2019. május 7., kedd

EURÓPA DNS-E

„Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.”
Ezt találta mondani szeretett vezérünk és tanítónk Bernard-Henri Lévynek, újabb jeleként állapota súlyosbodásának.
De persze esetleg ez csak egy dícséretes coming out és közkinccsé tette, amit barátja már régen kihirdetett, miszerint O1G, de tulajdonképpen ez sem pontos meghatározás.

Merthogy vagy ondó, vagy spermium, első esetben sokmilliomod magával kell osztozni a DNS-őrző büszke címén, viszont ha ő a spermium, akkor csak azzal a petesejttel, akivel megpróbál egyesülni, nagy farokcsapdosás közepette.
A spermium feje tele van DNS-el, ami persze nem garancia arra, hogy az adott egyed normális, hiszen a spermiumok kilencven százaléka deformált, két feje, két farka van, esze meg egy szál se.
Emellett, ahogy öregszik a tulaj, egyre több a selejt, a versenyzők egyre lassabban csapkodnak farkincájukkal, veszélyeztetve ezzel a DNS célbajuttatását.
Még szerencse, hogy a természet gondoskodik a hátrányos helyzetű spermiumokról is - mint a példa is mutatja, egyetlen egy is elég, hogy világra jöjjön a nász deformált terméke.
Namármost ha viszont ő maga a DNS, akkor sok hatása nincs a folyamatokra, kutya ugat, karaván halad, mint ahogy a kamion mozgására sincs hatással a platón bőgő ökör.



Ami azt a kijelentését illeti, hogy ő a legeurópaibb az európaibbak között, hát nem is tudom.
Volt már ilyen '56-ban, állítólag, hogy amikor a kazah kiskatona meglátta a Dunát, azt hitte, hogy a Szuezi-csatorna partján áll, hát istenem, Vezérünk is eltévedt, alvezérei meg nem merik cizellálni neki a differenciát a Duna és a Gangesz között, folyó-folyó, ugyebár. 
Persze nem biztos, hogy téved, meglehet, figyelmetlenül elkotyogta a Mestertervet, melynek alapján aztán majd hozzácsatoljuk Szabolcs-Szatmárhoz Indiát, merthogy mi merünk nagyot álmodni.
Mert az, hogy európai, nem is kétséges, csak meg kell őt nézni a többi Uniós kormányfő társaságában - az a zsebreb@szott kéz, mely úgy játszik ott, mint a Queeg kapitány a Caine hadihajón az acélgolyóival, igazi európai jelenség, és akkor még nem is beszéltünk a példás eleganciáról meg a hátizsákról.
Utóbbi természetesen létszükséglet számára, hiszen éjjel-nappal abban cipeli a bankbizonylatokat meg a strómanjait az igaz úton tartó szindikátusi és egyéb szerződéseket, titkosszolgálati aktákat, továbbá egy-két radioaktív tűt, méregfiolát és néhány töltényt, melyek felébe ellenségei, másik felébe barátai nevét gravíroztatta előrelátó módon.



Aztán itt van ez a kereszténység-ügy is.
Jó, nem őskeresztényekről van szó, de akkor is.
A kereszténység mindig a szolidarításról szólt, kivéve, mikor éppen az inkák és aztékok kiirtásával volt elfoglalva, vagy éppen boszorkányokat égetett.
De hogy Szeretett Tanítónk, kinek országlása alatt gyermekeket éheztetnek a befogadó-állomásokon keresztény lenne? Na ne!...

Jézus korbáccsal verné ki a közösségből, és akkor még szó sem esett az Öregisten villámairól, hiszen ennek az embernek a léte egymagában elégséges ok az ateizmusra.
Ezt már annak a kétmillió idiótának is illene látnia, értenie, akik miatt a patkányok feldúltan tiltakoztak az MSZP vezetőinél, mert sértve érezték magukat.
Vezérünk most forgolódik, mint kutya a vackán és erősen reménykedik egy szélsőjobbos fordulatban, mely ki tudja húzni a pöcegödörből.
Pedig jó helyen van ő ott, ne nagyon akarjuk megmosdatni, csináljunk inkább másikat...

De nagyon oda kell figyelni rá, mit akar csinálni, mert a veszett kutya is akkor a legveszélyesebb, mikor sarokba szorítják.


Észnél kellene lenni!


:O)))

5 megjegyzés:

Villon írta...

Ennek az irasnak "veleje" van.
Gratulalaok...

rézevőfiamór írta...

Ilyenkor a legröhejesebb, amikor mélyen "todományos" akarna lenni, de halaványlila segédfingja sincs az egészről, csak hallotta, hogy a DNS valami kurvára modern izé, elvégre gyilkosságokat is lehet vele bizonyítani!

talalom írta...

Csatlakozom Villonhoz: OK!!!

anteus írta...

Igazat mondott, 1G tele van DNS-sel.

Villon írta...

"rézevőfiamór"--> A tudomanyos es a humoros nem zarja ki egymast.Viszont, ha valaki valamit nem "ert" nem art, ha elobb tudakozodik, mielott velemenyt...