2014. november 10., hétfő

VADKACSALES


Vadkacsa, hogy Orbán Svájcban bankárokkal tárgyalt, mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője, miután a DK szóvivője feltett néhány érdekes kérdést Orbánnak.
Hangsúlyozottan nem függ össze ez a hír azzal a másikkal, mely szerint Sir John Lázár magyar főrend lemondta az idei őszre tervezett apróvad-vadászatot, gondolom, most éppen a szemét törölgeti címeres zsebkendőjével.
A címer egy arannyal vágott narancs pajzson egy uborkafára mászó görényt ábrázol.
Magában verset mormol: ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál el?

Varga Miska meg kemény, mint a vídia, ő aztán nem menti fel Vida Ildikót, mondá, és az ártatlanság vélelmére hivatkozott, ami nagy marhaság ugyan, de mondott itt már nála magasabb pozícióban levő (térdet hajt, fejét megbiccenti, Mama a pohárral és egy kiskanállal csilingel…), jogvégzett állami vezető nagyobb marhaságokat is.
Az ugyan igaz, hogy az ősi jogelv szerint nem lehet senkit bűnösnek nyilvánítani, míg a bíróság jogerősen el nem ítéli - erről Fapál tábornok és Laborc Sándor közlegény tudna hosszasabban mesélni - de azért a gyilkost le lehet rángatni az áldozatról addig is, amíg a példásan gyors magyar bíróság meghozza bölcs és alapos döntését.

Nem is tudom, mennyit változott a jogszabály a NER diadalmas évei alatt, de régebben azért, ha valaki ellen gyanú merült fel, akkor azt fel lehetett függeszteni a munkaköréből ügye tisztázásáig, de ahogy elnézem, Vida Ildikó is egy vadkacsa lehet, akire a hatalomnak nincs kedve lőni.
De az is lehet, hogy nem mer, merthogy felsejlik mögötte Simicska setét árnyéka, aki azért nem a nagy türelméről híresült el, egykori birtokvitáját szomszédjával sem bíróság segítségével, hanem egy gyökköszörűvel tette rendbe.
Varga Miska meg ódzkodik attól, hogy a lábából lekapjanak egy darabot Vida Ildikó miatt, mikor nem is neki jutottak a zsírosabb falatok, neki csak az absnicli jutott, még egy szar villája sincs a Pasa parkban, pedig ő is – minimum – beglerbég!
Sőt, egyre szebben béget!

Nekem azért tetszik ez a szóvivősdi - ügyes megoldás.
Ha neked is lenne szóvivőd, nem kellene magyarázkodnod, hogy az a vörös folt a nyakamon csak a kollegák tréfája, anyukám, hárman lefogtak, a Jóska meg kiszívta, csak láttad volna, hogy köpködött utána, hehe – most ezt miért kaptam, neeeEE!
A szóvivő feltenné a szolgálati fapofát és közkinccsé tenné: „Az a hír, hogy Osztályvezető Úr nyakát a névnapi bulin a Sihi becenévre hallgató Olgica szívta ki, minden alapot nélkülöz, vadkacsa.”
Így könnyű igazmondónak lenni, sohadesoha nem hazudni – vajon mit tudhatott meg ez a nagyorrú égimeszelő a svájci számlákról – és vajon tudhat a széfről is?
Biztosan az amerikaiak (rohatt imprilisták!) súgnak neki, a Vikilink anyagából…
Majd a szóvivővel megüzenjük, hogy jöjjenek ide, ha akarnak valamit!
Hé, te Barack, gyere ki a hóra!

Nagyon tetszenek a tüntetések is, főleg azok, melyeken a résztvevők száma meghaladja a hetvenötöt – a szektafelvonulásoknak nem vagyok nagy híve, azokon a hetvenöt résztvevőn kívül mindenki röhög, de úgy százezer résztvevő körül már Viktor seggébe sem lehetne egy zabszemet beverni gőzkalapács igénybevétele nélkül.
Az csak a baj, hogy nincs meg a szimbólum, márpedig a szimbola fontos hangszer, mint ezt Gorcsev Ivántól a Tizennégy karátos autóból megtudhattuk…

A nép dühös, de nem tud mi ellen fordulni.
Mikor lerúgták a hungarocell-Napóleon fejét, az biztató jelnek volt tekinthető, de inkább az útkeresés kategóriába tartozott.
Nem úgy, mint az eredeti ötlet, Sztálin szobrának ledöntése, mely valóban a Rákosi által képviselt sztálinizmus szimbóluma volt.
De hát mit tegyünk, a hülye szarkának nincs még szobra Pesten (Művészek! Alkossatok remekműveket!) így aztán nem is lehet lerángatni a talapzatról, rajta hagyva egy szarkalábat (szarkalábot?), és ameddig a szimbólumot meg nem találja a nép, addig ez a kókler itt büntetlenül szemétkedhet a választókkal.

Szóba jöhetne persze a „Mihály arkangyal harca a mérges libával” című remekmű
a Szabadság térről, de talán a Tisza szobor a Parlament mellett jobb választás lenne és pedagógiai mondanivalóval is rendelkezne - magasabbról nagyobbat lehet zuhanni.
Minap is nyilatkozott Európáról, természetesen fejedelmi többesben, „Mi, Viktor Mihály az Orbán dinasztiából, első ezen a néven, nem akarjuk a nemzetek feletti Európát”! - mondá, de hogy erről kivel konzultált nemzetileg, az titok.
Tényleg buggyant ez, ha XIV. Lajos a Napkirály volt, akkor ez (kis „e”-vel…) azt hiszi, hogy ő a Csillagok Háborúja maga.
Gondolom, a Család kinéz az ablakon, elandalodik a Pancsó-kancsó látványán, majd megszólal Orbán apuka: Csak jobb, hogy ez itten a mienk, nem holmi Uniós állami tulajdon – jut eszembe Viki, hozd haza legközelebb a dolgozószobádból is a képet is, befér a garázsba - az a mienk, ami a mi kezünkben van, nem vagyunk mi kommunisták, nem?

Szóval, szimbólumot kellene találni, oszt kicsit elfoglalkozgatni vele, mondjuk tereprendezni a Pasa parkot, esetleg a Cinege utcát – oda Jobbikosok is jöhetnek, azt kell mondani nekik, hogy a Lajosról nevezték el - tolongani fognak.
De szinte mindegy, a lényeg a közmegegyezés, hogy arról a valamiről, amit megtalál majd magának a nép, mindenkinek Viktor szemétségei jussanak eszébe.
A közmegegyezés már alakul, és előbb-utóbb lesz szimbólum is, aztán hadd játsszon kicsit a választó, kell neki is kis szórakozás, ha már vele huszonöt éve játszadoznak…

:O)))

29 megjegyzés:

nemóvatos írta...

Mintha egy csipetnyit reménykedve be lennél gorombulva Kedves PuPu.
Velem együtt. Dejszen van rá okunk is.

hello írta...

PuPu, remélem, Te is hallottad a mai Startban L.Simont: amit ott megengedett magának elképesztően pofátlan mellébeszélés és nyilvánvaló néphülyítési szándék terén, az a tökéletes etalon példája ennek az egész kompániának a gondolkodásmódjáról és tenyérbe mászó stílusáról!

Ezek tényleg abban ringatják magukat, hogy mindenki olyan szinten hülye és logikus, önálló gondolkodásra alkalmatlan ebben az országban, amilyenné a jövő generációját formálni szeretnék?!

Vöröskarom írta...

Pupu, drága, aggódom érted - mostanában mintha kezdenéd elveszíteni a humorodat és - az eddig végtelennek tűnő - türelmedet. Nem ér ez az egész bagázs annyit, hogy infarktust kapj!!!

Egyébként az írás ma is (mint mindig) szellemes, tökéletes korrajz - csak egy hangyalábujjnyit vitriolosabb a megszokottnál.

Ja, és helyesen: "kit hogyan talál MEG".

Üdv.: Vöröskarom

PuPu írta...

Kedves Vöröskarom, köszönöm a helyesbítést, amúgy meg nem szoktam azzal az elhatározással leülni, hogy akkor most majd humoros leszek - a téma adja a formát, meg a hangulatom, az időjárás, egy mosoly, miegymás.
És nem hergelem ám magam, ugyan miért is tenném?
Változtatni ti tudnátok, én csak ülök itten, reszelgetem a körmöcskémet és beszélek butuskaságokat, mint a nyuszi...
:)

Kaláris írta...

Igen, a szimbola nagyon fontos hangszer, Gorcsev Ivánnál már csak Vanek úr ért hozzá jobban...:)

Góbé írta...

Szerintem PuPu is azt látja, HELYZET VAN, pörgetni kellene az eseményeket csak még nem álltak össze rendesen a dolgok. Ennek szellemében nagyon helyesen, buzditóan karcosabb a stilusa.

PuPunak! A NER alatt igen jelentősen változtak a közszolgákra -közalkalmazottól kormánytisztviselőig s minden ami közötte van..- vonatkozó szabályok. / Bocs ha nyitott apukat döngetek /
Középvezetőtől felfelé, bárkit indoklás nélkül fel lehet menteni. Megalkottak egy un. méltatlanná válás c. gumiszabályt, mely alapján Szabó 12. tisztviselőt is el lehet állásából bocsátani, ha saját lakásában halkan üvöltötte az "akácos utat" a bulin, vagy a haverokkal leült a kedvenc kocsmája teraszán ultizni...

Amúgy Vidát és csapatát egészen az osztályvezetőkig bezárólag nem felmenteni, hanem állásából /!!!/ felfüggeszteni kellene, mely alatt fél fizetést kap és munkahelyét nem látogathatja. Egészen addig, mig egy /párt/független, jogász-közgazdász, - akár Mellár Tamás javaslata szerint nemzetközi - bizottság átvilágitja a NAV-ot, s az általu tett megállapitások szerint döntenek a további sorsuk felől.

Ezzel együtt felhivnám a figyelmedet, a szimbolák leamortizálását csak kellő odafigyeléssel és finomsággal szabad kezdeményezni. A Lendvai utcai
monitoros, szám-gép-házas vélemény- nyilvánitás, még sokkolóan váratlanul érte őket, de félő hogy egy durvább akciót követő másnap reggelre akként módositják a gyülekezési törvényt hogy tilos lesz - a kedvencük - 400 m2-nél nagyobb területen, ami egy közepes útkereszteződés, 5 főnél több személynek csoportosan mutatkozni, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének. Még mozijegyért sem lesz érdemes sorba állni.

Ha mégis moccannánk, szerintem vikirály alig várja hogy élesben lássa müködni a TÖKjét. Nem, TEKjét.

Góbé írta...


Bocs, nem apukat,.. kapukat!

morzsi írta...

Kedves Pupu!
Valóban ne hergeld magad ezek miatt. Nem érnek annyit, hogy elrontsd az estédet.
A dolgok mennek a maguk útján, - csak ismétlem magam, - ezek kicsinájják magukat.
A frakció vezető ma azt találta mondani, hogy Goodfrend nem szavahihető...
Na most ezt vajon, hogyan továbbítja az USA magyar követsége az Amerikai Külügyminisztériumnak? Hát persze, hogy a magyar barátaink és legfőbb szövetségeseink szerint az ügyvivőnk úgy hazudok mint egy állat!
Ez kb. olyan szinvonal, amilyent az iraki háború idején Ahmadinedzsád engedett meg magának.
Mit gondolnak ezek, hogy az USA - meg a többi - követsége mi célból van itt nálunk? Azt hiszik, hogy egész nap vízum kérelmek intézésével foglalkoznak? Frászt! - Azért, hogy pontos, naprakész információkkal lássák el az anyaországukat.
Vagy ha az nem elég, ott van a CIA technikai igazgatósága, amelyiknek az egy kis "ujjgyakorlat", hogy bármelyik magyar politikust lehallgasson.
Ne akarják, hogy Amerika "borítsa a bilit" mert akkor mi itt évekig a "sz@rban" és vizeletben fogunk gázolni...

Móricka írta...

Azt mondja Rogán Antal úr, hogy Budapest nem Guantanamo...
Na, majd ad neki Obama olyan "barackot" hogy kiesnek a kontakt lencséi :)

Wolk írta...

"....egy hetet kap a kormány, hogy az Európai bizottságot kérje fel a NAV átvilágítására, és hogy lemondassa Vida Ildikót és társait. Ellenkező esetben, november 17-én, ha kell polgári engedetlenséggel kényszerítik ki távozásukat."

Igen ez elfogadható és pártatlannak is tünik. Vajon mért is nem fogják ezt orbánék elfogadni?

pleinair írta...

Szerintem a tartalom jól megtalált a maga formáját. Ez a diliház, ahol az ápolók hülyébbek azoknál. akiket ápoltaknak tekintenek, csak a karikatúra műfaját öltheti magára.
Nagyon jót szórakoztam, köszönöm Pupu.
Elszállt a mérgem :)))

Jutka írta...

weCsak halkan jegyezném meg:
Vida Ildikóhoz szerintetek csak úgy be lehet bejelentkezés nélkül
bejutni? Mit gondolhatott, hogy videófelvétel mellett, ügyvéde kiséretében csak úgy besétál az amerikai követségre, fogadja a Ügyvivő és szépen elétárja a róla szóló dokumentumokat. Nem is tud angolul mint kiderült és igy az ügyvéde tolmácsolt......
Ügyvivő éppen sétált a Szabadság téren..de volt benne annyi humor , hogy azért fogadta .
Egyszerüen vicc és kabaréba illő történet, és mindezt videóra rögzitették.
Most már azt nem is emlitem, hogy mit gondolhattak , hogy az Ügyvivő csak úgy első szóra , hivásra besétál a Parlamentbe és felvilágositja a képviselőket arról amit ök is nagyon jól tudnak.Hány Fideszes képviselő nem ment el a parlamenti meghallgatásra...... utána az a nagy senki Rogán Tóni olyan hangot engedett meg magának amit én mint magyar állampolgár szégyelek.
A fiuk, most össze vissza kapkodnak, az egyik megszólalásuk rosszabb mint a másik.
Gondolom a devizahiteleseknek is meg lehet a véleménye."nem hagyunk senkit az útszélen"

irkomirko írta...

Ha eddig nem menesztette Varga Misi az Ildikót, akkor most - az amerikai ügyvivővel történt penetráns viselkedése után - azonnal meg kell tenni! Szégyen, ahogy ez a nő az utcán leszólította a védett személyt! Ilyen ócskaságot életemben nem láttam. Tényleg polgári válasz, ha a lakosság bejelentés nélkül elkezd ehhez a nőszemélyhez bemenni a hivatalba. Sőt! Az utcán is meg lehet majd szólítani, és magyar nemzeti nyelven kérdezni hogyléte felől. Hajrá pestiek!

Kibic37 írta...


Ezek még mindig abban a hitben élnek, hogy joggal feltett kérdésekre a nettó pökhendiség az adekvát válasz. Pedig az egyre fokozódó nemzetközi (és hazai) helyzet okot adhatna az arc méretének legalább mérsékelt redukálására.

Arcomon kaján mosollyal szemlélem azt a szánalmas vergődést, amit pártom és kormányom prominensei a Rezsihentestől az arRogáns pinokkióig már harmadik hete itt előadnak. Az USA most - megelégelve az EU töketlen bénázását - valóban zseniálisat húzott. Iszonyú nagy a zavar, mert nem tudnak rá mit lépni. Mindenki tisztában van vele, hogy a fair play, ami megnyugtatóan rendezhetné a helyzetet, a fidesz (és előbb utóbb a kormány) halálát jelentené. Az utóbbiak eszköztárából viszont egyelőre hiányzik valami hatásos simlis válasz.

Az USA senkit sem vádol, csupán azt érzékeltette, hogy a területére való beutazás nem tartozik az alapvető emberi jogok közé, ami alanyi jogon válogatás nélkül bárkinek kijár. És csupán utalás történt egy bizonyos 7750-es rendelkezésre, amelyet olyan esetekben alkalmaznak, amikor korrupció gyanúja merül fel, de nem látnak garanciát arra, hogy az illető országban eljárás induljon a szóbanforgó személy(ek) ellen.

Az eset kicsit olyan, mintha lehúznám a hálószobám ablakán a redőnyt, mire a szemközti házból egy kukkoló becsengetne hozzám magyarázatot követelve tettemre. Ráadásul mindezt idegen nyelven, és még tolmácsot is kérne hozzá :DDD

Anikó írta...

Érdeklődéssel figyelem, hogy jönnek ki ezek ebből a sok sz@rból, amibe bedolgozták magukat. Hozzáteszem hálaistennek.
Sokszor gondolkodtam azon vajh mibe fognak belebukni egyszer... hát a kapzsiságba. Volt hosszú idő amikor úgy látszott, hogy ezek soha semmibe, ahhoz túl firnyákosak, túl jól megszerveztek mindent, hogy kell itt lerabolni egy országot, túl összetartóak.
... és lám lám, mindig van egy banánhéj.
Ezentúl a banánban jobban kell bíznunk.
Vida Ildikó és ügyvédje /az ügyvéd úrnak lehetett volna több esze, és lebeszélhette volna erről az akciójelenetről a nőt, de hát mint tudjuk van az a pénz.../ azt hitték, hogy ez valami humoros jelenet volt, amit előadtak a Szabadság téren???
Mit gondolnak kit tévesztenek még meg ezzel, ki nem látja kristálytisztán az igazságot ebben az országban???
Itt valami akkora nagy balhé és többezermilliárdos bűntény van a háttérben - az hétszentség - hogy a fidesz híresen összezáró kommunikációja másodpercek alatt omlott össze, és ez az omlás tart azóta is... szinte hihetetlen... nem ehhez voltunk szokva, mindenki nyilatkozik akinek nem kéne /és miket???/, akinek kéne az hallgat, mert rohadtul reménykedik, hogy még hátha elhalkul az ügy.
Erre Horváth András volt NAV-os tegnap bejelentette az egyenes beszédben, hogy újabb korrupciós ügyek kerülnek napokon belül nyilvánosságra, valamiért nagyon féltem ennek az embernek az életét, remélem valakik vigyáznak rá, mert potenciális életveszélyben van!!!!
Eggyel több vagy kevesebb élet itt már nem játszik.
Olyan hatalmas a tét.

talalom írta...

Csak azt röhögöm, hogy bizonyítékokat, meg adatokat kérnek az amcsiktól. Ilyesmit csak HATÓSÁGI nyomozással lehet szerezni. Az USA, meg a diplomáciája ilyesmit nem művelhet magyarországi bűncselekményekkel kapcsolatban. Mert Magyarország szuverén állam, azér'! (Legalábbis az USA-tól független.)

talalom írta...

Ja, én is remélem, hogy Horváth András mostanában nem akar létrát szállítani az autóján...

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Szörnyű dolgot láttam !

Orbán egy liba előtt állt!

index.hu/mindekozben/poszt/2014/11/11/vigyazzon_a_dietaval_mert_aki_ma_csak_repat_eszik_az_allitolag_agyba_vizelo_lesz/
ndex.hu/mindekozben/poszt/2014/11/11/vigyazzon_a_dietaval_mert_aki_ma_csak_repat_eszik_az_allitolag_agyba_vizelo_lesz/

Nagyon féltem a libát tőle, nehogy megegye, inkább egyen répát !

Köszöntlek a libák napján !

Üdv sphagin

hello írta...

http://www.stop.hu/belfold/orbannak-uzent-obama-tanacsadoja/1277026/

Orbánnak üzent Obama tanácsadója

Az illiberális államban nincs fék a korrupcióval szemben - mondta budapesti előadásában Joseph E. Stiglitz kétszeres Nobel-díjas amerikai közgazdász, a Világbank volt alelnöke.

Stiglitz - aki korábban Bill Clinton, ma pedig Barack Obama közeli tanácsadója - szerint azok az országok, ahol korlátozzák a demokráciát, csak az elit számára tudnak jólétet biztosítani, és kettészakítják a társadalmat.

A világhírű közgazdász Oroszország példáján elemezte azt, hogy a tekintélyelvű társadalmakban hogyan élnek vissza a demokratikus intézményekkel a hatalom megszilárdítása érdekében.




"Bizonyos országokban a jogrend a gazdagok és az elit védemét szolgálja a közemberek helyett. Ezt láthatjuk Oroszországban is. Jogállamnak nevezik a rendszert, és azt állítják, hogy jogállami keretek között működnek, de valójában visszaélnek ezekkel a szabályokkal" - mondta Joseph Stiglitz, aki szerint Oroszország "nem sikertörténet".

folytatása a cikkben

hello írta...

http://www.stop.hu/belfold/kitiltas-gate-simicska-mozgatja-a-szalakat/1276669/

Kitiltás-gate: Simicska mozgatja a szálakat?

Ördögi mesterterv vagy a kormányzati kommunikációs gépezet pillanatnyi összeomlása - ilyen szélsőségek között ingadozik a kitiltás-gate megítélése, köszönhetően a történet megannyi, érthetetlen elemének. Fideszes forrásaink egy része az Orbán-Simicska háborút sejti a háttérben.

A nyilvánosság számára rendelkezésre álló információk alapján számos értelmezhetetlen fordulat történt már eddig is a kitiltás-gateként elhíresült ügyben, amelynek keretében legalább hat magyar állampolgártól - köztük Vida Ildikó NAV-elnöktől - vonta meg az Egyesült Államok a beutazási lehetőséget. A legelső rögtön az alapinformáció megjelenése volt. Vezető politikusok - bár külön oldalról,de egyként - arról számoltak be lapunknak, hogy ismereteik szerint már szeptember legelején megszületett a korrupció-gyanús személyek beutazási korlátozásáról szóló amerikai döntés. Úgy tudjuk: informálisan erről nem csupán a kormányoldalt, de az ellenzéket is tájékoztatta a nagykövetség. Vagyis az önkormányzati választás kampányában akár az USA - a balpolitikai folyamatok befolyásolásának szándékával -, akár az ellenzék kiszivárogtathatta volna a hírt.


folyt. köv.

hello írta...

folyt.:

Egyik fél sem lépett. A balpártok azzal magyarázták diszkréciójukat lapunknak, hogy sokkal többet ér számukra az USA pozitív megítélése, mint egy-két plusz önkormányzati képviselői hely. A nagykövetség pedig sem korábban, sem most nem szolgál értékelhető információkkal - hivatkozva hatályos jogszabályaikra.
Így az első és leginkább értelmezhetetlen esemény a kitiltásról szóló információ megjelentetése. Október 16-án a Napi Gazdaság jelentett meg egy cikket, amely így kezdődött: "Adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is - értesült a Napi Gazdaság. Az amerikai fél reakcióként információnk szerint arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek az Egyesült Államokba való beutazását nem engedélyezi." Gyorsan kiderült: a hírnek a fele sem igaz, sőt, azonban már ekkor képbe kerül a NAV vezetője, Vida Ildikó.

A tények: a Napi Gazdaság tulajdonosa a Századvég, amely finoman szólva is közeli - formális és informális - kapcsolatot ápol a kormánnyal. A kitiltási ügy narratívájában többször felmerült később, hogy e tulajdonos több vezetője is szerepel a vízumintézkedés alá vontak listáján - utóbb mind cáfolták ezt. G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója egy tévés vitán azon kérdésünkre, miszerint: miért álltak elő az információval és az honnan származott, semmiféle választ nem adott. A századvéges akciót azonban nehéz másként értelmezni - hisz az egész cikk erről szól -, mint megelőző csapás az amerikaiakra. A lap azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy az USA bosszúból, jogos magyar adóhatósági vizsgálatokra reagál (majd) a kitiltásokkal. A nagykövetség e vád megfogalmazása után lépett csupán a nyilvánosság elé, kijelentve: a kitiltási határozatok már megszülettek és egyáltalán nem tudnak olyan adóellenőrzésekről, amelyek amerikai cégeket érintenének.
A hírlapi bumeráng ekkor kezdett visszafordulni - és máig ható, nem csillapodó botrányt kavart a kormányzati oldalon.

hello írta...

2. folyt.:

A fideszes kommunikációs gépezet megbillenése és az egységes narratíva hiánya, valamint a kapkodó védekezés ugyan szokatlan, de az adott helyzetben egyáltalán nem értelmezhetetlen. Nem úgy Vida Ildikó viselkedése. A - később kiderült, joggal - beutazási tiltólistán szerepléssel vádolt NAV-elnök, aki amúgy a cikk megjelenése előtt már hetekkel kézhez kapta a kitiltásáról szóló értesítést, kezdetben menekült a nyilvánosság elől, majd a múlt héten, miközben beismerte érintettségét, indirekt módon a kormányzatot vádolta hazugsággal. Mint a Magyar Nemzetnek adott interjújában többször kijelentette: a kabinet tudott az őt ért korlátozásról. Ez szögesen szemben áll a kormány tagjainak korábbi kijelentéseivel, és olyan abszurditásokhoz vezetett, mint L. Simon László államtitkár pár nappal ezelőtti interjúja, amelyben kijelentette: talán a postán keveredett el Vida erről szóló tájékoztatója.

Amit ugyancsak tudunk: Vida Ildikó ezer szállal kötődik Simicska Lajoshoz. Orbán Viktor egykori kollégiumi szobatársa 1998-as adóhatósági vezetővé történő kinevezésekor alelnökként vette maga mellé Vidát, aki Simicska távozása után elnök lett. Korábban ügyvédként dolgozott a Simicska-érdekeltségnek, így nem volt nagy váltás a számára, hogy 2002 után az üzletember egyik cégében, a MAHÍR-ban folytatta pályafutását. Vidát tehát az Orbánnal immár szemben álló Simicska embereként azonosítják, miközben a Századvég - a történet másik kulcspontja - a kormányfőhöz végletekig lojális erőközpont, ide tartozónak vélik Habony Árpádot, az Orbánra legnagyobb befolyással bíró, kommunikációs tanácsadót, miként a Lázár János irányította miniszterelnökség szellemi hátországa is innen ered.

hello írta...

a cikk utolsó részlete:

Fideszes körökben egyre erősebb a gyanú: az Orbán-Simicska szembenállással magyarázható a legjobban a kitiltás-gate. A harmadik Orbán-kormány megalakulása óta az egykori pártpénztárnok számos sebet kapott, minisztériumi hálózatait folyamatosan számolja fel a Lázár-Seszták duó. Az adóhatóság elnökére mért csapás lehet a legsúlyosabb vesztesége a Simicska-hálózatnak, ezért nem is adja fel küzdelem nélkül a pozíciót az üzletember. Ennek része a Vida-interjú, amely igen kellemetlen helyzetbe hozta a kormányt - Orbán, Lázárt, Varga Mihályt és másokat is hazugságba keverve egyetlen mondatával.
(A nemzetgazdasági miniszter ma reggel kijelentette: Vidát bizonyíték nélkül vádolják, így ő nem fogja felmenteni posztjáról. Hozzátette: "Mondja meg valaki, mi a baj a NAV elnökével!". Ezt legkönnyebben maga Vida Ildikó tudná megmondani, hisz ő, mint érintett, bármikor betekinthetne az amerikai nagykövetségen az ellene felhozott vádakat megalapozó dokumentumokba. Igen beszédes, hogy Vida Ildikó mindeddig - saját bevallása szerint - nem élt ezzel a lehetőséggel.)

Bár úgy tűnhet: a kormány a végsőkig kiáll a NAV elnöke mellett, információink szerint intenzív tervezés kezdődött Vida félreállításáról - komoly kormányzati presztízs-veszteség elkerülésével. Úgy tűnik tehát, hogy Simicska Lajos még befolyása alatt maradt, legfontosabb kormányzati posztját is elbukja, azonban a kormányzópártban arra számítanak: mielőtt Vida végképp kikerül a politikai térből, még Simicska is okoz komoly veszteségeket a kabinetnek.

hello írta...

Ezt is érdemes elolvasni:

http://propeller.hu/itthon/3015261-tarjanyi-amerika-azt-is-tudja

Névtelen írta...

Igen. Simicska, mikor legutóbb tanálkozott Obamával, csak annyit mondott neki, hogy hello. Barack, le kéne nyomni ezt a Viktort, mert nagyon epofátlanodott.
És mehet a lecsóba a Vida Ildi is. Meg Heim Hitler! akarom mondani Heim Péter is oké?
Obama csak annyit mondott, hogy OK, király, vagy sirály, - mindegy, az a lényeg, hogy ő is benne van.
Hi-he-tet-len! Mik vannak! Üdv: Balu

civilhuszár írta...

Szegény Varga Misi a szocik után milyen heves csontvázkutatásba fogott. Fel is sült a mutatvánnyal.
Ha viszont most kinyitná csak a NAV szekrényt ? Valószínű, hogy extra nagyságú Caterpillár homlokrakodó kellene a csontvázak eltakarításához.

Anikó írta...

Hellonak... ha Orbán-Simicska szembenállásról van szó a kitiltás ügyben, namármost Vida mint tudjuk Simicska csókosa /lehet valamikor szó szerint az volt/ még APEH-os idejük óta, akkor csak azt nem értem, hogy a kormány és Varga miért akarná mindenáron védeni és megmenteni, valamint a NAV elnöki székében tovább tartani Vidát?????

Wolk írta...

Re: talalom 2014. november 11. 15:15

Az USA eljárása szakszerű részletességgel tengerentúli honfitársunk, Bognár Gyula jóvoltából:

Elnöki Proklamáció 7750 csak a Secretary of the State, (Külügyminiszter) John Kerry aláírasával és az Elnök, Obama jóváhagyásával alkalmazható.

Természetesen ehhez a bizonyítékoknak minden kétséget kizárónak kell lenni, amit a CIA és egyéb szervezetek gondosan összegyűjtenek, sokszor évek szorgos munkájával.

Tehát tény, hogy az illető ország nem jogállam az is ebből ered, hogy nem lehet demokrácia.

Az USA kezdeményezte, hogy a Demokrata Államok Szövetségéből (106 ország van, Varsó a székhely) zárják ki Magyarországot.

Ez kötelezné az EU-t, hogy tegyen lépéseket, mivel egyik tagországa nem tartozik a demokrata államok közé, márpedig a demokrácia az EU tagság egyik követelménye.

Az Elnöki Proklamáció 7750 nem ír elő sem vád beadvány kezdeményezését, sem eljárás kérését az adott országban és kizárólag az USA és a magánszemély viszonyát jelenti.

A bizonyítékokat csak a kitiltott személyeknek szabad megmutatni, de nem kötelező, törvényeink tiltják, hogy azokat bárki másnak feltárjuk.

A kitiltás az E.P. használata esetén végleges és nem fellebezhető. Azok, akik diplomata útlevéllel, kormány megbízásával utaznak, azok a kitiltás ellenére is beléphetnek, mint hivatalos közeg az USA-ba.

E.P. #7750: www.gpo.gov/fdsys/pkg/FR-2004-01-14/pdf/04-957.pdf

http://magyarnarancs.hu/villamnarancs/simicska-kommando-utott-rajta-az-amerikai-nagykovetsegen-92521

Wolk írta...

Communtiy of Democracies magyarul helyesen inkább: Demokráciák Közössége. Innen akarják most kizárni Magyarországot.