A GONOSZ MEGSZEMÉLYESÍTÉSE

Ősi dolog ez, már a ősember is nagy valószínűséggel agyonverte  valamelyik társát, mikor a villám belecsapott a télre félretett mammutsonkába, vagy amikor a kardfogú tigris megette a méltán népszerű Umbulut, a törzs jól bevált sámánját, hiszen nem tehetett ezek ellen semmit, hát kellett valami magyarázat.
Mert az végképp nem lehet, hogy a Mennydörgőnek éppen a törzs sonkájára fájt volna a foga, annak oka kellett, hogy legyen, hogy éppen azt a kajakupacot emésztette el a tűz, melyet oly nagy önmegtagadással tettek félre szűkösebb napokra.
És a sámán is méltán volt népszerű, a sok rá hasonlító kisgyerek is ezt bizonyítja!
Kell ezekre a dolgokra valami racionális magyarázat, hiszen a Mennydörgő mindig megkapta a megfelelő mennyiségű áldozati felajánlást, legutóbb is például a sámán anyósát, akiről oly fájó szívvel mondott le Umbulu.
A kardfogú tigrisnek meg esélye se lehetett volna a sámán varázserejével szemben, ha csak egy az egyben állnak ki egymás ellen, de hát a tigrist segítette az Ősgonosz, aki nem lehetett más, csak az új sámán megválasztása során leégett ellenjelölt, akire az új sámán kinyújtott mutatóujjával rá is mutatott, aztán ezt követően a törzs nagy egyetértésben halálra kövezte, asszonyát közkinccsé tette, gyermekeit meg elhelyezte a szexuális szolgáltatóiparban.
Így aztán mindenki megnyugodott, vége volt a válságnak, a magyarázat ésszerű volt, a meglevő három agytekervényből nem vett igénybe csak egyet.
Mint azt a klasszikusok megírták, az emberi tudat felettébb lassan változik, ennek pedig két komoly következménye van.
Az egyik az, hogy amire valaki nem talál saját képességeire szabott ésszerű magyarázatot, azt hitéleti kérdésnek kezeli, ennek megfelelően nem az agyával gondolkodik, hanem a szívével.
Az pedig  nem erre való, mert igen könnyen jut hamis következtetésekre az ember gyereke, bizonyítékok erre elvált párok milliói, akik - míg tartott a szerelem - társukat szépnek, jónak, erkölcsösnek tartották, míg csak tökrészegen beléjük nem rúgott hatszor, vagy nem feküdt le fűvel-fával, pizzafutárral.
Ezért pedig valakinek felelni kell, lehetőleg soha nem az érintettnek, mindig másnak, annak a lotyónak, az anyósnak, a munkatársaknak, de kell valaki, akit néven lehet nevezni.
A politikában sincs ez másként, ha baj van, kell felelős, különösen, ha mi vagyunk a hunyók.  Sőt, akkor csak igazán.
A másik következmény szomorúbb, merthogy az embernek ellenség kell, mert az aztán a politikai szegénységi bizonyítvány, ha valakinek még ellensége sincs.
Ha meg van, akkor annak arca kell, hogy legyen, pontosabban vértől csöpögő pofája - persze nem foghúzás után.
A vér természetesen szüzek és gyermekek húsából származik, számításba jönnek még öreg nénik és ártatlan öreg bácsik, akik nem csinálnak semmit a városi harc színterén, csak állnak a mobiltelefonjukkal  és vicceket mesélnek a másik öreg bácsinak, aki a mieink állásában üldögél és időnként lőelemeket motyog maga elé.

De hát ez legyen az ő szociális problémájuk, a lényeg az, hogy aki nem az én szekerem tolja, az ellenség, és annak neve kell, hogy legyen.
További probléma a nagyságrend.
Parkinson ezt remekül illusztrálta az atomerőmű építés döntésének előkészítésével. melyből az atomerőmű költségvetése öt perc alatt egyhangúlag került jóváhagyásra, ellentétben a kapu mellett található kerékpártárolóval, mely öt órás vita után sem bizonyult döntésre érettnek.
Most is ez a helyzet, a problémákat le kell butítani olyan szintre, hogy akár még egy érdi önkormányzati képviselő ls megértse, ehhez pedig ismerni illik az önkormányzati képviselők korrupciós gyakorlatát, mely nem csak méretét, de minőségét tekintve is más, mint a NERencselovagok eljárásrendje. 
Ha meg világpolitikáról esik szó, akkor aztán végképp kitör a zűrzavar, ugyanis a véleményvezérek jelentős része nem látott még térképet, olajat is csak a spájzpolcon, palát a háztetőn, gázt meg a PB-palackban.
Szóval, ha valaki véleményt formál, hát legalább alapszintű ismereteinek illene lenni, de ez a mai világban már nem követelmény, a játszóterek padjainak  homokozó-stratégái is bátran véleményt mondanak világhatalmakról, azok vezetőiről.
Ez csak attól baj, hogy a csordaszellem időnként elragadja őket, és mint hajdan a zuluk asszonyai, magas fejhangon sikoltozva hergelik a társadalmat a gyűlölködésbe, okok és következmények nem is igen érdeklik őket.

A legjobban az tetszik, mikor az Ártányt a haza csüngőhasú megmentőjének szerepébe tolják, ezzel indokolva kilógását a szövetségi rendszerből, mintha képes lenne hátizsákban gázt és olajat hozni Moszkvából.
Mit mondjak, nem képes, és - tetszik-nem tetszik - össze vagyunk kötözve az Unió országaival, a problémáink megoldása pedig nem a hőbörgés, hanem a szorgos háttérmunka, elsősorban az Unió tagjai körében.
Tudomásul kell venni, hogy a realitások között az is ott szerepel, hogy egy kiélezett katonapolitikai helyzetben egy ekkora ország nem ugarabugrálhat, együttműködésre vagyunk ítélve, vagy halálra.
Ne legyenek senkinek illúziói, a konfliktus végén Putyin a kockázatvállalásával arányos díjat fog beseperni, merthogy ő is imperialista, akárcsak Biden vagy idóta brit csicskája.
Maga a történet is erről szól, és ezen a pályán Orbán még rosszabbul áll, mint erkölcsileg, ő itt a senkik senkije, mi meg elférünk akár még a járulékos veszteség kategóriában is.


De persze a Gonosznak neve kell legyen, és őt ma Putyinnak hívják, aki a sok békegalambból pörköltet szeretne főzni, de majd a galambok megmutatják neki, jól leszarják a fejét.
Legalább is kommunikációs szinten, mert ez valahogy úgy van, mint a nehézsúlyú ökölvívásban.
Egy ellenfele se a balkezes szurkálásai miatt tartott Tysontól, hanem attól, hogy tudták, mekkorát tud ütni, ha kell.
A közvélekedésnek ezen a szintjén mindenki megnyugszik, miként anno népünk akkor éppen nácibarát része a csodafegyverek ígéretétől, vagy 56-ban az ENSZ ejtőernyőseit várva, de egyik se jött, sőt, mindkét esetben az oroszok jöttek, az amerikaiak csak óriási pléhdobozokban küldött sózott vajjal vettek részt szabadságunk védelmében.

Pedig nem Putyin a sátán, a Sátán Putyin rakétája, hatótávolsága 18000 kilométer, sebessége a hangsebesség huszonötszöröse, egyetlen belőle képes elpusztítani Franciaországot.
Remélhetőleg tudja ezt Biden is, aki a koncertet vezényli, habár szerintem már kiegyezne valamivel, amit legalább nyilvánosan másnak hívnak, mint vereség.
Az  baj, hogy odacsinálni az abroszra könnyebb, mint aztán eltakarítani a nyomokat, főleg, ha az asztal gazdája bosszús lett.
Putyin a világ egyik vezető nukleáris hatalmának vezetője, neki egészen más prioritásai vannak, mint a Mi Urunknak, aki legfeljebb a rablott holmit félti, esetleg az életét.
Nem lennék a helyében, mikor eszébe jut Ceausescu...
A jelenlegi világpolitikai helyzet nem kedvez a pávatáncnak, de azoknak az idiótáknak sem, akik nem a realitások alapján próbálnak állást foglalni, jóllehet teljesen mindegy, hogy mi a mi véleményünk.
Akik véleménye számít, azokat egy kézen meg lehet számolni - és azt az icipicit se Orbánnak hívják, aki mind meg akarja enni, amit a másik négy vadászott, meglőtt, hazavitt, megfőzött.
De meg fogja enni, amit ő főzött - sajnos, az is a mi hasunk fekszi majd meg...

:O)))

EURÓPA IS ELKÚRJA. NEM KICSIT, NAGYON!

Boldog voltam amikor beléptünk az Európai Unióba.
Azt gondoltam, tetszik, de ez számomra már nem sokat jelenthet, nos persze tévedtem.
A határok átmeneti láthatatlanná válása megkönnyítette az utazásokat, az ember már szinte európainak érezhette magát, mikor beleült az autójába és elő sem kellett vennie az útlevelét az uticéljáig.
Azt gondoltam, majd a gyerekeimnek még jobb lesz, ők már igazi világpolgárként vállalhatnak munkát bármerre ezen az óriási munkaerőpiacon, az unokák meg tanulhatnak bármerre, akár a legszínvonalasabb egyetemeken is, ha a képességeik megengedik.
Merthogy az évek során majd itt is euróban adják a fizetéseket, melyek vásárlóereje fokozatosan közelít egymáshoz a különböző országokban, melyek szép ütemesen egyre közelebb kerülve egymáshoz államként kezdenek viselkedni, melynek mi is büszke magyar polgárai lehetünk.
Megszűnik a primitív nacionalizmus, értelmét veszti a revansvágy, mivel a mindenki ott élhet Európán belül, ahol számára a legkellemesebb.
A régiók Európája átnyúlik az államhatárokon, a nemzeti hagyományok, a kultúra sokszínűsége pedig egy színes, érdekes, jól élhető társadalmat hoz létre, demokratikus keretek között minden európai ember számára.
Persze akkor kicsit, ma már látnivaló, hogy nagyon utópisztikusan egyetértettem De Gaulle megállapításával, mely szerint Európa az Atlanti óceántól az Urálig tart, de ennek is örültem.
Abban bíztam, hogy ha a hajdani szocialista világrendszer és a kapitalista világ képes volt közeledni egymáshoz, akkor a nyugati államok és Oroszország relációjában is elképzelhető ez.
A folyamat végén azután létrejöhet egy egységes európai gazdasági-politikai és kulturális tér, mely méltó vetélytársa lehet a XXI. század nagy kínai kihívásának.
Nagyon sajnálatos, de megint tévedtem.
Az ember nem sokat okosodott, mióta lepottyant a fáról, és néha-néha szereti vágyait realitásként kezelni.

Most éppen ott tartunk, hogy errefelé visszatekertük a történelem kerekét vagy száz évvel.
Magyarország élén egy bűnöző áll, a nép jelentős része ezelőtt negyven évvel elképzelhetetlen nyomorban él, és apatikusan várja azokat a hónapokat, melyekben eldől, hogy éhen döglik, vagy megfagy a lakásában.
Mindemellett lelkesen szajkózza a sületlenségeket és ütemesen drukkol azoknak, akik mielőbbi mennybemeneteléhez megteremtik a megfelelő feltételeket.
Tróger kormányzat és idióta ellenzéke kéz a kézben teszik tönkre ezt a hajdan oly normálisan működő, élhető országot, melyet legjobbjai már odahagytak, mert máshol mosogatni is jövedelmezőbb, mint errefelé tanítani, vagy a betegágyak mellett robotolni.
A nép butul, jelszavakon és valóságshow-n hizlalt elméje már a saját életében sem képes megkülönböztetni a vágyait a valóságtól, lassan már a kanalat sem tudja önállóan a szájához emelni, celeb kell, akitől ellesheti - érdekeit pedig éppúgy nem ismeri fel, mint ellenségeit.
A folyamatok természetesen inga módjára viselkednek, kilengenek egészen szélső pontjukig, és csak reménykedni lehet, hogy a mai szélsőségesek azért nem lövik Dunába a zsidókat, cigányokat, libernyákokat, migráns-simogatókat, esetleg az ukránokat, merthogy errefelé a szerelem sem tart örökké.
Főispán, alispán, szolgabíró, hajdú, deres - jajj a seggednek, te veres! 
Újra lesz határőrség, tehát várhatólag újra lesz határ, csendőr meg sorkatona, mire ideér a tatár.
Vonzó kilátások - nem igaz?
 

Vágyaim Európája meg egyre távolabb kerül a realitásoktól, egy büszke államszövetség helyett vazallusok lettünk, ami önmagában egy végzetesen elherdált lehetőség, de legalább cserébe nem is kapunk semmit, csak egy nemzetközi szintre emelt gyűlölet-cunamit, meg egy orosz Sorost, esetleg Gyurcsányt, hogy legyen kit gyűlölni.
Szeretni meg azt kötelező, aki nyíltan világuralomra tör, nemzeti küldetésének tartja a Föld vezetését, jóllehet még saját országát sem képes kordában tartani.
Európa az USA csicskája lett, olyan kurva, amelyik élvezettel teszi a dolgát, és az amerikai társadalom jólétéről gondoskodik, akár saját polgárai rovására is.
Vezetőit speciális gondoskodást igénylő gondozottak bentlakásos intézményeiből szedték össze, se eszük, se felelősségérzetük nincs egy deka se.
Boris Johnson éppen úgy néz ki, mintha egy elmegyógyintézetből szökött volna, megnyilatkozásai is ezt támasztják alá, de nála még talán érhető, Kerül, amibe kerül, ha csatlakozik hajdani gyarmatai mai uraihoz, hátha úgy néz ki majd messziről, mintha Anglia még világhatalmi tényező lenne.
Kabinetje tagjai is szereptévesztésben vannak, egész tevékenységük olyan, mintha a "Csengetett Mylord?" sorozat egyik epizódja lenne.
Ha nem ennyire lennének kártékonyak, roppant komikusak lennének.
Félnek rettenetesen, hogy London pénzügyi vezető szerepe erősen meggyengül, nem is alaptalanul, dolgoznak a projekten rendesen.
Emellett a Brexit következményeivel is meg kell birkózniuk, a monarchia minden eresztékében recseg-ropog, a skótok, az írek nem túl elégedettek a dolgok állásával, az impérium nélküli imperialisták meg tovább szeretnék játszani jelmezbáljukat, az ukrán helyzettel fedve problémáikat, feledve a Falkland-kaland képmutatását. 
Franciaország lehetne akár az európai átalakulás motorja is, de Macronnak láthatólag nagy a kabát, melyet próbál lazán viselni, Németország meg éppen mostanában veszíti el azt a politikai, erkölcsi és gazdasági tőkét, melyet a Mutti hosszú évek fáradságos munkájával felhalmozott.
Ez az Európa nem az az Európa, mely valaha is világpolitikai tényezővé válhatna, ez az Európa gyarmati sorra ítélte magát.


És akkor itt van még Oroszország is, mely a média és az angol titkosszolgálat szerint már hatszor összerogyott, elvesztette haderejét, fizetésképtelen és gyenge, emellett barbár és Ukrajna összes bölcsődéjét le szeretné rombolni atombombával.
Csak emlékeztetni szeretném azokat, akik még tanultak olvasni, hogy anno a Szovjetunió is más, magasabb minőségben került ki a II. Világháborúból, mint amilyennel elkezdte, Oroszországnál is fennáll a lehetőség, hogy a kényszer fejlődést hoz.
Katonai téren ez már megtörtént, könnyen megeshet, hogy a kikényszerített modernizáció súlyos csalódást fog eredményezni nyugaton.
Mindig elfelejtik a nagy igazlátók, hogy Európa egyoldalú függése az orosz energiahordozóktól egyúttal Oroszország egyoldalú függése is volt - Európától. 
A kényszer nagy úr, Oroszország mára kiépített egy ütésálló gazdaságot, építi csővezetékeit Kína felé, olajexportja új piacokra talált, deviza és aranytartalékai bőségesek, bevételei fedezik a kiadásait - bár mi állnánk úgy, mint ők.
És lehet, megtanulnak hamburgert sütni, autót is tudnak gyártani, most majd megtanulnak személyautót is készíteni.
Nyersanyag, üzemanyag van, akad majd erre szellemi kapacitás is, hátországa stabil, szövetségi kapcsolatai szilárdak, erről az USA gondoskodott, mikor Kínához szorította - érheti itt még az Uniót meglepetés, nem kevés.
És minket is.



Azzal szoktak néhányan szórakoztatni, hogy megírják nekem, hogy orosz propagandát terjesztek, pedig csak megpróbálom megérteni a világot, benne Európát és Magyarországot.
Mit mondjak, a világot még csak meg lehet érteni, de Európát nemigen.
Mikor azt hallom, hogy német politikus fegyverkezést követel, feláll a szőr a hátamon, mikor a magyar politikai alvilág Kárpátalja visszacsatolásáról ábrándozik, egyszerre fog el a félelem és a hányinger - hát soha nem nyugszanak ezek az elmebetegek?
Mert az lehetséges, hogy a világ megússza az atomhalált, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk is ilyen szerencsénk lesz.
Szeretném, ha Európának megjönne az esze és mihamarább lezárná konfliktusát Oroszországgal.
Nem lesz könnyű, mégis meg kell próbálni - hátha jobb lenne, mint egy kínai-orosz birodalom árnyékában létezni az elkényelmesedett és saját nagyságába beleájult európai embernek.
Lehet választani - ma még.


:O)))

HOGYAN CSINÁLJUNK VILÁGHÁBORÚT

Merthogy ez a cél, ez egyre inkább nyilvánvaló.
A recept egyszerű: találd meg azt az országot, mely megéri a kockázatot, mert ásványkincsei, energiahordozói felettébb kívánatosak, de - sajnos - az adott ország tulajdonában vannak, így aztán fizetni kell érte.

Ez lenne a kisebb baj, hiszen ameddig dollárral kell fizetni, addig ez csak nyomdai kapacitás kérdése, a FED - a dollár kibocsájtója akkor és annyi dollárt ad ki, amennyit az USA érdekei megkívánnak.
A pénz fele-kétharmada külföldre kerül, aztán - ha valakinek nem tetszik a rendszer -, akkor a pénzintézetek "befagyasztják" - ez a kifejezés a rablás szofisztikált formája a huszonegyedik században. 
Legutóbb az orosz jegybanki tartalék mintegy felét sikerült "befagyasztani", ennek harmada euróban volt, de ez gyakorlatilag mindegy is, a tulajdon szentségének főpapjai már éppen olyan lelkesen osztják egymás között a zsákmányt, mint anno az iraki amerikai támadás előtt egy évvel az olajmultik az iraki olajvagyont.
Aki ehhez a rendszerhez hozzápiszkál, az közellenség, a seggénél csak a lelke feketébb és megérett a pusztulásra.
Ami nem Amerikáé, az nem kell a világnak, el kell hát venni.

Kína is számíthat rá, hogy egyszer majd "befagyasztják" igencsak tetemes amerikai követeléseit, ott Ukrajna szerepét Tajvan fogja eljátszani, bizonyára ott is akad majd egy Zhe Len Ching, vagy valami ilyesmi a hiúság vásárán.


A kívánatos ország kiválasztása nagy körültekintést igényel, de ennek az érintett kormányzat nincs híján, erre példa a második világháború utáni összes helyi konfliktus, melynek egyik résztvevője mindig az USA volt, még ha olyan kesztyűbábokat is alkalmazott, mint a  jelenlegi ukrán bohóc.
Ő élete főszerepét játszva minden nap mást mond, de legalább Bidennek nem kell megtanulnia a hasbeszélést - egyébként meg a szöveget úgyis elfelejtené -, de kuss, ő így száll le a bicikliről...
Persze gondoskodni kell erkölcsös indokról, aztán jöhetnek a hős és legyőzhetetlen amerikai csapatok, mint ezt tudjuk - hol a tömegpusztító fegyverek birtoklásának réme, hol az emberiség védelme - egyik cél magasztosabb, mint a másik.
Jelzem, eddig atomfegyvert még csak az USA vetett be és vegyifegyvert is alkalmazott Vietnamban, ki lenne hát alkalmasabb az erkölcsi gigász szerepére, mint Amerika?
Kár, hogy menet közben mindig kiderül, hogy az indok hamis volt, és a világ egy hangyafaxnyival sem lett sem jobb, sem biztonságosabb, mint  a Nagy Amerikai Küldetés (rablás) előtt volt, csak éppen százezrek haltak meg, viszont az emberek sem élnek jobban, az éhség-övezetekben sem duzzad az emberek hasa, a demokráciának nevezett néphülyítés se szökkent szárba. (Habár majdnem, csak éppen a szökkenés hiányzott és egy ékezettel többet láthatunk a valóságnál...)

Ahol nincs rabolnivaló, ott aztán nem érdekes az emberiség miként léte, például Szomáliából úgy vágtatott ki seggel előre  a hős G.I. Joe, hogy csak úgy füstölt a lába alatt a talaj, Ruandában sem támadt kedve vitézkedni, hogy gátat vessen a népirtásnak - minek? 
Mije van Ruandának? Fekete parasztjai meg hegyi gorillái, mindet csak etetni kellene, csak a hülyének kell egy ilyen snassz ország.


Az első lépés logikusan az, hogy a kívánatos ellenséget ki kell jelölni.
A többi állat körbepisili a területét, az USA körberakja támaszpontokkal, és miden az ő területe, vagy az lesz, ha egyszer nekiveselkedik.

Vannak persze csicska-államok is.
A cellamenő közülük Nagy-Britannia, mely a leggusztustalanabb és leggátlástalanabb valamennyi zsákmányra éhes hiéna közül. 

Tűzzél valakire egy jelvényt és elkezd annak megfelelően viselkedni.

Jelöld meg ellenségedként, és az lesz belőle.
Legutóbb Anglia Oroszországot jelölte meg ellenségként, ezzel is jelezve, hogy a Birodalom még valaki a világpolitikai pályán, ami érthető, de nem biztos, hogy jó ötlet.
Aztán kezdjed el pisztergálni, mint bögöly a bikát, és vágj csodálkozó pofákat, mikor a farkával agyoncsapja az elszemtelenedett rovart. 
De ez ne jelentse azt, hogy véget vetsz a szenvedéseinek, küldjél rá egy másik bögölyt - csak elveszti a türelmét!
Aztán jelentsd ki, hogy a bögöly a védelmed alatt áll, és ha agyoncsapja azt is, akkor te jogosan irtod ki a gyermekeit hetedíziglen, hiszen te a szabadság felkent bajnoka vagy.
Jelenleg Litvánia ez a bögöly, hiszen jelenlegi tulajdonosa tudja, hogy Oroszország kényes a flottatámaszpontjaira, amikor a Fekete-tengeri flottát meg akarták szabadítani Szevasztopoltól, akkor Ukrajnának ráment a Krím, ha meg akarják szabadítani a Balti-flottát Kalinyingrádtól, arra rámehet Litvánia, minimum.


És ez a jobbik változat, merthogy Litvánia - mecsoda meglepetés - NATO tag lett az amerikai ígéretek ellenére, így egy katonai konfliktus egyúttal konfliktust jelent a NATO-val is, ami egyenes út a világháborúba.
Amerika emelte a tétet, és csak remélni lehet, hogy a világ megússza a világháborút. 
Oroszország megmondta, hogy nem engedi veszélyeztetni saját biztonságát, és az már kiderült, hogy nem a levegőbe beszélt.
Hogy mi szükség volt most nekiuszítani a litván törpét Oroszországnak, azt csak a Pentagon stratégái tudják, habár én azt hiszem, még ők sem tudják pontosan, de egyelőre jó ötletnek tűnik.
Mindenesetre ami most folyik, az egyértelműen Oroszország terelése a harmadik világháború felé, amitől mentse meg az emberiséget az Úr.
Ennek értelme sincs, oka sincs, eredménye se lesz, már ha a világháborút nem tekintjük eredménynek.
De az már nem csak Európát fogja érinteni, abban már romba fognak dőlni az amerikai nagyvárosok, és senki nem lesz hálás azoknak, akik ezt a helyzetet előidézték.
Oroszország felkészült egy összecsapásra az Egyesült Államokkal, kérdés, Amerika mennyire készült fel ugyanerre, mondjuk Kínával megspékelve?
A világ ismeri Amerikát és nem mindenki van úgy beleájulva Biden és az USA szent seggébe, mint a magyar mainstream értelmiség, amelyik soha, semmiből nem tanult.
Ma is olyan buta és gőgös, mint elődei voltak Horthy korában, kultúrfölényről papol, de lábat csak kéthetente mos, igaz, akkor fogkrémmel, mert fogalma sincs, hogy mire jó a tubus.
Álmodozik, hogy csapataink, a 23. kerékpáros fajfenntartó hadosztállyal az élen visszaveszik a Szent Székelyföldet, meg a Kárpátalját -  édes Erdély itt vagyunk...
Jó lenne, ha tudatosulna, hogy egy világháború az ország és lakosságának megszűnését eredményezné - már amennyiben ez eredménynek mondható.

Végtére is ezen dolgozunk, már évszázadok óta, nagy kár, hogy a sikerre már egy fejfa sem fog emlékeztetni, elpárolog velem, veled, a gyerekeiddel együtt.  

Szóval csak mérsékeljük a lelkesedést.


:O)))

IDEGES ORSZÁG

Egy ország és vezetőjének viszonya hasonlatos a gazda és kutyája relációhoz, nevezetesen előbb-utóbb hasonlítani kezdenek egymáshoz.
Tanúsíthatom.
Bumbi kutyámmal nekem sem lenne könnyű letagadni a hasonlatosságot, éppen olyan megfontolt és kimért mozgású vagyok, mint ő, semmi ideges kapkodás, még ugatni is hasonfekve jó, jelzem ezt már Moldova is megírta: dumálni könnyű, azt fekve is lehet.
Emellett a napi tizennyolc óra alvás meg se kottyan, bármikor tudjuk abszolválni...
A probléma csak a pozíciók eldöntésekor merül fel, nekem rögeszmém, hogy én vagyok a gazda, ő meg a kutyám, Bumburnyák viszont ezt másként tudja, szerinte ő a gazda és én az ő embere vagyok, akinek feladata valami olyasmi, mint hajdan a királyok személye körüli miniszterek feladata volt, csak nekem még - aktuális kívánsága szerint - a fülét vagy/és a seggét is kell vakargatnom.
Ez azért néha magában hordozza a konfliktusok veszélyét, de ilyekor - okos enged - sértett pofával faképnél hagy.
Magyarországon is ez a kérdés: az országnak van miniszterelnöke, vagy a miniszterelnöknek van országa, és jelen esetben a második variáció áll nyerésre.
És igen, többnyire lefelé nivellálódik minden, így ez esetben is az ország lett olyan, mint szeretett miniszterelnöke, az Ártány.


Jó, Amerika népe is dagadt, de ott ezt elfedi a nemzeti büszkeség meg a küldetéstudat, míg nálunk ezt a feladatot egyre inkább a kollektív elbutulással fűszerezett türelmetlenség és agresszivitás váltja fel.
Itt egy ország háborodik fel, ha némelyek nem átallanak kétségbevonni valamit - például azt, hogy BMW-vel szabad, sőt kötelező  szembemenni a forgalommal.
Olyankor kiugrik a kocsiból egy bunkó, kezében egy másik bunkóval, és azt üvölti, hogy ha nem tetszik, akkor meghosszabbítom a fejed Bicskéig!
Kétségtelen, ezt a nép gazdájától tanulta, a legjobb tanulók időnként kapnak tőle jutifalatot is, Szerencsejáték RT-t, vasútépítést a papa cégének, miegyebet, de ehhez azért tudni kell ugatni úgy, ahogy azt a Család kápói előírják.
Nekem azért ennél sokkal jobban fáj, hogy a legvidámabb barakkból Európa legszomorúbb harci ketrece lett, melyben egy sumo birkózó küzd egy csökkentett tápértékű takarmányon tartott luki nyúllal, a mérkőzések eredményét pedig izgatottan várja a kollektív lobotómián átesett szurkolótábor.
A nép egyre távolabb él a valóságtól, szép meséken hizlalja az egoját, főként valláserkölcsi alapon.
Nem az érdekli, hogy mi van, azon rugózik, hogy szerinte minek kellene lennie, ezt ő jó erkölcsnek hívja és felettébb elégedett önmagával, merthogy ő mennyire igazságos és együttérző, persze csak szelektíven.
Amikor egy fegyveres konfliktus során porrá bombázták Belgrádot, akkor nem volt ennyire együttérző, amikor Szerbiától elcsatolták Koszovót, akkor sem háborgott, hanem mélyen együttérzett az albán drogcsempészekkel, akik az európai heroin-kereskedelem hasznából bőven tudták finanszírozni nacionalista akcióikat.
Forgatja a szemét, hogy ezek a csúnya oroszok olyan bombákat használnak, melyek elszívják az emberek elől az oxigént, közben elfelejti, hogy az első ilyen bombázás Drezdában volt, csakhát azt Churchill rendelte el, minden katonai ok nélkül.
Ferója az oroszoknak, hogy atomfegyver bevetésével fenyegetőznek, ami egyrészt nem igaz, másrészt még ha igaz lenne is, egyelőre eddig a történelemben még csak az USA vetett be atomfegyvert, állítólag azért, hogy megkímélje amerikai katonák életét (nem azért vetette be...) .
Vajon mit szólnának lánglelkű emberbarátaink, ha Putyin az orosz kiskatona védelmében atombombát dobatna Lvovra és Odesszára?

De a legjobban az bosszant, hogy lassan már beszélni se lehet, még a nyilvánvaló hazugságokról sem, mert nekifutásból lehülyéznek olyanok is, akik az eső elől sem állnak be az eresz alá, mert hiányzik az az egy plusz agytekervényük, amelyik a tyúknál értelmesebbé tenné őket.
Minap majdnem nekem jött egy baloldali társaságban valaki, mert én másként ítéltem meg Oroszország helyzetét és reakcióját az ukrán konfliktussal kapcsolatban, mint ő.
Ha megkérdeznéd, hidd el, hogy saját magát tartaná toleráns demokratának, engem meg Orbán és Putyin szekértolójának, holott jómagam már ezerszer írtam le nyilvánosan olyanokat, amilyeneket ő gondolni sem mer, még éjjel, a fejére húzott paplan alatt sem.

Nálam ez nem hiúsági kérdés, mindössze elkeserít, hogy hova tart az a nép, mely nem képes szembenézni a valósággal, mely csak olyasmit szeret olvasni, ami alátámogatja a prekoncepcióit, ami nyakon van öntve egy vödör nyállal, mindegy, hogy igaz, vagy csak az ő hülyítésére találták ki.
Minden fegyveres harc borzasztó, minden halottért kár, legyen az ukrán vagy orosz, gyermek vagy felnőtt.

Azt azért fel kellene ismerni, hogy az után, hogy az ukránokról bebizonyosodott, hogy a nők megerőszakolásáról szóló történeteik hazudnak, hogy az ENSZ vizsgálóbizottsága nem erősítette meg az oroszok emberiesség elleni bűntetteiről szóló ukrán állításokat, mennyire szánalmas  a halottakról szóló közlemények bontása felnőttekre-gyerekekre.
Innen már csak egy lépés, hogy a lebombázott cicákról is szülessen híradás, melyet épp úgy nem lehet majd ellenőrizni, mint amit a gyerekekről állítanak.  

 

Hogy miért jó ez nekünk?
Van egy réteg, mely meg szeretné torolni a második világháború során minket ért vereséget - ha az USA minden filmen megnyeri a vietnami háborút, lehet, hogy mi is képesek lennénk valami hasonlóra, csak még keressük az izmos magyar harcos, Bimbó megformálóját.

Egy jó színész kincset tud érni...
És mégis, én azt szeretném, ha errefelé szabadon lehetne ütköztetni a véleményeket, és nem azoktól kellene tartanom, akik egyébként elvbarátaim lennének az eszmék és vélemények szabad áramlásának biztosításában.
Ne merj más véleményt megfogalmazni, mint a mienk, mert megmérgezzük a macskádat?
Vitatkozzunk, beszélgessünk, hallgassuk meg a mienktől eltérő véleményeket is, akkor normális ország, épeszű nemzet leszünk, mert itt kezdődik a demokrata.
Nem elég ezerszer elharsogni, hogy Orbántakaroggy, meg maffia, meg diktatúra,  ideje lenne megtanulnunk demokratának lenni, az pedig együtt jár azzal, hogy egyszer-egyszer szembe kell menni a nyájjal, és a saját véleményünket kell képviselni.
Igaz, ha aztán nő egy-két púp a fejünkön is, nem szabad csodálkozni...

:O)))

KIRÁJ KELL A MAGYARNAK, A VAK IS LÁSSA!

Mostanában, mikor érdeklődéssel vegyes csodálkozással tapasztalom, hogy országunk mértékadó értelmisége úgy beleájult az USA seggébe, hogy előbb-utóbb műtétileg kell belőle kioperálni, ismét felmerült a kérdés: jó felé keresgéljük mi a számunkra ideális államformát?
 "A demokrácia a legrosszabb kormányzati forma, de még nem találtak ki jobbat" - mondta Winston Churchill, akit ugyan én nem nagyon kedvelek, de a maga szemszögéből tökéletesen igaza volt, - az uralkodó osztály számára, melynek tagja volt korának Angliájában, ez a kormányzati  forma teljességgel megfelelt.
Alkalmas volt az alantasabb néposztályok kordában tartására éppúgy, mint illúziók keltésére, melyek szerint a király/királynő minden alattvalója egyenlő, még ha vannak még egyenlőbbek is.

A magyar polgári középosztály soha nem a nagy eszéről volt híres, minden bornírt baromságot elhisz, sőt, később nagy buzgalommal hirdeti is, de csak azt, ami belőle tetszik neki: "még nem találtak ki jobbat".
Lószart Mama, mondaná a klasszikus, ez a forma megfelelhet egy olyan népnek, mely évszázadokon keresztül ismerkedett a parlamentarizmussal, az alkotmányossággal, de teljességgel alkalmatlan annak a népnek, amelyiknek halovány fogalma sincs a demokrácia mibenlétéről és azt hiszi, hogy demokrácia akkor van, ha neki, személyesen és állandóan igaza van.
Azt mondják a demokrácia pázsitjának az a titka, hogy párszáz évig rendszeresen locsolni és nyírni kell, helyette mi harminc évente mélyszántást végzünk, és kiirtjuk azt, amit addig nevelgettünk.


Nem mi vagyunk az egyetlenek e tekintetben, a világ számos országa ugyanezzel a gonddal küzd, ami csak azért gond, mert küldetéstudatos angolszász misszionáriusok oly buzgalommal próbálják a modellt exportálni a világba, hogy Che Guevara szelleme térden csúszva jön vissza a másvilágról a receptért. 
Nem való minden népnek ez a modell, nekünk meg egészen biztosan nem való, hozzávetőleg olyan, mintha egy ősember kezébe adtál volna egy Rubik-kockát, aztán csodálkoznál, mikor jóízűen elropogtatja.
Az is vicces, mikor iszlám országokban akarja ezt bevezetni valamelyik elnökké választott amerikai misszionárius.
Ennek arrafelé sem kultúrája nincs, de igény sincs rá, jól megvannak ők a saját fejlődésük termékével, boldogan meresztik naponta ötször az ég felé a feneküket, így dicsérve Allahot - Allahu akbar, és Mohamedet, az ő Prófétáját, béke legyen vele...

Vannak társadalmak, melyekben az egyszemélyi vezetés oly természetes, mint a levegővétel, és csendes elnézéssel figyelik a hibbant európaiakat, akik azt hiszik, hogy száz vezető több egynél.
Ami azt illeti, ezt mi is tudjuk, jusson csak eszünkbe a teve, mely olyan ló, melyet egy bizottság tervezett, viszont a parlamentáris demokrácia a demokrácia minden hátrányát magában hordozza - előnyei nélkül.


És ha mindez nem lenne elég, még képmutatók is vagyunk, hiszen úgy teszünk, mintha a példaországokat nem egyszemélyi vezetők vezetnék, mintha az amerikai elnöki rendszer annyira demokratikus lenne.
Amerikában csak a kőgazdag emberek vagy azok támogatottjai indulhatnak eséllyel az elnöki posztért, akit a pénz nem támogat, abból még bohóc sem lehet, nemhogy elnök.

A megválasztott elnök aztán millió olyan dologban dönthet, mely egyenként is lábbal tiporja a demokráciát, országokat taposhat el, katonailag fenyegethet bárkit a világon, és bár vannak ellensúlyok, azok leginkább a pénzről szólnak, mert az szent és sérthetetlen.
Már az övék, ugye, mert a másé az erkölcsi alapon zárolható, elvonható, mások vagontárgya lefoglalható a magántulajdon szentsége nevében, mert az aktuális elnöknek nem tetszik, hogy vissza mernek szólni neki.
Az amerikai polgár az ő végtelen szabadságában pedig elektorokat választ, akik majd eldöntik, hogy ő milyen politikai nézeteket tart támogatandónak.
Közvetlen demokrácia?
Ugyan!

A bűnözőiket kimosdatják, futni hagyják (Nixon), az orális irodában pedig nem csak Monica Lewinskyt szopatják, hanem a egész demokratikusnak hazudott világot.


De hát legyen ez az ő dolguk, meg a többi pszeudo-demokráciáé, mi meg szomorkodjunk saját állapotaink miatt.
Van min szomorkodnunk, hiszen tobzódunk a kiüresített  tartalmú intézményekben, melyeket az uralkodó hűséges emberei vezetnek, szomorkodjunk a jogalkalmazás helyzetén, a jogalkotás visszásságain, az áldemokratikus ötleteken, mint amilyen a nemzeti konzultációnak nevezett bohóckodás.

És válasszunk inkább királyt, mondjuk egy tízéves ciklusra, de olyat, aki köteles előre elmondani, hogy a tíz év alatt mit szándékozik elérni, és olyat, akit ha lop, akkor a nép közvetlen szavazással vérpadra küldhet.
Olyat, aki fel tud mutatni egy pszichiátriai leleltet arról, hogy nem szociopata, nem pszichopata, nem kleptomániás, emellett okos, képzett és van bizonyos élettapasztalata.
Aki nem gondolja, hogy ebben az országban huszonnégyezer forintból meg lehet élni, aki empatikus a szegények, az elesettek iránt, aki felelősséget érez a gyerekek és az öregek, továbbá azok iránt, akik e két korosztály között vannak.
És akkor kiállhat évente egyszer a Karmelita erkélyére, és integethet a népnek, azok meg kiabálhatják neki, hogy szervusz király!
A krumplileves legyen végre ismét krumplileves...

:O)))