2014. november 27., csütörtök

HA MAFFIA VAN, VÉR IS VAN

Magyar György nem hagyja annyiban Váradi András halálának ügyét, megy utána, mint a pitbull – és jól teszi.
Váradi András halála – minden sajnálatossága dacára nem lenne gyanús, ha nem működne az elhallgatás.
De működik, méghozzá az első perctől kezdve, és ha nincs Magyar György, akkor működne mindaddig, mígcsak az ügy szép csendben el nem szunnyad.

Márpedig elszunnyadna, mert a magyar sajtó sajnos képtelen tenni a dolgát, képviselői szépen befekszenek a hatalomnak és csábosan pucsítanak egy-egy odavetett falat reményében.
Azt mondhatják sokan, hogy hülyeség lenne ezzel foglalkozniuk, hiszen leesett a létra, arra jött egy idős vezető, a kocsi döccent egyet, miért nem vett fel az áldozat láthatósági mellényt, oszt jónapot.
Én meg azt mondom, hogy bizony, foglalkozni kellene minden olyan üggyel, melyről feltételezhető, hogy a hatalom el akarja tusolni.
A tömeggyilkosságok sem azzal kezdődtek, hogy  Kamenyec-Podolszkban kiirtottak tízenötezer embert, hanem azzal, mikor az Ébredő Magyarok fokosaikkal bementek az egyetemekre, kirángatták a zsidó hallgatót és összevissza verték.
Németországban sem a Kristallnacht volt az első eset, előtte már sokakat ért atrocitás kommunista vagy szociáldemokrata múltjuk miatt.

Ha pedig egy olyan államban, ahol a maffia vette át a hatalmat tisztázatlan körülmények között meghal valaki, aki az érdekeiket sérti, és a hatóságok kerülik a nyilvánosságot, akkor azt az ügyet nem szabad hagyni, mígcsak független szakértők pontot nem tesznek az ügy végére.
Nagyon szomorú állapot már az, amikor az állam hivatalos szerveiben sem bízik a nép, amikor – akárcsak fikcióként is - egyáltalán felmerülhet a bizonyítékok manipulálásának lehetősége.
Márpedig a mai magyar állam eljutott erre a pontra, és nem véletlenül.
A „Ne mi nyerjük a legtöbbet” bűncselekményének bírósági ítélete mindenkitől elvette a reményt, aki itt a jogállamban bízott, tisztán látható volt, hogy a bűnszervezet képes megvenni a hatalmi ágak prominenseit, és ez azóta már többször beigazolódott.
A mi hazánk olyan ország lett, ahol a libatolvaj felelősségre vonja a gazdát, mert csak egy lakatott tett a libaólra, megvádolja Julcsa nénit az állattartás szabályainak megszegésével és másnap is elindul a zsákkal, csak most három libára méretezi, hogy beleférjen az is, amit eddig kénytelen volt otthagyni.

A maffia nem követ pártpolitikai törésvonalakat, erre a legszebb példa Simon Gábor ügye, aki köszöni szépen, jól elvan.
A legnagyobb ellenzéki párt elnökének volt helyettese minimálisan is pénzmosási ügybe keveredett, nem kis összeg az, aminek eredete és sorsa zavaros.
Hogy közérthető legyen a nagyságrend, húsz-harminc Nokiás-dobozról van ez esetben szó.
Minap százharminc milliót fizetett be zsebből adóhátralékként úgy, hogy számláit zárolták, túl van néhány házkutatáson, elvileg egy fillérje sincs, mégsem kérdezte meg tőle senki: Jóember, honnan van a lóvé?
Hogy a szocik mélyen kussolnak, az rendben is van, de a Fidesz, sőt, még a Jobbik is kussol, de a DK sem túl aktív az ügyben, Semjén is csak csendben fohászkodik.

Pedig ehhez az ügyhöz kapcsolódóan is volt gyanús haláleset, Welsz Tamás halála rendőrségi asszisztálás mellett – már, ha rendőrök voltak egyáltalán, akik kísérték…
Welsz meghalt, a halál oka bármi lehetett kígyóméregtől atomrakétáig, de leginkább csak találgatások hangzottak el, a halottat állítólag kiadták a családnak, az illetékesek leporolták a szájukat és az élet ment tovább.

Ahol maffia van, ott halál is van, miért pont a magyar maffia lenne kivétel?
Nem egy, nem két eset van, ahol a halál oka szinte megmagyarázhatatlan - érdekes közlekedési balesetek, merényletek, robbantások maradnak homályban.
Vagy például egyetlen csenevész gyertyától leég a Budapest Sportcsarnok, a tűzvizsgálati jegyzőkönyveket titkosítják nyolcvan évre, aztán hipp-hopp – van másik sportcsarnok.

Érdemes lenne listát készíteni ezekről az ügyekről és ha eljön az ideje, egytől egyig felülvizsgálni mindet.
Vancsik Zoltán halálától a Nógrádi fivérek állításaiig, a lelőtt zsoké ügyétől a Gripen-sztoriig, pártpolitikai oldaltól függetlenül.
Van egy kész vádirat is, Ferenczy Krisztinának hívják, aki elvégezte Polt Péter munkáját, majd belefáradva a visszhangtalanságba és a következmények nélküli ország mocsarában való gázolásba, feladta a harcot.
Szégyen ez a magyar bűnüldözésre, a magyar közéletre.

Akkor lesz itt rendszerváltozás, akkor lesz vége a maffia uralmának, ha egy ügyész előveszi ezeket a régi aktákat, egy igazságügyminiszter pedig benyújt egy törvényjavaslatot a rendszerváltozás óta elkövetett bűncselekmények elévülhetetlenségéről.
Akkor ki lehet vizsgálni majd a szervezett bűnözés elleni harc során megöngyilkolt rendőr alezredes ügyét, a Tasnádi-ügyet, a Klodo-ügyet és a többi disznóságot.
Az csak a baj, hogy nem lesz, aki megszavazza…

:O)))

44 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Pupu!
Csak a mesében van,hogy a jó legyőzi a gonoszt és boldogan él ,amíg meg nem hal.
"Hat történet a belügyminiszter életéből, amelyek azt bizonyítják, hogy nem szerencsés az altábornagy úrral bajuszt akasztani - mert furcsa, már-már a parajelenségek kategóriájába sorolható dolgok eshetnek meg a „kellemetlenkedőkkel”. Persze véletlenül…"
http://www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=hirmix&AN=pinterugyek&MN=hirmix&LN=hungarian

És ha sírni (vagy röhögni ) támad kedved:
"Pintér régi bizalmasát küldi az olajos maffiózók nyomába"
http://hvg.hu/itthon/20130628_olajos_ugyek_miniszteri_biztos_Radnai/

charly fighter írta...

Beszédes ez a kép és kiváló illusztrációja a mondandódnak…! Egy rothadó társadalom tükre, ahol a mocsok habjaként a mutyik reménybeli nyertesei kiáltanak tábláikkal tolvajt a kiraboltra. Feszítsd meg”- et a megalázottra! Ahol az áldozat mellet egy megrettent gyermek áll ki csupán!
A létráját is egyedül cipelte amelyen végül az égbe ment…

Kibic37 írta...


"Van egy kész vádirat is, Ferenczy Krisztinának hívják, aki elvégezte Polt Péter munkáját, majd belefáradva a visszhangtalanságba és a következmények nélküli ország mocsarában való gázolásba, feladta a harcot."

A sors kegyetlen fintora, hogy egy ezzel kapcsolatos ATV interjúban maga Ferenczy Krisztina védte a maffiát azzal, hogy nem is az, mert nincs haláleset. Erre napokon belül öngyilkos lett Welsz Tamás.

Ez utóbbival valszeg azért foglalkoznak viszonylag keveset, mert róla közszájon forog olyan történet, miszerint már többször is próbált öngyilkosságot elkövetni. Csak sohasem találták otthon ...

civilhuszár írta...

Remélem a maffia is felfalja gyermekeit ebben a belső forrongásban.

Igor Nyomorovics írta...

...ne felejtsük le a listáról a móri bankrablást sem....

Unknown írta...

1990 óta ez a rendszer épül szépül hol kormányon, hol ellenzékben, hol egyszerre mindkét helyen.Nincs ember, aki ezt meg tudná állítani, mert kinyírnák pillanatokon belül.Kevesen vannak, akik logikai rendszerbe foglalják ezt az egész ocsmány valóságot,és tennének is ellene, de ha mégis megtörténne, akkor a rendszerváltás után politikában részt vevőket mind lakat alatt látnánk.Ki így, ki úgy részese volt minden aljasságban amik ebben az országban történtek. A %-ok arányában lehetne vitázni, de fölösleges,mert itt sosem lesz a közéletben tisztulás.

Kibic37 írta...


Kedves Gabi!

"...a rendszerváltás után politikában részt vevőket mind lakat alatt látnánk." - írod. Pontosan e gondolat körül folyik itt e fórumon hetek óta a polémia. De a Jobbik már évek óta ezt harsogja, és többek között ennek a leegyszerűsített féligazságnak is köszönheti nagy népszerűségét a huszon- harmincéves korosztályban. Jelenleg ők a tisztakezű fehér bárányok, akik kimaradtak a politika minden ocsmány fertőjéből. Eddig.
De ők is csak emberből vannak. És a mai maffiózók is tisztakezű ifjak voltak még pár éve, akiknek tinédzserek tízezrei csápoltak, és elhomályosuló szemű nagymamák csókoltak kezet. Mi a garancia arra, hogy ha ezek a tisztakezű-tisztalelkű ifjak oda jutnak, nem válik belőlük is ugyanolyan maffiózó? Megmondom: a demokrácia felépítménye, a fékék és ellensúlyok rendszerén alapuló demokratikus jogállam képes egyedül megakadályozni ezt. Mert az ember már csak ilyen esendő féreg ...

És éppen ebbe a demokratikus gondolkodásba nem fér bele az, hogy válogatás nélkül sittre vágni az egész bandát "hadd hulljon a férgese" alapon. Feltétlenül kell a katarzis? Lehet nem ússzuk meg. De ne feledjük, a németeknél volt katarzis. Észhez is tért a maradék túlélő. De ott nem csak a férgese hullott ám!

Ezért én inkább PuPu véleményével értenék egyet, miszerint "Akkor lesz itt rendszerváltozás, akkor lesz vége a maffia uralmának, ha egy ügyész előveszi ezeket a régi aktákat, egy igazságügyminiszter pedig benyújt egy törvényjavaslatot a rendszerváltozás óta elkövetett bűncselekmények elévülhetetlenségéről."

morzsi írta...

Na itt a válasz arra, hogy a fiatalok miért mossák össze az elmúlt 25 évet!

Mind a jobb, mind a baloldal tett azért, hogy a a fiatalok elforduljanak a politikától. Nem tudok mondani öt - 5! - magyar politikust, aki így vagy úgy, de ne kompromittálta volna magát.
(Az olaj szőkítéstől kezdve a stadionok két és félszeres áron való felépítéséig.)
Amerre néz az ember, mindenhol tombol a korrupció és hülyeség.
Azt mondják, hogy a mai fiatalok irás értésével gondok vannak. A fenét! - csak nem szólnak.
Mit mondjanak arra, hogy valaki azért veszi fel az egyébként magas fizetését, hogy Fenntartható, Fejlődésért, Felelős (fing) államtitkár!!!
Ki az, aki csodálkozik, hogy tüntetésen egy szónok, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal küld el mindannyiunkat "melegebb éghajlatra".
Elnézést, hogy indulatos vagyok: - morzsi -

Góbé írta...


Mily szomorú, hogy egy magánzó - de legalább tökös - ügyvédnek kell pótolni s elvégezni azt amit egy hivatalos szerv, amelyre a törvényességi felügyelet van rábizva, elmulaszt !

Itt egy ügyésznek, birónak ha eszébe is jutna hogy mire esküdött, és szó szerint venné a BTK-t s a BE-t, amely szerint hivatalos személyként, hivatalból eljárást kellene kezdeményeznie, kétszer is meg kell gondolnia hogy moccanjon-e.

Szemben a félelmetes olaszországi maffiával, amely évtizedek óta, és nem is eredménytelenül a politikai hatalom megszerzése irányába törekszik, minálunk ezt a lépcsőt átugrották. A már megszerzett politikai hatalom birtokában osszák fel egymás közt az arra érdemes, jól fialó területeket...

Itt nem egymással rivalizáló, keresztapácskák harca zajlik. Ezt pintér központi, sőt állami felhatalmazással, meg persze Clodoval már tényleg megszüntette 1998-ban, megtámogatva poltpeti által. Onnantól övék lett a pálya. Volt némi malőr, - Fletó személyében, akit vagy nem tudtak, vagy féltek a hagyományos eszközökkel semlegesiteni. A maffiától szokatlan de hatásos eszközökkel legyilkolták karakterileg... Nem véletlen hogy berlusconiék csak ámultak? Ezt igy is lehet? Ez a viktor tényleg tud valamit!
Felülről, hivatalból, demokratikus pártjainkra alapozva sajnos nem látom esélyét hogy lesz "renszerváltozás".
Október közepéig, az utolsó választásig érteni véltem Fletót hogy háttérben marad, de hogy azóta sem csinál semmit egyre jobban aggaszt.
Vagy elgyávult, vagy félrteismertem.
Elvártam volna, hogy többedmagával vizumot vagy igazolást mutat egy USA-beli út lehetőségéről s szépen kéri a századvégeseket, a kormánytagokat hogy mutassanak hasonlókat...
Avagy szóvá teszi és ellenáll annak a beláthatatlan következményekkel járó törvénytervezetnek, amely megszünteti a szoc. segélyezés állami finanszirozását... Nem szólva a többi gyalázatról amit az utóbbi két hónapban bevezettek.
Nagyon oda kellene figyelni, mert a maffia ma már nem ismer sem határt, sem Istent, sem embert. A szoc. segély megszünik, a közmunka meg csak olyan, hogy ha valaki a 12-ből 2 hónapot foglalkoztatva volt, már javitja a statisztikát tehát ő sem munkanélküli. De hogy a maradék 10 hónapban miből él, az le van xarva.

Csökött agyú,cezaromániás polgármesterecskék fogják osztani a nemlétező pénzből a nemlétező segélyt, és megtiport lelkü nincsteleneket késztetnek minél nagyobb számú nyelvcsapásra a valaguk irányába, lihegve a közmunkáért, hogy a családjuk éhen ne haljon.

Közben meg kiveszik a közbeszerzési törvényből azon passzusokat, amelyek korlátozzák hogy rokonnak sógor-komának, havereknek ne juttathasson támogatást a döntéshozó, főleg nem a nyilvánosság kizárásával!

El lehet itt még pücskörészni egymásra szervezett, egymást kizáró tüntetésekkel, amelyek után jól hazamegyünk és qurvára elégedettek vagyunk magunkkal, merthogy „…jól megmondtuk…”.
Ami aggaszt: mi lesz, ha – és nincs messze az idő, - felelősséggel felvállalt vezetés, kontroll, irány nélkül elege lesz 2-3 milliónak…!?! Éhséglázadás? Anarchia ? Tek, rendkivüli állapot, kijárási tilalom? Szabad-e addig várni. Bartuslaci is inkább ezen gondolkodna, mert ez fog vezetni káoszhoz, anarchiához.




Góbé írta...

Mily szomorú, hogy egy magánzó - de legalább tökös - ügyvédnek kell pótolni s elvégezni azt amit egy hivatalos szerv, amelyre a törvényességi felügyelet van rábizva, elmulaszt !

Itt egy ügyésznek, birónak ha eszébe is jutna hogy mire esküdött, és szó szerint venné a BTK-t s a BE-t, amely szerint hivatalos személyként, hivatalból eljárást kellene kezdeményeznie, kétszer is meg kell gondolnia hogy moccanjon-e.

Szemben a félelmetes olaszországi maffiával, amely évtizedek óta, és nem is eredménytelenül a politikai hatalom megszerzése irányába törekszik, minálunk ezt a lépcsőt átugrották. A már megszerzett politikai hatalom birtokában osszák fel egymás közt az arra érdemes, jól fialó területeket...

Itt nem egymással rivalizáló, keresztapácskák harca zajlik. Ezt pintér központi, sőt állami felhatalmazással, meg persze Clodoval már tényleg megszüntette 1998-ban, megtámogatva poltpeti által. Onnantól övék lett a pálya. Volt némi malőr, - Fletó személyében, akit vagy nem tudtak, vagy féltek a hagyományos eszközökkel semlegesiteni. A maffiától szokatlan de hatásos eszközökkel legyilkolták karakterileg... Nem véletlen hogy berlusconiék csak ámultak? Ezt igy is lehet? Ez a viktor tényleg tud valamit!
Felülről, hivatalból, demokratikus pártjainkra alapozva sajnos nem látom esélyét hogy lesz "renszerváltozás".
Október közepéig, az utolsó választásig érteni véltem Fletót hogy háttérben marad, de hogy azóta sem csinál semmit egyre jobban aggaszt.
Vagy elgyávult, vagy félrteismertem.
Elvártam volna, hogy többedmagával vizumot vagy igazolást mutat egy USA-beli út lehetőségéről s szépen kéri a századvégeseket, a kormánytagokat hogy mutassanak hasonlókat...
Avagy szóvá teszi és ellenáll annak a beláthatatlan következményekkel járó törvénytervezetnek, amely megszünteti a szoc. segélyezés állami finanszirozását... Nem szólva a többi gyalázatról amit az utóbbi két hónapban bevezettek.
Nagyon oda kellene figyelni, mert a maffia ma már nem ismer sem határt, sem Istent, sem embert. A szoc. segély megszünik, a közmunka meg csak olyan, hogy ha valaki a 12-ből 2 hónapot foglalkoztatva volt, már javitja a statisztikát tehát ő sem munkanélküli. De hogy a maradék 10 hónapban miből él, az le van xarva.

Csökött agyú,cezaromániás polgármesterecskék fogják osztani a nemlétező pénzből a nemlétező segélyt, és megtiport lelkü nincsteleneket késztetnek minél nagyobb számú nyelvcsapásra a valaguk irányába, lihegve a közmunkáért, hogy a családjuk éhen ne haljon.

Közben meg kiveszik a közbeszerzési törvényből azon passzusokat, amelyek korlátozzák hogy rokonnak sógor-komának, havereknek ne juttathasson támogatást a döntéshozó, főleg nem a nyilvánosság kizárásával!

El lehet itt még pücskörészni egymásra szervezett, egymást kizáró tüntetésekkel, amelyek után jól hazamegyünk és qurvára elégedettek vagyunk magunkkal, merthogy „…jól megmondtuk…”.
Ami aggaszt: mi lesz, ha – és nincs messze az idő, - felelősséggel felvállalt vezetés, kontroll, irány nélkül elege lesz 2-3 milliónak…!?! Éhséglázadás? Anarchia ? Tek, rendkivüli állapot, kijárási tilalom? Szabad-e addig várni. Bartuslaci is inkább ezen gondolkodna, mert ez fog vezetni káoszhoz, anarchiához.

Góbé írta...

Bocs a dupláért, próbáltam levenni, de nem jött össze.

nemóvatos írta...

Ide vág:
http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/11/gyilkosokhu.html

csakafidesz? írta...

morzsinak.
"Ki az, aki csodálkozik, hogy tüntetésen egy szónok, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal küld el mindannyiunkat "melegebb éghajlatra".
Elnézést, hogy indulatos vagyok: - morzsi -"

Jelentem én erősen - minden indulat nélkül - csodálkozom az ilyen megnyilvánulásokon.
Van egy bibliai mondás miszerint:-"Ne ítélj, hogy ne ítéltess","Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?"
Ennek értelmezése pedig: mindenkinek megvan a maga sara.

Az ember makulátlannak születik, de a körülmények kivétel nélkül mindenkit kisebb-nagyobb stiklik elkövetésére kényszerítenek.
A ma magukat érintetlennek (bűntelennek) gondoló szépreményüek már maguk is követtek el ezt-azt - ki mivel, kivel került kapcsolatba -, de ha ők nem, akkor a kedves felmenőik biztosan megbotlottak már.
Ők sem maradhatnak majd sokáig kivételek.
Ha érvényesülni akarnak, akkor bele kell simulniuk a környezetükbe.
Kurvák között élve nehéz a szüzesség megtartása.
NOMEN EST OMEN!

pleinair írta...

Nagy a csönd ...Milán halála körül is. A 26 éves tüntetésszervező, aki a fiatalokat, diákokat mozgósította, a fidesz székháznál nyugtatta a randalírozásra hajlamos fiatalokat. Ez után 2 napig élvezte a rendőrség vendégszeretetét, majd Olgánál nyilatkozott az Atv műsorában. Egész lényéből megfontoltság és nyugalom áradt, nem mutatkoztak rajta az ideggyengeség jelei. A pár nap múlva bekövetkezett, öngyilkosságnak beállított tragikus halála teljesen váratlanul érte barátait, ismerőseit, és a nézőket is.
Állítólag vonat gázolta el. A mozdonyvezető semmit sem látott, annyira sötét volt. Sötét volt akkor is, ott is.
Mint Váradi András esetében és a többiben.

Kibic37 írta...


Ezt már olvastátok?
A pofám leszakad ...:(((

Góbé írta...


Kedves Morzsi!

Bokros Lajos, Róna Péter, Tamás Gáspár Miklós, Kunhalmi Ágnes, Vágó Gábor, Gőgös Zoltán Szabó Rebeka...
igy hirtelen. Vannak még nevek, de lehet,nem egyértelmüen politikusok...

Viszont! Én például nagyon csodálkozom hogy akad egy-két ifjú titán, - akik arra is valók, az örökbecsü Moldova nyomán, "... Titán még tudjátok őket használni valamire..." - akik fenntartás, önvizsgálat nélkül elküldik saját felmenőiket, apjukat-anyjukat, azok múltját - ahogy fogalmazol melegebb éghajlatra, anélkül hogy megkérdeznék mi is volt akkor, amikor...

Nem tudok azonosulni azzal, hogy egy korosztály, - bár lehet hogy csak a hangadói - hosszú éveken át mindent tagadva, demonstrative távol tartja magát a politikától. (persze közben nem kevesek összekacsingatnak a jobbikkal amely azért felveti a reális gondolkodás és az helyzet tényleges átlátásának, reális megitélésének problémáját.)

Viszont amikor a ner az ő köreiket is veszélyezteti, úgy száll be a játékba hogy rögtön feltételeket szab, elhatárolódik, megkülönböztet, kijelent, prejudikál, megtagad. No, ehhez nincs szerintem erkölcsi alapja némely önjelölt megmondóembernek ! Abban is biztos vagyok tapasztalat alapján, hogy ez nem korosztályi, hanem a "megmondók" egó-problémája.

pleinair írta...

Kimondhatatlanul dühösít a fertőző baromság, miszerint egyenlőség jelet lehet tenni a fidesz kártékony ellenzéki egész pályás letámadása, káros kormányzati ámokfutása, és a szocialista kormányok regnálása között.

Hol éltek azok az emberek, akik ma azt szajkózzák, amit a kis pökhendi ifjak, akik gyűlöletet szítva igyekeznek lesöpörni mindent és mindenkit, akit riválisuknak tekintenek?! Nem lenne szabad gondolkozás nélkül beállni ezek sorába, nem lenne szabad a kívülálló pozíciójából ütni- vágni, ócsárolni azt a korszakot, ami a mainál sokkal tisztességesebb és élhetőbb volt.
Nem kell az agymosásnak engedve széthúzást erősíteni, mert ezzel csak magunk alatt vágjuk a fát, és orbánnak teszünk szívességet.
Minden habzószájú elmúlt 25 évezőt, politikusok falhozállítóját kérem, gondolkozzon, ne szajkózzon, mérlegeljen, használja az eszét, és erkölcsi érzékét.

Névtelen írta...

Nincsen remény,nincsen remnény ! Promenad

kibic37 írta...


Nem tudom kihagyni:

Egy másik fórumon valaki beidézte Váncsa István ÉS-ben megjelent cikkének egy részletét. Nem lévén előfizetője, nem tudok rá linket adni, ezért - elnézést kérve a bloggazdától - kénytelen vagyok magam is beidézni. (Kiemelés tőlem):

"Tállai András államtitkár keddi, napirend előtti felszólalása szerint a kormány visszaadta az embereknek a biztonságot, nem kell attól tartaniuk, hogy a magánnyugdíj-pénztárba befektetett pénzük elvész. Hozzá vagyunk edződve az Orbán-rezsim ésszel felfoghatatlan, titáni mértékű pofátlanságához, de attól, hogy valaki ezt a blablát a jelen kontextusban újfent előadja, még a magyar ember hasnyálmirigye is leáll, majd úgy marad. Rögtön utána Simicskó István levezette, hogy stadionokat a családok kedvéért kell építeni, ugyanis a sport erősíti a családokat. Mármost a magyar ember közmondásos higgadtságát csodálja az egész világ, de főleg a magyar ember maga, ám ilyeneket hallván ő is fuldokolni kezd, vérkeringése lelassul, életfontosságú szervei nem jutnak oxigénhez, miközben a szociális temetés bevezetésének időpontját a kormány újabb esztendővel halasztotta el. És ez még mind semmi ahhoz képest, amit maga a dölyfös úr adott elő a Handelsblatt kérdéseire válaszolva. Megvédtem Magyarország szuverenitását Oroszországgal szemben, hangoztatta az a személy, aki a puszták népének új otthonát Vlagyimir Vlagyimirovics rectumának otthonos melegében véli föltalálni. Mármost egy átlagos országban a miniszterelnöknek egy másik, szintén antipatikus miniszterelnök iránti, józan ésszel nem magyarázható, de annál költségesebb vonzódása önmagában véve tüntetéshullámot váltana ki, ez nálunk elmaradt. A stadionépítési téboly vagy bármi ehhez hasonló, közpénzből megvalósított privát őrület már nem tüntetéshullámhoz, hanem a kormány elzavarásához vezetett volna, nálunk semmi,"

grund írta...

Kibic37-nek:
Meg lett ám ágyazva rendesen ennek az ámokfutásnak. El kell ismerni, ebben nagyot alkotott Szemünk Fénye adjutánsai segítségével...
Megbontotta, összeugrasztotta a társadalom különböző rétegeit, kiölte belőlük még a maradék szolidaritást is, és permanens szabadságharcos hisztériájával vezérfüggőséget alakított ki viszonylag nagy táborban.
Aztán úgy jártunk, ahogyan Sonni Efron a Fehérház vezető elemzője is leírta:
"Mintha a magyarok úgy jártak volna, mint a béka a fazékban. A béka kiugrik a fazékból, ha forró vízbe dobják. Ám ha együtt melegítik a vízzel, észre sem veszi a zubogó lében, hogy nagy a baj. Lépésről lépésre a magyarok hozzászoktak ahhoz, hogy eltűrjék a tűrhetetlent. Mindennap egy kicsit több piszkos mondatot hallottak, mindennap épp egy kicsit még inkább el kellett fordítaniuk a fejüket. És megszokták."

Unknown írta...

PuPu
Soha nem fog kiderulni semmi about az "allam-maffia"-foleg a felelossegre vonast illetoen.Barki lesz "uralmon" a fidesznyikek utan,az egesz mocsok mar most a 'betakaras' ideulogia alatt mukodik.Az 'allamaparatus' a mai modern vilagban polip modjara mukodik,ha valaki egyaltalan kepes arra hogy kibogozza az egeszet,az soha de soha nem kap lehetoseget arra hogy nyilvanossagra hozza nekunk 'atlagembereknek'NA EZ A MOCSOK A POLITIKABAN ES EMEBEREK EZERT VANNAK KIABRANDULASBAN MINDEN PROFI POLITIKUSSAL SZEMBEN ! Nincs partok mogotti felcsatlakozas es tamogatas tobbet mert mind egy huron pendul.Sorry Bro :) Peace :)

csakafidesz? írta...

plenairnak (16:48)
Egyetértek. Az alábbiakat csupán kiegészítésként vetem papírra.
1./ A sokak által elvtelen módon védett fiatal hangadók a Kádár-korszakban jószerivel nem is éltek, vagy ha mégis akkor max.csak kisiskolások lehettek.
2./ Halvány fogalmuk sem lehet, hogy a rendszerváltozás kezdeti éveiben mi zajlott ebben az országban. Talán megtanulták, amit mondtak nekik, de mivel az agyak átmosása már akkor elkezdődött, amit tanultak annak a Kádár-korszak utolsó másfél-két évtizedének valóságához nem sok köze volt.
3./ Aztán lassan felnőtté váltak és a nagy összevisszaságban csapódtak ide- oda. Alapok és kellően megalapozott tudás hiányában válogatás nélkül magkajáltak mindent, amit a Fidesz kormányon és ellenzékben és később a Jobbik eléjük tálalt.
4./ Most, amikor közvetlen veszélyt érzékeltek hirtelen Csipkerózsika-álmukból feltámadtak és első blikkre úgy gondolták, hogy ők az igazság egyedüli letéteményesei, ezért aztán első reakciójukként a múlt teljes elutasításába fogtak.
5./ Arra nem is gondoltak, hogy ha lázadnak ezt elsősorban saját maguk ellen teszik.
6./Ebben az évben volt három választás és mindhárom a Fidesz elsöprő győzelmével végződött.
Hol voltak azok a fiatalok, akik most hangzatos jelszavakkal a kormány elzavarásán ügyködnek?
Megmondom én.
a./A Fideszre szavaztak
b./A Jobbikra szavaztak
c./Nem mentek el szavazni és ezzel a Fidesz győzelmét segítették.

Akkor milyen erkölcsi alapon ítélkeznek mások felett?

grund írta...

Pleinair és Csakafidesz?
Hát igen. És talán megérjük majd azt is, hogy higgadt és tárgyilagos elemzést is olvashatunk, hallhatunk ezen tiltakozási hullámról, mert egyelőre ilyen nincs.
Most az van, hogy ezek a szervezők, hangadók és sok megmondó ember is elszállva nyilatkoznak, azzal érvelve, hogy ilyen nagyságú tömeget egyik pártnak sem sikerült megszólítani. Hát nem tudom, de ezt a tömeget szerintem Orbán "szólította meg" azzal, hogy elkezdte babrálni hülye módon fiatalok, öregek "játékszerét" a netet. És ezzel kezdődött minden, ez vágta fel a fedőt a hevülő fazékról... Ezt követően jutott aztán másoknak is eszébe, hogy bizony őket is sérelem érte. Persze, lehet, hogy rosszul látom.

Kibic37 írta...


grund-nak:
És akkor tegyük hozzá, hogy Sonni Efron csak a verbális gyalázatot említi. De cselekedeteikben is egyre nagyobb és nagyobb darab szart tolnak le a torkunkon, mi meg csak nyeljük, mint kacsa a nokedlit.
Pfúj! :((((

kinek mire van gusztusa írta...

Nyáry Krisztián: Igazi hősök
Corvina Kiadó Kft. 2014

Részlet a könyv 9. oldaláról
"Tíz emberből hét hajlandó halálos áramütést adni egy kísérleti személynek, ha erre elég határozott utasítást kap. Tíz emberből hét hajlandó megalázni rabruhába öltöztetett embertársát - vagy némán tűrni, ha más ezt teszi -, csak azért mert őt magát fegyőrnek öltöztették. Stanley Milgram és Philip Zimbardo híres szociálpszichológiai kísérletei óta számszerűsíteni tudjuk, hogy az emberiség hány százaléka kész vakon követni egy parancsot: tízből hét ember. Társadalomtudósok sora értelmezte ezeket a kísérleteket, és próbáltál megérteni, miért csinál kétely nélküli engedelmesség jó emberekből szörnyeteget. Az alkalmazkodni vágyás, a tömegnyomás, a félelem vagy az önbizalom hiánya teszi? Bizonyára érdemes ezen sokat töprengeni, de számomra mégsem ez az igazán fontos kérdés. Engem a maradék három ember érdekel. Akik szembe mernek menni a többséggel, és akkor is helyesen cselekszenek, ha kisebbségben maradnak. Akik nem engednek annak az ördöginek tűnő, ám nagyon is emberi szívóerőnek, amit Zimbardo Lucifer-hatásnak nevez. Róluk, az igazi hősökről írtam ezt a könyvet."

Szerintem sok hétköznapi hősünk vannak :-)
Például azok, akik már rég megfejtették empírikusan, hogy körülöttük kik az ügynökök, mégis hagyják őket nyugodtan dolgozni, valamiből a hálózati személyeknek is meg kell élni (már mióta is?).
Hétköznapi hősök azok is akik elmentek ugyan szavazni, de érvénytelenül szavaztak és nem azért mert nem igazodtak el, hogy miképpen kellett volna bármit/bárkit megjelölni. Az érvénytelen szavazatokról országos listákat - tudomásom szerint - nem tesznek közzé, ezt sem hiányolják a hétköznapi hősök.
Hétköznapi hősök azok is, akiknek fontosabbak a hétköznapi emberek, mint a hősök...

A könyv karácsonyi ajándéknak is kitünő!!!

pleinair írta...

Csakafidesz,

túl azon, hogy hová szavaztak, a Kossuth téri tüntetésen meg sem említették orbánt és maffia kormányát, csak az elmúlt 25 évet és annak politikusait ócsárolták rikácsolva. A tömeg nem volt erre vevő, hallhatóan orbán leváltásáért ment az utcára.

Grund,

szerintem is jól látod!
A fiatalok saját érdeksérelmük miatt szerveztek tüntetést. Ezen bátorodott fel az elégedetlen emberek tömege, és már nem csak a netadó, de saját sérelmei miatt is követelte az arrogáns, tolvaj kormány lemondását.

Az emberek egyre inkább ráébrednek tömegben rejlő erejükre, és ráéreznek a közösségi élmény ízére.

Annyi a felgyülemlett indulat, hogy a' fedő fel-fel emelkedik a hevülő fazékról'. Csak az a kérdés, hogy lesz-e orbánt és kormányát elsöprő robbanás?
És mi lesz a pártokkal, ha az ifjú süvölvényektől megijedve, gyáván hallgatnak, semmilyen aktivitást nem mutatnak, nem mernek kezdeményezni?














csakafidesz? írta...

plenairnak!
Értem amit mondasz, csak azt nem értem, hogy ezzel mit akartál kifejezni.

Kicsit zavaros a történet, talán nem eléggé összeszedett!

Vagy azt akartad mondani, hogy azért nem említették Orbánt és kormányát, mert ők pontosan annak a megbízásából voltak ott.

Látod ez hihető lehet. Ha tippelhetek én inkább a Jobbik által megbizottaknak határoznám meg őket.

Mert az első kérdés mindig az, hogy kinek áll érdekében a kormány megbuktatása. Ez a dolgok mai állása szerint a Jobbik.

pleinair írta...

Kinek mire van gusztusa?

ha 10-ből 7-embert szippant magához a "Lucifer hatás", akkor már meg is van Orbán 2/3-a.

pleinair írta...

Cskafidesz, csak a tényt közöltem: nem orbánt szídták, hanem az elmúltat és a politikusokat. De bennem is fölmerült, hogy kinek az érdekében teszik ezt. Én inkább Orbánhoz - dörgölőzésnek, vagy félelemből fakadó kesztyűs-kéz effektusnak véltem a viselkedésüket.
Tudom, hogy a fiatalok közt sok a jobbik szimpatizáns, viszont állítólag Vonáék is utálják Szemünkfényét.

Donáto írta...

Félve írom le:
Váradi András, Velsz Tamás, Vancsik Zoltán.... felkészül Horváth András?

kinek mire van gusztusa írta...

Pleinair 21:59
"Engem a maradék három ember érdekel."

Frank írta...

Sajnos, itt is működik a fidesz, illetbe Orbán "oszd meg, és uralkodj rajtuk" ördögi fogása. Sikerült szembeállítani a tüntető fiatalokat azokkal, akik már felnőttként élték meg az elműlt 25 évet. Az a nagyobb baj, hogy ezt a megosztást magunktól oldottuk meg, OV csak elégedetten nyugtázza az eredményt.
Kár nekiesni a tüntetés szónokainak, mert pl. rikácsoltak, összemosták a 25 év történéseit, szinte egyenlőségjelet tettek az Orbán kormány és a többi közé. Akik ott, a tüntetéseken szerepeltek, vagy legfeljebb kiscsoportos óvodások voltak '89-ben, vagy még meg sem születtek. Ők azt látják, hogy 25 évvel a rendszerváltás után még a jobban le vagyunk maradva Nyugattól, s közben a kormány Kelet felé próbál haladni, ahol még nálunk is nyomorultabban él a lakosság jelentős része. (Talán Dél-Korea kivétel, de ki vágyik egy átlagos orosz, kínai, indiai vagy török életszínvonlára).
Arra kellene figyelni, ami közös, ami összetarthat minden elégedetlenkedőt: ennek a kormánynak, ennek a hatalomnak mennie kell.
Hogy az ő, a fiatal civilek szóhasználatát használjam: hagyják a picsába a pártoktól való elhatárolódást, mert a párttagok is civilek. Abban egyet értek, hogy pártvezető ott, az ő rendezvényeiken ne próbáljon villogni, szereplőként.

Repeti írta...

Egy komplett tábornoki kar irányítja a magyar közfoglalkoztatást:

http://m.hvg.hu/itthon/20141128_Szinte_egy_tabornoki_kar_iranyitja_a_magy

Kibic37 írta...


Frank!

Majdnem teljesen egyetértünk. A lényeget kimondtad: "Arra kellene figyelni, ami közös, ami összetarthat minden elégedetlenkedőt"
Amit kicsit árnyalnék, az a tüntetéseken és a szónoklatokban való részvétel. A diktatúra első számú érdeke az atomizált társadalom ahol minden egyes individuum egy-egy egymással is rivalizáló pártot testesít meg. Minél szervezettebb a társadalom, annál veszélyesebb lehet a diktatúrára nézve. A legveszedelmesebb számára az, ha a társadalom egyetlen monolit tömböt alkot. Ezért hirdette Orbán ellenzékben az "Egy a tábor, egy a zászló" elvet. Ő már akkor olvasta Machiavellit...

Érthető persze a szervezők ódzkodása a pártvezetők fellépésétől - még akkor is, ha egyébként ugyanaz lenne a mondanivalójuk, - mivel attól tartanak, hogy kisajátítják a rendezvényt. Köznyelven szólva "elviszik a show-t". (És most még a teljes jóhiszeműséget feltételeztem.) És minél karizmatikusabb egy vezető, annál fokozottabban fennáll ennek veszélye. Ezért (is) félnek annyira Gyurcsánytól.

Nagyon széleskörű felvilágosító munkára lenne szükség ahhoz, hogy ez az idegenkedés megszűnjön, vagy legalábbis az elfogadható szintre mérséklődjön. Ennek eszközei viszont sajnos a hatalom kezében vannak. (Lásd pl. a kiszorítósdi újabb állomása az RTL klubbal szemben.) Ezért aztán cseppet sem vagyok optimista. :(((

Repeti írta...

Kedves PuPu!
Nem offolni akarok. Részlet Rádai Eszter Andor Mihállyal készített interjújából (ÉS):
„...Aki sokat tud, aki szeret gondolkodni, aki képes tájékozódni, eligazodni a világban, az nem alkalmas közrabszolgának, következésképp olyanná kell alakítani az oktatási rendszert, hogy abból többségében közrabszolgának való tömeg kerüljön ki. Ezzel ráadásul spórolni is lehet, hiszen sokkal kevesebbet kell az oktatásra költeni” ...a több mint négy éve tartó kormányzati politika nyilvánvaló és letagadhatatlan célja a tőle független egzisztenciák eltüntetése, illetve a tőle függők többségének közrabszolgává tétele...A nemzeti méretű dezorientálás, a közrabszolgák nevelése nem megy magától és egy csapásra, ahhoz rengeteg aprómunkát kell elvégezni. Ezt a feladatot...az egyházi iskolák kiválóan teljesítik... A „csuhásokat” térdre szólító fideszes ifjak...rájöttek, hogy ha az oltár és a trón évszázadokon keresztül jól együttműködött, miért ne hasznosíthatnák ők is ezt a felhalmozott tudást. Ehhez persze meg kellett venni az oltárt, de nem sajnálták rá a pénzt. Ma az egyházi iskolák jóval több pénzt kapnak Orbán államától, mint az állami iskolák...Ma...egyházi gimnáziumokba járók aránya 43 százalékra nő...Ennél kevesebben, a gyerekek mindössze 12 százaléka jár egyházi általános iskolába, de azokon a településeken, ahol az egyetlen iskolát adták át az egyháznak, súlyosan sérülnek a szabadságjogok...miközben jelentősen szűkítik a mobilitási csatornákat, ezt a leszűkített csatornát is olyan irányba terelik, ahol garantált az ideológiai indoktrináció...
Mert indoktrináció persze az állami iskolákban is folyik, csak annak mások az eszközei: a központilag meghatározott egyentananyag, a választható tankönyvek számának kettőre csökkentése, a tankönyvkiadás államosítása. Már most megjelentek olyan tankönyvek, amelyekben történelmet hamisítanak, nácibarát szerzőket futtatnak, és a „rothadó Nyugat” ellen hangolnak...nemcsak úgy általában és közvetve, hanem egyenesen és konkrétan is hozzálátna a kormányzat a mobilitási csatornák szűkítéséhez, légmentes lezárásához, mindenfajta átjárás és egérút elrekesztéséhez...egyúttal a szerencsétlen emberek tömegtermelésének beindításához...A jobb szakmákhoz már elengedhetetlen az érettségi, sőt, olykor már a főiskola. Ezért aztán borítékolható, hogy nagy lesz a tolongás a szélesebb körű alapképzést és a továbbtanulást egyaránt jobban biztosító gimnáziumi helyekre. Ennek következtében igen szigorú szűrőket kell majd bevezetni. És mivel...a mai magyar általános iskola nem csökkenti, hanem növeli az egyenlőtlenségeket, a szűrőn nem képességeik alapján fognak a gyerekek átcsusszanni, hanem a szüleik gazdasági helyzete alapján. A felvételiken versenyképes tudása azoknak lesz, akik például Angliában, Amerikában, Franciaországban vagy Németországban szerezték meg a nyelvvizsgához szükséges tudást. Az eddigi rendszerben azoknak is volt esélye tovább tanulni, akik „csak” kulturális tőkét hoztak otthonról, a gyerekükre figyelő értelmiségi szülőknek eddig meglehetett az a jó érzésük, hogy ha nem is keresnek jól, sok érzelmi és szellemi befektetéssel biztosíthatják gyermekük jövőjét. Ezentúl a továbbtanulást biztosító, csökkenő gimnáziumi helyekre jórészt csak azoknak a gyerekei fognak bejutni, akiknek van pénzük arra, hogy az oktatási szabadpiacon vegyék meg azt, amit az iskolák nem adnak meg..."

http://www.es.hu/radai_eszter;8222;mehet_kozrabszolganak_ehberert8221;;2014-11-27.html

Rövid következtetésem:
A maffia tehát a vértelen frontokon is a vérünket és a gyerekeink, unokáink vérét veszi, ha nem vigyázunk!

Repeti írta...

És befejezem Andor Mihály gondolatainak idézédét előbbit:

Ebből a már erősen megszűrt társaságból fognak kikerülni azok, akik az ugyancsak csökkenő felsőoktatási helyeket fogják elfoglalni. Az ingyenes helyeket azok, akiknek jó képességeire szüleik már idejekorán rásegítettek drága pénzen vásárolt különórákkal, a fizetős helyeket pedig azok, akiknek ugyan nincsenek kiemelkedő képességeik, de szüleik tudják fizetni az önköltségnek nevezett tandíjat. Vagyis mindkét helyet a gazdagok. Az otthonról hozott kulturális tőke pedig pénz nélkül semmit nem fog érni. A Rákosi-korszakban a középosztály csak anyagilag deklasszálódott, de – kulturális tőkéjét megőrizve – a következő generációban vissza tudott kapaszkodni. Az Orbán-rendszer tökélyre viszi a módszert: kulturálisan is lezülleszt, és innen már nincs visszakapaszkodás. Mindez paradox módon kombinálódik egy eszeveszett kontraszelekcióval, ahol a kultúra és a tudás általában is leértékelődik. Ebben a rendszerben egy ifjú külügyminiszter tömegével rúghatja ki a szakmához értő embereket, és veheti föl képzettség nélküli focista haverjait. Ebben a rendszerben tehát a diplomásokból nagy valószínűséggel nem alkotó emberek lesznek, hanem a rabszolgák hajcsárai. Autonóm gondolkodást és kreativitást nem fognak tanulni a szétroncsolt felsőoktatásban. Janicsárok lesznek.

Forrás:
Élet és Irodalom

http://www.es.hu/radai_eszter;8222;mehet_kozrabszolganak_ehberert8221;;2014-11-27.html

nemóvatos írta...

Olvassatok időnként párhuzamosan mást is bár látom, hogy néhányan jártok arra is.
http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/11/arany-kozeput-kene-nem.html

Kibic37 írta...


Repeti:

Vérlázító!
PuPunak volt valahol egy olyan megállapítása Orbánra, hogy - nem pontosan idézve - igen kártékony tud lenni, ha a hülyeség a szorgalommal párosul. Az idézett sorokat olvasván bennem az merült fel, hogy 10-es erősségű földrengéshez hasonló pusztítást tud okozni, ha a gazemberség a zsenialitással párosul.

asta írta...

Hát, kedves csakfidesz szépen leírtad a gerinctelen, sodrodó ember minden ismérvét. Belesimulni.... persze! belesimulni a mocsokba. Na látod, aki erre hajlandó az alapja minden élhetetlen társadalomnak és az összes szörnyűségnek, ami a világban elkövetnek.

A mai helyzetet csakis a nem belesimulók tudják megoldani. Az, amit PuPu is szépen leír... egy ügyész, aki komolyan veszi a feladatát.

Más kérdés, hogy amikor az elméletben szépen leírt gondolatokat a gyakorlatban kéne megvalósítani, azonnal indul a "miért nem lehet projekt", fűszerezve a "Miért vagyok én okos és te hülye" c. szomorú játékkal. Indul a szájtépés, okos helyzet meghatározások és ebben ki is merül a dolog... tüntetnek és hazamennek a legények. Ezért jutottunk ide.
Aztán jön egy csapat, aki van elég tapasztalatlan ahhoz, hogy sommás ítéleteket is ki merjen mondani... akkor mi az illemről papolunk, meg hogy ki miért büdös és nem látjuk bennük a lehetőséget, amit igenis ők teremtettek meg nekünk is. Nem fogjuk fel, hogy nekünk az idősebbeknek kell tenni azért, hogy a fiatalos indulatokat mederbe tereljük és a vadhajtásokat nyesegessük, anélkül, hogy lefojtanánk őket.

Sajnos tudomásul kell venni... és most is világosan látszik, hogy a mi megnyomorított generációnk, a maga rengeteg traumájával energia szegénnyé vált... nehezen mozdul és főleg nehezen cselekszik.
Még a hagyományos pártok ifjoncai sem mentesek a mi rossz beidegződéseinktől. Koravén figurák.
Megjegyzem ez nem is kortól függ mindig.
Én pl. a fiatalok helyében rég összeállítottam volna egy árnyék kormányt... szavazásra bocsátanék egy kezdő névsort, amit ki lehetne egészíteni és internetes szavazásra bocsátani... akkor lehetne pl. konkrétumokról is beszélni. Nem arról, hogy nincs kormányzó képes erő.... Nincs, ha nem alakítunk ki egyet.... de ez csak egyetlen mód, ki lehet találni milliót, hogy elmozduljunk a holtpontról, amit megint sikerült gondosan kialakítani.

Mindene egyéb csak szócséplés.

csakafidesz? írta...

astának!
Idézlek:-"Hát, kedves csakfidesz szépen leírtad a gerinctelen, sodrodó ember minden ismérvét. Belesimulni.... persze! belesimulni a mocsokba. Na látod, aki erre hajlandó az alapja minden élhetetlen társadalomnak és az összes szörnyűségnek, ami a világban elkövetnek.

A mai helyzetet csakis a nem belesimulók tudják megoldani. Az, amit PuPu is szépen leír... egy ügyész, aki komolyan veszi a feladatát."

Amit fentebb idéztem az maga a valóság, amit pedig te ez alatt megfogalmaztál nem más, mint egy utópikus álom.
Ha egyáltalán megszületik az általad echte becsületes embertípus, akkor bizonyosan itt lesz majd a Kánaán, des a társadalmi berendezkedést attól kezdve már nem demokratikus jogállamnak, hanem megvalósult kommunizmusnak fogják hívni.
Végül ne felejtkezz el arról sem, hogy az ügyész is ember és sok lényeges kérdésben nem adatik meg számára sem az, hogy egyedül döntsön. Ezért aztán soha sem lesz olyan főügyész, akiről -feltételes módban - PuPu említést tett.

Nem vagyok jós, de ha az lennék sem mondhatnék mást, hogy amig ember él ezen a sárgolyón, addig ez az idea csak az álom szintjén valósulhat meg.

Szép álmokat, rózsás csókokat!

asta írta...

Csakafidesz
Te csak fehér-feketében vagy képes gondolkodni, ezért nem értjük egymást... pedig a világ a szürke sok árnyalatából áll.
A szürke a kompromisszum. A társadalom viszonylag elviselhető állapota akkor valósul meg, ha a kompromisszum képesség minél nagyobb számú egyedében képes megjelenni...
Amíg ezt nem értjük, nem értünk semmit.

Kibic37 írta...


"...a világ a szürke sok árnyalatából áll.

Egész pontosan 50. Ha esetleg valaki nem tudná ...:)

csakafidesz? írta...

astának!
Az, hogy én miben vagyok képes gondolkodni azt nem te vagy egyedül hivatott megítélni.
Ha a realitások talaján mozognál, akkor Te is tudnád, hogy az általad megálmodott idealisztikus állapot soha sem valósulhat meg.
A társadalom - legyen az akár olyan kicsi is, mint a miénk - érdekek és értékek mentén a végtelenségig szegregált és nincs az a közös nevező, ami ezt a megosztottságot képes lenne megszüntetni.
De, nem kell nekünk azonos véleményen lenni!

Azt kívánom, hogy továbbra is álmodj ilyen szépeket, királylány!

todor48 írta...

Nos, nekem meg az a véleményem, hogy aki az elmúlt 25 év politikáját és politikusait tudatlanságból, vagy tudatosságból összemossa a 2010-ben hatalomra került bagázzsal, az egyenesen Orbán érdekeit szolgálja. Aki kimondja és vallja, hogy nem kellenek pártok, ugyanolyan "felsőbbrendű árja magyar", mint a mai fidesznyikek. Olyan könnyű mindig a másikat hibáztatni, a magunk felelősségéről pedig megfeledkezni. Csak ez nem vezet sehová. Azon nem csodálkozom, hogy a nyolc osztályt is nehezen végzett szomszédom ilyeneket mond, azon azonban annál inkább, aki egy tüntetés szónokaként / felsőfokú végzettséggel/ ugyanezeket a hülyeségeket ordítja bele az éterbe. Talán gondolkodni /is/ kéne...............