2018. március 16., péntek

LESZ KAPSZ

Budapest csendes, újra csendes, igaz, idáig se mi hangoskodtunk, hanem a Békamenet marconázott.
Talán két üdítő momentum volt erre válaszként, az egyik a kétfarkúak békemenete, a másik meg a színpad, melyről lelkesítő indulóval biztatták a menetelő honfiakat és honleányokat, kik közül a fiatalabbja vigyorgott, míg az idősebbjéből néhányan vadul anyáztak, rázták az öklüket.

Érdekes, egyikük se figyelte feszülten a szöveget, látszott rajtuk, hogy kívülről fújják, úgy menetelnek acélos tekintettel a bizonytalan jövő felé.
Ezzel együtt sokan voltak, ennyi vakegeret egy falkában ritkán látni, talán a lemmingek vonulása a szakadék felé lehet hasonló.
Talán a vaksiság az oka, hogy nem zavarja őket sem egy Tiborc, sem egy Kósa - a sötétség a sötétben nem látszik, ugye, Kósa meg lehet, hogy kapott volna édesanyja bankszámlájára nyolcszáz milliót, de az nem igaz.
Egy olyan társaságban, melyben a hit a meghatározó, egy ilyen esetnek semmi jelentősége nincs, amiben nem akarok hinni, az nincs.


Vezérünk viszont kitett magáért, megígérte, hogy ennek az ellenzéki impertinenciának meg lészen a választások után a böjtje, merthogy az elpofátlanodott ellenzék szájalni mert, némelyik még azt is megkérdőjelezte, hogy ő a legalkalmasabb az ország irányítására.

Ezeken persze a választások után elégtételt fogunk venni, mondá, amiben ne is kételékedjen senki, hiszen népe ezt várja el tőle, ez kell nekik a békességhez.
Van egy választói réteg, amelyik számára a választást nem pártok között kellene kiírni, hanem a diktatúra és a demokrácia között, merthogy pártokat csak demokráciában érdemes üzemeltetni, egyébként csak útjában vannak a diktátoroknak.
Mi egyébként ezen a területen is lengyel barátaink példáját tekintjük irányadónak, kiknél az ottani átkosban köztudomásúlag többpárt-rendszer volt, és természetesen mindegyik párt elfogadta a meghatározó erő iránymutatását.
Errefelé haladunk mi is, habár még mindig akadnak átmeneti állapotban levő tömörülések, az átmenetet egy párt és az egypárt között kell elképzelni.



A demokratikus oldal ismét nagyot alkotott, sikerült az ünnepet unalomba fullasztani, sok beszéddel, sok üresjárattal, de hát ez már megszokott errefelé.
Persze lehet mondani, hogy már megint fanyalgok, ami tulajdonképpen igaz is, de azért arra felhívnám a figyelmet, ha egy színház húszadik produkciója után is fanyalog a közönség és a kritikusok, akkor általában elhajtják a rendezőt, és nem azért, mert belecsípett a szubrett seggébe, megalázva őt női méltóságában.
Talán valaki elővehetné a 2006-os, Andrássy úti szocialista választási naggyűlésről készített videókat, akkor láthatná, hogy milyennek kellene lennie egy politikai rendezvénynek.

Igaz, itt ünnepelni kellett volna, de hát ez már régen a múlté, ez a szép tavaszi ünnep utoljára az én gyermekkoromban volt ünnep, amikor kokárdát viselt kicsi és nagy, és elandalodva néztük a televízióban a gyönyörű hazafias filmeket.
Ezeket a ma nézője tán meg sem értene, törné  a fejét, hogy Petőfi keresztneve Sárika, Sándor vagy Sámli volt, és várná, malyik huszár lova szarik aranytallért, melyik meg csak lócitromot - majd elmondaná, hogy erre én is tudtam volna felelni Anyukám, csak nem ugrott be!


Na mindegy, ezen is túl vagyunk, a demokratikus oldalon vigasztalják egymást a pártvezérek, hogy az utolsó percben is meg lehet egyezni, Gyurcsány egyoldalú lépésként helyzetbe hozza  Fodor Szél Bernadettet, aki erre hajlandó elmenni a Gyurcsány által meghirdetett egyeztetésre  - van, aki semmiből sem tanul.
Pedig csak meg kell nézni, kivel hajlandó összefogni a Jobbik - LMP és Momentum - és máris látszik, melyek azok a pártok, melyek Orbán szekerét tolják.
Remélem, elviszi őket a választás...
Mindenesetre el kell menni választani, aztán majd meglátjuk - már, ha kinyitjuk majd a szemünket, melyet becsuktunk, mikor a szájunkat kitátottuk, várva a sült libát.
Reméljük, erre repül, meg azt is, hogy nem itt nevelkedett, mert akkor elég sovány liba lesz, a kukoricát ugyanis már régen lenyúlta Nagyurunk...
Már csak huszonhármat kell aludnunk, és kiderül, rabok lettünk, vagy szabadok.
Merthogy ez a kérdés - válasszatok!



:O)))

33 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Bölcs gondolatok, amelyeket érdemes megffontolni! Imádom az írásaidat!

"Írás nélkül nem létezik történelem."
(Galántai Zoltán)

Üdvözlettel: "Ketteske"

nemóvatos írta...

Ahogy az MSZP kampányarca kirohant a Jobbik ellen, eszembe jutott: csak lehet valami abban a 444 írásban, ami e párt Fidesz általi fogásáról, megfenyegetéséről szól.
Bár Karácsony valamelyest árnyalta a képet de a Vonáról mondott "rövid és fordított út"-ra vonatkozó megjegyzése sem volt hízelgő.
Csoda hát, hogy Gyurcsány árnyékátlépését Vona a halál f...ába hajtotta el?
Őszintén szólva, kellemes meglepetés lenne számomra, ha vasárnap este mi, a választók lennénk elégedettek és nem csak a DK. irodából távozó politikusok.
Ha tehetném azt tanácsolnám Karácsony Gergelynek, hogy ha tényleg miniszterelnökként akarja szolgálni a hazáját: vasárnap tegye helyre a két másik listavezetőt, a kampányarcát, kérjen elnézést Vonától és számolják közösen újra a választási matekpéldát EVK-stól, pártlistástól, tokkal vonóval. A népszerűsége, így ereje --most még-- megvan hozzá. Vegye végre észre, használja ki!
Figyelmükbe ajánlom: Orbán eddig még minden szabadságkorlátozó előjelzését teljesítette, a tegnap elhangzottal is megteszi, csak az már személyre szóló lesz a kollektív mellett.
De hát vagyok én egy politológuselemzőmegmondóember?
Na ugye.

Valaki, aki írta...

Elakadt a szavam, amikor bejelentette Gy.Ferenc Tóth Zoltán visszalépését. Egy szakembert lecserélni egy zavartkeltőre. Ez történt.
Ugyanakkor ez a közhangulat, ezt sugallja a Klubrádió minden szava (is) - fogjon össze minden párt! Ha nem is tetszik, értem a lépést (mégha meg is van a véleményem a Közös Ország által megkérdezettekről - azok sem normálisak, az fix.)

Újra és újra felhúzom magam, miért könyörögnek egy pár%-os pártnak, ami semmi mást nem csinált az elmúlt választásokon és most is, mint zavart, bizonytalanságot keltett? Együtt szavazott a Fidesszel, tőlük kapott aláírásokat, együtt ücsörögtek Orbán-asztalánál Tusványoson ... és senki nem számít, csak ők (Akár a Jobbik. Akár a Fidesz.).

Végül, sajnos oda lukadtam ki, eléggé el nem ítélhető módon, hogy a mi kis drága népünk lusta gondolkodni. Gondolkodni is lusta. Sosem lépünk előbbre, kvalitások ide-oda, mert mint az anyaföld, olyan lassúak vagyunk.
Mindegy jobbról jön vagy balról, nincsenek önálló gondolatok - azt mantrázzák, amit mondanak nekik.
Aztán irány a konyha, és eszik. Ahhoz értenek.

Karácsony szavainak a végefelé eljöttünk, mert valóban hosszú volt, de legalább még volt. Ki tudja, mit hoz a jövő egy ilyen korlátolt, enyves kezű, bűnöző társaság mellett.
Én már azon is csodálkoznék, ha tiszta választást tudnánk produkálni.

kekec írta...

Pupu, nehéz jósolni "főleg a jövő vonatkozásában"
Vonának meg hálásak lehetünk - keményen alátámasztotta, hogy az egyéniben rájuk adott szavazat a demokratikus oldal szempontjából tényleg elveszett szavazat lenne. Sok lehetséges baloldai taktikai szavazatot vesztett a jobbik ezzel.
Az különösen érdekes, ha nem hajlandó kijelenteni, hogy nem köt koalíciót a netán kisebbségbe kerülő fidesszel. Ami akár felér egy beismerő vallomással.
Egyébként is frász kerülgetett Gyurcsány szövegétől, hogy a legerősebb ellenzéki párt vezeti a koalíciós tárgyalást és adja a ME-t. Ami jelen állás szerint még a jobbik és Vona. Csöbör-vödör.
Egyébként a tegnapi tüntin a legjobb felirat volt: "Húsvét után Karácsony jön".

1970 írta...

"Igaz, itt ünnepelni kellett volna, de hát ez már régen a múlté, ez a szép tavaszi ünnep utoljára az én gyermekkoromban volt ünnep, amikor kokárdát viselt kicsi és nagy, és elandalodva néztük a televízióban a gyönyörű hazafias filmeket.
Ezeket a ma nézője tán meg sem értene, törné a fejét, hogy Petőfi keresztneve Sárika, Sándor vagy Sámli volt, és várná, melyik huszár lova szarik aranytallért, melyik meg csak lócitromot"

Kedves Pupu!

Észrevette valaki, hogy tegnap ünnep volt hazánkban? És mit is ünnepelünk ezen a napon? Ez kiderült a tegnapi nap történéseiből?
Igazad van Pupu, ebből is látszik, hogy - bárki bármit is mond - a Kádár korszak volt a hazafias, nemzeti rendszer, nem ez a sz.rkupac, ami jelenleg van kis hazánkban. Akkor a kokárdát kitűzni büszkeség is volt, egy nemzethez tartozás büszkesége (akkor még erre büszkének lehetett lenni). A kisgömböc a 2002-es választás előtt ezt is kisajátította, azóta én nem viselem. Ezt a nemzetet tudatosan megosztották, a hajdanvolt összetartásnak nyoma sincs:(((

jarisz írta...

Vona meg MINDIG, azt hiszi, hogy egyedul (esetleg Lmp, Momentum )
aplikacioval veri a potrohost....
CAKADOK MEGFELEEEE.😱👺😊
Olgabal eladott valami zavaros koaliciot!!?? igy meg ugy..?
..nekem😼ecceru savazonak kozjogilag erthetelen !
Ha nem lesz teljes osszefogas labbal savazok.(min 80 helyen egy jelolt!!)
ÁSOK INKÁBB. hihi..

CsipkeRózsa írta...

Széll Bernadett és Vona Gábor Gyurcsány kezdeményezésére adott válaszaiból úgy látom, hogy továbbra is rabok maradunk, nem leszünk szabadok.

Valaki, aki írta...

Úgy tűnik, mintha nem lenne választás, pedig van.
Nem az a cél, hogy ki hogyan, hanem Orbánék elzavarása - a hogyanra is lesz válasz, ha sokan jól szavazunk.

4 párt összeállt - listán MSZP-PM, DK (+Szolidaritás) - választhatók, vagy ez, vagy az. Egyéniben a 4 párt által támogatott jelölt.
Ennyi - semmi LMP, semmi MOMENTUM, semmi EGYÜTT (kivéve, ha a 4 párt által támogatott jelölt visszalép, mint most történt).
Ez lenne az egyetlen esély.
Az LMP-sek kaptak egy gesztust, most ők jönnek.
https://444.hu/2018/03/15/az-lmp-sek-azt-erzik-meglincselik-oket-ha-nem-mukodnek-egyutt?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery

góbé írta...

Azért ne fanyalogjunk! Meg volt ez az ünnep sózva-borsozva! Kétfarkuék jamboree-je frenetikus volt, Gyurcsány is kitett magáért. - lehet hogy olvasta a blog 2 hónappal ezelőtti posztját és ennek nyomán hivta meg Vonáékat egy sörre ??? - Bernikét meg azzal birta volna még jobban hasba akasztani, ha meghivja a déká miniszterelnük-jelöltjének.

A sóót viszont kétség kivül a Nemmzeth Kotonszökevénye vitte el !!!

Azt a sok gusztustalan szutykot, durvaságot amit 8 év alatt véghezvittek, elkövettek, nem átalotta a demokratikus ellenzékre rávetiteni, majd félreérthetetlenül és kegyetlenül megfenyegetett mindannyiónkat:

"...Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk se vakok, se balekok. A választások után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai, jogi elégtételt is..."

Förtelmünk nem csupán az ellenzéki pártokat, nem csak a civil szervezeteket, fenyegette meg !!!, hanem mindenkit, aki ellene bárhol megnyilvánul, lájkol vmit a fészbukkon, aláirt egy peticiót, s főleg aki nemcsókolja meg alázatosan fennnséges kacsóit, avagy nem nyaldossa a fennséges segget.
Ezek - tehát mi,- mind a nemzetre rárontó, soros-bérenc hazaárulók, akik ellen, akik megsemmisitésére bármely "hazzaffytól", bármely eszköz nem csak megengedett, de hazaffyass kötelesség is!

2006-ban már fékevesztett dühében - senkinek ne legyen kétsége - ő volt az ki lángba borittatta Budapestet...! Vona megmondta: ők előkészitették a terepet a megbeszéltek szerint, de g.orbán fosott és inkább elmenekült az Astoriáról, "ahelyett hogy élére állt volna a felkelésnek..."

Gyurcsányék is tudhattak erről, hiszen azért hagyták az MTV székházat magára, mert reális volt a veszély, hogy a TV-székház csak egy előkészitő-elterelő manőver, ezért komoly erőket kellett tartalékolni a VALÓDI CÉL, a PARLAMENT védelmére...

Nemrég hosszabbitották meg a terrorveszéllyel kapcsolatos "rendkivüli" állapotot.
Erdogan tevékenysége intő példa kell hogy legyen számunkra!!! Ha G.orbán vesztét érzi, bármikor "bekövetkezhet" egy államellenes provokáció, melynek keretében kivonja a forgalomból a számára veszélyt jelentő személyeket, szervezeteket. HISZEN ERRE TETT IGÉRETET !!

A sereg, rendőrség felső vezetése, az ügyészség a kotonszökevény kezében van, ugyanakkor némileg biztató hogy a végrehejtó állományban nem bizik, ami remélhetőleg kölcsönös.
Ezért kell neki a TEK, a PSZH-kal, a kamionba szerelt vezetési pontokkal, a menekülést biztositó szállitó-gépekkel.

Az sem megnyugtató, hogy láthatóan köteles-kövér-lacza is rendesen készül: országgyülési őrség, mesterlövész-puska, sokkoló, gránát, drónok...vajh' mire???
Legyünk már észnél, eza csávó olcsón nem adja magát, ma már százezerszer több, nagyobb vesztenivalója van, mint 10-12 éve volt. Ha bukná a választást, habozás nélkül polgárháborút provokálna, robbantana ki!
Hiszen rólunk, az ország csaknem háromnegyedéről kinyilvánitotta, hogy idegen érdekeket kiszolgáló, nemzetrontó hazaárulók vagyunk !!! A sleppje meg issza szavait, és a kopasz-kubatov-legényekkel az élen, alig várja hogy megmenthesse vezérét.

Egy ilyen eseményre sem az ellenzék, sem a nerr-kritikus szavazók, de még a rendvédelmi szervek sincsenek felkészülve, sőt, ez utóbbiak nagy valószinüséggel megosztottak, igy tétovák lesznek, ahogy pl. '56-ban.
Ahogy anno Truman, most Trump sem fog fehér lovon Budapestre belovagolni, hogy igazságot tegyen...
Az ellenzék, ha valóban nyerni szeretne nem csupán egymással kellene egyeztetnie, hanem olyan elkötelezett, megbizható honvéd-, rendőr-, nemzetbiztonsági tábornokokkal is, akik képesek hathatósan intézkedni és megakadályozni egy, a fidesz által kiprovokált válság eszkalálódását.

nemóvatos írta...

Te góbé!
Szerintem a Jobbikkal meg Pintér Sanyi bával egy jó (vád)alkut követően össze lehet(-ett volna) hozni valamit, csak nem Gyurcsánynak kell(-ett volna) vinnie a prímet.
Sajnos más rendelkezik "vezénylő tábornoki" qvalitásokkal.
Sanszos a szívás.
Abra gondolom köpködi a markát.

1970 írta...

Kedves góbé!

Alapvetően egyetértek azzal, amit írtál.
Ezzel együtt érdekelne, hogy egyáltalán mit képzel ez a kisgömböc magáról? Amennyiben ez a fenyegetés Simicskának szólt, akkor emelje fel a telefont, és beszélje meg egykori rablópajtásával. Tökösen, férfiasan (amilyen egyébként sohasem volt). Másokat, meg engem hagyjon ki a "buliból".
Amennyiben viszont ez "széles közönségnek" (az ország háromnegyedének, ahogy írod) szólt, akkor viszont még nagyobb a baj, és nagyon-nagyon sokan (az ország döntő többsége) markánsan kikérhetik maguknak azt, hogy egy elborult elméjű pszichopata őrült, a 21. század elején, Európa közepén (az EU-ban!) megfenyegesse őket.
Az eszem megáll, hova jutottunk! Egyáltalán hol élünk? Valamilyen őrült vezette ázsiai despotaállamban? Én életemben először érzem azt, hogy egy politikus még ha közvetve is, de megfenyegetett...

kekec írta...

góbé
Azért fegyvereken kívül vettek a hadügyi költségvetés terhére oceán átrepülésére képes, VIP üléses repülőket is. Amikkel elérhetők olyan országok, amelyekkel nincs kiadatási egyezményünk. És ehhez vedd hozzá Orbán gyáva nyúlként menekküléseit az elmúlt években.
Benne van a pakliban, hogy elhúznak (netán az aranytartalékkal)
Vonáról meg csórtam a Szalonnáról egy jó kis komment-részt:
" Vona szerint:
- egyedül is tudnak nyerni - ez szerintem vágyálom,
- nem állnak össze a múltban kormányzókkal - ezzel saját magát hitelteleníti, ugyanis ha nem tartja a többi demokratikus pártot megújulásképesnek, akkor saját cukisodása is hiteltelen."

Valaki, aki írta...

Hihető-e végre, hogy nem tárgyal a Jobbik? Hogy nem érdekli semmi más, csak maguk?
https://www.youtube.com/watch?v=MipvoKgxcU0

A Jobbik jelenleg továbbosztja az ellenzéket - ők a tiszták, a magyarok, a csúcsok, az igazak, a minden!! Ilyenek!

Hozza azt, amit írtam: mi vagyunk az újak, vesszenek a régiek! Hát hányszor kell még írni, hogy nekünk nem szabad őket partnernek tekinteni.
Számunkra nagyobb katasztrófa, mint bárki. Jó, Orbánék versenyben vannak az első helyért.

Mikor nyílik ki a szeme az embereknek, hogy nincs más, mint a négy párt egysége?
Tetszik vagy sem.
Mi gyengítjük tovább őket az állandó lacafacázással. Miért nem lehet ezt megérteni??

góbé írta...

Nemó !

Jól látod, "Sanyi'bá" a félelmetes sötét ló. Mindent tud és mindent vinni bir, de vajon érdeke-e ??? Tartok tőle, lehetetlen rávenni hogy boritson. Túlontúl mélyen benne van a mocsokban, attól meg értelmesebb hogy Dugovics Tituszt játtszon.

Abra meg kapja be! Ha neki fontosabb volt hőbörögni meg hisztizni, meg másokat alázni, ócsárolni, mint konstruktivan részt venni egy bármilyen vitában, nemigen lehet vele mit kezdeni.
Innen nézve, egy jobb sorsra érdemes balfax, aki, amikor cikkbe kellett vona menni cakkba ment, amikor meg a cakk volt az üdvözitő, akkor meg ci(n)kkelt ! Kár érte, de vessen magára...( rémlik Abra??: A 22.-es csapdája. Ahogy nálad Svejk, úgy nálam Yossarian...)

- Amúgy Abra! Két hónapja hiányoltad, mi több beismerted hogy lexartad az emil-elérhetőségemet. Besegitettem, irtam, de nem figyeltél...,most utolsó nekifutás: r026@freemail.hu. ... szassz!!!


Valaki, aki írta...

Ezt még hozzátenném, érdemes meghallgatni:
https://www.youtube.com/watch?v=sG9T_T2ooXc

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Engem is meglepett Gyurcsány bejelentése, de a következő pillanatban rájöttem, hallgatott a választókra. Elment a falig !!! Elveit nem feladva akart a választói akaratnak megfelelni. Rögtön kiderült és még ki fog derülni kik azok akik nem demokratikus közösségben kívánnak kormányt váltani. Amit eddig szájtépő, idegbajos, mások seggéből kilógó emberekről írtam, továbbra is fenntartom. Nagyon szeretnék tévedni, hogy azt boldogan bevallhassam.

Kedves góbé !

Türelmesen elolvasva hozzászólásodat, félelmeid nagy részével egyetértve, teszem hozzá, én aki tizenkét évesen éltem át a "nagy forradalmat" ahol egyes helyeken sajnos a tüntető tömegbe lövettek.
Szerintem bizonyos vonatkozásokban a félelmeid eltúlzottak.
Itt már nincsenek szovjet, kínai, jugoszláv elvárások a demokratikus átalakulás vérbefojtására. Ezt már csak a bitang volt ifjúkommunisták, meg a volt szarházi párttitkárok terjesztik és kiszolgálóik ijesztgetik evvel azt népet, akiket esküjük szerint szolgálniuk kellene. Kérlek hidd el, itt nem lesznek sortüzek, a fegyveres szervek annál bölcsebbek, eskütételük ellenére, hogy nem szálnak szembe a népakarattal. Orbán gyermekien tudatlan, bájos tévedése, ma már a demokráciát Európában nem lehet térdre kényszeríteni.
Egyet lehet tenni, elfogadni vagy menekülni !!!

1970 írta...

Kedves Cereus!

Minden tiszteletemmel együtt is azt kell mondjam, az '56-os párhuzamod kissé félresiklott. Az '56-os események menetét nézve nem nevezném azt a "demokratikus átalakulás" példájának, sőt...
Azt se felejtsük el, hogy azokban az októberi-novemberi napokban igen komoly és véres lincselések, állatias gyilkosságok is történtek, amelyek - enyhén szólva is - "árnyalják" a történteket.
Akkor egy szétesett hatalmi gépezetről volt szó, ami Rákosi és Nagy I. "közös ténykedésének eredményeképpen" alakult ki. Ma viszont egy bomlott agyú, erőszakos akarnokról van szó, ami sokkal veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb...
(Milyen vezető az, aki egy "nemzeti ünnepnek" nevezett napon megfenyegeti a saját népét?)

góbé írta...

Kedves Cereus!

Innám szavaidat és hinnék is neked ha nem saját magadnak mondanál ellent!

"...Orbán gyermekien tudatlan, bájos tévedése, ma már a demokráciát Európában nem lehet térdre kényszeríteni..."

Utána mondád: "...Egyet lehet tenni, elfogadni vagy menekülni !!!..."

Ha a demokráciát ugymond nem lehet Európában, igy nálunk is térdre kényszeriteni, ugyan minek kellene menekülni ???

Ne becsüljük le népünk kotonszökevényét. Ő se nem tudatlan, se nem bájos, ráadásul eszébe nincs az európai értékeket, az európai demokráciát térdre kényszeriteni, de elfogadni sem !

Az efféle "eszméket" nagyivben lexarja és ahogy 2020. után jelentősen redukálódnak avagy megszünnek a felzárkóztatási milliárdok, amennyiben - és bizonnyal - hatalomban marad megvédi majd hazánkat a Soros terv szerinti európai integrációtól, megmenti a Magyar Hazát az idegen, nemzetromboló, multiktól, és az IMF, Brüsszel, ENSZ, után, egy fél ország hozsannázása közepette, az Európai Unió gúzsbakötő béklyóit is leszaggatja majd a Magyar Haza javára, annak érdekében!
Jól kibaxat bennünket, ahová 2004-ben sikerült bekerülnünk.

Ki lesz aki ez ellen szólhat?

Az az emeszpé, déká, melyek mint kommunista utódpártok a Nemmzetthy Emmlékezet Bizottság szerint az MSZMP utódpártjai, igy nemzetellenes, eltakaritandó szervezetek ???
Avagy az a Jobbik amely bármikor bizonyithatóan fasisztoid párt ??? Bármelyik, bármikor felszámolható, megszüntethető a nerr által, s erre igéret is elhangzott !!!

Esetleg a szintén eltörlésre, betiltásra kerülő a Soros-bérenc civil szervezetek, mint a TASZ, az Amnesty International, avagy a Helsinki Bizottság, stb...?!?

Hiába szaladnánk majd a "közigazgatási biróságok"-hoz, ezek is a zsebükben lesznek...

Felemelve fejünket, egy tekintet Szlovéniára, egy másik Szlovákiára megállapihatjuk, hogy Kertész Ákos anno nagyon is finoman fogalmazott! A figymálva lenézett tótban nagyságrendekkel több tartás, tisztesség lakozik, min a fennen felsőbrendünek deklarált "magyarban" !!
Mit mondjak, g.orbán helyett is ég rendesen a pofám itt Közép-Európában.

Az unokáim közelebb laknak az Atlanti óceánhoz mint mondjuk a Bodeni tóhoz. Végig kell mennem Európn ha látni akarom őket. Mit ragasszak az autómra hogy ne köpjenek rám ???



Cereus írta...


Az utolsó félreérthető mondat helyesen így hangzik: Számára két megoldás van, vagy békésen belenyugodni a megváltozhatatlanba, vagy harcosan elmenekülni.

Azt pedig hogy "összefogott a világ ellenünk" okos nagy "királyok" nem mondanak.

pleinair írta...

Judit Szász Tölgyessy:Tölgyes Péter közösségi oldalán így vélekedik:

“Négy mondatban Vona meghívásáról
Gyurcsány mesteri húzással egyidejűleg fogta ki a szelet a történelemből sem tanuló, a sátán leváltása érdekében az ördöggel is cimborálni akaró baloldaliak és az Orbán útját – a liberálisoktól a szélsőjobbig – az ellenkező irányból példaképénél sokkal gyorsabban megtett Vona vitorlájából.

Előbbiek számára nyilvánvalóvá kellett, hogy váljon: a Jobbik elnöke nem tényleges ellenzéki (csak a hatalmat akarná megkaparintani, hogy utána a saját önkényuralmát építse ki), hiszen nemhogy összefogásra, de még csak egyeztetésre sem hajlandó.

Vona ugyanakkor szembesült azzal, hogy a cukiságkampánya és a legutóbb éppen tegnap is meghirdetett tárgyalási szándéka rögtön dugába dől, amint válaszút elé kerülve a pártja kemény magjának kell a kedvében járnia. Mert ha az elhagyja, gyakorlatilag megszűnik a Jobbik." ezt írta számokra hivatkozva, de hát a logika nem a magyarok erőssége. Félmillió szavazót veszítve semmi nemlesz Vonából,nem a baloldal messiása."

Promenad írta...

Csak egy kérdésem van :

Ki fogja megfékezni ezt az elszabadult hajóágyút ?

Ki fogja megállítani Orbáno Uit ?

mavtelep írta...

Promenad
Ha mi nem tesszük elég erőssé a DK-t vagy az MSzP-t most, akkor majd évek/évetizedek múltán a gyerekeink vagy az unokáink fognak lépni. De addig nagyon sokba fog ez kerülni...
Szervusztok, jó napot !

PuPu írta...

Kedves Mindenki, Promenad reklamált, hogy nem jelent meg a kommentje.
Hogy tudjátok, az Abramovucs névre hallgató idióra troll rábírt, hogy moderáljam a fórumot, mely ebben az esetben természetesen csak rá terjed ki, de mindahányan szenvedhetünk tőle.
Sajnos, nem kontrollálhatom itt a hozzászólásokat állandóan, naponta néhányszor teszem ezt, de mindenkinek a hozzászólása - változatlan tartalommal és formában, az eredeti sorrendben megjelenik.
Megértéseteket kérem - a ti érdeketekben döntöttem így...


:O)))

Kibic27 írta...

Pupu, ezzel a saját blogod sorsát is kockáztatod. Legalábbis ami a komment fórumot illeti. Senki nem örül annak, ha a hozzászólása olykor fél nap késéssel jelenik meg, amikor esetleg már elvesztette relevanciáját. A párbeszéd lehetősége minden esetre konvergál a nullához.

Sajnos azt lehet mondani, hogy ami itt és most lejátszódik, az korunk modellje kicsiben. Te mint jóhiszemű, becsületes liberális demokrata hajlamos vagy feltételezni, hogy más is jóhiszemű és becsületes. A blogod nyitva áll boldog boldogtalan számára. Amivel persze vissza is lehet élni. És vannak, akik ezt meg is teszik...A hevederzáras bejárati ajtóktól kezdve a repülőtéri biztonsági ellenőrzés már már abnormális szigorításáig, számos példát lehetne hozni, amelyben a játékszabályokat tiszteletben tartó becsületes többség szív néhány rosszhiszemű gazember miatt.

Eléggé elszomorító, de kénytelenek vagyunk ezzel együtt élni. Kénytelenek vagyunk megtanulni ezzel együtt élni, mert a jelenség elől nincs menekvés. Mindenhol jelen van. :(((

jarisz írta...

Ok ! Pupu ! Jo, hogy szoltal.😊

Valaki, aki írta...

Kedves mavtelep!

Nagyon egyetértünk. Pár hetünk van arra, hogy erre rábeszéljünk mindenkit, aki él és mozog - a jóízlés határain belül.
Én sem ugrálok a boldogságtól, mert tudnék válogatni közülük is, de egyet biztosan garantálnak, azt a jogi környezetet, amit - egy nyugodtabb élet reményében - mindenki a saját kiszámíthatóbb életére fordíthat.
S a hátralévőre, mert az én korosztályomat már kissé :) sürgeti az idő. Már nem számít fiatalnak, de még elég energia van benne, hogy ne hagyja, hogy ilyen korlátolt, bűnöző senkik nyíltan manipulálják az életét, a gyerekei életét, s az országát. Még ha ezek nagy szavaknak tűnnek, akkor is.
S aki már nagyon unja, hogy a szájtépésen túl ténylegesen a nagy többség semmit nem tesz az ellen, amit olyan világosan lát, hogy megszüntetendő. Arról nem beszélek, akit nem is érdekel, arról inkább ne!
Itt az idő, most vagy soha ...

góbé írta...


Kibic 27! - aki nem 37.?!? - ezt azért tisztázni illene, tévesztés volt-e, avagy provokáció!!

A túltengő, habzószájó Abra kétségkivül sokakat taszitott, főleg azon olvtársakat akik nem tudtak mit kezdeni a gyalázó, arrogáns stilusban előadott, de nagyrészt azért megfontolandó
mondanivalóval.

KÖZKIVÁNATRA !!! Sokak elvárása okán a bloggazda - szerintem jobb belátása ellenére, merthogy a kommentelőknek illene inkább felvérteződni, panasz, sirás helyett inkább érvelni, visszalőni, helytállni, - gyomlálni kezdett!

Most akkor mi van?? Ha Abra beledurrant, panaszkodtok, ha ezen durva, pejorativ dolgokat PuPu kigyomlálja, akkor is panaszkodtok!

Biztosan nagyon kellemes egymás faxát szopogatva, egymástól elalélva kitalálni az irreleváns frankót, de praktikusabb lenne tudomásul venni hogy nem vagyunk egyformák és egyrészt akár fogcsikorgatva is, de meg kell találnunk a legkisebb közös többszöröst, ami talán összeköt bennünket s elveinket nem feladva, de a hatékonység érdekében példamutató tolerenciát tanusitanunk egymás iránt.
Legjobb tudomásom szerint ezt várjuk el demokratikusnak tünő pártjainktól! Ha mi sem tudunk ezen elvárásnak megfelelni, van-e erkölcsi alapunk ugyanezt a pártoktól számonkérni ?!?

Leegyszerüsitve: Amig ez kicsiben, - itt a blogon - nem megy, ugyan milyen morális alapon várjuk el ugyanezt "pártjainktól"???



lorinczy írta...

Szia Góbé! A hozzászólásod várom sok-sok éve! Mármint ezt! A Fidesz banda minden eszközt megragad majd,hogy hatalmon maradjon.Külső segítség nem lesz,mint ahogy sosem volt.Erre már rég fel kellett volna készülni. Abrakadabrának sajnos igaza van, bár a “hozzászólásai” nem kifejezetten kultúráltak. Sajnálom azokat,akik hisznek a demokratikus oldal választási győzelmében. A 8 évet kemény ,szívós munkával kellett volna eltölteni az egész tábornak és nem az utolsó pillanatban kapkodni. Még ha megtörténne a fordulat,akkor is lesz annyi ellensége az új kormánynak,hogy lehetetlenné teszik a kormányzást(mint Meggyesi majd Gyurcsány idejében). Szóval hideg fejjel kell gondolkodni és felkészülni a legrosszabbra,mert a sarokba szorított patkány........

PuPu írta...

Kedves góbé, Abrakadabra egy beteg ember, és igazad van, én ugyan hagytam volna, hiszen az ember a betegeket nem szívesen bántja, de lásd be, ez így nem mehetett tovább.
Nem azért, mert engem kóstolgatott folyamatosan, hanem azért, mert vannak itt, akiknél az ingerküszöb máshol van, mint nálam.
Többen jelezték, hogy ha ezt az idiótát tovább tűröm, akkor elmennek innen, hello például el is ment, amit nem győzök sajnálni.
Vannak jómodorú trollok, akikkel lehet vitatkozni, de neki nem jó a modora - sőt, modora sincsen.
Mióta moderálom a fórumot, betegünk egyetlen bejegyzéssel sem örvendeztetett meg bennünket, legalábbis ezen a nickjén nem - így aztán moderálnom se kellett senkit, ismét békés és barátságos lett a beszélgetés, jóllehet a résztvevők nem mindenben értenek egyet.
Viszont itt mnindenkinek volt gyerekszobája, és Abramovicson kívül mindenki ismerte a szabályt, hogy vendégségben kulturáltan viselkedünk.
Úgyhogy Abrakadabra maradjon csak ott, ahol van, ott van jó helyen - valószínűleg túl van már az első néhány elektrosokkon...
Megértéseteket kérem!

:O)))

góbé írta...


Üdv PuPu !

Szerintem semminemü, főleg feloldhatatlan ellentmondás nincs köztünk. Abra bicskanyitogató stilusát nem gondolom hogy volt aki tőlem vehemensebben kritizálta volna, az pedig hogy megnyilvánulásai tartalma vonatkozásában döntően egyetértőleg nyilatkozok, bele kell hogy férjen és láthatóan bele is fér a blog friss, demokratikus, liberális szellemiségébe.

Jegyzem ha nem igy lenne már én is rég lemorzsolódtam volna, de sajnos, vagy inkább hál'Istennek függő vagyok. Kora reggelente itt kezdek, és nem jobb hiján!!

A takaritás teljesen indokolt és időszerü volt. A "CÉLTALANUL" posztban folytatott durván személyeskedő tevékenysége számomra is kinos volt. Értelmezhetetlen, ha mellette kiállnak, a lényeget sikkadni hagyva, indoklás, érvelés helyett a személyeskedő alázást tartja fontosabnak. Úgyhogy kapja be és vessen magára ! ( Jól hallod Abra !)

Hidd el, én is nagyon sajnálom, a kedves, szimpatikus, bájos, bár a durva szugyokságok irányában nem igazán felvértezett Hello, sőt Asta, vagy akár Csakafidesz? távolmaradását is !
Innen üzenem nekik, a többnyire mosdatlan-szájú Abra akár még akár egy "kedves" figura is lehet ha komolyan szembesülnek egy rendesen felkészitett nerr-trollal, ahogy volt is már erre példa nemegyszer...

Engem igazán az bosszantot fel, amikor, ismétlem: közkivánatra beinditottad a moderálást.
Pont azok vették zokon, akik ezt kikövetelték. Sajnálatos hogy vagy képtelenek voltak végiggondolni követelésük rájuk is ható következményeit, vagy, ami még rosszabb, úgy gondolták, a várható, velejáró következmények rájuk nem vonatkoznak, azéé'merr...

Pedig illenék tudomásul venni: semmi sincs ingyen, mindennek megvan az ára, senki ne sértődjön meg azon, ha valahol valamit korlátoznak, az a nagy számok törvénye alapján rá is hatással lehet.
Miféle "demokrata" az, aki elvárja hogy bizonyos korlátokat megszabjanak, de ezen korlátok rá ne vonatkozzanak ?!? ...kérdem...


Kibic37 írta...

Keves góbé!
Természetesen 37! Csak mellényúltam, és ráadásul figyelmetlen is voltam...
Azért kösz! :)))

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Mint ahogy az korábban már írtam, "Abra" stílusa eleinte szokatlan volt, de végül "megbarátkoztam vele". Időközönként valóban nagyon obszcén szavakat, kifjezéseket használt, de írtam már azt is, hogy szerintem át kell lapozni ezen - kellemetlen - részeket.

A stílussal kapcsolatban eszembe jutott egy régebben közkinccsé tett írás. Az eredeti szöveg (is) megtekinthető a neten.

"Levéltári postánkban találtuk az alábbi míves leiratot. Eredetiségéhez nem fér kétség. Veretes stílusát ajánljuk a mai bükkfanyelvvel birkozó hivatalnokok szíves gigyelmébe.

"506/1903.

Tekintetes kultúrmérnöki hivatal
Pécsett.

Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-Berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35° Reaumur hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

Budapest 1903 aug. 18.

Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
Dr. Réthy László

m. n. muz. érem és régiségosztályi
igazg.-helyettes.

A XIV. ker. m. kir. Kulturmérnöki hivatalnak
Pécsett."

Üdvözlettel: "Ketteske"

Ui.: Javaslom az említett - hiányolt - hölgyeket ismét megszólítani, hátha mégis jelentkeznek...

nemóvatos írta...

Sajnálom (vagy nem is?), ha góbénak adresszált március 16. 17:45 bejegyzésem Abra kapcsán felzaklatta a kedélyeket.
A moderálás okozta csúszások engem is zavarnak, de kényszer szülte antiabra(k)ként tudomásul veszem.
Kíváncsian várom PuPu vitaindítóját a napokban, az ellenzéki oldalon folyó purparlé kapcsán.
Addig is mélytengeri kalaplengetésem Széll Bernadett asszonynak a Jobbikot színvallásra késztető fáradozásáért.
Mondom ezt abbéli reményemben, hogy lassan rájön, hogy mimódon kapna esélyt "LMP kormányt" alakítani egy mostani győzelmet követő, előrehozott tisztességes választás nyomán.
Remélem azt is, hogy Karácsony nem fárad el az MSZP cipelésében, miközben Gyurcsánnyal is szüntelenül résen kell(-ene) lennie.
Inspirálhatná a játékosokatt (mint Semlyén Zsótit a jegesmedve), hogy ha elbaltázzák 04.08.-at, akkor az elégtételt a Tiborc-Semlyén-Rogán-Kósa-Lézer-Rezsiszilárd-Polt-Matolcsi-....félék nevében és védelmében fogják --nem venni hanem még azt is-- lopni.
Nem annyira rajtuk mint inkább a "bölcs választókon", akiket ők sorvezető nélkül hagytak, a szavazólap "taktikai" használatához.