2014. március 30., vasárnap

NAGYGYŰLÉS UTÁN, VÁLASZTÁS ELŐTT

Ott voltunk az Operánál, sokan, bizakodó hangulatban, zengett az Orbántakaroggy, a technika remek volt, a hangosítás hosszú ideje a legjobb, mindent tisztán lehetett érteni, amit a szónokok elmondtak.
Sütött a nap, mindenki tudta, hogy az övéi között van, kellemes volt az idő, ilyen körülmények között könnyebb elképzelni, megelőlegezni, elhinni a közelgő sikert, mint szélviharban,-  nem volt ez egy rossz döntés.

A tömeg felett drón repült, kicsike volt – magyar drón – de üzemelt megbízhatóan, a fene se tudja, ki ült a vevőkészüléke előtt, ki irányította, ki figyelt meg kit, de üzletileg biztosan megérte a dolog, hiszen demonstrálni lehetett vele, hogy működőképes szerkezetről van szó, használható lesz akkor is majd, mikor felszabadítjuk Amerikát!
A szokásos számháború persze most sem maradhatott el, a műsorvezető boldogan jelentette be, hogy a tömeg túlnyúlik az Oktogonon, már több mint ötvenezren vagyunk – hát mit mondjak, nem egy Rákay Philip, a helyében nem jelentkeznék felvételre a Fidesznél.
Amúgy fene tudja, hányan lehettünk, de rengetegen voltunk, az Operaháznál alig lehetett előrehaladni a tömegben, a tehetséges műsorvezető meg még külön kérte is, hogy tömörüljön a nép a színpad előtt, hadd tömörüljenek a hátsó sorok is.
Mindennek dacára a tömeg nagy maradt, lehet, esetleg gőzkalapáccsal kellett volna próbálkozni, akkor kisebbet mutat.

A szónokokra sem lehetett panasz, Kónya, majd Gyurcsány kezdte a sort, szokásához híven remek beszédet mondott, remekül alapozott a többi szónoknak, kik rendre felülmúlták önmagukat.
Természetesen azért senki sem hazudtolta meg önmagát, Fodor Gábor beszéde olyan hosszú volt, mint ő maga, Szabó Tímea korának megfelelően a popkoncertek világából koppintotta a stílust, éppen csak a „Kezeket a magasba” felszólítást mellőzte el, lehet arra számított, hogy az majd Orbán?

Beszédében két dolog zavart.
Ha valaki russzofób, hát az ő magánügye, de egy kormányra készülő politikus fogja vissza magát, ha arról a nagyhatalomról beszél, amelyik azt a gázcsapot kezeli, melyen az ebédünket főzzük.
Másrészt meg – nem tudom kinek a felhatalmazásával – amnesztiát adott Orbánnak, mondván, hogy a kormányrúd kivételével mindent – beleértve az arany vécékefét is – megtarthat.
Szerintem ez hiba lenne, hiszen ilyen alapon ki kellene üríteni a börtönöket.
Ha Orbán lopott – márpedig lopott – akkor meg kell büntetni a bűncselekmények elkövetésekor hatályos magyar törvények szerint, és nem kell nagyvonalúskodni, mert az bátorítást ad az összes gyenge jellemű politikusnak a jövőre nézve, márpedig egy évszázadban egy maffia éppen elég, nem kell kedvet csinálni senkinek a Keresztapa-szerephez.
Szóval a tizenöt év mellé kijár a teljes vagyonelkobzás is, beleértve mindazt a vagyont, melyet politikai szereplése során összeharácsolt, legyen akár a Méltóságos Asszony tulajdonában, akár a felcsúti gázszerelő nevén – még így is marad elég valahol Polinéziában…
Szóval a mi pénztárcánkra ne nagyvonalúskodjon senki.
Amúgy persze sikere volt a csinos, fiatal nőnek, és hát én is értem, hogy minden pénzt megérne ennek a magyar Cipollának a világgáküldése.

Bajnai Gordon remek beszédet mondott, azt hiszem, önmagához képest ő fejlődött legtöbbet minden tekintetben.
Könnyen meglehet, hogy az ország sokat nyert azon, hogy politikai pályája elején irgalmatlan nyakonveréseket kapott mindenfelől.
A megpróbáltatások - úgy tűnik – technokratából politikussá érlelték, nemmellesleg menet közben megtanult beszélni is, és ha nem maga írja a beszédeit, akkor az elismerés a beszédíróinak is kijár.
Beszédében arra kérte a jelenlevőket, hogy legyenek "szemei és fülei azoknak, akik nem jöttek el", de mások "lábai nem lehetnek, nem mehetnek el mások helyett szavazni."
"Van remény, ha a kormányváltást akarók elmennek szavazni” – mondta, és ebben igaza is van, kérdés, hogy eljut-e a mondanivalója ezekhez az emberekhez, és ha eljut, akkor elgondolkodnak-e rajta.
Hát tegyünk róla, hogy eljussanak a gondolatai azokhoz, akiket buzdítani akart.

Mesterházy Attila beszéde is jó volt, habár ő is fegyverletételt emlegetett az oroszok előtt, pedig itt már mindenkinek elege van a sok háborús hasonlatból, az örök küzdelmekből meg a harcimarcikból.
Paks üzlet az oroszoknak és üzlet Orbánnak.
Putyin nem nyomott pisztolyt Orbán fejéhez, hogy vagy az agyveleje kerül a szerződésre, vagy az aláírása, Orbán meg csak a Közgép érdekeit képviselte, mert az valamiért előbbrevaló, mint az ország érdeke.
Nem Putyinra kell haragudni azért, mert az orosz érdekeket képviseli, neki ez a dolga.
Ha jön valaki, akit meg lehet venni kilóra, mint a libacombot, akkor hülye lenne, ha nem venné meg – főleg, ha bagóért adják.
Ezzel együtt Mesterházy felnőni látszott a feladathoz, talán ma már nem kellene mindenáron az oldottság és lazaság benyomását kelteni, ma már mindenki elhiszi talán, hogy tud ilyen is lenni.

Most megint rajtunk a sor, mert a politikusok tarthatnak fórumokat, de a dolgokat baráti körben, vagy a szomszédokkal, ismerősökkel együtt szoktuk mérlegelni, tegyük hát most is így.
És legfőképpen mondjuk el ezerszer, minden lehetséges fórumon, amit Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője mondott el a rendezvény első szónokaként a megjelenteknek: „Aki otthon marad, az Orbánra szavaz, aki a Jobbikra szavaz, az a Fideszt támogató farkasra szavaz, aki a mutyipártokra szavaz, az a Fideszt támogató, báránybőrbe bújt farkasokra szavaz.”
Bátran mondhatjuk, mert ez az igazság.

Hát csak optimistán, lelkesen, hatékonyan, már csak öt nap, és a hatodikon bevéshetjük a jelet a szavazólapra.
Az "X" jelen esetben bibliai jelentéssel is bírni fog: „Mene, mene tekel ufarszin!” – megmérettél és könnyűnek találtattál!
Nagyon könnyűnek…
:O)))

2014. március 29., szombat

BESZÉLŐ SZERSZÁMOK

Miután délelőtt késsel támadtak egy szocialista aktivistára délután nekilódult a beszélő szerszámok Békemenete, hogy megtekinthesse az Úrfelmutatást.
Az Úr meg is jelent annak rendje és módja szerint az ő régi dicsőségének színterén, és elmondta az ő négyszáz busszal érkező népének a szokásos léleköblögető dumáját, majd bejelentette, hogy további négy évig szeretné még boldogítani az országot.


Maga az ötlet is remek, hiszen akkor lenne csak itt dínom-dánom, meg magnum áldomás, még a kutyák is feketekávét innának!
Mindenesetre azt ismét láthattuk, hogy van az országnak egy elég nagy szelete, mely úgy vágyik a szolgaságra, mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik.
Én ugyan elképesztőnek tartom, és valahogy nehezen tudom elképzelni magamról, hogy ülök otthon a konyhaasztalnál és a gyerek gombfestékét hazafias célra fordítva pingálom a táblát: „A legnagyobb hungarikum: Orbán Viktor
”,
de be kell látnom, szegényes fantáziával rendelkezem, hiszen ilyen ember létezik, kívülről úgy néz ki, mint mi, de valahogy mégis másképpen van összerakva.

Mint a számítógép-ház, minden megvan benne, amitől egy számítógép számítógép, csak a RAM kevés, emiatt egyetlen korszerű program sem futtatható rajta, ellenben a külseje matyómintával van kipingálva és bekapcsolásakor a Windows 3.0 a „Honvéd áll a Hargitán” dallamára indul.
Ja, - és egybites…


Tulajdonképpen szép rendezvény volt, optimista, de mértéktartó – úgy látszik a 2002-es Nagy Szívást jól megjegyezte a Vezér.
„A csillagok jól állnak és szépen vannak elrendezve, de az esélyesség még nem győzelem. Nincs olyan esély, amit ne lehetne eljátszani."
Majd jött a hatalmas ovációt kiváltó mondat: "Egy a tábor, egy a zászló, csak a Fidesz."


A csillagokat évek óta rendezgetik, hát hogyne lennének szépen elrendezve, a tábor meg persze nem egy, hiszen a csorda ketté van osztva, vannak a magyar tarkák – ez a Fidesz, és vannak a magyar szürkemarhák, ez a Jobbik, de a széleken azért van némi keveredés, és adott esetben majd egybe is lehet terelni mindet.
Viktor nem finnyás, ha valaki pragmatikus maffiózó, hát ő aztán az.
Már várom, mikor fedezi fel magában a civilt, egy percig nem éreznék meglepődést miatta.


Nagyon kíváncsi vagyok a holnapi napra, amikor a Kormányváltók mutatják meg magukat az Operánál.
A mai rendezvénynek nem volt túl nagy tétje, legfeljebb Orbán szorongását oldani volt hivatott, ő ezekre az emberekre biztosan építhet, őket kell mindenáron megtartania, ezt a célt jól szolgálta a rendezvény.
A holnapi rendezvény tétje nagyobb.


Holnap meg kellene mutatni, hogy az erővel erő áll szemben.
Nem könnyű feladat, hozzávetőleg olyan a mostani szituáció, mint amikor egy egyetemista K-1-es versenyző áll szemben egy kocsmai hőbörgővel, míg az első ütésváltás le nem zajlik, addig az esélyek latolgatásánál a rosszküllemű büdöstalpú áll jobban – hát reméljük, hogy a látszat csal.


Mindenesetre, ha vonzani szeretnénk a bizonytalanokat, akkor nem lehet teszetoszáskodni, nem lehet finnyáskodni és fel kellene adni az „ezek mind egyformák, el se megyek szavazni” hazug elvét.
Elsősorban azért, mert ezek nem mind egyformák, másrészt meg azért, mert ha ezt a hazug tolvaj szociopatát nem kergetjük el, akkor itt valóban mindenkinek egyformának kell majd lennie, én meg nem szeretem sem a vastapsot, sem a csasztuskákat.
Úgyhogy, aki nem jön szavazni ellene, annak tudnia kell, hogy rá szavaz, tudnia kell, hogy magának köszönheti, amit majd kap (nem libacomb lesz, az biztos…) – ne kelljen soha megtapasztalnia.


Holnap pedig ott kell lennünk az Opera előtt, és ha már ott vagyunk, hát lehet kedveseket üzenni a hatalomnak, hisz olyan szépen hangzana a Tolvajok! a Maffia! meg a Diktátor!, esetleg a Gyilkosok! kedveskedés - százezer torokból.


Hogy nem gyilkosok?
Dehogynem, hiszen ki tudja, miért kellett meghalnia Welsz Tamásnak, de ha ő véletlenül természetes halállal halt 
is, ezek akkor is meggyilkolták már a gyermekeink jövőjét, azokat, akiktől elvették a rokkantsági nyugdíjat és azokat, akiket földönfutóvá tettek Járai kamatpolitikájával meg az általuk bevezetett devizahitelekkel.
Nem csak bárddal lehet gyilkolni, lehet embereket anyagilag is ellehetetleníteni, lehet ölni az állandó szorongást okozó életkörülményekkel, a létbizonytalansággal - igen hatékonyan.

Orbán egyeduralomra tör, nagyrészt már meg is valósította.
Alkotmányos kötelességünk fellépni ellene, el kell zavarni a diktátort, erre hozzávetőleg ez az utolsó alkotmányos lehetőség, ha most erre képtelenek vagyunk, akkor itt előbb-utóbb vér fog folyni.
Nem mi leszünk azok, akik kiontják, hanem saját felbőszített radikálisai, végtére is nem lehet minden létében sértett jobboldalinak személyre szóló stadiont építeni.


Ezek ellen kell holnap tüntetnünk, hogy lássák, nem csinálhatnak azt velünk, amit akarnak.
Találkozzunk hát holnap az Opera előtt, legyünk ott mindahányan együtt, egymásért, a gyermekeinkért, a hazánkért!

:O)))


2014. március 28., péntek

BIZTONSÁGI KOCKÁZAT

Orbán két hónapja mást sem csinál, csak avat és átad.
Ha kész van valami, ha nincs, mindegy - csak azt a látszatot lehessen kelteni, mintha alkotott volna valamit a nevével fémjelzett rablóbanda, de nehezen megy, jaj, de nehezen!
Merthogy a nincset lehet feltupírozni, el nem készült Ybl-bazárt átadni, tervezett víztározó alapkövét lerakni, de attól a semmi még semmi marad, habár a fidesz-zombik olyanok, mint a japánok – tudnak üres csészéből is teát inni…


De azért erőlködik a hatalom, most például bérbe vette a Seuso kincs felét, dupla áron, mint amennyiért tíz évvel ezelőtt tulajdont szerezhetett volna Magyarország a teljes kincsen.
Most egy vagyonért családi ezüstnek minősítette Viktor a tárgyakat, melyeket homályos magyarázatokkal úgy konferált fel szeretett népének, mintha mostantól a mienk lenne, pedighát dehogy.
Csak a kifizetett horribilis pénzösszeg a valós a történetben, meg, hogy bemutathatjuk a nagyközönségnek, de a tulajdonjog nem a mienk, Orbán csak bérbe vette, mint egy esküvői étkészletet.


Családinak sem mondhatnám a zömmel aranyozott ezüstöt, hiszen vagy ezernégyszáz évesek a tárgyak, amikor a mi családunk még valahol Levédiában tojózta a turult, errefelé meg még véletlenül sem járt.
Családi ez az ezüst csak úgy lehet, hogy az Orbán-család szerzett rajta tulajdonjogot, de ennek most nem szükséges kiderülni, ráérnek ezt megtudni majd az utódaink is, úgy száz év múlva, nem kenyérre kell ez a Kedves Vezetőnek.


Ellenben annak nagyon örülhetünk, hogy a Seuso-kincsek nem kistányérokból állnak, így nem férnek be a Vezér zakózsebébe az eddig begyűjtött ezüst kiskanalak mellé, ezek szép, hetven-nyolcvan centis tálak, de szép is lesz ezekből enni a töltöttkáposztát a koronázáson!
Hogy ez kinek volt éppen most fontos, azt senki sem tudhatja.
Még ha rovásírással beléjük lenne vésve a legenda, mely szerint a tulajdonos Seuso felajánlotta a tálakat a lovai kései utódait majdan megtermékenyítő inszeminátor utódainak, különös tekintettel arra a kis köpcösre, de nem, - még az sem.


Nem kétséges, szép dolog az országhoz kötődő műkincsek gyűjtése, de még szebb dolog, ha az országban a gyerekek nem éheznek, meg az öregek nem fagynak meg telente.
Még akkor is, ha a Mi Boldogságunk már annyira kikupálódott, hogy műgyűjtő lett, ami kis lépés ugyan az emberiségnek, de nagy lépés annak, aki aranyat csak a státus-szimbólum koronákon láthatott hajdan, a rokoni fogakon.
Ha idehozzák kiállítani ezeket a kincseket, hát lehet, elvisznek az unokák megnézni, de hogy engem nem tesz boldoggá az a tudat, hogy az új múzeumi negyed felépítéséig ott eszi ezeket a tárgyakat a fene valamelyik raktárban, az biztos.
Mint ahogy az is, hogy a tízmillió magyar közül kilencmillió ötszázezernek kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy egy hajdani germán törzsfőnök lakodalmi nászajándékát nézegesse, tálat meg a magyar leginkább akkor szeret nézegetni, ha libacombok vannak benne.


Ma viszont felavatták a négyes metrót is,.
Ha stílusosak szerettek volna lenni, hát Lévai Anikónak kellett volna hozzávágni egy üveg házifőzésű pálinkát a motorkocsihoz vagy a férjéhez, de stílus híján, szűkkörű ünnepség keretében csak egymást dicsérgették a résztvevő potentátok, a Vezér meg Tarlós.
Utóbbi jól példázza, hogy mivé silányodik, és hogyan bunkósodik el egy jobb sorsra érdemes műszaki szakember, ha belemerítik a hatalomba.
A project rendszereket és évtizedeket ívelt át, vagy huszonnégy év alatt épült meg a hét és fél kilométer, melynek a dupláját az oroszok anno az államadósság fejében építették volna meg, két-három év alatt a múlt század kilencvenes éveinek elején.
Nem kellett, tovariscsi konyec, az államadósság ellentételezése magánzsebekbe vándorolt, a terv meg terv maradt, majd a derék vidéki gyerekek luxusberuházásnak minősítették, leállították, a szocik újraindították, a suttyók megfelezték a vonalat, majd most felavatták, mint saját dicsőségük emlékművét.


Demszky nem volt ott – ez ugyan bunkóság, de ez nem rázott meg, megszokott mostanság - de hogy a Beszari kitiltatta az avatásról azokat a szakembereket, akik a vonalat építették, ez azért durva.
Az előzetes tervek szerint az új metróvonal kivitelezésében részvevő műszaki és pénzügyi szakemberek is részt vettek volna a hivatalos átadáson.
Alig órákkal a hivatalos ceremónia előtt - biztonsági kockázatra hivatkozva - kitiltották őket – írja a portfolio.hu.


Ami azt illeti, lehet, megmerényelték volna a Kedves vezetőt, mikor beült az automata szerelvény vezetőfülkéjébe, ahol boldogan berregett és kattogott, mint hajdan kiskorában a trágyahordó talicskában – már csak ezért is megérte megépíteni a vonalat.
Ez azért lehangoló, ezt a paranoiás pszichopatát ültetni a magyar miniszterelnök székébe, nagy szégyen lenne.
Ez az ember fél a néptől, retteg a magyaroktól.
Gondolom, az viselhette meg, hogy a metró-szerelvény fölött nem repülhet harci helikopter, így aztán a mérgezett denevérek bármikor támadást intézhetnek felséges személye ellen.


Gondoljátok ezt végig – aztán szavazzatok…

:O)))

2014. március 27., csütörtök

A HANGMÉRNÖK

Az utolsóelőtti (az utolsót Viktornak hívják…) magyar polihisztor elhunyta után derült csak ki, hogy voltak rejtett képességei is.
A Népszabadság információi szerint Welsz Tamás ugyanis hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amely az MSZP megbízásából 2006 nyarán rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét.

Csodálatos ez a mi világunk, a létező világok legjobbika, melyben olyan dolgok esnek meg rendszeresen, hogy ha könyvben olvasná, akkor Alice Csodaországban hívhatná a csodadoktort a nyuszi barlangjába, mert az irigységtől ágynak esne.
Nekem már szegény megboldogult Rózsa Flores pályaíve is csípte a szemem, az én ízlésemnek jobban megfelelt volna, ha annak vége a Szegedi Fegyházban következik be végelgyengülés következtében, de úgy látszik, ebben az országban az ilyesmi illúzió.

Nálunk az ország mai vezetői Rejtőn nevelkedtek - tetszett nekik, csak a humorát nem értették - a szakirodalom pedig Mattyasovszky Hód – sorozata volt, melyet katonakorukban az őrszobán olvastak rongyosra, imígyen képezve magukat titkosszolgálati szakértővé.
Így aztán, amikor bejuthattak a cukorkásboltba, azonnal rávetették magukat a fincsire és kinevezték magukat titkosszolgálati hozzáértőnek, lecserélve a szakembereket a saját, náluk cseppet sem okosabb embereire és a pszichiátriai kihívásokkal küzdő Fat Bond vezetésével módszeresen szétverték a titkosszolgálatokat.

Persze ehhez kellett az is, hogy politikai ellenfeleik valamiféle idióta bűntudatot érezzenek azért, mert Rákosi hatvan évvel ezelőtt kivégeztetett néhány kommunistát, ezért aztán nem mertek határozottan fellépni a szervezet feletti irányítás átvétele ellen, beletörődtek, hogy a titkosszolgálat minden volt, csak titkos nem, és abba is, hogy a politikai ellenfél előbb tudott a szolgálatok belső ügyeiről, mint a kinevezett vezető.
A nemzetvédelmi szolgálatokból egy rakás trágya lett, a szakértelem – kívülnézetből megítélve – nullára redukálódott, belülről nézve még rettenetesebb lehet a kép.

Bátran bele lehet gondolni – elképzelhető az, hogy - mondjuk - az FBI vezetőjére rááll egy magán-titkosszolgálat, és politikusoknak jelent arról, hogy a célszemély hova utazott szolgálati ügyekben?
Vagy az, hogy kikérik például Bill Gates véleményét arról, hogy mit lépjenek Sarah Palin választási előkészületei ügyében, keressenek-e rá valami terhelőt?
Nálunk az ilyesmi nemcsak, hogy elképzelhető, hanem lassan már kötelező is lesz, hiszen a szocialista kormányok titkosszolgálatait irányító vezetők, a felügyeletüket ellátó miniszter ellen bűnvádi eljárásokat indítottak, az állami titkosszolgálati vezetőre dolgozó magán titkosszolgálatnak az állam kártérítést fizetett, a világ meg rajtunk röhög.

Az angol titkosszolgálat vezetőjét nagyon sokáig nem ismerhette senki, nálunk meg úgy hurcolják meg a titkosszolgálati vezetőket, mint a Tescóban lopáson kapott hajléktalanokat.
A magyar hírszerzés és elhárítás hajdan a szakmában sikeres és eredményes volt, ma szerintem nincs a világon senki, aki nekik vagy velük akarna dolgozni, márpedig ez a munka leginkább a legegyszerűbb információcserén alapul, ehhez viszont bizalom kell, merthogy ez egy kiemelten balesetveszélyes szakma.
Bizalomról mostanság beszélni is illúzió, amit meg tudni lehet, az leginkább egy rossz bohózatra emlékeztet, már évek óta.

Amikor a megfigyelési ügyben éppen bizonyítékot kreáló ügynök magára gyújtotta saját Trabantját, vagy amikor a bizonyítékot vásárló, Fideszhez szegődött volt műveleti igazgató lebukott, hát csak sírni lehetett.
Aztán amikor a bajszos mákgubó megsértődött, mert elzárták a szolgálatokhoz vezető információs csatornáit, azon meg röhögni, egészen addig, míg ki nem derült, hogy ebben az országban bosszút lehet állni azért, mert valaki a rá vonatkozó szabályok szerint akar dolgozni.
Ma már még ennél is beljebb vagyunk, ma úgy hullanak a hatalomra veszélyes népek, mint libák az égről a körvadászaton, a hatalom összevissza beszél és hazudozik, közben meg érdekes dolgok derülnek ki. 

Ilyen például ez az őszödi ügy is, melyet ma éppen a szocialista párt egyik szóvivő-menyecskéje tagadott – hogy kinek az információja vagy utasítása alapján, az nem tudható.
Pedig ha ott volt a keverőpult közelében Welsz, akkor erősen gyanítani lehet, hogy ott volt a magyar titkosszolgálat is, ha ott volt a kazetta környékén Rózsa Flores, akkor ott volt a magyar titkosszolgálat is, csak azt nem lehet pontosan tudni, hogy kitől kapták az utasításokat.
Mint ahogy azt sem lehet tudni, hogy a Rendőrség melyik szervezeti egysége szállította az elhunyt polihisztort - kinek a parancsára, milyen utasítással indították útba őket.

Mindenesetre a választás után újjá kellene szervezni az egész magyar titkosszolgálatot, mert egy vagyonba kerül a fenntartása, de az eredményessége nulla, én pedig nem akarok arra pénzt költeni, hogy legyenek olyanok, akik segítenek a szocialistákat bekenni szarral.
Az a nagy baj, hogy sem a köztisztviselők, sem a közszolgálati munkatársak számára nem teremti meg a hatalom a feltételeket ahhoz, hogy ne kelljen nekik pártérdekeket szolgálniuk, hanem megengedhessék maguknak azt a luxust, hogy a hazájukat szolgálják, bármilyen hatalom regnál is éppen.

Ha ez így megy tovább, akkor előfordulhat, hogy egy szocialista választási győzelem után Hende bombáztatni fogja a Jókai utcát…
Szánalmas egy ország lettünk, szánalmas politikai szereplőkkel – sok lehet a rovásunkon, ha ilyet érdemeltünk…
:O)))

2014. március 25., kedd

PuPu ORSZÁGA

Az a baj, hogy elkötelezett vagyok.
Nem egy adott párt mellett, nem egy tételes eszmerendszer mellett, hanem egy álom mellett, melyet magamnak álmodtam meg arról, hogy milyen életet szeretnék magamnak, a leszármazottaimnak, a barátaimnak és politikai ellenfeleimnek, az országnak.
Nem egy túlcizellált álom ez, nincs sehol sziklaszilárd pontokba szedve, inkább olyan, mint egy impresszionista festmény, hagy teret a fantáziának, az ötleteknek.


Nem csak a hozzám hasonlóan gondolkodóknak kell, hogy helyük legyen benne, nekem arra is szükségem lenne, hogy a nettó nácik és nyilasok kivételével minden épkézláb ember jól érezze magát az általam kitalált országban, ahol a nép soha nem elégedetten, de mindig nyugodt boldogságban élhet.


Az én álmom egy olyan ország, ahol mikor megszületik a kisbaba, még saját anyja sem tudja megmondani róla, hogy mire viszi.
Merthogy a lehetősége megvan arra, hogy sokra vigye, értve ezen az adottságaihoz mérten megfelelő munkakört, az anyagi jólétet, mely persze nem határtalan, de ahhoz elég, hogy ki tudja elégíteni normálisnak mondható igényeit, át tudja lépni a társadalmi pozíciójából fakadó korlátokat.


Az én álomországomban a társadalom az utolsó kis cigánypurdét is a tenyerén hordozza, megkapja mindazt élelemben, gondoskodásban, szeretetben, ami ahhoz kell, hogy testileg és mentálisan egészséges felnőtté válhasson, hogy legalább be tudjon nevezni a társadalmi versenybe.
Mert az én országomban pedagógusok nem azok lesznek, akiket már sehova máshova nem vettek fel, hanem azok, akik emberileg is alkalmasak erre a nagyon szép, de kicsit sem könnyű pályára, és akiket a társadalom igen jól megfizet, mert mindenki tudja, hogy nagyrészt az ő munkájukon múlik a jövő.


Az én országomban a pályakezdők három évig adó és közterhektől mentes állásokban szerezhetnék meg a szükséges szakmai tapasztalatokat választott foglalkozásukban, hivatásukban.
Álomországomban a munkavállaló a napi munkaideje végén elejti a kalapácsot, a ceruzát, hazaballag és a családjával, a barátaival foglalkozik, egyetlen idióta workaholic főnök sem tudja arra bírni, hogy fizetés nélkül túlórázzon, mert mögöttük ott áll az erős szakszervezet, mely nem foglalkozik politikai szarkeveréssel, de egyetlen tagja miatt megállít akár egy iparágat is, ha annak jogos érdekeit sérelem éri.
Az én szakszervezeteim funkcionáriusait nem a cégük fizeti, nem attól kapják az irodájukat,  hanem a szakszervezeti tagságtól, mert az én munkásom, tisztviselőm, sőt, még a műkörmös takarítónője is megérti, hogy egymagában gyenge, de a többiekkel együtt ő az ország ura, és az érdekvédelmet szervezni legalább annyira kell érteni, mint neki a saját munkáját.


A munkáltatók, a vállalkozók és a befektetők tisztes profit ellenében végezhetik felelősségteljes és kockázatos munkájukat, a közmunkákat pedig szigorú felügyelet, ellenőrzés és elszámoltatás mellett, átlátható módon végezhetnék.
Aki közpénzből lop, mutyizgat, annak irány a gánti dolomit mintabánya, melyben ha enni akarnak, akkor úgy dolgoznak a közpénzek lenyúlói, mint a gép – ettől mintabánya.
A brigádvezetőt Orbán Viktornak hívják, már hetvenhét éves, de a kőtörő kalapácsot neki is forgatnia kell, ha enni akar.


Az én országom világos és mindenkire érvényes törvények alapján munkálkodik, semmi visszamenőleges törvénykezés, semmi aktuális magánérdek megjelenítése, mert az ország érdeke érdekes módon egybeesik állampolgárainak érdekeivel.
Az általam képzelt világban is létezik a mutyi, a gazdasági bűnözés, csak éppen nem éri meg, mert a rendőrség és az adóhatóság jólképzett és tisztességesen megfizetett tagjai úgyis felderítik a törvénysértést, és a büntetés szinte elkerülhetetlen.


Ha valaki nyugdíjba megy, akkor az évek során felhalmozott megtakarításából tisztességesen megél, életszínvonala nem zuhan meredeken, hanem úgy tudja folytatni az életét, mintha szabadságot vett volna ki.
Nem kell kuporgatnia, nem kell a kuka mélyére merülni az ennivalóért, a csirkefarhátat pedig a kutyájának veszi.

Az egészségügyi ellátás jár neki, csakúgy, mint az aktív dolgozónak, mert az egészségügy színvonala az ország büszkesége, ésszerűen szervezett rendszer, mely nem a pazarló koldust testesíti meg, hanem a jó gazda gondosságával gazdálkodik a nemkevés rábízott pénzzel.


Természetesen ez a képzelt ország parlamentáris demokrácia lenne, melyben a Parlament csak egyéni képviselőkből állna, de kétkamarás lenne, a felsőházban ott ülnének az egyházak képviselői éppúgy, mint a szakszervezetek, a kamarák és a munkáltatók képviselői, akik mindahányan odafigyelnének arra, hogy a nagyon egyértelmű, nagyon szűkszavú és az állam működésének alapelveit pontosan rögzítő Alkotmány rendelkezései megkerülhetetlenek legyenek.

  
Tudom, a libacombot nem elég elképzelni, a pörkölthöz pénz is kell.
De az én államom merne kicsi lenni, nem akarna mindenbe belepofázni, nem akarná megmondani és ellenőrizni, hogy Jóska milyen pozícióban teszi magáévá Julcsát, a én államom a közigazgatást helyben oldaná meg, a megyéket meg a járásokat világgá zavarná, lecsökkentené az államigazgatási háttérintézmények számát, majdhogynem a nullára.
Lengyel László még ma is haragszik ugyan a Pénzügykutató hajdani felszámolása miatt, pedig lehet, ha intézete megmarad az állami vízfejen fülnek, akkor rá már a kutya sem emlékezne… 


Az én államom nem építene stadionokat, de támogatná az iskolai sportot, minden szinten, és oda adná a legtöbbet, ahova magántőke nemigen fog érkezni.
Lennének tornatermek, iskolai futsalok, öltözők, edzők, ezerféle sport, hogy az is sportolhasson, aki nem szereti a sípcsontját összerugdaltatni.


Az én országomban mindenki adózna, nem sokat, keveset, de kikerülhetetlenül.
Ennek az országnak a vezetője nem babrálna az árakkal, hogy amit odaad rezsicsökkentésnek, azt visszavegye tranzakciós illeték formájában, nem trükközne, mert nem akarná hülyíteni a választót.
Nem lennének vissza nem térítendő támogatások, nem építhetne az ország leggazdagabb embere állami támogatással zenélő istállót légkondicionálással akkor, mikor telente emberek százai fagynak meg.


A bíróságok „várólistái” rövidek és nyilvánosak lennének, az ügyészség munkájáért a kormányfő felelne - büntetőjogilag is, természetesen korrekt törvényi feltételek megfogalmazása után.


És az én országom színvak lenne, amelyben erőszakot hirdető, vagy akárcsak kilátásba helyező szervezeteknek nem lenne helye, aki pedig ezt hirdeti, mehetne Gántra kopácsolni, mert ebben az országban többé nem lenne helye az emberek szembeállításának, legyen az zsidó, sváb, cigány vagy piréz, itt mindenkinek egyforma jogai és kötelességei lennének – nem csak formálisan, hanem a valóságban is - és mindenki bemehetne a diszkóba...


Amiért meg ezt ideírtam, az azért van, mert lassan vége a kampánynak, és nagy hiány van jövőképben, tervekben, elképzelésekben, - egyszerű gondolatokban, egyszerű szavakban, mert a nép nem rejtvényeket akar fejteni, nem narratívákat emészteni, hanem gondolatokat hallani, melyeket ért és amelyekkel azonosulni tud.
Orbán nem akar vitatkozni, sem a múltról, sem a jövőről, amit meg is értek, hiszen amit csinálni akar, azt nem mondhatja el, mert a kutya sem szavazna utána rá, az ígéretei beváltását se szeretné, ha számon kérnék rajta, inkább sunnyog és számolja a napokat.


De ettől mi még elmondhatnánk a saját megvalósítható álmainkat, nemde?

 :O)))

2014. március 24., hétfő

RISZÁLOM ÚGYIS, ÚGYIS

Csak nem Madagaszkáron, pedig ott legalább Benyovszky grófra lehetett volna hivatkozni, hanem Szaúd-Arábiában, ebben a fundamentalista arab államban, ahol nincs alkotmány, a jogrendet pedig a Saria testesíti meg a  maga szelíd előírásaival, például a tolvaj kezeinek levágásával.
A Saría alapján hozott ítéletek szerint halál jár nemi erőszakért, hit-elhagyásért, fegyveres rablásért, drogkereskedelemért, boszorkányságért, és persze gyilkosságért is.

Felettébb aggódom is szeretett miniszterelnökünkért, nehogy véletlenül valaki ott arabnak nézze, mert ha dicső tolvajlásairól tudomást szerez valamelyik uléma, hát úgy lecsapkodnak róla minden kilógó alkatrészt, hogy a végén olyan lesz, mint egy farnehéz tojás.
Merthogy a mi Szeretett Vezetőnk éppen arrafelé építi a kapcsolatokat, hogy amikor majd az arab világ megindul Európa felé, hát ne legyen szűk keresztmetszet az arabvezető, ha már a muszkavezetői státusz a Krím kapcsán most veszélybe is került.
Mert a vezető az mindig vezető marad, így aztán szeretett vezetőnk számára is gondoskodni kell vezetnivalóról minden eshetőségre tekintettel.

Vannak persze rosszindulatú híresztelések, melyek szerint a mi vezetőnk csak félvezető, de ettől el kell határolódnunk, a történelmi személyiség akkor is nagy, ha kicsi!
A célország ugyan kicsit nagyobb, mint Magyarország, kb. úgy a hússzorosa, de kit érdekel, sívó homok az egész, egy nagy sivatag - kanyarba nincs a Hortobágyhoz vagy a keceli aranyháromszöghöz képest!
Lakosai meg csak háromszor annyian vannak, mint mi, márpedig a magyar baka egy szál puskával is különb, mint a sok koszos arab azzal az ezer harckocsijával!
Ha meg igazak a híresztelések, hogy Centrális Erőterünk vissza akarja állítani a sorozott hadsereget, hát akkor ez a szerencsétlen Abdulláh bin Abd al-Azíz Ál Szaúd király kösse fel jól a burnuszát, nehogy a fejveszett menekülés közben belegabalyodjon a lába!

Persze az kicsit árnyalja a képet, hogy az ország egy olajtengeren úszik, a pénzükkel nemigen tudnak mit kezdeni, a lakosság valamilyen érthetetlen okból nem akarja szétverni az országot és esze ágában sincs szabadságot követelni, mást meg nemigen kell követelnie, merthogy amúgy ezen kívül mindenük megvan.
Na, jó, nincs rovásírásuk és Orbán Viktor is a mienk!

Viktort a kétnapos útra több mint száz üzletember kísérte el, akik hárommilliárd dollár értékben kínálnak befektetési lehetőségeket az arab partnereknek.
Érdekes lenne erről látni egy részletes kimutatást, - ki mit kínálgat buzgón, vagy csak kirándult egyet?
Jómagam csak támogatni tudom az arab tőke bevonását hazánk felvirágoztatásába, már látom lelki szemeimmel, hogy a szaúdi tőke beszáll a Balaton vízének sótalanításába, esetleg meghonosítjuk hazánkban a tevét, habár arrafelé az esztétikailag alacsonyabb szinten álló dromedárokat favorizálják.
Viszont hamarabb hozzászoknánk a látványukhoz, hiszen Lázár János úgy alkatilag, mint arcberendezkedését tekintve igen közel áll a dromedárhoz.

Emellett az ország lassan-lassan úgyis minden tekintetben egyre hasonlatosabb lesz egy sivataghoz, a virágzó magyar mezőgazdaság nem túl sokára leginkább csak királydinnye termelésére lesz alkalmas, az új magyar földesurak nagy hozzáértése folytán.
De ne legyünk elégedetlenek, hiszen a tiszta és egészséges ivóvíz is nagy kincs, nagy kár, hogy az ország lassan már abból is importra szorul.
Ami még megmaradt, azt esetleg exportálhatjuk, persze előtte porrá kell alakítanunk a könnyebb szállíthatóság kedvéért, mindenki kap egy kanállal a libacombbal dúsított piláf mellé.

Van ország persze, amelyik a színarany csaptelepeket szállít, és idén elkészül egy nagysebességű vasútvonal (Haramain HSR) is spanyol, francia, szaúd-arábiai beruházásban, pályával, biztosítóberendezéssel, áramellátással, felsővezetékkel, járművekkel.
Ahogy én a tehetséges fideszes gazdasági vezetést ismerem, nem kétséges, hogy disznózsírt és kolbászt fogunk felajánlani, továbbá a felkészült magyar bölléreket, szalonnát és disznósajtot, továbbá pálinkát.
És a kulturális kapcsolatok fejlesztésének jegyében lefordítjuk arabra az Egri csillagokat.

Büszke vezérünket egyébként Szaúd-Arábia helyiértékén kezeli, tárgyalópartnere a második miniszterelnök-helyettes, de csak a tárgyalások protokolláris részében, egyébként a beduinsátor portása beszélget a buta gyaurral.
Hogy miért kell neki ennyit utazni szegénynek azért, hogy szóba elegyedjen vele valaki, azt jól tudjuk, mint ahogy az is sokatmondó volt, hogy legutóbbi megbeszélését Angela Merkellel egy hotelfolyosó kanyarulatában, még az NDK időkből megmentett ülőgarnitúrán folytatta, - még szerencse, hogy nem kellett órákig azon ücsörögnie, öt percet meg guggolva is ki lehet bírni…
Marokkó, Szaúd-Arábia, Azerbajdzsán, csupa-csupa elsőrendű diplomáciai célország.
A kommunista elnyomás sötét évtizedeiben azért ennél előrébb tartottunk, ennyire még soha nem mentünk le kutyába, ennél szégyellnivalóbb vezetőnk Rákosi óta még nem volt.

Nem lehetne Szaúd-Arábiában felejteni?

:O))).

2014. március 22., szombat

POFON A DEMOKRÁCIÁNAK

Hogy pofon volt-e, nem tudom, lehet, hogy inkább egy balegyenes, vagy egy paraszt-lengő, ki tudja?
Tán maga Menczer Erzsébet sem, hiszen nem egy Miló Viktória, hogy szakszerűen intézze el ellenfeleit, ő – valószínűleg – csak lelkes amatőrként kezdte el püfölni politikai ellenfelét, aki egy kampány-kitelepülés alkalmával túl sok helyett vett el a térből és hangosan bömböltette a zenét.
Ott, ahol ő akarta betölteni a teret és ő akarta bömböltetni a zenét, merthogy ott és akkor ő maga volt a FIDESZ, és azt tudnunk kell, hogy csak a FIDESZ!

Nem mondom, Menczer Erzsébet idegei mostanában rojtosabbak lehetnek, mint a Jóska gatyaszára, mert a hálátlan világ nem veszi figyelembe, hogy mennyit tett ő a közösségért, hanem helyette felemlegetik a gyermeke élettársának kiutalt önkormányzati lakást.
Ez súlyos méltánytalanság, hiszen szolgálataiért igényt tarthatott volna akár százötven hektár jó zsíros földre vagy egy szesz-koncesszió ígéretére is, de ő példásan szerény volt.

Idegesítőek ezek a komcsik, kétségtelen, már négy éve folyik pedig a nevelésük, de még mindig nem tanulták meg, hogy hol a helyük.
Pedig nem olyan bonyolult dolog ez, hiszen csak a pofát kell befogni, lehajtott fejjel félreállni, nem belebámulni a potentát pofájába, hiszen az agresszív nézés hamar kiváltja az adekvát reakciót: mit bámulsz köcsög?
Kell a politikához egy kis egészséges agresszivitás, hiszen maga a példakép sem piskóta.
Mikor például hajdan a kollégiumban, mint szarvasbika az ünőért megvívott, csak úgy repültek a székek meg a pofonok, de ez sem csoda, hiszen az érvelés otthon megszokott módja nem az érvek, hanem Viktorka fejének ütköztetése volt Győző bácsi dolomit-öklével.

Tulajdonképpen olyan érdekes ez: a baloldal tanult a múltból, a jobboldal egy félmondatnyit sem.
Baloldalról a szélsőségektől irtózik mindenki, még azok a baloldaliak is, akik amúgy nem kedvelik a liberalizmus eszméit, viszolyognak az erőszaktól, míg jobboldalról az erőszak új kultusza virágzik ki éppen.
Az erő és az erőszak egy tőről fakadnak, aki felfújja magát, az szeretné, ha mások is elismernék erejéből származó fölényét.
Ebből a szép elképzelésből táplálkozik a Gárda, a kidobóember, a jobboldali tüntető március 15.-én, és a Fidesz egyaránt.

Természetesen a dolog nem maradhat ennyiben, hiszen hová is lesz a világ, ha egy mezei talpas ellenzéki egy piaci vita során – merthogy az óbudai piac előtt volt a kitelepülés – visszaszájalhat az uralkodó személyes képviselőjének?
Így aztán, ahelyett, hogy odament volna az elgyepált DK aktivistához aki egyébként teljesen kilátástalanul, de előírásszerűen feljelentette őt, és elnézést kért volna, inkább vissza-feljelentette áldozatát, mondván: a Gyurcsány-párt "felháborító hazugságai miatt a bíróságon fog felelni!"

Viktorka már gyermekkorában is csak az erőt tisztelte és sokat azóta sem változott.
Ő a politikát is erőművészeti mutatványnak fogja fel, neki nem politikai elképzelései vannak, hanem legyőzendő ellenségei, akiket - ha módja van rá - meg kell ölni, már politikailag, természetesen.
De az is lehet, hogy néha a politikai megoldás kevésnek mutatkozik - ki tudja erről mit gondol?
Cselekedetei tanúsága szerint ehhez minden eszközt igénybe lehet venni, fenyegetéstől az anyagi ellehetetlenítésig, hazugságtól a nyálas demagógiáig, erőszaktól az Isten se tudja meddig, mert ezen az úton csak elindulni nehéz, aztán egy idő után megszűnik a gátlás.
Ha ellenzékben van, akkor az utcai erőszak a favorit, lángbaborítani a fővárost, ha kell, az országot, ráküldeni a nyálcsorgató vénasszonyokat a politikai ellenségre, a futball-huligánokat a rendőrökre, a szolgalelkű képviselői csürhét a parlamentarizmusra.

Hatalmon meg – miként Rákosi elvtárs, a nagy szellemi előd mondotta volt – határ a csillagos ég.
Nincs párbeszéd csak perbeszéd, nincs egyeztetés csak döntés, nincs mérés, csak vágás, és az ellenzék csak savanyú pofákat vághat.
A sült libából még a csontok is csak a saját kutyáknak járnak, a többiek meg dögöljenek meg mind.
Akinek meg nem tetszik, az tegyen ellene, ha tud, de vigyázzon nagyon, mert a hatalom nem azért tartja a erőszakszervezeteit, hogy ne legyenek erőszakosak, nem azért fizeti meg a csicskásait, hogy ne támogassák, és ha menetközben elcsattan egy-két pofon, hát majd jönnek az ügyvédek, oszt jónapot.

Vannak, akik erről azt hiszik, hogy ez az erő és a határozottság, ők sajnos nem gondolnak arra, hogy a pofon holnap az ő arcukon csattanhat, hiszen hogy fontosak-e, vagy eldobhatók, azt kizárólag a hűbéri lánc fölöttük álló tagja dönti el.
A korlátlan hatalom vége a hatalmaskodás, mely úgy terjed végig a társadalmon, mint hullámok a pocsolyába dobott féltégla nyomán - mindenki áldozattá válik előbb-utóbb.

Az erőszak persze erőszakot szül – lehet, nem idén, lehet két év vagy tizenkét év múlva, de ahogy a Rákosi rendszer kiszolgálói lógtak hajdan a körúti fákon, úgy lóghatnak még Orbán vazallusai is.
Persze ezt a Vezér már csak a Karib-tenger egy pálmafás szigetén nézi majd a CNN műsorában, mert ő már ezt megengedheti majd magának.
Ezt kellene végiggondolniuk kritikátlan támogatóinak.
Van még rá két hetük…
:O)))

2014. március 21., péntek

JÉGCSÁKÁNY

Már az is jellemző, hogy senki nem hisz a természetes halál lehetőségében, mindenki a hatalomra gyanakszik, miután Welsz Tamást egy rendőrségi gépkocsiban érte a halál.
Ha infarktusa vagy agyvérzése volt szegénynek, akkor meghalhatott volna előbb vagy később is fél órával, ez igazán csak a sors lutrija, de az Úr úgy rendelkezett, hogy haljon meg a rendőrautóban, teret nyitva ezzel mindenféle szépencizellált összeesküvés-elméleteknek.

Tovább rontott a helyzeten az a minapi eset, mikor meghalt egy Komáromi András nevű üzletember, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa.
Ő volt a jogtulajdonosa cége legfontosabb termékének, az EMIR-nek.
Ez az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását.
Soha nem akarta eladni - sőt, de aztán tettek neki egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett visszautasítani.
Hogy aztán Lázár János mondta-e neki, hogy vagy az aláírása kerül a szerződésre, vagy az agyveleje, ezt nem lehet pontosan tudni, de az tény, hogy a jogokat eladta, majd másnap váratlanul elhunyt.


Mondhatjuk, az események szerencsétlen egybeesése, nyilváníthatjuk az előadott teóriákat hülyeségnek, tehetünk bármit – lényegtelen, ami itt lényeges, hogy mit hisz a választó erről az ügyről a választás előtt bő két héttel.
A választó meg olyan fajta, aki természetesen mindig az elképzelhető legrosszabb verziónak ad hitelt.


A kormányzat számára a legrosszabb verzió ebben az esetben pedig az, hogy Welsz Tamás új dokumentumokat akart átadni a nyomozati szerveknek, csak ezúttal nem az MSZP, hanem a Fidesz politikusairól, ezért érte ez a sajnálatos egészségügyi esemény a rendőrautóban.
Hogy miért kellett a vállalkozót rendőrségi autóval vinni – taxiztatták vagy előállították? – isten se tudja, mert az ügyészség hallgat, mint a csuka. 

A halálesetet állítólag az V. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja – miért éppen az? – holott ha rendőri intézkedés közben érte a halál, akkor ez az ügyészség feladata lenne…- szóval a hatóságok maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy a zűrzavar fokozódjon.

Hogy a rendőrautóban, vagy menet közben bárhol mi is történt, az megint az éji homályba vész.
Mindenesetre annakidején az öregkatonák úgy tanították az újoncokat, hogy kiabáld, hogy állj vagy lövök, lődd le fiam a támadódat, aztán lőj egyet a levegőbe is,- majd az ügyész kiválogatja, hogy melyik volt a figyelmeztető lövés…
Szerintem ez volt az a pont, mikor a Fidesz agytrösztje igennagyon megbánta, amit tett, leginkább mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett, mert az ügy hihetetlenül kellemetlen lehet számukra.


Ha ez egy olyan szituációban történik, mikor az ellenzék egy felkészült és egységes propaganda-csapattal rendelkezik, akkor most annyi a Fidesznek, de még így is, hogy tutira számíthatnak arra, hogy a kormányváltók majd magukra húzzák a balhét, még így is veszélyes a dolog, hiszen a nép – minden reményük dacára nem tökhülye mind egy szálig.
Ilyenkor előjönnek azért a régi szép emlékek, Földi László dicsőséges szerepéről a megfigyelési ügyben, a lelőtt zsoké ügyében a bűnjelként szereplő pisztolyt összefogdosó, és ezzel bűnjelként alkalmatlanná tevő Pintérről, az olajmaffiózókról, magas beosztású rendőrtisztek által aktatáskában hurcolt olajpénzekről, bizonyos Wartburgok csomagtartójáról, az irodájában megöngyilkolt, a szervezett bűnözés ellen harcoló rendőrtisztről.
A kútbadobott Nógrádi maffiózóról, Vancsik Zoltán képviselő rejtélyes haláláról, Orbán haverja, a bűnöző Sepsi által gyűlölt kiskunhalasi rendőrkapitány eltávolításáról, akit mellesleg a televízió-székház ostroma idején Budapesti rendőrfőkapitányként szolgáló Gergényi Péter tett lapátra, hogy most bíróság előtt áll, az ne tévesszen meg senkit.


Ahogy ment előre a világ, egyre durvábbak lettek a módszerek, egyre kevésbé féltek a különféle ügyek kitervelői, ma meg már egyáltalán nem félnek.
Érdekes, de ezekben a gyanús és zavaros ügyekben szocialista politikusok érintettsége nemigen mutatható ki, hacsak áldozatként nem.
Mindenesetre azt mindenki tudja, hogy mennyire gátlástalan Orbán és bandája, így hát – miután az ominózus páncélszekrényben találtak biankó – kitöltetlen - útleveleket is – senkinek nem kell meglepődnie, ha egyszercsak felbukkan egy turista nálunk, egy hófehér színesbőrű (a fehér is szín, nemde?), Bissau-Guineai útlevéllel, nagy orral, hóna alatt egy bombával - lárifári.
A volt pénzügyminiszter szerint sincs még vége a botránynak, merthogy Veres Jánost is megvádolták hamis útlevél birtoklásával.
Igaz, nem nála találták, hanem – állítólag - az Interpol által körözött Welsz Tamás házában, egy páncélszekrényben, ami nagyon életszerű, de talán még életszerűbb lenne az ügyészségen elhelyezett páncélszekrényben őrizni a titkot a bűnelkövetőknek, nem kellene annyit sétafikálni, ha az arra illetékes titkosszolgálati munkatárs ki akar tölteni egyet-egyet.


Hát éppen itt tartunk, úgy félúton a pöcegödör alja felé, és ha egyáltalán ki akarunk még mászni belőle valaha is, akkor ezt a maffiát el kell zavarni.
Jobban járunk, ha most tesszük, mert most még nem fog vér folyni, de ha ez így megy tovább, akkor bizony csúnya világ jön, mert a rabló nemigen szereti elereszteni a zsákmányát.


A két halottat Isten nyugosztalja, sajnálom őket, hiszen fiatal emberekről van szó, még élhettek volna – még ha valamelyikük bűnös valamiben, akkor is.
A Simon-ügy meg megy a maga útján.
Simon akkor tenné legjobban talán, ha őszintén elmondaná, mi történt, merthogy itt szó lehetett egy új magyar légitársaságról is, melyből részesedést kínáltak neki, ennek fejében kellett őrizgetnie valaki vagy valakik pénzét, felhasználni befolyását – a szélhámosok roppant meggyőzőek tudnak lenni, és az sem kizárt, hogy még pénzük is van.
És az olyan politikusok, akiknek instabillá vált a helyzetük saját pártjukban, könnyen megszédíthetők a nagy pénz ígéretével.
Mindenesetre a jégcsákány lesújtott, várjuk meg, hogy kit talált el…

:O)))


2014. március 20., csütörtök

FÉLELEM

Az én nemzedékem, melyet némi beképzelt pofátlansággal Nagy Generációnak is szoktunk nevezni, roppant szerencsés volt, nem kellett háborút viselnie, elszenvednie sem katonaként, sem polgárként.
Pincébe is csak egyszer kellett húzódnunk, 1956-ban, de az is inkább csak elővigyázatossági intézkedés volt.
Gyerekek voltunk, még élveztük is a helyzetet, lestük a felnőttek furcsa viselkedését, a rádió körül ülő férfiak izgatott beszélgetését, a házi kenyérsütést, aztán a búcsúzó ismerősöket, akiket utána már soha nem láttunk, legfeljebb hír jött róluk Kanadából vagy Németországból.
De nem féltünk, és nm értettük a felnőttek félelmét sem. 


Talán csak akkor legyintett meg bennünket a félelem szele, mikor a szovjet harckocsik körülvették a háztömböt, ahol laktunk, és a harckocsi-lövegeket az ablakokra irányozták, időnként a tornyot is forgatva, a motorokat túráztatva – aztán elmentek és mindenki megkönnyebbült.


Aztán felnőttünk anélkül, hogy félni kellett volna, legfeljebb némelyik tanárunktól féltünk, aki igen gyakran osztotta a karót, de mástól nemigen.
Felnőttünk, munkába álltunk, a dolgokról véleményünk volt, melyet aztán természetünk függvényében elmondtunk vagy elhallgattunk, de nem féltünk, mert nem volt mitől.
Az ország olyan volt, mint egy nagy Hyde Park Corner, mindenki mondta a magáét, az izgágábbja bekalkulálta a kieső jutalmakat, az elmaradó kitüntetéseket, de nem félt.


Az élet egyre jobb és jobb, egyre szabadabb lett, igaz, hogy voltak tabuk, de - őszintén szólva - a népnek nemigen hiányzott az, hogy gusztustalanul zsidózhasson, cigányozhasson, hogy mások ablaka alatt vonulászva artikulálatlanul óbégasson, olyan hangzavart keltve, mint a legelőről hazafelé tartó libacsapat.
Így aztán nem félt a zsidó sem, a cigány sem, a sváb sem – sőt még Julcsa néni sem félt, mert egyszerűbb volt a boltban megvenni a tojást, mint ellopni a tyúkját, vagy leszüretelni más termését.


Nem volt tere az olyan idiótáknak, akik a liberálisokat szidták, igaz, hogy aki liberális volt, az nem is igen tudta magáról, hogy liberális, aki bement a Pártbizottságra és verte az asztalt, hogy némely főnökök ne higgyék, hogy mindent meg lehet tenni a melóssal, az se tudta magáról, hogy szociáldemokrata, csak felháborodott az igazságtalanságon.
Amikor jött a rendszerváltás, akkor azt hitte mindenki, hogy a folyamat folytatódik, mert onnantól kezdve majd a tabukat is ki lehet mondani, a főnökség lecsüngő alkatrészeit méginkább marokra lehet kapni és megcsavargatni, csak egy párnát kell venni, hogy amikor a kolbászból font kerítésre támaszkodunk, akkor a gyulai fel ne törje a könyökünket.


És még mindig nem kellett félni, mondta is mindenki gátlástalanul a magáét, előkerült a dadogós, akiből nem lehetett rádióbemondó, mert üldözték a komcsik, az ellenálló, aki egyszer jelentőségteljes hangsúllyal ráköszönt a folyosón a párttitkárra, hogy hogy vagyunk, hogy vagyunk Sószóró elvtárs?
Azt hitte mindenki, hogy akkor most megint egyre jobb és jobb lesz, a tanácselnök elment polgármesternek, a pártbizottság titkára gazdasági igazgatónak, és rövid vacillálás után még mindig nem félt senki.


Aztán kirúgtak néhány százezer embert, akik ahhoz voltak hozzászokva, hogy az utcán végigmentek és minden gyár, bánya, hivatal kapuján ott hirdették a táblák, hogy milyen beosztásba várnak munkaerőt.
Végigmentek az utcán először és nem találták a kiírást, hogy milyen állások üresek, végigmentek másodszor az utcán és már a gyárak tábláit sem találták.
Akkor már csak az ostobábbja gondolta azt, hogy szép az élet, ihaj, majd elleszek én a munkanélküli segélyen, hiszen Németországban is el van rajta a Klaus meg a Jürgen, akkor ellesz a Jóska is – és még mindig nem félt senki.


Aztán lejárt a munkanélküli segély ideje, az utcákon megjelentek a szélsőséges hordák, a politikában mindenféle bosszúvágyó idióták.
Elkezdődött az olajszőkítés a privatizáció, halott egyenruhásokat találtak rendőrségi irodákban, halott embereket elhagyott kutakban, Julcsa néni libaólját – először életében – le kellett lakatolni, a füstölőkből kilopták a kolbászt, a munkanélküliek az utcákon ténferegtek, vagy a rendelőintézetekben üldögéltek, hátha valaki leszázalékolja őket, és szépen lassan elkezdtek félni.


De még csak egymástól, meg a jövőtől féltek, mert azt hitték, hogy azért még maradt biztos pont az életben - az állam, mely majd megvédi őket, ha nagy a baj.
Aztán kiderült, hogy már az államtól sincs biztonságban senki, mert már az állam is azoknak a kezében van, akiktől félni kell, hogy a libaólak fosztogatói jóságos apácák azokhoz a nagyüzemi rablókhoz képest, akik azt állam hatalmát bitorolva büntetlenül tehetnek meg mindent, beleértve politikai ellenfeleik megfélemlítését, bebörtönzését is.
És azok ellehetetlenítését, akik elképesztő és gátlástalan disznóságaikra fényt akarnak deríteni, mint például az oknyomozó újságíró munkáját, akire rendőrt küldtek Felcsúton.


Az utóbbi négy évben eldurvult a helyzet, merthogy most derült ki igazán, hogy ebben az országban szabadság van, itt szabad éhen dögleni, nem csak a szó átvitt értelmében, hanem a valóságban is.
Hogy itt olyasmi is megtörténhet, amire az elmúlt félszáz évben példa nem akadt, hogy gyerekek éheznek, télen dideregnek a fűtetlen szobákban, nyugdíjas öregek fagynak meg a lakásaikban és munkanélküli, társadalomból kiesett páriák az utcákon.
Hogy meghalt a jogállam, elvágta a torkát az országot kifosztó rablóbanda.
Mindenki annyit ér, amennyije van, mondta a kormányzati potentát szorgalmas harácsolása közepette, miközben a kormányfő is úgy lop, rabol, mint a gép.
És Magyarország megtanult félni.


Sunyít, lapít és kussol a magyar, nem osztja meg gondolatait sem a munkatársaival, sem a barátaival, hanem visszahúzódott a család csigaházába, ott veri dühös tehetetlenségében az asszonyt, gyereket, akik immáron tőle is félhetnek, és ettől neki kicsit jobb.
A Gárdista is örvendezik annak, ha látja a cigány porontyának szemében a rettegést, hiszen lám, ő nem egy munkanélküli, haszontalan társadalmi hulladék, nem egy senkiházi lumpen, hanem a Rend oszlopa, mégis valaki, még ha retteg is attól, hogy mi lesz, ha egy csendes nyári estén valaki a veséjébe vágja a kést.


A félelem rettenetes érzés, nyúlós, ragadós, undorító és ragályos, a félelem egyenes út a halálba.
De lehet tenni ellene, és a bátrak tesznek is.
Jóllehet a veszély, melytől félni kell, őket is fenyegeti, de legyőzve a félelmeit kiállnak az elveikért, egy élhető, nyugodt, biztonságot adó országért.
Persze nem mindenki Sárkányölő Szent György lovag, de nem is kell annak lenni.
Csak icipici időre kell legyőzni a félelmet, csak két tollvonásnyi időre, igen, ott a szavazófülkében.


Mert ez az első, amitől meg kell szabadítanunk az országot - a félelemtől, amely elveszi az emberi tartást, az önérzetet, az önbecsülést és alamizsnáért tülekedő csürhévé zülleszti a társadalmat.
Hát legyetek bátrak, csak arra a kis időre, melyet egyedül töltötök a szavazófülkében.

:O)))

2014. március 19., szerda

DEMOKRATÁK , HAZAFFYAK, NÁCIK

Ez a választék, ha le akarjuk egyszerűsíteni a pártok ideológiáit.
Már amelyiknek van ideológiája, mert sok pártnak nincs, de ez nem tűnik túl nagy bajnak, hiszem többségüknek programja sincs.


Van olyan párt, melynek programját most írja „egy neves ügyvéd”, van olyan párt, amelyik úgy csinál, mintha lenne programja, de nincs.
Ez utóbbival sem lenne baj, ha nem az éppen regnáló kormánypárt lenne, melynek igen furcsa elképzelései vannak a világról, a modern polgári demokráciáról, Magyarországról.
Ez sem lenne nagy baj, ha szavazótáborának zöme nem lenne hasonlóan zavaros gondolkodású, ha nem élnének lelkükben lobogó kis lángokként avítt ideológiákból összefércelt, tán végig sem gondolt, rendesen meg sem fogalmazott elképzelések arról, hogy milyen Magyarországot szeretnének.


Hogy vezetőjük milyen Magyarországot szeretne, az nyilvánvaló, hiszen kiplakátolta szerte az országban: olyat, melyben ő a nagybetűs miniszterelnök.
Akik nem ismerik a történelmet, azok imádják Kádárhoz hasonlítani, pedig neki Rákosihoz van több köze, hiszen Kádár gyűlölte a személyi kultuszt.
Orbán úgy állt most is a pécsi nyugdíjas nénikék között, mint Rákosi a búzában és átszellemült pofával jópofizott azon, hogy bár a csillagok állása is el van rendezve a választásra, de azért el kell menni, nehogy…
Aztán meghallgatta az „Esik eső karikára, Orbán Viktor kalapjára” című nótát – de szép is tud lenni a világ...


Orbán szavazója a szívével szavaz, a demokraták az eszükkel, a nyilasok meg nyilasok, nekik sem eszük, sem szívük nincs, ők nem szavazni akarnak, hanem verni, ölni, gyűlölni.
Ha valaki azt gondolná, hogy Orbán nem érti a demokráciát, hát nagyon téved.
Érti ő, csak úgy van vele, mint egyszeri párttitkár a tréfával: ércsük mi a tréfát, elvtársak, csak nem szeressük!
De hát miért is szeretné, hiszen egy rendesebb demokráciában nemigen lehet lopni, márpedig lopni szép, lopni jó, lopni oly jövedelmező.


Emberi dolgok ezek, aki otthonról azt hozta magával, hogy magyar ember nem lop, csak szerez, hogy a tisztesség fogalmának primitív csűrés-csavarásával mindent el lehet intézni, az akkor sem változik, ha miniszterelnök lesz.
Különösen akkor nem, ha az első miniszterelnöki minőségében elkövetett tolvajlásáért nem veri orrba a társadalom, hanem segít neki megmagyarázni, hogy amit a hóna alatt cipel, az tulajdonképpen nem is liba, hanem turul, a libaól lakatja meg magától esett a földre, debezzeg a piszkos komcsik százmillió embert gyilkoltak meg a Gulagon.


Hogy ebben az országban ő meg az apja voltak a komcsik az őt nem zavarja, csak én szégyellem, hogy hajdan egy pártban vagy ifjúsági szervezetben voltam ilyen emberekkel.
Azért meghökkentő, hogy a jobboldali szavazók még most sem ébredtek fel, hogy még most is el lehet kábítani őket primitív hazugságokkal.
Amikor a rezsicsökkentés című bűvészmutatvány keretében kilopnak a zsebéből tíz forintot, majd kettőt visszaadnak belőle és a kedvezményezett nyálcsorgatva hálálkodik tolvajának, az ember eltöpreng azon, hogy tulajdonképpen nem azt kaptuk-e, amit érdemeltünk – egy maffiát a nyakunkba.


Megnéztem Gyurcsányt Kálmán Olga műsorában.
Akárki akármit mond, ez az ember nem csak érti a demokráciát, nem csak tudja, hogy miről beszél, de hisz is abban, amit mond.
Ez talán a titka is, nem kell neki mást mondania, mint amit gondol, és ez átjön ám a médián nála is, Bajnainál is, míg Orbánnak le kell írni a beszédéhez: én becsületes vagyok.
De nem az, és a bandája sem az, csupa rókaképű ravaszkodó, akik keskenyre húzott szemükkel éppen olyanok, mint a főnökük – lehet, Lombrosónak mégiscsak lehetett valami az elméletében (vicc volt...)?


Ha egy ország jól akar járni, tisztességes politikusokat választ magának, akik azt mondják, amit gondolnak és éreznek, márpedig itt Orbán sem azt mondja, meg Vona sem – igaz, a Büntető Törvénykönyv szerint nem is kötelesek magukat bűncselekmény elkövetésével vádolni.
Érdekes választás lesz ez, mert végre tiszta a kép, itt aztán már nem politikusok és pártok programjai között kell választani, minthogy programok alig vannak, a kormányváltók nyolc pontja a mai választási programok Háború és békéje, a többieknek ennyi sincs, - a Fidesznek 

meg konkrétan semmi.

De olyan sincs, hogy valaki szembesítené a kormánypártot választási ígéreteivel, és ha mégis, nincs média, ami eljuttatná a választókhoz a meglehetősen zord valóságot.
Televíziós vita nem lesz, Gyurcsány egy életre megutáltatta a műfajt Pocakbercivel, majd mond beszédet nyolcszáz forint/bértapsoló díjért, a hülyének is megéri - ez abból is látszik, hogy te fizeted.
Érdekes kampány ez, szürke, nyúlós, ködös, iszapszerű – megfélemlített emberek bólogatnak és csak remélni lehet, hogy a szavazófülkében majd megbosszulják, hogy majmot csináltak belőlük.


17 nap van még hátra a választásig, ez még éppen elég arra, hogy a választási részvételre mozgósítsunk mindahányan mindenkit, akit Orbán és rendszere érdekeiben vagy önérzetében sértett, - jöjjön el és álljon bosszút.
Álljon bosszút a rokkantnyugdíjas, a katona, a rendőrt, a tűzoltó, a pedagógus meg az egészségügyi dolgozó, a közmunkás meg a nyugdíjas, a diák meg a külföldre hajtott fiatal, akit úgyis vár itthon a mamája, egy hosszú hétvége talán belefér…
Nem lesz nagy öröm ezek után kormányozni, mégis vállalni kell, mert még egy ciklust ezekkel már nehezen bírna ki az ország.


Márpedig nekünk rend és társadalmi béke kell, barátság a szomszédokkal, jó viszony a nagyhatalmakkal, az Unióval, a nemzetközi szervezetekkel.
Befektetők kellenek, munkahelyek, tisztes megélhetés, társadalmi szolidaritás, esélyegyenlőség, demokrácia.
És béke kell, mert ez a 2002 óta folyó örök háború határokon belül és kívül már felettébb fárasztó.
Egyszer persze minden háborúnak végeszakad, - jó lenne, ha a mi háborúnk végére, mikorra ezt a lelki kútmérgezőt elhajtja a nép, legalább megmaradna ez az ismét darabokra szaggatott ország.


Választani kell.
Háború és béke, Európa és Ázsia, jogállam és diktatúra, élhető ország és egymásra vicsorgó állatok gyülekezete között.
Nem kellene rosszul választani.

:O)))

2014. március 17., hétfő

VADAI VAN SORON

Nekem már a kardlengetésnél is gyanús volt, amikor pedig bevajazott cipőkanál segítségével felhúzta a fejére a Gripen-vadászpilóták sisakját, rettenetesen kellett röhögni, mert felidézte Pozsgayt, aki utolsó politikai tetteként egy autóversenyző sisakjával tette ugyanezt.

Valahogy olyan vicces a mi honvédelmi miniszterünk, már csak ránézésből is, habár a Vezérnek bizonyára kedves, hiszen alacsonyabb nála.
Igaz, vannak a kormányban magasra nőtt egyedek is, ezek azért kellenek, hogy demonstrálni lehessen, hogy még az ekkora benga Lázároknak is a kicsi, de fekete bors parancsol - látod Anikó, hogy fosnak ezek mind tőlem?


Igaz, szellemileg mindahányan földszintesek, és valljuk be bánatosan, szellemileg a Mi Boldogságunk sem egy felhőkarcoló…
Mindenesetre végigkérdeztem néhány festőművészt, de egyik sem tervezi meghívni Hende minisztert modellnek a thermopülai csata aktualizált festményéhez (Viktor megvédi a Vereckei-szorost) mondván, terjedelmi okokból a hadtáp ökrei már nem kerülnek megfestésre.


Szóval, Hende miniszter immáron szabad szemmel érzékelhetően is megzakkant.
A miniszter vasárnap Kunszálláson beszélt arról, hogy a korábban államtitkárként dolgozó Vadai Ágnes - jelenleg független országgyűlési képviselő, a DK politikusa - a saját honlapjának a kezelésére két gazdasági társasággal kötött szerződést annak ellenére, hogy a minisztériumnak van sajtóosztálya, és azt mondta: az ügyészség vádat emelt Vadai Ágnes ellen.
Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője ugyanakkor hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy nincs gyanúsítottja a korábbi honvédelmi minisztériumi szerződések miatt indult nyomozásnak, amelyet szeptemberben rendeltek el ismeretlen tettes ellen.


Nincsenek illúzióim. ha szorul a hurok Polt majd intézkedik és lesz vádemelés – lehet, egyébként is csak április negyedikére (hehe komcsi, nesze neked!) lett időzítve, ez a Csaba meg nem tud semmit rendesen megjegyezni.
Nem lennék államtitkár a HM-ben, mielőtt Hende ül a miniszteri székbe, az államtitkárok valamiért ingerlik őt, de rettenetesen!


Ott volt Fapál László is, aki persze megérdemelte a sorsát, hiszen aki annyira ostoba, hogy pénzzel teli whiszkysdobozokkal rohangál a minisztérium folyosóján a saját irodája és a miniszter titkársága között, azzal nincs mit kezdeni.
Igaz, menet közben kiderült, hogy ez nem igaz, de ennek azért nem csaptak akkora hírverést, mint a vádnak, meg aztán nincs is ennek az ügynek még vége.
Fidesz-uralom időszakában egy ilyen bonyolult ügy betart hat-nyolc évig is, ha ez kifújt, majd lesz másik, ezalatt lehet rá mutogatni, lehet pórázon vezetgetni, lehet bekenni sárral, - mindent lehet, csak beismerni a hamis vádat, azt nem lehet.


Most Vadai Ágnes került sorra, ő is államtitkár volt, ő is bögyében van a Fidesznek, őt is el kell távolítani a közéletből, mégiscsak pofátlanság, hogy egymagának több esze van, mint az egész Fidesz-kormánynak, pedig már a Kuszaszemű nem is rontja az átlagot!
Mindenesetre a Fidesz imád kriminalizálni, emellett vonzódik a látványos, akciófilmekbe illő jelenetekhez.


A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát is kommandósok teperték a szőnyegre saját irodájában, majd megbilincselve vezették el.
Tábornokot, egy egyetem rektorát.
Be is hívhatták volna az ügyészségre, egy telefonjukba került volna, ez nem az a kategória, amelyik kirohan a Hungária körút közepére, kirángatja az arrajáró első kocsi vezetőjét és az autóban lapuló anyóssal a háta mögött vad menekülésbe kezd, de akkor hol a cirkusz a plebsnek?
Rendesebb országokban egy egyetemre be se mehet a rendőrség, katonai objektumba meg pláne nem, de nálunk persze ez nem így van.


A TEK, mint rendes hárombetűs szervezet, mint hajdani elődjei is mindenféle extra jogokkal rendelkezik, habár külön törvénybe rögzítve még nem találkoztam ezekkel.
De bűnhődjenek a bűnösök!
A rektort persze el is ítélték, a pere most van éppen perújítás alatt, mert úgy tűnik, sikerül bebizonyítania, hogy a dolgok mégiscsak az ő verziója szerint folytak, - hát majd meglátjuk.


Persze ez Vadain nem fog segíteni, szerintem a bővérű kommandósok között már folyik a vetélkedés, aki a legjobb idő alatt rohan végig az akadálypályán, az teperheti földre a dúskeblű politikus-asszonyt.
Azt azért tudni kell, hogy a férfiak csak a magazinokban szeretik az anorexiás modelleket, az életben a kissé telt, divatosan püffedt nőknek sokkal jobb esélyeik vannak - de ne térjünk el a tárgytól.
Vadai Ágnes bepöccent és ez semmi jóval nem kecsegteti a kiemelkedően értelmes tekintetű minisztert.


Bizony, fel lesz ő jelentve mindenféle bűncselekmények miatt, lehet, még pedofíliáért is, aztán legfeljebb majd a nyomozás során kiderül, hogy a politikus-asszony már kiszaladt a büntethetőségi korhatárból, de hát ez sem kell, hogy azonnal kiderüljön, meg aztán mindenki annyi éves, amennyinek érzi magát.


Azért nagyon remélem, hogy felszabadulásunk ünnepére, április 6.-ra rendeződik ez az ügy, utána meg Hende miniszter csak egy olyan emlék lesz, mint amikor arra emlékszik az ember, hogy bizonyos vágyak perfektuálása során kiderül, hogy a vágyott nőnek büdös a lába.


Orbán rendszere, melyben az ilyen Hendék, Lázárok, Rogánok és egyéb senkik valakik lehetnek, egyre utálatosabb.
Az a féktelen gőg és beképzeltség, mellyel elutasították a televíziós vitára történő kihívást, mindent elmond a peckes kis illuzionistáról,  torz önkényuralmi rendszeréről, a demokráciához való viszonyáról, beteg személyiségéről.
De nem csak róla, a vazallusairól is.
Lesz itt dolog, mire végre eltakarítjuk ezt a szeméthegyet.

:O)))

2014. március 16., vasárnap

ELFÚJTA A SZÉL

A képen háttérként ott van Kövér László nagypapájának fényképe is, -
van ennek egy vöröskatona változata is, azt 21.-én kellene kitenni,
ha le nem kellene tagadni...
Szép beszéd volt.
Ahogy kikacsázott a Múzeum elé, mindjárt látszott rajta, hogy ő Kossuth Lajos méltó örököse, már ami az árvák elsikkasztott pénzét illeti.
De a csillagok állása kedvező volt számára, hiszen az árvák ott álltak körülötte, tapsoltak és örültek, mert ilyen hazaszeretettől duzzadóan még senki nem lopta meg őket.
Miként a szónok mondta, mindent elvégeztek, amit csak lehetett.
Trafikok, takarékszövetkezetek, nyugdíjvagyon, földek – mind-mind elcsórelva, stadionok épülőfélben, kisvasút, szálloda, kisrepülőtér rendben – ha nyer, a következő ciklusban már nagyobb gond lesz olyat találni, amit még nem lopott el, mit elbugázni, úgyhogy Mari néni jól teszi, ha az esetleges – bár nem kívánt – választási győzelem hírére új lakatot vásárol a libaólra és áramot vezet bele.

Forradalmainkat mindig külföldiek verték le, állította a szónok, de mindig akadtak, akik segítették őket.
Mert mindig vannak ebben az országban labancok, muszkavezetők, meg akik kitépik a lány hajából a nemzetiszín szalagot, meg lovasrohamot és kardlapozást vezényelnek – mondá a túlpocakolt Petőfi, nemigen törődve azzal, hogy utalásait olyanok is hallhatják, akik pontosan tudják, hogy hülyeségeket beszél.

A kuruc is, meg a labanc is magyar.
Károlyi Sándor gróf, aki letette a fegyvert éppúgy, mint Pálffy gróf, aki fogadta a megadást, egyik nincs a másik nélkül, és aki csak a kurucokat tekinti magyarnak, az egy szép szürke magyar marha – úgy látszik van ebből törpe változat is…
Érdemes elolvasni, habár nem kell minden konklúzióját készpénznek venni egy írást a Mandiner blogról, a hozzászólások között is van egy remek példabeszéd kurucokról és labancokról.
Ha a szónok olvasta volna, soha nem beszél ilyen hülyeségeket.

A muszkákat meg nem kellett vezetni, jöttek azok a térképek szerint, egészen ügyesen odataláltak a világosi síkra, ha esetleg a mai autópályák forgalomszervezői táblázták volna ki az útjukat, hát lehet, soha oda nem találnak.   
A lány hajából a szalagot meg ugyanolyan idióták tépték ki Erdélyben, mint akik itthon is grasszálnak piros-fehér-zöldben, habár most bajban vannak, mert ellopták szent zászlaikat. Még szerencse, hogy az árpádsávosokra nem volt kereslet, így legalább a nyilas identitás megmaradt.

De ez a kardlapozás nagyon tetszik, szerintem annak, aki ilyeneket hazudozik, rá kellene húzni egy rendesebbet kardlappal a seggére, hogy tudja, miről beszél, a lótól meg nem kell félni, annak a seggébe kell dugni a kifúrt nádszálat és felfújni, mert úgy jobbat mutat a vásáron – pont a szónok ne tudná ezt az inszeminátor nagypapával a családfán? 

Aztán beszélt a negyvennyolcas tűzről is, mely egyre több ember lelkében gyúlt ki, és ebből lett hol ötvenhatos forradalom, hol rendszerváltás, hol lázadás, hol kétharmados földrengető választási győzelem.
Az ötvenhatos tűz még csak rendben is lenne, leszámítva a leszámítandókat, ellenben a rendszerváltáshoz a tűznek Gorbacsov lelkében kellett kigyulladnia, a lázadás pedig a demokratikus államrend erőszakos megváltoztatására irányult, és nem a lelkek gyúltak ki, hanem a kukák, a televízió-székház meg az autók, - remélhetőleg egyszer még majd honorálja a jogállam a beismerő vallomást.

A „földrengetés” helyett pedig talán helyénvalóbb lett volna a „földtolvajlás” kifejezés.
Lánglelkű szónokunk hosszan taglalta hőstetteinket, úgymint, hogy "megmutattuk, hogy megvédjük a magyar családokat az uzsorától, a monopóliumoktól, a kartellektől, a nemzetek fölé magasodni akaró birodalmi bürokratáktól. Megmutattuk, hogy meg lehet védeni a munkahelyeket, és százezer szám tudunk újakat teremteni". Azt is megmutatták - folytatta -, hogyan lehet "felfeszíteni az adósságcsapda ajtaját".
Az ország egymás után törte le "a törhetetlennek gondolt lakatokat", és késztette tiszteletre azokat, "akik korábban semmibe se vettek bennünket”.
Na igen, régen semmibe vettek, ma meg már észre sem vesznek bennünket.

Azt, hogy gátlástalan hazudozó, mindenki tudja.
De hogy vannak ezrek, akik képesek erre a baromság-halmazra lelkesen tapsolni, az csak azt erősíti meg, hogy az első normális kormánynak, mely a szónok kormányát követi, meg kell erősítenie a pszichiátriai ellátást, mert az olyan ember, aki nem a szemének hisz, hanem a jelszavaknak, az bizony ellátásra szorul.
A százezer számra teremtett munkahelyek országa, az adósságcsapda felfeszítése, mely éppen egy minden eddiginél nagyobb adósság megteremtésével jár együtt olyan ordas hazugságok, hogy ezen már igazán csak sírni vagy nevetni lehet.
Hogy aztán a szónok hiszi is, amit hirdet, vagy csak simán hülyének nézi a magyart, az nagy kérdés, - én a második opcióra tippelnék.

A lengyelek jelenléte meg egyenesen szívmelengető volt, rengeteg ott is a bigott vallásos jobboldali idióta – ami azt illeti, Lengyelország ezidáig még soha nem menetelt a társadalmi haladás élvonalában.
Lengyelország éppoly örök vesztes, mint mi, éppoly széthúzó, éppoly csak időnként független nép, mint mi vagyunk, - és éppúgy a saját hibájából, mint mi.

Szóval szép ünnep volt.
De az Úr a segítségünkre sietett, ránk durrantott egyet és a szél megteremtette a lehetőségét annak, hogy a választás előtt egy héttel gyűljenek össze a rendszerváltók, a Békemenetnek nevezett kormányzati erődemonstráció után egy nappal.
Látszik, hogy nem a demokratikus oldal kommunikációs szakemberei választották az időpontot, mert egészen rendbenlevőnek tűnik, mostmár csak a mozgósítás marad hátra - esetleg nekünk pirézeket kellene hoznunk, hogy ellensúlyozzuk a lengyeleket.
Ma reggelre randa lett az idő, már a kertészkedési terveket is el kell vetni, közvetlenül a százszorszép mellé.
De hát nincs mire panaszkodni, éppen ilyennek kell lennie a tavasznak.
Azért abban bízhatunk talán, hogy ha nem is vetettünk túl szakszerűen, csak kikel a mi virágunk is…

:O))))