2019. május 27., hétfő

TÚL A CSÚCSON

Nincs meg a Fidesznek a kétharmad, ez is öröm a baloldaliak egy részének, én meg a nemzet szégyenének tartom, hogy annyi is van, amennyi.
Véget értek az európai parlamenti választások, van némi átrendeződés nemzetközi szinten, de Macron kivételével mindenki úgy interpretálhatja az eredményt, ahogy úri kedve tartja.
Az európai zöldek ünnepelnek, a liberálisok elégedettek, a többiek meg ülhetnek babérjaikon, vagy elődeik babérjain.
A nagy változás, miszerint az európai szélsőjobb markáns áttörést produkál, és ezzel megerősíti Orbán nemzetközi pozícióit nem következett be, így a nagy pávatáncosnak most főhet a feje, hogy lavírozza vissza magát az európai fősodorba.
Megoldja majd, ne legyen kétségünk, hacsak Európa új vezetői nem ütik a fejét egy bunkósbottal, mikor ki akar mászni a pöcegödörből, de ez nem valószínű, arrafelé mindenki pragmatikusan gondolkodik, és tudja, Orbán vinne magával tizenhárom szavazatot, ami magában nem sok, mégis rontaná az alkupozíciókat.
Meg aztán az se rossz tanács egy hatalmon levő politikusnak, hogy barátaidat tartsd magadtól minél távolabb, ellenséged, meg minél közelebb.

A hazai pályán – az ATV műsorát néztem – a Fidesz győzelmét természetesnek tekintik, én meg sajnos erre képtelen vagyok, mert ezt a helyzetet az eredményezte, hogy a demokratikus pártok átengedték a politikai terepet az ellenfélnek, nem ismerték fel a mai politika meghatározó sajátosságait, és mint a rossz hadvezérek még mindig a vesztett háborúkat akarták megnyerni.
Mondjuk, ezt teszi az Egyesült Államok is, csak - határtalan szerencséjére – ott a média rutinos, és ismeri a mantrák erejét, ebből kifolyólag a ma embere azt hiszi, hogy Amerika nyerte meg a II. Világháborút, és a vietnami háborút még inkább -  a legyőzhetetlen Amerika mítoszát imigyen sikerül fenntartani.
A mai magyar demokratikusnak nevezhető média nem tudja a dolgát, most meg már hiába is tudná, hiszen gyakorlatilag nem létezik.
Jellemző, hogy a demokratikus oldal kénytelen egy Fidesz által felvásárolt szekta televíziójából tájékozódni, ha a valóság távoli, elmosódott képére kíváncsi.
Orbán beszédét hallgatva, nemlétező nyakkendőjét igazgató kezét figyelve egy dolog prognosztizálható biztosan: a grazi klinikán kitakarítják a szobáját.
Orbán nem mondott semmit azon kívül, amit momomániásan ismételget, de ezt már maga is unhatja, és valószínűleg unják azon hívei is, akik nem érdekeltek anyagilag is a rendszer fenntartásában.
Félve jegyzem meg, hogy Orbán rendszerét a demokratikus oldal politikusai közül is sokan a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezik, elfeledkezve arról, hogy ebben az országban ha a mosóporra az lenne ráírva, hogy cukor, akkor a népesség negyedének kávéivás közben habzana a szája, tehát célszerűbb mindent annak nevezni, ami, - a maffiaállamot például maffiaállamnak.
Idősebbek emlékezhetnek: a krumplileves legyen krumplileves, ugye…

A Demokratikus Koalíció nevének rövidítése mostantól kezdve emlékeztessen mindenkit Dobrev Klárára is, akinek a sikert nagyrészt köszönhetjük.
A DK nem csak két új képviselői helyet nyert, de nyert egy elsőosztályú profi politikust is, akiben megvan az a pontosan körülírhatatlan politikusi „vonzizé” is, amit nagyképűék karizmának szoktak nevezni, ami vonzza a választókat, mint sörrel töltött befőttesüveg a házatlan csigákat.
A siker kétségtelen, a siker veszélye pedig egyrészt az elbizakodottság, másrészt pedig az elégedett hátradőlés, amiből könnyen lehet hanyattesés.
A DK most lendületben van, nem szabad megállni és ami még fontosabb, nem szabad most Dobrev Klárát visszavonni az első vonalból, hiszen nyakunkon az önkormányzati választás.
Neki önálló politikai szereplőként kell folyamatosan hallatni a hangját, talán még úgy is, ha Gyurcsány Ferenc most kissé halkabbra veszi a figurát.
Ő tud nagy okosságokat mondani, Dobrev Klára pedig úgy tudja elmondani ugyanezeket, hogy az átlagjózsi meg is értse, és ne legyintsen az egészre, ha beleütközik az első – számára érthetetlen – fogalomba.
Csak gratulálni tudok, mert igaz, hogy Gyurcsány nélkül nincs DK, de Dobrev Klára nélkül ma az egy mandátumnak örülhetnénk…

A Momentum eredménye várható volt, ez az új párt az új szem a láncban.
Amikor a szabad madarak szárnyaikat lógatták, akkor jött számukra az új fészek, az LMP, majd amikor azt a fészket is telerondították, már készen állt a Momentum, most folyik a beköltözés és a fészek belakása, ennek üzemszerű működésére a következő parlamenti választásnál lesz szükség.
A társadalom számára két dolgot üzennek: dögöljenek meg, akik idősebbek náluk, és mindenki maradjon fiatal - ennek az a titka, hogy rájuk szavaz.
A másik üzenetük: Mi vagyunk a fiatalok, a tiszták, a fiatal demokraták - ebben a momentumban. A következőben olyanok leszünk, mint elődeink, csak addigra már senki nem lepődik majd meg, mikor mi kezdünk el lopni…

Ami a szocialistákat illeti, nagy hiba lenne örülni a kudarcuknak, az lenne a jó, ha magukhoz térnének, és az önkormányzati választásra összekapnák magukat.
Az egész ellenzék pedig felhagyhatna a kannibalizmussal, nem egymásból kellene kiharapni darabokat, hanem a hallgatag tömegből kellene új szavazókat toborozni.
Mondjuk ez a nehezebb, de hosszabb távon csak ez érné meg.
Persze a mai nap végre nem egy gyásznap, mint lenni szokott minden választás után, de látni kell: van még dolog dögivel.
Ehhez kívánjunk most sok sikert…

:O)))

18 megjegyzés:

neveletlen írta...

Megszűnt a kétharmad, Orbán Viktor monnyon le!
Igaz, megint elverték az ellenzéket, mint úttörő a répáját, 12 képviselő helyett most 13-at küldhetnek, meg hát a körtét nem szokás az almával összehasonlítani.
Annyi történt, hogy a félhűlye, vagy tán teljesen az szocikat Feri még jobban megszívatta mint 2015-ben, az LMP helyét átvette a Momentum, most ők lesznek az emeszpépdéká aktuális ellensége.
Business as usual.

kiskato írta...

"jellemző, hogy a demokratikus oldal kénytelen egy Fidesz által felvásárolt szekta televíziójából tájékozódni, ha a valóság távoli, elmosódott képére kíváncsi."
Ezt csak azért emelem ki, mert az egész blogot mégse lehet kiemelni...
Vigaszképpen (=D) csak annyit: egéz Európában gyalázatos a helyzet, fokozódik, fokozódik...de ezt is szépre lehet magyarázni...

Kapat írta...

Ha a Néppárt ezek után nem rakja ki Orbán szűrét, eljátssza maradék tekintélyét is. Így is megtépázta őket Orbán megalázó megnyilvánulásainak elnézése, egy ország beáldozása, tűrése egy tolvaj diktátor uralmának Európa közepén! Ha annyi ármánykodás, hazugság, tolvajlás után még mindig a hatalommegtartása, az önös politikai érdekek lesznek mérvadóak, akkor a politika, mint erkölcsi kategória még mint fogalom is eltűnhet szókészletünkből. Még negatív jelzőt sem érdemelnek!
A Momentummal kapcsolatos aggodalmakat én is jogosnak tartom, meglátjuk majd, valóban honnan jöttek és a szerénység, vagy a fejekbe szállt dicsőség dominálja -e tevékenységüket?! A lényeg: kinek az érdekében?!
Dobrev Klára nagyon jó választás volt, ösztönös intelligenciája teszi emberközelivé. Egyszerűen kifejezve "szerethető" politikus. Ezek majdnem egymást kizáró fogalmak, de Ő két lábbal áll a földön és természetességgel közelít az emberek gondjaihoz. Határozott, okos, ugyanakkor nagyon empatikus. A legnagyobb erénye, hogy nem szállt el magától. Reméljük, ez így is marad!
PuPu megfogtad az első reakciók lényegét, óvatos reménykedés és várakozó öröm egyaránt érezhető írásodon. Valóban sok múlik az ellenzék jövőbeli viselkedésén, Orbán lejtmenete szerintem (reményeim szerint) megkezdődött!

góbé írta...



A Klárának óriási respekt ! A déká kezet csókolhat neki...- Gyurcsánytól azért többet várok...

A Momentum tényleg talányos, sőt, aggodalomra adhat okot - máig nem értem sok más kezdeményezés mellett ugyan hogy ment át 3 szürőn is az ő népszavazásuk anno,... -. Mindamellett szerintem nem kevés közük van hozzá hogy a huszon-harmincéves korosztály végre rájött hogy főleg az ő bőrükre megy a nemmzetth kotonszökevényének áldatlan, sőt förtelmes regnálása és elkezdtek az utóbbi 2-3 évben végre aktivizálódni.
Sokat javitott a megitélésükön hogy, amég kisgeczi-o1g-re félelmetesen hajazó Fekete-Győr vagy hármat hátrébb lépett és a két hölgy - Kata és Anna - lett a párt "arca". Jegyzem a Donáth Anna egészen kivételes...

A zemeszpé csak azt kapta amit már régen megérdemelt. Nem véletlenül hagyta ott őket Gőgös vagy másfél éve...
Állitólag most az okoz újabb pártszakadás előtti helyzetet, hogy Szanyi és Újhelyi nem tudnak megállapodni hogy szkanderrel, vagy pénzfeldobással döntsenek, melyikük megy majd Brüsszelbe...
Aki arra jár, - ha jól emlékszem talán Talalom is ilyen - szólhatna nekik, ne kavarjanak újabb súlyos problémát.
Legyen annyi eszük, állapodjanak meg egy sör/whisky/szatmári-szilva mellett, hogy mindketten maradnak itthon, igy a barátság, meg a párt is marad, s menjen ki az a Jávorbenedek aki tényleg odatette magát, komolyan vette a feladatát.

Szanyinak még lenne is - mármint esze -, csak őt még Gyurcsánytól is veszélyesebbenek tartották, ezért is zavarták ki, / kinálták meg 5 éve a brüsszeli lehetőséggel...
Mondván: "Isten őrizz hogy ő legyen a párt elnöke - még képes lenne bekavarni a fideszes alku-bizniszünkbe a viktorral..."
Szanyi krakérelebb mint Gőgös, de sajnos hiján van Bokros kérlelhetetlen nyiltságának, következetességének és Majtényi egyszerre nyugodt és megfellebbezhetetlen stilusának.

Macron esete: Löpen Mariskáék tényleg 1 %-kal többet szereztek. De a franciák miért lennének okosabbak, előrelátóbbak mint az angolok, akik "jóval előbbre tartanak", merthogy úgy akarnak kilépni, hogy azéé' annyira ne is kejjen máá' kilépni.
És tököl... ill. vacakolnak már 3 éve !
A primet ezzel együtt megérdőjelezhetetlenül mi visszük, ebben sajnos elsők vagyunk.
Nálunk a feudál-fasisztoid nemmzetthy párt 52 %-a után a következő, gigászi meglepetésre, mindenki megdöbbenésére (!!!) frenetikus 16 %-ot szerzett !!!....Ujjééé.

A különbség itt nem 1, hanem 36 -!!!- % -. Eza mi dicsőségünk, senki el nem vitathatja !!
Megin' győztünnkk!!!

neveletlen írta...

Azt mondja meg valaki, hogy a dékások melyik pártcsaládba ill. koalícióba ülnek majd be?

anteus írta...

Jó. A mosóporos hasonlatot Ady-idézetek mellé lehet tenni. Teszem is.

Attila írta...

Üdv!

Véleményem szerin a belpolitikában a +1 hely nem oszt, nem szoroz. Hogy ezt is miként gyűjtötte be nem szükséges magyaráznom.
Na, a külpolitika illetve az EU más tészta. Alaposan elszámította magát Őfőméltósága! Magam részéről most rögtön nem rúgnám ki az EPP-ből, hagynám felfüggesztve. Főjön csak a saját maga kotyvasztotta lében. Ez jó bünti lenne, mert szeret szerepelni világrengető ötleteivel. Sokáig nem bírná, kilépne.
Ez megint csak az EPP-nek lenne jó, de nem Őfőméltóságának.
Felmerül a kérdés hova ülnének be. Salviniék tárt karokkal várják, de ott már lecsúszott a vezérségről. Nem hinném hogy Salvini átengedné neki. Kontrás meg nem akar lenni. Holt térbe manőverezte magát. Mivel a két nagy pártcsalád nem tud együttesen többséget alkotni az EP-ben kell egy 3. partner is. Erre jó esélye van az ALDE-nek. Akkor pedig a hármas koalícióban kettő nagyon Orbán ellenes.
Na ezt kapd ki Viktor!
Szóval drága fidesz fanok örvendezzetek csak lelkesen a semminek!


Attila

Attila írta...

Még valami!
At Eurostat adatai alapján 2017-ben Magyarország 117000 nem unios állampolgárnak adott letelepedési engedélyt. És akkor most harsányan röhögök a csökött agyú migránsrettegőkön. Átverte őket Nagyurunk. Nem kicsit, nagyon! Meg is érdemlik.

https://www.blogaszat.hu/2019/05/ugrasszeruen-nott-nem-unios.html

2018-as adat még nincs, de most már nagyon ideje beszerezni a páncélbugyingót.


Attila

talalom írta...

1. Csak emlékeztetnék: a Momentum megalakulásakor úgy emlékszem, én voltam az egyetlen, aki azt mondta - ezek nem kreáció, érdemes rájuk odafigyelni. Fekete Győr sem hülye.
2. Góbé! Már jóideje "nem járok az MSZP felé" - de kétségtelen: vannak ott is ismerőseim, barátaim. Azt tanácsoltam nekik: Újhelyit küldjék képviselőnek - ő is rengeteget dolgozott, főként az EU dolgainak megértetésén,Jávor meg menjen vele munkatársként - erre minden EU-képviselőnek van lehetősége.
3. A DK eddigi képviselői a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű EP frakcióban ültek. Most nyilván tárgyalásokon döntik el, hová csatlakozzanak. Az Európa ellenes "nemzeti" szövetségeket valószínűleg kizárhatjuk.

1970 írta...

"A Momentummal kapcsolatos aggodalmakat én is jogosnak tartom, meglátjuk majd, valóban honnan jöttek és a szerénység, vagy a fejekbe szállt dicsőség dominálja -e tevékenységüket?! A lényeg: kinek az érdekében?!"

Kedves Kapat!

Mint máskor is általában nagyon egyetértek Veled. Én azonban úgy látom, hogy ez a párt, pontosabban annak vezetője Döbrögi 2.0 verziója. A pökhendiség, a " fejekbe szállt dicsőség" mindenesetre már megvan. Sajnos sokat elárulhat hazánk erkölcsi és szellemi nyomoráról, ha ismételten "belelépünk ugyanabba a gödörbe"...

neveletlen írta...

höhö
http://www.atv.hu/belfold/20190527-bejelentes-gyurcsany-verhofstadthoz-utazik

Lehet, hogy a lipsi Momentummal lesznek egy frakcióban? Esetleg egy Néppárt-Szocdem nagykoalicióban a Fidesszel?

Pupu eldobná a púpját...

Kapat írta...

Kedves 1970!

Egyetértésedet köszönöm, sajnos én is úgy gondolom, hogy jogos aggodalmakról beszélünk. Azt hisszük, hogy a még be nem teljesedett rosszat vágyálmokkal, túlzott reményekkel elűzhetjük. A jobbra vágyó, optimista ember már csak ilyen. Még akkor is, ha nem sok az esély.
Ne legyen igaza sem az én aggodalmamnak, sem a Te valóságérzetednek!

pleinair írta...


Az a baja szerencsétlen MSzP-nek, hogy régi népszerűségük visszaszerzésének görcsös igyekezetében minden másról elfeledkeznek, célt vesztenek. Tulajdonképp melléfogtak Botkával is, aki ki akarta rekeszteni Gyurcsányt, miközben a DK tagságára igényt tartott volna. Ujhelyi körömszakadtáig Botka mellett állt, nem zavarta, hogy annak erkölcsi magatartása és erőszakos viselkedése vállalhatatlan, bukáshoz vezet. Végsősoron az MSZP népszerűségvesztésének saját morális gyöngesége, határozatlansága lett az oka. Valahol ebben, vagyis az erkölcsi romlásban látom a párt (és minden politikai alakulat) rothadásának végkifejlethez vezető kezdetét.

relatív írta...

Mi - egyik párthoz sem tartozók -, jól , hol melyik párt mit csinál, és mégsem !

Többnyire lelkesedünk ha valaki, valamely párt a regnálót bírálja, vagy ha éppen dicséri ..., attól függően, hogy ez a hatalomban lévő velünk - személy szerint - milyen viszonyban van, vagy attól függetlenül IS ! ( ez nagyrészt intellektusunktól függ )

Sajnos a magyar közélet - többek megállapítása szerint - frusztrált, ami az 1990 években történtekre vezethető vissza, így a megállapításaink IS kegyetlenül alakulnak, mivel ez a közélet teli hazudozással. ( erre sok példa van, de e blog hozzászólói IS hoznak erre példát a regnáló tényleges gyakorlata, és hazug kijelentéseinek ellentmondására )

Az, hogy melyik - manapság ismert - párt ( még vicc pártunk IS van, támogatással (!), a sok csinált mellett ) törekvése érdemes támogatásra manapság a vezéregyéniség függvénye, ahelyett, hogy a tényleges irányvonala érvényesülne a támogatásban.

Olyan kijelentések, hogy nem tudunk dönteni támogatásunkról egy nonszensz, hiszen minden pártnak van programja, és ezek különbözősége - vagy éppen hasonlóságuk - elég irányt mutat egy gondolkodó embernek (!) a támogatásának mikéntjéről !

Mivel az utolsó 30 év értelemszerűen hazánk történelmi mélypontját jelenti, értelmesen ennek elvetése az a törekvés, melyet érdemes magunk, és leszármazottaink érdekében megváltoztatnunk. Így a következő lehetőségeink során ilyen irányú törekvésben reménykedem, és végre a lejtőn lévő országunk felfelé való menetelésének támogatását a többség IS elérti.

Névtelen írta...

A történelemben nem volt még olyan generáció, amely a lényeges problémáit saját maga nem tudta megoldani, hanem azok megoldását az öregjeire hagyta. Az ilyen generációnak szükségképpen ki kellett pusztulnia. Én öreg ember vagyok, de - tanárként is - sokat találkoztam fiatalokkal.
Számomra a Momentum előretörése azért öröm, mert egy új, mai generáció politikai aktivitásának az életre kelését látom bennük. Persze OV is így nézett ki az elején. A Momentum sok szavazatot nyert az egyetemi városainkban. A mostani megnyilvánulásaiban némi aggodalommal látom a "politikai bölcsesség" hiányát. Mégis lényegében az egyetlen reményt jelentik. Nagyon pozitívnak tartom, hogy két intelligens, nyelveket beszélő hölgyet küldenek az EU parlamentjébe. Mindkét hölgy éveket élt külföldön és a férjeik sem magyarok. Donát Anna családi háttere is nagyon jól orientálhatta. Egyáltalában: nagyon kevés nő volt eddig a politikusaink között, pedig nagy szükség van rájuk. Örüljünk Dobrev Klárának is.

1970 írta...

Kedves Névtelen!

Ha a Momentum jelenti az "egyetlen reményt", akkor nyugodtan megáshatjuk a sírunkat:(.

Presbiter írta...

Bocs. Reménykeltőnek tartom őket, de azért talán mégsem az egyetlen reménynek.
Nagyon nagy szükség lenne leváltani a mostani maffia kormányt még a 2022-es választásokat jóval megelőzve, mert rohamtempóban tesznek tönkre mindent. Nem "csak" az anyagi kincseinket, hanem a szellemieket is és egyáltalában ennek az országnak az élhetőségét. (Ld.egészségügy)

Alzheimer írta...

"pleinair írta...

Az a baja szerencsétlen MSzP-nek, hogy régi népszerűségük visszaszerzésének görcsös igyekezetében minden másról elfeledkeznek, célt vesztenek. Tulajdonképp melléfogtak Botkával is, aki ki akarta rekeszteni Gyurcsányt, miközben a DK tagságára igényt tartott volna. Ujhelyi körömszakadtáig Botka mellett állt, nem zavarta, hogy annak erkölcsi magatartása és erőszakos viselkedése vállalhatatlan, bukáshoz vezet. Végsősoron az MSZP népszerűségvesztésének saját morális gyöngesége, határozatlansága lett az oka. Valahol ebben, vagyis az erkölcsi romlásban látom a párt (és minden politikai alakulat) rothadásának végkifejlethez vezető kezdetét."

Sajnos nem oka az MSZP szavazási eredményének valami előrelátó megfontoltság, vagy akár erkölcsi fölény - a szavazók részéről. Bár így lenne ...
A mosóporos hasonlat hamarabb. Sok volt a "ciki" hír az MSZP körül. Már nem büszkeség MSZP-snek lenni, inkább gáz. Most ez trendi.

Ez is tánc, állnak az emberek a parkett szélén és válogatnak ki tetszik nekik. Ennyi. Egy darab programot nem tudtak volna felidézni, ha kérdezik, egy képviselő EP munkáját sem ... na, jó, Jávor Benedek és PaksII., esetleg. Mást nem is lehetett hallani. Mintha az MSZP-ben az egyetlen igaz ember Jávor Benedek lett volna (??), a másik két jelölt pedig az ingyenélő. Pénteken kb. itt tartott a közbeszéd.

Ráadásul elég komoly lejáratás folyt ellenük a maradék "ellenzéki" médiában. Ezt érdemes lett volna jobban kezelni. Az MSZP az aktuál hibákba bukott bele, nem abba, hogy rosszabbak lennének a képviselői. Szerintem.

A Momentum pedig számomra is fideszszagú. Nem gondolom, hogy ott sertepertél a köpcös mögöttük, de céllal engedik szóhoz jutni őket.

Egyértelmű az úthengerségük - Orbán és sleppje látja, hogy készséggel takarítja ki a pályát a fiatalok pártja.
Ha a momentumosok már mindenkit megutáltattak a szavazókkal, ha már minden vonalat szétziláltak (lásd főpolgármester választása), akkor elég lesz eléjük állni. Addig csak módjával csipkedik őket, éppen csak azért, hogy a részvét miatt tovább növekedhessen a támogatásuk, kiszorítva így a többi ellenzéki pártot.