BALOLDALISÁG - MAGYARORSZÁG HIÁNYBETEGSÉGE

Hajdan Lenin a baloldaliságot a kommunizmus gyermekbetegségeként jellemezte, bírálta azokat, akik elszakadva a realitásoktól radikális nézeteket kívántak meghonosítani a kor munkásmozgalmán belül.
Ők csak a radikális cselekvést tartották elfogadhatónak a társadalom átalakítása érdekében.

Forradalmat akartak forradalmi helyzet nélkül, elutasították a munkát a parlamentekben a szakszervezetekben, mindenfajta együttműködést elutasítottak a társadalomban létező politikai szervezetekkel.
Na igen, akkoriban léteztek baloldali mozgalmak, melyek ideológiai megalapozottsággal bírtak, és a munkásosztály elnyomása is brutálisabb volt, mint manapság mifelénk, a társadalom agyának átmosása sem volt ennyire intenzív, mint mostanság.
Akkor a baloldaliságnak számtalan árnyalata élt, ma a baloldal önmaga árnya, saját magát sem képes tisztességesen meghatározni, a baloldali gondolkodású emberek pedig tanácstalanok, elveszettek ebben a mai világban, melyben mindent elvettek tőlük a múltjukból, egyúttal elvették a reményt is, hogy egyszer még lesz majd egy olyan új világ, mely őket szolgálja.

Ma ott tartunk, hogy a  baloldaliság jóformán szitokszó, nemigen lehet vele errefelé lelkesíteni az embereket.
Magát a fogalmat a sztálinizmussal, Mao és Pol Pot rendszereivel társítják, mintha a kereszténységet délamerika népeinek kiirtása, a vallásháborúk, a protestánsüldözések, az inkvizíció, vagy VI. Sándor pápa tettei határoznák meg.
Errefelé a történelem remekül visszaigazolta azt, hogy egy nemzet fejlődése lassú folyamat, mely kis előrelépésekkel és sok visszalépéssel jár, az emberek sokszor a saját érdekeiket sem ismerik fel.
Ellenben mindenféle idiótasággal meg lehet etetni őket, hangzatos szólamok elhitetése után fát lehet vágni a hátukon, továbbá véresre nyalják ellenségeik fenekét az eléjük vetett legcsekélyebb alamizsnáért is.
A baloldal szervezeteit szétverték, a nagyüzemi munkásság mai változatát pitykékért vették meg a multik.
Tehették, hiszen a csak itthon versenyképes munkabérrel nem vetekedhet semmiféle eszme (a lét határozza meg a tudatot, ugye...), és az már csak részletkérdés, hogy ilyen eszme ma nincs is forgalomban.
Hiába az, hogy az egyébként társadalmilag csukott szemmel sztárolt és idealizált nyugati világban a marxizmus megbecsült közgazdasági és politikai irányzat, nálunk a közgazdászt Matolcsy jelenti, baloldali körökben pedig legfeljebb nosztalgikusan emlékeznek Liska Tiborra.
A filozófusok között errefelé legfeljebb a Lukács György antikommunista tanítványaira emlékeznek, de Lukács Györgyre még véletlenül sem.


A baloldaliságot ma a közbeszédben az egyén szintjén a szociális érzékenységgel társítják , gyakorlatilag pedig kimerül használtruha-gyüjtési akciókban meg karácsonyi csomagok összeállításában.
De még ezek az akciók is depolitizáltak, vagy legfeljebb a hatalom által Orbán személyes sértettsége miatt üldözött Iványi Gábor metodista egyháza melletti kiállásban merülnek ki, sok esetben szó szerint is.
Arról, hogy ez a társadalom kizsákmányoló, hogy a társadalom javainak kilencven százaléka a társadalom tíz százalékának tulajdonában van, hogy a társadalom fele megélhetési gondokkal küzd, hogy nincs esélyegyenlőség, nincs társadalmi mobilitás - nem beszél jóformán senki.
Ellenben komoly pofával bizonygatják, hogy a Csepel Művekkel együtt megszűntek a társadalmi osztályok, jóllehet ma is proletár az, aki munkaerejét bérbe adva próbál máról-holnapra megélni.
Csakhogy ez a tény az összeszerelő üzemek szalagjai mellé száműzött grófok és a pénztárfülkékben senyvedő hercegnők részére dehonesztáló.
Falun is, egyébként, ha a tsz-paraszt zselléré emelkedett is az évek során, ha alkalmi vagy szezonmunkákból tengeti életét- ettől még mind-mind agrárproletár, még ha titokban zsírosparasztnak is képzeli magát.


Van-e ma Magyarországon baloldali párt?

Szerintem nincs.
És igény se igen mutatkozik rá.
Legfeljebb magát szociálisan érzékenynek hirdető neoliberális párt, meg a baloldali eszme vonzerejének maradékát felélő és korifeusait ebből etető, a húsostálhoz hozzáférni tolakodó, de a munkavállalók érdekeinek harcos képviseletét felvállalni képtelen párt létezik.
Abban a harminc évben, amikor a  szegénység felszámolásáról nem csak beszéltek, hanem tettek is érte, a szakszervezeteket lenéztük, mert nemigen volt miért harcolniuk, ma meg nincs miért felnézni rájuk, hiszen többségük sárga szakszervezet, mely kezét-lábát töri a munkáltatók érdekeinek védelmében és legfőbb feladatának tekinti a tenni akaró szervezetekkel szembeni harcot.
Hogy a mai magyar baloldal mára megtagadott mindent, amit a múltjából vállalnia kellett volna, az már csak hab a tortán.
A mi világunk a média világa, az pedig a fentebb emlegetett tíz százalék kezében van.
Fő feladata elterelni az emberek figyelmét saját cifra nyomorúságukról, mindenféle gagyival etetni a népet kultúra címen, celebekké kiáltva ki ostoba vagy szuperokos tyúkokat, akik világhíres seggük mutogatásából, vagy mű és valóságos botrányaikból élnek.

A korrupció már olyan méreteket öltött, hogy Európa is fellépett ellene, mert veszélyezteti a társadalmi nyugalmat arrafelé is.
A politikusok kezüket-lábukat törik, hogy kiállhassanak egy olyan háború mellett, mely imperialista nagyhatalmak között folyik a világ újrafelosztásáért, olyan pénzeket ölve a harcba, melyekből meg lehetne oldani a legszegényebb országok gondjainak jelentős részét.
A nép meg drukkol, mintha világkupa selejtező lenne  - Putyin viszi a labdát, de most megszerezte Biden, nem találja, keresi a hokiütőjét - na megvan - szánalmas valahol ez az egész.
Ha eljön Mad Max világa, magunknak is köszönhetjük.


Mi a megoldás?
Hiszen, ha tudnám, hozzávetőleg Krisztussal kerülnék egy kategóriába, ezt pedig nem kívánom a neves ideológusnak, mégiscsak snassz lenne.
De az biztos, hogy szervezet nélkül nincs megoldás, és az is biztos, hogy harcolni kell, a hiéna sem adja ingyen a zsákmányt.
Márpedig a világ megérett a változtatásra, és errefelé is tudni kell, hogy azzal, ha önként és dalolva teszi az átlagember okos fejét a húsdarálóba, nem jut el egy olyan világba, ahol neki dalol majd a boldogság kék madara. Neki legfeljebb Tóth Gabi fog dalolni, míg csak Kossuth díjat nem kap, mint a nemzet csótánya.
Mindenesetre szervezeteket kell építeni, és meg kell értetni a néppel, hogy a neki kínálgatott aranygyűrű gagyi, hogy joga van az emberi élethez, hogy az önkizsákmányolás is az általános társadalmi kizsákmányolás következménye, hogy csak akkor lehet társadalmi békéről beszélni, ha a társadalom tagjai mindahányan biztonságban vannak.
Hogy a valóságos demokrácia közelebb van szegény néhai Krassó György elképzeléseihez, mint a mai politikusok valóságot elfedő Patyomkin-falvaihoz, melyekben a "szeressük egymást gyerekek" szép, szívhezszóló zenéjére együtt lejti a tangót a nyúl a rókával, a gazella a gepárddal.

Nehéz ebben a társadalomban tevének lenni, kiszárad a szája. annyit kell köpni...

:O)))

DÜHÖS FIATALOK

 

A hatalom elszámította magát.
Valószínűleg úgy ítélte meg, hogy a tüntetések egy idő után elhalnak, az egyébként is élhetetlen pedagógusok megunják a semmiféle eredményt nem hozó demonstrációkon a részvételt, és békésen hazaballagnak.
A többi demonstráló is ezt tette ennek előtte, ez folyt a MILLA tüntetésén, ez volt a menetrend az Operaház előtt, a feketeruhás nővér tüntetésein, a kockásinges tüntetéseken.
A hatalom hajlamos erre, még az egyébként demokratikusan gondolkodó Gyurcsány is erre épített, míg tehette: majd megunják és hazamennek.
Hübrisz? Gőg? Elbizakodottság?
Meglehet, de ez most nem egy puccskísérlet, melyet nem engedett felismerni a demokráciába vetett határtalan bizalom és optimizmus, nem a demokraták szokott vidám baráti találkozója, ez most mintha valami több lenne.
Düh és talán kis bosszúvágy is: vegye észre már a hatalom a saját korlátait, lássa be, hogy nem tehet meg pofátlanul mindent a társadalommal, vegye észre, hogy a XXI. század fiataljai tisztában vannak az erejükkel és nem hajlandók mindent lenyelni.

A pedagógusok szerencséje, hogy tanítványaik átérezték a helyzetüket és melléjük álltak.Ez azért fontos, mert a pedagógus egyébként békés jószág, kicsit konformista és nagyon normakövető, általában kissé konzervatív és kötelességtudó.
Szóval nem a Putyilov gyár népe Szentpétervárról és nm is a gdanski Lenin  Hajógyár szakszervezeti aktivistái, ők inkább visszaidézői a forradalmaknak, mint előidézői.
A diákok viszont még nem fásultak el a végeérhetetlen apró napi küzdelmekben, ők szeretik elmondani, hogy mit akarnak, és egyik kedvenc játékuk az "Adj király katonát!"
És ha megakadályozzák őket elképzeléseik érvényrejutttatásában, egyre dühösebbek és dühösebbek lesznek,
És ha egy rendőrtábornok burkolt és nyílt fenyegetéseivel  el is tudja rettenteni a már csak koruknál fogva is békésebb, alapvetően konfliktuskerülő  tanárokat, a recept nem válik be  a diáktüntetéseknél.
A 68-as diáklázadások megmutatták, mire vezet, ha el akarják lopni a fiatalok jövőjét. 
Igaz, Budapest nem Párizs, de hát Ceausescu dicstelen vége előtt is az volt a közvélekedés, hogy a puliszka nem robban, oszt mégis.


Ki tudja, a mostani tömegmozgalom mire fut ki, túlzottan vérmes reményeink nemigen lehetnek, de ki tudja?
Mindenesetre itt is fennáll a lehetőség, hogy az érdekazonoság dacára szembefordítsák egymással az embereket, a KLIK bürokratáit, akiknek az állása függ attól, hogy végre tudják-e hajtatni a kormány akaratát, a konzervatív pedagógusokat az ellenzékkel rokonszenvező társaikkal, a rendszeretőket az értelmes rendet követelőkkel, mert ez a rendszer erre épül - az oszd meg és uralkodj ősi módszerére.
Csak remélni lehet, hogy végre felismerik ezt a célzottan erre a helyzetre létrehozott, egymással rivalizáló szakszervezetek is.
És felismeri végre a társadalom is, hogy ami megtörtént a fegyveres testületek tagjaival,  egészségügyiekkel, megtörténik ma az iskolarendszeren belül, az holnap megtörténhet a multi alkalmazottaival, a Posta és a MÁV, a MVM dolgozóival, a magyar munkavállalókkal, egytől - egyig.
Ha ezt nem ismeri fel a társadalom, akkor még a legnagyszerűbb demonstrációk is halálra vannak ítélve.
Ajánlanám ezt valamennyi hatalomhoz törleszkedő szakszervezeti funkcionárius figyelmébe.
Ha a farkascsorda üldözi a havas tajgában menekülő szánt, akkor van úgy, hogy egy-egy utast kidobnak, vagy egyik-másik ló istrángját elvágják, martalékul vetve az ordasok elé.
Már körvonalazódik, hogy erre a nemes áldozatra most ismét a rendőröket szemelték ki, mint már annyiszor.
Nem szabadna elfelejteni pedig, hogy a rendőr csak szerszám a hatalom kezében, speciális helyzeténél fogva nincs mérlegelési lehetősége.

A fejszére sem szabad haragudnunk, ha favágás helyett arra használják, hogy valakit fejbevágjanak vele, a szerszámot meglendítő kar tulajdonosát kell felelősségre vonni.

Hosszú még az út odáig, hogy megtanuljuk a demokráciát, de a helyzet nem kilátástalan.
Most sem. 
A csillagok együttállása akár eredményt is hozhat, és ha az ez esetben egy értelmes, a társadalom és az egyén érdekét szolgáló és a pedagógusokat megbecsülő iskolarendszer lesz, hát csak örülhetünk neki.
Ne higgye senki, hogy nincs köze hozzá, mert a ma diákjai lesznek a holnap politikusai, rendőrei, orvosai, ügyintézői - rajtunk is múlik, hogy milyenek lesznek, hogy hogy fognak bánni saját koruk sokat megélt nyugdíjasaival.
A remény hal meg utoljára...


:O)))

GYŐZ A SZITTYA FERGETEG

Kétségtelen, hogy szeretett miniszterelnökünk - a királyi cím várományosa - egy dologhoz remekül ért: kitűnően ki tudja választani azokat a személyeket, kiknek kártékonysága az országra nézve szinte felülmúlhatatlan, csakúgy, mint magasztos személyéhez való hűségük.
Többségük egyszer használatos, használat után eldobandó, persze valamilyen kényelmesen bélelt szemeteskosárba, mert a mellőzöttség anyagi gondokkal turbózva akár hűtlenségre is sarkallhat, ami csak gondokkal jár, az pedig van nélkülük is elég.
Az ország kicsi, a nincstelenekről már sikerült lenyúzni az utolsó bőrt is, a nyuggerek természetes életfolyamatainak felgyorsítása folyamatban van, már minden hálás multi idecsinálta környezetoptimalizáló üzemét, további hálás multik betelepülése lassú folyamat. 
Belátható, új forrásokat kell keresni a Család felvirágoztatásának folytatásához.

Megvan!
A hadiipar, mely ezekben a háborús időkben egyébként is népszerű, némi hazafias szósszal nyakonöntve bármikor eladható!
Józsi a kocsmában büszke lesz a mi erős hadseregünkre (honvéd áll a trombitán, Szabadka, Zombor , Újvidék, honvédsereg virágra lép...) fejlett fegyvereinkre, légierőnkre, mely oly szaxerűen szállítja a Családot és vazallusait.
Végre mégse Csányi gépét kell elkérni, de snassz is volt...
A fejlett haditechnika bevásárlását Józsi zsebe bánja, de hát a hülyének is megéri.
A normális folyamat az lenne, hogy a szövetségi rendszeren belül fejlesszünk ki speciális képességeket, de mi saját összfegyvernemi hadsereget akarunk építeni, atomfenyegetéssel, miegyébbel, - idióták ezek.
Igaz, ehhez a cirkuszhoz hadsereg is kell, főleg ezekben az embert próbáló időkben, amikor éledezik a nacionalizmus, a Királyság utódállamai meg lesik egymást, mint a luki nyúl.
Hát ilyenkor kell fegyverkezni, ha azt akarjuk, hogy balhés környezetben élhessük amúgy ingerszegény napjainkat itt, az atomháború veszélyének árnyékában, azzal az egy nyomorúságos atombiztos bunkerünkkel Hatvanpusztán, mely majd segít a Családnak, hogy a világmagyarság nevében túlélje a bajt...


Magyar Honvédség!
Harminc év alatt sikerült a korszerűtlen tömeghadsereg helyett célszerűtlen, úgy amúgy semmire se jó hivatásos hadsereget alakítanunk, feléleszteni a győztes Horthy-hadsereg hagyományait, elérni, hogy aktuális szövetségi rendszerünkön belül senki se bízzon bennünk.
Mint a kifogástalan pedigrével rendelkező Szalai-Bobrovniczky miniszter (vennél tőle használt autót?) elárulta nekünk, a békéhez erő kell, és így nyilatkozott Novák Katalin is, így aztán a két stratéga véleményére alapozva izmosítjuk Honvédségünk - fiatal tisztjeink Leopard tankok tetején fogják lengetni a kardot.
A szent cél eléréséhez első ütemben a Joszif Sztálin akcióterv keretében elhajtottak a harcmezőről százegynehány főtisztet és tisztet, akik megöregedtek, hiszen betöltötték a negyvenötöt is. 
Többségükben értettek ahhoz, amit csináltak, ezért is nézhetett ki kívülről a Honvédség olyasminek, mintha haderő lenne, de most majd a tapasztalatot pótolja az ifjonti elszántság, meg a fejlett üzleti érzék.
Ezenkívül veszünk néhány darabot a harckocsik mercédeszéből, hadd vakuljanak a szomszédok.
Azt mondják, hogy a tábornokok mindig az előző vesztett háborút akarják megnyerni, most sincs ez másként.
Nyakunkon a mesterséges intelligencia, mi pedig a bádogkoporsókra alapozzuk a jövőt, nopláne a saját gyártású harcitaxikra - lövészpáncélosokra, melyek akár majd exportképesek is lehetnek, hiszen a cél végül is ez: a hadiiparon gazdagodni, ha módunk van rá.
Ezért aztán semmi sem drága, miközben a vöröshagymát Bergengóciából importáljuk, a jövőnket a hadiiparra, - ahhoz vannak adottságaink - alapozzuk.
Páncéllemezeinket a "Csodaszarvas" védjegyű Dunai Vasmű gyártja,  munkásokat meg majd biztosít Banglades, a hozzáadott értéket pedig te fogod adni - a jövedelmed rovására.
Hja kérem, a haza üdve áldozatokat követel.
Tőled.


Most az elkergetett hivatásosok egy részét vissza akarják csalogatni, új rögeszméik megvalósításához kellenének olyan szakemberek, akik már láttak katonabácsit masírozni.
A folyamat megalapozásához első lépésként elzavarták a nem oly rég még a Honvédség reménységeként felvezetett Romuluszt, akiből mára Rémusz lett, helyette jött a szakértelem, aki a szittyaságra tette fel karrierjét.
Örülhetnek a szomszédban, merthogy talán még nem felejtették el a nótát: Édes Erdély itt vagyunk... 
Már csak egy sort kell cseppnyit korrigálni: Győz a szittya fergeteg, a rohadó sereg...

:O)))