OSZLOPSZENTEK

Ült a Fidesz vezérkara és törte a fejét, mi hiányozhat még az országnak?
A helyzet az, hogy nehéz dolguk van, hiszen mi szép és jó adható volt, azt már mind odaadták a népnek, a rezsi is egyre csökken, a pártközeli közgazdászok azt prognosztizálják, hogy a választások napján be lehet jelenteni a negatív rezsit, nevezetesen a választó a fogyasztásmérő által mutatott mennyiség szerint készpénzt vehet fel a helyi Fidesz-irodában.
De az úton nincs megállás, a jóhoz ugyanis hamar hozzá lehet szokni.
Új és új ingerek kellenek,emellett a piszkos anyagiak mellé lelki táplálék is kell a magyarnak!
Először az vetődött fel, hogy írják meg a csángó himnuszt – „Maroknyi csángó magyar szívvel csángál, Atilla népe megtiporva nyög…”- vagy valami ilyesmit.
Aztán elvetették az ötletet, mert nem találtak csángó kötődést a Vezér családfáján, az utolsó szabad gyököt beáldozták már Szent Orbánnak, aki Felcsút határában felajánlotta országunkat a Szűzanyának, de az ötlet ízlelgetése asszociációkra serkentette a fürge fideszes agyakat.
Szűzanya – Semjén – gigaszobor, amint Mária a Dunába dobni készül a Jézuskát – szobor – méggigább szobor – emlékmű – oszlop!
A Vezérnek tetszeni fog!
Magát a Vezért jelképezi!
A brainstorming valamelyik résztvevője felrikkantott: Tetszeni hát, kis ember nagy oszloppal jár, fallikus szimbólum!
Tegyünk a tetejire szökőkutat is!
A többiek gyorsan körülnéztek, hogy látta e valaki, hogy elröhögték magukat, aztán megnyugodtak és nekiláttak a feljelentés megfogalmazásához.
A gomb imígyen hát megvolt, már csak a kabátot és a szabót kellett megtalálni, de ez nem okozott gondot, hiszen mi lehetne nép és időszerűbb, mint elkezdeni a felkészülést 2018-ra, 1848, a fiatal demokraták első forradalmának százhetvenedik évfordulójára?
Igaz, menet közben kiderült, hogy a második, az úgynevezett fülkeforradalom nem létezett, mivel létezése alkotmányossági és legitimációs problémákat vethetett volna fel az ellenzék egy nemkívánatos győzelme esetén, de ez a kis zavar könnyedén áthidalható, majd valamelyik közeli történész megcsinálja hozzá az ideológiai hátteret.
Szobrásznak meg ott van Marco Casagrande 1848-ból, aki kész „Szabadságoszlop” tervet hagyott az utókorra. A művész jó klerikális kapcsolatai dacára a forradalom bukása után nem kapott megbízásokat az új rezsimtől, talán nem lépett be kora Magyar Művészeti Akadémiájába, holott ez megoldhatta volna minden problémáját.
Így viszont van egy használható terv, egy hazafias szobrász, akinek ugyan máshol volt hazája, de legalább itt üldözték, és van egy hervadhatatlan előnye: nem kell fizetni a terveiért.
Már csak egy kérdés maradt hátra: a szobor felállításának helye.
Nem lehet ennek a problémának elég nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a műalkotás egy jó helyszínválasztással más minőségi szintre lépve olyan új értéket nyerhet, melyről megalkotója nem is álmodhatott, viszont megvalósítását felettébb kívánatossá teszi azok számára, kik a pénzesláda kulcsa felett diszponálnak.
Hogy mindjárt egy példát is hozzak, az sem piskóta, hogy egy komplett múzeumi negyedet kell felépíteni azért, hogy a kormányzói lakosztály felszabaduljon a Budai Várban – minden pénzt megér az alcsúti herceg kényelme és a történelmi kontinuitás - de hogy az építkezés során el lehet takarítani a jobboldal által vadul gyűlölt és vaskefének nevezett ötvenhatos emlékművet, az lesz a tejszínhab a tortán.
Ez a rohadt emlékmű magával a létével emlékezteti ugyanis Nagyurunkat arra a napra, amikor páncélozott BMW-jében kissé elbüdösödve elpucolt az elvetélt puccs színteréről, meg arra, hogy ugyanakkor egy nagyorrú fickó az üvöltő, őrjöngő, motorbőgető csőcselék kellős közepén, a beszari államelnök távollétében volt elég tökös ahhoz, hogy térdet hajtson a forradalom emléke előtt.
Na, majd ezt a MÉH-telepet is el lehet pucolni, de most az a feladat, hogy a Nagy Nemzeti Fallosznak megfelelő helyet keressünk.
Nem kellett sokáig várni, az éceszgébereknek azonnal beugrott a Szabadság tér, hiszen ott is áll egy emlékmű, amit jó lenne eltakarítani.
Pedig – szerintem - az ma a legfontosabb emlékmű Magyarországon, jómagam alkotmányos kötelességévé tenném a mindenkori magyar miniszterelnöknek, hogy évente keresse fel, hajtson térdet előtte, és gondolkodjon el a második világháború és a nácizmus kiszolgálásának, horribile dictu alkotó alkalmazásának tanulságain, aztán egy évig folytathatja munkáját - csak előtte még kötelezően meg kellene néznie a Szálasi akasztásáról készült filmet is.
A Szabadság tér egyébként is érzékeny pontja a jobboldalnak, hisz szívük sajog a fájón hiányzó Irredenta Emlékműért, mely mellett oly szépen lehetne lengetni az árpádsávokat.
Meg aztán ez a tervezett oszlop olyan egyszerű, szép, magyarembernek is érethető lenne, tán még Tarlós főpolgármesternek és Wittner művészettörténész asszonynak is tetszene, hiszen olyan korszerű.
Talán lehetne még rá felvésni egy-két pamutgombolyaggal játszó macskát, bőgő szarvast, csörgődobbal közmunkában táncoló cigánylányt, azzal lenne teljes a mű.
A Nagy Fallosz – a mi Szeretett Vezérünk szobra - hiánypótló is lenne, hiszen negyvennyolcas emlékmű alig százötven – kétszáz van, és ebben a számban nem szerepel Kossuth Lajos egyetlen szobra sem, jóllehet de szép lenne, ha legalább egyet, a szakáll nélküli, női ruhában menekülő nagy államférfiút láthatnám bronzba öntve.
Hogy mikor lesz itt méltó emlékműve az első világháború magyar halottainak, a második világháború katonai és polgári, zsidó áldozatainak, azt csak a jóég tudja.
Pedig 1848 százhetven éves évfordulójánál az első világháború kitörésének vagy befejezésének századik évfordulója, vagy második világháborús vereségünk és nemzeti szégyenünk, a holokauszt közelgő hetvenedik évfordulója talán inkább indokolná az emlékműállítást.
Mindenesetre most tízmillió forintot utaltak ki az oszlop előkészítő munkáinak költségeire.
Hogy hadd populizzak kicsit: a tél első napjáig tizenegyen fagytak meg Magyarországon.
Persze fontossági sorrend is van a világon…

:O)))

SZAKSZERVEZETI ÖSSZEBÚTOROZÁS

A szocializmus vérben tocsogó esztendeiben, az elnyomott emberek  nyaralócskáinak bográcsai mellett, sörösüveggel a kézben volt az elnyomottak kedvenc vicce, hogy a világon három abszolút felesleges dolog van: a férfiak csöcse, a pápa pöcse meg a szakszervezet.
Növelte a vicc sikerét az, ha a hallgatók között ott volt valamelyik szakszervezeti bizalmi, neadjisten maga a vállalati SZB-titkár, aki nem mert nem röhögni együtt a többiekkel, hiszen ha felhúzza az orrát, akkor oda a tömegtámogatás, ami egy szakszervezeti funkcionáriusnál életveszélyes tud lenni.
Hát, a fene tudja, hogy mi ennek a magvas megállapításnak az igazságtartalma, mindenesetre a magyar társadalom az elmúlt negyedszázadban kipróbálta, hogy mire megy szakszervezetek nélkül.
Hát tönkrement, de a mai magyar szakszervezeti vezetőket látva az sem kizárt, hogy a szakszervezetekkel együtt harcolva már fele idő alatt is tönkrement volna, amilyen tehetségdömping árasztotta el a szakszervezeti apparátust.
A sokat próbált szervezet pedig a munkásság és az alkalmazottak érdekvédelmében eltöltött évei, a múltja alapján dicsőségesebb jelenre lehetett volna predesztinálva.
A magyar szakszervezeti mozgalom bő másfél évszázados múltra tekinthet vissza, hiszen már 1848-ban bérharcot folytattak, megkötötték az első, mai fogalmak szerinti ágazati kollektív szerződést, utána pedig – egészen 1946-ig – a munkavállalók érdekképviseletében tették dolgukat.
Rengeteget tettek a szervezett munkásságért a gazdasági követeléseken túl is, aki erről szeretne hiteles képet látni maga előtt, az olvassa el Marosán Györgytől a Tüzes kemence című könyvét, abban plasztikus képet láthat a két világháború közötti munkásmozgalomról, a célokról és a módszerekről.
Olvashat a könyvtárakról, dalárdákról, színjátszó körökről, önképzésről – hihetetlenül érdekes világra nyit ablakot a kor felettébb népszerű Buci Gyurija, aki számára a sors különös kegyetlensége lehetett, hogy még megláthatta a rendszerváltás rémálmát.
Ha fiatalabb, ő is olyan lehetett volna, mint a feltámadt Lenin, aki az Auróráról üzent Brezsnyevnek: Itt állok a fedélzeten, kezdhetjük!
De hát a rendszerváltás akkor is tönkretette volna a szakszervezeti mozgalmat, ha nem hordozza magában a szocializmus visszásságait, a sztálini szakszervezeti modell maradványait, mely a szervezetet csak transzmissziós szíjnak tekintette a Párt és a munkásság között.
A nemzetközi tőke a rendszerváltás éveiben Magyarországban elsősorban piacot és olcsó, képzett  munkaerőt látott, ez a szemlélet aztán együtt járt a magyar nagyüzemi szervezett munkásság szétverésével, a nagyüzemek és munkahelyeik megszűntetésével, és aki ezt nem értette első szóra, annak is el kellett jutnia az agyáig, legkésőbb akkor, mikor a Csepel Művekben kinyitott az első marcipánkészítő manufaktúra.
Ahol sokan dolgoznak egy helyen, ott van esélye a szerveződésnek, főként, ha a gazdasági követelések indokoltak, de műkörmös szakszervezetet szervezni macerásabb, sok szaladgálással jár és nincs ki ellen harcolni, legfeljebb egy másik műkörmös ellen.
A világ egyébként is megváltozott, a súlypontok eltolódtak, a termelés és a szolgáltatások aránya megváltozott, ezt Orbán Viktoron kívül már szinte mindenki tudja, ő meg elakadt az ipari-technikai forradalomnál, de lehet, már a géprombolásoknál tart.
Mindegy, majd Széles Gábor felvirágoztatja a hazai ipart, az ő perpetuum mobile-je rá lesz kötve a az Orbán Viktor Művek csatabárd és nyílpuskagyárának gépeire, forognak a tengelyek, csattognak a transzmissziós szíjak, csak úgy ömlik a sok nyílpuska és csatabárd, ipari világhatalom leszünk!

A Négycsöcsű söntés mögötti két különtermében meg ott ülésezik majd a két szakszervezet két sztrájkbizottsága, ennyi kell legalább ahhoz, hogy legyen kivel összeveszni, hadd röhögjön Orrnicska Lajos Mihály, a Csatabárd és Nyílpuska ZRt. elnök-vezérigazgatója a sok marhán…
A világ már csak ilyen, elültetjük a magot, kikel a növény, virágot bont, büdösködik kicsinyt majd vagy termést hoz, vagy menet közben lelegeli a liba.
De, ha termést hozna is, jön ősszel valaki ekével-tárcsával-boronával és a növénynek annyi, tavasszal lehet újra vetni.
Nálunk évelő növény nem létezik, itt mindig mindent újra kell kezdeni.
Itt a rendszerkonform szakszervezeti vezető azzal kezdi karrierjét, hogy elolvassa a Jimmy Hoffával foglalkozó szakirodalmat, elmélkedik egy sort azon, hogy harmincnyolc évi nyomozás után máig sem lehetett fellelni a kissé anyagias munkásvezér földi maradványait, majd ehhez képest szabályozza harcos kiállását.
Aki ebben a szabályozásban eléri a mester fokozatot, az szervezetére is áldást hoz - most például a vasutasok kaptak fejenként harmincötezret – és megkapja a Gaskó István díjat, mely egy kortárs magyar művész kinetikus szobra lesz, mely egy monumentális, hungarocellből megszobort segg előtt lengedező nyelvet ábrázol, titánból és krómacélból.
Természetesen a szocreál szabályainak megfelelően, hadd értse még akár a Tarlós-Wittner képzőművészeti szakértői team is…
Szóval, meg kell kezdeni az érdekvédelmi szervezetek megteremtését a semmiből, ami nem lesz könnyű, egyrészt, mert a hatalom a bátraknak rojtosra rugdalja a fenekét, és nem mindenki mazochista milliomos, másrészt meg a bátor vállalkozó körülnéz, elhúzza a száját, és maga elé dünnyögi: ezeknek? Így aztán maradnak a jelenlegi szervezetek, melyek közül kettő most egyesül, gondolom, hogy érdemes legyen kibérelni egy fürdőszobát, ha kongresszust tartani támadna kedvük, de még ez sem biztos, hiszen adtak maguknak egy év türelmi időt.
Hogy ezeknek emberek ezért a tevékenységért még tagdíjat is fizetnek - ez felfoghatatlan.
Régen is volt szakszervezeti tagdíj, de akkor legalább volt üdültetés, segély, támogatás, fityfene, de ma mi van?
Nagy jövő előtt áll a magyar szakszervezeti mozgalom, a mai szakszervezeti vezetőkhöz képest Nagy Sándor hajdani MSZOSZ elnök maga volt a kétlábon járó harcos munkásmozgalom.
Ma félnek a kormánytól, félnek a multitól, félnek a magyar vállalkozótól és félnek a munkástól, de legeslegjobban a munkától félnek.
Jelzem, a magyar vállalkozó általában rosszabb, mint a multi, mert míg a multi kizsákmányolásának áldozatává válni nem egy ok az öngyilokra, addig egy helyiérdekű kócerájban kizsákmányoltnak lenni és naponta háromszor kezet csókolni a büdöstalpú tulajnak - nem egy örömünnep.
Na, ott próbáljon meg szakszervezeti vezér lenni Gaskó, az a kunszt, nem a csutkásokat hülyíteni.
Mindenesetre egységben az erő, Gaskó meg jelenleg az Erős Pista, habár vörösnek nem mondható.
Már csak arra leszek kíváncsi, mikor a vasutasok szakszervezeti dalárdája egy esetleges kormányváltás után felveszi a repertoárra a „Mátészalka gyászban van, Gaskó Pista szarban van” című világslágert.
Szívesen hallgatnám.

:O))))

EGY A TÁBOR, EGY A ZÁSZLÓ, EGY A HÁZ

Még mindig lebeg – hogy vallási eredetű hasonlattal illusztráljam – mint Mohamed koporsója, ég és föld között Iványi Gábor egyháza, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, mert bár a törvényben előírtnál sokkal több, tizennyolcezer tagot igazolt, az állami procedúra még mindig tart.
Ha sikerrel jár az egyház, akkor úgynevezett bevett egyház lesz és akkor – esetleg – visszakaphatja azt a technikai számot, melyre hivatkozással hívei adójuk egy százalékát egyházuknak adhatják, ezzel segítve nemes és Istennek tetsző céljaik elérését.
Az egyházak körüli cirkuszt természetesen a felebaráti szeretet jegyében, egyházi körökből kiindulva rendezték.
Akik kitalálják, hogy melyik egyház volt a kezdeményező, azok között kisorsolok egy Semjén Zsoltot, a madarak védőszentjét ábrázoló szentképet, melyen a szentéletű férfiú éppen egy nyárilúd nyakát vágja el.
Akik azt is meg tudják mondani, hogy a prófétai küllemű Iványi Gábor mivel haragította magára az egyik  gyermekét nála kereszteltető Orbánt, azok között aranyozott keretben egy olyan képet sorsolok ki, melyen a mélyen hívő pártnélküli pártvezér éppen egy fecske fejét roppantja össze egészséges fogaival.
Szóval nincs rendben itt az egyházakkal semmi, az állam már megint belepofázik az állampolgárok hitéletébe, és nem adok sok időt, megint feláll az Állami Egyházügyi Hivatal, melynek feje vélhetőleg a konfliktuskezelésben igen járatos Balogh József lesz, íróasztala alatt a vak komondorral – neki mindegy, szoknya-szoknya.
Iványi lelkész és egyháza arról híres, hogy a szegényeket segíti, Semjén fővadász egyháza meg arról, hogy pont leszarja a szegényeket.
Viszont úgy hajtja a pénzt, hogy Rózsa Sándor pironkodva forog a sírjában, a rákötött generátor meg feleslegessé teszi a paksi bővítést, pedig Ormicska már számít rá…
Ha Ferenc pápa egyház-reformálási törekvései kudarcba fulladnak, hát nem lesz egyszerű helyzete a katolikus egyháznak, habár egy-két évszázadig akkor is képesek lesznek elműködgetni, ha híveik száma a klérus létszámával lesz egyenlő.
Talán még jobban is járnak, végtére is a boltost is legjobban vevői zavarják…
A katolikusok legalább csak pénzéhes harácsolók, akik leginkább egy bulimiás tyúkra hasonlítanak, aki már hányásig zabálta magát, de még mindig nem elég a jóból.
A reformátusok még náluk is rosszabbak, mert ők nettó kútmérgezők, akik ahelyett, hogy a társadalmi megbékélést és az ember tiszteletét vagy a krisztusi szeretetet hirdetnék, a neonáci eszmék hirdetői, vadul pártpolitizálnak, és a magyar antiszemitizmus legszebb hagyományait elevenítik fel.
Ők próbálják megteremteni a százezreket a doni vágóhídra küldő, a vidéki magyar zsidóságot teljes egészében a megsemmisülésbe küldő Horthy kultuszát, ők azok, akik immár évtizedek óta képtelenek európai módon viselkedni.
Ami azt illeti, a zsidó felekezet sem lehet túl büszke magára a maga kis megalkuvásaival, a hatalomhoz való törleszkedésével, pedig ők pontosan tudják, hogy miről van szó.
Egy zsidó nem lehet olyan ostoba, hogy bedőljön egy ilyen primitív kókler albérleti dumáinak, aki mellesleg csendes mosollyal nézi, hogy potenciális szövetségesei milyen vidáman ápolják a szép magyar antiszemita, rasszista hagyományokat.
Ezenközben persze mindent megtesz azért, hogy a Római Katolikus Egyház vezető szerepét ne veszélyeztesse semmi és senki, és miközben buzgón szidja az internacionalizmust és az Európai Uniót, elfeledkezik arról, hogy a katolikus egyháznál internacionalistább szervezet nincs a világon.
Még a Szovjetunió fennállásának idején is volt valamelyes függetlensége a magyar állampártnak, emellett magyarnak hívhatta magát – a katolikusok számára még ez sem engedélyezett.
Horn Gyula a vatikáni szerződésben lemondott a magyar állam ezer éven keresztül féltve őrzött főkegyúri jogáról is, és sem a jobboldaliak által irányított, enyhén szólva is nacionalista magyar állam, sem a magyar klérus nem nagyon hemzseg, hogy államának ezt a jogosítványát visszaszerezze.
Az pedig, hogy fény derüljön az egyházon belüli ügynökök személyére, maga az utópia.
Hogy akármelyik nagyegyház ott tegyen-vegyen a szegények környékén, olyan istenfia nincs, legalábbis Csenyétén egyet sem lehet látni képviselőik közül, a gazdátlan református parókiát földig rombolták, a templom berendezését feltüzelték, lelkész meg nincs, ez maga a senkiföldje, az afrikai dzsungel a bennszülöttekkel, akiknek még egy törzsfőnökük sincs.
De akkor hol vannak a misszionáriusok?
Nagy bajban van az a hívő, aki ma szervezett formában, közösségében szeretné dicsérni az Urat, mert ha nem vak, akkor igen szomorú dolgokat lát.
Papjai – tisztelet a kivételnek – ügyeskednek, saját szabályaikat sem tartják be, a bővérű református püspök az íróasztalán keféli a soros szépasszonyt, a katolikus papok pedig házvezetőnőnek hívják a feleségeiket, nem fizetnek adót a bevételeik után, bitangkasszát működtetnek, püspökeik stadionépítési terveken törik a fejüket, miközben híveik szó szerint megfagynak vagy éhenhalnak.
A zsidó felekezetek torzsalkodnak, és a pénzért kiszolgálják az ellenük fenekedőket, ha egy jó szót hallanak, akkor hajlonganak, mintha a Siratófal előtt dávenolnának, ahelyett, hogy tiltakoznának napjaink neonáci randalírozásai ellen.
Maradnak a kisközösségek, de amelyik kicsit is nagyobbra nő, az elkezd hasonulni a többiekhez, és a bevett egyház státuszáért eladja magát a hatalomnak.
Iványi lelkésznek sem lenne talán ekkora gondja, ha legalább egy rádiót gründolt volna, de Iványi lelkész élhetetlen, ő – ehelyett - inkább ételt osztott a szegényeknek, meg óvodát szervezett a hajléktalanok gyermekeinek.
Mindenesetre, akik a mai nagyegyházaktól azt várják, hogy majd segítik eligazodásukat az Ég és a Föld dolgaiban, hát ne nagyon számítsanak sikerre.
Nagyon úgy látszik, hogy az Úr megelégelte méltatlan szolgáinak viselt dolgait, és meg fogja büntetni őket.
Márpedig, akit az Úr meg akar büntetni, annak először elveszi az eszét.
Jelenleg – nagyon úgy tűnik – ebben a fázisban vagyunk…

:O)))

STADIONDÖMPING

Valaki megmondhatná már ennek az idiótának, hogy a futballt nem stadionok, hanem csapatok játsszák, a csapathoz meg játékosok kellenek, akik általában nem a stadionokban szedik fel az ehhez szükséges tudást, hanem iskolai pályákon, tornatermekben, strandon, grundon, libalegelőkön - szóval ott, ahol általában a gyerekek megfordulnak.
Ma már a libalegelőn sincs foci, viszont a libák is tehetségesebben terelgetik a labdát, mint korunk profi magyar labdarúgói…
Na persze, az istenadta tehetség sem hátrány, meg a természetes kiválasztódás sem, ami az én gyerekkoromban (Sándor-Göröcs-Albert-Tichy-Fenyvesi) még úgy ment, hogy aki legjobban játszott, az választhatott a többiek közül csapattársakat, akinek meg sok volt a pénze, az nem futballakadémista lett, hanem megengedtük neki, hogy hozza a labdáját és ha szépen nézte a játékot, akkor beállhatott tíz percre.
Ez a tíz perc sem volt kellemes, mert ilyenkor kapott a delikvens három hosszú labdát meg egy köténycselt, ettől aztán azonnal belátta, hogy vannak nála jobbak is és a továbbiakban maga is megéretéssel fogadta, mikor lecserélték, szinte megkönnyebbült.
Hej, de szép is lenne, ha a politikusokkal is el lehetne ezt játszani, milyen jól mutatna Mesterházy, amint a meccs végén a hóna alá kapja a lasztit, vagy Botka kapufának…
Mindenesetre a Gyagya már megint stadiont épít, hogy nőne köröm a csúnyájára, már megint milliárdokat szór ki azt ablakon, pedig ebben az országban ezer helye lenne a pénznek.
Sajnos, itt csak két helye van, az egyik az ő zsebe, a másik meg az emlékművei, melyekkel örök emléket akar állítani annak a csak Szent Istvánhoz, vagy IV. Bélához hasonlítható történelmi személyiségnek, akit reggelente a tükörben lát.
Rendezettebb demokráciákban az olyan miniszterelnököt, aki a gatyából kilógó seggű népének kenyér helyett stadionokat akar adni, már régen kötelezték volna, hogy vegyen részt egy olyan speciális vizsgálaton, melynek végén komoly nemzetközi hírnévnek örvendő pszichiáterek nyilatkoznak arról, hogy alkalmas-e feladata ellátására, vagy jobban jár az ország, ha vesz neki egy zsák legót meg egy gumilabdát.
Most éppen huszonegymilliárdért építene-bővítene huszonhat stadiont, véleményem szerint két okból: az egyik ok a pénz, mert ebből a huszonegy milliárdból jutna bőven neki is, - aki azt gondolja, hogy Simicska puszira kapja a Közgépnek a megrendeléseket, az nyugodtan hihet a gólyamesében is.
A másik ok az lehet, hogy ha a hálátlan népnek menet közben megjönne az esze, és esetleg elhajtaná őt a francba, akkor is maradjon utána emlékmű.
A szobor nem jó, ez nem is oly régen nyilvánvalóan be is bizonyosodott, mert még ha hungarocell helyett acélból való volna is (sztálin, így hívják, ugye az acélból készültet a Putyin-dülőben…), akkor is ledönthető lenne, de egy stadiont ledönteni azért már nehézkes, bár nem kivitelezhetetlen.
Azért valaki kivihetné Akasztóra, egy kis kulturális programra, melynek fénypontja a stadion megtekintése lenne, melynek rekonstrukcióját elmulasztani kimondott bűn, hiszen a környék az ő leghívebb támogatóinak szülőföldje, a széleslátókörű magyar földműves évszázadok óta háborítatlan élőhelye, akiket még nem rontott meg ez a cintányéros cudar világ…
Hajdan Stadler is nyomot akart hagyni a világban, de csak romot hagyott, könnyen járhat ő is így.
Repkednek a milliárdok, hasít a gazdaság, mint mondta a Mi Reménységünk, ami csak azért vicces, mert nagyon tudtak poénkodni a Pannon Pumán – jelzem, jogosan – erre most hasítunk.
Hát nem mondom, van egy-két mutató, amire büszkék lehetünk, például arra a huszadik helyre, melyre a korrupciós rangsorban foglalunk el az Unió huszonnyolc országa között – figyelem, itt a huszonnyolcadik a legkorruptabb!
Szóval nem mi vagyunk még a legrosszabbak, de csak azért nem, mert az állam kikényszerített dotálása a bankok és egyéb gazdálkodó szervek tekintetében nem játszik, továbbá azt sem, mikor egy gazdálkodó szervezet azért ad az adójából a felcsúti stadion építésére, hogy az állami szervek – neadjisten az adóhatóságok - békén hagyják.
De ilyenre nem derülhet fény, hiszen mégiscsak hogy venné az ki magát, hogy a vezér hátsó udvarában épített stadionra a Lázár testvérek által juttatott nyereség kevesebb, mint a CBA által elsikkasztott ÁFA?
Lesz itt forrás dögivel, hiszen Vezérünk takarékos ember, aki nagy tehetséggel csoportosítja át a pénzeket az érdemtelenektől az arra érdemesek zsebébe, odafigyel az utolsó fillérre is, mot például megvonatta Nyers Rezsőtől a nyugdíjpótlékot, ettől majd felvirágzik a haza!
Hogy ennyire pitiáner, kicsinyes aljadékok intézhessék az ország ügyeit, ez bizony nagyon sajnálatos.
Nyers Rezső volt ugyanis a szocializmus idején az élhető társadalom egyik megteremtője, a reformok atyja, és nem lehetett arról sem hallani, hogy ő verte volna gumibottal laposra Orbán terhes édesanyjának, a párttitkár elvtárs egyébként szánnivaló és tisztességes feleségének a hasát, amitől aztán ilyen ocsmány féreg lett a kisded.
Hogy az ilyesmire ki adott ezeknek felhatalmazást, az rejtély, de hogy egy demokratikus választás nem, az biztos.
Mindenesetre, ha ez a nép – beleértve a lagymatag és langyos ellenzéket is - jövő tavasszal nem rendez nagytakarítást a politikában, akkor megérdemli a sorsát.
Itt a tél, a lelátókat is belepi a hó, bánatos lesz az az ezer ember, aki még a fociért jár focimeccsre ebben az országban, nem pedig az adrenalin, vagy a sportágból szakítható pénz miatt.
vagy aki a lelátón a szotyolát köpködve nem futballozó fiatalokat, hanem adható-vehető tenyészállatokat lát maga előtt, a sport tiszta eszméjének nagyobb dicsőségére.
Mindenesetre hasít az ország, melynek vezére maga a hasíték az ország tomporán.
Van minek örülnünk.

:O)))

ÁLLAM ÉS POLGÁRAI

Majd jól jön az az életben még valaha, ha az állampolgár már gyermekkorában egész héten tanulja a teremtés történetét, lesi a felhőket, hogy melyikről lógatja a lábait egy szakállas bácsi, majd a hetedik napon megpihen - aztán ez így megy tovább, míg csak be nem fejezi iskoláit.
Ha meg nem az Ótestamentumból vagy az Újtestamentumból akarja elsajátítani az élethez szükséges ismereteket, akkor majd ír neki etika tankönyvet valamelyik jobboldali ateista (abortusz=gyilkosság, homoszexualitás= betegség, maszturbálás=gerincsorvadás, stb…), hiszen az etika is olyan, mint a foci, nem kell okvetlen miniszterelnöknek lenni, hogy az ember értsen hozzá, legfeljebb az alkalmi szakértő nem fogja telecsinálni az országot stadionokkal. De azt nyilván el tudja mondani, hogy nem helyes, ha a cigányok lopnak, és nem szabad megdugni a szomszédasszonyt, aki a más felesége hálistennek, de ha nem a más felesége, hanem mondjuk éppen nincs neki ura és parancsolója, akkor az persze határeset, mert gyermekáldás hiányában a nemzet kihal, meg különben is - Kinder, Küche, Kirche, Kurva.
Így aztán majd csupa-csupa szilárd erkölcsiségű emberke kerül ki a magyar közoktatásból, ettől nemzetünk felvirágzik, még a gyerekeknek is kevésbé puffad üres pocakjuk az éhezéstől, és felnövekedve majdan az emberiségért és a nemzetért érzett felelősségtől áthatva tisztogatják a falvak útjai mellett az árkokat.
Ha pedig eljön hozzájuk az Úr – mármint a Polgármester Úr – és felkínál egy említésre méltó összeget, mely ebben a népességcsoportban húsz forintnál kezdődik, valamint egy bográcsban főtt tőgyepörköltet, sok majorannával, krumplival, akkor nem hezitálnak, hanem erkölcsösen a kormánypártra adják voksukat.
De nem csak a szegényebb néprétegek virágoznak fel attól, ha erkölcsileg kiokosodnak, hanem a magát keresztény/eztmostmellőzzükel úri középosztálynak tartó társadalmi réteg gyermekei is, akiknek a fejére, ha a polcnak dőltek otthon, nem fedő vagy lábas esett, hanem a Révai Nagylexikon.
Merthogy a Sátán (keresztneve Feri…) alattomos, és mindenhová beteszi patás lábait, nagy, tülök orrát és lompos farkát - aki nem hiszi, olvasson Magyar Nemzetet, már ha nincs jobb dolga.
Ellenben azokkal a hétköznapi ismeretekkel, melyek ahhoz kellenének, hogy a mai fiatal értse az őt körülvevő világot, a napi politikát, azokkal baj van.
Az rendben van, hogy egyébként is kommunistagyanús felmenői a kérdést úgy oldják meg, hogy kijelentik, őket nem érdekli a politika, de ez persze nem akadályozza meg őket abban, hogy időről-időre megfellebbezhetetlen kijelentéseket tegyenek, például szidják a liberális férgeket, akik meg akarják akadályozni őket a szabad cselekvésben, meg akarják fosztani őket az önmagukért viselt felelősség felemelő érzésétől.
Az is megesik a nagy tolongásban, hogy az államnak felróják, hogy nem tart mindent kőkemény kezében, hiszen ha például csak az árakat kézben tartaná, akkor az egyén élete boldog lenne, nem úgy, mint ezek alatt a piszkos kommunisták alatt, aki a piacot ajánlgatják, ahol mindenki összevissza ugat, nincs két egyforma ár sem, márpedig rend nélkül nincs felvirágzás: ein Volk ein Reich, ein Führer!
Hihetetlen butaságokkal találkozik az ember, aki elköveti azt a hibát, hogy embertársaival meg szeretné értetni, hogy éppen mit is művelnek vele azok, akiket nyálcsorgatva bámul, ájultan tisztel, és akiknek minden szavát, mint tiszta forrásvizet issza.
A mai magyar iskolát  nekik találták ki, hiszen oly sok szép tudományt tanítanak gyermekeiknek, csak olyan tudományokat nem, melyek ahhoz lennének szükségesek, hogy eligazodjanak az életben.
Ha megkérdezed korunk magyarját, hogy mifene is az a demokrácia, akkor megtudod, hogy demokrácia az a felettébb kívánatos politikai állapot, mikor ő mondja meg a tutifrankót, ha megkérdezed, hogy mi az a konzervativizmus, akkor a Globust emlegeti, vagy a Bonduelle-t. Nem ért semmit a hatalmi ágak szétválasztásának szükségességéből, a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszeréből, hótthalovány lövése sincs arról, hogy miért jó a szekularizált állam, ami különben is román találmány, szegény Tőkést is szekularizálta a komcsi Csaú.
Mifene az az ateizmus, melyik világvallás mit hirdet, milyen szervezettel próbálja a többi vallás Istenét taccsra tenni, mi az a vallási fundamentalizmus és miért lenne kívánatos az államnak békén hagyni az egyházakat.
Ha valaki meghallja, hogy a nálunk működő Katolikus Egyház nem magyar szervezet, hanem egy nemzetközi vallási szervezet helyi fiókirodája, el sem hiszi, pedig a Pápának nagyobb hatalma van a magyar katolikusok felett, mint Brezsnyevnek a magyar kommunisták felett volt hajdan.
De azt sem ismerik a fiatalok, hogy hogyan működik az állam, melyek a hatalmi ágak, melyiknek mihez van joga és miért baj az, ha még oly rokonszenves is a Vezér, de belepofázik egy másik hatalmi ág dolgaiba.
Nem tudják például azt sem, hogy mihez van joga a rendőrnek, mihez nincs, hogy kell eljárni, ha jogtalanság éri, ettől a fejekben zavar keletkezik, melyet a rendőr aztán kénytelen gumibottal helyreütni.
Nem tudják, hogy az állam milyen szociális intézkedésekkel próbálja a legszegényebbeket életben tartani, nem tudják, hogy mennyi a családi pótlék, azt sem, hogy mennyi a rendszeres szociális támogatás, ebből aztán az jön ki, hogy buta elveket szajkóznak - főleg azok, akiknek egy vasárnapi ebédje többe kerül, mint egy háromgyermekes munkanélküli cigánycsalád élelemre jutó havi pénzkerete.
Nem tudják, hogy miért fontos a választás, hogy hogyan lopják el tőlük a beleszólás jogát saját sorsukba, alig tudnak valamit.
Az ismeretek hiánya meg azt eredményezi, hogy hülyére veszik őket és kihasználják tájékozatlanságukat azok az okos politikusok, akik bár ezekkel az ismeretekkel tisztában vannak, mégis, saját érdekeik mellé tudják állítani őket, létérdekeikkel szemben.
Mindig felingerel, amikor a különféle oktatási reformokról hallok, főként az általános iskolával kapcsolatban.Talán egyszer át kellene gondolni azt, hogy az a fontosabb, hogy a nyolcadikos deriváljon és titráljon, vagy az, hogy értse az őt körülvevő világot és értsen a fogamzásgátláshoz – például. De persze én örök elégedetlen vagyok, és ezzel a magatartásommal valószínűleg ki is lógok a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből.
Csak le ne csapkodják a kilógó részeim…

 :O))))