2014. március 24., hétfő

RISZÁLOM ÚGYIS, ÚGYIS

Csak nem Madagaszkáron, pedig ott legalább Benyovszky grófra lehetett volna hivatkozni, hanem Szaúd-Arábiában, ebben a fundamentalista arab államban, ahol nincs alkotmány, a jogrendet pedig a Saria testesíti meg a  maga szelíd előírásaival, például a tolvaj kezeinek levágásával.
A Saría alapján hozott ítéletek szerint halál jár nemi erőszakért, hit-elhagyásért, fegyveres rablásért, drogkereskedelemért, boszorkányságért, és persze gyilkosságért is.

Felettébb aggódom is szeretett miniszterelnökünkért, nehogy véletlenül valaki ott arabnak nézze, mert ha dicső tolvajlásairól tudomást szerez valamelyik uléma, hát úgy lecsapkodnak róla minden kilógó alkatrészt, hogy a végén olyan lesz, mint egy farnehéz tojás.
Merthogy a mi Szeretett Vezetőnk éppen arrafelé építi a kapcsolatokat, hogy amikor majd az arab világ megindul Európa felé, hát ne legyen szűk keresztmetszet az arabvezető, ha már a muszkavezetői státusz a Krím kapcsán most veszélybe is került.
Mert a vezető az mindig vezető marad, így aztán szeretett vezetőnk számára is gondoskodni kell vezetnivalóról minden eshetőségre tekintettel.

Vannak persze rosszindulatú híresztelések, melyek szerint a mi vezetőnk csak félvezető, de ettől el kell határolódnunk, a történelmi személyiség akkor is nagy, ha kicsi!
A célország ugyan kicsit nagyobb, mint Magyarország, kb. úgy a hússzorosa, de kit érdekel, sívó homok az egész, egy nagy sivatag - kanyarba nincs a Hortobágyhoz vagy a keceli aranyháromszöghöz képest!
Lakosai meg csak háromszor annyian vannak, mint mi, márpedig a magyar baka egy szál puskával is különb, mint a sok koszos arab azzal az ezer harckocsijával!
Ha meg igazak a híresztelések, hogy Centrális Erőterünk vissza akarja állítani a sorozott hadsereget, hát akkor ez a szerencsétlen Abdulláh bin Abd al-Azíz Ál Szaúd király kösse fel jól a burnuszát, nehogy a fejveszett menekülés közben belegabalyodjon a lába!

Persze az kicsit árnyalja a képet, hogy az ország egy olajtengeren úszik, a pénzükkel nemigen tudnak mit kezdeni, a lakosság valamilyen érthetetlen okból nem akarja szétverni az országot és esze ágában sincs szabadságot követelni, mást meg nemigen kell követelnie, merthogy amúgy ezen kívül mindenük megvan.
Na, jó, nincs rovásírásuk és Orbán Viktor is a mienk!

Viktort a kétnapos útra több mint száz üzletember kísérte el, akik hárommilliárd dollár értékben kínálnak befektetési lehetőségeket az arab partnereknek.
Érdekes lenne erről látni egy részletes kimutatást, - ki mit kínálgat buzgón, vagy csak kirándult egyet?
Jómagam csak támogatni tudom az arab tőke bevonását hazánk felvirágoztatásába, már látom lelki szemeimmel, hogy a szaúdi tőke beszáll a Balaton vízének sótalanításába, esetleg meghonosítjuk hazánkban a tevét, habár arrafelé az esztétikailag alacsonyabb szinten álló dromedárokat favorizálják.
Viszont hamarabb hozzászoknánk a látványukhoz, hiszen Lázár János úgy alkatilag, mint arcberendezkedését tekintve igen közel áll a dromedárhoz.

Emellett az ország lassan-lassan úgyis minden tekintetben egyre hasonlatosabb lesz egy sivataghoz, a virágzó magyar mezőgazdaság nem túl sokára leginkább csak királydinnye termelésére lesz alkalmas, az új magyar földesurak nagy hozzáértése folytán.
De ne legyünk elégedetlenek, hiszen a tiszta és egészséges ivóvíz is nagy kincs, nagy kár, hogy az ország lassan már abból is importra szorul.
Ami még megmaradt, azt esetleg exportálhatjuk, persze előtte porrá kell alakítanunk a könnyebb szállíthatóság kedvéért, mindenki kap egy kanállal a libacombbal dúsított piláf mellé.

Van ország persze, amelyik a színarany csaptelepeket szállít, és idén elkészül egy nagysebességű vasútvonal (Haramain HSR) is spanyol, francia, szaúd-arábiai beruházásban, pályával, biztosítóberendezéssel, áramellátással, felsővezetékkel, járművekkel.
Ahogy én a tehetséges fideszes gazdasági vezetést ismerem, nem kétséges, hogy disznózsírt és kolbászt fogunk felajánlani, továbbá a felkészült magyar bölléreket, szalonnát és disznósajtot, továbbá pálinkát.
És a kulturális kapcsolatok fejlesztésének jegyében lefordítjuk arabra az Egri csillagokat.

Büszke vezérünket egyébként Szaúd-Arábia helyiértékén kezeli, tárgyalópartnere a második miniszterelnök-helyettes, de csak a tárgyalások protokolláris részében, egyébként a beduinsátor portása beszélget a buta gyaurral.
Hogy miért kell neki ennyit utazni szegénynek azért, hogy szóba elegyedjen vele valaki, azt jól tudjuk, mint ahogy az is sokatmondó volt, hogy legutóbbi megbeszélését Angela Merkellel egy hotelfolyosó kanyarulatában, még az NDK időkből megmentett ülőgarnitúrán folytatta, - még szerencse, hogy nem kellett órákig azon ücsörögnie, öt percet meg guggolva is ki lehet bírni…
Marokkó, Szaúd-Arábia, Azerbajdzsán, csupa-csupa elsőrendű diplomáciai célország.
A kommunista elnyomás sötét évtizedeiben azért ennél előrébb tartottunk, ennyire még soha nem mentünk le kutyába, ennél szégyellnivalóbb vezetőnk Rákosi óta még nem volt.

Nem lehetne Szaúd-Arábiában felejteni?

:O))).

26 megjegyzés:

Öreg harcos írta...

Pupukám!!! Csak a pontosság kedvéért.."Riszálom ígyis, úgyis..."

1ügyű írta...

Kell is ám a sok utazás így a végére... hátha nyáron már stróman pénzből lesz kénytelen.

Anikó írta...

Azt kifelejtetted, hogy azért is szeret ilyen arab helyekre mászkálni, mert erősen vonzódik az ottani szemlélethez ő is, szeretné a nőket így talpig lefedve, konyhába száműzve, csak gyerekneveléssel foglalkoztatva tudni, nem pedig belepofázni az ország dolgaiba.
Nézd meg a feleségét, karikás szemekkel, elgyötört arccal, semmi egyenjogúság ám, nagysasszonynak tudni kell hol a helye... a legutolsó sorban.
Arra persze jó, hogy a nevén legyen, no meg a gyerekekén a vagyon 99%-a. Erre valók ők.

civilhuszár írta...

Én kíváncsian várom a látogatási következményt, a hosszú nevű arab király vajon nem e lesz mostantól rövidebb életű.
Mert ahol az átkozott nemzetmegvezetőnk megjelenik, ott felborul az államrend, menekül, vagy meghal az első számú vezető. Már gyanítom, hogy ez a pali Putyin titkos bekavaró ügynöke régen.

civilhuszár írta...

6699 271Én kíváncsian várom a látogatási következményt, a hosszú nevű arab király vajon nem e lesz mostantól rövidebb életű.
Mert ahol az átkozott nemzetmegvezetőnk megjelenik, ott felborul az államrend, menekül, vagy meghal az első számú vezető. Már gyanítom, hogy ez a pali Putyin titkos bekavaró ügynöke régen.

pleinair írta...

Nem tudom miért, a tudatalattimból régmúlt gyermekkorom egyik megrázó olvasmányélménye bukkant elő a messzi homályból.
Talán 10 éves lehettem, mikor egy szívszorító mesét olvastam valahol, valamelyik csörgedező patak árnyas partján.
A mese Aisa és Ibrahim zord szülők által tiltott szerelméről szólt:

A fiatalok, kicselezvén a véneket, a közeli zúgó folyóval küldözgették egymásnak szerelmük zálogát: egy rózsaszálat, vagy madártollhoz erősített levelet.
Aisát már a kelő nap a parton találta, dobogó szívvel várta imádott Ibrahimjának szerelmes üzenetét.
Egy vészjósló hajnalon, midön a nap vörösre festette az eget, a vadul bömbölő folyó véres habokkal nyalta körül a leány törékeny lábait.
Az üvöltve jajongó szél sem hozott szerelmes sóhajokat, a hömpölygő folyó pedig rózsaszál helyett Aisa elé vetette "szegény jó Ibrahim levágott fejét."

Iszonyú volt, majd megszakadt a szívem.
Most azért aggódom, nehogy a mi Fénylő Vezérlő Csillagunk is így járjon. Annyi azeri, meg mindenféle élezett balta villog a világban...

Névtelen írta...

Ti székrekedéses, alzheimeres vén hülyék! Ennyi baromságot is csak ti tudtok összeírni. De most a választásokig nem kell hashajtót bevennetek, fostok mint a murányi kutya. S tele vagytok Viktor iránt csupa jóindulattal. A kívánságotok szálljon vissza rátok! Persze pupura is.

bubo írta...

Kedves Anikó!

„Azt kifelejtetted, hogy azért is szeret ilyen arab helyekre mászkálni, mert erősen vonzódik az ottani szemlélethez ő is, szeretné a nőket így talpig lefedve, konyhába száműzve, csak gyerekneveléssel foglalkoztatva tudni, nem pedig belepofázni az ország dolgaiba.”

Régebben én is Önnel azonos módon képzeltem el az arab nők helyzetét, de találtam ezzel kapcsolatban érdekes dolgokat. Nem vágyom arra, hogy nálunk az iszlám legyen a törvény, de Orbán és bandája valóban tanulhatna a Saria-ból.

http://www.iszlam.net/main.php?article=swomen

A linkelt oldal szerint:

„Az iszlámban a nő helyzete nem jelent problémát. A Korán állásfoglalása és a korai muszlimok is tanúsítják azt a tényt, hogy a nő legalább olyan fontosságú személy, mint a férfi, és hogy nincs a férfinek alárendelve, nem alacsonyabb rendű teremtmény.”

„Az Iszlámban a női jogok és a felelősség egyenlő a férfiak jogaival és felelősségeivel, de nem szükségszerűen azonosak.”

„Személyes és közös felelősségeik vállalásában a nő egyenlo mértékben osztozik a férfivel, tetteiért ugyanúgy felel, mint a férfi. A nő független személyiség, jó tulajdonságokkal és lelki törekvésekkel van megáldva. Emberi természete nem alsóbbrendű, s nem is különbözik a férfiétól. Egymástól származnak ők ketten. Allah így szólt: „és meg hallgatta őket az Uruk felelvén nékik: "én nem hagyom veszendőbe menni egyetlen munkálkodó művét sem, lett kitéve légyen ő férfi, a vagy nő – hiszen egyesek közületek a többiektől vannak. "” (Korán).”

A linkelt oldalon nagyon sok érdekes dolog olvasható.
Üdv.
bubo

pleinair írta...

Névtelen, már az is baj, hogy aggódunk Viktorért?
Afelől nyugodt lehetsz, hogy az Alzheimer kór nálad észrevehetetlen folyamat lesz. Úgy halsz meg, ahogyan születtél.

Névtelen írta...

Pleinair!
Aggódj te csak pupuért, de tőőőőőőlem le is szophatod komcsi szajha.

Névtelen írta...

Névtelen.
Te olyan egyszrű vagy, mint az ék, csak nem olyan hasznos.

Amar írta...

Névtelen!
A stílusodból is kitalálható, hogy gondolkodás nélküli, megvezetett fityiszes vagy!

Jutka írta...

Kedves Pupu!
nem tudom ezt a névtelent aki ilyen alpári szövegeket ir nem lehetne letiltani.
Először azt gondoltam , hogy egyszeri alkalom. Tévedtem, egyre inkább jelentkezik, mintha még inkább örömét lelné benne. Ugy gondolom , hogy ő egy beteg ember.
Ezen a bloggon eddig mindig értékes gondolatokat olvastam.
Nem szeretném ezt a stilust tovább olvasni. Gondolom nem vagyok egyedül
üdvözlettel Jutka

PuPu írta...

Kedves Jutka, névtelennek lenni nem egyetlen személyhez kapcsolható nick, így nem lehet eltakarítani.

Amúgy meg én egy egyszemélyes vállalat vagyok, és hát nem mindig vagyok a közelben, mikor megjelenik a csorda, vagy egy-egy magányos ökör.
Én sem szeretek ilyen hozzászólásokat látni, hálistennek ritka is az ilyen baromállat, mert ide általában értelmes emberek szoktak írni, őket meg az nem szórakoztatja, hiszen a hozzászólások zöme meghaladja a képességeiket.
Most így jártunk, szegény bizonyára lihegett is egy sort, mikor végzett a beírással, egészségére!
:O)))

terlasz írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
terlasz írta...



"Nem lehetne Szaúd-Arábiában felejteni?" Nem, mert az286896 arabok ettől szemfülesebbek, még csak ő hiányozna nekik!

civilhuszár írta...

Névtelennek !
2014. március 24. 20:30 - ra

Úgy eszembe jutott, hogy le is nyelhettek volna annó. Nem bosszantanád a normális embereket.

hello írta...

https://www.youtube.com/watch?v=oU9JTTFjPrI#t=167

kotyogó írta...

Azt olvastam tegnap valahol, hogy a május 1-i földbérlet lenyúlás miatt kell most OV-nek megjelennie, mert egy szaúdi illetőségű bérlő szerződése is semmissé válhat, aki bepanaszolta kormányunkat a szaudi királynál. Most mehetett ki Viktor magyarázkodni, hogy a szaudi befektetéseket tárt karokkal várjuk... khmm

Unknown írta...

Nevtelen!
Te higagyu akarki!!

D .ELEMÉR írta...

kedves PU PU nagyon jó írás van egy kis szabadidőm elolvastam
ne foglalkozzon a Névtelenel !!
Ő ott lesz a Békementeben a
orgoványosi Bayerel
Ő fogja neki a Táblát ÉN Cigány vagyok NEM Állat felirattal !!!
a másik kezébe megy KELL nekünk Paks !!
atomot a balodalnak
il szeretünk Cselkirály Romaringó Viktorió maradona
STADIONYT minden Faluba Viktor !!
Éljen BRASILIA !!
Ott lesz egy Gázszerelő is .Táblával Én már Milliárdos vagyok
jobban teljesítek

pleinair írta...

Kedves Pupu,
minden nick egyetlen személlyel azonosítható, kivéve a megkülönböztetést lehetetlenné tevő "nevenincseket". Csak szövegük alapján tudjuk, sejtjük, ki a hozzászólás gazdája.
Nem lehetne ettől a lehetőségtől megfosztva rákényszeríteni a "névteleneket"., hogy saját nick alatt vállalják a véleményüket?
Talán ritkábban fordulnának elő ilyen, blogjaidhoz és olvasóidhoz méltatlan, gyomorforgató hozzászólások.
Olyan ez, mintha a terített asztalon gőzölgő rakás mellett kellene együk a libacombot.

PuPu írta...

Kedves pleinair, sajnos ez a felület egy előregyártott remekmű, nincs lehetőségem belepiszkálni (blogspot.com), így aztán- tetszik-nem tetszik - nem tudom a férgeket kiirtani, csak egyenként.
Viszont, mint tudod, egyszemélyes szerkesztőség vagyok, akit amúgy más területeken is hasznosít a család, rohangálok, mint pók a falon, csinálom a kis boltocskámat, mindenhol mindig késésben vagyok így van ez nemegyszer a féregirtással is.
Aztán itt van még a kényes határvonal a férgek és a félrevezetettek között - én a stílust tartom döntőnek, de van, aki másként mér, szóval nem egy egyszerű dolog ez...
De ha valaki elmagyarázná, hogyan lehet kiirtani a névtelen bejelentkezési lehetőséget, azt megköszönném...
:O)))

pleinair írta...

Kedves Pupu, biztosítalak, hogy nem vagyok finnyás. Ha muszáj, képes vagyok férgek társaságával is osztozni, ha egy jó blogot akarok olvasni.
Engem ezek innen el nem űznek!

Köszönöm a magyarázatot, megértettem. :-)))

pleinair

Névtelen írta...

Tisztelt pleinair.
Nem kell foglalkozni velük.
Nem reagálunk a megjegyzéseikre, akkor nincs mire válaszolniuk, és nem tudnak cukkolni "idegesíteni" sem.
Levegőnek kell nézni őket.
Elolvassuk amit írnak, és nem húzzuk fel magunkat, nem reagálunk a megjegyzéseikre.
"Bolond likbol, bolond szél fú."
Tudom magamrol, hogy nehéz, de, ha nem reagálunk rájuk, akkor előbb-utóbb elmaradnak.
Én sem szeretem az utóbbi időben kiírni a nevem.
Tudod furcsa dolgok tórténnek a neten is.
Dolgozzanak meg érte, ha meg akarnak találni.

pleinair írta...

Kedves Névtelen, igazad van. :-))