2014. szeptember 19., péntek

BUHERÁL A SUTTYÓ

Mint a nol.hu írja, Budapest megpróbáltatásainak nincs vége a választással, a kis hatalomtechnikus tovább szeretné folytatni Budapest szétverését.
Mint a nol.hu írja,  „Orbán Viktor évtizedekre stabilizálni akarja a főváros működését Budapest közigazgatási rendszerének átrajzolásával. A Budapest-törvényjavaslatot az október 12-i önkormányzati választások után, de még az idén minden bizonnyal a parlament elé terjesztik.”


A Belügyminisztérium 2011 nyarán három előterjesztést készített. Az első számú – és állítólag a kormányfő rokonszenvét elnyerő - javaslat az volt, hogy szűnjön meg a kerületek önállósága, választott polgármesterek helyett kinevezett „helytartók”- hivatalnokok vezessék, a saját képviselő-testület pedig menjen világgá.


Hát a fene tudja, nem egy vadonatúj modell, a hajdani elöljáróságok újraálmodása mindenesetre szépen beleillik a szép új világba.
Ez egyrészt a kisebbségi érzéseivel leszámolni képtelen falusi suttyó Budapesttel szembeni ellenszenvéből fakad, másrészt meg egy gátlástalan diktátor hatalomtechnikai elképzeléseiből.
Az első okkal foglalkozzanak tovább Grazban, a második viszont érdekes jelenség.


Kuka gyakran nyúl vissza Horthy korába modellekért, vélhetőleg egyrészt abból a téveszméből kiindulva, hogy abban a világban, melyben felmenői még községi kanászok se lehettek volna, minden remek és működőképes volt, márpedig abban a korban az önkormányzatiság még igencsak gyerekcipőben járt, a kerületi elöljáróságok hivatalok voltak, nem önkormányzati szervek.
A Budapesti Levéltár vonatkozó adatai szerint az  elsőfokú iparhatósági jogkört, az alsófokú közegészségügyi igazgatást, a kihágási bíráskodást, az építésrendészeti teendőket gyakorolták, az útburkolatok és csatornák fenntartását, a szegénygondozást, a tankötelesek nyilvántartását, a vásárrendészetet és a hatósági bizonyítványok kiállítását végezték.
A városrészek életének alapvető kérdéseiben döntési joggal rendelkező kerületi önkormányzatok azonban nem jöttek létre, sőt, a szerény jogkörű kerületi választmányok még a városrészi érdekek képviseletének sem váltak érdemleges fórumaivá
.


A modell nemigen válhatott be, hiszen a város megnövekedett, és az 1949-es közigazgatási átalakulást a tanács-rendszer bevezetése követte, melyet a rendszerváltás után az önkormányzatiság bevezetése követett.
Természetesen a magyar nem csak úgy tévesztette meg ellenfeleit, hogy a lovon hátrafordulva nyilazott, hanem eközben hol a ló egyik, hol másik oldalára esett át nagy ravaszul, és ezt az eljárást követte az önkormányzatiság létrehozása terén is.
A kerületek ennek során olyan jogosítványokat kaptak, hogy sok esetben a főváros nemigen tudta érvényre juttatni elképzeléseit, ettől is olyan szedett-vedett a város, mint amilyen.
Ha valami nem tetszett a kerületeknek, évekre blokkolni tudták az központi szándékokat, de a Főváros is tudott kellemetlenkedni, ha nekiveselkedett, szóval az tény, hogy a jelenlegi rendszer úgy rossz, ahogy van.


Nem is lenne baj, ha megreformálnák, de az már mégiscsak nevetséges, hogy ez a kis mitugrász úgy viselkedik, mint Sztálin, ért mindenhez, mindenben ő az illetékes, mint a hajdani kabaréban az Illetékes Elvtárs, aki Orbán pontos bemutatásával megelőzte korát.
Minden intézkedéséből kilóg a lóláb, mindent a saját hatalma megtartásának rendel alá.
De hát ez sem újdonság.
Mindenesetre a jelenlegi választási rendszer az ő érdekeit szolgálja, és a tervezett új felállás is erre irányul, hiszen egyre több dologban egyre kevesebb ember vesz részt a döntések előkészítésében, végsősoron minden területen egymaga dönt – a demokrácia nagyobb dicsőségére.


Itt ma már nincs erős Fővárosi Önkormányzat, ha a kerületi önkormányzatiság megszűnik, akkor a többi már csak bábjáték, azt csinál a gonosz törpe a Fővárossal, amit akar.
Ha ezt nem veszik észre a budapestiek, akkor megérdemlik a sorsukat.
Úgyhogy tessék gondolkodni, és tessék a demokratákra szavazni, közülük a legrosszabb is jobb, mint Orbán és csicskásai.

:O)))

2014. szeptember 17., szerda

MELYIK OLDALON ÁLLSZ?

Mert ha úgy gondolod, hogy a baloldalon, akkor igen nagy bajban vagy egykomám, rengeteg oknál fogva.
Valahogy úgy áll a helyzet, mint az egyszeri faluban, délben, mikor az átutazó megkérdezte: hát ebben a faluban miért nem harangoznak?
Ezer oka van annak, mondta Józsi bácsi.
Hát mondjon egyet! - így a bánatos utazó.
Hát például nincs harang, mondta a helyi viszonyok ismerője, és szomorúan mosolygott.

Valahogy így vagyunk ezzel mi is, akik a politikát hobbiból vagy hivatásból adódóan figyeljük, lassan már nagyítóval keresgéljük egy vállalható, vállaltan baloldali párt nyomát, de nemigen találjuk.

Hosszú út vezetett idáig, huszonöt évig botorkáltunk rajta, néha-néha felcsillant valami kis remény, aztán valamelyik magát baloldalinak hirdető politikus boldogan lepisilte a fellobbanó lángot, majd némi sistergés után várakozhattunk ismét, új reményre, bánatosan.
Orbán elérte a célját, a baloldal politikai szervezetei gyakorlatilag megsemmisültek.
Merem remélni, csak átmenetileg, mert a szervezeteket ugyan meg tudta bénítani, de a társadalmi körülményeket, melyek szükségszerűvé teszik a baloldali politizálás létét, nem tudta felszámolni, sőt, inkább még rájuk is erősített.
A mai pártpalettán valódi baloldali párt nincs, habár a választó azt hiszi, hogy van ilyen, és a saját szektáját ruházza fel az igazi baloldaliság illúziójával.
Egyáltalán ki a baloldali?
Mit jelent ma a baloldaliság?
Baloldali egy párt csak attól, hogy baloldalinak deklarálja magát?


Itt is dúlnak a fogalmi zavarok, a választó meg egyébként sem túl képzett ideológiailag, ellenben ha nem akar a jobboldalra vagy a szélsőjobbra szavazni, akkor azt, aki nem azon a térfélen ugrabugrál, automatikusan baloldalinak véli.
Így aztán baloldalinak nevezi az MSZP-t, amelyik mára már pártnak is alig nevezhető, és ami eredményt mégis elér talán, az leginkább hűséges tagjai nosztalgiájának köszönhető, akiket idáig elhozott még a lendület, de a mai állapotok között számukra sincs tovább.
Az, hogy Szanyi kapitány időnként hőbörög kicsit, meg kiadja a jelszót, hogy balra át, olyan kevés a baloldalisághoz, mint vöröshagymában az osztályöntudat.


Szokták még baloldalinak nevezni a Demokratikus Koalíciót is, pedighát nem az, pontosabban senki sem tudja, hogy milyen pártról is van szó, már ha a pártot társadalmi csoportok érdekérvényesítő gépezeteként szemléljük.
Gyurcsány azt mondja, miután Kádárt populista politikusnak nevezte: „ A baloldal gondja, hogy a saját választói szociális kiegyenlítődést és állami gondoskodást várnak, de ez a tömegigény a globális piacgazdaság keretei között nem szolgálható ki.
A baloldal ezért rendszeresen csalódásba hajszolja a híveit.”
Én meg közben arra gondolok, hogy a legfrissebb felmérések szerint már megint nyílt a szociális olló, már megint gazdagabbak lettek a gazdagok és szegényebbek a szegények, eközben a magyar demokraták egyik legértelmesebb figurája képes ilyet mondani: „Az a fajta kádári populizmus, amit Orbán Viktor nyom, rövid távon sikeres.”
Nem mennék bele abba, hogy ez a populizmus miért nem kádári, meg, hogy Kádár és a populisták miben különböznek egymástól, csak megemlíteném, hogy Kádár nem csak ígérgetett a kétkezi dolgozóknak és a falu nincstelenjeinek, mint utódai aztán, mindahányan.


Nem hiszek abban, hogy létezik egy olyan keskeny mezsgye, melyen el lehet botorkálni a jövőbe anélkül, hogy pofára ne essen az, aki úgy akar baloldali lenni, hogy a kádári kisember létbiztonság iránt támasztott teljesen jogos, és a fejlett nyugati demokráciákban sem tagadott igényeit ki ne próbálná elégíteni.
Nehéz egy lyukból egyszerre hideget és meleget is fújni, és nem lehet mindenki érdekeit egyszerre képviselni, ez illúzió, mi több, ez maga a populizmus.
A baloldal – tetszik-nem tetszik – maga a kádári kisember, a munkás, a paraszt, a kisértelmiségi, az alkalmazott, a munkanélküli meg a zsellér és napszámos.
Vagy értük dolgozik valaki, vagy nem baloldali, hanem valaki vagy valami más, ami lehet ugyan értékes, de úgy viszonyul a baloldalisághoz, mint a meleg Vichyssoice szarvasgomba carpaccio-val a krumplileveshez.
A kromplileves legyen kromplileves, ugyebár.


Természetesen elegánsabb dolog a kisujjunkat elegánsan eltartva az eszmétől különféle liberális és konzervatív irányzatokkal kokettálni, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus is a polgári középosztály luxus-világnézete.
Könnyen liberális valaki, ha annak anyagi feltételei biztosítottak, könnyen konzervatív, ha minden nap reggelizik, ebédel, uzsonnázik, este meg vacsorázik a Costesben vagy az Onyxban.
Nem populizmus az, ha a kisembernek élhető életet kínálunk, hanem a társadalmi béke záloga.


És még így is a DK lenne a baloldal reménysége, ha a pártelnök képes lenne feladni művileg előállított álmait, és a társadalmi folyamatokat figyelembevéve tisztázná viszonyát a társadalmi osztályokhoz, rétegekhez, no meg saját magához.
De, ha az osztályharctól sikítófrászt kap az elsőgenerációs értelmiségi nagy megfelelési kényszerétől indíttatva, hát tőlem hívhatja őket bárminek - a libacsapatnak is mindegy, hogy tagjait libuskáimnak vagy ludaimnak hívod, ha a végén libasült vagy ludaskása lesz sorsuk beteljesülése.


A többi párt meg nem is párt, baloldali pártnak meg végképp nem baloldali, hiszen nem embereket képviselnek, hanem illúziókat.
Még a Kétfarkú Kutya Párt is különb mindegyiknél, az legalább jogos emberi igények (ingyensör, örök élet) kielégítését tűzi célul.
Viccpártok, de úgy kommunikálnak, mintha százezrek, milliók állnának mögöttük, holott, ha például Fodor Gábor legyűrné nyaki gerinc-csigolya meszesedését és hátrafordítaná a fejét, hat embert. ha találna maga mögött.
Viszont lehet, nem húzódna még jobban agyi ereire a meszesedés szomorú folyamata.
Az Együtt-PM javára írható, hogy meg sem próbál baloldalinak látszani, ők jól elvannak együtt, leginkább a Jávor–Karácsony duó meg a két gidájuk, Juhász és Szigetvári.
Ők Bernstein ideológiai alapjain állnak: a mozgalom minden, a végcél semmi…


Ha én azt hinném magamról, hogy szociáldemokrata vagyok, akkor azért csak megszúrnám legkényesebb testrészem, mely pedig a teveitatás optimalizálásához – az úgynevezett „two brick method” - alkalmazásához nélkülözhetetlen, a konyhában található leghegyesebb késsel.
Az esztétikailag legfeljebb a „tűrt” kategóriába besorolható buffó szégyen a magyar baloldalra nézve, és nem a testalkata, hanem emberi minősége miatt, egy ilyen ember csak arra jó, hogy egy történelmi párt utolsó maradványait a sírba lökje.
Lennének még a hajdani Munkáspárt maradványai, Thürmerrel az élen, akinek már régen éhen kellett volna vesznie egész Központi Bizottságával együtt, de ez a családirtással esne egy kategóriába, én meg humánus vagyok a végtelenségig.
Hogy ki finanszírozza a mai napig a kártékonyságát, az rejtély, mindenesetre ingyen senki nem lehet ennyire Thürmer, ugye.


Vajnai Attila pártjában lennének ideológiai tartalékok, de pénz híján állandóan akciózniuk kellene, ez meg a rendelkezésre álló káderállománnyal nehézkes, mire a tagság odarohan valahova a mankókkal és a vörösre festett járókeretekkel, addigra talán még a kommunista eszme is kivívja világméretű győzelmét.
A fiatalok között nem sikk a baloldaliság, ebben az országban egyetlen ember sincs, akinek az őse kétkezi munkás, neadjisten proli lett volna, a sok elsődiplomás grófi és bárói csemete úgy fintorog a proliszagtól, a kispolgári lét enyhe kelkáposztaszagától, mintha szarba verték volna az orrát, jóllehet, csak felmenői illatát érzi…


Természetesen eljön majd valaki, aki felvállalja a baloldaliságot, mikor annak eljön az ideje.
A jugoszláv partizánok dala fejezi ki a folyamat lényegét:  „To je nama naša borba dala, da imamo Tita za maršala.”
A mi harcunk adta nekünk Titot marsallnak, - nem Tito adta a harcot, hanem a harc adta Titot, ha érzed a differenciát, - azaz a történelem kitermeli azokat a személyiségeket, akikre az adott feladatokhoz szükség van.
Nem biztos, hogy ismerjük, lehet, hogy ma még kisiskolás, de el fog jönni, ez kétségtelen.
Nem Messiásként, hanem elkötelezett harcosként, akire majd szeretettel és tisztelettel tud nézni a kisember, akit megért, akit követni tud.


Türelem.

:O)))


2014. szeptember 16., kedd

NEPOTIZMUS. SZERVILIZMUS

VIII. ORBÁN PÁPA
Tehetséges család.
Mert, hogy a miniszterelnök lánya pályázatot nyer, az majdhogynem természetes, - azzal a génkészlettel nem kunszt!
Az a génkészlet eleve magasabb pozíciókra predesztinálja tulajdonosát, és percig se legyen kétségünk, ezt nem is ússzuk meg.
Ami a csodálatos, hogy nem csak a vér szerinti leszármazottak részesülnek az áldásból, hanem a rokonságra is kisugárzik a Vezér karizmája, bizonyítva természetfeletti képességeit.
Itt van mindjárt ez a Vitézy gyerek, aki gyermekkorában négykézláb mászott az asztal körül, a kanyarokban csilingelt és hibátlanul bemondta a hatos villamos megállóhelyeit - teljesítménye nagyságát az sem csökkentette, hogy a Széll Kálmán teret Moszkva térnek hívta.
Rokonság ide, rokonság oda, mindent azért nem sajátíthatott el, a jövőbelátás képességét megtartotta magának a Fényességes.
Mindenesetre a történelem legfiatalabb vezérigazgatója lett azok közül, akik nem az apjuk vállalatában érték el ezt a címet, de meg is érdemelte!
Eleinte ugyan még gondjai voltak az időbeosztással – nehéz volt a figyelmét megosztani a Budapesti Közlekedési Központ és a kis fekete golyók gyártása között, de legyőzte a kihívást – ez a család egyébként is mindent legyőz.
A Csodálatos Kisugárzás leányágon is terjed, aminek szép példája Ráhel sógora, aki a királyi esküvő után az informatika terén olyan viharos szakmai fejlődésen ment keresztül, hogy jelenleg a NAV informatikai fejlesztési főosztályát vezetheti.
Tegyük hozzá az igaság kedvéért, hogy a jogi végzettségű sógor a politikában már régóta szerepel, mindig a Fidesz szekerét tolta, és valószínűleg az eszével sincs baj, mint ahogy a családja sem trógerekből áll, azt a közismert kis falopást meg tekintsük kisiklásnak, majd a jogászok elsikálják.
Nem egy nagy baj az, ha a NAV-on belül van valaki, aki hozzáfér az adatbázisokhoz, ezt már Simicska is tudta anno, mikor megrendezte a hosszú bájtok éjszakáját az adóhatóság informatikai rendszerében - hát nem kizárt, hogy a fagyi most visszanyal…
A nepotizmus régi, szép kifejezés, a római pápák unokaöccseiről kapta nevét.
Ez az a jelenség, mikor a magas hivatalba jutott személy kistafírozza rokonait a gondjaira bízott vagyonból, juttat nekik ezt-azt, stallumot, földet, libacombot, miegyebet.
Ha megnézzük a mai elitet, hamar kiderül, hogy a Fidesz holdudvarában, de szinte az egész mai magyar politikai elitben mindenki mindenkinek rokona, itt aztán egyikük sem szavalhatna Adyt:
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Ami azt illeti, a pápák unokaöccseinek lenni is irigyelt állapot volt, és bár a Tündökletes nem kívánja betölteni földi helytartóinak posztját, de a bevált módszereket mindenkitől szívesen átveszi, legyen az Don Vito,  Lenin, Sztálin, Hitler vagy Mussolini, de hívhatják Noam Chomskynak is akár…
Nem könnyű dolog közel állni a hatalom birtokosaihoz, erről időnként Medgyessy Péter lánya szokott moralizálgatni, kifejezve mély együttérzését Orbán Gáspárnak.
A fiatal labdarugó képtelen volt beváltani apja reményeit, neki – szerintem – apja sikeresen tönkretette az életét – nagy szerencséje lesz, ha fel tudja majd dolgozni csalódását.
És még van egy kocsideréknyi Orbán-lány, úgyhogy nem tartom kizártnak, hogy a Paksi Atomerőmű megkapja a történelem első női atomerőmű-vezérigazgatóját, hiszen aki barackmagot már tört, az atommaggal is megbirkózik majd valahogy.
Ezzel a génkészlettel?
Naugye!
A nepotizmus virágzásához szorosan hozzátartozik a szervilizmus is, mely szépen virágzik ezeken a területeken is.
A hatalomnak van segge, most éppen jókora példány, és ahogy amíg lószar van, addig veréb is akad, ha van egy segg, akkor azonnal előkerülnek a seggnyalók is.
Mert azt azért tegyük hozzá, hogy Orbán Ráhel  talán soha nem kapott volna „Az év turisztikai témájú szakdolgozata pályázaton” első díjat, ha konzulense nem a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályvezetője – vagy kapott volna, ki tudja, milyen mezőnyben, milyen pályamunkával nyert?
Mindenesetre van erről egy vicc, a nyuszika a barlang előtt ülve írogat.
Arra megy a róka és megkérdi:
- Mit írsz nyuszika?
- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!
- Ez hülyeség! Gyere a barlangba és mutasd meg!
A róka csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja!
Arra jár a farkas is és ő is megkérdi a nyuszikát:
- Mit írsz nyuszika?
- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!
- Ez hülyeség! Gyere a barlangba és mutasd meg!
A farkas csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja!
Arra jár a medve!
Megkérdi:
- Mit írsz nyuszika?
- Szakdolgozatot arról, hogy a kis állatok hogyan tudják megvédeni magukat a nagyvadaktól!
- Ez hülyeség! Gyere a barlangba és mutasd meg!
A medve csupa véresen jön ki, de a nyuszikának semmi baja!
Kijön utána az oroszlán és így szól:
- Látod nyuszika, nem az számít, hogy miről írsz szakdolgozatot, hanem az, hogy ki a konzulensed!
Szóval, nem egyszerű dolog ez, mert a nepotizmus a társadalom minden szintjén jelen van, hiszen mindenki szeretné két lábon járó fél génkészletét minél jobb körülmények között tudni, és ha mód van arra, hogy előrébb taszigálja, akkor nem mindenki tud ellenállni a kísértésnek.
Aztán van gyerek, akit ez zavar, van meg, aki él, sőt visszaél vele, ez már leginkább jellemkérdés.
Mindenesetre érdekes lenne egy olyan táblázatot látni, melyen az állami vagy önkormányzati pozíciókat betöltő vezetők rokonai szerepelnek, attól tartok, meglehetősen kiábrándító képet kellene nézegetnünk.
Vazallusok, rokonok, rongyrázás - a dzsentrivilág éled újjá – dzsentrik nélkül.
Urizálnak a prolik, a cselédek, de nem tanulnak.
Hogy lesz ebből itt épkézláb társadalom?

:O)))

2014. szeptember 14., vasárnap

CIVILEK, CIVILIZÁCIÓ, ÉLHETŐ ORSZÁG

Már megint sikerült egy négyszázfős tömegtüntetéssel megfélemlíteni az orbántot.
Most a civilek brillíroztak - hősi harcukat Gulyás Márton vezette.
Ha lett volna a DK vezetésében egy csepp humorérzék, Vadai Ági odasétál egy táblát lengetve, melyen az áll: A szabadság nem csak akkor van veszélyben, mikor a lóvé!
De nem volt, és talán ez jó is így, hiszen a mi civil aktivistáink alapvetően rendes emberek - Gulyás Mártont is beleértve - csak a gondolkodásuk zavaros kissé, de hát ne legyünk telhetetlenek.


Orbán nyája egyáltalán nem gondolkodik, hanem hisz és imád – ehhez képest egy magát civilnek tartó aktivista maga a megtestesült függetlenség, gondolatgazdagság, következetesség és burjánzó önzetlen öntudat.
Ezzel persze nem vonom kétségbe azt, hogy amit Orbánék a Norvég Alap kapcsán előadtak, az a trógerség minősített esete, de ha jól belegondolunk, voltak itt már nagyobb rablások is, csak azok javarészt az ország Nagykörúton túli részét érintették.


Ha már érzelmi húrokat pengetünk, akkor talán elég emlékeztetni a nyugdíjpénztárak legyilkolására, vagy a vörösiszap-károsultaktól ellopott pénzre, melyet a valódi civilek dobtak össze – az anyám a kis nyugdíjából meg a sógornőm, meg az ismerőseim, az ismerőseim ismerősei telefonálták meg adakozták össze a károsultaknak.
Ebből aztán épült egy bazinagy gát Kolontáron, hogy ha esetleg kiöntene a zagytározóból a csákánnyal is alig bontható vörösiszap, akkor ne veszélyeztesse a lakosságot, melyet addigra már régen kitelepítettek.
A kiöntés veszélye hozzávetőleg a Kheopsz piramis kiöntésével esett egy kockázati körbe, viszont a gáthoz az alapanyagot a Simicska-kuzinok kőbányájából szállították – nem ingyen -, merthogy kinek lenne kőbányájuk, ha nem nekik.


A maradék pénzzel meg soha, senki nem számolt el senkinek, jóllehet azt valódi civilek a saját pénztárcájuk terhére a károsult civileknek szánták, közvetlenül.
Anyám úrilányos jómodorát átmenetileg félretette és megfogadta, hogy a büdös életben soha, senkinek nem ad pénzt, csak, ha biztos lehet benne, hogy a kedvezményezett és közötte egy rohadt tolvaj politikus sincs.
Lehet, hogy tévedek, de ezek ellen nem hallottam szónokolni Gulyás Mártont és társait, de a többi ezer esetben sem, amikor éppenséggel ki lehetett volna állni azon civilek mellett, akiknek a gyereke éhezik, akit nem vesznek fel dolgozni a bőrük színe miatt, stb. stb. stb. …


Szóval nehéz dolog ez a civilesdi.
Nálam az a vízválasztó, hogy valaki ad vagy kap, vagy ha már kap, mire használja fel -  a céljáért, vagy abból él.
Nem szeretem azt sem, mikor a civilkedést szembeállítják a pártpolitikával, merthogy szerintem itt két különböző dologról van szó.
A párt, a pártpolitikus egy társadalmi modellt képvisel, míg a civil egy ügyet.
Úgy is mondhatnánk, hogy a civil együgyű, de persze nem az, csak éppen megnyilvánulásai során nem figyel a pártpreferenciákra, ha éppen kertészkedik, akkor a kertecskéjével, ha macskabarát, akkor a macskákkal, ha géprestaurálással foglalkozik, akkor a régi autókkal, hajókkal, repülőkkel foglalkozik, együtt a társaival, akikkel nem Orbán vagy Tóbiás imádata köti össze, hanem a közös érdeklődés és cél.


Merthogy macskákat lopni a gazdáiktól és megmentettnek nyilvánítani őket, ez nem világnézeti vagy vallási kérdés, ezt éppúgy megteheti egy keresztény középosztálybeli úriasszony a Böszörményi útról, mint egy hasonló társadalmi helyzetben lévő zsidó hölgy a Rumbach Sebestyén utcából, szavazzanak bár bárkire is.
A civil nem kirekesztő, hanem befogadó, és civilként azzal foglalkozik, amit célként megjelölt magának.
Bélyeget gyűjt, hímezget, hajót restaurál, állatokat véd, esetleg szegényeket támogat, de ezt mind-mind a saját pénzéből teszi, mert ez az ő hobbija, gyíkja, szórakozása, elhivatottsága,  vagy nevezzük bárminek.


Ha elkezd pártpolitikai kérdésekben állást foglalni, akkor megszűnik civilnek lenni, ő is csak egy lesz abban a szánalmas állatseregletben, melyet magyar politikai életnek hívunk.
A Milla is akkor halt meg, amikor elkezdték párttámogatásra használni, mert a demokráciát százezrek szerették, de ez a százezer érzelem, mikor a pártok neve egyáltalán felmerült, már megoszlott a pártok között és a pártokat utálók között, és innentől kezdve nem sokat ért a szavazófülkékben.
Annak dacára sem, hogy sokáig próbáltak némelyek a Milla neve mögé húzódva a civil szerepében tetszelegni.
Sosem szerettem a fizetett forradalmárokat, most sem változott meg a véleményem róluk.


Természetesen, ha valaki pártpreferenciával rendelkezik, az nem baj, sőt, természetes állapot.
De az visszatetszést kelt, ha valaki, mint a Libaterelők Klubjának ügyvezetője pártpolitikai kérdésekbe üti az orrát – például meg akarja mondani, hogy a Démoni Koalíció kit indítson, vagy kit ne indítson Piskolton a polgármesteri székért, mert az szerepzavar.
Az a pártok meg a választók dolga, és ha valaki nem tetszik, majd nem szavaznak rá, oszt jónapot.
Egyébként is zavaros a társadalmi szereplők viselkedése, beleértve a vallási szervezeteket is, a Katolikus Püspöki Konferenciától a Hit Gyülekezetén keresztül a Mazsihiszig – egyik sem a dolgát végzi, amelyik meg azt végezné, azt államilag vegzálják, és még négyszáz embert sem visz tüntetni ellene senki - igaz, ott ételt osztanak, nem pénzt..
Némelyik közülük úgy harácsol, hogy ha a vallásalapító látná, korbáccsal verne végig rajtuk, némelyiket meg lehet venni kilóra, mint a libát, van meg, amelyik boldogan cseréli az eszmét a despotácska sameszaival, de felháborodottan elítéli azt, aki ugyanannál az asztalnál esetleg ugyanazon cél érdekében dolgozik, mint ők, csak éppen az asztal másik oldalán foglal helyet.
Az élet bonyolult, Schindler se mentett volna meg egyetlen zsidót sem, ha nem tárgyalt volna a hatalommal, és azért az, ami itt van, ma még nem a nácizmus.


A történelem sokszor úgy csinál, mintha ismételné önmagát, de aztán persze mégsem.
Párbeszédre szükség van, vagy pedig a merev elhatárolódásra, de aki egy asztalhoz ül a hatalommal, az utána ne próbáljon erkölcsi magaslatokra mászni, legfőképpen ne, ha személyi ellentétek is feszülnek a szereplők között.
De természetesen ez nem az én dolgom, különben is, szerintem az lenne az optimális, ha az egyházaknak nem lenne dolguk az állammal, eltartanák őket a híveik és a tisztelőik.


Mindenesetre nem bánnám, ha a civil szféra megerősödne, egyre több ember venné észre, hogy a politika kijátssza őket egymás ellen, és miközben két szegényember egymás torkát harapdálja, közben a politika magasabb szintjein barátságosan lepacsizzák azokat a dolgokat, melyek miatt a szegényember éhendöglik, hű párja meg a hátán viheti furnér-koporsóját a temetőárokba…


Persze a nácizmus, a rasszizmus más tészta, azokkal nincs párbeszéd, mert nincs miről beszélni, a férgeket nem kell győzködni, hanem el kell taposni.
Ha ezekben a kérdésekben egyetértésre tudna jutni a társadalom, már nagyot lépnénk előre, mert jelenleg csak helybenjárás folyik, ez pedig a lehető legoptimálisabb állapot az önkényuralom számára – a megosztott társadalom, melynek tagjai nem állnak szóba egymással, de vadul gyűlölködnek.
Akivel együtt kapáltál, macskáztál, főztél, arról nehezebben hiszed el, hogy a hazád és a te ellenséged, rájössz, hogy ő is ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint te,


Nyújtsd ki hát a kezed, hátha valaki megszorítja - a túloldalról akár…

:O))).

2014. szeptember 13., szombat

FÚJJUNK LUFIT, KERESKEDJÜNK GÁZZAL

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a bank 100 százalékos tulajdonában lévő MFB Földgázkereskedő Zrt. megalapításával olyan állami érdekeltségű földgázkereskedőt hozott létre, amely további kereskedelmi földgázkészletek megvásárlásához nyújt finanszírozási hátteret.
Ezzel a lépéssel az alapítók szerint Magyarország tovább tudja növelni a rendelkezésére álló földgázkészleteket.
Ez a hivatalos indoklása a legújabb mutyigyanús akciónak.
Az új céget százmillió forintos alaptőkével hozták létre, ami ebben az üzletágban hozzávetőleg a nullával egyenlő, és minden lírai duma ellenére ez csak arra jó, hogy valakiknek a zsebébe beletolják a fent említett összeg többszörösét finanszírozási nehézségeik átmeneti enyhítésére.
Azt el kell ismerni, hogy Orbán és gazdasági holdudvara nem kispályán játszik, ami számunkra csak ezért szomorú, mert a jelenlegi helyzet olyan, mintha velünk akarná összedobatni a zsetonokra valót ahhoz, hogy bankot robbantson Monte Carlóban, a kaszinóban.
Volt már emlékezetes akciója a hatalomnak gázügyben.
Az állami tulajdonú MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. egy rendelet alapján hozott be olcsó földgázt Ausztriából.
Nagy részét azonban nem a szolgáltatóknak értékesítette, hanem minimális felárral továbbadta a MET Magyarország Zrt.-nek - korábbi nevén a Mol Energiakereskedő Kft.-nek.
Ez a cég többségében offshore hátterű: 50 százalékban kajmán-szigeteki, 10 százalékban svájci (itt járt legutóbb magánlátogatáson a Vezér és hű fegyverhordozója, Lázár…) tulajdonosa van.
A MET Magyarország Zrt. nagy haszonnal értékesítette a gázt, és évente körülbelül 35 milliárd forint nyereséget könyvelt el az üzletből, vagyis az elmúlt három évben összesen százmilliárdos nyereségre tettek szert tulajdonosai, akiket a kormány kijelölés útján tett milliárdosokká.
Ez már olyan szép összeg, mely meghaladja a hétköznapi állampolgár fantáziáját, nem is foglalkozik vele jóformán senki, mint ahogy a mostani cégalapítás sem veri ki a biztosítékot senkinél.
Jóllehet gázunk nincs, de immár két állami tulajdonú földgázkereskedelmi cégünk van.

Így aztán olyanok vagyunk, mint az az ember, akinek kilóg a csupasz feneke a gatyából, de a lábai mellett a kezeire is cipőt vásárol és büszkén flangál négykézláb, friss eleganciájában, végig a Váci utcán.
Ez a gázkereskedelem nem egy könnyű dolog, de hát könnyen ugrál az, akinek gázszerelő a barátja, az ab ovo ért a gázhoz, ha akarná, mindkét csuklóján gázórát viselhetne…
Ez abból is látszik, hogy az állam üres gáztározókat vett, ezzel is növelve a gázellátás biztonságát.
Ha valaki nem értené, akkor képzelje el, hogy elmegy a boltba és vásárol aranyáron egy húsz és egy tizenöt literes fazekat, majd hazacipeli és közli a családdal, hogy le van a gond a vasárnapi ebédekről.  Az egyikben libaleves készülhet, maceszgombóccal, míg a másikban ott rotyoghat a csülkös babgulyás.
A problémát már csak a liba meg a csülkök beszerzése okozza, merthogy az élet egyre drágább és egyre inkább lehet aggódni, hiszen közel a nagybevásárlás napja, és az alku nem ígérkezik könnyűnek, jóllehet a gazdától már vettünk egy jólfejlett, hízott nutriát, kolbásznak.
De ne akadékoskodjunk, hiszen naponta kapjuk a szép, andalító szavakat arról, hogy az ország gázellátása biztosított, csináljon ez a Putyin bármit is, minket nem érint, minket nem fog a golyó.
Az idősebb korosztály persze aggodalmaskodik, hiszen nyuggereink némelyike még emlékszik azokra az időkre, mikor azt hirdettük – még népköztársasági logo alatt – hogy hozzánk nem gyűrűzik be az olajválság, oszt mégis begyűrűzött, ugye.
Ki tudja, hátha most is, de természetesen bízunk a Lánglelkű Vezér helyzetértékelésében, aki a külkapcsolatok terén mindig erős volt, partnerei világszerte rettegik, csak az általa aláírt papírokat küldik folyvást fordítás-hitelesítő irodákba.
Nem egy nyugati államférfit lehetett már látni, aki – miután kezet fogott vele – elfordult és aggodalmasan megszámolta az ujjait, megvannak-e még mind, vagy már egy ujját helyettesítenie kell valamivel, ha öt sört szeretne rendelni a kocsmában.
Ez különösen Angela Merkelt érintené érzékenyen.

Hát, majd meglátjuk, nagyobb baj nem érhet bennünket, hiszen a magyar stratégiai gáz-tartalékot a gazdasági vezetés biztonsági okokból ravaszul diverzifikálva Csányi teheneiben tárolja, baj esetén legfeljebb babbal takarmányozzák majd a csordát a légkondicionált, zenélő istállóban. 

A hüvelyesek fogyasztása egyébként is egészséges, Lázárnak is milyen jót tett a londoni hüvelyes, olyan virulens lett tőle, mint egy tavaszi influenza…
Amúgy köszönjük, jól vagyunk, habár lehet, hogy az Úr bűneinket éppen özönvízzel tervezi megtorolni, amit ugyan megértek, de hogy miért éppen az én pincémen kezdte, ezt kevésbé.
Olvasom a hírekben, hogy Lenti környékére is csapást küldött a Fenti, áradnak a vizek, és ami igazán nagy baj, hogy korunk árvízi hajósa még elő sem vette legendás, nemzetmentő felemás gumicsizmáit…
Mindenesetre most elmegyek, és a téli előkészületek jegyében – ha mégis gáz lenne a gázzal – vásárolok egy jancsikályhát.
Lázárjancsikályha lesz a neve.

:O)))