2017. március 16., csütörtök

MOSÓ MASA ÖSSZEMOSODÁJA

Az agyamra megy, mikor valaki elkezdi fejtegetni, hogy a politikusok mind egyformák, meg, hogy mind lop - egyik kutya, másik eb.
Nem igaz.
A politikusok egyáltalán nem egyformák, vannak tisztességes politikusok, meg vannak trógerek, és hogy mikor melyik halmaz kerül többségbe, nagyban függ az aktuális hatalomtól.
A mostani hatalom - adjon nekik kényelmes zárkát az Úr - gyárilag korrupt, vazallusait központilag korrumpáló maffia, melynek tagjai maffiózókká váltak, válnak vagy fognak válni, mert nincs más választásuk.

A módszer nem új és nem ismeretlen - a maffia katonájának részt kell venni egy gyilkosságban, utána már nem kérdéses feltétlen hűsége, elkötelezettsége.
Aki nem hajlandó ezt megtenni, az biztonsági kockázattá lép elő, és örülhet, ha élve megússza, értsük ezt politikai vagy köznapi értelemben egyaránt.
Ennek ellenére akadnak kivételek, még ebben a zord környezetben is, akik nem helyezik klubhűségüket emberi tisztességük elé, és szembefordulnak azokkal, akiket elvbarátaiknak gondolnak.
Nem mondom, hogy Simicskából Grál-lovag lett, de nem tartom kizártnak, hogy amikor megízlelte saját bőrén is a diktatúrát, változott valamelyest az álláspontja, de például - minden egészséges gyanakvásom dacára simán el tudom gondolni, hogy Hadházy Ákosnak egyszerűen nem bírta a gyomra a politikának csúfolt rablás látványát.
De azt is felháborítónak tartom, ha megkérdőjelezhetetlen tisztességű embereket mosnak össze bűnözőkkel.
Hát hogy lehet egy Lendvai Ildikót egy napon emlegetni egy Orbán Viktorral, aki a tetejébe még nyáladzó idiótának is néz téged, és annyira sem becsül, mint a focipálya talajából valamelyik végével kikandikáló kukacot?


Ha ez a hétköznapi társalgás része, hát Isten neki, fakereszt, nem lehet mindenki szabadidejében agysebészként dolgozó atomfizikus, tele van a világ szerényebb képességű emberekkel, akik saját maguk ellenségei.
Legszebb példája ennek a Múzeum kőrúton mosolyával az embereket rémisztgető egyfogú hölgy, a magyar fogtündér, aki nyálfröcsögve védte kedvenc Viktorát, aki megvédi őt attól, hogy orális tevékenysége során szakmai hibát vétsen.
Vagy az ávósozó ostobát, aki ugyanott védi a demokráciát a demokratáktól, és tenger eszével nem veszi észre a Párt ökle és a mai hárombetűs erőszakszervezet közötti feltűnő hasonlatosságot.

Na, de itt az okosabbja is meghülyül időnként.
A Válasz című portál ad hírt arról,  hogy megalakult a Közös Halmaz Alapítvány, melynek célja - remélhetőleg nem az Alapítvány tagjai szerint - leszámolni a komcsizással és a nácizással.
Ősi jobboldali törekvés ez, hozzuk azonos platformra a nácizmus és a kommunizmus bűneit, aztán kérjük ki magunknak, ha valaki felemlíti azt a néhánymillió meggyilkolt zsidót, a nácizmus jellemgyilkos légkörét, a világháború áldozatait.

Mondjuk azt, hogy a Szovjetunió is megtámadta volna Németországot, mert akkor máris jogos a német támadás és jogos és erkölcsös  a mi csatlakozásunk is a náci hadigépezethez, és felejtsük el, hogy a "volna" nem történelmi kategória.
Ha így kezeljük a dolgokat, akkor könnyebb elfelejteni Kamenyec-Podolszkíjt, meg a magyar államapparátus által bevagonírozott és halálba küldött zsidókat, a halálakor 24 éves, hősi halott nagybátyámat, akit Makónál hajtottak a szovjet hadigépezet elé, hogy a puskájával tartsa fel őket a kukoricaföldön.


És feledjük el Radnóti gyilkosát, feledjük a budapesti nyilasokat, meg hozzuk egy kalap alá Horthyt és Kádárt.
Nem írnék most a fehérterror ötezer áldozatáról, akiket nyakig a földbe ástak, majd lovakkal tapostattak, nem írok a gyümölcsösben fehér tisztek által felakasztott festőnőről, akinek az volt a bűne, hogy a Tanácsköztársasággal rokonszenvező témát választott festményeihez, nem írok most az elevenen megnyúzottakról, de nem írok arról a kétszáz kivégzettről sem, akiket bírósági eljárás után végeztek ki, és akiknek többsége vastagon megérdemelte a kor büntetőtörvénykönyvének legsúlyosabb ítéletét, - volt miért kiszabni.
De összemosni egy olyan társadalmat, mely a hárommillió koldus országa volt azzal, melyben a parasztság felemelkedett, a munkás megbecsült tagja volt a társadalomnak, a cigány munkalehetőséget, gyermeke kiemelkedési lehetőséget kapott - nevetséges törekvés.
Lehet, Sztálin egy ázsiai despota volt, de Magyarországon még a legvadabb Rákosi-rendszer sem idézte a sztálinista viszonyokat, habár az életet nem nagyon szépítette meg, - Recsken sem volt mindennapos a libasült.
Kádárt összemosni Horthyval azt jelenti, hogy elfogadjuk a 2. Magyar Hadsereg doni katasztrófájának szükségességét, a vidéki magyar zsidóság kiirtását, a megszállóként Ukrajnában elkövetett emberiség ellenes bűntetteket.



Azt írja az alapítvány jelmondata: "Nem kell meggyőzni egymást,  megérteni igen."
Hát, sajnos, ez nekem nem fog menni, és attól tartok, a gyerekeimnek sem, pedig ők az alapítókkal egy korosztály, csak éppen ismerik talán a történelmet.
Nem hiszem, hogy valaha meg fogom érteni azt, aki zsidózgat, cigányozgat, mert pármillió áldozat megakadályoz ebben.
Nem fogok könnyes szemmel belbőgni az éjszakába Trianon miatt, merthogy tanultam történelmet és tudom, hogy részben saját magunknak köszönhetjük, hogy az új nemzetállamok hallani sem akartak rólunk.
Nem fogom megérteni, hogy akik Koszovó ügyében, vagy az erdélyi autonómia ügyében oly harcosan kiálltak, miért nem képesek elfogadni a románok, szerbek, szlovákok hajdani igényét saját államukra - nem vonva kétségbe a határok megvonása során elkövetett igazságtalanságokat.
Nem fogom elfogadni, hogy Trianont a honvédő háborút folytató Tanácsköztársaság okozta, még kevésbé a Károlyi elleni vádakat.
Szóval, lehet történelmi vitákat folytatni, de vannak megbocsáthatatlan bűnök, és ezek tekintetében nincs szarmaszatolás, nincs megalkuvás.
Aki náci, azzal nincs dolgunk, aki antiszemita, rasszista, azzal se sok.
Lehet velük vitatkozni, de megérteni nem lehet - és nem is szabad.



Vonatkozik ez a mai politikára is.
Gyurcsány nem azonos kategória Orbánnal, és lehetne sorolni - Gőgös Zoltán sem, Hadházy sem,

Lendvai Ildikó sem, Kovács László sem, Gémesi sem, még Botka sem, mert nem tisztességtelenek.
És valószínűleg hosszan lehet folytatni a sort, akár jobboldali barátainkkal is, mert hiszek abban, hogy ők sem akarják összemosni a gyilkost az áldozattal, a gyilkos ideológiát az ideológiamentes, tisztán hatalmi érdekeket szolgáló gyilkosságokkal.
Nem megérteni kellene egymást, inkább tanulni, és megismerni a tényeket.
Talán még nem késő...



:O))) 

43 megjegyzés:

PuPu írta...

Nomármost, aki nem ad nicket magának, annak a Névtelen hozzászólását ezután törlöm.
Ha van annyi esze valakinek, hogy hozzászóljon, legyen annyi is, hogy beleklikkel egy karikába.
És sajnálom, de elfogyott a türelmem!
:O)))

Névtelen írta...

Mi az a nick? :D :D

anteus írta...

Igaz írás. Mint ahogy az is, hogy aki nem ismeri a történelmét, az megérdemli, hogy újra megtörténjen vele!

PuPu írta...

Névtelennek:
:)
Ne is törd magad vele, írd csak a hozzászólásodnál a névhez, hogy bamba...
:O)))

BRAAJEN írta...

pedig olyan jókat tudnak mondani...
süt ezekről a szellemi sötétség...
mert van szívcsakrájuk...

Kovács János írta...

Igazságtalan ès elfogult vagy a kommunista "hagyomànyok" érdekében.
Ne tegyél úgy,hogy ez a " tárgyilagossàg".
Mert nem az..
:)

kekec írta...

Kovács János: De az! Csak az eszementebb jobbosok szemszögéből nem tűnik annak.
Ha nem érted a megsemmisítésre irányuló koncentrációs táborok és a gulág különbözetét, amely NEM fajelméletre alapozott népirtásra irányult, akkor semmi mást sem értesz a világból.
Te valószínűleg abba a körbe tartozik, amely "nemzetiszínű köcsögből jóízűen falatozza a szart" és meg vagy győződve arról, hogy jobb, hogy a tieid lopnak ezerszer többet, mint amazok, pedig TŐLED lopnak. Csak kórházba ne kerülj, mert ott szembesülhetsz a NEMERD-es valósággal. Például a fejedre omlik a plafon, és egész vérmérgezéses részlegeket tartanak fent az annyitisér-ek számára.

PuPu írta...

Kovács János
Úgymint?
:O)))

1970 írta...

Végre egy mélyen igaz és lényegre törő írás!
Kádárt pedig egy lapra sem tenném a nagybányai lovastengerésszel, akinek sok bűne közül a legnagyobbak egyike 200 ezer honfitársunk - teljesen értelmetlen és eszetlen - vágóhídra hajtása. Az egykori kormányzó a modern kori történelmünk legnagyobb népirtója volt (bár a jelenkorunk pszichopatája is "jó úton" halad:)

(Kovács Jánosnak is mondom):
Ilyen írásokból kellene több!

talalom írta...

Nagyon igaz! De. Épp most indítok egyszemélyes harcot a "nacionalizmus" rehabilitása érdekében, mert a fogalmatlan hungaristák nem nacionalisták, hanem soviniszták. Hitler és mamelukjai - régiek és maiak - ugyan legyalázták ezt a fogalmat, de minden agresszív hatalom ezzel kezdi: a szavaink, fogalmaink megbecstelenítésével.
Nem lesz egyszerű, de most éppen most nagyon önhitt vagyok. Az olimpiát is én utáltam el először egy korlátozott nyilvánosságban (nepszava.com - akkor még), és lám!

Névtelen írta...

neveletlen

Pupu, most te is jól összemostál dolgokat/embereket.

Gyurcsány gyanús ügyeit elég hosszasan lehetne sorolni, Gőgös, Lendvai, stb. hozzá képest fehér libatoll. Emléxel, hogy Megyó mit mondott a jog és erkölcs viszonyáról, ill. Kósáné örökbecsű mondására, miszerint nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Értsd jól. :)

mavtelep írta...

Névtelen
neveletlen
Gyurcsány gyanús ügyeit nem igazán lehet már sorolni. - sztem az ált.iskolai intőiből is próbáltak már bűnügyet csinálni...)))
Viszont az, hogy örökké belőle akarnak mindenért bűnbakot csinálni -és kinyírni - igazolja, hogy kb. az egyetlen ember, aki alkalmas minelnöknek....)))
A másik Soros lenne, de ő .....ránk...)))
Szervusztok, jó napot !

mavtelep írta...

II.csinálni helyett "kreálni"

PuPu írta...

Kedves neveletlen, sorold már légyszíves Gyurcsány gyanús ügyeit, te lennél az első, aki ezt némi rimánkodásra megtenné!
:O)))

hello írta...

PuPu, nagyon jogos minden mondatod!

Névtelen írta...

neveletlen

Kedves Pupu, nem érdemes ezt ragozni, csak annyit akartam megjegyezni, hogy nálam tisztesség szempontjából Gyurcsány és pl. Gőgös nem egy kategória.
Meg tudod, az sem tetszik, ha valaki a gazdagságával kérkedik. Olyan fílingje van, mint a Lázár féle akinek nincs semmije, az annyit is ér felfogás.

http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/03/17/gyurcsany_szerint_botkanak_sosem_lesz_annyi_penze_mint_neki/

Én csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be. Több adót fizettem be idén, mint amit Botka László egész életében keresni fog...

Kibic37 írta...

Gyurcsányt védeni reménytelen eset. Nem racionális alapon támadják. Érzelmi alapokon viszont nem lehet vitatkozni. Vannak emberek, akiknek az is baj, ha Gyurcsány kinyitja a száját, meg az is amikor becsukja. Hogy egyáltalán létezik, az a legfőbb bajuk. Értelmes érvet ne is várjon senki tőlük.

sima pupista írta...

Nahát, nem tudom, hogy akik most Gyurcsányt védik, azok vajon hol voltak, amikor az egész ország gyurcsánytakarodjozott.
Most komolyan.
Tényleg nem tűnik fel senkinek, hogy a viktorék csupán szépen továbbvitték fletóék útját? Ugyanaz megy szépen, módszeresen, esetleg más retorikába csomagolva, más ideológiába öltöztetve, TÖK UGYANAZ?
Persze, a parabola grafikonja is az elején még egészen lankás, aztán meredek ívet vesz, de attól az még ugyanaz a vonal, ugyanaz az egyenlet, ikszhez rendeljük iksz négyzetét. Ugyanúgy, mint eddig. Politikára lefordítva: magyarokhoz, meg az emberiség egészéhez rendeljük a rohasztást. Szép, meredeken felfelé ívelő grafikon ez is.
Hát nem látjátok, hogy a mögöttük levő kéz ugyanaz? Fletó marionett vagy viktor marionett, netán trampli marionett vagy bármelyik - ugyanaz rángatja a magasból a zsinórokat.
Ettől persze még a kis személyiségük teljesen más, különböznek abban is, hogy az egyik szemüveges, a másik nem, az egyik magas sovány, a másik alacsony és pocakos, az egyik hadar, a másik kényelmes lassúsággal böfögi a szavakat az emelvényről, de butaság lenne a látszat alapján megkülönböztetni őket. Mert az alig látszódó vékony kis zsinórjaik oda vannak szépen kötve mindkettejük kezecskéjére-lábacskájára és ezzel ennyi.
Ha kicsit jobban megnézitek, ti is láthatjátok, nem olyan nehéz észrevenni.
A nosztalgiát meg felejtsük el az előző rendszerrel kapcsolatban, mert csak a szelektív emlékezet képes idealizálni azt. Abból meg nehéz tanulni. Ami szépnek tűnt, tűnik belőle, az a látszat volt és hosszú távon nincs az a kádár, amelyik képes lett volna fenntartani.
Már csak azok miatt a fránya zsinórok miatt sem.

hello írta...

Sima pupista, EZ ITT MINDEN RÉSZLETÉBEN NAGYON FALS GONDOLATAID CSUKRÉTÁJA!

A késői óra miatt nem állok neki sorról sorra szétszedni az állításaidat, ezért csak néhány:

- Ha már 2006 elejétől is olvastál, néztél híreket, láthattad, hogy Gyurcsány hívei is szép számmal mindig ott voltak a takaroggyozó bércsürhével szemben.

- Mit vittek Orbánék tovább? Módszeresen romboltak le mindent!

- Ki a bánatra gondolsz, aki szerinted "rángatja a magasból a zsinórokat"???

- Nem 1 lapon, 1 évszázadban se emlegetheted egy kalap alá véve a 2 miniszterelnök produktumát, személyiségét, felfogását, hitvallását, stílusát, cselekedeteit!


1970 írta...

"A nosztalgiát meg felejtsük el az előző rendszerrel kapcsolatban, mert csak a szelektív emlékezet képes idealizálni azt. Abból meg nehéz tanulni. Ami szépnek tűnt, tűnik belőle, az a látszat volt és hosszú távon nincs az a kádár, amelyik képes lett volna fenntartani.
Már csak azok miatt a fránya zsinórok miatt sem."

sima pupista!

Volt valamikor egy Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat. Szűk családom egyik tagja dolgozott ott, így tudom, hogy jól és hatékonyan működött. Az egész országot ellátta és exportra is dolgozott. 1993-ban az MDF vezette kormány egyik napról a másikra bagóért eladta a külföldi Cereolnak (konkurencia, most Bunge Zrt.) . A szerződés aláírásának másnapján jöttek a Cereol emberei és szétvagdosták a gépeket.
A rákospalotai központ romjain napjainkban akarnak ipari parkot létrehozni:(
Gondolkodjon egy kicsit, mielőtt a fenti sorait leírja, mert nem, nem látszat volt az, ami akkor pozitív volt, bármennyire is szeretné a 27 éves agymosoda elhitetni.
Sőt azt gondolom, ez a rendszer - különösen az utolsó hét év - annál dühödtebben támadja azt a korszakot (Lázárt hallgassa néha!) minél inkább derül ki tehetetlensége, sikertelensége, szánalmassága.
Úgy vélem, egy egészséges pszichéjű és nemzettudatú(!) országban ezt pontosan a helyén kezelnék. DE! Ezt az országot 27 éves tudatosan rombolják, pusztítják. Leginkább pedig az a hazai jobboldal teszi ezt, amelyik lépten-nyomon a nemzetre hivatkozik. Bizony-bizony a Kádár-korszakban ez az ország sokkal egészségesebb volt, és - most lehet hüledezni - a nemzettudat, a nemzeti büszkeség összehasonlíthatatlanul magasabb szinten állt, mint jelenleg. Mert volt ennek alapja, most azonban csak üres nemzeti hősködés van. Egy olyan kor tünete ez, amikor valójában nincs mire büszkének lenni kis hazánkban, így marad a primitív, hősködő és sokszor tudatlanságból eredő melldöngetés. (Az utóbbira egy jó példa: ma láttam egy fiatal kabátján egy szépen "kicsinosított", mintás nyilaskeresztet.)
A "magasból zsinórokat rángató" kijelentés pedig igazán megmosolyogtató:)

kekec írta...

sima populista
Talán be kellene látni végre, hogy a legnagyobb populizmus az "egész ország" és a "nemzet" az eszement jobbosokkal való azonosítása. Orbán szektájának van-volt-lehet kb 1,5-2 millió hívője
ami azért egészen messze van a két fogalom által valóban lefedett halmaztól.
Ezzel együtt némi igazad van (hiszen vak tyúk is talál szemet) Gyurcsány NEM baloldali gazdaságpolitikát vitt, hanem olyan neoliberálist, ami inkább az európai szociáldemokratákra, de akár még a konzervatívokra is jellemző. Viszont baloldali párt élén, tehát legalább igyekezett emberségesen csinálni. Szemben Orbánnal, aki ugyanezt a rokkantak mengelezésével és az oktatás és egészségügy lerohasztásával művelte, a szemérmetlen rablás ehhez képest csak hab a tortán).
Tény, hogy az állami tulajdon kizárólagosságára alapozott nagy ellátó rendszerek a magánosítás után már nem tarthatók fent változatlan formában. Gyurcsány a magántőke bevonásával próbálta fenntartani a korábbi szinten - Orbán amputálta a kilógó részeket, hogy a lehetőségekhez igazítsa. Mindkettő végső soron racionális - csak éppen a jobboldali módszertől TISZTESSÉGES embernek forog a gyomra.
Egyébként meg nincs láthatatlan kéz, "This is economy, stupid"

kekec írta...

Egyébként Gyurcsány legnagyobb hibája az volt, hogy elfeledkezett Churchill mondásáról: a demokrácia drága, lassú - viszont működik, és gyorsan akarta végrehajtani a kiigazításokat.
Az öszödi beszéd leghátborzongatóbb része, ahol elmeséli, hogyan készültek a reformok (zárt szoba, pár ember üvöltözik egymással) azaz nem igazán demokratikus módszerekkel. Így aztán társadalmi meggyőzés nélkül könnyű volt felhergelni ellene a népet.
Egyébként meg NEM a szocialista párt programját valósította meg az egészségügyben, mivel az az szdsz tárcája volt, tehát joggal mondhatta az Orbán vitában, hogy az ő pártja nem tervez "dobozdíjat" Nem is csinált volna, ha nincs szüksége az szdsz-re a koalícióban..
Egyébként meg volt racionalitása a ciklus eleji gyors bevezetésnek, mivel az eredmények már 2008-ra mutatkoztak, ha nem hiszed, nézz utána az akkori adatoknak.
A világgazdasági válság egy történelmi pech, és nálunk erősebb országokat is a padlóra küldött. Egy kicsit túldimenzionálja a gyurcsányahibást, aki még a világ történéseiért is őt teszi felelőssé. Azaz inkább gyurcsányisták, mint akik védik!

ornagy 50 írta...

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak,soha sincs szívében!
/Petőfi/

1970 írta...

györgy vary

Pontos a vers; nem ma írta Petőfi?!:)))

grund írta...

kekec!
Így igaz, és erről teljesen megfeledkeznek a Gyurcsányt gyalázók! Ezért is volt felháborító Horn Gábor Gyurcsánynak címzett ominózus kiszólása a választók üzenetével kapcsolatosan.

sima pupista írta...

Kedves agresszív támadóim, tisztelt fletó-hívők!
Bocs, hogy bántottam az idolotokat, én miattam bálványozzátok őt révedt tekintettel tovább egészen nyugodtan.
Felőlem aztán kikiálthattok engem populistának, széljobbosnak - mi sem áll távolabb a valóságtól - vagy bárminek, amitől úgy érzitek, el is van intézve mindaz, amit mondtam.
Ettől még a tények tények maradnak és azok bizony makacs dolgok.
Hozzátok képest azt hiszem, fiatal vagyok még, mégis emlékszem még arra, amikor a népnek kezdett elege lenni a fletóból, akkor ugyanilyen hőzungokat hallottam mindenhonnan, csak épp a viktorról. Hogy ő bezzeg megcsinálta a széchenyi-hitelt, meg hogy levitte az áfát (ő vitte le? mittoménmár), ő bezzeg így, ő bezzeg úgy, ezek a mocskos komcsik meg takarodjanak már el végre. Most pont ugyanez megy, csak fordítva.
Az őszödi beszéd csupán pont volt az i-re, ott szakadt át a gát, ami már nagyon de nagyon tele volt. És nem csak bérencek takaroggyoztak ott, nagyon sok ismerősöm, barátom ott volt és őket sem fizette senki sem és velem együtt nagyon sokan szorítottak, hogy végre történjen már valami és őket sem fizette senki sem. Én ott és akkor naiv csikóként azt hittem, hogy elindul végre valami.
Fletó tisztességes volna? Pupu, ez most komoly? Kacag a májam. Azt találta mondani a drágám, hogy tüntessenek csak nyugodtan a népek, majd elunják és hazamennek. Ez ám a tisztesség mintaszobra, még a végén azt is kitaláljátok róla, hogy empatikus, népével mélyen együttérző lelke van a kis husomnak, hogy egyem meg a szívét. Az öszödi balhé után esze ágában sem volt lemondani és ezt olyan arrogánsan tolta a nép arcába, hogy csak még. Másutt ennek töredékéért lemondanak tisztségviselők, eszükbe sem jut, hogy nem, totál alap.
A szelektív memória veszélyes dolog, kapjatok az eszetekhez, mert amit itt összehordtok, az nagyon naiv és nevetséges.
Az pedig, hogy a háttérhatalmat nem veszitek észre, az kábé olyan, mint amikor a kisfiam két éves korában be akart menni a tévé dobozába, hogy behúzhasson egyet a hétfejű sárkánynak. Lehet valóságnak hinni a színdarabot, nincs abban semmi szégyen, ha mondjuk az ember kétéves vagy vakhívő vagy memóriazavarokkal küzd.
Ami pedig a régi szép időket meg a virágzó állami vállalatokat illeti, nekem is vérzik értük a szívem. Csak ne felejtsük el, annak előtte hogyan is volt az erőszakos államosítás, téeszesítés, miből is nőtt ki az egész és milyen áron és máris picit árnyaltabb a kép.
Jusson eszünkbe az is, hogy trabin meg vareszon repültek a kiváltságosabbak, a legtöbbnek még az se volt, és ha szerencséd volt, nem nyelte be a kétforintost a fülkés telefon, ha csevegni szerettél volna. Emlékezzünk vissza a kis piros műanyag bevásárlókosarakra a boltokból, amibe valahogy mindig belefért a vásárfia, az ötforintos fagyigombócra, amiből kettő mindenkinek elég volt. És nézzük meg, ma kinek mennyi és milyen autója van, mennyit képes kiadni egy plazmatévéért vagy mennyi idő alatt cseréli le az opkostelóját, milyen számítógépeken pötyögi be az átlag magyar a mélyenszántó fórumhozzászólásait és mekkora púpot halmoz fel a nyolc köbméteres bevásárlókocsiba, köztük az ötliteres fagyisvödörrel.
Megvan az összehasonlítás? Köszönöm.

1970 írta...

Sima pupista

Néhány megjegyzés:

A "háttérhatalomról" nyomott szövege igen komoly szélsőjobbos szöveg. Sajnálom érte, komoly démonai lehetnek:(

A "régi szép idők kapcsán" pedig persze vissza lehet menni egészen a nagy barlangi medvéig is, de észre nem venni, hogy 56 után milyen fejlődésen ment át az ország igen nagyfokú vakságra vall.

Az utolsó előtti bekezdéséhez:
Javaslom, hogy menjen egy kicsit a kettes villamoson vonalán kívülre is, hogy észrevegye, nem csak a bevásárlóközpontok vásárlóiból áll az ország (Ózd környékén járt már?). Azon felül, hogy a technikai fejlődés minden kor jellemzője (ilyen alapon azt mondhatnánk, hogy minden kor, jobb, mint az előző, ami szerintem nem igaz), nem minősíthetünk pusztán ezzel egy korszakot. Ne haragudjon, de érvrendszerének ez a legprimitívebb eleme:(

kekec írta...

sima populista
...és nézzük meg, hányan éltek nyomorogva, és hányan mostan.
Megvan az összehasonlítás? Köszönöm.
Gyurcsány nem gonoszságból, elvetemültségből szorított meg. Hanem mert az mszp az ország erején felül osztogatott, és a hitelezők besokalltak és rákényszerítették a megszorításokra.
De persze a nép csak azt érezte, hogy szorongatják, annak szükségességét belátni (mint a vérvétel fájdalmát elviselni) némi józan észt igényelt volna. És ahhoz jött hozzá az önelégült szdsz "partner" és az elvetemült ellenzék. Az is csoda, hogy végig pozitív tartományban tudta tartani a GDP-t, szemben Orbánékkal, akik már a válság után voltak képesek mínuszba vinni az országot.
Csak most érték utol Gyurcsányt, 7 (HÉT) év után!

pleinair írta...


Kekec, szerintem éppen az volt Gyurcsány "hibája", hogy idealista lévén, hitte, hogy ez az ország érett a demokráciára. Emiatt a már-már parttalan demokrácia miatt szabadulhatott el Orbán és a fidesz minden reformot gátló, féktelen, romboló, csőcseléket bevető garázdálkodása.
És emiatt a határtalan demokratikus szellemből fakadó közvetlenség okozta tekintélyvesztés miatt engedte meg magának saját kormánya is, hogy "üvöltözések" eredményeképp akadályozza a reformokat.
Ehhez képest Gyurcsány eredményes volt. Bajnainak már viszonylag jó mutatókkal, jó állapotban, működő szociális reformokkal adta át a gazdaságot. (Családi pótlék, ingyenes iskolai étkeztetés, tankönyv, nyugdíjkorrekció, Út a munkához bevezetése, stb)
Bajnainak a képviselőkkel aláíratott támogatási nyilatkozat birtokában már aránylag könnyű dolga volt.
A világgazdasági válság történelmi pech, de legalább akkora és annyira történelmi pech volt Gyurcsány kormánya számára ez a történelmünk folyamán először feltörő, agresszív söpredék, az orbán-banda, Erről mindig megfeledkeznek Gyurcsány bírálói.

Hogy ezek garázdálkodhatnak, az az egész ország peche.
Ezekkel szemben nem lehet csupán a demokrácia emelkedett szellemében eljárni.

góbé írta...


Sima Pupista ! Azt is elárulnád, hogy NEKED !, akkor, naiv csikóként mi is volt a problémád a kormánnyal? Avagy csupán f@sza dolog volt a haverokkal hőbörögni?

Kérlek tedd meg, hogy legalább most elvolvasod és főleg értelmezed azt a bizonyos öszödi beszédet. Ideje lenne, segitek kicsit, merthogy pl. nem ártana összevetned, hogy 10 évvel ezelőtt vs. napjainkban hány fiatal tanulhat államilag finanszirozott képzés keretében a felsőoktatásban. Persze ma nincs tandij...

"... azért mégis csak a legnagyobb igazságtalanság, kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond. És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatás, kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek. Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen..."

mavtelep írta...

sima pupista
Látom, sokat olvasol. Milyen kár, hogy csak a (mai) kormánylapok szövegeit rendezed sorba...
Szervusztok, jó napot !

mavtelep írta...

Próbálom megismerni a tényeket : megint dühöng a pártalapítási láz, ami már Karácsony G. is nevetséges...)))
Sztem tragikus is : a Fidesz bebetonozását erősítik ezek a kezdeményezések.

Unknown írta...

Ez a megközelítés közelebb visz az igazsághoz, minden szavával egyetértek.Egy aprócska kiegészítés: sajnos a mostani "baloldal" képviselői nem merik felvállalni az előzményekből azt, ami vállalható. Félelemből, számításból, ki tudja. Ezt használják ki a történelem hamisítók. Még egy megjegyzés: a "Római Egyezmény" hatvanadik évfordulója alkalmából kiállítás nyílt az olasz Szenátus épületében, bemutatják pl. az Európa történelmében mérföldkövet jelentő könyveket. Érdekes, Szent Ágoston Vallomásai mellett szerepel egy Das Kapital c. mű is. Erre kössetek csomót, drága magyar véreim!

Kibic37 írta...

Ne bántsátok sima pupistát!
Meggyőzni úgysem tudjátok. Ordít róla, hogy érzelmi alapon vitázik. Nem tudni mi motiválja, lehet akár a 2004-es népszavazás a kettős állampolgárságról (jobbosoknál ez nagyon be tudott égni), vagy bármi más, de tuti, hogy már 2006-ban is előítéletes volt.
Egyébként is vannak akár elfogadhatónak tűnő elemei is a mondanivalójának, de talán éppen ettől veszélyes. A féligazság mindig a legveszélyesebb fajtája a véleményeknek.

A 2008-as világválság nem csupán egy történelmi pech - ahogy kekec írja, - hanem egyenesen tragédia volt számunkra. Egy kibontakozóban levő reformot tört derékba, és mint a történelem igazolja, egy világválság alkalmával mindig az éppen regnáló kormányon verik el a port. Oldalfüggetlenül, és tekintet nélkül arra, hogy az adott kormány mennyire felelős a válság kibontakozásáért. Ezért volt ugyancsak történelmi pech, hogy Gyurcsány megnyerte az MSZP-nek a 2006-os választást.

sima pupista írta...

Szervusz, jó napot, mavtelep, egyáltalán nem olvasok kormánylapokat és egyéb szemetet, köszönöm.

Góbé, valamit félreolvastál, sosem hőbörögtem a haverokkal (meg magamban sem). Az őszödi beszéd pedig szándékosan "kiszivárogtatott" attrakció volt, szegény fletó meg akarta mutatni a népnek, hogy mennyire "együttérez velük", csak sajnos fordítva sült el, mert - gondolom az őszinteség látszatának kedvéért - mondott benne csúnyákat is. Sajnálom, hogy ez nem esik le Önnek.

kekec drágám, most komolyan visszasírod a vasfüggönyt, a besúgói rendszert, a hiánygazdaságot és azt állítod, hogy most rosszabb a népnek? Most is szar, azt egy percig nem vitatom, éppen csak azt állítom, hogy minimum ugyanannyira szar és csupán a csomagolás más.

1970, kedves évszám-ember, képzelje, nem butapesten élek, hanem egy cigány nyomortelep szomszédságában, egy gondozott kis sváb településen. Nem tudom, hogy aki ott ál, az miért hiszi ezt mindenki másról is, elég korlátolt gondolkodásra vall. És kérem, ne keverje össze (és ne mosó-masázza össze) a technológiai fejlődést a fogyasztás exponenciális növekedésével.
A "romlott nyugaton" egyébként már réges régen léteztek olyan technológiák, amik hozzánk csak a rendszerváltás után juthattak be, nem beszélve eszmei, zenei és más művészeti áramlatokról. De örülök, hogy ön jól érezte magát abban a biztonságosnak látszó bezárt világban, ahol még az ovisoknak is kommunista indulókat kellett énekelniük, de szép is volt, tényleg.


És akkor a

SLUSSZPOÉN:

ti egy lapon idéztek Petőfit és sírtok vissza egy elnyomó rendszert! Szép jó reggelt. Gratula, ez nem semmi teljesítmény.

Azt pedig hadd ne kelljen bizonygatnom, hogy orbán mennyire nem ember a szememben. Sajnálom, hogy csak abban tudtok gondolkodni, hogy aki nem fletó-imádó, az következésképp csakis viktor-imádó lehet.
Képzeljétek, vannak emberek, akik felismerik, hogy a kettő - és az összes többi - egy kutyaszar és a jelen társadalmi berendezkedésünk tarthatatlan. Sajnálom, hogy sokan annyira vakok és korlátoltak, hogy ez a tökéletesen nyilvánvaló tény nem tűnik fel nekik és komolyan azt hiszik, hogy ha fletó maradt volna hatalmon, nem ugyanitt tartanánk, vagy ha nem történt volna meg a rendszerváltás, nem ugynaitt tartanánk. Nevezetesen:
- ember embernek farkasa és még Pupu blogján is képesen vagyunk egy kanál vízben megfolyatni egymást, csak mert másképp gondolkodunk (vagy egyáltalán nem gondolkodunk, ugye)
- szarrá dolgozzuk a belünket, csak hogy megvehessük a legújabb okoskütyüt és általa elrévedhessünk a virtuális világban
- kajáljuk az iparilag előállított, élelmiszereknek csúfolt mérgeket
- szedjük az iparilag előállított, gyógyszereknek csúfolt mérgeket
- tétlenül hagyjuk, hogy a gyerekeinket idegösszeomlott, előzőleg már tudatosan lebutított emberek neveljék és tanítsák
- kritikátlanul elfogadjuk és igaznak hisszük, amit a média zúdít ránk és komolyan elhisszük, hogy van kormánypárti meg ellenzéki, igaz meg hamis oldala
- komolyan elhisszük, hogy a kormány és intézményei értünk vannak, miközben saját bőrünkön tapasztaljuk az ellenkezőjét nap mint nap
- módszeresen irtjuk a bolygónkat és tehetetlenül széttárjuk a karunkat, hogy ez van
- semmit nem hiszünk el, ami nem szerepel a tudományos konszenzusok listáján és nincsen rá műszerrel mérhető bizonyíték, amivel aztán gyökértelenné és félig vakokká válunk
- fogalmunk sincs, hogy honnan jövünk, hová tartunk, kik is vagyunk valójában és miért születtünk ide és
- azt hisszük, hogy az élet értelme abban merül ki, hogy dolgozunk, megöregszünk, meghalunk oszt jóvan. És még azt is elhisszük, hogy ez így normális és rendben van.

Így gondoljuk, így élünk, igaz? Ha valaki azt hiszi, hogy más politikai ideológia, más kormányfő vagy más akármi ezen rendszeren belül bármit megváltoztatna, az sajnos nagyon nem érti a világ működését.

Na, erre tovább nincs időm, vendégeim jöttek és szeretnék ebből a dagonyából normális emberi szintre visszaemelkedni. Szép napot.

Névtelen írta...

neveletlen

Az legutóbbi hozzászólásokból megtudtam:
Gyurcsány nem akart vizitdíjat, azt a gonosz Szdsz kényszerítette rá. (Vö. a szavazás után eléggé lecseszte a népét, hogy egy doboz cigi árát is sajnálják az egészségügytől. Erre reagált Horn Gábor, hogy nem azt mondták, Feri...)
Az Mszp felelős a túlköltekezésért, Gyurcsánynak ehhez semmi köze. (Vö. büszkén hivatkozik autópályák, iskolák építésére, egyéb beruházásokra, a nyugdíjak jelentős emelésére, stb. amit az ő kormányzásának köszönhetünk.)
Bajnai a gazdaságot jó állapotban vette át tőle. (Akkor meg miért mondott le?)
Gyurcsány demokratikus szelleme határtalan. (No comment.)

A mostani kongresszusi beszédéből pedig kiderült, hogy Gyurcsány szociálisan érzékeny ember, aki személy szerint meg tudja fizetni a drága orvosi ellátást is, de szíve a szegényekért dobog, akiknek ez nem adatik meg. A jelenlévő kisnyugdíjasok hatalmas tapssal fogadták a bejelentést. (Gondolom, a vizitdíj is azt szolgálta, hogy a legelesettebbek is érezzék a törődést.)

Továbbá, minapi hír, hogy Gyurcsány nagyon is becsületes adófizető, (az Altus Luxembourg-ot most hagyjuk) Botka az életben nem fog annyit keresni, mint amennyit ő tavaly adóban befizetett. Emlékszem, régebben kifejtette, hogy bár az 1 kulcsos adót mérhetetlenül igazságtalannak tartja, mégsem akarja megváltoztatni mert... Mert kinek lenne kedve még pár száz millát betolni a közösbe, ha nem muszáj.
Szeressük hát ezt az embert, mint Totó kutya a libamájat!
Csakafletó, hajrá DK!

mavtelep írta...

Csakafletó, hajrá DK !
Ezt mondom én is, de komolyból. Szeretném még megérni, hogy Orbán és Tsai közmunkásként pucoválják a stadionjaikat, már amellik nem dől rájuk.

Kapat írta...

"sima pupista"
Nem szeretném szaporítani az érveid cáfolatának sorát, ugyanis legtöbbjével egyetértek.
Annyit azért mondanék, hogy ha Orbán kapja ki a 2008-as válságot, akkor amár régen csődben lenne az ország.
A hasonlatok mindig sántítanak, az összehasonlítások pedig méginkább. Mert a szempontok ami szerint hasonlítgatunk, nagyon személyesek is lehetnek. (egyéni sértettség, személyes érdeksérelem, stb.)
Mindenesetre Gyurcsány és Orbán összehasonlítása is, de személyiségük összemosása méginkább, hatalmas hiba.
Aki nem látja a minőségi különbséget a két ember között, annak nincs érzéke az emberi természet értékeléséhez.
Legalább annyira hibás az elméleted, ha az életminőség összehasonlítására vállalkozol a kádári és a jelenlegi rendszer között.
Bizony, a Kádár-rendszerben volt létbiztonság és nem volt egy sor olyan negatívum, aminek felsorolását minden nap hallhatod szociológusoktól. (Pl. Ferge Zsuzsától)
Persze, hogy voltak hibák is, nem hiszem, hogy bárki vitatná.
Gyurcsány szándékai tiszták voltak, kissé lassítania kellett volna, ez alkati probléma.
Ez a korrupt, egyéni érdekeket kiszolgáló etatista rendszer, egyértelműen Orbán nevéhez fűződik, minden negatív hozamával egyetemben.
Azt hiszem, ez nem vitatható!
Kár megsérteni azokat, akik másként látják és értékelik a tényeket, mint Te!

talalom írta...

1. Normális ember nem imádja vagy utálja a politikai vezetőket, hanem mérlegeli a szavaikat és a cselekedeteiket, azok szerint dönt.
2. A "magas helyről" vagy titokból irányító háttérhatalom teória egy dologra jó: nincs értelme semminek, ne is csináljunk semmit, majd én megmondom, hogyan legyen. A "háttérhatalom" persze arcot ölt, lesz belőle bankár, zsidó, néger, pap vagy kulák.
3. A hosszú felsoroláshoz. Nem, nem így élünk, sőt, egészen sokfélén élünk, és sokfélét gondolunk.
4. Az oviban nem "kommunista indulókat"(az milyen?) tanultam - 1952-1954 - hanem az Orgona ága-t, meg a Kis karácsony, nagy karácsony-t.
És: A politika a lehetőségek és a kényszerek keskeny ösvényén való egyensúlyozás, de így is módot ad sokféle döntésre. Példa: ha azt gondolom, hogy az a fontos, hogy minél több ember jusson, minél jobb egészségügyi ellátáshoz, akkor sok-sok jól felszerelt szakrendelőt építek. Ha úgy gondolom, az a fontos, hogy néhány ezren csúcs ellátáshoz jussanak hozzá, akkor csilivili kórházra költöm a közös pénzt az "elit" tartózkodási helye közelében. Ha azt szeretném, hogy minél többen mozogjanak rendszeresen, akkor minden iskolába tornatermet építek, minden nagyobb faluba uszodát, sportpályát. Ha azt hiszem, hogy a sport egyetlen értelme, hogy aranyérmekkel lehessen villogni, akkor öntöm a pénzt az élsportba, meg megalomániás stadionokba.
Ez bizony a világlátástól - ideológiától függ. Könnyű azoknak, akik a "háttérhatalmaktól" (mert azok is sokfélék) függenek. Nem kell gondolkodni, semmi dolguk, a háttérhatalom úgyis elintézi...

todor48 írta...

Gratula PuPu!

Pojke írta...

Sorost én is szeretném az ország élére!

sima pupista írta...

Kapat,
köszönöm az építő gondolatokat. Azt viszont Pupu is megmondta és ebben tökéletesen igza van: a "mi lett volna, ha..." nem politikai kategória, vagy valami ilyesmi.
Gyurcsány és Orbán személyiségét a világért sem szeretném összemosni, két külön kis egyéniség mindegyik, egy percig sem vitatom. A politikájuk viszont pontosan ugyanaz, csak más köntösbe bujtatva és szerintem nagyon rövidlátó, de legalábbis elfogult az, aki ezt nem veszi észre. És ezzel őszintén mondom, senkit nem szeretnék megsérteni.
A fidesz is tök jó fejnek tűnt még az első, '98-as kormányra kerülésük után, aztán Gyurcsányék is annak tűntek először, majd elindultak egy nem túl szimpatikus irányba, Jött őszöd, jött a kétharmados Fidesz - és a nem túl szimpatikus irány, amit fletóék kezdtek, szépen, alattomosan folytatódott. Gondolom, nem kell azon vitatkoznunk, hogy az az orbán, aki '89-ben ruszkik haza kiáltásokkal lopta be magát sokak bizalmába, az nem ugyanaz, aki '98-ban hatalomra került és végképp nem ugyanaz, aki 2017-ben. Gyurcsánnyal is - tetszik vagy sem, elfogultak vagyunk, vagy sem - pontosan ugyanez a helyzet. Ettől ők még természetesen olyanok, mint az alma meg a körte, más-más fazonok, az egyszer biztos.

talalom,
1. pontosan, kiegészíteném azzal, hogy a nyitott gondolkodású ember pedig sejti, hogy mi rejlik valójában a szavak és a tettek mögött.
2. a háttérhatalom egyértelműen létezik, amennyiben valaki ezt a tényt fajgyűlöletre használja fel, az pont olyan korlátolt, mint aki nem veszi észre, hogy hogyan működik a világ.
3. de, sajnos globálisan nézve így élünk.
4. amikor apukám iskolás lett - igaz, az '56 előtt volt - úgy vonultak át az oviból a suliba, hogy valami sztálint éltető akármicsodát énekeltettek velük az óvó nénik.
5. súlyos tévedés! A politika az emberek megfélemlítésének, kordában tartásának és kiszipolyozásának az eszköze. És mielőtt valamiféle beteges, mániás depressziós őrülntek címkéznél, szólok, hogy optimista természet vagyok, csak sajnos ez van már néhány ezer éve.
"Ez bizony a világlátástól - ideológiától függ." Ismét súlyos tévedés. Gondolod, hogy ha mondjuk belebújhatnál Orbán bőrébe és holnaptól elkezdenél kiépíteni egy olyan magyarországot, amilyet szeretnél: jól működő egészségüggyel, színvonalas oktatással, létbiztonsággal és miegymással, azt csak úgy hagynák ölbe tett kézzel azok, akiknek ez nem érdeke? Szerinted miért lett Széchenyi öngyilkos? Miért kötött ki Kossuth elmegyógyintézetben?
Bár olyan egyszerű lenne az élet, mint ahogyan azt te hiszed, nálam boldogabb embert nemigen találnál.
"Könnyű azoknak, akik a "háttérhatalmaktól" (mert azok is sokfélék) függenek. Nem kell gondolkodni, semmi dolguk, a háttérhatalom úgyis elintézi..." Hát akkor most örülhetsz, mert te is tőlük függsz, kedves talalom. Bár a mondat végét nem értem: pontosan mit is intéz el helyetted a háttérhatalom, ezt azért kifejthetnéd, tekintve, hogy rabszolgaként tenyésztenek téged is, nagyjából hasonlóan, mint mi a haszonállatokat.
Emlékszel még a Vukból arra a részre, amikor talán Karak leszólja a háziállatokat, hogy milyen buták, amiért azt hiszik, szeretetből eteti őket olyan jól az ember, pedig holnap ők lesznek a főfogás? Röviden ez van velünk is. Talán boldogabban élhetsz abban az illúzióban, hogy szabad vagy és felülről még gondoskodnak is rólad, de attól az csak egy illúzió. :(

Zs írta...

Egy valamit mindenki elfelejt: Orbán is Ti vagytok és Gyurcsány is.
A tömegtársadalmak hitekre épülnek. A két vezető és az elmúlt 27 évben az összes nem puccsal erőltette rá magát az országra. Nyilvánvaló,hogy a nép vágyait és mentalitását tükrözik és képviselik. Kár köpködni ide,vagy oda. A döntés (még)a mi kezünkben van. A tévedés joga is a miénk.