2013. november 29., péntek

ISTEN NEM VER BOTTAL

Csak azért nem mondom, hogy Magyarország gazdasága és pénzügyei nettó hülyék kezében vannak, mert nem lenne igaz,
Az igazság ugyanis az, hogy gazdasági és pénzügyi életünk  nem nettó hülyék, hanem ócska trógerek kezében van, a szervezett bűnözés kezében.
A bűnszervezet tagjai megszállták az államot és magukévá tették, mint dörzsölt kültelki vagány a tizenhatéves gimnazista szüzet, vagy akinek ez nem elég plasztikus, mint róka a libát.
Napról napra többet és többet harácsolnak, hihetetlen dolgokat művelnek, - most például bezárják a bevásárlóközpontokban üzemeltetett trafikokat, mert rontják a boltjukat, miután előbb kötelezték őket, hogy nyissanak külső bejáratot az épületeiken, vagyonokért - elképesztő, hogy ekkora simlisségeket is meg tudnak úszni.
Igaz, azt mondják, hogy a zseni és az őrült között egy cicaszőrszálnyi a különbség, és azt el kell ismerni, hogy a szemétségük zseniális.

Rejtő könyvében, a Vesztegzár a Grand Hotelben című alapműben a benszölött törzsfőnököt Csodálatos Nalayának hívták, ami a Csodálatosan Szemtelen Nalaya rövidebb változata volt – a kanyarban sincs hozzájuk képest.
Al Capone sem volt kajak száz, a Mi Boldogságunk is szalajt, mint a rigalánc, de a mi sorsunkhoz képest a chicagói népeknek arany életük volt, ott ugyanis csak Al Capone volt dilis, de nálunk a pénzügyek intézői mindahányan dilisek, Simicskától – Martolcsyig.
Még a méltóságteljes gólyát alakító Vargamiska sem egyszerű eset, habár az kétségtelen, hogy iparkodna kimaradni a kollektív ámokfutásból – ki tudja sikerül-e neki?
Simicskát legalább elzárva tartja a haverja, mert ha szabadon engedi, kiszámíthatatlan, hogy mikor kezdi sikítóval kivágni szomszédjai kerítésoszlopait, de Matolcsit más célra használja, ő Gyuri, a Korbács, akivel addig ver minket, mígcsak mozogni tudunk.

Persze ha a szerephez választott színészt, akkor helyesen járt el, - gondolom, hallotta valahol a népi bölcsességet, hogy üres kamrának bolond a gazdasszonya, így azután nem kellett sokáig keresgélnie, hiszen a pénzügyi zseni kéznél volt, mint Mujkó Mátyás királynak.
De meg is hálálja a bizalmat, ez nyilvánvalóan kiderült a héten is, utolsó rohama alkalmából.
Egy csütörtöki budapesti konferencián lemondásra szólította fel Olli Rehn gazdasági EU-biztost, aki - ellenőrizetlen forrásból származó hírek szerint - mikor ez tudomására jutott, kiment az Unió székházának kapuja elé és megkérte az ott bagózó népeket, hogy hamuzzanak a tenyerébe, majd a hamut a saját fejére szórva visszasietett a gépéhez.
Azóta ott ül, könnyei peregnek, mint kukoricaszemek libaetetéskor, időnként dolgozik a nyomtató, aztán az iratmegsemmisítő, ő meg csak írja, írja lemondásának indoklását.
Megtört ember, egy nap alatt egy évtizedet öregedett, időnként a földre hasalva ássa a gödröt, melybe a magyar gazdaság fejlődését tükröző grafikon vége lóg, még szerencse, hogy az irodája a földszinten van, mert így nem okozhat problémát egy-két áttört födém.

Miután az IMF után imigyen az Uniót is helyretettük, és még mindig maradt benne némi pszichomotoros nyugtalanság, hát felszólította a négy nagy hitelminősítőt, kezdjék meg Magyarországgal a felminősítésről szóló tárgyalásokat.
Gyönyörű tradíciók örököse ő, egyenesági szellemi leszármazottja és érett gyümölcse lehet az „Óva intjük Angliát” címet kiötlő falusi szerkesztő és az Amerikának hadat üzenő tehetséges politikus szellemi nászának.
Lehet, hogy Kádár rendszere diktatúra volt, lehet, hogy Horn Gyula sem volt egy matyóhímzés, de az biztos, hogy a magyar állampolgárnak soha nem kell annyira szégyellnie magát, mint amikor a magyar jobboldal hatalomra kerül.
Tekintsünk el most attól, hogy ilyen esetekben kormányzásuk eredményeképpen olyan az ország, mint Drezda szőnyegbombázás után, a döglött lovak eltakarítása előtt, tekintsünk el attól, hogy úgy viselkednek, mint elefánt a porcelánboltban, de azért ilyen, hogy az egész földrész rajtunk röhögjön, még nemigen volt divatban.
Most meg divatba jött.


Ne rovom én ezt fel senkinek, hiszen magam is röhögök rajtuk, pedig én aztán - mint magyar állampolgár - igazán meg fogom ennek fizetni az árát, mégha a hatás mérsékelt is.
Mégis más az, ha valami komoly ember mond ekkora baromságot, mintha az unortodox pénzpolitika atyja, aki valahogy még így messziről sem keverhető össze könnyen Lord Káldorral, de még Bokrossal sem összemérhető – legalább bajsza lenne.
Isten nem mindig sáskajárással ver, van úgy, hogy ötletelget, próbálkozik – most éppen ezzel a bandával.


Csak éljük túl!


:O)))

17 megjegyzés:

sphagin írta...

Kedves PuPu !

"Csak éljük túl !"

Egyetértek !

Üdv sphagin.

Névtelen írta...

Mennyi bestseller lesz erről az istencsapása időszakról,ha vége lesz.O.

Erzsébet írta...

Csak éljük túl, persze az sem mindegy ,hogy mennyi ideig kell ezt még mondanunk!

Szalai Veronika írta...

Szerintetek még van remény, hogy túléljük? Nem elég ez a - PuPu által oly szemléletesen bemutatott, elmebeteg országvesztő és hada,de nézzétek, mit csinál a magát szocialistának csúfoló és vele Együtt ügyködő képződmény? Képesek a velük egy oldalon állókkal hadakozni, kizárni azt, akinek nincs filteres sapkája, vagy azt, akitől fosnak, mert talpraesettebb, vagányabb, mint ők. Közben a maffiapolip csápjai ránk tekerednek, mint a laookon szoborra a kígyók. Mi lesz ezzel az országgal?

James Bond írta...

PuPu, benned egy Rejtő Jenő és egy Moldova György veszett el... Illetve, dehogyis veszett el, mind a kettő ott él és virul, hála Istennek. Mi pedig jókat röhögünk, persze, szigorúan csak kínunkban. Ezek tényleg olyanok, mintha Caligulát keresztezték volna Bolond Istókkal, némi dzsntris beütéssel, valamint egy csipetnyi Rúzsa Söndörrel (Azzal a különbséggel, hogy a nevezett haramia főleg a gazdagokat fosztogatta, míg ezek főleg a nyomorultakra specializálták magukat. No persze, az utóbbiakkal könnyebb...).

Ami a konklúziódat illeti ("Csak éljük túl!"), azzal még lehet némi baj. A mostani helyzet ismeretében kurva nehéznek tűnik a dolog. És tartok tőle, hogy 2014 után a helyzet még csak fokozódni fog!

Ne legyen igazam...

Unknown írta...

Végigröhögtem az egészet ! Nagyon tetszenek mindig az írásaid, de ez : CSÚCS !
Gratulálok,kedves PuPu, és várom a következő írásodat. Üdv: Jónásné Kisbali Rozália

Névtelen írta...

Kedves Pu-Pu!

Szupi a megfogalom, de orbán nem jobbos, csak közelít hozzá.

Moldovát szeretem,de amiről ő írt azt mi éljük még most is.

Vekker viszont óriási szereplő a folyamatokban.

Ha unokám lesz akkor rezsi lesz a neve, ha lány akkor rezsina.

Pupu remélem nem voltál munkásőr mert akkor egy világ ömlött(!) össze magamban!

Üdv: Botond

Névtelen írta...

"most például bezárják a bevásárlóközpontokban üzemeltetett trafikokat, mert rontják a boltjukat, miután előbb kötelezték őket, hogy nyissanak külső bejáratot az épületeiken, vagyonokért - elképesztő, hogy ekkora simlisségeket is meg tudnak úszni."
Szerintem aki Magyarországon vállalkozásba egy forintot is tesz mielőtt ez a rablóbanda börtönbe nem kerül, az beteg. Ha 2014 után is folytatódik ez az ámokfutás, akkor ennek az országnak annyi, mert olyan tömeges kivándorlás lesz, amilyen még nem volt. Olyanok lesznek a magyarok a világban mint a cigányok. Mindenhol lesz belőlünk, de hazánk az nem lesz. Ahogy Kuncze mondta "Ha Orbán maffiakormánya a nyakunkon marad, az nem az ő, hanem a mi szégyenünk lesz."

morzsi írta...

1. USD = 221.-Ft
1- EUR = 301:-Ft...

Kedves Pupu!
Működik az elméletem!Ezek kicsinálják magukat. Meg BENNÜNKET!

kekec/éva írta...

"Sírva vigad a magyar!" tehát mi igaz magyarok vagyunk.
Lóhullákat meg ne emlegess Pupu, amikor most akarják (hozzá nem értésből, vagy szimpla gazemberségből) eliminálni a hazai lóállomány többségét. Mert gondolom zavarja valamelyik csókos bizniszét - vagy előnyös ajánlatuk van olasz lókolbász-gyártóktól.
Mit nem tudtak volna ebből csinálni ebből a jobbos kommunikációs SZAKEMBEREK?!
Pl lófej és lóvér ráöntögetése minden pártirodára....
Siralmasan röhejes ez az egész!

Névtelen írta...

etele1:

nem fogod elhinni, de ez mindig és mindenhol pont ugyanigy ment.

a fidesz sehol sncs a történelmi előképekhez és a kortársakhoz képest.

abban viszont igazad van, hogy capone kispályás volt: elvégre a ligán kivül játszott.

télanyó írta...

Ferenc pápa gondolatai:

A legrosszabb igazságtalanság, amely korunkban megesik...a keserűség győzelme.

A társadalmi, a gazdasági és a politikai korrupcióból, az etnikai ellentétekből, demográfiai csökkenésből, a népeket és egész nemzeteket sújtó környezetrombolásból fakadó igazságtalanságokkal szemben szükséges a radikális egyéni és társadalmi megújulás, amely képes biztosítani az igazságosságot, a szolidaritást, a tisztességet és az átláthatóságot.

Nem elegendő az igazságtalanság megszüntetése, ha nem mozdítjuk előre az igazságosságot.

Ferenc pápa füveskönyve Szerkesztette: Julie Schwietert Collazo és Lisa Rogak Európa Kiadó 2013

Névtelen írta...

NO LÁM, LÁM, VAN, AKI MÉG KI MER ÁLLNI. NEM FOSTA ÖSSZE A BOKÁJÁT AZ UNIÓ ELŐTT.
HAJRÁ FIDESZ!

PuPu írta...

bokafosós névtelennek:
Te szomorúszemú, az Unió mi vagyunk, Unió nélkül meg légyszar vagyunk a térképen!
Kérjél már meg valakit, mutasson neked egy világtérképet!
:)

Jutka írta...

Tegnap este az Egyenes beszédben a P. Lendvai is nagyon jól fogalmazta meg a jövöt és a jelent.Felüdülés volt Öt hallgatni a sok ugyanaz arc után ami estéről estére ott szerepelnek.
Gratulálok Pupu, minden egyes irásodat nagyon élvezem, sajnos nagyon is igaz amit irsz.
Üdvözlettel Jutka

Névtelen írta...

etele1: Gyurcsány ma keményen megsorozta emeszpé-éket.

Mellesleg M.A. abban téved, hogy azt hiszi magáról, hogy ő politikus attól, hogy megszerezte egy párt fölött az ellenőrzést.

Igaza van abban, hogy nem kövéleménykutatást kell nyerni.

Ugyanigy: mem pártot kell foglalni, hanem választást nyerni.

Ahhoz meg semmi készsége. Se neki, se "Gordonnak", ahogy azt láthattuk az eddigi röpke 3 év alatt.

Névtelen írta...

Bokafosósnak: "UNIOS" pénzből nem fossátok a bokátokat...vagy fossátok,ahogy a csüngőhasú éppen megszakérti, félázsiai exkomcsi elvtárs!