja valaki, hogy a nem után mi lesz az igen, akkor civilünk elmerengve festett egekbe néz, és olyan szép szóvirágokkal írja körül a semmit, hogy még maga Nagyurunk is nyelvét meglengetve, majd visszahúzva csettint egyet a meglepett elégedettségtől, hiszen lám, kiderült, ha ő véletlenül feldobná a papucsait, hát jönnek utána méltó utódok.
A civilség kritériumai között is előkelő helyen szerepel az összes szervezet lerombolására való törekvés, ez rokonszenves a néptömegeknek, és egybevág a hatalom érdekeivel, ezért aztán hatásos is.
A hatalom is szervezet ugyan, de azért pártnak mondani nem tehet némi ideológiai bátorság nélkül, persze a hiéna is emlős, ugye.
Mindenesetre a hatalomnak elég egyetlen szervezet, jelen esetben ez az államszervezet, melyet már jól belakott, ha jól még nem is lakott, így a többi összes szervezet mehet a levesbe, sőt, átlényegülésük salakanyaggá egyenesen kívánatos
A civilek elvégzik a piszkos munkát, a hatalom meg röhög a markába.

A civil szó polgárit jelent, de nem oktatási értelemben, mert a civilek egy része a hat osztályt se lenne képes abszolválni, nemhogy polgárit, logikai készsége és politikai képességei - tisztelet a kivételnek -  a bányászbéka ülőpárnájaként funkcionálnak.
A civilség lényegét abban ragadják meg, hogy az állam köteles őket pénzhez, tejhez és vajhoz juttatni feredőzés céljából, de a társadalmi berendezkedés erre a célra létrejött szervezeteinek kuss, legyen Kánaán, nem érdekel, hogy miből!
Legjobban erre a kétfarkú párt érzett rá, ők az ingyensörrel nagyot dobtak, de le velük is, mert ők is pártok, akiknek nincs helyük a parlamenti demokráciában.
Felmerül persze a kérdés, hogy a civilek honnan szerzik civilkedésük rekvizitumait, ki ácsolja alájuk a dobogót és hogyér aggyák, merthogy ingyensör nincs, még a civileknek se.
Néha közzétesznek hosszú listákat, melyeken a civil politikus magánemberek összes családtagja bevall száz forint támogatást, majd óriáskivetítőkel és profi hangeszközökkel, fényképész-pódiumokkal Woodstockot varázsolnak a Kossuth Lajos utcára, a számla majd hatalomrajutás után fizetendő.

A civilek demokrácia iránti elkötelezettsége vitathatatlan, ezért aztán ők diktálnak, a többieknek meg kuss.
Még a legócskább minipártban is léteznek arra kritériumok, hogy ki lehet a párt vezetője, még magát Schmuck Andort is választják, de a civileknél ilyenre nincs szükség, itt elég jóban lenni a pódium gazdájával, vagy a szervező baráti társasággal, és máris kész a magyar Hyde Park speakers cornere, ahol akit felengednek a pódiumra, az azt képvisel, amit akar és akkora marhaságokat mondhat büntetlenül, mint ide Lacháza.
Civilnek lenni maga a kéjhömpöly, felelősség nulla, a lehetőségek meg határtalanok.
Az olyan civilkedés, mint most például a városligeti fák védelme, ritka, mint a fehér holló, itt ugyanis valódi polgári engedetlenség folyik, ahol mindenki vállalja a hatalommal való szembefordulás következményeit.
Nem mindenki képzeli ezt így, az ezzel kapcsolatos általános álláspont szépen belesimul a következmények nélküli ország imázsába.

A pártok a világon mindenhol - eme bokrétán Isten kalapján kívül - érdekérvényesítő szervezetek, melyek a társadalom egy-egy meghatározott részének érdekeit képviselik.
Céljuk az államhatalom birtoklása ezen érdekek érvényrejuttatása érdekében, kivéve itt, ahol minden párt mindenkit akar képviselni, ezért egyik se képvisel senkit.
Kivéve a Fideszt, amelyik ha nem bűnszervezet lenne, akkor akár fel is vállalhatná, hogy a leggazdagabb ötezer magyar érdekérvényesítő szervezete, de hát ezek nem hülyék, hanem bűnözők, így eszük ágában sincs bevallani semmit, sőt, ők képviselik csak igazán magyarember érdekeit.
Ennek az is biztosítéka, hogy aki rájuk szavaz, az magyarember, aki meg nem az egy mingráncsetető hazaáruló buzeráns, aki importálni akarja az iszlámot és a homofóbiát, és odadobja szüzeinket a janicsárok karjaiba.
Magyarember meg, az ő végtelen bölcsességében úgy zabálja ezt a dumát, mint Alibaba a libacombot a piláfban, és megállapítja, hogy ezek ugyan úgy lopnak, mint a gép, de legalább megvédik Juliska nénit a nemi erőszaktól, mely védelem ellen az érintett hiába tiltakozik vehemensen.
A bolsevik ugyanis boldoggá tesz, ha beledöglesz is, és hogy mi a boldogság, azt ő mondja meg.

A pártok szeppenten nézik civileknek csúfolt potenciális utódaikat, megmerevednek, mint majom az anakonda láttán, nem is mernek lehajolni a kesztyűért, még azok se, akiknek nincs a rovásán múltbéli disznóság, jóllehet egy ilyen pártnak már csak ebből is meg lehetne nálunk élni.
A civilek ugyanis elmondják, hogy minden párt egyforma, ami persze hülyeség, de attól civil a civil, hogy megengedheti magának, hogy hülyeségeket hirdessen.
Mindenesetre a pártok szépen, egyenként kivonták magukat a politikai küzdőtérről, elnézegetik a köldöküket,  belterjeskednek, engednek a diktátumoknak, nem mennek oda jelvényeikkel a civilek rendezvényeire és nem akarják tudomásul venni, hogy éppen a farok csóválja a kutyát.
Szegény kétfarkúak, remélem, nem lesz pártszakadás a vége... 
Persze ez kényelmes állapot, kényelmesebb, mint saját cégér alatt mozgósítani, rettegni, hogy hátha kiderül, hogy nincsenek is követőik.
A tömeg ezt megérzi és önbeteljesítő jóslatként kezeli.
Ideje lenne felébredni, mert a választásokon pártoknak, pártszövetségeknek kell indulni, a Füstöltszalonnával Spékelt Libamell Vöröskáposztával  Egyesület nem választási alternatíva.

A szakszervezetek még nehezebb helyzetben vannak, ugyanis olyanok, mint a hatvan éves kómából ébredő beteg, akit odatolnak kerekesszékben a startvonalhoz, mondván, indul a maratoni futás, a célban van egy nagy húsdaráló, a második helyezett abban nyer majd elhelyezést.
Ha lép egyet előre, elégedetlenek vele, ha nem lép azzal is, emellé még be kell számítani azt, hogy feledtetni kellene a hatvan éves élményt a szervezet impotenciájáról és feleslegességéről.
Nyomasztó lehet az érzés, hogy nem lehet veszteni, még nyomasztóbb, hogy még házon belül sem ismeri fel mindenki az összefogás szükségességét, versenyelőnyre akar szert tenni minden induló, pedig ha egymást támogatnák, jobb lehetne az eredmény.
Az ellenfél már megtalálta a taktikát: bizalmatlanságot kell kelteni a szakszervezeti vezetőkkel szemben, kis karaktergyilkossággal, belső aknamunkával elhitetni, hogy az adott vezető nem a tagság érdekeit képviseli...
Ez az út egyenesen vezet a vereségbe, sürgősen le kellene térni róla.

Szóval itt áll egy társadalom, körülötte hiénák és sakálok csattogtatják a fogaikat, most éppen a gyermekeinkért jöttek, hát jó lenne befejezni az egymás közötti harcot és a valódi ellenfél ellen fordulni, harcolni vele foggal-körömmel.
És talán nem most kellene a vezetőket csesztetni, mert most éppen helyzet van, melynek kimenetele messze túlmutat a tanmenet és tanterv kétségtelen problémáin.

Gondolom...

:O)))

2016. március 19., szombat

A KIRÁLYNÉT MEGÖLNI NEM KELL FÉLNETEK JÓ LESZ


Ravasz, ravasz...
Pedig János esztergomi érsek nem is volt szakszervezeti korifeus, és mégis...
Ami pedig Gertrudist illeti, az összes vonatkozó történelmi forrás tagadja, hogy rászolgált volna rettenetes sorsára - ez viszont eltérés a mai helyzethez képest, mint ahogy Pukli István se egy Bánk bán.

Igaz, a történészek szerint a végzetes kardcsapás egy volt főbíró lelkén szárad, de bizonyára megelőzte ezt néhány tüntetés, meg a lázadók egymás közötti torzsalkodása, aztán mire lecsengett a dolog, a fele társaság elvesztette a fejét.
Ma még nem történt semmi, de a résztvevők túlnyomó többsége már elvesztette a fejét és bánatosan keresi a kivezető utat, jóllehet az egyirányú utca, amelyikbe Pukli igazgató beleterelte őket nem mondható egy bonyolult labirintusnak.


Mindenesetre egy lázadás halála, ha a résztvevők nem mutatnak kifelé egységet, mert ellenfeleik a legkisebb résbe is azonnal beletolják a feszítővasat, belecsepegtetnek egy kis savat, esetleg olvasztott arannyal locsolgatják, csak táguljon az a rés, roppajon az egység, öljék egymást a résztvevők, hogy lehessen már megint nagyokat röhögni az impotens értelmiségen.
Természetesen egy feladatot sokféleképpen fel lehet fogni, szakszervezeti vezetőként is van egy békésebb, mindenáron megegyezésre törekvő irány, meg egy másik, amelyik nem retten vissza a nyílt konfrontációtól.
Nem lehet egyértelműen állást foglalni abban, hogy melyik módszer a jobb, csak az a baj, hogy a megegyezéshez a két fél azonos szándéka kell, tehát mindkettőnek megegyezésre kell törekedni.
Van ebben az országban ember, aki el tudja képzelni Orbánt, amint éppen kompromisszumot köt a társadalmi béke érdekében, vagy visszavonul, mint tette Gyurcsány a vizitdíjas népszavazás esetén?

Nem hiszem, hogy ilyen ember lenne, ha meg mégis, akkor annak más, súlyosabb bajai is lehetnek.

A szakszervezeteknek az lenne a dolga, hogy felismerve a heléyzetet meneteljenek előre, mozgósítsák tagságukat, magyarázzák el a kialakult válság okait, győzzék meg tagságukat és szimpatizánsaikat a követelések indokoltságáról, és ne hagyjanak magukból bolondot csinálni.
Ne higgyék azt, hogy a Pukli igazgató tekintélyén esett csorba őket nem érinti, ne gondolják azt, hogy a megoldás kulcsa a mindenáron való kiegyezés, ha hisznek az igazukban, akkor harcoljanak érte.
Nálunk szerencsésebb országokban a szakszervezetek vezetőit saját tömegeik tolják maguk előtt, a radikális tömegek radikalizálják vezetőiket is.
Nálunk más a történelmi helyzet, itt a tömegek békésen legelészve várják, hogy vezetőik megmutassák, hogy merre van az előre, hiszen azért van kolomp a nyakukban, hogy a többiek követni tudják őket.
Ha a vezetők vacillálnak, ha képtelenek elhatározni magukat, akkor elbizonytalanítják az egyébként is bizonytalan tömegeket.
Úgy nem lehet harcolni, ha békésen tűrjük, hogy kiröhögjenek bennünket, harcolni nem lehet egy félmosollyal a szájunk sarkában, harcolni csak dühösen lehet, és istenemre mondom, ennek a tömegnek ma minden oka meg is van arra, hogy dühös legyen.


Ez ugyanis nem játék, ennek a harcnak a kimenetele meg fogja határozni két-három generáció sorsát, meghatározza, hogy a polgárok köztársasága, vagy a cselédek Magyarországa leszünk.
Ritkán adódik olyan történelmi helyzet, hogy a tanárok érdemben tudják befolyásolni az ország jövőjét, de ez most egy ilyen pont, nem akarok nagy szavakat használni, de történelmi helyzet.
Fe kellene nőni hozzá.
És fel kéne fedezni egy régi-új fogalmat, úgy hívják, hogy szolidaritás.
Ezt először a saját szervezeteken belül kellene követelménnyé tenni, utána pedig az egész szakszervezeti mozgalmat - és a társadalmat - ismét meg kellene tanítani rá, hiszen szolidaritás nélkül nincs győzelem.
Ha pedagógusok mellett kiállnának az egészségügyiek és a szállítási dolgozók szakszervezetei, a nagy kereskedelmi láncok dolgozói, és csatlakoznának a figyelmeztető sztrájkhoz, ha leállna a közlekedés, ha mindenki kiállna a munkahelye kapujába erre az egy órára, majd lefagyna a gúnyos vigyor ezeknek a képéről.

Ezt a harcot - mert ez már harc, gondoljanak bármit is erről a kiegyezésre bármi áron kész szakszervezeti vezetők - nem szabad elveszíteni.
És igen, fel kell arra is készülni, hogy a hatalom fenyegetőleg fog fellépni, hogy helyi szinten is eshetnek sebek, de csak addig, míg a sebesültek mellé nem áll saját kollektívájuk, és ki nem harcolja a rehabilitációjukat.
És ha nem sikerül egyedül, akkor számíthat rá az érdekelt, hogy mellé állnak a megyei, de ha kell, az országos szervezetek is.
Ami itt most folyik, az tulajdonképpen egy oktatási forradalom, egy társadalmi mozgalom, mely érvényre akarja juttatni a tanulók, szülők és pedagógusok érdekeit a fejlődéükben elakadt bűnözőkkel szemben.
Ezt a harcot nem lehet megalkuvások közepette vívni, és lehet, tövényt is kell sérteni, ha a törvény nem ad teret a jogos harag keltette tiltakozásnak.
Gondoljunk bele, milyen vicces lett volna, ha annak idején a Bastille lerombolásához bontási engedélyt kér a nép.

Most éppene ezen folyik a tipródás, pedig a helyzet tulajdonképpen kényelmes.
A sztrájkot nem a szakszervezet szervezi, a polgári engedetlenséget pedig nyugodtan támogathatja, és ha emiatt valakinek bántódása esne, hát az ok lenne a radikálisabb fellépésre.
A tett halála az okoskodás, majd az irodalomtanárok elmagyarázzák, mit kell ezen érteni.


A hó végéig még van idő, ez alatt lenne éppen feladat is, rengeteg,
Egyrészt meg kell találni azt a formát, mely a megmozdulást látványossá teszi, el kell készíteni a kellékeket, ki kell találni a jelszavakat, kikerülhetetlenné kell tenni a média számára a történéseket, tájékoztatni kell a szülőket, és el kell mondani a tanítványoknak is, hogy mi a harc oka, célja és tétje.
Közben azért lehetne kisebb akciókat szervezni, felkeresni a képviselőket, beleértve az önkormányzati képviselőket is.

Lehetne fórumokat tartani a témáról és segítséget kérni az emberektől.
Egyet nem lehet, bizonytalanul totyorogni, mint liba a jégen.

Drukkolok a pedagógusoknak, mindahányunk érdekében.
Drukkolok a szakszervezeteknek, melyek ebből a harcból vagy nagyon erősen kerülnek ki, vagy el lehet dobni őket.
Drukkolok Pukli igazgatónak, aki most szerzi be élete legszebb élményeit és legundorítóbb csalódásait.


És drukkolok Magyarországnak.

Ideje lenne, hogy felemelje a fejét...

:O)))

2016. március 18., péntek

TANÁROK, PÁRTOK, POLITIKA

Pukli igazgató meghirdette a követelést: szájbergyerek kérjél bocsánatot!
De szájbergyerek inkább a lábát lógázza a tóban, miközben harsányan röhög a magyar pedagógus-társadalmon.
Lehet, van is rá oka, hiszen az érintettek már megint inkább egymást csesztetik, minthogy azzal lennének elfoglalva, hogy megsértődjenek.

Pedig a hajdani filmben milyen hatékony volt, mikor elhangzott a felszólítás: Oszi, sértődj meg!
A pedagógusok sértődés céljára Pukli igazgatót alkalmazzák, és miközben ő megsértődik, a többiek megvitatják, hogy volt-e helye Sándor Máriának a tüntetésen és hogy volt olyan párt, melynek komplett vezérkara ott menetelt a tömegben, pedig ez egy szakmai tiltakozás.

Ha nincs akkora orra, tán fel sem ismerik a pártelnököt, aki következetesen, évek óta menetel szembe a diktatúrával, habár útja nyílegyenesnek nem mindig mondható.
De hát az vesse Orbánra az első mázsás követ - és utána a többiek is - aki mindig el tudott igazodni ebben a mai bonyolult világban, melyben még azok is vaksin botorkálnak időnként, akik oktatják és nevelik szemünk fényét...


A tanárokkal sokszor az a baj, hogy nehezen, de leginkább sehogy sem ismerik fel saját érdekeiket.
Mint nadrágos emberek olyan zsellérek ők, akik a lelkük mélyén a hatalom részének tartják magukat, tekintélyüket féltve vonzódnak a tekintélyuralomhoz, neveltetésüknél fogva a poroszos mentalitáshoz.
Ha a hatalom fenéken billenti őket, akkor inkább vihorásznak, mint Julcsa a kazal tövében, - a látszatért mindenféle kompromisszumokra készek.
Most is folyik a kiútkeresés, éppen faragják az új kerekasztal lábait, ennek akarnak majd a sarkára csapni, aztán természetesen széttárják a karjukat: hát tehetünk mi arról, hogy a kerekasztal nem Hajdúpéter?
A kerekasztalnak nincs sarka...
Azt is mondják sokan, hogy a bocsánatkérés követelésének nincs értelme.
Hát, ha valaki esküdt ellensége ennek a bocsánatkérősdinek, akkor én aztán az vagyok, nekem aztán egy szemétláda se forgassa a szemeit, úgysem hiszek nekik, de ebben az esetben mégis látom értelmét a dolognak.
Orbán megalázta a tanárokat, hát akkor érezze ő is, hogy milyen megalázottnak lenni.

Ha úgy tetszik, ez lehetne Orbán Canossa-járása, én még - kerül, amibe kerül - a cipőjét is levettetném vele, sétáljon mezitláb a tarlón, mint a liba.

Ennek van értelme, mert ezzel az egész társadalom érzékelné, hogy a kis DNS-puttony nem legyőzhetetlen, hogy határt lehet szabni az ámokfutásának, hogy ki lehet kényszeríteni a meghátrálását.
Aki ezzel a céllal szembemegy, az lehet ugyan, hogy tanár, de az biztos, hogy ostoba tanár, egy opportunista alak, aki a gazdaállaton akar élősködni, némi odahajított kedvezmény reményében.
Többen értelmes érveket mondtak el amellett, hogy miért elhibázott ez a követelés, én meg azt mondom, hogy ha valaki bemegy a ketrecbe, akkor onnantól ott a ketrecharc szabályai érvényesülnek, aki ott elkezd szonetteket szavalni, az egy pillanat alatt a padlón lesz, bevert orral és lila foltokkal a szemei alatt.
Ha félsz, vesztesz.
Menni kell előre, mert ha megállsz és tanácstalanul toporogsz, meghalsz.
És állandó frászban kell tartani az ellenfelet, új és mégújabb ötletekkel hozni lehetetlen helyzetbe, nyílt színvallásra kell kényszeríteni a vazallusokat.

Ez az a terület, ahol még a legszegényebbeket, a politikát úri huncutságnak tartó réteget is meg lehet szólítani, mert a gyermekére mindenki érzékeny.
Nagyon nehéz a hatalom tömegkommunikációs monopóliumát megtörni, de ez az az eset, amikor nem reménytelen, hiszen a tanárok napi kapcsolatban vannak a szülőkkel, a tetejébe a személyes meggyőzésnek nincs párja.
Meg lehet és meg is kell magyarázni, hogy a harc kikről szól és milyen célok érdekében.

Orbánt nem nehéz beletolni a kisember ellenségének szerepébe, mert egyébként ez az igazság, az igazság pedig hitelessé teszi hirdetőjét.

Szó esett a tüntetések kapcsán a pártokról is.
Azt hiszem, hogy a pártok karaktergyilkossága ugyanazt a célt szolgálja, mint a politikusok karaktergyilkossága szolgálta, ameddig szükség volt rá.

Ugyanezt a célt szolgálja a civilek szerepének ezzel párhuzamos felértékelése, mindkettő a diktátorocska - vagy ócska diktátor? - malmára hajtja a vizet.
A pártok ugyanis szervezetek, ebből kifolyólag szervezettek, míg a civil-szféra sem nem stabil, sem nem szervezett, vagy ha mégis az, akkor azt már régen nem a civilek szervezik.

A politikai pártok érdekérényesítő funkciója adott, egy valamirevaló párt megmondja, hogy a társadalom melyik szegmensének érdekeit kívánja képviselni, a civilek pedig ad hoc érdekek mentén társulnak, majd szétválnak, ahogy éppen a körülmények hozzák, és ezen nem kell mindig politikai körülményeket érteni, lehet nyugodtan gazdasági érdekekre is gondolni.
Magánérdekekre is.
Nemutolsósorban a polgári demokrácia pártokra épül, a választásokon pártokra kell szavazni, és bár el-elhangzik, hogy az lehet egy választási párt is, de a választási párt egy szövetség, melyben a lehető legtöbb szereplőt kell egy cél érdekében egyesíteni, ez pedig nehezebben megy, ha a szereplők egy része a saját útját akarja járni.
A választások során a "civilek" vagy besorolnak valamelyik párt támogatóinak sorába, vagy nem mennek el szavazni, és rohadtul okosnak tartják magukat, jóllehet azzal, hogy nem mentek el, máris leadtak egy szavazatot a diktatúrára.

Azt mondják. őket nem érdekli a politika, pedig éppen ezzel politizálnak, és ha valaki azt mondaná nekik, hogy maguk alatt fűrészelik a fát, el se hinnék.

Szóval - tetszik, nem tetszik de a megkezdett úton végig kell menni, aztán majd kiderül, hogy az út végén egy varsában találjuk magunkat, mint a csuka, vagy egy tárt kapuhoz érkezünk, fölé lesz írva, hogy Köztársaság, és a kapu túloldalán ott mosolyog ránk a reményhal.
A remény, hogy gyermekedből lehet orvos, katona, vadakat terelő juhász, és nem kell félnie attól, hogy leesik a létrája az autó tetejéről...


Ez lenne a lényeg, de ehhez félre kell tenni a hiúságot, a félelmeket, büszke, bátor magyarnak és európainak kell lenni.
Nagy kihívás, de nem lehetetlen eleget tenni neki...


:O)))