2014. március 28., péntek

BIZTONSÁGI KOCKÁZAT

Orbán két hónapja mást sem csinál, csak avat és átad.
Ha kész van valami, ha nincs, mindegy - csak azt a látszatot lehessen kelteni, mintha alkotott volna valamit a nevével fémjelzett rablóbanda, de nehezen megy, jaj, de nehezen!
Merthogy a nincset lehet feltupírozni, el nem készült Ybl-bazárt átadni, tervezett víztározó alapkövét lerakni, de attól a semmi még semmi marad, habár a fidesz-zombik olyanok, mint a japánok – tudnak üres csészéből is teát inni…


De azért erőlködik a hatalom, most például bérbe vette a Seuso kincs felét, dupla áron, mint amennyiért tíz évvel ezelőtt tulajdont szerezhetett volna Magyarország a teljes kincsen.
Most egy vagyonért családi ezüstnek minősítette Viktor a tárgyakat, melyeket homályos magyarázatokkal úgy konferált fel szeretett népének, mintha mostantól a mienk lenne, pedighát dehogy.
Csak a kifizetett horribilis pénzösszeg a valós a történetben, meg, hogy bemutathatjuk a nagyközönségnek, de a tulajdonjog nem a mienk, Orbán csak bérbe vette, mint egy esküvői étkészletet.


Családinak sem mondhatnám a zömmel aranyozott ezüstöt, hiszen vagy ezernégyszáz évesek a tárgyak, amikor a mi családunk még valahol Levédiában tojózta a turult, errefelé meg még véletlenül sem járt.
Családi ez az ezüst csak úgy lehet, hogy az Orbán-család szerzett rajta tulajdonjogot, de ennek most nem szükséges kiderülni, ráérnek ezt megtudni majd az utódaink is, úgy száz év múlva, nem kenyérre kell ez a Kedves Vezetőnek.


Ellenben annak nagyon örülhetünk, hogy a Seuso-kincsek nem kistányérokból állnak, így nem férnek be a Vezér zakózsebébe az eddig begyűjtött ezüst kiskanalak mellé, ezek szép, hetven-nyolcvan centis tálak, de szép is lesz ezekből enni a töltöttkáposztát a koronázáson!
Hogy ez kinek volt éppen most fontos, azt senki sem tudhatja.
Még ha rovásírással beléjük lenne vésve a legenda, mely szerint a tulajdonos Seuso felajánlotta a tálakat a lovai kései utódait majdan megtermékenyítő inszeminátor utódainak, különös tekintettel arra a kis köpcösre, de nem, - még az sem.


Nem kétséges, szép dolog az országhoz kötődő műkincsek gyűjtése, de még szebb dolog, ha az országban a gyerekek nem éheznek, meg az öregek nem fagynak meg telente.
Még akkor is, ha a Mi Boldogságunk már annyira kikupálódott, hogy műgyűjtő lett, ami kis lépés ugyan az emberiségnek, de nagy lépés annak, aki aranyat csak a státus-szimbólum koronákon láthatott hajdan, a rokoni fogakon.
Ha idehozzák kiállítani ezeket a kincseket, hát lehet, elvisznek az unokák megnézni, de hogy engem nem tesz boldoggá az a tudat, hogy az új múzeumi negyed felépítéséig ott eszi ezeket a tárgyakat a fene valamelyik raktárban, az biztos.
Mint ahogy az is, hogy a tízmillió magyar közül kilencmillió ötszázezernek kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy egy hajdani germán törzsfőnök lakodalmi nászajándékát nézegesse, tálat meg a magyar leginkább akkor szeret nézegetni, ha libacombok vannak benne.


Ma viszont felavatták a négyes metrót is,.
Ha stílusosak szerettek volna lenni, hát Lévai Anikónak kellett volna hozzávágni egy üveg házifőzésű pálinkát a motorkocsihoz vagy a férjéhez, de stílus híján, szűkkörű ünnepség keretében csak egymást dicsérgették a résztvevő potentátok, a Vezér meg Tarlós.
Utóbbi jól példázza, hogy mivé silányodik, és hogyan bunkósodik el egy jobb sorsra érdemes műszaki szakember, ha belemerítik a hatalomba.
A project rendszereket és évtizedeket ívelt át, vagy huszonnégy év alatt épült meg a hét és fél kilométer, melynek a dupláját az oroszok anno az államadósság fejében építették volna meg, két-három év alatt a múlt század kilencvenes éveinek elején.
Nem kellett, tovariscsi konyec, az államadósság ellentételezése magánzsebekbe vándorolt, a terv meg terv maradt, majd a derék vidéki gyerekek luxusberuházásnak minősítették, leállították, a szocik újraindították, a suttyók megfelezték a vonalat, majd most felavatták, mint saját dicsőségük emlékművét.


Demszky nem volt ott – ez ugyan bunkóság, de ez nem rázott meg, megszokott mostanság - de hogy a Beszari kitiltatta az avatásról azokat a szakembereket, akik a vonalat építették, ez azért durva.
Az előzetes tervek szerint az új metróvonal kivitelezésében részvevő műszaki és pénzügyi szakemberek is részt vettek volna a hivatalos átadáson.
Alig órákkal a hivatalos ceremónia előtt - biztonsági kockázatra hivatkozva - kitiltották őket – írja a portfolio.hu.


Ami azt illeti, lehet, megmerényelték volna a Kedves vezetőt, mikor beült az automata szerelvény vezetőfülkéjébe, ahol boldogan berregett és kattogott, mint hajdan kiskorában a trágyahordó talicskában – már csak ezért is megérte megépíteni a vonalat.
Ez azért lehangoló, ezt a paranoiás pszichopatát ültetni a magyar miniszterelnök székébe, nagy szégyen lenne.
Ez az ember fél a néptől, retteg a magyaroktól.
Gondolom, az viselhette meg, hogy a metró-szerelvény fölött nem repülhet harci helikopter, így aztán a mérgezett denevérek bármikor támadást intézhetnek felséges személye ellen.


Gondoljátok ezt végig – aztán szavazzatok…

:O)))

16 megjegyzés:

Pipiből lett tyúkanyó írta...

Utolsó soraidhoz: "Soktól fél, akitől sokan félnek = csak a gyáva ember szokott fenyegetőzni, másokat rettegésben tartani." (Magyar szólások és közmondások 56o.)

Unknown írta...

Leia hercegnő mondta Darth Vadernek a Csillagok háborújában, hogy minél jobban szorítja az öklét, annál többen csúsznak ki a kezéből. :)

Névtelen írta...

Itt egyedül blogíró paranoiás pszichopata, aki boldogan berreg és kattog. De ettől még Orbán Viktor nyugodtan alszik, s lehet tovább nyalni a seggét. Ma meg lehet irigykedve nézni a békemenetet. 6-a után pedig be lehet vonulni valamelyik pszichiátriai osztályra, vagy újrakezdeni itt 4 évet!

Névtelen írta...

Kedves Névtelen! Sok- sok másik névtelen reméli, hogy nem lesz igazad.Kedves Pupu! Köszönöm, hogy írsz, reményt adsz, humort a túléléshez.Másik névtelen.

Jutka írta...

nagyon kiábránditó volt az egész átadási ceremonia. Ilyen alpári stilust amit a tarlós megengedett magának az sajnos az egész bagázst minősiti.Arról nem volt szó, hogy ennek a metrónak a fő célja éppen az nem valósult meg, hogy a zuglói, budaörsi..... emberek könnyebben , autó nélkül utazzanak.
Azt meg egyenesen felháboritónak és nagyon szomorúnak tartom, hogy az előző kurzus egyetlen vezetőjét sem hivták meg.
Hol van itt a nagy egység, amiről a kedves vezetőnk szeret beszélni?
Ez olyan emberi gesztus lett volna
ami tényleg megmutatná, hogy mindannyian itt élünk és ez a hazánk.

Jutka írta...

Tarlóst nevét véletlenül irtam kis betűvel, de lehet , hogy ez belülről jött

hello írta...

Úgy szánalmas ez az egész általuk előállított vircsaft, ahogy van.

Nekem rögtön az a korábbi infó jutott eszembe a Seuso kincsek hazahozataláról, hogy ha jól emlékszem, valami rendelkezés született volna arról, hogy bizonyos műtárgyakat magánszemélyek hazavihetnek.

Metróavatás-ügyben meg mitől vagyunk meglepve? A Mercedes gyár avatásakor sem jutott eszébe a mi boldogságunknak, hogy a céget Mo.-ra hozó Gyurcsány Ferencet meghívja a gyár átadására. Ahol ő nevelődött, az ilyesfajta illem nem volt az elsajátítandó repertoárban, Görög Ibolya protokoll szakértőt pedig már 1999-ben Orbán Viktor indoklás nélkül azonnali hatállyal elküldte az állásából...

terlasz írta...

A nagyon Névtelennek üzenem, hogy nem irigykedve figyeljük a Békemenetet, hanem szomorúan, szánakozva, mert ahányan lesztek az annyi szög az ország koporsójában. Ráadásul ezt vidáman bégetve teszitek.

Névtelen írta...

Ne tömjénezze magát Tarlós elvtárs! Szerénység!
Én,ha szeretek magamban valamit az a szerénység!!!

hello írta...

Békemenet

http://kepkezelo.com/images/e7uy9nqwzuetc3s1net2.jpg

http://kepkezelo.com/images/josvk42woynqsd61dzf.jpg

http://kepkezelo.com/images/12znj1lbhnipaaoh9lpg.jpg

Névtelen írta...

Szögezzük le: Orbánnak nincs köze a 4 –es metróhoz. Egyébként semmilyen más, hasznos vagy előremutató dologhoz sem volt soha köze, ami ebben az országban épült. (Egyetlen kivétel a kertje végében épülő stadion.) Ami a 4-es metrót illeti: Orbán neve annyiban függ össze az egésszel, hogy korábban ott hátráltatta az építkezést ahol csak tudta.
http://koznaplo.blog.hu/2014/03/29/a_4_-es_metro_atadasanak_modja_ravilagit_az_orban-mentalitas_lenyegere

pleinair írta...

Helló,

nekem is az jutott eszembe, hogy az Enyveskezűnek tervei vannak a Seuso gyűjteménnyel. Valóban családi ezüstté akarja varázsolni ezeket a műtárgyakat is. Először csak a megőrzést vállalja át az államtól, ahogy a képzőművészeti remekművek fölötti őrködés jogát is kiadja bizományba saját magának és haverjainak.
Nem értem, miért nem lehet ezt a Főtolvajt lebuktatni végre, szinte kesztyűs kézzel bánik vele az ellenzék.
Micsoda ócska ország az, amelyik ezt az ősbunkó, hazug rablót megtűri saját nyakán?!

hello írta...

Kedves Pleinair, az előző posztnál írtam, ide is vonatkozik, hogy ne az országot szidd: ez a 93 ezer négyzetkilométer önmagában normális emberi életre alkalmas, a mérsékelt égövben található területe a glóbusznak, egyáltalán semmit nem tehet róla, hogy a területén mennyi és milyen bűnöző, tolvaj, egyéb gazember él.
Amit írsz, jogos, csak ne az országot, hanem a társadalmát hibáztasd érte.

Unknown írta...

Hát gyerekek... kevés a biomassza ma Pesten. Mi történhetett? :o)))

hello írta...

A hajdani jereváni rádiós viccek mintájára - csak ez nem vicc:

A valós biztonsági kockázat nem a metróavatásnál és nem az ott tündöklő very important persont fenyegette, hanem másutt egy ellenzéki aktivistát a kampányolása során.

Szocialista pártaktivistára támadtak késsel - 11:56

Késsel támadtak egy MSZP-s aktivistára szombaton reggel a Bosnyák téren. A kampányoló szocialista pártaktivistákhoz két férfi lépett oda, szóváltás alakult ki, majd az egyik férfi kést rántott, s azt mondta: „kibelezlek”.

Az aktivisták fellépése nyomán a két férfi megpróbált elmenekülni, ám két pártaktivista utánuk eredt. Bár az egyikük útját egy közelben kampányoló fideszes aktivista elállta, a késsel fenyegető férfit végül sikerült megállítani, sikerült rendőrt hívni, aki a helyszínen intézkedett, a férfit elvezette.


Az MSZP elvárja, hogy a hatóságok vizsgálják ki az esetet, s a választási kampány ideje alatt is biztosítsák a közterületek rendjét, a kampányoló aktivisták biztonságát.
(Klubrádió)

>>>>>
Politikai "kultúra" 2014, Magyarország.

civilhuszár írta...

Két dolog jutott úgy eszembe elmerengésem során "nemzeti kincsünk" eshetőleges sorsfordulóiról.
Egyrészt nem bánnám ha megkoronáznák, de csak úgy, ahogy Dózsa Györgyöt.
A másik mivel annyira szeret elsőként különleges járművet vezetni, az első magyar kamikaze repülőt vétek volna kihagynia.:-)