2015. június 14., vasárnap

TÁRT KAROKKAL

Ez azért már beteges.

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc, miközben a külhoni magyarok ellen uszító kampányt folytatott, a megélhetési bevándorlókat tárt karokkal várja.
Így reagált a kormánypárti képviselőcsoport a "Gyurcsány-párt" nyilatkozatára, amelyet cinikusnak és hazugnak nevezett.

A nyilatkozat egyébként arról szólt, hogy a Demokratikus Koalíció véleménye szerint Orbán Viktor kormányfő "plakátháborúban" is testet öltő "gyűlöletkeltő és uszító kampánya" visszaüt, és emiatt a magyar kormány nem lesz képes a nemzeti érdekeket képviselni.
A
Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felpörgette hónapok óta folytatott gyűlöletkampányát, most éppen az Ausztriában munkát vállaló magyarokat célozza - az FPÖ több vezetője is a tatárjáráshoz hasonlította a magyarok ausztriai munkavállalását, annak ellenére, hogy az legális - említette meg Kerék-Bárczy Szabolcs.A Fidesz frakció méltatlankodik, mert bár senki sem állította, hogy az Európán belüli munkavállalás ugyanaz, mint a gazdasági bevándorlás, de ezek úgy vannak ezzel a problémával, mint Móricka a Rorschach-teszttel, neki minden kártyáról a p**@ jutott eszébe, míg a Legfürgébb Ivarsejtnek mindenről Gyurcsány.

Szánalmas ez a plakát-kampány, egyetlen dologért hasznos - jókat lehet röhögni Orbánon.
Állítólag az Omegának is megjött az esze, merthogy Felcsúton, a Kancsó Arénában a "Régi csibészek" című örökzöldjük alatt Orbánban és Simicskában gyönyörködhettek a rajongók, és közben harsányan röhögtek - na ja, nem volt létra a kocsijukon és nem a Felcsúti Nagyhercegségbe vannak bejelentkezve...
Ha nem a bőrünkre menne a játék, igen jókat lehetne röhögni ezeken, de sajnos, olyanok, mint a hiéna, nem várják meg, míg megdöglik az ország, félholtan is zabálják.
Hogy mit fognak írni róla a történelemkönyvek, ha nem Kövér Szilárd nyomtathatja majd őket, azt nem tudom, remélem a történészek meglelik az őt megillető helyet, valahol Szálasi és Rákosi között.
Közben Lázár szólt egy-két szót az állam állapotáról Szekszárdon, június nyolcadikán - ezt egyébként többen Lázár őszödi beszédének nevezték.
Lázár szép lassan leválik Orbánról, legalábbis a nyelvét már kihúzta a seggéből és láss csodát: azonnal megjavult a látása.
Vannak az emberi szervek között ilyen összefüggések - remélem megérjük még, hogy amikor seggberúgják ezeket, észlelhetjük, hogy könnybelábad majd a szemük...

Egyébként gatyarohasztó hőség volt, nekem nem volt kedvem írni, az olvasóimnak olvasni, főttünk a saját levünkben - ilyen időben kell rettenetesen figyelni, mert ilyenkor könnyebb a disznóságokat eladni.
Ellenben Veszprémben kisteve született, kétpupu, ahogy egy rendes tevétől ez elvárható. 
Szegény szülei igen le vannak rongyolódva, ami nem is csoda - bevándorlók!
De nem veszik el a datolyát a magyar tevék elől - itt tekintheted meg őket!
Hát, majdcsak csökken a hőség, ez abból tudható, hogy nyaralni indulok, és ilyenkor általában fagyveszélyt jelentenek az oázisokban.
Pedig én a hőségre vagyok optimalizálva - hát, majd meglássuk, miként a vak is mondá...
Nektek kellemes időt kívánok, viszem a laptopot, de ne legyetek velem szigorúak, ha egy-egy poszt kimarad...

:O)))

8 megjegyzés:

Kapat írta...

Kedves PuPu! Szívből kívánom, hogy a Neked leginkább tetsző időjárás kísérje nyaralásodat! Jó pihenést, kevés munkát és szebbnél-szebb gondolatokat kívánok! A természet szépsége és ne a politika mocska töltse ki napjaidat! (ha meg tudod tenni?! :-) )

Évásanyó írta...

Jó nyaralást, a kellő forróságot hozzá, pihenj nagyot PuPu, megdolgoztál érte:))

görényke írta...

Kedves Bloggazda!
Szerintem tarts egy hónapos önfeledt szünetet - nagyon fontos a pihenés, főleg egy nyugodt helyen, egészséges közegben :-)))
A tegnapi poszthoz akartam írni, de ide is illik a felvetésem, hátha lesz időd a nyaraláskor ezzel is foglalkozni!
Engem érdekelne a higgadtságképző - levelező szakon - de csak akkor, ha a higgadtságképzés valóságos célja nem ellentés magával az oktatás gyakorlati módszereivel. Véleményem szerint már túlságosan elárasztanak a legkülönfélébb paradox működések.

Tudod:
"Először ismerd meg a tényeket. Elferdíteni ráérsz később is..." Mark Twain
Valószinűleg nálunk fordítva üzemelnek a rendszerek, mert először az elferdítéseket kell kiokumlálni (és ha ezt megéred) csak aztán láthatod a tényeket!
Nem mondom, ez is izgalmas csak egy bizonyos korban meg már rettentő unalmas.
Én meg szeretem a logikai változatosságokat :-)))

Jó pihenést!
Vigyázz a káros UV sugarakra, úgy tudom szőrre-bőrre is öregítő hatással vannak!
Van egy jó minőségű hidratáló testápoló - gyógyszertári termék - ezt javaslom a nyár esti kellemes masszírozásokra :-)))

U.í. A kis tevének örülök, legalább gyarapodott az állatkert utánpótlás állománya!

Névtelen írta...

Melegre vagy optimalizálva?
Jó is annak, akit a Góbi sivatag vár, és nem a - magyarosítva - Hilda.

Jó nyaralást!
Ne keress a homokban is kákát csomózva, inkább írj, ha eszedbe jutunk.

Kibic37 írta...


Kedves PuPu!

Megelégedéssel olvasom, hogy Te is melegre vagy optimalizálva. Hiába, úgy látszik ebben is rokon lelkek (vagy rokon testek?) vagyunk.

Jó nyaralást kívánok Neked, élvezd a nyarat, és hanyagold azt a fránya laptopot! Az csak bajt hoz!
Tudod, a hosszú élet titka: kevés stressz, sok sör!

Üdv, Kibic

grund írta...

Szép időt, kevés munkát, jó pihenést kívánok! Feltöltődve várunk vissza!

Marika Anikó Benkő írta...

Hagyd otthon a laptopot! Minek az a nyaraláson? Az olvasóid is menjenek strandra, kirándulni, üdülni, ne a gép mellett ücsörögjenek! ( 20.-án indulok én is, még híreket sem fogok hallgatni, nemhogy a laptop...) Kellemes pihenést kívánok!

Évásanyó írta...

Megjegyzem, a whisky is hízlalja a blogger máját, csak kényelmes, mert nem vitatkozik meg kritizál.....:)) pihenj jót, jó, hogy vagy..:)