2019. május 13., hétfő

LÁTOGATÁS A VELENCEI TÜKÖRNÉL

Csókolom a kezsit-lábát méltóságos Trampli Úr!
Hát ideértem végre, igaz, tíz évig tartott az út, de megérte, végre itt állhatok az Orális Irodában, és ígérhetem, jobb leszek, mint Monica volt hajdan!
Igen, jól utaztam, repülőgép-függő vagyok, azzal jöttem ide már akkor is, amikor díszmadzag lettem Bostonban, vagy amikor a nyaralásból honvédségi szállítógéppel mentem haza, lőszeres ládákon üldögélve.

Imponált az asszonynak, amikor letipegett a rámpán megígértem neki, hogy letipeghet még nagyobb gépről is, de sajnos közben ö is közéleti szerepet vállalt, most is a Mosónők Világkongresszusán vesz részt, hiányzik is nekem, ő a családban a washlady...
És igen, Mr Trampli Elnök úr, szívesen veszek részt önnel egy fekete-fehér igen-igen játékban, Gyurcsány életére esküszöm, hogy nem tud úgy csőbe húzni, hogy én akármire is nemet mondjak!
Ez nálam elvi kérdés, amúgy meg nekünk, a Világ Urainak  össze illik tartani, különösen most, hogy már itt vagyok, mert egészen idáig majd összetartottam magam, hogy már megint a macskaasztalnál kell ennem!



Igenis, naccságos Mr. Trampli Úr, mindent veszek, ahogy parancsolni méltóztatik, - tűzkő, műkő, sírkő - mindenben büfé vagyok!
Hogy F-35? Hogyne, természetesen,  tizenhatot kérek, ha F-16-os, akkor harmincötöt, és ha lehet egy csatahajót is, a Hapci a Dunán már kissé kiöregedett, a Parlament elé kötött monitor sem mai gyerek, a Mészáros névre hallgató rombolót meg állandóan dugdosni kell.
És hát kellene egy-két rakéta is, közepes hatótávolságú elég.
Igenis, veszünk gázt is Öntől!
Hogy milyen áron?
Hát mindenáron!
Igen, természetesen hálás népem imád engem, ezért is nyerhettem el, a megtisztelő geci címet, hiszen a magyar spermium fejében ott tekereg Európa DNS-e, az Önében meg az egész világé!
Igen, dolgos népem szeret engem, szereti a családomat, melyben aranyásótól a prófétáig mindenki megtalálható.

És alig várják, hogy nejem megkaphassa a Macskajáték főszerepét...
Köszönöm, hogy szóbaállt velem ezekben a nehéz időkben, - mielőtt elmegyek vethetnék még egy pillantást a képre, mely úgy hozzám nőtt?
Tudja, amelyik azt a muzsikust ábrázolja - ha jól emlékszem, Velencei tükör a
címe! 

:O)))

36 megjegyzés:

Attila írta...

Üdv!

Köszi Pupu! Sziporkáztál megint. Ebben a szar rendszerbe nagyon kell a humorod. Emellett kiválóan jellemezted Pocak király lelkivilágát.

Attila

MoonRiver írta...

Ehhez hozzátenni nem lehet, elvenni meg kár!!! Remek.

1970 írta...

Kedves PuPu!

Azért is kiváló ez a posztod, mert humoros formában mutat rá ennek az egésznek a velejéig szomorú egyben mérhetetlenül tragikus voltára. E két szörnyűség mellé oda kellene még állítani a jelenlegi brazil elnököt is, "díszítésként"...

oxenos írta...

Touche!!

Kovács Erzsébet írta...

Van-e élő ember a Világon, aki szerintetek Jó Vezető lenne?

Avi írta...

Javítanák egy tévedést. Nem tíz hanem 18 évig tartott az út amíg odaért. :)

1970 írta...

Kedves Erzsébet!

Ön tudna említeni néhányat, akik közül valakire jó szívvel rábízná akár csak egy kis ország vezetését? Trump, Bolsonaro, Salvini, meg a többiek...
Tudja, a politikai életben ugyanaz a színvonalzuhanás következett be, mint az élet szinte minden más területén. Pl.: Tud említeni egy értelmes, kommunikálni tudó, műsorvezetőt, bemondót, hírolvasót, "időjóst", stb.? Hol vannak ezek már Balogh Máriától, Vértessy Sándortól, Szegvári Katalintól, Tamási Esztertől, Takács Marikától és a többiektől?
A '30-as évekből kit említene "jó vezetőként"? Mussolinit? Hitlert? A lovastengerészt? Akkor is volt egy szörnyű színvonalesés, aztán úgy tűnt, '45 után a világ kilábal ebből, tanul a történtekből. Napjaink igazolják, hogy sajnos nagyon keveset tanultak/tanultunk a közös történelmünkből.

DarthVader írta...

Pupu, mi ez a szarkazmus? Vegyük pl. Burundit. Lakossága nagyjából 10 millió, annyi, mint Magyarországé. És találkozott Burundi elnöke az amerikai elnökkel valaha? Na ugye!

Névtelen írta...


Szia Pupu!
Köszi a szuper sziporkáért!
/Amadeus/

Kovács Erzsébet írta...

1970-írta:
Kösz, hogy írtál nekem.
Nem a válaszom.
Mivel ember nincsen hiba nélkül.Semelyik párthoz nem kötődök,mert am blokk egyik elképzelése sem elégiti ki az én elvárásaimat.Mert én mazsoláznék, mindegyikből csak a jó dolgokat fogadnám el.
Ezen a gondolatszálon indulva az Európai Egyesült Államok elképzelést egy nagy blődségnek tartom,olyan lenne,mintha az ország szekerének a gyeplőjét a dombon lefelé rohanó szekér lovai közé dobnánk.Mert ugyebár akármelyik itthoni politikust is nézzük,majd mindegyiknek volt már kevésbé jó ötlete, vagy csak lesre futtatták, mint a jeges vödrös embert..AKIK ITT ÉLNEK KÖZÖTTÜNK, AZOKÉRT SEM TENNÉM A TŰZBE A KEZEM.Mert itt volt pl.a Simon.El nem hittem volna róla semmi rosszat,most ha tűzbe tettem volna a kezem, itt álnék tövig leégett karokkal,vagy a Bangóné...azt hittem hogy még államfő is lehetne egy magyar vaslédi....aztán egyszer kétszer rámtromfolt,mikor ott hasaltak az atvben a földön, mikor nem találta a betüket a megfelelő sorrendben,szóval, akadémikusnak se lenne jó...pedig azok is nagyon titkolják,hogy mitől is azok akik...A lényeg, akik messze vannak, több határon túl azok sem okosabb emberek, mint mi, sőt némelyik még isiászosabb,mint itt a nagyátlag...ne gondoljuk,hogy Ők jobban látnák, mire van szüsége Magyarországnak,nekünk, mert Magyarország mi vagyunk, magunknak alakítjuk a létfeltételeinket.És nehogymár arról kolduljuk, olyan rossz döntéseket hozzanak egy isziászos napi állapotban ami még az unokáink életét is megkeseríti.A nagy rendszerek, a globális gpndolkodás az emelvényról jól hangzik, de lokálisan lehet csak a legkevesebb anyagi, emberi,szellemi veszteséggel problémákat megoldani.Az én szlogenem továbbra is azonos
Kölcsey örökbecsű mondásával, ami már szállóige: "A haza minden előtt!"És én május 26.-án a legkisebb rosszra szavazok,a migránsoktól való írtózásom okán és Ő Orbán Viktor.Nem hiba nélküli Ő sem.De ha csak magunkban tudunk maradni az országhatárok ölelésében mi magyarok, a jó szándék és a jó akarat olyan csodákat tárhat fel előttünk,ami a II.világháború utáni országépítés volt.Kb most is akkora a baj,mert a legjobb Számvitei Törvények is csak annyit érnek, amennyi be lett tartva.Mert most legutóbb is horror áron lett Rembrabd fekvő nője megvásárolva...Ha a Kétfarkú kutyapárt aktivistája lennék, én népszavazást írnék ki,kell e nekünk meztelen fekvő nő Rembrandtól?És azt a pénzt elkérném, minden faluban lenne gyermekorvos,meg ami kell ehhez, és a magyar nők mozgalma lenne társadalmi munkában a Szépművészet Múzeumban élő festmény és élő szobor kiállítása, hogy a mai kultúrának is adjunk már valamit, ha már a Kormány ennyire hiányolta a meztelen fekvő nőt.És, még mielőtt a Willrndorfi vénusz szobrot akarnák Millárdokért megvásárolni, mivel a testalkatom megfelelő lenne, egy két napot én is bevállalnék, mint veszprémi vénusz.És,hogy a 18-as karikát ne kelljen kitenni,mint mezőgazdasági őstermelő felajánlanám grátisz a kertemben óriásiraa nőtt rebarbara leveleket, mivel a fügefám tönkrement, így a stílszerű fügefalevéllel nem rendelkezem.Szóval, maradjunk a magunk portáján,egyszer már jól kibabráltak velünk Trianonban,ne legyünk már még hülyébbek,mint azok a régi potentátok, akik agyilag tényleg nagyon impotentátok voltak.Lehet nevetni, a nevetés tágítja az agyi ereket,még akik isziászosik is,az a sok, azokét is.Én így látom a 75.születésnapom előtti hónapokban,legyünk észnél, ennél a résznél május 26.-án.OKÉ?

Kovács Erzsébet írta...

1970-írta.Utóirat:
A meztelen fekvő nő élő Szépművészeti Kiállítás bevételeiből kellene az Egészségügy gépparkját bővíteni,a mai nap Mammográfiai vizsgálatra kértem időpontot,most kapaszodj meg: 2019 szeptember 9. 9:55'
Ezám ,babám,nem mese.Ez egy női mozgalom lehetne,ne szórhassák az állam pénzét a meztelen elfekvő nöi festményekre,vagyunk itt egypáran akiknek van eszünk és merszünk,mikor itt már majdnek minden meztelenek vagpedig még van eszünk,és ha kell, valami teszünk,hogy ne így legyenek a pénzek elszórva,mint a pelyva.
/Matek eredmény:117 nap,és ezt egy számítőgép dobta ki,hosszas számítás után.Nem sírnék, de most már késő,45 éve már műtöttek ezzel.Végső soron
végig értem a soron./

1970 írta...

Kedves Erzsébet!

Az igazi baja Önnek (és még sokaknak ebben az országban), hogy azt hiszik, Döbrögi a "legkisebb rossz". Amikor pedig felébrednek, és ráeszmélnek, hogy a "legnagyobb rossz", ami ezzel az elmúlt 3 évtized alatt megalázott, tönkretett, kifosztott országgal történt, valójában Döbrögi volt, akkor már késő lesz. Lepusztított ország leszünk, sóval behintve a helyét. Miközben Ön (és sokan mások) valamiféle hagymázas "migráncsmesével" etetve rettegnek, utálkoznak, egymás ellen fordulnak, aközben minden erőforrásukat, a jövőjüket elszedik, kirabolják, totálisan lefosztják.
Abban egyetértünk, hogy az egész politikai elit egy nagy dupla nulla, sőt mínusz értékű, de abban nem, hogy a sok mínusz között a kisgömböccé hízott Döbrögi lenne a legjobb. Nagyon nem!!!

stirlitz írta...

Kedves Kovacs Erzsbet, ebből szövegből amit ön leírt én egy kukott nem értek.
Mint a kedves vezető szövegeiből általában: összefüggéstelenen értelmetlen egymásra dobált mondatok. Csak nem közös a szöveg írójuk?

lorinczy írta...

Kovács Erzsébetnek! A legkisebb rossz Orbán esetében hamis választás,mivel az országnak,magának,nekem,meg az itthonmaradt embereknek a legnagyobb kárt az utóbbi néhányszáz évben az orbánhorda mérhetetlen lopáskényszere,önhittsége,bunkósága és hazugságáradata okozott. A legkisebb rossz bármi lehet,de nem az orbánkövérgulyásdeutsh-tengely.

rézevőfiamór írta...

májdír bactrian,
csak egy tangenciális közbevau:
Az ámerikai palaolaj, palagáz biztosan drágább mint MOST az orosz.
De, hogy ez így is maradjon, KELL az egyértelmű megerősítés, hogy amennyiben Mihail Potapovics Medvegy ESETLEG zsarolásra, avagy fenyítésre netán komoly áremelésre óhajtaná használni a keze ügyében lévő gázcsapot (felkészül Ukrajna) akkor a harsány "Da tavaris!" netán megfagyás alternatívákon KÍVÜL akad egy drágább, de kevésbé életveszélyes lehetőség is.

Kovács Erzsébet írta...

lorinczy írta-nak.
Kedvesem, igazad van.
Fiatalosan,írhatnám úgy, helyes a dörgés, oroszlán.
Szeretem, ha sakk nagymesterekkel is lehet itt találkozni, akik nem iszi ászosok agyilag, és nem kell magyarról magyarra fordítanom azoknak, akik arra képtelenek, ami írtam,hogy értelemezzék normális emberek módjára.
Szóval, úgy gondoltam, ha magunkra maradtunk a választások után a kör bezárul, nem vonja el a világ baja a figyelmünket a saját belső bajainkról.És mint egy jól megérlelt furunkúlus könnyen el lehet távolítani, mert saját maga tesz olyanokat, ami ki fogja dobni a helyéről a tarthatatlasága miatt, a kígyó a saját farkába harap.
Bár a beszédíró nem én vagyok, voltak, sokakat rajtakaptam, hogy mint a tiszta forráshoz, eredeti gondolatokat csipegetni odajárogattak az írásaimhoz betűtolvajok.És ezen csúsznak el,mint a vajon.Én 5-öst kaptam a pártépítés tantárgyból,ami nem egy nagy kunszt, elárulhatom, tisztességes célokért tisztességes eszközökkel elérni,ami a tisztességes emberek érdekeit szolgálja, amiben a szive mélyén mindenki hisz és vágyik rá.Ha pap, akkor Tízparancsolat, ha könyvelő, akkor Számviteli Törvény,ha Rendőr, akkor BTK.
Ha ezeket ebben a sorrendben betartanánk, mit se jelente nekünk a Szalvini nő bohóckodása, Az isziászos Junker ádáz szövegáradata és a mélytengeri teknősképű eurómilliárdos pénzember undorító vigyora.

Valahogy el kell kezdeni, hogy itthon, magunkban, mackóban és papucsban is jól érezzük a bőrünkben magunkat.
És ehhez ha tisztességes célokért tisztességes munkával dolgoznánk még lehetnénk talán egy vidám barakk,mint már voltunk, a mosoly országa.
Persze, ehhez még egypáran majd felrúgják a sakktáblát.
Én továbbra is bízok az emberek eredeti jóságában, a Bibliában,és hogy a szakmai vonalamon maradjak egy új Társadalombiztosítási Törvénykönyben, az eredeti Számviteli Törvénykönyvben, az eredeti Munka törvénykönyben, a BM Szolgálat Szabályzatában és leginkább a BTK-ban.
És ha ezek megvannak, akkor még akár mosolyogni is fog tudni akárki,még Te is, ha 88 éves bácsika leszel, mégis lesz minden évben 1x új fogsorod ingyen,mint ahogy az 1975 év II.TB Törvény szerint jogosult lettél volna, ha akkor már időben ott jártál volna.

Újra tervezni a jövőt sohase késő, mert már a GPS-t is sokszor kóklerek csinálják, a múlt héten is bevezényeltek egy óriási kamiont a mocsárba.
Tisztázzuk le,mi nem akarjuk,hogy az Európai Egyesült Államok legyen a GPS-ünk, és bele navigáljanak minket a mocsárba, elég volt a Trianon példája.Mert a pénzügyi spekulánsoknak, a kibiceknek semmi sem drága.
Már most a mocsárban vagyunk, a saját erőnkből magunkat kell tiszta szívvel eszméletlen sok munkával és egymás iránti tisztelettel rábírni,hogy csak tiszta ésszel tiszta szívvel érdemes élni.
Egy új Alkotmány, a költő szavaival,..szabadság,te szülj rendet.
Igen, ehhez egy kell: Rend.És sok sok önkéntes rend őr.
Mert egymást szolgáljuk és egymást védjük az élet országútjain!
Csók, Emami.

Attila írta...

Üdv!

A legkisebb rossz. Bemásolok Méltóságos Nagyurunk pénteki szózuhatagából egy részt.

"Ha megszokni nem sikerült az állampárt folyamatos és penetráns hazudozásait, legalább tisztában vagyunk vele, mire képesek a hatalomért. Most azonban nem várt fordulat jött: Orbán Viktor pénteki észosztásában maga hazudtolta meg minisztereit, államtitkárait, NERtársait és propagandistáit. Ugyanis véletlenül kibukott belőle: Magyarország fordult a Bizottsághoz a babaváró támogatással kapcsolatban. Semmi támadás, semmi vérmigráncs - normális ügymenet. Ennek keretében - mégegyszer: a magyar kormány kérésére – tettek fel kérdéseket a Bizottság munkatársai."

Ez van kérem tisztelettel. Erre még a demokrata álarc mögé bújt, vérfideszes fannak is fel kéne kapni a fejét. Nem fogja!

Attila

1970 írta...

"akad egy drágább, de kevésbé életveszélyes lehetőség is."

Mondjuk, amit Salvador Allendével műveltek az nem éppen azt mutatja, hogy ez a lehetőség "kevésbé életveszélyes lenne".

DarthVader írta...

Mindig tudtuk, hogy nem Erzsébet polgártársnő a legélesebb kés a fiókban. Csak az a baj, hogy a fiók tele van ilyen életlen késekkel.
Ez az ország mindig is a rafinériáról volt híres, a buheráról, a fineszről. Sohasem az analitikus gondolkodásról. De mostanra teljesen elhülyült. És ahogy elnézem évtizedekre elásta magát a hülyeségben, utána pedig jön az etnikai bomba, megyünk lefelé mint a megtorpedózott U-boat, és ahogy a Szózat mondja:

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében megkönnyebülés űl.



rézevőfiamór írta...

szóval várható, hogy Mihail Potapovics lebombázza a Parlamentet ha nem küldjük az édes mamájába az usákok agresszív, neokolonialista palaolaját, palagázát?

Kovács Erzsébet írta...

DarthVader írta-nak:
Kedves Sötét Apa!
Amit írtál, Akadémiai Székfoglalónak nem felel meg.
Amit beidéztél ide idézőjel nélkül - nem vall analítikus
gondolkodásmódra.A beidézett versszak 4 sorából csak 1 sor
azonos, a hibajegyzék a következő:
Helyesen 1.sorban ............süllyed /!egyszóban 2 hiba!!!/
2.sorban ............körül
4.sorban/a ..........gyászkönny /más szó/
4.sorban/b...........ül. /egysorban 2 hiba/
Persze a konyhafiókok szintjén lehet hogy tájékozottabb vagy, de magunk között maradva, Te sem vagy agyilag egy szike, operálni nem lenne érdemes Veled.Ennyit az analítikus gondolkodásról.Jó nick nevet választottál magadnak,illik Rád, nagyon.Mint a jelzőid.Önazonosak.

Villon írta...

Erzsebet,,,,
Azert a "humort" nem tevesztenem ossze a mondatszerkesztesi hibakkal,es az ertelmetlen ertelmezhetetlen mondatokkal sem a mondanivalo nelkuli bofogessel amit te font eloadtal. Szamold ossze, hogy hany hozzaszolo fejezte ki a nemtetszeset a silany megnyilatkozasaid miatt.Nem ismerem Darth Vader-t...

relatív írta...

Az nem ártana, ha egy adott íráshoz hozzászólók az írásban foglaltakkal kapcsolatos véleményüket írnák le az egymás ekézése ( sok esetben igen alantas módon ) helyett.

Az, hogy egy állam vezetője - mint az ez írásban IS olvasható - igencsak a személyes vágyai beteljesüléseként éli meg az ország 'szolgálatát ' igen kedvezőtlen képet fest arról országról.

Gondoljuk meg, hogy az ország verítékével megtermelt javakat - az állampolgárok életvitelének javítása helyett, tudjuk ebben sok az elmaradás - kénye-kedve szerint szórja indokolatlan vásárlásokra, amiben a szavazatok ( külhoni IS ) vásárlása IS jelentős pénzszórást jelent.

Így az ország - értelmes - vezető nélkül csak a lejtőn lefelé csúszik, megállíthatatlanul..

1970 írta...

Kedves relatív!

Nem csak az ország által megtermelt javakra, hanem azokra az erőforrásokra is vonatkozik ez, amelyet az ország kap (pl.: EU-tól). Nem hiszem, hogy akad még példa
hazánk történetében olyan vezetésre, amely ilyen mértékben fosztotta volna meg az országot saját megérdemelt, megszolgált, "verítékkel megtermelt" erőforrásaitól. Sőt, személyes vágyaik teljesülését helyezik előtérbe az ország szolgálata helyett. Ez az igazi bűn, amiért egyszer felelniük kell.
Értelmes vezetés nélkül csúszunk a szakadékba - ez tökéletesen igaz. De, hogy ne csak a "pórnépet" ítéljük el ezért, ajánlok egy olvasmányt arra vonatkozóan, hogy az értelmiség vezető rétegeiben is jócskán vannak olyan "buggyant alakok", akik kisgömböcöt és bandáját képesek olyasvalakihez hasonlítani, aki ettől biztosan forog a sírjában:

https://hvg.hu/itthon/20190521_Gyurgyak_Janos_A_magyar_elit_elceciliasodasa_es_mas_rendszertunetek

Kovács Erzsébet írta...

Kedveskéim!
Ti egyáltalán nem vagytok kedvesek.
Valószínűleg felhagyok a szellemi továbbképzésetekkel, mert már átcsúsztatok a léc alatt, a kritikátlan Soros imádatotokkal.
Míg itt a muslincákat hajszoljátok egymásra vagy egymás elől,- a mondandótok kicsinységére utalok ezzel - agyilag képtelenek vagytok felfogni, hogy itt Európa elrablása folyik, mert itt és most erről van nagyanban szó.
Aki még mindig nem érti, nem érti - a ma esti híradóban látható volt egy világra szóló kampány, ami svédországból induló a diákmozgalom, melyet a Soros bujtogat és pénzel hátulról, és a klímaváltozásra,annak álorcája mögé bújva a migráns támogatás világraszóló dömpingjét akarja megvalósítani a ma élő felnőtt társadalmak gyermekei unokái által.A fiatalok által akarja a vén szemét minden eddigi rendszer alól kihúzni a jog által biztosított rendet.A bezúduló migránsok azt ordibálják Francia országban, hogy Francia ország nem a franciáké---Mi ez kéremszépen, ha nem egy revolúció, forradalom?És ez egy fiatalkorúak ellen elkövetett gyalázatosság, egy politikai pedofília,
a CEUIZMUS -nak az elmebaj határait súroló agyi eltévedelyedése, amikor a milliárdos elmeháborodásában már a diákok sokaságát forditja a szülők generációi ellen..országhatárokon átívelő megrontás.
Most aztán kedveskéim jöhettek ti itten akármilyen avitt érvekkel.
Itt a Soros szemétsége az eddig még soha nem látott tömeges gyermekrontás esetét követi el,államok és országok ellen .Mert van az a pénz, amiért vagy amivel nem csak a mi életünket, de még az unokáink unokáinak az életét is megrontja a vén szemét...
De aki elhatározta, hogy Ő már pedig a Gyuri bácsit isteníti, az Ő emlőjén hízik és gyarapodik,ki tudja milyen hamis tudat okán, azzal már nem nagyon lehet mit kezdeni.
Elég lenne, ha mindenki a saját unokájának elmondaná, hogy ez a spekuláns egy szemérmetlen számitó vén marha, és elmagyarázná a saját gyermekének vagy unokájának, hogy akinek a sok rabolt arany egy hamis hatalmat, a pénz uralmát a kezébe adja, az még egyáltalán nem biztos, hogy egy igazi tisztességes ember, sőt, egy még soha sem volt ártó féreg, aki a Mengelét és a többi auswitzi kegyetlenkedőt túlhaladó ártó , a pestist is túlhaladó féreg.
A bajok nem nevén nevezésével kezdődik ez a szellemi szodómia.
Ébredj, Európa!
Bár ez a világraszóló kampány már úgy ki lett tervelve, hogy ezt csak akkor lehetne megállítani, ha mindenki megállna, és egy lelki meakulpával beísmerné, hogy Ő maga is tudta,miről van szó. csak egy gyáva szar alak, és nem meri azt mondani, bocs, de én is egy kicsit vagy inkább nagyok hülye vagyok, és nem engedné, hogy a fiatalságot is, a jövő népességét is egy szellemi és fizkai megsemmisülébe hajszolja egy vén bolond, akár mennyi pénze is van.Mert Ő akar lenni az Európai Egyesült Államok feje.A vén hülye.Minden eurócentjéhez az elhalt zsidók vére tapad.

Én ennél többet nem tudok tenni,mint a szegény szabóinas a meztelen király udvarában, hogy megmondtam , a vén szemét politikai pedofil a világ megrontásán aktivizálja magát.

Minden relatív.
Ti tudjátok, a belsőtök, a szívetek mélyén az iránytű merre mutat.
Persze, ha eurócentekkel vannak alápöckölve, az íránytű nem a jó irányt mutatja.
LELKETEK RAJTA! HA VAN MÉG EGYÁLTALÁN LELKETEK.
EZ VAN, HA HÜLYÉK VAGYTOK, TI FELNŐTT GYEREKEK!

relatív írta...

A ' velencei tükör ' közelébe került gugyerákot sajnos többen - az 1970 blogtárs által említett HVG szerkesztői cikkében IS említett esszéista IS elkövette ezt a tévedést - említik (félreértve erőszakosságát ) tehetségesnek. Így - e súlyos félreértés, téves megítélése révén - bármely korban megismert ( manapság sem összehasonlítható érdemben senkivel, még a legrosszabbakat IS alulmúlva ) személyekkel egy szinten említeni a saját önbecsülés-, értékítéletünket alacsonyítjuk le !

Ezzel a felvetéssel kapcsolatban rögzíteni szükséges, hogy egy adott ország működése valamilyen rendszer keretében történik, és e rendszernek a betartása valamely csoport, vezető felügyeletével valósul meg a hétköznapokban, ami a végső sikerben e két oldal meglétét jelenti.

Manapság hazánkban kapitalista rendszerben igyekszünk a megfelelő életkörülményeket biztosítani, ezért IS ellentmondásossá válnak azok a - korábban megélt ismereteket elváró - jóléti törekvések, melyeket egyes ellenzéki pártok hiányolnak napjainkban.

A kapitalista termelési módszer erre csak igen kis mértékben ad lehetőséget, mert éppen azon alapszik, hogy egy kis közösség a mások ( többség ) munkájával megtermelt javakból a maximális értékben tegyen szert ! Ezen a kapitalista rendszer keretében változtatni csak a rendszer alapjainak felrúgása árán lehetne, melyre a kapitalisták ( a rendszerből következően ) nem kaphatóak !

A másik oldala a rendszer üzemeltetésének az azt megvalósító csoport összetétele, vezetője, melyek a rendszer üzemeltetésére - annak helyi szinten való megjelenítésében, jó-, vagy hátrányos mértékben - kihatással vannak.
Jelenleg a kialakult helyzet országunkban sajnos ilyen értelemben még a kapitalista termelési módszer alkalmazásától IS kedvezőtlenebb körülményt eredményez. Ebben a kormányzat összetétele, és a követett gyakorlata a felelős, mely sok hiányosságot generál, amit annyiszor, és sokan részletesen említenek.

Sajnos a hazánkban manapság regnáló csak egyéni játékszereként kezeli az országot, és saját óhajtásainak megvalósítása érdekében használja a választáson kapott hatalmát !


DarthVader írta...

Kovács ERrzsébett, eztet amit ide irtáll a szózatrol, beszédd meg Veresmartival. Ugyannis
szórul szóraq tülle másoltam. (Kiv 4. sor 2.szó). A könnyebbül az 2 bö, ez ténykérdés.
Öllek, csonkollak:

DarthVader

Attila írta...

Üdv!

Kovács Erzsikéből(?) kitört a vérnarancsos bunkó. Egyszer már illendő volna állnia a szavát és eltűnni innen a bánatos francba, amit már többször megígért. Reménytelen akár a többi nyalonc megvilágosodása.

Attila

pamagd írta...

Ajjaj.
Kedves Erzsébet!
Veled szemben teljesen felesleges bármilyen érv, legyen avitt vagy nem avitt.
Soros nem szent, de amit itt összehordtál, az egész egyszerűen nem igaz.
Van sokféle probléma Európában, de azok különböző okokból keletkeztek és különböző módon kell javítani rajtuk.
Soros "mindössze" 89 éves, az emberiség meg már elég régóta pusztítja a Földet - a klímaváltozás nem Soroson múlik, hanem hétmilliárd homo sapiens felelőtlenségén.

Kovács Erzsébet írta...

Pamagd írta-nak.

Örülök, hogy vetted a lapot.
Csak 1 lépéssel vagy még lemaradva, az okozatot szépen leírtad.
A fő ok, hogy Soros a hitvány pénzével pénzel hitvány embereket hitvány célok megvalósítására hitvány emberekkel.
Ami pénz el lett általa herdálva az általa kifundált célok megvalósítására és másik részről az ellene való tüntetésekre összegezve a Világ Béke megteremtésére is elegendő volna.Narancsligetek lehetnének öntözött ligetekben a Szaharában,és ki lehetne venni a lövöldöző népek kezéből a fegyvereket.
És többet érnénk el ésszel, mint ész nélkül, ami most folyik a világban.Nem értem, az ENSZ-nek is elment e az esze, hogy szó nélkül tűri, ami az emberek, a népek között folyik indulatok és szavak által

Valami nagy békességnek kellene már bekövetkezni,hogy mindenki megértse, élni jó.És élni csak békességben jó, ha nem látom mások szenvedését.
Paradigma váltás kell.
Jó lenne,ha most a jó idővel mindenki a legjobb belső énjéhez fordulna és belátná, hogy csak akkor lesz jobb a világ, ha mindenki akarja, és
ha mindenki tesz érte valamit.Ha tesz, jobb lesz!

Örülök, hogy elolvastad.
Szeretetből írtam.Emami

1970 írta...

Kedves Erzsébet!

Próbálja meg egy kicsit kikapcsolni fejéből Sorost (tudom, nehéz, mert az aktuális "gonosztól" mindig nehéz elvonatkoztatni, főleg, ha sulykolják), és körülnézni hazánkban egy rövid időre. Nézze meg a közállapotokat, az ország rothadását, az emberek egymás ellen fordulását, az uszítást, a gyűlöletkeltést, a különféle társadalmi csoportok elleni fellépést, a társadalmi kohézió teljes tönkretételét, és még sorolhatnám...
Ezekért nem Soros a felelős, legfeljebb annyiban, hogy vastagon benne volt a keze (és a pénze) azok "felépítésében", akik ezeket erre az országra rászabadították. Sorost ezért lehet (és kell is!) bírálni, nem valamiféle nem létező fantom ellen küzdeni.

1970 írta...

"A fő ok, hogy Soros a hitvány pénzével pénzel hitvány embereket hitvány célok megvalósítására hitvány emberekkel."

Kedves Erzsébet!

Felhívom a figyelmét, hogy Soros éppen azokat a hitvány embereket pénzelte "hitvány pénzével", akikre éppen most szavazni készül:

"És én május 26.-án a legkisebb rosszra szavazok,a migránsoktól való írtózásom okán és Ő Orbán Viktor."
Kovács Erzsébet írta...
2019. május 15. 13:53

Kovács Erzsébet írta...

1970 irta-nak:
Végsősoron egyetértünk.
Mert ha nincs pénz, nincs háború.
A Soros pénze a konkoly Európa búzaföldjein.
Túl nagy az áldozat, a Világ Békéje.
Remélem, nem fog összejönni az Európai Egyesült Államok.
Mert a sok akarnok mind csak a csúcs felé törné magát
az egója és a mérhetetlen kapzsisága miatt.
A kisemberek jelenleg is sanyarú mindennapjairól még inkább elvonná a figyelmet, és a spekulánsok országhatárokon átívelő simliskedése miatt még inkább kevesek pénzügyi játszóterévé válna Európa, sose tudnánk meg, mi mennyi.
Itt nem fantomok vannak, hanem nemzetközi bűnözők, akik majd az eu aranycsillagos kék zászlójába takaróznak,sokkal több kibúvó és memtelmi jog birtokában űzhetik a számukra legjobban vágyott dolgot,a hatalmat, kiélhetnék bűntetlenül az embereken.

Most dől el, Európa milyen szellemi szinvonalon áll.
Reméljük, nem az iszi ászosok győznek.
Én bízok a tiszta lelkű emberek sokaságában, a keveset emlegetett
kollektív emberi tisztességben és bölcsességben.
Remélem, nem fogok csalódni.

1970 írta...

Kedves Erzsébet!

Tudom, hogy sok dologban egyetértünk, és tisztelem is Önt életkora, tapasztalata okán.
Akár Európa kapcsán is egyetérthetünk, mert nagyon sok ostoba, korlátolt vezető ül döntéshozó pozícióban. (Nézze csak meg, még most sem hajították ki azonnal Döbrögit a fenébe, hanem hagyják, hogy az európai emberek által megtermelt javakból játékvasutat, stadionokat építsenek, meg hizlalják saját bankszámláikat, tömjék a zsebüket). Soha ebben az országban ennyire nem fosztották meg az embereket az erőforrásaiktól, mint most.
DE! Ebben Soros szerepe már lényegtelen. Ő most az aktuális "gonosz" egy olyan pökhendi és beképzelt vezetés szemében, amelyik azt hiszi, bármit, bárkivel, bármikor megtehet. Amíg ezt a vezetést hagyjuk azt csinálni, amit akar (sőt, Ön még rájuk is szavaz!), addig itt süllyedünk tovább a mocsár mélyére. Sorossal (mint "ördöggel"), meg a "migráncsokkal" tökéletesen el lehet takarni azt a sz.rt, amit egy alkalmatlan, rablópolitika okozott itt az elmúlt időszakban. (Az persze más kérdés, hogy az elmúlt 10 év előtti 20 év, meg Soros akkori "hitvány pénze" arra volt jó, hogy tökéletesen megágyazzanak ennek a vezetésnek. E tekintetben meggyőződésem, hogy a "rendszerváltó elitnek" még van bőven elszámolnivalója ezzel az országgal, ami nem megúszható!)

Villon írta...

Egy elmebajost PuPu mar kitiltott innen.
Ideje lenne kitiltani a kovetkezot is...
Ui. Ennek a blognak azert van egy "szinvonala", kar volna hagyni, hogy lejjebb sullyedjen.

Kovács Erzsébet írta...

Villon írta:
Oké.
A következő Te leszel.