2014. december 21., vasárnap

ELNÖKÖT VAGY ÁDERT

Amikor Áder beköltözött a Sándor-palotába, fel sem merült a kérdés, hogy mit kezdjünk a köztársasági elnök funkciójával.
Tudomásul vettük, hogy a beadásai rendben vannak, nem akarja ellopni a labdát a középcsatár elől, elvan ő a protokolláris feladatokkal, vezényszóra csinál valamit, amitől a látszat olyan, mintha itt demokrácia lenne, például visszaküld teljesen hülye törvényeket a teljesenhülye vazallus-nyájnak, mely aztán annyira megfontolja, hogy abban hiba nem lesz.
Aztán a sok strapában megkeményedett nyelve hegyével megnyomja ismét a szavazógombot.
Vakulj paraszt, vakulj Európa - Áder meg szétteszi karjait: látjátok, én mindent megtettem!
De most helyzet van, merthogy a kisgömböc úgy érzi, hogy még nem jutott el pályafutása csúcsára, tehát vagy őt, vagy a pályafutását meg kell koronázni.
És akkor itt ülünk már megint, nyakig a slamasztikában, merthogy az egész magyar közjogi rendszert át kell alakítani, mi meg hiába kutatunk, Vlagyivosztoktól-Belfastig nincs egy jelöltünk, akit a siker esélyével jelölni tudnánk a posztra, vagy ha van is, nyolcvan évre titkosítottuk.

Okos emberünk van, több is a kelleténél, de olyan, aki a praktikus ügyekben is potens lenne, sajnos nem sok akad.
Ma ott tartunk, hogyha valaki fel tud mászni egy pódiumra anélkül, hogy a seggéről a nyílt színen esne le a tojáshéj és ott lelkesült hangon fel tudja mondani a balliberális kiskátét, akkor mindjárt meglátjuk benne titkos reménységünket, ami a kisebbik baj, de ők is ezt látják saját magukban, ami a realitásérzék és a mértéktartás elvesztésére utal.
Ha okosabbak lennének, akkor tudnák, hogy a politikus úgy épül, mint Lázár Jankó vagyona: kockáról kockára, egyenletes pályaívvel.
Helyi politika – táskahordás – vegyes seggek nyelvvel illetése – az első három saját vazallus világrahozatala – pofontűrés - kis tülekedés, nyomulás, nyomakodás – első valamirevaló pozíció – saját táskahordó kinevezése – pofonosztás - pénznyelés…
Mindenesetre az illúzió, hogy köztársasági elnököt hirtelen felindulásból lehet jelölni, hiszen még Mátyás királyt is úgy választották királlyá a Duna jegén, hogy Szilágyi Mihálynak ez rengeteg pálinkájába és még több aranyába került.
Igaz, addigra a Családnak volt miből – van ennek tanulsága, elhiheted, kedves olvasó.

Az Eötvös Károly Intézet kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját, de sokkal okosabbak nem lettünk.
Ők a parlamentáris rendszert látják megfelelőbbnek a magyar társadalom számára, amiben nem biztos, hogy igazuk van, de lehet, hogy mégis.
A kérdést úgy teszik fel, hogy inkább intézmények vagy inkább személyek uralma alatt szeretnénk-e élni.
Nézetük szerint a Nemzeti Együttműködés öt éve látványosan bebizonyította, hogy szabadabb és biztonságosabb lehet az életünk, ha a mindig vágyak által vezérelt, mindig szeszélyes személyek uralmával szemben a sokkal kiszámíthatóbb, a morálisan megalapozott jog kontrollja alá helyezett intézmények védelme alá húzódunk.

Magam is hajlanék arra, hogy ezt az elvet valljam, ha nem a szemem előtt ürítették volna ki az intézményeket, ha a Vesta-szűz nyilvános megpocsékolása után nem a papnő infulájába törölte volna a csúnyáját a félőrült császár.
Lehet az oltárról lelopott monstranciával, vagy tóratekerccsel is agyonverni valakit, jelen esetben a sajátosan értelmezett Alkotmánnyal a Magyar Köztársaságot verték agyon.

A prezidenciális rendszer persze nem ördögtől való, elég jól elvan vele az USA, Franciaország, Oroszország.
Mindenhol más és más a tartalma, de az alapelv azonos: egyszemélyi vezetés alkotmányos kontroll alatt.
És ez az, ami megkülönbözteti a diktatúráktól, mert a diktatúrában a kontroll hiányzik, vagy a diktátor színjátékot csinál belőle a külvilágnak.
De az kétségtelen, hogy a döntések felelőssége nem oszlik el a hajnali ködben, a választó pedig büntetni képes, már amennyiben büntetni akar.
Ha rendesebben hasbaakasztották mindenféle ígéretekkel meg vegyes hazugságokkal, akkor persze megesik, hogy nem akar büntetni, de akkor is ez fordul elő, ha a politikai ellenfél impotens csőcselék benyomását kelti, ha képtelen szembesíteni a társadalmat a valósággal.

Nálunk bonyolultabb a helyzet, mert előfordulhat, hogy az ellenzéki pártok egy Köztársasági Elnök választására készülnek, legyen bármi is a funkció tartalma, de egy egyéni képviselői indítvány nyomán teljességgel alaptörvényesen Kormányzót, Gúnárt, Főinszeminátort vagy Nagykánt kell választanunk, aki szintúgy alaptörvényesen megkapja a pallosjogot, az első éjszaka jogát, meg hivatalánál fogva a flekktífuszt a kardokkal és a tölgyfalombbal.
Orbánnak ez lenne a legremekebb menekülési útvonal, mondjuk a kétharmad hat évre megválasztja, onnantól meg már csak létra és cukorspárga kérdése, hogy ki az ellenzéke.
A magyarnak meg tetszene a változás, mert magyarember zsigereiben hordozza a szolgaságot, elég csak megnézni azt a sok marhát, akik Horthy után nyáladznak, de Kádár is sikeres volt, és mai pártjaink sem a rohadt nagy belső demokratizmusukról nevezetesek.
Mindenesetre készülni kell a nagy eseményre, mert az utolsó pillanatban kapkodni már csak a választó hülyítése, arra meg ott van a kormánypártnak nevezett maffia.

Lehet, az újabb puccskísérlet 2016-ban lesz, az is, hogy 2018-ban – mindegy is.
Legyen bármikor is, kell egy köztiszteletben álló személy, aki képes a győzelem esélyével reális alternatívát nyújtani a dilis nemzetvesztővel szemben.
Nemzeti önvédelemből, elsősorban.

:O)))

MÁR MEGINT GÁZ VAN

Hát bizony, az egy dolog, amit a propaganda állít, másik meg a valóság.
Legszebb példa erre az iraki háború.
 A múlt hétvégén egy német lapnak adott terjedelmes interjúban is elismerte hazugságát az iraki tömegpusztító fegyverekről az informátor,
Rafid Ahmed Alvan al-Dzsenabi, akinek állításai kulcsfontosságúak voltak abban a 2002-es amerikai nemzetbiztonsági jelentésben, amely megalapozta az iraki háborút.
Az ő hazugsága volt a fő motívum, amelyre hivatkozva az USA és Nagy-Britannia 2003-ban megindította az Irak elleni hadmozdulatokat.
Tudtuk ezt eddig is, de most vált letagadhatatlanná a dolog, és ha a kilógó lólábat megrántanánk, a ló harsány hangon nyerítené az olaj szót.


Most éppen az ukrán válság során élünk át hasonló dolgokat, merthogy itt is egy dolog, amit a propaganda mond, egy másik meg a valóság…
Ha valaki csak a nyugati hírügynökségek jelentéseit olvasgatja, akkor igen szomorú kép bontakozik ki előtte a mai Oroszországról.
A pusztaság közepén ül a csontvázzá soványodott Putyin, egyik kezében egy ukrán szűz, kinek torkába vájja véres szemfogát, másik kezében meg az önkényuralmi kancsuka, azzal csapkod vadul.
A nép éhezik, Oroszország az összeomlás a küszöbön áll, ez a rém meg egy vízipipán keresztül földgázt szipuzgat, miközben a Nyugat segítségre nyújtott kezeire jó nagyokat ver egy balalajkával, vagy egy bábuskával, vagy mivel is…

Mert Oroszország belerokkant a szankciókba, melyek királynője a Déli Áramlat építésének akadályozása. 

És akkor tessék, miket olvas az ember:
„Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök a csütörtöki brüsszeli EU-csúcson azt mondta, hogy "Bulgária megadja az összes engedélyt a Déli Áramlat építésének a megkezdéséhez, és folytatja az építkezés előkészítését".
A miniszterelnök rámutatott arra, hogy várja a Gazprom reagálását.
"Amennyiben a Gazprom felhagy a tervvel annak ellenére, hogy Szófia megad minden engedélyt a megvalósításhoz, akkor ez az orosz fél bűne lesz, és nem a bolgároké" - tette hozzá Bojko Boriszov.


Vlagyimir Putyin orosz elnök december elsején Ankarában jelentette be, hogy Oroszország eláll a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításától, és helyette Törökország felé vezető szállítási útvonalat építene ki.
Az orosz államfő ezt akkor azzal indokolta, hogy Oroszország a jelenlegi körülmények között, az EU ellenkezése miatt, nem tudja megkezdeni az Ukrajna megkerülésével Dél- és Közép-Európába (ezen belül Magyarországra) orosz földgázt szállító Déli Áramlat tervének megvalósítását.” – írja a Napi Gazdaság.
Akkor most hogyan is vagyunk?
Bő két hét kellett, hogy a Nyugat hátramenetbe kapcsoljon, és visszatáncoljon tervétől, melynek amatőrségét talán csak bornírtsága múlta felül.
Pedig Oroszország még nem vett el semmit, csak éppen bejelentette, hogy nem ad, vagy nem úgy ad.


A döntéshozóknak minden szükséges adat a rendelkezésükre állt, egyszerűen elő kellett volna venni a jegyzeteiket, hogy Oroszország a részben vagy teljesen kieső európai piacot merrefelé tudja pótolni.
Törökországot évek óta hitegetik az Unióhoz csatlakozás lehetőségével, és az oroszok pontosan tudják, hogy összesen két csap elforgatásával jó nagy ribilliót tudnak okozni Európában.
Az egyik az Ukrajnán keresztül vezető vezeték csapja - tételezzük fel, hogy Ukrajna már megint elfelejt fizetni a gázért – a másik meg egy elosztóállomás a török határon, mellyel képessé teszik Törökországot az Unió déli részének ellátására.
Ehhez még palagáz sem kell, egy palatábla is elég kiszámolni, hogy mennyivel nő ezzel a törökök zsarolási potenciálja az Unióval szemben.
Ha a harmadik csapot is elzárják, itt Európában befagy a seggünk, hogy kissé rusztikus legyek, és elkezdjük irigyelni a libákat a magukon hordott pehelypaplan miatt.


Az érdek, amiért Ukrajnában már emberek ezrei haltak meg, nem ukrán érdek.
Ukrajnát mai állapotában – és még sok évig – az Unió akkor sem venné fel tagjai sorába, ha Putyin térdenállva könyörögne érte, a NATO tagsággal meg csak azt érné el, hogy nagyhirtelen vagy száz atomtöltetű rakéta célpontjává válna, ez hozzávetőleg elég is lenne az ukrán nép kiiktatásához, ha valaki a Pentagonban váratlanul megbolondulna.
De hát ezt tudják Amerikában is, mindössze errefelé él a nép boldog tudatlanságban, ködös, rózsaszín álmokat dédelgetve Nyomorpuszta alsón.
A világot nem a szép illúziók, hanem a pőre érdekek kormányozzák, a kormányok pedig csak azért hülyítik a népet, nehogy feltisztuljon a tudata néhány percre és kitörje az összes politikus nyakát.


Ha lesz Déli Áramlat, az nekünk jó lesz, mert ha Ukrajnában nem áll le a Nyugat, akkor hamar megérhetjük, hogy a következő fűtési szezonnak Ukrajna már a megújuló energiával  - uszadékfával, kukoricaszárral meg összedörzsölt kesztyűkkel - vág neki.
Ha nincs alternatív szállítási útvonal, akkor sajnos mi is.


Ezt csak azért írtam, mert zavar, hogy a legbárgyúbb hazugságoknak is bedől a nép, aztán még jónéhányan ismételgetik is a baromságokat, ami roppant helytelen.
Szóval, kedves olvasó, ha azt írják, hogy esik az eső, biztos, ami biztos, lógasd ki a kezed az ablakon, és győződj meg róla, hogy a Meteorológiai Intézet Főigazgatójának unokaöccse nem akar-e felvenni esőalapú támogatást az uniós alapból.


Éberség olvtársak, éberség!

:O)))

2014. december 18., csütörtök

TIZENHAT NAP ÉHEZÉS

A kétharmad leszavazta a Párbeszéd Magyarországért képviselőinek javaslatát, hogy a kormány oldja meg a rászoruló gyermekek étkeztetését a téli szünidőben is.
Ami azt illeti, meglepetést ez csak azért okozott, mert azt, hogy mindig a legszegényebbektől vesznek el, már megszoktuk, de valahogy a gyerekek sorsára idáig még érzékeny maradt a társadalom – úgy tűnik, hogy ennek most vége van.
Tüntetünk itt mi már mindenért, követeljük a demokráciát, harcolunk a diktatúra ellen – sokszor az az érzésem, hogy a különféle szervezők – a jövő önjelölt politikusai és prófétái – vért izzadnak, hogy megtalálják azt a témát, mely képes kimozdítani a társadalmat közönyéből, mely még képes valakit is felháborítani.

És akkor itt van a szeretet ünnepe, melyet ez a sohasemvolt keresztény szellemiségét aggódva kereső ország nyálcsorgatva liheg körül, itt a fény ünnepe, itt a mákosbejgli és a flódni, de szinte senki nem háborodik fel azon, hogy százezernyi gyermek ül üres asztalok körül, jobb esetben egy gyertya világánál, nagykabátban, egy fűtetlen szobában.
Ha van valami, ami ellen érdemes lenne tüntetni, hát valószínűleg éppen ez az.
Mert ez a nemzet szégyene, ez Magyarország erkölcsi állapotának hű tükre.
Persze, fontos a demokrácia is, de a demokrácia a fűtetlen lakások, üres kamrák világában éhendöglik, aztán az sem biztos, hogy majd újra lehet éleszteni.

Ez egy roppant egyszerű dolog.
Tizenhat napig nincs mit ennie a kisgyereknek, akiből sajátos táplálkozási szokásai mellett – nem reggelizik, mert nem éhes, copyright by Harrach, hivatásos keresztény – mostantól már nem ebédel és nem is vacsorázik, mert már megint nem éhes - épkézláb ember már soha nem lesz.
Az épkézláb emberhez fehérje, szénhidrát, rostok és vitaminok is kellenek az Úr igéje mellé.
A parlamenti kétharmados többség nem volt fogékony a bolsevista ötletre, meg aztán ilyen rövid idő alatt lehetetlen megszervezni, hogy a ráfordításokból az urakra jutó járandóságot hiánytalanul be lehessen szedni, így aztán egy laza mozdulattal lesöpörték az ötletet az asztalról.

Ott egye meg őket a fene rakásra, haladéktalanul, ahol vannak, ha lehet, még ma éjjel.
És amit elvontak a gyerekek szájától, annak ellenértékét költsék gyógyszerre a szemétládái.
De ott vannak például az egyházak is, élükön a katolikus egyházzal, akiknek ilyenkor hivatalból eszükbe kellene jusson a kisded a jászolban, akinek szerencséje volt, mert még anyatejre szorult és kaphatott. De ebben az országban, mely mindennek mondható, csak Szentföldnek nem, egy mai Mirjamnak nem lenne teje, merthogy ő is éhezik, fázik, nyomorult életét egyik napról a másikra tengeti, József, az ács meg munkanélküli és közmunkában söpri az árokpartot.
Az egyházak az elmúlt huszonöt évben gennyesre harácsolták magukat, hát teljességgel elképzelhetetlen, hogy az állami támogatás arányában dobják össze a gyermekek tizenhat napos étkeztetésére a pénzt?

Én, a magam végtelen naivitásában még azt is el tudnám képzelni, hogy mind a hárommillió nélkülöző és nyomorgó magyar kapjon egy tisztességes decemberi élelmiszercsomagot, vagy egy bőséges vacsorát a megcsúfolt szeretet ünnepén, ha már annyira rohadt nagy keresztények meg keresztyének vagyunk.
Hogy a tortára kerüljön hab is, a miniszterelnök lánya, aki éppen milliókért tanul külföldön, panaszkodik, hogy bántják a papát, az ő személyén keresztül.
Vagy tizenötmillióért tanul, plusz a járulékos költségek.
Apuka bérből és fizetésből él, anyuka háztartásbeli, jelenleg négy gyermeket tartanak el, merthogy anyagi gondjaik megoldását a családi pótlékra építették, meg anyuka őstermelő, - ahogy tudom, babot árul a Fény utcai piacon.
Más jövedelmük – szerintük – nincs.
Van egy-két kóbor ingatlan a tulajdonukban, a strómanok által ügykezeltekről most ne szóljunk, de azt azért bátran megemlíthetjük, hogy a házasságkötésre tekintettel a vejkó ki lett szépen sámfázva ezzel-azzal - plusz a lopott erdő, de a két ellopott telefon árát akár le is vonhatjuk.
Erről mondja ma Ráhel, hogy „férjemmel saját családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Hát, nagy dolog az önállóság, ez a százezer gyerek is önállóan, saját erejéből hal majd éhen.
De az is biztos, hogy ezeknek - Lázárnak, Rogánnak, Orbánnak meg a többi stricinek nincs lelkiismerete egy deka sem, viszont a pofátlanságuk, arroganciájuk mértéktelen.

 Ha egyszer kifogy a paprikaspray és egytől-egyig kihajigálják őket a Parlament ablakán, hát nem fogok értük egyetlen könnycseppet sem ejteni.
Merthogy a kisgyerek a jövő, a kisgyerek az ország jövője, aki ellene bűnt követ el, az az ország ellen követ el bűnt.
A bűnelkövetőket pedig meg kell büntetni, és a büntetésnek arányban kell állnia az elkövetett cselekménnyel.
Ők pedig mérhetetlen bűnöket követtek és követnek el az országgal szemben.
Megosztották a magyarságot, kifosztották az országot, elvették az emberektől az előrejutás reményét, a jövőt.
És most gyilkolják a szegényembert, mert ne legyen kétségünk, ez a politika az elesettek pusztulásához vezet.

A templomok ajtai már régen zárva vannak, most becsukjuk az Úr napján a bevásárlóközpontokat is, korunk elsőszámú közéleti tereit, hogy akit a fagyhalál fenyeget, még ide se tudjon behúzódni, egy tányér olcsó meleg levest venni.
Nem a plázákat, őket kellene becsukni, hogy rájuk rohadjon a műanyaglakat.
Nem vagyok bibliás ember, nem tudna valaki néhány veretes átok elmondásával kisegíteni?

:O)))

2014. december 17., szerda

OLIMPIA, VAGY AMIT AKARTOK

Hát, mégsem a Népstadionba építik bele az új stadiont, mellé csesznek egy újat, ezt meg majd (ha fagy) megerősítik, és atlétikai célokra hasznosítják.
És építenek mellé egy vizes-centrumot is, aztán majd egyszer, talán, jól jöhetnek, ha olimpiát rendezünk.
„Nem adtuk fel az olimpiai rendezés gondolatát, de ehhez most előbb meg kell erősödnie az országnak” – mondta Orbán Viktor arra az újságírói felvetésre, hogy ez az új sportközpont akár egy jövőbeni kandidálást is szolgálhat.

Merthogy tulajdonképpen már csak ez hiányzik a magyarnak, meg két jó nagy seggberúgás – utóbbinak komoly realitása van, míg az olimpia-rendezés egy bomlott elme fekete rakétákkal lebonyolított szellemi tűzijátékának tekintendő, közvetlenül a kényszermunkán keresztül megvalósítandó teljes foglalkoztatottság mellől.
Tulajdonképpen nem is lenne ezzel baj, hiszen már a rómaiak is úgy tartották, hogy cirkusz kell a népnek, márpedig a mai kor cirkuszai a különféle arénák és stadionok, melyben az élsportolóknak nevezett akrobaták szórakoztatják a közönséget.

Van azonban egy aprócska különbség Róma és Budapest között, a rómaiak azt írták fel a falra, hogy Panem et circenses – kenyeret és cirkuszt, Budapesten pedig nem írnak sehova semmit - azt is titkosítják nyolcvan évre - de kenyeret aztán végképp nem.
Cirkusz van dögivel, porondmester is akad egy-kettő, amfiteátrumokat is építünk, és ha minden jól megy, a néhai Népstadion mellett felépül a Nemzeti Colosseum is, mely egyelőre nem kap nevet, várja, míg az ország hálás népe kiköveteli a Vezér jussát, hogy róla legyen elnevezve a sport e felszentelt csarnoka majdan.
Már látom is lelki szemeimmel a pompás avatóünnepséget, Wittner Mária, mint a Nemzeti Vesztaszűzek Nemzeti Anyja szotyolát áldoz, bedob egy marékkal a Vezér szájába, ő megforgatja pofazacskóiban a takarmányt és a héját úgy köpi kifelejbe, mint egy megvadult szecskavágó – gyönyörű, felemelő kép, - kormányfő és az orrodat is tisztíccsa…

Milliárdok mennek a szent célra, de a bolondnak is megéri, még ha a hetvenezres stadionban hétszáz ember se lézeng, ennek is a fele szabadjeggyel.
A bolondnak megéri, a normális meg elgondolkodik.
Egyrészt az élsportról, melynek a sporthoz annyi köze van, mint sasmadárnak a libatöméshez.
Nem kétlem, van igény a mutatványokra, de ez már inkább cirkusz, mint sport, elnézegetjük, de éppen az, ami a valódi sport célja, meg sem érinti az embereket.
Ül Józsi a televízió előtt és elnézegeti a kajakozókat, biztatja is őket vadul, lélekben velük húzza a lapátot, de ettől még vizet az átlag hetente egyszer, ha lát a kádban, a lapátot meg utálja, mert azzal csak dolgozni kell.
Mondjuk a sörösüveg emelgetése határeset, mert az hoz valamit az izomzaton, csak szorgalom kérdése.
De hogy ez a sok haszontalan létesítmény a felnövekvő ifjúság érdekét szolgálná, az nettó hazugság.

Ez még talán az élsportolók érdekét sem szolgálja, annál inkább a sport környékén, a sportból élők érdekét – a stadionok építéséből sápot húzó politikusokét, a sportolók körül fontoskodó léhűtőkét, akik kihasználják a fiatalokat.
Ilyen-olyan szövetségi funkcionáriusok, szurkolói szervezetek, biztonsági szolgálatok, baráti vállalkozások – mindenkinek leesik egy kis pénz a közösből, mellyel immáron el sem kell számolniuk azoknak, akik kézhez kapják.
Hát mi ez, ha nem felhívás a szabadrablásra?
Mindemellett belevágnak egy marék port a társadalom szemébe – legyen mindennap testnevelés, de ha esik az eső, akkor terem híján, a folyosón kell bohóckodniuk a gyerekeknek a nulladik órában.
Aztán lehet kiizzadtan és kissé büdösen beülni a padokba, hogy el lehessen leplezni a tényt, hogy a mai helyzet egy hibbant diktátorocska hobbiját szolgálja, melyből egyébként tovább gazdagodik.

Ennyi pénzből rengeteg dolgot meg lehetett volna, és meg lehetne oldani, kezdve az aprófalvak bölcsődéitől a tornatermekig, tanuszodákig, ahol a gyerekek mindegyikét meg lehetne tanítani úszni, tömegsportot szolgáló pályákig,  kis, a helyi igényekre méretezett sportcsarnokokig.
És az iskola sport megszervezésére is lehetett volna fordítani belőle, az átlagos képességű gyerekek sportoltatására, egyéb nevelési célokkal egybekötve.
Például a drog elleni harccal, a személyi higiénia fontosságának megértetésével, a bajtársiasság, a szolidaritás és a közösségi gondolkodás megértetésével.
Nem az élsport fogja felvirágoztatni az országot, hanem az, ha egy iskolában minden diáknak tud kínálni testnevelője olyan sportot, melyet szívesen és kedvvel fog űzni, melyben sikeres lehet, a sakktól az asztaliteniszen keresztül a természetjáráson át a kerékpár-túrákig, a röplabdán és kézilabdán át a labdarúgásig.

Orbán gladiátorokat akar képezni az amfiteátrumokba, fizetett szórakoztatókat, az országnak viszont egészséges ifjúságra és egészséges polgárokra lenne szüksége.
OIimpia - Pocakvezér Országában.
Nevetséges, hiszen a távolugrást ki kellene iktatni a programból – ne lássa ország-világ, hogy a seggünk kilóg a gatyából.
Persze szükség van élsportra is, hiszen az ember csodálja a teljesítményt, a karja libabőrös lesz, mikor egy olimpiai győzelemnél megszólal a magyar himnusz.
És mégis, nem ez a legfontosabb.
Ezt az átlagembernek nem kell látni, de egy politikusnak mindenképpen.
Ha ezt nem látja, nem lát az mást sem…

FÉKTELENÜL

Ismét túl vagyunk egy tüntetésen, vagy kettőn?
A fene tudja, újabban a menetrend az, hogy a tüntetők két csoportra bomlanak, a tömeg elmegy szónokokat hallgatni, míg a kisebbség elmegy a rendőrökkel huzakodni, úgy téve, mintha be szeretnének jutni a Parlamentbe.
Hogy aztán ott mi a fenét akarnak csinálni, az titok, gyanítom, ők is éppoly tanácstalanok lennének, mint 2006-ban azok voltak, akik bejutottak a tv székházába, de ott legalább meg lehetett a tv-macit keresni, és felelősségre vonni az árulásért, hiszen az egész átkos korban mást sem csinált, csak köpött.
De hogy a Parlamentben…
A Beszari már régen hazahúzta a csíkot páncélozott alsógatyájában, a büfé nem árul túrórudit, a köpéshez is hiányzik a motiváció, hiszen már a képviselők is hazaballagtak.
Legfeljebb a népfelség elvét lehetett volna gyakorolni, sorbaáll a nép és egyenként a fejére teszi Szent István koronáját, mely soha nem volt az övé, de ez lényegtelen is.
A korona ki van tömve Magyar Nemzettel, mert amikor Viktor a fejére tette, akkor a fülének egy idő után fárasztó volt tartani a felségjelvényt, de ígérete van rá, hogy mire a koronázásra kerül a sor, addigra bele lesz applikálva egy bukósisak-bélés.

A cirkusz jól sikerült, az ATV riporterét lefújták paprikasprayvel, ő ezen kissé felpaprikázódott, de aztán kiöblögette a szemét.
Hogy mi értelme van a rendőröket nyektetni, azt senki sem tudja, szerintem ez csak arra jó, hogy akiknek ez érdekében áll, azok elmondhassák, hogy az egész tüntetés csak a csőcselék erődemonstrációja - más haszna nincs.
A tüntetés maga kissé eklektikus volt, valakinek az a fixa ideája, hogy menetelni kell, még szerencse, hogy brekegni nem kell hozzá.
Így aztán a nép masírozott és jelszavakat skandált, azokat is már ismertük a régebbi akciókról, lehetne újabbakat is óbégatni, például „Orbán Mihály – majomkirály!”, vagy „Orbán majma mind ártó, legártóbb a Szíjjártó!”, és így tovább.
A szónoklatok színvonala is vegyes volt, volt közöttük megható, volt közöttük okos, de volt közöttük olyan beszéd is, mely azt tanúsította, hogy lehet veretes névvel is égbekiáltó ostobaságokat mondani.
Aztán jött a Milla-záradék, legyetek jók, menjetek haza, találkozunk másodikán, mikor majd megint elmondjuk ugyanezt.
Valaki mondja már el a szervezőknek, hogy szép dolog az egyéni ambíció, de azért egy ilyen rendezvényt meg kell szervezni, rendezni, a szónokokat kordába kell szorítani, a témák számát be kell határolni csakúgy, mint a beszédek időtartamát.
Nagy tisztelője vagyok Iványi Gábor lelkésznek, de beszéde kissé hosszúra sikeredett, ez egy ilyen rendezvényen hiba, bármennyire is értékes minden szava.
Szóval a résztvevők sokan voltak, mindenfélét akartak, de itt csak akkor lesz továbblépés, ha egy ilyen tüntetésen egy, vagy két követelést fogalmaznak meg, és a tömeg ezeket támogatja, mert aki sokat markol, keveset fog, mondja a népi bölcsesség, feltehetőleg nem a lányok fenekére gondolván.

Meghallgathattunk húszféle unalomig ismert, megvalósíthatatlan életvezetési tanácsot.
Például az összes képviselő vonuljon ki a Parlamentből, meg, hogy nem kellenek a pártok, továbbá rendszerváltást is követelt a saját érdemeit kihangsúlyozni nem hezitáló szónok.
Ez a követelése még kielégítést nyerhet, hiszen a parlamentáris demokrácia már éppen megszűnt és csak percek vannak hátra a Magyar Királyság megérkeztéig.
Már szórópisztollyal fényezik a lovat fehérre, melyen majd Őfelsége I. Viktor Miháj, Isten kegyelméből Magyarország uralkodója felvágtat a koronázási dombra, majd egy arany tolvajkulccsal az ország négy égtája felé suhint, fején a korona, csingilingiznek rajta a fityegők, de gyönyörű is lesz…
Valaki azt is elmondhatná a szervezőknek, hogy nem kellene ezeket a tüntetéseket mindig ilyen Tesco-gazdaságos módon megoldani, hazafelé beugrunk tüntetni egyet – lehet esetleg nappal is tüntetni, továbbá ahelyett, hogy három egymást követő napon hármat tüntetnénk, lehetne egy nagy tüntetést szervezni, hadd örüljön Nagyurunk, mikor az ablaka alatt zeng az Orbántakaroggy!


A miniszterelnök egyébként régen járhatott Grazban, mert válogatott hülyeségeket beszél, miszerint itt nincs szükség semmiféle ellensúlyra, mert az csak egy imperialista trükk, amerikai találmány.
Annyiban igaza van, hogy ellensúly csak annak kell, aminek súlya van, neki meg a nemzetközi politikában olyanja nincs.
Belpolitikailag meg már mindegy, ami neki hátravan, azt a kis időt építkezésre kellene felhasználni, de ennek jelét se látom, sajnos.
Viszont a mi pávatáncosuk ismét belelendült a táncba, most éppen hátrafelé akar sasszézni egyet – nemzetközi felügyelet alá akarja helyezni a paksi beruházást, értsen ezen bárki bármit.
Egy biztos, hogy ettől te még nem fogod megtudni, hogy ez az attrakció mennyibe fog fájni neked.
De hát nem is kell neked mindent tudnod, - nem igaz?

:O)))