KÁDÁR JÁNOS

Van fejvakarászás meg mindenféle kínlódás dögivel, merthogy Kádár János születésének századik évfordulóját sunnyogjuk el éppen.

Rohadt egy helyzet.

Minden felmérés szerint a XX. század legnépszerűbb, a magyarság történelmének második legjelentősebb politikusának tartja a nép – egyedül Szent István tartja a pole pozíciót.

Érdekes párhuzam, mindketten idegen segítséggel, megtorlásokkal kezdték pályafutásukat, erről Koppány és Nagy Imre tudna talán bővebben beszélni.

A média zöme egyszerűen elhallgatja az évfordulót, ez a legkényelmesebb magatartás.

A politika odadobta hálás népének az újabb gumicsontot a nyilas Nyírő újratemetésének kissé infantilis témájával, a baloldali pártok lapítanak, mint barna nyúl a fűben, a jobboldal el van foglalva a zsidókkal, cigányokkal meg szobor és emlékmű-kozmetikai munkálatokkal.

Ami hír megjelenik erről az évfordulóról, az rövid, mint liba élete a gazdasszony lányának lakodalma esetén.

A lapok készítenek álinterjúkat huszonéves gyerekekkel, akik bölcs megállapításokat tesznek, melyekre roppant alkalmasak is, hiszen halovány lövésük sincs a korról, csak a rendszerváltás kurzustörténészeinek munkáiból kiragadott mondatokat csócsálják és variálják, mint kiskutya a szerelmi életét.

És elmondják, hogy ők aztán soha nem cserélnék fel a szabadságot a létbiztonsággal, amit én el is hiszek nekik és meg is értek, mindössze a véleményük stabilitására lennék kíváncsi abban az esetben, mikor úgy hatodik hónapja nem találnak munkát, a feleségüket is éppen kirúgta a munkáltatója a nagy pocakjával egyetemben, nagypapák-nagymamák a nyugdíjukból birkóznak az emelkedő rezsiköltségekkel és a gyógyszerárak emelkedésével, húga meg a tandíj kifizetésének nehézségeivel.

Azt gondolom, hogy ebben az esetben a gyakorlatban válna bizonyítottá a marxi igazság: a lét határozza meg a divatot.

Talán ha így esne, akkor eszükbe jutna, hogy Magyarország nem egyenlő Budapesttel, a felsőfokú végzettség nem általános jelenség, jóllehet láttam én már felsőfokú végzettséggel is munkanélkülit, ugye…

Aztán vannak remek tollú újságírók, akik azzal öltik drága idejüket, hogy párhuzamokat keresnek Kádár és Orbán diktatúrája között, összevetve a két személy politikusi képességeit is, ami eleve badarság, de olyan jól hangzik, és olyan jól pótolja a magyarázatot az Orbán-jelenségre, hogy vétek lenne kihagyni a lehetőséget…

Kezdjük talán itt a dolgokat.

A szocializmusnak nevezett társadalmi berendezkedés ugyanúgy társadalomszervezési modell, mint az angolszász típusú parlamentáris demokrácia.

Hogy előbbit diktatúrának nevezzük, az csak egy, a polgári társadalomtudósok előtt nyitva álló lehetőség kihasználása, hiszen a szocialista történészek és társadalomtudósok viszont a parlamentáris demokráciát tartják a tőke és a tőkések érdekeit szolgáló diktatúra elleplezésére szolgáló társadalmi modellnek.

Ami azt illeti, az elmúlt átkos húsz év nagy szolgálatot tett annak érdekében, hogy utóbbi felismerés alátámasztást nyerjen.

Hogy Kádár rendszere büszkén vállalta, hogy munkás-paraszt demokratikus diktatúra?

Hát, ha egyszer az volt - és a rendszer névadója szerint a krumplileves legyen krumplileves.

De azért a kérdés úgy is felmerülhet, hogy melyik társadalmi berendezkedés hasznosabb az országnak – Kádáré, vagy pedig egy parlamentáris demokráciának nevezett, de valójában egy szűk gazdasági-politikai érdekcsoport által maguk fölé emelt félművelt suttyó sunyi diktatúrája?

A válasz nem is kérdéses, mert ugyan folyamatos a balliberális értelmiség szerecsenmosdatása – áh, dehogy is van még itt diktatúra – mégis a tények azt mutatják, hogy ez azért másként van.

És a két diktatúra között is van némi differencia, - Kádár diktatúrája nem Kádár érdekét, hanem a nép érdekét szolgálta.

Nem emlékszem, hogy Mariska néni tokaji szőlőbirtokok visszanemtérítendő állami támogatásáról értekezett volna, miként Kádár János sem utasította a KB titkárait, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet.

Kádár – ahogy ő fogalmazott – a gyalogosok pártján volt.

Soha nem felejtette el, hogy honnan jött és hová tart, olyan politikus volt, aki tudott megalkudni és kompromisszumokat kötni ha kellett, de a célt soha nem feledte: élhető országot biztosítani munkásnak, parasztnak, értelmiséginek.

Lehet ma azzal villogni, hogy a Mercedes meg az Audi micsoda termelési kapacitásokat hozott létre az országban, de ez nem fogja vigasztalni azt a sokmilliónyi kisegzisztenciát, akit megetettek a szabadság illatával, és akiknek most korog a gyomra.

Lehet elmondani, hogy debezzeg most lehet utazni, ha egyszer csak egy nagyon szűk rétegnek jut rá pénz és lehet szabadságról papolni egy olyan országban, ahol az ország ötöde a létminimum alatt él.

Ahol a közbiztonság, a létbiztonság és a jogbiztonság a nulla felé konvergál.

Ahol a gyerekek előtt bezárult a felemelkedés kapuja, ahol a klérus - mely saját szervezetét sem képes tisztességesen működtetni - pukkadásig harácsolja magát, ahol az ország lakossága – mondjuk ki nyíltan – retteg, mert fél a munkahelye elvesztésétől, a megtorlástól.

Kádár nem volt szent, Kádár józan reálpolitikus volt, aki nem azért lett kommunista, hogy harácsoljon és hatalmaskodjon, hanem azért, hogy szolgáljon.

A kisemberek érdekeit, a kétkezi munkásembert, a tanítót, a tanárt az írót, a színészt, a háziasszonyt.

A nép pedig érezte ezt és tudta pontosan, hogy ez nem képmutató szerepjáték, hanem Kádár lényéből fakadó természetes törekvés.

Nem is tud nagyon vele mit kezdeni egyetlen politikus sem, mert ugyanaz a kisebbségi érzés fogja el őket vele kapcsolatban, mint Orbánt, mikor Gyurcsánnyal hadakozik.

Természetesen tudja mindenki, hogy Kádárnak voltak hibái és voltak ma bűnnek értékelt cselekedetei, de azt azért figyelembe kell venni, hogy „bűneit” nem a XXI. század első évtizedében, hanem a XX. század közepén követte el, akkortájt, mikor Churchill porig bombáztatta Drezdát, amikor az amerikaiak atombombát dobtak Japánra.

Akkor, amikor Hruscsov falhoz állíttatta Beriját, amikor De Gaulle szemrebbenés nélkül lövette agyon merénylőit és az OAS elfogott katonáit, amikor a hős forradalmárok késsel vágták ki a Köztársaság téri pártházat védő Asztalos ezredes szívét, amikor a Pártházat védő, Nagy Imre segítségnyújtásának elmaradása miatt magukat megadni kénytelen kiskatonákat halomra lőtték.

Szóval, csak az adott kor normáinak megfelelően járt el Kádár is, amin lehet szörnyülködni, de csodálkozni azért nem kellene.

A jobboldal szívből gyűlöli Kádárt – és nem azért, mert sajnálja Nagy Imrét, dehogy!

Azért gyűlöli, mert sikeres volt, sokkal sikeresebb, mint akárki más előtte és ma már elmondhatjuk, akárki más utána.

Hogy ők gyűlölik, az természetes, de hogy a baloldali politikusok is rettegnek felvállalni annak a kornak az eredményeit, vívmányait, az azért nagyon szánalmas dolog.

Hogy ez az ország még egyáltalán így is tartja magát, az a kádári örökségnek köszönhető.

Kádár azt mondta, hogy becsüljük meg az eredményeinket és féltsük a vívmányainkat, mert van mit féltenünk.

Most látni csak, mennyire igaza volt.

Azt mondják néhányan, hogy eladósította az országot, ami annyiban igaz, hogy az a rendszer is vett fel hiteleket, de – a közkeletű hasbaakasztósdival ellentétben - nem az életszínvonal fenntartására közvetlenül, hanem különféle programok – eocén-program, könnyűipar rekonstrukciója, élelmiszer-feldolgozás korszerűsítése, stb.- megvalósítására.

Hogy aztán jött egy világpolitikai átrendeződés?

Ki számíthatott rá?

De hol van ma már Gorbacsov, akinek a szájából a nyugat kiénekelte a sajtot?

Viszont napirenden van a szénbányák újranyitása, mindenki igaz könnyeket ejt az élelmiszer-feldolgozó ipar elkótyavetyélése miatt és mindenki egyszermosható kínai rongyokban jár.

Kádár nem készíttette el a saját szobrát, nem halmozott fel vagyont, nem élt vissza a hatalmával, tisztességes diktátor volt, semmivel nem rosszabb, mint korának bármely nyugati politikusa egy másfajta társadalomban.

Természetesen a kádárizmust elvitte a történelem, soha visszajönni nem fog már, de nem kellene történelmi bűneinket azzal is tetézni, hogy sem azokat nem tudjuk elítélni, akik rosszat tettek ezzel az országgal, sem őt megbecsülni azzal, hogy reális képet alakítunk ki róla.

Egy olyan politikusról, aki jót tett az országgal, aki felemelte a nemzetet és negyedszázadnyi gondtalan nyugalmat és létbiztonságot adott neki.

Tartozunk neki a századik születésnapján jó szóval, tisztességgel, életútjának tisztességes értékelésével.

:O)))

ZAVAROS IDŐK - ZAVAROS ELMÉK

 Hát nem könnyű eligazodni ebben a mai világban.

Itt van mindjárt ez a Nemzeti Inzultáció, melynek során a Vezér tanácsokat kér az ő népétől, ami maga a demokrácia csúcsa és kiteljesedése, hiszen mi is lehet szebb annál, mint amikor Urunk a mi véleményünket kéri ki arról, hogy mi a helyes sorrend.

Azt a megoldást kell előtérbe helyezni, mikor pribékjei a karjainkat tépik ki először, avagy talán a lábaink levagdalása az előbbrevaló, netán-tán négy végtagunk lovak farkához kötözése után meggyújtott petárdáknak a lovak fenekébe dugdosása hozza meg a kívánatos eredményt?

Az is felemelő érzés lehet a narancslelkű Mari néni számára, ki hajdan a tehenészet Kiváló Dolgozója volt, mikor kikérik véleményét a monetáris destabilizáció megakadályozásának módozatairól, vagy a nemzeti és az Uniós közös valuta egymáshoz való viszonyát befolyásoló tényezőkről, különös tekintettel a valutatartalékok nemzeti célú felhasználására.

Mindenesetre a megkérdezettek lelke kisimul, este elalvás előtt halovány mosoly játszadozik szájuk szélén – mégis csak vagyok én valaki, ha már ennyire adnak a véleményemre!

A kérdező is mosolyoghat, hiszen kegyet gyakorolt első számú vazallusával szemben, belepottyantott néhány tízmilliócskát a vazallusközeli testvér zsebébe, munkadíj címen, annak strómannal működtetett hetvenhatodik nyomdájának igénybevétele okán.

A nyomda a pénz benyelése után ugyanúgy felszámolásra kerül majd, mint az előző hetvenöt, és ugyanúgy már gépek és eszközök nélkül, mint azok, hiszen a gépek, berendezések kellenek a következő nyomda számára, a következő kérdőív-kupac előállításához, merthogy szilárd meggyőződésük, hogy lesz itt még kövér megrendelés, dögivel.

A gyanútlan állampolgár ugyan azt képzelné, hogy vannak bizonyos dolgok, melyekről csak szakképzett emberek véleménye lehet érdekes, de a Nemzet Főmérnöke most úgy döntött, hogy kikéri a lakók véleményét az éppen összedőlni készülő épület statikai problémáinak mibenlétéről és a stabilizálás kívánatos módozatáról, mely szándék Vezérünk végtelen demokratizmusát és még ezt is felülmúló pofátlan cinizmusát illusztrálja.

Aztán itt van a jelképgyalázások évadja.

Na itt aztán elszabadult a zűrzavar, ez maga az egyrészt-másrészt diadala, ahol a zsidó hitközség tiltakozik a mártírok emlékművének meggyalázása miatt, ugyanakkor  rendkívül károsnak nevezi azokat a cselekedeteket, amelyek "szándékukban nem, de megvalósításukban alig különböznek a szélsőjobboldali provokátorok tetteitől". 

Nem akarnék itten arra hivatkozni, hogy ha két ember csinálja ugyanazt, az nem ugyanaz, de arra azért felhívnám a figyelmet, hogy a párszázezer magyar zsidó mártír nem küldte Horthyt családostul a gázba, Auschwitzba, ellentétben Őfőméltóságával, aki csak a beígért kenderkötél nyakkendő belengetése után tett le a budapesti zsidók bevagonírozásáról.

De az azért mégiscsak túlzás talán, hogy a zsidó hitközség fanyalogjon azon, hogy volt egy tökös zsidó, aki nem nézhette szó nélkül, hogy apáik gyilkosának szobrot állítson néhány falusi bunkó, és akitől én azt sem tartottam volna túlzásnak, ha a szobrot nem festékkel, hanem gázolajjal önti le és felgyújtja, emlékeztetve állítóit eszméik tűzben elhamvadt áldozataira.

Aztán meg ezek a széljobberek is teljesen hülyék a Wallenberg nyakába akasztott malaccsülkeikkel - ugyanis Wallenberg nem volt zsidó, neki a malaccsülök éppen annyi, mintha libacombokat aggatnának a szobrára.

Még az sem elképzelhetetlen, hogy a sólet & libamell kombó helyett a csülök pékné módra volt a kedvenc étele, mely eledel ugyan szerintem teljes gasztronómiai tévedés, de hát – mint tudjuk – ízlések és pofonok, ugye…

Aztán itt van a zavaros gondolkodás másik szép példája, a felháborodott hódmezővásárhelyi Fideszesek kissé zavarodott állapota, mivel mélységesen megrázta őket, hogy néhány tüntető hangosan fejezte ki nemtetszését a Mi Gyönyörűségünk városukba érkezése alkalmából, mert már elfelejtették a fütyülős-kereplős banya-kommandó tevékenységét.
Pedig Vezérünket eddig még le se köpte senki - de ami késik, nem múlik, legfeljebb majd valamelyik TEK - es legény vetődve védi.

Ki miben vétkezik, abban bűnhődik.
Az Úr fene igazságos tud lenni, és ez még csak a kezdet.

Egyébként Hódmezővásárhelyen legjobban szegény megboldogult Rapcsák András szobra tetszik.

A szobrot előrelátóan úgy állították fel, hogy mellé férjen majdan Lázár János szobra, amint kebléhez szorítja felemelkedésének zálogát, Rapcsák aktatáskáját.

Zavaros a kormány gondolkodása akkor is, mikor vadul tiltakozik az Amnesty International és a washingtoni kormányzat emberi jogi jelentése ellen, mert elmarasztaltak bennünket.

Azt mondta a kormány képviselője, hogy Magyarországon nincs roma diszkrimináció, a kormány nem ért egyet az amerikai külügyminisztérium 2011-es országjelentések az emberi jogi gyakorlatról című felmérésének több megállapításával. 

Nos, szerintem erről azért a cigányoknak más a véleményük, mint az egészséges fejbőrű tájékoztatási államtitkárnak, aki most vesz részt azon a tanfolyamon, ahol azt tanítják meg neki, hogy nem mindenki veszi be a süket dumákat.

Hacsak az amerikai külügy nem hajt végre kollektív szeppukut a reagálás kapcsán…

Ezek csak kiragadott példák tegnapról, tegnapelőttről, de lépten-nyomon ilyesmikbe botlunk.

Nem mindenkit érdekel olyan mélységében a politika, hogy napi szinten kövesse a történéseket, ők általában tanácstalanul állnak az ilyen jelenségek előtt, a politika résztvevői meg gátlástalanok, erkölcstelenek, felelőtlenek, akik - ha akad egy közülük, aki szembe akar fordulni ezzel a mentalitással -, akkor összefogva, egy emberként esnek neki, szaporítva ezzel a választópolgárok átveréseinek számát.

Nem lehet ezt büntetlenül csinálni, meg fogunk még ezért fizetni, nemzedékek mennek így tönkre mentálisan.

És akárki akármit mond, ebben is Orbán a hibás…

:O)))

ÁLLAMI SZINTŰ HÜLYESÉG - HALINÁBA KÖTVE

Sokszor valóban nem érti az ember, hogy miért kell a határontúli magyarok életét nehezebbé tenni, mintha nem lett volna a múlt században elég nehéz.

Mostanában mintha normális viszonyok uralkodtak volna a külpolitikában, de hát a Mi Betegünk, meg a bajszos Che Guevara nem bír magával, exportálni akarja a forradalmat.

Ezek azt hiszik, ha évente egyszer elvándorolnak Csíksomlyóra és hintik a bölcsességeket – meg a békétlenség magvait – Tusványoson, akkor attól a magyarnak könnyebb lesz, holott azt még a legostobább nyolcadikos is tudja, hogy azt akció reakciót vált ki.

Márpedig ha mi erősködünk, akkor az a szomszéd népből is agressziót fog kiváltani – tegyük hozzá, hogy teljes joggal.

Lehetett erősködni a szlovákokkal állampolgársági ügyekben, egészen addig, míg a hős öregasszony szívta meg, mint a torkosborz, idióta gyermekei és a még idiótább magyar külpolitika összehangolt tevékenységének eredményeképpen.

Lehetett erősködni Bőssel is, papírtigrisezni, lenéző dumákkal kétségbe vonni, hogy a szlovákok egyedül is meg tudják valósítani azt a projectet, amihez közösen kezdtünk hozzá, és amit aztán jogellenesen otthagytunk, mint liba a libapottyot a tarlón.

Ez aztán károkozás volt a javából, mégsem szaladgál Budai kurkász utána, pedig itt aztán szép nagy számokkal dolgozhatna, a gatyánk ráment az ügyre.

Ott szaladgált a sok ostoba a Duna partján és a kommunistákat szidta a tervezett erőmű miatt, aztán dízelmotoros szivattyúkkal akarta visszatölteni a vizet a Mosoni-Dunába a környezetvédelem nagyobb dicsőségére és a világ páratlanul humoros szórakoztatására.

Úgy látszik, nem felelt meg jobboldali barátainknak az sem, hogy a romániai magyarság elkezdett beilleszkedni az új Románia közösségébe, részt vett a kormányzásban, számarányának megfelelő politikai tényezőként viselkedett és ezt a többségi társadalom el is fogadta.

Csak a mi örökké békétlen, örökké torzsalkodni vágyó jobboldali pártjaink nem, mert ők elakadtak valahol 1914 - ben, miközben a világ átlépte őket, mint liba a földigilisztát.

Tulajdonképpen az volt a fő bajuk, hogy a romániai magyarság nem képezte le híven a magyarországi állapotokat, nem ölték egymást az erdélyi magyarok és ezt nem tartották helyesnek.

Addig-addig mesterkedtek, míg a nem teljesen normális, ámde csődörként remekül helytálló tepsiszájú expüspök segedelmével el nem érték az addig egységes magyarság kettészakítását, majd nekiláttak összevont szemöldökkel azon törni a fejüket, hogy miért is gyengült meg a romániai magyarság politikailag.

És hiába volt nyilvánvaló, hogy ez teljesen téves és káros politikai irányvonal, a mai napig képtelenek szakítani elképzeléseikkel, továbbra is aktatáskában szeretnék cipelni a pénzt kedvenceiknek, mint tették ezt éveken, évtizedeken át Romániába és Ukrajnába, hogy azok tőlük függve nevetséges külpolitikájukhoz asszisztáljanak.

Valószínűleg Koszovó példája lebeg a szemük előtt, csak fordított felállásban, merthogy az helyes, ha az albánok kinépesedik a szerbeket az ősi szerb területekről, míg az persze helytelen, ha a román teszi ezt a magyarral.

A mi jobboldalunk illúziókat kerget, ezért erősködik területi autonómián, ezért szítja az ellentéteket a magyar és a román ember között, akik úgy egyébként szépen ellennének egymás mellett, ha ők nem lennének.

A legutóbbi nemzet és külpolitikai bravúr a Nyírő-újratemetés.

Hogy ez a jobber banda nekrofil, afelől kétség sincsen, úgy túrják a temetőket, mint a feketecsápú temetőbogár, és akit csak lehet, kiásnak, és ide-oda temetnek, - nem is beszélve a hullarablásról és a tetemek megcsonkításáról.

Most éppen egy virtigli nyilast sikerül erre a célra kiásni, Nyírő József írót, akinek írói munkásságát nem tisztem értékelni, hiszen ezt majd elvégzi az irodalomtörténet, úgy száz év múlva.

De azért az talán elvárható lenne, hogy a nyilas képviselőket ne a XXI. század magyar kormánya emelje az egekbe,  

Persze Nyírőnek azért voltak hitelt érdemlő megállapításai is, például ez:

„A magyarok! Az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”

Ebből világosan kitűnik, hogy egyrészt népének jó ismerője, másrészt meg az, hogy személyének előráncigálása ma csak a ”jó nyilas hazafi” mítoszának megteremtését szolgálja, mely célkitűzéshez Orbán Viktor kormánya lelkesen asszisztál, míg a demokratikus államrend tekintetében kihívásokkal küzdő házelnök meglehet, ott van az ötletadók között is, egyelőre még karszalag nélkül.

Az már csak hab a tortán, hogy amikor a román a román kormány parlamenti kapcsolatokért felelős minisztere azt mondta: június elseje körül találkozik Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnök, és akkor talán tisztázzák a Nyírő József újratemetése körüli nézeteltéréseket, akkor a magyar kormány úgy reagál, hogy nincs napirenden magyar–román kormányfői találkozó.

Miközben Orbán Viktor részt vesz a kohéziós alapok jövőjéről június elsejére tervezett bukaresti tanácskozáson, amelynek házigazdája a román miniszterelnök lesz.

Hát mit tegyünk - erre a parlamenti ciklusra az Úr egy kazalnyi bunkóval köszöntötte fel kissé lassú gondolkodású népét, megérdemeltük, szerintem.

Nyírő egykoron a könyvespolcok dísze volt, halinakötésű kötetei minden rendes nacionalista család könyvespolcán a díszhelyet foglalták el.

Mai kiadását Viktor szeretné Gyurcsány bőrébe kötni, szobrát felállítani a majdani Gömbös szobor mellett - ott, ahol nemrég Károlyi szobra állt.

Aztán az okos magyar nemzet majd csodálkozhat, ha székely testvéreinket román barátaink helyükre teszik, mint ahogy nekünk sem tetszene ha a gyulai románok újra akarnák temetni Horia Simát a gyulai vár falába.

Az ő hamvait is csak Madridból kellene hazaszállítani…

:O)))

KONZULTÁLJUNK!

Két lista lesz.

Mindkettőn szerepel a név, születési hely, idő, anyja neve, lakcíme, személyi száma, családi állapota, gyermekei száma, születési idejük, munkahelyük, betegségei, kutyájának neve, chip száma, pártpreferenciája, havi jövedelme, vércsoportja, géntérképe – különös tekintettel a fajspecifikus génekre, vallása, kedvenc itala, barátja/barátnője neve, lakcíme, szexuális teljesítőképessége egy tízes skálán, szereti-e Orbán Viktort?

Az egyik listán azok lesznek, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy bizonyos személyi adataikat a kormány kezelje, a másikon meg azok, akik nem járulnak hozzá.

A kormány mindkét listával szabadon rendelkezik, hiszen mégis, hogy jönne az ki, ha esetleg a személyes adatok kezelését nem a szabályok szerint folytatná, és azokét is kezelné, akik ehhez nem járulnak hozzá?

Így aztán a legközelebbi nemzeti inzultációnál már nem akadékoskodhat egyetlen adatvédő güzü sem, Kubatov Gábornak sem kell állandóan új és új listákkal babrálnia, a keze már így is belezsibbadt a
Ctrl C – Ctrl V billentyűkombináció titkos és szorgos nyomogatásába, fene a sok rohadt jogvédőjét!

Lehet is előkészíteni a konzultációt az abortusztablettákról, melyek hasznosságát majd Tahó Bandi fogja eldönteni soltvadkerti tablettás által befolyásolva, mondván, nanemárhogy foggyon a magyar!

Az erről szóló levelet maga Miniszterelnök Urunk fogja postára adni, személyesen, a levélen lesz árvalányhaj, székely kisfiú és kislány, honvéd, amint áll a Hargitán, valamint a Mi Reménységünk ifjúkori fényképe – nem, nem az, nem a tollas kalapos - az érettségi képe – hadd lássa a nép, hogy a fiatal, dinamikus politikus hogyan is néz ki a Nándorfehérvári terem ablakán…

Jaj, csak nehogy ráessen egy raklap, mikor viszi feladni a leveleket, mivé lennénk mi nélküle, tízmillió apátlan árva!

Persze ez még mindig elviselhetőbb lenne, mint az abortusztablatta alkalmazás.

Nincs veszedelmesebb ugyanis, mint az, hogy egy nő – bizonyos szabályok keretei között - maga dönthesse el, mikor kíván életet adni egy gyereknek, mikor nem, és ha úgy dönt, hogy nem, akkor ugyan, hadd döntse már el, hogy vegyi hatások, vagy acél szúró és vágóeszközök szakszerűtlen kezeléséből adódó kockázatainak teszi ki magát!

Még hogy saját magáról saját maga dönthessen?

Ugyan!

Sajnos, egyelőre még nem sikerült polgárjogot nyerni unokaöcsém módszerének, ki méltán pályázhatna orvosi Nobel-díjra teljesen természetbarát és zöld magzatelhajtási módszerével, ez kétségtelen.

A módszer lényege – mely saját barátnője bevonásával már túl van a humán kísérleteken – abban áll, hogy a pácienssel megitatunk egy kétdekás rumot, majd felvisszük lifttel a negyedik emeletre, ahol is a hátára teszünk egy négytagú öntöttvas radiátort, majd kötelezzük rá, hogy a lépcsőkön páros lábbal ugrálva juttassa el a földszintre terhét.

A módszer környezetbarát, és ha a páciens fejét megszemléljük, akkor bátran állíthatjuk, hogy zöld is!

Amennyiben egy kezelés nem használ, úgy a dózist emeletenként és radiátortagonként lehet emelni…

Természetesen az abortusztablettával a legtöbb bajuk a kereszténydemokrata férfiaknak van. Történelmileg úgy alakult, hogy a papok sokkal szívesebben hallgatták a gyóntatószékben Julis paráználkodásainak XXVII. részét, minthogy ki vágta le a szomszéd libáját, mely betévedt a portára és mely éppen a gyónás ideje alatt fő puhára - a bűneitől megtisztult gazda immáron nyugodtan falatozhat belőle.

Így aztán az összes hívő atyafi – csakúgy, mint papjai - boldogan turkálna az asszonyok lába közibe, ami – bevallom – még a megrögzött ateistáktól sem áll távol, csak utóbbiak ezt nem elméleti síkon szeretik gyakorolni és nem kenyerük a vad szemforgatás sem.

Mert azt ugye tudja mindenki, hogy egy nő két dologért képes mindenre, - hogy legyen gyereke, meg, hogy ne legyen.

Ha ezt a tablettát egyszer feltalálták, akkor a Mi Bölcs Tanítónk ugrálhat fejenállva, mint a gumimaci, ha szükség lesz rá, maga a Nemzetes Asszony is lenyeli, mint kacsa a nokedlit, (hogy a liba szegény rokonáról is hadd ejtsünk szót…), legfeljebb ez lesz az egyetlen dolog, melyről a Vezér nem fog tudni ebben az országban.

Egyébként is abszurd az a hozzáállás, mely szerint az államnak mindenbe bele kell pofáznia, a gyerekcsinálásba, a gyerek-nemcsinálásba, a magzatelhajtásba, mindenbe.

Csak az a baj, hogy még nem találták fel azt a tablettát, melyet, ha lenyel a választókorú népesség, akkor elhajtja a kormányt, belátva, hogy torzszülöttet nemzett, mely felfalja saját szüleit, randa, mint állat és puszta létével szennyezi a környezetet.

Valahogy úgy képzelem, hogy a gyermekvállalás a férfi és a nő dolga, akik együttesen eldöntik, hogy felnevelik a kicsit, értelmes, egészséges lelkű polgárrá, ami máris kizárja, hogy kereszténydemokrata politikus legyen belőlük, hiszen ez utóbbi egy abszurd fikció, az ilyen élőlény egy UFO, tagság nélküli pártja csak a párttámogatási pénzek optimalizálását és a katolikus klérus támogatását biztosítja.

Ha a gyermekvállalás ügyébe valaki bele akar szólni, mondván, szüljél Julis, akkor is, ha az apa egy alkoholista állat, aki nem szeretkezik veled, hanem naponta erőszakot tesz rajtad - akkor az állja a cechet is – fizesse a gyerekkel járó költségeket.

Mindjárt első lépésként fogadhat is egy szülész-nőgyógyászt, aztán ha azt kifizette, akkor pofázhat - addig meg kuss.

Elég baja van egy nőnek egy ilyen extrém élethelyzetben anyagilag, erkölcsileg, lelkileg, nem kellenek még ezek mellé lelki inkvizítorok is, a csapágyasra forgatott szemeikkel.

Egyébként sem kellene az állampolgárt csecsemőnek nézni, magánéletében meg kell hagyni neki a döntés jogát, felelősségét.

Az állam nem arra való, hogy dirigáljon, hanem arra, hogy szolgáljon, szolgáltasson és fenntartson egy olyan rendet, mely csak akkor korlátoz, ha valaki más jogos érdekeit sérted.

Egyébként meg csinálhatott Ratkó Anna is, amit akart, amelyik nő el akarta vetetni nemkívánt terhét, az megtalálta az orvost is hozzá.

Mennyivel könnyebb a mai világban megtalálni egy tablettát – majd mikor a szentéletű honatya - rákészülve a tanácsadójával folytatandó konzultációra - bekapja a következő Viagráját, gondoljon ebbe mélyen bele.

Ha utána is ésszerűnek tűnik számára a tabletta tiltásnak ötlete, akkor bekaphatja.

Már a vény nélkül beszerzett Viagráját, természetesen…

:O)))

BOHÓCOK TALÁRBAN

Engem már a köznyelvi elnevezésük is idegesít: „taláros testület”…

Ez nem taláros, hanem talányos testület.

A talány abban kulminál, hogy mi a francnak van szüksége ennek a sokat szenvedett kis népnek erre a 15 búbánatos szerencsétlenre a vicces kosztümjeikkel, a kolomppal vagy mivel a nyakukban?

Erre a tizenöt önmagába ájult kétlábon járó szereptévesztésbe, akik láthatólag igen komolyra veszik a figurát, holott előadásuk éppen olyan, mint amikor Ricsi bohóc Macbethet játszik.

Lett volna valaha ennek a testületnek szerepe, tán volt is, egészen addig, míg Őfelsége, a mogyorók királya ezt az intézményt is szét nem cseszte, mint mindent, ami értéket és mértéket képviselt ebben a fiatalka kis demokráciában.

Ne örülj sokáig te majom, hogy jogállamban élsz, annyira való csak az neked, mint libának a tűsarkú cipő, hess vissza az ólba, a diktatúra langymelegébe, már persze majd úgy harminc év elteltével lesz langymeleg, addig meg húzd össze magad és dideregj, vagy fagyjál csonttá!

Közben pedig szedd ízekre Kertész Ákost, mikor a génjeidről ejt egy-két őszinte szót, és várd a csodát!

Alkotmánybíróságnak ott van értelme, ahol létezik Alkotmány és ahol létezik korlátlan jog és hatásköre annak a testületnek, mely legfőbb őre a jogszabályalkotásnak, mely az állampolgárok legfelsőbb fóruma az állami önkényeskedés ellen.

Az önkényeskedés ellen, mely még demokratikus viszonyok között is képes felütni a fejét, hát még, ha valami amorális szociopatának sikerül kezébe kaparintani a teljhatalmat.

Akkor aztán vagy szanaszéjjel kergetik a testületet, vagy pedig átalakítják a diktátorocska bólogató kutyájává az Audi hátsó ablakában – a páncélozott mikrobuszhoz persze páncélingbe öltöztetett bólogató kutya dukál…

Nálunk ez utóbbi eset forog fenn, a testület létszámát a kívánatos létszám-arányok elérése érdekében tizenötre emelték, ezzel is bizonyítva a marxi tételt, mely szerint a mennyiség egy ponton túl minőségbe csap át.

Ez esetben minősíthetetlen minőségbe.

Ezt a minőséget talán legjobban Stumpf alkotmánybíró és Balsai alkotmánybíró jelképezik.

Utóbbira kár lenne túl sok szót vesztegetni, legyen elég, hogy a Címeres Kosztromai Ökrök Dalárdájának szólamvezetői posztjára azért méltóbb lett volna, mint alkotmánybírónak.

Stumpf alkotmánybíró pedig szép példája annak, hogy milyen sokra viheti valaki, ha az apósa kommunista belügyminiszter.

Igaz, a megyei elsőtitkár apóssal büszkélkedő Sólyomnak sem kellett szégyenkeznie, de ő legalább szakmailag is volt valaki, ellentétben a kollégiumi nevelőtanárral, aki most váratlanul szakmailag is feltört, mint a huszár segge.

De a többiek sem különbek, gyenge emberi minőség ez mind, akiknek csak ki kellett tenni a táblát, hogy merrefelé van a vágóhíd, oszt már ballagtak is oda, faroklengetve.

Pedig ők voltak a demokrácia utolsó védvonala, akik ha megakadályozni nem is tudták volna a kis bunkót a hatalom megragadásában, de legalább egyértelművé tehették volna a világ előtt, hogy ami nálunk készül, az összeegyeztethetetlen a demokráciával, a magyar Alkotmánnyal, merthogy akkor még volt Alkotmány.

Olyan Alkotmány, mely szerves fejlődés eredménye volt, melynek alakításában és értelmezésévben maguk is résztvettek, olyan, melyet nem Brüsszel és Budapest között írtak egy laptopon, a vonaton, egy jogi antitalentum instrukciói alapján, akinek láthatólag nemhogy az Alkotmány, de a jog mibenlétéről sincs halovány fogalma sem, holott jogi egyetemet végzett.

Talán ő a legszebb bizonyítéka annak, hogy nem minden az iskola, ember is kell, aki befogadja az ismereteket, nem csak visszaböfögi amin kérődzött, ha nagyon muszáj.

Ezek meg – kis e-vel – egy szót sem szóltak, mikor jogi értelemben kiherélték a testületet, elvették jogköreit, tűrték, mikor diktátorocskáék a joggal visszaélve „alaptörvénykeztek”, merthogy az Alkotmánynak nem volt elég a szellemét kiirtani - maga a kifejezés is büdössé vált a hatalom új urának.

Ők meg lenyelték - úrilány nem köpköd, ugye.

Jó pénzért, persze, hiszen hülye kurva az, aki szerelemből esik hanyatt...

Szánalmas banda - ha majd megkeressük a demokrácia lerombolásának felelőseit, őket nem kell sokáig keresgélni, egy csordában legelik a jog betűjét, merthogy az évszázados jogelvekhez, a jogállam szellemiségéhez semmi, de semmi közük nincsen.

Ha egy majom tudna különvéleményt írni, ebben a testületben arra is rá lehetne húzni a talárt.
Azon akadtam ki egyébként, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát, amelyben a Bokros Lajos nevével fémjelzett szervezet azt kezdeményezte: semmisítsék meg azokat az Orbán-érához köthető jogszabályokat, amelyek a hatalom kizárólagos birtoklását szolgálják.

Ha elutasította, rendben van, joga van hozzá  - már ha rendben van az indoklás is.

De ebben az esetben az indoklás szépen megmutatja, hogy mit is lehet várni tőlük, mire számíthatunk.

A döntést azzal indokolták, hogy nem lehetett megállapítani az indítványozó szervezet tényleges személyes és közvetlen érintettségét.

Az indoklásból kiderül, hogy a beadványt érdemben nem is bírálta el a testület, mondhatnánk helyből elhajtották a magyart, mikor az önkényuralmat és a diktatúrát kifogásolta.

Mintha valaki értetlenkedne azon, hogy mi is a baja Józsinak, mikor a szobájából elszívják a levegőt, nem őt bántják személyesen, csak beledöglik.

De hát ez meg már az ő egyéni problémája, ezzel a hatalom kizárólagos birtoklása izével meg majd jöjjön vissza, ha már koncentrációs táborban üldögél!

A hatalom kizárólagos birtoklása minden magyar állampolgárt és minden magyar szervezetet közvetlenül és személyesen érint, legyen az gazdálkodó vagy politikai, emberbaráti vagy állatmentő szervezet tagsága, legyen az állampolgár géplakatos vagy bankelnök – mindegy.

Hát, ennyi jutott nekünk egy szétszakított országban, meg egy senkiházi.

Szégyen.

:O)))

CSINÁLJUNK NYUGDÍJAT!

- Józsi, ne a hasad vakard, hanem tedd a dolgod!

- De Anyukám, én olyan fáradt vagyok, majd meghalok itten, a tettek mezején, nem lehetne egy napot legalább kihagyni?

- Észnél vagy te, édes fiam?

Kihagyni?

Engem te, a kényelmed miatt, idős koromra beletaszítanál a legsötétebb nyomorba, a nincsbe, a nélkülözésbe?

Hát van tenéked lelkiismereted?

- De kis Cicókám, még csak huszonöt évesek vagyunk, hol van még az idős kor?

- Csak semmi cicó, nem élhetsz csak úgy felelőtlenül, bele a vakvilágba - idejében kell gondoskodni arról, hogy arany legyen az az alkony, ne pedig kukabúvárként szenderülj a másvilágra – na, húzod már lefele a gatyád?

- Csipet csillagom, ne sürgess, ez nekem így nem megy, én olyankor képtelen vagyok teljesíteni, ha nem vagyok hangulatban!

- Mibeeeeeeeeen?

Ombre, meg vagy te őrülve, nekünk nem hangulat kell, hanem minimálisan három, de inkább négy gyerek, abból lesz a nyugdíj!

- Nyuszimuszikám, most mit tehetek én arról, hogyha menet közben eszembe jut, hogy nem az én csipet csillagvirágommal szeretkezem, hanem nyugdíjalapot csinálok, mindjárt olyan állapotba kerülök, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere, és ehhez nekem nem is kell két év!

Ha nekem ez eszembe jut, akkor ez a sajnálatos esemény két ütem között is bekövetkezhet, oszt égek, mint a Reichstag, pedig hidd el, ha csak magam elé képzelem azt a gyönyörű alakod, azt a formás popsit – ne dörgöld most hozzám, most beszélgetünk! – azokat a világszép combokat, melyekkel talán csak a pirosra sült forró libacombok tudnának vetekedni, pároltkáposztával…

- Már megint a hasadon jár az eszed, a jövőnkről meg elfeledkezel!

Hogy miért is nem mentem hozzá helyetted a Hufnágel Pistihez!

Az bezzeg már túl lenne a feladaton, hogy a fülem is kettéállna, te meg itten vonakodsz, hezitálsz, nyavalyogsz, nem szégyelled magad?

- Nem, már ahhoz is fáradt vagyok!

Minden nap, reggel-este nyugdíjat csinálunk, már izomlázam van!

- Ahhoz izom is kellene, nem gondolod?

- Az van, a lökőizom, amit te sörhasnak hívsz!

- Hehe… Jó lenne az neked, ha bedolgozóval csináltatnám a nyugdíjunkat?

- Le is törném a derekad! 

Felültetnélek a forró sparheltre és utána bestoppolnálak! Meg ne próbáld!

- Hát akkor fejezd be végre a nyűglődést, és ess nekem, mert ha még sokáig ingerelsz, behozom a hólapátot a kamrából és nem éred meg a nyugdíjas kort!

- Hát jó – de Cuncuskám, mégis, miből fogjuk eltartani őket?

Merthogy ugye én éppen munkanélküli vagyok, - kinek kell ma ács-állványozó, - te meg otthagyod majd a boltot, és eljössz gyesre, akkor miből etetjük majd a babát?

Ha legalább legelni tudnál, mint a Riska, akkor darabideig megélne tejen is, Bocikám, nade így, hogy te körömpörköltre vagy optimalizálva?

- Majd a Viktor segít, nagyképességű a Vezér e tekintetben is, egy egész ország szopik nála, ne légy kishitű!

- Én már annyira kishitű vagyok, hogy nem is hiszek senkinek, csak neked Nyuszifül!

Csak abban kételkedem kicsit, ha meg is lesz az a három gyerek, - egyik szőke a másik barna, a harmadik csudaszép - ami hazafias alapon a nyugdíjhoz kell, kitaníttatjuk őket a szociális támogatásból, akkor ők mihez fognak kezdeni?

Szerintem agyonvernek minket és leköpik a sírunkat – nem gondolod?

- Lehet, de szerintem jó beosztással megélhetünk majd a nyugdíjból öten is, meg a menyek-vők is, legyél optimista!

- Hát jó.

Alkkor csak rád való tekintettel, Viktor nevével az ajkamon menjünk, tegyük a dolgunk!

Jut eszembe, és mi lesz, ha Viktor után jön egy olyan kormányfő, akinek esze is lesz?

És ezt az egész szarkupacot, amit ezek idecsináltak eltakarítja, mi meg ott állunk a három gyerekkel, oszt még két szoba meg négy kerék, de még munka sincsen?

Ki ad nekik enni?

- Hát majd eteti őket, aki felettünk van…

-A részeges Kovács?

Hát az még saját magát se tudja etetni, nemhogy a mi majdani gyerekeinket – na de mindegy, érted kis vadlibám mindent, cuppp, nyammm, húúúúúúúúúúú!

…

…

- Hmmmm, - ahhoz képest, hogy kötelező volt, jólesett, te tigris!

- Nekem is Cickóm!
És mi lesz a kicsik neve?

- Hát, az első, ha fiú, akkor természetesen Viktor, a második fiú az Győző lesz, ha lány születne, akkor az Annamária, vagy a Gabriella név jöhet szóba!

Mindegy, az a lényeg, hogy nekünk termelik a pénzt!

Mondták a Viktorék, hogy aki csinál utódokat, akik majd eltartják, az jól jár!

- Áááááááááááááhhhhhh!

Aludjunk Bogárkám, mert reggel megint nyugdíjat kell csinálnunk, ahogy téged ismerlek!

Álmodjunk valami szépet, kis Mazsolám!

- Jóóóóóó… Majd arról álmodunk, hogy csak úgy, szerelemből szeretkezünk, minden cél nélkül, csak a saját örömünkre!

Szép álom lesz!

- Hrrrrrrrrrrrrrrrrrrr… – Hrrrrrrrrrrrrrrrrrr... – Hrrrrrrrrrrrrrrrrrr…

:O)))

LEVÉL A ZACIBÓL

Merthogy állítólag oda vágtak be bennünket a szocialisták.

Elutazott a Vezér Chicagóba, abban a reményben, hogy ott még talán talál valakit, aki a Lajtától nyugatra el is hiszi, amit mond.

Aztán a Szent István templomban bele is húzott rendesen, mondott akkora baromságokat, hogy Krisztus majd leesett a feszületről, miközben hallgatta: hát ezt tanítottam én neked, ember?

Úgy látszik, eddig még senki sem merte megmondani neki, hogy a ciklus első felében sem túl elegáns hátrafelé mutogatni gazdasági kérdésekben, hát még a félidőn túl, hiszen minden kormány hozott anyagból dolgozik és egyik sem arra kap felhatalmazást, hogy mézet nyalogasson, hanem arra, hogy az aktuálisan felmerülő gazdasági problémákat oldja meg.

Ha megoldja, akkor jó kormány, ha nem, akkor populista hazudozó.

Ilyen tekintetben, ha összevetjük a szocialisták-szabaddemokraták kormányait Orbánéval, akkor azt kell mondanunk, hogy Gyurcsány és Bajnai parádésan oldotta meg az ország előtt álló gazdasági feladatokat, hiszen Gyurcsány a költségvetési hiányt anélkül szorította le az Unió követelményeinek megfelelő szintre, hogy az ország állampolgárai beledöglöttek volna, Bajnai pedig a világgazdasági válság körülményei között is meg tudta tartani az elért eredményeket.

A világ elismerően és irigyen nyilatkozott a magyar teljesítményről, mondván, a válság után eredményeinkre építve az unió legsikeresebb országai közé emelkedhetünk – igaz, a világ nem számolt egy Orbán névre hallgató hatalommániás gazdasági dilettánssal és gyenge minőségű embereivel.

Külkapcsolataink rendezettek, a szomszédos államokkal való viszonyunk példás volt, megbecsült tagjai voltunk az Uniónak.

Ehhez képest Orbán kormánya eltőzsdézte a magán-nyugdíjpénztárak vagyonát, dögre adóztatott mindenkit és az elvonásoknak, megszorításoknak még nincs vége.

A strukturális reformokat elsumákolta, a külpolitikai kapcsolatokat tönkretette, felszította a nacionalista és az etnikai gyűlölködést, a szélsőjobb nem tudott olyan ötletet elővezetni, melyet meg ne valósított volna.

A magyar külpolitika iránt bizalmatlanságot keltett, és feléleszti lassan a kisantantot is.

A határontúli magyarok helyzetét tönkreteszi, megosztja őket, hogy nekik is diktálhasson, mint ahogy itthon is arra törekszik, hogy csak neki legyen szava az ország életében - ezt sajnos mára sikerült többé-kevésbé elérnie.

És hazudik gátlástalanul – külföldön-belföldön egyaránt.

Most is azt állította például, hogy 2010-ben, a kormányváltáskor Magyarország rosszabb gazdasági helyzetben volt, mint Görögország. "És persze mindenki szeretné, ha Magyarország szárnyalna, Európa leggyorsabban növekvő gazdasága meg a legsikeresebb gazdasági rendszer lenne, de nem szabad elfelejtenünk azt, hogy 2010-ben nem nulláról indultunk, hanem a görögöknél is rosszabb helyzetből kezdtük meg az ország talpra állítását".

Ha nem volna annyira siralmas ez a viselkedés, igen jókat lehetne röhögni Igazmondó Vezérünkön, merthogy egyetlen egy gazdasági mutatón sem sikerült javítania, ellenben egyetlen új nyugati beruházót sem sikerült behoznia az országba, az infláció éppen most van elszabadulóban, a reáljövedelmek csökkennek.

A nyugdíjasok helyzete labilis – rettegnek a már pletykaszinten elhintett nyugdíjcsökkentéstől, százötvenezer gyerek éhezik vagy alultáplált és jön a nyár, mikor már az iskola sem, vagy csak korlátozottan segíthet rajtuk.

Az egészségügy vergődik, rendkívüli tüdőszűrést kell elrendelni a TBC-s megbetegedések magas száma miatt – ami azt illeti, Orbán rendszerét e tekintetben már Rákosi rendszere is meghaladta.

Emberek tízezrei kerülhetnek utcára a devizahitelek miatt, mivel Orbán csicskása a Nemzeti Bank élén elintézte, hogy a forintban felvett hitel sokkal drágább legyen, mint a devizahitel – most meg jajgat és a szocialista kormányok felelősségét emlegeti.

Igen sajnálatos, hogy vagyunk még néhányan, akik emlékeznek még az általa folytatott „minél rosszabb-annál jobb” politikára, az egészségügyi reform megfúrására, melynek következtében az egészségügy romokban hever, egy vérvételre heteket kell várni, ellenben az összes pénzre már rátette a kezét a mi saját maffiánk, Don Vittorióval az élén.

A hiteleken jajgat, közben a Széchenyi-tervre hivatkozik, mint a felemelkedés zálogára, pedig hozzá jobban illene a Julcsa-néni terv, aki a lekvárosköcsögben tartotta a pénzt, míg meg nem ették az egerek és nem kért kölcsönt szivattyúra, ellenben a kútról hordta a vizet egész életében.– ez a színvonal illene hozzá igazán.

Emellett még azt sem lehet mondani, hogy Magyarország rendkívül eladósodott ország lenne, hiszen eladósodottságunk mértéke éppen megfelel az európai átlagnak, ami –szerinte – agyonnyom bennünket.

Hát, ami agyonnyom bennünket az leginkább az ő diktatúrája, ostobasága meg kontársága, gazdasági analfabétasága, de az nagyon!

A műveletlen embernél egyetlen rosszabb van, a félművelt, ez a suttyó meg ebben a kategóriában nyeri sorra a pole pozíciókat.

Most azzal bíztatta tömeggyűlése mind a háromszáz hallgatóját, hogy nemsokára felvirrad a nap, mikortól lehet levélben is szavazni.

Ez nagyon tetszik, így aztán remélem, valamelyik párt indítványozni fogja, hogy itthon se kelljen elmenni szavazni, hadd szavazzunk itthon is levélben, mert az annyira demokratikus!

Megaztán íratok akkor leveleket kocsmában, és aki aláírja, azt meghívom egy fröccsre, barátságból - aki vonakodna, azt babgulyásra, népesebb családokat libapörköltre galuskával.

És boldog leszek, ha a külhoni magyar, aki tíz éve erre sem járt, azt se tudja, eszik vagy isszák a durcás majom királyságát, levelezéssel eldöntse, hogy ki szívja az én vérem a következő négy évben.

Legjobban azért Vezérünk kimagasló diplomáciai érzéke tetszett.

Most, hogy Obama elnök állást foglalt a melegházasságok engedélyezése mellett, múlhatatlanul szükségét érezte – éppen Amerikában - kinyilatkoztatni álláspontját a kérdésben: "nem tudom, errefelé mi a divat, de a magyar alkotmány világosan kimondja, hogy a család az egy férfi meg egy nő".

Nem emlékszem, említettem e már, de ha nem, elmondanám: ez az ember szalajt, mint a rigalánc, és ami még rosszabb, nem tudja a helyét.

Majd megmutatják neki.

Ejtett még egy-két szót az elmúlt hatvan évről, melyben ide jutott az ország a Horthy és a Szálasi rendszer magas életminőségéből, majd rossz nyelvek szerint fel-alá járkált Chicagóban, mert szeretett volna találkozni egyik nagy példaképével, de nem találta.

Valami Al Caponénak hívják, - aki hallja, adja át!

:O))))

EMLÉKTÁBLA, EMLÉKMŰ, EMLÉKEK

Emléktálát avattak ma Debrecenben.

A NOL híradása szerint a debreceni református kollégium épülete előtt hol néma, hol hangosabb demonstrációt tartott a Horthy-kultusz újraéledése ellen egy maroknyi tiltakozó, odabent - egy kétnapos kollégiumi diáktalálkozó, valamint a Debreceni Kollégium Baráti Kör közgyűlése keretében - nagyszámú ünneplő előtt leleplezték Horthy Miklós kormányzó fölújított emléktábláját.

Büszkék lehetünk magunkra, már van bimbódzó Horthy-kultuszunk, mindjárt nyakunkon a Szálasi-kultusz, mely csak azért nem virul még ebben a szerencsétlen országban, mert a nemes eszme képviselői ugyanolyan gusztustalanok, mint hajdan a Nemzetvezető és csőcseléke volt.

Horthy is gusztustalan volt, de tudott késsel-villával enni, emellett csak a szegény zsidót utálta, míg a gazdag zsidókkal összejárt kártyázni, majd, amikor zengett az ég, német segítséggel vagyonuk egy részével együtt kimenekítette őket Magyarországról, akik ezért hálásak is lehettek neki, joggal.

Élete végéig támogatták Horthyt, aki végtelenül ostoba háborús kiugrási kísérletével meglágyította Sztálin szívét, aki valószínűleg együtt érzett a fiát koncentrációs táborban tudó apával, mint sorstárssal – ezért nem lengedezett a háború végén Szálasi mellett és ezért nem kereste fel egy izraeli kommandó Estorilban a háború után.

Pedig, ha a kivégzett Jány Gusztávra vagy a vidéki magyar zsidóságra gondolunk, ott lett volna a helye.

Van már szobra is, új, Dániel féle dizájnnal - a művészt éppen ma fenyegette meg fegyelmi eljárással az ügyvédi kamara, merthogy helytelenül viselkedett, mikor vérvörösbe öltöztette a siófoki tömeggyilkost, a 2. Magyar Hadsereg halálba küldőjét, a trianoni szerződés aláírásának elrendelőjét, a vidéki magyar zsidóség kiirtóját – merthogy az az ő tudtával és beleegyezésével ment végbe.

Most neki állítottak emléktáblát, ahogyan rá van vésve „hódolattal” azok az ostobák, akik semmiből sem tanulnak, hiszen semmit sem értenek a körülöttük folyó történésekből - hozzájuk képest bármelyik liba egyetemi tanár, de minimum kisdoktor.

Ott totyorgott az ünneplők között a Református Egyház képviseletében Bölcskei püspök is, méltó utódja az Ady által imígyen jellemzett Ravasz Lászlónak: "a kálvinistaság irodalmi lapjában a legszilajabb antiszemitizmust űzi egy Ravasz László nevű, s jobb sorsra érdemes volt ember", - aki mellesleg megszavazta a zsidótörvényeket, és csak akkor jött meg az esze, mikor már a küszöbe alatt csorgott a vér a szobájába.

Vajon Bölcskei püspöknek és a hajdan a haladás élvonalát képviselő református egyház többi vezetőjének mikor jön meg az esze?

De vannak itt más emlékművek is – ott áll Ronald Reagan emlékműve a Szabadság téren, és mint szeretett miniszterelnökünk, vitéz szőlőbányai Orbán Viktor őfőméltósága bejelentette, jön Budapestre az idősebb Bush szobra is.

A hála nagy dolog.

Az idősebb Bushnak legnagyobb történelmi érdeme, hogy amikor senki nem állt már szóba Amerikában a Vezérrel, akkor ő a mosdóból jövet váltott vele két szót, pedig már régen (reagan?) nem volt elnök, semmi és senki, még a protokoll sem kényszerítette erre.

Valószínűleg elfelejtette bevenni a Cavintonját…

Hát ő aztán igazán sokat tett a magyar népért, csakúgy, mint Reagan, aki valódi külpolitikai zseniként Teheránt támogatta, rászabadítva a világra az iszlám fundamentalizmust és fanatizmust.

Idősebb Bush nagy érdeme még, hogy fogadta Grósz Károlyt, ezzel is mutatva a plurális demokrácia iránti elkötelezettségét.

Valami azonban szöget ütött a fejembe.

Nevezetesen az, hogy miként létezhetett az, hogy sem Hruscsovnak, sem Brezsnyevnek nincs szobra Budapesten, sőt, Andropov elvtársnak sincs, aki pedig igen sokat tett anno az ellenforradalom leverése érdekében, mint tudjuk.

Hogy lehet az, hogy a magyar népnek az elnyomatás szörnyű évei alatt nem kellett csontig benyalni az elnyomóknak?

Ma meg itten önként és dalolva, ugye…

Most, hogy hálistennek végeztünk a cigány és zsidó gének feltérképezésével, azért lökhetnének egy kis pénzt a nemíromlekiírta féle alattvalói gének kutatására is, - hátha mégiscsak a büszke turáni magyar faj páratlanul gazdag génkészletének része, háromszorosan balról csavarodott syriusi DNS spirálunk elengedhetetlen alkotóeleme ez a gén?

Jóvanna, vicc vót…

De azért megkérdezném tisztelettel, ameddig a Don-kanyar kétszázezer és a haláltáborok, nyilasok félmilliónyi áldozatának nincs egy tisztességes emlékműve Magyarországon -mondjuk az 1944-es állapotokat idéző Kossuth tér kellős közepén - addig éppen idősebb Bush emlékét kell nekünk megszoborni?

Az emlékmű lehetne akár egy Horthy –szobor is - hatszázezer elpusztított magyar tizedére kicsinyített és mint tömegsírban egymásra hányt szobrocskáján – mint talapzaton -  állhatna akár egy háromszoros életnagyságú Horthy-szobor is, mondjuk gyárilag előre vörösre festett kézzel, ne kelljen Dániel akcióhősnek sárkányrepülőről dolgoznia -  az emlékmű ugyanis magasabb lenne a Parlamentnél.

Előtte decens kút, melyből vérvörösre folyadék csordogál, a halomból érdekes, édekés  illatú füst száll az ég felé, háttérben halkan zeng az  Erger-Berger…

:O)))

Dániel Péter

A bibliai Dánielt Dárius király az oroszlánok barlangjába vetette, mert nem tartotta be a király törvényét.

Hogy onnan kijött, ahhoz egy kisebb csoda meg az Úr angyala kellett.

A mi Dánielünk önkiszolgáló módon szokott beballagni az oroszlánok barlangjába, majd kioszt nekik egy-két kokit, leesik néhány saller is, aztán kisétál a barlangból, az oroszlánokat meg majd szétveti a tehetetlen düh, mivel a mi Dánielünk nem köntörfalaz, nincs egyrészt-másrészt, - egy az egyben beletolja a hatalom pofájába, hogy miket is gondol képviselőiről.

Bevallom, zavarban vagyok Dániel Péter tevékenységének megítélése során, mivel ő egy meglehetősen ambivalens, de felettébb hatékony jelenség a magyar belpolitikában.

Olyan vagyok, mint Karinthy álma: két macska vagyok és játszom egymással, de ez a játékot csak annyira élvezem, mint a liba, mikor a róka játszik vele.

Megrögzött híve vagyok ugyanis a jogkövető magatartásnak, éjjel sem megyek át a piros lámpán és igyekszem jó polgára lenni ennek a hazának.

Másrészt meg rettenetesen dühösnek és becsapottnak érzem magam, mikor nagy löttyös dumákkal nyakonöntve hülyeségekkel akarnak etetni, ilyenkor valósággal megalázottnak érzem magam.

Ebből kifolyólag egy cseppet sem idegen tőlem Dániel Péter magatartása, aki bizony–bizony, önkényeskedik egy cseppet, de cselekményei mindig azon a határon belül vannak, melyek veszélyessége a társadalomra elenyésző.

Ezért aztán legfeljebb annyira lehet szankcionálni, mint azt, aki a kocsma ajtajától négy méter harminc centire szívja el az ukrán csempész-cigarettát, mellyel az az ismerőse kínálta meg, kinek nevére nem emlékszik és már este hatkor hazament Orbán-összest tanulmányozni.

Dániel Péter bátor ember, aki igen sokat kockáztat, mert elég egy apró jogi botlás és búcsút mondhat ügyvédi karrierjének, merthogy arról ne is nyissunk vitát, hogy a hatalom olyan gondosan, sűrűfésűvel vizsgálja át a tevékenységét, mint Viktor anyukája kisfia haját, amikor a Vezér az óvodában megtetvesedett.

Szóval Dániel ügyvéd állandóan és ismétlődő jelleggel jogot sért, a tetejében általában a Magasztos rovására, és ezt egyelőre még nem tudta megakadályozni senki.

Mikor az Orbán-tacepaot megkínálta kaszinótojással, egy ország nyerítve röhögött, most meg, mikor Horthy szobrát leöntötte vörös festékkel, jelképezve ezzel a Főméltóságú Úr, Magyarország Kormányzója véres következményekkel járó uralmát, csendes össznépi egyetértés alakult ki, merthogy az már tényleg több a kettőnél, hogy a kisantant országaival a jószomszédi viszonyt éppen Horthy szobrok meg emléktáblák állítgatásával, meg Magyarországról államilag szervezett Nyírő újratemetésekkel kell erősítgetni.

Mecsoda bánatos ökör ez a Mi Szépséges Kincsünk, párja nincs széles e világon, gyűjti az eleven parazsat a fejére ez a tulok – sajnos, mellesleg a mi fejünkre is.

Talán legcélszerűbb lenne őt is halinába kötve kiadni a szomszédos országok nacionalistáinak, hadd beszélgessenek barátságosan egymással…

Dániel Péter természetesen egyik akcióhoz sem kért hatósági engedélyeket, tette, amit a szíve és esze diktált.

A jobboldal legnagyobb bánatára ugyanazokat az eszközöket használja, mint ők, így aztán igen nehéz erkölcsileg belekötni.

És itten csucsorosodik ki az én dilemmám magva - de szépen sikerült mondatocska lett – merthogy minden elvem dacára tetszik nekem korunk Vörös Pimpernelje, akin nagyon meglátszik, hogy nem Orczy Emma bárónő írta, mert egy percig sem dugdosta identitását, ami megintcsak csapás az imperializmusra, merthogy a Vezér és bandája leginkább azokat tudja és szereti kezelni, akik félnek.

Ő pedig nem fél és nem vár, mint a magyar értelmiség többsége, és ezt bátran hirdeti is: ő nem fogja megvárni, míg feltuszkolják egy vagonba, ahonnan majd egy rámpán száll ki pályaudvar helyett, és belengeti a hatalomnak saját eldurvulásának lehetőségét is, ami nagyon helyes, merthogy ezek csak a tiszta, szép egyenes beszédből értenek.

Szóval itten megbicsaklik az én magas erkölcsi elveken alapuló világnézetem, emellett azt is tanultam vagy olvastam valahol, hogy emberi kapcsolatokban a leghatékonyabb módszer a tükröztetés, tehát az ember viselkedésének vissza kell tükrözni a másik ember viselkedését.

Kedvesen kell kezdeni – például kaszinótojással kínálni – és ha a partner is kedves, akkor nincs hiba.

Ha viszont bunkó, mint állat, akkor ízibe fel kell hagyni a kultúrával és egy hólapáttal pofán verni, hadd találjon magának elgondolkodnivalót.

Ha ebből tanult és kedvesen elnézést kér, akkor lehet kedvesen mondani, hogy nem történt semmi, aminek ugyan ellentmond partnerünk sajgó képe, de tudja, ha hánykódik, akkor csak eszkalálja a problémát.

Az csak a hiba, hogy mainstream értelmiségünk fensőbbségesen fintorog akcióhősünk tevékenységén, mert amellett, hogy iskolázottak, párjukat ritkítóan ostobák is.

Az ilyenek szoktak aztán egy fal mellett felemelt kézzel állva a puskacsövekbe bámulva csodálkozni, hogy mik eshetnek meg vel…

Szóval, ha sok Dániel Péter lenne, tán még ez a pökhendi kis görcs is elgondolkodna, hogy mi mit ér meg.

Ma megint kapott az ellenzék egy sallert, a Klubrádió ügyében.

A hír úgy folytatódik, hogy dolgoznak valamiféle javaslaton a Fidesz törvénytervezetének felpuhítása érdekében.

Őket már nem kell felpuhítani, ennél puhábbak nem lehetnek.

Akiktől nem tart a hatalom, azok nincsenek is.

Van nekünk egyáltalán ellenzékünk?

:O))))

NYAKIG A LÉBEN

A nap híre, hogy szeretett miniszterelnökünk, Egyeske bejelentette: nem adna egy forint költségvetési támogatást sem a pártoknak 2013-ban és 2014-ben.

Hát ez helyesnek tűnik, habár nem az, és sokkal helyesebb lenne, ha az egyházak hitéletének támogatását szüntetné meg, vagy az egyházi iskolák dupla finanszírozásának megtartásával az állami iskolák fejkvótáit is felemelné a duplájára, és  ezzel  keménykedne választói előtt. 
Persze ehhez nincs se kedve, se bátorsága.

Inkább bedob egy újabb baromságot a köztudatba, hadd bólogasson helyeslően Mari néni, mikor János bácsival megvitatják a költségvetési hiánycél sorsát a keresztúton, kútról jövet.

Egyetlenegy dolgot viszont ékesen bizonyít ez az ötlet, nevezetesen azt, hogy az elmúlt két évben sikerült az elmúlt nyolc év adósságait kamatostól rendezni házi oligarchiáiknál, nem véletlen, hogy némelyikük vagyona egy év alatt harminc százalékot is növekedett.

Az is biztos, hogy mára már az összes pénz egy csatornán csurdogál - mit csurdogál: ömlik Simicska zsebébe, nincs már szükségük arra az alamizsnára, melyet a jelen helyzetben az állami támogatás jelent, megaztán azzal el kell számolni, ez meg soha nem ment tisztességesen.

Nem is csoda, ahol Matolcsy lehet a gazdaság névlegesen legfőbb ura, ott már az is eredménynek számít, ha a négy alapművelet tisztességesen megy.

Nem megy egyébként.

Mindenesetre a többi pártot kellemetlenebbül érintené a dolog, hiszen bevételeik zömét az állami pártfinanszírozás képezi, ami ezen felül bejön, az kevés, mint libában a processzor, viszont bizonytalan is, hisz soha nem lehet tudni, hogy a NAV kit hogyan talál meg, főként most, hogy jogkörei meghaladják Sztálinét a II. Világháború idején.

Tulajdonképpen a pártfinanszírozás a mai magyar állam rákfenéje, ha állami, ha magántámogatás.

ÁA rendszerváltás első napjától kezdve állandóan történtek kísérletek a megoldására, most legutóbb például, - mint az Origó írja, - a pártok a múlt hónap elején írtak alá egy közös politikai nyilatkozatot erről.

A közös alapelveket a Transparency International Magyarország dolgozta ki, és szerepel köztük többek között az is, hogy biztosítani kell a pártok működéséhez szükséges minimális állami forrásokat, és ösztönözni kell a pártokat arra, hogy magánszemélyektől adományokat gyűjtsenek, ugyanakkor el kell kerülni, hogy a pártok túlzottan függjenek az államtól, vagy kiszolgáltatottak legyenek a gazdasági érdekcsoportoknak.

Vezérünknek erre nincs szüksége, hiszen az ő szükségleteit biztosítja a kenyérféltés.
A vállalkozó leadja a sápot akkor is, ha megeszi miatta a méreg, mert állami megrendelést szeretne, hiszen magánmegrendelésre az unortodox gazdaságpolitika keretében nemigen számíthat.

Nem is nagyon csinál ebből titkot a Vezér, el van már szemtelenedve, miként Berija, szabott árakkal dolgoztat, alku nincs.

Ez az ötlet azért egy bornírt baromság, mert ez a társadalom parlamentáris demokrácia lenne állítólag, abban pedig a pártok nem nélkülözhetők, legfeljebb ha a Mi Fénylő Csillagunk hivatalosan is bevezetné az egypártrendszert, melyet a KDNP -vel kéz a kézben gyakorolhatnának, így aztán ez lenne a világon az egyetlen két pátból álló egypártrendszer…

A pártok ugyanis más társadalmakban nem kisegyházak főpappal és hívőkkel, hanem érdekcsoportok, méghozzá nem a főpap érdekét képviselő csoportok, hanem a csoport érdekéért harcoló pártpolitikusok.

Az államnak ugyanis elemi érdeke kellene, hogy legyen, hogy a különféle társadalmi igények kulturáltan kerüljenek megjelenítésre, hogy a vélemények becsatornázottan kerülhessenek megvitatásra, hogy a döntés-előkészítések során a döntéshozónak rendelkezésére álljon minden olyan szempont vagy igény, melyet döntése meghozatalakor szem előtt kell tartania.

Persze ez nem a világhírű alcsuti modell, ezt csak a szakadt angolszászok képzelik így, nálunk a Vezér gondolkodik hálás népe helyett.

Nem kellenek ide pártok, az parlament is elvan ellenzék nélkül, kétszázhatvan majommal meg öt oligarchával működtethető az ország.

Már ha a majmokat gondosan válogatjuk és betanítjuk őket a megfelelő gomb nyomogatására.

Nyomd meg a gombot – kapsz egy libacombot, mondták elmaradott eleink.
Ma, aki helyesen nyomkodja a gombot, az földbérletet kap, aki ügyes, annak még a strómant is biztosítják fülkeforradalmárék.

Jöhet hát a magánadományokon alapuló pártfinanszírozás, ami majd bizonyára tisztességesebb lesz a mainál, hiszen az állami pénz semleges volt, a választási eredmények után járt, most meg lehet majd adományt gyűjteni, mint Amerikában.
Most kezdődik a kísérlet az ingyenleves megfőzésére - nem vagyok túl optimista a sikert illetően.

Csak a halódó Nyugaton van ennek kultúrája, ahol az adományozó tudja, mit kaphat ellenszolgáltatásként az anyagi támogatásért, például nagykövet lehet valami távoli banánköztársaságban, Türkmenisztánban, Venezuelában vagy Magyarországon.
Magyarország nem ilyen, itt a mi Szeretett Vezérünk olyan, mint légy a hullán, - beköpi a tetemet, melyet aztán kisvártatva elborítanak és felzabálnak a nyüvek, míg csak nem marad semmi és ők is éhen nem döglenek.

Érdekes ország lettünk…

:O)))