SZEBB A PULYKA, MINT A PÁVA

 

A Sokat Megéltek Társaságában, melyben tag vagyok (nohiszen, szép kis társaság...) zömében politikával  főként belpolitikával foglalkozunk.
Az ukrajnai sajnálatos események kapcsán merült fel a Demokratikus Koalíció elnökének neve...

Ha a történészek pár évtized múltán a rendszerváltás utáni időszakkal foglalkoznak majd, két szereplő megkerülhetetlen lesz.
Egyikük a magyar történelem egyik legkártékonyabb figurájaként kerül majd a történelemkönyvek lapjaira, a másik mint a kor talán legellentmondásosabb szereplője lesz ugyanitt - jobb esetben - fejezet, rosszabb esetben lábjegyzet.
Gyurcsány Ferenc hívei szemében maga a Messiás, ellenfelei körében a patás ördög megtestesülése, minden rossz oka és okozója, a nemzet ellensége, maga az Antikrisztus.
Előkelő társaságban kapott helyet a magyar politikai közbeszédben: Soros György és Vlagyimir Putyin között ül annál az asztalnál, ahol a magyar nép kiirtására szövetkeznek a Háttérhatalom megbízásából.
Már ezért is érdemes volt megszületnie.

Gyurcsány érdekes és ritka jelenség a magyar politikusok között, karizmatikus személyiség, aki képes embereket maga és ügye mellé állítani.
Okos és kitartó, ütésálló - emberfia annyit még nem kapott a magyar parlamentarizmus történetében, mint ő, és lám, ennek ellenére a politikusi pályán van - még sikertelenségei ellenére is sikeresen.
Annak a politikusi személyiségnek az archetípusa, akit vagy imádnak a választók, vagy gyűlölnek.
Elsőgenerációs értelmiségi léte ellenére az intellektuális értelmiséget képviseli.
Talán ezért is gyűlölik szívből a kisüstiben áztatott kenyér csócsálásán felcseperedett falusi ellenfelei éppúgy, mint az értelmiség jelentős része, melynek szembe kell néznie soha ki nem nyilvánított, de kétségtelen  intellektuális fölényével. 
Ebből adódik behozhatatlan hátránya is - a tiszta haszonelvűség mocsaras és büdös talaján vitézkedő, gátlástalan ellenfelével szemben a talajszint felett fél méterrel levitáló doktriner idealista csak a csillagok rendkívüli együttállása esetén győzhet - értendők ezen az amerikai zászló, az Európai Unió zászlaja, de lehet, még a kínai zászló és a Szpasszkaja torony csillagai is. 

Számos érdeme van, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha róla beszélünk.
Szándékai tisztaságához nem férhet kétség, empátiája határtalan, szociális érzékenysége vitathatatlan.
Nem felejtette el, hogy honnan jött, a hajdani pápai proligyerek nem rázza a rongyot, nem urizál, viselkedése európai, csakúgy, mint megjelenése.
Udvarias, de határozott, véleményét iparkodik pontosan megfogalmazni, ifjúságának hátrányait - a polcról talán még fedő sem esett a fejére, nemhogy a Nagy Larousse - nagyrészt felszámolta.
Nem lop.
Vagyonát nem hivatali ideje alatt szerezte, és bár -  mint a Morgan bankháztól Csányi birodalmáig szinte törvényszerűen - a vagyon fogantatása nem szeplőtelen, de nem is törvényellenes, mindössze élte a rendszerváltás feltörekvő kapitalistáinak kalandos életét.
Anyósa segítségét előrehaladásában felróni neki botorság, senkinek nem volt megtiltva, hogy kísérletezzen Dobrev Klára meghódításával.
Hogy ez neki sikerült, én értékmérőnek tartom.
Viszont a segítséggel nem élt vissza, vállalt kötelezettségeit teljesítette, hiteleit visszafizette, a megszerzett vagyont működteti, igaz, ebben kiváló szakemberek segítették és segítik ma is.
A KISZ-ből indult, mint szinte mindenki generációjából, akit érdekelt a közélet.
Ott szerezte meg kommunikációs rutinját és lett a magyar politikusok közül az a ritka példány, aki képes lekötni hallgatósága figyelmét, aki korunk valószínűleg legjobb hazai szónoka.
Az ellene általában vádként felemlegetett őszödi beszéd óta ellenfelei komplett különítményei üldözték, hergelték ellene a választókat, rágalmazták, lincshangulatot teremtettek ellene a jobboldali választók körében.
Politikustársai sok esetben meg sem értették szándékait, mely nemegyszer szembement személyes érdekeikkel.
Hatalomra anno nem a szocialisták valamelyik erős érdekcsoportja juttatta, a párt kisemberei emelték fel -- ezt a párt korifeusai soha nem tudták megbocsátani neki. Végül a Puch László által "motivált" megyei vezetői garnitúra szorította háttérbe, semmivel sem elegánsabb eszközökkel, mint ellenfelei.
Túlélő típus, a padlóról került vissza a magyar belpolitika élvonalába, igaz, ennek nagy ára volt, melyet leginkábba magyar baloldal fizetett és fizet meg mind a mai napig.
Pártját - melynek sokan nem adtak volna egyetlen parlamenti ciklust sem - az ellenzék vezető erejévé emelte, sajnálatos, hogy pártja is osztja személyes sorsát, megosztó a végtelenségig.
Ez politikusnál persze nem baj, végtére is az a politikus, aki nem megosztó, az nem képvisel senkit, de párt esetében nem biztos, hogy kedvező, egy olyan pártnak, mely nevében is az együttműködést hordozza, talán  jobb lenne még integratívabbnak lenni.
Tudom, ez nem könnyű, hiszen a DK-t és annak pártelnökét legjobban az ellenzéki oldalon utálják, főként vezetői szinteken, mert a mezei talpasok képesek együttműködni, ha erőt vesznek magukon. 
Képességes ember, sokakat elfog társaságában a kisebbségi érzés és ezt aztán ki-ki a saját módján próbálja kompenzálni.
Ezért aztán ha egyszer valahol készítenek egy üvegszobrot a politikusról, mely a politikus összes bűnét és hibáját demonstrálja, feltehetőleg ő lesz a modell, de még ebben a minőségében is bosszantani fogja ellenfeleit, mert a mű meglehetősen anyagigényes.
Egy Rogán, vagy valamelyik ellenzéki táposcsirke fele annyi anyagból is kijönne, ehhez még hozzájöhet a férfiak esetében a pénisz-irigység, ami szintúgy képes gyűlöletet szülni...


Ellenfelei - pontosabban ellenségei - rengeteg sz@rt dobáltak rá, a legprimitívebb idiótaságoktól a legvadabb vádakig, a szaudi terrorista focistákról szóló vicc felrovásától a szemkilövetésig.
Csapágyasra forgatták a szemeiket az öregecskedő feleségek lecserélésével kapcsolatos példázat miatt azok, akik azóta már többször is lecserélték lófejű durváikat (copyright by Szanyi kapitány), a nép meg -  oldalfüggetlenül - engedelmesen zabálta a hülyeséget.
Hozzájárult ehhez, hogy nyilvános megjelenései nem nélkülözték a színpadias elemeket, időnként túlfűtött, pátoszos szónoklatai túllépték egyébként is prekoncepciókkal várakozó hallgatósága ingerküszöbét.
Azok, akiknek mikor meghallják a Nagy-Magyarország kifejezést, taknyuk-nyáluk egybefolyik a meghatottságtól - ahol őseik egyébként zsellérek, cselédek és egyéb arisztokraták voltak - egyszerűen képtelenek megemészteni a stílusát, mely kétségtelenül kilóg a faluvégi kocsmák világából.
No persze ebben ő is ludas, hiszen az érzelmi túlhabzásait illene kordában tartani, mint köztudott, magyarember nem hatódik meg, nem ejt könnyet, nem hajt térdet, mint a buzik, csak az Isten előtt, esetleg csárdás kis galambja kezének megkérése esetén.
Ezzel együtt nem beszari, a 2006-os puccskísérlet alatt, mikor a nemzet egységét megtestesítő államfő lábaszárát sárgára festette a félelem, ő a feleségével együtt elment megkoszorúzni az 56-os emlékművet, mely természetesen nem felelt meg Wittner Mariska (R.I.P.) kifinomult ízlésének - mecsoda egy emlékmű az, még csöcsei sincsenek - de aztán társadalmilag kiköszörültük a csorbát...

És hát akkor ejtsünk néhányezer karaktert a hibáiról is, természetesen mértéktartó módon.
Igen, kissé nárcisztikus személyiség, aki vonzódik a teátrális gesztusokhoz, ez pedig még hívei egy részét is taszítja.
Néha olyan, mintha feltámadt volna Bessenyei Ferenc és eljátszaná Elvisz Trént a Macskákból. 
Amikor a politikusi egyedfejlődésről van szó, akkor határtalan türelemre van szükség.
Ez esetben sincs ez másként, hősünk is bejátszotta a politikai játéktér egy szép szeletét, az ifjúkommunistából mára balliberálissá érett, miközben átmenetileg betöltötte a szocialisták elnökének pozícióját is.
Hibái - már, ha hibának lehet ezeket nevezni - egyben hajdani pártja hibái is.
Az, hogy nem vállalták be a Kádár-rendszer teljes örökségét, talán még érthető is, habár tudhatták volna akár a katolikus egyház példájából is, hogy a megítélés a vállalt és hangsúlyozott tulajdonságokon múlik.
Ez esetben viszont ők is beálltak azok közé, akik inkább a történelem átírásában látták jövőjüket.
Ahelyett, hogy az ominózus kor ezernyi büszkén vállalható elemét vallották volna magukénak, elvetették az egészet, az egyik lenagyobb magyar politikus emlékével együtt.
Soha annál progresszívebb és az ország számára társadalmilag hasznosabb korszak nem volt errefelé, mint a Kádár nevével fémjelzett kor, mely azt a célt tűzte maga elé - sok esetben el is érve azt, - melyet a mai idők politikusai rendre elfelejtenek: a dolgozó ember életének jobbá, szebbé tételét.
Gyurcsány megpróbált baloldali idolt faragni a vértehetségtelen apparatcsik Nagy Imréből, és választás elé állította a baloldali érzelmű embert, teljességgel feleslegesen. 
Isten tudja milyen valóságos indíttatásból, de a mártír miniszterelnök amatőr és sikertelen politikája akár még a magyar függetlenség szép illúziójával is összefüggésbe hozható, na de választani közte, meg évszázadok egyetlen  sikeres reálpolitikus között?
Megpróbálta beemelni 1956 emlékét is a baloldal értékei közé, jóllehet addigra a jobboldal - megjegyzem joggal - rátelepedett arra, körbehazudta és összemocskolta azt is, ami abban a történetben vállalható és progresszív volt.
Rájuk kellett volna hagyni, és elmagyarázni, hogy a baloldal nem akarja vállalni a fosztogatásokat, a tizezer börtönből a társadalomra szabadított bűnöző forradalmárkodását, a Horthy korszak felélesztésére tett kísérletet, a gyilkosságokat , a wittnermáriák hősi rablásait, a pályaudvarok és áruházak, üzletek  kifosztását, a lincseléseket, a klérus beletolakodását az állam ügyeibe.
El kellett volna magyarázni, hogy a forradalom október 23.-án tíz órától tizenhét óráig tartott, ami utána jött, az összességében vállalhatatlan.
'956 egyetlen valódi eredménye, hogy Kádárt az országnak adta, aki aztán - több más mellett - 56 jogos és ésszerű követeléseit is valóra váltotta.


Gyurcsány ezer remek ötlettel küzdött, de kormányzása alatt munkatársait az őrületbe kergette azzal, hogy türelmetlen volt, mire egyik ötletét elkezdték valóra váltani, ő már a harmadik határban járt és egy másik ötlet valóraváltásán fáradozott, emellett az ő műsora mindig "one man show" volt.
Legnagyobb hibájának azt tartom, hogy nem ismerte fel , hogy a mai politika eltolódott az ideológiától a kommunikáció felé, ennek következtében aztán szépen elfogyott a baloldal - és mára az ellenzék - médiája is.
Háromszáz fő befogadására alkalmas termekben folytatja meglehetősen kilátástalan harcát a százmilliókat propagandára fordító ellenfeleivel szemben.
A helyzet nem ma alakult ki, tizenéve röhög rajtunk Pocak tábornok, és hősünk azóta nem találta ellenszerét, igaz, kívülről úgy tűnik, nem is nagyon kereste. 
A baloldali médiát alkalmatlan emberek szervezik és irányítják, élükön egy kissé egérrágta bájgúnárral, akinek egyetlen érdeme, hogy két népszerű előadónak írt egy jópofa csasztuskát, de nem sokkal több. 
Lejáratta viszont pártja vezetését, Gyurcsány mégis engedte visszalopakodni a politika élvonalába, így aztán ma már csak bólogatásra alkalmas, jelzem, előtte sem szaggatta az istrángot. Lepukkant alkesz vagy drogos külsejével leginkább Deutsch Tamás pandantja, de ez nem lenne baj, a baj az, hogy alkalmatlan politikai-szakmai feladatokra.
Ha valaki azt gondolja, hogy a néhány év késéssel megszületett DKTV megváltja majd a világot, hát téved, ez a média átstrukturálásához olyan kevés, mint vöröshagymában az osztályöntudat, de arra remekül alkalmas, hogy elégedett pofákat lehessen vágni - lám, tettünk valamit.

Igen, keveset, jóformán semmit.

Emberileg érthető, hogy amikor kormányfőként kénytelen volt visszalépni, akkor negatív érzelmei támadtak a szocialisták klikkjei ellen, mely aztán végül pártszakadáshoz vezetett - nem kizárólag az ő hibájából.
Mára ez hibának tűnik, lehet, a párton belül kellett volna megvívnia harcát, talán meg kellett volna mosdatnia a pöcegödörbe esett purdét, nem újat csinálni.
Javára írható, hogy a kormányt úgy adta át utódjának, hogy annak annyi dolga volt, hogy beleüljön a készbe, gyakorlatilag problémamentesen hozza ki az országot a nemzetközi pénzügyi válságból.
Igaz, előtte a miniszterelnöki casting kabaréjával végképp engedte ellehetetleníteni a szocialistákat, 
Jól megválasztott utódja és annak a nehézségekkel immár  nemigen találkozó pénzügyminisztere természetesen gazdasági gigászok lettek, emellett arra is futotta, hogy kiegyezzenek Orbánnal.
Tettek is neki félre kis pénzt a Gyurcsány által biztosított hitelből, adtak némi propaganda-előnyt a 13. havi nyugdíj megszüntetésével.
A terheket Bajnaiék természetesen a legszegényebbekre lőcsölték, miközben sikeresen varrták elődje nyakába a pénzügyi világválság következményeit, a liberális mainstream lelkes tapsa mellett.
Sajnálatos módon- talán elsőgenerációs értelmiségi létéből adódóan -  még ma is beléjük van ájulva, csakúgy, mint a liberalizmusba, melynek ideológusainak munkáit kis túlzással úgy használja, mint zsidók a Tórát vagy keresztények az Újtestamentumot.
Ha a doktrínák ütköznek a valósággal, hát annyi a valóságnak.
Demokráciaértelmezése is végletes, ennélfogva végzetes is, nála ez parttalan fogalom, akkor is demokrata, ha ezzel árt az ügynek.


Egyik legnagyobb gyengesége káderpolitikája, mindenféle kóklerek hangzatos dumái alapján szavaz nekik bizalmat, sok esetben mellőzve azokat, akik kevésbé harsányan csak tették a dolgukat mellette.
Ő lepődne meg legjobban, ha egyszer összeírná azokat, akikben csalódnia kellett, és akkor azok még nem is szerepelnének a névsorban, akik ma is  megélhetési okokból tolják a szekerét, ameddig megéri, vagy mert másnak a kutyának se kellenek..
Be van oltva káderpolitika ellen, abban a téves hitben gyűjti maga köré mindenféle szervezetekből a selejt-embereket, hogy ezzel erősíti pártját, jóllehet aki más pártot elárult, az el fogja árulni adott esetben őt is.
Pártja erejét a mezei aktivisták adják, akik hóban-latyakban, tűző napon is kitartanak mellette és végzik a nélkülözhetetlen aprómunkát, mégis úgy tűnik, hogy nem igazán érti a szervezetfejlesztés fontosságát, vagy ha érti is, nem viszi túlzásba a szorgalmazását.
A létező helyi szervezetek sok esetben csak papíron léteznek, a választási kampányokon kívül egyéb tevékenységet nemigen végeznek,  a DK cégérét használók egy része legfeljebb települési önkormányzatok torzsalkodásaiban vesz részt.
Nagyon valószínű, hogy a helyi viszonyokról kevés és egyoldalú információval rendelkezik, a párt szervezete slampos és amatőr-jellegű.
Egyébként is szomorú, hogy Orbán szektáját maga is egy időnként szektás jellemzőket mutató szervezettel akarja legyőzni, melyben ő az oszlopszent.
A DK nem baloldali párt, ezért az ideológia hiányát programokkal kellene pótolni választások előtt, nagyon konkrét és nagyon közérthető programokkal, melyek a társadalom azon részeihez szólnak, melyek nem a NER kedvezményezettjei. Vannak itt ilyen társadalmi csoportok jókedvvel-bőséggel.
A pártnak nincs működő ifjúsági szervezete, pedig de nagy szükség lenne rá.
Hősünk ezzel egy-két generációt odadob a jobboldalnak, a zöldeknek, a liláknak, a kétfarkúaknak.

A legutóbbi választás alkalmával szövetségesei átverték, nem először egyébként.
Becsületes ember, talán ezt feltételezi szövetségeseiről és ellenfeleiről is, de a politika nem a Grál-lovagok terepe, ezt már megtanulhatta volna szocialista korszakában is.
Ha nem lenne túl pejoratív egy politikus megítélése során, azt is mondhatnánk, hogy esetenként naiv, mint ezt az előválasztási fiaskó is bizonyította.
Sajnos nemet sem tud mondani mindig, amikor szükség lenne rá, ezért fordulhatott elő, hogy egy magát nyilvánosan jobboldalinak valló kalandor bekerülhetett a szereplők közé, a szervezést egy magát civilnek minősítő szervezetre hagyta, majd a valódi megmérettetés helyett beleegyezett a jelöltek közötti mutyizásba.
Amikor az MSZP-Karácsony duó elkezdte a visszalépési cirkuszt nem vállalta fel az azonnali nyílt konfrontációt, jóllehet akkor már konkrétan érzékelhető volt, hogy a mormon szabadságharcos nem a demokratikus ellenzék érdekében akciózgat, Karácsony pedig nem kimondottan bánja, ha a DK jelöltje megbukik.
A baj az, hogy bár kétségkívül sokrétű tudással rendelkezik, de azért hősünk nem polihisztor, szüksége lenne időnként bolsevista trükkökre is, amit nevezzünk mindközönségesen csak szakértelemnek.
Amikor a DK 2011-ben frakciót akart alapítani, a szocialisták a Fidesszel karöltve megakadályozták ezt, és ezt az tette lehetővé, hogy az MSZP-vel kötött megállapodásban nem tisztázták pontosan a helyzetet, gyakorlatilag Mesterházy kezébe adták a döntést a DK frakcióalapításáról.
Ellenfele úgy használja a szakértőket, mint lakatosmester a szerszámosládáját, tele van minőségi szerszámokkal - nem politikusokkal  - és ha egy szerszám elavul vagy kicsorbul, azt azonnal és kíméletlenül kicseréli.
Gyurcsánynak is van ilyen ládája, érzékelhetően kevés és csorba szerszámmal, néha szerintem elfelejti kinyitni is, hiszen ő úgyis tudja..
Egyébként sincs túl nagy érzéke a feladatok elvégzéséhez szükséges emberek kiválasztásához, dolgoztatásához, ehhez túl sok benne a személyes érzelem, az empátia, a szándékok előtérbe állítása az eredmények helyett.
A vezetés néha kegyetlen dolog, ha eredményt akarsz, nem tűri a gyengeséget.
És ellenőrizni is kellene folyamatosan, mert ugyan a munkatársakkal kapcsolatos bizalom nagyon fontos, de nem lehet parttalan.


Amiért az ő neve szóbakerült a klubban, az leginkább a külpolitika, főként az ukrán válság kapcsán.
Magam is felháborítónak tartom, hogy átengedte a béke apostolának felettébb jövedelmező szerepét Orbánnak.
Ez nem jelenti azt, hogy ugyanazzal a mentalitással kellene közelítenie a problémát, mint ellenfelének, de ettől még nem kellett volna hagynia magát beleszorítani a háborúpártiak táborába.
Teljesen igaza van abban, hogy nem lehet egy szövetségi rendszer tagjaként egy kiélezett helyzetben az ellenfél mellé állni, de az a vehemencia, mellyel a NATO mellé állt és a legprimitívebb módon szapulja Putyint, meglehetősen visszatetszést keltő.
Nekünk a háború után is itt kell élnünk egy világhatalom árnyékában, meg kell találnunk vele a modus vivendit.
Ha a szomszédaid veszekednek és te valamelyikük mellé állsz, a veszekedés elmúltával is beszélgethetsz a másikkal, feltéve, ha előtte nem szidtad az anyját és nem durváztad le a feleségét.
Nem az a legjobb megoldás, ha Totó kutya emlékét azzal akarjuk elhalványítani, hogy gazdáját gyilkosnak tituláljuk, és az sem biztos, hogy a mai külpolitikai helyzetben a militarista-imperialista Anglia a legjobb választás, ha támogatót keresünk a Lajtán túlról.
Persze úgy sem tudja megállni, hogy ne beszéljen többet az okvetlenül szükségesnél, a túlhabzás ellen pedig eddig még nem kezeltette magát, jóllehet talán megfontolhatná a dolgot.
Az, hogy Dobrev Klára elindult a politikai pályán, jó döntés, remek elképzelés lenne, ha nem fenyegetne az a veszély, hogy férje szereplési viszketegségével tönkreteszi karrierjét.
Gyurcsány stábja nagy elánnal tette közkinccsé, hogy március tizenötödikén egy színpadon lesz látható a házaspár, amivel természetesen visszaigazolta ellenfelei vádjait, Gyurcsánynét csinált Dobrev Klárából..
Gyurcsánynak azon a színpadon a továbbiakban nem sztárszereplőnek, hanem rendezőnek kellene lenni, már ha eredményeket akar elérni.
Dobrev Klárában ugyanis minden olyan jótulajdonság megvan, ami a férjében, annak minden hátrányos tulajdonsága és politikai előéletéből adódó hátránya nélkül.
Persze nehéz a sajtkukacot rábírni arra, hogy ne ficeregjen, de talán nem lehetetlen.


Mert a helyzet azért csak az, hogy a gömbölyded maffiózó egyetlen potens ellenfele továbbra is Gyurcsány a pártjával, az ellenzéki térfélen egyszerűen nincs másik politikai erő.
Szokás kannibalizmussal vádolni, miszerint átcsábítja az ellenzék más pártjainak politikusait a Demokratikus Koalícióba, de ez persze butaság, - mindössze arról van szó, hogy az értelmesebbje belátta már, hogy jelenlegi pártjában igen nagy a kockázat a parlamenti küszöb megugrására, és nem szeretne pártjával együtt történelemmé válni.
Most az önkormányzati választások jönnek, nagyon fontos lenne, hogy azok induljanak ezen, akik bírják a helyi közösségek bizalmát, nem egy
-két dörzsölt használná fel a DK rengeteg verítékkel megszerzett társadalmi elismertségét.


Ehhez kívánok sok sikert.

:O)))

PS: Már megint hosszúra sikerült, de az alany is hosszú, kérlek, nézzétek el...

PÁVATÁNC

 

." A világban van egy táncrend a diplomáciában, ezt a táncot, a pávatáncot, az elutasítót, úgy kell előadni, mintha barátkozni szeretnénk.

Tehát ezek a politika művészetéhez tartozó mozdulatok,  amelyek során , majd a hét javaslatból kettőre-háromra - amit úgyis megcsináltunk már, csak ők nem vették észre - rábólintunk, és a maradék kettőre, amit nem akarunk, azt úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadtuk."
A pávatánc fogalma a magyar politikában egyértelműen Orbán Viktor nevéhez és tevékenységéhez kapcsolódik, általában pejoratív értelemben használjuk, jóllehet ez csak egy technika, mellyel egyszerűbbnek tűnik megoldani a politikai célokat, mint a többség vagy a közvélemény által támogatott javaslatok nyers és közvetlen elutasításával.
Természetesen az eredmény ugyanaz, de az eredményt nem az alkalmazott módszer minősíti, hanem az így elért politikai cél, mely lehet akár pozitív is a politikai közösség szempontjából, annak dacára is, hogy valaki ezt a módszert alkalmazta.


A pávatánc nem Orbán kizárólagos privilégiuma, a világ politikusai által széles körben alkalmazott módszer.
Hogy példát is mellékeljek, ilyen módszerrel éltek a vezető nyugati hatalmak az ukrán helyzettel kapcsolatos minszki megállapodások tárgyalása során - azt kommunikálták, hogy a helyzet tárgyalásos rendezésére törekednek, miközben csak időt akartak nyerni Ukrajna katonai felkészítésére, hogy képes legyen a polgárháború során kikiáltott pszeudo-államok és a Krím visszafoglalására.
De a pávatánc elemeit fedezhetjük fel a svéd-finn NATO csatlakozással kapcsolatos kormányzati álláspontban is, melyhez a törökökben ütőképes partnerre is sikerült szert tennie furfangos Vezérünknek.
A módszer hol sikeres, hol nem annyira, ez a tárgyaló felek reputációjától is függ, egy kis állam közismerten gátlástalan vezetőjétől nehezebben fogadják el igaznak, mint mondjuk Angela Merkeltől, aki mögött jelentős politikai-gazdasági hatalom és óriási személyes tekintély állt - zárójelben jegyzem meg, hogy utóbbi gyors erodálása szomorú látvány - egy élet munkája kerül a kukába és nem a német nép érdekei miatt.

A mai politikai helyzet vizsgálata során természetesen lépten-nyomon beleütközhetünk a közkedvelt tánc elemeibe.
Sajnos, egyre többször abba is, hogy a közös álláspont bármilyen módszerrel történő kialakítása helyett a nyers erő diktál, ami még a pávatánchoz képest is visszalépés a demokratikusnak tartott viszonyokból az imperialista diktátumok korába.
Talán ennek is köszönhető, hogy egyre kevésbé sikeres a mi pocakos pávánk tánca, mostanában éppen azt láthatjuk, hogy díszes farktollait egyenként tépik ki szövetségeseink, és talán csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a középkori recept alapján (a főtt pávát ledarálják, fűszerezik majd a darálékból pávát formáznak, melynek fenekébe visszaszurkálják  a gondosan félretett faroktollakat) pávapástétomot készítsenek belőle, de addig számunkra még hosszú és fájdalmas lesz az út...
A pávatánc csak eszköz és módszer, és aki azt gondolja, hogy ez bárminek is oka, erősen téved, a csavarhúzót sem kell szidnunk, ha azzal rontottunk el egy gépet.
De ha nem a pávatánccal van baj, akkor erősen esélyes, hogy magával a pávával van gond.
Ezt felismerni nem nehéz, de jó hazai szokás szerint a magyarázat általában a végletekig lebutított, fekete-fehér kép, mely úgy mutatja be Orbánt, mint ostoba pszichopata diktátort, akinek csak a pénz és a hatalom fontos.
Na jó, ez alapvetően igaz is, de nem korrekt és nem is a teljes kép.


Azt, hogy szeretett miniszterelnökünk mentális kihívásokkal küzd, közhelynek vehetjük.
Hálás népe részben elpoénkodik a grazi elemcseréken, részben a Messiást látja benne, aki a zsebében nem a mogyoróit szorongatja, hanem a bölcsek kövét.
Az alattvalók egy  másik része pedig vadul gyűlöli, és a maga hihetetlen bölcsességében megállapítja, hogy egyetlen szavával sem lehet egyetérteni, egyetlen gondolata sem tükrözheti a valóságot, ez az ember okos sem lehet, legfeljebb ravasz, és szeretett miniszterelnökünk egy tróger.
A legutolsó kivételével több okból nem kellene egyetértenünk ezekkel a sommás megállapításokkal.
Egyrészt ezek visszatükrözik a magyar belpolitika hitéleti jellegét, melynek kialakítása ugyancsak Orbán lelkén szárad, és ha már hit, akkor annak középkori értelmezésén alapul boszorkányégetéssel és az eretnekek kiátkozással egybekötött üldözésével egyenlő.
Ami a szomorú, hogy ez oda-vissza érvényes, itt már régen megszűnt az értelmes véleménycsere, helyette leginkább gyűlölködés és a saját tábor hitébe vetett feltétlen bizalom lépett.

Ez természetesen kedvez a rendszernek, hiszen fenntartja a kormánypárt híveinek harci szellemét és hitét, felruházza a jobboldali szavazókat a hittel, mely szerint a nemzetet kizárólag ők képviselik, az ellenfél pedig nettó nemzetáruló.
Ez belpolitikailag nagyjából elég is a saját szavazótábor stabilitásához, ezért aztán a pávatánc e területen ritka jelenség, a néphülyítés, az egzisztenciális kézbentartás, a félelem és a hatalomhoz húzás ősi ösztöne megteszi hatását.
Emellett a baloldali átlag-választó nem tesz finom megkülönböztetést az antiszociális személyiségzavarban szenvedő és a futóbolond között, ezért vadul tagadja, hogy Orbán okos, pedig - sajnos - nagyon is az.
Ostoba ember nem lenne képes az általa produkált politikai teljesítményre.
A tetejében a maguk területén tehetséges szakembereket használ, majd eldobja azokat, akikre már nincs szüksége, de arra gondosan odafigyel, hogy egzisztenciálisan ne hozzon senkit közülük kétségbeejtő helyzetbe,  leselejtezett harcosait is eteti.
Így aztán viszonylag kevés az áruló, hogy a maffia adekvát szakkifejezéssel éljek, kevés a pentito, ami annak a sajátos államberendezkedésnek is köszönhető, hogy a hatóságok - egy bizonyos szint felett -  csak arra vadászhatnak, akire megkapják a kilövési engedélyt.

Belpolitikailag elég frázisokat puffogtatni, és szilárdan kézben tartani a gazdasági hatalmat - nem azt kell nézni, mit beszél, hanem azt, hogy mit tesz, és ezt a tanácsot személyesen ő maga adta.
Belpolitikailag az egyeztetés, a nézetek ütköztetése és a kompromisszumok keresése szinte kizárt, a NER társadalma arról szól, hogy aki egyetért a vezéri politikával az van, aki meg nem, az nincs.
Természetesem demokratikusan, ugye...
Aki meg ellene ágál, azt meghosszabbítja Bicskéig...
Azért néha felfedezhetjük a pávatánc elemeit a belpolitikában is, főként a jövedelmek szabályozásában.
A hagyományosan paternalista magyar társadalom örvendezik a jövedelmi pávatáncnak, melynek során a hatalom mindent elvesz a kiválasztott társadalmi csoporttól, aztán ebből esetleg visszaad valamennyit, ezért pedig illik nyálcsorgatva köszönetet mondani, hiszen adott valamennyit személyesen a jóságos és együttérző Vezér.

A külpolitikában viszont szinte elengedhetetlen a pávatánc, különösen az Unióban, melynek tökéletlenségét talán saját döntésképtelensége illusztrálja legjobban.
Az alapvető döntésekhez ugyanis teljes konszenzus kell, így aztán a zsarolási potenciál hihetetlenül megnőtt, a döntések elhúzhatók a végtelenségig, ellenben a pénzek, melyeket csatlakozáskor a felzárkózáshoz adnak, nehezen, vagy akár egyáltalán nem tarthatók vissza, még olyan esetekben sem mikor nyilvánvaló azok célidegen felhasználása, a törvényekkel fedett gátlástalan korrupció.
Mostanában vergődik ennek megoldásán a szervezet, de sok sikert ezidáig nemigen tud felmutatni, a hazai tömegtájékoztatás Orbán zsebében van, a választók többségéhez az jut el, amit ő jónak lát tudatni velük.
Néha igen jókat lehet szórakozni azon, ahogy a tagállamok vezetői szenvednek a kis akarnok zsarolgatásaitól, ahogy álmélkodnak azon, mikor a damasztabrosz közepére csinál, és sopánkodnak, hogy ez ellen nem hoztak szankciókat.


Mindezek dacára nem igaz, hogy Orbán csak a saját és családi vagyona gyarapításával van elfoglalva.
Van határozott víziója úgy a magyar társadalomról, mint Európáról.
Hazai pályán egy erős felső-középosztály létrehozása a célja, melynek tagjai az ő kegyéből azok - akik, gazdagságuk pedig "lecsorog" az alsóbb néposztályokhoz, melyek legalját a közmunkának nevezett kényszermunkával kell rábírni arra, hogy részt vegyenek a felső-középosztály zavartalan vagyonosodásának előmozdításában.
Mondjuk, ebben téved, ami lecsorog, azt barna és büdös,,,
A vezér  számára kívánatos társadalmi modell a Horthy-rendszer társadalma, melyben a dzsentri bokája úgy csattogott a hatalmasok előtt, mint a kasztanyetta, a társadalom függelmi láncolatokon keresztül létezett - a mindenható katolikus egyház erkölcsi felügyelete mellett.
Horthy, mint a társadalom felett álló Legfőbb Hadúr remek példa lehetne mai viszonyaink között is, az őt hatalmon tartó központi erőtérrel együtt.
Természetesen a modellt hozzá kell igazítani a kor követelményeihez, és magához Orbánhoz, aki végtelenül pragmatikus, aki még a véres baltát is mellékeli a hősemberképzőre hazaküldött gyilkoshoz, ha ez számára megéri.
A Budai Vár számára hatalmi szimbólum, a faluszéli kétszobás házból, - melyben az egyik szobát konyhának hívták - induló cigánygyerek számára ez maga a mese, melyben ő a király.
Pályaíve  a velejéig rasszista magyar társadalom csodája, melyre sem a Vezér, sem a társadalom nem büszke.
Ő elhallgatja, a társadalom vele rokonszenvező része pedig körömszakadtáig tagadja származását, melyre mindkét fél akár büszke is lehetne, ha ez egy ép erkölcsi érzékű ország lenne.
De nem az.
Viszont némi magyarázatot ad mértéktelen harácsolására - a nagyon szegény környezetből induló emberek közül sokan zabálnak, harácsolnak ha lehetőségük adódik rá, mert őseik generációkon keresztül arra szocializálódtak, hogy akkor kell mindent felfalni, amikor hozzáférnek az ételhez, vagyonhoz, a közösség tulajdonához.
De ettől még van elképzelése a világról.


Külpolitikailag egységes Európára csak akkor lenne szüksége, ha ő lehetne annak első embere, ezért aztán vadul tiltakozik az Európai Egyesült Államok elképzelése ellen, hiszen abban az ő szerepe Magyarország súlyából adódóan meglehetősen marginális lenne.
Így aztán megpróbált az elképzelés ellen a visegrádi négyekkel ellensúlyt képezni, melyben elképzelhető volt, hogy vezető szerepet játszhat, de a történelem közbeszólt.
Ukrajna ügyében kilógott a kivételesen egy irányba húzó szövetségesek sorából, gyakorlatilag kiírta magát a visegrádi együttműködésből.
Felmérte, hogy Magyarország a mai Nyugaton soha nem lesz meghatározó tényező, így kelet felé fordult, partnereket keresett a kínaiakban, indiaiakban akik jóindulatú elnézéssel figyelik mutatványait a nemzetközi politika bolhacirkusz szekciójában.
És igen, Oroszországban, melynek Magyarország, mint a NATO és az Európai Unió tagja igen hasznos szolgálatokat tehet.
Rossz nyelvek szerint az orosz titkosszolgálatok fogják is valamivel, ez  nem lehet nehéz, hiszen a magyar korrupciós piramis csúcsán ő áll, Mészáros Lőrincnek maszkírozva.
Az indítékaitól függetlenül az ukrajnai helyzet értékelésében sokkal közelebb áll a normalitáshoz, mint szövetségesei, bár ezt a pávatánc jól begyakorolt elemeivel iparkodik elfedni.
Bár viselt dolgai miatt egyértelműen börtönre érett, mégis el kell ismerni, hogy nagyon nehéz helyzetben van, mert az ország teljes mértékben az orosz energiahordozók importjának kiszolgáltatottja egy olyan politikai környezetben, melyben az amerikai érdekek primátusa megkérdőjelezhetetlen.
Pontosan tudja, hogy az energiafüggőség politikai zsarolásoknak teheti ki az országot, de sok választása nincs - itt nincs északi-tengeri angol olaj, vagy norvég gáz, nincs más megbízható szállító, az pedig, hogy atomenergia nélkül saját lábán megálljon az ország - illúzió.
Az atomenergiához a fűtőanyagot szintén az oroszok szállítják, a mai helyzetben pedig közömbös, hogy húsz év múlva ki építhetne atomerőművet Magyarországon.
Lehet azzal hülyíteni a népet, hogy a világpiacon olcsóbban vehettük volna a gázt, de az is lehet, ha nincs szerencséje Európának az idei tél elmaradásával, akkor a gatyánk is rámehetett volna a helyzetre, és egy épeszű politikus nem játszadozhat az ellátásbiztonsággal.
Ez a meccs különben sincs még lejátszva, gáz tekintetében Európa most az amerikaiakkal kerül kiszolgáltatott helyzetbe, ez drágább lesz, mint az orosz gáz volt, globális tekintetben pedig növeli a környezetszennyezést.
A BRENT olaj drágább az orosz URAL típusú olajnál, ez hosszabb távon az üzemanyag drágulásához vezethet, a csővezetékes szállításnál olcsóbb és tisztább megoldás ma nem létezik.
Szóval, függetlenül Orbán megítélésétől nagyfokú kényszerhelyzetben vagyunk, melyet nem az oroszok és nem Orbán idézett elő, de ezt kimondani ma szinte eretnekségnek számít. 


Ami a geopolitikai helyzetet illeti, Orbán pávatánca a finn-svéd NATO-csatlakozás kérdésében is indokolt lenne, ha indítékai valósak lennének, de lehet, csak azt akarja kialkudni, hogy szövetségesei hagyják őt békén a saját kis magánbirodalmában, szerető alattvalói körében.
Egyébként meg a NATO keleti nyomulása időzített bomba, ezt sem fogja eltűrni Oroszország, és ha belegondolunk, igaza is lesz.
Hogy most nem lép keményebben, az a jelenlegi helyzetből következik, de ennek egyszer vége lesz és akkor sorra kerülnek a többiek is, mert ez a helyzet olyan, mint amikor a szomszédodba kopaszok költöznek pitbullokkal, te meg - szerencsétlenségedre - cigány vagy négy kisgyerekkel, aki szeretne békében élni.
Orbán ezt is látja, de ez ellen tenni nem tud, meglehet, nem is akar, hiszen ha saját érdekei nem sérülnek, tőle aztán felfordulhat mindenki.
Ha kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, Putyint is el fogja adni, ha kell áttár a sintó vallásra, és megesküszik Gyurcsány életére, hogy a palagáz a megoldás a világ összes bajára.
Hatalom és pénz - ez a hajtóereje a mi potrohos pávánknak, mindkettőre szüksége van, egyik a másikat feltételezi.
Meg is tesz mindent megszerzésük és megtartásuk érdekében, és el kell ismerni, kiváló hatalomtechnikus.
Természetesen gátlástalan is, célja érdekében bármit megtesz, bárkit felhasznál, nincsenek skrupulusai és nem érdeklik tettei másokra ható következményei.
Bárkit bármikor becsap, módszerek tekintetében sem válogatós, erőszakos és bosszúálló, de ha kell simulékony és hízelgő, kézcsókjairól  Angela Merkel hónalja tudna mesélni.
Nem bízik senkiben, kirakatemberei zöme silány minőségű, de bármelyikük bármit megtesz a kegyeiért, hiszen mindahányan neki köszönhetik pozíciójukat. 
Jellemző az országgyűlési képviselők kiválasztása előtt folytatott felcsúti casting, neki nem kellenek partnerek, neki végrehajtók kellenek, hajdani harcostársainak zöme már a levesben lelhető, utódaik legjobban teszik, ha reggelente megkérdik tőle: Hogy vagyok Miniszterelnök Úr?
Még a legerősebbnek tűnő Kövér is tudja a helyét, a többi egytől-egyig cseléd.


Hogy ez a helyzet kialakulhasson, természetesen megfelelő ellenzék is kellett.
Önkiszolgáló, saját ellenzéke egy részéről is ő gondoskodik, ha kell, gombamódra szaporodó pártok gründolásával, ha kell, akkor a meglevő ellenzéki szervezetek belső megosztásával, pénz nem számít alapon.
Ellenfelei alulmaradnak lényeglátásban, doktrinerek egy velejéig pragmatikus despotácska elleni harcban, észre sem veszik, mikor kicsavarja kezükből a fegyvert, csak később, mikor éppen elszánnák magukat a harcra jönnek rá, hogy semmijük sincs, amivel harcolhatnának.
Mára sok eredménytelen szerencsétlenkedésükkel elveszítették az emberek bizalmát.
Orbán évekkel ezelőtt megígérte, hogy felszámolja a baloldalt, és szomorúan lehet megállapítanunk, hogy ez többé-kevésbé sikerült is neki.
A legjobb példa megint csak az ukrán helyzet, a konfliktus első napján ellopta az egyetlen, baloldal számára vállalható álláspontot, ő lett a béke pufók angyalkája, aki megvédi népét a háború borzalmaitól.
Természetét ismerve ez kész röhej, de a nép beszopja, mert ezt akarja hallani.
Így aztán az ellenzék beleszorult egy háborúpárti szerepbe, és hiába magyarázkodik igazságos békéről, a népet ez nem érdekli - ne legyen háború és pont.
Az ellenzéki kommunikáció csapnivaló, ez nem is csoda, hiszen míg Orbán felismerte a kommunikáció jelentőségét, addig ellenfelei elvesztették az összes médiumot, mellyel el lehetne érni potenciális választóikat.
Kiábrándító a helyzet.

A hasban deltás páva beírta magát a magyar történelembe.
Ő az első magyar maffiózó, aki lenyúlta és kifosztotta az államot, de félek, nem az utolsó.
Amikor a szervezett bűnözés állami szinten folyik, senki sem érezheti magát biztonságban, mégis a legszomorúbb az, hogy a legrosszabb helyzetbe a legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabbak kerülnek. 
Ez az a réteg, melynek érdekérvényesítő képessége nincs, szavazata öt kiló lejárt szavatosságú száraztésztával megvásárolható, mely az összes politikust egyformán szavahihetetlen trógernek tartja.
Maga sem hiszi, hogy rajta segíteni lehetne,
 Ha nem fizetnek érte, vagy nem fenyegetik, el se megy választani - minek is menne?
Az ősi "oszd meg és uralkodj" taktikát Orbán tökélyre fejlesztette, a társadalmat szétszaggatta, a társadalmi szolidaritást felszámolta, szembefordította a magyart a magyarral, a cigánnyal, a zsidóval, a menekülttel, lassan már mindenki ellensége itt mindenkinek.
A rendszerváltás utáni évtizedek kártevéseinek felszámolásához kevés lesz a XXI. század, és a károk jelentős részét Orbán okozta.

Ő lehet, hogy idővel eltávozik, de a szelleme még sokáig kisérteni fog, hiszen a pénz az ő zsebében van, és nem látok olyan ellenzéki politikust, aki képes lenne  szétvágni ezt a gordiuszi csomót.
Szívből kívánom, hogy ne legyen igazam.

:O)))

Vitaindítóként elhangzott 2023. március 11.-én, a Balmix honlap szervezésében megtartott Baloldaliak a békéért című tanácskozáson.

NEM TETSZIK A RENDSZER

Na jó, döglött lovat verek, belátom.
Igaz, nekem már 1989-ben sem tetszett, amit láttam és megéltem, de akkor sem tehettem semmit - a bölcs nép a hozzám hasonlókat már akkor is idejétmúlt őskövületeknek tartotta.
Az osztályvezető-helyettesek forradalma elsöpörte az érveket, a vélt szabadság édes mámorában úgy dülöngélt a nép, mint a hullott, szotykos körtékre rászabadult megrészegedett libacsapat.
Elvtársaim, a reformkommunisták (hol vannak már ők, a haladás felkent bajnokai...) boldogan gründolták a honi kapitalizmust, mely aztán randább lett, mint elképzelni tudták volna, a nép meg ámuldozva nézte, mit meg nem mernek tenni vele.
De aztán átment pragmatikusba, beültette a halott nagymamát a Skoda anyósülésére, bekötötte a biztonsági övet és elrohant Bécsbe Gorenje hűtőt venni, mert eljött az aranykor.
Az se döbbentett meg senkit, hogy emberek tízezrei kerültek az utcára, hogy évszázados tradíciókkal rendelkező ipari óriásokat kótyavetyéltek el a baksisorientált, részben naftalinszagú, részben feltörekvő suttyó új urak, színes zakóik ujján a márkajelzéssel, mint élő hirdetőoszlopok.
A legendásan ostoba magyar paraszt meg hazavitte a John Deer bal első kerekét, és ábrándos tekintetét könny borította, mikor az immáron tsz-nyugdíjas nagyapja a szövetkezetbe kényszerített két szép kese lováról, a Ráróról meg az Ábrisról mesélt,  aztán buzgón szétverte  a világhírű magyar mezőgazdaságot.
Betemette a belvíz-levezető árkokat, és ameddig el nem jött a területalapú támogatások aranykora, addig gebe lova seggét szemlélve ballagott az eke után, pipacsot és búzavirágot termelt az ősi földön, miközben fröcsögve szidta a kommunistákat, akiktől zsellér őse ugyanazt a földet kapta.
Azóta, hogy Rákosi legvadabb brosúráinak állításait pontról-pontra visszaigazolta az élet, rengeteget fejlődött a honi  társadalom, a viruló vadkapitalizmusból, melyben az ország vagyona átment a külföldi tőkések kezébe, sikerült elérnünk a maffiaállam korába, melyben a Keresztapa és klánja magáévá tette az absniclit, miközben a nép elé érdekes eljárással előállított nemzetiszínű sz@rt lapátolt, melyet nevezett jóétvággyal és kétpofára habzsolt és zabál a mai napig.


Szóval, most NER van, ezt a közmondás is igazolja: Aki NER az nyer!
Aki nem NER, az nem nyer pályázatot, nem nyer támogatást, legfeljebb nyel - v.ö: Úrilány nem köpköd, lenyeli!
A forradalmi hevület idején, a kilencvenes években azt hittem, hogy a rükvercbe tett társadalom legfeljebb a Horthy-rendszerig hátrál majd vissza, és a legrosszabb, ami történhet, ha a gatyád le kell tolnod az utcán a különítményes fiúk megnyugtatása végett, miszerint bőrkötésed hiánytalan, és akkor megúszod két pofonnal, míg ha hiányos, akkor meglehet, szó szerint is úszni fogsz.
De akkor már nem fog érdekelni, hogy ezt vízijártassági nélkül teszed - a halott embernél nyugodtabb a világon nincs, aki nem hiszi, forduljon Somogyihoz és Bacsóhoz
Utóbbiak a Népszava munkatársai voltak, ma - olvasva a lapot -  valószínűleg letagadnák még azt is, hogy újságírók voltak...
Tévedtem, a társadalmi hátrálás a középkorig tartott, a hűbéri világ ismét virágkorát éli - ezúttal Magyarországon.
A hűbéri piramis csúcsán a trottyos, potrohos Istenkirály üldögél, ítél eleveneket és holtakat, vazallusai pedig vele együtt köpködik a szotyi-héjat a VIP páholyokban, szerte e hazában.
Vazallusainak is vannak vazallusai és így tovább, és aki ismeri az egy szem búza megduplázásának történetét, az nem csodálkozik a választási eredményeken, merthogy a hűbérúr eteti is vazallusait, ha azok rendesen szolgálják, így aztán összejön az az egymillió hűbéres, aki a rucaseggű uralmát támogatja.
A másik majd ugyanennyi a hasznos idióták szavazataiból, akik mindig találnak aktuális szörnyülködnivalót, hol egy idióta tanárt, aki a diákját abuzálja, hol egy celebet, hol egy fősodorból kilógó politikai véleményt, import álbaloldali verekedőket, csak éppen pedofil papot nem találnak, és neonácit sem, sehol, de főleg Ukrajnában nem.
Tulajdonképpen az eb ott van elhantolva, hogy a kapitalizmus nem a többségi társadalom jólétére van optimalizálva, hanem kevesek jólétére, akár annak árán is, hogy megtagadjuk az éhezőtől a kenyeret.
Fatornyos kis falumban minap kigyulladt egy lakás, bennégett egy idős házaspár, meg nem erősített hírek szerint azért, mert kikapcsolták náluk a villanyt, ezért mécsesekkel világítottak, de lehet, hogy azokkal fűtöttek is.
Már többször tettem közzé felhívást a facebookon, hogy azok között, akik egyetlen dolgot tudnak mondani, amivel ez a társadalom, ez a rendszer jobbat, különbet ad az átlagpolgárnak, mint hajdan a szocialistának nevezett társadalom adott, kisorsolok egy hollóházi porcelán Lenin - büsztöt, jól jön az még, ha ideérnek a kínai elvtársak!

 
A világ változik, az ember próbál támpontokat keresni, tőzsdei mozgásokat figyel, Kondratyev-ciklusokat számol, de valójában a jóslatai éppen annyira válnak valóra, mint a Püthia jóslatai Delphoi barlangjában, olyan ötven százalékos találati valószínűséggel.
Az ember ki van szolgáltatva a történelem szeszélyének, adja az ég, hogy túléljük aktuális játékait.
A magam részéről a magasztos elvek helyett inkább a pőre érdekek érvényesülésében hiszek, azok pedig azt valószínűsítik, követelik, hogy a Föld népei az egységes emberi társadalom felé masírozzanak, és ez a séta  nem lesz egyszerű mutatvány.
Jelenleg éppen a világ újrafelosztása folyik, az idáig érvényes világrend felszámolása, új világrend kialakítása, érdekek ütköztetése, harca - akár, mint most, fegyveresen is.
Ez nem örvendetes, különös tekintettel arra, hogy ez a folyamat nem zárható le hétfőről-keddre (ez nem jelenti azt, hogy az ukrán válság fog évtizedekig elhúzódni, ha ez a front bezárul, nyílik helyette másik, máshol...) - a történelem nem kapkodó idegbolond, jut idő a változások kiérlelésére.
De ez a folyamat a nagyhatalmak homokozójában fog végbemenni, mi legfeljebb elszenvedői leszünk a változásokért folytatott harcnak.
Mindenesetre a történelem nagy világbirodalmait soha nem egy fejlettebb társadalom döntötte meg, Róma békéjének a vandálok vetettek véget, Bizánc hatalmát a feltörekvő Oszmán Birodalom törte meg, és így tovább, végig a történelem során.
Ez lesz a sorsa korunk világrendjének is, a Pax Americana éppen most ért véget, még ha a halott szakálla és körme látszólag nő napjainkban is.
A kérdés egy ilyen kis ország számára, mint a mienk az, hogy merre keresse a jövőjét.
Nem biztos, hogy annak van igaza, aki Amerikához kötné a szekere rúdját, noha az USA szívesen mutogatja az izmait - de hát Hitler is felettébb izmosnak tűnt, mikor csatlakoztunk hozzá.
Akárhogyan is, de az ilyen embert próbáló időkben nem szerencsés, ha az országot egy rablóbanda terelgeti anyagi haszonszerzését tekintve elsődleges célnak.
Felelős és megfontolt, gondolkodni tudó politikusokra lenne szükség, hogy aztán ne legyen szükség a majdani győztesek kegyelmére.
Talán nem kellene harciaskodni, se jobbról, se balról, nem kellene vadul fegyverkezni és ezzel bizalmatlanságot kelteni szomszédainkban, értelmes külpolitikát és az egyszerű emberek hétköznapi érdekeit szolgáló belpolitikát kellene folytatni, merthogy mi vagyunk a fűszál az Európai Nemzeti Parknak azon a kilencvenháromezer négyzetkilométernyi kis szigetén, ahol - többek között - az elefántok b@sznak...

:O)))

 

TUDATHASADÁSOM TÖRTÉNETE

Két teve vagyok, és köpködök egymásra.

Ugyan a klasszikus két macskát emleget, melyek játszanak egymással, de hát nem csinálom itten a reklámot ennek a madárkagyilkos népségnek, akik egyébként is megbízhatatlan hízelgők.
Simogatod őket, aztán ők meg a seggük lyukát mutogatják neked az asztal tetejére ugorva, tisztára Momentum az összes sapka-alapanyag.
Bezzeg a teve!
A két púp egy ütemre billeg, semmi álságosság, ellenben szilárd eszmeiség, megvesztegethetetlenség, szerénység, szépség - csak, hogy a legjellemzőbb tulajdonságokat emeljem ki. 
De most bajban vagyok, lehet, Grazig meg se állok, arrafelé állítólag remek agykurkászok praktizálnak, hátha tudnak valamit kezdeni bimbódzó skizofréniámmal.
Legfeljebb lengetem kicsit a nyelvem - sag schon - még mindig jobb, mint a tudatom meghasadozásával küzdeni hátralevő életemben.


Úgy kezdődött a dolog, hogy körülnéztem, és döbbenten konstatáltam, hogy egy platformra kerültem szeretett Miniszterelnök Urunkkal, a Nemzet Ártányával, Magyarország és az úri divat diktátorával,  merthogy neki is, meg nekem is ugyanaz a véleményünk - ebből az ukrán balhéból ki kellene maradnunk.
Gyors agytesztet végeztem, magamban válaszoltam a kérdésre, mely szerint jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál?  - megállapítottam, hogy tudatmódosult állapotom nem a földönkívüliek hatása
Felnéztem az égre, egyetlen kémballont se láttam, csak egy rohadt nagy vörös sárkány fújt időnként tüzet és kénkövet a horizonton, így hát megnyugtattam magam: Vezérünk csak a pávatánc új koreográfiáján dolgozik, és ez a jelenség a véletlenek megmagyarázhatatlan egybeesése, minden aggály nélkül utálhatom tovább a potrohos trottyost.
Már majdnem hátradőltem elégedetten, mikor belebotlottam Nagyurunk tehetséges ellenzékének állásfoglalásaiba, melyek többé-kevésbé kimerítik a háborús uszítás fogalmát.
Elképedtem, mert az, hogy a nép egyszerű kommentelője képtelen átlátni a világban folyó disznóságokat, az még csak rendben is lenne, hiszen éppen azért etetjük a politikusokat, hogy végtelen türelemmel magyarázzák el neki, hogy nem minden az, aminek látszik, végtére is, ha a tükörbe néz, ő is okosnak látja magát, ugye.
De hogy az a pártvezér, aki évtizedek óta a pályán van, akinek a fenekét már rojtosra rugdalták ellenfelei, akivel szemben a karaktergyilkosság válogatott módszereit alkalmazták, most beálljon egy szomszédos - és egyre közelebbi szomszéd - világhatalom első emberének vad ellenfelei, karaktergyilkosai közé - na, ez azért meglepett.
Azt szokták emlegetni, hogy az ellenzék baloldali, de hát ezidáig úgy tudtam, hogy a baloldali ember ab ovo békepárti, most meg magukat baloldaliként definiáló politikusok kifogásolják, hogy nem szállunk be az ukrán farokzongorista támogatói közé, és méltatlankodnak, mert Don Vittorió nem tapsolta meg, mikor kijött meghajolni a közönség előtt.
Mondjuk indokolt lett volna a taps, végtére is cirkuszi előadást nézünk, és az artista éppen azon ügyködik, hogy egy tányér se essen a földre, bár azt hiszem, hogy háborús gyújtogatót sehol sem illene megtapsolni. Legkiváltképp nem egy nemzetközi politikai rendezvényen, de hát változnak az idők.
Matuska Szilveszter szelleme irigykedve nézi a televíziót, úgy láthatja, megelőzte korát.

Persze megértem én az ellenzéket is, meg kell felelni a megrendelő követelményeinek, hacsak nem akarjuk, hogy legyőzhetetlen katonanemzetünk első emberét  Győzike vagy Puzsér kövesse, jóllehet a mai színvonalat tekintve mindegylófax, zongorázni meg majdcsak megtanulnak.
Vélhetőleg Bogányi-zongorán még szebben szól majd a csatadal, mint a nagy ukrán szabadsághős koncertjén szólt...

Azért nyugtatgatom magam: ha két ember csinálja ugyanazt, az azért nem ugyanaz.
Az indíték nem elhanyagolható, az állampolgári háborúellenes idealizmus és az államilag legalizált nagyüzemi rablás zavartalan  folytatásának vágya kissé eltérő motiváltság, de mindig akad, aki összemossa a kettőt, szintúgy idealizmusból, vagy a logikus gondolkodás képességének permanens hiánya okán.
Már csak azt nem tudom, hogy minek is kellene örülnünk, mert annak, hogy Európában kísérletezget Amerika Oroszország szétverésével, valahogy nem tudok örülni.
Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács - mondta hajdan egy grúz származású  szabadsághős, és van ebben igazság, az kétségtelen.
Igen könnyen felkerülhetünk egy-két atomtöltetű rakéta célpontjai közé, mindent elsöprő elrettentő katonai erőnk ide vagy oda.
De hát egy nemzet felszámolása nem megy gyorsan, mi meg türelmes nép vagyunk, mire leküzdöttük magunkat jelenlegi állapotunkig, kellett hozzá vagy ezer év.


Bár Nagyurunk és honvédelmi minisztere minden kétséget kizáróan két férfiszépség, én továbbra is Sandra Bullock kolleganőivel értek egyet - legfontosabb dolog a világbéke...
Én ma már Európa békéjével is kiegyeznék...


:O)))

ELLENZÉKI TÖKÖLŐDÉS A CSAPDÁBAN

Merthogy csapdában ül, az biztos, és hogy ebből a csapdából kikeveredni nem lesz egykönnyű, az is biztos.
A csapdát az ukrán helyzet kezelése képezi.
Orbán ügyes volt, az orosz invázió első napján hitet tett a béke mellett, és a maga ravaszkodó módján a mai napig kitart álláspontja mellett, mely egyébként a választók többsége számára rokonszenves és követendő politikai megnyilatkozás.

A választó persze érzelmi alapon közelíti a háborút, sajnálja az áldozatokat, hibáztatja és elítéli az oroszokat, de még véletlenül se szeretne résztvevője lenni a konfliktusnak.
A választópolgár elsősorban magára, ha idősebb, akkor a gyerekeire, unokáira gondol, és erősen viszolyog az ötlettől, hogy belekeveredjünk bármilyen háborúba.

Erre a propaganda még rá is erősít a vagonokban tárolt holttestekről szóló beszámolókkal, a pusztítás képeivel.
Magyarembert nemigen érdekli az ukrán nép megtiport szabadságvágya, legfeljebb sok sikert kíván nekik, de ez nem az ő harca.
Az ellenzék meg itt áll bambán és tanácstalanul, összevissza beszél hülyeségeket, miszerint a fegyverszállítások közelebb hozzák a háború végét, meg, hogy az ukránok győzni fognak és egyéb idiótaságokat.
A fegyverszállítások olyanok, mint amikor benzinnel locsolva akarják a tüzet oltani, Ukrajna meg akkor fog győzni, mikor a Lina dalol - ezt valamennyi épeszű katonai szakértő tudja, kivéve, ha a NATO közvetlenül beavatkozna, de erre éppen annyi az esély, mint 1956-ban az ENSZ ejtőernyőseinek aláereszkedésére a szovjet csapatokkal szemben.
Amerika nem fog megkockáztatni egy atomháborút akkor, mikor ellenfelei ma már bármikor elérhetik az Egyesült Államokat, főként úgy, hogy az oroszok technológiai fölényben vannak a rakéták képességeinek területén.
Az ellenzék meg hagyta, hogy ellopják az orra elől a békepárti narratívát, ami több volt, mint bűn, orbitális hiba volt.

A helyzet engem kissé arra emlékeztet, mikor ötvenöt évvel ezelőtt a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába, az sem volt egy politikai leányálom, de Kádár jól kezelte a helyzetet, szövetségesei bízhattak benne, miközben mindent megtett a konfliktus elkerüléséért.
Orbán mai viselkedése inkább Ceausescut idézi.
Jelzem Orbán sok tekintetben egyébként is emlékeztet a Conducatorra, igaz, utóbbi nem íratta a nevére Romániát...
Mindenesetre az ellenzék beleszorult egy háborúpárti szerepbe, a propaganda még gátlástalanul rá is segít erre, Vezérünktől soha nem állt távol kis hazudozás. 
De persze azért azt se kell tagadni, hogy az ellenzék a szövetségesek előtt is illegeti magát, meg akarja mutatni, hogy ő az alternatíva a potrohos hőssel szemben, - legalább külföldön higgyék el, ha már itthon nem is túl sikeres az előadás - egyelőre. 
Az ellenzék pártjai a választási kudarcból azt a következtetést vonták le, hogy nem szabad összefogni, teszik ezt mindannak dacára, hogy ezer éve minden kutatás azt bizonyítja, hogy ez az ország kétpólusú, és egy egységes jobboldallal szemben csak egy egységes ellenzéknek (nem baloldalnak...) van esélye.
Vannak pártok, melyek számára már a parlamenti bejutás is eredménynek számít, van, amelyik eltökélte, hogy egyedül fogja megszerezni a választók többségének támogatását, ami persze ebben az országban az illúzió minősített esete.
Csak olyan párt nincs, amelyik szembenézne  a vesztett választás során elkövetett hibáival, bűneivel és ügyetlenkedéseivel.
Kár.

Viszont az nem nagyon tetszik, nagyon nem tetszik, hogy egymással versengve esnek neki Oroszországnak, és a karaktergyilkosság áldozata beáll karaktergyilkosnak.
Oroszország itt marad a szomszédunkban, és jobb barátságban lenni a világhatalommal, mint ellenségének lenni.
Az se tetszik, hogy abban az országban, melyben csak akkor lenne elegendő energia, ha az irigység és a rosszindulat, meg a butaság áramot termelne, már megint politikai kérdés az energiatermelés, mintha Bős-Nagymaros ügye nem lenne elég tanulságos.   
Az se tetszik, hogy szakemberekre tartozó kérdésekben politikusok foglalnak állást.
Az politikai kérdés lehet, hogy kell-e a járműipart fejlesztenünk, de az, hogy ez milyen irányban történjék, az már szakmai-közgazdasági kérdés.
Az ellenzék már megint ugyanazokat a hibákat követi el, mint rendszerváltás idején, a cél szentesíti az eszközt - pedig dehogy.
Az ellenzék ma ismét a környezetvédelem zöld csomagolópapírjába göngyöli hatalmi ambícióit, ezen pedig csak veszít az ország.
Ne építsünk ezt se, ne fejlesszünk azt se - ez butaság.
Legyenek szigorú előírások és megkerülhetetlen ellenőrzés, de legyen fejlődés is - az angliai géprombolók se értek el eredményt, pedig ők is lelkesek voltak.. 
Legyen szakértelem a politika mellett, de a szakértelemnek legyen primátusa.


Úgy tűnik, kell még egy-két kudarc addig, míg végre megjön az ellenzék esze.

:O)))

BOLSEVISTA TRÜKK

Felhorgadt Debrecen népe a szörnyű hírre: akkumulátorgyárat akarnak építeni a ferdeszeműek a város ipari övezetében.
Felháborító, minden igaz civisnek - de tovább megyek, minden igaz demokratának ökölbe szorul a keze a rettenetes hírre, hogy gyakná meg a kecske a sok rohadt sárgát, akik el akarják inni a tisztított szennyvizet a magyarok elöl.
Annyuk elől igyák el!
Milyen alapon akarnak a libák által megszentelt rónán hétmilliárd euróból kilencezer munkahelyet létrehozni, rettenetes, bár eddig még pontosan nemigen körülírt környezeti károkat okozva? 
Ki velük, nyomukat se akarjuk látni, méghogy akkumulátorgyár!
Hogy van már ilyen az országban?
Na és? 
Azt is le kell rombolni, minek az nekünk?
Igaz a járműipar jövője az elektromos meghajtás, ahhoz meg nem lehet az delejt cekkerben vinni, de kit érdekel, majd harminc év múlva panaszkodunk, hogy kimaratunk a technikai fejlődésből!
Nem egyedi jelenség ez, magyarember kísértetiesen emlékeztet a hajdani Szovjetunió szépemlékű külügyminiszterére, Andrej Gromikóra, akit kollegái nyugaton csak Mr. Nyetként emlegettek konstruktív, kooperatív viselkedése okán.
Mi is szeretünk nemet mondani mindenre, ami fejlődés, mindenre, amit nem értünk, hiszen ezek félelmetes dolgok, legjobb az, amit megszoktunk.


Nem ez az első eset, mikor a környezetvédelmet politikai eszközként használják.
Szintén kínai ügy a Fudan Egyetem, melynek Budapesten lehetett volna campusa, de valószínűleg  nem lesz, mert a világ egyik legjobb egyetemét, a "marxista kínai kémképzőt" elsodorja a tömeghisztéria.
Ez pedig ugyanakkora bűn az ország ellen, mint amekkora bűn a CEU elüldözése volt, szintúgy politikai okokból.
Az országon átvezető kínai vasútvonal sem volt sikeres ötlet, merthogy soha nem fog megtérülni, mondták a közgazdászok.
A hétszáz milliárd forintos  fejlesztés nyolcvanöt százalékát kínai hitel fedezné, ennek fejében a kelebiai vasútvonal kétvágányú lenne.
Persze ezekben a projektekben benne van a magánérdek is, vastagon, de az kétségtelen, hogy  az ország fejlődéséhez szükség van rájuk.
Beruházásokat csak a fejlett infrastruktúrával rendelkező országok képesek vonzani, ahol nincs út és vasúthálózat, abból az országból skanzen és hulladéklerakó lesz. 
Igen érdekes és tanulságos kísérlet lenne a forgalmat három napra a Gyurcsány-kormány által megépíttetett autópályákról a régi utakra terelni, vagy az autópályák mentén felépített ipari parkok autópálya-csatlakozásait lezárni. 

Aztán itt van Paks is.
Iskolapéldája ez annak, hogy ez az ország mennyire képtelen okulni a kudarcaiból is, pedig Bős-Nagymaros ügye a félrekezelt döntések állatorvosi lova lehetne.
Soha eddig még senki nem merte közzétenni, hogy mennyi pénzt veszítettünk azon, hogy politikai célra használtunk fel egy szakmai kérdést, és hogy ez az idők végezetéig évente mennyit vesz ki az adófizetők zsebéből.
Most újrajátsszuk ezt második szereposztásban, de ugyanazzal a statisztériával, ugyanolyan lelkesen ijesztgetve a laikus állampolgárt, mint amikor a Dunaszauruszt, meg a papírtigrist próbáltuk idomítani. 
Tesszük ezt akkor, amikor egész Európa keresi a megoldást saját energia-problémáira, mikor a bezárt atomerőműveket újranyitják, mikor a közlekedés rohamléptekkel halad a szénhidrogén meghajtást felváltó elektromos meghajtás felé. 
Hogy az akkumulátorokat tölteni kell? 
Persze, de hát az áram a konnektorból jön, abban meg van, nem igaz? 
Merthogy az oroszok építik, márpedig azok még gombot sem képesek gyártani, mint tudjuk.
Hogy a műholdakat üzemeltető atomreaktorokat az USA is az oroszoktól vette, az nem érdeles.  
A világban több, mint négyszáz erőművi atomreaktor működik, ehhez hozzá jönnek még a hajók, tengeralattjárók és műholdak reaktorai, szóval a technológia kiforrott, az esetleges gondokat az ember okozza.


Ha valaki azt mondja, hogy szigorítsuk meg a környezetvédelmi ellenőrzéseket és szabjunk ki megkerülhetetlen szankciókat - ezzel csak egyet tudok érteni.
Azzal is, hogy az arra illetékesek minden tervezett beruházást vizsgáljanak felül környezetvédelmi szempontból ls, és ezeket a szempontokat ne írhassa felül semmiféle politikai vagy gazdasági megfontolás se.
De azzal, hogy egy atomerőművi beruházást egy politikai párt, egy  latintanár, egy akkumulátorgyár felépítését egy ráérő háziasszony próbálja megakadályozni, ezzel nem lehet egyetérteni.
Szerintem a dolog a szakemberekre tartozik, nekik kell felelős véleményt kialakítani, egy esetleges vitát nekik kell lefolytatni, ha szükséges, akkor akár a Tudományos Akadémia felügyelete alatt.

Vissza kellene adni a szakértelem becsületét, és ez a környezetvédelemre kiemelten igaz, mert itt okozták már a legtöbb kárt Ökoboszi és társai, akik harcias fellépésükkel elhitették az emberekkel, hogy az ő érdekeiket képviselik.
A politikai erőknek is el kellene fogadniuk, hogy a szakmai kérdéseket  a szakmai intézményekre kell hagyni, és fel kell hagyni a szakmai halandzsával turbózott politizálással.
Az, hogy valaki civil, nem jelenti azt, hogy mindjárt szakértővé is válik, legyen bármennyire is tiszteletreméltó a szándéka.
Nehéz ügyek ezek, mert senki sem szereti, ha a telke szomszédságában hulladéklerakó épül, de valahol, valakinek a szomszédságában fel fog épülni.


Gyermekkoromban minden falu saját szemétteleppel rendelkezett, ezek felszámolása a környezetvédelem soha el nem évülő érdeme.
Budapest szennyvize is túlnyomórészt tisztítva kerül a Dunába.
Bagózni se lehet a buszmegállókban - igaz, Százhalombatta rákkeltő füstje még vígan szennyezi a levegőt. de hát a kis lépés is lépés - haladni kell.

Maradt még persze feladat csőstül, volna miért harcolni éppen, hát ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket, ha lehet.

:O)))

CSUCSAG ÉS A JÖVŐ NEMZEDÉKEI

 

A legutóbbi középiskolai felvételi megint belémtette az ideget, hosszasan törtem a fejem, hogy röhögjek vagy sírjak, mikor a TELEX-en olvastam, hogy a felvételi kérdések között szerepeltek meg nem honosodott nyelvújítás kori szavak jelentései, nevezetesen tudja-e a nebuló, hogy mi az  csucsag.
Hajítsatok a vércsigabigák közé, de én sem tudtam, míg csak ki nem derült, hogy be nem vált ötlet volt a piramis átnevezésére, semmivel sem idiótább, mint a laktanyák átnevezése vesztes háborúk vitézeiről, de ezt legalább nem vezették be.
Aki ezt a tesztbe belecsinálta, az már végképp eltévedt a honi közoktatás bozótjában, elméje elhomályosult, hajdani csillogó tehetsége már a múlté, ő maga pedig a NER-é, mely ugye az államot magáévá tevő bűnszervezet leánykori neve.
A magyar oktatásügy, ha feltekint az égre, akkor valahol a sztratoszférában tekintheti meg maga felett a bányászbéka seggét.
Na jó, persze lehet tanulni meg nem honosodott szavakról és meg nem valósult találmányokról is, de ennél már az is hasznosabb lenne, ha arról érdeklődne az oktatáspolitikai fenomén, hogy mire használták a kukoricamorzsolás csutka nevű melléktermékét hajdan a falusi budikban.
Esetleg a perpetuum mobile szerepéről ls lehetne érdeklődni a mai elektromos rollerekben, de jó téma lehetne a rollerekre szerelt kontraszelekció fékező hatása is, végtére is egyik hülyeség olyan, mint a másik.
Az életnek tanul a magyar gyermek, ha megkérdezik tőle, mennyi hatszor nyolc, élből rávágja, hogy csucsag.
A matematika felvételi kérdéseket diplomás szülők és ráérő matematikatanárok próbálták blazírt képpel megfejteni - még ezt se tudod, fiam? - de valljuk be: legalább a felük ma nemigen jutna be középiskolába.
A magyar pedagógia mióta a világ világ soha nem arra volt kíváncsi, hogy mit tud a gyerek, hanem annak bizonyításán ügyködött, hogy kiderüljön, mennyivel okosabb a pedagógus a büdös kölyöknél.

Véleményem szerint - nem kötelező osztani (az általános iskolát végzettek részére szóló engedmény...) -  ez az egész felvételisdi velejéig ostoba és káros találmány.
Gyerekekről beszélük ugyanis, akik sokfélék, sokféle háttérrel, eltérő anyagi lehetőségekkel, eltérő személyiségfejlődési fázisban.   
Aztán tizenhárom éves korukban eldől a sorsuk, pedig lehet, a fel nem vettek között szomorkodik az a kis cigánygyerek, aki felfedezné a rák gyógyításának hatékony és univerzális módszerét, vagy megtervezné az égigérő vascsicsergőt, megoldaná a klímaválságot, ő lenne korunk Leonardo da Lakatosa.
Nesze neked társadalmi mobilitás, nesze neked esélyegyenlőség.
A probléma persze az általános iskolai  tantervvel kezdődik, melyet zsenik tudóssá képzésére optimalizáltak élettől elidegenedett pedagógiai lótuszfaktuszok, ezért aztán a gyerekek egy része élből feladja a tudás megszerzéséért folytatott ádáz küzdelmét.
Más része kiszenvedi magából azt a minimumot, mely ahhoz kell. hogy  tanára ne keltsen gyanút, hogy talán mégsem a gyerekek hibája az, ha az osztály hetven százaléka megbuktatható lenne.
Szerintem az általános iskolának az lenne a szerepe, hogy felkészítsen az önálló életre, a fiatal - ha továbbtanul, ha nem - képes legyen ügyei önálló  vitelére.
Ismerje az alapvető pénzügyi dolgokat, tudjon bankolni, szövegértő módon olvasni, írni - esetleg nem kézzel, hanem a számítógépen és mindegy hány ujjal.
Lehet, hogy a matematika logikus gondolkodásra nevel, de nem a jelenlegi módszerekkel, mert ezek többnyire csak a gyerekek félelemben tartására jók.
Bizony, kevesebb több lenne.
Tudjon megfogalmazni egy kérelmet, ismerje az alapvető illemszabályokat, egészségügyi szabályokat, ismerje a kulturált vita szabályait, tanítsák meg élni.
Tudja a számítógépet kezelni, tudja, hogyan kell keresni az őt érdeklő dolgokat, legyen meg a KRESZ vizsgája, jogosítványa, legyen a kereskedelemben használható egészségügyi könyve, a nyolcadikos bizonyítványával együtt adjon neki az állam egy tabletet és tizennyolc éves koráig internet-hozzáférést.
Aztán akinek kedve kerekedik továbbtanulni, az  minden előfeltétel nélkül tanulhasson tovább.
Nem szükséges lemondani a gyerekek feléről csak azért, mert a szüleinek nem telik különórákra, sokszor még kenyérre és tüzelőre sem.
A társadalmi helyzetből származó hátrány ledolgozásához hihetetlen energia kell, no meg minőségi táplálék, fűtött szoba meg villanyvilágítás. 
Ez a társadalom ezt nem képes garantálni, akkor legalább ne alázzák meg a kisgyereket felvételi címen. 


Ami az iskolát illeti, az ma errefelé maga a tragédia.
A politika betette büdös lábát az intézménybe, a pedagógusok félnek, a bátrabbja úgy sztrájkol, mikor már teljesen besokallt, hogy az legfeljebb neki fáj.
Merthogy itt egy tisztességes sztrájkot szervezni lehetetlen, a törvény minden hatékonyságot kizár, a tantestületek megosztottak, a szakszervezetek képtelenek a mozgósításra, mert nincs pénz egy tisztességes sztrájkalapra.
A szervezettség alacsony, így tagdíjbevétel sincs, pedig eredményt csak akkor lehetne elérni, ha akcióegységet lehetne teremteni, akár a törvény megszegésévek is, ha minden érintett részt venne benne. 

Régen a sztrájktörőket laposra verték a sztrájkolók, a történelemtanárok tarthatnának erről kurzusokat kollegáiknak.
Harcolni csak keményen lehet, félgőzzel több a kár, mint a haszon.
És kellene némi társadalmi szolidaritás is - hol vannak most a hajdan felettébb nagypofájú mozdonyvezetők?


Ezzel együtt drukkolok a pedagógusoknak, főleg, ha a harc nem csak a fizetésükért, hanem az iskola megreformálásáért is folyik.
Ha egyszer végre eleszi a fene ezt a bagázst az ország éléről, az első dolgok egyike az iskolarendszer és az oktatás megreformálása kell legyen.
Csal remélni lehet, hogy még ebben az évszázadban.


:O)))

KATONA BÁCSI HAPTÁKBAN

Talán jobban jártunk volna, ha a hatvanpusztai birtok ura annak idején meglepi karácsonyra szeretett csemetéjét néhány ólomkatonával, kis villanyvonattal, lendkerekes repülőgéppel, fakarddal meg hintalóval,  lavórban úsztatható kishajóval.
Talán ma nem kellene élveznünk elfojtott vágyai perverz kiélését, talán megállt volna a dolog ott, hogy megelégszik Puskás NB II-es reinkarnációjának szerepével, talán megússzuk regnálását tíz-tizenkét stadionnal, a társadalom szétszaggatásával, egy kis hiper-inflációval, meg az "Európa páriái" címmel.
Drukkolhatnánk neki, hogy ő kerüljön az Unió Ursulájának helyébe, gyakorlatilag - ahogy mondani szokták - mindegylófax, mindketten hihetetlenül kártékonyak és mint kiderült, Ursula is korrupt.
Így viszont elnézegethetjük, hogy pocakos Legfőbb Hadurunk elkezdett katonásdit játszani, fegyvereket vásárolni - két legyet ütve egy csapásra: ez a legjobb üzlet, ez már a Gripen-beszerzéseknél is kiderült, másrészt meg Kossuth Lajos szerepében tetszeleghet, aki éppen azt üzeni...
Sorkatonaként jelentős eséllyel indult a "Varsói Szerződés legfegyelmezetlenebb katonája" címért, hazafias érzelmeit pedig jól tanúsítja a III/IV Csoportfőnökséggel ápolt bensőséges kapcsolata.

A feladathoz természetesen megtalálta a megfelelő embert, egy őt szolgáló hűséges család tehetséges leszármazottjában, a kormányszóvivő hitvesében.
Az újsütetű honvédelmi miniszter kifogástalanul alkalmas a feladatra.
Először is nagypapája huszárezredes volt Horthy hadseregében, ő maga pedig tartalékos százados Orbán hadseregében , a Honvéd Palotaőrség oszlopos tagja.
Van ilyen, ha hiszed, ha nem.
Valószínűkeg ebben a minőségében tett szert arra a kompetenciára, mely oly szépen ötvözi a bokacsattogtatást a megfelelő üzleti tevékenységgel.
Valószínűleg szépen énekli a fehérvári huszárok dicséretét, és vadul tagadhatja a "Lefele folyik a Tisza, nem folyik az soha vissza" eszmei mondanivalóját.
Szépen ki lett tömve állami pénzekkel, ha egyszer kiderülne (soha nem fog...), hogy a pénzek hogy gurultak ide-oda, nagy pánikban lennének
a NER lovagjai Őmagasztosságával bezárólag.
De most visszavonult az üzleti szférából, most ő a két macskából, mely játszik egymással a tarka, most éppen a honvédelem ügyét karolta fel.


Ő sem bírja a pocakos tábornokokat, de ehhez azért valamit hozzá kellett tenni, hogy megszolgálja a bizalmat.
Ezért aztán most világgá küldi a hivatásos állomány huszonöt szolgálati évvel rendelkező tagjait, kivéve a gyevi bírót, meg aki a megfelelő beosztásban a pofáját súlyba helyezve szolgálja az elit gyarapodását.
El lehetne spekulálni azon is, hogy akik harmincket év alatt képtelenek voltak egy működő demokráciát összehozni, esetleg szintúgy mehetnének a levesbe, mint a katonák.
Kiknek hálás nemzetünk a huszonöt év szolgálatért huszonöt százalékos infláció mellett évente két százalékkal csökkenő honvédelmi juttatást adományoz az útilapu mellé, hogy utat nyissanak a fiatal tiszti és altiszti állomány felemelkedésének.
Emellett átkeresztelik az alakulatokat, mondván: Az újítás kiemelt célja, hogy meg- és újjáteremtsék a magyar katona harcos szellemiségét, aminek legfőbb forrása és éltetője a vérrel írt katonai hagyomány.
Példaként az Arrabona Légvédelmi Rakétaezred szolgál, mely a szent keresztségben most a Dánielfy Tibor Légvédelmi Rakétaezred nevet kapta, arról a katonatisztről, aki a II. Világháborúban halt hősi halált úgy, hogy szervezetszerű alakulata a szomszéd alakulatokkal együtt már szétszaladt, a visszavonulókból vitt magával a teljességgel értelmetlen halálba honvédeket.


A Honvédséget ez a vérrel írt hagyomány teszi naggyá?
Vagy az, hogy a laktanyák és alakulatok megnevezésében ott a vitézi cím?
Vadai Ágnes lényeglátóan érdeklődött Orbánnál, hogy hány vitéz szolgál ma a Honvédség állományában, minta nem lenne mindegy a bohócok száma.
De a törvénnyel tiltott vitézi cím használatát nem kifogásolta főnöke sem és  ő sem az alakulatok, és a laktanyák megnevezésében.
Meg vagyunk mi verve ezekkel az elsőgenerációs értelmiségi politikusokkal, az egyik a horthysta elithez törleszkedik, a másik a liberális mainstreamhez.
Nincs min csodálkozni ebben az országban, ahol - mint megtudhattuk - nem a rendszer korrupt, hanem a nép...
Meg, hogy európai középhatalom leszünk elrettentő katonai erővel.
A hülyeség az, ami elrettentő, a gátlástalan pimaszság, mellyel egzisztenciális kiszolgáltatottságuk miatt rabszolgává silányítanak pedagógust, orvost, katonát, a nincstelenek millióit.
Hogy mikor lesz ebből elég, nem tudni.


De csúnya nap lesz, az biztos...

:O)))

PONT LESZ@ROM

A cím idézet.

És még mielőtt kitörne a felháborodás Etnája tudatom, hogy - mint muszkavezető - tisztában vagyok azzal, hogy folyamatosan helytelen erkölcsi állásponton állok, hogy Zelenszkíj korunk Churchillje, aki ugyan maga is egy nagy szemétláda volt, de ezzel sem értek egyet.
Tisztában vagyok azzal, hogy ezt a háborút csak az ukránok nyerhetik, sőt, már meg is nyerték, Putyin halott, a szankciók térdre roskasztották Oroszországot, viszont Európa délcegen áll, mint Jancsi csúnyája a bálban. Aki pedig meg akarja érteni, hogy mi folyik a világban, az a gyilkos, a derékig vérben gázoló Putyin bérence.
Na. 
Ez a poszt viszont nem erről szól, hanem arról a rejtélyről, hogy miért nem lehet erről a világpolitikai helyzetről normálisan beszélni, beszélgetni, miért kelt ordas indulatokat maga a téma, miért kell nekem utálnom az oroszokat, ha akarom, ha nem, miért kell nekem Putyint gyilkosnak tartanom, és miért a demokrácia bajnoka a farokzongorista bohóc?


Vannak dolgok, melyek kiakasztanak, mert nem tudok velük mit kezdeni, sztereotip szövegek, melyek minden értelmes vitának elejét veszik.
Ilyen például a NEM ÉRDEKEL! 
Merthogy felesleges ok-okozati összefüggéseket keresni, jelen esetben tűrhetetlen, hogy Ukrajnában hideg van, hogy nincs fűtés, hogy kitörtek az ablakok.
Már az se érdekes, hogy háború van,  melyben ki szoktak törni az ablakok, ha jól emlékszem tanulmányaimra, akkor így volt ez Leningrádban is, Nagaszakiban, sőt Drezdában is, a háború nem wellness-hétvége Zalakaroson.
A háborúban a kitört ablak a legkisebb rossz, ha ukrán az ember, ha orosz.
És hogy mi okozta a háborút?
Erre az adekvát válasz: PONT LESZ@ROM!
Merthogy senkinek sincs joga megtámadni egy másik államot!
Ha az önvédelem jogára hivatkozol, akkor rázza a frejét, mint a ló, ha bögöly csípi, és jön az első válasz: NEM ÉRDEKEL!
Merthogy a bölcsek szerint addig nem jogos az önvédelem, míg nem öltek meg, de ha nem vagy rokonszenves, nem védheted még az emléked sem!
Azt is utálom, mikor nagy humanistáink kijelentik: PUTYIN PSZICHOPATA GYILKOS!
Lószart Mama, ez az ember nem gyilkos, hanem egy világhatalom első embere, akinek egyetlen dolga van: országa érdekeit érvényre juttatni, minden rendelkezésére álló erővel, eszközzel.
Ennyi erővel az amerikai elnökök hosszú sora Truman óta mind-mind gyilkos volt - megjegyzem, némelyikükre ezerszer több indokkal lehetett volna alkalmazni a minősítést, mint az orosz elnökre. 
Az is tetszik, mikor felháborodnak azon, hogy AZ OROSZOK CIVIL CÉLPONTOKAT TÁMADNAK!
Hát persze, merthogy ez egy fegyveres konfliktus, ha úgy tetszik, akkor háború, ezért minden célpont, aminek katonailag értelmezhető értéke van. A kisdedóvó is célpont, ha rakétákat tárolnak a pelenkázóban, vagy egy katonai alegység használja pihenés vagy kiserőd céljára. Hasonló ehhez a civil infrastruktúra emlegetése, ami egy háborúban fából vaskarika - háborúban egy hadseregnek mindent támadnia kell, ami ellenségének harci képességeit erősíti vagy fenntartja.

Azt is felettébb rühellem, ha nem lehet tárgyilagosan beszélni az eseményekről, az események okairól, mert azonnal Putyin-bérenc lesz belőled, jóllehet Vologya rendszeresen elfelejti utalni bérencei bérét. 
Terjeszted az orosz propagandát, jóllehet az orosz álláspontot legfeljebb az angol titkosszolgálat vagy a svéd miniszterelnök tanácsadójának -  durvább esetben az ukrán média tolmácsolásában ismerheted meg.
Igaz, ezekből a forrásokból azt is megtudod, hogy Putyin mit gondol, tervez, mikor éppen életben van, és lakása legkisebb helyiségében  elmélkedik, de közvetlenül, orosz forrásból nemigen van módod tájékozódni.
Viszont ha eszedbe jut azt állítani, hogy a háború kitörésének oka bizonyos méltányolható orosz érdekek semmibevétele volt, akkor te azonnal háborúpárti leszel, ami egy nagy marhaság.
Te mindössze gondolkodsz, míg kritikusaid jobb esetben érzelmi kilengéseikkel szórakoztatnának, ha nem lenne ennyire szomorú, hogy többnyire visszaigazolják az őket sík hülyének kezelő manipulátorok igazát.


És nem csak azok verik magukat a földhöz ostobaságokat mantrázva, akiknek a sors nem adta meg a tanulás és művelődés luxusát, hanem magasan képzett emberek is, néha csak nézek és csodálkozom.
Generációk elfojtott érzelmei törnek fel a mai ruszofóbok gyűlölködési gyakorlataiból, a Bruszilov-offenzívában megsebesült üknagypapa mélységes gyűlölete az őt seggbelövő kozák iránt, aki ebben az esetben természetesen orosz.
Azt sem szeretem, hogy még a legtájékozottabbak sem képesek átlátni, hogy mekkora ostobaság Putyinozni, hiszen épeszű ember azt se képzelheti, hogy az USA politikáját egyszemélyben a demens Biden határozza meg, nem pedig kényszerítő gazdasági ls társadalmi - politikai körülmények.
A társadalmak nem versenyautókra hasonlítanak egy jól kiépített autópálya-hálózaton, inkább valamilyen kötöttpályás járműre, ha nincs szerencsénk, akkor egy külvárosi pályán döcögő lerozzant villamosra.
SENKINEK NINCS JOGA MEGTÁMADNI EGY SZUVERÉN ÁLLAMOT! - mondják okosék, de tegnap azért Izrael szétbombázta a damaszkuszi nemzetközi repülőteret, az USA Damaszkuszt, Belgrádot, de serénykedtek a franciák Líbiában, az angolok meg mindenfelé, az USA farvizén.

Az izraeli támadás oka: meg kell előzni Irán terjeszkedését Izrael állam felé.
Jelzem a világháború utáni kétszáz felé közelítő számú helyi háború mind-mind úgy kezdődött, hogy megtámadtak egy szuverén államot.
Érdekes módon egyik esetben sem tört ki ekkora nemzetközi felháborodás, mint most, amikor az USA szép elképzeléseinek tett keresztbe Putyin Oroszországa.
Nem, nem helyeslem ezt, csak tudomásul veszem - a világpolitika már csak ilyen.
SENKINEK NINCS JOGA CIVILEKET GYILKOLNI! - mondják, de azért a húszmilliós kurd népet naponta pusztítják, az erkölcsös nyugat pedig az ő bőrükre alkudozik a törökökkel a svéd és finn NATO csatlakozás érdekében, - mindkét állam határos Oroszországgal. mint tudjuk.
Mi meg drukkolunk annak, hogy ismét sikerüljön elvetni egy jövőbeli világháború magvait - hát nem okosak vagyunk?

Legjobban az zavar, hogy sokan elképzelnek egy igazságos világot, és egy idő után el is hiszik, hogy a világ olyan, amilyennek elképzelték.
Hát nem olyan, a világ továbbra is érdekek mentén működik, ha tetszik nekünk, ha nem.
Illúziókban élni lehet, csak éppen nem érdemes.
Gyűlölködni meg csúnya dolog, viszont a gondolkodás hasznos tevékenység.
Persze, csak ha van mivel.

:O)))