2013. december 17., kedd

CSIPET KIS NOSZTALGIA

Hej, boldog ifjúság, mikor az emberfia még játékos volt, mint a rinocérosz, amikor még minden lányt gyönyörűvé tettek saját tomboló hormonjaink, de szép is voltál!
Gimnáziumban történt, másodikosok voltunk, remek osztály, nagy társasági élet, kóstolgattuk a felnőtt-létet, hajkurásztuk a lányokat, ők meg menekültek előlünk, miközben arról ábrándoztak, hogy valamelyik negyedikes üldözi őket...

Mindenesetre abban nagy volt az egység, hogy a tanórák a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaznak, és ezt mindahányan helytelennek minősítettük.
Természetesen az élet az órák alatt sem állt meg, egy-két vérszomjas kémia vagy matematikatanár tudta csak elérni, hogy viszonylagos nyugalomban maradjunk, a többiek életét viszont kissé megnehezítette intenzív magánéletünk, melynek során igen jól tudtuk érezni magunkat, főleg, ha környezetünkben a barátaink telepedtek meg.

Nem mindig úsztuk meg fegyelmezés nélkül, volt, amikor változatos és ötletes büntetésekkel zavarták magánéletünket a felháborodott tanerők.
Engem is elért a retorzió, kiemeltek, mint hangadót megszokott környzetemből, és másik padba ültettek, egy lány mellé, aki egyébként remek szinésznői képességeivel elérte, hogy azt gondolják róla, hogy decens úrilány, aki él-hal a tanulmányaiért.
Küllemre - ha legjobb a huszonnégyes - legalább huszonkettes volt, dús keblekkel felszerelkezve - ilyet írt nekem az orvos!

Hát viháncolni nem mertünk, de azért vad levelezést folytattunk az órák alatt, mígcsaknem a biológia tanárnő, - akinek pedig illett volna tisztában lennie életkorunk követelő parancsaival - be nem gyűjtötte a leveleket, melyek élén ott szerepelt aktuális zsengém, mely általában a nők, konkrétan pedig padtársam küllemét dícsérte, meglehetős részletességgel és szuperlatívuszokban, versben fogalmazva.
Hát, ez volt az az eset, mikor rosszkor voltam rossz helyen - ez aztán életem során még többször előfordult velem, de nem tanultam semmiből.
Abban az évben jelent meg ugyanis Weöres Sándor Antik ekloga című brilliáns költeménye, mely nagy vihart váltott ki, viták folytak arról, hogy a mű és szerzője belefér-e a szocialista kultúrába, de mindenesetre mindenki, aki túl volt az Ablak -Zsiráfon azon törte magát, hogy megszerezze a művet.
Sajnos, én el voltam foglalva padtársnőmmel, Zsuzsival és átmenetileg felfüggesztettem a művelődést, így ki is maradtam a jóból, de ez nem hatotta meg a tanári testületet, merthogy a versem továbbították az igazgatónőhöz, miután megállapították, hogy valószínűleg egy Weöres-epigon lehetek.
Merthogy biztosan az a vers inspirált, hogy egy erotikától (pornográfiától?) vadul csöpögő művel igyekezzem meghódítani Zsuzsit, aki életben Csisztu Zsuzsára hasonlított, jóllehet ő akkor még nem is élt...

Aztán az osztályfőnököm megvédett, hivatkozván elévülhetetlen érdemeimre, melyekre mint KISZ-titkár tettem szert, mely funkciót rövid megszakításokkal a középiskola alatt végig betöltöttem, mert amikor leváltottak, akkor megállt a közélet.
Nem is szólva arról, hogy vadul raccsoló osztályfőnököm szerint ezekben a periódusokban desthuktívvá váltam.
Zsuzsinál viszont ezzel népszerű lettem, mint sárgarépa az apácakolostorban, a tanári kar minden tagja vigyorgott rám a folyosón, mint a vadalma, a felsőbb osztályokba járó fiúk is elismerően veregették a vállam, szóval nagyon bejött ez az ügy, mindjárt érthetővé vált, hogy mit is jelent az írott szó hatalma.

Ma beleolvastam a Kaláka című irodalmi folyóiratba, Radnóti eclogái közül van benne néhány (de nagy állat, aki Horthynak szobrot állít, az övét meg ledönti...) - eszembe jutott fiatalkori botlásom, és mivel már rettenetesen unom a magyar politikai vegyes pártállású élet ökreit, gondoltam, elmesélem nektek is, hogy min vigyorogtam itt magamban, mikor eszembe jutott.
Az Antik eklogát meg közzéteszem itt, szerintem nagyon szép, hangulatos vers, - mecsoda szakmai tudás, mecsoda ritmusérzék, mecsoda nő lehetett...
Jó szórakozást hozzá!


WEÖRES SÁNDOR: ANTIK EKLOGA

Mint akit ölnek, törzse hanyat dült, lába kalimpált,
csontos mellem alá gömbölyű keble szorult.
Szép pajtásom, az égszín pillantású kisasszony,
fürge, fiús-alakú, lányos-aranyhajú szűz,
most szepegett:”Mit akarsz te bolond?Tréfáltam, eressz el!”
Tűzben a tűz-okozó még sikongatni se mert,
hátha benyitnak s így lepnék meg a hetyke kacért, hogy
hab remegése fölé már bika-súly nehezül,
inkább karmolt és harapott, s csókkal borítottam
széjjelnyílt ajakát és ragyogó fogait,
válla fehérét, mell kupoláit, lenge csipőjét,
táncos térde közé csúszva kerestem a rést,
s vágyam nedve szökellt combjára s a gyűrt rokolyába.
Szégyelltem magamat, s rá haragudtam ezért.
Ő fejemet megölelte anyásan: „Csúnya te! Jó volt?
Most könnyebb teneked. Hagyj csacsi, bajt ne csinálj.”
Simogatott szelíden s halk gúnnyal: „Uram, kielégült?”
Karba ragadtam a lányt: „Fölfalom ezt a rigót?”
Arca hevült, pihegett: „Szétszaggatsz! Várj kicsit édes:
gyűrött rongy a ruhám! Össze ne tépd levetem.”
Egy kapcsot kinyit és már röppen a székre a szoknya,
néhány könnyű rugás, lenn a selyem bugyogó,
és mit tarka ruhába borít a szokás, a szemérem,
titkon a párja elé meztelenül kibomolt.
Lázban rája-fonódtam, szertevetette bokáit,
hátamon átkulcsolt, háttal az ágyra bukott,
így forrt össze a tüzes zivatarral telt levegőben
lány fiu egy testé, kétfejű ősi alak.
Szégyenkeztek a lányszoba tarka cserép-figurái,
nézni se merték szép szende kisasszonyukat:
mint cica nyaukolt, mint haldokló hattyú vonaglott,
s rengve nyögött a kiságy, tűrve vihart meg esőt.
Szép pajtásom, akit már sokszor öleltem a táncban,
vittem meztélláb, ölben a csermelyen át,
tudtam a kedvét és pici csókját s röpke pofonját:
itt velem egy, mégis távoli, új idegen,
fénylő fürge tekintete most ködfátylú tehénszem,
asszonyi lett, megadó, lángba-borult szerető.
Végül a hölgy pityeregve s a párna-gubancba gurulva
hátat fordított: „Jobb neked így, te betyár?”
Kértem súgva : „Bocsáss meg!” Hátra vetette fejét és
kék szeme rámragyogott cinkosan és kacagón.

Azért tudtak ezek a nagy költők élni...


:O)))


12 megjegyzés:

amar írta...

Sajnos, ezt nekünk nem tanították meg irodalom órán, de az életből, a szerelemből ismerős! Úgy látszik nem csak a nagy költők tudtak élni.
Ez az emlékképed közzététele legalább olyan jó volt, mint a politikai posztjaid. Néha lepj meg minket hasonlókkal. Most én is merengek kicsit a múltam szerelmein.Amar

Promenad írta...



Hát igen !
Az élet szép is lehetne !
De mi maradt nekünk a nosztalgián kívűl ?

Névtelen írta...

Az én kamasz korom kissé elhúzódott, és mitagadás boldog ídő volt amikor még Istenben boldogult Sik..né _ Sikésné_ matek órán belenézett a füzetembe amikor álmaim králynőjét rajzolgattam a másodfokú egyenlet megoldó képlete helyett, bölcs tanárnénim kicsinyt javított a rajzon és kedvesen azt mondta: Géza! Eéjön mjad az idő...amikor bánni fogod, hogy nem a tanulásra figyeltél..Kedves tanárnő!

Még nem jött el..:)

Néha viszontlátom a versemet az évszám a lovag által átjavítva...:)


Csak Neked


„a szép szavak nem igazak,
az igaz szavak nem szépek!”*

Én igaz , szép szavakat akarok,
mert nagyon szeretlek téged!
Vártam rád ötvennyolc évig, (és ilyennek álmodtalak mindig),
azt biztosan tudtam, hogy megtalállak téged
csak azt nem, hogy közben eltelik… az Élet.
Életem egy boldog perce veled,
vagy boldogtalan évtizedek nélküled ?
Milyen örömmel elcserélném,
de az Ördög nem köt üzletet.
Esténként veled alszom el,
reggel veled ébredek,
a jó tulajdonságaidért kedvellek,
a rosszakért szeretlek.
.

Reggelente gyémánt tükörbe nézek,
(amikor kinyitod a szemed!) .

*lao ce.


sphagin írta...

Kedves PuPu !


Tudnék én most is élni, ha újból 16 éves lehetnék !
Pláne ezzel az ésszel !

üdv sphagin

Névtelen írta...

Köszönöm, nagyon kedves írás. Különösen akkor, amikor "térdig járunk" a választási kampányban.
Üdvözlettel: Kenyéradó

pleinair írta...

Azt a PuPu "zsengét" is szívesen elolvasnám, amit a Zsuzsika ihletett!

útkaparó írta...

Látom, PuPu, ugyanabból a forrásból oltottuk szomjunkat annó...
Az Antik ekloga az Új Írásban jelent meg 1962 (vagy '63?) rongyosra olvastuk a pad alatt, ma is megvan.
Említetted Radnótit, íme egy „huncut” kis verse, nem betűhíven, csak úgy fejből, bocsánat a Költőtől.

Kiskacsak fürdik...
Kiskacsak fürdik fekete tóban,
fürdik a nagylány a ruhaáztató nagy tekenőben,
már tudom, utána száradni kifekszik a napra
és engem kíván énekes két szép combja közé.

útkaparó írta...

Itt egy feldolgozása a versikének, pontos a szöveg, zene is van hozzá:

http://www.youtube.com/watch?v=DHKp-8gR7y4

útkaparó írta...

A "pontos" jelzőt a szöveget illetően visszavonom, most, hogy figyelmesebben újra hallgattam az előadást.
Sajnos, a verseskötet nincsen kéznél, hogy ellenőrizzem.

útkaparó írta...

Radnóti Miklós: Kis kácsa fürdik

Fekete tóban kis kácsa fürdik
S fürdik a nagy lány a ruhaáztató,
Jó teknőben s mindene látszik,
Ahogy csattogva mossa magát, már
Tudom, utána száradni kifekszik
A napra és engem kíván ő csörgő
Fogakkal két énekes combja közé!

(1930. szeptember 16.)

Így hiteles a szöveg.
Üdvözlettel:
Útkaparó

hello írta...

Drága PuPu, látom, most épp besokalltál a politikától, és kellemesebb gondolatokkal, szép emlékek felidézésével múlatod az idődet. Jól teszed, ennyi Neked is jár!

Ám vitriolos stílusodhoz így sem vagy hűtlen: az apácakolostoros hasonlatod megint 24 karátos! :-))

A Weöres vers időtálló érték!

okidli ótara írta...

Pupu!
Itt vagyok, ragyogok - hát én vagyok a Te Zsuzsikád :-) Azóta is folyamatosan elolvasom a pupublogokat, mert titokban mindig arra vágytam, hogy az egyikben majd ilyen módon főszerepelhessek, ahogy éppen ezt most ajándékul kaptam Tőled!!!
Az időzítés különösképpen tökéletesre sikerült, hiszen a december egész hónapjában közösségi szeretetet ünnepelünk és persze az év utolsó hónapjában ráadásképpen a karácsonyi szülinapodat is megüljük.
Viszonzásul hoztam egy szép verset Zsadizene43 válogatásából, amivel remélem dmolnárnak is egy kis öröm különlegességet okozhatok :-)
A Te életreszóló emléked:
Suzanne



Ágai Ágnes

AMIKOR NEM VAGY ITT

Amikor nem vagy itt: fázom,
és belebújok a köpenyedbe,
magambaszívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,
kezembe veszem a tollat,
és a jegyzetfüzetet,
aztán lefekszem az ágyba,
és testednek helyet szorítok,
leoltom a villanyt,
végiggondolom milyen is volt
a veled előtti korszak:
várakozás valami
biztos bizonytalanra,
arra, hogy jössz,
és hogyha elmégy,
én fázni fogok,
és belebújok a köpenyedbe,
magambaszívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,...
Tehát a tárgyak?
Vagy a tárgyakban rekedt mozdulatok?
Kesztyűdben ujjad hív,
sáladon a kockák felnevetnek.
Amikor nem vagy itt,
olyan töményen vagy velem,
hogy átforrósodom.