2014. november 4., kedd

ERKÖLCSI MAGASLATOK

Már megint csapágyasra forgatják a szemüket néhányan, és kötelességüknek érzik állást foglalni egy olyan ügyben, melynek a jelentősége nulla, csak az ő fellépésük emeli meg a dolgot kommunikációs magasságokba.
Igen, már megint a sajátjaink, mert, hogy a politikai ellenfél mindent megtesz Újpesten szegény Kiss Péter szocialista utódjának megválasztása ellen, az rendben is van, ez a dolga, és hogy gusztustalanul teszi a dolgát, ehhez már hozzászokhattunk az évek során.


Hogy a mieink sem képesek normálisan viselkedni, az sem vadonatúj dolog, de hogy éppen egy vesztett választás utáni első megmérettetésen látják célszerűnek fokozni a vereség mértékét, ez azért vicces – lássuk Uramisten, mire megyünk ketten.


Horváth Imréről szól a történet, akit pártja, az MSZP országgyűlési képviselőválasztáson indít Újpesten, és akiről kiderült, hogy 1984-ben, mint határőr tiszt részt vett a hajdani Szovjetunióban egy öthónapos tanfolyamon, továbbképzésen.
A tanfolyamot – láss csodát – a KGB szervezte, merthogy a határőrök abban az időben a KGB kötelékében teljesítettek szolgálatot, mint ahogy hazánkban is a Belügyminisztérium volt a Határőrség gazdája.
Persze volt a Honvédség alárendeltségében (határvadászok), az ÁVH alárendeltségében (zöldávósok) a Belügy alárendeltségében (Határőrség) - most meg éppen a Rendőrség látja el a feladatot, mely mindig ugyanaz volt - az államhatár őrzése és védelme.


Hát így esett a nagy eset, a hírbehozáshoz szükséges igazolványon is szerepel, hogy parancsnoki képzést kapott, nem volt ez szokatlan azidőtájt.
Tegyük hozzá, hogy a KGB köszöni, de jól elvolt Horváth őrnagy információi nélkül, hiszen amire kíváncsi volt, azt megkérdezte és megmondták neki a magyar szervek.
Ami Horváth őrnagyot beszervezését illeti, előbb jöhetett volna szóba még vagy tíz titkosszolgálat, a CIA-val kezdve és a Securitateval befejezve, de ami azt illeti, ők sem tarthatták volna valami jelentős trófeának az őrnagyot.


Jött a rendszerváltás és Horváth Imre még majd’ egy évtizedet szolgált, aztán elment nyugdíjba, de, mint közéleti ember elkezdett dolgozni a lakóhelyén, ahol köztiszteletet vívott ki, olyannyira, hogy 2002-től önkormányzati képviselővé választották, legutóbb a DK és az Együtt PM támogatásával és pártja alkalmasnak találta arra, hogy most országgyűlési képviselőnek jelölje.
Hogy miért éppen őt, ezt nem tudom, talán jobb lett volna, ha a jelölt fiatalabb, ha nő, ha szőke és dúskeblű, de hát ezt csak a helyiek tudják eldönteni, bízzuk ezt a választóra.
Viszont most, hogy kiderült, hogy felrikácsolt a Fidesz papagájkórusa, egyszerre csak, mint cigányzenekarban a kontrás meg a cimbalmos, elkezdett muzsikálni a két másik ellenzéki párt is.


A PM szerint utána kell nézni, hogy igazak-e a Horváth Imréről megjelent hírek, ha igen, akkor nem fogják támogatni, hogy aktivistáik részt vegyenek a kampányában.
Igazak hát, nincs ezen mit utánanézni, inkább arra törekednének, hogy jó erősen tunikán billentsék Viktort, és neki nézzenek utána, mikor szalad.


Szelényi Zsuzsanna, az Együtt elnökségi tagja közölte: önálló jelöltet nem indítanak, de az MSZP jelöltjét nem támogatják, "hozzá nincs semmi közük". Hozzátette: ami a Horváth Imréről megjelenő híreket illeti, nagyon fontos, hogy tisztázza magát.
Mit kell itt tisztázni, kedves Zsuzsa?
Szerintem semmit, ez nem egy bonyolult ügy, én még nem láttam ügynököt, aki kémigazolványt lobogtatott volna, vagy nyilvános tanfolyamon tanulta volna a szakmát – nem gyanús ez kicsit?


De a legjobban Vadai Ágnes nyilatkozata tetszett, aki azt mondta, hogy "a szóban forgó úriember" az MSZP jelöltje, a DK nem indít jelöltet ezen a választáson, és nem támogatja a jelöltet.
Vadai Ágnes, aki anno államtitkár volt a Honvédelmi Minisztériumban nem volt ennyire finnyás, amikor tucatjával vették körbe olyan katonák, akik a Szovjetunióban mindenféle többéves akadémiákat végeztek, akik Horváth Imrénél ezerszer érzékenyebb beosztásokat töltöttek be, a volt államtitkár csak most lett ennyire finnyás.


Nem is érdekelne a dolog különösebben, hiszen látszik, hogy az ellenzéki pártok nemigen képesek mit kezdeni a mai helyzettel, sötétben tapogatóznak, mint Jehova Tanúi, de ez azért meglepett.
Rendben van, a szocialisták is felettébb barátságtalanok, nagy elánnal próbálnak identitást építeni, de az ambícióik és ilyen-olyan megnyilatkozásaik most nem érdekesek.
Ami érdekes, hogy a szocialista Kiss Péter helyett demokrata jelölt kerüljön be az Országgyűlésbe, függetlenül attól, hogy ki haragszik a szocikra vagy ki nem.
Merthogy ezen a pályán a demokraták együttműködésre vannak ítélve, mondjon bármelyikük bármit.


Ha tovább folytatják az eddig folytatott széthúzó és egymást sunyin rugdosó politikát, az egyenes út a politikai halálba.
Még akkor is, ha most éppen gyűlölik egymást, ha jogos és vélt sérelmek tucatjait tudják sorolni, akkor is, csak egy cél lebeghet csak mindahányuk szeme előtt: a diktatúra lebontása, különben egytől-egyig menjenek a francba.
Tudom, könnyebb az igét hirdetni, mint ragozni.
Azért meg lehetne éppen próbálni.

:O)))


21 megjegyzés:

rézevőfiamór írta...

Találós kérdés:
"A politikus is képes logikus, ésszerű és hasznos döntésre - ha már kimerítette az összes egyéb lehetőséget!"
Na, ki volt a szerző?
Pedig biztosan nem ismerte egyik magyar ellenzékit se!

talalom írta...

1. Eddig nem ismertem a mondást, de sztem olyan Churchill-es.
2. Ezen az alapon az összes, 50 év felettit ki lehetne tiltani a közéletből. (Mondjuk lenne ötletem, hogy kivel kezdjük:DDD)
Ugyanis nemcsak a magasabb rangú katonák, belügyesek tanultak a Szovjetunióban, a Varsó Szerződés megállapodásának megfelelően, hanem civil alapon több képzés a Szu-ban volt elérhető. Nem lehetett volna képviselő ezen az alapon pl. Vári György vadászpilóta, aki világbajnoka volt a szakmájának, ugyanis vadászpilótákat kizárólag a SZu-ban képeztek - akkor most a Gripen-re gyúró pilóták a CIA ügynökei? Tekintve hogy a magyar állam nem is képes kifizetni a képzésüket - azt Kanada állja egyelőre, mert a magyar kormánynak sürgős focizhatnékja van. Igaz, ez még mindig nem civil, azaz katonai terület, mint ahogyan félig ideszámíthatjuk a diplomata-képzést is. A magyar diplomácia felső köre is Moszkvában végzett - lehet, Szíjjártóra is ráférne egy szakmai továbbképzés. De egy fizikus-palántának is a leghőbb vágya volt, hogy Dubnába - a Szu. atomkutatási központja volt - kerülhessen, mint ahogyan űrhajóst se képeztek Pápán. És folytathatnánk a sort az olajkutatókkal, bár a "vizes" bányászoknak Magyarországon magasabb szintű oktatás jutott - egészen addig, amíg szét nem verték a szakmát a dunaszauruszok.

rézevőfiamór írta...

Talált!

Móricka írta...

Van egy javaslatom. Az Együtt, változtasson nevet! Mert nevével ellentétben mindig KÜLÖN úton akar járni!:D:D:D

Névtelen írta...

A blog minden szavával egyetértek.
De ezt a szegény Horváth Imrét -lett légyen bármilyen is a multja-felesleges volt elindítani.
A nagy formátumu Kiss Péter helyett elindítani egy olyan embert,akinek már a megjelenésében is kódolva van a vereség-nos ez több,mint bűn. Ez hiba ! Promenad

Unknown írta...

Az nem lep meg, hogy a teljes jobboldal ráugrott a KGB-s kapcsolatra, de az igen, hogy még a szakma értője, Vadai Ágnes is kifogásokat keres.

Mi lesz veled, "baloldal", ha a cél előtt nyírjátok ki egymást, nehogy má' a másik előbb érje azt el? Nincs egy értelmes ember az egész falkában, aki azt mondaná! KUSS LEGYEN! Talán most lenne itt az ideje összerántani a VEZÉRKART a pártoknál, hogy a "főnök" megmondja a tutit: EGYÜTT, EGYMÁSÉRT harcolunk, a Fidesz ellen, nem EGYMÁS ELLEN. De ki mondhatná meg a többinek? Nekem van tippem: Talán meg kéne szólalnia Gyurcsány Ferencnek is, "ráncbaszedni" alvezéreit.

woody írta...

csak jelzem, hogy a megegyezés úgy szól, hogy pótlásuk mindig onnan történik, aki jelölte. Kiss Pétert az MSZP jelölte, így az övé is maradt a lehetőség. Jól elemezted Pupu. A fanyalgók meg húzzanak a fenébe, így nem lehet leváltani nem hogy OV, de még a 2/3-t megbontani sem (Veszprém megnyerésével az megtörténhetne, de ezek ahhoz is lököttek. Pedig van élő példa, csak el kellene menni látogatóba Angyalföldre. Horvátnak ebben a terület részen sem lesz gondja, mert segítünk neki.

sphagin írta...

Szerintem meg nem kell Gyurcsánynak megszólalnia ebben az ügyben !

Megszólalt már Tóbiás, amikor kijelentette, hogy a választás után megszűnt az együttműködés az ellenzéki pártok között !

Ha megszűnt, akkor ne erőltessük tovább !
Mit lehet tenni ?

Nem szabad olyan szekér után futni, amely nem akarja felvenni a rá felkéredzkedőt.

Nincs igazad, kedves PuPu !

Meg kell adni az esélyt az MSZP-nek is, hogy rájöjjön mire jut egyedül !

Jelenleg nincs akkora tétje a választásnak, legalábbis így gondolják az MSZP-nél, hogy ne próbálhassák ki saját magukat és nem csak Újpesten.
A többiek meg törődjenek saját magukkal.

Ha az MSZP azt szerette volna, hogy az egész baloldal erősödjön, akkor a vesztes választás után, felajánlotta volna a két szövetségesének, hogy segíti őket a frakcióhoz jutásban !

Nem így tettek, pedig ezzel az egész baloldal erősödött volna !

A dolog, innen nézve már, csak következményként értelmezhető !

Kibic37 írta...


sphagin-nal értek egyet.

Vadai nyilatkozata - azok után, ahogy Tóbiás az XXL-es zakót követően örömmámorban fetrengett azon, hogy "legyőzték a DK-t", - még akár visszafogottnak is tekinthető. De még jobb lett volna, hogy ha hallgat ...

hello írta...

Én egyre inkább azt várom, hogy bukkanjon fel valahonnan egy új, friss, életképes, megizmosodni alkalmas kezdeményezés, amire a társadalom értelmesebb és még nem mindenből kiábrándult, megcsömörlött része felkaphatná az amúgy folyvást lehorgasztott fejét.

Mert a meglevő repertoárban mind kevesebb a bizodalmam.

Aztán persze eldalolgatom magamnak, hogy "Álom, álom, édes álom, álomkép..."

csakafidesz? írta...

Kedves Barátaim!

Mit akarunk mi, mit akartok ti, mit vártok el másoktól, ha mindannyian ilyenek vagytok. Az egész ország várakozással teli, nyakukba szakad lassan minden és ennek megakadályozására, megváltoztattására számítanak az elszegényedettek, a szakadék szélén állók és mindenki akitől ez a autoriter rendszer mindent elvett vagy éppen elvenni készül.
A pártjaitok is meg ti is - tisztelet a kivételnek - milyen példát mutattok a tüntetni kész fiataloknak? Az összetartozás helyett a széthúzás példáját.
Gondoljátok, hogy van erkölcsi alapotok ezek után bárkitől is a legkisebb áldozatot kérni.
Miért kell védeni a védhetetlent. A pártjaitok most is úgy viselkednek, mint a durcás kisgyerekek.
Gyermekkorunkban volt egy kis mondóka, ami így kezdődött: - Az okos enged...
Ehhez kellene ilyen helyzetben igazodni. Valakinek ugyanis mindig meg kell tennie az első lépést.

Egyébként arra az elhatározásra jutottam, hogy e-hó 17-ig nem lesz véleményem. Várok, hogy mivé lesznek a nagy elképzelések, a túlzott várakozások. Lesz NET-adó vagy eltörlik, lesz forradalmi hangulat, vagy minden a régi módon folytatódik.
A múltkoriban azt írtam, hogy program hiányában kifullad ez az egész ügy, - ahogy a PuPu is megírta – és ez a szépen kezdődő, nagy reményeket kiváltó történet is Milla 2.0 elnevezéssel megy a levesbe.

Ne legyen igazam, folytatódjék minden, úgy ahogy elkezdődött. Lelkes fiatalok tömegével vonuljanak és érjék el az a célt, amit elképzeltek. Végső soron az egészet magukért csinálják..

Ha viszont igazam lesz, akkor összekapaszkodhatnak a pártok és nekimehetnek akár a Dunának is. Nem lesz kár értük. Ez az újabb torzsalkodás, erőfitogtatás ugyanis senkinek és semminek nem segít.
Ti kedves blogtársaim, akik ezt a viselkedést védelmetekbe veszitek, majd nézzetek magatokba, mert a hibátok, felelősségetek a pártotokénál semmivel sem lesz kisebb..
18-án találkozunk.

Kibic37 írta...


csakafidesz?-nek

Meggyőztél. Szégyellem, de vissza kell vonnom az előző megjegyzésben írottakat, mert érzelmi alapon írtam. Az az igazság, hogy haragszom Tóbiásra, de be kell látnom, hogy a közös cél minden egyebet űberel.
Tkp PuPu is meggyőzött, nem is értem miért engedtem a gonosz kisördögnek ...

Geza írta...

Ugyan mar PuPu! Mi a DK reakcioja ahhoz kepest, amit az MSZP muvelt miota a DK onallo entitas lett! Eleg csak a kozelmult esemenyeire emlekezni, kulonos tekintettel a Budapest-i fopolgarmesteri valasztasra, de nem art elfelejteni a parlamenti frakcio alapitassal kapcsolatos attitudjuket most es ~4 evvel ezelott. Na meg persze az "osszefogasnak" is nagy eredmenye volt ... Sokkal egeszsegesebb, ha mindenki csinalja a maga dolgat es megtartjuk a sajat arcunkat. - Ha valaki eddig meeg nem vette volna eszre, SAJNOS sem a DK, sem pedig az MSZP nem az a part, aki a vikit majd jol seggbe rugja.

Donáto írta...

Mekkora pechje van Viktornak!
Sem a KGB-nek, sem a CIA-nek nincsenek frakciói, sőt! "platformjai" sincsenek!

Most ha rosszul mozdul, akkor a jenkik, vagy az oroszok rúgják majd T@kön.

grund írta...

Kedves PuPu!

Csak egy kérdésem lenne; kis is mondta fel a további együttműködést az ellenzéki pártok között még a választások éjszakáján nagy felindultságában? Én pontosan ezen helyzetekre gondolva kezdtem nagy káromkodásba, mikor meghallottam Tóbit. Most meg csodálkozik még a holdudvaruk is.
Milyen politikusok ezek? Meg kellene már tanulniuk ezeknek a szerencsétleneknek végre, hogy először lehiggadnak, gondolkoznak és utána nyilatkoznak. Ezzel csak saját maguk alatt fűrészelik a fát, jelen esetben ezt éppen Tóbi tette. Nagyon találóan ecsetelted Te magad a minap a helyzetet, hogy Tóbiás fenn ül a fán, fűrészeli maga alatt az ágat, Gyurcsány meg alulról figyeli és nem tudja eldönteni, hogy örüljön-e neki, hogy lepottyan, vagy ne örüljön. Mikor tanulják már meg ezek, hogy nyilatkozataiknak súlya, következménye van? Különösen egy ilyen ellenféllel a pályán, amelyik külön gépezetet működtet az ellenoldali szereplők lejáratására...

sphagin írta...

Most olvastam, hogy a FIDESZ a nyugdíjasok utazási kedvezményeinek eltörlésén munkálkodik. Többek között a 65 év felettiek ingyenes utazását is eltörölnék.
Itt volt szó róla, hogy az EU is azt várja el az országtól, hogy az ilyen kedvezményeket eltöröljék.

Tény, hogy az "átkosból" sok, a piacgazdaságban szokatlan dolog maradt ránk, amit hozzá kellene igazítani a gazdasági modellhez, hogy működőképesebb legyen.

Persze ezek népszerűtlen intézkedések és az eddigi kormányoknak eszük ágában sem volt ezt meglépni, pláne a baloldalnak.
Egyszerűen nem illik a politikájukhoz ezek végrehajtása.

Most a FIDESZ ezt megteszi a saját ízlése szerint.

A baloldal egyik problémája, hogy ha a saját bázisa érdekeit nézi, akkor nincs joga a szükséges lépések érdekében fellépni, tehát piacellenes magatartást kellene megfogalmazni.

Csak emlékezzünk, hogy sokan, hogy fogadták a Gyurcsány reform elképzeléseit a baloldalon !

Szerintem ebbe tört bele a baloldal bicskája és ezért nem tud talpra állni.

A választóknak meg KELL ismerniük a piacgazdaság kellemetlen oldalát is, hogy értékelni és megérteni tudják a baloldal igyekezetét !

Ehhez az kell, hogy a jobboldal kimutassa a foga fehérjét, mert egyébként nem hisznek a baloldalnak, nem lesznek hitelesek !

Ezen semmiféle összefogás nem tud segíteni !

A Kibicz37-nek és csakafidesz-nek írom, hogy innen nézve nem kell szégyellni az érzelmeiteket és az eseményeket nem tudjuk átugorni !
A dolgoknak meg KELL történniök egymásután szép sorban, hogy a helyükre tudjanak kerülni.

Utána jöhet az összefogás és a közös cél kialakítása!
Egyébként nem fog sikerülni, csak erőlködünk mindhiába !

Kibic37 írta...


Kicsit off (vagy talán mégse)

"Bár adva van az erőszakos és gyűlölettel teli figurája, miért támogatták milliók, végül saját országuk lerombolásában is?" - teszi fel a kérdést a Port.hu a "Hitler sötét karizmája" dokumentumfilm ismertetőjében (2. rész ma este 20:00 kezdettel, Viasat History)

Ma este egyébként a National Geographic is foglalkozik a témával 21:00 és 22:00 kezdettel (Hitler - út a hatalomba 1. és 2. rész)

Nagyon ajánlom mindenkinek aki még nem látta ezeket.

Névtelen írta...

Kedves Sphagin!
Csak egy apró tévedésedre hívom fel a figyelmed. A 65 éven felüliek ingyenes utazását nem az "átkosban" vezették be, hanem néhai Horn Gyula idején.

Unknown írta...

Kisl.Pu-Pu nagyon igazad van.Ezeket az úgynevezett baloldali pártokat kik vezetik? vezetik-e egyáltalán,az amatörséget meddig lehet fokozni? Horváth Imre is megnézhette volna a személyi igazolványát,hogy tudja hány éves? / pénz beszél/ a baloldal meg zuhan a semmibe.

Névtelen írta...

sphagin
"
Meg kell adni az esélyt az MSZP-nek is, hogy rájöjjön mire jut egyedül !"

Megtörtént október 12 -én 15 választókörzet ( 98 szavazókör) egyedül 100% győzelem

sphagin írta...

Kedves névtelen !

Örülök az MSZP sikerének, csak én a helyükbe nem lennék nagyképű ezekkel az eredményekkel .

A helyzet ugyanis elég kaotikus !

Ahol egyedül indult el az MSZP, ott megosztotta a baloldaliakat.

Akik felmérték, hogy kinek van esélye a nyerésre, azok az MSZP jelöltjére szavaztak és így sikerült nyerni.

Az MSZP egyszerűen nem mondhatja azt, hogy egyedül nyert, mert a többi baloldali is rá szavazott, még a Thürmerék pártjából is, hogy nyerni tudjon !
Még az Együtt-PM és a DK szavazói közül is ezt tették sokan, még ha a saját pártjuk indított is jelöltet.
Mert fontosabbnak látták, hogy a baloldal győzzön, mint a saját jelöltjük egy pár szavazattal többet kapjon.

A gond ott van, hogy az MSZP az erőszakos viselkedésével és nem demokratikus lépéseivel, nem a demokráciát szolgálja.
Nem különb mint a FIDESZ és a hegemón szerepét szeretné betölteni.
Senki nem szeretné, ha csak az egyik diktálóst lecserélnénk egy másik diktálósra.

Egy demokratát ez nem elégíthet ki !