2018. március 20., kedd

TAVASZI ZSONGÁS

A tavaszi szél általában vizet áraszt virágom, virágom, idén viszont - úgy tűnik - kiöntött a pöcegödör.
Ma van a tavasz első napja, mire ezt a bejegyzést olvassátok, már elkezdhetitek várni a nyarat, az is eljön, meglátjátok, hacsak Orbán Viktor másként nem rendelkezik.
Még néhány hét és kiderül, kinek nyílnak a tavaszi virágok - gyanítom, a büdöske nekünk, az aranyeső meg Orbánnak és családjának, értve rajtuk vazallusait is.
De azért reménykedjünk, hátha rajtaütés-szerűen megjön szeretett népünk esze, és hirtelen felindulásból elküldi ezeket a levesbe, ami nem is lenne baj, ha közben tudnánk, hogy mi jön utána...
Sok okunk nincs az örömre, de ettől még fel kellene készülni a legvalószínűtlenebb helyzetekre is, nevezetesen, hogy a Jobbik nyer és az LMP támogatja, akár koalícióban, akár kívülről, vagy a Fidesz nyer és a Jobbik támogatja valamilyen formában, vagy az MSZP - Párbeszéd - DK - Szolidaritás nyer, és nem támogatja senki, ellenben egymással is vad torzsalkodásba kezdenek.

Egyetlen ember volt, aki erről tárgyalni akart a  pártok vezetőivel - őt Gyurcsány Ferencnek hívják -, ami azt tanúsítja, hogy Szél Bernadett ellentételezés nélküli támogatása csak italközi állapotának tudható be.
Mint tudjuk, az LMP tárgyalódelegációjának fogadásakor ott hempergett coca-cola mámorban a DK egész vezérkara, de erről már kiderült, hogy rosszul tudjuk, nem igaz, csak hát az a baj, ha valakit arcon köpnek, azt hiába törli le, a helye utána égni fog, még sokáig.
A hatalom már telecsinálta a kevlár-gatyát, ismét embereket vezetgetnek pórázon, a miniszterelnök fenyegetőzik, a politikusok meg kussolnak.
Mindegyikük egy kis számológép, aki azt kalkulálgatja, hogy hány körzetben kell győzni ahhoz, hogy bejussanak a fincsibe...



De azért bizakodjunk, hiszen úgy szokott az lenni, hogy minden forradalom kitermeli a maga vezetőit, mint ahogy minden ellenforradalom is, de ez a fázis még odébb van.
A dolgok mai állása szerint az inga itt sem fog megállni, kileng szélső pontjáig, és hatalomra juttatja a Jobbikot.

Szavunk se lehet, nem segítettük a Jobbik demokratizálódási folyamatát - és itt most tegyük félre, hogy mit gondolunk annak őszinteségéről, és spekuláljunk el annak igazságán, hogy ha valakire jelvényt tűzöl, akkor akaratlanul is elkezd annak megfelelően viselkedni.
Az a szélsőséges hiszti, amit levertek itt néhányan, teljességgel felesleges volt - hisztiztek volna akkor,  mikor a Magyar Csorda vonulászott és marconázott, de akkor általában kussoltak, és a seggükbe egy zabszemet gőzkalapáccsal se lehetett volna beleverni.

Természetesen ma már ez is másként volt, hősök tömege vonult utcára a cigányok védelmében, a demokráciáért - de lehet, rosszul emlékszem.
Nem merném találgatni Vona indítékait, de ha az a célja, hogy ultranacionalista és rasszista pártját domesztikálja, akkor neki sincs könnyű dolga, még akkor sem, ha a nép egyszerű gyermekei pártállástól függetlenül épp olyan lelkesen cigányoznak és zsidóznak, mint saját elvbarátai.
Még ha ellenségeiknek is tartják néhányan a Jobbik választóit, akkor sincs igazuk, hiszen épeszű ember az ellenségeit szereti maga mellett tudni, hogy legalább lássa, mit művelnek.

A Jobbik szavazói nem esnek egy kategóriába Gyurcsány Ferenccel, öket ha megdobják kenyérrel, visszadobnak kézigránáttal - ne feledjük, ez egy radikális, szélsőséges szavazótáborral rendelkező párt, amelyik népszerűségét annak köszönheti, hogy tagjai jó eszköznek tekintik pártjukat szélsőséges nézeteik gyakorlatba történő átültetéséhez.
Ha a Jobbik hatalomra jut, meglehetősen kiszámíthatatlanok a fejlemények, hiszen a szélsőségesek első áldozata maga Vona lesz, és csak utána jönnek a demokraták politika ellen beoltott képviselői.



És hogy ne menjünk el szó nélkül mellette, március 21.-én lesz kilencvenkilencedik évfordulója a Tanácsköztársaság kikiáltásának.
Ezt ugyan - a hőbörgés és vad zászlólengetések hiányában senki nem tartotta és ma sem tartja forradalomnak, pedig a gazdasági - társadalmi viszonyok megváltoztatásában nagyobb szerepe volt, mint az Őszirózsás Forradalomnak.
Elbukott ugyan és a kor külpolitikai és katonai környezetében ez törvényszerű volt, de semmiképpen nem lehet elbagatellizálni a törekvéseket, melyek a háborút vesztett ország konszolidálására és egy igazságosabb társadalom megteretésére vonatkoztak, melyben a nép a libacombot nem csak urai útján fogyaszthatja.

Ők folytatták az utolsó magyar honvédő háborút, melynek köszönhető talán, hogy a román-magyar határ nem a Tisza fő sodorvonalában húzódik.
És az utolsó győztes hadjárat is a Tanácsköztársaság nevéhez köthető - a tavaszi hadjárat, melyben a csehszlovákok katonai területfoglalását sikerült megakadályozni, sőt, részlegesen helyreállítani a háború előtti határvonalat.
Mindezt önállóan, a belső ellenséggel harcolva, hogy aztán az árulások miatt bekövetkezett vereség után a román hadsereg kivonulása után belovagolhasson Horthy Budapestre, a máig bűnös városba.

Ekkor vonultunk utoljára a történelem főutcáján, ekkor voltunk utoljára függetlenek és szabadok, hogy aztán Horthy visszaterelje népét az akolba.

Becsüljük meg 1919 emlékét, minden naiv törekvésével együtt, immár majd egy évszázad távlatából, tárgyilagosan!


:O)))

72 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Elképesztő, ahogyan írsz! Egyszerűen fenomenális! És milyen termékeny vagy mostanában...
Nem szeretnék tolakodó lenni... Talán izzó tekintetű vadmacska, tűzforró éjszakák, buja vágyak, csupasz testek?!
:-))

1919? Akkor házasodtak össze a dédszüleim. Másik... Egyik részről sok-sok távollét, a másik részről várakozás és vágyakozás...
...és ismét megjelenik az a stramm krapek (:-))...
...Trianon...
...konszolidáció időszaka...
...kemény kéz politikája...
...gróf Károlyi Gyula...
...Gömbös Gyula, közben választások...
...Darányi Kálmán...
...győri fegyverprogram...
...I. zsidótörvény...
...Imrédy Béla...
---közben Auschluss, münceni konferencia...
...első bécsi döntés...
...Teleki Pál...
... II. zsidótörvény...
...második bécsi döntés...
...IIi. zsidótörvény...
...Magyarország belép a II. világháborúba Németország oldalán...
...Bárdossy Lajos...
...német megszállás...
...deportálások...

Stb.

...és mi van pl. a kitelepítésekkel?

Mikor is volt az a kedvező, nyugalmas időszak? Esetleg a Boldog Békeidőkben?!

Üdvözlettel: "Ketteske"

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!
Te egy igazi hős vagy, hogy Öntöd még az igaz szavakat elénk, pedig tudod, itt már mindenki a csüggedés állapotában réved, hogyan történhetett meg mindez velünk.
Hogy az írástudók tömegei egy szó nélkül tűrik, ami itt van ,a legjobb esetben,de leginkább pártról pártra szálldogálnak, már minden létező pártot megjártak, már mindenek voltak, csak még akasztott ember nem.
Pupu jelzője a találó leginkább, itt már majdnem mindenki szélkakas,csak a garasok csengése tudja a
figyelmüket felkelteni.Az emberek között már teljesen kiveszett a szolidaritás érzése.És ez már a vég.
Én már csak akkor leszek bizakodó, ha május elsején nagy ünnepségek lesznek, és a felvonulók azt fogják énekelni:
-Vörös Csepel,zúgjon a hangod, váci út felelj neki
-Kenyeret, munkát...

góbé írta...


"...Becsüljük meg 1919 emlékét...".. Nagyon kemény, nagyon helytálló, és félelmetesen vitriolos a poszt, de ez ma a legfontosabb mondata, és nagyon megszivlelendő üzenete van!

Belevittek minket magyarokat anno - kik is ?!? - egy olyan háborúba melyben semmit sem nyerhettünk, mely érdekeink ellen való volt, s az sem biztos hogy megérdemeltük a máig is fájdalmas veszteséget.
133 napig megmutatkozott hogy van vér a magyarban ! A "nem akarok katonát látni" után, sőt annak ellenére ellenére, igazi honvédő háborút folytattak eleink, eredményesen !
De az örök átok, az évszázados széthúzás, a magyar - magyar ellen fordulása is kidomborodott sajnos, és ha belegondolunk Horthyt az ellenség, azt antant, konkrétabban a román sereg vitte be a hatalomba. Ez nem téboly ??

Ma is ketté van vágva az ország, magyar a magyarnak feszül, és ki tudja mikor, hol, és mi lesz ennek a vége...

Ha belegondoltok, 1526., Mohács után, a török 15 évet adott nekünk, de elbaxták eleink. Buda csak 1541-ben, ráadásul ostoba módon veszett el, de fontosabb volt két ellen-királyt választani, egymással hadakozni, mint felismerni valós érdekünket és hatékonyan tenni érte.

Lehet meg kellene békülni magunkkal, a sorsunkkal, tudomásul venni, hogy ennyire vagyunk képesek.
Ha madj' 500 év nem volt elég hogy felismerjük érdekünket, értékeinket, miért pont most következne ez be ??
Az meg hogy volt közben egy Fráter György, egy Bocskai, Rákóczi, egy Görgei, vagy akár Stromfeld, ne zavarjon bennünket. Próbálkoztak, kavartak, de törvényszerüen a magyar mentalitás okán elbuktak ! Akár a bokájukig felérő hazafi Kádár halála óta nem volt, és csekély az esély hogy lesz.
Figyelmezzünk, mit is mondott rólunk Kertész Ákos ?? Lehetetlen őt cáfolni !! De az is jellemző, hogy muszályból elmenekült, úgy 5000 km.-re tőlünk.

Szomorú, de megállapitható, ha egyénileg nem is, de "testületileg", a hagyományok alapján, kétségkivül NEMMZETHÜNK "NAGY" KOTONSZÖKEVÉNYÉT érdemeljük !! Mi mást ?!?
Semmivel nem vagyunk különbek mint déd-, ük-, meg szépapáink voltak az elmúlt ötszáz évben!

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Lassan olyan magaslatokba érünk az összefüggések értelmezésében, hogy muszáj lesz majd a történelem tankönyvek átiratását kezdeményezni... :-))

"Okos hadüzenet

A második világháborúban Magyarország hadat üzent az USA-nak. Magyarország nagykövete bement a washingtoni külügyminisztériumba, majd átadta a hadüzenetet. Ezután a következő beszélgetés zajlott le:
USA Külügyminiszter: - Mi az Önök államformája?
Magyar nagykövet: - Királyság.
- És ki a királyuk?
- Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.
- Ki a kormányzó?
- Vitéz Horthy Miklós tengernagy.
- És van Önöknek tengerük?
- Az nincs.
- Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?
- Nincs.
- Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?
- Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával...
- Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek?
- Nem, ők a szövetségeseink..."

Még egy...

"Lenin és a csontvázak

Lenin nem tud aludni, felkel, felöltözik és kimegy sétálni a Vörös térre. Világítás nincs, így az éjszakában csak az utolsó pillanatban veszi észre a vele szemben közeledő csontvázat. Ráköszön:
- Jó éjszakát csontvázpolgártárs! Kihez van szerencsém?
- Én vagyok Katalin cárnő.
- Hú, milyen szerencsém van! Találkozhattam a nagy államalapítóval! - tör ki örömében Lenin és megöleli a csontvázat. Elbeszélget vele egy ideig, majd heves vállveregetések és parola kíséretében érzékeny búcsút vesz társától. Élményekkel eltelve tér nyugovóra. Másnap éjszaka megint csak forgolódik az ágyában, így ismét sétára szánja el magát. A sötétben csak az utolsó pillanatban veszi észre a vele szemben közeledő csontvázat. Ráköszön:
- Jó éjszakát csontváz polgártárs! Kihez van szerencsém?
- Én vagyok Kutuzov tábornok. - jön a válasz.
- Hú, mekkora szerencsém van megint! Találkozhattam a nagy Napóleon verő hadvezérrel! - tör ki örömében Lenin és megöleli a csontvázat. Elbeszélget vele egy ideig, majd heves vállveregetések és parola kíséretében érzékeny búcsút vesz társától. Élményekkel eltelve tér nyugovóra. Másnap éjszaka ismét csak forgolódik az ágyában, így új sétára szánja el magát. A sötétben csak az utolsó pillanatban veszi észre a vele szemben közeledő csontvázat. Ráköszön:
- Jó éjszakát csontváz polgártárs! Kihez van szerencsém?
- Csontváz az anyád kínja! Vasgyári munkás vagyok és most jövök az éjszakai műszakból!"

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves góbé!

Nagyon egyetértek Veled!
Annyival egészíteném ki, hogy még mindig nem néztek egyesek szembe azzal, ahová a századforduló magyar politikusai navigálták hazánkat. Eredmény: az egyik fő felelős szobra ott díszeleg a parlamentnél, míg szegény Károlyi szobrát száműzték.
De megszokhattuk a hazai jobboldaltól: ők (és elődeik) semmiért nem felelősek, mindenki más igen. Még a lovastengerész sem, aki '44 októberében gerinctelen, gyáva módon hagyta sorsára nemzetét, ("államfőhöz méltóan").
De hát mit tegyünk, ilyen "hőseik" vannak.

Promenad írta...

Jobb híján próbálok megbarátkozni a Jobbik esetleges gyözelmével,minthogy egyre több jel mutat erre.
Nem lesz könnyü megemészteni,de ezt megkönnyíti,ha végig nézünk a Jobbik uj generációján,az olyan okos,tisztességes képviselőjelölteken,mint Varga Damm Andrea vagy Steinmetz Ádám,akikről tényleg semmi rosszat nem lehet feltételezni.
Mindenesetre a Fidesznél csak jobb lehet,bárki győz.
/Csak nehogy ezzel a rosszéletű LMP-vel fogjanak össze /

Villon írta...

Ezt nezzetek meg a nyugati fenyben! Dalban gúnyolja “Bróker Lajcsit” az internet népe (+videó)
Szeretettel...

NewTiborc írta...

Kedves Mindenki!!
Ha már a sz@rnak árja elönti a szánkat és fülünk is csak bugyborékolást hall,amin keresztül halljuk Bernike ige hirdetését, mi szerint Poltnak nem kell távozni, mert ki fog vizsgálni minden disznóságot, akkor ajánlom az alábbi kis videót megtekintésre. E szenny után biztos lelki felüdülés lesz látni, hogy milyen lesz Budapest - úgy 50 év múlva -, ha beengedjük a sok-sok migráncsot.

https://www.youtube.com/watch?v=CLpMWiYFDzw

KZs írta...

Figyu Pupu..
Nem tudom hányadszor mondom el, de nem gond, elmondanom újra: Vót itten az a Churchill, rendben van, mondott is valami baromságot állítólag, mely szerint a demokrácia ugyan nem jó, de még jobbat nem talált ki az emberiség... Kis hibája a dolognak, hogy viszont vót itten az az Arisztotelész nevű fószer is, igaz majd kétezer évvel előbb, mint a fenti...
Akkoriban nagy nyugi volt, ráért elmélkedni, és arra jött rá, hogy a demokrácia bizony nem kívánatos hatalommegosztási forma, lévén hogy olyankor bár mindenki gyarkorolja a hatalmat de sajna mindenki a saját érdekében és az bizony nagy gebasz..De a királyság, vagy az arisztokrácia vagy a polteia működhet. Aztán jött az Platón nevű, aki viszont bebizonyította, hogy a demokrácia oly annyira nem kívánatos, hogy annál nagyobb baj nem is történehet, ugyanis a demomrácia a szülőanyja a türannisznak, aminél nagyobb istencsapás nem nagyon érheti az embert...
Sorosunk jóvoltából emberünk tanulmányozhatta a demokráciát az Oxford nevű faluban, és úgy tűnik megértette a lényegét - lásdmég: egyszer kell nyerni,de nagyon , csak sajnos nem ért a végére a napi poltikai gyakorlati események miatt, és így lemaradt a demokrácia evolóciójáról és a türannoosz sorsáról :)
Nem tom megfigyelted-e, hogy az irigyelt országok bizony szinte kivétel nélkül királyságok.. nem véletlenül :)
A szemantika felesleges elvi dolognak tűnhet, de az ismeret hiány bizony nagyon drága lehet: Lásd még a Küklopsz +isteni atyja, oszt hogy járt :)
Ha már szemantiaka: mit is jelent a párt?
Vigyázz, hogy mit kívánsz! Mág a végén teljesül, osztán lehet, hogy hiába kiabálsz, hogy fújj, útálom a répatortát! :)))

Névtelen írta...

Ketteske,

ez a gróf félerement:

"gróf Károlyi Gyula"

Nem Gyula, hanem gróf Károlyi Mihály volt az akkoriban regnáló miniszterelnök.
(Amadeus)

Névtelen írta...

Promenad

A Jobbik favorizálása már elérte a szuggerálás kategóriát. Nem csak itt és most, több közvéleménykutató cég eredményénél is - a maga 12 százalékával.
Annyira talán más pártok is képesek.
(Amadeus)

kekec írta...

Villon
megnéztem a nyugati fényt és nem találtam a videót. Máskor talán adj meg linket is!

kekec írta...

Villon
Egyébkémt tényleg jó, csak január közepéig kellett volna visszaásni:
http://nyugatifeny.hu/2018/01/17/hatalmas-kosa-lajos-sertestelepes-anyukajat-dalolva-osztottak-ki-video
Érdekelne mit tud kihozni anyuka 0,8 mrd-jából az énekes! Meg a többcsányivagyonnyi 1300-ból!
Pedig Csányit már nemzetközi szinten is jegyzik a leggazdagabbak között.

PuPu írta...

Kedves K.Zs. természetesen az ember ismeri a nagy elméleteket, nopersze én mindig hozzátettem már az átkosbaan is, hogy attól, hogy Lenin mondta, még nem biztos, hogy igaz.
Hatékonyság tekintetében a felvilágosult abszolutizmus toronymagasan veri a demokráciát, a baj ezzel is csak az, hogy az abszolut uralkodó leválthatatlan - de hát a demokratikusan választott vezető sem takarítható el könnyen.
Emberünk Oxfordban nem az angol demokráciát tanulmányozta, melyről megvan a magam véleménye, hanem a wc-t kereste, és miután végre megtalálta, azonnal hazarohant - itt megfelelő világítás esetén az utcán is hugyozhat.
A nagyon irigyelt országok királyságaiban kivétel nélkül a Parlament vagy a kormányfő gyakorolja a valóságos hatalmat, az uralkodó olyasmi, mint pin@n a szőr, szépen fazonra vágva.
A párt rendesebb országokban érdekszövetség, csak nálunk vallás, kisebb és nagyobb istenekkel, hitvilággal, gurukkal és prófétákkal - úgy is néz ki az ország.
Talán lehetne tisztességes kapitalizmust is csinálni, bár ezidáig ez még sehol sem sikerült.
Mindegy, majd jönnek a kínai elvtársak...

:O)))))

Ps: Fiú e vagy, vagy lány?
Zsuzsa? Zsolt?
Netán Zseni?
:P
Egyébként nekem tetszett Kádár társadalmi berendezkedése, mondjuk ezerszer demokratikusabb volt a mostaninál, a korrupció is nagyságrendekkel kisebb volt, létezett társadalmi mobilitás, stb. stb. - de hát nem kellett a jó, a sok ostoba valami álomvilágban élt, és a mai napig nem képes kikászálódni belőle.

Kibic37 írta...

Ez a Márki-Zay srác nem egy piskóta gyerek. Itt van egy vele készült interjú:
https://444.hu/2018/03/22/marki-zay-peter-rendszervalto-hangulat-van-most-radikalisnak-kell-lenni

És itt egy másik korábbi cikk:
https://444.hu/2018/03/21/marki-zay-peter-sajtotajekoztatoja-az-ellenzeki-koordinaciorol-elo

A szóban forgó választási kerületeket pedig itt lehet megnézni és a továbbiakban figyelemmel kísérni a lista alakulását.

Névtelen írta...

Kedves Amadeus!

Köszönöm, hogy visszajeleztél, azonban úgy gondolom, hogy nem történt elírás...

Ha megfigyelted, kronológiai sorrendben igyekeztem szedni személyeket, eseményeket kb. a II. világháború végéig... Nagy vonalakban...

Gróf Károlyi Gyula 1931 és 1932 között volt miniszterelnök...

Üdvözlettel: "Ketteske"

góbé írta...


KZS-Kedves !

Mintha megfordult volna benned az evolúció a'la demokrácia. A korábban No'1 Kant már "xart sem ér" ??? Mérrr ?!? Lehet hogy ez már a "revolúció" ??? Ja, nem, az valami más! "...Unció-smúnció, Szebb a revolúció..." Ezt mondta Frici, a Karinthy, aki azért tudott valamit !

Szóval, nekünk akkor lenne jó, ha mi is "királyság" lennénk!
Van még 17 napod, az OVB meg simán besegitene ! Indits el az "I. G-Viktor" royalista pártot !!
Tejjes, sőt vejjes siker lenne mindenkinek !

Éjjjen a finn, de mégjobban a svájci király !!!




1970 írta...

Kedves Ketteske!

Bárdossy nem Lajos, hanem László volt.
A kronológiai felsorolásból viszont éppen a korszak talán egyetlen említésre méltó
politikusa, Bethlen István maradt ki (bár a "konszolidáció" az ő nevéhez köthető).

1970 írta...

Kedves Pupu!

Nagyon helyes és pontos felsorolásodhoz a Kádár korszakkal kapcsolatban én még a társadalmi kohézió meglétét százszor aláhúzva hozzátenném.

talalom írta...

Pupukám! Tudod,hogy a Kádár-rendszert nem engedném bántani, de tényszerűen (társadalmi,gazdasági,politikai értelemben) diktatúra volt. Te is tudod, sokan tudjuk: 1989-ben hiába tépték a szájukat az "okosok", a nép - többség, tömeg - nem akart "rendszert váltani". Márpedig a Nap nem a kakaskukorékolásra kel fel,hanem fordítva. A rendszert utolérte a diktatúrák rákfenéje:a megváltozott helyzethez való alkalmazkodási képesség hiánya, így összeomlott.
A magyar népi demokrácia múlhatatlan érdeme, hogy nagy zajjal ugyan, de alapvetően békésen rogyott össze. Ez egyben a legnagyobb "bűne" is. Tájékozatlan, lózungokra lelkesedő tömegek emeltek a fejük fölé luxusvillára vágyakozó kisgizdákat, KB tagságról álmodozó középszerű focistákat. Ha a kormányfő csak öt évvel idősebb, a fordulat 1989-ben valószínűleg a megyei pártbizottságon találja, mint ígéretes alosztályvezetőt, akiből idővel akár PB tag is válhat. Egyébként tényleg úgy viselkedik, mint aki elérte a remélni sem mert első titkári státuszt. Viszont tanult a "puha diktatúra" sorsából: attól tartok, összeomlása nem lesz sem békés, sem lelkesítő.
A tömegek tájékozatlansága, falvédőszövegekkel való etetése minden diktatúra alapfeltétele. A politika,a pártok elutálása nem mai keletű:kb. a nyolcvanas évek elején kezdődött, amikor pl. a május elsejei tömegdemonstráció átköltözött az M7-esre,és csurig pakolt Trabantokkal, meg Wartburgokkal történt. (Hallgassatok meg egy korabeli Hofit: a legnagyobb sikerű poénok a "pártelvtársak",a "politika" baklövéseiről szólnak.)

góbé írta...

KZS-nak mégegy apróság...

Másképp, igyekezvén feléd nem kevés toleranciát tanusitani:

Az örökké törékeny de hoszútávon azért tisztesen müködni képes demokráciák pontosan azért sérülékenyek, mert jobb hiján a toleranciára, az esztétikára, a tisztes, "ki a jobb, alkalmasabb" végső soron egyfajta, az evolúciót idéző versenyre épitenek s bár számolnak az arrogáns individumokkal, a bizalmat, a jobbitó szándékot, az össznépi érdekek érvényesitését általánosságban feltételezik.

A sérülékenység abból fakad, nem igazán tud mit kezdeni a néphülyitő, paranormális obszcenitásokkal, közérthetőbben a bődületes, otromba elfajzásaival az emberi elmének. Nagyban Hitler, mára vonatkoztatva, kicsiben ugyan de növekvően, g.orbán...

Sajnos igazságod is van, mert láthatóan az EU nyolc éve nem tud mit kezdeni kis szaros, kukac kotonszökevényünkkel, hagyván hogy aláaknázzon, széttrancsiroljon egy müködő, a világ kivhivásainak társadalmi-politikai-gazdasági vonatkozásban is megfelelni igyekező, sőt képes rendszert.

Valóban rendszer, - szerinted demokrácia - hibája hogy hagyták idáig fajulni a helyzetet !

De az is nagyon nagy hiba, sőt bün, ha az elfogadást, a toleranciát "piszit", a politikai korrektséget mint hibát rójuk föl a demokráciának!

„Amikor Churchillnek azt mondták, hogy a háború megnövekedett költségei miatt megszorításokat kell eszközölni a művészetek és kultúra területén, Churchill azt felelte: akkor mi az, amiért harcolunk?”

Nagyon remélem ez igaz és nem csupán egy kitalált anekdota. Valahol itt van a lényeg !

Névtelen írta...

Kedves 1970!

Nagyon köszönöm a javítást!

Bocsánat, de egy kicsit had dicsérjem meg magamat! Szerintem ahhoz képest, hogy sok-sok évvel ezelőtt foglalkoztam ilyesmivel utoljára és emlékezetből írtam, penge voltam a témát illetően...
Várj! Megveregetem a vállamat Helyetted is...
:-))

Öregasszony nem vénasszony... :-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

racionalis írta...

https://www.youtube.com/watch?v=rffTiwrpmok

... mennyire aktuális (néhány apróságtól eltekintve)....

racionalis írta...

https://www.youtube.com/watch?v=rffTiwrpmok

1970 írta...

Kedves talalom!

Teljesen igazad van: csúnya, ronda diktatúra volt, fúj!
Az a lényeg, hogy most csodálatos, mindent átható demokráciában élünk, ahol a világosság nőttön-nő, és
még a Hit Gyülekezete és egykori liberális megmondóemberek is pofánkba mondhatják a frankót. Mit mondjak: csodás ez a Hack P.:(((
http://hvg.hu/itthon/20180322_Hack_Peter_a_Fidesz_kovette_a_Hit_Gyulekezetet_nem_forditva

Névtelen írta...

Kedves racionalis!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm... :-))

https://www.youtube.com/watch?v=HFuBSEwcKhs

Üdvözlettel: "Ketteske"

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Négy napi távollét után rátaláltam újra a gépemre. Az oka, hogy három napig olyan emberek társaságában voltam akikkel szívesen beszélgetnék, cserélném ki gondolataimat hosszú távon is.
Ilyen volt a francia szakszervezet egyik alelnöke is, aki emberségből példát, tudásból és intellektusából formát adott. Ott is ismerik Orbán "ténykedéseit", keleti orientációját, az EU-t bomlasztó tevékenységét. Arról is szólt, amit ugyan nem tőle tanultam, hogy M.O-n kívül nincsenek jobboldali szakszervezetek. (Én mondom: csak talpnyaló, kormányérdekeket feltétel nélkül kiszolgáló önmagukat annak kinevező szarháziakról van szó.) Késő esténként, megfáradtan jutottam hozzá a magyar valósághoz. Elkeserítő.! További információk begyűjtése után, PuPu ha megengeded holnap a SZÉLhámos nőkről is elmondanám röviden véleményemet.

Tisztelettel üdvözöllek.

talalom írta...

Kedves 1970!
Jól tudom, sokaknak a diktatúra valami"fúj,csúnya stb." dolog: holott egy államszervezési módszer.(Mellesleg a népi demokráciák a proletárdiktatúrára épültek.)Lényege,hogy a döntések nem az egész társadalom által választott parlamentben születnek,hanem az "élcsapat" pártban, amit a parlament szentesít. Sem a jogalkotás irányát tekintve nincs ellenzéki kontroll, sem a döntések minőségére nézvést (AB, Költségvetési Tanács stb.). A döntések végrehajtása is a párt által kinevezett kormány dolga, annak munkáját sem ellenőrzi a parlament. Jellemzője a törvények korlátozott nyilvánossága, de általában is a tájékoztatás monopóliuma. A diktatúra elfajzott formája (szerintem itt tartunk most) a személyi kultusz, aminek kevésbé lényeges eleme az illető nyilvános imádásának kötelezettsége. Fontos jellemzője viszont, hogy a döntések egy személy szűk baráti körében születnek, már a pártnak sincs kontrollszerepe felettük. Ezért függ a diktatúrában szinte minden a párt első emberének diktátumaitól. Milyen rendszer az, ahol nekem szerencsémnek kell legyen, hogy milyen személy a diktátor? Románia,Csehszlovákia ugyane rendszer szerint működött: mégis, micsoda különbség! (E rendszerek az integráló személy gyengülésével, halálával összeomlanak, bár,hogy milyen módon, abban jelentős szerepet játszanak a nemzetközi viszonyok.)
A probléma, hogy a diktatúrából csak nagyon kedvező körülmények között van békés átmenet - és a körülmények ma rendkívül baljósak. És ahogy - a hithű, tisztességes kommunista Kádárnak is kellett némi terrorizmus (196-57-58) táján, úgy az egyáltalán nem tisztességes, és igen rugalmas hitű mai sem fog visszariadni egy kis terrorizmustól. Ahogy nagy példaképe, Horthy: egymással fog kinyíratni minket.

Névtelen írta...

Kedves talalom és PuPu!

Elnézést kérek, de véleményem szerint a Kádár-korszak (is) megosztotta/megosztja a közvéleményt... Van, akinek jó volt, és van, akinek nem... Szerintem (az is) egy erősen ellentmondásos rendszer volt (az is).

Egy "aprócska" példa:

Nem lehet(ett) valami kellemes érzés egy gyermeknek, amikor olyan levelet kap(ott), hogy nem nyerhet(ett) felvételt a "Magyar Népköztársaság" egyetlen "középiskolájába" sem...

Üdvözlettel: "Ketteske"

PuPu írta...

Kedves "Ketteske", ilyen levél nem létezett.
Bűncselekmény elkövetése esetén előfordulhatott, de nem hiszem, hogy tudnál olyan embert mutatni, aki ilyen levelet kapott minden előzmény nélkül, de még előzménnyel se sokat.
Az iskolából "kicsapás" intézménye minden iskolarendszerben létezett, mint ultima ratio, de a Kádár-rendszerbven még a börtönökben is működtettek iskolákat.
Természetesen nem vonom kétségbe, hogy az a társdalom is megosztó volt, csak nem mindegy, hogy a társadalom tíz vagy kilencven százalékának az érdekeit szolgálta.
Az ember érdekes állat, a sok ostoba hazacipelte a Tsz-ből a traktor kerekét, és azt hitte, hogy innentől döl a lé - ma már a templomi segédegérhez jár alamizsnáért, nem lesz nyugdíja, megfagy a saját lakásában, minden nap megalázkodik új földesura előtt és még csak abban sem reménykedhet, hogy gyermekéből valami modern Ludas Matyi lesz, mert cselédnek neveli.
Az viszontz igaz, hogy közben teli szájjal komcsizhat, a gyereke meg ezt tanulja el tőke, mint ahogy ő is apjától vette a viselkedésmintát.
Jaavaslom, nézd meg a Brian élete című filmből a "mit kaptunk mi a rómaiaktól" című részt és gondolkodj el...
https://www.youtube.com/watch?v=ym3LiPig7NM
:O))))

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Elnézést kérek, ha bármivel megsértettelek! Ígérem, hogy utoljára jelentkezem az blogoldaladon.

Javaslom, hogy a jövőben ne tégy olyan kijelentéseket, amivel nem lehetsz/vagy teljesen tisztában! És Kérlek, Számodra ismeretlen emberekről se alkoss lesújtó véleményt, és ne minősíts! Nyilván ezt a hozzáállást Te sem szeretnéd Magadnak... Rendben?!

Az ominózus levél ma már az én birtokomban van... Az illető pedig nem követett el bűncselekményt soha életében.

Köszönöm, de már láttam korábban az Általad ajánlott filmet!

Minden jót kívánok!

Üdvözlettel: "Ketteske"

Valaki, aki írta...

Kedves Ketteske!
Tankötelezettség volt, bár dátumot nem írtál, középiskolába kötelező volt a felvétel, mégpedig területileg béosztva, aztán, ha valaki körzeten kívül akart menni, ott már lehetett difi, de "valahová" fel KELLETT venni, mert lett volna nagy fejbecsapkodás, ha nem.

Kedves Amadeus!
Én is azt látom, hogy nagyon tolják a Jobbikot, s 'a nép, az istenadta nép' pedig sodródik az eseményekkel.

Mert ha valaki nem csak azt hangsúlyozná nekik, hogy milyen szép rendet vágtak a faluban a jobbikosok, ugye (mert jobbikos ököl odacsap, ahova köl), nem lopkodnak már itt a cigók, mint régebben, mert nem mernek idejönni, s nem hinnék az ártatlanok, hogy ez így jó, hanem lenne "másik oldal", aki elmondaná, hogy meg lehet ezt másképp is oldani, mert akit falun kívülre telepítettetek, az nem szűnt meg létezni, s nem több ez, mint egyméteres láncra kötni a kutyánkat, azaz az embertelenség magasiskolája, akkor legalább elbizonytalanodna, hogy az erőpolitika tényleg megszavazandó e.

Ideje lenne elmondani ezeknek a-jobbikos-nem-is-olyan-rossz-mint gondolnátok-mert akad-köztük-rendes-ember-is típusú választóknak, hogy lehet, hogy igazuk van, de akkor lenne még inkább igazuk, ha ez a nagyon rendes ember nem értene egyet egy cigányozós, zsidózós, kémiai kasztrálós, melldöngetősen magyarkodó párttal.

Részlet - Jobbik Kiskáté:
"A Jobbik erős államot építene?
Egyértelműen. A globalizációval szemben csak és kizárólag egy erős nemzetállam képes megvédeni a magyarság érdekeit, segíteni az állampolgárokat a boldogulásban és a szabad életben. Az erős állam azonban nem jelentheti sem a diktatúrát, sem a magánszférába való behatolást, sem a bürokrácia túlburjánzását.

A kultúra területén hogyan mutatkozik meg a Jobbik nemzeti elkötelezettsége?
A kultúrát nemzetstratégiai ágazatnak tartjuk, amelynek elsődleges feladata, hogy a nemzet értékeit, hagyományait és tradícióit megőrizze és továbbadja az utókornak, ezáltal is biztosítva az összetartozás tudatának folyamatosságát. A Jobbik hozta létre az Atilla Király Népfőiskolát azért, hogy minél több magyar ember szellemi ébredéséhez és gyarapodásához járulhasson hozzá.

Mit jelképez a Jobbik címere?
A Jobbik címere egy stilizált vitorlás hajó, amelynek árbocát a kettős kereszt, vitorláit pedig a nemzeti színű körök adják. Jelentése, hogy a történelmi tradícióink adják az alapot (árboc), amelyre a közösségeinknek (családok, szervezetek, települések, egyházak és maga a nemzet) együtt kell felépíteniük magukat. Amennyiben ez sikerül, akkor sikerül a vitorláinkba vonnunk a történelem szelét, és a magyar nemzet szélsebesen gyarapodhat és büszkén tekinthet saját jövője felé.

Mit takar a Jobbik nemzeti radikalizmusa?
A Jobbik nemzeti párt. A radikalizmus nem eszme, hanem egy hozzáállás. A szó jelentése az, hogy a problémákat gyökeresen akarja megoldani, nem csak tünetileg kezelni. A helyzet radikálisan rossz, amelyre csak határozott és kemény válaszok adhatóak. A nemzeti radikalizmus egyfajta eltökéltség a magyar érdekek védelmére, amelynek hiánya vitte oda az elmúlt több mint két évtizedben az országot, ahol most van."

Elvi nyilatkozat - részlet:
"2. BOLDOG MAGYAR EMBEREKBŐL ERŐS MAGYAR KÖZÖSSÉGET ÉPÍTÜNK
AZ EGYÉN ÉS A KÖZÖSSÉG VISZONYÁRÓL

Valljuk a néplélek és a nemzettudat egységét. A kommunisták és baloldali utódaik megkísérelték kigyomlálni a népből a nemzettudatot, a jobboldal pedig, éppen fordítva, rendre elkövette azt a hibát, hogy a nemzeti érzésben nem hagyott helyet a népléleknek.
... Kormányzati filozófiánk célja maga az ember. A Jobbik ezért emberközpontú politikát képvisel, ahol az ember egyszerre szabadsággal, jogokkal és méltósággal bíró egyén, és ugyanígy felelősséggel, kötelességgel és szolidaritással rendelkező közösségi lény. "

Ahhoz képest, hogy ennyire "emberközpontúak", komoly undorral fordulnak el mindenkitől, aki nem olyan, mint ők. S a megoldásaik, na a gyakorlat gyorsan fejbevágná a szavazókat, igaz csak az értelmesebbjét, akinek van némi szabadságvágya is még az életében.

1970 írta...

Kedves talalom és Ketteske!

Nagyon nem mindegy - ahogy itt fentebb Pupu írta - hogy egy rendszer az adott társadalom mekkora részének érdekeit képviseli (és hány embernek biztosítja a mobilitást, a lakhatást, az életminőséget, a munkát, mennyire erősíti a társadalmi kohéziót, etc.).
Bár talán kicsit "komolyan vette" talalom a bejegyzésemet; ironikusan arra próbáltam utalni, hogy én magam is (Pupuval egyetértve ebben) sokkal inkább diktatúrának tartom azt, ami ma van, mert sajnos egy vékony kisebbség érdekeit szolgálják hosszú évek óta. Nagyon kevés emberét, sőt lassan már csak egy klánét. Ráadásul demokráciának hazudva magukat... ez a legundorítóbb.
(Ketteske: ha nem nyerhetett felvételt "középiskolába", esetleg lehet, hogy középfokú intézménybe (ez a nagyobb halmaz volt), pl.: szakmunkásképzőbe kerülhetett be. Kedvelem, amikor a tanulmányi eredmények hiányosságából eredő felvételi sikertelenségek mögött politikai indítékokat sejtetnek; természetesen utólag. "Kedvenc" példám e téren Koncz Zsuzsa, aki telekürtölte az országot, hogy politikai okokból rúgták ki a jogi karról, mikor egy ország tudta, hogy más volt e mögött.)

PuPu írta...

Kedves "Ketteske", nem nagyon értem, miért sértődsz meg, főleg, ha birtokodban van a levél.
Lehetne éppen idézni is belőle, mondjuk az indoklást meg a dátumot, de persze meg is lehet sértődni.
De mindegy, én - szándékaim szerint - nem bántottalak és te sem bántottál engem, de ha nem szeretnél itt beszélgetni, hát nem kötelező, bármennyire sajnálom is.
Újabban elmimózásodott itt a társaság...
:O)))

góbé írta...


Te Ketteske !!! Legyéé máá'vagány !!!

Mondád: Egy "aprócska" példa:

Nem lehet(ett) valami kellemes érzés egy gyermeknek, amikor olyan levelet kap(ott), hogy nem nyerhet(ett) felvételt a "Magyar Népköztársaság" egyetlen "középiskolájába" sem...

Bedobod a frenetikust, a mellbeverőt, aztán meg - jegyzem mert fontos, - indoklás, alátámasztás nélkül fennen elvonulsz, mint a meg nem értett, egójában durván megsértett vátesz, akihez halandó fel nem érhet !

Viriccsáá! Boriccsáá! Akassz bennünket hasba! Máá' meg ne haljunk tudatlanul !!

Amúgy sikerült megállapitanod kik is a kiszürendő, destruktiv figurák itt, miután naivka, bárgyú viccecskéd tömegével igyekezvén bizalmat keltve, elhalmoztál bennünket? Gyenge, de inkább silány mutatvány volt. Éppenhogy, talán megütötte az egyik kedvenc, Rédey Tamás szintjét.

Villon írta...

Emlekeztek arra, amit Hofi mondott a "Nepszabadsaban"?
"Nekem az "illtekes" ne sertodjon, torje a kukoricat!"
Gondolom, hogy itt nem egymas sertegetese, vagy felreertelmezse a cel, hanem az hogy segitsuk ezt az orszagot jobba tenni.

talalom írta...

Csak egy dolog: a diktatúra nem feltétlen rossz a többségnek. (Nekem meg E volt a nevem előtt, be-be-be... De estire bekerülhettem volna a jogra, viszont olyan ocsmány felvételit írtam, mert már 8 éve érettségiztem, gyerekem volt, meg melóm, hogy a történelem teszten egyetlen találatom volt. Mégis behívtak szóbelizni, mert az esszém meg maximális lett. De hiába, ha csak azt tudtam, hogy a königgratzi csata valamikor a XIX. sz végén volt és a Habsburgok kikaptak. Én hülye meg nem kértem protekciót, pedig lett volna,igen magas helyről...)

KZs írta...

Kedves Pupu! A király valóban nem leváltható, mert nem választott, de mivel nem választot nem is függ az éppen regnálótól, így aztán el tudja látni a feladatát, amiért is tartják: az alkotmány őrzését. A köztársasági elnök inzézménye a parlamentáris demokráciákban a király jogkörét gyakororolja, csak nem feltététlenül a polgárok érdekében :)
Mikor a Szadesz kiharcolta, hogy ne legyen közvetlen elnökválasztás, hanem majd a végrehajtó hatalom megválasztja a törvényhozó hatalmat akkor szegény Montesquieu átment ventillátorba, és lerakták az alapjait annak, amit most megtapasztalni van szerencsénk :)
Mondom, a fiúk nagyon is értik a demokráciát!
Az viszont örömmel hallom, -ritkán hallani sajnos,- hogy a Kádár rendszer jobb volt.
Az politeia volt ugyanis.. Arról meg hogy a polgárok még a saját érdekeiket sem voltak képesek felismerni nem a rendszer tehet..
Egyéb kérdésedre válaszolva:
Teljes nevem Kerekes Zsuzsanna, végzettségem közgazda -MKKE- + 2 év filozófia-ELTE
Foglalkozásom: tőkés
Szóval amikor én szidom a kapitalizmust és/vagy a demekráciát úgy is mint egy jól menő cég tulajdonosa, nem azért van mert savanyú a szőlő :)

kekec írta...

Ha már Churchill:
"A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.
A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.
Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásra."
és nem biztos, hogy ő mondta, de ettől még nagyon igaz:
A demokrácia drága, lassú - viszont működik.
(hát csoda, hogy demokraták vagyunk?)

Azt viszont Graham mondta: Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.

Deduktív következtetés: aki mindenben holtbiztos - az hülye. Viszont aki tele van kételyekkel, még nem biztos, hogy okos.
Viszont nagyon nem okos a vezetésre vágyó lemmingeknek megmutatni, hogyan készül a politika. Azoknak már csak az eredményt kellene fekmutatni, nem az oda vezető utat.
Mert a tolakodásból nem az optimatizálásra való törekvést, hanem a kormányzóképtelenséget olvassák ki.

Kibic37 írta...

Van egy olyan mondás is - sajnos forrást nem tudok adni hozzá - hogy "a demokrácia az, amely ellenfele kezébe adja a tőrt amivel az halálos sebet üthet rajta".
Mintha ennek is volna némi aktuálpolitikai felhangja...

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Sajnálom, de fenntartom az álláspontomat a Kádár-korszakkal kapcsolatban... Hasonló visszaélések, túlkapások voltak, mint manapság. Csak akkor pl. párttitkárnak, tanácselnöknek stb. hívtak bizonyos titulusokat.
Nem hiszek a nagy közös jólét megvalósíthatóságában...Azt szoktam mondani, hogy az ősközösségnek is azért kellett felbomlania, mert akkor is volt(ak) Olyanok, aki más(ok) felé akart(ak) kerekedni...

Egyáltalán nem sértődtem meg semmi miatt, csak tegnap este elég későn értem haza a munkahelyemről és nagyon fáradt voltam ahhoz, hogy reagáljak.

Az év: 1959.

Kedves 1970!

Köszönöm a javítást! Azért is írtam idézőjelben a középiskolát, mivel már annyira tikkadt voltam már, hogy a szavakat sem találtam...

Kedves góbé!

Ne köszönd a vicceimet!! Nagyon szívesen!! Máskor is... :-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

PuPu írta...

Kedves Ketteske, szeretném, ha nem mosnál össze dolgokat.
De ha te tudsz mondani egyetlen párt vagy állami vezetőt Kádár idejéből, akonek a rendszerváltás után említésre méltó vagyona lett volna, készséggel felülvizsgálpm az álláspontom!
Nem tudom, mikor születtél, de a Kádár-rendszer maga volt a Magy Közös Jólét, persze nem Donald Trump, de még csak Mészáros Lőrinc színvonalán sem.
Viszont nem fagytak meg emberek, mindenki emberhez méltó életet élhetett, nem alázták meg lépten-nyomon, a gyerek tanulhatott, ha tehetséges volt, emelkedhetett a társadalmi ranglétrán a faluszéli cigány gyereke is, az egész ország evett-ivott bőséggel - és így tovább.
Az átlagember igényeit messze kielégítette, volt Trabant, Skoda, nyaralás, úttörőtábor, a vaxcsora mellé sör, voltak szociális helyzeten átnyűló barátságok, ma meg kussolsz, mint Rákosi idehében, mert félted a munkahelyed.
Szóval, csak módjával, azzal az összehasonlítással...
A korabeli párttitkárnak nálunk három diplomája volt, ebből csak egy politikai főiskola,a tanácselnöknek kettő, és egyik se lophatott, mert cservenkáné szecskát aprított volna belőlük...


:O)))

góbé írta...


Nem tudom mennyire figyelitek, de ez a "Tavaszi Zsongás" egyre erőteljesebb. A Tiborc féle Elios -ügy ugyan csillapodni látszik, de a Kósa, a Semjén ügyében szépen csordogálnak az egyre keményebb információk. Aztán a "zöldséges" Szathmáryról is kederül hogy havi 2,5 millát lopnak be a zsebébe, má'meg egy takarékos államtitkár belize-i számláján találnak majd' ötmillió dollárt... Lassan minden napra egy tojás...

Érdemes egyébként Kálmánolgánál visszanézni a Mirkóczkit. Egyébként is egy kultúrált, szimpatikus, intelligens személyiség, itt talán túlságosan is. Tök nyugodt, nem csapja le a magas labdát, amit Olga, Karácsony Gergely félelmetesen buta és mellbevágó kijelentésének citálásával feldobott, nem érdekli a revans, nem akar visszalőni, viszont mint magától értetődőt adja elő, hogy a Jobbik meg fogja verni g.orrbánékat.

Simicska keze nyomát sejtem a háttérben, valszeg ő csorgatja az egyre durvábban a fideszt terhelő információkat.
Ahogy elnézem, most nagyjából a piros 40-100-nál jár. Remélem egy hét,-10 nap múlva teriti majd a piros 20-100 ulti-redurchmarschot a nemmzetth kotonszökevénye elé, aki jobban jár ha nem kontráz.

1970 írta...

"Csak egy dolog: a diktatúra nem feltétlen rossz a többségnek."

Kedves talalom!

Persze, csak akkor mi a búbánattól is diktatúra az? (Esetleg proletárdiktatúra?!)

1970 írta...

"Sajnálom, de fenntartom az álláspontomat a Kádár-korszakkal kapcsolatban... Hasonló visszaélések, túlkapások voltak, mint manapság."

Kedves Ketteske!

Ne haragudj, de azt kell mondjam, nem érted, mi folyik jelenleg az országban. "Túlkapásnak" nevezni azt, ami jelenleg hazánkban történik igen súlyos aránytévesztés.

1970 írta...

"Az viszont örömmel hallom, -ritkán hallani sajnos,- hogy a Kádár rendszer jobb volt."

Kedves "tőkés" Zsuzsanna!

Persze, hogy ritkán hallani, hiszen a rendszerváltás elitje (beleértve vaskosan az említett fiúkat!) igen rosszul jönnének ki bármiféle összehasonlításból. Így aztán inkább hallgatnak, mint a sír...

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Meggyőztél! Minden csodálatos volt... Az emberek elégedettek, boldogok, vidámak voltak. Imádták egymást, folyamatosan kikapcsolódtak, dalolva jártak dolgozni. A politikai vezetők intelligensek és családcentrikusok voltak. A tehetséges, okos embereknek nagy becsülete volt, könnyen érvényesültek. A Párt senkit sem tett jómódúvá. Áh, nem voltak különbségek!

:-))

Szeretettel (nem csak) Neked...

https://www.youtube.com/watch?v=DGl6RJ1uGGI

Üdvözlettel: "Ketteske"

Ui.: Kicsit fura világ volt az...

talalom írta...

Kedves Mindenki!
A Kádár-rendszer pontosan ugyanúgy működött, mint a mai, mint az összes kontroll nélküli szisztéma.(Az nem kontroll, hogy "megmondalak a Kádárnak".) A maiak sem "lopnak" a szó klasszikus értelmében. Nagyon lerövidítve: civilizált társadalmakban a jövedelmed két forrásból áll: a fizetésből, amit megkapsz, és azokból a társadalmi juttatásokból, amikhez hozzáférsz: egészségügy, oktatás mellett ilyen pl. az infrastruktúra. Minél központosítottabb a rendszer (centrális erőtér), az állami újraelosztásból származó másodlagos jövedelem annál jelentősebben befolyásolja az egyéni boldogulásodat, amiben egyre kisebb a szerepe a munkádnak, eszednek, teljesítményednek. Ezért pang el idővel minden diktatúra innovációs képessége, sőt ez magyarázza az állandó hiányokat is.
A Kádár-rendszerben pl. ilyen másodlagos jövedelem volt a tanácsi lakás, amit a köz pénzéből építettek - jórészt abból is tartottak fenn, hiszen a lakbér nem fedezte a fenntartást. Akinek sikerült tanácsi lakáshoz jutnia, meg volt alapozva az élete (és rá is tehetett egy púpozott lapáttal a perverz lakásprivatizáció nyomán.) Ugye nem állítjátok, hogy "igazságos" volt a lakáselosztás rendszere? A rendeletben persze igen, csakhogy pl. a gyárban már az x osztály formás fenekű titkárnője is kapott "tanácsit", miközben 2-3 gyerekes család szűkösködött szoba-konyhában. (Nem is beszélve a vidéki milliókról, ahol eleve nem is volt ilyesmi.) Persze, volt kifizethető kölcsön (35 évre!), ami viszont azonnal (1991-re) rádőlt az adósra, amint a piaci viszonyok bekopogtak az ajtón. Ezeket lehet ideig-óráig "kerítéssel" távol tartani.
Mellesleg: már a hetvenes-nyolcvanas években nőtt az egyenlőtlenség, ami óriási vitákat váltott ki. Főként, amikor a pártnomenklatúra mellett jóval nagyobb vagyonokkal jelent meg a maszek. A "lángossütőnek" nem a munkája, az ötlete volt a legértékesebb tőkéje: hanem az ENGEDÉLYE. Ma Mészarosnak és társainak nem a munkája, tudása a tőkéje, hanem a KAPCSOLATAI. Csak jóval gazdagabb lett az ország, így már nem a "lángossütő" afrikai szafarija, meg öthónapos téli üdülése, meg a nomenklatúrának kedvezményesen kiosztott balatoni, meg budai telek a tét, hanem a magánrepülő, meg a jacht.
Minden politikai hatalom célja az közösségi újraelosztás uralása. Ahhoz kell a demokratikus kontroll, hogy ennek során érvényesüljön a szolidaritás elve: tőlem moshatja a fogát arany WC-kefével Rezsiszilárd, ha a kétgyerekes tanár-ápoló házaspár nem veszti el a feje fölül a tetőt, mert egyszerre kellett két pár cipőt venni a gyerekeinek, és nem futotta a gázszámlára. És pöffeszkedhet a Velencei tavon a csodálatos gázszerelő az Enterprise anyahajóval, ha faluvégi cigánygyereknek nem a közmunka a perspektívája - mert pl. megtanítják olvasni, meg számolni.
Elnézést a terjedelemért.

NewTiborc írta...

Húúúú PuPu! Gratulálok!!
Tök igazad van, időnként helyre kell tenni ezeket a későn született "tudósokat", akik jobban tudnak mindent, mint aki benne élt a korban. Ehhez még hozzá tartozik a falu fejlődése. Tessék már meg nézni honnan indult a magyar falu a hatvanas években és hova érkezett a rendszerváltás idejére,disznópásztorostól, párttitkárostól együttesen. Azóta is eltelt harminc év, tessék körülnézni, fejlődési index előjele -.
'89-ben azért mozgolódtunk, mert jobbat szerettünk volna, de úgy látom nem nagyon jött össze.

Valaki, aki írta...

Kedves góbé!

Gyertek el egy iskolába, Mirkóczkistul, és mondjátok el a barnább bőrű gyerekeknek, hogy ma este már nem mehetnek haza anyához, mert a "magyar haza" azt kívánja, hogy jobb emberré nevelődjenek, s ehhez a családjuk nem megfelelő.

Mondjátok el nekik, hogy a bőrük színe árulkodó, és sosem fognak kimászni az előítéletekből, ha nem nevelitek őket külön, s lehetőleg még a gyerekeiket is, mert mint tudjuk a bűnözésnek van külön ága, nyilván a nagyon "kultúrált" Mirkóczki úr szerint is.

Láttál már iskolában lesütött szemű cigánygyereket, amikor szóba kerül a származása? Én már láttam.
Az ilyen nagyon "intelligens személyiségek", mint a te Mirkóczkid, sokat segítettek eddig azon, hogy ez a gyerek ne érezze azt, hogy alacsonyabbrendű. Vagy mégse?

"Mirkóczki kifejtette: csak a Jobbik tud komplex, kidolgozott alternatívát nyújtani a problémák megoldására. Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy egy eseti vizsgálóbizottságot kellene felállítani a cigány-magyar együttélés kérdéskörének megvitatásához. Ugyanakkor mihamarabbi rendészeti lépéseket is sürget a párt, például a csendőrség bevezetését és önfenntartó börtönök kialakítását. Mivel az oktatás is fontos sarokpont a kérdéskörben, bentlakásos iskolákat kell létrehozni a rossz szociális helyzetben élő gyerekek számára - mutatta be a Jobbik elképzelését Mirkóczki Ádám."

Vajon, ha nem szegénységi kérdés, akkor mi lesz a rossz szociális helyzet megfelelője a Jobbiknál?

No, szóljatok, hogy elmehessek megnézni, mit szólnak majd a gyerekek. Bár, inkább ne ...

Névtelen írta...

Kedves 1970!

Miből gondolod, hogy nem értek semmit a mostani társadalmi folyamatokból?!

Annyira demokratikus világban élünk, ahol már lassacskán a saját érzelmeink elől kell elmenekülünk, nem merjük felvállalni, mert attól félünk, hogy ha kimutatjuk, végzetes következményekkel jár(na)... Inkább bezárkózunk, lebetegítjük saját magunkat és álomvilágot építünk fel, amelyben szinte észre sem vesszük, hogy elmagányosodunk és (el)deformálód(hat)nak a vágyaink, a késztetéseink... Különféle álarcok mögé rejtőz(het)ünk el.
Megkockáztatom azt is, hogy a(z emberi) kapcsolatokból szép lassacskán kihalóban van a tényleges intimitás. Sokszor meg szeretnénk felelni valamilyen - leginkább a fejünkben létező - elvárásnak, és boldogtalanná válunk.

Magyarázhatjuk mindezt akár a politikával is...

Üdvözlettel: "Ketteske"

mavtelep írta...

talalom
Nem tudok egyetérteni. Ne használjon arany kefét Rezsiszilárd és ne pöffeszkedjen luxus vitorlással Mészáros, mert nem tettek le TÖBBET A KÖZ asztalára, mint a tanár-ápolónő házaspár.
Ha Mészáros alapít egy vállalatot, ami kenyeret ad százaknak/ezreknek, akkor megérdemli a reggeli kifli helyett a kalácsot, de erről szó nincs, - annyit tettek, hogy a közpénz rövid idő alatt "elvesztette " közpénz jellegét és magánszámlákra vándorolt.
Szervusztok, jó napot !

mavtelep írta...

Mostan én már el vagyok hajtva ?
Már a 2. hsz-m szállt el....

talalom írta...

1970 10:28.
"Persze, csak akkor mi a búbánattól is diktatúra az?" (A moderálás miatt csak most látom a kérdésedet.
A legfontosabb jellemző: az állam -társadalom, gazdaság stb. - életét befolyásoló döntések - DIKTÁTUMOK egyetlen szűk körben születnek, egyeztetés és beszámolási kötelezettség nélkül. (Régen PB, ma VIP-páholy) Torzszülötte a személyi kultusz, amikor ez egyetlen személyhez kapcsolódik, ettől viszont az egész közösség működésképtelenné válik. Jellemző az egypárti uralom (de nem feltétele, ahogy az NDK-ban, meg Lengyelországban is volt több párt.) Viszont feltétele egyetlen nézetrendszer egyeduralma. Vagyis lehet bírálni a Patyolatot, sőt a helyi vezetést is, de nem lehet vita tárgya a "szocializmus elsőbbsége, mai változatban: a "keresztény, nemzeti értékrend". (Vannak még hibák elv-ner-társak, és helye van az építő kritikának, de a rosszindulatú, aljas ellenzékiségnek nincs helye - lásd boldogságuk minapi kinyilatkoztatását.)
A Kádár-rendszer fokozatosan demokratizálódott: a pártban a döntési mechanizmus, a párton kívüliek számára adott tájékoztatás (olyan, amilyen, de legalább kérdezni lehetett), a vezetők választásának módja. Nagyon érdekes volt pl. az MSZMP XII. kongresszusa. 1985-ben a helyi szervezetekben sok olyan küldöttet választottak, akiket nem a "felsővezetés" jelölt. Ugyanez a parlamenti választásokon, ahová az MSZMP tette kötelezővé a kettős jelölést.
Most ennek az útnak a fordítottját járjuk, és nekünk, akik átéltük azt a kort, ez nem tetszik.
A többség uralma is diktatúra (bolsevik diktatúra). A többség demokráciában nem arra kap felhatalmazást, hogy mindenkit letaposva keresztülvigye akaratát, hanem arra, hogy a világnézete szerint irányíthassa az állam életét, egyensúlyozva az EGÉSZ társadalom részérdekei között. Ebben volt nagy Kádár János (mert az egypárt tulképpen sok párt volt.)
New Tiborcz! Például a hetvenes évekbeli vidékfejlesztés, amelynek során rengeteg munkahelyet teremtettek - főként nagyvállalatok egységeiként. Iszonyú pénzek mentek el erre - az akkori államadósság nagy része itt keletkezett. De az istennek se akart ebből eladható, versenyképes áru keletkezni.
Tudom, sokan gondolják, hogy a diktatúra az, amikor lőnek az utcán, és stadionokba gyűjtik az ellenkezőket. Ez a terror, - a diktatúra végső eszköze (Nem véletlen Grósz 1988-as és Boldogságuk idei beszéde közötti hasonlóság.) A fekete autók egyébként már megjelentek, elég sokaknál: Czeglédy, Tátrai, Császi, meg egy fiú (nevére nem emlékszem), aki összefestékezett valami "közvagyont". Most a terror végső legalizálásának eszköze lenne az SS-törvény (StopSoros), olvassátok el a javaslatot! Ja, és ne szavazzatok Jobbik-jelöltre: fidesz 2.0. Azonnal beáll a fidesz mögé, bár elé szeretne állni.

1970 írta...

"Mellesleg: már a hetvenes-nyolcvanas években nőtt az egyenlőtlenség, ami óriási vitákat váltott ki."

Kedves talalom!

Az oktatásügyben az 1970-es évek elején így volt, miután eltörölték a '60-as évek elején a munkásszármazás szerinti kategorizálást a felsőoktatási felvételinél. Gazsóék, Fergéék erre pontosan rámutattak. CSAKHOGY! A politika ezekre érzékenyen reagált (lásd MSzMP KB 1972.évi oktatáspolitikai párthatározata: "Az állami oktatás helyzete és fejlesztésének feladatai"), aminek mentén megindult egy csomó változtatás (pl.: FEB, ami nekem is nagyon sokat segített a felvételinél, mivel félig munkásszármazású vagyok, reformok sora a közoktatásban, '78-as új tanterv, amihez képest pont 2011-2012-ben léptek vissza nagyon súlyosan, stb.). Vagyis: ahogy írod "ami óriási vitákat váltott ki". És ma??? Ugyanez a politika, sajnos szinte mindegy, hogy kisgömböc klánja, vagy ellenzék (tisztelet a kivételnek) lesz.rja az egészet. Ez az egyik óriási különbség a Kádár rendszer és a között, ami itt a rendszerváltás óta volt, vagy ami még súlyosabb értelemben ma van. Sajnálom, ha ezt nem érzékeled, de ez hatalmas különbség.
Egyszer hallottam valamelyik rádióban azt, hogy "akkor odafigyeltek az emberek boldogulására, szemben a mával". Ez látszik is a magyar társadalom akkori és mai állapota között. Ma egy szétesett, szétvert, tönkretett társadalomban élünk, amiben az embereket nem érdekli a másik. Akkor ez nem így volt, mert az emberek nem is ezt látták a hatalom képviselőinek java részétől.

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Mielőtt még egy hosszabb utazásra indulnék, szeretnék elköszönni Tőletek.

Korábban néhányszor elbúcsúztam, különösen PuPu hatására többször visszatértem, ám most egy végleges döntést kellett meghoznom.

Köszönöm a megszólításokat, az eszmecseréket, a visszajelzéseket (a kritikákat is!).

Megsúgom Nektek, hogy én is sajnos sok mindent megtapasztaltam már az életem során. Sohasem éltem nagyvilági életet, és mégis (be)vonzottam a társaságot. És a körülmények ellenére, mindig igyekeztem nyitott szemmel járni. Elmondhatom, hogy számos ismeretre szert tettem...

Témáinkhoz csatlakozva néhány (záró) gondolat:

Képzeljétek el, hogy egyszer egy cigányok által is lakott aprócska településen az egyik családtagomat felkérték, hogy legyen polgármester... Én például ha nem lettem volna lusta és mihaszna, akkor taníthattam volna a nyelvet is. Az egyik nagytudású cigány ismerősöm, mindenképpen azt akarta, hogy sajátítsak el dolgokat, de én akkoriban másfelé jártam.
Sőt, sok-sok évvel jelentkeztem a Mazsihisz Holokauszt Túlélő Programjába, de némely okok miatt mnegbeszéltem az akkori programvezetővel, aki engem akart, hogy mégse vegyenek fel... (Egyszer talán erről is mesélek...)

Kérlek, engedjétek meg, hogy a Máté evangéliumából származó gondolatokkal zárjam le a soraimat! Szerintem teljesen mindegy, hogy ki miben hisz, ezek megfontolandó bölcsességek, és (meg)köszönöm Mindenkinek, aki (el)olvassa. A sort egyébként lehetne bővíteni...

"Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is."
(5:38-42)

"Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől... a holnap felől! Elég minden napnak a maga baja"
(6:25, 34)

"Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük!"
(7:12)

Javaslom egyébként, hogy ezen a blogoldalon ne csak közéleti kérdésekről váltsatok néhány szót, hanem a mindennapi élet egyéb dolgairól is értekezzetek. Szerintem mindenképpen hasznos lenne. Jobban a látókörötök kibővülne, és jobban átlátnátok és megértenétek bizonyos összefüggéseket.

A legjobbakat kívánok Mindnyájatoknak!

Üdvözlettel: "Ketteske"

Ui.: Kérlek Benneteket, hogy nekem már ne írjatok, nem áll módom reagálni semmire, és csak kellemetlen érzés(eke)t keltenék mindazon személyeknek - a válaszadás elmaradásával -, akik valamiért fontosnak gondolták, érezték, hogy megszólítsanak.
Köszönöm az együttműködéseteket és a megértéseteket.

mavtelep írta...

MC ! MC Felületes voltam, idő kellett az új rend megértéséhez...!

PuPu írta...

Kedves mavtelep, ez egy olyan hely, ahol csak egyetlen emberszabásút moderálok ki innen - közkívánatra, de kérem türelmeteket, ez egy egyszemélyes szerkesztőség, és ha este vacsit akarok, néha el kell mennem vásárolni...
Ugye megérted?

:O)))

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Hát, még mindig nem Érted?! Egyáltalán nem haragszom Rád,és azt is tudom(!), hogy miért csinálod ezt...

Hát, nem Érted és nem Érzed?! Teljes egészében elfogadtalak...

Nyugodtan utálj, gyűlölj, alázz, vitatkozz! Megengedem Neked.

Ha visszatekerhetném az időt és változtathatnék dolgokan, akkor viszont sohasem engedném, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek Veled. Nem tudom megtenni, így sajnos a jelenben kell élni.

Szeretettel: "Ketteske"

góbé írta...


Üdv Valaki Aki…

Ejnye no, csak nem leszek én is náci, mert egy jobbikost dicsértem ?

Tehát ! Már az első mondatodban durván is és ostobán is mellényúltál. Először is, iskolából nem visz el senki, senkit. Főleg nem azért, mert „…barnább bőrű gyerek…”.
Hol olvastál, kitől hallottál te ilyet ?!?
Másrészt okos emberek megállapitották hogy a személyiség, az alaptulajdonságok 4 éves korra kialakulnak, később igen csekély a változás esélye, lehetősége..

Azt nem tudomásul venni un. „cigánykérdés” volt, van és lesz, súlyos felelőtlenség.
„…náluk van négerkérdés. Majd megoldjuk ! Mi ! Nálunk van cigánykérdés. Majd megoldják ! Ők !...” modta anno Hofi…

A megoldáshoz legközelebb Kádárék jártak, de a teljes integráció elérése nekik sem sikerült. Ami pedig azóta folyik velük szemben, az az egyre egy fokozódó gyalázat !

Az un. benntlakásos iskolát-kollégiumot sem a jobbik találta ki! Ennek lehetősége felmerült már akkor, amikor a jobbik nem is létezett, Vona, meg Mirkóczki is még a lepkét csattogtatta valamelyik oviban.

Az efféle intézményeknek jegyzem hagyománya is volt, csak akkor a felső-középosztály csemetéi nevelkedtek ilyenekben.
Én inkább téged vinnélek el olyan pérókba, mert sajnos van nem kevés, ahol te rimánkodnál, ugyan vegyék már komolyan a kiskorú veszélyeztetését -

208. § (1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő….

… mert ezek a gyermekek nem ezt a sorsot érdemlik. ES NEM A SZEGÉNYSÉG MIATT!

Ha a valóban súlyosan veszélyeztetett gyermek egy bentlakásos intézményben a rendszerességet, a rendet szokja, nem fog visszavágyni a péróba ahová hétvégenként hazalátogat, és nem fogja újratermelni azt az életformát, amelyből kimenekitették. Esélyt kap !

trauma centrum írta...

A Kádár korszakról csak úgy érdemes beszélni, ha annak előzmény-rendszere és utózmány-rendszere is értelmezésre kerülne. Addig, ameddig nincs az elmúlt évszázadunkról például egy hiteles általános iskolai és középiskolai történelem tankönyv addig csak különféle generációk "ki hogy élte meg" alapú tájékoztatásban részesül minden honpolgár. Ennek meg a szűnni nem tudó mutogatás a következménye.

A Bloggazda nem írt arról, hogy miből építkezett a Kádár rendszer? Mi volt a célja? Mit okozott?

Bevallom, engem az elmúlt százhúsz év kultura/brutalitásgörbéje is éldekelne!
Szerintem ez is közkívánat lenne, a türelem meg már hozzárendelődött éppen százhúsz éve...

Névtelen írta...

Kedves PuPu!


Most, hogy ki vagyok tiltva, nem tudom, hogy az előbbi üzenetem átment-e, de kérlek, engedd meg, hogy valamivel kiegészítsem...

Tudod, nem a pozíciód érdekelt, vagy a pénzed... Nagyon örülök a sikereidnek és támogatlak is, de nálam ezek kevésbé súlyponti kérdések... Javaslom, hogy mélyebben Te se foglalkozz ilyesmivel, mert csak még jobban tönkretesz!

Engem az érdekel főleg, hogy működik-e a "kémia"...

Értsd meg végre azt is, hogy tényleg azért írtam mindenféléről, hogy megismerj.

Én sajnos valójában (is) egy fura nőszemély vagyok. Különös képességeim vannak...

És szerintem idővel hiányozni fogok Neked.


Egyébként pedig Koncz Zsuzsa nem a kedvencem, hanem ez egy szép szám. Amikor önsanyargató életet szeretnék élni, akkor ilyeneket (is) hallgatok...

Szeretettel: "Ketteske"

Ui.: Muszáj kicsit pihennem, mert időközben - újfent - beteg lettem...
...és akkor is egy nagyon klassz férfi vagy...

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Köszönöm. Visszaállt a régi rend... :-))

Bocsánat Mindenkitől néhány bejegyzésért, csak a közéletbe is időközönként befurakodnak a magánélet örömei...

Szeretettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Olvastam az érveléseiteket a demokrácia kapcsán, és mivel mostanság a médiában sokat emlegetik Sir Winston Churchillt, így kérlek, engedjétek meg, hogy az Ő egy idézetét megosszam Veletek!

Egyébként érdekes gondolat...

"A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval."

Számomra az alábbi igencsak tetszetős:

'A demokrácia, a szabadság és az emberi jogok valódi értelmet nyertek az emberiség számára, ezért egyetlen nemzetnek sem hagyhatjuk, hogy kiforgassák, és a diktatúra, az elnyomás szinonimáivá tegyék."
(Eleanor Roosevelt)

Drága PuPuKám!

Nagyon sok szeretettel várom (én is) a következő, előre várhatóan szintén fantasztikus írásodat!

Üdvözlezzel: "Ketteske"


Névtelen írta...

jézuskrisztus
valamikor régebben írtam néhány hsz-t
úgy látom a lényeg kezd elsikkadni.
Juháyz Péter tegnapi szereplése az M1-en szerinten lényeges, ezért kérek mindenkit nézze meg, s ossza meg ahol csak tudja.
két lehetőséget adok, ahol meg lehet találni
https://444.hu/2018/03/23/juhasz-peter-bement-a-koztevebe-es-nyolc-percen-keresztul-beszelt-azokrol-a-fideszes-ugyekrol-amelyeket-a-hiradoban-nem-latott
és
https://varosikurir.hu/juhasz-peter-mtv1-sok-null/

Attila írta...

Üdv!

Mindennek van előnye, és hátránya. Úgy foglalnám össze tömören a Kádár korszakot a maival, hogy Kádár alatt nem volt ildomos sokat pofázni, de tele volt a hasad, volt jövőkép. A maiban pofázhatsz ugyan (egyre kevesebbet), de egyre többnek korog a gyomra, jövőkép aztán nem sok van.
Természetesen kissé sommás megállapítás, de van benne igazság.

Attila

Valaki, aki írta...

Kedves góbé!

Náci? Nem írtam ilyet, nem bántanálak meg - csak szerintem fontos lenne egy pillanatnyi érzés mellé csatolni a gyakorlatot, s ennek tudatában végiggondolni, hogy a Jobbik mégis elfogadható e. Egyre többször látom, hogy sikerül még értelmes embereket is megetetni.

A jobbikosok nem ősemberek, senki nem állította, hogy nem tudnak viselkedni, csak amit megoldásnak gondolnak és ahogy, az a gond. S szerintem van ott még agyrém, csak pontosan tudják, hogy nem szalonképes. Nem hülyék, nagyon is számítók. Az érzelmeket igyekeznek megszólítani (Orbán egy az egyben nyúlja le a politikájukat), s így maguk mellé állítani az embereket. Ezért kell nagyon óvatosnak lenni velük.

Elvisznek-e iskolából gyereket - tanúja voltam. Gizinek hívták. Kapaszkodott a padba, az ajtófélfába, kiabált, segítséget hívott, visszaszaladt az osztályba, újra kiráncigálták, s végül, miután senki nem tudott segíteni - GYIVI-döntés volt - elvitték. Majd nem telt bele két év, és akkora hassal jelent meg, mint egy súlyos alkoholfüggő. Csak neki egy új élet volt a pocakjában. 15 éves volt akkor.
Jött meglátogatni azt az intézményt, ahol még gyerek maradhatott - amíg el nem vitték valahová, ahol nem volt senkije. Ahonnan persze megszökött. Pillanatok alatt megtanulta, hogyan dacoljon a világgal, hogyan ne érdekelje, mit gondol a másik, hogyan helyezze törvényen kívül magát, hiszen ő sem számít senkinek, akkor?

A bentlakásos intézmények - vannak, sok állami gondozott intézetként, értelmi és érzékszervi fogyatékossággal élőknek (iskoláskorúaknak, ill. felnőttkorúaknak), akik az ország több pontjáról kerülnek ilyen iskolákba, lévén nem tudnak minden nap hazamenni a távolság miatt, vagy otthon nem gondozhatók.
Kényszer, nem megoldás.
A kicsik bekerülve - gyerekfüggő - de egy-két hétig sírnak. Nem értik, miért kerültek oda. Aztán megszokják, mert mindenhez hozzá lehet szokni. Még a koncentrációs táborokhoz is lehetett alkalmazkodni - az ember nagy túlélő.
S pl. nyolc év alatt nem lesznek otthon gyökereik, még a családjukban is "fura", ha minden nap otthon vannak, mert a testvérek sem "úgy" nőttek fel. Nincs kialakult baráti körük.

Comenius okos ember volt (Ad nekem a gyerek első négy évét, és én embert faragok belőle.), de ő sem gondolta azt, hogy aztán nincs tovább.

Cigánykérdés. Kérdések: szeretem őket? Voltak konfliktusaink? Örülnék-e, ha a szomszédomban laknának? Nem, igen, nem. De ezen a Jobbik megoldása nem segít, mert nem megoldás. Oktatás, munka, megbecsülés - ez lehetne a megoldás.

Egy ország életét 30-50 évre előre kell tervezni. Én hiszek a változásban, bőrszíntől függetlenül. Hiszem, hogy segíteni kell azokat, akik gyereket nevelnek. Ha kell és elég, akkor pénzzel. Ha ez nem elég, akkor munkával, lehetőségekkel, amivel élni tud, nem elzárással, elkülönítéssel. Az ellenérzést kelt, elhidegülést szül. Rossz út, hosszú távon újabb bajok okozója.
videók:
8:50 https://bagazs.org/felnottoktatas/
6:42 https://www.youtube.com/watch?v=Gz9zPsI04SE

Névtelen írta...

Kedves Valaki, aki...!

Az egyik kommentemben írtam, hogy egyszer módonban állt volna bekerülni egy túlélőket segítő programba. Nos, bármennyire is alkalmasnak találtattam a feladatra, mégsem kerültem be. A programvezetőben hatalmas dilemmát okozott a személyem. Megkönnyítettem a helyzetét, amikor én kértem, hogy inkább a másik - szintén alkalmas - jelentkezőt vegye fel. Nos, ez azért történt így, mert én nem vagyok zsidó... Úgy jöttem el akkor a szervezettől, hogy ahányan ott dolgoztak, mindenki be szerette volna nekem mutatni az intézményt. Süteménnyel, üdítővel vendélgeltek meg. Én úgy zártam le, hogy meg kellett nyugtatnom a programvezetőt, hogy minden oké és békével jövök tőlük.

Sokat tartózkodtam cigány közegben. A szakmámban az egyik legkedvesebb kollégám cigány volt, aki rendkívül sok ismeretet adott át nekem.
Képzeljétek el, hogy egyszer egy vidéki város gyermekvédelmi intézményébe vitt többed magával adományt, midőn is útközben engem is felhívott. Arról számolt be, hogy átmentek a kocsival egy olyan településen, ahol még ő is félt kiszállni az autóból...
Általa (is) - hááát! - elég érdekes helyeken jár(hat)tam és szerez(het)tem tapasztalato(ka)t... Örök hálával tartozom neki (is) mindezért.

Égyébként bár nem vagyok Jobbik-szimpatizáns, azt gondoltam a legutóbbi választást követően, hogy jobban kiforrják magukat...

Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

Kedves "névtelen"! (10:28)

Köszönöm az Általad belinkelt videókat. Megnéztem.

Szerintem már haladás, hogy az ellenzéki politikusok közül valaki szerepelt az M1 egyik műsorában. Ennek kellene normálisnak lenni, még "köztévében" is.

Én több csatornát nézek, és a híradást is sok helyen megtekintem, ami azért is jó, mert szélesebb látókörhöz jutok. A véleményem szerint az M1 műsora elég sablonos, mondhatni "uncsi". Ráadásul azt tapasztaltam, hogy nem mindig kerülnek frissítésre a hírek.

Mindenkinek:

"- Miért nem szeretik a politikusok a Trabantot?
- ???
- Mert kormányváltós..."

Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Egy kis vidámság...

Most olvastam, és remélem, hogy tetszeni fog majd Mindnyájatoknak az alábbi humoros iromány!


"Romhányi József: Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba

"Születtem Dolhán, egy kutyán, tizenkettőben, Gezarol után.
Atyám paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám egy cipész vérét kicsikarva átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentősen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó, mint jó suba betakart,
de többet akart ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült, s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam, ám az új tan,
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam magam s kiugrottam.
De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estet sem, megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott. Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
– Ez a kis út nagy dráma a kántorné életében.
Én megértem!Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
szavamra, valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem. Az elnökre.
Felnyögve kaparászott utánam, s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított fővárosba szállított.
Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
Így kaptam szerepet az egyik színpadon.
De nem szerepeltem soha a színlapon,
mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
“Sohase engedd kinyomni magad!”
Színésznőm illatos szoknyáján hintázva jártam a színházba.
Az öltöző pad alatt én is mindig jól kicsíptem magamat.
Ám az én művésznőm felelőtlen fruska,
ráerőszakolt egy színikritikusra.
Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át Önhöz néhány napra,
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
…S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha."


Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Szerintem (is) tényleg gáz... Huuhhh...

"A szívünkben hála ragyog, a szívünkben szeretet, felépült az új óvodánk, örüljetek, gyerekek. Hatalmas, szép ablakokon a nap fénye beragyog, körülnézünk, és minden fala átölel és mosolyog."

...szavalták a kisgyermekek RétvárI Bencének Piliscsabán az új óvoda átadásán...

Annyira meglepődtem, hiszen én eddig azt hittem, hogy Rákosi Mátyás 1971-ben elhunyt... Vagy összekeverem valakivel?! Vagy feltámadt?!

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves Attila!

Meghatározásodat egy kissé árnyalnám, ugyanis nem mindegy, hogy milyen a fejlődés, a változás iránya (a dolgokat mindig "mozgásukban" érdemes szemlélni). A Kádár rendszer bő 3 évtizede alatt eljutott a "korgó gyomortól" "a tele bendőig", míg a "pofázás" tilalmától addig, hogy lassan mindenről (néhány komolyabb kivételtől eltekintve) lehetett beszélni. A rendszerváltás szűk 3 évtizede alatt ennek pont a fordítottja zajlott le. Mondhatnánk a Kádár rendszer a szerves fejlődés, míg a rendszerváltás utáni időszak a "szervetlen visszafejlődés" időszaka:). Ma már lassan ott tartunk, hogy korog a gyomor és pofa be:(
Ja, és nem mellékesen a kisgömböc és klánja gyakorlatilag az ország valamennyi erőforrását vagy tönkreteszi, leépíti, vagy ellopja (bocsánat: magántulajdonná transzformálja). Ilyesmivel a Kádár korszak a legnagyobb rosszindulattal sem vádolható. (Egy jobboldali - nem klántag! - politikus szájából hallottam: Kádár sohasem transzformálta politikai hatalmát gazdaságivá, mint a kisgömböc.)