2015. december 9., szerda

BÖRTÖNBE VELÜK!

Megvárta, míg elcsendesült a terem, majd előbújt a függöny mögűl a Nagy Magyar Vérnyúl, hogy szembenézzen a csőcselékkel.
Kérdezni merték.
Őt, a Zemberek Atyját, Viktor Magyarattyát, aki a magyaroknak olyan, mint töröknek Kemal Atatürk, - a pofátlanságnak nincs határa!
De jól meg is mondta nekik, mikor arról érdeklődött valamelyik potenciális kutyatáp, hogy mi a magyarázata annak, hogy a közbeszerzéseket csak az ő hozzátartozói meg barátai nyerik - forduljanak panaszukkal az illetékes állami szervekhez, ha törvénysértéssel találkoznának.

Ezek az ostobák még mindig nem veték észre, hogy itt ő törvény, sőt, az állam is ő, és az állami szervet a lelátón szokta vakargatni, miközben szotyit keres a zsebében.
Most meg ezek itten kérdezősködnek.


Ennyi erővel a betörőt is kérdezgethetnék, hogy milyen jogi alapra építkezik, miközben összecsomagolja Anyú nyakláncait, gyűrűit meg egyéb smukkjait, a mama temetésre félretett pénzecskéjét, meg a gyerek okostelefonját, - komolyan mondom, mikor ezeket idiótáknak nézi, az idióták agyba-főbe vannak sértegetve.
Hát lehet ezeket eléggé lenézni?

Naugye!

És mégis, az egyik kövéleménykutató szerint a Fidesz vezeti a népszerűségi listát, úgy a teljes népesség körében, mint a biztos pártválasztók között, utána jön a Jobbik, kis szünet, és utána a két, hellyel-közzel demokratikusnak mondható párt, együtt sem túl diadalmasan.
Aztán futottak még Pityipalkó meg Ugribugri, utánuk meg sehol senki.
Mai hír, hogy a Quaestor-károsultakon kívül a Hungária károsultjai is pénzhez jutnak.
Az állam egy rosszmodorú piaci kofa stílusában alkudozik mindenkivel, éppencsak azt nem kommunikálja, hogy hülyemagyar, szerencsétlen munkanélküli, éhendöglő közmunkás, te fizeted ki nekik a milliárdokat, mert te adófizető vagy, akkor is, ha csak egy kiló kenyeret veszel egy hónapban.
Te fizeted meg azt a kárt, melyet azok okoztak, akik a károsultak pénzével játszottak, remek hozamokat fizetve egyeseknek, akik állami szervezetek pénzeit fialtatták a károkozókkal, ki tudja, kinek a javára?
Merthogy az mintha nem lenne fontos, hogy kiderüljön: hova lett a befektetők pénze, kinél landolt a mutatvány végén.

Te meg csóválod a fejed, csak le ne essen, és a károsultakat sajnálod, amiben igazad is van, hiszen a legfőbb károsult te vagy.

Megy a herdálás ezerrel, és még mindig nem volt egyetlen politikus sem, aki azt merte volna mondani, hogy szevasz nép, figyelj ide, mert erre kérünk tőled felhatalmazást - meg figyelj ide rablóbanda, de nagyon!

Lehet, nem jutunk hatalomra 2018-ban, lehet 2022-ben sem, de arra számítsál, hogy ha egyszer, bármilyen sokára is hatalomra kerülünk, akkor minden vagyonotokat elvesszük, hívjanak bár jószolgálati nagykövetnek, vagy a haver haverjának is, az utolsó centig.
Minden törvényeteket, intézkedéseteket, amit az Alkotmány megváltoztatása után hoztatok érvénytelennek fogjuk nyilvánítani, a pályázataitok eredményeivel egyetemben, a vissza nem térítendő támogatásaitokkal együtt.
Azt hagyjuk meg nektek, ami rajtatok van, és beköltöztetjük a családotokat Ócsára, az Orbán Viktor Lakóparkba, ahol lakbért kell fizetniük, és kapnak egy forgótárcsás mosógépet, a lakópark köré meg Nato drótot.
És árgus szemekkel fogjuk figyelni a vagyon felbukkanását, ha kell, ötven évig is.

Igen, Tongán is, meg Svájcban is, meg mindenhol.
A gyerekeitek is odamennek, ha már a saját lábukon állnak, akkor meg pláne, saját jogon, ti meg a börtönbe, egytől egyig.

Ezt muszáj lenne kimondani, hogy senkit ne érjen meglepetés, se a népet, se a bűnözőket, merthogy ezek bűnözők, egytől-egyig.
Persze lehetne azért diferenciálni is, hiszen sokan csak éltek egy lehetőséggel, az ő bűnük nem akkora, mint azoké, akik a lehetőséget megteremtették.
De az állam vagyonát vissza kell venni, a korrupcióval vagy megvesztegetésként megszerzett vagyonból kártalanítani kell Magyarország azon felét, mely ennek a rezsimnek vesztese és áldozata volt.

Kártalanítani - jó egészségüggyel, magas színvonalú oktatással, élhető élettel.
Nem menne ez zokogás nélkül, néhány esetben még igazságtalanságok is előfordulhatnának, de ha ez az ára, hogy ennek az országnak igazságot szolgáltassunk, hát ezt az árat meg kell fizetni.


Orbánt meg be kell zárni, lehetőleg tényleges életfogytiglanra kell ítélni, mert ennek az országnak annyi kárt okozott, hogy kártékonyságát legfeljebb Szálasiéval lehet összevetni.
Nem, nem lövettett a Dunába ezreket, legfeljebb egy-két embernek leesett a létrája, vagy hirtelen szívrohamot kapott, esetleg a rendőrségi autóban érte utol a hirtelen halál.
A Parlamentet se gyújtotta fel egyelőre, habár arról sincs hír, hogy a kapuját ki robbantatta be annakidején és mit akart vele elérni, meg, hogy a Fidesz hatalomrajutásával miért maradtak abba a merényletek.
Viszont felgyulladt a Budapest Sportcsarnok, meg most a Testnevelési Egyetem Sportcsarnoka, éppen jókor, úgyis kellett a hely egy nagyobbnak, szebbnek.
És a vörösiszap is megfelelő időpontban indult neki, éjjel százak haltak volna meg, de hát van humanizmus is a világon, és a bauxitbányászat is bányászat...
Viszont meggyilkolta a magyar társadalmat, annak élő testét szétszakította, szembefordította a magyart a magyarral, felszította a nacionalizmust, a sovinizmust és az antiszemitizmust.

Nem véletlen nem támogatja a halálbüntetés bevezetését, okos ember ő, csak éppen szociopata.
A szociopata ember olyan személyiség, aki pontosan tisztában van tettei következményeivel, csak éppen nem törődik vele.
Tudja, a pénz beszél - a kutya ugat, és azt hiszi, hogy ő az a jóságos apa, aki évezredekre gondoskodik gyermekei anyagi jólétéről.
Téved, és ezzel a tévedésével nem árt mihamarabb szembesíteni.
Meg a tettestársait és haszonélvezőit is.
A gyerekeket nem kell büntetni, de talán jutalmazni se kellene őket azért, mert az apjuk Magyarország valaha volt legnagyobb gengsztere címet érdemelte ki.

Nem olvastam még arról, hogy Al Capone leszármazottait (vannak neki?) az Egyesült Államok Medal of Honorral tüntette volna ki...

Hogy ez nem demokratikus?
Lehet, de nekem elegem van már az olyan politikusokból, akik olyanok mint a szűz Juliska - zsebkendővel fogják a faxt.
Ha egyszer nekilátunk operálni, akkor ki kell vágni a rothadást, az élő húsig, mert ha csak piszkálgatjuk ennek az ótvarnak a felszínét, azzal csak további területeket fertőzünk el.
A műtét után majd előjöhetnek a széplelkek, és megmagyarázhatják, hogy hogyan kellett volna csinálni, de addig jobb, ha hallgatnak, hiszen az ő doktriner marhaságaik is vastagon benne voltak, hogy a helyzet idáig jutott.

Nehéz ügyek ezek, de előbb-utóbb színt kell vallani, mert a nép csak annak fog hinni, aki konlkrétan megmondja, hogy hogyan kíván élni a hatalommal.
Csak tájékoztatásul - a nép nem a második kerületben és a Nagykörúton belül lakik, hanem Somogyban, Zalában, a Nyírségben, Kőbányán, Miskolcon és Jászkarajenőn is.
És nem libamáj-pástétomot eszik, hanem amire futja abból a havi jövedelemből, melynek tízszeresét szippantja fel a miniszterelnök tanácsadója Ibizán, egy kellemes, langyos estén.
Uram Isten - egy ilyen ember a magyar politika legfelsőbb régióiban...

Nekem már Rogántól is hányingerem van - de hát az Úr biztosam lenéz ránk,és azt mondja: ezek ilyenek, ezeknek a Habony jár.

Köszönjük Uram, a te útjaid kifürkészhetetlenek, lehet, így akarod meggyorsítani a végkifejletet...

:O)))

22 megjegyzés:

majoranna írta...

Úgy legyen!

Geza írta...

Jo volt olvasni, elmeletileg kiduhongni magunkat sohasem rossz dolog, plane, ha ehhez csak a kepernyot kell nezegetnunk, azt is ugy beallitva, hogy a betumeret eppen megfeleljen. De most komolyan. Meeg mindig nincs kedvem hadakozni ezek a barmok ellen ebben a hidegben. Amugy meg nem gondolom, hogy a videki csorokam egyhamar feljon a Szekesbe forradalmat csinalni. Oek lesznek a legutolsok ebbol a szempontbol (is). Majd egyszer lesz valami. Kb olyan lesz, mint egy felresikerult dugas: jonak jo, de azert nem errol almodoztunk.

talalom írta...

Nem, nem, nem és nem! Egy ilyen ótvar lelkű szaros kis senkiházi nem fog belőlem saját magához hasonlót csinálni. Miből van ennek a népnek a gerince, a lelke? 650 ezer szavazatot visszaszerzett ez a búbánatos bugris!

peti írta...

Magyar Bálint: A magyar polip – a posztkommunista maffiaállam 1

nemóvatos írta...

Vessetek és bocsássatok meg, de én most két helyre ugyanazt írom be:
Egymás után olvastalak Benneteket (Teve és Tuareg) és mindketten a lényegről, a megérthetőről, a teendőről írtok.
Mindkettőtöket féltelek függönyök mögött leselkedő sunyi hatalomtól, és tisztellek a szókimondásotok miatt (is).
Jó lenne ha ezek a gondolatok az ellenzéki fórumokon keresztül szélesedő körben terjedve, irányt mutatnának és reményt nyújtanának a NER-től szenvedőknek.
Egyébként meg úgy érzem, hogy a hatalom pofátlansága lassan belepi az országot és mindenki számára világossá tehető lesz.
Megteremtve ezáltal a gondolataitok táptalaját.
Köszönettel: nemó

góbé írta...


Aggasztó és félelmetes ez a mostani helyzetünk. Nagyon rossz érzésem van. '89-ben a románok fegyverrel kényszerültek szabaddá tenni magukat. A lengyelek az éveken át tartó rendkivüli állapotot, a jegyrendszert, egy élhetetlen ország élhetővé válásának lehetőségéhez jutottak. A mindig háttérbe szorult szlovákoknak végső soron ekkortájt, sikerült önálló állammá válni.

Egyedül mi kaptuk ajándékba a "demokráciát" - pedig előtte sem volt olyan rossz...-
melyet sikerült el is herdálni. 4-5 év múlva megszünnek az EU-s támogatások, amelyek most fenntartanak bennünket. Sötét káosz, akár éhséglázadás is várható, mivel orbán még egy államcsőd-közeli helyzetben sem lesz hajlandó távozni.

Félek, mi sem úszhatjuk meg vér nélkül, egy valós demokrácia megteremtését, avagy lehetünk közrabszolgák saját hazánkban.

hello írta...

Hát, tudod, PuPu, ha Te valóban hiszel valamiféle felsőbb erő létezésében, aki ezt a személyt, a sleppjét és az általuk előidézett helyzetet "Mária országára" büntetésül vagy csak tanulságképpen rábocsájtotta, akkor reménykedj intenzíven, hogy jól átgondolt koncepciója van rá + a pozitív végkifejlethez vezető célból teszi.

Továbbá intenzíven reménykedj benne, hogy előbb vagy utóbb - tartok tőle, inkább utóbb - kerül olyan ellenzéki potenciál, amely képes és alkalmas lesz rá, hogy véget vessen ennek az ország gátlástalan lerablása folyamatnak.

Ami engem illet, az előzőben egyáltalán nem, az utóbbiban egyre nagyobb kétségek közt igyekszem hinni.

Névtelen írta...

Ugye Pupu, te nem járkálsz olyan kocsival, aminek a tetején (rosszul) rögzített létra van ?

Unknown írta...

nem is tudom, hol olvastam..ki bírta mondani itt a neten :

az a csoportosulás, amelyik nyiltan a zászlajára tűzi a véresen komoly ELSZÁMOLTATÁST , toronymagasan fogja nyerni 2018-at...

AZ EMBEREKNEK NAGYON ELEGE VAN A " politikai elit"ből......

nemóvatos írta...

A zászlón jól mutat az ELSZÁMOLTATÁS, de mivel a "véresen komoly" egyben riasztó is, az ígéret akkor lehet hihető, ha a lobogót egy néhány pontos törvénykezési programmal és alternatív költségvetéssel rendelkező, a hitelességüket, hozzáértésüket eddigi életükkel bizonyított személyekből álló ÁRNYÉKKORMÁNY tartja.

Chuck írta...

Szerintem itt békés módon nem lesz változás illetve hatalomátadás. Tudják, hogy ha egyszer kikerülnek többé nincs visszaút. Bosszúból csakazértis még jobban tönretennének mindent...

Attila írta...

Üdv!

Kedves Pupu! Az egyik legragyogóbb írásodat követted el! :) Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek, Legszívesebben tucatnyi lájkot nyomtam volna, de a neveltségem visszatartott eme cselekedettől.

mavtelep írta...

talalom
Nem vagyok én biztos a 650 ezerben, a közvélemény kutató mekkora mintát kérdezett ?...)))
Szervusztok, jó napot !

peti írta...

A bolondok egy ideig szórakoztatóak, de attól kezdve nem, hogy ideológiát gyártanak és börtönbe zárják a normálisakat. Az alkalmazkodó képesség csodákra képes, ahogy azt szociálpszichológiai kísérletek bizonyítják. Ha a bolondokháza lakóit, mint egy kísérlet alanyait, megtesznek egy ország vezetőinek, a többség nem parancsolja őket vissza a rácsok mögé, hanem demokratikus úton megválasztja őket. Mintakövetése folytán hasonul, és rövid időn belül maga is idiótává válik. Az azonosulási igény és a csoporthoz való tartozás vágya legyőzi a normális észt. A szociálpszichológiai kísérleteket ezért szűkítik néhány fős csoportokra, mert tömeges méretekben nem lehetne leállítani.

Ettől kezdve a tömeg nem röhög rajtuk, hanem hasonul hozzájuk, és maga is röhejessé válik. Mondjuk ki azt a szót, hogy “fideszes”. Ugyanaz a lélektani hatás játszódik le, mint az előzőek esetében. Semmit nem kell hozzátenni, maga a szó röhögési ingert vált ki anélkül, hogy részleteznénk egy fideszes idióta karakterjegyeit. De a folyamat nem áll meg a korlátoltság szintjén, hanem átveszi a Vezér által kreált filozófiát, mint a világ nagy igazságát. E filozófia olyan lelki ajándékokkal stimulálja a beteget, amilyeneket a bolondokházában az ápolótól kaphat: semmiről nem ő tehet, nem ő a hibás, a külvilág ellenséges vele, de itt biztonságban van, megvédik, nem kell törődni semmivel, itt mindent elintéznek helyette, gondoskodnak róla.

Ha az elmebetegeket kiengedik, és nem mondják meg róluk, hogy elmebetegek, egy idő után nem lehet őket visszazárni, hanem az egész országot bolondok házává teszik. Ha a normális kisebbség sokat ugrál, rács mögé zárják. Ehhez pedig készen áll a bolond Vezér ideológiája, amely az egész ország meggyőződésévé válik. Az elmebetegek ritkán alkotnak saját filozófiát, valamelyik elődjük agymenését adaptálják és alkalmazzák az új viszonyok között. Ezek legtöbbször megfordítják a világot, ahogy a bolondot eszesnek, az eszest őrültnek, úgy a jót rossznak, a rosszat jónak mondják...

Bartus László: Demokratikus kiskáté fideszes hülyéknek

Névtelen írta...

Teveember!

két részletben lesz!

múltkoriban megdicsértelek, hogy kezdesz fejlődni, néhány dolgot végre helyesen látsz, s ki is mered mondani a VALÓSÁGOT.
most mégis hiányérzetem van, tekintettel arra a TÉNYRE, hogy biza te, meg a haverjaid valának azok a gazok, akik engem "meghurcoltak", nagyképűen kioktattak, lenézően nyilatkoztak a
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK
.
nevű mozgalomról.
ahelyett, hogy inkább csatlakoztatok volna, s végre TENNÉNK is valamit!
.
éppen ezért, újfent meghirdetem a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK programját, itt, e helyt:
.
RADIKÁLIS DEMOKRATÁK

a demokrata nem fél
a RADIKÁLIS DEMOKRATA nem fél akár radikális eszközökkel fellépni a demokrácia érdekében, védelmében.
a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK egy olyan szervezet, melynek a hatalom megszerzése, de nem hosszú távú megtartása a célja.
amennyiben később igény mutatkozik, abban az esetben párttá is alakulhat, de nem ez a legfőbb célja.
integrálni, tömöríteni kívánja azokat a természetes személyeket, s szervezeteket – pártokat, civil szervezeteket, mozgalmakat, s mindenkit – akik érdekeltek a demokrácia, a jogállam teljes egészének helyreállításában, újbóli megteremtésében.
tagja lehet mindenki, korra, nemre, rasszra, vallási identitásra tekintet nélkül.

Névtelen írta...

PROGRAMJA
jelen helyzetben, magyarországon nem lehet más célja egy demokratának, mint az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői
TELJES KÖRŰ, ÉS VÉGLEGES ELSZÁMOLTATÁSA, FELELŐSSÉGRE VONÁSA
a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK a magyar politikában – jelenlegi meghatározásuk alapján – addig vesznek részt, míg segítségükkel az orbáni diktatúra felszámolása, s a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása meg nem történik. .
amennyiben békés úton – úgy tűnik nem ez lesz a megoldás, sajnos – céljaik elérhetőek, abban az esetben a következőt kell tenni:
chartát kell elfogadni csatlakozóra nézve, mely a következőket tartalmazza:
minden csatlakozó szervezet, párt, természetes személy egyenlő.
amint a választásokon sikeresen megbuktatjuk az orbáni diktatúrát, a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK alakítanak kormányt, mely szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa.
ha és amennyiben ezek eléréséhez több mint egy választási ciklus, avagy kevesebb, mint egy választási ciklus szükséges akkor addig áll fent a szövetség.
a chartának, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK által létrehozott szövetség a csatlakozott szervezetekkel addig áll fent, míg a fenti célok meg nem valósulnak.
ha választásokon akarjuk megdönteni az orbáni diktatúrát, úgy minden szervezet, párt és természetes személy, aki az együttműködésben részt vesz, jelöl, illetve jelöltje, tagja indul a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK keretén belül aláírásával elfogadja, s egyben nyilatkozik arról, hogy addig az együttműködés résztvevője, míg a győzelem következtében a kitűzött cél, azaz a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása, illetve az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői teljes körű, és végleges elszámoltatása, felelősségre vonása meg nem történik.

amint a kitűzött célok megvalósulnak, a szövetség kormány rendkívüli választásokat ír ki, melynek lebonyolításáért felelős, s annak végéig, az új kormány létrejöttéig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább.
a rendkívüli választásokon, minden csatlakozott szervezet önállóan, avagy az általa meghatározott szövetségben vesz részt.
a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt. a közéletből, az állami, állami vállalati szerepvállalásból örökre, végérvényesen ki kell őket zárni.
akiket kell, lehet, s lehetőség van rá elzárásos büntetésre kell ítélni, akik elmenekültek az országból – sok lesz ilyen – azokat fel kell kutatni, hazahozni, s bíróság elé kell állítani.
amennyiben célszerű, akkor az általuk hozott, akár visszamenőlegesen alkalmazott törvényeket kell alkalmazni rájuk nézve. a teljes körű vagyonelkobzás - az elmentett vagyonok is, melyek strómanok, leszármazottak, rokonok kezén vannak – meg kell történjen.
.
a végére még annyit, hogy hosszú évekkel ez előtt meghirdettem az ócsai "lakópark" abbéli hasznosítását, hogy a csuti gecit családostul, rokonostul, haverostul, sameszostul, tényleges életfogytig tartó táborozásra kell elhelyezni, ahonnét még lábbal előre se kis, soha!
a kaját termeljék meg maguknak, temessenek szociálisan, vagy egyék meg a dögöket.
kívülről a legalább tízméteres falakra gyilokjárdát építeni, ahonnan belátni, de kiírni, hogy az állatok etetése tilos!
mert kik is ők?
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA!
.
ui.: remélem, ma már te sem kifogásolod az állatok jelzőt ezekkel kapcsolatban,k mint anno, mikor leszóltál, s kioktattál!
.
radikalisdemokratakkukacszabadpostaponthu
.
lehet gyünni!

abramovics voltam, s vagyok

PuPu írta...

Kedves abramovics, a blogger szemlélődik, meg elmondja a véleményét.
Voltak itt már radikális kísérletek bloggerektől is , de sajnos mind hamvábahótt, mert a nép nem volt vevő a radikalizmusra, egy istennek se akarta megostromolni és lerombolni a Kancsó Arénát.
Így aztán abból kell főzni, amit találsz, megpróbálni a parlamentáris demokrácia eszközeivel élve elboldogulni valahogy.
Nehéz, de magyarember nem egy forradalmár típus, csak szereti ezt hinni magáról...
És nyomá se látni, hogy itt akárkinek tervei lennének egy olyan helyzetre, mikor például a kevlár mellénybe úgy beledagad a potentát, hogy orcája elvörösödik és elfelejt a továbbiakban levegőt venni...
Csak általában demokráciázunk, de hogy konkrétan mit kellene tenni, erre még gondolni sem mer politikus mostanság...
Én is csak azért vagyok ilyen fene bátor, mert nem vagyok politikus...
:O)))

Névtelen írta...

Szia Pupu!

Régóta olvaslak, de először kommentelek itt. (Máshol sem gyakran teszem.) Mindig jól szórakoztam az értékeléseiden.
Aztán betelt a pohár és végül elhagytam kies hazánkat és most Angliából figyelem - leesett állal - az eseményeket.
Úgy tűnik, hogy mély a gödör, mert még mindig van lejjebb!
Amiket leírtál azzal maximálisan egyet kell, hogy értsek. Remélem kerül majd olyan erő ami ezeket a gondolatokat megvalósítja. És rátapintottál a lényegre. Ez most már nem fog menni szép szóval...
Ha pedig ez egy felsőbb hatalom műve - mint írod - akkor elég perverz humora van a Kaporszakállúnak, hogy éppen a Felcsúti Zacskószökevényt választotta messiásnak. De hát az előző próbálkozása sem jött be az ács fiával. Ugye? ;-)

Hátha ez most működik...

Mindenesetre amikor eltakarodik ez a fasiszta bagázs az anyja zivataros kínjába remélem a hozzád hasonló gondolkodású emberek (esetleg Tevék ;-) ) kerülnek többségbe! Akkor lehet, hogy én is fontolóra vennék egy repülő jegyet Budapestre.

P.S. névtelenként írom mert élnek még rokonaim otthon és mivel még nem értük mélypontot előkerülnek az elfüggönyözött fekete Pobeda-k is. Nem szeretném szívatni a nénikémet. ;-)

Vigyázzatok magatokra!

Maradok hűséges olvasód.

hello írta...

20:54-es Névtelen!

Ha régóta olvasod PuPu posztjait, és esetleg nem csak azt, hanem a hozzájuk született kommenteket is megnézed, láthatod, hogy itt senki nem a személyi igazolványában szereplő nevét használja! Azt meg kizártnak tartom, hogy nem terjed odáig a fantáziád, hogy egy BÁRMILYEN nevet kitalálj magadnak, és azt beírd a Név/URL-címnél Név-ként, elé és ne a Névtelenhez téve be a pontot!

Már ha persze ezt nem az egyetlen megnyilatkozásodnak szántad.

himbáld a limbót írta...

Hello 22:59
Szerintem azért szeretnek sokan Névtelen-ként beírni, mert akkor izgalmasabban kezdődhet a beazonosítás folyamata és nem olyan unalmas! (oda-vissza :-)))
https://www.youtube.com/watch?v=haPLxloxnCU

Wolk írta...

https://youtu.be/wiBQJ2XL6qE állítólag itt még látható.

NewTiborc írta...

Igen, ez a helyzet kishazánkban. Nem is lehet más amikor a "demokratikus" ellenzék beállt a karaktergyilkosok sorába és saját maga nyírta ki a legjobb embereit. Hűségesen bújtatva a baloldal árulóit. Sőt még most is ott lapulnak a fogatlan baloldal soraiban.
A szent klérus áldott tevékenységének köszönhetően az egyszerű emberek meg szépen szellemileg visszafejlődtek a harmincas évek szintjére. Sokat forgok köztük, sajnos még a városiakra is jellemző lett és nem a félelem miatt beszélnek zöldségeket, mint ahogy azt sokan vélik. Sokszor a vad véleményektől az ember majd elájul. Ezért ilyen a támogatottságuk. Sajnos ma már nem igen lehet megkérdőjelezni a valódiságát.
Hogy ebből ki vagy mi és mikor fog kivezetni, arról fogalmam sincs, de nem mostanában lesz. A magyar mindig beáll a sorba egy-két pofonért, addig nem jön meg az esze.