Négy év múltán majd megint elégedetten dőlhetek hátra - már, ha megérem, ugye - mint annyiszor már itt az évek során.
Egy vátesz veszett meg bennem, méghozzá egy realista vátesz, akire ha hallgatott volna akárki, hát sokkal kevesebb bajunk lett volna, de hát a nép egérszürke, mezei bloggerére a kutya se hallgat.
Ez egyébként törvényszerű, hiszen nincs benne abban a szűkre szabott körben, mely a Nagykörúton belül tanyázva szórja az igét, és ebből lehet, hogy az "ó" betűtévesztés.
Hát vagyok én egy L.L.-hoz, a Fordított Cassandrához mérhető zseni?
Lehetek én egy C. Z.-al egy kategóriában, mikor nekem egyetlen népszerű gondolat haveri kör segítségével történő terjesztése, majd ugyanennek bukás esetén gyors felejtése sem adatott meg?
A magam földhözragadt módján nem foglalkozom népszerű nyugati filozófusok gondolatainak visszaböfögésével, csak az ősi magyar taalajgyökér-rögvalóságból kiindulva írom le egyszer-egyszer, hogy szerintem merre van az előre.
Ez persze nem garancia arra, hogy arra is van, amerre én mondom, még ha általában bele is trafálok a tutiba, ellentétben tanult pályatársaimmal a vátesz-mesterségben, de tekintsük ezt inkább a Szent Együgyűség diadalának a körmönfont tudományos tézisek felett, nem vagyok én egy hiú teve.
Annyira...
Most is megmondanám a tutifrankót, ehhez értek, mint Viktor a miniszterelnökséghez, azzal a differenciával, hogyy én nem akarom a zsebetekből kilopni a pénzeteket, merthogy szilárd meggyőződésem, hogy egy ország nem lehet soha sikeres, ha polgárainak fele nyomorog.
Sikeres országot sikeres emberek tudnak építeni, de a siker feltételeit meg is kell teremteni, méghozzá olyan széles körben, hogy az visszahasson az ország teljesítményére is.
Nem elég, ha Mészáros Lőrinc, a magyar Dreckberg sikeres, az se, ha Rasi mind a száz lábára aranycipellőt húz szerető hitvese - a kör szűk és a nagynéha odahajított alamizsna sem segíti az ügyet.
Igen, együgyű vagyok, és ez az egy ügy a társadalom, a polgárok legszélesebb körének jóléte, és polgáron értsük itt Kalányos Rómeót meg Gyémánt Sacit is, meg azt a húszezer migráncsot, akiknek Orbán pénzért letelepedési engedélyt adott Allah nagyobb dicsőségére.
Szerintem ennek a megteremtése az állam feladata, nem pedig mindenféle léhűtők kistafírozása vagy akárcsak eltartása is politika címszó alatt.
Persze a nép jelentős része ismerethiányos, igénytelen, imád félni és szereti, ha helyette döntenek.
De az, hogy az angolszász típusú demokrácia megfelelő berendezkedés-e egy félázsiai - félbalkáni népnek, másik bejegyzés tárgyát képezné - a liba sem tud felülni a libász öklére, hogy onnan felrepülve még a levegőben agyonverje a dögkeselyűt, ugye...
A cirkuszban talán be lehetne tanítani egy libát erre a mutatványra, de ehhez a dögkeselyűnek erősen tudatmódosult állapotba kellene kerülni, amiért a madarak kopasznyakú Németh Szilárdja nemigen lelkesedne...
A magyar politikai élet annyiban különbözik a fenti modelltől, hogy itt liba helyett verebek szerepelnek, a dögkeselyű helyett meg vércse talán a megfelelő hasonlat, és az ellenzék gerincét (?) adó verebek között jelentős számban lelhetők fel szürkére festett kistermetű dögevők és ragadozók.
A magyar ellenzék abban is hasonlít a verebekre, hogy egy lógombóc felett éktelen ricsajjal torzsalkodnak, és határtalan szerencsének tartják, ha valamelyikük ki tud belőle egy emésztetlen zabszemet piszkálni - ő a szerencse fia.
Egy évtizednél is több ment el annak jegyében, hogy a mai ellenzék segített Orbánnak, akinek első perctől kezdve deklarált célja volt a magyar baloldal teljes felszámolása.
Nagyon egyszerű lenne a magyarázat, hogy megélhetési politikusokkal van tele az ellenzék, de - sajnos - ennél az ügy sokkal bonyolultabb.
Az ellenzék egy része Orbán kreálmánya, őket használja fel arra, hogy szítsa a széthúzást, megakadályozza az egységes fellépést.
Ilyen az LMP, a Liberálisok, de szerintem a Momentum is, elég csak az indulásuk körüli finanszírozási anomáliákat szemügyre venni, mert aki azt képzeli, hogy ezek a majdani tagság adakozásából kezdték az életüket a Parlament fénybe borításával, vagy országos méretű propagandájukhoz szükséges költséges plakát és egyéb költségekkel, az vérnaiv - az hisz a szűznemzésben és a testi valónkban történő feltámadásban is.
Aztán vannak a doktriner idealisták, akik valamilyen sosem volt - sosem lesz, elképzelt társadalmi modellben hisznek, annak minden sosemvolt eleméhez ragaszkodnak, és akik az embert tökéletesnek képzelik, a politikát pedig fair play díjas tevékenyégnek, jóllehet az ő jellemük minimálisan is ezer sebből vérzik.
Vannak a múltbamerengők, akik összetévesztik a valós követelményt, mely szerint a múltat tárgyilagosan kell értékelni annak újrateremthetőségével, és vannak, akiknek tetszenek a magas, nagyorrú férfiak, akikből mostanában túlkínálat is van.
Vannak magukat demokratának hívő bolsevikok és vannak magukat liberálisnak determináló akarnokok, akik senkinek egyetlen centi eltérést sem engednek a saját maguk által meghatározott irányvonaltól.
Vannak emberek, akik magukat politikusnak tartják, de soha, semmiben nem kötnének kompromisszumot, vannak kiváló elméleti szakemberek jó beszédkészséggel, okos gondolatokkal, de nulla gyakorlati érzékkel, vannak radikálisok, akiknek a radikalizmusát az jelenti, hogy az anyádat szidják és vannak szelídlelkű idealisták, ők szokták búcsúztatni a tüntető tömeget: Menjetek haza békével, ősszel újra találkozunk!
Ezzel a szedett-vedett társasággal kellene felvenni a harcot egy hiénafalkával, de ez a társaság így harcképtelen, legfeljebb fintorgásra jó, ha megérzi a büdösséget.
Pártjaik gittegyletek, szervezettségük a nullához konvergál, vezetőik alkalmatlanok - egytől-egyig.
Ha alkalmasak lennének feladatukra, már régen nem itt tartana a demokratikus oldal.
Ezért hát a jelenlegi pártokat el kell tenni jobb napokra, mikor a társadalom megengedheti magának a permanens hülyeség luxusát, és létre kell hozni egyetlen pártot, melynek vezetői között nem lehet ott egyetlen mai pártvezér sem.
Nem mellettük - helyettük.
Egyetlen pártot, igen, jól értetted...
Anyagi bázisát a jelenlegi pártok állami támogatásának kellene adni, vezetőit pedig a tapasztalt és tehetséges, szervezőképes gazdasági szakemberek közül kell felkérni, akik képesek megszervezni egy ceruza áttolását az asztal egyik végéről a másikra, akik ismerik a kompromisszum fogalmát és akik képesek megszabadulni ideológiai korlátaiktól.
És akik tudják, hogy a fiatalság nem érdem, nem tehetség, nem szorgalom, hanem múlandó állapot.
Akik elhiszik, hogy egy jobboldali ember nem okvetlenül idióta és elhiszik, hogy egy baloldali ember is lehet hazafi, még akkor is, ha reggelire nem eszik minden nap rántottát hat turultojásból.
A párt tagsága a jelenlegi pártok demokrácia iránt elkötelezett tagjai közül kerülhetne ki, tagdíjfizetéssel egybekötve - ingyen ne akarjon senki politikát csinálni, legalább egy minimális kockázata legyen.
A parlamentben ülő képviselők közül a jelenlegi pártok vezetői lemondhatnának mandátumukról, a mezei képviselők pedig vagy visszalépnek valamelyik elkötelezett demokrata javára, vagy az új párt célkitűzéseit képviselik.
Aki ezt nem fogadja el, az nem lehet az új párt tagja.
A demokratikus oldal milliárdosai számára erősen ajánlottá kell tenni az új média - ezen belül is demokratikus nyomtatott és intenetes felületek létrehozását, televíziócsatorna indítását, rádiófrekvencia megvásárlását, a közszolgálati csatornákon való megjelenés kikényszerítését minden formális és informális lehetőség felhasználásával.
Az új párt lehetne akár Demokrata Párt is, a meglévő pártok beleszólása nélkül - "Kis populizmus nem akadály!" jeligére.
Nincs idő, meg kellene szerezni az önkormányzatokat, meg kellene szerezni Budapestet, és ha meg kívánná szüntetni Orbán az önkormányzatiságot, nos, hát akkor ki kell vinni az utcára félmillió embert, a felutaztatásukat meg kell szervezni, és a tüntetést elő kell készíteni - nem úgy, mint ezeket az amatőrör megmozdulásokat, ahol százezer embernek nem tudtak mit mondani a szokásos lózungokon kívül, és azt is csak a bennfentesek hallhatták a remek technikai előkészítés okán.
Ettől még a jobb vagy baloldali ember maradhatna megszokott elveinél, de ez a párt a következő választáson el kell, hogy takarítsa a maffiát.
Nincsenek illúzióim, ezek a pártok soha nem lesznek képesek arra, hogy felülemelkedjenek provinciális érdekeiken, de azért leírtam, mert a vége úgyis valami ilyesmi lesz, csak addig még kétszer nyerni fog Poci diktátor.
Jó lenne utóbbit elkerülni...
:O)))
Kezdek meginogni eddig szilárd hitemben, mely szerint ez a nép birka - szerintem a magyar ellenzék vezetői birkák, úgyhogy ez egy olyan nyáj, mely bóklászik az aknamezőn erre-arra, de juhásza nincs.
Sőt, már Juhásza sincs, ami azért okot ad némi megkönnyebbülésre, hiszen aki volt, az egy gazdátlanul talált pálcával akarta vezényelni mások zenekarait, melytől azok még szomorúbb hangokat adtak ki.
Néha azért annak dacára is elképedek, hogy láttam már egyet s mást a magyar ellenzéki politikusok cirkuszi produkcióiból, például, mikor nekirohantak fejjel a falnak, amikor emberi gúlát építettek súlytalan untermannokra, vagy amikor a trambulinon a fogóember egy mosoly kíséretében elhúzta kezeit a felé repülő légtornász elől - szóval nagy meglepetések engem már nemigen érnek.
És most, lám, mégis.
Nem mondom, ügyes, hogy éppen Szél Bernadett hívta össze a megbeszélést az ellenzéki pártoknak, melynek célja a további teendők összehangolása volt.
Ez hozzávetőleg olyan, mintha az egri várban Hegedűs hadnagy hívna össze értekezletet a török elleni harc aktuális teendőinek megvitatására, csak egy kicsit nevetségesebb.
A választáson bebizonyosodott, hogy az LMP a Fidesz ötödik hadoszlopa , épeszű ellenzéki politikusoknak szóba sem lenne szabad állniuk velük, hiszen ma már csak a legostobábbak hivatkozhatnak a szikkadt pártelnökasszony szűzies ártatlanságára ellenzéki minőségében.
Erre tessék - ő kezdi adni az ütemet, ő veri a dobot, a többiek meg békésen ballagnak utána.
Karácsony Gergely meg a szocialisták elnök-várományosa meg se várják, míg a többiek elfészkelődnek az asztal mellett, futás közben mondják meg a tutifrankót, miszerint be kell vonni a civil társadalmat és az utcán tüntetőket is az egyeztetésbe, ami édes ötlet, hiszen kivitelezése egy százezres tüntetés esetén felettébb reálisnak tűnik.
Van rá konkrét elképzelés is - ellenzéki kerekasztalt kell felállítani, annak a négy sarkára lehet majd odacsapni a körülötte ülő szedett-vedett társaságnak, ami máris előrevetíti a következő pofáraesés árnyát, a közepére meg majd odacsinál az LMP és a Momentum, mely utóbbi ezt fiatalos nekibuzdulással teszi, megnyerve ezzel magának az összes időnap előtt leépülő ellenzéki szavazót.
Tehetné ezt az ellenzék akár lendülettel is, de sajnos, az apostata szocialista dámának gondjai akadtak a versenyben, már a rajtvonalhoz se tudott odatipegni, pedig szépen mutatott volna ott letámasztott kézzel, égnek meredő öntudattal...
A pártok tekintetében egyszerű ez az ügy - miként Tóth Bertalan megfogalmazta: a kerekasztalnak nem az lenne a feladata, hogy irányt mutasson, hanem, hogy a pártok itt szembesülhessenek a választói igényekkel.
Hát nem szánalmas?
Ugyan, hát eddig mi a lófaxt csináltak, minek alapján készítették programjaikat, milyen ismeretekkel indultak a választási harcba?
Ha ez volt a szocialista frakcióvezető tisztújítási szűzbeszéde, akkor kár volt elmondania, mert ez csak kiemeli a szocialisták káder-válságát, ami egyébként is nyilvánvaló.
Tulajdonképpen beérett a belterjes politizálás, ez a termés.
Nem vigasz, hogy a Fidesz is hasonló helyzetben van, de ott legalább van valaki, aki terelgeti a sok marhát - itt még ilyen sincs.
A jelenlegi politikusokhoz képest Csintalan maga volt Robespierre...
A tetetetlenség, a tehetségtelenség és a lustaság üli torát az ellenzéki végeken, már megint pofázással akarnak eredményt elérni, ahelyett, hogy szervezetet építenének, vagy legalább az önkormányzati választásokra létrehoznának egy ernyőszervezetet, mely saját nevében indít jelölteket, és elfelejtenék végre az előválasztási idétlenkedéseiket.
Hogy nem veszik észre, hogy a tehetetlenkedéseik taszítják a választót, akiknek legalább azt a reményt illene megadni, hogy lehet még némi beleszólásuk saját országuk életébe?
Miért gondolják azt, hogy nekik kellene vállalniuk annak a gúnárnak a szerepét, mely után az összes liba vígan bemasírozik a vágóhídra?
A legszörnyűbb az, hogy láthatólag elképzelésük sincs arról, hogy mit kellene tenni, mit lehetne tenni, hanem arcrándulás nélkül tűrik, hogy Orbán röhögjön rajtuk.
Odadobták neki az egész magyar vidéket, és most éppen azon munkálkodnak, hogy a fővárost is odadobják neki.
Közben folyik a messiás-várás, a legfrissebb messiásjelölt Márki-Zay Péter, aki egészen pontosan érti saját helyzetét, mégsem vagyok biztos benne, hogy nem hajszolják bele olyan dolgokba, melynek végén két szék közül a pad alá esik - nem ő lenne az első a magyar politikában.
Talán fel lehetne hagyni azzal is, hogy aki egyszer eltalálja a labdát, abban azonnal labdazsonglőrt lássunk...
Csak reménykedhetünk abban, hogy előbb utóbb feltűnik valaki a magyar belpolitika egén, akinek az ambíciója mellett esze és elképzelése is van a jövőről, és erről nem csak beszélni tud, de van tehetsége a szervezéshez, vezetéshez is.
Hogy lesz ilyen, az biztos.
Csak azt nem tudjuk, hogy mikor...
:O)))
Megint előkerült ez az örökzöldség, miszerint nem kell az ellenzéknek beülni a Parlamentbe, mert ezzel legitimálják Orbán rendszerét.
Ezt a témát már ezerszer megrágtuk, emésztgettük, lenyeltük, kiköptük, most újra ugyanezt akarják lenyomni a torkunkon az ellenzék egyes nagyeszű ám fantáziahiányos, de túlmozgásos képviselői.
Az elképzelés a mai magyar politikai paletta ismeretében megvalósíthatatlan.
Egy olyan ellenzékkel, mely még ma is azon vitatkozik, hogy ki is ellenzéki egyáltalán, ez legfeljebb a szép álmok között értelmezhető.
Ha a javaslat erőltetőinek igaza lenne (de nincs...), akkor is elkésett az ötletük, l'esprit de l'escalier, ahogy a művelt spanyol mondaná.
Ennek akkor lett volna értelme, ha a a választás bojkottjára szólítottak volna fel, de a mai hangadók akkortájt még nagy önbizalommal telten éppen lenyomták Vitykát, mint Süsü a cölöpöt.
Akkor még ütős lett volna a dolog, de ma már Orbán a legitimációt megszerezte - törvényes választáson szerzett kétharmadot, és csak a mértéktartásán múlt, hogy nem négyötödöt.
Aki elindult a választáson, az tudta, milyenek a szabályok, ha meg nem tudta, akkor hülye, ha elindult.
A választás előtt még lehetett volna bojkottálni és elmondani, hogy maga a törvény antidemokratikus és az egyeduralom kialakítását szolgálja, ennek lett volna nemzetközi visszhangja, ha eredménye nem is sok.
Majd indultak volna a kamupártok, az LMP meg Fodor Gábor - Orbánnak pont mindegy, hogy kinek a fejére sz@rik.
Az ország meg elviselt volna egy, még ennél is gyengébb minőségű ellenzéket, kit érdekelnek, csak torzsalkodnak, a lényeg, hogy legyen Erzsébet-utalvány, kerítés, meg nemzetiszínűre festett korbácsnyél.
Nem a parlamenti padsor legitimál, hanem a demokratikus választás, márpedig elmehettél választani, leadhattad a szavazatodat, össze is számolták, majd a választási törvény szerinti módon beledobták a számítógépbe, az elrendezte a végleges eredményt, te meg beletörődtél, hogy senki se nézhessen bele a számítógépbe, úgyse lát ott senki semmit, csak kis dobozkákat meg ventilátort.
Beleegyeztél a határontúliak szavazásába, az egy putriba bejelentett száz szavazó részvételébe, most meg hőbörögsz.
Késő.
Ha nem ülnek be az ellenzék tagjai a padsorokba, elvész az a kis maradék lehetőség is, amit a törvény megad egy képviselőnek, hogy ellenőrizhesse a kormányt, elvész az a kis médiafelület is, amit ez a helyzet ad, és legfőképpen elveszik a mentelmi joga valamennyi politikusnak - aztán majd előhúznak egy negyven évvel ezelőtti hangfelvételt, melyet egy börtöntölteléktől szereznek be, jutányos áron, ő meg ki akar jönni mindenáron, és lehet máris előzetesbe sétálni pár évre...
Az is tévedés, hogy a parlamenti munka a pártmunka lényege, jóllehet ez csak olyan, mint hajón a kürt - felhívja a figyelmet a párt munkájára, megjeleníti a párt véleményét a törvényalkotási folyamat aktuális feladatairól és véleményt mond a végrehajtó hatalom tevékenységéről.
De a pártmunka lényege nem ez, hanem a folyamatos párbeszéd a választóval, egyrészt azért, hogy megismerje az adott párt a választók problémáit és igényeit, másrészt meg, hogy megvitassa velük azt, hogy mit kellene tenni a problémák megoldása és a választói igények kielégítése érdekében.
Ehhez nem elég havonta egy gyujtó hangú beszédet mondani, benne kell élni a választók hétköznapjaiban, és meg kell hallgatni a véleményüket, esetleg helyi szinten segíteni őket gondjaik megoldásában, merthogy a párt az állampolgárért kellene, hogy legyen.
És ott kellene lenni, ahol a választó van, mert akkor hiteles a párt, ha jelen van mindenhol, ahol a képviseltjei élnek.
Az ország nem baromfiudvar, ahol a liba van a gazdasszonyért - a hatalom az emberekért kellene, hogy legyen.
A pártoknak ezt kell kikövetelni és ellenőrizni, mindenhol és mindennap, a konkrét ügyekben, és nem csak a nagykörúton belül.
Szép dolog a demokrácia meg a szabadság, de a választó annak jobban örül, ha a kenyeréért és a gyerekéért harcolsz.
Amúgy persze jó, hogy mire tüntetés lesz, addigra azt is kitalálják az okosok, hogy miért is tüntetnek, merthogy az eddigi kínálat felettébb karcsú, de persze ha szép az idő, akkor egy ilyen tüntetés mindenképpen egészséges...
Talán azért meg lehetne állni egy percre gondolkodni is, bár illúzióim nincsenek...
:O)))
...annak esélye, hogy az önkormányzati választásokon valamit vissza tudjunk hozni a hajdanvolt nagyságból.
Ha még egy-két hétig tüntetgetünk, vergődünk, hogy tulajdonképpen nyertünk, akkor annak megint csak rossz vége lehet.
Tudomásul kell venni, hogy veszítettünk, és nem Orbán volt ügyes, hanem mi voltunk bénák. Éppen azt kaptuk, amit megérdemeltünk.
Persze, azért vannak csodálatos dolgok, például mindjárt itt van az LMP szereplése, mely nagymértékben hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához.
Nyilvánvalóvá vált talán már a szellemi fehér bottal közlekedők számára is, hogy a kétharmadot Orbán nekik köszönheti, ennek dacára még mindig vannak, akik képtelenek elfogadni, hogy ezt a pártot Orbán szülte, az egyetlen rendelkezésére álló lyukán keresztül.
A kissé szikkadt társelnöknő ma is tudja a dolgát, és eldolgozgat a korrupció elleni harcot - minden előzetes várakozást megcáfolva - látszólag komolyan vevő társelnöke amortizálásán.
Közben történik itt-ott némi kibeszélés is, Hadházy felborítása székestől, Szél Detti frizurájának és ruhatárának taglalása, de hát ezek belső hatalmi harcok, merthogy azért van néhány parlamenti helyük, és van még feladatuk is, addig pedig az Úr kegyelmét élvezik...
A mai napig hihetetlen média-hátszelet kapnak, miközben a DK-t meg se nagyon említik, mintha nem is létezne.
Gyurcsány persze megint belehalt saját parttalan demokrataságának szépségébe, és kis híján - egyéni jelöltként - besegítette a szikkadt szépséget a Parlamentbe.
Ha az LMP visszalép még néhány helyen, akkor a demokratáké Budapest, és a Fidesznek nincs kétharmada, de ez ettől a Fidesz-filiálétól nem várható el...
Olyanok ezek a pártéleti drámák, mintha megírták volna a szerepeket, mindenhol van bonviván, primadonna, szubrett és buffó, az csak a baj, hogy az előadásra nem nagyon vevő a közönség.
Végül is, el kellene kezdeni dolgozni, a szocialistáknak vissza kell lopakodni a falvakba, megszervezni a kommunikációt, megálmodni a vidéken is érvényes hívószavakat, gondolatokat. és ha már tüntetni akarunk, akkor tüntetni az önkormányzati rendszer tervezett átalakítása ellen, nem feledkezve meg a vidék Magyarországáról.
Nincs idő, a gatyázás most is megtette a magáét, a "hejh, ráérünk..." mentalitás is oka volt annak, hogy már megint pofára estünk, és ne higgyünk a fizetett forradalmárok saját maguknak mindent megbocsájtó magyarázkodásának.
Dolgozni kell, és nem kell ugyanazokat a hibákat újra és újra elkövetni.
Ha valaki azt hiszi, hogy ugyanúgy csinálhatja tovább is a dolgát, mint eddig tette, akkor az kezeltesse magát.
És néhány helyen énekelgessék el a Csárdáskirálynő operettslágerét, a jányok tudják a receptet...
Az se lenne baj, ha igénybe vennék szakemberek segítségét is, mondjuk olyanokét, akik ezidáig nem buktak meg már néhányszor - a kreativitás és a szakértelem ugyanis nem nő a bukások számával egyenes arányban, és a politika nem önképzőköri előadás...
Mindenesetre dolgozni kell, és át kell lépni a halott dolgokon.
Nem megoldás a civilkedés, a választásokat pártokra írják ki, nem a szónoki emelvények önkéntes mászóbajnokaira.
Kár, hogy ez is csak falrahányt borsó...
:O)))
Gyönyörű temeté tüntetés volt, az elhunytat (leánykori neve: Remény) sokan szerettük, úgy éreztük, hogy részt kell vennünk búcsúztatásán, és hinnünk kell abban, hogy négy év múlva feltámad.
Persze ez a hit is kissé illuzórikus, mert miközben mi hiszünk, közben az ellenfél dolgozik, a hit és a munka vetélkedőjéből az esetek többségében a munka kerül ki győztesen, és itt mégcsak a sok és lelkes munka sem hozhat eredményt, ha nem jönnek létre alapvető változások a munkamódszerekben.
Jusson eszünkbe a gőzmozdony, mely kétségkívül látványosabban liheg és szuszog a szuperexpresszeknél, a hatásfoka mégis csak tizenkét százalék...
Ehhez már csak azt kell hozzátennünk, hogy a mi oldalunk bár könnyen felejt, de legalább lassan is tanul - már ha tanul - akármiből is.
A tüntetés impozáns volt, a Kossuth tér tele volt, ezexerint kétmillióan voltunk, de lehetett az kettő és fél is rákayphilippben számolva.
Ez a dolog pozitív oldala, ugyanis valamennyit visszaadott az ellenzék arcából, másrészt meg megmutatta Orbánnak, hogy a diktátoroskodás nem méznyalogatás közepes tehetségű színésznők hasáról, hanem folyamatos aggodalom.
Természetesen a tüntetés amatőr módon volt megszervezve, zenéket kerestek percekig, oda nem illő videofelvételeket kevertek szónokok hangja alá, nem lehetett látni a szónokot, stb. stb - de ez eltörpült az eredmény mellett, mely letagadhatatlan a Fidesz prominensei számára is: a tér a fiatalokkal volt tele.
Kerestem a járókereteket, a rohamnyuggereket, de helyettük jóarcú fiatalokat láttam, akik láthatólag őszintén hisznek abban, hogy a dolgokat nekik kell kézbevenni.
Remélem, megússza az ország, hogy egy Fideszhez hasonló társaságot juttasson hatalomra a hatalom, mely lázasan keresi önmaga kézbentartható utódját, hiszen őket már alaposan kilúgozták és leamortizálták az évek, és hitelüket már régen aláásták a vagyonok felhalmozása során elkövetett disznóságok.
Ami szerintem tévedés, az a permanens tüntetés teóriája, ami jól hangzik, csak a gyakorlatban nem nagyon szokott beválni - ne legyen igazam.
A tüntetés szervezői a jövő hétre meghirdették a tüntetés folytatását, a kitűzött cél pedig egy új választás lenne, mely a jelenlegi peremfeltételekkel talán négyötödöt is hozna.
A Fidesznek.
Olyan célt kitűzni, mely eleve megvalósíthatatlan - kontraproduktív.
Lehetne mondjuk megvédeni a civileket, több értelme lenne...
Merthogy a dolgok nem a Kossuth téren dőlnek el, hanem többnyire vidéken, ahol a szabadság értelmezése kissé eltér a fővárosi modelltől, nevezetesen a szabadságról az a vélemény, hogy ha nekik szabad lopni, akkor szabad nekem is.
Nekik pedig szabad lopni, ha nekem is csurran-cseppen.
És a kávébarna és nyomorgó polgárok is úgy vélik, hogy nekik oly mindegy, ki van hatalmon, mint a szélső háznak, hogy melyik oldalról tiszteli meg a kutya, ha viszont kap egy vasárnapi ebédre való húst, krumplit és kenyeret, akkor az egy vasárnapi ebéd és az ér annyit, mint három szép szónoklat a családon belüli erőszakról.
Ez a tüntetés fél évvel ezelőtt még hozhatott volna a konyhára, legalább Budapest a mienk lenne, így viszont mienk lett Szél Bernadett, aki minden belefektetett centet megér - majd ő is meghálálja Gyurcsánynak, mint Fodor Gábor tette volt...
Aztán itt van a mi sztár-effektusunk - ha valaki véletlenül egyszer eltalálja a labdát. akkor azt azonnal kikiáltjuk labdazsonglőrnek és vátesznek, csak az a baj, hogy maguk is elhiszik magukról, hogy mágusok.
Itt van mindjárt Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester, aki levelet küldött a tüntetőknek, mely szerint első az összefogás a rendszer megdöntése érdekében, másrészt meg ezzel az ellenzékkel nem lehet és nem is kell összefogni, ami tanúsítja, hogy Piatnik csak kártyát ad, észt nem ad hozzá.
Tulajdonképpen ezt a tüntetésesdit most kellene abbahagyni, a célját elérte a visszaadott önbecsüléssel, de most már nem ezzel kellene foglalkozni.
A libaólban is befejezik a libák a gágogást, ha a gazda elzavarta a rókát, itt is a soron következő feladatot kellene megoldani - az pedig az önkormányzati választások kérdése, melynek előkészítésére a soron következő egy év szűken, de elég is lehetne, ha mondjuk nem a döglött lovat vernénk, hanem a helyi politikával foglalkoznánk.
No, az macerásabb, ott nem elég dumálni, ott dolgozni kell keményen, de hát majd a civilek megoldják jól kiépített szervezeteikkel meg szimpatizánsaikkal, persze gondosan ügyelve arra, hogy a pártokat megpróbálják a földbe gyalulni, legalább a budapesti kerületek egy részében.
De ez majd csak a választások előtt két hónappal lesz esedékes, addig el kell végezni a gyászmunkát és fel kell még mászni egyszer-kétszer a színpadra, hogy egyszer talán majd politikusok lehessünk, és a továbbiakban civileknek majd a kézimunka-szakkörök, meg a receptcsere-klubok tagjait nevezhessük, ahogy ezt a nálunk szerencsésebb országokban teszik...
Apró megjegyzés még, hogy a Parlamenten nem volt kint az Unió zászlaja, a helyén a székely zászlónak nevezett önképzőköri alkotás díszelgett, bizonyára hálából azért a kétszázezer szavazatért, mellyel a kétharmadot bebiztosítva Orbán szerint "megmentették az országot".
A téren egyébként jó volt a hangulat, én magam is nagyon jót vigyorogtam, mikor a búcsúzásnál elhangzott az obligát "menjetek haza békével!" felszólítás...
Így aztán ma este mindenki elégedett, win-win.
Ez az igazán jó üzlet...
:O)))
