2018. március 24., szombat

SIMICSKA POFONJAI

Volt nekem olyan ismerősöm, aki becsajozott, méghozzá nem is titkolta nagyon, viszont volt felesége is.
Kereskedő volt az istenadta, néhány bolttal, ezzel-azzal, de élt ő is, és a felesége is, mint Alízka Meseországban.
A feleség segítette a férjét mindenben, belefolyt az üzleti tevékenységébe, és hát, miután ez az ismerősöm a törvényeket is saját értelmezése szerint tartotta be - ahogy ez Magyarországon nem túl szokatlan -, vele konzultált, vele cizellálta a terveit, kiszáradt kút nem lévén a közelben valahova belekiabálni azokat.
A férj fel-alá szaladgált a környéken friss és ropogós húsú kedvesével, dürrögött, mint a fajdkakas és mindenféle ígéreteket tett bülbülszavú rózsájának, aki természetesen ismerte a mondást, miszerint addig üsd a vasat, míg meleg, és ezt is tette - iparkodott visszafordíthatatlanná tenni a folyamatot.
A feleség természetesen hamar megtudta a dolgot - a kereskedelemben nők dolgoznak, és a koma híres volt arról, hogy a felvételi tesztet igen alaposan hajtotta végre - de a balhé nem tört ki, csak akkor, amikor a feleség rájött, hogy a "jut is, marad is" elve lassan csorbát szenved, és amikor a férj bejelentette, hogy elköltözik, és vesz valahol egy házat, akkor bekeményített.
Volt némi ajtócsapkodás, tányércsörgés, majd a friss hús bánatos léptekkel elballagott a feledés felé, a férj pedig legendás farkát behúzva visszasunnyogott a hazai pályára.
Ebből az a tanulság, hogy a kiszolgáltatottság nagy úr, és a bűntársakkal jóban kell lenni, nix ugribugri, miként a tetű mondta az idomítójának...



Orbán belegyalogolt Simicska egzisztenciális érdekeibe és ezzel a hiúságába is, felrúgta az egyenrangúság látszatát, mellyel egyébként Simicska soha nem élt vissza.
Valószínűleg azt hitte, hogy ugyanolyan beszélő szerszámmal van dolga, mint amilyen a többi csicskája, csak azt felejtette el - pontosabban az zavarta fenemód -, hogy a Fideszben kettejük közül ki csinált a másikból valakit, nem volt pontosan tisztázott dolog.
Egy olyan pillanatban, , mikor eléggé  erősnek érezte magát megróbálta nyilvánvalóvá tenni, hogy ki áll a Fideszben a táplálozási lánc csúcsán, és - mintha a liba a nyertes libakiállítás után megpróbálná levágással fenyegetni a háziasszonyt - elkezdett erősködni. Erre  a jóbarát bebizonyította, hogy ő az, aki a legjobban ismeri a Vezér leglényegét, és közzé is tette ismereteit a maga rusztikus módján.

Orbán egy geci, mondá a klasszikus mondatot, és ezzel kivívta az örök haragot.
Orbán első mérgében éppen úgy viselkedett, ahogy azt Simicska kalkulálta, kicsinyes bosszúhadjáratba fogott, ellenfele viszont - miután a véleményét belesulykolta a köztudatba (mellesleg mindenki Orbánon röhögött) - elhallgatott, semmit nem mondott, nem fenyegetőzött, hallgatott.
Valószínűleg ismerte a bölcsességet, mely szerint a bosszú olyan étel, mely hidegen jó, és nem érdekelte a másik bölcsesség, mely szerint, ha bosszút akarsz állni ássál mindjárt két sírt...



És hát, ahogy az várható volt, a választások előtt meg is érkezett egy-két tockos, majd Kósa ügyével egy saller is befutott.
És ez még csak az eleje, hiszen látnivaló, hogy Simicska tudja, mit csinál.
Nem jelenik meg személyesen, kiszivárogtat, betartja a fokozatosság elvét, hagy egy-két napot az információk feldolgozására, és egyre emeli a tétet, Orbán meg áll a céltábla előtt, és behúnyt szemmel reménykedik, hogy az őrült késdobáló csak körbedobálja, de őt nem találja el.
Ez sok mindentől függ, Simicska ugyanis nem érzelemből politizál, hanem hideg számítással, és ez azért bármikor hozhat meglepetéseket,  de az, hogy degeszre tömi pénzzel a Jobbikot, azért azt jelenti, hogy számára máris megvan a Fidesz váltópártja, melyet lelkesen taszigál a közép felé.
Vona is tudja, ha nem akar élete végéig a politika peremvidékén szambázni, akkor a pártját elfogadhatóra kell sminkelni, és ha sikerülhetett a hajdan liberális Fideszből horthysta keresztény-nemzeti pártot csinálni, hát sikerülhet a Jobbikból is radikális konzervatív pártot alakítani.

A magyar néplélek ismeretében ez nem kizárt.
Sok minden hátra van még, Simicska lapjai még kézben vannak, és az Úr legyen irgalmas Orbánhoz, ha volt haverja egyszer megrántja a vállát és azt mondja, hogy nem érdeklik a következmények, amire egyébként képes is az olyan ember, aki úgy vágta ki szomszédja kerítésoszlopait fl
ex-el, mint favágó az erdőt tarvágás idején.

Simicska soha nem fog a baloldallal egyezkedni, lepaktálni, de szándékán kívül megteremtheti a feltételeket ahhoz, hogy a baloldal összekaparhassa végre magát.
Hát akkor drukkoljunk neki, és nézük érdeklődéssel az előadást...



:O)))

58 megjegyzés:

Kovács Erzsébet írta...

Kedves Pupu!
Nagyon sejtelmes vagy.
Ez egy dodonai remekmű.
Vagy hogy a húsvéthoz idomuljak, mint egy szalvétával letakart vendégváró asztal.
Már remegnek az orrcimpáid, várod, mi a meglepetés.Azt nem lehet tudni.
Csak egy biztos, valami történni fog.
A helyzet fokozódik.

Névtelen írta...

Drága PuPukám!

Nagyon elgondolkodtató és rengeteg tanulságot hordozó ezen bejegyzésed (is)! Rendkívül jó írás!

A bevezető részben írottakhoz annyit tudnék hozzátenni, hogy bizony nem elég megkapni valakit, hanem hatalmas munka, befektetés (lenne) a megtartani az illetőt. Azt tartja a közvélekedés, hogy igyekezzünk mindent megtenni azért, hogy a meglévő kapcsolatunk fennmaradjon, megmaradjon, mivel ha kockáztatunk és egy másik nem marad mellettünk, sokkal jobban sérülhetünk. Ez is egy igazság, de van egy másik igazság is. Van egy életünk, amelyet saját magunk tehetünk jobbá vagy rosszabbá. Miért ne tehetnénk (sokkal) jobbá, ha van/lenne rá lehetőségünk?! És fő a bizalom!!

Tehát vigyázzunk a számunkra fontos kapcsolat(ok)ra, ápolgassuk... Ha viszont úgy érezzük, hogy más az útunk, bátran tegyünk lépés(eke)t! Ha megfelelően csináljuk, beigazolódhat, hogy a lehető legjobb döntést hoztuk, javul az önértékelésünk, megnövekszik az önbecslésünk, ráadásul sem mi, sem pedig más nem sérül...

Igy van ez Orbán és Simicska kapcsolatával is. Valamit nagyon nem sikerült közösen lezárni...

Üdvözlettel: "Ketteske"

Kapat írta...

Milyen kapcsolat az, melyet eleve arra alapoznak, hogy miként lehet tisztességtelen módszerek és eszközök sokaságával, mások kárára, olyan hatalmat szerezni, melynek egyetlen célja egyéni meggazdagodásunk, az ország feletti befolyás, majd hatalom megszerzése. Későbbiekben pedig belekerülni egy olyan spirálba, melyben a pénz és hatalom egymást erősítő eszközzé válnak. Minden tisztességérzet nélkül, gátlástalanul véghezvitték amire szövetkeztek.
Ez a szövetség, melyet nem neveznék barátságnak, előrevetítette azt az állapotot, ahova most ez az egymásrautalt társulás szemünk előtt kifutott. Ilyen kapcsolatot tisztességes ember nem hoz létre, ők már eleve a bűnre szövetkeztek. Tudatosan, szigorú logikai sorrend mentén, ahol az ész Simicska volt, akinek viszont gondot jelentett az emberekkel kapcsolatot, elfogadhatóságot kiépíteni. Orbán megtévesztő természete viszont alkalmas volt erre. Tökéletesen alakította a lázadó, az igazságteremtő lángoló ifjú szerepét.
Amint ez a szimbiózis megbomlott, előbukkant mindkettejük eredeti szándéka.
Az ilyen kapcsolatok "ápolgatása" felesleges és káros! Jellegénél fogva és szereplőinek gátlástalansága miatt eleve bukásra van ítélve.
Az ilyen kapcsolatokat nem lehet lezárni, csak felrúgni, vagy egymást zsarolva bűnszövetkezetben fenntartani.

Névtelen írta...

Kedves Kapat!

Ebben igazad van. Az ő szövetségük már eleve igencsak ingatag talpakon áll(hatot)t. Szerintem egy csomó infónk még hiányzik...

" A balszerencsét a legtöbb ember elviseli. Ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat."

(Abraham Lincoln)

Üdvözlettel: "Ketteske"

jarisz írta...

Remelem nem az esetlegesen elbukott valasztasi penzek miatt nem fognak az uccso pillanatban vissszzzaleptetni.
#####Mer ha ilyen lesz elashassak magukat a banyaszbeka rucskös segge ala. (azt nem felejtjuk el valasztokent..az TUTI.... 😈👿👹)
Na ezert is atson kell verni oket....
Ez a választás többet tehet a magyar demokráciáért, az állampolgári öntudatért, mint az eddigiek összesen.

És a slusszpoén:

"Talán mégiscsak Orbán Viktor tette a legtöbbet a magyar demokráciáért: neki köszönhetjük, hogy kezdjük érezni, mennyire fáj, ha nincs."

Valaki, aki írta...

Egyet nem tudok, hogy ő (S.) tudja-e, hogy Orbánt nem elég utolsó mozdulatként (mint késdobáló) a mértani közepén (vagy kicsit feljebb jobbra) eltalálnia, mert a földön fekve még kihúzhat a csizmájából (zoknijából) valami pici, de ránézve halálost?

Vajon megvette-e már/beépítette-e már azt személyt a köztévében, aki leadhatja azt a hanganyagot, videót, ami Orbán bukását jelenti a választás előtti második napon?

Simicskának sikerült Rúzsa Sándorrá avanzsálnia a közéletben.

sphagin írta...

Szerintem Simicska a Soros embere !
Az is biztos, hogy a meccset végig fogja vinni és valószínű, hogy győzni fog.
Már az is győzelemnek számít, ha bebizonyítja, hogy csalnak a FIDESZBEN és tényekkel tudja ezt bizonyítani.
Ha a JOBBIK lesz a legerősebb párt, akkor egy Orbántalanított FIDESZ, elég jó partnere lenne a kormányzáshoz, az LMP-el kiegészítve.
Ezért is nem akar megállapodást a balos pártokkal. A szavazóik kellenek, de a pártok már meg vannak.
Végre pénze is van hozzá.
A FIDESZESEK meg örömmel fognak menekülni hozzájuk, hiszen egyedül a JOBBIK mentheti meg őket az elszámoltatástól.
Lesz persze az is, de a jó részük meg fogja úszni és hivatalba is maradhat.

Hogy a baloldal miként profitálhat ebből ?
Nem látok sok lehetőséget.

Üdv Sphagin.

Névtelen írta...

Kedves Valaki, aki...!

Neked micsoda képzelőerőd van!

Elképzeltem Rózsa Sándorként, ahogy a lovát ugratja... :-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves Kapat!

A szívemből szóltál, minden szavad nagyon pontos és igaz.
Egyetlen dologban pontosítanék: a kisgömböc szándéka szerintem már jóval a szimbiózis megbomlása előtt nyilvánvaló volt. Simicska viszont ugyanolyan bűnöző, mint egykori barátja.

Cereus írta...


Kedves PuPu !

Egy normálisan működő demokráciában, ahol nem kellene választási csalásoktól tartani, nem költenének közpénzekből naponta hazug propagandára, és nem keltene a hatalom félelmet kiszolgáltatott választóiban, ott Simicska "csodáira" várni szükségtelen lenne.
De igazad van, lehet hogy itt már csak a csoda segíthet.
Amit ehhez hozzá tudunk tenni feleségemmel, nem több mint elmegyünk szavazni a demokratikus oldalra. Gyűjtöttem anyagot mint megígértem női politikusokról.

Selmeczi Gabrielláról, Szili Katalinról, Móricz Eszterről, Lévai Katalinról úgy döntöttem szólni sem érdemes. Amire vártam az Szél Bernadett beszéde volt. Meg kell mondanom nem tetszett. Beszélt a magyar "természeti erőforrásainkról, a jövőnk-jövőjéről, a nyomorról
átéléssel, amibe soha nem volt része, a politikai hűségről ?(tíz év távlatából csak kétszer váltott) rendkívül idegesen nagy megfelelési kényszerrel. Nem értem, támogatóit, az erőszakosságán kívül, mit látnak benne. Szükséges egyeztetésekre képtelen, önző olyan mint a rossz cirkuszi ló, a cukrot elfogadja de táncolni nem akar.
PuPu !
Nem gondolod, hogy a kétértelműen, és sokat írogató, "Ketteske" slicces nadrágot hord ?

Kapat írta...

Kedves 1970!

Örülök, hogy egyetértünk! Még abban sincs vitánk, hogy mindketten egyaránt bűnözők.
Úgy érzem, ez a mondatom ezt pontosan tükrözi : "Ilyen kapcsolatot tisztességes ember nem hoz létre, ők már eleve a bűnre szövetkeztek."
Orbán szándékának idejét valóban nem lehet pontosan felbecsülni. Lehet, hogy az egész szövetséget már azzal a szándékkal kötötte, hogy ebből előbb-utóbb egyedül csak ő akart profitálni. Akkor nem ismerte eléggé bűntársát. Lebecsülte észbeli képességeit, és túlbecsülte saját hatalmi pozíciójának lehetőségeit. Amivel talán Simicska sem számolt, hogy Orbán annyira aljas, hogy még a betyárbecsület is hiányzik belőle.

góbé írta...

No úgy látom a blogot is elérte korunk nagy tézise, választóvize. Kétféle ember van kishazánkban: Akiket már megvett SOROS, meg akik még nem kerültek sorra..., esetleg g.orbán vezérletével ellenállnak a Nagy Mágusnak.

Simicska Soros embere... Tehát Soros kőkemény, visszautasithatatlan presszióval arra vette rá Simit, hogy a Jobbik látens támogatásával megdönccse a kotonszökevényt.
Gondolom, csupán a látencia okán, - máá' ki ne bújjon a szög a zsákból, - a valszeg szintén jobbikos elkötelezettségü, soros-bérenc Igazgyöngy Alapitványnak is azért adta tovább a napokban megkapott elismeréséhez járó nem kevés összeget hogy azt továbbitsák titokban a Jobbikhoz... Én meg egy szabad percemben majd, eldobom az agyam.

Hagyjuk már ezt a 83-éves, tisztességben megőszült honfitársunkat békén !
Elég szomorú hogy országunk első embere egy "hazátlan gonosz bitangot" csinált belőle a mi szégyenünkre.

Lennének itt fontosabb, húsbavágó dolgok, nagyon időszerü lenne mozgósitani, mert komoly a veszély.

Hogyan is kezdődött: Migráncsok! Elveszik a kultúránkat, a munkánkat, meghágják a lányokat asszonyokat stb…
A folytatás tendenciózus, folyamatosan füszerezve a hazánkra rárontó brüsszeli bürokratákkal !
Soros a gonosz… Soros-terv… Stop-soros törvény… Soros honi, országrontó civilnek álcázott szervezetei … Civil törvény … 2000 soros-zsoldos, tehát h a z a á r u l ó!
Nyilt, konkrét fenyegetőzés a nemzeti ünnepen !

Mi várható ?

Ha a geci marad, többé nem biz semmit a véleltlenre. A neki nem tetsző, civil szervezeteket vagy akár pártok lehetetlenné tétele, akár betiltása, kilépés / szándékos kidobattatás az EU-ból, helyette: „ majd ad pénzt a Roszatom, vagy Kina. „

Lehet ugyan hogy koppan mikor rájön, hogy az EU-n kívül már annyit sem fog számitani Putyinnak mint tavalyi naptáron a légyszar, de ez nem lesz számunkra vigasz egy leépülő gazdaságú totális diktatúrában.

Mi lesz a 600 ezer kint dolgozóval ? Kapunk e majd vizumot unoka-látogatásra ? Ausztria nem húz-e fel keritést a közös határon, amely náluk már mostanság is felmerült??? Stb...itd…stb…

G.orbán nyiltan riogatja hülyeségekkel a magyart, de nem is nagyon kell a sorok között olvasni ahhoz hogy felismerjük a valós és igen súlyos veszélyt ő maga jelenti, ami nemhogy a felzárkózást nem biztositja Európához, sokkal inkább egy feudál-fasisztoid totalitárius rendszer bevezetését vetiti előre, nem kevés náci beütéssel.

Ezt nem ártana azért szóvá tenni, de inkább sulykolni pártjainknak, nagyjainknak a tömegek felé, mert még a nemagymosott, nemhivő, csak tanácstalan hümmögők is abban vannak, …eddig is loptak, eztán is fognak, orbán legalább megvéd bennünket…

Fontos persze a semmilyenzsótti, meg a kósalali, meg a többi szutyok ügye – azokat úgy néz ki Simicska, meg a média rendezi - de erre is kellene komoly figyelmet forditani szorgos népünk felé !!!

oxenos írta...

Amit írtál pupui magasban van, és csak remélni lehet, hogy van még csepegtetnivaló.. Egyetlen dologban pontosítanék, mert végre van valami, amit jobban tudok...FLEX.


Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Nem tudom, hogy ki küldi kinek... Simicska Orbánnak, vagy orbán Simicskának...

Hajnal Anna: Akarlak, szeretlek

Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos, síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.

Félelem? Távolság? Mit jelent?
Mindig több, több éhséget teremt.
Hiszen elpusztulunk így, Te meg én
két árva, fuldokló, néma, szegény!

Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés,
boruljunk össze, mellre mell,
két fáklya szivünk hadd lobbanjon el!

Hasitó villám szívemen át,
feszül és tágul az egész világ,
szük abroncsok a sarkkörök,
kicsap a tenger, s a szent ködök.

Ragyogva befödnek, vihar és láng:
együtt világok várnak ránk!
Együtt – vagy halál és pusztulás
szerelem – szerelem, fényvarázs.

:-)))))

Üdvözlettel: "Ketteske"

Unknown írta...

Kedves Pupu!
Ma nagyon a szívemből írtál, mondhatnám kedvemre. Köszönöm.

KZs írta...

Miért ne paktálna le a baloldallal? Mióta van a pénznek szaga? Egyfelől.
Másfelől komoly fogadásokat köttem arra vonatkozóan, hogy Simicsaka több mint egy éve azzal fogalkozik,hogy biztonságba helyezze a vagyont, ha biztonságban van, akkor odacsap. Nem kicsit, nagyon :)
Napóleonnak több esélye volt a vizilónál :)
A jobbikkal meg nem azért pártolt le mert jobboldali, hanem éppen azért mert a jobbiknak van leginkább balos programja, legalábbis 100 IQ alatt..
Churchill óta meg ugye tudjuk, hogy a Földön az intelligencia mennyisége állandó, a népesség növekszik :)

1970 írta...

Kedves Kapat!

Én még korábbra mennék. Szerintem már '89-ben látható volt, hogy a kisgömböc egy akarnok, erőszakos, mindent magának behabzsolni akaró alak. Simicska valóban eszesebb, és talán nem számolt azzal, hogy egykori tettestársából a betyárbecsület is hiányzik. De őszintén: hány ember (Sorostól kezdve, Torgyánon és Dávid Ibolyán át Simicskáig) megbíztak benne, aztán mindegyiket lenyomta, vagy le akarta nyomni. Talán Simicska az valójában, akit nem fog tudni, de én semmit nem várok egy bűnözőtől. Legfeljebb szomorúan állapítom meg, hogy 3 évtized alatt hazám/hazánk közönséges maffiózók harcmezejévé züllött.

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

PuPu (tegnapi) szavai engem is megfogtak, érzékenyen érintettek...!!

"Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni. Akinek minden perc ajándék melletted. Akinek csodálatos vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy. Aki gondol rád, és aki törődik veled. Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy, sírsz, vagy kiabálsz. Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged. Akinek egész nap a gondolataiban jársz. Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap. Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted. Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz. Akit egy érintéssel feltüzelsz. Aki egy mondatával izgalomba hoz. Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami. Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, soha ne érd be kevesebbel!"

Köszönöm én is!!

Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

Kedves KZs!

Bonaparte Napóleontól származik az alábbi érdekes gondolat:

"A politikában tilos bármit visszavonni, meghátrálni, vagy elismerni, hogy hibáztunk."


Kedves Mindenki!

Lehet, hogy PuPutól kikapok, hogy ismét belekontárkodok az blog életébe és eltérítek... :-))

Szeretettel küldöm Mindnyájatoknak az egyik kedvenc zeneszámomat. Különösen Yao Si Ting előadásában kedvelem.

https://www.youtube.com/watch?v=ryhKk1UBwvM

Köszönöm, ha meghallgatjátok!

Üdvözlettel: "Ketteske"


jarisz írta...

Mar az Echo tv ben is vigyorognak a vezerujsagirok (Stefka,Bencsik stb.) ha valaki kimondja SOROS nevet.
Harom eve riogat ezzel MIGRANCSOZASSAL a GENYA..👹👹👹.
Sehol se lenne, ha nincs a Sziria , Isis, stb konflktus., !!.
Ebbe buknak bele, oszt jonapot.😂

nemóvatos írta...

Sphagin olvtárs bejegyzését --az első mondat kivételével-- meglehetősen esélyes jövendölésnek tartom. (Van még az Orbán családnak akív tagja akik körül most csend van, de nem a tétlenkedésük okán, ld.pl.:Anikó asszony meg a felházas Gazsi gyerek )
Ha szabad kiegészítem azzal, hogy a Jobbiknak akad(hat)nak olyan "aktivistái" is akik a kubatovi gárdákkal fel merik/képesek venni adott esetben a "kompenzációs pozíciót".
Tetszik, nem tetszik ezt be kell valakinek kalkulálni, mivel Orbán egy vesztes választás esetén nem fog békével kivonulni a hatalomból. Az utca népének pedig tevőlegesen önmagában(a pestinek sem , demokratikus oldali hívás/támogatás híján) nincs bátorsága kiállni az igaza mellett.
A demokratikus oldalon egy potens belügyminiszternek híre-hamva sincs.
Nem Fidesz, hanem csak orbánellenes szélirányába még most is befordítható a vitorla, választási sikert elérve ezzel.
Aztán utólag lehet sajnálkozni annak, aki az így felvitorlázott hajóról --a múlt jószándékból felszedett vagy restségből otthagyott sarával a cipőjén-- a parton marad.
Szerintetek ki folytat offenzívát és ki vív utóvédharcot?
A választó valszeg mindkettőt hajlandó elismerni, csak éppen az érdemeik szerint, a saját érdeke tükrében.

PuPu írta...

Kedves Cereus, ketteske vitathatatlanul lányból van, mondjuk ettőlmég lehet slicces a nadrágja.
Kedves ketteske, az idézet nem tőlem való, de nők számára programnak kiváló.
Ellenben itt nem mindenki kedveli, ha elkalandozunk az aktuális tárgytól, kérlek tanúsíts önmérsékletet, bármennyire is szépen énekel a kínai hölgy és bármilyen szép a vers...
:O)))

Valaki, aki írta...

Itt javítok - Rózsa nem Rúzsa - bár nincs sok jelentősége.

Már a Newsweek is címlapon hozza Orbánt, mint szélsőjobbos vezetőt
https://nepszava.us/mar-a-newsweek-is-cimlapon-hozza-orbant-mint-szelsojobbos-vezetot/

Bár szerintem a szélsőjobb a puszta hírre, miszerint közülük való, köpött egy nagyot oldalra, és elkanyarintott valami fááájin anyázást mellé.

Rózsa Sándorról azért eszembe jutott valami - teljesen elfogadott dolog, hogy a mi drága és tehetséges Oszter Sándorunk Kossuth-díjat kapott? Lemaradtam, mert már több éve, de még most is tátom a számat. Vagy tényleg ilyen jó színész, csak nekem nem sikerült belelátnom elég tálentumot?

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Rendben...

Értettem...

...szóval, a Simicska, no meg az Orbán...

:-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

Ui.: Pontosan melyik idézetre gondolsz? Amit én írtam, az egyik ismeretlen szerzőtől fogant...?!

Valaki, aki írta...

Kíváncsi vagyok Érpatak megszabadul-e agyrém polgármestertől?

https://444.hu/2018/03/25/polgarmestert-valaszt-erpatak

Kapat írta...

Kedves 1970!

Egyetértünk!!

Névtelen írta...

Kedves Kedves Valaki, aki…!

Érdekes, hogy a napokban ugyanezt kérdeztem én Oszter Sándorral kapcsolatosan az egyik idősebb családtagomtól. Azt válaszolta, hogy valamikor tehetségesnek bizonyult. Mostanság azonban szerintem nem fest túl jó színben, és folyamatos közreműködője némely televíziós csatornának valamely aktuális botrányával kapcsolatban. Tehetős ember hatalmas uradalommal. Én is ismertem olyan embert, kisbirtokos nemesi család sarja volt, és nem igényelte vissza a kárpótlást (sem)…

Én már várom az április 9-ét… Szerintem a jelenlegi egy igencsak csúnya kampány.
Az emberek mintha állandó rettegésben lennének tartva…

Reggelente önkínzó módon, bekapcsolom a televíziót, hogy megnézzem és meghallgassam az aktuális híreket, történéseket. Kb. 7 óráig sikerülni szokott az adrenalinszintemet az egekig megemeltetni a sok-sok horrorral… Napközben nem igyekszem kipihenni magamat… Este folytatása a reggeli finomságoknak… Szerencsére azonban vannak olyan kímélő adók is, ahol ugyanazon eseményeket kb. 1 hétig meg lehet tekinteni, így 2-3 nap után teljesen jól fogadom a szokásosokat, és már Oszter Sándorra sincs szükség, hogy élethűen visszaadja a látottakat, hallottakat...
:-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

talalom írta...

Kérlek, vegyétek komolyan, amit góbé mondott fentebb. Konkrétum: a JOGI ELÉGTÉTELT az az SS-törvény szolgáltatja majd, ami ott van, javaslatban (StopSoros), és amit a választások utánra ígér elfogadni a jelenlegi kormányfő. Az ellenzék túl hamar leszállt erről a törvényjavaslatról, ami a magyar társadalom ellen irányul
Fő célkitűzése, hogy megvonja a szabad szervezkedés jogát,és belügyminiszteri engedélyhez kösse. De kilátásba helyezi a szabad mozgás jogát is korlátozni nem a migránsoknak, hanem a magyaroknak! Ráadásul ezt kivonja az igazságszolgáltatás alól, hogy ez nem bűnügy. Ennek az az értelme, hogy a bűncselekménnyel gyanúsítottnak joga van védelemre, míg ha "csak", idegenrendészeti szabályokat sértesz, akkor hatósági eljárás alá kerülsz, ami előtt viszont NINCS JOGOD AZONNALI VÉDELEMRE! Ritka aljas jogi susmussal van dolgunk, és csak akkor dobhatjuk, ahová való, ha sikerül elzavarni ezeket.
1999-ben azt mondtam: ha ez még egyszer uralomra kerül, kiviszi hazánkat az EU-ból. Mindenki majd meg evett: Nemá', ez demokrata stb. Nem örülök, hogy igazam lett.
Ha most csak a jobbikákkal együtt tud SS-törvényt hozni, abban a törvényben a tűzparancs is benne lesz!

PuPu írta...

Kedves góbé, kérlek, lépd át a problémát, hadd kezeljem én!
Megértő segítséged köszönöm!

:O)))

góbé írta...

Tudják még fokozni. Már nem csak a cégek, vállalkozások, de a magánszemélyek tulajdona sem lesz biztonságban:
http://nepszava.hu/cikk/1156056-elobb-a-pincenk-majd-a-szolonk-kell

Kibic37 írta...

Miért nem meri itt senki leírni, hogy a legfőbb veszélyt jelenleg nem SOROS jelenti erre az országra, hanem PUTYIN? Neki igenis érdeke, hogy belülről tudja bomlasztani az Uniót, és mindezt Orbán vezetésével. Ki az a naív lélek, aki azt gondolja, hogy a Brexit és Trump után az orosz titkosszolgálatok keze nincs benne a magyar választási kampányban?

Cereus írta...


Kedves Kibic37 !

Aki itt hozzászól és véleménye van veled együtt, nem hinném, hogy gyáva lenne.
Nem vitatom, hogy a demokratikus berendezkedés ne lenne Putyin ellenére. Nagyobb bajnak tartom hogy amit nem tud közvetlenül megtenni, azt a mi "Európa Géniusza" címére pályázó, sürgős orvosi felülvizsgálatra szoruló, állandó harci helyzetben álló, igaz honvédő min.elnökünk az Ő népe megkérdezése, többségi akarata nélkül is megteszi.

Névtelen írta...

Kedves Cereus!

Egyetértek veled!! Én nagyon bizakodó vagyok!! Egyszer biztos, hogy sikerülni fog.

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves Cereus!

Ez az "Európa Géniusza" olyan, mint a néhai "Kárpátok Géniusza", bár az utóbbi talán nem volt ennyire beteg. Amennyiben a kisgömböc erre a címre pályázik, akkor annyi a kontinensünknek is, nem csak hazánknak.
De miért nem a "Világegyetem Géniusza" mindjárt? Mi a nyavalyát sz..akodna egy "ócska" kontinenssel, amikor itt az egész univerzum. Talán az USA narancssárga hajú bohócával összekapnának egy kicsit ezen a címen, de ha szerencsénk lesz (hazánknak és a világnak is) együtt lövik ki magukat jó messzire az űrbe (lehetőleg a Tejútrendszerből is kifelé). Ott aztán marakodhatnának azon, hogy ki is a "Világmindenség Géniusza":)))

Névtelen írta...

Drága Pupukám, Kedves Mindenki!

Sajnálattal értesítelek Benneteket, hogy a neves és nemes politikusaink között a megkezdődött tárgyalások egyelőre sikertelennek bizonyultak. A jó hír viszont az, hogy nem vetették el a folytatás lehetőségét, és közösen gondolkodnak a tárgyalások további menetén. Bár még nem osztották meg egymással, de jövőképpel rendelkeznek arra, hogy miként tudnának közösen szeretett némzetük javára szolgálni. A legújabb felmérések szerint is sajnos a magyar az egyik legpesszimistább nép Kelet-Európában. Nyugaton a helyzet változatlan, ám északon viszont megindult a gleccseresedés, délen ugyan süt a nap, de hatalmas viharok várhatók, ám ennek ellenére a magyar kitartó, és bátran szembenéz még a természeti károkkal is a kies Kárpát-medencében. Talán bizonyos kutatók mégis tévedtek, és a optimista erő bír maradni, hiszen egységre törekszik és kimond(hatat)lanul is nagyon szereti azt a drága földet, amelyet oly sok háborúság, viszály, kínszenvedés után meghódított. Vannak olyan emberek, akik úgy tarthatják, hogy az a föld értéktelen, nem érdemes vele foglalkozni, hisz sokáig gyáva lábak taposták, de az az igazság, hogy még nem derült ki, hogy amit más már régen megtapasztalt, hogy körülötte igazából a vasfüggöny már rég leomlott, valamint nagy kincs és gazdag erőforrások lakoznak az addig érintetlen drága föld mélyén. Fő feladatunk tehát a felfedezés, reménykedni egy új és másfajta élet születésében, és az édenkert tartós táplálása!!

Még ezen a héten megkezdem - remélhetően - rövidke utamat, hogy aztán beszámolhassak Számotok a szerzett tapasztalataimról és vidító élményeimről!!

Visszatértemig az Úr áldása legyen Veletek és az áldását adja Rátok!!

Üdvözlettel: "Ketteske"

Kibic37 írta...

Kedves Cereus!
Szó nem volt gyávaságról. Csupán értetlenségemnek adtam hangot, hogy amikor egyre másra belebotlunk olyan cikkekbe vagy kommentekbe más kommentfalakon, amelyek növekvő orosz befolyásról szólnak, akkor itt még mindig a homokba dugjuk a fejünket, nosztalgiázunk a Kádár rendszeren és a munkásmozgalmi múltakon, és látszólag nem veszünk tudomást a jelen egyik legkomolyabb fenyegetéséről.
Putyinnak nem elsősorban Magyarország demokratikus berendezkedése van ellenére. Azt simán elfogadja, sőt talán még támogatja is feltéve, hogy olyan ember vezeti az országot, aki az EU-n belül ügyesen és hatékonyan tudja érvényesíteni az orosz érdekeket. Ez a személy pedig nem más, mint Orbán Viktor. Támogatja is ugyanazokkal az eszközökkel, amelyek oly hatékonynak bizonyultak mind a Brexit, mind Trump megválasztása idején.
Tisztában vagyok azzal, hogy e fórumon blaszfémia ezt a hangot használni, de egyszer már ki kellett mondani valakinek.

Valaki,aki írta...

"Az idegosztályon valaki hozzájutott a wifikódhoz" - tényleg úgy fest.

Egy pillanatra álljunk meg, és érdemes megemlíteni egy olyan ember nevét is, akiben volt elég civil kurázsi fellépni a "érpataki modell" szélhámos képviselőjével szemben, és győzött: Nagy Imre Attiláné.
Ez fontos, mégsem jegyzik.
Pedig a lakosság itt is szembefordult egy a közhatalommal visszaélő kisstílű mitugrálsszal szemben, ahogyan nekünk is meg kell tennünk.

Ez a mi országunk, nem Putyiné, nem Orbáné. Itt annak kell történnie, amit mi akarunk.

Névtelen írta...

Kedves, Valaki, aki...!

Nahát, végre valaki foglalkozik azzal az aranyasszonnyal is!!

Évszázados küzdelem eredménye a polgári jogegyenlőség vívmánya. A polgári jogegyenlőség alapja felebaráti szeretet, a szolidaritás, az igazságosság. A közjó érdekében általános, minden állampolgárra kiterjesztett jogokat és kötelezettségeket került kiterjesztésre.

Drága PuPukám!

Nem tudod, hogy mikor lehet a hivatalban az uniós alkalmi munkavállalói kiskönyvet bemutatni? Tudod, legutóbb sem sikerült, mert nem volt ügyfélfogadás.

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves Kibic37!

A Kádár rendszerhez kapcsolódó "nosztalgiázásnak" ugyan mi köze van a jelenkori orosz befolyáshoz? (Nem mellékesen: 28 éve volt a rendszerváltó elitnek arra, hogy egy élhető országot teremtsen. Nem sikerült, így legalább azon ne csodálkozzanak hatalmas "ártatlan" szemekkel, ha az emberek jó része bizonyos nosztalgiákat érez!)E kettő hamis összekapcsolása (amiképpen a jelen kormány ténykedésének a Kádár rendszerhez történő végtelenül primitív, ostoba és félrevezető hasonlítgatása is) kedvenc témája a (liberális és konzervatív) értelmiségnek és sajtónak.
Nem mellékesen: Putyin egy nagyhatalom vezetője, aki próbálkozik azzal, hogy az "orosz érdekeket érvényesítse". Ebben nincs semmi különös, az USA bohóca (mellesleg: Putyin semmivel sem rosszabb ennél a színes hajú majomnál) ugyanezt teszi. Igen, ide jutott ez a világ, ilyen emberek vezetik.
Az persze már más dolog, hogy Putyin az orosz érdekek érvényesítéséhez eszközként használja a "mi kisgömböcünket". Ez az igazi gond, és probléma számunkra. Na, meg az, amit közben ez a kis mitugrász törpe hazánkkal művel.

Névtelen írta...

Drága PuPukám!

A javasolt olvasmány: Először és Utoljára

Számos értekezésedet, jegyzetedet tanulmányoztam, főleg az utóbbi néhány hónap során. Eleinte szórakoztatónak, sőt, egyenesen élvezetesnek találtam azokat a szófordulatokat, amelyeket némely írásodban használsz. Mára azonban megbizonyosodtam, hogy a szavaid üresek, nincs mögöttük tartalom. Politikai eszmefuttatásaid légüres térben keringenek. Ráeszméltem, hogy bár erőteljes kritikával illetsz másokat, egyáltalán nem jársz a nép közé. Az elméleti okfejtés azon még nem elég, a gyakorlat az, ami a mestert formálja. Nem ismered a nemzetünk mindennapos problémáit, nem rendelkezel kellő információval az évszázadok óta fennálló megosztottságának okaival. Nem vizsgáltad/vizsgálod meg a nevezőt. A matematikusok már rég kitalálták, hogy két törtnek mindig lehet közös nevezőt találni.
Ismételni tudom: szavak, szavak, szavak!! Ennyi árad Belőled. Se több, se kevesebb.
Különbözőségünk ellenére régóta követem és merem állítani, nagyon szeretem politikai véleményformálásodat, eszmerendszeredet. Ugyanakkor kívánatosnak tartom azt a politikát, amelyet Te képviselsz. Állíthatom: eggyé váltatok, teljesen azonosultál hazug gondolataikkal. De! Ugyanúgy, mint a különféle pártok képviselőiben, hiányzik az erő, a dinamika, a magabiztosság. Hol van az a vakmerőség, mint amikor hajdanán, a forradalmi közhangulat közepette szembenéztél a felfegyverkezett ostromlók tömegeivel?! Bármikor Magad mellé állíthattál volna engem is, csak az akaraterő hiányzott. Nem elég Róla beszélni, cselekedni kell, mert különben a félelmed beigazolódik: elveszítesz engem is mindörökre. Vannak/voltak elképzeléseim, melyek megalapozhatnál/megalapozhatták volna az újkor szellemét, szellemiségét. A kiáltvány még nem született meg. Korábban én is próbálkoztam különféle fabulák megírásával. Hiába születtem prózaműveim, ha nem talált (megfelelő) érdeklődőre.
Ismétlem, most megkezdem az utazásomat, de ugyanakkor kilátásba helyezem, hogy meghasonulok önnönmagammal és távozom a politikai színtérről. És akkor már én kérem, hogy találd meg Magadnak azokat az embereket a palettáról, akikkel a mesterműved ki tud teljesedni.

Most megkezdem a száműzetésemet én is, ahol ráérek elmerengeni a történelmi múlt sikereink.

Üdvözlettel: „Ketteske”

Ui.: Minek a pozíció, a hatalom, a csillogás, ha nem vesz körül az élet?! Egyre jobban bezár mélység. Lehet, hogy van pénz, de nem lehet/nem tudni elkölteni. Halmozhatom ezerszámra a gyémántokat, ha úgyis csak trágyadomb lesz belőle. Elődeink mennyi dolgoztak a nemes földeken. Asszonyok, férfiak, gyermekek. Együtt. Egy-egy nap után fáradtan, de mégis boldogan tértek vissza otthonaikba az örökös rabigából. Nem volt informatika, nem működött a mechanika, de volt dinamika. Érdekesek az újkor csodái. Mennyi veszély forrásai lehetnek. Bizony könnyű beletemetkezni egy képernyőbe, és közben küzdeni saját démonjainkkal, miközben a valódi világ a kihívásaival elmegy mellettünk.
Tehát kezedben a döntés: jössz, vagy maradsz? - mennyország vagy pokol? - angyal vagy ördög? - csoda vagy ősrobbanás?. Neked kell választanod, és a felelősséget a döntésedért felvállalni.
Komolyan mondom: paktum hiányában marad az örök sötétség, a számkivetettség állapota, az egyedüllét.
Oh, mondd, Te kit választanál?!

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Egy kis vidámság...

"- Mikor lesz Magyarországon jó világ?
- Amikor a négy nyelven beszélő rendőr felsegíti a munkában megfáradt cigányt a budapesti mágnesvasútra, amelyiken gazdag közalkalmazottak és tisztességes vállalkozók utaznak a korrupció miatt elítélt politikusok tárgyalására."

:-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

Ui.: Mindenkinek szeretettel küldöm ezt a zeneszámot. Imádom énekelni...

https://www.youtube.com/watch?v=SPqvMGAScQE

lorinczy írta...

Tisztelt Mindenki! A hozzászólók között kevesen éltek a Kádár-rendszerben,akik éltek sem emlékeznek a világháboru utáni korszakban.Mi, magyarok marshall segély nélkül,saját eröforrásbol voltunk kénytelenek adott lehetőségek mellett egy országot felépiteni.Rendkivűl nehéz körűlmények között épűltek fel a gyárak,alakultak meg a TSZ-ek,nem volt tőke a gyártáshoz,de semmihez.Erre volt válasz 56,majd jött a Kádár-rendszer,amely a lassu fejlődés mellett kenyeret,munkát adott az embereknek.Erről a mi szuper-ifjaink nem vesznek tudomást,mert nem éheztek,nem érintette meg őket az igazi nyomor,ami m o s t ujra lett!!!!! Felejtsűk már el a Kádár-rendszer szapulását,a mostanra kialakult állapotra kell koncentrálni,arra a tényre,hogy az,amit ez a banda művel kormányzás néven-tarthatatlan! A Fidesz felépitette védelmi rendszerét,melyet a baloldal választási győzelme esetén nagyon nehéz lesz megtörni.Le sem merem irni mire gondolok,mármint,milyen eszközökkel lehet a későbbiekben az ország kormányzását normál keretek között megvalósitani.Remélem ez ügyben egyeztet a baloldal.A Simicska-játék hab a tortán,de ha a jobbikot juttatja előnyhöz,mi csak veszitünk vele. Az ingadozók meggyőzése a legfontosabb ma.

Névtelen írta...

Kedves lorinczy!

Az én hozzátartozóim közül többen 1950-ben kitelepítésre kerültek a Hortobágyra. Többek között az édesapám is, aki mindössze öt éves volt akkoriban... Sokat meséltek nekem a nagyszüleim (is). Sok történetet hallottam az I. és II. világháborúról. Rendkívüli emberek voltak. Különösen nagy becsben tartom az apai dédtatámat, aki "kijárta" azt, hogy Édesapámat magukhoz vehessék a telepről. A apai nagyszüleim 1959-ben "szabadultak", és egy település lett számukra kijelölve, ahová költözhettek, és ahol az életük végéig éltek. A szüleim sokat dolgoztak a Kádár-korszakban. Nagy szeretetben neveltek minket a testvéremmel. Szigorúak, de rendkívül következetesek voltak. Édesapám pl. egy olyan gyárban dolgozott hosszú éveken át, ahol 10-ből 10 ember nem élte meg a nyugdíjas korhatárt. Az Ő betegségének az oka a gyermekkori hányattatásaiban és a későbbi veszélyes üzemben dolgozásban volt keresendő. A Szüleim sokat meséltek nekem az adott korból. Édesanyám egyszerűen csak úgy jellemezte, hogy "furcsa" időszak volt. Érdekesség viszont az volt, hogy mindkét Szülőm sok területen rendkívüli tudással és tapasztalattal rendelkezett/rendelkezik. Az élet szinte minden területéhez hozzá tudtak szólni... Az én tehetségem, rálátásom messze sem akkora, olyan, mint az Ővék volt...

Üdvözlettel: "Ketteske"

Villon írta...

Ketteskenek...
" Mára azonban megbizonyosodtam, hogy a szavaid üresek, nincs mögöttük tartalom. Politikai eszmefuttatásaid légüres térben keringenek." Nem hiszem, hogy PuPu segitsegre szorulna. Ketteske, ez a blog nem azert van, hogy valaki ismet es ismet kulombozo formaban a lelki seruleseit nyalogassa. Csinalhatsz egy onallo blogot, ha megvan hozza a kapacitasod. Remelem be fogod tartani az igereteded az "onkentes" szamuzetesrol.
De azt te mar egy parszor megigerted, de soha nem tarottad be. OVODAS SZINVONAL.
Azt a legkonnyebb mondani, hogy valaki valamit rosszul csinal. Lehet pl. "pozitiv kritikaval" kiegesziteseket tenni, mar ha valaki erre kepes...

Kapat írta...

Te, "Ketteske"!
Annyiszor elköszöntél már! Nem akarsz végre elindulni? A magam részéről jó utat és romantikus lelkednek sok boldogságot mielőbb, tőlünk minél távolabb!!

Névtelen írta...

Kedves 1970!

Véleményem szerint Putyin váratlanul, Orbán közreműködése nélkül nem dobja le a világra az atombombát. Megfontoltabb ennél a politikája. Szerintem - lehetséges, hogy túlzottan is -cizellált eszközöket vet be. De azt is gondolom, hogy tisztában van azzal, hogy mit jelentene egy hirtelen megnövekedett orosz befolyás. A nemzetközi sajtó is élénken nyomon követi a ténykedését.

Nem mondom, tényleg jó párosok ezek ketten...! :-))

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves lorinczy!

Alapvetően egyetértek Veled, jól látod a dolgokat. A Kádár korról hasonlókat gondolok, de még ma is azt hallottam egy momentumos "rettenet" szájából, hogy "a fideszesek azért ilyenek, mert a Kádár korban tanulták a politizálást". Ebből az látszik, hogy ezek az új liberális "aranyifjak" nagyjából ugyanolyan ostobaságokat puffogtatnak, mint a rendszerváltó elit, bele sem gondolva annak abszurditásába. Nem, ezek pontosan megtanulták a rendszerváltás utáni hatalomgyakorlás, a lopás, a rablás, a pusztítás rettenetes technikáit, módszereit. FGy András pontosan olyan, mint a kisgömböc volt 28 éve:(

Névtelen írta...

Drága PuPukám!

Szerintem teljesen rendben van a jelenlegi viharos helyzet... Kérlek, hidd el, hogy minden rendben lesz a belpolitikában! Megküzdök én is a békéért. Bízz bennem!

Üdvözlettel: "Ketteske"

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Áll a bál a külpolitikában is! Orbánék mégsem egyeznek. Ősrobbanás jelei tapasztalhatók... Úgy látszik, hogy még sokat kell szenvedni a npnek ezért a drága földért...

Üdvözlettel: "Ketteske"

Ui.: Látjátok?! A hazaszeretet, a kitartás mit tesz?! Állandó fenyegetettség érzetét kelti bennünk. Egyszer egy ismerősöm politikatudományt tanult, több évig járt tanintézménybe. A (fennálló) társadalmi egyenlőtlenségek folytán, alapjai nemigen voltak. Segítséget kapott egy galád erőtől a megfelelő stratégia kialakításában. Folyamatosan, rendíthetetlenül haladtak együtt előre. Számtalanszor feladta volna a harcot, de az a politikai erő nem engedte a fegyverletételt. Egyszer az a vád tört a felszínre, hogy az erő szerelmes a politikába, pontosan a tanintézménybe, és hogy kemény egységet alkotnak... Miután az illető sikeresen bevette az akadályt, büszkévé és magabiztossá vált, és ráeszmélt különleges képességei vannak.
Valahol ez lenne a szolidaritás, az igazságosság, a felebaráti szeretet ismérve.
Szerintetek Putyin vagy Orbán szintén erősek és közösen küzdenek a vali demokráciáért? Vagy
mindez csak egy hithú magyar illúziója...?! Segítsetek megérteni mindezt!!
Úgy látszik, döntés született...

Névtelen írta...

Kedves Kapat!

Igazad van a "pozitív kritika" megtételével kapcsolatosan, ámde ez mégsem óvodás színvonal volt, hanem tudatos nőies cselekedet. Maga a szeretet, a bizalom. Nagy különbség! Tudod, miért történt? Azért, hogy Valaki végre rájöjjön, hogy mindennel könnyedebben együtt lehetne élni, nem kell(ene) folyton felemlegetni, és idővel már senki sem foglalkozna az egésszel. Fogadjon el Ő is egy dolgot, ne zárkózzon be, hanem nyisson! Minden csak hozzáállás kérdése. A válasz a mi fejünkben fogalmazódik meg.
Szóval, valamit nagyon félreérthettél... Kérlek, olvasd el ismét alaposabban a bejegyzésem, és ha megértetted, rájössz, tévedtél...! PuPuka egy stramm férfi, aki nem szorul gyámságra, viszont megérdemelne végre egy baráti kézfogást, egy ölelést... Fontos lenne, hogy érezze a gyengédséget, a törődést, és hogy egyáltalán nincs vész, hisz a másik velünk van, ott van, nem szükséges mitől tartania. Mindez hatalmas erőt mozgósít, energiát ad. Tudod, milyen simogató és kellemes, de főleg biztonságot adó érzés?! Nem?! Kérlek, próbáld ki és meg tudod a titkot! Érezni fogod, hogy az erő Veled van, és csak Veled!

Üdvözlettel: "Ketteske"

PuPu írta...

Kedves Ketteske, nem tartod be az önmérsékletre vonatkozó fogadalmad, lassan nem lesz számomra más megoldás, mint beutalni Abrakadabra mellé!
:O)))

kekec írta...

ketteske, ez - ha eddig nem tűnt volna fel - egy baloldali blog baloldali közönséggel.
Kissé kilógsz a sorból a jobboldalra predesztinált múltaddal, de mivel itt felnőtt emberek kommentelnek, már kissé késő, hogy jobboldalra téríts minket. Ezért kérlek kímélj meg minket az ilyen irányú túltengő ömlengésektől!
Nyugodtan maradj, de kérlek a jövőben a témához való hozzászólásra szoritkozzál. Az nem baj, ha más a véleményed - hadd virágozzék száz virág meg hallgattassék meg a másik fél is etc, usw, stb.
Egyébként meg senki sem állította, hogy nem voltak vesztesei a korábbi rendszernek, amely felvállalta, hogy diktatúra, viszont proletár diktatúra, és a többségnek felemelkedést hozott.
De egy rendes diktatúra nem lehet meg vesztesek nélkül. Ha már választani kell, akkor néhány százezer, és nem 3 millió feletti!

Névtelen írta...

Kedves PuPu!

Tisztelettel és szeretettel arra kérlek, hogy töröld ki az összes kommentemet!

Teljesen indokolatlan és érthetetlen lenne a további (állandó) jelenlétem.
Tiszteletben tartom, hogy ez a Te blogoldalad és egyszemélyes szerkesztőséget üzemeltetsz. Nem szeretnék grundvédést előidézni, és feszélyezettség érzetét kelteni.

Igaza volt néhány hozzászólónak, hogy visszajelezte, hogy talán már nyolc alkalommal elköszöntem, de ígéretem szerint immáron végleg abbahagyom az írogatást.

Csupán annyit szeretnék reagálni a kommentedre, hogy mindig tisztában voltam az álláspontoddal, de számomra ez semmit jelent. Felőlem abban hiszel és azt gondolsz, amit akarsz. Számomra belefér, hogy egymástól tanulunk, illetve újfajta megközelítéseket ismerünk meg, amelyből akár jómagunk is (sokat) profitálhatunk. Bár azt tartja a közvélekedés, hogy társaságban lehetőleg ne beszélgessünk, politikáról, vallásról, identitásról, mert ellentéteket okozhat, pláne, ha nem ismerjük behatóbban a társaság többi tagját...

És még mielőtt a jobboldal iránti ellenszenv tetőzne, kérlek, engedj(etek) meg néhány rövidke gondolatot.

Erős a bizalmam. Hiszek a változásban, a változtatás erejében. Amikről írtam, azok az én (eddigi) történeteim. Lehet, hogy én is tudok erőt adni a gondolataimmal mások(nak). Igen, az tény, hogy mindig álmodozó, romantikus típus voltam. A nyitottságom ellenére, kevés embert engedtem magamhoz igazán közel. Én ilyen vagyok. Ha valakit a bizalmamban avatok, akkor azt a személyt a bizalmamba fogadom és kész. Bármikor és bármit, tehát hangsúlyozom, hogy bármikor és bármit vissza lehet számomra jelezni. Ha nem is értek valamivel egyet, akkor is egy jót vitatkoztunk és ezzel az ügy lezárva. Ellenvélemény esetén is ugyanolyan becsben tartom a másik személyét, személyiségéhez fűződő jogait. Teljes mértékben elfogadom a másik ember másságát.

Valóban hiszek az ölelés (gyógyító) erejében. Az öleléssel bármit kifejezhetünk, még azt is, amit nem tudunk szavakkal kifejezni. Mindenkinek nagyon jóleső érzés.

Kereken 15 évvel ezelőtt hunyt el a legjobb barátnőm. Daganatos megbetegedésben szenvedett. Halála előtt negyedórával engem hívott fel, hogy utoljára hallja a hangomat, és hogy elköszönjön. Számára és számomra ez adott megnyugvást.
Ebben a hónapban lett volna 55 éves az egyik kedves munkatársam, jóbarátom, aki a kórházi kezelése alatt és amíg tudott beszélni azt kérte tőlem és egy másik barátomtól, akivel rendszeresen látogattuk, hogy fogjuk meg a kezét és közösen mondjuk el a 23. zsoltárt. A dolog érdekessége, hogy az illető buddhista volt...
Folytathatnám a sort.
Az Édesapámat Bosznia Hercegovinában veszítettem el. Haldoklott már, amikor azt kérte, hogy utoljára vigyem el az Édesanyámmal és unokáival a tengerhez. Vállaltam, a felelősséget. Furgont béreltem. Az egész nyaralás alatt én ápoltam. Kerekesszékben húztam le még a magas lépcsőfordulóról is. Hazafelé az Édesanyám és az én kezemet fogva aludt el közöttünk. Kb. 1 órán keresztül próbáltam újraéleszteni, nem sikerült. 4 kiskorú gyermek volt velem... Nélküle jöttünk haza. Itthon intéztem a hazaszállítását. Életemben nem voltam olyan erős, mint akkor. 1 héten belül itthon volt. A végtisztességéhez hitelt vettem fel. A testvéremtől nem fogadtam el semmit. Néhány hónapon belül fogom rendezni. Lemondtam a biztosítási díjról és elajándékoztam az örökségemet, mivel nekem csak az édesapám számított... Amikor az ügy végére értem, elfáradtam, a testvérem egyszer átölelt, amikor látta, hogy szomorkodom, és annyit mondott, hogy "ne ess kétségbe, a nehezén már túl vagy, és még számtalan közös kaland vár még ránk...". Sohasem felejtem el.
Nem folytatok struccpolitikát, különösen a szeretteimmel nem. Egy ideig hallgatok, majd szólok. A rosszban nem leszek cinkostárs, és nem nézem tétlenül, amíg teljesen tönkremegy valaki, aki fontos nekem. Ezerszer élek lemondással.

Igen, lehet úgyis, ahogy Te csinálod, de hiszem, hogy lehet másként is...

Minden jót és kellemes véleményformálásokat kívánok!

Üdvözlettel: "Ketteske"

1970 írta...

Kedves kekec!

Véleményem szerint "más dimenziókban" jár, bár azt sem csodálnám, ha a "volt és jelenlegi Abramovics" egy másik személyisége lenne:))

Tatjana írta...

Kedves 1970!

Véleményem szerint kiváló párosítás, és mintha kiegészítenék egymást... :-))

Üdvözlettel: Tatjana

1970 írta...

"mindig tisztában voltam az álláspontoddal, de számomra ez semmit jelent"

"Számomra belefér, hogy egymástól tanulunk, illetve újfajta megközelítéseket ismerünk meg, amelyből akár jómagunk is (sokat) profitálhatunk."

Kedves Ketteske!

Nem tudom, hogy itt vagy-e még, de ha igen, javaslom, hogy figyelj oda az ordító ellentmondásokra abban, amit leírsz. Elhiszem, hogy "semmit nem jelent más álláspontja", de akkor ne is akarj másoktól tanulni és azokból profitálni.

A leírt történeted tiszteletreméltóan szép, és megerősíti a fenti megjegyzésemet, miszerint "más dimenzióban" jársz. (Egyben abban is bizonyossá tesz, hogy nem lehetsz "volt és jelenlegi Abramovics" másik személyisége. Ahhoz túl finom lelkű és introvertált lehetsz (hacsak nem dr. Jekyll és Mr. Hyde vagy:)))

Kapat írta...

Kedves "kekec" és "1970"!
Ha jól figyeltetek, már megjelent a "harmadik személyisége" is, a következő blogbejegyzés hozzászólójaként! Nem nehéz rájönni, ki is lehet Ő?! :-))

Valaki, aki írta...

Kicsit elkanyarodtunk Simicskától, bár Kádár amolyan viszonyítási pontként mindig is létezni fog.

Azt feltételezem, hogy az áldozatok, "Kádár-áldozatai", bizonyítékul szolgáltak a későbbi tizen-huszonévekre a "vezetőtársaknak", hogy komolyan gondolja, amit a fejébe vett.
Talán egyszerűbben - féltek tőle, hiszen meghozott olyan döntéseket, amit egyikőjük sem mert volna. Jobbnak látták elfogadni a véleményét. Tudták, hogy nem szabad ellenséget csinálni belőle.
Kádár személye garancia volt arra, hogy az ilyen orbánfélék maradjanak a homokozójukban, s ne akarják a többiek lapátját is elvenni.

Megtette azt, amit a nép talán akkor sem tett volna meg - visszafogta a hatalommániásokat.
Most nincs korlát.
Van egy olyan érzésem, ha ő nem lett volna, akkor sem lenne a nép érdekérvényesítőbb. Ki tudja ...