MERRE, MERRE, SZOCIALISTÁK?

Mesterházy vesztett, Tóth Bertalan pedig lábujjhegyen odamasírozott a szocialisták élére.
Nyomában ott lihegett a szavlejárt D'Artagnan, meg a szocialisták kissé sértődött üdvöskéje, aki láthatólag azt hiszi, hogy egyszerű lesz egy táborba terelni a szocialistákat, akik ma olyanok, mint a nyugger kosarából szerteszaladt csigabigák.
A szocialisták választmányának se lesz egyszerű visszaszerezni hajdani rangját, a pártok mostaanában a jól bevált Führer-elv mentén szerveződnek szektákká.
Az együttműködés demonstrálására mindenki kapott cafrangot - Mesterházy ezt volt kabinetfőnöke útján haszonélvezi, de Szanyi is alelnök lett, ami a szocialista pártstrukturában éppen annyit ér, mint pin@n a szőr - jajdeszép, ha lángvörös.

A gondot abban látom, hogy fogalmam sincs, mitől jobb vagy rosszabb Tóth Bertalan Szanyinál vagy Kunhalmi Ágnesnél, már persze, ha félreteszem a hölgy esztétikai előnyeit.
De program-szinten mindenki ugyanazokkal a lózungokkal él, és felettébb kiváncsi lennék, hogy az egyszerű, egérszürke mezei szocialista miben látja a különbségeket, és most mi az az ok, melytől majd hazarohan és kitűzi házára a szocialisták vérbordó zászlaját, a kertjében pedig két marokkal szórja szét a fehér szegfű drága pénzen beszerzett magvait.
Mondani kellene talán valmit a választónak is, első lépésként talán meg lehetett volna határozni, hogy kinek a pártja is a Szocialista Párt, kiket kíván képviselni.
Merthogy aki mindenkit képvisel, az nem képvisel senkit - saját magán kívül, ami egyénileg ugyan üdvös lehet, de pártként maga a halál.

Lehetne néhány szót szólni arról is, hogy a magát újragondoló párt kit-mit vállal a múltból, milyen a viszonya a többi demokratikus párthoz, de elsősorban a Demokratikus Koalícióhoz, mi a közös a két pártban és miben tér el a nézőpontjuk.
Aztán arról is lehetne beszélni, hogy mennyire valósak a Fidesz beépített embereiről szóló talányos és ködös megjegyzések, meg, hogy mit is kellene elérni az önkormányzati  és ami ennél talán ma fontosabb, az Európai Parlamenti választásokig, választásokon.
Mindeközben a párt kommunikációs szakembereinek vadul kellene törni okos fejecskéiket, hogy hogyan lehetne elhitetni a néppel, hogy Orbán hazudozik, lop, eszköznek használja még az Atyaúristent is, és a nép pénzén urizál.
Legutóbbi lázas víziója a térség legerősebb hadseregéről azon kívül, hogy nevetséges, a legjobb alkalom a lopásra, mert a sírköves műfogását lehet alkalmazni: csak nem sajnálja a pénzt a drága halottjától?
Csak nem sajnálja a pénzt arra, hogy szűzeinket megvédjük, mint tettük ezt 1945-ben is, és arra, hogy megvédjük anyáink, nagyanyáink kissé már hervadozó nőiességét?

Az egyik legfontosabb dolog: azonnal tisztázni a Szocialista Párt volt elnökhelyettesének, Simon Gábornak  pénzügyi botrányát, melyet - feltehetőleg valamilyen szívességért cserébe - a Fidesz sem piszkál, a szocialisták is hallgatnak, a bárányok pedig nem is tudják, hogy a szocialisták mindenkori elnöke egy, a herezacskója alá kötözött tojásgránáttal járkál, melyet Orbán akkor robbant fel, amikor kedve tartja.
Éppen jó alkalom lenne ez a morális megtisztulás manifesztálására, egyúttal a Fidesz zsarolási potenciáljának erőteljes csökkentésére, persze ehhez kellenének jó kommunikációs szakemberek is...
Még millió más feladat lenne, ezek között fontossági sorrendet kellene meghatározni, a pártközpont  bezárt irodáinak kulcsait pedig átmenetileg el kellene dobni, míg a vidéki irodák ajtajait szélesre kellene tárni azok előtt, akik meg akarják dönteni Orbán Patyomkin-országát.


Mindenkinek jár egy esély, Tóth Bertalannak is - adjuk hát meg neki, és kívánjunk hozzá sikereket.
Aztán majd meglátjuk, hogy az igét csak hirdetni tudja-e, vagy netán ragozni is...
Könnyű dolga nem lesz...


:O)))

NAGY IMRE EMLÉKE

Ő az, aki ma senkinek sem kell, egyúttal ő annak az eseménynek emblematikus figurája, melyből - teljesen tévesen ugyan - mindegyik mai politikai erő saját legitimációját eredezteti.
A mai politikai világ se lenyelni, se kiköpni nem tudja, viszonyukat hozzá a mai politikai erők elkenik, mint lekvárt a palacsintán, próbálják saját szájuk íze szerint értékelni, de valahogy sehogy sem sikerül, valahogy mindig előbukkan a rákent máz alól a sztálinista bolsevik.
Talán az az oka ennek, hogy az életbenmaradáshoz egészen más tulajdonságokra volt szükség Sztálin Szovjetuniójában, mint amilyen tulajdonságokra egy szocialista/kommunista forradalmárnak szüksége lehetett.
Így adódott aztán, hogy aki elvhű forradalmár volt, vagy csak tehetséges politikus, vagy hithű forradalmár volt, az általában áldozatául esett a sztálini tisztogatásoknak.
Sztálin birodalmában nem elvhű, nem hithű embrekre volt igény, hanem a Gazdához hű emberekre - sokszor még ez sem volt elég.
Bizony, aki túlélő szeretett volna lenni, annak erősen figyelnie kellett a széljárásra, és lépten-nyomon bizonyítania kellett rendíthetetlen hűségét.
Ebben Nagy Imre kétségkívül remekül teljesített, és nem is volt vele semmi baj Sztálin haláláig, amikor aztán eljött az idő, mikor az alkalmazkodóképessége csődöt mondott.


Sorsát maga kovácsolta, halálát egyes-egyedül önmagának köszönheti, még akkor is, ha kívülnézetből igen impozáns kiállása a fene tudja mi mellett, merthogy konzekvens politikai álláspontja nemigen volt.
A magyar történelem egyik legtehetségtelenebb politikusa volt, nem is csoda, hogy bekerült a magyar politikai Pantheonba, Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc és Hunyadi Mátyás mellé, akik - csakúgy, mint ő - képtelenek voltak adekvát választ adni koruk sorskérdéseire.
Magyarember ugyanis nem azokat tartja nagyra, akik a reálpolitika göröngyös ösvényein vezetik előre a nemzetet, nekünk a nagypofájú öngyilkosok tetszenek, akiket aztán úgy követünk, mint a lemmingek az élen haladókat, bele a szakadékba.
Nagy Imre állítólag részt vett a cári család kivégzésében, és ez - ha igaz - párthűségét megkérdőjelezhetetlenné tette, de önmagűban kevés volt a túléléshez, lásd Jezsov és Jagoda sorsát.  Hogy hogyan élte túl a sztálini "csisztka" nehéz időszakát, azt csak ő tudhatta, mindenesetre ügyesebb - esetleg szerencsésebb - volt, mint Kun Béla és társai, akik eltűntek a Nagy Tisztogatás időszakában.
Mint moszkovita pártvezér élvezett bizonyos védelmet Rákosival szemben, de ki is szolgálta a rendszert, söpörtette a padlásokat, majd miután Sztálin meghalt, megpróbálta kiszorítani Rákosit a hatalomból - váltakozó sikerrel.
Kényszer-reformer volt, mert azt ugyan látta, hogy a sztálinizmusnak befellegzett, de a kivezető utat nem lelte.


1956-ban a törtéánelem felszínre dobta, de érthetetlen módon nem volt képes felmérni a jaltai osztozkodás utáni erőviszonyokat, és azt hitte, hogy a Szovjetunió megengedi hangyafaxnyi szövetségesének az önálló politizálás luxusát.
Illúzió volt, ő pedig a viharos tengeren, az éles sziklák között toronyiránt akarta átvinni az ország meglehetősen rozoga bárkáját egy olyan kikötőbe, mely csak az ő képzeletében létezett.
Nem kétséges, a semlegesség eszméje rokonszenves volt a népnek, csak éppen kivitelezhetetlen - 1989-ben sem sikerült megvalósítani, mert a mai világban szükségszerű, hogy valahova tartozni kell.
Úgy gondolom, a helyzetre felkészületlen is volt, nem ő irányította az eseményeket, hanem az események sodorták őt, emellett hiányzott belőle a határozottság is.
Megpróbált mindenáron megfelelni a különféle irányzatok, a nagyrészt lumpen elemekből álló fegyveresek és a magukat ismét aktivizáló pártmaradványok igényeinek.
A fegyveres felkelés után nem volt képes azonnal katonai erőt alkalmazni, megtagadta a Corvin-közi fegyveres góc felszámolását, nem tudott világos irányt szabni az eseményeknek, hagyta, hogy mindenféle irányzatok hívei ide-oda rángassák, jóllehet ismerte a jaltai döntést, ismernie kellett a szovjet álláspontot és ismerte a szovjet vezetést is.
Tudnia kellett, hogy vagy kiegyezik az oroszokkal, vagy megbukik.
A határvonalat a politikai hiba és a bűn között akkor lépte át, mikor hagyta meglincselni a Köztársaság téri pártház védőit, a kommunista Mező Imrét és társait, nem nyújtott nekik segítséget.
Amikor bejelentette az ország kilépését a Varsói Szerződésből, akkor már csak egy nem létező szalmaszálba kapaszkodott, ismét illúziókat kergetve.
Halála törvényszerű volt, miután a felkínált mentőkötelet se volt hajlandó elkapni, maga hurkolta azt saját nyakára.


Mit gondolhatott?
Ki tudja, talán abban reménykedett, hogy szovjet elvtársai majd megmentik, talán a nemzetközi nyomásban bízott, de szerintem ismét csak rosszul ítélte meg - ezúttal a saját helyzetét.
Meghalt, és ezzel példát adott - talán akarata ellenére - a szabadságvágyról, a nemzeti önrendelkezésről, a kommunista elvhűségről.
Merthogy kommunista volt halálában is, ez ne is legyen kétséges.
Ezzel van a legfőbb baja a mai hatalomnak, mely szeretné egy antikommunista felkelés ikonjaként felmutatni, de hát a felkelés nem antikommunista volt, Nagy Imre meg kommunista, így alkalmatlan a neki szánt szerepre.
Elválasztani őt 1956 történetétől nem lehet, nélküle nincs 1956, anélkül meg ki kellene mondani, hogy a mai hatalom egy fehér ló seggében született, melyen egy olyan politikus ült, aki odadobta országát a náciknak, egymillió állampolgárát meg halálba küldte - ezt kimondani azért még ma is kellemetlen...
Rákóczi elügetett Rodostóba, Kossuth rokolyát húzott, leborotválta szakállát és Görgeyre hagyta az általa összelapátolt csődtömeget, Mátyást meg a császári trón izgatta, miközben népét sanyargatta.
Mindennek dacára adjuk meg a tiszteletett annak, aki halálával legitimálta életét, aki talán jót akart, csak rosszul.
Most éppen el akarják távolítani a szobrát a Parlament mellől, ami azért is sajnálatos, mert ezzel  - József Attila szobra után - az utolsó színvonalas műalkotás tűnik el a Kossuth térről.
Marad a politikai és képzőművészeti giccs - úgy látszik, ezt érdemeljük...


:O)))

SZEGÉNY GAZDAGOK

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a szegényebb államoktól vonna el pénzt az új uniós költségvetés, ami teljességgel elfogadhatatlan.
Hát bizony, nem szép dolog az ilyesmi, viszont a nemzetközi orbánizmus újabb nagy győzelme, hiszen a magyar gyakorlatot követi, mely szerint az állam felemelkedésének útját a legszegényebbek folyamatos és növekvő nyomorgatására lehet alapozni.
Van annak valami hamvas bája, hogy a választások utáni első tervek között a hajléktalanok zargatása szerepel, őket el kell tüntetni az utcákról, és ennek legjobb módja törvényen kívül helyezni őket.
De ezt a célt szolgálja a családi pótlék emelésének megtagadása is, jóllehet, akit be lehetett sorozni rabszolgának a közmunkások seregébe, annak a kilábalás a nyomorból jószerivel már csak gyermekei felemelkedése által képzelhető el. 
De ez a rendszer nem akar ilyet elképzelni, ez a rendszer csak a nyálas kollaboránsokat és lófejű kurváikat (copyright by Szanyi Tibor)  támogatja, merthogy az érvényes ideológia szerint ők emelik majd fel az alsóbb osztályok életszínvonalát is, csak ehhez előbb meg kell erősödniük, ami konkrétan még több lopást és rablást jelent.


Nézem a labdarúgó világbajnokságot és eltöprengek: ezekben a csapatokban rengeteg a migráns, akik remek teljesítményt nyujtanak, mi meg itt állunk a Puskás Akadémia színmagyar játékosaival, oszt nem jutottunk ki a világbajnokságra.
Volt, hogy tizenegy játékosból tíz migráncs volt, de úgy látszik, elég volt az az egy is, aki magyar volt, hogy a csapat beverekedje magát a levesbe.
Egyébként is érdekes nézni a mérkőzéseket, első lépésként felvirágoztatásunk ügyében vizsgálatot kellene elrendelni, hogy biztosan ugyanazt a játékot játsszuk-e, mint a világbajnokságon szereplő csapatok?
Nem vagyok naiv, a profi sport a pénzről szól, és szavam se lenne, ha a Puskás Akadémia évente tíz-húsz jó játékost adna a világnak, de ez csak álom, a Gömböc Álma, mely után nedves kézzel ébred.
Egyébként sem lehetnek könnyű napjai, hiszen egy lépésnyire áll attól, hogy Trump fogadja őt a Fehér Házban, és ismét megtekinthesse a cigány lótolvaj portréját a Fehér Ház falán - nem lenne jó az esélyt elpackázni...


Apropo, Szanyi.
Visszalépett a pártelnök-jelöltségtől, és ezzel utolsó politikai lehetőségét dobta el.
Mások is visszaléptek, akik meg maradtak, hááááát...
Tóth Bertalan még csak-csak, róla még nincsenek rémisztő tapasztalatok, de ez nem igazán mondható el Mesterháziról, aki azért már bizonyította a rátermettség hiányát.
Kiváncsi leszek, lesz-e aki kivezeti az MSZP-t a gödörből, vagy most választják meg az MSZP utolsó elnökét...
DK hívek most ne lelkendezzenek, nekik is lenne mit felülvizsgálni politikájukon, bőven...


Érdekes kis ország ez a mienk, és érdekesek a politikusaink is, továbbá érdekes a kor, melyben élünk.
Utóbbival kecsegtetni a népet (élj érdekes korban...) - közismert kínai átok is egyben...


:O)))

SEHOL SEMMI

Na persze, itt a nyár, az uborkaszezon, amikor minden valamirevaló politikus békésen üldögél a seggén, heverészik a strandon, persze a kormánypártiak Balin vagy Mauritiuson, míg az ellenzékieknek be kell érniük Ciprussal, vagy a Török Riviérával, hadd szokják a klímát...
Persze van, aki itthon is jól tudja érezni magát - készít kurvajó madártejeket és időnként ír húsz sort híveinek, melyből tizenötben saját szobrát smirglizi, ötben meg Viktorról tesz bátor  megállapításokat, melyre viszont az érintett tesz magasról, igaza is van.
Kutya ugat, a karaván halad, Büszkeségünk meg egyébként is leszokott már a fehérvári huszárok életvitelét propagáló dalokról, mostanában a "kicsi nekem ez a ház, kirúgom az oldalát" dalt énekelve iparkodik éppen világpolitikai tényezővé válni.


Mindenesetre, mintha minden rendben lenne, mintha nem fogyna rohamosan az önkormányzati választásokig hátralevő idő, mintha az ellenzék prominensei megszerették volna a mazochista lét szépségeit, és boldogan várják, hogy mikor csapják már végre megint pofán őket a hólapáttal.
Tudom, a nyár nem a hatalmas politikai megmozdulások ideje, de a háttérmunkát azért el lehetne már kezdeni, például nem csak a szokásos módszer szerint egymásközt egyezkedni a jelöltről, de lehetne akár elkezdeni a megegyezést arról, hogy melyik körzetben ki lesz a jelölt, aztán, ha valami csoda folytán sikerülne megállapodnunk a személyről, akkor karikát az orrába, kötelet a nyakába és lehet felvezetni, hadd tekintse meg a vásárló, mit is akar megvásárolni.
A nyár erre roppant alkalmas lenne, most lehetne meghirdetni a bogrács melletti kiscsoportos beszélgetéseket, öt kiló krumplit majd megszponzorál valamelyik helyi ellenzéki nagyvállalkozó, nem kell ehhez Sorosnak lenni, de még Mészáros Lőrincnek sem.
Alkalmas ez az időszak kis költségvetésű sportrendezvények szervezésére is, például lábtenisz-bajnokságra, augusztus huszadikán is meg lehetne jelenni - mindenesetre mire elkezdődik az, amit nálunk választási küzdelemnek hívnak, addigra legalább néhányan ismerjék fel a jelöltünket, akivel élőben már találkoztak és nem plakátokról vigyorog, mint - na, ezt nem merem leírni...


Persze ezt az egészet szervezni kell, beleértve a választásra mozgósítást is, meg a szavazatszedő bizottságban helyet foglaló képviselőket is.
De itt a legfontosabb a hiteles jelölt felkutatása, merthogy helyileg ismerik egymást a népek, és a disznóságok helyben is folynak, a sötétbe borított utcák lakói fogékonyabbak arra, ha megmutatják nekik, hogy kik rendelték meg a  helyi elsötétítést egy zsák pénzért.
Egy biztos - ha nincs ennek a munkának felelős szervezője, akkor győz a kényelem, meg a hatalomhoz törleszkedés, a vesztesek pedig mi leszünk.
Nem kell mindenkivel erőltetni a közösködést, közösüljön az LMP-vel meg a Momentummal az, akinek Németh Szilárd volt az anyja, persze helyileg a személyes ismeretség felülírhatja a pártok handabandázásait.
De a munkát nem lehet megúszni, mert ha helyileg, távolabbról kisebbnek is látszik, azért az országos sz@rhegy akkora, hogy idő kell az ellapátolásához, és hát nem lehet elég korán hozzákezdeni.


Nem lenne baj, ha ezt szeretett politikusaink is felismernék...


:O)))

PÁRHUZAMOS UNIVERZUMOK

Egymás mellett él itt két népesség, melyeknek semmi közük sincs egymáshoz.
Az egyik halmaz a hatalom imádóit és seggnyalóikat tartalmazza, míg a másik - és vélhetőleg nagyobb - közösség a többieket, akik elszenvedői csak a történéseknek, mert a társadalom alakításában csak annyira vesznek részt, mint a párna formázásában a libapehely - töltőanyagok.
Igaz, nélkülük kényelmetlen fekvés esne, de ez bennük nem tudatosult, azt hiszik, hogy ez a helyzet eleve elrendeltetett, melyen változtatni nem lehet, mert a természet örök rendjével száll szembe, aki ellene tesz.
Meg egyébként is - ki védené meg őket a migráncsok szűnni nem akaró áradatától, a magyarság belehajigálásától az Európai Egybesült Államok fertelmes olvasztótégelyébe, melyből egy-egy Sorosként kerülnének ki, és ki védené meg őket az önálló gondolkodás fárasztó feladatától?
Naugye!


Így aztán a két univerzum békésen eléldegél egymás mellett, szinte nem is tudva helyzetükről, hiszen a töltőanyag-jellegű társadalmi csoport politikai vezetői inkább tartoznak a hatalomhoz, mint azokhoz, akiket hangzatos jelszavaik tanúsága szerint képviselni szándékoznak.
Emellett a hatalom se rest felhasználni az ellenoldal pozitívumait, például a Bölcs Vezért előszeretettel, és az ostoba értelmiség zajos helyeslése mellett hasonlítgatja Kádárhoz, ahelyett, hogy Rákosihoz hasonlítgatná, ez legalább valósághűbb lenne - de kit is érdekel itt már a valóság?
Pedig nagy baj lesz még ebből, hiszen a társadalom bonyolult szövete károsodik, ugyanis a kialakult helyzetben megszűnik - talán már meg is szűnt a társadalmi mobilitás, és helyreállt az alaphelyzet: a szolga gyermeke is szolgaságra ítéltetett, hetedíziglen.
A halmozottan hátrányos helyzetű népességről most ne is essék szó, hiszen ma arra hivatkoznak látszatra értelmes emberek, hogy a cigányokat eddig még egyetlen társadalomnak sem lehetett integrálni - és mondják ezt a szocializmus negyven éve után, amikor a cigány sem volt örök nyomorúságra ítélve, még ha nem is történt a társadalmi integráció máról-holnapra.


"Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény."
Írhatta volna ezt ma is József Attila, de nyolcvanegy esztendeje írta, azóta tettünk ugyan egy érdekes kanyart, melyben az ember emberhez méltó életet élhetett, gyermeke kiemelkedhetett, ha volt szorgalma és ambíciója, nem volt koldus, nem volt hajléktalan, viszont voltak munkahelyek és volt közveszélyes munkakerülés, fürdőszoba és nyugdíj a parasztnak, állampolgári jogon járó egészségügyi ellátás mindenkinek - ma meg állampolgári jogon az jár, ami a hetedik gyereknek.
Már a szája sem járhat, mert veszélybe kerül a munkahely, az egzisztencia, a gyerek továbbtanulása, a megélhetés.
Meglehetősen sötét a kép, és még sötétebb, ha a társadalom egyéb bajait - a közbiztonság és a létbiztonság helyzetét is hozzávesszük, meg azt, hogy a világ összes országa közül a negyedik helyen állunk a daganatos megbetegedések gyakoriságát tekintve, nálunk már csak Zimbabwében és a Dominikai Köztársaságban rosszabb a helyzet.
Hogy a rákra hajlamosító tényezők között hányadik helyen áll a megélhetési stressz, azt nem tudom, de azt igen, hogy aki állandóan a holnapért aggódik, az hamar beteg lesz, márpedig  itt a beteg maga Magyarország.


Ennek a betegségnek egy csúnya kiütése a nacionalizmus, a sovinizmus meg az idegengyűlölet.
Ha nem lenne olyan rettenetes, még lehetne is röhögni jókat, csak meg kellene kérni a gyűlöletet szítókat, hogy nagyszüleik születési nevét tegyék a saját nevük mellé - persze a forinton vett neveket eredeti formájukban.
De persze ez az egész nem nevetséges, inkább szomorú.
Mint ahogy az ellenzék állapota is.
Utolsó esély a helyhatósági választások előtt az MSZP elnökválasztó kongresszusa, ha ott egy markánsan baloldali, értelmes és tehetséges jelöltet sikerülne befuttatni, talán még le lehetne fékezni a magyar baloldal zuhanó liftjét.
Nem kedves kislány, nem simulékony úrifiú kellene, hanem egy robusztus személyiség, akit nem lehet félkézzel félretolni.
Botka jó lett volna, de ő elkúrta.
Nem kicsit, nagyon - rámehet a polgármestersége is...
Jó lenne egy Egységes Baloldali Demokrata Párt is - tökös férfi híján lehetne az elnöke akár Dobrev Klára is, ha a hatalom képviselői halálhörögnének, annál jobb lenne.


Ami ma van, a csendes közöny és a győztesekhez igazodás, a lehető legrosszabb, ami ma a magyar demokratákkal történhet.
Talán alternatívát kellene mutatni, kedves ellenzék, mert a semmittevésből csak a semmi szökkenhet szárba...

:O)))