MI A TEENDŐ

„Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba”, mondá Epheszoszi Hérakleitosz, gondolom azért, mert nem találkozott magyarokkal.
Merthogy ami igaz a világ minden táján, az Isten kalapjának eme bokrétáján messze nem igaz – magyarember nemhogy kétszer, de ötvenkétszer is képes belelépni ugyanabba a folyóba.
Ha baloldali, akkor ötvenháromszor.
Magyaremberhez képest a kiselefánt, mely köztudomásúlag nehezen tanul, ám könnyen felejt, egy memóriabajnok zseni.

Magyarember a történelem csodája, merthogy az is csoda, hogy remek döntései ellenére egyáltalán még létezik, hiszen amikor legutóbb is a kezébe nyomták a libacombot, akkor ahelyett, hogy enni kezdte volna, inkább a másik magyar fejét kezdte el püfölni vele.
Egészen addig,  mígcsak elő nem került a magyar történelem legócskább versenyzője – no, akkor arra rábízta a spejzkulcsot, a feleségét meg a lánya szüzességét és elégedetten hálálkodott az időnként az asztal alá vetett csontok láttán…

Most sem képes arra, hogy higgadtan és tárgyilagosan végigelemezze a helyzetét, aztán megkeresse, hogy kedvenc politikusom bon-motja szerint mit qrtunk el, nem kicsit, nagyon, ehelyett kapkodva próbál felettébb okos dolgokat mondani, miközben tulajdonképpen okos gondolata roppant kevés van, helyette van egy kottája, melyet Orbán nyomott a kezébe.
Talán Gyurcsány volt a kivétel, aki a vereség pillanatában felhívta a figyelmet arra, hogy a demokratikus oldal képviselőinek vigyázniuk kellene egymásra, mert először most ősszel, aztán meg később is folyamatosan szükségünk lesz egymásra.

Persze ez nem egy rokonszenves gondolat, magyar ember szívesebben töri a fejét az együttműködés gondolatának cizellálása helyett azon, hogy hogyan tudná elharapni a másik szerencsétlen torkát, meggyakni a feleségét, futtatni a lányát, és lehetőleg éhendögleszteni – aki már adna egy almát az éhezőnek, az már humanista baloldalinak számít, de azért a munka nélkül osztogatott segélyt ő is  elítéli.
Jobb lenne persze, ha a segély nélkül osztogatott munkalehetőségért lelkesedne, de azzal nem foglalkozik, mert az ősi magyar álláspont szerint aki akar, az dolgoz, a többi meg csak élősködik.
Nem mennék bele ennek boncolgatásába, helyette pár szót arról, hogy a legújabb elméletek szerint az lenne a helyes, ha a most vereséget szenvedett politikai blokk valamennyi, külön–külön is elrémisztő állapotban levő tagszervezete a következő négy évben önállóan politizálna, majd a 2018-as választások előtt újra összeállna – járt utat ne hagyd el a járatlanért ugye.

Az ostobaság legbiztosabb jele, ha mindent ugyanúgy csinálsz, mint előzőleg és más eredményt vársz.
Ez láthatólag nem zavar itt senkit, végre mindenki elégedetten kapirgálhat a saját kis szemétdombocskáján, időnként világpolitikai tényezőként elégedetten kukorékolgat, jóllehet saját szemétdombja, melyre oly büszke a negatív tartományban inkább horpad, mint púposodik…
Szóval mutassuk meg magunkat külön-külön, kétségtelen, hogy így lehet a legegyszerűbben felszámolni a baloldalt.

Teljesen értelmes emberek zakkannak meg, hirdetnek forradalmat forradalmi helyzet nélkül, mások a vert hadak versenyét hirdetik, melyben a kerekesszékes és a járókeretes egymással versenyez abban, hogy 2018-ban ki legyen majd a kihívója a százméteres síkfutás világbajnokának – mintha a féllábúnak kinőne a lába, ha egyedül ugrál.
Még kedvenc bloggerem is olyanokat képes leírni, hogy nem azért lett az ember a világ ura, mert együtt indult a választásokon a mamuttal, hanem azért, mert levadászta és megette - értve ezen az MSZP és a többi párt viszonyát, jóllehet a mamut itt nem az MSZP, hanem a Fidesz. és az ember éppen hogy fejlett kooperációs képességének köszönhette, hogy a táplálkozási lánc csúcsára tudott keveredni.
Egyéniben a kardfogú tigris azért jobb volt nála.
Összefogva a többi emberrel a közösség, a horda ellenfelévé válhatott olyan állatoknak, melyeknek külön-külön egyetlen ember sem lett volna ellenfele.

Mire számíthat egy kis párt a következő években?
Megszólalási lehetősége nem lesz, a falvakba nem jut el, ugyanazon a négy négyzetkilométeren belül ugyanaz a hat ember fog egymásnak bölcseket mondani, meg keveseket érdeklő kérdésekről vitatkozni, mint ezidáig is.
A soron következő éveket szervezetépítésre kellene használni, meg kellene találni az embereinket minden településen, meg kell találni a módját a média nélküli médiamunkának, ki kell mozdulni Pestről.
El kell érni a fiatalokat, a nőket, a nyugdíjasokat, a betegeket, és mindegyiknek kell valami féle megoldást találni a gondjaira, méghozzá úgy, hogy a források azonnali bővülésével nem szabad számolni.

Kell alapítani egy választási tömegpártot, mely értelmes dolgokat kínál fel az embereknek, konkrét és vonzó megoldásokat a gondjaikra, de nem az utolsó percben improvizálva, hanem a négy év alatt kiérlelve a gondolatokat - gazdasági, kulturális és közéleti téren egyaránt.
És kellenek új arcok, friss politikusok a leamortizáltak helyére, hogy őket hátra lehessen vonni az első vonalból, hogy ne ők kopjanak tovább.
Hogy ne álljunk ott a választások előtt már megint ostobán, és ne csak azt tudjuk hajtogatni, hogy mi demokráciát kínálunk, mert a demokrácia ugyan remek dolog, de csak ha tele van a hasad és a gyermeked is biztonságban tudod.

Aztán, majd ha elhajtottuk Orbánt, lehet brillírozni nagy eszmék mentén, de akkor se lesz sikere senkinek, aki az akkor mutatkozó problémákra nem tud érvényes választ adni.
Hogy az elkülönülés jó a párteliteknek, az nem vitás, de hogy a választóknak nem jó, az biztos.
Egyébként sincs létjogosultsága a lélegeztetőgépen tartott pártocskáknak, akik nem képviselnek senkit, mert akármit is hirdetnek, nem azt kell nézni, hogy mit mondanak, hanem azt, hogy mit csinálnak.

Nem véletlen csinált Orbán egy rakás kamupártot, azért tette, hogy szétaprózza ellenzékének szavazatait - hát legalább költsön rá.
Ne tegyük meg neki azt a szívességet, hogy magunkat öljük meg!
Most még nincs késő ezen elbeszélgetni, csendben, egymás közt, de egy év múlva már döntésre kell jutni.

A vágyakkal és az álmokkal pedig le kell számolni, mert ábrándozással nem megyünk semmire.
Kegyetlenül szembe kell néznünk önmagunkkal és a konkrét helyzet konkrét elemzése után dönteni kell, mi a teendő.
Orbán valószínűleg olvas Lenint, lehet, nem ártana a demokratikus oldalnak is olvasni tőle ezt – azt, mert az nem biztos, hogy a bolsevik elvek rokonszenvesek mindenkinek, de hogy a pártszervezésben zseni volt, az biztos.

A politika nem boksz, nem kétszemélyes küzdelem Orbán és majdani kihívója között, hanem csapatjáték, verejtékes gürizés, mindennapi aprómunka, ezer és ezer Várszegi Szilárd és hello, Török Mónika és Bősz Anett és a többi sokszáz, sokezer neves és névtelen, de elkötelezett ember munkája azért, hogy a végén egy élhető világot teremtsünk együtt, annak a vezetésével, aki alkalmas rá.
Együtt.
Egymásért, saját magunkért, a gyerekeinkért.

:O)))

FORTUNA GYORS SZEKERÉN

Te nem vagy szekeres, mondja az operettsláger, melyet akár rá is vonatkoztathatunk.
Ő az MSZP-ben volt Szekeres, a párt egyik emblematikus figurája.
Szekeres Imre lemondott a jászsági MSZP-elnökségről.
A volt honvédelmi miniszter szerint elvesztegettek négy évet, és ezért Mesterházy Attila a felelős.
„Benyújtottam lemondásom az MSZP jászsági szervezetének vezetéséről. 

Nemcsak azért, mert így illik, hanem azért is, mert felelős vagyok az eredménytelenségért” – írja facebook oldalán, majd kedveskedik kicsit pártelnökének is.
„Szekeres szerint egyértelmű, hogy a 800 000 hiányzó szavazat nem magyarázható azzal, hogy „lejtett a pálya", és azzal sem, hogy minden eszköz a kezükben volt az internet kivételével.
Azt írja, az MSZP ott tart, ahol négy éve.
A volt honvédelmi miniszter szerint hiányzott a működőképes központi kampányszervezet és politikai súllyal rendelkező megszólalók sem voltak.

„Tanúja voltunk a szervezetlenségnek, zűrzavarnak, a válaszok hiányának.
Legalább egy megjegyezhető neve lett volna a választási szövetségnek, s persze az is, hogy ne januárban jöjjön létre.”

Az is hiányzott, hogy kormányképesnek tartsák őket, lennie kellett volna olyan politikai üzenetnek, "ami válasz az emberek mindennapi gondjaira, hogy higgyenek abban, ha mi kormányzunk, jobb lesz nekik” – írja.
Szerinte a vereség leginkább azon múlott, hogy négy évet elvesztegettek. 

„Mesterházy Attila volt az elnök végig, övé a felelősség. 

Enyém is persze – írta - mert nem tiltakoztam, sőt, szeptembertől visszavonultam a Jászságba, mert láttam, használni nem engednek, ártani nem akartam.”

Egyike az utolsó nagy bölényeknek, ezzel a facebook-bejegyzésével szerintem végleg becsapta maga után az ajtót a Szocialista Pártban.
A sors kegyetlen fintora, hogy ez akkor történt, amikor politikai pályafutása során – talán először - nem taktikázott, nem nagyon mérlegelt, hanem egyértelműen állást foglalt.
Nem hinném, hogy népszerűsége az egekbe fog szökni - sem a fiatalabb, sem az idősebb generáció nem szereti, ha tükröt tartanak elé, márpedig ez most tükör a javából, és még csak azt sem lehet elmondani, hogy aki tartja, az nem ismeri a közeget, csak beszél össze-vissza.
Szekeres a szocialisták egyik meghatározó személyisége volt, a párt megalakulásától-átalakulásától, a rendszerváltástól kezdve fontos beosztásokat töltött be.

Vegyészmérnöki végzettséggel és egyetemi doktori címmel került a pártapparátusba, nem képzettsége okán, inkább mentalitásával kilógott az apparatcsikok egyformára fazonírozott sorából.
Ő volt talán Berecz János után a második kommunista politikus, aki lehúzta magáról a VOR – öltönyt és nem öltött helyette kenetes pofát, ehhez persze hozzájárult az is, hogy nyolc éven át dolgozott a KISZ-ben, melyben azért illett lépést tartani a világgal.
Hát ő lépést is tartott, és nem lehet felróni neki az előrelátás hiányát.
Reformkörös volt, tudatosan készült a hivatásos politikusi karrierre és ezért mindent meg is tett.
Képezte magát, a feje búbjára hajat ültettetett, iparkodott mindenféle általa vélelmezett politikai követelményeknek eleget tenni - igazi karrier-politikus volt, és kéretik ezt nem pejoratív megjegyzésnek venni.

Mindemellett soha nem lett igazán sikeres, pedig mindent megtett a vágyott pártelnöki címért, de valahogy nem jött össze neki sohasem.
Pedig sem ügyetlen, sem buta, sem felkészületlen nem volt, látványos botránya sem nagyon akadt, leszámítva valami hotel-ügyletet, melynek során üzleti partnerével vitába keveredett.
Nem volt jelentős dolog, de egy vezető pártpolitikusnak nem lehet ilyenbe keveredni, akár igaza van, akár nincs.
Egy emlékezetes „ügye” volt: Kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredesi rendfokozatának visszaadását nem akadályozta meg – ami azt illeti, kérdéses, hogy törvényesen módja lett volna-e erre egyáltalán.
A rehabilitált hadfi a Ludovika Akadémia parancsnoka volt, 1944-ben tűzparancsot adott a szovjetek elől visszavonuló magyar katonákra, majd Szálasit is kiszolgálta.
Ő volt a hadbíróság elnöke Bajcsy-Zsilinszky és társai halálos ítéletének meghozatalakor.
Mindenesetre rehabilitálásának ódiumát Szekeres nyakába varrták, jóllehet a szabályok szerint tette a dolgát, de ma már ezzel senki sem törődik – rehabilitálta a nyilas tábornokot, oszt jónapot!

Nagyon szépen levezényelte a Honvédség átalakítását tömeghadseregről hivatásos hadseregre, felkészíttette a nemzetközi feladatok végrehajtására, Hendének már csak a kardlengetés és egyéb bohóckodások bevezetése maradt, igaz, az is meghaladta a képességeit…
Szekeres is elmegy hát – személyében a rendszerváltó generáció egy emblematikus figurája távozik a politika élvonalából.
Kevesen szerették, sokak nem, sokan kétségbe vonták korrektségét is.
Akaratán kívül mára már tehertétele lett pártjának, ezzel együtt a szakértelme hiányozni fog.
Meg a kamarillapolitikában szerzett tapasztalatai is, mert az nem valószínű, hogy a belharcoknak vége lenne, a vesztett csaták után nem szokott azonnal elindulni a felvirágzás.
Kívánjuk neki boldog nyugdíjaséveket.

:O)))

SZILÁRD HITTEL

Múlt héten abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy részt vehettem egy találkozón, melyet egy nagy hagyományokkal rendelkező facebook-csoport, a Baloldali Értékvédők Klubja szervezett.
Nem első alkalommal voltam náluk, nagy tisztelője vagyok a csoport alapítójának, aki ugyan mára már belefáradt kissé örökké szétszaladó nyájának egybeterelésébe – Krisztusnak sem lehetett könnyű dolga, Mózesről meg már szó se essen – és lemondott a vezetésről.
Ezen mindenki csak mosolyog és bólogat, - persze Szilárd, mondjál csak le, úgysem tudod megállni – és igazuk van, Szilárd a háttérben izgul, buzdít és szervezkedik, a természete egy pitbull és egy sokat tapasztalt vén öszvér természetének keveréke, ha ő valakit meghív, akkor az meg van hívva.

A mostani találkozó koncepciója az volt, hogy beszéljük ki a választások tapasztalatait, értékeljük az eredményt, ha nyerünk – és ezt mindenki szinte biztosra vette – akkor ünnepeljünk, ha veszítünk, hát nyalogassuk együtt a sebeinket.
Mégiscsak jobban járunk, mint a jobboldaliak, akik nem csak választások alkalmából, hanem két választás között folyamatosan nyalogathatnak, a tetejébe nincs is ehhez alternatív célpontjuk, egy a tábor, egy a zászló, egy a segg, de az legalább nagy.

A társaság tagsága Gyurcsány híve, arra nem nagyon kell számítani, hogy a langaléta pártvezér ebben a körben vad támadásoknak lenne kitéve, sőt, van egy kis tömjénfüst és mirha is a levegőben, de utóbbi kimondottan hasznos, hiszen késlelteti az öregedést, mely tulajdonság jelen esetben azért kissé megkésettnek tűnik…

Késtem, és mire odaértem, a résztvevők már éppen túlestek a vendég megfélemlítésének szép helyi szertartásán.
Szegény jó Bősz Anett megtörten üldögélt, mert mint bűnbakra (bűnjerkére) rátolták Fodor Gábor összes vélt és valós bűnét, az ellenállás legkisebb jelére támadásba vetette magát az aggbakfis-kommandó – esélye sem volt.

Azért a végén csak megvitattuk a liberalizmus időszerű kérdéseit, elemezgettük kicsit a Liberális Párt taglétszámát, célkitűzéseit, így aztán nem kellett beszélnünk fájó sebeinkről, a kudarcról, mely mély nyomokat hagyott lelkünkben.
Persze nem hiányoztunk mi a kórusból, beszélnek róla mások, megállás nélkül.

Sajnos a baloldali választó – de a politikus sem képes arra, hogy kudarcai elemzése során elsősorban a saját hibáit vizsgálja, jó magyar szokás szerint.
Természetesen keresnek saját hibánkon kívüli okokat – elcsalt választás, médiafölény, miegyéb – mert azzal szembenézni, hogy ellenfelünkre százezrekkel többen szavaztak, mint ránk, meglehetősen kínos.
Azt se nagyon feszegette senki, hogy ha mienk lett volna a médiafölény, akkor meg tudtuk volna-e tölteni tartalommal, vagy írhattunk volna szép harcos esszéket Tünci vörös melltartójáról, fekete csipkével?
De azt azért erősen érezte mindenki, aki egy sort is leírt, hogy ez magyarázatnak azért kevés, mint libamellnek a mammográfia, hát kerestek belső okot is, és aki keres, az talál is, ha szorgalmas.

Nem is kellett csalódnunk, ismét előbújt az illegalitásból értelmiségünk színe-java és meghozta a döntést: a vereség oka az összefogás volt.
Merthogy ha nem fogunk össze ezzel, akkor sokkal többet hozunk, ha nem fogunk össze a többetvisszel, akkor nincs kétharmad, és így tovább, rengeteg sületlen duma, a hülyeség parttalan áradása.
Egyik sem mondja azt, hogy kapjatok már a fejetekhez idióták, itt fél év múlva önkormányzati választások lesznek, ha nem akarjátok végképp nullára játszani magatokat, akkor az együttműködést és az egymással szembeni bizalmat fenn kell tartani.
Nem lesz könnyű azzal együttműködni, akinek az anyjáról a minap azt hirdettük, hogy hernyótalpas, a lányáról, hogy a kocsisoron SIHI a neve, ő maga pedig lelopta a Szent Jobbról a jegygyűrűt.

Csak mennek előre, mint a tank és ütnek-vágnak, mint a bolondóra, felhasználva minden létező fórumot, és még az sem zavarja őket, hogy a jobboldal a hasát fogja a röhögéstől – igaza is van.
Jószerivel csak Szilárd tart ki töretlenül, de hát ő nem politikus, nem is nagyon fér bele a politikusok belterjes világába, hiszen ő csak egy elkötelezett ember, akinek több az élettapasztalata és a természetes bölcsessége, mint bármelyik aktuálisan divatos politikai szélkakasnak.
Ő tudja, hogy a politika is olyan, mint az ulti, van olyan, hogy rossz a lapjárás, a piros ász mindig másnál van, de azt is tudja, hogy ez nem tart a végtelenségig, egyszer minden lapjárás megfordul.

A baj az, hogy a baloldal hagyta, hogy az olyan fogalmak, mint barátság, szolidaritás, empátia, együttérzés kikopjanak a társadalmi szótárból, hogy hagyott felnövekedni egy-két nemzedéket, akiknek semmit nem mond a „demokrácia” kifejezés.
Hagyta a népet olyanná nevelni, mint a malacokat, akik a vályú előtt egymást tiporva tülekednek, verekednek a falatnyi moslékért.
Most meg csodálkoznak, ha senki nem háborodik fel azon, hogy a politikai osztály ugyanazt csinálja nagyban, amit ők kicsiben.

Jól kell járni – mindenáron!
Ez a vezérelv, erre szocializálódnak a fiatalok, akik egyébként majd egy unalmas pillanatukban miszlikbe szaggatják azokat, akik ma még – jobb és baloldalon egyaránt - azt hiszik, hogy nem fogja őket a golyó.
Ez az ország egyébként sem arról híres, hogy Guiness-rekordot akar dönteni tortasütésben, itt az egyre kisebb torta fölött torzsalkodik mindenki.
Mire rájönnek, hogy rosszat tesznek, talán már nem is lesz torta.
Bár tévednék…

:O)))

EURÓPA

UNITED STATES OF EUROPE

A kampányt tulajdonképpen Viktor nyitotta meg, amikor a választások éjszakáján a Bálna előtt kinyilvánította, hogy a választók két dologra mondtak nemet: a gyűlöletre és az Európai Unióból való kilépésre.
Idáig hallatszott az Unió megkönnyebbült sóhaja, Barroso elégedetten hátravetette magát a fotelben.
Navégre – a nagyobb problémán túl vagyunk, ezzel az ukrán izével meg majdcsak megbirkózunk valahogy, hiszen az Erő az új, húsznokiásdobozos hátizsákjával velünk van!

Az Európai Parlament magyar képviselőinek megválasztására az ismert magyar választási szisztéma szerint kerül sor.
A mandátumokért csatába induló felek túlnyomó többsége fel sem tesz bizonyos kérdéseket, nem, hogy választ adna rájuk.
A képviselőket vallások hívei fogják megválasztani annak tükrében, hogy szeretett pártjuk a homousion, avagy a homoiusion elvei mentén politizál.

De igazuk is van, mindek egy szép tradíciót felborítani, hiszen volt már itt rendszerváltás is úgy, hogy a szénbányásztól a kutya sem kérdezte meg, hogy akar-e munkanélküli pária lenni, egy senki, egy leírt nulla, akit majd az asszony cipelhet a hátán a temetőbe, hogy a fiával együtt kaparja el a temető árkába, melyet mostanság szociális parcellának hívnak.

Nem is kell azt a választót azzal abajgatni, hogy milyen Európát szeretne - ha a véleményét kérjük, akkor az szóljon arról, hogy rabok legyünk vagy szabadok, hogy tűrjük-e, hogy elnyomóink (Unió, pirézek, tuggyukkik) a tőke igájába kényszerítsék a büszke magyar felemelt fejét?
Ezek – tudjuk - álkérdések, hiszen magyarember mind a mai napig nem ismerte fel, hogy ha az Unió elfelejtené folyósítani a támogatásokat, akkor az ország éhendöglene.
Persze ez nem érdekes, mert egy virtigli magyar hulla sokkal többet ér, mint két tucat sajt, béka, káposztaevő, libamájzabáló, puliszkafaló és knédlin nyámmogó élő szerencsétlen, aki – legnagyobb bánatára - nem magyarnak született – és akkor még a maceszfalókról és a bodagevőkről szó sem esett.

Egyedül Gyurcsány lóg ki a sorból, aki a Demokratikus Koalíció kampánynyitó rendezvényén egyértelműen megfogalmazta: „Akkor lehet a világunk sikeresebb, ha nem félünk kimondani, hogy történelmi távlatokban Európai Egyesült Államokat szeretnénk!”
Hozzátette: azt szeretné, ha az új és erős Európai Egyesült Államok vigyázna minden polgárára, biztosítaná számukra a szabad gondolkodást, a műveltség és tudás megszerzésének lehetőségét, tiltaná, hogy bármely állami hatalom belebeszéljen abba, hogyan gondolkodjunk, tiltaná, hogy az állam átlépje a világnézeti semlegesség határát, tiltaná a kötelező hit- és erkölcsoktatást.
Gyurcsány már megint unortodox volt, hogy Kuszaszem szép nyelvújító szavával éljek, hiszen világosan beszélt - ettől más politikusok esetében nemigen kell tartanunk.
Talán ebben rejlik Gyurcsány titka: őszintén és világosan beszél, ez pedig százas IQ felett rokonszenvet ébreszt.

Ha Európáról beszélünk, akkor ez a fő kérdés, nem pedig a nemzet elnyomása, melyet az Unió ravasz módon sokezer milliárdos támogatással kíván elérni, jóllehet évek óta tapasztalhatja, hogy ezzel csak azokat hizlalja, akik teljesítmény nélkül szeretnek szopni bármit, amiből pénz csurog.
Ha Európa marad olyan, amilyen ma, akkor Günther, Alain és a többiek egy ponton túl meg fogják unni, hogy adójukat mindenféle barbár törzsfőnökök magánkincstárába zúdítsák.
Na, ez lesz az a pont, mely elhozza majd az igazság pillanatát a boldogtalan magyar középosztály számára is, amikor majd leereszkednek a vám és egyéb sorompók, amikor a teljességgel hibás önértékeléssel rendelkező kispolgár meredten szemléli lyukas zoknijából kikandikáló lábujját és könnybelábadt szemmel értetlenkedik, hogy hogyan is juthatott ide, pedig ő mindent megtett.

Meg hát.
Talán ez volt a baj, mert a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy azokat támogatta, akik szerették volna gyengíteni az Uniót, hiszen jobb a huszonnyolc kiskirály egyikének lenni, mint az egységes Európai Egyesült Államokban egy régió korlátozott hatalmú vezetőjének, mely régió a tetejében nem is a megszokott vármegyerendszert jelenti, hanem határokon átnyúló gazdasági-kulturális egységet.
Megszűnnének a megszokott játékok, területek és közösségek feldarabolása politikai érdekek szerint, idióták felhasználása politikai célokra, megszűnnének a súlytalan intézmények, Európa egyenrangú partnere lehetne bármely nagyhatalomnak.

Kissinger poénkodott hajdan: Milyen telefonszámot hívjak, ha az Európai Unióval akarok beszélni?
Ez ma is fogós, ravasz kérdés, és ameddig erre nincs válasz, addig tág tere van a nemzeti érzésekkel való simliskedésnek, az avas nacionalizmusnak, a bornírt ostobaságnak.

Hogy mit képviselnek majd Magyarország küldöttei az Európai Parlamentben, egy cseppet sem közömbös kérdés.
De azzá próbálják tenni azok, akiknek ez az érdeke, mert előre borítékolni merem, hogy az állam nem azt teszi majd, ami a dolga lenne, hanem beáll kampányolni a kormánypárt és fiókintézménye nacionalistái mellé.
Ahelyett, hogy tisztán és világosan kifejtené, hogy melyik álláspont mit jelent, mivel járna győzelme, milyen hatása lenne az államra és az állampolgárok hétköznapi életére.

El kellene kezdeni végre megtanítani gondolkodni a magyart: mi múlik a döntéseden?
Ha lekapcsolod a világítást sötét lesz, ha nyitva hagyod, akkor világos.
Ha sötét lesz, nem tudsz olvasni, tanulni - buta és tájékozatlan maradsz, ha a világítást választod, akkor ugyan meglátod a pókhálót a sarokban, a koszt a padlón, de tudsz olvasni, írni - szóval okosodsz.
Válassz hát!

Ma ez még nem így működik, ma még azt hiszi a magyar, hogy neki olyan éles szeme van, hogy a sötétben is lát.
Még egyszer-kétszer neki kell mennie a szekrény sarkának, hogy rájöjjön, hogy a turul nem bagoly, ő meg nem elefánt, csak kisegér.
Persze erre nem holnap kerül sor, úgyhogy türelem – de azért jól nézzük meg, kinek adjuk voksunkat az Európai Parlament képviselőinek választásán!

:O)))

ITT A TAVASZ

Gyönyörű napsütés, zöld már minden, akinek van erkélye, terasza, már előhurcolta a bútorokat vagy levette róluk a védőtakarót, sőt, már ivott is egy-két nyugodt kávét a szabad levegőn.
A bagósoknak meg egyenesen áldás ez az időjárás.
Ha már úgyis olyanok, mint a másodrendű állampolgárok, akkor legalább tüdőgyulladást ne kapjanak a nyilvános megszégyenítés mellé, hogy kiteszik őket a lakásokból, irodákból, mint a macskát sétálni - sehol semmi európai humanizmus, sehol semmi kímélet.
Én már ebből levontam bizonyos következtetéseket az emberi természettel kapcsolatban, de be kell valljam, hogy amikor parttalan liberalizmusom és a büdös bagó találkozik, akkor azért az én elveim is zátonyra futnak, és nem érzem azt a mély felháborodást, mint egyébként, amikor az irodaépületek kapuitól félrehúzódó számkivetett páriák füstölgő bandáit szemlélem.

Szóval nyílnak a virágok, éled a természet, csak a magyar baloldal olyan, mint egyik ismerősöm kertje.
Ő civilben esztergályos volt, de roppant büszke volt kertészeti ismereteire, és amikor kapott valakitől egy zacskónyi tulipánhagymát, akkor igen szorgalmasan elültette – minden hagymát fejjel lefelé, aztán várta a kikeletet…
Mi is várjuk a kikeletet, de talán nem ártana megnéznünk, hogy a mi tulipánhagymáink helyesen lettek-e elültetve.

A szocialisták elküldték világgá kampánymenedzserüket, aki miatt egyébként is rengeteg támadás érte őket, merthogy a delikvens a tuggyukkik közül kikerülő kettős állampolgár – mondjuk jeruzsálemi székely - volt.
Most egy csapással két legyet ütöttek – megszabadultak az izgága szakembertől, aki állítólag sokakkal összeveszett a kampány során, egyben remekül érzékeltették, hogy a politikusok a helyükön voltak, de a kampánymenedzser, ugye.
Azt ugyan nem tudom, hogy ha valaki drága pénzen felfogad egy szakembert egy feladat végrehajtására, akkor annak a munkájába miért kell belebeszélni – ha kőműves lennék és az építtető ott állna a malterosvödröm alatt és minden téglánál belepofázna a dolgomba, meglehetősen hamar bevakolnám az illetőt.

De mindegy, mostantól a kampányt maga Szanyikapitány fogja irányítani.
Ha azt nézzük, már akkor is megéri a döntés, ha a kampány kudarcot vall, mert kétségkívül olcsóbb az ő alkalmazása a feladatra, mint elődjéé, márpedig ha az eredmény ugyanaz, de a ráfordítás kevesebb, akkor máris megállapíthatjuk, hogy a hatékonyság növekedett.

Mindenesetre már csicseregnek a madarak, és ez optimizmussal tölt el mindenkit.
Fodor pacsirta is cizellált kicsit az álláspontján frakcióügyi kérdésekben, mondván, ha komoly felkérést kap, akkor pártja testületei megvitatják, majd felelős döntést hoznak.
Praktikus párt, ha leül a tagság egy sörözői asztalhoz, máris ott ülnek a testületek mind, meg a kongresszus is – ez persze nem zárja ki azt, hogy döntésképtelenek lennének, végtére is a liberális tradíciókat tartani kell, a kotta pedig ehhez a Brian élete című film.

Orbán viszont most, hogy sikerült a Szabadság téri emlékmű ürügyén flottafelvonulást tartania, átmenetileg megpihenhet – talán még Grazba is kiszaladhat kis gyógysimogatásra, hiszen a lelkiállapota most, hogy hátizsákja a Nemzeti Múzeum tulajdonába került, azért sokat javulhatott.
A Szent Szütyőt alán a koronázási palást helyén lehetne kiállítani, de előtte meg kellene szerezni még a Magasztos Sportszárakat a Zoknikkal is, melyekről a szagmintát hungarikumként egy üres pálinkásüvegben lehetne tárolni, a bűnügyi technikusok tudják ennek a módját.

Elspekulálgattam, hogy tulajdonképpen mi is a bajom Orbánnal?
Jó, utálom, mint Harangláb a kukoricagölödint, de ettől – elméleti síkon - még lehet, hogy az országgal jót tesz, már persze ha elfogadjuk azt is, hogy előfordulhat, hogy a Bálna a Közgáz elől szégyenében beleveti magát a Dunába.
Mert ugye az igaz, hogy Putyin egy önkényúr, de Obama sem kell, hogy minden döntéséhez engedélyt kérjen Amerika népétől, - egyszer megválasztották, négy évig ő mondja meg a tutifrankót, ha meg a Kongresszusnak nem tetszik, akkor ő is kerülgeti őket, mint Viktor Barrosót.

Mégis, legalább elméletileg ellenőrzi őt egy-két testület, melyek tagjait nem személyesen Obama vette meg két fületlen gombért meg három trafikért.
Ebben a berendezkedésben lehet érdekeket ütköztetni, az ország jövőjéről vitatkozni, mert Obama csak amerikai elnök, nem vajda, ami lényeges hatásköri különbség.
Szóval, ha Viktor véletlenül kormányzót csináltat magából, nekem semmi kifogásom nem lesz ellene, a nyakába akasztunk egy láncot, fejére tesszük Rákosi simléderes sapeszát, oszt kész is a kormányzó, lesz olyan szép, mint hajdan Ceausescu volt.

Ez is milyen érdekes - véreink a határon túl rettenetesen nehezményezték, mikor a Conducator elnyomta őket, ma viszont, mikor Vityka nyomja el az összes magyart, felettébb örülnek.
Pedig ha lenne bennük csepp ész meg némi következetesség azonnal felismernék, hogy a két uralom egy tőről fakad, de hát a magyar kultúrfölény nem minden területen nyilvánul meg egyformán - van, hogy a mackónak a Retyezátban több esze van, mint Orbán seggébe ájult véreinknek.

De ezek csak ilyen kesze-kusza gondolatok, nem is kell túl komolyan venni, inkább üljetek ki a teraszra, a kertbe, az erkélyre, a parkba, a játszótérre, menjetek sétálni, sportolni, játszani, nézegessétek el az unokákat, mert aki túl sokat szívja a politika áporodott levegőjét, az előbb-utóbb maga is hasonul azokhoz, akik miatt elkezdett lázadozni.
Úgyhogy megyek is kávézni, legyen kellemes a hétvége nektek is!

:O)))