2016. február 4., csütörtök

VITAKÉRDÉS

Lázár szerint a KLIK léte nem lehet vitakérdés.
Közvetlen azután mondta ezt, hogy arra kérte a tanerőket, ne vigyenek az iskolába politikát.
Vicces gyerek ez a Jankó, jópofa dolog, mikor egy okos ember hülyéskedik.
Bizonyára ő is érzi ezt, de hát nem tehet róla, neki nem az a dolga, hogy értelmesen beszéljen, hanem az, hogy szeretett főnöke szekerét tolja, és ő teszi is ezt, nem él vissza vele, hogy ebben a magas színvonalú kormányban ő az egyetlen írástudó a sok funkcionális analfabéta között.
Na, de ez a duma azért túlzás.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy a politika közéleti tevékenység, míg az iskola a közélet része.
Aki a közéletben aktív vagy passzív módon részt vesz, az mind-mind politizál.
Akkor is, ha nem politizál, ugyanis a passzivitásával vagy egyetértését vagy beletörődését fejezi ki a fennálló rendszerrel kapcsolatban, és ezen ne csak politikai rendszert értsünk, érthetünk akár oktatási rendszert is.
Hogy az oktatási rendszer ide jutott, abban vastagon benne van a magyar jobboldal politikája, kezdve az állami oktatási rendszer szétverésétől az egyházak szerepvállalásán át az egyen-tankönyvekig.
Kell hozzá pofa, hogy ezek után valaki a tanárokon kérje számon azt, hogy az iskolákban politizálnak, legfőképpen szakpolitikai szinten.



Az iskolákba nem ők viszik be a politikát, hanem a hatalom vitte be azt, a sok baromságával, idióta intézkedéseivel, parancsuralmi rendszerének bevezetésével.
Az nem politika tán?
Az oktatás rendszerének felforgatása, a központosítás, a pedagógus önállóságának megvonása tán nem politika?

Dehogynem.
Hát akkor ne csodálkozzanak, ha a pedagógus ott politizál, ahol él, és rettenetesen örüljenek, hogy leginkább csak szakpolitikai kérdésekkel foglalkozik, holott az oktatáspolitika visszahat a társadalomra, tehát elvileg foglalkozhatnának a szegregációval, a szegénységgel, a történelemoktatás egyoldalúságával, a kenetes hazafiaskodási igényekkel?
Lázár ezt pontosan tudja, de ha egyszer a Fidesz és nemzeti focialista Vezére a megfélmlítés és a zsarolás politikáját akarja érvényre juttatni, akkor a jó katona teljesíti a parancsot - és Lázár jó katona.

Csak azt nem érti meg, hogy hosszú távon a jó katona is veszíthet egy rossz célok érdekében folytatott háborúban.
Keitel, Rommel és a többiek a Wehrmacht jó katonái voltak, mégis rosszul végezték.
El lehetne ezen töprengeniük némelyeknek, mielőtt még nem késő.



Azt mondja Lázár, hogy a KLIK léte nem lehet vitakérdés.
A miniszter óriási tévedésben van.
Ha ez egy megbokrosodott tanyasi iskolaigazgató ötlete lenne, még akkor is kétséges, hogy egy magát demokratikusnak hirdető országban lehetne-e ezzel lerázni az érintettet, de látnivaló: a szakma ezzel egyetért.
És ha egyetért, akkor arról kell tárgyalni, ami az egyik tárgyalófél szerint probléma, nem pedig arról, ami a másik tárgyalófélnek kellemes.
Ha a pedagógusok azt követelnék, hogy a tárgyalásokon a hatlalom képviselője minden alkalommal egy húszezresekkel kitömött malacperselyt cipeljen a hóna alatt, emlékeztetve arra, hogy mekkora összegekkel támogatta a kormány Csányi meg Mészáros Lőrinc malac és borjúnevelési projektjeit, akkor arról a követelésről kellene tárgyalnia.

Hogy Lázár nincs tisztában a demokrácia játékszabályaival, az bocsánatos bűn, hiszen azokban a körökben, melyekben ő cipelte a táskát nem volt divatban a demokrácia gyakorlása, csak a hirdetése.
De az, hogy nincs tisztában a helyzetével, az bizony hiba.
Ha a pedagógusok durcásak lesznek és leállnak a tanítással, akkor nem biztos, hogy akadna helyettük hirtelen más, akit felállíthatnának a katedrára.
A félelem ragályos, de valaki elmagyarázhatná neki, hogy a bátorság is ragályos betegség, márpedig a pedagógusok és neveltjeik ma megfelelnek a klasszikus Marxi megállapításnak: csak láncaikat veszthetik...


Azért éreztem fontosnak ezeket a dolgokat megírni, mert tartok attől, hogy a szombati tüntetés előtt néhányan elbizonytalanodnak,
Az lenne jó, ha ezek az emberek a kormányoldal képviselői lennének.
Ha Orbán Viktor elve az, hogy ha a kisvasútja ellen tiltakoznak, akkor meg kell hosszabbítani a vonalát Vlagyivosztokig, akkor a pedagógusok is
hozzácsaphatnának még egy-két követelést az eddigiekhez.

Nagy a tét.
Ha a pedagógusok meghátrálnak, az kihat a többi ágazatra is, ha kitartanak és győznek, akkor a többiek esélyeit is jelentősen növelik.
A pedgógusoknak tanítaniuk kell.

Nem csak a gyerekeket, hanem az egész népet - most éppen demokráciára, érdekérvényesítésre, bátorságra.

Ha lehet, nem középiskolás fokon...

:O)))

2016. február 3., szerda

VISSZASZERZETT BECSÜLET

Nézem a pedagógusok miskolci tüntetését, és hosszú évek óta először érzek irántuk és szakszervezeti vezetőik iránt feltételek nélküli tiszteletet.
Természetesen ezidáig is tiszteltem gyermekekért végzett munkájukat, a településekért végzett tevékenységüket, de ezeket az érzéseket mindig beárnyékolták folyamatos megalkuvásaik, melyek kétségbe vonták alkalmasságukat a jövő nemzedékeinek oktatására, nevelésére.

Hiszen milyen példát ad az, akivel szinte mindent meg lehet csinálni, akinek a legnagyobb baromságokat is le lehet tuszkolni a torkán, aki képtelen a rá bízott fiatalok érdekeinek következetes képviseletére?
Aki szó nélkül eltűri, hogy elvegyék a beleszólása lehetőségét intézménye tevékenységébe, akit máról-holnapra alattvalói létbe kényszeríthetnek, akinek a kezéből úgy csavarják ki évtizedek munkájával megszerzett jogait, hogy még csak ellenállást sem tanusít, akiknek minden porcikája félelmet sugároz - hát hogy lesz az ilyen emberből példakép és minta a jövő generációi előtt?
Jó, elismerem, volt egy-két pozitív példa is, de a többség tűrt és beletörődött, mondván, majd csak lesz valahogy.


Aztán mára kiderült: nem lesz sehogy.
Ott dolgoznak egy szétvert és ellehetetlenített oktatási rendszerben, mint a gályarabok a léket kapott hajón, ahol felére csökkentett ételadagok mellett dupla csapásszámmal kellene húzni az evezőt, mert a kapitány vizisízni akar.
Hogy erre ráébredjenek, idő kellett, sok idő, tán túl sok idő is, hiszen ha az első alkalommal a mostanihoz hasonlóképpen reagálnak, akkor a hatalom is meggondolta volna, hogy merjen-e ujjat húzni a talán legbefolyásosabb választói csoporttal, kiknek minden megmozdulása országos jelentőségű és országos visszhangot vált ki.
Ehhez persze meg kell mozdulni, méghozzá dühhel és haraggal, mert a hatalom olyan, mint a kutya, megérzi azt is, ha félnek tőle, de megérzi azt is, ha erővel és elszántsággal áll szemben.
Most utóbbit érezheti.

Jóllehet még ugat, de kezdi már a farkát a lába közé húzni.
A pedagógusok felemelték a fejüket és dühösek.
És ami felettébb rokonszenves bennük az az, hogy nem csak és nem főként önmagukért dühösek, hanem tanítványaikért, a jövőért állnak ki.
Ez az igazi hazafiság, nem pedig az a néphülyítő hazudozás, mellyel a hatalom iparkodik elkendőzni a bajokat, melyek ugyan ma az iskolák környékén tapasztalhatók, de valójában égető társadalmi problémák.


Emellett természetesen a pedagógus-társadalomnak is megvannak a maga bajai, sajátos érdekei, melyeket ugyancsak érvényre illene juttatni, mert csak akkor lesz ép az új nemzedékek sora, ha mentálisan ép pedagógusok munkálkodnak személyisége pallérozásán, márpedig a nyomor felzabálja a mentálisan ép személyiséget.
Ha egy pedagógusnak megélhetési gondokkal kell küzdenie, ha meg kell osztania energiáit és figyelmét tanítványai és másod és harmadállása között, hát az bizony meg fog látszani az eredményen is.
Nem szólva az oktatáson túli hatásokon, a nevelésen, a példaadáson.
Ha a hajdani portosz modell szerinti bokacsattogtatós szolgákat nevel az iskola, akkor ahhoz ugyanilyen tanárok kellenek.
Ezt erőszakkal és a madzag állandó mézesen tartásával el lehet érni talán, de ez esetben a bosszút az iskola által kibocsátott emberek minősége hordozza magában.
Rendes emberek lesznek ők, sokat is fognak dolgozni, de soha meg nem fogják érteni, hogy miért bizonyul a teljesítményük mégis kevésnek a XXI. század követelményeihez képest.

Az ő teljesítményeik összessége lesz a társadalom teljesítménye, márpedig ha a sok elégtelen teljesítményt összeadjuk, abból csak elégtelen társadalmi és gazdasági teljesítmény lesz az egyenleg.
Ha a társadalom fejlődésének öt területén egyest kapunk, azokból, ha összeadjuk, nem lesz ötös, az összeadva is
 csak elégtelen marad, ez pedig az ország számára a legriasztóbb perspektíva.
Hajdan diákjaink helyt álltak nemzetközti összehasonlításban, ma már a futottak még kategóriában is a sereghajtók között vagyunk, és sehol semmi esély nem látszik a fejlődésre.

Ma lepusztult iskolákban, elégtelen körülmények között, frusztrált és megfélemlített, nyomorban tartott pedagógusok foglalkoznak gyertmekeinkkel, unokáinkkal, XIX. századi elvek alapján.
Túlterhelt gyerekek érik el a szégyenletes eredményeket, tanáraikkal együtt gyakorolván a gondolkodás nélküli egyszerre lépés tudományát, miközben énekelgetik: aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.

Sajnos, ma már az sem kap rétest, aki egyszerre lép, legfeljebb őt nem vágják nyakon az ételosztó süteményes kanállal, de ez se biztos.
Hol vannak már a szép liberális álmok az elektronikus tábláról, a minden iskola számára elérhető információs sztrádáról, a szegregáció megszűntetéséről, a felzárkóztatásról?
Az iskolák nagyszámú funkcionális analfabétát eresztenek a társadalomra, akiknek munkaerő-piaci értéke a nulla felé konvergál, nemhogy csökkentve, de erősítve a társadalmi tragédiát, kizárva a társadalmi mobilitásnak még csak az álmát is.
Szentnek kell lennie annak a pedagógusnak, aki ezek között a körülmények között lámpás tud lenni ebben az óegyiptomi sötétségben.


Ma azért remény ébredt bennem, hiszen a miskolciak megmutatták, hogy aki libacombot akar enni, annak nem elég sohajtozni, hanem el kell kapni a bánatos baromfi nyakát, ehhez pedig összehangolt tevékenységre van szükség.
A liba ugyanis ravasz jószág, már azt hinnéd, hogy elkaptad, de hirtelen huss - odébb repül.

Utól lehet érni, csak el kell zárni előle a menekülés útját.
Nem kell meghatódni a hirtelen támadt engedékenységen, a kenetes dummákon, az igérgetéseken, és ha a hatalom a hazát emlegeti, akkor tudtára kell adni: rablóbanda, mi vagyunk a haza!
Mintha a szaklszervezetek is rájöttek volna, hogy mi a feladatuk, és talán nem tévesztik össze a szükséges kompromisszumok keresését és kimunkálását a különféle zsarolások ellőtti főhajtással.
Vannak még eszközök, melyekkel irányt lehet szabni a folyamatoknak, melyekkel rá lehet kényszeríteni a hatalmat, hogy kedvenc Klebelsbergét tegye félre és igazi szakemberekkel, valódi szakértők bevonásával dolgozza ki a közoktatás-köznevelés új, XXI. századi rendszerét.
Olyan rendszert, melyben a fiatal megtanul írni-olvasni, és olyanná tudják formálni az iskolában töltött évek, melynek eredményeképpen sikerrel tud bekapcsolódni a társadalmi munkamegosztásba, nem a kedves papa pénztárcájának, hanem a képességeinek megfelelő szinten.
Olyan óvoda, iskola kell, melyben jól érzi magát diák és tanár egyaránt, ahol a fiatal személyisége kibontakozhat, ahol végre nem azt akarják bebizonyítani, hogy milyen ostoba.
Olyan iskola, ahol a tanár értelmét és eredményét látja a munkának, ahol nem azt kell éreznie, hogy szellemi fűnyírókezelő, akinek egyforma magasra (alacsonyra...) kell nyírni a pázsitot, hanem aki olyan kertész, mely minden növényének azokat a körülményeket biztosítja, melyek számára a legoptimálisabbak.
És ahol megbecsülik, nem csak erkölcsileg, de anyagilag is.


Most úgy tűnik, mintha a a pedagógusok vissza tudnák szerezni kissé megtépázott becsületüket, ki tudnának lépni a szolgalétből, de nem szabad beérni ezzel és elégedetten hátradőlni.
Folytatni kell a harcot, és nem hallgatni azokra, akik azt mondják, hogy a pedagógus nem sztrájkolhat, nem tüntetgethet, hanem tanítania kell, ha esik, ha fúj.
Rendben van.
Ha a hatalom nem enged, hát be kell menni az iskolákba, és tanítani kell.

Mondjuk matematika helyett a demokráciát, a magyar irodalom helyett az állam szerepéről kell átmenetilleg beszélni, a történelem helyett az önkényuralmi módszerekről, a napi testnevelés helyett meg a stadionok társadalmi hasznát kell összevetni a helyi tornatermek társadalmi hasznosságával.
Tanítani lehetne a korrupció természetéről, a parlamentarizmusról, arról. hogy ki kinek a szolgája, és arról, hogy milyen lenne a kívánatos társadalom a XXI. század Magyarországán.
Lehetne tanítani a tömegmanipulációról, a világban végbemenő folyamatokról, a nagyhatalmakról, az egypólusú világ megszűnéséről, az internet hasznáról és veszélyeiről, a kultúrák sokszínűeégéről, a globalizációról - sok mindenről, ami talán hasznosabb lenne, mint deriválást tanítani az általános iskolákban.   

A társadalmi bizalom kényes jószág, ha egyszer sikerül visszaszerezni, az kivételes kegyelmi pillanat.
Nem lenne jó eltékozolni, mert elveszíteni roppant könnyű.

Szerintem a társadalom most azt várja, hogy a pedagógusok tartsanak ki, és mutassák meg, hogy eredményt lehet elérni, ha mindahányan - diák-tanár-szülők - egyként akarjuk.
A hatalom meg fog hátrálni.
Ha a pedagógusok hátrálnak meg, akkor még nagyobb a baj, mint gondoljuk.
Szombaton eldől a dolog, együtt kell követelni velük a normális iskolát, a jelenlegi állapotok azonnali felszámolását.

Ezzel az oktatási kormányzattal nem tárgyalni kell, ezeket el kell zavarni világgá, lehetőleg azonnal.
Ha tízezren leszünk a Kossuth téren, ez illúzió marad.

Ha százezren, akkor reális lehetőség.
Ha kétszázezren felül, akkor elmondhatjuk: döntöttünk.
Nagy a felelősség, ennek tudatában kell dolgozniuk a szervezőknek.

Remélem, ők is érzik ezt.


:O)))

2016. február 2., kedd

HA EGY SZIKLA ELKEZD GURULNI...

... a hegy tetejéről, akkor az nem egy azonnali, gyors és folyamatos mozgás.
Hogy útjára indítsák, kellenek hozzá emberek, kellenek eszközök, melyek alkalmasak arra, hogy az évek során a talajba süppedt súlyos kőtömböt kimozdítsák, kellenek munkavezetők, akik megmutatják az embereknek, hogy melyik oldalról, merrefelé kell ezt a sziklát görgetni.
És kell ok, mely elég erős ahhoz, hogy a résztvevők el is higgyék, hogy a szikla legurítása az ő érdeküket szolgálja, merthogy a hegy tövében ott táborozik a népnyúzók kicsi, de erőszakos csapata, meg a hozzájuk csapódott szolgalelkűek és haszonlesők serege.
A hegy legyen mondjuk a társadalom, a szikla az évek során felszaporodott társadalmi elégedetlenség és düh, a hegy tövében meg táborozzon mondjuk a Fidesznek becézett maffiózók csapata.

A szikla feszegetését már régebben elkezdték sokan, de nem elegen.
A  többség leginkább beletörődően legyintett - ott van az a szikla már régen, ha azt lelökjük, lesz helyette másik, nem éri meg a fáradságot!
Voltak, akik szerint ez a világ sora, a szikla úgyis ottmarad, mert a hegy tövében táborozók őrzik azt, ha valaki el akarja mozdítani, úgyis fejbeverik egy NER nevű szerkezettel, mely vazallusok és pár filléren megvett szerencsétlenek kitépett karjaiból készült, melyek azonnal hadonászni kezdenek, ha veszély fenyegeti szeretett sziklájukat, melyben egy porszemecskét a magukénak gondolnak.
Ne tegyünk hát semmit, jobb a békesség.
És mégis, mintha egyre többen lézengenének a szikla körül, némelyikük már ügyibevaló gerendákat is cipel, miközben retteg, mert látott már ilyen gerendákból kereszteket ácsolni, aztán felállítani a Capuából Rómába vezető út mentén,
Forradalmárkodni veszélyes üzem.


A világ népessége két részre szakadt, az emberiség egy százaléka birtokolja az összes vagyon felét, míg a társadalmak fele csak a vagyon egy százalékát. 
A társadalmak felső tíz százalékánál van a vagyon 87 százaléka, és ez a vagyon folyamatosan növekszik, miközben a szegényekhez semmi sem kerül belőle.
Ez a trend az utóbbi években felgyorsult, és a mi országunk sem kivétel, a gazdagok itt is egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek, előbbiek természetesen az utóbbiak rovására gazdagodnak.
Talán még ez se lenne baj, de a mi társadalmunk újgazdagjai képtelenek az önmérsékletre, a libasültből a csontokat tövig lerágják, egy fecnyi hús, annyi nem marad azoknak, akik az székük mögött várnák a nekik vetett falatokat, de még a csontokat is inkább adják a kutyáiknak, mint a szegényeknek.
Fenn lehet tartani ezt az állapotot ideig-óráig, de eljön majd az a pont, amikor az éhség átcsap erőszakba, de akkor jaj lesz ezeknek, ezerszer is jaj.
Nem csak az élelemről van itt szó, hanem az enberek egyszeri és megismételhetetlen életéről, gyermekeik sorsáról, jövőjéről, mely már megszületésük pillanatában eldőlt.
Az asszonyról, akinek nem jut pénz a gyógyszerei kiváltására, a gyerekről, aki ott alszik hajléktalan apjával-anyjával a város szélén, az erdőben, miközben a politika családbarátságról hazudozik.
A száz fagyhalált haltról, meg akikről mégcsak nem is tudunk, mert a saját lakásukban hűltek ki, és miután egyébként is volt ezer bajuk, hát a halál oka lehetett kihűlés helyett akár Alzheimer kór is - elfelejtettek egy idő óta enni, meg fűteni - ilyen ez a betegség, nem igaz? 

A statisztika mindent elbír, a koncentrációs táborok lakói is túlnyomórészt tüdőgyulladásban haltak meg...


Emellett folyik ezeknek a suttyó tahóknak a dzsentroid urizálása, a vagyonuk mértani haladvány szerint szaporodik, a nép szeméből meg a vagyonbevallásukkal törlik ki a csipát.
Ha valaki egy ilyet elolvas, hát felforr a vére a vagyontalan Orbán, meg a léggömb-jellegű Pasa Park hallatán, miközben szót sem ejtenek Mészáros Lőrincről, akit bátran nevezhetünk Orbán bal zsebének, ha már nem akarjuk strómannak nevezni.
Orbán hordja a világ legérdekesebb öltönyét, ezen csak zsebek vannak mindenfelé, melyiket Kékessynek hívják, melyieket Vitézynek,  születtek erről már igen jó könyvek, nevekkel, mindenféle mutyik taglalásával, de a szereplők senkit nem pereltek be.
Amivel nem foglalkozunk, az nincs.
Az lett volna várható, hogy legalább a kádári középosztályt, az orvosokat, pedagógusokat békében hagyják, de a hiénától hiába várod a mértéktarást meg a diétát, a hiénának gyárilag zabálnia kell, míg csak az utolsó kis csontocskát is szét nem ropogtatja.
Nincs pénz az oktatásra, nincs pénz a pedagógusok bérére, akiknek az Úr - viselkedésük miatt, bosszúból - megadta a jelenlegi hatalom összevetésének lehetőségét a hajdani, elátkozott szocialista kormánnyal, vagy a józan ésszel.
A kórházak lerobbantak, a háziorvosok lassan járókerettel mennek az íróasztaltól a vizsgálóágyig, pénz nincs, csak gigantomán tervek vannak óriás kórházakról.
Építeni kell, mert az építésből lehet lecsípni a sápot, a beteg meg nyugodjék békében.

Aztán majd az új épület is lerobban, mert fenntartására, üzemeltetésére, karbantartására nem lesz pénz.
Benne javasasszonyok gyógyítanak varjúhájjal, sámánok püfölik majd a dobot, mert orvos sem lesz, leszámítva a bangladesi belgyógyászt, akit magunkhoz tudtunk nagykeservesen csábítani.



Most úgy látszik, hogy az áldozatok kezdenek ébredezni, elindultak mindenféle mozgalmak a pedagógusoknál, az egészségügyben, a közlekedésben.

Némelyik szakszervezet is feléledt a hibernálásból, Gaskót már seggberúgták, bár egyelőre még kispárnát kötöttek előtte a fenekére, de eljön még az idő, mikor őt és társait is vizes, szappanos lábbal, ugye...
Ez azért üdvös fejlemény, mert alkalmat ad arra, hogy a rendszer szolgái elbizonytalanodva elspekuláljanak a jövőjükről, melyhez én - parttalan optimizmusom mellett, hitemben az emberi értelemben és jóságban nem megingatva - ajánlom nekik tanulmányozásra a koncentrációs táborok őreinek és kápóinak sorsát...
És reménykedek abban, hogy a pártok is felzárkóznak az ébredező tömeghangulathoz, és addig zavarják világgá korrupt és ezerszer leszerepelt politikusaikat, míg nem a tömeg teszi ezt, mert akkor igen sebesen kell szedni a lábaikat, hogy elkerüljék az érett gyümölcs szindrómát.
A tömeg nem szokott érteni a cizellált finomságokhoz, csak dönt-borít és gyilkolászik - éredkes, az ilyen feladatokra mindig van vállakozó - sokszor az áldozat ódákat tudna zengeni gyilkosa nyelvének minőségéről - a világ már csak ilyen.
Aki a fővárosban él, annak kevés fogalma van arról, hogy milyen a helyzet vidéken- mínusz Felcsút.
És arról sincs fogalma, hogy mi lesz, ha kihal a TSZ-nyugdíjas generáció,  merthogy akkor valóban lehet majd kerülgetni az utakon a hullákat.
Ezért is érdekes a mai helyzet, a találkozás a Nagy Sziklánál.


Már mozog, kicsit meg is emelik néhányan, de ez még nem az igazi.
Majd amikor átbillen a súlypontján, és elkezd lefelé gördülni.
Először lassan, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban, időnként a levegőbe ugorva, először csak egy-két óvatlan maffiózót csapva agyon, aki keresztbe akar feküdni előtte, hátha feltartóztatható, de mire a völgybe ér, addigra megállíthatatlan lesz és agyonveri ezt az egész büdös bagázst.
És akkor őröket kell álítani, hogy az életben soha többé ne kerülhessen még egy ilyen szikla a társadalom nyakába.

Gazdagodjon a vállakozó, de adjon az alkalmazottjának is tisztes megélhetést, az állam gondoskodjon a gyerekekről, adjon nekik jövőt, az időseknek meg békés, nyugodt életet...
És a dolgozóknak munkát, mert a munka felemel, a munkanélküliség meg felzabálja az erkölcsöt.
Esetleg egy békés, nyugodt Magyar Köztársaságot.



A sziklából meg faragjunk emlékművet, a szikla alól kinyúló ernyedt bronz kéz fölé véssük fel: így jár mindenki, aki elárulja a népet...

:O)))

2016. február 1., hétfő

LÁZAS TEVÉKENYSÉGGEL LEPLEZETT SEMMITTEVÉS

Poci utazik.
Szinte főállásban, merhogy utazni jó, főleg ha ezt első osztályon teheti az ember.
Ha ilyenkor az ember tízmillió magyar seggeként terpeszkedhet az ülésén, a háládatlan mezei választópolgár meg azt kívánja neki, hogy a megtett kilométereket a Wizz Air economy classának luxusülésein tegye meg.
Ne csak a légitársaságban legyen része - rossz nyelvek szerint -, legyen része a magas szintű kényelemben is, melyet látván bármelyik szardínia-konzerv gyártója zokogna az irigységtől.
Az utazásnak az a nagy előnye, hogy nincs az ember itthon, így nem kell naponta szembetalálkoznia saját dilettantizmusa következményeivel, csak becsukja a szemét hátradől a ülésben, belekortyol a whiskybe és máris elhiszi, amit hirdet - az ország felvirágzását, magyarember felhőtlen boldogságát.
Közben elmereng az utazás kapcsán realizálható eredményeken: sokszor nyolc az negyvennyolc X 20% az annyimint jajdesok, majd az Anikó elkönyveli, a szerződéseket meg felvezeti a Strómanok Könyvébe - de szép is lesz!


Merthogy utaztunk idén már Mongóliába, hol Pocogány azt találta nyilatkozni, hogy mindkét nép egyformán sikeres bizonyos összefüggésekben, emellett hosszú évek után visszatértünk Mongóliába.
A frász tört ki, hogy esetleg Csimedin Szaikhanbideg kormányfő is megígéri, hogy ők is visszatérnek hozzánk.
De nem, így aztán a gazdasági kérdésekre helyezték a hangsúlyt, és ünnepélyesen bejelentett egy huszonöt millió dolláros, EXIMBANK által nyújtott hitelt egy borkombinát felújításához, mely a világban máshol ismeretlen, úgynevezett keceli tablettás legmodernebb technológiával történő előállítását és palackozását fogja segíteni mongol testvéreinknél.
Együtt fogunk működni a fejlett mongol állattenyésztéssel is, a Legnagyobb Hazai Vállalkozó vágóhídja jakot fog vágni, mi meg jó pofát vágunk hozzá, különben nem kapunk csirkefarhátat se!
A Legnagyobb Magyar Üzletlánc ezentúl kumisszal és tevehússal kedveskedik majd vásárlóinak.

Tiltakozom - nem adom a púpom!
A hitel törlesztése szárított teveszarral fog történni, Paks esetleges meghiúsulása esetén ezzel a környezetbarát technológiával fogják forrpontra hevíteni magyarember vérét, ha esetleg túlélné az éves, rendes kriopatikus terápiát, mely az egyes szervek, vagy akár a teljes test hűtésén alapul.
Ártunk és ormányunk ezt díjmentesen biztosítja elesett polgárainak, mely nagyfokú szociális érzékenységre utal.
Ezt irigyelhette meg Bokros Lajos is, mikor a Kossuth téri baráti találkozót szervezte.

A következő uticél Bulgária volt, velük is testvérek vagyunk - kivel nem - nagyon jól mutatott a Mi Vezérünk az aktuális Dimitrov mellett, aki szép nagyra nőtt bácsi.
Amikor egymás mellett álltak, azonnal kiderült, hogy a sors igazságtalan, de végtére is Napoleont se vették volna fel a Buckingham palota őrzésére, mégis mekkora nagy ember volt, csak a szarkofágja három méter hosszú.
Viktornak is ekkora lesz, a tövében tábla, melyen megmagyarázzák, hogy mi az a "kofág"!
Napóleont Szent Ilona szigetére küldték, miután, nagysokára megelégelték a hepciáskodásait.
Szerintem nekünk is megérné, hogy a mi Napoleonunkat száműzzük Szent Margit szigetére, ellenne ott békésen, mi is itt a Duna védelmében, nem egy Hosszú Katinka-alkat, ellenben mindent utál, ami hosszú, még a tőzsdén is shortolni szokott.
Bulgária elnökét is kitüntettük, megkapta a kerítésdrótot a pengékkel és tölgyfalombbal, majd kölcsönösen tiiszteltük egymást, ez pedig igen nagy dolog, merthogy a Vezér szerint a tisztelet Európában manapság hiánycikk.
Például őt se tiszteli senki, jóllehet ő az Unió falbontó golyója, csak rá nem ül még egyelőre Miley Cyrus , viszont a forma ellen senki nem vethet fel kifogásokat.
Vazallusai hiába próbálják meggyőzni arról, hogy amikor Merkel találkozásaik alkalmából maga elé suttogja: Du kleine Ratte, akkor az azt jelenti, hogy valóságos titkos belső tanácsosom vagy, merthogy az arckifejezést, meg amikor leköpi őt, nem találja ezzel a kifejezéssel egybevágónak.

Erről a tiszteletről egyébként a Keresztapában olvashatott, és annyira megtetszett neki, hogy már utasította is a caporegimeket, hogy akiről kiderül a tisztelet hiánya, az kapjon betoncsizmát és építség be a Tisztelet Házának alapjába.

Persze a fáradozás elnyeri méltó jutalmát, ki kell valahol pihenni a kumiszt meg a sopszkát, mi sem alkalmasabb erre, mint Indonézia, ahol találkozhatott sok kis muszlimmal.
Szakértők szerint az indonéz nép kedves, mosolygós, barátságos és szerető szívű, csak az a baj, hogy úgy tíz-tizenöt évenként bekattan és akkor legyilkol egymillió kommunistát, máskor ugyanennyi keresztényt, esetleg európait, a világ túlnépesedése elleni küzdelem jegyében.
Mi a magyar gógyit ajánlotuk fel nekik, ők pedig az erőt, mely velük van, hiszen a legutóbbi terrortámadás után is három-négy óra alatt stabilizálták a helyzetet, mi meg itt lacafacázunk ezzel a rendkívüli állapottal...

Kötöttünk halászati megállapodást is, melynek értelmében mi deklaráltuk, hogy nem halászunk pörölycápára az Indonéz parti vízeken, ők pedig nem tépik ki Áder keéből a pecabotot a Balaton partján.
A népes delegáció esténként kormányülést tartott, meglátogatták a jogdjakartai szultánt, a Vezér tanulmányozta a címet, mint a kissé elkoptatott "Nemzetvezető" helyett alkalmazható megnevezést - tetszik neki.
Balit, az Istenek Szigetét nem keresték fel, Nagyurunknak nem tetszett a többesszám, mi egy Istent kell, hogy tiszteljünk, keresztneve Viktor.


Persze hátra van még a feketeleves, idézése van február közepére Vlagyimír Vlagyimírovicshoz is, ahol válaszolnia kell néhány kínos kérdésre.
Tanácsadói azzal vigasztalják, hogy Putyinnak nincs pénze a paksi hitelre, ami parttalan optimizmusra vall, emellett azt bizonyítja, hogy ezek még soha nem láttak térképet, és abszolut tájékozatlanok a nagyságrendek tekintetében.
A kormányzati propaganda ugyan nem említi, de ha nem derül ki menet közben, hogy Indonéziában beléptünk az ASEAN szervezetébe, akkor még van esélyünk belépni a FÁK tagországai közé.
Mindenesetre ha Moszkva felől kattogás hallik, akkor az nem sarkantyúpengés, hanem bokacsattogás...
Utána persze lehet menni raportra nyugatra is, habár az amerikaiaknál már olyan mélyen elkaparta magát, mint egy vakond, csak le ne fejelje a rotációs kapát.

Szóval, diplomáciai nagyüzem folyik, a közeljövőben felvesszük a kapcsolatot a kanadai eszkimókokkal, és a brazil esőerdőkben is él néhány ígéretes törzs.
A kormánymegbízottak Indonéziában is körülnéztek és tapogatózó tárgyalásokat folytattak Borneon a helyi lakosok vezetőjével, a Nagy Ezüsthátúval, de távozásuk után három órával a gorillák nekimentek az orangutánoknak, talán úgy tizenöt év múlva béke lehet arrafelé is.

Hogy felénk mikor?
Fene tudja, itt talán soha nem lesz béke.

Végtére is magyarok lennénk, nem igaz?
:O)))

2016. január 30., szombat

ÍTÉLET - IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL

A vörösiszap-katasztrófa ügyében megszületett ítélet sok embernél kiverte a biztosítékot.
Miután a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai tározójából kiömlött zagy elöntött három települést és tíz ember halálát okozta, az emberek felelőst kerestek, de a jelenlegi ítélet ezt az igényüket nem elégíti ki. 

A bíróság mind a tizenöt vádlottat felmentette, egyben megállapította, hogy a katasztrófa altalaj eredetű stabilitásvesztés miatt következett be, ez ellen pedig a vádlottak nemigen védekezhettek.
Lehet, hogy rossz a hasonlat, de ez valami olyasmi. mint amikor építesz egy házat az utcasorban fekvő telkedre, mely alatt ott húzódik egy barlang, melyet senki sem ismer, aztán egyszer a barlang beomlik és elnyeli a házad, meg még a szomszédaid házait is.
Te pedig ott állsz tanácstalanul, hiszen valakinek csak felelősnek illene lennie azért, hogy életed munkájának eredménye pillanatok alatt elenyészett.

Természetes emberi törekvés ez, az orvosok tudnának erről sokat mesélni, akik mindent megtettek a gyógyíthatatlan kórban elhúnyt betegért, a halál bekövetkezte után a feldúlt hozzátartozók mégis rajtuk akarnak bosszút állni a sors igazságtalanságaiért.
Keresik az okot, mely csakis emberi mulasztásban lelhető fel megnyugtató módon.

Utána jöhet a bosszú, - szemet szemért, ugye - és helyreáll a világ rendje.

A szerencsétlenség után a társadalom jelesre vizsgázott, gyűjtést indított az áldozatoknak, az emberek ezerféle módon fejezték ki szolidarításukat az áldozatokkal.
A hatalom is tette a dolgát - kihasználva a társadalmi hangulatot iparszerű, vad lopásba kezdett.
Először is bűnözőket kreált a MAL Zrt tulajdonosaiból és vezetőiből, majd egy laza csuklómozdulattal megfosztotta őket tulajdonuktól, majd vezetőszáron sétáltatta egyiküket-másikukat, hadd lássa a nép, hogy a kormány hatékony - a végén Poci eredményt és ítéletet is hirdetett.
Bizonyította, hogy éber tekintete előtt, mellyel a múltba és jövőbe is lát, a föld mélye sem akadály - azonnal ítélkezett is, mindenféle bürtokraták, bírők és szakértők közbejötte nélkül, mondhatnánk, statáriálisan.
A nép egy része elégedetten bólogatott - gyorsaság, hatékonyság, minőség - Vezérünk a legokosabb a világon!
Persze voltak (és vannak) tisztázatlannak tűnő elemei a történetnek, de kicsire nem adunk, nem kellenek ide független szakértők, magyar embernek magyar szakértő, magyar seggbe magayar lófaxt!
Ilyankor persze mindig akadnak emberek túlfejlett fantáziával, akik azt feszegetik, hogy az ominózus gátroppanás kinek állhatott érdekében, aztán találnak is feltételezhető érintetteket a bányaipar környékén, de ezeket el  lehet intézni egy kézlegyintéssel: izgága fantaszták, diliházba az ilyenekkel.


Közben azért szó esett egy esetleges kisebb robbantásról, majd felépült egy harminc méter talpszélességű, hat méter magas, tetején hat méter széles új gát, melyhez a dolomitot Simicska unokatestvéreinek nevén üzemelő bányákból szállították, a költsége állítólag félmilliárd forint volt.
A kiömlő zagy a tároló tetején felgyülemlett esővíz volt, a maradék anyagot, a voltaképpeni vörösiszapot meg csak csákánnyal lehet megbontani, merthogy az annyira folyékony, mint amennyire Orbán tisztességes.
Azt se feledjük, hogy ekkor - 2010-ben - még nagyon éhes és éppenhogycsak milliárdos volt, hiszen éppencsak megkezdődött a Nagy Harácsolás.
A lakossági adakozásból összejött pénzekkel a mai napig nem számolt el senki, abból fizették az új gátakat, meg a közösségi intézményeket, ami dícséretes, csak a nép a pénzét nem Orbán vállalkozóinak szánta, hanem a károsultaknak, közvetlenül.
Na, addig álljanak féllábon, mire azt megkapják.
Ez az egész ügykezelés úgy undorító, ahogy van, ha valami tovább rombolta a társadalom bizalmát a politikában, akkor ez volt az.

Igaz, a választónak nem a bizalom a dolga, teljességgel elegendő, ha retteg, ha félti a munkahelyét, a családját.

A tisztázatlan ügy az elsőfokú ítélet után is tisztázatlan maradt, de nem ez az első és nem az utolsó.

Ha ebben a büdös életben lesz itt még egy tisztességes kormány és egy tisztességes ügyészség, akkor bőven lesz mit kivizsgálni.
Talán a Budapest Sportcsarnok leégésének ügyénél lehet kezdeni, és lehet folytatni bátran,  a leesett létrától a rendőrautóban bekövetkezett hirtelen szívhalálig, Simon Gábor pénzétől a Testnevelési Egyetem leégett sportcsarnokáig.
Hajdan Hitler hatalomrajutása után leégett a Reichstag, nagy tűz volt.
Felénk inkább apró tüzek vannak, viszont nincs egy akkora kis hangyafaxnyi Dimitrovunk se, mint amekkora a Vezérünk, és ez azért nagy baj.

De a szerződésátruházási módszer valahonnan ismerős: vagy az aláírása kerül a papírra, vagy az agyveleje, mondta a Keresztapa annak, aki nem akarta semmissé tenni hatályos szerződését, de nem is volt több vita.
Nálunk már csak azért sem, mert másnap az önkéntes jogkövető váratlanul elhalálozott.

Szégyen ez az egész, és bár a köztudatba vörösiszap-katasztrófaként épült be, ez azért mégiscsak egy narancsiszap-katasztrófa.
Egyszer - a többi tisztázatlan üggyel együtt - a végére kell majd járni.
Lesz erre társadalmi igény?

Ferenczi Krisztina egyszerre remélte és félte ezt a pillanatot.
Ő is meghalt, még élhetettvolna...
Putyin önkényuralmának ellenfeleit stronciummal küldik a halálba, nálunk a narancslé is elég mérgező.

Meglátjuk...

Ha megéljük, persze...

:O)))