2015. június 11., csütörtök

EZERKÉTSZÁZ MILLIÁRD

Állítólag ennyit hozna a budapesti olimpia, ha megrendeznénk.
Állítólag hétszázhetvennégy milliárd forintba lenne a teljes költség.
Állítólag (és megalapozott az állítás...) csaknem kétszer annyiba került az athéni olimpia, mint tervezték.

Állítólag (és ez is megalapozott állítás...) a modern kori olimpiák között nem találunk olyat, mely profitot termelt.
Állítólag (és ez sem légbőlkapott állítás...) a görög gazdasági helyzet egyik oka éppen az olimpia volt.
De természetesen a mi olimpiánk majd unortodox olimpia lesz, Tesco-gazdaságos, ha akkor még lesz Tesco - ha nem, akkor CBA gazdaságos, ha mond ez a kedves vásárlónak valamit.
Magyarország is pályázik a 2024-es Olimpiai Játékok megrendezésére. 
Történelmi lehetőség ez, mondják a hatástanulmány kidolgozói, ami igaz is, hiszen nem mindennap adatik meg rombadönteni az országot, és bár az eddigi erőfeszítések is szép eredményt hoztak, de mégis - egy építményt lerombolni nagykalapáccsal macerásabb, mint egy ügyibevaló bombával felrobbantani.


Mondjuk én még olyan hatástanulmányt nem láttam, mely bármilyen projekt szorgalmazóinak megrendelésére készült és a konklúzió az volt, hogy hülye vagy bakker?
Pedig az én ingyenes és magalapozott hatástanulmányom szerint - melyet ezennel átnyújtok - ez az ötlet csak arra jó, hogy még azok is szopjanak, akik eddig középosztálynak hitték magukat, mint ahogy éppen most történik Görögországban.
Hogy jók az esélyeink a pályázatnál?
Annál rosszabb, hiszen normális esetben nem is kerülhetnénk szóba jelenlegi állapotunkban, de a rendezők persze ezt nem így kommunikálják, hanem megdicsérik a bátorságunkat, mint az ablakmosó munkásét a felhőkarcoló üzemeltetői, aki a kezeiben két szivaccsal vállalja az ugrást a mélybe, mondván, hogy ő majd zuhanás közben mossa le az ablakokat.
Komolyan mondom, ezek idióták.


Olyan ez az egész, mintha a család ingyen felvállalná egy hatlovas hintó beszerzését a szomszéd lány lakodalmára, aztán a családfő elképzelné magát a bakon, zsinóros mentében, kezében ostorral büszkén feszítve, miközben a gyerekei mezítláb járnak télen, a nagymama gyógyszer helyett cickafarkfüvet szed az árokparton, a lány kint strichel Londonban, a fiú otthon vakargatja a vikikamiont a gatyájában, az anya meg az erdőt járja, hogy az összegyűjtött makkból kenyeret süssön.
A hintó persze nem elég, hiszen ahhoz kell út is, ahol közlekedhet, aztán kell kocsikenőcs, lószerszám, a fedezet erre pedig az erős akarat, mely a családfő sajátja.
Az csak a baj, hogy mire a nagy erőlködésbe a családfő bészarik, addigra a család létszáma erősen megcsappan, éhenhalásból kifolyólag.


Az olimpiát megnyitni persze magasztos feladat, maga Hitler is élvezte a dolgot - (érdemes ezt a cikket elolvasni, mennyi a hasonlóság...), - igaz, mögötte mellesleg ott állt a német nagytőke, és a Krupp azért kicsit ütőképesebb volt, mint Mészáros Lőrinc malacóljai.
Viszont az olimpia üzlet, és az üzletnek nálunk közmegegyezésen alapuló modellje van: a beruházások árának fele felemelkedik a mennyekbe, a felének fele a helyi hatalmasságok zsebébe vándorol, a maradékból meg a magasztos célokat bekenhetjük sárral.
Szóval, lesz itt, aki jól jár, már csak azt kellene tudni, hogy miből fog jóljárni, meg azt, hogy az egyhónapos cirkusz után mit kezdünk a hülyeség emlékműveivel, hiszen a már felépített stadionokkal se tudunk mit kezdeni.
Csak a pénzt viszi a karbantartásuk, őrzésük, kilencmillióan fizetjük egy-kétezer ember szórakozását.

Ránk marad majd a költség, ennek ellenére az építmények majd lerohadnak, utána a következő őrült le fogja bontani, és ha éppen jégkorong-buzi, akkor fedett hokicsarnokot építtet a helyére, ott aztán hokizhat majd kedvére.

Persze ez nehéz dolog, mert a népnek tetszik az ötlet, magyar ember magyar olimpián a gatyájából kilógó seggel nézheti a világ sportcirkuszának krémjét és sírva hallgathatja a himnuszt, amikor a magyar versenyző első helyezést ér - mondjuk -  félkarú rablásban, vagy ami éppen adódik.
Nehéz ezzel a tömeghangulattal szembemenni, mégis, ha jön véletlenül a zakkant helyett egy épeszű kormányfő, ez kell legyen az első dolog, melyet azonnal le kell állítani.
Anno az EXPÓ-t is leállítottuk, pedig akkor még nem volt teljesen romjaiban az ország, az embereknek még, ha nem is libasültre, de legalább csirkefarhátra futotta, emellett azt Béccsel együtt rendeztük volna
Most meg egyedül.
Ez az ország bele fog rokkanni kedvenc idiótánk ötleteléseibe, légvárépítésébe, ködevésébe, rongyrázásába, tolvajlásaiba.

Sebaj, hátha egyszer megrendezik a szellemi kihívásokkal küzdők olimpiáját - egy aranyérem már tuti...

:O)))



14 megjegyzés:

promenad írta...



És akkor még ott a vizes világbajnokság ! Az eszmefuttatás rá is illik !

Névtelen írta...

Szia, nem értem, honnan van a számítás, amikor a "kormány" kikérte magának, hogy nem feladatuk a hatástanulmány készítése.. (lsd. vasárnapi zárvatartás).
Most akkor feladatuk vagy nem feladatuk a számolás? Teljesen össze vagyok zavarodva.. :)

panelproli írta...

Az a régi mondás jutott eszembe, mi szerint a kislegény nagyobbat akart fingani, mint az apja, osztég bészarott.
Mit lehetne ehhez még hozzátenni?
Úgy kell ez az olimpia nekünk, mint éhesnek a szarás, hogy egy másik örök érvényűt mondjak.
Mit tegyek, csak ilyenekre tudok gondolni ezzel kapcsolatban.
A sok eszetlen meg szopja a cumit, csak úgy cuppog...hajrá magyarok!

Heltai Zsuzsanna írta...

Most hallom Bolgár Györgynél, csak vmi elsődleges nagyjából összeírt "tanulmány" 1 órára jutó költsége 32.000 ft volt!!!! 1 órára! Az egész mibe került nekünk,arról lemaradtam! A részletes anyag majd később készül! Jelzem, feléért is beszállok, jól elrontjuk, nehogy megnyerjük a rendezést! Mégiscsak jobban megússzuk.

Irkomirko írta...

Kedves Pupu! Vannak személyes tapasztalataim, emlékeim az Expo előkészítésről. Megyei expo-felelős voltam. Mi vidékiek rengeteget dolgoztunk, lelkesedtünk, ment a marketing ezerrel. A beruházások rendben haladtak. Az a "B" kategóriás expo a legjobbkor lett volna megrendezve: elsőként a volt szocialista országok közül, új szomszédos országok bemutatkozási lehetőségével, stb. Derült égből villámcsapásként ért mindenkit, amikor leállították az egészet. Ugyanígy lesz az olimpiával is, ne félj, nem lesz az egészből semmi.

Névtelen írta...

Tessék mán' mondani! Milyen esélyünk van olimpiát rendezni Párizs és Boston ellenében? Hát ez nem vicces?

Kapat írta...

Volna egy ötletem, hogyan lehetne kideríteni mennyi híve van a budapesti olimpia megrendezésének.
Mindenki, aki helyesli az ötletet, egy közös számlára befizetne egy összeget, mely legalább a nevezési díj költségét fedezné. Ha nem jön össze a nevezési díj, nem neveznénk. Rám ne számítsanak!:-))) Máris bukna a dolog.
Ha saját zsebre menne a játék, alaposan megcsappanna az ötletelők és az olimpia igenlőinek száma. :-)
Nagyuraink ugyanis a mi zsebünkre könnyen nevezgetnének, felvennék ismét az erre a célra létesített bizottságok díjazásait, valamint a beruházások tervezőinek, kivitelezőinek lenne ez ismét egy jó kis lenyúlási lehetőség.
Szerintem megint blöff az egész, disznóságaikról kell ismét elterelni a figyelmet, bedobva egy már jól bevált gumicsontot. Valóban vicces!!

anonymand írta...

Kedves PuPu!

Kissé elrugaszkodtál a valóságtól, mint a liba, amelyik róka elől menekülve felrebben.
Itt már régen ideje lenne olimpiát rendezni.
Illetve paralimpiát.
Rokkant, mármint szellemileg rokkant annyi van az országban, hogy nyugodtan hirdethetjük: "Máriaországamutyisztán ebben is jobban teljesít!"
Lenne arra hivatott vezető is, szintúgy szellemileg rokkant: Gömöri, Deutsch, csak példának okáért, akik már eddig is bizonyítottak.
Teljes lenne a siker a szellemileg károsultak világversenyén, hungaricum lehetne, gondold csak el.
A fővédnöktől, szeretett egyeskénktől a legutolsó miszter 20%-ig mind, mind károsult.
Arról most szó ne essen, hogy mi mennyire és miben károsultunk eddig, és mennyiben fogunk a közeljövőben...

nemóvatos írta...

Hallott valaki ez ellen az ezement ötlet ellen a demokratikus ellenzék által szervezett mozgalomról?
Ha ezt is a jobbik csinálja meg, akkor lehúzhatják magukat a klotyón.
A VIZES vb-t sem fúrták. Csak nem azért mert egy szoci kerület területén épül a csodapalota?

Brandtné Szalai Veronika írta...

"Általában hallgatunk". De ebben az esetben a hallgatás nem a belegyezés jele. Csak nem tudunk nyomatékot adni az ellenérzéseinknek. Nem ismerjük a módját, a technikáit. Nem úgy szocializálódott (legalább is) az én generációm, hogy folyton azt kellett volna figyelnie, mikor, kik akarják átverni, meglopni. Így aztán nem tanultuk meg, hogyan védjük meg magunkat. Az azonban látható, hogy szavakkal nem megy. Sok hozzászóló-társam ( nem csak itt) kizárólag a másikra gondol, ha a cselekvés hiányát számon kell kérni.
Hadd szólják hát azok nevében, akik nem szeretnének olimpiát, akik utálják azt, hogy egy-kétezer ember szórakozását a többinek kell finanszírozna, még azon az áron is, ha az a gyereke vacsorájába kerül.
Sajnos, be kell valljam, fogalmam sincs, hogyan lehetne ennek az úri-murinak véget vetni.

nemóvatos írta...

Veronika!
Szerinted minek fizetjük a hivatásos politikusokat?
Vagy netán mind az ilyen marhaságok támogatásában érdekelt?

kekec írta...

A legnagyobb baj az, hogy az egész kormányzati bagázs legfrappánsabb elemzését nem az ellenzéktől kaptuk, hanem a fideszes Pokornitól: urizálás.

Kibic37 írta...

Talán a Kétfarkú Kutya Pártnak erre is lesz valami használható ötlete ...

Brandtné Szalai Veronika írta...

Nemóvatos! Gondolom, a kérdésed költői volt. Hogy őszinte legyek, nem is értem teljesen, miért tetted fel. Neked, nekem és még sokaknak egyértelműnek tűnik, hogy a nem kevés illetményüket meg kellene szolgálniuk, de hát ők nem így közelítik meg a témát, mint azt tapasztaljuk a saját bőrünkön. Hogy miben érdekeltek, azt látjuk: mérhetetlen meggazdagodásban,a kiváltságokban, a hatalmi arroganciájuk érvényre juttatásában stb. És eközben az sem érdekli őket, ha az ország belepusztul a "maradék" kb. 9.900 ezer emberrel.