2014. október 23., csütörtök

VÁLASZCSAPÁS

Főnök, Főnök, megvan a megoldás!
Nem volt rossz húzás az internetadó belengetése sem, ezek a buzeráns liberálisok meg a szoci nagymamák ugrottak is rá rendesen, de ez várható volt.
Ezek a neten élnek, hát majd most drága lesz a lakbér!
Némelyiküknek 
már a lakcíme is  2014 Facebook-City, Tuaregblog 2. fszt 1. – ha veszélybe kertül a lakhatásuk, hát gyilkosságra is képesek!
Javaslom, első lépésként adóztassuk meg a puska-távcsöveket is!
Ja - meg a szemüvegeket!

De ez még semmi, képzed Főnök, Schmitt fővezérigazgató asszony házi történészei érdekes dokumentumokra bukkantak!
Felásták a Panoptikum pincéjét és a Gyilkos Légszűrőberendezés alatt elásva találtak egy PVC-dobozt teflonnal bélelve – tele volt dokumentumokkal!
Nem, nem olyan dokumentumokkal, mint Torgyán idejében, már régen leszoktunk a készpénz-forgalomról, számlapénzzel dolgozunk, hanem fontos történelmi iratokkal, melyek megváltoztatják a magyar történelmet!
Persze, hogy visszamenőleg, odafelémenőleg nem kunszt, ahhoz nem kell felásni a pincét, legfeljebb el kell ásni a képviselőt, ha elfelejti, hogy mi is volt az ő egyéni indítványa!
Mindenesetre javaslom, első lépésként adóztassuk meg a PVC-dobozokat, a teflonfóliát  meg az írógép-papírt!
Hogy azt éppen most adóztatjuk meg?
Hát akkor az ásót meg a lapátot!
Nanehogymá azt higgyék ezek a macskajancsik, hogy bármi is elkerüli a figyelmünket!

Hogy mi van a dobozban?
Hát iratok, színesben kiprintelve, 1956-ból!
Hogy akkor még nem is volt printer?
Mit tudják azt ezek, ezek mindent beszopnak, mint kismalac a cumisüveget, - jut eszembe Főnök, első lépésben adóztassuk meg a cumisüveget, meg a malacot is, és ha már emlősökkel foglalkozunk, akkor a libát is!
Már hogyne lenne emlős a liba, nézze csak meg Főnök a szenátorasszony kebleit, - hát az már csak liba a javából, nem?

Hogy mit találtak a Fővezérigazató asszony történészei?
Három történelmi iratot rejtett a láda, rá is volt írva: Történelmi iratok!
Jut eszembe Főnök, adóztassuk meg a kisállattartást is - ebadó, macskadó, történészadó, mecsoda bevétel!

Igenis, a lényegre!
Az első irat egy kinevezési okmány melyben egy bizonyos Orbán Viktor nevű pesti srác kinevezi Nagy Imrét miniszterelnöknek!
Hogy legyen a forradalom szívcsakrája Felcsúton?
Semmi gond – kijelöl, Budapest Del, Felcsút Insert, Rozinácska secperc alatt megcsinálja, mire kettőt dekázol, már készen is van!
Javaslom Főnök, egyúttal adóztassuk meg a szívet, a pacalt, meg az összes belsőséget is!

A második okmány egy lőszer-felhasználási jelentés, melyet bizonyos Orbán Viktor forradalmár, Felcsút és a csatolt országrészek főparancsnoka írt alá, s melyben száz láda 7,62-es, acélmagvas lőszer felhasználását jelenti, bizonyos G.K. Zsukov nevű elszemtelenedett muszka megsemmisítése céljából.
Javaslom Főnök, adóztassuk meg az olajos magvakat is, a szotyola kivételével, amennyiben az lelátón kerül felhasználásra!
A harmadik okmány egy kitüntetési javaslat, valami Maléter nevű fószer terjesztette elő – fene tudja, ki az, majd a Főzeneigazgató Asszony megmondja.
Ebben egy Orbán Viktor nevű forradalmár felruházását javasolja a Júda Oroszlánja és a Hit Védelmezője címmel, továbbá a "Bipoláris Depresszió a Kardokkal és a Tölgyfalombbal" kitüntetés gyémántokkal ékített Nagykeresztjének adományozását a hős forradalmárnak!
Javaslom Főnök az oroszláneledel megadóztatását is, kivéve, ha a száraztáp Gyurcsány-granulátum!


Hogy mire jó ez az egész?
Hát elküldjük a fénymásolatokat az USA illetékeseinek, oszt rágódjanak rajtuk!
Süljön a pofájukról a rinocéroszbőr, hogy egy hős forradalmárt, korunk Kun Béláját, a szabadság magyar bajnokát támadják, aki kiverte innen az oroszokat!
Talán a bőröket is meg lehetne adóztatni, Főnök...
Arról az Obamáról meg kezdjük el terjeszteni, hogy az Orális Irodában meg nem engedhető kapcsolatra lépett Clintonnal – nem, nem a Hillaryvel, a Billel!
De azt egyelőre lebegtessük, hogy melyikük volt az akció kedvezőtlenebb végén!
Ja, és a Vaskefét meg lebontjuk, a helyére meg majd szobortatunk valami rendesebb emlékművet, a főalak te leszel rajta Főnök, ezentúl évente ott koszorúzunk!
Ja igen, és javaslom Főnök, hogy a koszorúkat, meg a TOI-TOI fülkéket is adóztassuk meg!

 Köszönöm Főnök, és csak arra kérlek, ne feledkezz meg rólam, mikor a Nemzeti Italbolt koncessziókat osztod!


:O)))

2014. október 22., szerda

A SZABADSÁG NÉPE

Komolyan mondom, ez a Semjén klinikai eset ezzel az idétlen magyarkodásával.
Azt találta mondani legutóbb is, hogy a magyarságnak vissza kell szereznie önbecsülését, mert minden oka megvan arra, hogy büszke legyen magára.
Valaki az övéi közül végre egyszer elmondhatná neki, hogy lehet, hogy ő elveszítette az önbecsülését, de - habár dicséretes önkritikai érzékre vall - az jogos is volt, hiszen az egész világ hülyének nézi őt is, meg ezt az egész rohadt rablóbandát, akiket ő szokott nyakonönteni katolikus mázzal.


Jézus forog a sírjában, kellene is szólni Semjénnek, hogy oda kell rá figyelni, mert ezek a zsidók még képesek lesznek generátort kötni rá, oszt ők láthatják el az egész Közel-Keletet árammal, és még csak nem is adják le a
たくさんのお金, amilyen megbízhatatlanok.


Az atv.hu szerint a politikus kifejtette: a magyarság legnagyobb baja, hogy nem szereti eléggé önmagát, s ezen változtatni kell.
Ez apró módosításra szorul.
A magyarság szereti önmagát, sőt, többségünk leginkább csak önmagát szereti, de annyiban igaza van, hogy a magyarság értelmesebb fele őket, mint magyarokat sem szereti.
Ha cizellálni szeretnénk a problémát, akkor akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy utálja őket, mint a szar… szar… - megvan! - mint a szarkalábot a liba a vetésben!


Még azt is fejtegeti, hogy a magyar az önbecsülését nem magától hagyta el, mint mostanság a józan eszét, hanem a tuggyukkik, meg a külföldi megszállók késztetésére, akik „évtizedeken keresztül politikai megrendelésre a magyar nemzet értékeit megpróbálták relativizálni.
Megpróbálták belénk sulykolni, hogy bűnös nemzet vagyunk a történelmünket tekintve, s a magyar termékek nem olyan jók, mint a külföldiek.
Folyamatosan, tudatosan külső megszálló ellenségeink rombolták a magyarság önbecsülését - mondta a miniszterelnök-helyettes, aki szerint minden oka megvan a magyaroknak arra, hogy büszke legyen kultúrájára, történelmére.” – írja a hírportál.


Kezdjük talán a politikai megrendeléssel, ami nem egészen világos, habár bizonyára én vagyok értetlen.
Kik voltak a megrendelők, és kitől rendelték meg a magyar nemzet értékeinek relativizálását?
Konkrétan pedig, ha úgy tetszik, bűnös nemzet vagyunk, ezen Kamenyec-Podolszk és Auschwitz, a Don-kanyar után nincs értelme vitatkozni történelmünket tekintve, és hogy szellemi képességeinket tekintve milyenek vagyunk, azt meg jobb talán nem taglalni, azt háromszáz forint vizitdíjért már régebben megtudhattuk.


Erkölcsi értékeink tekintetében is remekül állunk, különösen most, hogy Obama kiballagott festékszóró kannácskájával a Fehér Ház elé, majd ráfújta a falra narancssárgával: Magyar, ne lopj!
A magyar termékek tekintetében pedig a világ elfogadott minket, Amerika nem mondta, hogy a japán atombomba jobb lett volna, mint amit a magyarok fabrikáltak neki megrendelésére, de a Szovjetunió sem panaszkodott az Ikarus autóbuszokra, sőt, még a magyar mezőgazdaság terményeire sem.


Megszálló ellenségünk száz évre visszamenőleg kettő volt, abból is az egyik szövetségesünk: a német, a másikat meg mi támadtuk meg - a szovjet.
A német azzal rongálta az önbecsülésünket, hogy rábírta a magyar államot, hogy irtsa ki és/vagy küldje vágóhídra milliónyi polgárát, a szovjet meg azzal, hogy megszállta a megszállóját, és mégcsak bosszút sem állt tisztességesen – nem is tudom, melyiket szégyelljük jobban.
Valóban, minden okunk megvan ara, hogy büszkék legyünk magunkra.


És még vannak rejtett tartalékaink, merthogy mi viseljük Európában legjobban a leigázást, mi vagyunk azok, akik tovább bírják levegő, mint nyalnivaló segg nélkül.
Aki nem értené, hogy miről beszélek, nézze meg a korrupcióellenes lánchídi tüntetés képeit.
Nézze a cselédmentalitást, a gátlástalan agresszivitást, a buta önzés szép példáit.
Embereket, akik képtelenek tíz percet szánni arra, hogy emberszámba vegyék őket, Orbán jobbágyait.
Semjénnek ezt elengedem, ő úgysem értené mi a baj azzal, hogy büszke népünk rátámad azokra, akik szót emelnek az ellen, hogy Európa tolvajaiként, korrupt, bűnöző nemzetként tartsanak számon bennünket.
Azokra, kik szégyellik, hogy nem engedik meg nekünk, hogy büszkék lehessünk a hazánkra.


Azok támadnak, akik elfeledtették a néppel, hogy minimálisan is két évtizedig jó volt magyarnak lenni, hogy a rendszerváltáskor mi voltunk a „bezzegország”, a példa a többiek előtt, most meg páriák lettünk, a nyugati világ szégyenfoltja, maffiaállam.
Hogy Európa tiszta hülyének tart bennünket, annak csak az az oka, hogy ezidáig a szappant nem adóztatták a huszonhét százalékon felül, de most ennek is vége, adó kerül a szappanra, a shamponra is, mert adó nélkül az nem is habzik.
Terveztem, ha az internetet megadóztatják, akkor a posztokat öntapadós etikettekre írom, esetleg kinyomtatom papírra, de a hatalom bölcs és előrelátó – a papírt is adóztatni fogja.


Kreatív népség ez, nem kétséges, a külpolitikai botrányt beteríti egy belpolitikaival, aztán ülj le magyar és bogozgasd bánatos pofával, hogy mi is történik veled.

A Parlament elől ellopták a Forradalom Lángját.
Persze ez legyen a legkevesebb, ellopták ezek a forradalmat is tőled, lett belőle fülkeforradalom.
És hogy eszedbe se jusson forradalmárkodni, hát a forradalomnak még az emlékművét is eltakarják előled egy sor szép TOI-TOI illemhely-fülkével, ezzel üzennek is egyúttal: ha felkelsz – beszarsz!


Van, aki elhiszi nekik, van, aki fél tőlük, van, aki csak nem szeretne kockáztatni, és ma még ők vannak többen.
De ennek vége lesz.


És akkor nekik is végük lesz.

:O)))

2014. október 21., kedd

DOKTOR ÚR, DOKTOR ÚR, ITT BENT VALAMI FÁJ...

Amikor gyerekek voltunk, egyszer, egy nyaralás alkalmával történt, hogy apámék nagynénémékkel kártyáztak, kopogós ulti, tízfilléres alapon, rabló – önrabló.
Mi ketten, öcsémmel, jól elvoltunk közben, mert nagynéném férje kártyás mondókákkal kísérte a játékot, például „szamár, szamár, osszamár”, meg „jobb ma egy túzok, mint holnap, ha púzok”, meg „jöszte, jöszte, kis halacska, bácsi kukacára”.
Iparosember volt, nem sokat adott a fentebb stílre, nekünk meg nagyon tetszett a dolog…


Én közben olvasgattam, öcsém meg egy csavarhúzóval felszerelkezve elmélyült valami szerelgetésben – olyan öt-hatéves lehetett –, majd egyszer elégedetten felsóhajtott és bejelentette: Na! Megcsináltam, hogy ne ketyegjen! - és ezzel felmutatta a vekkerórát.

Nagy siker volt.

Onnan jutott ez eszembe, hogy olvasom, a Nagy Elefánt, Kinek Léptei Alatt Döng Európa Földje előszedte a csavarhúzóját és nekiállt, hogy szétszerelje azokat a dolgokat, melyek – ugyan megbízhatatlanul és pontatlanul, – még ketyegnek.
Tanulságos ez a dolog nagyon, elsősorban emberismereti szempontból.
A memória sajátos működésére mutat rá, azt demonstrálja, hogy hogyan lesz valaki rohadtul feledékeny, anélkül, hogy Alzheimer-kórban szenvedne.
Merthogy most éppen két terület szétszerelése van célkeresztben, és ahogy elnézegetem, egyik sem olyan módon, hogy abból a szegényember gyereke számára valami kedvező következhessen.

Bár – ismerve a delikvens jellemét, pontosabban jellemtelenségét – olyan nagyon csodálkozni nem lehet, én mégsem vagyok képes felhagyni az álmélkodással azon, hogy ez az uborkafára felkapaszkodott pocakos parvenü milyen laza könnyedéggel képes elfeledkezni arról, hogy hogyan és honnan indult, miért és miként tanulhatott ő is, felmenői is.

Hogy milyen laza könnyedséggel esik neki az egészségügynek, miközben az egészségügy haldoklik, az orvosok külföldre mennek, és a Morbus Hungaricus ismét népbetegséggé vált abban az országban, mely egyszer már elfelejthette, hogy milyen is a TBC.
Hát, majd most eszébe juttatják.
Az első dolog, ami ebben a egészben zavar, az a határtalan önbizalom, mellyel utoljára talán Sztálin rendelkezett, de lám, a magyar nem hagyja magát lenyomni, itt van közöttünk az Utolsó Poliészter, vagy mi is, aki mindenhez ért, de nagyon.


Olyan ez a koma, mint aki elméleti továbbképzésre a felcsúti kocsmába jár, ahol a száztíz éves Józsi bácsitól szerzi be a modern ismereteket, melyek kísértetiesen emlékeztetnek a Horthy-rendszer gyakorlatára, nem vonva kétségbe azt, hogy volt akkor is bevált, jó módszer, intézményrendszer, csak azóta eltelt majd száz év…
Úgyhogy, amikor a Vezér a tanoncrendszert favorizálja éppen, meg inasokról delirál, akkor talán fejbeverhetné valaki egy hólapáttal, hátha helyrebillentené az agyát.


Már idáig is roppant kártékony volt a közismereti tantárgyak óraszámának csökkentése, merénylet a fiatalok ellen.
Egy olyan világban, melyben a megszerzett tudás nem tudja kiszolgálni haláláig az embert, elvenni a fiataltól az általános műveltség megszerzésének lehetőségét, maga a felelőtlenség netovábbja attól, aki végsősoron némi felelősséggel tartozna a jövőért.
Nem mondom azt, hogy a mai szakképzési rendszer tökéletes, de annál biztosan jobb, mint a tervezett struktúra, melyben a vegyes felkészültségű mesterek – mestervizsga kötelező lesz? – és segédek ingyenmunkaerőként hajkurásszák a tanoncokat, mint anno Horthy rendszerében, vagy a szocializmus korai periódusában.
Talán még a minisztériumot is visszakeresztelik MÜM-re, hogy a régi szép megnevezéseket lehessen használni pl. MÜM 288. számú Iparitanuló Intézet, de azért lesz fejlődés is a rendszerben.


A szakközépiskolák is ide fognak tartozni ugyanis, és ezzel a kis mondatocskával hipp-hopp, máris kizárnak kétszázezer fiatalt a felsőfokú oktatásból.
Egyetemre állítólag csak azok mehetnek majd, akik gimnáziumot végeznek, a fenének kell ennek az országnak az a sok okoskodó macskajancsi!
Közülük sem mehetnek államilag finanszírozott szakokra azok, akik mondjuk, jogászok akarnak lenni, mert az állam szerint aki jogász akar lenni, az fizesse meg az árát.
Rendben, az várható volt, hogy az uralkodó osztályok visszaveszik a büdös prolitól meg a tetves paraszttól a művelődés monopóliumát, de attól azért sugárban hány az ember, hogy ezt a szép akciót egy, a faluszéli "kétszobás kis vályogházból" indult,
magát demokratának képzelő ember hajtja végre.

Gyanítom, a két szobából az egyiket szobának, a másikat meg konyhának hívták...

Úgyhogy, kedves szülő, aki úgy gondoltad, hogy utódaid majd felkapaszkodnak a társadalmi ranglétrán, törődj bele, hogy ez nemigen fog menni, ha te a vasat vered, a fiad is azt fogja verni, soha nem lesz belőle nadrágos ember ebben az országban.


Az egészségügyben is meghirdették, hogy több pénzt kapnak a háziorvosok,
mert megnő a feladatuk.
Lefordítanám neked magyarra: korlátozni fogják az igénybevehető szakorvosi ellátást, a kórházi ellátást, a műszeres vizsgálatok számát, ellenben doktorbácsinak adnak pénzt spatulára, nyújtsd ki a nyelved bakker, majd a ő megmondja, mi bajod: ha fehér, akkor diétázz, ha sárga, akkor eltilt a kávétól és a cigitől, ha meg barna, akkor megkérdezi, hogy mi újság a Fideszben, nagyméltóságú uram?


Most, hogy a társadalom nagy álmélkodására kiderült, hogy az ország vezetői közül némelyek korruptak, talán lehetne az ügyészséget is megreformálni, mert nehéz lesz megbirkózni a feladatokkal, ha kiderül, hogy nemcsak némelyek korruptak, hanem ez a bagázs egytől-egyig, hiszen ők maguk a maffia.

A keleti nyitás jut eszembe – Kínában ezek már mind-mind lógnának, a Vezérrel az élen.
De hát mi a dekadens nyugathoz tartozunk, ne ápolgassunk hiú reményeket…

:O)))

2014. október 19., vasárnap

ARCCAL A JÖVŐ FELÉ

A politika szervezetek műfaja, ebben a világban a magányos próféták eleve vereségre vannak ítélve.
Esetleg helyi szinten labdába
 rúghatnak a magukat függetlennek deklaráló, de a gyakorlatban többnyire mégiscsak valamelyik párt hallgatólagos támogatásával induló polgármester-jelöltek, de a klubsovinizmus bármikor leveri a személyes hitelességet.

Nem is csoda ez, hiszen együtt, egy csapatban minden cél könnyebben valósítható meg, ezt még a libák is tudják, csak a mai magyar demokratikus oldal politikusai nem - tisztelet a kivételnek.
Olyan hülye liba ugyanis nincs a világon, amely egyedül indulna neki a hosszú vándorútnak, amelyik pedig becefrézett, tudatmódosult állapotában megpróbálná, igen hamar Vuk serpenyőjében végezné.


Szóval, a politikának - még a legtehetségesebb és soha nem hibázó politikusoknak is - kell egy szervezet, melynek segítségével sikerre tudja vinni politikáját, valóra tudja váltani a társadalomról alkotott elképzeléseit.
Szervezet, mert a természet sem látott még olyan élőlényt, amelyiknek csak agya van, és ez elég is ahhoz, hogy életben maradjon.


A társadalmak a szervezetépítés rengeteg változatát kipróbálták, a mai pártok is ügyeskedtek e téren, kivéve a demokratikusnak nevezett pártokat, merthogy ők azért nem annyira - kivéve az MSZP-t, amelyik megcsókolhatta volna Kádár sírkövét a rájuk hagyott pártstruktúráért.
Ők viszont nem csókoltak meg semmit, pedig javaslatom lett volna a célterületre, ellenben hagyták szétesni a valaha jól működő rendszert, a struktúra, mely normális esetben folyamatosan változik, alkalmazkodik a helyzethez megmerevedett.
A tagság elöregedett, a sok akolmelegre vágyó öreg bolsevikot hízelgéssel, jólhangzó szlogenekkel, bűnbakképzéssel, néhány tányér pacallal magához édesgette a pártbürokrácia, mely maga sem lett fiatalabb, aki pedig fiatal létére közéjük került, az hamar hozzájuk öregedett.


Ha valaki itt a következő választáson tényező akar lenni, annak szervezetet kell építeni - autóversenyen sem lehet autó nélkül nyerni, ugye.
Nem tartanám jó ötletnek a hajdani alapszervezeti rendszer felmelegítését, és azt sem, ha elkezdenénk egy évtizednyi késéssel másolni a Fidesz ökör-köreit, más irányba kellene elindulni, más formát kellene találni.
Hogy milyet, az persze függ attól is, hogy milyen pártot akar az, aki szervezi: aktív, cselekvésre törekvő közösséget, vagy kritika nélküli, ide-oda terelgethető nyájat, mely bármit mond a pártvezetés, csak bólogat: beee kedveseeen terelsz lelkeeeem, megyeeek, merre vezeeetsz!


Mindenesetre azt tudomásul kell venni, hogy a fiatal ember nem szeret értekezleteken ülni, nem szereti folyvást Zseleznyák partizán beszámolóját  hallgatni a nácik elleni harcról, a fiatal tele van igazságérzettel, tettvággyal, a fiatal nem dumálni, cselekedni akar.
Módot kell rá adni, és az se túl nagy baj, ha ők a mainál radikálisabbra veszik a műsort, ami persze nem jelenti azt, hogy ha találkoznak egy fideszessel, akkor azt le kell köpni.

De még a jó állapotban levő nyugdíjas is tenni szeretne valamit, és mindahányan szeretnének egy olyan közösséghez tartozni, mely valamilyen magasztos eszmét követ.
Mindenesetre unatkozni mindenki tud magában is, habár még ezt is jobb társaságban tenni.


Közösség kell, a közösségnek pedig vezetők, akik képesek összefogni a társaság tagjait.
Nem okvetlen kell túlbürokratizálni a dolgot, de a célokat pontosan és közérthetően meg kell jelölni, és az akciókat irányítani kell.
Ha valaki azt gondolná, hogy ezzel ráérünk még, akkor téved, a közösségépítés az egyik legfáradságosabb és legidőigényesebb dolog, már, ha nem alkalmi csürhe összetereléséről van szó.
A kommunikációs forradalom idején nem igaz, hogy ne lehetne megtalálni azokat az eszközöket és módszereket, melyekkel el lehet juttatni üzeneteinket a választókhoz, csak nem szabad tehetetlenül széttárni a kezünket.


Ami viszont kétségtelen, hogy a személyes meggyőzésnek nincs párja.
Meggyőzni viszont csak az tud, aki maga is hisz abban, amit mond, emellett felkészült is, mert a világ legszomorúbb dolga lenne, ha odamegy a jobberhez Tóbiás szent nevével az ajkán, de visszafelé már Viktorozgat.
Mindenesetre kisközösségek kellenek, a fiataloknak is, öregeknek is, kinek-kinek igényei szerint, de nem mereven elkülönülve, nem csak politizálva, de más közös programokkal is,  - kell ennek a megszervezéséhez is érzék...
Ezekre a szervezetekre kell felépíteni a pártstruktúrát, nekik kell választani a közülük kikerülő vezetőket, mert a jelenlegi rendszer, melyben egy szűk kör oktrojálja rá akaratát egy szűkkörű tagságra, miközben tömegeket szeretnének maguk mellé állítani, láthatólag nem jött be.


Konkrétabban erről nem érdemes itt beszélni, mert - hacsak nem vadonatúj pártról van szó - akkor az adott állapotokhoz kell igazítani a módszereket.
Sajnos úgy néz ki, hogy sokan, akikben buzog az ambíció, de ilyen-olyan okok folytán nem tudtak karriert csinálni, a pártokban vélik felfedezni felvirágzásuk színterét.
Közülük meglehetősen kevesen értenek ahhoz, amit csinálnak, az olyan istenáldotta tehetségeket, mint egy szocialista vagy demokrata Kubatov pedig azonnal a víz alá nyomják - sok az eszkimó, kevés a fóka mostanában a baloldalon, többek között ezért is van annyi életképtelen párt a mi térfelünkön, mint Vukban a bolha...

Aki olvasta Asimov Alapítvány-trilógiáját, az emlékezhet rá, hogy a címadó Alapítványt azért hozták létre, hogy a káosz és pusztulás korát lerövidítsék.
Nem lenne baj egy ilyet létrehozni a demokratáknak sem.
Vajon ki lesz a magyar Hari Seldon?

:O)))

2014. október 18., szombat

TÜRELEM

Mottó: Ülj le a folyó partján és várd meg, míg ellenséged tetemét előtted viszi a víz…

Na, de most aztán már hagyjuk abba a múlton való nyámmogást, valaki mondja meg, hogy mit kell tenni, aztán veselkedjünk neki és zavarjuk el végre ezt az Orbántot és bűnbandáját! – mondják sokan itt is, meg szertefelé a neten.
Rossz hírt kell mondjak, sajnos, ez nem fog menni.
Nem ússzuk meg a kemény és kitartó munkát, mellyel meg lehet teremteni a kétségkívül szép cél elérésének előfeltételeit.

Ha magunkat, demokratákat egy politikai táborként határozzuk meg, akkor a feladatok sorrendje valószínűleg a következő:
- Teremtsünk rendet a saját csapatunkban.
- Győzzük meg a választót, hogy ránk van szüksége, mert éppen ilyen megváltót írt neki elő az Úr.
- Aztán, mire ezt elhiszi, készen kell állnia a változást megvalósító eszközrendszernek, az erre alkalmas szervezetnek, a változás megvalósítására képes, felkészült személyeknek, és birtokunkban kell legyenek az ehhez szükséges erőforrások.

Aki azt hiszi, hogy ez olyan „gyere cipó, hamm bekaplak” típusú feladat, az becsapja saját magát és mindazokat, akik változást akarnak.
A felsoroltak közül egyik sem egyszerű dolog, és arra kell készülni, hogy a hatalom – ahogy már ma is teszi – mindent meg fog tenni, hogy dolgunkat megnehezítse, pedig, ha körülnézünk, akkor be kell látnunk, nehéz ez Viktor nélkül is, eléggé.
Nem kétséges, kellett Orbán tevékenysége is a bukáshoz, de azért a munka oroszlánrészét mi végeztük el – hogy kissé profán legyek, elvégeztük azt a komoly felkészültséget kívánó cirkuszi mutatványt, hogy seggberúgtuk magunkat.

Ha elvégzünk egy gyors helyzetértékelést, akkor azt látjuk, hogy egy jólszervezett, szinte korlátlan anyagi erőforrásokkal rendelkező, eszközökben és jól felkészített aktivistákban gazdag, vezetői szinten erősen motivált ellenféllel állunk szemben.
Abban a táborban a vezetők mindahányan tudják, hogy Orbán bukása egyben az ő bukásukat is jelentené, hiszen szinte valamennyien Orbán kezéből vehették át a stallumot, az ő kreálmányai, aki pedig nem, azok Orbán kreálmányainak kreálmányai, akik túl sok jóra nem számíthatnak egy ilyen esetben.
Feltéve persze, hogy nem Gyurcsány vezeti a változást végrehajtó erőket, mert ő képes a rókát kinevezni a libaólba közegészségügyi államtitkárnak, már csak a demokrácia jegyében is, ugye.

A hideg szaladgál a hátamon, amikor eszembe jut Polt Péter pályaíve, aki a szocialisták kormányzása alatt is ott maradhatott magas beosztásban az Ügyészségen, megőrizhette informális befolyását és magával a jelenlétével is figyelmeztette az ott dolgozókat arra, hogy holnap akár vissza is térhet.
Pedig nem kellett volna erkölcsi skrupulusoknak lenni, hiszen elődjét úgy vágták ki Viktorék, mint a macskát fosni.
De vonatkozik ez más, magas beosztásban levő tisztviselőkre is, akik mind-mind kerékkötői voltak a Gyurcsány-kormány által bevezetni kívánt változásoknak.
Rendben, szép elv az, hogy a köztisztviselő a mindenkori kormányhoz legyen lojális, de ha a köztisztviselőket a politikai ellenfél a portásig bezárólag lecseréli, akkor az ellenzék győzelme után logikusan ugyanezt kell lépnie az új hatalomnak is, ha hosszúéletű akar lenni ezen a földön.

Az ellenfél totális médiafölénnyel rendelkezik, és informálisan kezében van még az úgynevezett ellenzéki média is, hiszen a médiumok is olyanok, mint a választópolgárok, élni akarnak, és ehhez pénzre van szükségük.
A mai média a reklámbevételekből és, a magyar reklámpiac kicsi, az ellenzéki médiumok egyike sem olyan tőkeerős, mint a német RTL, mely megengedheti magának a hosszas perelgetések luxusát - mire megnyerne egy pert, vélhetőleg az Unióban, addigra már régen az enyészeté lesz, már a nevére sem emlékszik senki.
Új módszerekre vagy új médiumokra lenne szükség, ami nem biztos, hogy reménytelen, de az viszont biztos, hogy el kell érni a választót annak, aki kormányra akar kerülni.

Valaki azt is elmondhatná már a demokratikus oldal kommunikációját irányítóknak, hogy a kommunikáció nem az, hogy a Fidesz mond valamit, mi meg reagálunk rá, mert így majmot csinálnak belőlünk, úgyhogy ideje eldobni a banánt és nekikezdeni a saját mondanivalónkat hirdetni, amennyiben az nem a saját táboron belüli torzsalkodásról, hanem a választóról szól.

Rendbe kell tenni a szervezeti kérdéseket is, mert az nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben a szövetségi politika erőltetése felesleges, a jelenlegi pártok vezetői valószínűleg egy konkrét igénynek eleget téve ellenzik az összefogást, híveik meg abban az illúzióban ringatják magukat, hogy egyedül is menni fog a dolog.
Nem fog menni, de az is egy elképzelhető eljárás, hogy a pártok építsék fel és erősítsék meg saját szervezeteiket, erősítsék meg aktívahálózatukat, ha tudják, elsősorban fiatalokkal. mert négy-öt év múlva a kitelepüléseken már valóban csak járókeretekkel vesznek majd részt a ma lelkes nyugdíjasai.
Aztán majd ráérünk a választások előtt összefogni, ami természetesen nem fog menni, hiszen Gyurcsány… stb. stb.

De szervezetet azért kell építeni, hiszen ott kellene lenni az ezer lelkes falvakban is, csak hát azért az vicces lenne, ha minden tíz portára jutna egy párt és a helyi Jobbikkal szemben öt magányos harcos ötféleképpen magyarázná, hogy miben téved Juliska néni libalopás ügyben.
Majd jönne Fodor Gábor személyesen, és elmagyarázná, hogy a libának demokratikus jogában áll ellopódni.
Az MSZP hajdani sikereinek záloga a szervezettség volt, valóban minden településen létezett alapszervezet, de menet közben a körülmények megváltoztak, akkoriban a pártéletnek még nem az éhhalál volt a következménye.

A hajdani alapszervezeteket szét sem kellett verni, szétestek azok maguktól is, a tagság elöregedett, az utánpótlásról nem gondoskodott senki, aki kitartott, azt is demoralizálta a pártvezetésen belüli ostoba torzsalkodás, a vezetők egy részének árulása, a szervezetlenség és vezetetlenség, a céltalan és kilátástalan sodródás.
De nem csak szervezetet, egyben közösséget is kell építeni, mert a választó számára ez adhat valamiféle biztonságot, ad egy teret, ahol nem kell alakoskodnia, őszintén elmondhatja a véleményét és egy közösséget, melytől elvárhatja, hogy szükség esetén kiálljon mellette.
Talán folytassuk holnap, jó?

:O)))