2015. február 26., csütörtök

RÖGHÖZKÖTÉS

Már csak az van hátra, hogy az osztályvezető főorvosokat tüzes trónra ültessék és a rezidenseknek harapni kelljen a húsukból.
Merthogy már a röghözkötés is sínen van az egészségügyben, miután az orvosok tömegei farokfelcsapva rohantak nálunknál egészségesebb tájakra, olyan fizetésekért, melyeket addig csak a mesében hallottak.
Hiába, a szakma már a sámánok korában is jólfizetett volt, a sovány sámán meg rossz sámán volt.
Amelyik nem kérte meg munkálkodása árát, abban nem is bíztak a betegek, mert az vagy rossz sámán volt, vagy szent, de akkor az átigazolt a keresztényekhez.
Ma sem jó orvos a szegény orvos, a beteg ugyanis meg van győződve róla, hogy akkor kap megfelelő ellátást, ha olyan orvos kezeli, akit ki kell tömni pénzzel, mert az érti a szakmát.


A paraszolvencia megszüntetésének ez erősebb gátja lesz, mint a kormány erőlködése.
Magyarember szereti személyesen kifejezni háláját orvosnak, nővérnek egyaránt, aztán vagy kap extrákat a gyógyulásához (kötszer, gyógyszer, mosoly vagy együttérző szavak), vagy nem - egyéni szerencse kérdése az egész.
De a beteg lelke kisimul - ő mindent megtett azért, hogy a kezelése rendben legyen, rajta innentől kezdve nem múlik a dolog.
Az orvosok egy része etikus, próbálja elhárítani a paraszolvenciát olyan esetekben, mikor azt érzi, hogy semmi többletet nem tud adni a betegnek, más orvosok viszont még a haldokló reszkető kezéből is kicsippentik a pénzt - megboldogultként úgyse venné már hasznát a túlvilágon ketteske.


Egyéni alkat és kultúra kérdése ez az egész, de az azért biztos: a közvélemény szerint a drága orvos a jó orvos.
Ebben a véleményben egyébként akad azért igazság is, hiszen a mai társadalmakban a pénz minősít.
Ha jól fizetnek, akkor értékes ember vagy, ha rosszul, akkor csicska - ez a Lázár - elv lényege is, nem mondhatjuk, hogy nem szóltak nekünk.
Nagy kár, hogy ez nem érvényesülhet tisztán, mert van azért olyan is az ugyanazon területen dolgozók között, hogy egyik ember az orvosláshoz ért jobban, a másik meg a marketinghez, és háromszor annyit keres mint a szakmai kiválóság.


A helyzet hatvan-hetven éve nem okozott semmi gondot, az orvos - beosztásától függően elfogadta a hála föníciai eredetű kifejezését, az alantasabb helyzetben levő falusi kördoktorok nem idegenkedtek az élő liba és a tojás, a sárgarépából és egyéb leveszöldségekből összeállított csokortól sem, de egy doboz konyakmeggy átnyújtása minimumkövetelmény volt.
A beteg és az orvos is elvárta, hogy a rituálé kifogástalanul bonyolódjon, de ha nem adott a beteg semmit, mert csóringer vagy bunkó volt, akkor is ellátták a szakma szabályai szerint, legfeljebb nem mosolyogtak rá és csak a feltétlenül szükséges időre írták ki betegállományba - pedagógiai célzattal.


De ennek a világnak vége, a társadalomnak nyakába szakadt a kapitalizmus, az állami egészségügyi intézményekben megkezdődött a magánrendelés.
Ennek sémája az volt, hogy az orvos nyitott egy magánrendelőt, melyet a célnak megfelelően felszerelt egy íróasztallal, egy ülőgarnitúrával meg egy pénzkazettával, itt mutatta meg a betegnek a térképen, hogy hol van az a kórház, ahol felkeresheti őt, merthogy ott tartja az eszközeit, műszereit, műtőjét és asszisztenciáját, viszont a magánellátás árát itt kell befizetni.
Az intézmények alkalmazkodtak a feladathoz, volt VIP szoba, volt igazgatói szoba, voltak főorvosi ágyak - és volt az ispotály a rendszeridegen elemeknek, ahol bánatosképű rezidensek kísérleteztek rajtuk.

Nem taglalnám az ellátási szintek közötti differenciát, mindenesetre megemlíteném, hogy a NER humanizmusának bizonyítékaképpen még az ispotályban is ágyon feküdtek a betegek.

Az idők során neki-nekiláttak ezt a helyzetet felszámolni, mert idealista elképzelések mindig akadtak, de a siker valahogy mindig elmaradt.
Ha valaki magánkórházat hozott létre, hogy tiszta viszonyok között, számla ellenében adjon magas szintű ellátást, az gazdaságilag belehalt az ügybe, hiszen a Szent Puncinella Kórház főorvosának áraival nem tudott versenyezni.
Merthogy a magánkórház költségeit neki kellett viselni, míg a SzentPunci költségeit az állam viselte,  habár a bevételt meg Főorvos Úr tette zsebre.
Az állami költségviseléses magánellátás sikeres modell lett volna, csak közben beléptünk az Unióba, megnyílt az út a külföldi munkavállalás előtt.
Némely országban a szakértelmet megfizetik, és még ha osztályvezető főorvos ritkán is lesz az import-bennszülöttből, de keresni engedik - így aztán kiürülnek szépen lassan a kórházak orvos-pihenői.

Elmennek először a hiányszakmák képviselői, mert ezek általában külföldön is hiányszakmák - sok éven át kell tanulni és rengeteget kell gyakorolni ahhoz, hogy egy-egy ilyen szakmában helytálljon valaki.
Aztán megy mindenki, a szakdolgozókat is beleértve, mi meg differenciálatlanul küzdünk a bevándorlás ellen, miközben a sajátjainkat nem fizetjük.

Most éppen röghöz kötnénk őket, merthogy a kormány szeretné kétszázezer forinttal emelni a közalkalmazott orvosok bérét, melynek ellenében vállalniuk kellene, hogy nem vándorolnak ki és nem fogadnak el hálapénzt.
Egyelőre a vasárnapi betegellátás tilalmát még nem vezetnék be, pedig az orvos is szeretne templomba menni...
Az orvostársadalom persze röhög rajtuk, mert pontosan tudja, hogy ez a paraszolvencia betegségének gyógyítására éppannyira alkalmatlan, mit a szódabikarbóna ebola ellen.
Úgyhogy most itt tartunk.


Belátom, az egészségügyi kormányzat helyzete sem egyszerű, hiszen kevés pénzből kellene csodát tenniük, másrészt meg rettegnek a Kádár-kor struktúrájának végleges lebontásától, még akkor is, ha a mai állapot már csak formailag hasonlít kicsit azokra az időkre, mikor még állampolgári jogon járt az ellátás.
Most csak a beteg szája járhat, de az se nagyon, mert megy a várólista végére, legalább öt évig nem lesz vele gond.

Hát, most akkor várjuk meg, mire jutnak a főorvosokkal az egészségügy vezetői.
Annak idején nem volt túl jövedelmező ujjat húzni a sámánnal, nem tudom, miért van olyan érzésem, hogy lassan nem a költségvetés alulfinanszírozottsága lesz az oka a várólisták növekedésének, hanem nem lesz orvos, aki ellássa a beteget.
Idáig csak Norvégiának képeztünk orvosokat, mostanában már egész Európának.
A vége úgyis az lesz, hogy meg kell tisztességesen fizetni őket.

Mind a hármat, aki kalandvágyból itthon maradt...

:O)))

2015. február 25., szerda

GÓLYAHÍR

Hát bizony, nem egyszerű az élet, vannak napok, amikor nem is érdemes kimászni az ágyból. 
Tegnap belebotlottam Gyurcsányék babájának képébe, gondoltam örömet szerzek ismerőseimnek, meg mindenkinek, aki az oldalamra téved - megosztottam a leglátogatottabb közösségi portálon, kis kísérőszöveggel.
A szövegben kicsit elpoénkodtam a pici jövőjéről, megelőlegeztem neki egy miniszterelnökséget, odacsippentettem egyet a kedves papának, közben mosolyogtam, mint szinte mindig, ha kisbabát látok.
Szeretem a kicsiket, a mai napig csodálkozással nézem, ha módom van rá, hogy hogyan ismerkednek a világgal, azon meg aztán végképp csodálkozni szoktam, hogy hogyan lesznek ezekből az édes, csepp babákból rosszkedvű, rosszindulatú, korlátolt és morcos felnőttek.
Meggyőződésem, hogy valaha Viktor is ilyen aranyos baba volt, kedvesen gügyögött, mosolyogva rugdalózott a kőbölcsőben - rá is mosolyogtam volna bizonyára.

Szóval, azt hittem, hogy ennél a kis posztocskánál majd mindenki hasonlóképpen fog viselkedni, mint én, de hát megint bebizonyosodott - nem vagyunk egyformák.
Jöttek a kommentek, és kiderült, hogy rengeteg a humorérzék nélküli ember.
Először a bloggerek közül esett nekem egy-kettő, egyikük mélyenszántó elemzést pazarolt rám a lapjában, aztán biztos, ami biztos a kommentek közé is belinkelte - hadd tudja meg mindenki, mecsoda elvetemült egyede vagyok én a törzsfejlődésnek.
Nem elég, hogy nem értek egyet a rögeszméjével, még Gyurcsánynak is csinálom a reklámot.
A másik meg gyárilag olyan, hogyha otthon véletlenül elmosolyodik, akkor kihívják hozzá a rohammentőt - baj van a Papával, lehet, már pulzusa sincs!

Aztán jöttek azok, akik tulajdonképpen talán nem is haragszanak rám, csak egyszerűen nem értik a viccet, ők mindenfélét belemagyaráznak a dologba, ezzel nem tudok mit kezdeni, meg - nagyon őszintén - nem is akarok.
Az ilyeneknek nem hozzám kellene járniuk, hanem pszichológushoz vagy varázslóhoz, de természetesen tiszteletben tartom a véleményüket, meggyőzni sem akarom, csak sajnálgatom
 őket csendesen.Tudom, az élet nehéz, de ha állandóan görcsbe rándult aggyal szemléljük a világot,akkor oda a boldogság, ami nagy kár lenne, merthogy mindösszesen egyszer élünk.
A gyerek - öröm, nekem még a más gyereke is örömet okoz, valahogy ez az ép lelkű emberekbe bele van kódolva.
Talán maga az Úr gondoskodott arról, hogy a felnőtt emberben legyen valami óvó, védelmező ösztön a picikkel kapcsolatban, és legyen mosoly az arcán, ha babát lát, legyen az bármilyen színű, legyen a szüleinek bármilyen vallása, politikai elve, hite.

Ha állatkölyköt látunk, akkor is mosolygunk, hát miért ne mosolyognánk az ember gyerekére?
A blogger helyzete még annyival speciálisabb, hogy miután szinte minden nap bosszantja a politikusokat, élvezi azt a pillanatot, amikor velük együtt örülhet - merthogy az ép mentalitással rendelkező ember képes örülni a más boldogságának is - és egy kisbaba születése - a nagyon szerencsétlen eseteket kivéve - boldogság a szülőknek.
Azt mondják, ökör iszik magában, és ez áll az örömre is.
Egyedül örülni kicsit olyan, mint egy kézzel tapsolni, valahogy nem az igazi.
Ha bárhol baba jön a világra, összegyűlik a rokonság és mindenki dicséri az újszülöttet, hogy milyen szép, pedig hát a világrajövetel keserves dolog, annál már csak a világból való távozás tud keservesebb lenni - ez a babákon meg is szokott látszani.
A volt vejem kétszer is kihozatta a babát az újszülött-osztályon, merthogy a pici -
 közvetlenül a szülés után - kicsit UFO-pilótára emlékeztetett, és nem tudta elképzelni, hogy egy olyan szép embernek, mint ő, ugye...
De eltelt egy-két nap és mire hazaértek a kórházból a kicsi gyönyörű lett - és okos, milyen ügyesen leköpte a nagypapát!

Nekem egyébként Gyurcsányhoz nincs közöm, életemben egyszer beszéltem vele két szót, úgyhogy semmi érdekem nem fűződik a sztárolásához, de a baba szép és ez abból is látszik, hogy érdek nélkül tetszik.
Ellenben a társadalom nem tetszik, mert egyre jobban elembertelenedik.
Negyed századdal ezelőtt ha baba született, akkor jöttek a munkatársak, a rokonok, hozták a kismamának a komatálat, a húslevest, a babinét - voltak helyek, ahol be is osztották egymás között a nők, hogy ki, mikor mit visz a kismamának, hogy ki tudja magát kicsit pihenni.
A férfiak elpoénkodtak egymással, hasonlítgatták a kicsit a postáshoz meg a gázszámláshoz, aztán az apuka fizetett egy kört a helyi krimóban, és mindenki örült.
Mikor a lányom született, akkor mentem hazafelé és meghívtam az első szembejövőt egy italra - nagyon vigyorgott, gratulált és eszébe sem volt morcos pofával odalökni, hogy mi köze van neki ehhez?
Aki azidőtájt úgy viselkedett volna, mint most a posztban némelyik kommentelő, azt azonnal kiírták volna betegállományba.
Itt meg töröl az ismerősei közül valamelyikük, akkora a bűnöm...

Ez bizony baj, mert ép társadalmat csak ép lelkű és épeszű emberekkel lehet csinálni, márpedig az elmúlt időszak lassan már megbolondít mindenkit.
A mosolytalan, rosszkedvű, gyanakvó és mindenben-mindenkiben ellenséget, rossz szándékot látó embereknek lassan már mindegy lesz, hogy ki van kormányon, csak tépnek, morognak, harapnak, mint a hiénák.
Nagy baj ez, mert az ilyen ember gyereke ezt kapja viselkedésmintának, holott otthon kellene megtanulnia a társadalomba való beilleszkedés művészetét.
Valamelyik kommentelő idézte is a közismert mondást: aki érti a humort, az mindent tud, aki nem érti, az mindenre képes - és itt egyre kevesebben értik a humort.
Valahogy vissza kellene adni az emberek nyugalmát, lelki békéjét, humorérzékét, de persze ehhez elsősorban kenyeret kellene adni nekik, meg létbiztonságot, mert a bizonytalanság frusztrál, hosszú távon pedig rombolja a személyiséget.

Egy egész országot nem lehet pszichiátriára küldeni, talán nem is kell, megaztán, ugye, az egészségügyi intézmények  teljesítményvolumen-korlátja is bejátszik, de egymást talán gyógyíthatnánk, sok-sok türelemmel, jóindulattal.

Meg kellene próbálni...

:O)))





 

2015. február 23., hétfő

BARTUS ILLÚZIÓJA

Merthogy azt mondta, hogy Veszprém érdekében minden demokratikus párttal együtt tud működni.
Bartus Lászlónak az Amerikai Népszava tulajdonos-főszerkesztőjének erről meglehetősen markáns véleménye volt, mondván, hogy a Fidesz egy fasisztoid párt, mellyel nem lenne szabad együttműködni, és ez a választási győzelem is csak a Fidesz uralmának meghosszabbítását szolgálja.
Én meg örülök, mert kellett már végre egy győzelem ahhoz, hogy kirángassa a választókat az apátiából, hogy elhitesse velük, hogy együtt képesek legyőzni a maffiát.
Nem lesz könnyű, de lám, nem is reménytelen.
Belekotnyeleskedtem a vitába, hogy kinek volt igaza, majd ti eldöntitek.
Vagy majd az élet…

Persze lehet éppen háborúzni is, de azt hiszem, hogy kevés a kimondottan Veszprémről szóló parlamenti szavazás, a többiről meg majd dönt a képviselő a saját értékrendje szerint, minthogy ez a klasszikus képviselői feladat egyébként, nem a tapsra gombnyomás.
Magyarországon nincs demokrácia, ellenben választási kényszer van: a Fideszt vagy parlamentáris eszközökkel akarod elzavarni, vagy géppisztollyal, utóbbi esetben ragadj fegyvert, ne jammerolj.
Ha viszont parlamentáris eszközökkel akarod elzavarni, akkor ennek ez a módja.
A személy meg másodlagos egyelőre, azt a helyiek majd eldöntik, ehhez nem kell messziről osztani az észt, helyben tudják legjobban, hogy kinek van esélye.
A választó meg szarik a mi bölcselkedésünkre, azt választja, aki tetszik neki, oszt hiába akarod te betolni a Parlamentbe Aranyszájú Szent Jánost, ha neki Bunkó Berci jobban tetszik, mert az egyszerű ember, olyan, mint ő és megmondja a sok rohattnak a frankót.
Akárhogy is, de elindult valami, ezt kellene kihasználni, arra helyezni a hangsúlyt, hogy naugye, mert a tény az, hogy a választó beleszart Orbán uszodájának közepibe.

Bartus szerint nincs igazam, mert nemcsak a demokratikus választás vagy a géppisztoly az alternatíva, van egy harmadik megoldás is - a Bauer által is említett "bársonyos forradalom".

 Szerintem meg nincs,
Az alternatíva az alternatíva: vagy ez, vagy az.
Vagy békés út, vagy fegyveres út, harmadik út nincs, pontosabban csak akkor van, ha egy külső erő elsöpri az államgépezetet.
A békés út – parlamentáris út.
Olyan nincs, hogy ha nem parlamentáris, akkor majd bársonyos forradalom, mert – már elnézést, de 
 Bauer ide, Bauer oda –ez egy idealista marhaság.
Ha forradalom, akkor forradalom és akkor majd pont Bartus meg Bauer fogják eldönteni, hogy bársonyos vagy nem?
Ugyan.

De ha forradalom, akkor forradalmárkodjanak, ne csak dumáljanak, mert – mint Moldova mondotta volt – pofázni könnyű, azt fekve is lehet.
Lehet, hogy én itt fogok megrohadni a felcsúti tahó diktatúrájában, de az Úr mentse meg ezt az országot egy forradalomtól, ami még csak forradalom sem lesz.
Itt ugyanis igen kevesen szeretnének rendszert váltani, itt szinte mindenki egy emberarcú kapitalizmust akar oligarchák és orbáni hülyeségek nélkül, méltányos és tisztességes elosztási rendszerrel, józan adó és szociális politikával, széles és egyre szélesedő középosztállyal, társadalmi mobilitással, némi létbiztonsággal.
Laci, itt nincs forradalmi helyzet, a parasztok nem akarják kiegyenesíteni a kombájnokat, a munkások nem akarják vörösre szoláriumozva munkáltatóikra emelni a Samut, itt mindenki csak egy békés, nyugodt életre vágyik, anélkül, hogy reggelente Szabad Nép félórákat kellene hallgatnia.

Tudom, nehéz Bartusnak a veszprémi győzelmet megemésztenie, mert más receptet adott volna a maffia elzavarására, de a főzéshez nem elég a recept, ahhoz alapanyag is kell, márpedig ahhoz a recepthez éppen az alapanyag meg a tűz hiányzik.
Viszont kiderült, hogy mégis lehet parlamentáris úton is győzni, ettől nem dőlt romba Veszprém, nem kellett a pincékben üldögélni a népeknek, nem fosztogatták ki a hősök a boltokat, nem akasztottak sem zsidókat, sem cigányokat sem baloldaliakat, szóval ez egy rokonszenves megoldás.
A rendszert egyébként még mindig parlamentáris demokráciának hívják, még azt is, amit sokan fasizmusnak hívnak, hiszen Orbán kénytelen betartani a demokratikus minimumot, míg az Unió tagjai vagyunk.
Ha nem tartja be, ez nem Oroszország, hogy hat-hét évig dacolhasson a retorziókkal és nekünk gázmezőink sincsenek.
Európában meg még egyelőre esik az eső, úgyhogy a vízhiányra se kell számítani.

Az országnak még egy békés úton legurult rendszerváltozás is óriási károkat okozott.
Nekem ebben az országban élnek a gyerekeim, az anyám, a barátaim, és szeretném, ha életben is maradnának.
Lehet persze, hogy Orbán nem fogja békésen adni a hatalmát, de az megint egy másik szituáció lesz, akkor lehet, ha kell, fegyvert fog majd a nép.
De ehhez csak akkor van joga bárkinek is, ha bebizonyosodik a demokratikus út járhatatlansága.
"bársonyos forradalom, amely kiáll az igaz és tiszta eszmék mellett, elvek mellett, Alkotmány mellett, az vezethetne a rendszer összeomlásához, és ha egyszer összeomlik, az így lesz.”- írja Bartus vagy Bauer.
Lószart Mama, hogy klasszikust idézzek, ez egy széplelkű belvárosi értelmiségi illúziója.
Az emberek magasról tesznek az igaz és tiszta eszmékre, a te bársonyos forradalmad elhalálozna a második napon, ahogy Orbán meghirdetné a „Minden dolgozónak és nyuggernek nemzeti krumplit - ingyér” költségigényes programját.
A templomokban és az imatermekben ott hozsannázna a nép a "Viktor a mi megmentőnk" című zsoltárt énekelve – egyes helyeken még csoportosan ájuldoznának is a hívek.


A lét határozza meg ugyanis a tudatot, mint egy nálunk valamivel nagyobb gondolkodó már kifejtette – el is vették az egyetemét…
A krumplit a Mészáros & Mészáros Burgonyabirtok Kft szállítaná, árengedménnyel, te meg ott állhatnál a bársonyos forradalmaddal igencsak elmagányosodva.
A magyar politikai elitről nincs nagy véleményem, ezzel együtt nem osztom Bartus Gyurcsányra vonatkozó nézeteit, még ma is őt tartom a demokratikus oldal legképességesebb vezetőjének, nagy kár, hogy képtelen iparszerűen működni, ő inkább a magyar politika Honthy Hannája, mint Ganz Ábrahámja.
De egy társadalomban szükség van Honthy Hannákra is, az csak a baj, hogy nem tűnt még fel egy Ganz Ábrahám, de a helyzet majd kitermel egyet.

Bízzunk benne.

:O)))

2015. február 22., vasárnap

SALLER A MICINEK

Úgy hiányzott már, mint egy falat kenyér!
Bevallom, nem hittem már benne, de hálistennek tévedtem.
Méghozzá elég méretes a tévedésem - tíz százalékot vert a Fideszre Kész Zoltán, ami elég szép eredmény ahhoz képest, hogy a kormánypárt évek óta folyamatosan alázza az ellenzéket.
Ha azt mondom, hogy ha nem volna fülem, akkor körbeérne a szájam a fejemen, nem sokat tódítok.
Sok sikert a Parlamentben is, kedves Kész Zoltán!

A helyzetből le kell mindenkinek vonni a tanulságokat, mert, hogy Orbán le fogja vonni, abban biztosak lehetünk.
Orbán ugyanis nem ostoba és nem bolond, mindössze mentális kihívásokkal küzd.
Szociopata - az ebből az állapotból eredő összes előnnyel és hátránnyal.
Ő majd a gyeplő még szorosabbra húzásával fog erre a helyzetre válaszolni, hiszen a diktátorok számára az egyetlen és mindenható módszer az erő felmutatása, márpedig ezen a napon az erő velünk volt.

Van egy másik várható taktikai lehetősége is.
Miután úgy tűnik, hogy a saját választói tartalékai kimerültek és a bizonytalanok sem tódultak a zászlaja alá - mutatják ezt a részvételi arányok is - ezért onnan kell elhoznia szavazót, ahonnan lehetősége van - ez pedig a szélsőjobb.
Lehet arra számítani, hogy a Fidesz kicsit kihúzódik a jobbszél felé, és elkezdi az sulykolni, hogy a hatalom megtartása érdekében rájuk kell szavazni.
Ez persze konfrontációval jár, de a Jobbik már mindent megígért választóinak, amit a manifeszt nácizmus vállalása nélkül ígérni lehet, innentől már csak a cigányok munkatábori elhelyezését tudná ígérni, meg a libatolvajlásért kiszabható halálbüntetést.
Ne felejtsük, a mai eredmények alapján a jobboldalnak még így is többsége van, pedig az LMP-t nem is számítom hozzájuk, ott a pártelnökön kívül kevés a tróger...


A baloldal számára sem hátrányos a tanulságok levonása, itt igazolódott be először - ahelyett, hogy már a parlamenti választások során beigazolódott volna -, hogy az eredményt az összefogás hozza.
Nem okvetlen egy pártban, de sokkal több alázattal a cél - a diktatúra megdöntése - iránt.
Nem kell egymást bántani, inkább fel kellene kínálni a választóknak megvalósítható elképzeléseket arról, hogy milyen országot szeretnének a jelöltjeink - és programokat, hogy tudják a választók, hogy ezeket a célokat hogy szeretnénk elérni.
Mert a mai győzelem azt is mutatja, hogy a választó előbb-utóbb rájön arra, ha a hirdetett elvek és a gyakorlat elválik egymástól.
A mai győzelemben az ellenzéki pártok és a civilek munkáján túl a Fidesz - konkrétan Orbán munkája is benne van, méghozzá eléggé nagy súllyal.
A pávatáncos produkcióját lassan már saját közönségének egy része is unja, a megetetett választók már csak szomorúan röhögnek a győzelmi jelentéseken, a hitelkárosultak megmentésük diadalán, azok az alsó-középosztálybeli kisegzisztenciák pedig, akik a középosztálybeli választók tömegeit adják, lassan rájönnek, hogy Orbán rendszere kiket is támogat valójában.

Kezdenek rettegni a lecsúszástól, és nem vigasztalja őket hogy a Fidesz potentátjainak jobban megy, mint valaha is ment, ők egyre dühösebbek.Még nem érte el az ingerküszöbüket a rablás mértéke, még azt gondolják, hogy nem érdekli őket, ezek mennyit lopnak, csak nekik legyen meg a megfelelő jövedelmük, de majd rájönnek, hogy a tortából, ha valakinek nagy szelet jut, akkor a többieknek csak kisebb juthat.
Ha rájönnek, hogy a pénzt nem az állam csinálja, hanem ők, és ezt osztogatja-fosztogatja a maffia, hamar el fog dőlni bennük a borjú...

Szóval, ez egy biztató első lépés, gratulálok mindenkinek, aki részese volt a győzelemnek - sok munka vár még rájuk, de most megtapasztalhatták az erőt, melyet az együttműködés ad.
Menjünk tovább, hogy Orbán is menjen tovább, ha lehet - sebesen.
Rákosi Kirgizisztánban volt száműzetésben, Orbánnak talán jól állna Azerbajd
zsán, nyithatna ott egy jólmenő kis baltakereskedést, de persze demokratikusan választhatná tartózkodási helyéül Örményországot is.
Mindegy, csak el vele ebből az országból, melyet erkölcsileg leamortizált, anyagilag kirabolt.
Hosszú még az út odáig, de bármilyen hosszú úton mindig az első lépés megtétele a legnehezebb.

Túl vagyunk rajta.
Kész.

:O)))



2015. február 21., szombat

KORMÁNYKÉPESSÉG

Tisztújító kongresszust tartott a Demokratikus Koalíció.
Megválasztották az alelnököket, az elnökséget, Gyurcsány igét hirdetett, a közönség tapsolt - business as usual.

Hogy feldobják kissé a rendezvényt, az elnökség fele léggitározott egy jót - Vágó István mutatta meg nekik, hogy melyik végét kell fújni a hangszernek, maga a pártelnök is felkapott egy hangszert, habár zenészi múltja alapján inkább egy keverőpulttal az ölében kellett volna alkotnia, DJ Fleto...
Hát, végtére is ez is egy ötlet, ha valaki kreatívkodásra adta a fejét, nem illik azt mondania, hogy most éppen nincs egyetlen épkézláb ötletem sem, akkor inkább jöjjön némi izzadság árán a gitár - még szerencse, hogy a feldúlt stylist nem adott rá sivatagi parafa-kalapot, hogy amikor Putyinról beszél, akkor kísérhesse magát gitáron: szeretlek is, meg nem is...
Pontosabban: ma már nem szeretlek, úgyhogy bye-bye Vologya, merthogy újabban már Toto kutya sem bírja a szagát, mint megtudhattuk.
Ez egy politikailag indokolt hitvallás, Toto meg kapjon egy csontot elvi magatartásáért.

Gyurcsány szerint el kellene érni, hogy 2016-ban rendkívüli választást tarthassunk.

Hogy milyen eszközökkel képzeli ezt elérni, ezt nem cizellálta, ami nagyon helyes is, merthogy ha egyet is mond a széles eszköztárból, azzal csak annak fájó hiányára világít rá - jobb ez így most.
El kell érni, oszt jónapot.
Habár a dátumokra jövendölés kockázatos dolog - hány világvége maradt már el, ugye - azokat a jövendőmondókat meg, akik túl sokat tévedtek, kuncsaftjaik igen hamar meg szokták unni és eltemetik jövendölőbarlangjuk sarkában.
Fogyasztói társadalom - a régit eldobjuk, jöjjön az új.
2016-ra azt is el kell érni, hogy a DK - másokkal együtt - kormányképesnek tűnjön kívülnézetből.

Ez egyszerűbb dolog, erre majd születik néhány okos tanulmány, amin az elnökség a hátralevő másfél évben elvitatkozgathat, majd határozatot hozhat: kormányképesek vagyunk!
Az csak a baj, hogy Orbán meg mindenre képes....
Bemutatták a párt új logóját is, fain, hogy a cigányoknál szokásos kifejezéssel éljek, mely azt jelenti, hogy udvariasan megdicsérünk valakit vagy valamit, aki/ami amúgy meglehetősen... - szóval fain...


Az érdeklődő tagság megtudhatta, hogy kell beszélnünk a cigány-problémáról, mert ha nem beszélünk róla, akkor a jön a Jobbik és akkor annyi nekünk.
Szerintem persze lehet cigány-problémáról beszélni, csak teljesen felesleges addig, míg a szegénység problémáján nem jutottunk túl, merthogy az aztán csak a rasszizmus a köbön, ha minden cigányt egy kalap alá veszünk, ez egyenes út a büdös zsidó felé.
Mindenesetre - véleményem szerint - ne cigány-problémáról, hanem rasszizmusról, antiszemitizmusról meg a bűnözésről beszéljünk - de hát vagyok én egy pártelnök?
Naugye.


Ez a pártkongresszus Rókakoma és a Medvemama esetére emlékeztetett.
Róka sétál a medvebarlang előtt, ott játszanak a bocsok.
Holnap megpocsékolom az anyátokat, - mondja nekik, amit a bocsok elszörnyülködve mesélnek el anyjuknak, aki éktelen haragra gerjed.
Másnap elbújik, és amikor a róka odasétál és odaveti a bocsoknak, hogy mi fog történni az anyjukkal, akkor kiugrik a bokorból és üldözőbe veszi a rókát, aki rohan, átugrik egy villás ág között, Medvemama meg utána, de beszorul a feje.
Róka hátranéz, medvemama popsijához ballag, felemeli a farkát és jól megpocsékolja, aztán azt mondja neki: Tudom, nem volt igazán jó neked, de hidd el, nekem is volt már számtalan jobb szex az életemben.
Nem hiányzott ez senkinek, de hát mit tegyek?
Megígértem a gyerekeknek!


Mai hír még, hogy Szigetvári Viktor nekiment Kónyának és Székely Sándornak,. mert a Szolidaritás vezetői kiléptek a pártból, melynek tagsága innentől Szigetvári Viktorból áll.
Holnap pedig választás lesz Veszprémben, reménykedjünk együtt.
Láttam, ma ott kampányolt Schiffer, meg még tizenakárhányan, de a csoda attól csoda, hogy a kedvezőtlen előjelek ellenére is megesik, mint Juliska a bál után a tarlón...
Drukkoljunk együtt!

:O)))