LEHETNE NORMÁLIS ORSZÁG IS - ESETLEG

Uborkaszezon van nálunk, szokás szerint, miközben a világ forrong.
Persze, ez nem jelenti azt, hogy errefelé nem történik semmi, csakhát, ugye, errefelé (a világ tengelyének forgáspontjában) nehezebb érzékelni a centrifugális erőt, mint a világ többi részén.
Ha a Föld Isten kalapja, mi vagyunk a bokréta rajta - szamárkóróból és büdöskéből.
A bokréta virágai manapság mint hajdani szépasszonyok úgy tűnik, anélkül hervadoznak, hogy az érintett növények észlelnék, de hát ki várja el egy virágtól - ha rózsa, ha bogáncs -, hogy tükörben nézegesse magát.
Pedig érdekes látvány lehet, amint a bolondok házának lakói vetélkednek azon, hogy ki kerékpározzon át elsőként azon a hídon, melyet töméntelen pénzből újítottak fel, elvileg azért, hogy a lakosság közlekedése könnyebb legyen, gyakorlatilag meg azért, hogy rókapillantású Nagyurunk és a Főváros megvert beagle-tekintetű főpolgármestere közötti  faxméregetésnek színvonalas helyszíne lehessen.
Át is kerekezett a hídon a reaktivált ragyás vazallus, háta mögött  ki tudja minek örülő államtitkárával egy tandem-kerékpáron, még mielőtt Karácsony átadhatta volna a hidat, mely kibírt már egyet-mást, de most majdnem a Dunába roskadt a hülyék harcában.
Aztán persze megtörtént a hivatalos átadás is, hadd legyen Karácsonynak is karácsonya, majd  - amíg a készlet tart alapon - megvendégelték azokat, akik gyalog járnak munkába Budáról Pestre - tour-retour, esetleg bringáznak vagy rollereznek februárban, míg a kerülőre kényszerített autók őrömódát pöfögve fújják a környezetbarát kipufogógázokat.
Vakulj paraszt!

Ez egy ilyen ország.
A fővárosi tömegközlekedést úgy fejleszti, hogy az agglomeráció két és fél millió lakosát, akik közül naponta legkevesebb félmillió ember utazik a fővárosba azzal szórakoztatja, hogy a forgalmat lassítja, meg idióta kerékpársávokat kreál az autósok rovására.
A szándék persze szép, a törekvést még támogatni is lehetne, ha nem a szárnyaló fantázia diadala lenne a józan ész felett.
Ha a nagy átalakításokat azzal kezdenék, hogy a külvárosokban új, ingyenes és biztonságos P+R parkolókat hoznának létre, ha az agglomerációs és a fővárosi tömegközlekedés színvonala javulna és húsz kilométert nem ötven perc alatt kellene legyűrni zajos, büdös, ötvenéves szerelvényeken, ha a politikusok nem azzal lennének elfoglalva, hogy bebizonyítsák, hogy melyikük volt korruptabb a metro-beruházások kapcsán, meg, hogy miért is rossz az a metro, melyen utazunk és utazni fogunk a következő harminc évben, akkor talán többre mennénk.
Esetleg lehetne bővíteni a hálózatot, esetleg be lehetne hozni a HÉV vonalakat a városba - úgy nyolcvan évnyi tervezgetés után.
Esetleg ellennénk anélkül is, hogy a dilis Vezér olimpiai álmait segítő infrastruktúrát sunyiskodunk össze.
Esetleg lehetne ez normális ország is, de nekünk már megint talajig kell gyalulnunk Magyarországot, hogy aztán - ha szerencsénk lesz -, esetleg akadjon minden száz évben egy politikus, aki elindítja a lépcsőmászást a fejlődés felhőkarcolóján felfelé - a mínusz harmincadik szinttől...


De ez csak tünet, a probléma maga ma sokkal súlyosabb.
Magyarember úgy tudja, hogy "magasból nézvést még megvolna az ország", ezért aztán amíg az ő saját kis mikrovilágában nem hal éhen, addig optimista.
És alkalmazkodik inaszakadásig, a vállát vonogatja, hogy ezen én úgysem tudok változtatni, meg, hogy nekünk ezt dobta a gép és hasonló bölcsességeket.
Mindent és minden politikust egyformának lát, és megtiltja feltenni magának a kérdést: mégis, melyikük képviseli az én érdekeimet?
Mert az érdek, mint tudjuk csúnya dolog, ellenben a Valentin nap és Barbie baba gyönyörű és Isten majd kárpótol mindenkit  a másvilágon.
Mondjuk nem is nagyon csodálkozom az iszlám térhódításán, az legalább paradicsomot ígér az igazhitűeknek, unga-bungát  gyönyörű, dúskeblű hurikkal, míg a zsidó-keresztény kultúrkör a szigorú elszámoltatás híve, melynek eredményeként ülhetsz a kondérban nyakig a forró sz@rban, randa pofájú ördögök vasvillával szurkálják a földi lét során már amúgy is szétrugdalt feneked az idők végezetéig.
De nagy kár, hogy ez nem rémíti meg azokat, akik huszonhét milliárd forintba kerülő jachtjukon kószálnak a Földközi tengeren, ők már tudják, hogy nekik a Paradicsom itt van a földön, ez a tuti, a többi meg lehet, csak álom az álomban...
Magyarember, szegény, még nem hallott a többi sivatagban is  oly gyakori optikai csalódásról, mely nálunk délibáb néven ismert, ezért hiszi azt, hogy egy tűrhetően működő országban él.
Hát téved, a költségvetés hiánya kétezer háromszáz milliárd forint, cserébe persze a társadalom is el van adósodva úgy kilencezer milliárd forint erejéig, és az Unió éppen népneveli szeretett kormányunkat, - nem ad ellopnivaló  pénzt, ami nagy baj.
Sokan mondják, hogy nagyon helyesen teszi, de azt tudni kell azért, hogy a Maffia mindig el fogja venni azt, amihez hozzászokott, ha kell, a nyugdíjadat is, a nyugdíjemelésed  vagy a béremelésed is, aztán rághatod a küszöböt, ha enni akarsz.
Most éppen az a sláger, hogy jön az egyszámjegyű infláció, de persze azt az előző évhez mérik, amikor a nyugger fogyasztói kosara úgy negyven százalékkal lett drágább, mint annak előtte.
Szép dolog a statisztika, ápol és eltakar.

Közben a világ egyre abszurdabb dolgokat produkál, mindenki a békéről papol, de a békét mindenki csak a háború megnyerésével képzeli elérhetőnek tartani.
Békekonferenciát rendeznek a főszereplő részvétele nélkül - Godotra várnak rendületlenül, az pedig csak nem akar jönni egy Istennek sem.
Csak éppen a lényegről nem beszélnek soha, pedig erősen itt lenne az ideje.
A világ legerősebb hatalma vezetőt választ, a választék egy demens és egy elmeroggyant, erre a mi politikusaink is beállnak a sorba, - ha a tied az elmebeteg, akkor enyém a demens!
Európa döngő léptekkel halad a semmibe, a teljes gazdasági-politikai-katonai jelentéktelenségbe, politikusai szidják Merkelt, aki végül is békés évtizedeket, nemzetközi tiszteletet és súlyt adott Európának és a német népnek, nyugati politikusok fegyverkezésre biztatják Németországot, nem tanulnak semmiből.
Mi még annyira sem.
Kicsit össze kellene zárni és rendet tenni, néhányszáz politikusnak tréfás futóversenyt szervezni, de persze ez illúzió
Persze mit is várunk egy olyan néptől, melynek alapból hét vezére volt?
A magyar vándor című filmben ők keresték a magyarokat, de nemigen találták őket, ami nem is csoda, hiszen éppen ők adták el őket rabszolgának, még mielőtt egymásnak estek volt...
Sebaj, mi vagyunk a legszebbek és a legokosabbak, legyen ez nekünk elég - nem igaz?

:O)))