LÁTTÁL MÁR KORMÁNYZÓT UBORKAFÁN?

Ki nem látott, jöjjön ide, láthat.
Éppen mászik ez a nemes állat…
Másfél milliárdot fordít a kormányzat a hajdani karmelita kolostor - mai nevén Várszínház - átalakítására, hogy a Nagybeteg Agybeteg méltó körülmények között tudja majdani miniszterelnökét, aki természetesen nem ő lesz.
Lesz az még több is, majd a föld alatti garázs, az új irodai berendezés, az informatika, a pánikszoba, a menekülőalagút, a Várstadion, stb. külön költségvetési soron jelenik meg.

Hogy ki lesz akolostor gazdája, azt ma még nem lehet biztosan tudni.
Mostanában Lázárt emlegetik a cím várományosaként, de két év hosszú idő, 1936-ban Jezsov például még szilárdan hitte, hogy ő a Gazda első számú támasza, erre 1938-ra kiderült, hogy már nem, és harminckilencben felvehette a „néhai” előnevet is.
Rendes diktátor közelében a macskája sincs biztonságban, hamar kiderülhet róla, hogy gepárd – kis biztatásra bizonyára bevallja.

Lehet, Lázár helyett addigra már Hoppál lesz a favorit, segget nyalni az is tud – a Fidesz politikusai csereszabatosak.
Nem kell ezen a költözködésen csodálkozni, hiszen a kétharmaddal az ország lakossága felhatalmazta őt, hogy a választási ciklus felétől első ütemben minimálisan is kormányzó legyen, mint Hunyadi János, de méginkább, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós őkegyelmessége, a Nemzet Példaképe.

Ha valaki azt hinné, hogy ezzel a köpcös kis parvenü ezzel felér az uborkafa tetejére, hát rettenetesen téved, a Sándor-palota csak egy lépcső a megfelelő környezet felé.
A Táncszínház után az Országos Széchényi Könyvtár repül a Palotából, együtt a többi jelenlegi használóval, melyek számára majd tönkreteszik a Városligetet.
Ha az egész attrakció költségét összeadjuk, százmilliókat, milliárdokat hajigálunk ki az ablakon, ha nem ezermilliárd lesz a számla vége.
Merthogy, ugye, a Parlamentben nem maradhat, a Nándorfehérvári terem nem méltó az ő nagyságához, és egyébként is, most, hogy a Parlament létszáma felére csökkent, egyre kevesebb hely jut az ő egyre terjedelmesebb egójának, költözni kell, nincs mese. 

Amikor a parlament épült, akkor az ország háromszor ekkora volt, a Parlamentnek volt alsó és felsőháza, néha még tekintélye is, habár ami azt illeti, eleink sem voltak sokkal jobbak mai utódaiknál, talán ezért is tartunk itt, ahol tartunk.
Mindenesetre ne hamarkodjuk el az ítélkezést, hiszen ki tudja – lehet még a dicsőséges Magyarországnak ismét felsőháza, ott ül majd benne Csányi gróf, Pintér táborszarnagy, hódmezővásárhelyi báró Lázár János, Semjén püspök, Tőkés püspök, Hegedűs püspök – de szépek is lesznek így, falkában!

Már csak Erdős bíborossal kell valahogy levajazni, hogy református létére a Szentkoronára is igényt tarthasson, de az is lehet, hogy áttér.
Pázmány Péter meg sírvafakad a sírjában: Uram, én nem ilyen lovat akartam!
Nem is tudom, miért jut eszembe az a százezernyi magyar gyerek, akik a szó szoros értelmében éheznek, hiszen azok azért éheznek, mert a szüleik nem akarnak dolgozni a mi munkaalapú társadalmunkban.
Mindenesetre lesz még Puskás-stadion a Népstadionba szuszakolva, a Gellérthegyről a sörnyitó átmegy a Szoborparkba, a Citadella ormaira felkerül a Tatabányai turul.
Tatabányára, a turul helyére Prónay Pál emlékműve kerül, kezében böllérbicskával, Horthy szobra a Szabadság téri református templomból átkerül a Bazilikába, a Szent Jobb pedig kissé átalakítva – egy pénzeszacskót szorít – új értelmezést kap - ki fog derülni, hogy az ereklye a honfoglaló Orbán (Szent) István jobbja, ezért aztán átkerül Felcsútra, Puskás autentikus illatokat árasztó zoknija mellé.

Iparkodni kell, mert azt talán maga az Úr sem meri prognosztizálni, hogy meddig lehet emberek közé engedni Pannónia & Hunnia Lángoszlopát, a Mi Elmebetegünket…
Ti pedig, barátaim bízzatok a természetben, az úgyis végzi a maga dolgát, mert ha ebben a bánatosan debil ellenzékben és tehetséges politikusaiban bíztok, akkor hordhatjátok a földet a Ferenc József földről a süvegetekben a koronázódombhoz.

Ha ezt a helyzetet valaki 1989-ben prognosztizálja nektek, helyből idiótának nyilvánítjátok.
Ez jusson eszetekbe, mikor kijelentitek, hogy itt azért ez, vagy az soha nem fordulhat elő.
Előfordulhat minden – megmondta ő is, neki meg megmondták a Hangok – hihetünk nekik…

:O)))

ORBÁN HATÁRONTÚLI SZEKÉRTOLÓI

Az adevarul.ro portálon megjelent egy poszt, Ne-am săturat de Ungaria címmel egy román politikus-blogger, Bogdan Diaconu írta, melyet aztán a kolozsvaros.ro portál magyarra fordított (http://kolozsvaros.ro/web/kolozsvaros/-/nacizmussal-vadoljak-magyarorszagot), és mint a román nacionalisták elpofátlanodásának szép példáját tárt az olvasók elé. 

A posztot eredeti helyén a szerző egyetlen képpel illusztrálta, de a kolozsvaros.ro gondoskodott arról, hogy olvasói ne maradjanak vizuális élmények nélkül, ezért további hét képpel turbózta fel az anyagot.
A képekkel – gondolom, a nemzetek békés együttélése jegyében – jól illusztrálta a román-magyar szembenállást, a Nagy Magyar Fájdalmat (Nem! Nem! Soha!) bemutatta a Kormányzó Úr Őfőméltóságát, aki majdnem olyan délcegen ül Stromfeldtől lopott lován, mint Semjén sekrestyés a pejkón.

Láthatunk az egyik képen harcos kiállású magyar fiatalokat is - reszkessetek szőröstalpúak -  meg  magyar zászlókkal fene tudja hová (feltehetőleg jelmezbálba) vonulászó elnyomottakat.
És ott látható maga az Antikrisztus is, móc kecskepásztorba oltott Ramboként, román nemzeti színekkel dekorálva, a kép alatt „Ilyen az igazi román hazafi. Ő az.  Bogdan Diaconu. Gyűlölködésből jeles.” aláírással - ha nő lennék, ez a koma nekem azért titokban tetszene.
Milyen jó, hogy nem vagyok nő, legalább nem kell összeveszni nemzeti énemnek  hormonális késztetéseimmel…

Ez utóbbi fordításra hívta fel a figyelmemet kedves ismerősöm, én meg – nem is sejtve, hogy ezzel élő parazsat gyűjtök a fejemre – megosztottam a facebook-profilomon, azzal a felvezetéssel, hogy „Nagyon rossz vége lehet ennek, a tűzzel játszunk.”
Másik kedves ismerősöm ezt osztotta tovább, és ez lehetett a hiba.
Előkerültek ugyanis olyan kedves magyarok, akik meghirdették, hogy nem azzal kell foglalkozni, amit a koma írt, hanem azzal, hogy ki írt, mert aki a magyarokról rosszat ír, az ab ovo nacionalista, le vele!
” Mármost, ha nekiállunk "árnyalni" a képet, mindenki minden igazságát figyelembe venni, az igazságokat patikamérlegen összehasonlítani, akkor a végén kapunk valami eredményt, esetleg jót is - de nincs pár ezer évünk erre. Mármint a mérlegelésre.” – írta az egyik kommentelő – mellesleg újságíró - aki még viszonylag kíméletes volt, mert a kolléganője lazán lehülyézett, mivel én nem ismerhetem az romániai helyzetet, merthogy nem élek ott.
Jól jártak, mert én bizony mérlegelnék, kerül, amibe kerül.

Ami igaz, igaz - nem élek ott, kalandvágyból az anyaországban élek, és valószínűleg román nacionalista lehetek, mert időnként szoktam csúnyákat írni a magyarokról, jelen esetben pedig mély empátiát érzek a román blogger iránt, aki megírta, hogy mit érez egy román, mikor a Vezér és Kancellár, vagy idióta fullajtárjai Romániában randalíroznak.
Ennek hangot is adtam, egyben javasoltam, hogy talán lehetne cáfolni is az állításokat, amivel vitapartnereim egyet is értettek, csak éppen tenni nem tették.
Ők bizonyára rettenetesen nagy hazafinak érzik magukat, ellentétben velem, aki természetesen nem érdemlem meg ezt  minősítést, mert az apám nem a Retyezáton szemelgette a szamócát brummogva, nyáron is bundában, mígbezzeg…

Meg hogy én nem értem az erdélyi kérdést, meg úgy egyébként is.
Tudomásul kellene végre venni: erdélyi kérdés nincs.
Valaha lehetett, de a mai világban ez műbalhé.
Ami van, az az Európai Unió, meg Románia, benne egymilliónyi magyarral, akik akármikor jöhetnek az anyaországba, vagy Európában bárhova dolgozni, tanulni, senki sem korlátozza őket kultúrájuk ápolásában, egyenlő feltételekkel vesznek részt a gazdasági életben, de mi szenvedni akarunk.
Ugyanannyi joguk van, mint nekem, csak kötelességük nincs, egy fikarcnyi sem.

Szeretjük sajnálni magunkat, harcolni olyan dolgokért, melyek a birtokunkban vannak, de ebben a formában nem kellenek, mert mi a traktort is kerekenként hordtuk haza a téeszből, ott rohadt szét a fél ország a különféle trágyadombok mellett, alkatrészenként.
Orbán kívánatos Magyarországa egy zárvány Európában, kívánatos Erdélye pedig zárvány Romániában, ahonnan egymillió magyar, mint Burkus az óljából acsarkodik tizenkilencmillió románra.
Az is elég érdekes lenne, ha a román miniszterelnök meglátogatná Magyarországot, majd hamiskás mosollyal meghirdetné: eljöhet még a mi időnk, akár még itt, Debrecenben is…

Azt is mondták, hogy nem kell vitatkozni, mert a szerző olyan, mint Vona, jóllehet nem olyan.
Akkor meg a pártja olyan, és ha az sem olyan, mint Vona pártja, akkor az tudjukmilyen párt, ugye…
De hogy ezek az emberek eltöprengenének azon, hogy mit érezhet egy román az immár huszonöt éve tartó erdélyi vándorcirkusz, vagy a vérpofátlan magyar állami vezetők láttán, az nem érdekel senkit, mint ahogy az igazság sem, melynek egyébként ők, és csakis ők a letéteményesei.

Kaptam egyébként Erdélyért is, merthogy automatikusan a magyar szóhasználatot alkalmaztam, mikor a Romániában élő magyarokról beszéltem, merthogy az újságírónő nem Erdélyben él hanem a Partiumban, amit nekem illett volna tudnom, gondolom a neves tollforgató helyileg világhírű.
Magyarországon a romániai magyart jobb esetben erdélyinek, rosszabb esetben románnak hívják, ezen semmit sem segít, ha cizellálgatjuk itt a dolgot.
De tőlem akár a Regátban is lakhat akármelyikük is, ettől még lehet véleményem Orbán Románia, sőt, nemzetiségi politikájáról is.

Ez az egész éppen olyan magyaros ügy, mint a többi.
Képtelenek vagyunk szembenézni a valósággal, se tolerancia, se empátia nincs bennünk, csak a nagy löttyös indulatok, a kivagyiság, a hőbörgés.
Az autonómia-törekvéseknek sincs értelmük, hiszen mi változik tőle?

Semmi - ugyanúgy minden negyedik polgár román lesz a Székelyföldön továbbra is, aztán évről évre több, mert az erdélyi magyar inkább pofázik, minthogy ütemesen dugna, így aztán szép lassan kinépesedik még onnan is, ahol többségben van.
Koszovó példája pedig intő jel lehetne, persze itt az albánok mellé álltunk – megájj, megájj, kutya Szerbia, ugye… - pedig a Székelyföld albánjai a románok, vitapartnerem partiumi városában minden magyarra már két román jut, szóval fel kellene kötni a fehérneműt, fel szexre, magyar!

Az ostoba, elvakult nacionalizmus nem csak a román nacionalisták sajátja, a mieink is alkotnak rendesen.

Ők ugyan azt képzelik magukról, hogy hazafiak, de valószínűleg ezt tartja magáról a poszt szerzője is, akinek jelen esetben még akkor is igaza lenne, ha Vonescu lenne a becsületes neve.
Sajnálom, hogy a vitát nem tudom belinkelni, a facebook-csoport, ahol a vita folyt titkos, mert véleményünk az van, vitatkozni is szeretünk, csak azt nem szeressük, ha ellentmondanak nekünk…
Pedig ez is egy olyan téma, amit ki kell beszélni, ha békességben akarunk élni szomszédainkkal és önmagunkkal.

Persze ha sajnáltat6juk magunkat, az se rossz.
Trianon után évekig vagonokban laktak a hazazsuppolt magyarok.
Nagynéném óvónő volt Erdélyben, a világháború végén azzal jött haza, ami rajta volt.
Azt mesélte, hogy még székelyföldön sem szerették az anyaországi magyarokat, a gőgjük, túlhajtott nacionalizmusuk miatt, és az első adandó alkalommal visszaütöttek.
Kár lenne ezt kiharcolni…

:O)))

ILLÚZIÓ

Most, hogy a Vezér végképp elpofátlanodott és ezzel párhuzamosan felerősödtek tünetei, a magyar értelmiség legjobbjai szokás szerint téves következtetéseket vontak le a helyzetből.
Azt találták ki, hogy ez az az időpont, mely legalkalmasabb a diktatúra megdöntésére, Orbán eltakarítására, hiszen ez az ember ketyeg, mint egy bomba gyújtószerkezete, és ezt ebben az országban mindenki látja.

Hát nem látja, nem képes látni, nem akarja látni, vagy, amit lát, az tetszik neki.

Egyetlen országban sincsenek az értelmesek többségben, és még közülük se mindenki tudatos politikai téren.
Rengeteg remek mérnök, orvos, tanár botorkál politikailag vakon a világban, nem is szólva a bolti eladókról, a CNC esztergályosokról, vízszerelőkről – hogy aztán a legelesettebbeket – függetlenül bőrük színétől – ne is említsük.
Ők azok, akik önfeledten tapsolnak a rezsicsökkentésnek, a közmunkának álcázott kényszermunkának, a huszonötezer forintos havi támogatásnak. 

Aki nem dolgozik, ne is egyék, hirdeti, mígcsak őt magát is el nem küldik biztosnak vélt munkahelyéről, ez képes kicsit árnyalni a világszemléletét.
Van aztán az a réteg, aki átlátja ennek a bolhacirkusznak, melyet itt társadalmi berendezkedésnek hívunk, a végtelen és határtalan cinizmusát, embertelenségét, próbál is a maga módján tenni ellene, de ha ötezer ember ötezer célt követve serénykedik, akkor az nem vezet sehova, abból nem lesz soha semmi.

Megbolondultak nálunk az emberek, illúziókba ringatják magukat, a rendszer megdöntéséről ábrándoznak, jóllehet annak egyetlen objektív vagy szubjektív feltétele sincs meg.
Hogy úgy mondjam, nincs forradalmi helyzet.
Az uralkodó osztály még talál magának egy sor eltulajdonítható dolgot, a középrétegek még hálásak az alamizsnáért, az elnyomottak, a nincstelenek pedig már régen elveszítették illúzióikat, már el se tudnak képzelni egy olyan országot, melyben ők is valakik lehetnek, akiknek nem kell hálálkodni az odavetett csontért.
Az országnak megfelel ez az állapot, mert az országot ma a gazdagok jelentik, a többiek pedig éppen annyit érnek, amennyiük van.

Itt kérem, ma nem akar senki forradalmárkodni, a potenciális lázadók pofáját be lehet tömni egy marék nemzetiszínűre színezett krumplihéjjal, vagy meg lehet őket félemlíteni, mint az országot kicsiben leképező Felcsúton a kisemmizett juhász mellé állókat, akiknek a fejüket is el kell fordítani, ha találkoznak vele az utcán.
Elfordítják.

A szubjektív tényezőkkel is baj van, melyek megléte nélkül a rendszer megdöntésének reménye igencsak kicsi.
A nép tudati állapota olyan-amilyen, minden szart meg lehet vele etetni és zabálja is boldogan.
Pontosan tudja, hogy az ő nyomorult és kiszolgáltatott állapotának okai a cigányok és a zsidók, merthogy ő cseszett volna el valamikor valamit, olyan istenfia nincs.
Így aztán kiéli magát a cigányokon, mert ők még nála is gyengébbek és elesettebbek, pedig ez aztán nagy kunszt, a zsidóknak helyi szinten nem mer nekimenni, mert azoknak van érdekérvényesítő képességük, de azért sunyin röhög az Arkangyalon, melyet ugyan Gábrielnek hívnak, mégis Mihály idealizált ifjúkori képét viseli.

És palesztinozik vadul, mert hogy ez ma a zsidózás kifinomult formája..
Kedvem lenne az ő érvrendszerüket felhasználva ajánlani nekik, hogy költözzenek egy-két hónapra össze velük.
Tudom, három nap múlva kopogtatnának Lakatoséknál, politikai menedékjogot kérni…
Szinte vicces, de talán inkább szomorú, hogy mennyire nincs fogalmuk embereknek az őket körülvevő világról, csak élnek bele, mint birka a karámban, várva az újabb birkanyírást.

Az értelmiség se különb, még a legkiválóbbak is elképesztő dolgokat tudnak néha írni, nyilatkozni.
Az általam újságíró-istennőként tisztelt Ferenczi Krisztina minap azt mondta valamelyik rádióban, hogy Orbán állama nem maffia-állam - nem demokrácia, de nem is maffia még, hiszen vér még nem tapad a kezükhöz.
No, ezt egyrészt a fene tudja, ha csak a legutóbbi két halálesetet nézzük, nem tenném értük tűzbe a kezem, és akkor még a többi tisztázatlan halálesetről – Vancsik Zoltánról, az olajos ügyekben meggyilkolt rendőr alezredesről - nem is beszéltünk.

Csak az első gyilkosság nehéz, a többi már megy flottul, mint az ágybacsinálás – nem hinném, hogy Ferenczi Krisztinának illúziói lennének.
Talán az lenne a helyes fogalmazás, hogy rájuk bizonyítottan még nem tapad vér a kezükhöz…

Másik kedvenc újságírónőm, N. Kósa Judit „Vissza a kőkorba” című cikkében arról értekezik, hogy ugyanott tartunk, mint a hetvenes-nyolcvanas években - a felsőoktatás, amely elitista volt, az állam érdekét a közösség és az egyén érdeke elé helyező, a társadalmi mobilitást korlátozó oktatás volt, melynél ma annyiban jártunk jobban, hogy a mai oktatási rendszer hagy egy kiskaput a pénznek.
Ez természetesen nem korlátozza a társadalmi mobilitást, nem elitista.
Komolyan mondom, az embernek sírhatnékja támad, mert amit egyébként írt, az rendben is van, de minek ez a fehér farok, amelyik hitelteleníti az általa később leírtakat is?
1966-ban született, hozzávetőleg a rendszerváltáskor diplomázhatott, ismernie kellene, amiről ír, és számolnia azzal, hogy nem Kossuth Lajos koráról értekezik, élnek még, akik tudják az igazságot.
 igaz, sokan mára elfelejtették – ő is.
Az egész magyar értelmiség egy nagy tragédia, a szervilizmus és a konformizmus bűze lengi be az ütött-kopott elefántcsont-tornyokat, szánalmas.
A politikusokról most ne is essék szó, nincs nálam a gumikesztyűm, anélkül meg nem verem a billentyűket, ha róluk esik szó.

Akkor most ki is forradalmárkodjon?
Egyetlen lehetőség marad: a nyuggerek, őket már nehezebb megfélemlíteni, de sajnos, a járókerettel nem lehet elég nagyot verni a Mi Jövőnk Zálogának önelégült pofájára, emellett a kor egyeseknél agyzápulással is jár…
Szakszervezet nincs, a pártok paródiák, a politikusok nemhogy a társadalom, de még a saját érdekeiket sem ismerik fel, aki pedig budapesti Majdant vizionál, az nem ismeri a magyar néplélek rejtelmeit.

Építkezni kell, szervezni kell.
Ütőképes szervezetek kellenek és új politikusok, mert a mai harmadik vonalból feltörő harcosok bevetése csak kényszermegoldás, csak arra jó, hogy kiröhögtessük magunkat.
Szóval, kedves demokraták, ne ábrándozzunk, dolgozzunk, hogy ott legyünk minden koszos faluban – Felcsúton is – és az emberek hallgassanak a szavunkra.
Először talán egymással kellene összebarátkoznunk, az első lépés lehetne, hogy meghatározzuk, kik is vagyunk mi, ki van velünk, ki ellenünk, kiket kellene magunk mellé állítanunk, kikkel tudunk szövetséget kötni, kikkel nem.
Rugalmasan, de tiszta elvi alapokon állva, mert ha merevek leszünk, mint a fagyasztott liba lába, akkor nem sok esélyünk lesz a Mi Szégyenünk világgázavarására.

Türelmesnek kell lenni, nem kell kapkodni, mert minden kis kudarc az ő malmára hajtja a vizet.
Ábrándozni persze lehet, éjjel, egyéb elfoglaltság híján az ágyban, de nappal szigorúan szembe kell nézni a tényekkel, és dolgozni kell.

Következetesen, aprólékosan, kreatívan, szakszerűen.
A politika is tudomány.
Nem zenemű, nem improvizációk öt politikusra, szárnykürtre és harsonára, hanem megtervezett lépések, szakszerű és hatékony kommunikációk sorozata.

Jó lenne, ha vezető demokratáink elhinnék ezt végre…

:O)))

HARMADIK HONALAPÍTÓ

Egyelőre még nem fizikailag, de ha kell, a Békemenet, a Magyar Gárda squadrái készen állnak a fizikai hatalomátvételre.
Jöhet a Marcia su Budapest -  habár nagy a valószínűsége, hogy – akárcsak Benito Mussolininak – Orbánnak sem lesz szüksége már a véres fizikai erőszakra.

A DucellinoTusványoson megalapvetette a XXI. század magyar fasizmusát, valószínűleg abból a meggondolásból, hogy visszaigazolja szeretett népe gyanúját, miszerint szalajt, mint a rigalánc.
Kifejtette, hogy vége van a liberális demokrácia korának, új idők új szelei fújnak, ami igaz is, csak az a baj, hogy az Orbán névre hallgató helyiérdekű hurrikán világméretekben egy lepke szellentésének sem felel meg, ellenben fertelmesen büdös.
A liberális demokráciáról meg csak annyit, hogy az éppen olyan, mint a szocialista demokrácia, ami éppúgy nincs, mint ahogy keresztény erkölcs sem volt soha.

Demokrácia vagy van, vagy nincs, erkölcs vagy van, vagy nincs - ha jelzőt ragasztunk hozzájuk, akkor csak az aktuális hiányosságokat akarjuk elleplezni vele.

Viszont lesz nemzeti állam, értsél alatta bármit is, ami nem demokratikus, merthogy az egyén és az állam viszonya is megváltozik – ahogy elnézegetem, a viszonyból iszony lesz.
Vége annak a szép világnak, amikor azt tehettél, amit akartál, ameddig csak a jogot, vagy mások jogos érdekeit nem sértetted – mostantól minden más lesz - a nemzeti állam majd megmondja, hogy mit is akarsz valójában.
Vége a bankok uralmának, vége annak, hogy korbáccsal verik a nép színe-virágát devizahitelt felvenni!
Munkaalapú új világ jön, kényszermunka-alapú, melyben majd a Nemzet Esze az új ország minden árokpartját kitakaríttatja, összeszedeti a szemetet, aki pedig nem elég szorgalmas, az mehet verőfényben petrezselymet gyomlálni – legközelebb majd szorgalmas lesz!

Nézzünk szembe a ténnyel: olyan autóbuszon ülünk tízmilliónyian, melyet egy manifeszt elmebeteg vezet, és tapsolják azok, akik szintén elmegyógyászati kezelésre szorulnak, esetleg egy trafikra fáj a foguk, habár az sem hozta meg a várt eredményt.

Ez a mi idiótánk meg eljátssza nekünk a harmadik honalapító szomorú szerepét, és láthatólag komolyan is gondolja a dolgot, ami viccnek még csak-csak elmenne.

Habár, amit művel, az olyan, mint amikor az öreg székely belevágja a kést a fia hátába:

- Idösapám, ez most vicc volt, vagy komoly?

- Ez komoly volt, fiam!

- No, csak azért, mert viccnek erős lett volna…

Szóval nem könnyű eset a MI Ideológiai Zsenink, aki nekiment a bankoknak, nekiment a liberalizmusnak, nekiment a civileknek, nekiment a magyar államnak és nemutolsó sorban nekiment a saját múltjának.
Mintha nem lett volna a rendszerváltás óta szereplője és alakítója a politikai életnek, ebből nyolc éven át a politika irányítója, mintha semmi köze nem lenne a kialakult helyzethez.
Pedig hej, de mennyire, hogy van…

Az a szöveg, hogy a világ az ő trónralépésével egyidejűleg megváltozott, rettenetesen gyenge.
A világ halad a maga útján rendületlenül, tesz magasról az ő kopaszodó fejére, meg a saját felhasználásra alkotott gyermeteg ideológiai próbálkozásaira.
A világnak nyolc év semmi, nem időtáv, hiszen még a Kondratyev-ciklus is hatvan év és állítólag van ennél hosszabb ciklikus változás is a fejlődésben.
Attól, hogy egy eszement alapvető változásokról hablatyol, még nem kell hinni neki, nem attól kel a nap, hogy a kiskakas kukorékol.

Azt kell észrevenni, hogy most, hogy már megteremtette a szinte totális diktatúrát, el kívánja fogadtatni azt hálás népével és az Unióval is.
Ezért taglalta, hogy a nemzeti államot meg lehet teremteni az Unió keretei között is, hiszem most, hogy elzárták a pénzcsapot, nem lehet erősebb hangokat hallatni.
Viszont, ha a nép elfogadja a harmadik honalapítás gyönyörű teóriáját, akkor szabad az út a Királyi Vár, de minimálisan is a Sándor-palota felé.
Ez a nemzeti állam pedig annyira jól hangzik, ezt skandálva akár békemenetelni is lehet…

Hogy ez az egész, úgy, ahogy van komplett fasiszta alapvetés, hogy a társadalmat hivatásrendi gittegyletekbe kényszerítik, hogy a vezérelv ma már teljesen elfogadott errefelé, az másodlagos.
Viszont nagy szarban leszünk, ha ez a hibbant Ducellino hadat üzen Etiópiának, mert Hende hadvezér sem sokkal okosabb, mint a gazdi.
Altiszteket avatott Veszprémben – a „tiszthelyettesek” megnevezés kommunista ármány volt – viszont Veszprém egy délceg lépés Jutas felé, melyet megemlíteni a remek történelmi érzékű hadvezér nem is volt rest.
A  jutasi altiszt olyan katonában, mint Hende hadügyminiszterben - vakfegyelmű, korlátolt, szervilis seggnyaló.

A Vezér azért ajándékot is adott fogyatkozó számú erdélyi híveinek, okot adott arra, hogy majd jól seggberúghassák őket a többségi nemzet gyanakvóbb tagjai.
Azt mondta, hogy most olyan idők vannak, amikor bármi megtörténhet, majd sejtelmes mosollyal közölte, akár eljöhet a mi időnk is.

Kósa Lalinak üzenem, kezdhet románul tanulni!

:O)))

PANCSÓ KANCSÓ ÉS FŐPOLGÁRMESTER

Azt már hallottuk, hogy a szent cél a baloldal teljes megsemmisítése, de azt nyíltan még soha nem merte kimondani, hogy Budapest szétverése is a céljai között lenne.
Még azután sem, hogy 2006-ban már tett erre kísérletet - elég szép eredménnyel.
Azt azért lehetett tudni, hogy a falusi klottgatyás suttyó összes kisebbrendűségi érzésből fakadó bosszúvágyával szemléli a Bűnös Várost, ahol romkocsmák mélyén lakik a hétfejű liberálbolsevik sárkány, melynek ha lecsapják egy fejét, kettő nő helyette.
Így aztán nekilátott, hogy Budapestet lecserélje Felcsúttal.
Mint tudjuk, ha bármit nivellálunk, az általában lefelé szokott történni, ritka eset, hogy ez fordítva történjék, így hát az várható, hogy a főváros hamarosan eljut oda, hogy neki is lesz egy vedlett főutcája, lehet ez akár a Nagykörút is, meg egy reprezentatív stadionja, melyben akár vizilabdamérkőzéseket is lehet játszani, mint a felcsúti stadionban, melynek neve ezidáig Pancho Aréna volt.
Miután a legutóbbi nemzetközi mérkőzést, melyet a magyar fiatalok dicsőségesen elvesztettek, derékig vízben úszva játszották, ez úton javaslom a stadion átkeresztelését, legyen az új neve Pancsó Kancsó!
Budapest gyönyörű város, még ma is az.
Éppannyira nem számít neki, hogy itt-ott ütött-kopott, mint ahogy az sem, hogy a Vezér odacsinál ezt-azt legszebb tereire, éppúgy, mint ahogy a Floki kutya is odapiszkít az Körút mellékutcáinak járdáira.
Kikerüljük fintorogva ezt is, azt is.
Ha Budapestről beszélünk, akkor arra a településre gondolunk, mely három város, meg néhány falu egyesüléséből jött létre, nem egyetlen varázsintésre – ennek talán az lehetett az oka, hogy a hajdani megfontoltabb korok nem igényelték a vezéri lángelmét, elégedettek voltak a százkilencven évvel ezelőtt született „kockás báró”, Podmaniczky Frigyes szorgalmával és

felkészültségével, aki harminckét évig dolgozott a Fővárosi Közmunkák Tanácsában.
Ha kiegyezés korának városfejlesztéséről beszélünk, az ő munkájáról is beszélünk, az ő idejében készült el a főváros általános rendezési terve, ekkor épültek ki a körutak és a sugárutak, a dunai rakpartok kiépítése, három Duna-híd, ő virágoztatta fel az Operaházat, a Nemzeti Színházat, de elnöke volt a hajléktalanok menhelye egyletének és az országos honvédegyletnek is.
De szép is lenne, ha Tarlós főpolgármester is elnöke lenne a hajléktalanok Menhely Egyletének, esetleg a Nyugdíjfosztottak Honvédegyletének, de én már egy Fővárosi Közmunkák Tanácsával is kiegyeznék.
Akkor a város egyesítése volt a feladat, ma a város szétszaggatása állítja kemény feladat elé a döntéshozókat.
A cél természetesen politikai: az erős Főváros komoly ellensúlyt képezhet a kormánnyal szemben, ez pedig a mai világban nemigen kívánatos, úgyhogy elindult a „Hogyan csináljunk egy metropolisból huszonhárom falut” munkacímű projekt, melynek végleges címe természetesen „Megvédtük Budapestet” lesz.
Így aztán a Főpolgármester nem Budapest első polgára lesz, hanem a huszonhárom torzsalkodó kiskirály prédája.
Ez természetesen nem városszervezési modell, hanem politikai akció, mely évtizedekre vetheti vissza egy nagyváros fejlődését, közvetve pedig az ország fejlődését is, hiszen a Főváros adja a magyar GDP negyven százalékát.
Emellett a főváros a vasúthálózat, úthálózat, telekommunikáció és a kultúra centruma.
Az ilyen gyermeteg próbálkozásokon, mint egyes minisztériumok vidékre költöztetése, csak röhögni lehet – ne is vegyük túl komolyan, tekintsük egy bomlott elme legfrissebb tünetének.
A probléma nem is a szándék, hanem az az apátia, mely belengi az egész magyar közéletet, köztük a magyar főváros jövőjének kérdését is.
Az mondjuk természetes, hogy a felcsúti kocsmában megértő bólogatás kíséri Budapest viviszekcióját, de az azért már mégiscsak érdekes, hogy Budapest népe, élén a máskor minden kivágott fáért hisztérikus rohamokat produkáló értelmiség milyen csendesen tűri, hogy magának a fővárosnak menjen neki ez a láncfűrészes gyilkos.
A magát demokratikusnak nevező oldal pedig alulmúlja önmagát.
Nem tanult semmit a parlamenti választások előtt tanúsított magatartásának gyászos eredményéből, most ugyanazt az előadást viszi színre, csak népszínműnek feldolgozva, ahol a szereplők egymás seggét rugdossák - száz nappal az előadás vége előtt.
Mert abban ne legyen kétség, hogy a jobboldali zombik egységesen fognak szavazni, ha a jelöltjükkel szemben öt demokrata, zöld meg civilnek nevezett kitudjaki áll, akkor sajnos ebből sem lesz énekes halott…
De még jelöltek sincsenek, a demokratikus oldal közös főpolgármester-jelöltje pedig egyelőre még az utópiák birodalmában él.
Ha valaki azt mondja, hogy nincs ebben céltudatosság, akkor az vak.
Ha elhiszi valaki, az meg ostoba.
A budapesti baloldali politikai elit olyan, mint a hármas metró járműparkja, legjobb lenne az egészet lecserélni, de hát már ehhez is későn vagyunk.
A libáknak is több eszük van, mikor nekiindulnak az útnak, egyikük az élre áll és vezeti a csapatot, de én még olyan unortodox libacsapatot nem láttam, amelynek élén öt vezérliba ötfelé repült volna.
Ennyit Budapestről, a többit majd már huszonhárom iciripiciri fatornyos kis faluról kell írni, huszonhárom iciripiciri maffiáról, huszonhárom iciripiciri kiskirályságról, melyek vagy vazallusai lesznek I. Miháj kirájnak - vagy nem lesznek…
Ha valaki meg tudná szervezni, hogy a kerületek többségének élére demokraták kerüljenek, abból akár még politikus is lehetne.
Meglátjuk…

:O)))