VILÁGGÁ KÜLDTÜK A TÓTOT...

Mégis, ki a fene az a Petrovics? 
Egy hőzöngő, túlmozgásos tót, aki szeretett magyar hazánk megpróbáltatásainak lépcsőfokain mászott fel a Parnasszusra, és még erről laktanyát neveztek el?
A tetejébe éppen  azt, amelyikben a Katonai Rendészet fészkel?
És akkor a laktanya névadója éppen ez a főtrehány legyen, aki kigombolt gallérral akarta kivívni az általa szabadságnak tartott, de mi tudjuk jól, hogy inkább bolsi ábrándnak nevezhető társadalmi rendet?
Hát egy nagy túrót!
Átnevezzük a laktanyát, ahogy illik, a tót megy a levesbe, a jó sajtójú (testőrök, ló, stb...) Habsburg jön, ezzel adunk a nők megbecsülésének is, hiszen Rézinek ( ahogy a férje hívta) tizenhat gyereke született, ezzel remekül beleillik korunk jobboldali nőképébe, kinder, kirche, küche, vagy hogy is.
Persze nehéz lesz megmagyarázni, hogy miért tűrte el kedvenc lánya leszbikus afférjait, de majd megmagyarázzuk, biztos kényszerítették a torkához szorított Pragmatica Sanctioval...
Nyúlanyó neve díszeleg ezentúl a hajdani Petőfi Laktanya főbejárata felett, és csak azt sajnálhatja az ötletgazda, a felettébb rokonszenves megjelenésű és rettenetesen okos tartalékos vezér, Szalai-Bobrovniczky honvédelmi miniszter, hogy nem lehet odacsinálni Mária Terézia neve elé a viztézi címet. Ízlelgessük csak: vitéz Mária Terézia... - így lenne tökéletes, és a korszellemnek megfelelő.

Nincs túl nagy jelentősége a dolognak, végtére is ezek már lehánytak és lesz@rtak minket, hogy most még köpnek is egyet a múltra, hát - ez már túl sokat nem jelent.
Emellett remek üzlet is valamelyik havernak, és a mostanában felvirágzó Honvédség is hálás lesz, végre helyreállt a világrend, győzött a történelmi múltra visszatekintő magyar szupremácia, a feltolakodott tót el a balfenéken, méghogy vörös zászlókkal s ajkána szent szóval: Világszabadság.
Ja. Meg azt neked, amit a paci himbál.
Így aztán elhárult az utolsó akadály is elrettentő erejű, ütőképes hadseregünk elől, és ha majd kiderül, hogy az oroszok, vagy az ukránok támadják meg szeretett hazánk évszázadok óta vértől iszamos földjét, a Habsburg császárnő nevével ajkán teker az első magyar kerékpáros hadosztály az örökkévalóság felé.

Rákóczi, Kossuth, a tizenhárom aradi vértanú meg le van sz@rva.

Per tangentem jegyezném meg, hogy ha nem vetted volna észre: te is...

:O)))

MAGYARORSZÁG HÁTRAMENETBEN

Egy vessző lemaradt a címből, és B helyett H...

Jól van, na, mi is arrafelé tartunk, amerre a világ.
Mi is része leszünk vagy az atomhalálban eliminálódott emberiségnek, vagy a Földet óvó és annak kincseivel okosan élő emberi közösségnek, melyet vagyonukkal és életükkel felelő profik irányítanak.
Nincs más út, bármilyen rögös is és bármeddig tartson is, egy az emberiség és nem engedheti meg magának, hogy a csíki sör létjogosultságán torzsalkodva ballagjon a pusztulás felé.
Az csak a baj, hogy mikor a világ az osztrák fővárosba tart, mi Vlagyivosztok felé menetelve akarunk elérni Bécsbe, - szeretett Vezérünk esetleg Grazba.
Az eredmény szempontjából ez szinte mindegy, csak a rohadtul hosszú út igen fárasztó lesz.
Volt a világ fejlődésének egy periódusa, melyben úgy tűnt, hogy az akkor létező két világrendszer kiizzad magából valamit, ami megfelel az emberiség számára.

Ez volt a konvergencia-elmélet, mely szerint a társadalmi berendezkedések közelednek egymás felé pozitívnak tartott  tulajdonságaik mentén, de később kiderült, hogy ez csak egy ária volt, mellyel az imperialista kapitalizmus rókája kiénekeltette a szocialista holló szájából a sajtot, és abban a pillanatban, ahogy a legkisebb megingást tapasztalta, azonnal elfelejtette, hogy milyen pozitívumokat is akart volt átvenni.
A kapitalizmus randább pofát mutatott, mint előtte bármikor, és azóta ez a pofa csak tovább torzult, a világ nagy szerencsétlenségére.


Magyarország a fent említett periódusban kitüntetett helyzetben volt, hiszen társadalmi berendezkedése egy sikeresnek tűnő kísérlet volt az igazságosnak mondható társadalmi berendezkedés megteremtésére.
Ne feledjük, hogy a parlamentáris demokráciának mondott berendezkedés is kísérlet, melynek Petri-csészéjében már ott nyüzsögnek a baktériumok, csak még várni kell cseppet, hogy elpusztítsák létrehozóikat is.
Mindenesetre nálunk - rengeteg hibával ugyan, de hihetetlen fejlődési lehetőségekkel létrejött egy társadalmi tulajdonon alapuló modell, mely sikeresen egyeztette össze az ember létbiztonságra törekvését a az egyén kreativitás iránti elkötelezettségével, sőt, még az emberi kapzsiság korlátozott mértékű kielégítésével is.
Emberi és emberbarát társadalom volt, komoly társadalmi mobilitással, állampolgári jogon járó egészségüggyel, majdnem ingyenes oktatással, a hátrányos helyzetben levő emberek iránti empátiával, emberi közösségekkel.
Ezt számolta fel az 1989-es ellenforradalom, mely első lépésben elkótyavetyélte az országot, szétverte a társadalmat.
Ellenséget kreált abból az ideológiából, mely kiemelte az országot Horthy nacionalista feudalizmusából és az éhező prolik, cselédek és zsellérek, az emberi életért küszködő kisegzisztenciák  országából jóllakott és öntudatos állampolgárok élhető államává tette.
Azóta az ország lejtmenetben van, minden értékelhető területen.
Nagyon szomorú, de egyben nevetséges is, hogy egyetlen területen sem tud a "nagy demokratikus változás" olyan eredményt felmutatni, mely visszamenőleg igazolhatná a rendszerváltók buzgalmát, mely a nemzeti érzelmekkel gátlástalanul visszaélő szervezett bűnözés kezére juttatta a társadalmat.


Magyarország, mely anno a haladás élvonalában volt, hátramenetbe kapcsolt és halad ütemesen visszafelé.
Gazdasági téren gyarmati sorba süllyedtünk, a magyar gazdaság mint olyan megszűnt létezni.
Iparunk összeszerelő üzemek és sufni-kócerájok birodalma, melyekben a termékek gyártásának haszna csak igen korlátozottan szolgálja az országot.
Az összeszerelő üzemek tulajdonosai természetesen kiviszik a profitot az országból, ami itt marad, az az adó.
Az átlagember számára átláthatatlan adókedvezmények miatt nemigen lehet tudni, hogy melyik befektető kockáztatja a saját tőkéjét és melyik a magyar államét, hová csorognak megvesztegetési pénzek, javak, eszközök.
A  magyar mezőgazdaság a padlón van, leginkább területalapú támogatást és parlagfüvet termel, a krumpli Lengyelországból, a paradicsom Spanyolországból jön, a fokhagyma meg Kínából. Hajdan az ország meg tudta termelni az élelmiszer-szükségletét, ma ha azt ennénk, amit megtermelünk, a karcsú emberek országa lennénk. 
A nép egyszerű gyermeke a rongyrázást figyeli, jóllehet az ország leggazdagabb emberének gyakorlatilag nincs kimutatható vagyona, de a többi maffiózó vagyona is jól el van rejtve különféle mészároslőrincek nevén, magántőkealapokban vagy külföldi bankszámlákon.
A tudományos életet szétverték, az oktatást szintúgy, a társadalmi mobilitás a nulla felé konvergál.
Az egészségügy romokban, szociális gondoskodás nem létezik, télen  emberek százai fagynak meg a lakásaikban.
A beruházások foci és bringabuzik hobbiját szolgálják, az energia-szektor ki tudja milyen magánérdekek mentén vergődik.
A környezetvédelem teljesen téves utakon jár, miközben Százhalombatta termeli a rákos betegeket, mi az akkumulátorgyárak ellen ágálunk és méhecskéket legeltetünk, hadd röhögjön a világ rajtunk.
Lenne éppen mit tenni, de mi inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy a dohányzókat kitiltsuk a buszmegállókból - szánalmas pótcselekvések, miközben már ellopták az orrunk előtt a vízpartokat, és iskolai sportpályák helyett betonteknőket építettünk az aranylábú de ébenfekete seggű import magyar gyerekeknek -  sport címen.
A kultúra helyzetéről mindent elmond Nagy Feró Kossuth-díja, a televíziók rettenetes műsorai, a celebek pénzhajhászó idétlenkedései, az új magyar tendencia, mely szerint a filmek készítőinek és nézőinek halmaza egybeesik.
Az iskolai oktatás színvonala minden mérés szerint esett, az iskolarendszer az összeszerelőüzemek igényeit szolgálja ki, a tehetősebb középosztály külföldre viszi tanulni már középiskolás gyermekeit is, hogy valamennyire versenyképes tudásra és végzettségre tegyenek szert.


Minden átpolitizált, a politika meg közéleti helyett hitéleti tevékenységgé vált. Dúlt keblű háziasszonyok foglalnak állást egyetemi végzettséggel is nehezen megítélhető szakmai kérdésekben, a politika meg kiszolgálja őket idióta érvekkel, melyekhez a baloldali értelmiség is bólogatva csatlakozik, mert fél szembemenni a mindent maga alá gyűrő propagandával.
Magyarország egy következmények nélküli ország lett, itt a hatalom prominensei már nyíltan rabolnak, Justicia baksisért nyúlkálva eldobta a mérleget a kezéből és a maffia kurvája lett. 
Azt lehetett eleinte gondolni, hogy a hátramenet megáll majd Horthy koránál, de tévedett, aki ennyire optimista volt - jelenleg éppen a hűbéri társadalom felé tartunk.
Azt hiszi a nép egyszerű gyermeke, hogy majd ő is gróf lesz, ha buzgón szolgálja helyi hűbérurát, pedig a jobbágy gyermekéből jobbágy lesz, még ha ő magát úrnak is képzeli, mikor elszámol magának az életével.
Szánalmas ország lettünk, és még nem értünk a leépülés végére.
A jelenlegi hatalom legnagyobb bűne, hogy  atomizálta és végzetesen megosztotta a társadalmat, a közösségeket, szétverte, az egyén félelemben él, bezárkózik és kussol.
Szép napjai jöttek el a gyűlölet kultúrájának, mindig akad gyűlölnivaló, migráncs, gyerek-átoperáló, buzi, orosz, Unió, Soros, Kádár korának emléke, a ma már csak nyomokban létező baloldal, a komcsik - remek lehetőség a nép rettegésben tartására.
A hajdani "fortélyos félelem" ismét realitás, az öntudat, az önérzet hamar a múlté lett, társadalmi méretekben az élniakarás pragmatizmusa diktál.
Ceausescu Romániája a demokrácia paradicsoma volt a mai Magyarországhoz képest, mert a Conducator legalább nem vette a nevére azt a vagyont mely szuper-luxus életmódot biztosított neki, errefelé meg már minden a Család és vazallusai nevén van.
Magyarország ma egy nincstelen koldus.
A magyar falu népe boldog sötétségben él, nézi a maffia televízióját, szörnyülködik Tóth Gabika és Krausza megpróbáltatásain, miközben az utolsó kihalt TSZ-nyugdíjasok cseléddé emelkedett gyermeke lelkesen szidja a kommunistákat, mikor a nyelvét öt percre kihúzza a polgármester hátsójából.
A középosztály retteg a deklasszálódástól, a társadalmi mobilitás gyakorlatilag megszűnt.
Az idősek félnek nyugdíjuk vásárlóerejének elvesztésétől, a fiatalok már nem is számítanak nyugdíjra, a társadalom pedig szó nélkül tűrte, hogy nyugdíj-megtakarításait, mely reményt adhatott volna egy működőképes nyugdíjrendszer kialakítására a maffia tokkal-vonóval lenyúlja.
Az életrevaló fiatal menekül az országból, de azért annyian maradnak, hogy amikor a Fejedelem (a Terror Háza vezető kutatójának meghatározása Orbán pozíciójáról...) királlyá koronázása sorra kerül lesz még pár ember az össznépi viváthoz...


Hatalom és tehetetlen ellenzéke megérdemli egymást.
Néha azt gondolom, hogy az ország népe is megérdemli őket, fene tudja, Kertész Ákosnak nem volt-e igaza, mikor bizonyos genetikai determináltságot emlegetett - reménykedjünk, hogy nem.
Ez a helyzet persze nem tarthat örökké, a világ csodálkozna ezen a zárványon Európa közepén, manapság már mutatkoznak a jelei annak, hogy nem is szándékozik időtlen időkig tűrni azt az állapotot, hogy a európai adófizetők pénzéből finanszírozzanak egy középkori államszervezési mintát.
A hatalom ma már fél, mert tudja, ha egyszer egy valódi változást akaró cselekvésképes ellenzék kerül hatalomra, akkor hiába bástyázta magát körbe jogszabályokkal, útja a börtönbe fog vezetni - jobb esetben.
Persze ez még nem lenne megoldás a társadalom bajaira, csak lehetővé tenné egy valódi megoldás megkeresését, ehhez viszont az kellene, hogy legyen valamiféle konkrét elképzelés egy korszerű államról, figyelembe véve az új kihívásokat is.
Az ugyanis, hogy mi nem tetszik, még nem program, tudni kellene azt is, hogy mit szeretnénk tenni - konkrétan.
Sajnos ezt a rendszert lebontani nem lesz egyszerű dolog, megalkuvással, doktriner okoskodással semmire sem fog menni az, aki ebbe belevág.
Fájdalmas lesz a műtét, de az elérhető utolsó rákos sejteket is ki kell vágni, csak így gyógyulhat fel ez a nagybeteg mai magyar társadalom.
Sok múlik a nemzetközi környezeten is, az Unió sorsán, a nagyhatalmi vetélkedő aktuális állásán.
Ezer tényezőt kell figyelembe venni, de semmire se megyünk vele, ha nem ismerjük a célt, melyet el akarunk érni.

Persze általában tudjuk, hogy mi lenne szép és jó, de a politika alapvetően a konkrétumokról szól, mert ezekkel lehet megszerezni a szükséges társadalmi támogatást.
Rengeteg a feladat, ezekhez kellene embereket keresnünk, felkészítenünk, mert nem tartható sokáig az az állapot, melyben azért kellene egy alkalmatlan személyt választani, mert nem tudunk mást, jobbat kínálni.
Mindennek dacára optimista vagyok, mert a történelem ki szokta izzadni magából a fejlődéshez szükséges megoldásokat, a helyzet meg kitermeli az alkalmas vezetőket.
Ebben kell bíznunk és ezért kell megtennünk mindent.

:O)))

(Az előző poszttal együtt elhangzott egy baloldali konferencián, ma délután...)

MERRE MEGY A VILÁG

Hát tönkre megy.
Már persze szerintem, ami nem egészen annyira tudományos vélemény, mint a bulvárban nyomon követhető feltételezések a brit tudósoktól, de a találati valószínűség - akárcsak az ő munkásságukban - ez esetben is ötven százalékos - vagy igazam van, vagy nincs.
Szóval, véleményem szerint a jelenleg tapasztalható folyamatok ismeretében a világ tönkre megy, mert az ember semmiből sem tanul, és tömegméretekben - úgy tűnik - egyre butább lesz.
Pedig minden eszköz a kezében van, hogy megvalósítsa a Paradicsomot itt a Földön, még életünkben, de valahogy nem akar összejönni a dolog.
Megmondták a klasszikusok, hogy a termelőerők fejlődése mindig sokkal gyorsabb, mint az emberi tudat fejlődése, de ma már a tudat többszörös körhátrányba került, és ezen nagyon nehéz lesz segíteni.


Azt szokták mondani, hogy a társadalmak természetes állapota nem a béke, hanem a háború, és ez valószínűleg igaz is, hiszen az ember nehezen viseli a másságot, nyilvánuljon az meg akár bőrszínben, nyelvben, szokásokban, öltözékekben, a hitvilágban, a társadalmi berendezkedésben. Miként a művelt francia mondja: Similis simili gaudet - hasonló a hasonlónak örül.
Azt merő szeméremből nem mondja, hogy aki nem hasonló hozzá, annak nem örül, attól tart, meg azt sem, hogy erős késztetést érez, hogy az ilyet agyoncsapja a kőbaltával, buzogánnyal, cirkálórakétával, - mikor mi kerül a keze ügyébe, ugye.
Így van ez már - sajnos - az ősemberek társadalma óta.
Erről talán neandervölgyi őseink tudnának beszélni, ha a győztes homo sapiens ki nem irtotta volna őket mind egy szálig, de eltűnt birodalmak lakossága sem cáfolná, ha koponyáikból nem halmozott volna fel hegyeket a győztes ellenség.
Ami más az veszélyes, vagy ha nem veszélyes, akkor vetélytárs, akit ha mód adódik rá azonnal meg kell ölni - natürlich a magasan fejlett kultúrákban elméletileg csak politikailag.
Ezt Nagyurunk is kifejtette, habár a gyakorlat - például a felcsúti juhász, vagy a rendőrautóban öngyilkosságot elkövető politikai szolgáltató esete - ezt az elméletet  erősen kérdésessé teszi.


Háború mindig volt, csak régebben kevesebb ember élt, mint manapság és a kőbunkó sem volt olyan hatékony, mint a kazettás lőszer, de panaszra azért akkor sem volt ok.
Ha arra gondolunk, hogy például a mongol hadak kihajtották az elfoglalt városok falai elé a férfiakat, és azoknak végig kellett nézni, amint a dicső mongol harcosok megpocsékolják asszonyaikat-lányaikat, mielőtt őket magukat  megszabadították az élet nehézségeitől, akkor a mai háború akár még humánusnak is mondható habár a propaganda szintjén az ellenfelek fő célkitűzése a gyermekintézmények porig rombolása, a szembenálló csapatok elpusztítására már alig jut lőszer.
Az elmúlt évszázad két nagy háborúja csak gyermeteg katonásdi volt ahhoz képest, ami az emberiségre vár, ha a dolgok így folytatódnak tovább.
Ami bizonyos, egy esetleges harmadik világháború valóban világháború lesz.
Míg az első kettőben a hadszíntér Európa és Ázsia volt, ez most valóban kiterjedne az egész világra, ami talán meghozná a sugárfertőzés  miatt két fejjel és hat lábbal születő emberek eszét.
Bár lehet, hogy ehhez romba kellene dőljenek Manhattan felhőkarcolói és megtanulja Amerika is, hogy nem lehet egy világháborút félmillió halottal megúszni - távoli kontinenseken csatázva a szülőföld érintettsége nélkül.
Persze az is lehet, hogy a történelem folytatását a csótányok, patkányok és a lisztkukacok írják majd...


A világ megváltozott, csak éppen az ember ezt nem hajlandó észrevenni.
Pekingből Sanghajba négy óra alatt lehet eljutni vonattal.
A világ összezsugorodott, ma egy vírus órák alatt jut el a világ egyik végéből a másikba, megszűnt a távoli földrészek sérthetetlenségének mítosza.
Egy hiperszonikus rakéta Oroszországból percek alatt érheti el Londont és viszont, a világ meg eközben XIX. századi társadalmi viszonyok között él.
Ugyanazok az ideálok mozgatják és ugyanazokra a panelekre épül az emberi gondolkodás, semmi nem változik tulajdonképpen.
A gyarmatosítási törekvések is változatlanok, a katonai erő felhasználása is antik recepteken alapul, miközben a nacionalizmus, sovinizmus  és rasszizmus újra és újra mérgezi az emberek lelkét.
A saját szemétdombokon kukorékoló kiskakasok vad kirohanásokat intéznek a globalizáció ellen, mintha bizony lenne erre bárkinek is bármilyen kis befolyása.
Hát nincs.
Az emberiség problémái globális problémák, helyi szinten tarthatunk szép előadásokat arról, hogy majd mi megoldjuk ezeket, de ez nettó hazugság.
Nem is szólva a társadalmi gondokról.
A politika egyre kevésbé szól az érdekekről, egyre inkább ölt vallási jelleget.
Mindenki az angolszász típusú parlamentáris demokráciát tartja a kizárólagosan üdvözítőnek, az "a" demokrácia, mert egyszer Marlborough hercegének leszármazottja azt találta mondani, hogy bár nem tökéletes, de jobb nincs.
Hát ez számára valószínűleg így is volt, ha én is Lady Diana rokona lennék, én is csak azt hiányolnám a parlamentáris demokráciából, hogy nincs pallosjogom, és bár ma már az első éjszaka jogával nemigen tudnék sokat kezdeni, de azért a lehetőség hízelgő lenne...
Vajon biztos, hogy a parlamentáris demokrácia megfelelő minden népnek, minden embernek?
A leghatékonyabb államvezetési forma még a brit tudósok szerint is
az abszolutizmus, aki pedig a parlamentáris demokrácia kritikátlan híve, az nézze meg Orbán demokráciáját.
És ha anno el is végezte a foxi-maxit, akkor se keresse a tartalom és forma dialektikus egységét, mert a fogalom alatt mindenféle autokratizmust fog találni, demokratikus - és mostanában zöld - szósszal nyakonöntve.
A demokrácia fellegvárában a következő választáson egy demens vénember egy szellemi és mentális  kihívásokkal küzdő öregemberrel csap össze, hogy eldöntse, ki legyen a világ legerősebb hadseregének főparancsnoka.
Az embert a frász töri ki, ha belegondol.

Mindenki ki van kelve a diktátorok és az oligarchák ellen, miközben ha egy imperialista hatalom viselkedik diktatórikus módon,  azt az emberek többsége teljességgel természetesnek veszi - már persze, ha a szívének kedves hatalomról van szó.
Az csinálhat akármit - Vietnamtól - Ukrajnáig, az a demokrácia kétségbevonhatatlan letéteményese marad - napalmmal és kínzókamrákkal is .

Merthogy számára az az ígéret földje, ahol minden pasi egy-egy Mészáros Lőrinc, ha nő, akkor meg Várkonyi Andi.
Nem is tudom, erről nekem mindig a mókus jut eszembe, mely mint tudjuk szintén patkány, csak jobb a sajtója...
Mint ahogy oligarcha is csak a túloldalon van, a mi oldalunkon becsületes üzletemberek sétálnak, akik ügyesebbek, mint Zuckerberg...
A klíma megváltozásával kapcsolatos gondokra az emberiségnek közös megoldást kell találnia.
A népességrobbanás okozta gondokra is, hiszen még hátra van ez a jelenség Afrikában, embermilliárdok élelmezéséről és ivóvizéről kell gondoskodni.
A Föld képes lenne eltartani az emberiséget, még csak pattogatott csótányt se kellene ennie, ha az ember ésszerűen viselkedne, de  sok esély erre nincs mostanában.
Ma már nem ideológiák versengenek, hanem népbutítási verseny folyik, az embereket megfosztják a valós információktól és helyette propagandával tömik az agyukat.
Baj lehet ebből, ha egyszer felébrednek az információs  kómából.

Mindezek dacára a világ előrefelé megy, a mostani válság is ennek a jele.
Most éppen az Egyesült Államok katonai-gazdasági-politikai és információs  hegemóniájának megtörése folyik, talán sikeresen. 
Természetesen a folyamat ronda, embertelen és halálosan veszélyes, talán ezért is kellene az emberiségnek észbe kapnia, hogy kereskedni jobb, mint háborúzni.
Hogy nem kell minden embernek szeretni a másikat, csak tiszteletben kell tartani a jogait és érdekeit - kölcsönös előnyökre törekedve.
A nemzetközi szervezeteknek pedig fórumot kell biztosítani a legkisebb népnek éppúgy, mint a szuperhatalmaknak, nem pedig bíróvá feltolni magukat egy olyan modellben, melyben a szervezet fő finanszírozója egyértelmű elvárásokat támaszt az általa fizetett bürokratákkal szemben.
Rengeteg idő telik még el, mire létrejön a Föld lakosságát irányító testület, mire az ember vissza fogja venni a termelőeszközök, erőforrások tulajdonjogát mai bitorlóitól és létrejön egy igazságos társadalom.
Senki nem tudja ma még, milyen formában, de a történelmi szükségszerűség ki fogja követelni létrejöttét.
Közben persze meg kell küzdeni néhány apró problémával, mint például egy új népvándorlás,  néhány új kihívással, mint a mesterséges intelligencia és a robotok széleskörű elterjedése, néhány új Messiással, akik abban különböznek a régiektől, hogy azok néptanítók voltak, ezek meg néphülyítők.


A haladás nem egy egyenes vonalú töretlen fejlődés, tendencia-jelleggel érvényesül, időigényes és tele van az út buktatókkal.
Mégis,  végig kell menni rajta az emberiségnek, ha életben akar maradni.

:O)))

A HORTHY-IMÁDÓK SEGGÉBŐL KIKANDIKÁLÓ PARVENÜ

Vajon hányan találhatták ki a címből, hogy Lázár Jánosról van szó?
Ha kevesen, akkor ez nagyon sajnálatos.
Talán betudhatjuk annak, hogy a parvenü kifejezés kissé régies, ritkán használt, emellett a mai szokásokhoz képest kíméletes is, de ettől a parvenü még az marad, ami: egy felkapaszkodott seggnyaló.
Soha nem kedveltem a táskahordozókat, és e tekintetben mindegy is volt, kinek a táskáját cipelik, kellett egy adag szervilizmus a jellemükben, cserébe a felemelkedés opciójáért.
Mindig volt egy olyan sejtésem, hogy a jellemhiba mögött saját képességeikkel kapcsolatos mentális bizonytalanság bújik meg - nemhiszik maguk sen, hogy elegendő lenne saját eszük egy általujk vizionált kívánatos karrierhez.
A dolog egyébként működik, ők azok a sárga kiskacsák, akiket gazdájuk garantáltan megtalál a megpróbáltatás perceiben, mikor rájön, hogy elfogyott a tekercsről a papír és nincs pótlás semerre.
Ők kéznél vannak mindig, mosolyognak és szolgálnak rendületlenül. Eltűrnek mindig mindent, viszont az is igaz, túlélnek szinte mindenkit.
Ezért is szomorú, hogy Rapcsák képviselő, majd Orbán kiskacsája mára politikai tényező lehet, aki hivatottnak érzi magát arra, hogy feltaszigálja a hajdani Kormányzót egy újonnan ácsolt piedesztálra, ha már hőse hajdan Sztálin kegyéből  elkerülte azt a kenderkötéllel ékesített  ácsmunkát, melyet életművével oly nagyon kiérdemelt pedig.

Lázár János a cselédmentalitás fővárosában, Kenderesen alapvetett.
Ikonikus helyszín, itt emlékezett könnybelábadt szemmel hajdani cselédje Purgly Főméltóságú Asszony jótéteményére - nevezetesen a tőle kapott egy pár cipőre akkor, mikor az aktuális rendszerben akkor is új cipőt tudott volna venni minden lábára, ha százlábúnak születik.
Mondjuk a cselédmentalitás hősünktől sem áll távol, bár igaz, ami igaz - szorgalmas cseléd.
Bármi lehet még belőle, akár a Fejedelem utódja is, mert nála a szolgalelkűség párosul szorgalommal, nem a hülyeség, mint párttársai jelentős részénél.
Most sem hülyéskedett, csak ki akarta szolgálni a korszellemet, mikor Horthy Miklóst értékelte.
Persze ez is csak a törleszkedés a hajdani urakhoz, amit már megszokhattunk tőle.
Igaz, régebben a magyar arisztokrácia talpát nyalta, most meg a magyar dzsentriét és az ostoba kispolgárét, de hát a tömebbázis az tömegbázis, arisztokrata kevés van ostoba kispolgár meg rengeteg.


Lázár azt találta mondani, hogy Horthy kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt.
Ezzal a mondattal csak az a baj, hogy a három állításból három nem igaz.
Mint államfő igen dicstelenül leszerepelt a világháborúban, kiugrási kísérlete az ostobaság minősített esete volt, emberi jellemét meg megmutatta, mikor a fia életéért cserébe átadta a hatalmat Szálasinak, néhányezer további élettel együtt a náciknakmár átadottakon túl.
Csak példaként említem, hogy Sztálin nem cserélte el fogságba esett  fiát a németekkel, ott is halt meg a sachsenhauseni koncentrációs táborban.
Ami azt illeti Horthynak tudnia kellett a Kamenyec-Podolszkíji "idgenrendészeti intézkedések" után, hogy mi a sorsa a németeknek átadott zsidóknak, nem akadályozta meg a vidéki zsidóság halálba küldését, és a fővárosiakét is csak azért, mert a szövetségesek meglengették az orra előtt egy akasztófa kötelét. 
Mindahányan magyar állampolgárok voltak, Horthy pedig magyar államfő, már csak ezért is kiérdemelte volna a kötelet.

Hazafi?
Miben nyilvánult meg a hazafisága?
Különítményesei vitézkedésében, vadállati kegyetlenkedésükben?
Hogy háborúba vitte az országot?
Hogy nem volt képes ellentmondani Hitlernek?
1956 után, amikor Kádár tudomására jutott, hogy a szovjet csapatok a Szovjetunióba szállítanak elfogott magyarokat, azonnal tiltakozott és visszahozatta őket
P.edig akkortájt még nem volt egészen biztos, hogy milyen minőségben lesz az események szereplője, miniszterelnök lesz, vagy vádlott... 
És hogy hős katona?
Első világháborús tevékenysége során vívott egyetlen ütközetét jó magyar szokás szerint elvesztette, hajóját rommá lőtték, így aztán hős lett belőle.
Ő adta át a Monarchia flottáját a győzteseknek, ezért aztán egész életében szebb ruhában pompázhatott, mint a Ritz főportása.
A második világháborúban frontra küldött hadserege alkalmatlan felszereléssel, ruházattal és fegyverzettel ment a vágóhídra, megszállókat küldött Ukrajnába, eltűrte az ukrán falvak népe elleni atrocitásokat, a munkaszolgálatosok ellen elkövetett bűnöket.
A hős katrona, amikor 1919-ben az ország a maradék területeinek megtartásáért harcolt, ő a tiszt urakkal Szegeden pezsgőzött és szervezte az ellenforradalmat, melyet - dicsértetére legyen mondva - vállalt is, nem úgy, mint mai hívei a sajátjukat.
Ha hős és tehetséges katonát keresünk korából, hát annak jó lesz Stromfeld Aurél, akinek lovát különítményesei elkobozták.
Így aztán a román hadsereg nyomában azon léptetett a Bűnös Városba, ahol az Orbán család legfrisebb szállodája előtt (Gellért...) fogadta a hódolatot, majd kisvártatva világgá zavarta a királyt, akire felesküdött...
Az országot romokban hagyta rá a nyilas banditákra, de Lázár tiszteli és objektíven akarja értékelni, ami szép törekvéls lenne, ha igaz lenne.

A Fácánok Réme egy tróger.
Azért tróger, mert nem ostoba.
Lehetne akár tárgyilagos is, de ki is kerülhette volna ezt az attrakciót, ahol a nagyeszű Kásler professzor társaságában szambázott, világ csúfjára.
De nem tette, mert szolgalelkű cseléd maga is, aki ki akarja találni és ki akarja szolgálni az uraság szeszélyeit.
Nem tudja, hogy felesleges.
Ő csak egy sárgapihés kiskacsa Orbán játszmájában, és csak addig érdekes, míg van még mit ellopni a néptől.
Igaz, akkor talán ő is megnedvesítheti a csőrét, hiszen miként a Fejedelem mondotta volt: "Mi nem vagyunk kommunisták..."

Még mondja valaki, hogy Orbán nem a Keresztapát használja kottának...

:O)))

HELYBENJÁRÁS, MINTHA FUTNÁNK

 

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."
Albert Einstein

Most éppen a jövő évi önkormányzati és európai parlamenti választás még jó időben történő elvesztésén dolgozik szorgos ellenzékünk - amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, ugye.
A problémán nyűglődik az ellenzék, tanácstalan, mint Hitler negyvenötben, a választópolgár meg csak néz, és azon töri a fejét, hogy valószínűleg csak a Szíriusz Földre delegált ügyintézőinek köszönkető az, hogy az ember idáig is eljutott.
Ha magyarembert tanulmányozza az idegen, akkor minden hezitálás nélkül megüzenheti galaktikus főnökeinek, hogy mióta személyes közreműködése eredményeképpen (lerázta...) a gravitáció lehozta az embert a fáról, kudarcot vallott az evolúció.

A csimpánz határeset, de a bonobo bizonyítottan értelmesebb az embernél, - legalábbis konfliktuskezelése sokkal észszerűbb és kifinomultabb.
Magyarember semmiből sem tanul, a társadalom valamilyen téves feltételezésből ellenzéknek nevezett részhalmaza még annyit sem, és csak azért nem merek genetikai kalandozásokba bocsátkozni, mert semmi kedvem Kertész Ákos példáján lelkesülve vénségemre Kanadáig menekülni szerető hazánkfiai gondoskodása elől.
Lassan egy kezünk ujjai kevesek lesznek összeszámolni, hogy hányadik választást veszítjük el egy még csak nem is különösebben intelligens maffiózó és bűnbandája ellen.
Ezek a választási győzelmek nem az ő dicsősége, hanem jórészt a mi teszetoszaságunk és megalkuvásaink eredménye.

Kilenc hónappal a választások előtt senki nem tudja, hogy ki lesz az ellenzéki főpolgármester-jelölt, egyáltalán, lesz-e közös jelölt, vagy mindenki a maga pecsnyéjét akarja sütögetni?
Nem is lehet csodálkozni, hogy a baloldali/ellenzéki választó pislog, mint a vett malac, nem tudja, kire szavazzon, ezért aztán azt mondja, hogy nincs potens ellenzéki jelölt, lehet, el se megy választani
Van egy réteg, melynek szent meggyőződése, hogy itt választani csak Karácsony és Tarlós között lehet, ami sík hülyeség de a Fidesznek kedvező. Ők ugyanis tudják, hogy a málészájú langaléta árulóra egyetlen értelmes ember sem fogja a voksát adni, Tarlós meg már lejárt lemez, nem ő az a bableves, mely felmelegítve jobb, mint frissen főzve...
A Fidesz ellenzékbe beépített emberei meg azt mondják, hogy nem szabad a választások előtt elárulni a nagy titkot,hogy ki a jelölt, mert akkor jön a fideszes karaktergyilkosság, jajjborzasztó, rettegjünk együtt!
Hát állítsunk olyan jelöltet, aki kikezdhetetlen!
Ha meg ilyen nincs a pártban és annak holdudvarában, akkor nincs miről beszélni, igaza van annak, aki magába roskad és a kardjába dől.


Az ellenzék vezető ereje sem duzzad az erőtől, pótcselekvésekkel szórakoztatja választóit, akik bármit benyelnek, ami szociálliberális szósszal van leöntve.
Jön a hírlevél a harcias amazontól: szerezzük vissza NATO szövetségeseink bizalmát, tanácskozzunk együtt az új honvédelmi stratégiáról egymás között, az majd segít a szent cél elérésében! 
Hát nyerjük meg a választást és a bizalom már helyre is állt - ez a nagy titok.
A külpolitika is hasonló javaslatokkal áll elő, miután már alapvetően elcseszték a kezdet kezdetén, és hagyták, hogy a Fidesz legyen a Béketábor vezető ereje, ők meg a háborúpártiak, most mondjunk véleményt.
Jöhet a műhelymunka.
Hadd ne mondjak véleményt, ez az egész a választó és a párt szimpatizánsainak mélységes lenézése, a láthatólag hibás döntések utólagos igazolása, gyermeteg Putyinozással turbózva.
Jelölteket elfogadtatni a választókkal időigényes munka.
Kiválasztásukra rendelkezésükre állt néhány év, elő lehetne hát jönni végre a csodatevővel, aki integrálni tudja az összes belvárosi okostojás agymenését, - és akkor Lengyel László még egy sort se vetett papírra aktuális királycsinálásukról.


Azt se nagyon értem, hogy a Karácsony-jelenség miért lehet probléma még mindig?
Ez az ember leszerepelt, elárulta az ellenzéket, és csak illemtudásból nem írom, hogy nem ingyen.

Szánalmas magyarázkodása a hozzá csatornázott pénzekről mindig eszembe juttatja Kósáné Kovács Magda örökbecsűjét a tisztességről, bár belátom, hogy a tisztességet Karácsonnyal kapcsolatban említeni eléggé vicces dolog.
Ha még a munkáját tisztességesen végezné, de szerintem nincs ember, aki autóban ülve boldog mosollyal látná majdani önmagát, amint éppen a bringabuzira adja voksát.
Nevetséges  tevékenységével saját maga ellen is dolgozik, valószínűleg felmérte magában teljesítményét, és azt is tudja, hogy a sikertelenséget is el lehet adni, a maffia pedig vevő az ilyesmire.
De valamiért nem lehet kimondani, hogy az ellenzék tisztességes embert akar főpolgármesteri székben látni, ez az ember pedig nem ilyen.
Csapja hóna alá mérhetetlenül népes pártját és tekerjen el a naplementébe.


A választás nem titkosszolgálati akció, a választónak joga van időben tudni a személyét, hogy mérlegelni tudja a jelöltek képességeit, jellemét, akiket persze legjobb a helyi választók véleményének előzetes ismeretében megnevezni.
A tökölődés a hatalomnak kedvez, ideje lenne felhagyni vele.
Körül kell nézni a lehetőségek között, Budapesten például Ujhelyi István éppen átadólistán van, kevés jobb jelöltet lehetne találni nála.
Szóba jöhetne még a siker esélyével Dobrev Klára is, de persze az ő szuverén döntése személyes sorsáról meghatározó kellene legyen.
Budapest irányításának megszerzése óriási feladat és még nagyobb felelősség, nem lenne szabad politikai kóklerekre, megvehető perc-emberkékre bízni az ellenzék utolsó bástyáját.
Szeretem a fantáziadús embereket és a reális gondolkodókat is.
A Főváros ideális vezetőjének mindkét tulajdonsággal rendelkeznie kell, ha bármelyik hiányzik, akkor alkalmatlan a feladatára.
Késésben vagyunk - már megint, azt figyeljük, hogy a Fidesz mit csinál - már megint, aztán majd csodálkozhatunk, ha ezt a választást is elveszítjük - már megint.


Albert Einstein okos ember volt...

:O)))

LEHETNE NORMÁLIS ORSZÁG IS - ESETLEG

Uborkaszezon van nálunk, szokás szerint, miközben a világ forrong.
Persze, ez nem jelenti azt, hogy errefelé nem történik semmi, csakhát, ugye, errefelé (a világ tengelyének forgáspontjában) nehezebb érzékelni a centrifugális erőt, mint a világ többi részén.
Ha a Föld Isten kalapja, mi vagyunk a bokréta rajta - szamárkóróból és büdöskéből.
A bokréta virágai manapság mint hajdani szépasszonyok úgy tűnik, anélkül hervadoznak, hogy az érintett növények észlelnék, de hát ki várja el egy virágtól - ha rózsa, ha bogáncs -, hogy tükörben nézegesse magát.
Pedig érdekes látvány lehet, amint a bolondok házának lakói vetélkednek azon, hogy ki kerékpározzon át elsőként azon a hídon, melyet töméntelen pénzből újítottak fel, elvileg azért, hogy a lakosság közlekedése könnyebb legyen, gyakorlatilag meg azért, hogy rókapillantású Nagyurunk és a Főváros megvert beagle-tekintetű főpolgármestere közötti  faxméregetésnek színvonalas helyszíne lehessen.
Át is kerekezett a hídon a reaktivált ragyás vazallus, háta mögött  ki tudja minek örülő államtitkárával egy tandem-kerékpáron, még mielőtt Karácsony átadhatta volna a hidat, mely kibírt már egyet-mást, de most majdnem a Dunába roskadt a hülyék harcában.
Aztán persze megtörtént a hivatalos átadás is, hadd legyen Karácsonynak is karácsonya, majd  - amíg a készlet tart alapon - megvendégelték azokat, akik gyalog járnak munkába Budáról Pestre - tour-retour, esetleg bringáznak vagy rollereznek februárban, míg a kerülőre kényszerített autók őrömódát pöfögve fújják a környezetbarát kipufogógázokat.
Vakulj paraszt!

Ez egy ilyen ország.
A fővárosi tömegközlekedést úgy fejleszti, hogy az agglomeráció két és fél millió lakosát, akik közül naponta legkevesebb félmillió ember utazik a fővárosba azzal szórakoztatja, hogy a forgalmat lassítja, meg idióta kerékpársávokat kreál az autósok rovására.
A szándék persze szép, a törekvést még támogatni is lehetne, ha nem a szárnyaló fantázia diadala lenne a józan ész felett.
Ha a nagy átalakításokat azzal kezdenék, hogy a külvárosokban új, ingyenes és biztonságos P+R parkolókat hoznának létre, ha az agglomerációs és a fővárosi tömegközlekedés színvonala javulna és húsz kilométert nem ötven perc alatt kellene legyűrni zajos, büdös, ötvenéves szerelvényeken, ha a politikusok nem azzal lennének elfoglalva, hogy bebizonyítsák, hogy melyikük volt korruptabb a metro-beruházások kapcsán, meg, hogy miért is rossz az a metro, melyen utazunk és utazni fogunk a következő harminc évben, akkor talán többre mennénk.
Esetleg lehetne bővíteni a hálózatot, esetleg be lehetne hozni a HÉV vonalakat a városba - úgy nyolcvan évnyi tervezgetés után.
Esetleg ellennénk anélkül is, hogy a dilis Vezér olimpiai álmait segítő infrastruktúrát sunyiskodunk össze.
Esetleg lehetne ez normális ország is, de nekünk már megint talajig kell gyalulnunk Magyarországot, hogy aztán - ha szerencsénk lesz -, esetleg akadjon minden száz évben egy politikus, aki elindítja a lépcsőmászást a fejlődés felhőkarcolóján felfelé - a mínusz harmincadik szinttől...


De ez csak tünet, a probléma maga ma sokkal súlyosabb.
Magyarember úgy tudja, hogy "magasból nézvést még megvolna az ország", ezért aztán amíg az ő saját kis mikrovilágában nem hal éhen, addig optimista.
És alkalmazkodik inaszakadásig, a vállát vonogatja, hogy ezen én úgysem tudok változtatni, meg, hogy nekünk ezt dobta a gép és hasonló bölcsességeket.
Mindent és minden politikust egyformának lát, és megtiltja feltenni magának a kérdést: mégis, melyikük képviseli az én érdekeimet?
Mert az érdek, mint tudjuk csúnya dolog, ellenben a Valentin nap és Barbie baba gyönyörű és Isten majd kárpótol mindenkit  a másvilágon.
Mondjuk nem is nagyon csodálkozom az iszlám térhódításán, az legalább paradicsomot ígér az igazhitűeknek, unga-bungát  gyönyörű, dúskeblű hurikkal, míg a zsidó-keresztény kultúrkör a szigorú elszámoltatás híve, melynek eredményeként ülhetsz a kondérban nyakig a forró sz@rban, randa pofájú ördögök vasvillával szurkálják a földi lét során már amúgy is szétrugdalt feneked az idők végezetéig.
De nagy kár, hogy ez nem rémíti meg azokat, akik huszonhét milliárd forintba kerülő jachtjukon kószálnak a Földközi tengeren, ők már tudják, hogy nekik a Paradicsom itt van a földön, ez a tuti, a többi meg lehet, csak álom az álomban...
Magyarember, szegény, még nem hallott a többi sivatagban is  oly gyakori optikai csalódásról, mely nálunk délibáb néven ismert, ezért hiszi azt, hogy egy tűrhetően működő országban él.
Hát téved, a költségvetés hiánya kétezer háromszáz milliárd forint, cserébe persze a társadalom is el van adósodva úgy kilencezer milliárd forint erejéig, és az Unió éppen népneveli szeretett kormányunkat, - nem ad ellopnivaló  pénzt, ami nagy baj.
Sokan mondják, hogy nagyon helyesen teszi, de azt tudni kell azért, hogy a Maffia mindig el fogja venni azt, amihez hozzászokott, ha kell, a nyugdíjadat is, a nyugdíjemelésed  vagy a béremelésed is, aztán rághatod a küszöböt, ha enni akarsz.
Most éppen az a sláger, hogy jön az egyszámjegyű infláció, de persze azt az előző évhez mérik, amikor a nyugger fogyasztói kosara úgy negyven százalékkal lett drágább, mint annak előtte.
Szép dolog a statisztika, ápol és eltakar.

Közben a világ egyre abszurdabb dolgokat produkál, mindenki a békéről papol, de a békét mindenki csak a háború megnyerésével képzeli elérhetőnek tartani.
Békekonferenciát rendeznek a főszereplő részvétele nélkül - Godotra várnak rendületlenül, az pedig csak nem akar jönni egy Istennek sem.
Csak éppen a lényegről nem beszélnek soha, pedig erősen itt lenne az ideje.
A világ legerősebb hatalma vezetőt választ, a választék egy demens és egy elmeroggyant, erre a mi politikusaink is beállnak a sorba, - ha a tied az elmebeteg, akkor enyém a demens!
Európa döngő léptekkel halad a semmibe, a teljes gazdasági-politikai-katonai jelentéktelenségbe, politikusai szidják Merkelt, aki végül is békés évtizedeket, nemzetközi tiszteletet és súlyt adott Európának és a német népnek, nyugati politikusok fegyverkezésre biztatják Németországot, nem tanulnak semmiből.
Mi még annyira sem.
Kicsit össze kellene zárni és rendet tenni, néhányszáz politikusnak tréfás futóversenyt szervezni, de persze ez illúzió
Persze mit is várunk egy olyan néptől, melynek alapból hét vezére volt?
A magyar vándor című filmben ők keresték a magyarokat, de nemigen találták őket, ami nem is csoda, hiszen éppen ők adták el őket rabszolgának, még mielőtt egymásnak estek volt...
Sebaj, mi vagyunk a legszebbek és a legokosabbak, legyen ez nekünk elég - nem igaz?

:O)))

TUSNÁDFÜRDŐI ÁLMOK

A Tusnádfürdőn összetákolt pódiumnak, melyre évente egyszer - az úgynevezett Úrfelmutatáskor - felmászik a Vezér, négy lába van.
Ebben különbözik a Vezértől, akinek csak kettő, de legalább mindkettő aranyból, habár ellenfelei szerint csak szépen kiszidolozott rézből vannak azok, imígyen hasznosítva az ősi tradíciókat.
A piedesztál négy pillére, melyre a szeretett Vezér és Kancellár évente szent buzgalommal felmászik a neonacionalizmus/sovinizmus, a revansizmus, a Kárpát-medence magyar szupremáciájának álma és a vélelmezett magyar kultúrfölény.
Csupa-csupa Horthy korabeli idea, icipicit a korhoz igazítva, de lényegét tekintve ugyanaz, melyet Klebelsberg Kunó hirdetett anno, a múlt század első harmadában.
Hát így vagyunk ma, miközben a világ forrong, egy új népvándorlás, meg a mesterséges intelligencia áll a kapunk előtt, mi meg elvesztettük a világ megértésének fonalát száz évvel ezelőtt.

Igaz, a mai nacionalizmus csak megszokásból emlegeti a kommunistákat, mint ellenfelet, helyette a globalizáció a fő ellenség, meg a brüsszeli bürokraták, a migránsok és a mások, legyenek azok bárkik, akik nem mi vagyunk.
Habár ez a "mi" is állandóan változik, hol mi fiatalok, hol mi polgárok, hol meg mi, hazafiak vagyunk, mikor éppen nagyon magyarok (mint tudjuk, három magyar = egy sváb, egy zsidó meg egy cigány...) vagyunk.
A szűkebb Kárpát - medencét se  vagyunk képesek megtölteni, 2050-ben - holnapután - nyolc és félmillióan leszünk, tíz aktív dolgozóra öt nyugdíjas fog jutni, ennek összes gazdasági-társadalmi következményével együtt.
És azt se lehet ma pontosan prognosztizálni, hogy a munkaképes korú lakosságból hány embernek lesz munkája.
Ma azt jövendölik, hogy a munkahelyek negyedét automatizálja a mesterséges intelligencia, aztán ugye itt a klíma változás is, a fene tudja, elég lesz-e a problémák megoldásához a csodálatos feeling, mely szerint mi magyarok vagyunk.


De egyelőre úgy tűnik, hogy a pökhendi beképzeltség és kivagyiság legyűri a józan észt, Nagyurunk előszeretettel provokálja azokat az országokat, melyek párszázezer magyaar túszt mondhatnak állampolgáruknak, hadd örüljön a magyar, hogy milyen bátrak vagyunk!
Mígnem egyszer csak meg nem jelennek mondjuk a Zsil-völgyi bányászok, elbeszélgetni székely véreink beilleszkedési nehézségeiről.
Nopersze az is valami, hogy Románia húsz miniszterelnököt fogyasztott el az alatt az időszak alatt, míg mi ezt az egyet amortizáljuk - vajh melyik ország demokratikusabb?.
Egyébként sikeresen amortizáljuk, hiszen már úgy néz ki, mint Shrek, csak nagyobb a hasa és kevésbé rokonszenves.
Ő bizonyára érdekes kísérletnek tartja, hogy tesztelje - még mit engedhet meg magának egy másik állam területén.
Ez dicséretes a tudomány szempontjából, de könnyen úgy járhat, mint az álruhás brahmaputrai maharadzsa, aki mire kiderült mekkora nagyúr is ő, kapott már száztizenkét pofont... 
Ami azt illeti, a móc kecskepásztorok béketűrő népség, de láttunk mi már puliszkát robbanni.
Én még fel se igen rónám nekik, hiszen ha a lakásodba  meghívás nélkül beballag évente egyszer a szomszéd Józsi, felugrik at ebédlőasztalodra,  letolja a gatyáját, majd odacsinál a damasztabroszra, te is elkezdenél idegeskedni - talán.

Idén sem történt más, Vezérünk  már megint Tusványoson tartott igehirdetést, mely alkalmat nem felejtett el most sem felhasználni a román politikusok hergelésére.
A beszéd tartalmilag nem okozott nagy csalódást.
A külpolitikai helyzet értékelésénél most is szégyelltem, hogy egy táborba kerültem vele.
Nagyobb baj az, hogy viselkedése ékes példája annak, hogy hogyan lehet jó premisszákból rossz konklúzióra jutni.
De még jobban szégyellem azt, hogy az ellenzék képtelen elvi álláspontot kialakítani, hogy elvtelenül nyalja Biden kaszvadt fenekét, hogy okos emberek úgy csinálnak, mintha a helyzet elszigetelt jelenség, kizárólag  Putyin megbomlott elméjének terméke lenne, nem pedig az angolszász imperializmus gátlástalan és agresszív nyomulásának egyenes következménye.
Az országok szuverenitásának bajnoka szemétkedett egy sort román kollegáival, visszaélt azzal, hogy Románia és az Unió nem kíván precedenst teremteni azzal, hogy kitilt egy kormányfőt a területéről, sőt - mintha éppen erre játszana.
Elfelejti, hogy ő ott akkor is vendég, ha a ház egy része száz évvel ezelőtt  az ő családjáé volt, csak elkártyázták.
Elfelejti, hogy ravaszkodó pofátlanságba csomagolt revansista megnyilatkozásait árgus szemekkel figyeli a hajdani kisantant valamennyi állama - és Ukrajna is.
Nagy baj lehet ebből, még akkor is, ha éppen most épül-szépül ütőképes hadseregünk, mely attól lesz ütőképes, hogy az élére már megtaláltuk a megfelelőnek tűnő kutyaütőt...

A normális ember néha elszégyelli magát a stíluson, a tartalmon, meg a nacionalizmus állami szintre emelésén abban az Unióban, melynek mi is tagjai vagyunk. és amelyik csak és kizárólag akkor maradhat fenn, ha egységes lesz.
Tusványos annak a politikának a jelképe, mely úgy akarja előkészíteni a hajdani Magyar Királyság elcsatolt területeinek visszaszerzését, hogy államot akar gründolni egy másik államban.
Nem fog menni, ellenben a rendezvényt be fogják tiltani - én már régen betiltottam volna a románok helyében - és a helyzet fokozásának rettenetes következményei lehetnek az egész határon túli magyarságra nézve. 
Magyar migránsok is megjelenhetnek errefelé, hiszen azt se gondolta volna senki, hogy nyolcmillió ukrán migráns terheli majd az Uniót, miért ne lehetne úgy egymillió magyar menekült is - mondjuk Erdélyből?
És ha ez a beteg szociopata azt hiszi, hogy valamelyik nagyhatalom kiáll majd a magyarokért, akkor erősen téved, ugyanis a kiállások is a politikáról szólnak a politika meg az érdekekről, mi meg nem sokat érünk a nemzetközi cserepiacon.
Katonailag meg egyenesen nem érünk semmit, és vehetünk ugyan még tizenkét tankot, ezen semmi nem fog változtatni.
Gazdaságilag nullák vagyunk, maximum összeszerelő üzemnek vagyunk jók, a szakember-gárdánk kiöregedett, a fiatalokat pedig a jelenlegi helyzetre készítik fel - már amelyik itthon marad, ugye.


Szóval, a mi Ártányunknak ideje lenne menni, ennek külpolitikai feltételei már adottak, már csak  belpolitikailag kellene kivenni a kezéből a kezdeményezést, de ez látszik a keményebb diónak. 
Az ország ugyanis tele van Orbán Viktorokkal.
Azért csak fel kellene már törni végre ezt a diót!

:O)))

 

POLGÁRMESTERSIRATÓ

Néha azért még engem is meg lehet lepni.

Kedves ismerősöm, aki a magyar liberalizmusnak nevezett ideológiai zűrzavar egyik szülőanyja, minap, mikor a Főpolgármesterről esett szó, úgy tűnt nem igazán érti, hogy mi bajom van nekem ezzel a derék emberrel.
Én meg már azt hittem, hogy a nyakigláb dalia egyszer és mindenkorra elásta magát az előválasztáson tanúsított jellemtelen árulásával, meg a pénzügyi mutyikkal, melyeknek nyilvánvaló résztvevője volt.
Erre tessék, kiderül, hogy a magyar ellenzék egy része továbbra is alkalmasnak találja arra, hogy egy ellenzéki összefogás közös jelöltje legyen a sorra kerülő önkormányzati választásokon.
Érdekes képet fest ez a magyar ellenzék mentális állapotáról, a demokráciához való viszonyáról.
Elfogadja-e közös jelöltnek a DK azt az embert, aki azért lépett vissza egy zűrzavaros ügynök javára, hogy nehogy a DK jelöltje nyerje az előválasztást - ez itt a kérdés.


És van pofájuk fel is tenni, mire is a DK elnöke szűz leánykákat megszégyenítő módon, lesütött szemmel, irulva-pirulva kerülgeti a kérdést, melyhez hasonlót talán a falu elhasznált durvája tehetne fel Jancsinak, ha nem rettegne az azonnali felképeléstől: Szép mozdonyszőke hercigem, megdugsz-é, ha alábbhagy a folyásom, melynek segedelmével szépenfejlett kankóddal ajándékoztalak meg minapjában?
Te demokrata vagy, a demokrata pedig esélyt ad, hiszen az Úr akár csodát is tehet és legközelebb megúszod a trippert.
Majd szifiliszt adok neked!
Kéred?
Nem is értem, ami azt illeti, - a történtek ismeretében az adekvát válasz az kellene legyen, hogy akkor lesz ebből a jellemtelen, sunyi trógerből közös jelölt, amikor majd  a DK elnökét Orbán Viktornak hívják.
Addig viszont keressen az ellenzék más jelöltet, aki érti, mi is az a demokrácia, mi az adott szó, mit jelent megállapodni politikai partnerekkel - olyat, akit nem lehet megvenni kilóra, mint a kacsát.


Ha legalább tehetséges lenne - de nem az.
Tipikus példája annak, mikor valaki alkalmatlan a nyakába akasztott feladatra, mert a lényeglátása nulla, az általa kitűzött célok egy igencsak szűk réteg kivételével senkinek sem kedveznek.
Periférikus csoportok lelkes támogatását tekinti a demokrácia csúcsának, miközben a lényegi változtatások érdekében semmit sem tesz.
Itt van mindjárt a kerékpárosok helyzete.
A főváros lakosságának elenyésző részét - talán százalékban ki sem fejezhető részét teszi ki azok száma, akik mindennapi közlekedésüket kerékpárral oldják meg.
Ők zömében rövid távot tesznek meg, jó időben, esőmentes napokon, a későtavaszi - koraőszi időszakban, ezt a távot tömegközlekedéssel is le tudják győzni az év kétharmadában, minden megrázkódtatás nélkül.
Van még a hivatásos használó is, aki pizza és egyéb kajafutár.
Ők nem kerékpárosok, hanem a vendéglátóipar alkalmazottai, a jelenlegi állapotok szerint egy kerékpárosra három jut belőlük. 
Az ember vagy sír az emberi hülyeség láttán, vagy halálra röhögi magát, mikor erre az egész idiótaságra a környezetvédelem cimkéjét nyalják , miközben az egész város fulladozik a dugókban füstölgő járművektől.
Ahogy a szennyezett vizű folyókban is tilos a fürdés, úgy - tüdőrák-veszély okán - a kipufogógázoktól dús levegőjű útvonalokon is be kellene tiltani a kerékpározást.
Hogy az analógia hiteles és teljes legyen, a szennyezett vízű folyókba még krokodilokat is kellene telepíteni, azoknál alig veszélyesebbek a kerékpárutat keresztező járművek...


Kerékpárút a vizibicikliknek, ugribugri a Pride kapcsán, lakógyűlés a Lánchíd kapcsán - csupa-csupa pótcselekvés periférikus csoportok és álproblémák megoldásának érdekében.
Közben a Nagykörút, a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, mely hajdan Budapest éke volt, ma úgy néz ki, mint a himnuszban a balsors, a  bulinegyed állandó feszültségek forrása, a hajdani jópofa Madách téri fák burjánzanak, az Üllői úti felüljáró lassan összeomlik, lehet fogadásokat kötni arra, hogy melyik omlik össze előbb, ez, vagy a főváros költségvetése.
A problémák nem megoldandó feladatok, hanem a különféle politikai és gazdaságicsoportok fegyverei egymás ellen, a néphülyítés jegyében.
Budapest máról-holnapra vergődik, ez a nyakigláb szerencsétlenség meg azon tipródik, hogy hogyan lehetne lezárni a Rakpartokat, de se alternatív észak-déli folyosó a gépkocsiknak, se ingyenes és biztonságos P+R parkoló sehol nincs.
A főváros továbbra is egy rosszul működő faluszövetség, a helyi kiskakasok kukorékolásainak békés terepe, a főváros meg olyan, mint pin@n a szőr, vagy van, vagy nincs, de ha van is, akkor is minek?
Ez persze jó Orbánnak, aki láthatólag remekül szórakozik, ahogy egyenként tépkedi ki az ellenzék reménységének végtagjait, mint oviban hajdan a legyek szárnyait, míg csak meg nem süketültek, és hiába tapsolt, már nem repültek el.
Karácsony is immáron inkább csak zümmög, és ha valaki jönne egy nagy  légycsapóval, nagy szívességet tenne az ellenzéknek - és talán még neki is.
Az a baj, hogy ma egyáltalán még vele kell foglalkozni, ahelyett, hogy egy olyan politikus kerülne előtérbe, aki tehetséges, felkészült és elkötelezett a fővárosi emberek érdekei mellett.
Akkor is, ha gyalog, akkor is, ha autóval járnak.


Ő pedig bús tekintettel felülhetne hű kerékpárja nyergébe és elkarikázhatna végre a bánatos naplementébe...


:O)))

KAZETTÁS BOMBÁK ILLÚZIÓKKAL

Hej, régi szép idők, amikor még ha kazettásról beszélt valaki, akkor nekünk a magnetofon jutott az eszünkbe, a technika korabeli vívmánya, mely kényelmesebbé tette a zenehallgatást.

Nem kellett szenvednünk az orsós magnók örökös szalagszakadásától, a leejtett orsókról letekeredő kilométernyi mágnesszalagtól, és ha a lejátszó feje véletlenül bekapta a szalagot, akkor egy ceruza segítségével pillanatok alatt ki tudtuk javítani a hibát - mehetett tovább a Rolling Stones, ínszakadásig.
A lejátszó is kisebb lett, vihettük magunkkal bárhova, túl kényes sem volt, és hát a hangminőség is elfogadható volt a korabeli mércével mérve.
Csupa pozitív dolog, erre most itt béb@szarintott a szentkuti búcsú, ha  a kazettás kifejezést halljuk, akkor egy bomba kell, hogy eszünkbe jusson.
Egy háborús húsdaráló, mely válogatás nélkül öl, katonát, civilt, neki mindegy.
Csak a halottaknak nem mindegy, de kit érdekel ez, mikor világpolitikai csetepatéról van szó?

Biden elnök, mikor testőrei kivezetgették a mosókonyhából, ahova a világ sorsát meghatározó beszéde után valamilyen rejtélyes okból betévedt a gardrobszekrényben tett rövid látogatása után, elhatározta, hogy kazettás lőszereket szállít az ukrán hadseregnek, merthogy abból van raktárkészlete, míg a normál lőszerből csak ímmel-ámmal.
És hát, mint tudjuk először a raktáron levő és szavatosságának határideje felé tartó lőszereket kell célszerűen felhasználni, értékükkel elszámolni a Kongresszus és a világ közvéleménye számára - lám, ilyen humánus az USA, milliárdokkal segíti az ukránok harcát az ő ellensége ellen - a bolondnak is megéri!
A kazettás lőszer - akár tüzérségi lőszerről, akár bomba vagy rakéta töltetéről van szó, a közvélekedés szerint embertelen, sokfelé be is tiltották, de hát az ilyesfajta tilalmakat (gyalogsági taposóaknák, speciális lőszerek, gázok, tudatmódosító vegyületek, stb...) a háborúzó felek nemigen szokták betartani.
A tetejébe a betiltásukról szóló egyezményt - bölcs előrelátással - a felek egyike se írta alá. így aztán alkalmazásuk törvényes és - mint megtudhattuk - az amerikaiak részéről még emberbarát és környezettudatos is, hiszen az amerikai kazettás lőszer  sokkal humánusabb, mint az orosz, mely nem elég, hogy válogatás nélkül öl, de még fel se robban rendesen, és oroszul szidja az ukránok durva anyját.
Aztán az elkerülhetetlenül bekövetkező győzelem után lehet majd Ihornak babrálni a a fel nem robban töltetek hatástalanításával.
Az akció reakciót szül, jönnek a termobarikus lövedékek, meg a fene tudja mi még, a harctéren vitézkedők katonának hiszik magukat, pedig csak szerencsétlen, kísérleti patkányok.
Közben Zelenszkíj szaladgál, mint pók a falon, fénykardokat, a Halálcsillagot és Orbán lováéval vetekedő vakmerőséget követel a NATO-tól, de az vonakodik, merthogy mikor Biden egyszer véletlenül ébren volt, akkor elmondta, hogy az maga lenne a harmadik világháború.
Ennek  bevezető fázisát most éppen még Európában vívják, de erősen esélyes, hogy a következő fázis alkalmából romba dőlnének Manhattan felhőkarcolói és elnyeli a tenger San Franciscot.
Kár lenne értük.

Úgy ötszáz napja tart a különleges katonai művelet, melyet mi - slendriánul - csak háborúnak szoktunk nevezni, és minden diadalmas kürtrikoltás ellenére Amerika szopóágra került.
A célját, hogy ellehetetlenítse az orosz gazdaságot és katonailag meggyengítse Oroszországot, nem sikerült elérnie, szankciók ide-oda, az orosz gazdaság él és virul.
Katonai téren Oroszország egyre erősebb, a hadiipar ontja a lőszert, a fegyvereket, az orosz hadsereg megtanulta az új technikákat, a kíberhadviselést, a drónok használatát.
Az orosz tüzérség hatékonyabb, mint valaha és a harc  zömében szerződéses katonák bevetésével folyik.
Az oroszok egyelőre beérik az annektált területek feletti uralom megszerzésével, de ez persze változhat, és nem valószínű, hogy az ukránok javára.
A rakétatechnika terén egyértelmű az orosz fölény, és egy kiélezett helyzetben az elsőcsapás mérő képesség a döntő.
Oroszország a világ egyik vezető atomhatalma és nem lenne jó kipróbálni, hogy első vagy második helyezett a tömegpusztító versenyben.
A harc egymáshoz szorította Oroszországot a kínaiakkal, és ez nem sok jóval kecsegtet az angolszászok számára.
Közben megkérdőjeleződött az amerikai dollár világuralma, a feltörekvő országok (BRICS) pedig rájöttek, hogy a világban komoly szavuk lehet.
Eközben az USA elérte, hogy Európa tőle vegye a palagázt, mely egy esetleges háborús eszkaláció esetén felettébb sebezhetővé teszi Európát, hiszen a hajón szállított gáz felettébb nagyot tud durranni...

Persze illúziók élnek, annak dacára, hogy csak Magyarország felé naponta tíz-tizenötezer ukrán hagyja el az országot.
Mi lesz, ha elfogy az ukrán katona?
Ki fog harcolni Amerikáért?
Igaz, megvan a megoldás: Zelenszkíjék bejelentették, hogy áttérnek a sorozott tömeghadseregről a szerződésesekből álló hivatásos hadseregre, - azokból kevesebb is elég.
Míg meg nem halnak.
Mi lesz Európával?
Itt áll majd egy vesztett konfliktus terhével, el kell majd számolni az értelmesebbje felé, hogy hova is szórta az Unió az adófizetők pénzét?
Nekünk meg   itt marad a nyakunkban az Ártány, aki majd veri a mellét két féltéglával, hogy lám, neki volt igaza!
Gigademokratáink pedig újabb malomkövet kapnak a nyakukba: a belpolitikai fiaskókon túl egy külpolitikai is terheli majd őket.
Minket, mert mi engedtük meg - sőt szítottuk - a ruszofóbiát, beszálltunk a gyűlölködési versenybe és a népet hülyének nyilvánítva nyilvánvaló valótlanságokkal etettük.
Vezető politikusaink szégyellhetik magukat, a vakegér hozzájuk képest sasszemű.
A helyzet egyre nehezebb lesz, az életszínvonal se nő, a gazdaság állapota se javul mostanság, nem lesz orvos, nem lesz tanár, nem lesz erőmű, nem lesz ipar, viszont bejegyzett nemzetiség lesz a szkíta.
Én meg majd rovásírással ráflexelem a járókeretem lábára, hogy még egy ilyen ostoba ország nincs a világon!

:O)))

NA, EZ ITT A GOND, NEM A ZSOLDOS

Más a valódi dráma, nem a búspofájú condottiere huszonnégyórás királysága.
A megbízója ellen forduló zsoldosvezér eltűnt a pályáról, hátrahagyva maga után egy sor konteót és még több megválaszolhatatlan kérdést,.
Mégis, a helyzet az évszázados tapasztalatok alapján úgy néz ki, hogy zsoldosvezérek jönnek-mennek, viszont randapofájú hadaik élni akarnak.
Márpedig ők nem nagyon értenek máshoz, mint a hadakozáshoz, és az árufeltöltői pozícióval kiérdemelhető bér inkább csak a magyar pedagógusnak vonzó, egy zsoldos pénzt szeretne keresni, ha már a bőrét viszi vásárra.
Így aztán a Wagner zsoldosai vissza fognak térni a frontra, kisebb kontingensük esetleg elmegy Maliba, ahol éppen igény van olyan  békefenntartókra, akik beszélik a helyi hadurak nyelvét és mondanivalójukat alá is tudják támasztani ezzel-azzal.
A front pedig húzódhat Bahmut alatt, de húzódhat Kijev-külsőn is, ez utóbbi kisorosz város még közelebb is van a fehérorosz határhoz - sáfrányos is a gondolattól Zelenszkíj kevlár bugyogója.

Az igazi gond az, hogy a világ megbolondult, olyan mozgások indultak el, mint hajdan a népvándorlás.
A folyamatok átmeneti végét tán csak évszázadok múltán fogja az emberiség megérni, ha megéri egyáltalán és valamilyen csoda folytán elkerüli az atomháborút.
Ami most tapasztalható, az csak a nyitány, melyet az ukrán szimfonikusokkal játszatnak el a világhatalmak.
A mű kissé hosszabbra sikeredett, mint szerzői tervezték, eleinte csak vonósnégyesre akarták komponálni, de mára igény támadt a teljes zenekarra, üstdobokkal, rézfúvósokkal.
Amerika mellényúlt, alábecsülte Oroszország erejét, és ezzel lehetőséget nyitott Kínának, hogy ő is írjon egy-két tételt a partitúrába.  
Ez persze cirkusszal jár a világ minden táján.
Európa, mely oly kellemesen barátságos és csendes volt felfordult, Franciaországban zavargások vannak, Koszovóban szerb szomszédaink maradék pozícióikat akarják megvédeni, Németország fegyverkezni akar, és van német politikus, aki német csapatokat akar állomásoztatni Litvániában.
Oroszország ráébredt, hogy Kubához ősi barátság fűzi. de állítólag Kína is érdeklődik a szigetország iránt, hadd örüljenek az amerikaiak.

Oda a legendás svájci semlegesség, lassan érdemesebb lesz valamelyik karibi adóparadicsomban bankolnia Nagyurunknak, mint Svájcban, de legalább nem kell hülye ürügyekkel kolbászolnia arrafelé.
A lengyelek - jó szokásuk szerint - nagyhatalommá szeretnének válni, majd pofára esnek most is.
Mi, magyarok meg zavartabban viselkedünk, mint az ominózus vasorrú bába a mágneses viharban.
A nép egyszerű gyermeke a francia események hírére boldogan migránsozgat, jóllehet a francia társadalom etnikai és vallási összetételét  leginkább gyarmatosító múltjának köszönheti, de a bimbózó magyar vallási fundamentalizmust nemigen akarja észrevenni.
Viszont nemzetiségként akarja elismertetni a szkítákat néhány félbolond - vagy tán egészen az
Magyarember vadul diktátorozza Putyint, miközben virtigli kis  diktatúrában él és kussol, pedig és az orra elől lopják el a maradék országot - dédunokái jövőjét is beleértve..
A nemek országa lettünk, ne legyen vízerőmű, ne legyen gázerőmű, szélerőmű, szénerőmű meg kiváltképp ne legyen, atom pedig aztán még véletlenül se, mert az maga a bomba.
Ne gyártsunk akkumulátort, mert az az ördögtől való és a várható jövő technológiája,
Ne gyártsunk semmit, de persze - mint ősi katonanemzet, mely vereségeiben mutatott kiemelkedőt -  fegyvert  gyárthatunk, mert azokat majd nem ártatlan asszonyok és gyerekek meggyilkolására fogják használni, a magyar aknavető rózsákat szór az ellenre, mire az megigazul és belép a NATO-ba, vagy kisnyúl.
Végre elértük, hogy a zsidók ne igyák el előlünk a drága ivóvizet, most megvédtük a kínai akkugyárossoktól is, igaz, arzénmentesítésre ( nem stadion az...) még nem futotta az elmúlt évtizedekben, így aztán elégedetten törölhetjük meg a szájunk szélét egy pohár víz után: ez a méreg, nem a ciánkáli!


A legszörnyűbb az, hogy világszinten sem állunk jobban, dél-észak ellen, kelet- nyugat ellen, a szerencsétlen átlagembert naponta ijesztgetik, veszélyes a vírus, a város, a klíma, az Etna, az etnikum, a stroncium, veszélyes minden.
Átlagember szorong, vagy beledugja a fejét a homokba, és megpróbál úgy élni a világban, mintha nem lenne holnap.
A szomorú az, hogy ez nem is olyan elképzelhetetlen...
Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan, mondja a bölcs tanács, de már ezt is elfelejtette az emberiség, mely mire eljutott odáig, hogy meg tudná oldani szinte valamennyi problémáját, addigra ki akarja irtani magát.
Talán majd a mesterséges intelligencia...
De lehet az is csóválja majd a fejét, mint Gazsi, mikor a purdé beleesett a pöcegödörbe: Megmosdassuk, vagy csináljunk újat?
Lehet, elindult már a Föld felé a Szíriuszról az űrhajó...

:O)))

PUCCS-FUCCS

A séf elsózta a főztjét.
Prigozsin átmenetileg megúszta, de ez nem a végleges állapot.
Még fizetni fog azért, hogy pocsék taktikai érzékkel akkor szúrta a húsvillát Oroszország hátsójába, amikor az éppen az óriási ukrán támadást helyettesítő akciók elhárításával van elfoglalva.
Akkor, amikor a NATO légiereje az izmait iparkodik mutogatni Európa egén, akkor amikor dől a pénz Ukrajnába.
És dől a leselejtezett hadianyag és a szavlejárt lőszer, helyet teremtve a nyugati hadiiparnak új megrendelésekre anélkül, hogy a  megsemmisítés giga-költségeit vállalnia kellene.
Akkor, amikor az orosz hadsereg nagyszabású átalakítása és átfegyverzése folyik, amikor speciális helyzetéből adódólag Oroszország nem tud valódi háborút vívni, mert ha azt vívna, akkor Kijev éppen olyan lenne, mint Bahmut - vagy még olyanabb.
Hübrisznek nevezik   azt a kórt, mely megtámadta Prigozsint, ez az értelmező szótár szerint gőgöt, kevélységet, elbizakodottságot és önteltséget jelent, ez a betegség általában halálos szokott lenni.
Nem a zsoldosvezér az első a történelemben, aki rosszul mérte fel helyzetét, nem is ő az utolsó, de egy rossz helyzetértékelésből csak rossz döntésekre lehet jutni, - ez történt most is.
Moszkva ellen menni Oroszországban?
Nevetséges, emellett Nagy Péter már remek példát adott a sztrelec-lázadás kapcsán, hogy mi  a vége az ilyesminek.
Az orosz sas kétfejű, de az Orosz Birodalom mindig egyfejű volt, az is maradt a mai napig és az is marad még párszáz évig.

A jelenlegi egy fej nagyon okos és türelmes, nem kapkod, nem csapkod, megvárja azt az időpontot, mely számára kedvez.
Prigozsin ott tévedett, hogy valakinek képzelte magát, jóllehet ez a típus arrafelé nem tartós árú, némelyik megy a kukába, némelyik kiesik az ablakon, némelyiknek - rengeteg pénzért - adnak valamit.
Ilyen volt Hodorkovszkíj, és ilyen most Prigozsin is.
Ja, és hogy mit kaptak?
Hát egérutat, legalábbis átmenetileg.
Ha valaki azt hiszi, hogy Lukasenka önálló kezdeményezése a száműzött befogadása, hát az keresse fel orvosát, gyógyszerészét.

Putyin ameddig kellett - Bahmut elfoglalásáig - eltűrte a felbátorodott szolga nagypofájúskodását, eltűrte, hogy kikezdte a szent Orosz Hadsereg tekintélyét - aztán kényszerhelyzetbe hozta. 
A zsoldosvezérnek néhány napon belül a Vörös téren, katonazenekari kísérettel kellett volna megcsókolnia Sojgu hadügyminiszter magasztos seggét, majd kicsit oboáznia Geraszímov tábornok hangszerén, vagy vége serege - és az ő pályafutásának is.
Nem volt elég alázatos, elvitte a tehetetlen düh, meg is kapta, amit megérdemelt.
Zsoldosai pedig most megtanulják, hogy a Jóisten a Kremlben lakik, van tizenkét dublőre, kilencféle halálos betegsége és minimálisan is hatodszor támad fel halottaiból - Krisztus Urunk a kanyarban sincs hozzá képest.
Putyin erre a lehetőségre is felkészült, mint ahogy felkészült az Ukrajna elleni támadásra is, anélkül, hogy ellenfelei akadályozni tudták volna.


Merthogy a szájkarate kevés ebben a világpolitikai helyzetben.
Oroszország nem roppant össze a nyugati szankciók hatása alatt, gazdasága erősebb, mint valaha, mert még részben sincs kiszolgáltatva nyugati partnereinek.
Az orosz nép Putyin mögött áll, az ukrán vezetést neonácinak tartja - nem kevés joggal, az Ukrajnában élő és jogaiktól folyamatosan megfosztott oroszok védelmezését és befogadását elkerülhetetlennek, a Fekete tengeren való orosz jelenlétet törvényszerűnek tartja.
Hogy aztán mit fantáziálnak Oroszország ellenfelei a Birodalom  széteséséről és eljelentéktelenedéséről, az azt orosz elnököt hidegen hagyja, mint tevét a menüett.
Katonailag erős, képességei jelenleg meghaladják ellenfelei képességeit, gazdasága stabil, az ország gazdag és a nép elfogadja a jelenlegi helyzetet.
Ne tévesszen meg senkit Navalníj-típusú bohócok időnkénti feltünése, az orosz nép éppen úgy viszonyul az angolszász modellhez, mint Józsi bácsi a bivalybürgözdi Négygolyó Nagyvendéglő söntésében: Persze, szeressük aztat, Viktor is megmonta!

Oroszország száztíz hivatalos dollármilliárdosa pedig addig békében ül a fenekén, ameddig az üzlete működik, márpedig most, hogy a nyugatiak elhúztak a pályáról, nagyon is működni kezd.
Aki meg nem üldögél békében a fenekén, azt megkérik, hogy kukucskáljon ki az ablakon, nézzen erősen nyugat felé, és kapaszkodjon erősen.
Még mielőtt valaki nekilátna elmondani, hogy mekkora szemétláda vagyok, hogy ezt helyeslem, elmondom: nem helyeslem, de kit érdekel ez?
Ez a realitás, és ha a realitások helyett álmainkban hiszünk, úgy járhatunk, mint Prigozsin, akinek azt hiszem mára erősen lecsökkent irigyei száma.
Oroszország ellenfelei reménykedve vártak, reményeik ismét kútba estek.
Putyin pedig az összes dublőrével együtt túlélte ezt is, az orosz hadsereg sem omlott össze a Wagner hiányától - és mint tudjuk, ami nem pusztít el, az erősebbé tesz... 
Az élet megy tovább - már azoknak, akik a harcban el nem esnek, szegények.
Vége lehetne már...

:O)))

THE DAY AFTER

Ahogy mondani szokás: azt már tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem tudjuk, hogy addig mi lesz?
Kicsit bővíteném a dolgot: annál már csak azt tudjuk kevésbé, hogy utána mi lesz?
Merthogy eljön a nap, mikor az utolsó ukrán katona is eldobja a fegyverét és megpróbál hazaballagni.
Innen a dolgok kezdenek kockázatosra fordulni.
Főként, ha a lengyeleknek eszükbe jut elvtársi-baráti segítséget nyújtani az akkor már Varsóban székelő ukrán emigráns kormánynak, és bevonulnak az ősi lengyel városba Lwowba, mert akkor indulhat a harc az ukrán nacionalisták  és a lengyelek között is.
Arrafelé mindenki lő majd mindenkire, persze csak egy nagy egyetértésben lebonyolított közös pogrom után, még ha nem is dúskál a terület - történelmi okok folytán - zsidókban, de aki keres - talál..
Az oroszok kivárják majd a csetepaté végét  - megnyúlt utánpótlási vonalak, csapatok pihentetése, stb. - ebben már van praxisuk Varsó óta, aztán még pár év partizánharc az erdők mélyén, majd jön Vologya bácsi, a csősz és hazazavar mindenkit. 

Addigra persze Lengyelország - szokás szerint - egy kellemetlen furunkulus lesz Európa fenekén, mely alkalmas lesz eljátszani azt a szerepet, melybe belebuktak Bandera hívei, végtére is Pilsudski is van olyan jó hívónév.
A lengyelek egyébként is már megszokták a vesztett csatákat, már csak az lesz a kérdés, ki fogja helytartóként irányítani a Varsói Hercegséget addig, míg el nem nyeri ismét az Oroszország Visztula menti határterülete címet...
Addigra persze elemeire esik az Unió is, az Egyesült Királyság is és a sok kis államocska (Bajorország, Poroszország, Szászország, Korzikai Királyság, Baszk Köztársaság,stb. stb...)  remek eledel lesz a nagyhatalmak (USA, Oroszország, Kína, India, Brazília, Nigéria) számára. 
Biden nagyapó utódja reménytelen küzdelmet fog folytatni a hazai latino nyomulással szemben, Mexikó visszaköveteli Texast, az oroszok Alaszkát, Kanada francia és angol részre bomlik, Ázsia elindul Afrika felé, Afrika Európa felé, Kína Szibéria felé, Románia a Tisza felé, Hunnia a megsemmisülés felé.
Mindenki haragszik mindenkire, mindenki hun, vizigót, longobárd őseire hivatkozva próbálja megalapozni területi és gazdasági követeléseit, indul az új népvándorlás, melynek során egy Hitler nevű szakértő által kidolgozott módszerrel teremtenek életteret maguknak a rátermettebbek. 
Az országúton egy felturbózott Trabanttal Mad Max rohan megmenteni az emberiséget.

A háttérben persze ott a háttérhatalom, a Rothschildok, Bill Gates, Mészáros Lőrinc, de hiába a pénz, a bolondok házában se lehet Krügerranddal  szavazatot vásárolni, ha egyszer a lakóknak többet ér a kényszerzubbonyra varrt tépőzár pántja...
Nem irigylem az unokáinkat.
Arra, hogy menet közben megjöjjön az emberiség esze, kevés az esély, az évezredek során kiderült, hogy a bonobók konfliktuskezelési módszerei ezerszer értelmesebbek, mint a homo sapiens örök arcoskodása, és akkor a delfinekről még szó sem esett.
Mindenesetre reménykedjünk abban, hogy akkortájt is lesznek még adatbankok, melyekben feljegyzik majd, hogy volt egyszer egy Magyarország, melynek lakói segítettek poroszkálni az emberiségnek a kihalás felé vezető rögös úton...


De lehet, hogy csak pesszimista vagyok...

:O)))

TELHETETLEN SZAREVŐK

Magyarember olyan, mint a béka, melyet ezelőtt tizenhárom évvel beledobtak egy fazék langyos vízbe, aztán alágyújtottak és lassan főzni kezdték, ő meg nemigen vette észre, hogy már puhára főtt.
Szakácsai mostanában húsvillával vizsgálgatják, hogy megfelelő-e már a minősége, merthogy kevés dolog finomabb a főtt marhánál, készül hát a tafelspitz magyar módra.
A nép kicsit sziszeg, mikor a villa hegye a seggébe szúr, de aztán fegyelmezetten összeszorítja a száját - nemhiába porosz az oktatási modell errefelé évszázadok óta - ne szólj szám, nem fáj fejem.
Szóval, nem furcsa már sem a fosztogatás a csóringerek rovására, sem az osztogatás a Család és hűbéresei számára.
Kell neked csóringer családi pótlék? - lófax neked!
Kell neked Sajátláb egy-két frissen felújított és berendezett kastély? - nesze bakker, élvezd!

Megszoktuk már, hogy a legszegényebbektől harácsol a hatalom, de most, hogy az Unió beintett pénzügyileg (mondjuk az is megérne egy misét, hogy miért éppen most, de ne akarjunk mi mindent érteni, legyen elég, hogy a legdemokratikusabb rendszer szavatolja a felülmúlhatatlan kapitalista elvek érvényrejuttatását...), szegény az eklézsia, Orbán maga harangozna, de lassan már harangkötélre se telik, így aztán meg kell fogni a pénzt és le kell hajolni azért a pár milliócskáért is, melyet nem is oly rég otthagytak, mint absniclit a húséges vazallusoknak.
Nyilvánvaló hát, hogy meg kellett szüntetni a katasztrófavédelmi dolgozók (leánykori nevükön tűzoltók) biztosításait.
Ha majd valamelyik visszamegy a lángoló házba a nagymamádért és bennég, hát nanehogymár dőzsöljőn a gyereke a gigantikus kártérítési pénzekből, amit a biztosítók gavallér módon fizetni szoktak.
Szóval, ez azért már valóban a legalja, hogy nőne köröm Legfőbb Hadurunk bánatos pöcsén, egyszer őt kellene beküldeni az omladozó tető alá a lángok közé, de szépen is sercegne!
Félreértés ne essék, a rtűzoltó a hétköznapokban alaki foglalkozásokon vesz részt, meg a szert (tűzoltóautó, butuska) subickolja, igazán irigylésreméltó - egészen addig az egyetlen alkalomig, melyet sors jelöl ki számára, mikor oda kell mennie bátran, ahonnan mindenki más hanyatt-homlok elmenekül.
Az összeg költségvetési szinten nevetséges és valamivel kevesebb, mint amennyibe Székelybambán az új református imaház &műfüves pálya felépítésének támogatása kerül, de hát a jó gazda arról ismerszik meg, hogy képes fontossági sorrendet állítani.
A Jóisten mindenek felett, Magyarország mindenek előtt, a tűzoltó meg örüljön, hogy nem vödörrel kell szaladgálnia és szirénázhat.

Szóval, be vannak ezek csinálva rendesen, mert az ő szubkultúrájukban akkor mutogatja leginkább az izmait valaki, amikor fél, márpedig itt most a bész@rás esete forog fenn.
Talán ezért sértegetik egyszerre  a társadalom valamennyi rétegét, a nyugdíjasokat, a pedagógusokat, az egészségügy igavonóit, a katonákat, rendőröket és most a katasztrófavédelmieket is, pedig ők tisztességesen látják el feladatukat, hiszen a katasztrófa, amit Orbán rendszerének hívunk, mikor  éppen nem jut eszünkbe a maffia kifejezés - él és virul.
A fiúk szépen, ütemesen csomagolnak, készülnek arra, hogy kis átmeneti időre a hatalom látható rekvizitumait kiengedjék a kezükből, de a gazdasági hatalmat azért nem adják, sőt, mindenféle trükkökkel körülbástyázzák, megerősítik.

Megerősítik a magán-tőkealapok jogi garanciáit, alapítványba visznek mindent, ami érték, minden pozíciót, melyben állami pénzek felett lehet rendelkezni az ő vazallusaik tartanak megszállva.
A demokrácia Magyarországon halott, és ma már kicsit büdösödik is, de persze semmi ok az izgalomra, a demokrácia tendencia-jelleggel érvényesül, ha az emberiség életben marad, felénk is lesz egyszer ilyen! Ezért hát csináljatok gyerekeket, hogy azok gyermekeinek gyermekei megérjék, gyermekeik gyermekeinek unokái meg élvezhessék is, ha a szép új világban engedélyezi majd számukra egy barátságos chip.

Szóval, tört fényű tekinttettel előre, a bizonytalan jövőbe!

Ps: ma tüntetnek a pedagógusok.
Ott kellene mellettük állni járókereteikkel-botjaikkal a nyuggereknek, fehér köpenyben az egészségügy páriáinak,az egyenruhásoknak, a legutóbbi bankrablás (lakossági kamatadó) áldozatainak, a háttérben pedig csendesen szirénázhatnának a tűzoltók.
Nincsenek illúzióim...

:O)))