2015. április 20., hétfő

TÜNTETÉS

A 30. Telekom Vivicittá városvédő futáson résztvevők száma nagyobb volt, mint a korrupció elleni országos tüntetés-sorozaton résztvevőké.
Tüntetünk, tüntetgetünk, a hatalom meg nyerítve röhög a szerencsétlenkedésünkön, szerintem teljes joggal.
Azt írta egyik kedves kommentelőm, hogy ”Más és más megközelítésben, de végső soron az "ellenzék" impotenciáját írod le, s ostorozod. Bízzunk abban, hogy nem hiába.”
Hát, ami azt illeti, én itt a borsó falrahányásának virtuóza vagyok, emellett ugyanúgy jártam, mint a szovjet babakocsigyár munkása, aki egyenként hazalopott minden alkatrészt, de akárhogy is rakta őket össze, a végén mindig harckocsi lett belőle.

Szóval akkor a tüntetések…
A tüntetés a világ minden táján a nép harci eszköze a hatalom ellen, kivéve nálunk, ahol előfordul, hogy a hatalom harci eszközévé teszik -  a nép ellen.
Boldogabb tájakon a nép, mikor tele lesz a megfelelő testrésze a hatalom pofátlankodásaival, akkor nem három köbcenti Orbán világrasegítésével könnyít magán, hanem elkezdi ijesztgetni a hatalmat.
A hatalom meg a tömeg láttán ijedezni kezd, és felkínál valamiféle kompromisszumot, mely vagy tetszik a népnek, vagy nem.
Ha nem tetszik, akkor a következő napok valamelyikén megismétli az attrakciót, de akkor mindenki visz magával még egy-két embert, és a hatalom ismét, és még inkább ijedezni kezd.
Merthogy a tömeg félelmetes és kiszámíthatatlan, jobb nem ujjat húzni vele, mert rosszabb esetben a tüntetőknek is kedve támad húzni és ehhez a megfelelő politikusok és lámpaoszlopok rendelkezésre állnak.

A tüntetésnek éppen ez a lényege: meg kell mutatnia a tömeg erejét, kifejezésre kell juttatnia azt, hogy a nép nem ért egyet a hatalom aktuális intézkedéseivel, rá kell bírnia a hatalmat a változtatásra.
Namármost a hatalom vagy okos, és akkor próbálja csillapítani a háborgást, vagy pofátlan, esetleg sárbuta, vagy mindkettő egyszerre és akkor szembemegy a tömeggel, ami nem sok jóval kecsegtet számára.
Feléve persze, ha klasszikus tüntetésről és nem puccskísérletről van szó, melynek végén kiosztásra kerül a hála jeleként egy-egy stadion.
Mert bár a tüntetés optimális esetben békés, de ez nem szentírás, van úgy, hogy a nép megvadul és dönt, borít, és nincs az a rendfenntartó erő, amely ellenállhatna neki.
2006-ban is az mutatott rá, hogy ez nem a nép megmozdulása, hogy egy pontosan behatárolható kör randalírozott, a tömeg pedig csendesen és némileg riadtan szemlélte az eseményeket.

Tehát a tüntetés – más tájakon – tömegről szól, míg nálunk többnyire önjelölt népvezérek hatalomba segítését szolgálja.
Persze, aktív politikusok is szerveznek tüntetést, de a legritkább esetben tudják felismerni a tömeghangulatot, ezért aztán nálunk minden tüntetés kissé felemás.
Vagy az erő hiányzik a megmozdulásból, vagy a szervezők bénázzák el a dolgot, vagy a tüntetés céljával van baj, vagy a helyszínével, vagy a szónokokkal
De voltam már olyan tüntetésen is, amely olyan volt, mint az Állatorvosi Egyetemen az üvegló, melyen tanulmányozható a ló összes betegsége.

A tüntetéshez szükség van valamilyen olyan dologra, mely megmozgatja az egész társadalmat, vagy annak egy jól körülhatárolható részét, egy szakmát, egy területet.
Egyszóval szükség van egy célra, mely nem árt, ha találkozik a társadalmi igényekkel, emellett konkrét és egyszerű.
A mi tüntetéseink általában a demokráciáról, a jogokról és kötelezettségekről meg a világbékéről szólnak, szónokaink megemlítik John Stuart Millt és a hasonló proletár gondolkodókat, a tüntetés céljául pedig egyszerre hetvenkét dolgot.
Ettől a népnek még a maradék kedve is elmegy attól, hogy kényelmes kis szobácskájából kimozduljon a szeles, hideg városi utcákra.

A baloldali és liberális közvélekedés szerint felettébb ostoba Jobbik nem emelkedik el a talajtól, mint liba a róka láttán, az ostoba jobbik földhözragadt módon iskolát meg kórházat véd, rendet és közbiztonságot követel, amivel azért meg lehet tölteni egy utcát.
A cél közérthető és kézzelfogható, míg például a korrupció a filmrendezőknek való, mert Julist a műkörmöst még soha, senki nem akarta milliókkal korrumpálni.
A szervezettség sem hátrányos, ez pedig szervezeteket feltételez.
A szervezetek közösségek egyben, az ember pedig olyan, mint a szardínia, tömegben érzi biztonságban magát, az övéi között.
Egyedül nem jó tüntetni, az ember a tömeg közepén is képes elmagányosodni, az igazi hangulatot a körülöttünk állókkal együtt tudjuk megteremteni, ez pedig könnyebb, ha vannak közöttük olyanok, akikkel félszavakból értjük egymást.

A tüntetésre oda kell csalogatni az embereket távoli városokból, ez még komolyabb szervezőmunkát igényel, nem elég a facebookon kiposztolni a helyszínt és az időt, mert az nem szervezés, csak hirdetmény.
A tüntetéshez kell hang és fénytechnika, kell szónoki pulpitus – és kellenek szónokok.
Szónoknak nem mindenki alkalmas, mert ehhez adottságok is kellenek – megfelelő hang, egy kevés retorikai ismeret és hiteles mondanivaló.
Ha ez utóbbi megvan, akkor lehet engedni – nem sokat! – a szónokkal szemben támasztott követelményekből, a jó gondolat elviszi a beszédet rosszabb szónokkal is, de a silány gondolatok a legtehetségesebb szónokot is sikertelenségre ítélik.

A tömegnek zömében azt kell mondani, amit hallani akar, mert a tüntetés az nem a hittérítés terepe, oda már „hívőknek” kell jönni, akik elkötelezettek egy ügy iránt.
Ehhez persze tudni kell, hogy mit akar a tömeg…
Az ember azt hinné, hogy a jó szónok kapós, de ez nem így van, mert a tüntetések szervezői magukat tekintik a legjobb szónoknak, különösen, ha politikai ambícióik is vannak.
Ezért aztán a legjobb szónokokat lerugdalják az emelvényről, ide-oda próbálják dugdosni, nehogy túl éles legyen a kontraszt a saját teljesítményük és a sztárszónok között, aki egyébként időnként beleszerelmesedik a saját hangjába és röcögtet, hajlítgat, játszik a hangszínnel, a hangerővel, amit aztán az ellenfél nagy örömmel karikíroz, idegbeteg bohócnak nyilvánítva politikai ellenfelét.
A jó tüntetést fel kell építeni, a tömeget lázba kell hozni, a szónoklatoknak egy ívet kell képezni, mindenkinek ugyanazokat a gondolatokat kell sulykolni, tömör jelszavakkal kell operálni és a beszédeket nem szabad hosszúra szabni, akkor fenn lehet tartani az érdeklődést.

És tudni kell a tüntetést lezárni, lehetőleg elmellőzve a résztvevők 3,14csába küldését, mint volt már rá példa, sajnos.
A közös ének, a jelszavak közös skandálása erősíti az összetartozást, de ez se megy spontán módon, csak a filmekben, ahol a szép, vöröshajú hősnő széttépi a mellén a pendelyt, majd cickót villantva énekelni kezd, és százezer ember veszi át a dallamot.
A tüntetésre kellenének rendezők vagy biztonsági emberek is, mert nem egy tüntetésen vettem részt, melyen megjelentek a politikai ellenfél rendőrökön érlelt futball-huligánjai, akikkel egy énektanárnő a maga ötvenkét kilójával nehezen tud szembeszállni a dörgő pofonok mezején.

Nem száz tüntetést kell rendezni az ország száz pontján, hanem egyet, de nagyot, de ezt már ezerszer leírtam, gondolom, most is hiába.
Mindenesetre a legutóbbi tapasztalatok sem arról szólnak, hogy a szervezők tanultak volna saját kárukon, de hát az ember ne várjon csodákat…
Fent a kép a felcsúti Kancsó Aréna előtti nagygyűlés összes résztvevőjéről készült, szónokostól technikai személyzetestül – szóval, ezért írtam ezt a posztot…

:O)))

2015. április 19., vasárnap

KORRUPCIÓ AZ, AMIBŐL KIHAGYNAK

Tüntetett ma néhányezer ember a korrupció ellen.
Holnap tüntetünk a rablás ellen, holnapután a gazdasági csalások ellen, a nemi erőszak ellen - akinek végképpen elege van a közállapotokból, az nemtúlsokad magával kimegy az utcára tüntetni, jól belekiabálja a világba, hogy nem ért egyet ezekkel a szemét dolgokkal, aztán hazaballag.

Hétfőn meg majd a saját városának önkormányzati képviselői összeülnek kettesével valamelyikük házának teraszán, egy presszóban, vagy a teniszpályán, és eldöntik, hogy hogyan szavazzanak, kinek adják a szennyvíz-csatorna vagy a tömbrehabilitációs beruházást, és kinek mi esik le belőle.
Nem mindenkinek szólnak persze, minden testületben akad néhány idealista marha, őket jobb az ilyesmiből kihagyni, még képesek cirkuszt rendezni, hát, aki hülye, haljon meg – gondolják - és beszélnek azzal az ellenzéki vagy független képviselővel, akinek szavazata majd meghozza a kívánt eredményt.
Ha a televízióban megnézik a tüntetésről szóló híreket, csendesen mosolyognak, lehet, még el is mennek a tüntetésre és harcos szónoklatokat tartanak tiszta közéletről, becsületről, tisztességről.

Aztán a pártok vezetői is becsukják a szemüket, mikor az általuk is megválasztott pártpénztárnokok - akiknek titulusa változhat, de feladatköre nem - elkezdenek összedolgozni a politikai ellenfél hasonló feladatot ellátó emberével.
Homokba dugva fejüket mossák kezeiket – bármelyik cirkusz nagy pénzeket fizetne a mutatványért, amint rutinosan felülmúlják Pontius Pilatust, ami nem is csoda, a helytartónak csak egyszer kellett mosnia kezeit, a pártok vezetőinek havonta többször is.

A korrupció mindig közpénzekről szól, az uralkodó modell szerint a közmegbízatást elnyerők elvállalnak egy megbízást magasabb áron, mint amennyiért a munka tisztességesen elvégezhető, majd a tisztességesen vagy trehányul elvégzett munkát kifizeti a megrendelő állam vagy önkormányzat, intézmény, a többi már a számlázók gondja.
Így kerülhet beszerzésre a világ legdrágább lemezollója, természetesen szabályos számlával, és így jut a pénz a pártokhoz, hajdan hetven-harminc százalékos arányban.
Attól függően, hogy melyik párt volt hatalmon, annak jutott az oroszlánrész.
A kétharmad ezt a helyzetet alapjaiban változtatta meg, aztán Orbán úgy döntött, hogy akkor most jóformán mindent visz, és ezt annál is könnyebben megtehette, mert a pályázatok nyertesei csak az általa kedvezményezettek - legutóbbi állás szerint szinte márt csak a családtagjai voltak.

Természetesen a maffia régi tradíciójának megfelelően megengedték azoknak is, akik az ügyek lebonyolításában segédkeztek, hogy a korrupció nektárt adó kútjánál megnedvesíthessék csőrüket, így biztosítva a hűséget és a hallgatást.
Aki ebből a pénzből vette a libát a vasárnapi libasülthöz, az már soha többé nem szabadulhatott, mert ha nem viselkedett szobatisztán, akkor gazdái elengedték a kezét, mint tették ezt az egyébként felettébb gusztustalan Zuschlaggal, akit a tetejébe még meg is fenyegethettek, hiszen azt, amiért ült, mint a túzok, Szijjártóval kéz a kézben követték el.
Az omerta – a hallgatás törvénye – hibátlanul működött.

Az emberek egy része azt gondolja, hogy a korrupció során borítékok – legfeljebb nokiásdobozok cserélnek gazdát, de tévednek.
Ez az a szint, melyet a maffia tűzzel-vassal, habár eredménytelenül irt, mert zavarja a nyugodt üzletmenetet.
Az eredménytelenség meg abból adódik, hogy az általános  szegénységben egyre kisebb összegek tűnnek krőzusi vagyonnak, melynek a nép egyszerű gyermeke nehezen tud ellenállni.
Sok esetben nem is pénzről van szó, hanem ilyen-olyan kedvezményekről, előléptetésről.
Az állam nagyonegyszerű ügyintézője nem hülye és látja, - legalábbis látni véli - mi folyik körülötte.
Ha nekik szabad, akkor nekem is, gondolja – tévesen.
Nem mai bölcsesség: Quod licet Iovi, non licet bovi…

Mindenesetre a készpénz egy bizonyos szinten túl már anakronisztikus jelenség, az összegek bankszámlákon forognak, offshore cégek számára kerülnek kifizetésre, megrendelések és döntések áraként jelennek meg, rendkívül bonyolult konstrukciókban.
Ezért is retteg Simicskától Orbán, merthogy az információ – hatalom.
És ezért nem megy neki senki Simon Gábornak, aki – valószínűleg – tisztázatlan forrású pártpénzeket dugdosott mindenféle számlákon, de senkinek nem érdeke a téma piszkálgatása, hátha felfakad a fekély és akkor belehal az egész bubopestises politikai osztály.

A korrupció ellen egyetlen helyen lehet hatékonyan harcolni, ez pedig a Parlament.
Az utcán kiabálni rettenetesen látványos tud lenni – mondjuk nem kétezer embernek – de ennél ezerszer többet érne egy korrekt pártfinanszírozási törvény, mert az kizárná a lehetőséget, hogy egyesek pártérdekekre hivatkozva lophassák a köz pénzét.
Gyurcsány belevágott volna, de már az első akadályt – saját pártja támogatásának megszerzését – sem tudta venni, itt aztán el is halt a dolog.

Miután a pénz lopott pénz volt, így a pártok pénztárnokai döntötték el, hogy mire „adnak” pénzt és mire nem, így aztán elég erősek voltak ahhoz, hogy bármit és bárkit leszavaztassanak – beleértve a mindenkori pártelnököt is.
Így jönnek aztán létre olyan tragikomédiák, hogy amikor például Gyurcsány szét akarta választani a pártelnöki és miniszterelnöki posztot, akkor a pénz beszélt, és bár csak az egyikről akart, mégis, mindkét funkcióról le kellett mondania.
A korrupció ma Orbán maffiájának monopóliuma.
A kis ragadós fröccsenés nem szívesen enged senkit sem a pénzek közelébe.
Most, hogy Dobrev Klára a cége által vezetett nemzetközi konzorcium élén megbízást kapott az Uniótól bizonyos előkészítő munkák felülvizsgálatára, Orbánék sikítófrászt kaptak, merthogy belelátnak a pénzügyeikbe, melyeknek egyébként nyilvánosnak és átláthatónak illene lenniük.

Ameddig az emberek nem értik meg, hogy a korrupció felszámolásának legelső feladata Orbán világgákergetése, ameddig a pártok nem képesek az öntisztulásra, addig lehet itt fel-alá sétálni, lehet szép jelszavakat harsogni, de ennek semmiféle eredménye nem lesz.
Nem emberekben kell bízni vagy nem bízni, mert az ember esendő,.
Intézmények kellenek, szabályok kellenek, kérlelhetetlen szigorúság az elszámoltatásokban, és dupla büntetési tétel a közpénzek tolvajainak.
A következő években napi hárommilliárd forintot kapunk az Uniótól, a tolvajoknak ez olyan, mint libának a kukorica, Vuknak a liba – ellenállhatatlan.
Hogy mégse lopják el, ahhoz kevés a szép szó, kevés a szívhezszóló szónoklat.

Ehhez másfajta politikai elit, másfajta politikai kultúra kell.
Aki nem érti, hogy milyen, az olvassa el az őszödi beszédet, abból nagyjából megértheti – ha akarja, meg, ha van hozzá esze.
Hosszú távon optimista vagyok, de a holnap-holnapután történéseit nem lesz könnyű feldolgozni.
De bízzunk, mert ha nem is túl okos, de strapabíró nép vagyunk

:O)))

2015. április 18., szombat

BALOLDAL

Bevallom töredelmesen, hogy nincs ma semmi kedvem politikáról írni, valahogy annyira kisszerű és kiábrándító ez az egész...
De, hogy azért csalódást se okozzak a kedves olvasónak, ezért megírom kissé morbid, de kedvenc viccemet.
Mikor a kedvencemmé lett, akkor még nem ismertem fel rejtett jelentését, ma már tudom, hogy a vicc a magyar baloldalról szól.


Izgatottan toporog a szülőszoba előtt a férj, nyílik az ajtó és kilép az orvos.

- Gratulálok Apuka, megszületett a baba.
- Igen? Jaj, de jó, gyorsan hozzák, az én fiam, látni akarom!
- Igen, azonnal, de el kell előtte mondanom, hogy van egy kis probléma a babával...
- Probléma?
- Igen, sajnos hiányzik az egyik keze...
- Jaj, szegény, de mindegy, gyorsan hozzák, az én fiam, látni akarom!

- Hozzuk, de még valamit el kell mondanom, sajnos a másik keze is hiányzik!
- Jaj, szegény, de mindegy, így is szeretem, gyorsan hozzák, az én fiam, látni akarom!
- Igen, de van még kis baj, amiről tájékoztatnom szükséges, ugyanis hiányoznak a lábai is!
- Jaj, szegény, de mindegy, így is szeretem, gyorsan hozzák, az én fiam, látni akarom!
- Hogyne, de el kell előtte még mondanom, hogy sajnos törzse sincs a babának...
- Jaj, szegény, de mindegy, így is szeretem, gyorsan hozzák, az én fiam, látni akarom!
- Azonnal, de fel kell hívnom a figyelmét, hogy sajnos a baba feje is hiányzik?
- Hiányzik?
- Hiányzik.

- Hát akkor mije van a babának?
- Füle, bal füle...
- Jaj, szegény, de mindegy, így is szeretem, gyorsan hozzák, az én fiam, látni akarom!
Nyílik az ajtó nővérke egy párnán kihoz egy fület...
- Kisfiam, édes kisfiam! Fülecském!

- Ne szólongassa!
- ?
- Süket...

:O)))

2015. április 17., péntek

ZŰR ÉS ZAVAR

Figyelő vette észre, hogy támogatóinak fele eltűnt a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szponzorfaláról.
A cégek listájából február közepe óta hiányzik többek között a Közgép, a Hír TV, és a Pro-Aurum Zrt., melyek mind Simicska Lajoshoz köthetőek.
Távozott a szponzorok közül Demján Sándor és a az érdekeltségébe tartozó Trigránit Zrt. is.
Ugyanakkor nem csak ők hagyták ott a felcsúti fociakadémiát, hanem több másik cég is, köztük olyanok, mint a Coca-Cola vagy a BÁV Zrt.
Míg februárban összesen 47 támogatójuk volt, mostanra ez már csak annak kétharmadára csökkent.
 Csányi az OTP Bank első veszteséget bejelentő közgyűlésén meglehetősen élesen fogalmazott a bankokkal szemben folytatott pénzügyi politikáról, emellett elmélkedett egy sort 135 milliárd forint ellopásáról.
Az uniós támogatások elosztásának kapcsán szólt néhány baráti szót Lázár Jánosról is, mondván: nem ismeri a részleteket, de nem tartja megnyugtatónak, hogy olyan ember dönt többszáz milliárd forint sorsáról, aki egy kisváros gazdálkodását sem tudta rendben tartani.

Simicska nem ment el arra az egyeztetésre, melyre a kormány a négyes autópálya felbontott szerződése miatt, peren kívüli megegyezés előkészítése céljából hívta össze az érdekelteket.
Lázár hazafias húrokat pengetett, mondván, hogy csak lesz a spermacsepp által üldözött vállalkozóban annyi hazafiúi érzés, mint a külföldi cégekben.
Nem lesz, mert egyrészt más az üzlet, más a szerelem, másrészt meg verekedés közben nehéz zászlót lengetni, és ha az ellenség lengeti, az is gyanús – lehet, hogy csak hasba akar szúrni a zászlórúddal…
Mindeközben – és lehet, éppen emiatt - a magyar pénzügyi rendszer romokban hever, botrány-botrány hátán.
Ilyen-olyan károsultak kóborolnak egy-egy kétméteres kötéllel kezükben az éji homályban, megfelelően teherbíró faágra vadászva, a kormány kapkod, mint szlovák barátunk felmenője szoknyájához, mindent megígér.
Felemeli a Befektetésvédelmi Alap kártérítési összeghatárát százezer euróra, csillapítandó a cirkuszt, melyet azért tovább fokozott ma egy újabb brókercég bedőlése, ismét önkormányzati pénzek milliárdjai ragadtak bent.
Varga Mihály ennek kapcsán nekiment Vadai Ágnesnek – szerintem ez hiba, az ember ne ingereljen feleslegesen egy vadmacskát, mert kikaparhatja a szemét.

A brókerbotrányokkal kapcsolatos kárrendezés a pénzügyi szektornak évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap „bevás” befizetés feletti feltöltését - közölte a Heti Válasszal Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.
Csányi jelezte: Strassburgban támadják meg a Quaestor-törvényt, ha aláírják.
Közben Orbán megvásároltatta Garancsival a lámpaoszlopokon elhelyezhető hirdetési felületek jogait tulajdonló ESMA céget, megtörendő Simicska monopóliumát.
A hirdetésnek ez a formája jelenleg tilos, de majd engedélyezik hamarosan, ne is legyen ez kétséges.
Meleg helyről származó információk szerint a Fidesz képviselői dühöngnek, nem dolgoznak, mert Simicska beszólása óta a Fidesz politikája szinte csak az ő kinyírásáról szól – ők még nem érzik a veszélyt.

Pedig Orbán nem véletlenül támadja ilyen vehemensen hajdani harcostársát, ő tudja, hogy személye mennyire támadható, és azt is, hogy Simicska rendelkezik annyi ismerettel, amennyi az ő politikai likvidálásához kell.
Márpedig, ha a gazdaállatnak annyi, akkor élősködőinek is új gazdát kell keresni.

Jelenleg Simicska csak játszik, légpuskával lövöldöz az égen szálló libára, de könnyen eljöhet az őzsörét ideje, abból pedig nagy puffanás lehet…
Ha a Süsü azt hiszi, hogy azzal, hogy Rasi lábacskáira aranycipellőt húzott, el tudta rejteni a vagyonát, hát téved, és a Lajos pitbull-típusú harcos.
A végeken sem könnyebb a helyzet, Orbán népe riadtan nézeget körül, nem érzik a megszokott biztonságot.
Nem bírák a stresszt, értetlenkednek, mert nem ismerik a belső harcok okát és tétjét, ők még mindig azt hiszik, hogy a nemzet felemelkedéséért harcolnak, de érzik, hogy valami nagyon nincs rendben.

Az Unió leállította a fejlesztési pénzeket, természetesen csak ideiglenesen, ha a kormány teljesíti a feltételeket, ismét kinyitják a pénzcsapot.
Manapság az ilyen verebekre nem ágyúval, hanem pénztárcával lőnek.
Lázár nekiment a Jobbiknak és ma reggel nem Orbán, hanem Gyurcsány szerepelt a rádióban, a Hírtelevízió meg nekiment Lázárnak – ez talán már a vég kezdete?
Mindenesetre a Jobboldal Megtermékenyítője olyan képet vág, mintha mi sem történt volna, szervezi az Olimpiát, leteteti a Nemzeti Kézilabda Akadémia alapkövét és töri a fejét, hogy megváltoztatja a vezetéknevét Csekonicsra…

Ez egy beteg ember.
A majdan megválasztandó demokratikus Parlament első dolga kell legyen, hogy elrendeli a politikusok elmeorvosi vizsgálatát, kizárva még a lehetőségét is annak, hogy Magyarországot még egyszer egy szociopata irányítsa.
Ez egy nehéz periódus lesz a demokratáknak, mert miközben tudjuk, hogy egy politikai hulla büdösödik a kormányfői székben, türelmesnek kell lenni – meg kell várni, míg a már nyitott bicskával végképp tökönszúrja magát.

Ehhez kívánok sok lelkierőt.

:O)))

2015. április 16., csütörtök

ÚSZUNK A BOLDOGSÁGBAN

Orbán Viktor miniszterelnök és Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke aláírta csütörtökön a 2017-es vizes világbajnokság budapesti rendezéséről szóló megállapodást Lausanne-ban.
Az ünnepélyes eseménynél Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a vb szervezőbizottságának elnöke volt még jelen.
Hogy Büszkeségünk kinél bankolt, az egyelőre még titok.


A nagybeteg úgy nyilatkozott, hogy ez lesz a legnagyobb sportesemény, amelyet az ország valaha rendezett, sőt a látogatók száma alapján kiderülhet, hogy minden tekintetben a legnagyobb esemény, amelyet valaha rendezett Magyarország.
És akkor ő lesz a legnagyobb magyar, Széchenyi mehet a levesbe.
A vb ügye tehát túlmutat a sporton, ezért is van az, hogy függetlenül attól, hogy "valaki úszik-e vagy sem, kedveli-e a sportolókat és a sportot vagy sem, támogatja-e a kormányt abban az elkötelezett sportpolitikában, amit folytatunk vagy sem", az egész ország a rendezvény mögött áll – tudósít az örömhírről a Telesport.

Nos, hát én nem állok a kormány mögött, ellenben pont leszarom, hogy ez az idióta mit hablatyol össze nemzeti büszkeségről, extra képességeinkről, meg a magyaros virtusról, amivel olyanra merünk vállalkozni, amire más  - konkrétan Mexikó - nem.
Mexikó százhúsz millió lakosával a Föld tizenegyedik legnépesebb, majd kétmillió négyzetméteres területével a világ tizennegyedik legnagyobb állama.
Ha összehasonlításképpen felsorakoznánk, minden magyar mögött tizenkét mexikói állna, a területükbe pedig huszonegy Magyarország férne bele.
Az egy főre jutó GDP ha nem is egyforma, de a méretekből adódó differencia ezt bőven kiegyenlíti - nem egy Eritreáról beszélünk.
Ők pénzügyi okok miatt visszaléptek, mi meg jelentkeztünk, természetesen mindenféle hatástanulmányok és pénzügyi fedezet nélkül – Orbán szerint az ország gazdasági fejlődése ad biztos alapot a rendezésnek.
Ennek nagyon örülök, hiszen a magyar gazdaság ezidáig olyannak tűnt, mint a háziliba – szárnyalni nem tudott, csak gágogni, míg most kiderült, hogy tulajdonképpen egy álruhás kanadai lúd, mely büszkén és megállíthatatlanul szárnyal az égen.

Persze, mindenki másra büszke, én legszívesebben arra büszkülnék, ha ebben az országban nem lenne alacsonyabb a minimálbér, mint a létminimum, ha az ország fele nem nyomorogna, ha a gyermekek előtt kinyílna a felemelkedés útja.
Ha olyankor, mikor állami szinten is kilóg a fenekünk a gatyából, nem kezdenénk vad urizálásba, hanem a céljaink között világos sorrendet állítanánk, és szép ütemesen meg is valósítanánk azokat.
Lehetőleg a kalandvágyból még itthon maradt kilencmillió magyarnak kedvezve, nem húszezer idióta vandálnak, akik be se mennek a számukra 2006-os szereplésük fizetségeképpen épített stadionokba.


A nagyobb baj az, hogy ez csak a kezdet.
Nem akadékoskodnék, ha a tét az lenne csak, hogy emiatt nem épül fel a Röjtökmuzsaj, Bivalytosznád meg Lúdvár fűtött gyepű, egyenként negyvenezres stadionja - sag schon -, de a Nemzeti Félgéntérkép máris nekilátott az olimpia szervezésének.
Állítom, Győző papa Moldovát olvashatott, miközben az ő megalkotásán ügyködött, ezt a komát csak kottából lehetett összeszerkeszteni…
Itt van előtte Görögország példája, mely nem kis részben az athéni olimpiának köszönheti gazdasága összeomlását - már éppen olyan hangokat hallat, mint Móricka nagypapája, mikor a vastüdőt Móricka elvitte a MÉH-be, de nem tanul belőle.
A diktátorok szeretnek monumentális dolgokat alkotni, ez alól ő sem kivétel.
A diktátorok viszont meg szoktak bukni, alkotásaik meg legfeljebb mementóként ágaskodnak ki a gaztengerből, hogy a nép tanuljon, legalábbis, aki még életben van közülük.

Ez az ember nem érzékeli a bajt, pedig a pénzügyi rendszer összeomlása nem sok jóval kecsegtet.
Ezt már környezte is érzi és elkezdődött a lassú leszakadás tőle.
Rogánt valószínűleg oda kell dobni a farkasoknak, így Lázár vetélytárs nélkül marad, a Fidesz kemény magja meg már a múlté, így valószínűleg ő lesz Süsü utódja.
Már meg is kezdte menetelését a hatalomba, szorgalmasan smirglizi magát, éppen a köztisztviselőket próbálja kézhez szoktatni – harminc-ötven százalékos béremelést ígér nekik jövőre.
Mondjuk Medgyessy is ezzel kezdte.

Mindenesetre a budapesti olimpián Orbán már nemigen fog integetni a népnek, addigra már régen a nyelvén fog táncolni, és még örülhet is, hogy kényelmes cellája van, gumi falakkal…
Hogy velünk mi lesz?
Ki tudja.
De rettenetes dolognak kell történnie ahhoz, hogy feledésre ítélje Orbán ámokfutását.
Azért reménykedjünk…

:O)))