EMPÁTIA

Tele vagyok empátiával.
Fiatalabb koromban persze inkább halikrával szerettem tele lenni, de az idő rohan, az ember azzal foglalkozzon, amire még képes, jelen esetben - a magam részéről például - rohadt empatikus vagyok.
Arra gondoltam, hogy bizonyára oka van annak, hogy az ország lakosságának egy jelentősnek mondható része a magyar jobboldalt támogatja, meg annak is oka lehet, hogy epét hány, mikor a liberálisokra terelődik a szó, és ezelőtt tizenöt évvel még azon is spekulálnom kellett, hogy miért is haragszik annyira a baloldalra - mára ez legalább tisztázódott.
Mára a magyar baloldalt bátran le lehet haragudni, adtak rá okot, nem is keveset, habár az okok nem azok, melyeket Magyarország másik fele mantrázni szokott.

Ami a magyar jobboldalt illeti, próbálom őket szeretni, de -sajnos - nagyon nehezen sikerül, mondhatnám azt is, hogy e területen kudarcot kudarcra halmozok.
Pedig vannak jobboldali meggyőződésű emberek, akiket kedvelek, van olyan is, akivel baráti jóviszonyban vagyok.
Persze ez is olyan, mint a vízzel való kapcsolat, ha egy kádnyi van belőle, akkor akár élvezetes is lehet, üdítő és kellemes, de ha beleejtenek az Atlanti Óceán hideg vízébe, akkor az már minden, csak nem barátságos, főként, ha a vacogós cápára gondolunk.
De azért kísérletezem, hátha képes leszek megérteni az indulatokat.

Itt vannak mindjárt a liberálisok.
Liberálisnak lenni nálunk érdekes műfaj, a maguk zárt kis világában jól elvannak egymás között, van egy idézet-gyűjteményük, melynek bemagolásából a lustábbak éppenhogy, a szorgalmasabbak elég jól megélnek, az csak a baj, hogy szó szerint kell ismerni, mert amikor a számonkérés folyik, akkor az utolsó betűig követelni kell az előírtak rigorózus betartását.
A jobboldali ezt tulajdonképpen szereti, mert ő maga sem szeret sajátfejűleg gondolkodni, emellett számára roppant rokonszenves gondolat, hogy őt hagyja békén mindenki, főleg az állam, tudja ő jól, hogy mit kell tennie.
Namármost ez a tiszta liberalizmus, ezzel csak egy baja van, hogy az eszme nem írja elő pontosan, hogy más, nála fejletlenebb népek hogyan kötelesek gondolkodni, hanem róluk is azt gondolja, hogy tudnak azok a saját fejükkel gondolkodni, ami csak zűrzavarhoz vezethet.
A jobboldali ember önmagával szemben szuperliberális, míg a társadalom többi tagjával szemben Dzsingisz kán népnevelési módszereit favorizálja, és csak a szomszédasszony megtekintése tartja vissza attól, hogy ne követelje az elfoglalt intézmények nődolgozóinak csoportos megpocsékolását házastársaik tetemeinek kupacán, a jobboldal vitézei által.
Röndnek muszáj lönni, - mondta a hajdani rendőr a kupléban. és ehhez a követeléshez boldogan csatlakozik a jobboldali érzelmű magyarember, és a rend azt jelenti, hogy őt nem abajgatja a hatalom, ellenben ő meg első körben szabadon seggberúghatja a cigányt, később pedig a nyílt utcán végezhet gatyavizitet, meggyőződni, hogy a vizsgált gyanús elem előírásszerű, avagy hiányos bőrkötésben ténfereg ebben a durva világban.

A jobboldal tele van hazaszeretettel.
Ez a hazaszeretet praktikusan pofázásban nyilvánul meg, és meglehetősen szelektív memóriában.
A hazáját szereti, de adót fizetni nem szeret - és itt máris találhatunk egy kapcsolódási pontot a baloldallal, merthogy adót csak a hülye fizet, magyarember kreatív adóoptimalizási eljárásokat alkalmaz, ezt néha államilag is támogatják, ilyenkor felépül egy-egy stadion és az adóhivatal úgy kerüli azokat, akik ezt alkalmazzák, mint a tüzet.
Persze élesebb politikai helyzetben a jobboldal tenni is szokott a hazáért, például papokat nyúz meg böllérbicskával, baloldali kisembereket herél, madárcsontú festőnőket lógat fel a fára, sorkatonákat lő halomra, drótkötélen huzigál végig halottakat a téren, miközben a többiek sztálinista gépírónőket rugdalnak.
Ez persze rokonszenvessé teszi őket bizonyos körökben, melyeket ma akár jobboldalnak is mondhatunk, igaz, inkább a szélének, vagy az aljának, nem is tudom, pontosan mi a helyes kifejezés.
A mainstream jobboldal elhatárolódik a túlzásoktól, például helytelennek tartja a drótkötelet, elég lett volna agyonlőni a delikvenst, de azért beszavazza a parlamentbe azt a bárcást, aki ott ugrált a téren, miközben egyéves gyermekére az isten tudja ki vigyázott.
Hogy miért szereti őket a nép - megfejthetetlen.
A magyar jobboldal ezidáig jót még nem tett ezzel az országgal, ellenben belehajtotta a magyart két világháborúba, halálba kergette párszázezer zsidó és nemzsidó honfitársunkat, megteremtette a hárommillió koldus országát, majd amikor a baloldal élhető országot teremtett, az első adandó alkalommal visszaállította a Rendet.
A hárommillió koldus megvan, az éhező gyerekek stimmelnek, a köznépnek kuss van örüljön, hogy él.
Nem volt könnyű, de amit huszonöt év alatt felépítettünk, annak huszonöt év kellett a rombadöntéséhez is, de végre sikerült!
Amikor a pokolban cigarettaszünet van és jön Belzebub, visszalökdösni a beutaltakat a fortyogó szarral teli katlanba, akkor lemerülés előtt  még odahúzzák az ikszet a jobboldali jelölt neve mellé, mert az megígéri nekik, hogy mire újból feljöhetnek a levegőre, addigra a szar nemzetiszínűre lesz festve, maga lesz a Mennyország.

Szidják Kádárt és a kádárizmust, de főleg a nemlétező komcsikat azok, akik csak köszönhettek annak a kornak, köszönhettek társadalmi felemelkedést, kultúrát, létbiztonságot, emberi életet.
Magyarországon nyolcszázezer párttag volt és hatszázezer KISZ-tag.
Ez - ha átszámítjuk családra, akkor két és fél - hárommillió embert jelent, gyakorlatilag minden családban volt "komcsi" - a jobboldali családokban is.
Megértem azokat, akik 1945-46-ban rettegtek attól a társadalmi berendezkedéstől, azt is megértem, hogy Rákosi rendszere nem szerettethette meg velük az eszmét, azt is tudom, hogy ma már illúzió lenne Kádár rendszerében gondolkodni, na de ettől még nem kellene meghülyülni.
Mint kiderült, nem kellett csajkával sorbanállni az egyforma ebédért, nem kerültek közös tulajdonba a nők, nem kellett pufajkát hordani, a kitelepítettek is visszatérhettek ötvenháromban, az ötvenhatos nagypofájúak is hazatérhettek legkésőbb hatvankettőben, aztán azóta meg eltelt néhány év.
Ebből a néhány évből az utolsó huszonöt lefele vitte a társadalmat, minden tekintetben.
Ma már éppen a sunyi diktatúra idejét éljük, de a magyar jobboldal még mindig nem ébredt fel.
Nem csodálkozom, amióta a világ világ, azóta a magyar jobboldal mindig döngő léptekkel masírozott elmebeteg vezérei után, ma is ez a helyzet.

Pedig van előtte példa jócskán, hova vezet a kritikátlan hitbuzgalom, és biztos vagyok benne, hogy vannak közöttük is olyanok, akik csendben szégyenkeznek.
Mindenesetre ha én jobboldali keresztény ember lennék, a pofámról leszakadna a bőr, ha arról olvasnék, hogy a parlamenti jobboldali kétharmad nem szavazza meg az éhező gyermekek ebédeltetésére szolgáló pénzösszeget, Krisztus születésnapja környékén.
Nem várok én csodát, hiszen Marx megmondta, hogy a lét meghatározza a tudatot, nekik meg sok esetben a létük függ attól, hogy paríroznak-e a hatalomnak, vagy nem.
Nem várok hősöket, kamikázékat, öngyilkos merénylőket, de azt azért elvárnám, hogy ne lelkesedjenek a maffiáért, a diktatúráért, és adott esetben álljanak mellénk.
Az a vágyálmom, hogy a magyar jobb és baloldal a programjaival versengjen a választópolgár kegyeiért, de ez a program konkrét legyen, megismerhető és ellenőrizhető.
Ne az egymással szembeni gyűlöletre építsen, hanem adjon választási lehetőséget, hadd döntse el a választó, hogy ki tudja hatékonyabban emelni az ország tekintélyét és a nép életszínvonalát.
Hogy ne kelljen egymástól tartanunk, ne kelljen egymásban ellenséget látnunk.
Szilárdan hiszem, hogy lehet a kapitalizmust is tisztességesen csinálni, és remélem, hogy eljön még ide egyszer az emberarcú kapitalizmus, még, ha jómagam nem is fogom már megérni.
De el kell jönnie, mert nincs más út az emberiség számára.

El tudod ezt képzelni?

:O)))

APÁTIA, FÉLELEM, MERKEL

Ez itt a legnagyobb veszély - az apátia.
A szó az értelmező szótár szerint közöny, érdektelenség - a kislexikon szerint  minden benyomás iránt való érzéketlenség; érzelmi közönyösség, mikor a lélek teng s a benyomások nem találnak benne kellő visszhangra.
Számos foglalkozás hordozza magában kialakulásának lehetőségét, de a politika is okozhatja, főleg akkor, ha az érdekérvényesítés ellehetetlenül, ha az állampolgár úgy érzi, hogy reménytelen küzdeni az őt körülvevő világ negatívumai ellen.
Ha azt kell gondolnia, hogy ő tehetetlen báb, játékszere a nála nagyságrendekkel erősebb hatalmaknak, ha úgy érzi, hogy bármit tesz is, úgysem sikerülhet változtatnia a világ folyásán.

Az apátia általában nem a passzív természetű emberekre jellemző, hanem éppen azokra, akik a munkájukat, hivatásukat nagy elkötelezettséggel végzik, aktivitásuk meghaladja az átlagot, csak éppen rájönnek, hogy bármit tesznek is, eredmény nem mutatkozik.
Elfáradnak a kilátástalan harcban, és ez a fáradtság nem olyan, melyet ki lehetne pihenni, hanem egy állandósult állapot, mellyel az érintett nem tud mit kezdeni.
Azok, akik politikával foglalkoznak ilyen diktatúrával fenyegető időkben, könnyen áldozatul eshetnek ennek a lelkiállapotnak, amit nem is lehet nagyon csodálni.

Itt van például a magyar belpolitika, mely arról nevezetes, hogy az állam egy megalomániás szociopata kezébe került, egy bűnöző kezébe, aki a tetejébe még küldetéstudatos is, csak az a titok a társadalom előtt, hogy mi a küldetése, merthogy ami érzékelhető, abból csak a Horthy-rendszer feltámasztása jön ki, esetleg még Mussolini fasizmusának XXI. századi változata.
Aki demokrata, az az első perctől érzékelte, hogy a dolgok nem a demokrácia felé mennek, de illúziókba ringatta magát.
Azt képzelte, hogy rendben van, megválasztottuk, de a nép nem azt nézi majd, amit mond, hanem amiit csinál, és akkor majd felemeljük szavunk és világgá zavarjuk a despotát, aki ezt majd demokratikus módon tűri.
Hát tévedtünk, nem kicsit, nagyon.

Ott szaladgáltunk az utcákon, skandáltuk a jelszavakat, ezer és ezer okos, vagy okosnak gondolt cikket, posztot írtunk, már azzal is beértük volna, ha a Nemzet Elmebetege észbe kap és visszavesz az arcából, de ebben is tévedtünk.
Ez az ember csak megy előre, mint egy tank, melynek vezetője képtelen letérni az önmaga által kijelölt menetvonalról, mindent és mindenkit eltiporva, - csak akkor áll meg kis időre, ha valamiféle értéket lát, mert akkor kiszáll, ráfogja a pisztolyát a  tulajdonosra, davaj csaszi, mondja, majd visszaül a harckocsiba és törtet tovább.
Senki és semmi el nem térítheti a céljától, mely gyanúm szerint maga a hatalom, az ő egyszemélyi hatalma, mely állandó gondoskodásra szorul.
Amit már megszerzett, azt védelmezni kell, amit meg nem, azt meg kell szerezni.

Őt nem kell szeretni, számára bőven elég, ha félnek tőle, márpedig - a fene se hitte volna - de az emberek félnek ettől a faluszéli kis suttyótól, akit egyébként a felcsúti kocsmában is pofánvágnának a megalázott és meglopott emberek, ha nem tartanának retorzióktól, melyek a megélhetés elvesztésétől a kocsi tetejéről leeső létráig terjedhetnek.
Ha erre gondolnak, nem sok harci kedvük marad, mert az élethez az eszmén kívül kenyér is kell, ezért aztán - miként őseik ezer és ezer alkalommal - megpróbálnak kiegyezni a hatalommal.
Megpróbálják sunyin kijátszani, nem fizetnek adót, a háta mögött kinyújtják rá a nyelvüket,  de szembefordulásra nem képesek.
Beletörődnek.
A magyar társadalom arra viccbeli emberre emlékeztet, aki panaszkodott az orvosának, hogy mindig becsinál.
Az orvosa minden gyógyszer kipróbál, de a betegen semmi sem segít, míg csak egyszer a feldúlt beteg be nem szed egy marék nyugtatót.
Másnap eldicsekszik az orvosnak, hogy hogyan kezelte magát. 
Az orvos kérdezi: akkor most már nem csinál be?
Dehogynem - mondja páciense mosolyogva - de kit érdekel?

A magyar társadalom is bevette a nyugtatóit.
Ismét csak ezeréves tradícióit használva a sok szerencsétlen egymást üti-veri, rugdalja, feljelent és bejelent, és minden módon igyekszik elnyerni a despota kegyét.
Akit ez a legcsekélyebb mértékben sem érdekel, hiszen ő csak azt figyeli, ki nem retteg tőle, mert azokat kell megtörni, azok a veszélyesek.
Azok pedig, akik nem félnek, egy idő után belefáradnak a harcba, mert összes egyéb bajaikra ráadásképpen ott vannak közöttük a despota megbízottai, akik pontosan tudják, hogy mit kell tenniük, hogyan kell egymással és a társadalom rettegő tagjaival szembefordítani ezeket az embereket.
Egy ötéves óvodás is tudja, hogy az óvoda rosszcsontját egyedül képtelen elverni, de ha öt-hat kislány összefog, akkor gond nélkül kékre-zöldre fegyelmezhetik, miközben az óvónéni elegánsan elfordul.

De ehhez össze kell fogni, és nem szükséges előtte hosszasan megvitatni azt, hogy mi lesz a Mackó-csoportból Bendegúz megrendszabályozása után, mert az eszmei-ideológiai munka alatt elmegy a bátorság, meg a harci kedv, meg összevesznek egymással a lányok, pedig Bendegúz megrendszabályozásához valamennyiük erejére szükség van.
Február másodikán érkezik Angela Merkel, a látogatás előkészítése kormányzati oldalról rendben van, Autógyárak segge kinyalva, RTL Klub adózása tisztába téve, volt menet közben egy-két nyalafinta nyilatkozat arról, hogy mit is nem gondolt úgy, ahogy mondta, ígérgetni meg mindig tudott a Mi Szerencsemalacunk (felcsúti csüngőhasú...)
A demokraták is készülnek a látogatásra, ismét rágják a kiszáradóban levő gittet, csesztetik egymást és gondosan odafigyelnek arra, hogy nehogy találkozzanak Merkellel, még bántaná a szemét a sok szakadt proli.
Ez sem a szegedi egyetem díszdoktori címének átadásán, sem máshol nem fordulhat elő, így hazamehet a jóasszony békével, abban a hitben, hogy alapvetően rend van, nem görögök ezek, de nem is ukránok...
Viktátor emlékszik, hogy neki is mennyire tetszett a ceremónia, amit garage sale-en vásárolt Bostonban...
A demokrácia apróbb hiányosságait meg majd korrigálják.

Közben Rasi már új programot készít elő évfolyamtársainak.
Jövőre már láthatják az új stadion körvonalait Budapesten, míg a régi stadionban liberálisok harcát lehet megtekinteni az oroszlánokkal - az oroszlánokat lándzsákkal kell biztatni az evésre...
Aztán TGM harcol a józan ész ellen, majd Tóbiás a karddal felfegyverzett Gyurcsány ellen - hálóval és szigonnyal.
Az esemény záróaktusaként keresztre feszítik az ötödik kerületi Önkormányzat fideszes portását, mellére tábla kerül: így járnak a korrupt köztisztviselők!
A nép pedig ujjongva élteti szigorú urát, Rasi a császári páholyban saját lábán állva pezsgőzik édesapjával, a fürjnyelv-pástétom után kacsóit Ókovács Szilveszter göndör fürtjeibe törli, miközben fülébe Habony autószerelő súgja a politikai tanácsokat: Vigyázzon a tetűre, Nagyhercegnő!
Rasi megnyugtatja - nem esik kár benne, majd hajat mos és Apa kitünteti!
Szorgos népünk pedig elandalodva figyeli őket és várja a megváltó megszállást.
Azért azok mégsem a mieink, nem?

:O)))

RTL

A magyar RTL Klub adott egy-két maflást, néhány tockost, meg lenyomott pár sallert Viktornak, aki nem hiszi, nézze meg a képeit: elcsámpult a Vezér orra.
A kormány egyezkedne, Lázárjankó Berlinbe szaladgál, a szállingózó hírek szerint a kormány hajlandó lenne tizedére csökkenteni a reklámadót, cserébe azt kéri, hogy a csatorna hagyjon fel kormányt népszerűsítő tevékenységével.
Ebből a műértő magyar közönség képes levonni néhány következtetést, úgymint, hogy Orbán valóban csak abból ért, ha pofánverik a hólapáttal, másrészt azt, hogy a csatornára kirótt büntetőadónak nem volt semmiféle alapja, harmadrészt meg azt, hogy nem az a megfelelő eljárás ezekkel a hiénákkal szemben, ha meghunyászkodik valaki, hanem szembe kell fordulni velük, vállalva az ezzel járó összes kockázatot.

Merthogy kockázat van, ez kétségtelen, és a bivalybürgözdi Lóbőr Kft. sem egy Bertelsmann-konszern, hogy kibírjon egy durva padlólaejtést, de mégis.
Ha nekedmegy valaki és szembefordulsz vele, lehet, hogy az adott ügyből kifolyólag megver, mint szódás a lovát, de legközelebb könnyebb ellenfelet keres, mert emlékszik arra, amikor a hasaalját fogta egy jólsikerült térdemelésedet követően, és ez az emlék nem tartozik kedvencei közé.
Az eszem azt mondja, hogy közel a kiegyezés, merthogy itt pénzről van szó, rengeteg pénzről és a Bertelsmann mégis inkább profit-teremtésre szakosodott, mint kopjatörésre.
Örök optimizmusom viszont arra biztat, hogy ne adjak ezeknek a híreszteléseknek hitelt, hiszen Magyarországon kívül mindenki tudja, hogy Nagyurunk úgy hazudik, mint a sebesült frontharcos, akire ráömlött a gulyáságyúból a forró leves.
Ma megegyezik, holnap majd talál valamiféle más eljárást, amivel gödörbe tudja lökni nemszeretem partnerét, merthogy azt se feledjük, hogy több egyéb komoly klinikai tünete mellett még bosszúálló is, nem tud sem felejteni, sem megbocsátani, emellett gyárilag inkorrekt.
Ha az RTL nem azt figyeli, hogy mit művelt eddig és mi várható tőle, akkor nagy hibát követ el, és könnyen a TV2 sorsára juthat.
Ha megszerzett - és mellesleg számára nézettséget hozó - pozícióit feladja, olyan lesz, mint a Guantanamóban víz alá nyomott igazhitű, akit egy levegővétel erejéig a felszín felé emelnek igazmondásra biztató barátai.
Ennek a komának ugyanis nem jelent semmit semmiféle szabály, szokás, megállapodás, ha kiválaszt valakit áldozatnak, akkor annak annyi, legyen bár annyira strapabíró is, mint Gyurcsány.
A magyarországi csatorna vezérigazgatója maradna, folytatná a szépen felépített nevelő-tevékenységet, de nem ő fog dönteni, és ha változik a Bertelsmann álláspontja, akkor neki is valószínűleg mennie kell.
Kár lenne, mert akárki jön helyébe, nem biztos, hogy nélkülözheti azt a tapasztalatot, melyet a jelenlegi vezérigazgató már megszerzett.

A csatorna már így is örök hálára kötelezte a magyar demokratákat, hiszen hosszú idő után Mari néni ismét nézhetett valódi híradót, amelyikből kiderült, hogy talán címert kellene váltanunk: vörös mezőben egy dagadt szarka lopja az életünk.
A "szarka" szó vége itt kicsinyítő képző...
Parttalan optimizmusommal azt várom, hogy az RTL kikérje magának, hogy a kormány belenyúljon a műsor-struktúrába, a szerkesztési elvekbe.
Hogy kikérje magának az ócska alkudozást, hogy úgy hajtsa el Lázárt, mint Juliska a libákat, ha a vetésbe mennek.
Várakozásomnak némileg ellentmond, hogy a csatorna a pénz miatt tudott hétfőről-keddre valódi híradót készíteni, így elképzelhető, hogy a pénz lesz az oka ezirányú képességei hirtelen hanyatlásának is.Ami azt illeti, egy kereskedelmi csatornához valóban jobban illik egy kicsit bulvárosabb híradó, de hát ez is olyan, mint a kereskedelem: ha a seggenfütyülő gumikutyára mutatkozik igény, hát azt kell árulni, nem rózsaszín pónit.Hát, majd meglátjuk, jön Merkel asszony, tiszteletére a fiúk megmossák füleiket, tiszta alsógatyát vesznek és vihorásznak, mint szűzlány a kazalban.

Mai hír még, hogy Vezérünk magához vonta a liftek fölötti uralmat is, a liftek ellenőrzését állami tulajdonú nonprofit társaság fogja végezni, csökkentve a rezsit.
Igaz, ezzel párhuzamosan új szabályozást vezetnek be, melynek eleget tenni meglehetősen költséges lesz, ez várhatóan örömkönnyeket fog csalni a lakók szemébe, főként a tízemeletes társasházakban.
De igaza is van Nagyurunknak, az alattvaló - főleg a panelproli - nem liba, hogy csak úgy, saját elhatározásából elemelkedhessen a talajszinttől, főleg nem adó nélkül.
Ők is jól elvoltak lift nélkül anno, ezek se urizáljanak - lassan már mind Louis Vuitton hátizsákot akar!
Meg egyébként is, mindenben ő az illetékes, Koltai Róbert meg számolgassa kussban a nyugdíját, míg még van.
Viszont ma meghirdették az egészségügyi ellátás új szervezetét, mely érzékelhetően Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter gondolatmenetét követi, azzal az apró változtatással, hogy ami ésszerű volt benne, amitől működött volna, azt egy erre szakosodott sebész-team kioperálta belőle, majd Angliába távozott.

Még húszat kell aludni, és jön Putyin Budapestre.

Ahogy a nemzetközi helyzetet elnézegetem, szinte látom, hogy a látogatás technikai előkészítéséért felelős tisztviselő megérdeklődi az orosz elnöktől: Repülőgéppel megyünk Vlagyimír Vlagyimírovics, vagy tankkal?
Na, az lesz aztán a tojástánc, amit Vityka Győzevics akkor produkálni fog...

:O)))

A CIGÁNY LOVA

Folyik a nagy átszervezés az egészségügyben, akár tízezer ember, műszakiak, adminisztratív dolgozók, de orvosok és szakdolgozók is lapátra kerülhetnek.
Megkezdődött a karcsúsítás, természetesen a győzelem jegyében, mert ez lesz az a - sajnos nem első - eset, amikor az eszme diadalmaskodik a józan ész felett.
A kórházi és szakellátás ötödének költségeire nincs fedezet, most hát világgá zavarnak mindenkit.

Ugyan ettől sem lesz, de mire ez kiderül a betegek húsz százaléka úgyis meghal, a maradékra meg elég lesz a lóvé, ha otthonról hordják a kaját és a betegek egymást kötözik.
Ügyesebbek nehéz lovassági kardokkal operálhatnak is.
Viszont ha elönti a műtőt a törött csatornából a szar, azt a Vezér személyesen lapátolhatja fel.

Nem akarom bő lére ereszteni a posztot, nem is értek a témához, csak egy megjegyzésem lenne.

A hírről beszámoló Népszabadság megemlíti, hogy mindez a területi ellátási kötelezettség újragondolásával és egy új beutalási renddel járhat együtt: az egészségügyi államtitkár szerint most az Országos Mentőszolgálat kapacitásainak 80 százalékát a kórházak közti betegszállítás köti le.
Ezért az átszervezés célja az is, hogy ez megszűnjön.

Régebben ez úgy volt, hogy az akut esetek szállítását és a felügyeletet igénylő betegszállítást a mentők végezték, a betegszállítást pedig az OEP-el szerződéses viszonyban álló magántulajdonú betegszállító vállalkozások.
Fillérekért, szinte a semmiért dolgoztak, de az alkalmazottaknak megérte a dolog, merthogy ez egy borravalós tevékenység volt.
A betegek "taxiztatása" zökkenőmentes volt, saját menetirányítókkal oldották meg a feladatot, rendkívül rugalmasan.

Egy nagy baj viszont volt, hogy a kevés pénz és a jatt a betegszállítóknál kötött ki, ami zavarta az igen erős érdekérvényesítő képességű és felettébb takarékos Mentőszolgálatot, így elérték, hogy a szállítás irányítását kivették a magáncégek kezéből, és a Mentőszolgálatra bízták.

A helyzetre jellemző, hogy ebben az időben már minden magán-betegszállító GPS segítségével dolgozott, sőt, magánvállalkozások bevonásával már az autók műholdas nyomkövetése is megoldódott, - nem vagyok benne biztos, hogy ezt a Mentőszolgálat ma produkálni tudja-e.
Mindenesetre aki azt hiszi, hogy beteget szállítani nagy üzlet, az rettenetes nagyot téved.
Viszont faguriga legyek, ha ezen nem az Országos Mentőszolgálat fog kaszálni egy nagyot, őket ugyanis nem meri bántani senki.
Olyanok, mint a sírköves, aki a pofátlanul magas áron csodálkozó vevőjelöltektől megkérdezi, hogy hát csak nem sajnálják drága halottjuktól a tisztességes sírt?
A mentőszolgálat soha nem jött ki a saját költségvetéséből, ha az elfogyott, akkor előre tartották a kezüket és az állam belehajított párszáz milliót.
Nem hinném, hogy ez a helyzet mostanában érdemben változna.

A magán betegszállítók előtt pedig ott a szebb jövő - a vélhetőleg ugrásszerűen növekvő igények kielégítésére fekete fóliával át kell húzni a kocsikat - ahova befér egy hordágy, beférhet egy koporsó is, sőt, ha jól gazdálkodnak a hellyel, akár kettő is.
A kocsik oldalára meg két angyal közé fel lehet majd festeni, hogy VIKTOR-HINTÓ, a polgári változatot sofőr vezetheti, míg a CS-kategóriás változatot pedállal hajthatják a hozzátartozók.

És hogy jön ide a cigány lova?
Hát úgy, hogy Gazsi a lovát meg akarta tanítani a takarékos étkezésre.
Kérdezte a cimborája, hogy halad a projekt.
Hát - felelte Gazsi - nagyon biztató volt, már majdnem teljesen leszokott az evésről, mikor megdöglött.
Ilyen a magyar egészségügy is, csak itt az ágazaton kívül mi is bele fogunk dögleni a kísérletbe, persze nem máról-holnapra, hiszen egészséges életmódot folytatunk: gyönyörű stadionokban szaladgálunk majd, télen fűtés helyett, nyáron meg, hogy hűtsön a menetszél a hűtő előtt.

Úgysem lesz benne áram...

:O)))

EGY DEKA DEMOKRÁCIA

Kultember rajza

Újabb szorítót állítottak fel - most kivételesen és remélhetőleg  nem a hatalom, hanem demokratikusnak tekinthető, jószándékú, de politikában amatőr emberek, melyben a jelenlegi ringek lerongyolódása után buzgón püfölheti egymást tovább az, aki az ellenzékből még talpon van.
Az elképzelés szép, fogjon össze a társadalom, de ennek alapelveit a Nagy Összeborulás előtt vitassuk meg, mert megegyezni csak így lehet.
Vagy még így sem.
Először mindenki vívjon meg a hozzá közelállókkal, ezzel biztosítva, hogy akik eddig még beszéltek egymással, azok innentől kezdve ne beszéljenek, majd a győztesek egyenes kieséses rendszerben forduljanak egymás ellen, hiszen csupa-csupa toleráns értelmiségiről van szó, akik közül mindegyikük képes elviselni, hogy ne az ő igazsága legyen az egyetlen, a megfellebbezhetetlen igazság.

A szervezés úgy kezdődött, hogy a szorítót elneveztük társadalmi, szakpolitikai fórumnak, ez eléggé semleges ahhoz, hogy ne kelljen mindjárt a megnevezésen összevesznünk, másrészt meg tág teret enged annak a szép törekvésünknek, hogy belekezdhessünk a már régóta jólismert és hőn szeretett "alma játszik, körte nem" játékunkba, kirekesztve ezt-azt, vagy távolmaradásunkkal tüntetve.
Így leszünk mások, mint az eddigi ezer amatőr kezdeményezés, ezzel fogunk eredményt elérni - már látom is lelki szemeimmel, hogy Orbán vacogó foggal ül Felcsúton a füstölőben, s időnként le-letörve egy kis darab kolbászt, az evésbe menekül...
A résztvevők listája hosszú, mint a vonatfütty, ott van az első plenáris ülésen Arató András, Heller Ágnes, Herényi Károly, Bodnár Zoltán, Böjte József, Gréczy Zsolt, Kovács László, Majtényi László Setét Jenő, Nagy Navarró Balázs, Tarr Béla, Misetics Bálint, Erőss Gábor, szóval mindenki, aki valaha volt valaki, vagy akart valaki lenni.
Tudnám, miért van nekem olyan Szomszédok-feelingem, hogy a szappanopera ezerötszáztizedik epizódjában a panel alagsorába Kutya úr összehívja a lakógyűlést, ahol azok, akiket már megvert, megvitatják, hogy hogyan lehetne megrendszabályozni vagy költözésre késztetni Orsós lakótársat, aki a liftbe hugyozik és aki ezt szóváteszi neki, azt megveri.

A helyzet az, hogy szerintem nincs öreg zenész meg fiatal zenész, hanem csak jó vagy rossz zenész van, de ha már ez a társaság ebben a felállásban évtizede lassan nem tud kiizzadni magából semmiféle demokratikus alternatívát, hát kicsi az esély, hogy most majd megtáltosodnak és létrehozzák a Tökéletes Együttműködést, mirefel majd dolgos népünk fejlődésnek indul és eléri a morális fejlődés csúcsait, de persze addigra már degeszre zabálja magát libatepertővel, piros hagyma és lágy kenyér kíséretében.
Álom ez, szép álom, de nem az a típusú álom, melyet angolul szoktunk idézni: "I have a dream..."
Az egy megvalósuló álom volt, ez meg itt egy álomvilág.
És ez itt a probléma.
Amit itt tanulmányozhatunk, az az elmélet és a gyakorlat viszonya, melyből rövid távon mindig a gyakorlat kerül ki győztesen, merthogy az tudja korlátozni az elmélet hatását, míg az elmélet önmagában kevés a gyakorlat megváltoztatásához.
Hát még, ha elmélet sincs, vagy ha van, akkor ezer, egymást kioltó elmélet hívei ütik egymást, vallásháborús elszántsággal.

Nem is lesz itt változás addig, míg meg nem jelenik egy erő, amely nem merül el az ideológiai mocsárban, hanem a maga szűk prakticizmusát kínálja a népnek.
Megmondja például. hogyha hatalomra kerül, mit akar kezdeni a családi pótlékkal, az adókedvezményekkel, a vasárnapi nyitvatartással, a segélyekkel, a közmunkával, a középiskolai oktatással, a nyelvtanulással, az egyetemekkel - a korrupció elleni harccal és a bűnözők felelősségrevonásával - és így tovább.
Ez a sok tiszteletreméltó ember az évek során többé-kevésbé már elfelejtette a hétköznapi magyar nyelvet is, és azt a szakzsargont használja, melyre Mari néni a piacon csak bólogat, mert érteni ugyan nem érti, de okos ember mondja, hát biztosan igaza van.
Pedig az is lehet, hogy nincs, hiszen a résztvevők között összesen nincs annyi, aki tisztában lenne az ország valóságos helyzetével, az irgalmatlan szegénységgel és kiszolgáltatottsággal, mint a szervezők között, így aztán beszélnek is néha összevissza, bár jószándékukhoz kétség se férhet.

Emellett a nép rohadtul unja már a terméketlen szócséplést, tetteket akar, akciókat, és ha nem kapja meg, akkor hátat fordít, álljon bár a szónoki pulpituson maga aranyszájú Szent János is.
Nem kell forradalmat szervezni, de egy ütős választási pártot éppen lehetne, mely egy minimálprogrammal indulhatna harcba.
Ez a program pedig a maffia felszámolása és a demokratikus államrend helyreállítása lehetne.
Konkrét dolgok megjelölésével, mint például az Alkotmány helyreállítása, a maffia által fertőzött testületek feloszlatása, a közmédia reformja, a puccsisták elszámoltatása, vagyonvizsgálati eljárások folytatása, új választások kiírása, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása és egy többéves az alkotmányozási folyamat elindítása.
Ez viszont csak a nép támogatásával fog menni és ehhez konkrét tervek kellenek, nem pedig szép elvek mantrázása.
Nem egy új vitafórum, hanem friss erőkkel dúsítva egy olyan testület, amelyik tudja is, hogy mit akar, mert a köldöknézegetésből elég volt.
És nem negyven tagú testület, hogy ne sértődjön meg egy haver se, hanem csak annyian, ahány minisztériumra szükség lesz az átmenethez - a hét főt meghaladó testületek ugyanis életképtelenek.
A népnek elege van az untig ismert közéleti arcokból, új arcokra van igény, akik a régiekkel együtt képesek megújítani Magyarországot.

És még egyet: Magyarországnak csak egyötöde Budapest, a négyötöd a falvakban nyomorog, vagy a kisvárosokban él a helytartók uralma alatt.
A vidékiek pedig gyakorlatias  emberek, tudják, hogy hogyan kell a nyulat tarkóncsapni, nem sokat tökölődnek, nem folytatnak végeláthatatlan ideológiai vitákat, ha az életükről van szó.
Ezt nem kihasználni - maga az amatörizmus.
Hol van a vidéki Magyarország?
Vagy azt ajándékba oda kell lökni a Jobbiknak?
El lehetne ezen is gondolkodni talán...

:O)))