ANGELA KÖNNYEI

Angela Merkel körülnéz Európában és záporoznak a könnyei.
Zsebkendői már régen elfogytak, most szipog, és ha eszébe jut anyja, aki a szipogásért hajdan megrótta, hát ismét zokogásban tör ki.
A sors igazságtalan mikor a jutalmat és a büntetést méri.
Aki egy sor országnak és a világnak majd két évtizedig békét és kiszámíthatóságot adott, annak életművét ma szerteszét verik azok, akik cserébe halottakat, világháborús hangulatot meg gyűlölködést adnak.
Pesze nehéz a nyugati politikus élete, hiszen - teljesen demokratikusan - kérdések nélkül alkalmazkodnia kell Amerikához, és ha ellenkezése nem is vezet kivégzéshez, mint Szaddam esetében, sem lincselés előtti megpocsékolásához, mint Kadhafi fegyelmezésekor, azért számos kellemetlenség érheti.
Nagy a gyakorlat ebben, hiszen a CIA ezt megalapítása óta világszerte  gyakorolja, miközben folyamatosan a CSEKA, az NKVD, a KGB és mai orosz utódszervezete a feketefenekű - tegyük hozzá, hogy egyik szervezet sem egy matyóhímzés...

Kedveltem Frau Merkelt, a Muttit, akit saját népe is kedvelt, hiszen ilyen becenevet ki kellett érdemelni.
No, nem a szépsége okán, hiszen e tekintetben a Golda Meiertől induló listán szilárdan tartotta a harmadik helyezést, - második Mrs Thatcher volt - hanem azért mert szerette az emberiséget és vitathatatlanul reálpolitikus volt.
Politikai nézetei nem álltak küzel hozzám, még csak szociáldemoktata sem volt, mint újabban volt párttitkárok és gyakorló baloldali politikusok között divatba jött.
Kereszténydemokrata elveket vallott, mint egy papi családból származó decens úrilányhoz illik.
Viszont nyomot hagyott rajta az a néhány év, amitr az NDK-ban élt meg, és egyáltalán nem volt idegen tőle az a gondolkodásmód, mely az ott élőket jellemezte.
Elsősorban a Szovjetunióhoz való viszonyt értem ez alatt, melynek létét adottságnak vette, melynek oka a második világháború volt, és mely körülmény az életünkben öröknek tünt.
Ő valószínűleg felmérte azt, hogy a külpolitikai helyzet változása a volt szovjet vezetés egyszeri hibája, márpedig az orosz külpolitika nem szokott sürün hibázni, így a következő hiba elkövetése úgy kétszáz év múlva várható.
Talán ennek köszönhető, hogy meg akarta találni és meg is találta a modus vivendit a megújuló Oroszországgal, és sikeresen tartotta távol Németországot - és ezzel Európát is - az USA világuralmi törekvéseitől.
Erős Amerika helyett erős Európát vizionált, márpedig erős Európa nincs Oroszország nélkül.
Ezt edig ezer politológus és gazdaságkutató állapította meg, mint ahogy azt is, hogy az USA elsőszámú rémálma Németország és Oroszország összefogása.

Az európai politika az "oszd meg, és uralkodj" elvén alapul, az angolszász az "oszd fel, és uralkodj" recptjét követi. 
Az USA nem szereti a politikai súlyt képviselő államokat - ezeket nehezebb kordában tartani, mint a törpéket.
Ezért csípte a szemüket - hajdani gyarmattartó nagyhatalmi szülőatyjukkal, Angliával együtt - a néhai délszláv állam.
Egy nagy és erős állam helyett hét egymással torzsalkodó államocska, akiket könnyű egymás ellen uszítani, és még könnyebb - akár katonailag is - legyőzni - maga a mennyország.
Jellemző, hogy a gyenge Oroszország mellett az első adandó alkalommal, mikor beért politikai vetésük gyümölcse, megjelentek és rommá bombázták Belgrádot.
A németek akkor kivártak,  nem tették kockára a sokmilliárdos orosz piacot és a megbízható energiaszállítót, és nagyon jól tették.
A Balkán, miután visszahódította az "Európa lágy alteste" címet, átmenetileg elcsendesedett, Európa pedig viszonylagos nyugalomban élte tovább normális bár nem konfliktusmentes életét.
Az USA pedig összebarkácsolta a maga számára az egypólusú világot, melyben senknek sem lehetett beleszólása  a világpolitikába - rajta kívül.
Gorbacsv meghülyítése, a délszláv polgárháború, a színes "forradalmak"  , az "arab tavasz" mind-mind egy folyamat részei voltak, az USA mindegyikben részt vett, egy darabig sikeresen.
Csakhát a tőke éhsége nem ismer határokat - a világ erőforrásai, energiahordozói, nyersanyagai  feletti ellenőrzésre kizárólagos igényt tart, ezért akár nyílt  konfrontációt is vállal. 
A gond csak az, hogy jött Putyin, és Oroszország elkezdett erősödni, katonailag kiváltképpen.
Az orosz rakétatecnika ismét a Holdra tudja juttatni Amerikát - annak szándéka ellenére, és ezen semmiféle propagandhadjárat nem segít.
Hiába mondja a várható orosz győzelmet az újbeszél harctéri pattnak, a tények tények maradnak,az oroszok meg még nem is mozgósították a hadseregüket, zömében zsodosokra támaszkodnak.
Ukrajnának meg lassan elfogy az emberanyaga.
A lakosság menekül, a férfiakat az utcán fogják el, ha meglátják bennük a harcost.
Lassan már az Arany Naplemente Idősek Otthonából is próbálnak katonához jutni.
Gazdaságilag Ukrajna már elfogyott, és az csak a statisztika értékét jelzi, hogy az ukrán GDP meghaladja a magyart. 
Hogy minden másnap egy nyugati csodafegyvert jelent be a média, az erősen emlékeztet a hitleráj végnapjaira.

A nagyobb gond, hogy Kína is megerősödött, gazdasági és katonai értelemben egyaránt.
Amerika már így is el van adósodva nála, és ezt tovább fogja fokozni az új világrend, melyben megszűnik a dollár vezető szerepe, és Amerika nem lesz netto nyertese a világ oösszes üzletkötésének.
Az amerkai politika egymáshoz szorította Kínát és Oroszországot, és ez a Pentagon stratégáinak legrosszabb álma volt.
Közben más országok is csatlakoznak a formálódó új erőközponthoz, a BRICS-hez, mely a világot nem Amerika hegemoniája alatt képzeli el.
Mikor a térképre nézünk, ha amerikaiak lennénk, alvászavaraink támadnának.


Európa meg közben a perifériára sodródik, hacsak addig nem fészkelődik, míg egy újabb háborúban végleg nem jön létre az Európai Unió - új vezetés alatt...
Németország ismét fegyverkezni kezdett, a lengyelek katonákat küldenek Finnországba, a finnek lezárják az orosz határátkelőiket, nem nyughatnak, néhány ország ismét nagyhercegség szeretne lenni.
Framciaország az Iszlámmal hadakozik, Törökország a NATO-n veri le, hogy nem engedték csatlakozni Európához.
Az egész világ recseg-ropog, beleértve Amerika belpolitikai helyzetét is, miközben az angolok a Brit Birodalom helyreállításáról ábrándoznak - egye fene, amerikai vezetés alatt.
Hol van már a régi, békés Európa, ahol hajdan éltünk, turistáskodtunk, irigykedtünk, kereskedtünk?
Most háborús hírek vannak, mindenki utál mindenkit, senki sem bízik senkiben és semmiben, és ha az ember a reális helyzetről akar tájékozódni, hát beleütközik egy maffiozóba.
A magukat demokratának tartó politikusok meg a saját maguk által fejlesztett rózsaszín ködben élnek.


Merkel meg bánatos, talán egy dolog vigasztalhatja: kancellárként tökös csajnak tartották, most így legalább tökönszúrhatja magát.
Mi is...

:O)))

SZABADLÁBON

Némelyek saját lábon állnak, némelyek szabadlábon, némelyek meg más lábát csókolgatva, talpát nyalogatva vitézkednek.
A sajátlábat már megszoktuk, a fogalmat Tiborczné (született Orbán Rasi) bevezette a magyar anekdotakincsbe, tulajdonképpen jót röhögtünk rajta.
Tán Pottyondi Ede irigykedett kicsit, hogy ő ilyen jó poént nem tud kitalálni, de egyébként a mindig alkalmazkodó magyar kispolgár csak zárt ajtók mögött és halkan röhögött.
A beszariság nemzeti sajátosságunk, jóllehet indokolt - ebben az országban soha nem lehet tudni, hogy hirtelen miért romlik a munkád minősége, vagy miért tisztel meg látogatásával a NAV.
Viszont azért az nóvum, hogy főbenjáró bűnök elkövetöit a legelső (na jó, második...) állami főméltóság szabadítja a társadalomra.
Nem azért, de sokan vádolnak mostanában azzal, hogy a muszkavezetésen kívül gyanúsan sokat járok  kínai kifőzdékbe (az illatos csirke-zöldéges tészta kombót bátran merem ajánlani mindenkinek, hogy az édes-savanyú levesről, mint kiemelkedő kulináris élményről már szó se essék...) is.


Hát, hogy ne okozzak csalódást senkinek, megírnám, hogy az általuk elkövetett bűncselkményekért Butaházyt és társait Sanghajban egy stadionban nyilvánosan végeznék ki.
Itt meg Kegyelmes Asszony, a Nemzeti Katika, a nemzetvezető balkeze, mellyel arab országokban nehéz lehet boldogulni, személyesen nyitotta ki a cella-ajtót, rászabadítva a társadalomra egy virtigli kis terrorista sejtet.
Ez a sejt a futball-labdás robbantásokn kívül azt is sejteti, hogy nem is olyan kicsi és adott esetben készen áll az ország vezetésének nyűgeit a hátára venni, mint Szálasi 44-ben...
Schadl kicsit más tészta, Kínában ugyan őt is kivégeznék, de Moszkvában valószínűleg csak kiesne a tizenkettedik emeleti ablakból, mikor azt figyeli éppen, miként vezetik el Völlnert nehéz vasban a Lubjankára az arra hivatott szervek.
Szegénynek most saját villájában, házi őrizetben  kell majszolni a kegyveszettek keserű kenyerét, várni, hogy a hosszú eljárás enyhítő körülménnyé érjen, számolgatni azt, hogy mennyi marad itt-ott, ha mindenét el is veszik.

Mindig korrupt ország voltunk, de valahogy ideológia-semlegesen - most meg - a marxi jogértelmezéssel adekvát módon - az a bűnöző, akit az aktuális hatalom annak tart.
Gyurit már csak egy apró lépés választja el attól, hogy ugyanúgy a vízhajtású motor ünnepelt feltalálója legyen. mint ahogy Rogán Tonya a számítástechnika megújítója lett, így legalizálva jövedelmét.
Persze a jog mindig az uralmon levők érdekeit szolgálja.
Ez esetben sincs másként, Katikának joga van kegyelmet adni, hát ad, ha ezt kapja parancsba.

Ő így hízlalja a Fidesz választói tömegbázisát - mindenki a maga eszközeivel, ugye.
Ami meghökkentő, hogy a társadalom ezt mindenféle reakció nélkül tűri, a kisember legalizálva látja saját disznóságait, a náci az ideológiáját, a hatalom a helyzetétékelését: ezek olyan hülyék, hogy holnap ismét bevezetjük az első éjszaka jogát!
Maca, ne csodálkozz, ha megáll melletted egy sötétített üvegű kormányzati kocsi és beránt téged Berija reinkarnációja - miért olyan formás a segged, ugye...


Mi lesz ebből? Ki tudja, a skála a Nemzetvezető mogött porzó vakolattól a banán-köztársaságig tejed, de az biztos, hogy ha egyszer errefelé balhé lesz, hát a második vonal úgy fog a Körúton lógni, mint a szaloncukor a karácsonyfán.
Akkor majd eltöprenghetünk, hogy ha annak idején némi ellenállást tanúsítunk talán elkerülhettük volna az ország feladarabolását és azt, hogy a magyar nép hasonlatossá váljék a longobárdokhoz.
Már eltünés-ügyileg, ugye...


:O)))

NYUGAT VAGY KELET

Hát bizony nem könnyű dilemma, különösen akkor, ha a két égtáj hazai képviselőit nézegeti az ember.

Különben is, a politikai égtájakat nem az iránytű mutatja, hanem a fene tudja mi is, merthogy két egyforma államalakulatot, gazdasági fejlettséget nemigen lehet találni még az egy akolba tereltek csoportján belül sem.

Még a társadalmi rendszerek sem mutatnak pontos irányt, hiszen a kínai kvázi-szocializmus (kis NEP-el dúsítva) nem hasonlítható az orosz kapitalizmushoz, mely inkább hasonlít hazánk maffia-kapitalizmusára, mint keleti szövetségese állam-kapitalizmusára, mely a szocializmus kínai útját járja - meglehetősen sikeresen - jelenleg.
Mégis, mi állítólag Nyugat vagyunk, hisz angolszász típusú, parlamentáris  államberendezkedésünk van, míg Dél-Korea Kelet, hiszen agolszász tipusú parlamentáris berendezkedése van vagy hogyan is.
Persze a keleti tőkések mind-mind oligarchák, míg a nyugatiak becsületes és ügyes üzletemberek, némelyik ügyesebb, mint Zuckerberg...
Persze ha Nyugatról beszéltünk, akkor  magyarember Németországra vagy Angliára gondolt, még véletlenül se dél-Olaszországra, Szicíliára vagy akár Portugáliára, Görögországra vagy Törökországra, és legfeljebb a turistaútjain szerzett benyomásaira alapoz.

Márpedig azok csalnak, mert bármennyire festői is egy kecskepásztor a görög hegyekben, nagyon sokan sírvafakadnának, ha azon az életszínvonalon kellene élniük, ahol a kecskéit számolgató (egy, kettő, te édes , négy, öt...) atyafi él...
Persze tagadhatatlan, recinát kortyolgatva érett kecskesajtot majszolni a meleg tengerparton igen vonzó, csak éppen nem a valóság.
Ha valaki tárgyilagosan figyeli a folyamatokat, akkor be kell látnia, hogy a Gorbacsov féle fordulat a gyarmatosítás új korszakát hozta el, igaz, más módszerekkel mint a klasszikus gyarmati időkben, de a lényeg ugyanaz.
A gyarmatosítók a gyarmatok eőforrásainak kiaknázásával hízlalják magukat, a gyarmatok népe pedig úgy táncol, ahogy új uraik fütyülnek.
Lehet bármivel eteni a derék állmpolgárt, de a lényeg, hogy Irak olajkincse már Szaddam meggyilkolása előtt el lett osztva a multinacionális olajcégek között, mert az már mégsem járja, hogy a nemzeti kics a nemzet jólétét gyarapítsa, mikor gyarapaíthatná a multik vagyonát is.

Akkor aztán diktátor az a Szaddam Huszein, akit anno nekiküldtek az ajatollah rendszerének, hadd hulljon a perzsa a nagy tolongásban, ha már ő ellenőrzi a Perzsa-öböl hajóforgalmát, ahelyett, hogy ráhagyná azt az USA 5. flottájára, mely jelenleg buzgón végzi ezt az önként vállalt tevékenységet, - ameddig teheti.
Diktátor volt a francia elnök által nagy csinnadrattával fogadott Kadhafi is, akinek sátrát az Elysee-palota kertjében állították fel nem sokkal az előtt, hogy egy teherautó platoján pocsékolták meg ellenfelei a francia csapatok és a titkosszolgálatok által szervezett puccs kapcsán - az apa férfi, a diktátor nő jegyében.
Uralma alatt a meglehetősen egyszerű líbiai törzsek soha nem látott jólétben, példátlan szociális vívmányok birtokosként éltek, a sivatagi nép vízellátása megoldott volt, talán egyedüliként a sivatagi környezetben.
De nem kell ilyen messzire mennünk, elég itthon körülnéznünk, hiszen minket is kifosztottak a szabadság jelszava alatt az 1989-es ellenforradalom idejét követő eszendőkben, mikor is az országot elkótyavetyélték a demokrácia bajnokai.

Persze mind azt hitték, hogy nekik is leesik kis morzsa az osztozkodásból, de még ebben is csalódniuk kellett, hiszen - József Attilával szólva - erre a kis, búvó országunkra is rálehelt a tátott tőke sárga szája, és meg kellett mindenkinek tanulnia, hogy a tőke étvágya határtalan.
Most nincs semmink, egyelőre képletesen szólva fázunk és éhezünk, de szabadok vagyunk, hogy egy másik költő szavaival éljünk.

Igaz viszont, hogy van egy maffiánk, egy virtigli diktátorocskánk, remek példaképeink, egy olyan honvédelmi miniszterünk, amilyen Veres Péter óta nem volt a  magyarnak, pedig Für Lajossal is volt egy kalandunk...

De nézegethetjük Ukrajnát is, aki ma az amerikai imperializmus kritikátlan kiszolgálójává silányodott, rengeteg vér árán - igaz arrafelé a nácizmusnak dicső történelmi előzményei vannak.

Hogy miért nem jön meg soha az emberek esze?  
Miért élnek állandó elégedetlenségben és illúziókban, miért élnek érdekeik ellenére?
Rejtély...


Lesznek bizonyára, akik szerint a rendszerváltozásra az ellenforradalom meghatározás túlzás, mint ahogy a neokolonalizmus is annak tűnik a hajdani szovjet blokkból kiszakadt országok esetében - csak éppen a tények cáfolják az állítás ellenzőit..

A hajdani Szovjetuniót is gyarmattartó hatalomnak tartják sokan, habár furcsa gyarnatok az olyanok amelyekbe a gyarmattartó pumpálja a pénzt, márpedig a helyzet ez volt.
Rengeteg halott  az orosz-NATO összecsapás eredménye, más hozadéka - újabb konfliktusok veteményezésén - kívül nincs, jóllehet a Nyugat által a háborúra fordított összeg kis hányadából meg lehetne akadályozni az afrikai éhség-övezetek még rengetegebb halál-esetét.
Az orosz és izraeli bombák gyermekkorú áldozatainak többszöröse hal éhen évente, de értük a mainstream média nem sürün ejt virtuális könnyeket, hiszen ők nem használhatók fel aktuálpolitikai célokra..

Kelet vagy Nyugat? 
Ez ideológiai, gazdasági és állmszervezési kérdés, lehet akár vitatni is mások álláspontját, de egy biztos: az egypólusú világ egészségtelen, pusztító.
A primadonna kiöregedett, az USA ma már olyan mint nálunk Medveczky művésznő: csillog-villog a kosztüm, de a tartalom már kissé avitt, elege lehet a saját bajaival  - a saját bájaira viszonylag kevés a jelentkező.

Pompeius mondta hajdan tán Sullának, hogy a felkelő napot mindíg többen imádják, mint a lenyugvót.
Lehet, hogy a felkelő nap háza ma is New Orleansban dűledezik, de a felkelő nap egyre láthatóbb módon Keletre költözött.
Nem lenne hátrányos a politikusoknak - Keleten és Nyugaton - mélyebben ismerkedni a római történelemmel...

:O)))

SZÉLLEL SZEMBEN

Nem igaz, hogy nem lehet.

Dehogynem lehet, az egész magyar történelem ezt bizonyítja.

Csak éppen nem érdemes, mert állandóan - némi eufémizmussal - vizes lesz az üres zsebű gatyánk.
Az okozza százezer bajunkat is, hogy álomvilágban élünk és a vágyainkat akkor is megvalósíthatónak tartjuk, ha első ránézvést látszik azok irrealitása.

Ebben - a realitások figyelmen kívül hagyásában - meg különösen tehetségesek vagyunk, valahogy úgy vagyunk vágyainkkal mint egyszeri Jóska Palvin Barbival: ötven százalékig már rendben van, hogy az övé lesz, ő már akarja, de nagyon...


November negyedikének ez lenne a ma is érvényes tanulsága.
Ehelyett inkább össznépi köldöknézegetés folyik annak taglalásával egybekötve, hogy mennyire igazságtalan és agresszív volt a hajdani szovjet haderő tíz százalékának bevetése a magyarországi rend helyreállítása érdekében.

Hogy milyen lelkesítő volt a hajdani "pesti srácok" harca az ellen a haderő ellen, mely a világháború győztese volt, és melynek vezetőjét Georgíj Zsukov marsallnak hívták.
És mecsoda disznóság volt, hogy az amerikaiak nem siettek segítségükre, pedig hogy vártuk az ENSZ ejtőernyőseit...

Jalta, Potsdam, ENSZ alapító okirata ad acta...
Ha nem lenne tragikus, akár még nevetségesnek is lehetne tartani, különösen azt, hogy magukat komoly politikusnak tartó emberek is ezt mantrázzák, erről szólnak az ünnepi beszédek.
Bár az is igaz, minden ünnepünket körbehazudjuk, az egyedüli Mohács kivételével.
Azt is csak azért nem, mert újabban türkök vagyunk,és e minőségünkben végre diadalmasan spacírolunk, nix finn- ugribugri.

Hogy anno a szovjet beavatkozás rosszul esett nekünk?
Ez nem vitás, rosszul esett, kinek-kinek más és más okokból.
Ki a nemzeti önrendelkezést féltette, ki igazságosabb szocializmust akart, ki utólag meg akarta nyerni a világháborút, kit csak sodort az ár, de ez nem ad felmentést sem Nagy Imrének, sem a Szabad Európa Rádiónak, sem akkori ellenfeleinknek, hogy fiatal magyar életeket dobtak oda egy illúzió kedvéért.
Merthogy illúzió volt az, hogy bő évtizeddel Berlin elfoglalása után egy háborút vesztett kis nép ki tud törni a nagyhatalmi akolból.
Nem ment akkor, és nem fog menni most sem, mikor ukrán életeket dobnak oda.
Legfeljebb európai országként még egy háborút fogunk veszteni, merthogy Amerika azóta sem került közelebb, Anglia meg el lesz foglalva saját eljelentéktelenedésével. 
Szembe kellene végre néznünk saját magunkkal, és ennek megfelelően alakítani a külpolitikánkat, oktatásunkat, múlt és jövőnképünket.

Nagyon népszerű dolog egyes körökben Orbánt Kádárral hozni párhuzamba.
Hogy a párhuzam hazug, az nyilvánvaló, de a személyes tehetség sem azonos.
Kádár úgy tudott elismerést kivívni ellefeleinél, hogy szövetségesi hűsége soha nem kérdőjeleződött meg, tekintélye a nemzetközi politikában ennek is volt köszönhető.
Más kérdés, hogy ismét visszaigazolódott az ősi igazság: senki nem lehet próféta a saját hazájában.
Mégis, ma egyre sürübben jut eszembe egy vicc a kádári külpolitikáról:
Brezsnyev Moszkvába hívja a szocialista országok vezetőit, és hogy próbára tegye szövetségesi hűségüket, mindegyikük székén elhelyez egy rajzszöget, hegyével felfelé.

Mikor helyet foglalnak, Honeckernek kicsit eltorzul a képe, de egy hangot se ad ki.
Todor Zsivkov leül, arca eltorzul, majd mosolyra vált: Jó tréfa volt Brezsnyev elvtárs!
Ceausescu leül majd felpattan és felháborodottan óbégatni kezd.
Kádár feltünés nélkül lesöpri a rajzszöget, leül és felszisszen...

Szerintem Orbán Ceausescura hasonlít, csak ő nem lopott ennyit...
És talán nem ártana tanulni a múltból, hogy majdan jövőnk is lehessen...

:O)))