2019. február 28., csütörtök

A KISDOBOS HAT PONTJA

Azért hat pont, mert csak az idiótákra hat, pont úgy, mint a migráns-dumák...
Büszkeségünk és Boldogságunk igét hirdetett, melyben felhőtlen optimizmussal felvázolta, hogy mit akar tenni az országgal kétezer harmincig. 
Ebből is látszik, mekkora rohadt nagy demokrata, ő már tudja, hogy még úgy tíz évig hatalmon lesz, ami azért lenne nagyon jó, mert addigra magyarembernek kilógna a csupasz segge a gatyából, ez a hájas idióta meg tovább hizlalná a fenekét, de persze igaza is van.
Egy olyan országban, melyben az emberek fele telecsinált gatyában sasszézik, másik fele meg el van foglalva sorstársai b@szogatásával felesleges cizellált gondolatmenettel próbálkozni, ezeknek elég a Soros, meg a migráncs, átmenetileg még bővülhet a lista Dobrev Klárával és Gyurcsánnyal. 
Kezünkbe került a hatpontos javaslat teljes szövege, csak, hogy tudjuk a merrehánymétert - mit kell elérni 2030-ig, és tovább.


1. 2030-ra az Unió öt legjobb országa közé kell kerülnünk, olyan ország leszünk, ahol jó élni és dolgozni.
Külföldön.
2040-re a világ három legjobb országa közé kell kerülnünk, olyan ország leszünk, ahol a kisbabák popsiját aranyfüsttel vonják be, már születésükkor, minden babának három szülője lesz, egyik közülük mindenképpen egyházi személyiség, évente egyszer kisorsolják, ki ülhet Semjén atya ölébe.
2050-re a világ leggazdagabb országának kell lennünk, ahol mindenkinek alanyi jogon jár a szája, ingyen kapja a krumplit és a villamos áramot, az országot pedig a világ leggazdagabb embere vezeti sikerről-sikerre.
Katonai erőnknek megkérdőjelezhetetlennek kell lenni, mi birtokoljuk majd a világ számszeríjainak hetven százalékát.

Az első olyan év lesz, melyben a magyarok tömegesen keresik fel Szíriát és Afganisztánt illegális bevándorlás céljából
Az amerikai elnök meg hiába nyomul, akkor se fogadjuk!


2. A versenyképességi top 5-be kell kerülnünk, ehhez pedig - csak a hülye nem látja - stadionok jégcsarnokok kellenek!
Száz stadiont, ezret, minden budi mellé stadiont!
Erre biztosíték a jólképzett magyar munkaerő, a Parragh-egyetem volt hallgatói, akik már tudnak reszelővel kalapácsfejet készíteni, felkészülve a XXI. század kihívásaira és a modern technikára.
A termelést robotok végzik, a legfejlettebbek nem árammal, hanem a kezelőként kijelölt munkaerő vérével teszik a dolgukat!
2040-re meghódítjuk a Holdat, 2050-re magyar zászlót lobogtat a marsi szél. Vagy az Anikó...
Az iskolák diákjai fejből tudják a kettes szorzótáblát, aki a hármast is, az a Mészáros Lőrinc Társaság rendes tagja lesz.


3. Megállítjuk a népesedési hanyatlást, 2030-ra minden nőnek három melle lesz, 2040-re négy mellbimbója, 2050-re pedig a férfiaknak is kötelező lesz szoptatni.
2060-ra Orbán Viktor kihordja az első magyar macsócsecsemőt, a szülőcsatorna karbantartásáért Deutsch Tompika felel.
A Fővezér századik születésnapjára a Puskás Akadémia első saját nevelésű magyar származású játékosa eltalálja a labdát!
Egy ország kefél a Szent Cél teljesítéséért, mind a négymillió magyar állampolgár ütemes tapssal köszönti Ratkó Anna szobrának felállítását.
A szobor szépen belesimul a NER stílusába, az aranyozott hasú hős anya köldökét megnyomva kipottyant egy gyereket...


4. Újjáépítjük a Kárpát medencét, gazdasági és infrastrukturális értelemben, ehhez pedig a kisantant államai felállva tapsolnak, hiszen ez maga a gazdasági csoda, - tőke nélkül beruházni nem semmi.
Tőkével persze a hülye is tud, nagy kár, hogy 2030-ra az Uniónak megjön az esze, és az országnak a kohéziós támogatásokból az jut, ami a hetedik gyereknek.
Ugyanekkorra megszűnik az energiafüggőség, Orbán tárgyévi beszédében leszögezi: Paksra szükség van, 2050-re elkészül.
Szükség van továbbá továbbá a napenergiára is - azzal fűthet az állampolgár nyáron!
Magyarember heti váltásban tekeri a bringát, szorgalmasan zümmögnek a dinamók, ha süt a nap, akkor javul a munkakedv.


5. Gazdasági térséget hozunk létre, Milánótól Gdanskig, ezt tőke nélkül, erős akarattal tesszük, néha nyögve egyet-egyet. Különös gondot fordítunk a kiemelkedően nyereséges labdarúgó-akadémiák létrehozására, valamint a stadionépítésre.
Opcionálisan szóba jöhet luxus-elmegyógyintézetek építése, vagy a Parlament célirányos átalakítása.



6. Ki kell fektetni - a magyar vállalatoknak külföldön ugyanannyi pénzt kell termelni, mint a multiknak itthon.
És akkor szerintem ezt már nem lehet fokozni, innen már csak egy lépés a világegyetem leigázása és Gyurcsány megzabolázása.



Engem már kifektettek - mi jöhet még?



:O)))

6 megjegyzés:

1970 írta...

Kedves PuPu!

Jó, hogy időnként a humort is becsempészed a bejegyzéseidbe. Bár, azért elgondolkodtam azon, hogy ez humor, vagy véresen komoly...

kiskato írta...

Kilötyögött itt a kávé a csészémből...azután eszembe jutott, ez inkább
Halotti Beszéd...nincs mit röhögni!

Promenad írta...

A 6. ponthoz:
A világegyetem leigázására hamarabb kerülhet sor,mint Gyurcsányéra,
Tudja ezt a Pontalkotó is...

góbé írta...


Ez úgy nagyjából hat lózung. Ha nem ismerném a nemmzeth kotonszökevényét azt is mondhatnám naiv vágyakozás hat pontba foglalva, de nem mondom mer'a hivek eszik mint cukrot, azt hiszik, úgy érzik, mannát, ambróziát szór közéjük istenük, mi meg le vagyunk....részéről.

Viszont mivel "pártjaink" ingerküszöbét láthatóan nem érte el ez a frenetikus szózat, praktikus lenne felhivni erre figyelmüket, mondjuk e posztot, egyenként megküldeni részükre, hadd pironkodjanak...


Cereus írta...



Haszontalan idiótánk, "örömünkre" megint mondott egy nagyot !

A nemzeti csótányunk pedig felújíthatná, bömbölhetné örökbecsű nótáját a "nyolc óra munkát"!

stirlitz írta...

Ezért nyer mindig a fidesz mindenhol bármit megigér és ugye mindig más hibás ha nem jön össze: Gyurcsány zEuro zemberek Soros lásd adósság A fidesz undoritó politikáját csak a saját eszközeivel lehet visszaverni ezért mindig veszteni fog az elenzék az viktor soha nem fog semilyen szabály megálapodást betartani csak azt ami neki kedvez
Rádásul nem is párt hanem szekta lásd felház