2016. február 23., kedd

STURMABTEILUNG

Általában a rövidítését ismerjük - SA volt a hajdani Harmadik Birodalomban - a pontos szerepét általában nem, vagy csak nagyon kevesek ismerik.
Inkább a Hitler testőrségéből kinőtt SS rémtettei közismertek, pedig a nácizmus alapjait az SA rakta le a weimari Németországban, melyre oly kísértetiesen emlékeztet Orbán Magyarországa.
Rohamcsapat - ez a magyar fordítás, és egy félkatonai alakulatot takart a megnevezés, mely a nyílt erőszakot állította tevékenysége középpontjába, jóllehet a nácik hatalomrajutásáig nem volt köze az állami erőszakszervezetekhez, csak az utcai verekedésekhez.

Aztán persze belelendültek, és az állam nevében is csépelték a népet, a kommunistákat, szociáldemokratákat, a zsidókat, meg még akik arra jártak, éppencsak a homoszexuálisokat nem, merthogy a szervezet vezetője maga is homoszexuális volt, mígcsak barátja és elvtársa, Adolf le nem mészárolta az SS segítségével az egész vezérkart, Ernst Röhmmel az élen.

Persze addigra már rengeteg ember megszenvedte a létüket, de világgá csak a világháború után küldték őket, pártjukkal és az SS-el egy koszból.
Ahol nácizmus vagy fasizmus van, ott paramilitáris szervezetek is vannak.

Az SA a sörpuccsnál debütált, de a hadsereg szétzavarta őket, és Hitler nem építtetett nekik hálából stadiont - hogy sörözőt építtetett-e nekik, arról nincs tudomásom.
Ezek a szervezetek valódi erőszakszervezetek, azzal a kis megszorítással, hogy nem állnak közvetlen állami irányítás alatt, a náci állam ameddig nem integrálja őket hatalmi gépezetébe, addig úgy tesz, mintha nem lenne köze hozzájuk, azok meg az erőszak állami monopóliumát megtörve önbíráskodnak, gyilkolásznak, mikor mire van szükség.

Most szükság volt rájuk, és aki azt hiszi, hogy a boltbezárások miatt, az hihetetlen nagyot téved.
A mai akció a tanároknak szólt, Éva néninek, Brigi néninek, mindazoknak, akik merték venni a bátorságot és kimentek az utcákra.
Azt üzente ezzel Szeretett Elmebetegünk, hogy nem lesz ez így jó, pofa súlyba és kuss, vagy jönnek Kubatov állami pénzen kigyúrt és kihizlalt kutyái, és jaj annak, aki nem pucol, mikor azok összeráncolják a tarkójukat!
A mai eset, amikor megakadályozták a szocialistákat állampolgári jogaik gyakorlásában fordulópont a magyar állam életében, ezen a napon ment át az alkotmányos puccs neonáci diktatúrába.
Merthogy ezeket az embereket az ország miniszterelnöke küldte rá a civilekre, akik ha párttagok voltak is mondjuk a szocialistáknál, de nem adrenalinfüggő ketrecharcosok, hanem egyszerű, hétköznapi emberek.


Lesznek majd, akik túlzásnak tartják a minősítést, de emlékeztetném őket arra, hogy Hitler sem a koncentrációs táborokkal kezdte.
Orbán szinte csak akkor nem hazudik, amikor csukva tartja a száját, behúnyja a szemét és a háta mögé dogja a kezeit, de amikor azt mondta, hogy nem azt kell figyelni, hogy mit mond, hanem azt, hogy mit csinál, akkor nagy igazságot mondott ki - valószínűleg valamelyik antidepresszáns mellékhatása lehetett.
A náci az náci, és bármennyire is nevetséges egy náci, aki génkészletében ott hordozza a Monti-csárdást, de - úgy látszik - mégiscsak van ilyen.
Az ő zsidói a muzulmánok, az ő SA-ja a Kubatov-kennel, az ő SS-e a megántestőrségéből alakított TEK - az ő Röhmjét Simicskának hívják -  hadd ne keressek további párhuzamokat.
Szégyen.


A megfélemlítés politikája sok esetben beválik, az emberek félnek, viszolyognak az erőszak megnyilvánulásának bármilyen formájától.
Ha szembetalálkoznak egy ilyen hegyomlás-szerű főemlőssel, hát kitöri őket a frász, merthogy azt tudják, hogy ezeknek gátlásaik aztán nincsenek, némelyik olyan, mint egy Schwarzenegger film gépembere, melynek karja még leszakítva, szétlőve is ölni akar.
Az már csak hab a tortán, hogy bűnözők is feltűnnek közöttük, mondjuk ez is szokványos a hasonló szervezetekben - szeretik a szakembereket foglalkoztatni.
Ilyen környezetben nem csoda, ha egy-egy váratlan halálesetnél, egy-egy  öngyulladással működő sportcsarnoknál a gondolkodni képes emberekben felmerülnek mindenféle érdekes ötletek.

Szóval, minőségi ugrásnak voltunk ma tanúi, a náci maffia ráküldte katonáit a civil társadalomra.
Ha megijedünk, ők győztek, ha eszünkbe jut a példázat a nagylétszámú libacsapatról, meg a sertésről, akkor nincs gond, de akkor a libáknak egymással jó együttműködést kell kialakítani, nem feledve, hogy az ellenség az a disznó.
Amikor azt hallom, hogy be akarják vezetni az önkéntes katonai kiképzést, mindig Göring jut eszembe, akinek rohamosztagosait a német állam képezte ki.
Itt is ez lesz a vége, ha nem vigyázunk, hiszen emberanyag az ilyesmire mindig lesz, hát még, ha kis szabadrablást is kilátásba helyez a hatalom.
Vigyázni kell, Orbán már a tömegmegmozdulások ellen készül, ma még csak a közlekedésiek meg a tanárok ellen, holnap az Unióból való kilépést ellenzők ellen, holnapután minden liberális és baloldali, vagy akárcsak túlzottan demokrata embert ellen.


A pofátlanság csúcsaként a Fidesz közleményt adott ki, melyben az MSZP-t vádolta azzal, hogy csak balhézni szeret, de egy kérelem szabályos benyújtására alkalmatlan.
Nem kellene ezt annyiban hagyni.

Se itthon, sem külföldön.
Aki még ebből sem érti meg, hogy mi folyik Orbán Magyarországán, az fogja meg Vezére kis kezét és kísérje el Grazba - hátha neki is tudnak valamilyen gyógyszert adni.

Legfeljebb lógni fog a nyelve, de valamit-valamiért, nemde?

:O)))





42 megjegyzés:

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Ez még mindig nem viszi a rezsicsökkentést..Sajnos.Mi kell még , nyilvános kivégzések, vagy elég lesz ha kidobnak az EU-ból és 1 millió embernek nem lesz másnap munkája?? De a fidesz-barma akkor sem fogja fel, hogy mi a helyzet...

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

https://www.youtube.com/watch?v=ePbZSKz4lik

Névtelen írta...

Nem borotválás lesz, akasztás!....A Tanú után szabadon.....

Kapat írta...

Bár nagyon ijesztő, sajnos nagyon is reálisnak látszik mindaz, amit leírtál PuPu.
Ami engem is végtelenül felháborított, a történtek mellett, az általuk kiadott cinikus, gátlástalan közlemény volt.
Ez már olyan mértékű aljasság, amit azzal együtt, hogy valóban minden gazemberséget elkövettek, elképesztő! Még mindig van bennük tartalék.
Ami nagyon szomorú, hogy ezzel a magabiztos pimaszsággal még mindig hatni tudnak híveikre, no meg a félretájékoztatott emberekre.
A mai nap valóban a lehető legrosszabb kilátásokat vetíti előre. Nekik ez már élet-halál harc. Orbán miközben retteg, beteljesíti hagymázas álmait. Mert ugye, harcolni kell! Mindig akad kijelölt ellenség.
Nem tudom, hogy az emberek mikor érzik meg az igazi veszélyt, amit szinte már tapintani lehet . Gyermekeink jövőjét temethetjük, ha nem térünk észre. Bár egyre kilátástalanabbnak tűnik, nem lehetetlen szembeszállni velük!!
Most már valójában félnek ezek a gazemberek is, az összelopott vagyonok által megszerzett hatalmat féltik.
A félelem pedig nagy veszély, a legképtelenebb aljasságoktól sem riadnak vissza, ha fenyegetve érzik magukat. Még a legszelídebb állat is fenevaddá válik, ha beszorítva érzi magát. Ezek pedig már eleve fenevadak.
Vazallusai egy bomlott elme kiszolgálói, akik valójában igen nagy gonddal kiválasztott csapatként lopják szét az országot.
Valóban PuPu, "Nem kellene ezt annyiban hagyni. Se itthon, sem külföldön."

morzsi írta...

Ha ezek a "mai kopaszok" tudnák, hogy hajszálon lóg az életük, - mert ha bíróságra kerül az ügy, akkor ezeket a hatalmon lévő párt "egyenként le fogja vadászni" magyarul: meg fognak halni, hogy nem maradjon tanú - akkor innentől nem tudnának aludni sem.
Bocsánat Pupu, de a mai események már minden humor lehetőségét nélkülözik.

Geza írta...

Igazabol en nem latok nagy kulonbseget a 9.3 evvel ezelotti eroszak, meg a mostani kozott. Csak volt paar kevesbe mozgalmas evunk (maar ami a kopaszok nyilvanos, nagymennyisegben torteno felbukkanasat illeti). Maasreszt, meg abban sincs tuul nagy kulonbseg, hogy leadom a fulest az olcson megvett szarhazinak, hogy nyomja maar be ezt a baromsagot a Hivatalnak, s ha lehet, kb 3 perccel azelott, mielott az XY ellenzeki part leadnaa az ujabb papirjaat. Es mindezt elismetlem 4-6 alkalommal az elmult 1-2 evben. Es maar kezdem unni, szoval, most odakuldok neheny kopaszt. Ennyi balek bszmeg! Ezekkel baarmit meg lehet csinaalni. Es valoban … [haat az alaazatos behodolas meg sunnyogas ide vezetett]

Joszi írta...

Mikor fognak raebredni a zemberek, hogy baj van?Rosszak az eselyek.Hitler nemetjei, akkor kezdtek erezni, hogy megse mukodik a dolog, amikor lebombaztak fejuk folul a hazat, de a tobbseg, csak amikor mar rettegni kellett, hogy itt vannak az oroszok.Miert lennenek jobbak, magyarjaink, sajnos Kertesz Akosnak teljesen igaza volt, aztan jon a sertodes, hogy megint a magyart banccsak, adjak vissza Trianont.

góbé írta...

Az NVI biztonsági szolgálata rimánkodik a kopaszoknak hogy engedjék be a lábtörlőcserélö embert !?! Nem jelenti hogy az épületben eszkalálódott a helyzet, a vezetésnek, a biztonsági fönöknek ? Az NVI nem kér rendőri intézkedést ?

Az NVI nem tesz feljelentést hogy a fideszmama beadványa a …népszavazás… rendje elleni büncselekmény – Btk.350.§./1/bek.e.pont – eredményeként valósult meg, igy azt semmisnek kell tekinteni ?
Az ügyészség nem indit hivatalból büntetőeljárást, mert ha más nem, a kényszerités btt.-e – Btk.195.§.- valósult meg hivatalos személlyel, - országgyülési képviselővel – szemben "

Remélem lézerjankó ezeket a kérdéseket sem fogja „megkerülni”, s a csütörtöki szeanszán „európai” válaszokat fog adni, hogyan történhetett ilyen durva jogsértés egy EU-s tagállamban.
Elég nehéz lesz elmagyarázni, hogyan lehetséges hogy egy jogállam választási hivatalában fasiszta terrorlegények veszik át az irányitást, a döntés jogát következmények nélkül.

Sanyi írta...

10 eve ugatom hogy viktor egyenlo hitler
Vegre mas is rajott

Sanyi írta...

10 eve ugatom hogy viktor egyenlo hitler
Vegre mas is rajott

nemóvatos írta...

Vagy magyar világszabadalom ként: a diktatúra megbuktatása törvényes úton.
(Merthogy a "csavaros magyar észjárás" erre is képes.)
Vagy annak lesz igaza aki vérnek folyását vizionálja. A kérdés csak az: mikor és mennyi és melyik oldalon a több?
Hát ide jut(ott)unk?!

Fispán Géza írta...

Kedves PuPukám, nagyon jó írás, engedelmeddel tovább adnám, a rám jellemző önzetlenséggel, hadd tanuljanak a fideszisták és a Magyarországon ideiglenesen tartózkodó náci söpredék híveinek...hadd okosodjanak

Egyúttal megosztanám szerény munkásságom egy darabkáját, hátha írsz egy jót az m(igráns) 1 Tv- ről is..

mediaklikk@mtva.hu - Javított kiadás m1 Híradó hiányosságai

mediaklikk@mtva.hu

Tisztelt Médiatanács!

Elképesztőnek tartom, hogy a m1 tv Híradója olyan műsorszerkesztést végez, amiből csak a Magyarországon történő események azon része marad ki, amely esetleg nem nyerné el a jelenleg uralgó rezsim tetszését!
Ha van ezzel kapcsolatban véleményük, netán tennének is ellene kérem osszák meg velem !
Tisztelettel:

Fispán Géza

p.s.


Tisztelt m(igráns) 1 Híradó Szerkesztőség!
Megboldogult legénykoromban a kommunista hírszolgáltatás, csak azokat híreket mondta be, amely kedvező színben mutatta be a Fennállót. Most az m1 ugyanezt próbálja...igaz ma a kevés pénzből élőknek nincs módjuk a HÍR TV-t, RTL klub híradót vagy az ATV-t nézni...és ma már nincs soroksári rádió, a Szabad Európa..de nem gondolják, hogy a magyarok ettől beveszik, hogy Magyarországon csak migráns kérdés a probléma. Szóval a magyarok hülyének nézésének 1945-től 1990 -ig tartóidőszakában sokat tanultunk, a hírek elhallgatása fölösleges erőfeszítés. Ja! a szombati műsorukból a pedagógus tüntetés a tegnapiból pedig a népszavazás körüli cirkusz maradt ki. Azt gondolják így az titokban maradt? Tévedtek, még jobban hívták fel magukra a megtévesztés magyar közszolgálati TV megtévesztésére.


Felhívnám továbbá a szíves figyelmüket, hogy a Magyar Televízió Híradója helyén naponta több alkalommal gyűlölet félórákat sugárzó (G. Orwell) m(igráns) 1 TV Magyarország Közszolgálati televíziója, amely KÖTELES akkor is beszámolni a belföldi, nagy figyelemmel kísért eseményeiről, ha az a FIDESZ nevű rablóbanda legfelsőbb vezetésének nem tetszik!


Érdeklődéssel várnám válaszukat..


Megyaszó, 2016.02.24.

Fispán Géza



asta írta...

Tegnap este találtam egy valószínűleg kamu FB lapot ( mert nehezen tudom elhinni, hogy egy ember ennyire hülye lehet) a néni nevével, és a polgármester férj képével. Nagyon épületes társalgás folyt. A néni kapott mindent, amit megérdemelt, ő meg válaszolt, láthatólag nagyon boldogan és élvezte a feléje irányuló figyelmet. Aszonta a marhája, hogy a hazájáért tette. A szerencsétlen ( ha tényleg ő volt) nem tudja, hogy a színjáték kiagyalói hangosan röhögnek rajta. A golyófejűek szerinte sport szerető, aranyos ifjak. Hát ilyenek támogatják Orbán Viktort.
Nagyon örülök annak, hogy Pupu elmondta a lényeget. Annyit tennék hozzá, hogy ez nemcsak egyedi eset lesz. Szerintem már lázasan dolgoznak a következő, hasonló botrányon, aminek több célja is lehet. Egyrészt az egész sajtó ráugrott, mint tyúk a takonyra és ez ömlik minden médiából, nehogy a lényegről beszéljenek. Na ez sikerült! A másik: a dolog kb. úgy néz ki, hogy Orbán azt a stratégiát választotta, hogy hergeli a népet. Ez is kitelik tőle. Alig várja, hogy legyen valami értékelhető fizikai ellenállás ( majd besegít kicsit provokátorokkal) és azzal igazolja a terrortörvényt. Lázár már készül a következő arcátlan reagálásra. Több legyet egy csapásra! Ez komoly veszély, mert kezdenek úgy viselkedni, mint a sarokba szorított veszett kutya...egyre leplezetlenebbül tiporják a saját törvényeiket is....és ez nagyon veszélyes.
Erre kéne felhívni mindenkinek a figyelmét: nyugalom, higgadtság és céltudatosság. Nem szabad félni, mert egy nyugodt tömeggel semmit nem lehet csinálni. A sztrájkolókkal sem. Valójában a megtévesztett támogatók lelkiismeretét kellene felébreszteni...akinek egy csöpp esze van, ezt nem akarhatja. Humor a legjobb orvosság, szóval hajrá PuPu!

hello írta...

Egyfolytában feszítik a húrt, elszántan és gátlástalanul. Nem is akarnak, de szerintem már egyszerűen képtelenek is leállni vele. Mint mikor a lejtőn lefelé nagy sebességnél felmondja a fék a szolgálatot! De látszik, hogy világos pillanataikban csak eszükbe jut, hogy ennek számukra előbb-utóbb nagyon rossz vége lehet!

Így azután első perctől nyilvánvaló volt, hogy a nyilatkozataik szerint a terrorizmus ellen, de valójában MINDEN, VELÜK BÁRMIBEN EGYET NEM ÉRTŐ EMBER ELLEN kellene nekik a különleges jog a szükségállapot bevezetésétől a kijárási tilalomig az ÖSSZES felhatalmazás!

Aki ezt nem ismeri fel, és bármilyen formában támogatja ezt a törekvésüket, iszonyú katasztrófa felé sodorja az országot!

hello írta...

Géza, ugye nem gondolod komolyan, hogy választ fogsz kapni?

Mert mit is írnának?
Hogy "Igen, uram, igaza van, ez a hivatalos koncepció, ez a dolgunk, erre tartanak minket! Havi x ezer/millió (?) Ft-ért korpás a hajunk. Na és?"

csakafidesz? írta...

T. Hölgyek, Urak!
Már jó ideje annak, hogy Pupu blogját kizárólag minden komment nélkül csak olvasom.
Az álellenzéki ATV ma reggeli műsorát figyelmesen nézve viszont történt egy olyan esemény, ami újra a kezembe "nyomta" a klaviatúrát.
A következő történt: A START c. műsor elfogulatlan frissen kitüntetett műsorvezetője a következő kérdést tette fel Nyakó I. MSzp-s képviselőnek: Igaz-e az a hír, hogy az MSZP már eleve csak az "ezüstéremre" pályázva ment a Választási Irodához? Aztán hosszan sorolta, hogy a ottlévő izomagyúak egyáltalán nem akadályozták a képviselő szabad mozgását, sőt még az órához is odaengedték. Onnan ő önként távozott és szabad akaratából húzódott a háttérbe. Tovább nem is folytatnám, akit ez részletesen érdekel keresse meg a beszélgetést, nézze meg és elemezze.
Egyetlen megjegyzés: A beszélgetés menete azt igyekezett sugallni, hogy az eseményt az MSzP önmaga igazolására szervezte holott már előre tudta a végeredményt. Ez a szemlélet már régóta visszaköszön, mert a Fidesz ellenzékiként is mindig attól félt, hogy az akkori kormánypárt esetenként provokátorokat küld a rendezvényeire.
A magát ellenzékinek hazudó műsor most nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az MSzp tehetetlenségét leplezve támadást szervezett önmaga ellen.
Tudjuk, hogy a mai világban bármi megtörténhet, sőt még annak az ellenkezője is.
Bármi is történt, egy ellenzéki műsorvezető maradjon ki ebből. Neki nem szükséges összeesküvéselméletet gyártani vagy másoktól átvenni és nem lenne szükséges azokat - akiknek a szolgálatára szegődött - pofátlanul provokatív kérdésekkel bombázni. Ennyi lojalitás minimum elvárható lenne tőle.

Unknown írta...



nekünk Mohács kell :(((((

PuPu írta...

@csakafidesz?
Rosszul látod, szvsz.
Ha valaki újságíró, akkor kérdezzen.
Ha kényelmetlen, akkor is.
Nyakó dolga meg, hogy frappáns válaszokat adjon, vagy ne menjen politikusnak...
A sunnyogás mindig rossz vért szül.
Momentán nem hinném, hogy az MSZP rendelte volna meg az izomagyúakat, még jó, hogy nem verette össze magát Nyakó merő önfeláldozásból.
Nem kérem, ez az erőszak attól indul ki, akit gyerekkorában sokat vertek, míg csak ilyen nem lett, mint amilyen, ugye...
:O)))

Unknown írta...

AZT -MINDENKÉPPEN - AZ ELŐZŐ RENDSZER javára KELL írni:


ANNÓ ILYEN JELENSÉG MÉG A


FÉLHOMÁLYOS SZOBASARKOKBAN SEM NAGYON VOLT LEHETSÉGES !!!

Tarski írta...

PuPu!

Azt gondoltam, elég értelmes ember vagy ahhoz, hogy különbséget tegyél egy valódi diktatúra, tehát Hitler diktatúrája és egy liberális demokrácia, azaz Orbán rendszere között. Tévedtem!!!

A fentiekből világos lett számomra, hogy semmit sem értesz a politikai rendszerek mibenlétéből, vagyis hogy milyen feltételek mentén lehet egy diktatúrát a liberális demokráciától megkülönböztetni.

Egyszer azt javasoltad nekem, hogy hagyjam abba blogolást, mert csak félrevezetem az olvasóimat. Most én mondom ugyanezt neked, és ne hidd, hogy a törlesztés miatt. Csupán szeretném, ha nem tekintenének tájékozatlannak olyan fontos kérdésekben, amiről írsz. Minél több ilyen bejegyzést írsz, annál jobban lerontod a magadról alkotott véleményt a szakemberek szemében, de lehet, hogy az olvasók szemében is.

Debrecen, 2016. 02. 24.


Székely Szabolcs.

PuPu írta...

@Székely Szabolcs
Hát én már csak ilyen butuska vagyok.
Ha viszont te vagy a szakember, ez meg egy liberális demokrácia, akkor én meg éneklókanonok vagyok Kalocsán.
Tudod, kedves Szabolcs, meg kellene barátkoznod a gondolattal, hogy néha hihetsz a szemednek is-
Ez itt éppen a finánctőke nyílt, és éppen mostanában terrorisztikussá váló diktatúrája, megspékeléve némi fajelmélettel - lásd a muszlimokat meg az arabokat, akik gyaanútlan európai asszonyokat gyaknak, miként a zsidók meg vért kevernem a macesz tésztájába, ugye.
Az arabok.
Meg a zsidók.
Meg a cigányok.
Meg a biciklisták.
Doktriner vagy te, kedves Szabolcs és igennagyon tudományoskodsz, kár, hogy közben elfelejtesz gondolkodni, dehát ez a te ügyed...
A többit majd megbeszéljük a Groupama zöld gyepén, az Unióból való kilépésünk után két hónappal...
:O)))

PuPu írta...

@Fispán Gétza
Gézukám, tegnap a TV2-n vártam a hírt - majd egy óra és száz gyilkosság, balesetl, cicás és kutyás hír után jött el a perc, amikorra már minden értelmes ember otthagyta a híradónak nevezett tunkolást a szarban-vérben-szennyben...
Azért a hajdani híradó híreket is adott, ha jól emléxem, a Kék Fény meg egy másik műsor volt...
:O)))

MoonRiver írta...

Félelmetes. A legfélelmetesebb ebben számomra a provokációk lehetősége és sora. Az első pofonok már megvoltak, és két fő irány lehetséges a továbbiakban. Az egyik, amitől Pupu (igen jogosan!), mindenkit óv, a gyáva hátrálás. Ránk számolnak és nekünk annyi. Sokáig, túl sokáig, én már valószínűleg akkor ebben a rendszerben fogok eltemetődni is. A másik amit igen jól kellene megfontolni, összehangolni, szervezni, a harc kérdése. Azért nem egyszerű, mert aki nemesebb eszmékért küzd, az ilyen nemtelen eszközökkel nem fog élni. A tisztességes küzdelmet, pedig jobb, ha elfelejtjük, mert olyan itt nem lesz. Remélem, sokan vannak, akik nálam jóval okosabbak, és bölcsen, higgadtan (mert haragból sosem szabad ütni, csak higgadtan és eltökélten), megtervezik azt a briliáns menetet és csapdát, amibe muszáj lesz beletuszkolni a főembert.

anonymand írta...

"Most szükség volt rájuk, és aki azt hiszi, hogy a boltbezárások miatt, az hihetetlen nagyot téved.
A mai akció a tanároknak szólt, Éva néninek, Brigi néninek, mindazoknak, akik merték venni a bátorságot és kimentek az utcákra." - ezek szerintem a kulcsmondatok, ezeken kellene elgondolkodni.
Mindenkinek.
Mindenkinek, aki kicsit is hisz a demokráciában, aki cseppet is félti a (valaha volt) demokráciát. aki félelem mentesen demokráciában akar élni.
+1, azaz egy fő, akinek aztán végképp nagyon el kőne gondolkodnia történteken, a TV képernyőjén látottakon.
Polt Péterre, a legfőbb ügyésznek nevezett hátvédre gondoltam.

csakafidesz? írta...

PuPu-nak.
Sajnálom, de nem értek veled egyet.
"Ha valaki újságíró, akkor kérdezzen"-mondod. Idáig akár egyet is érthetünk. Az ütközés csak akkor következik be, ha kérdés és kérdés között nem azonos a mérce, vagy fogalmazhatnám úgy is, hogy féldöglött kutyába belerúgni nem hőstett.
Bátorság kell viszont ahhoz, hogy egy egészséges kutyát célbavegyél.
Ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor most pontosan ez történik. A "rossz" állapotban levő ellenzéket nagy általánosságban az "ál"-ellenzéki újságíró sem kíméli, a túlzottan erősnek tűnő kormányzókat viszont csak kíméletes kérdésekkel "bombázza", és a válaszokat elnéző bírálatokkal illeti.
Ellenoldalon viszont változatlanul megy a nyolcévezés, gyurcsányozás, kommunistázás és még hosszan sorolhatnám még mi minden.
A vicc az egészben, hogy mi rendületlenül azt hisszük, hogy az ATV ellenzéki televízió, holott már régen nem az. Ez is a "pávatáncos" találmánya, ami csupán csak azért működhet ebben a formájában, hogy a szólásszabadság látszata a kormány médiatúlsúlya ellenére is fennmaradjon.
A demokráciaszinházhoz ez is csak egy kellék!

Úzbence írta...

Kedves Pupu!Elvonási tüneteim lettek volna,ha ezt nem olvashatom el!Osztozom mélységes felháborodásodban.Nem túlzás amit írsz!Ungvári Rudolf könyvében az orbáni rendszert a fasizmus mutációjaként definiálja.Ez az eset azt bizonyítja,hogy bátran vonhatsz párhuzamot.Az itteni rohamcsapat persze állami megrendelésre működik,amit pókerarccal le lehet tagadni,amit meg is tettek.Igen ez a megfélemlítés politikája,poci már a tömegmegmozdulások ellen készül.Én szívesen vittem volna egy ilyen táblát:Ha nem teszel semmit,nem változik semmi!Székely Szabolcs biztos nem segített volna nekem vinni.

góbé írta...


... Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország, az Európai Unió tagjaként, az Európai Unióval együttmüködve, részt vegyen a menekültválság közös, európai szintü megoldásában akár az önként vállalt, akár a a kötelezően bevezetendő kvótarendszert is elfogadva, mellyel megszünteti az országba irányuló EU-s támogatások csökkentésének, felfüggesztésének, megszüntetésének reális veszélyét...

Pár perce belefutottam zorbánc rendkivüli sajtótájékoztatásába. Ők irnak ki a fentiekkel ellenkező előjelü népszavazást, gondolom ez a válasz a tegnapi attrakciójukra, megmutatják, igenis lehet nálunk népszavazás...

Én ugy 240 km-re vagyok az Alkotmány utcától, ha még nem késő, oda kellene hatni hogy a fent vázolt népszavazási javaslatot bevegye az NVI. Már Fletóékban sem bizom hogy eszükbe jutna ez a kontraulti.

góbé írta...


Nemóvatos !

Azt azért ne felejtsd el, hogy izomagyék, a helyszinen lévő média fokozott figyelme alatt, "meccs" előtt, látványosan, persze hogy odaengedték Nyakót a blokkolóhoz.
Nyakó viszont, bár nem a lóláb, de az egész ménes kilógott, e "gesztus" után vissza kellett hogy álljon a sorba, merthogy ő, a nácik után érkezett, egy demokrata nem tolakszik... E szépen megkomponált jelenetben pedig faragatlanság és teljesen értelmetlen lett volna részéről, egy "kedves idős hölgy" felszólitása, hogy álljon fel s menjen a sor végére. Abban teljesen igazad van, hogy a müsorvezető tullihegte a dolgot, abban meg PuPunak van igaza, hogy Nyakó vagy szedje össze magát, vagy ha alkalmatlan váratlan helyzetek kezelésére, engedje át egy pl. Gőgös szintü egyéniségnek a terepet.

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Off.Nincs meg valakinek az az archív kép amikor egy egy náci nagygyűlésen mindenki lendíti a karját és egyetlen bátor ember álla a melle előtt összefont karokkal?? Pár éve valamelyik ellenzéki blogon vagy honlapon láttam, rákerestem de sehol nem találom.

lajos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
lajos írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
lajos írta...

Naphosszat Henyélő

Itt egy cikk a képről és a kép is

http://www.urbanlegends.hu/2012/12/az-ember-aki-egyedulikent-nem-lenditette-karjat/

nemóvatos írta...

Személyes megszólíttatás okán: góbénak!

Szerintem Te csakafidesz?-re reagáltál, amivel egyébként egyetértek noha, Nyakó "produkciója" joggal kelt vegyes érzéseket.
Mellesleg azt az ATV-t ellenzékinek hinni, amely annak a Német Sándornak a tulajdona, akinek a Hit gyülekezete a NER-ben --Iványi Gábor egyházával ellentétben-- "történelmi egyház" lehet; naivitás. Már a látszatot is egyre nehezebben tartják fenn és a HÍR TV megelőzi őket.
Egyébként meg nem népszavazás kell ide, hanem világosan megfogalmazott, reális célokért szervezett széleskörű sztrájk, ami nem a hatalom megszerzéséig hanem a cél eléréséig tart. A pedagógusoknak, egészségügyieknek, szociális szférának, rendvéd..(???) jók most az esélyeik (a vasutat felejtsük, mert őket a partnereik meg a szakszervezeti vezetőik épp szívóágra tették).
Ezzel megmutatható, hogy ki (hát a nép) a hatalom igazi birtokosa.
PuPu, jól nyomod.
Hajrá!!!

góbé írta...


Megkövetlek Nemóvatos, mellényultam nagyon. Valóban Csakafidesz? hsz-re reagáltam. Még bennem volt a zorbáni förtelem, amellyel szó nélkül hagyta a tegnapi aljasságát s kormánykezdeményezésü népszavaztatással akar terelni. Sajnos mint kiderült ők előre megtervezték, lepróbálták a beadást, igy a népszavazási felvetésem aktualitást vesztette.

asta írta...

Hát így legyen lottó ötösöm! Igaz, nem gondoltam, hogy már ma, de itt a következő cirkusz. A tegnapi csak a hangulati előkészítés volt. El kell ismerni, sőt leveszem az összes nem létező kalapomat, hogy ez ördögien ügyes húzás volt. Meg is tapsolnám, ha színházi vígjátékot néznék.

Sajnos viszont ez a valóság és a mi életünk, ahol a fideszes agytrösztök a lelkiismeret furdalás legapróbb morzsája nélkül, játszótérnek tekintik ezt az országot. Most röhögnek a markukba. Lehet népszavazni gyerekek! Hosszú tömött sorokban.

És miért aljas ez? Mert itt vagyok pl. én, aki éppen itt fejtettem ki, hogy én sem örülnék, ha nagy tömegekben érkeznének ide nagyon más kultúrájú emberek, hiszen még a cigányokat sem voltunk képesek több száz év után sem integrálni. Pedig ők nem különböznek vallásban, nyelvben...
Ha nekem ezt a kérdést így felteszik, és őszinte akarok lenni, nem válaszolhatok igennel, ahogy ezt más hasonló esetben tenném. De nem értek egyet az intézés módjával. Egyáltalán ezzel a konfrontációs kommunikációval. És sokan vannak ilyen dilemma előtt. Sok munka kell ahhoz, hogy elmagyarázzák, miért igen, ami nem:) Fantasztikus csemege... már most látszik a megosztottság: bojkott vagy igen? A dolognak tetejében semmi értelme és következménye sem.
És a lényeg: ezek most már olyan mértékben pofátlanodtak el, hogy már engem is sikerült radikalizálni.:)
Csakafidesz-szel pedig egyetértek....mondom, hogy kifordult a világ.

asta írta...

Nem nekem írtad ugyan és PuPu meg tudja védeni magát..de nem tudom megállni: miért beszélsz liberális demokráciáról, mikor Orbán szerint ez illiberális (azaz nem liberális) demokrácia. Szerintem pedig se ez, se az, hanem csak egy ócska patyomkin "demokrácia" Orbán módra. És nagyon ügyesen csinálja. Kockáról, kockára, minden centire kiszámítva. Ha nem látod a PuPu által leírt párhuzamokat és a technikák azonosságát, akkor kéne egy új szemüveg. A mű még nincsen kész, de körvonalai nagyon ismerősek.

Naphosszat Henyélő Nagyember írta...

Kösz, Lajos.Ma sem vesztett a kép az aktualitásából..

Geza írta...

Kedves asta:
Nem vagyok benne olyan biztos, de lehet, hogy meeg Te is ossze tudnaad egyeztetni azt a "hatalmas" mennyisegu menekultet a lelkiismereteddel, akiket ide be kellene engedni (ugy paar 1000 emberrol lenne szo). Egy ici-pici egyuttmukodest ker az EU, ennyi az egesz. Ha a tobbi ~10 milliot el tudod viselni, akkor nem tudom mi bajod azzal a paar emberrel.Ez tipikus beevese a fidesz fajgyulolo propogandajanak...

asta írta...

Nem kedves Géza... ha valaki, hát én soha nem voltam fajgyűlölő. És most sem vagyok az...csak realista. Azonkívül pedig túlságosan sokáig és túlságosan közelről láttam folyamatában, hogyan lett a 38%-os szerb lakosságból szinte nulla és a saját szememmel láttam, hogyan élnek azután. 20 év! Csak 20 év. Nem arról az 1000 fős befogadásról van szó, hanem ami még utána következik és következhet. Hidd el, hogy ez ma Európa kulcskérdése. Liberális vagyok, de nem hülye!
A másik fele viszont az, hogy mélységesen hiszem, hogy ésszerű és higgadt tárgyalásokkal és Európa sokkal szorosabb együttműködése az egyetlen megoldás erre. Sokféle megoldás lehetne, szerintem csak átmeneti formákkal, amíg a háború tart. Mindenki, aki ezt akadályozza, történelmi bűnt követ el és a tűzzel játszik. Orbánnak ebben a kérdésben sok tekintetben igaza lenne, (ezért is megtévesztő) ha ezt nem az Unió szétverésére és a saját hatalmának bebetonozására használná kizárólag. Nincs benne lelkiismeret, nincs semmiféle belátás és éppen az egyetlen lehetséges módnak tesz keresztbe. Ezzel rászabadítja az ő és többi kelet-európai kiskakas végtelen primitívségét és sötétségét.

Geza írta...

Nezd kedves ASTA, en nem mondtam, hogy fajgyulolo vagy, de az biztos, ha elkezded analizalgatni es az "igazsagot" keresgetni abban, amit ma a mindenhato kormany mond, akkor igen rossz uton jarsz. Tenyleg nem akarok senkit sem bantani - es nyilvan az ide irogato emberek tobbsegenek ez trivialis - de az biztos, hogy barmely "gondolati rezonancia" ezzel a rendszerrel csakis a rendszer tovabbeleset segiti elo. Az a (gyakorlatilag) nema csond, amely a multevi becstelen plakat kampany alatt volt, elmond mindent. Ugyhogy ezek utan ne csodalkozzon senki, hogy a kopaszok ott voltak tegnap, ahova kuldtek oket. Es ha az embereknek a menekultkerdes orbani (illetve most mar kelet-europai) stilusu "megoldasa" nem buzlik, akkor sokmindent nem tehetunk.

PuPu írta...

Azért a szlovákok már farolnak kifelé a nagy egységfrontból és a csehek sem hülyék.
A lengyelek olyanok, mint mi, csak sokkal nagyobbak, őket érdemes megvenni, de minket?
:O)))))

asta írta...

Ezt nem hagyhatom válasz nélkül:) Azt hiszem nem értettél meg. Én itt stratégiai dolgokra is utaltam. Pontosan azért, mert olyan a hangulat ma Magyarországon, amilyen, még stratégiailag sem helyes a merev álláspont. Én is a "széplelkűek" közé tartozom-DD ezt lehetne másképp is nevezni, de az ember nem tud kibújni a bőréből. Szívem szerint lelkesen hangoztatnám azokat az elveket, amit vallasz. Néha azonban vissza kell térni a földre és racionálisan...igen, kicsit önző módon végig gondolni. Vannak erős határesetek, amikor választani kell, hogy feláldozod magad mások érdekében ( ami nagyon szép, de nem átlagos), vagy megvéded magad legalább annyira, hogy a másik érdekei se sérüljenek lényegesen. Rengeteg kompromisszumra, jóindulatra és türelemre van szükség pont azért, hogy az ilyen izomagyúak térnyerését megakadályozhassuk. Most ilyen helyzet van.

PuPunak: a kicsiségünből adódó frusztráció az, ami mindig belerántott bennünket olyan dolgokba, amiből mindig még frusztráltabban kerültünk ki. Ez visz rá, hogy a politikusaink mindig a rossz oldalra állnak. Félek, hogy most is sikerült.Apró pénzzel és ígéret hegyekkel egy olyan politikus, aki nagyzási őrületben és egyéb bajokban szenved, nagyon könnyen megvehető. És mindig találtunk egyet. Ami most történik sok évtizedre meghatározhatja az életünket. Nem vagyok optimista. Talán most van egy pont, amikor ki lehetne törni ebből az ördögi körből.