2015. június 9., kedd

VEZÉR ÜTI KIRÁLYT

Orbán szerint a keresztény nyugaton „kitaláltunk egy demokráciának nevezett politikai rendszert, jól el is vagyunk vele minden nyűgével, bajával együtt”, de semmi biztosítéka nincs, hogy a nyugati formák átvétele máshol is eredményre vezetne.
Ezért „ne legyünk a világ tanítói, ne adjunk leckéket emberi jogokból, demokráciából” – mondta a Nemzeti Örökítőanyag, amivel egyet is kell értenünk, hiszen a kudarc eleve kódolt: aki nem ismeri a tananyagot, az ne tanítsa.
Márpedig Orbánnak a demokrácia fogalma oly magas, mint libának a farzseb.
Nem mondom, volt idő, amikor a suttyó jó társaságba keveredett, ahol ragadt is rá valami, de ennek hamar vége szakadt.
A demokratikus gondolkodás vékony máza úgy pergett le róla, mint trágya a tehén seggéről a napon, és előtűnt a pater familias mázsás pofonjai által belévert autokrata jellem, már amennyiben vele kapcsolatban jellemről lehet egyáltalán beszélni.
De ez a kisebb baj, diktátorok jönnek-mennek, a karaván halad, ezt a történelmi léptékkel másodpercnyi negyed századot, melynek során ő buherálgatja a magyarság sorsát csak kibírjuk valahogy, még akkor is, ha a ká
rtékonyabb a tatároknál, törököknél, Habsburgoknál, oroszoknál - ők legalább ha elraboltak valamit, nem mondták, hogy a nemzet érdekében megvédik.


A nagy baj nem az, hogy a szociopata diktátorocska így gondolkodik, hanem az, hogy nem mondta az ország szemébe, hogy a demokráciáról hazánk vonatkozásában is ez a véleménye - valószínűleg sokat énekelgették otthon a "Szánt a paraszt, recece" című örökzöldet* este a pincében, melynek ő volt a nevezetessége.
Merthogy olyan pincét már sokan láttak, melyben van lopó, de hogy a lopó énekeljen, olyanra azért kevés a példa.
Mindenesetre magyarember érdekesen viszonyul az angolszászok demokrácia-felfogásához, és maga a kétlábon járó bizonyíték arra, hogy ez nálunk nem vezet eredményre.
Magyarembernek vezér kell, ez mostmár kétségtelen.
Merthogy vezérürü  után ballagni kényelmes és látszólag biztonságos, és mivel olvasni se nagyon tud, ezért fel sem tűnik neki, hogy a kapu felett, mely felé ballag az a felirat, hogy vágóhíd.
Magyarembernek apafigura kell, időnként egy-két csárdás nyakleves, viszont gondolkodnia nem kell és ez szerencsés, mert a nagy többség nem is nagyon képes erre a mutatványra.
Ha egy horgászbot segítségével az orra elé lógatnak egy marok szénát, főleg, ha még ígérnek hozzá pelletált abrakot is, miszerint lesz majd egyszer szőlő, lágy kenyér, akkor boldogan menetel a megfelelő irányba.


Magyarember demokráciafelfogása egyszerű - ha az én Vezérem mondom meg a tutifrankót, akkor az demokrácia, ha te is bele akarsz pofázni, akkor az már anarchia - jobb esetben, rosszabb esetben komcsi furfang.
Ebből demokrácia itt soha nem lesz.

Néha még sajnálom is jobboldali barátaimat, hogy ilyen apafigura jutott nekik.
Horthy még megjárja, az legalább ha tehetségtelen is volt, de tudta hozni a Harrach féle apafigurát, mely leginkább a kosztromai ökör bánatos tekintetével a számára kiismerhetetlen külvilágba gyanakvóan pislogó méltóságteljes  államférfi figuráját, ne de ez a kis csuti...
Ha ilyen apám lett volna, a pólyából kiugorva világgárohanok, elkerülve bölcsődei társaim vigyorgó tekintetét.
Persze megmagyarázni én is tudom, hogy miért fogadja el a jobboldal őt - populizmus. miegymás - de nem értem, nem értem...

A legvérfagyasztóbb az egészbe, hogy baloldalon is mutatkozik ez a jelenség, a Vezér utáni sóvárgás.
Mit mondjak, nem vagyok ettől boldog.
Idealista álmodozó vagyok, egy olyan országra vágyom, hol egymással versengő pártok vitákban kiérlelt programjai vetélkednek a választó kegyeiért, aki sikítófrászt kapna attól, ha valakinek az lenne a kormányprogramja, hogy "folytatjuk".
El sem engednék indulni egyetlen pártot sem a választásokon, ameddig nem ad választ arra, hogy mit akar kezdeni a társadalom legégetőbb kérdéseivel, és a következő ciklusban ennek érdekében milyen konkrét lépéseket tervez.
Mondjuk Orbán betartotta az ígéretét, folytatta - magasabb szinten és gátlástalanabbul azt, amit az előző ciklusban elkezdett - lopott mint a gép.


Szép világ itt akkor lesz, amikor a jobboldali szavazó ver rá egy nagyot a Vezér kezére, ha a zsebében nyúlkál és pofáncsapja a hólapáttal, ha hülyének akarja nézni.
Egyszer már csak fel kellene ébredni ebből az éber kómából...
:O)))

Ps 1: Jóistenke megbüntetett az álmodozásért, a kádba megeresztettem a vizet, aztán elfelejtettem - két vödör vizet kellett felszednem....
Ps 2:
*Szöveg:
Szánt a paraszt recece, csupa sár a gatyája
Áll a zászló a szegedi határba!

Olyan kemény, minden kislány csodálja és sikítva menekül,
Nem való a parasztnak, csak a tehén csipája!

(Finomított változat...)




5 megjegyzés:

Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénye írta...

Óvatos lett a magyar honpolgár.
"Ha betegek leszünk, az orvos kezelése sok esetben gyógyít, aztán hónapokig azt heverjük ki, ahogyan kezelt minket, bánt velünk" - mondja Feldmár András.

Lehet, hogy egyáltalán nem volt sikeres a magyar társadalom évtizedek óta tartó gyógyítási folyamata? Lehet, hogy egyre csendesebben és izoláltabban ezt pihenjük ki?
Mi volt a kezelés célja?
Nem tudom.

http://hvg.hu/brandchannel/extrapszichologia_20150605_A_nem_hatekony_gyogy
Elég bonyolult kutatási területek:
- hogyan kell egy társadalmat egészségesen táplálni?
- milyen lehet pl. a mi társadalmunkban a kielégítő pihenés?
- mit értünk (a társadalomhoz) hozzáillő érzelmi háttér alatt?
(és ezt kik képviselik? hogyan? mi lesz a cél? milyen és mekkora lesz az átláthatóság :-))))))

Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénye írta...

Hurrá!!!
Mindenki a patikába ment a fenti receptet kiváltani?
Ez reményteljes!
:-)))

Kapat írta...

Kedves PuPu, nem vagyok hívő, de nem találok jobb kifejezést az érzéseimre, mint hogy az isten áldjon meg a humorodért!!!
Már napok óta kesergek a dolgon, amit Farkasházy Teddytől volt alkalmam hallani a Rangos féle "Szabad sávban". (érdemes meghallgatni az archívumból, 2015.06.05-i adás!)
Sürgetné jelenlegi helyzetünk mielőbbi megváltoztatását, no meg persze ennek előfeltételeként, ennek a tolvaj bandának az eltakarítását.
Az ifjú politikai elemző, Czeglédi Zoltán megkérdezte Tőle, miért olyan türelmetlen, hiszen a dolgok természetes rendjeként a vátozás be fog következni.
Mire Teddy (az én korosztályom!), szomorúan felelte, hogy sajnos, ezek telekkönyvileg (és ezt szó szerint kell érteni), már az ország javainak 3/4 részét a nevükre íratták. Ezt soha az életben nem fogjuk tudni visszaszerezni tőlük!
Vagyis, nemcsak nekem vannak kételyeim, hogy valaha is vissza tudjuk tőlük venni a lopott holmit, közös tulajdonunkat, hanem nálam sokkal okosabb, hozzáértőbb embernek is.
A mi életünkben (lehet max. 10-15 év még, ha optimista vagyok is), legfeljebb megszabadulni tudnánk ezektől, de javaink odavesztek! Mire újra egy prosperáló, élhető, ország leszünk, azt már talán csak unokáink érik meg!
Ezért azután változatlanul fenntartom én is a véleményemet, birka mivoltunkra vonatkozólag. Ha nekünk ez kell, hát kikaptuk! :-((
Nos ehhez kell a humor, mert különben beledöglünk!
És nem mellesleg, pluszban egy igazi megvilágosodás, hogy ez a folyamat minél előbb elkezdődhessen!!

Donátó írta...

"Ha Magyarországra jössz, tartsd tiszteletben a kultúránkat" hirdeti sok óriás plakát.

Tessék mondani milyen a Mi kultúránk? Hogy a szomszédainkat vagy irigyeljük, vagy utáljuk? Hogy a magyar embernek, úgy általában "büdös a munka"? Meg az asszony verve jó?

Olvasom, hogy a rendőrök két bűnöző közül elkaptak egyet és a gépkocsijukban találtak több gázpisztolyt (ezt eddig értem) és több a közrend megzavarására alkalmas eszközt!
Mi ez a baromság? Nem kellene újra megnyitni a Lipótmezőt?

Névtelen írta...

"Nemzeti Örökítőanyag" :)))) - ez a legtöbb, amit elmondhatunk róla.