2019. június 6., csütörtök

NŐK A FRONTON

Ma kiderült, hogy Kálmán Olga politikusnak áll, indul a budapesti főpolgármesteri székért folyó küzdelemben.
Egy-két tényt szögezzünk le mindjárt az elején: 

Kálmán Olgát roppant nagyra tartom, valódi médiaszemélyiség, értékes ember és csinos, okos nő.
Bírálói túlzott rámenősségét szokták felróni neki, ezzel én általában nem értek egyet, mert rámenősség tekintetében egyszerűen nincs túlzás egy műsorvezető esetében, kivéve, ha riportalanyait emberi méltóságukban sértegeti, de ilyesmi emlékezetem szerint vele kapcsolatban soha nem merült fel.
Az utóbbi pár évben érzékelhető volt azért, hogy nem akarja mindenáron összerúgni a patkót az Orbán által megvásárolt  történelmi szekta televíziójának vezetésével, óvatosabban és biztonságra törekedve dolgozott.
Nem mondanám azt sem, hogy egzisztenciális okokból lett visszafogottabb, inkább azt hiszem, hogy felmérte: az utolsó lövészárkot hagyja el, ha okot ad kirúgatására, de hát annak a hatalomnak, amelyik leszámolt Magyarország vezető napilapjával, és ennek még akkor sem lett következménye, amikor a szomszédban a kormány bukott bele egy hasonló ügy tervezgetésébe - akkor mit is várhatott a sokat tapasztalt politikai újságíró?
A tények igazolták az aggodalmakat, Kálmán Olga kiszorult a televízióból és ezzel a magyar nyilvánosságból is, hiszen interneten belpolitikát csak kevesen követnek, Julcsa néninek még mindig a királyi televízió az egyetlen hiteles hírforrás.



Karácsony Gergelyt is kedvelem, habár nem tartom sem túl kemény, sem túl harcos alkatnak, és ez nem értékítélet, hiszen az ember viselkedésmódja számos tényezőtől függ. Sok múlik a géneken, a neveltetésen, az egyéb körülményeken, ez egyszerű tényrögzítés.
Ha ez az alkat következetes politikai állásponttal párosul és nem akar mindenáron vitézkedni, akkor az emberek jelentős része szimpatizálni fog vele, Tarlós meg majd úgy jár, mint Orbán járt Medgyessyvel, akinek még a beszédhibái is szavazatokat  hoztak.
Ma csak azért nem sajnáltam meg, mert a jellemes ember nehezen viseli, ha sajnálják, és Karácsony Gergelyt annak tartom.
Mikor azt mondta,. hogy a mai napig azt hitte, hogy ő a DK főpolgármester-jelöltje is, egy percig nem csodálkoztam, lévén magam is ezt hittem, és e hitemnek nem mondott ellen semmi.

Ez olyan volt, mint amikor valakit keblünkre ölelünk, majd erős térdfelrántás módszerével megtanítjuk neki, hogy mi a férfi-lét hátránya.
Ilyet az ember az ellenségeivel csinál, nem olyanokkal, akikkel bármilyen szinten közös jövőt képzel el.
Bár jóindulatú ember vagyok, de ha velem tesznek ilyet, hátralevő életemben annyira se bíznék az elkövetőben, mint rosszlány az erkölcsrendészetben, és úgy utálnám, mint Petőfinél Harangláb a kukoricagölödint.



Eltekintve az új jelölt képességeitől, itt másról van szó: a hitelességről, az úri jó modorról, és a politikai hatásról.
Merthogy, ha az első két tényezőt félre is tesszük, akkor sem szül jó vért az ilyen cikk-cakk a célhoz vezető úton, és ezért elsősorban és szinte kizárólag Gyurcsány a felelős.

Ezer bírálója, barátai, munkatársai mondták már róla, hogy második számú hibája álláspontjának gyakori váltása, hogy mint a gyerek a játszóházban felkap egy babát, lép kettőt és eldobja, majd felkapja a kisvonatot, és azzal pöfög tovább a lovacska felé, mely a következő jó ötlet.
(Első számú hibája a lotyaszájúság, copyright by Katus néni, Ferkó anyukája...)

A politika nem lehet ötletek egymásra szórt halmaza, a politikában a következetesség szavazatszaporító tényező.
Emellett a politikában szereplő személyek hús-vér emberek, akiket nem lenne szabad tárgyként kezelni, főleg, ha ez legnagyobb politikai ellenfelünk módszere - empatikusnak és humánusnak kellene lenni.
Karácsonynak komoly választói tábora van, a DK szimpatizánsai körében is, felmérte valaki, hogy ezzel a húzással hány szavazat ment világgá?
Mert ha igen, akkor bátran hozzá lehet adni azokat a szavazatokat, akik majd azért nem szavaznak a pártra, mert taszítja őket Kálmán Olga könyörtelen rámenőssége.



És itt van végül Dobrev Klára kérdése is.
Gyurcsány nem buta, tudnia kellett, hogy ez a húzása nem arat majd egyöntetű sikert, mégis odadobta a DK, de megkockáztatom, minden demokrata egyetlen hiteles és népszerű politikusát, aki nemmellesleg a felesége is, hogy kétes kimenetelű döntésének hitelességet adjon.
Csak azt felejti el, ha van valakinek egy zsák aranya, és abból elkezd osztogatni, akkor a vagyon egyre csökken.

A mai világban a politikus hitelessége kincs, óvni, védenie kell egy felelős pártvezérnek, és nem odadobnia a semmiért, egy függetlenként induló kezdő politikusért.
A főpolgármester választása nem európai ügy, Dobrev Klára meg a párt EP képviselője, nem pedig az önkormányzati ügyek irányítója, a külvilág felé is ezt lenne célszerű kommunikálni.
Nagyon erős jóindulat kell hozzá, hogy a választó ne lássa bele ebbe a helyzetbe a kissé narcisztikus pártelnök elhárító lépéseit a potenciális riválisokkal szemben.

Talán valóban el kellene gondolkodni azokon a kibaszott jó könyveken a magyar baloldalról.
Ha az ötlet másé volt, azt az embert el kell zavarni, még a környékről is.


Ha Gyurcsányé, akkor ideje elspekulálni a jövőn.
Kálmán Olgának meg sok sikert, ha már így alakult.


Ezt írtam róla 2012-ben:  http://www.pupublogja.hu/2012/04/kalman-olga.html
Ezt meg 2015-ben:          http://www.pupublogja.hu/2015/08/kalman-olga.html



:O)))

48 megjegyzés:

stirlitz írta...

Hat szekta tv vagy nem az az egyetlen nézhető tv Biztos sok engedményt tett szertett vezérnek de legalább van valami A koldus ne válogasson a tüöbbbi párt miért nem tud normális médiát csinálni? Viktornak ellenzék sikerült?

Kapat írta...

Veszélyes helyzet amikor valaki nem tudja felmérni saját képességeit. Az a baj, hogy amikor elvállalta a felkérést, maga K.O. is túlbecsülte saját magát. Népszerűsége közel sem akkora, mint ahogy a hozzá legjobb akarattal lévők képzelik. Riporterként is nagyon gyakran felszínes volt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy tájékozatlansága gyakran nyilvánvalóvá vált. Gyakran túlhajtotta a baloldallal szemben a pimaszkodást. Soha nem tévesztette szem elől, hogy ki is a "gazda" az ATV-ben.
Ebben az esetben sem tudja, igazán mire is vállalkozik, tetszik Neki a szerep. Nagy hiba! (sajnos nemcsak az Övé!)
Szerintem Kálmán Olga hibás választás volt, ráadásul sajnos romboló hatású!
PuPu, jól látod a helyzetet, sokan miatta meginognak majd elkötelezettségükben. Itt sokkal többről van szó, mint egy előválasztásról!
A bizonytalanság érzete hiteltelenné teheti a baloldalt (ismét)! A fidesz pedig röhög a markába, ismét egy neki tetsző tisztázatlan helyzet!

neveletlen írta...

Azért Karácsony hitelessége is megérne egy misét. Az LMP-be azért lépett be, hogy leváltsák a szocikat, akiket jobban utált mint a Fideszt, az Együtt-et legalább kétszer hátba szúrta, és néhány unikum után a gyűlölt Gyurcsánnyal is össze tudott bútorozni. Jelenlegi pártja az Mszp lélegeztető gépén túlélősködik, ki tudja meddig tűrik, vagy meddig lesz villany egyáltalán a Jókai utcában.

Kálmán Olga hitelességét ítélje meg mindenki maga, segítség képen itt egy idén áprilisi interjú. Két hónap telt el azóta …
https://24.hu/belfold/2019/04/01/kalman-olga-interju/

Ami Gyurcsányt illeti, nincs mit csodálkozni, igazi politikai ragadozó, a földön fekvő szociba is kéjesen belerúg, ha vélt érdeke úgy kívánja (egyeztetés nélkül, egy meghirdetett sajttáj előtt tolták be a jelöltjüket). Édesanyja után a feleségét is megfuttatta a bulvárban, az utóbbit most már a politikában is, nem lehet nem őt feltételezni a mostani KO mögött.

'...második számú hibája álláspontjának gyakori változtatása...'

Úgy gondolom, ez az első számú hibája, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy betegesen hazudozik össze-vissza.

anna írta...

Egyetértek. Jó cikk.

MoonRiver írta...

Van igazságotok. Olgá esetében is és Gyurcsányt illetően szintén. A"mi Ferink" agya és önmaga is olyan, mint a villám: gyors, cikkcakkos és követhetetlen. De azt ne sajnáljuk el tőle, hogy Orbán és bandájának kérlelhetetlen ellensége és önmagára nézve is őszinteségi rohamokkal küzd. Ezek veszélyes jó tulajdonságok a mai napig. Érdekes módon szereti meghökkenteni az embereket, egy-egy gyűlése kész kabaré, amit ő élvez a legjobban. Igazi "showman", amerikában nagyon csípnék, úgy, ahogy van.
Mi magyarok vagyunk a fura népek, mert megvert bennünket a jó ég amolyan genetikai sopánkodási hajlammal, s bár jó ideje Madách a képünkbe vágta, hogy a tett halála az okoskodás, még mindig ott tartunk, hogy pont tenni sosem akaródzik. Csak sunnyogva lessük a cseheket is a Vencel téren.
Feri megint belecsapott a lecsóba, Karácsony majd alszik pár éjszakát altatóval és elgondolkozik azon, hogy mennyire volt alvadt a tej a szájában.
Mindennek oka van ugyanis, ennek is volt, gondoljátok végig. Innentől pedig szurkolok Olgának, elsősorban, mert nő és ebből a nemből kevés a "jó felhozatal".
Nem fogok fanyalogni és ellendrukkolni és politikai elemzéseken rágódni. Kedvellek Benneteket (máskülönben nem lennék itt), de a tejesember rágódásából "Tevje"...egyrészt, másrészt, kezd elegem lenni.
Ez vezetett idáig is, hogy majd szétvitázunk úgyis mindent. Az ötlet megszületett, senki nem mondhatja rá hogy pocsék, hát fussunk neki együtt.
( Egyébként Katanics Sándor ugyanígy lett ejtve Kész Zoltánért itt a veszprémi választókörzetben, de akkor azt mondtam, hogy ez még elgondolásnak is hamvába hótt. S lett is.)

pleinair írta...


Jelenleg három jelölt indul az előválasztáson. Közülük a legtöbb szavazatot kapó áll ki Tarlós ellen, a választáskor aztán a nyertest fogja támogatni a Momentum és a DK is.
Eszerint az előválasztás versenyhelyzetet teremt a jelöltek között.
Hogy az ügy szempontjából ez káros lenne, nem tudom. Eddig a versenyt minden területen pozitiv előjellel hallottam említeni.
Kálmán Olga "könyörtelen rámenősségére" szerintem szükség van ezzel a duvad bandával és elsősorban orbánnal szemben. Karácsony Gergő túl finom, úri ember, és az ambíciója se mindent elsöprően erős. Vadállatokkal szemben nem lehet szelíd bárány módjára viselkedni.
Viszont Olga jellemére vonatkozó véleményében Kapattal értek egyet. Egy időben valóban túlhajtotta a baloldallal és konkrétan Gyurcsánnyal szembeni pimaszkodást.
Az biztos, hogy nem olyan időket élünk, mikor fínom, tökéletesen feddhetetlen jellemek küzdelmének lehetünk tanúi az arénában.
Itt minden harc vérre megy. Tarlós legyőzése megér némi megalkuvást, taktikázást. Ebben a fidesszel nehéz főlvenni a versenyt. Eddig mindig túljártak az eszünkön, erőben és gátlástalanságban szintén taroltak.


kekec írta...

Azt azért illett volna hozzátenni, amivel Gyurcsány kommentálta. Merthogy a Momentum nyitotta meg az új kört (borította az előző megállapodást), amikor bejelentette, hogy SAJÁT jelöltet indít az ELŐválasztás második fordulójában. Kálmánt is ott indítja a DK, ez még nem megosztása az ellenzéki szavazatoknak a tényleges választáson. De miért is kellett volna kitartani egy borított megállapodás mellett?

Fegyőr nem is tudott mást tenni, minthogy üdvözölte a nagyobb versenyt.

Névtelen írta...

Ellenvélemény !
A bloggal szemben én igenis jó húzásnak tartom Olga szinrelépésétAz ellenzéki olalon most kibontakozó női konjuktura felhajtóereje ugyanis elrepítheti a begyepesedett Tarlós legyőzéséig
Erre sokkal több az esélye,mint a kissé tétova Karácsonynak,nem is beszélve az ismeretlenség homályából felbukkano KFG-ről..

Attila írta...

Üdv!

Egyetértek kekeccel. Nem igazán kedvelem a momentumot, sztem amolyan Őfelsége ellenzéke, akárcsak az LMP. Utóbbi már gödörben van, remélem ott is marad. Bízok benne, hogy a Momentum is oda kerül.

Attila

pleinair írta...


Tibor Déri: Momentumosként írom: szerintem a DK egyik legjobb húzása volt, hogy beszállt az előválasztásba. Ez így már valódi verseny, nem két ember vetélkedése. A kettő között szerintem azért van különbség. Olga, ahogyan Gábor is, hiteles ember, és igen, győzzön az, akit a budapestiek leginkább támogatnak. A megegyezés alapján pedig mindenki beáll a győztes mellé/mögé, mint a kisangyal.

Kapat írta...

Kedves "pleinair"!
A "könyörtelen rámenősség" akkor szimpatikus tulajdonság, ha a politikus valami közügy (jó ügy) érdekében hajthatatlan és következetes. (pl: Dr. László Imre, vagy Korózs Lajos) Nem magamutogatók, hanem egy cél érdekében mindent kikutatók, megmozgatók és következetesek. Ők hitelesek, oda kell rájuk figyelni!
Amikor viszont gumicsonton rágódnak "könyörtelenül" a politikusok, akkor az színház a népnek. Olga jó színésznő! Elolvastam a "neveletlen" által ajánlott interjút, a 24.hu-ban Nagy Józseftől, nos Ő Olga. A frázisok egymásra dobálásának művésze, miközben nem mond semmit. (ez is egyfajta tehetség)
Ilyenből már van egy szép nagy csokorra valónk, minek szaporítani őket?!

1970 írta...

"segítség képen"

Kedves neveletlen!

Nyugtass meg kérlek, hogy nem vagy pedagógus, és a jövő nemzedékének
professzionális nevelését nem rád bízták.

DarthVader írta...

Ha nyilvános vita lesz, az csak előre viszi a dolgokat. Nem véletlenül nem áll ki vitára viktor 13 éve senkivel.
Sokkal gányabbnak tartom, ha 3 párt vezetése összeül és megegyeznek az asztal mellett, hogy ki legyen.
Inkább a választópolgár lelkében látom én a veszélyt. Mert hiába fut be valaki az előválasztáson, hiába mondja a választó preferált pártja hogy támogatja a győztest, de neki akkor sem szimpi és rohadjon meg a másik. Mert ez a magyar lélek.

sphagin írta...

Kedves PuPu !

Nem értelek !
Miért hagyott cserben a tisztánlátásod ?

Az EP választás szövődményekén kialakult helyzetben a MOMENTUM úgy gondolta, hogy ők bizony nekiugranak és csinálnak egy plusz kampányt a saját jelöltjük mellett, ha már ennyire fut a szekér nekik Budapesten. A tábort egybetartják legalább az őszi választásig. Lesz miről beszélni és különben is, ne csak a FIDESZ határozza már meg, hogy miről vitatkozzanak a választók.
Igazuk van.

A DK a kialakult helyzetben szinte kényszerhelyzetbe került.
Ha marad az MSZP-vel közös jelölt mögött, akkor az MSZP szekerét tolja és a DK nézheti, ha kiéneklik a sajtot a szájából ! Nem érdekük mások erősítése a saját kárukra és itt főleg a MOMENTUMRA gondolok.
Ha más pártok kampányolnak és saját jelöltet állítanak, akkor nekik is muszáj jelen lenni ezen a megmérettetésen, a saját arculatjuk megjelenítése érdekében.
A választók nem igen díjaznák, ha csak azt ismételgetnék, hogy ők is az MSZP-PM jelöltjét támogatnák !
Majd az előválasztás után szó lehet erről és, ha a MOMENTUM nem indított volna jelöltet, akkor nem is lett volna kényszerhelyzet.
Ezt a helyzetet nem Gyurcsány teremtette meg, csak a DK ismerte fel, hogy lépéskényszerbe került, amit frappánsan sikerült is orvosolni, hála Klára asszony meggyőző erejének.

Ezért jelentette is be a megállapodást Dobrev Klára és nem más !
Ki akarták emelni a női szereplők fontosságát és rátermettségét !
Sikerrel !

Kálmán Olga megjelenésével legalább akkora dobást hajtott végre a DK, mint a Dobrev Klára esetében. Nála rátermettebb női szereplőt nem tudtak volna találni.
Magasra tették a lécet a többi szereplő számára a jelöltjükkel.

Igen, nincs közigazgatási gyakorlata, de nem is kell.
A mögötte álló csapat számít ugyanis a jelenkori politizálásban.
Elég sok amerikai elnökről tudok, akik a színészkedés után lettek elnökök nulla gyakorlattal. Lehet azonban hazai példákat is találni. Úgy gondolom, hogy érti mindenki mire gondolok.

A DK nem hagyhatja, hogy az ő csapata ne jelenjen meg ezen a szintéren !
Ezt Gyurcsány hibájaként felróni, igen nagy balgaságról árulkodik.

A DK nem árult el senkit és tartja a szavát.
Amíg egy jelölt volt, addig azt támogatták és azt is fogják támogatni, ha megnyeri az előválasztást.

A többjelölt által kialakult helyzet igen előnyös az ellenzék részére.
Ad témát az ellenzék számára a választásokig !

pleinair írta...


Kedves Kapat, ha alkalomadtán Olga a fidesz ellen vetné be színészi képességét és irgalmatlan rámenősségét, akkor annak jobban örülnék, mint a szelíd lelkű K.Gergő tisztességes igyekezetének. Azért nem boncolgatom az Olgát, mert itt, most a fidesszel szemben vérbeforgó szemű vadállatra lenne szükségünk. Olyan emberre, aki ízekre szedi, rendre sarokba szorítja a minden hájjal megkent, pökhendi ellenfelét.

relatív írta...

Először húztam be a nem tetszett jelet ebben a blogtérben. Sajnos tévedésnek - talán hirtelen felindulásnak ? - gondolom ( és olvasva a bejegyzéseket IS megerősítve érzem magam ) a véleményt a DK minapi politikai húzásáról, miszerint egy hölgyet IS jelöl a főpolgármesteri előválasztás során.

Indokolható a döntés - sőt egyenesen szükségesnek vélem -, hogy sikerüljön a budapesti szavazókat ( bármily pártállásúak IS ) a vita során, mely megvalósításáért épp a Párbeszéd Párt tett oly sokat korábban, erős döntési helyzetbe hozni a majdan győztes érdekében.

Mivel egy személy (?) részvétele ( a bohóc kilépegetése miatt IS ) ezt a lapossá tette volna, majd a másik ( későbbi, váratlan ) jelentkezővel igen csak megosztottá vált volna a támogatók, érdeklődők köre, a jelentősnek vélhető ( még a sokak által felvetett hölgy személyében kivált ) harmadik aspiráns már minden részvevőnek kellő érdeklődésre ad alkalmat, így a győztes majd - teljes ellenzéki támogatással - elérheti a váltást a fővárosban !

Több hozzászólásban kifejtett indokok mellett ezért csak támogatni lehet a DK ( Gyurcsány Ferenc ) döntését mind a jelölés szélesítésében, mind a jelölt bemutatásénak tényében IS !

Még egy megjegyzés, a politika, politikus jó megítélése egyáltalán nem a mindenáron való korábbi döntéshez való ragaszkodás tartását jelenti, hanem éppen a mindenkori környezeti változások - az alapértékekkel összehangolt - megfelelő reagálások során megtett döntések kedvező megvalósulását ! Egy politikus - ellentétben sok álszent várakozással - sosem az egyszer vállalt döntésének minden áron való beteljesítésével, hanem a mindenkori kedvező reagálásának függvényében értékelhető céltudatosnak, sikeresnek, amennyiben ez a döntés a támogatók minél szélesebb körét érinti kedvezően
!

1970 írta...

"A megegyezés alapján pedig mindenki beáll a győztes mellé/mögé, mint a kisangyal."

Kedves pleinair!

Az elmúlt 10 (30) év ismeretében attól tartok, ezek a népmesei elemek kategóriájába tartoznak.
Én magam műsorvezetői minőségében kedveltem Kálmán Olgát, de Kapatnak ismételten nagyon igaza van.

1970 írta...

Kedves Kapat!

Korózs Lajost én is kedvelem, pont amiatt, amiről írtál, de attól tartok, hogy jelenünkben ezek az emberek egyre jobban kiszorulnak az élet minden területén. A jellemtelenség, az elvek - mint a gatya - váltogatása, a szélkakas mentalitás, amiről ez a világ szól. Undormány:(

kekec írta...

Kedves sphagin!
"Nála rátermettebb női szereplőt nem tudtak volna találni"???
Én azért el tudtam volna képzelni Vadai indítását is.
Továbbra is az a véleményem, hogy Olgát nem Karácsony, hanem a Momentum jelöltjével szemben indították.
Arról meg már ne is szóljak, hogy az mszp és a dk tagságának korösszetétele alapján sokan eaz előválasztáson nem is fognak részt venni, ezért a Momentum fiatal tagsága erősen módosíthatta volna az eredményt, amit a választás már nem igazolt volna vissza. Ezért nem árt egy ismert név felvonultatása.
Sok hibája van/volt/lesz Gyurcsánynak, de Olga bedobását nem tartom annak.

Pupu,
mi a francnak indult el a kommentek nyomtatása magától, amikor eddig nem is láttam ilyen funkciót a blogon. Csak bekapcsolva maradt a nyomtató.

Kapat írta...

Kedves 1970!
Nem kevés tapasztalatom alapján rá kellett jönnöm arra, hogy a politikában ne keressek se következetességet, de legtöbbször még nyomokban tisztességet sem. Sőt, akkor lepődjek meg, ha mégis valami ilyesmivel találkozom. Mentalitása függvényében mégis mindig reménykedik az ember, hogy mégsem történik minden "mindenáron". De bizony! Többnyire öncélúan, hatalomvágytól vezérelve igyekeznek megvezetni bennünket.
Hogy ennek érdekében mivel etetik be a népet, többnyire itt, a módszereikben keresendőek a különbségek. Undorodon nem csodálkozom, társulok!

Kedves pleinair!
Látom, elfogadod a többarcú politikust, akinek szerintem hitele előbb-utóbb a "nulla" felé konvergál. Mindegy, hogy Olga ki ellen veti be képességeit, ha képes "azokra" egyáltalán! A politikusok nagy része úgy érvényesül, hogy manipulál! Mondd, hogyan lehet bennük megbízni? Persze mindig hozzá kell tenni, hogy tisztelet a kevés kivételnek!
Sajnos éppen Ők, hiábavaló igyekezetük felismerését követően, önként kipotyognak a politikából. Nem vagyok naív, de mindig reménykedik az ember valami tisztességes "megváltó"-félében.

Horváth Márti írta...

Azért az megvan, hogy Puzsér kilépésével az előválasztáson válasthattunk volna Karácsony és Gergely között?
Az már milyen választás?
Az megvan, hogy megint az ellenzék tehetetlenségén rugózott volna a teljes média? Ha a Momentum nem állít önálló jelöltet, kit lehetett volna elvinni az előválasztásra, és mi értelme lett volna az egésznek?
Nekem nem a szivem csücske Gyurcsány és a DK, de ez jó húzás volt. Már abból is látszik, hogy minden erről szóló hír alatt dübörög a komment szekció.

talalom írta...

Pupukám! Legalább Te maradj meg a tényeknél! A DK NEM BORÍTOTTA FÖL AZ EGYEZSÉGET. Az ugyanis az októberi választásokról szól: vagyis arról,hogy az előválasztásokon győztes jelöltet fogja támogatni. (A guta ütött meg Bolgártól,amikor ma hosszú percekig nyáladzott, hogy "nem egészen korrekt, de érthető". Persze nem kapcsoltak be: igaz, a múltkor úgy ordítottam vele, mint valami fideszes államtitkár.)
A jelölés indokairól relatívval értek egyet - nem baj, ha végre a saját dolgainkról beszélünk, és nem a Habovi járszalagján csámcsogunk. KO jelölése azért jó, mert fasorban sincs Karácsonnyal. Ma volt egy tüntetés hajléktalan-ügyben: mindhárman beszéltek. A momentumos fiú ügyes volt,Olga gyengus, Karácsony messze a mezőny fölött.
Picit (nagyon) rötyögtem, amikor Kálmán kijelentette, hogy majd ő a "szemébe néz", meg "keményen megkérdezi..." Hol él ez a hölgy?! Tudja, mikor fog ő a magyarországi szégyenletes első szolgához 5 kilométernél közelebb kerülni? Talán, ha ő lesz a római pápa. De ez se biztos.Inkább, ha sikerül a nevére vennie a klán vagyonát - de erre csekély az esély.Még akkor is,ha megtanulna pl. konvektort szerelni...

PuPu írta...

Kedves talalom, én a tényeknél maradtam, sehol nem írtam, hogy a DK felborított volna bármilyen egyezséget, én olyan dolgokat kifogásoltam, melyeket nem egyezség szabályoz, hanem kultúra, erkölcs, jóindulat meg sok ilyesmi, amit ellenfeleink ma már hírből sem ismernek, de úgy látszik a dolog ragályos lehet, mert ma már mi sem akarjuk ismerni.
Karácsony joggal érezhette azt, hogy a DK jelöltje az egyébként teljesen homokba pipiske jellegű előválasztáson, és a majdani választáson.
Tudod- semmi nem tiltja, hogy az abroszra szarjon a kedves vacsoravendég, de mégis zsenánt, nemde?
Vannak dolgok, amikor nem azzal van baj, amit valaki csinál, hanem, ahogy csinálja.
Például az, aki szövetségesünknek tartotta magát, nem a médiából tudja meg, hogy már nem a szövetségesünk, mert találtunk mást, aki közismert, aki jobban ambicionálja a reflektorfényt, mint ő.
Csak halkan kérdezem: Hol volt eddig Kálmán Olga?
Vajon akkor is ilyen elkötelezett lenne, ha Dobrev Klára nem turbózza fel a már hosszabb ideje a helybenjárást gyakorló DK-t?
Mit kért a DK cserébe a támogatásáért?
Az egész élet adokról és kapokról szól, mit ad ehhez a projekthez az éppen parkolópályán keringő Kálmán Olga?
Persze ez nem az ő hibája, ez tipikus gyurcsánykodás, csak azon álmélkodom, hogy ehhez Dobrev Klára a nevét adta.
Szóval, meg lesz ennek a böjtje, de ne legyen igazam.
Elnézegettem a kiváló médiamunkást ma, meg kell mondjam, úgy lóg rajta a politikusi gúnya, mint tehénen a gatya, de hát még beletanulhat, még az is lehet rájön, hogy jobb lett volna elvállalni a DK tömegkommunikációjának szervezését, akkor a párt jelöltje nem mond olyan marhaságot, hogy azért állt politikusnak, mert a DK választási szereplése meggyőzte - ez ugyanis kicsit prostis megnyilatkozás - én azokat szeretem, akik 1989-ben léptek be az MSZP-be, ha érted...
Ettől függetlenül sok sikert Kálmán Olgának, tehetséges médiamunkás, a tehetség pedig univerzális dolog, nem atomfizikusnak állt, hanem rokonszakmába szegődött, a politika ma úgysem értékekről meg érdekekről szól, hanem olyan kommunikációs háborúról, melyben naponta öntik az ember fejére az éjjeliedény tartalmát...
:O)))

PuPu írta...

Kedves Horváth Márti, ezt az előválasztásos marhaságot azok találták ki, akik már arra is lusták, hogy az ellenzéki jelölteket legyilkolják, inkább az áldozatokra bízzák a piszkos munkát.
Éppen most végzik a földmunkát saját sírjukon...
És még véletlenül se hidd, hogy azért visszafogott Orbán médiája, mert Orbán megijedt volna Kálmán Olgától, viszont ez az egész fényesen igazolja, amit a fejekbe akarnak verni: az ellenzék képtelen egységes fellépésre, ezek állandóan egymással vannak elfoglalva, hagyni kell őket, majd tökön szúrják magukat úgyis...
Szomorú.

:O)))

PuPu írta...

Kedves kapat, itt mostanában nem jön megváltás, a társadalom egyik fele buta, mint a sár, a másik meg tanulásra képtelen...
Majd a mohóságuk és társaik irigysége fogja kinyírni őket, az se lesz egy gyönyörű folyamat...

:O)))

neveletlen írta...

Könnyen lehet, hogy az emeszpépdékás szavazatok megoszlanak majd Karácsony és Kálmán között, a nevető harmadik pedig a momentumos lesz.
Uff

terlasz írta...

A DK 2 nagy követ bedobott az állóvízbe. Jól tette! Végre történik valami az ellenzéki oldalon is! A politikára egyáltalán nem jellemző túlzott moralizálás nem vezet sehová. Nagy az esélye annak, hogy KO lesz Tarlósnak.

pleinair írta...


Nekem, a társadalom egyik buta tagjaként egyetlen követelésem az ellenzékkel szemben, hogy ezt az aljas, tolvaj bandát megbuktassa, leváltsa! Számomra elviselhetetlen, hogy egy erkölcstelen hatalom uralkodjon a hazám fölött, és ennél is szégyenletesebbnek érzem, hogy ezt a hazám tűri, elfogadja.
Jelen esetben a "kultúra, erkölcs, jóindulat, meg sok ilyesmi" nem megkerülhető, de mérlegelés tárgyává teendő: Melyik erkölcsi követelmény fontosabb: ami a fínom úriember polgári önbecsülését szolgálja, vagy az, amelyik az egész ország normális légkörének és működésének helyreállítását állítja a fontossági sorrend élére.
Ráadásul ebben az előválasztási ügyben nincs morális vétség. Ami első pillanatban mellbevágóan annak tűnt, (Olga indítása a versenybe), az némi gondolkozás után elfogadhatóvá, mi több, jó taktikai húzásnak látszóvá vált. Miután a Momentum versenyhelyzetet teremtett, a DK is bedobta a saját emberét.
Végre a DK szakított a lúzer-politikával. Elég volt az eddigi málészájúságból, a frakció alapítás ellehetetlenítettségéből, a liberálisokat- Fodort- hátán becipelő nagylelkűségből, stb.
Abban pedig biztos vagyok, hogy Karácsony helyében Gyurcsány őszintén üdvözölte volna a versenyt, nem tekintette volna személye ellen irányuló támadásnak, "szerződés szegésnek" a jobb jelőlt előválasztáson való megmérettetését. Ő talán az egyetlen politikus, aki saját érdekét teljes mértékben alárendeli az ország érdekének.

Cereus írta...


PuPu !

Az első eset amikor egy-két dologban nem értünk egyet. Az egyik a Gyurcsány megítélése, ebben
a fordulatban, mert megint nincs rajta sapka ! Az elképzelhetetlen hogy Kálmán Olga szerepeltetése még nálánál is sokkal józanabb NŐ elképzelése volt ? Hol volt K.O. eddig ? Kérdezed, mintha nem tudnád. Kibaszták mint a macskát Hír tévéből, ahova nekünk ment véleményt formálni.
Az pedig hogy rámenős, miért baj ha a tényeket akarta csak hallani. Az pedig hogy Olga nem felkészült, ki mondja, és hogy a teknővájó nem áll majd szóba vele, miért eddig kivel állt szóba. Csak megjegyzem Dobrev Klára neve ma jobban cseng az EU-ban, mint bármelyik fidesznyiké

Amadeus írta...

Sphagin

érvelése jó gondolatébresztés, támpontokat ad azoknak, akik kevésbé ismerik a hátteret és a friss tényeket. Érdekes és hasznos infókat tartalmazó ellenvélemény a poszthoz. Köszi.
/Amadeus/

nemóvatos írta...

Talán az a jó az egészben, hogy Karácsony G. talán felébred és versenybe száll egy számára elérhető cél érdekében. Ebben végre nem zavartatja magát a szoci funkcik által.
K.O. nyúlnak jó (mint az agárversenyen) és a DK is kiengedheti a győzelmi gőzt.
A Momentum is tovább "dolgozhat".

A lényeg, hogy tartsa a szavát minden előválasztáson gépészkedő (párt) hogy a végén a győztes mögé beáll(ítja a választóit). Bár ez az magyar szavazói virtus (ld.: futballdrukker mentalitás) miatt hiú ábrándnak tűnik.

Ja és ne felejtse majd a nyertes Puzsért domesztikálni ("megsétáltatni")

relatív írta...

Színesíti - egyben szélesíti IS a vita témáját, mely tulságos (?) pártosodást mutat - a jelölti vita támogatási körét a minapi ( párton kívüli, érdemes elképzelését megismerni ) új jelentkező személye IS !

Kiváncsi vagyok vitájukra, és remélem a legjobban elfogadható személy lesz az egyedüli támogatást elnyerő jelölt !

góbé írta...


Kálmán Olga ?? Akkor már inkább a Bödöcs !!!

Gyurcsány már megint bohózattá fajitja a dolgokat... Bokros ? Majtényi ? Tétényi Éva ? Gémesi ?...I tak dalse...lenne, ill. van komoly választék. Miért egy diszsuna kell egy komolynak tünő pártnak...

Attila írta...

Üdv!

Azokra leszek kíváncsi, hogy akik nagyon lemaradnak az előválasztáson, ennek ellenére indulni fognak-e ősszel? Nekem úgy tűnik ebben is a fidesz "keze" lesz. Divide et impera!

Attila

talalom írta...

Pupukám! Akkor engem nagyon szeretsz: 1989 novenberében indultam időközi tanácstagi választáson, mint MSZP-s. (Gondolhatod mit kapott a fiam a biciklitárolóban...) Aztán csatlakoztam a dk-platformhoz, majd, amikor kiba---tak minket, a DKp-hez. Két évig belépődíjat fizettünk a taggyűléseken, mert nem volt helyiségünk - ki kellett fizetni a helyet, ha valaki egyáltalán beengedett bennünket.Úgyhogy a "csinos, okos nő" mellett sok aprómunka is kellett ahhoz a majd 20 százalékhoz.
A DK elnöke szinte az egyetlen következetes politikus - bár a taktikát változtatja, a stratégia még maradt.Pl. nem volt híve az "összefogásnak" - én sem - de belátta:a szavazók ezt várják. Persze, hogy nem jött be - hosszú lenne elmondani, miért. Csak annyi: a többpártrendszer nem azt jelenti, hogy vannak a jók meg a rosszak - bár szégyenletes első szolgánk igyekszik elhitetni - egyelőre sikerrel.K.O. ki van téve, hogy látsszék: nemcsak az MSZP és a Momentum ellenzéki párt. Remélem Karácsony leelőzi. Ő nem gyenge: másutt írtam: a hiú, hisztis krakélerek legjobb ellenfele az ilyen mosolygós, türelmes, nyugodt arc - marhára ki tudja borítani, hogy nem akar +a szemébe nézni", meg "keményen kérdezni" - leszarja: azt mondja, amit ő szeretne elérni.

Névtelen írta...

Sok - igaz nem reprezentatív - szavazás van az interneten. KO toronymagasan vezet mindegyiken.
És én, az én blogomon úgy kivágnám, mint a macskát, aki "díszsunának" nevez egy nőt.
Pupu, megvan a véleményem magáról.

relatív írta...

Érdekes, hogy 2002 óta - amikor a magyar politikában ismert lett - minden, a közéletben előforduló hír Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök úr körül forog.

Akár kedvelik, akár ellenkezően ( van ilyen IS ) mindig mindennek az oka, vagy győztese !

Szeretném, ha Magyarországon a többség például nem IS tudná a miniszterelnök nevét, csak símán szolgálná az állampolgárok érdekeit ! ( volt ilyen idő ! )

A most - fentebb már említettem azt a férfit, ki pártok támogatása nélkül, de részt vesz az előválasztáson - következő, a regnáló elleni előválasztói főpolgármester vitában új értelmezést ad e jeles ' beosztásnak 'minden más jelentkező ellenében, a főváros gondos kialakításának víziójával ad értelmet a vitának IS !

A mai túlpolitizált kapitalista akarnokok általi zilált város helyett egy -a régi fényében megújuló, de nem romhalmaz - élhető, büszke, rentábilis városgazdálkodás mentén gazdálkodó világváros eszméjének megvalósítását tűzte ki tervében végső célul !

neveletlen írta...

Pupu egyik kedvenc női frontharcosa, akit miniszterelnöknek is el tudott volna képzelni, kurvajó könyvet írt a devizahitel-válságról.

http://ujegyenloseg.hu/ki-volt-a-felelos-a-devizahitel-valsagert/
'A problémát az okozta, hogy a brutális mértékű államháztartási hiányok miatti gyors eladósodás nyomán a nemzetközi befektetők a 2007-es válság alatt Magyarországot – jogosan- az igen kockázatos országok közé sorolták. Ettől zuhanni kezdett a forint árfolyama, és ez okozta a devizahitel törlesztő részletek megugrását. A devizahitel-válság első számú felelőse tehát a Gyurcsány kormány volt.'

Persze lehet, hogy ezek után már nem is kedvenc. :D

1970 írta...

"1989 novenberében indultam időközi tanácstagi választáson, mint MSZP-s. (Gondolhatod mit kapott a fiam a biciklitárolóban...) Aztán csatlakoztam a dk-platformhoz, majd, amikor kiba---tak minket, a DKp-hez."

Kedves talalom!

Az édesanyám egy hónappal korábban (1989 októberében) küldött volt azon az ominózus kongresszuson, amelyen a pártja "kib.szta" (hogy a szavaiddal éljek, bár szerintem inkább a pártja lépett ki belőle). Olyan "fontos és illusztris" emberek hoztak akkor ostoba döntéseket, mint Németh M., meg Pozsgay et. "Tiszta", "egyenes gerincű" emberek:(.
Az a baj, hogy ezek az emberek gyakorlatilag hagyták tönkremenni a baloldal hagyományos tömegbázisait, szervezeteit, sőt aktívan közreműködtek azok szétverésében. Voltak köztük olyanok, akik később felismerték ezt a súlyos hibát (pl.: Nyers, Horn), de valamit mindig könnyebb tönkretenni, mint újra-/felépíteni. Itt van a mai sikertelenség oka szerintem, meg persze azt se felejtsük el, hogy nincs a mai baloldalnak karizmatikus, tenni akaró államférfiúi magasságokkal mérhető politikusa (olyan, mint mondjuk Horn volt, Kádárról már nem is beszélve, mert ilyen emberek ötszáz évente születnek).

sphagin írta...

Kedves neveletlen !

Az már vicc, hogy a gazdasági gondokért is a Gyurcsány kormányt hibáztatod.
Gyurcsányékra azért volt szükség, azért választották meg, mert bajok voltak az MSZP gazdasági tevékenységével és azt várták el tőle, hogy ezt megoldja.
Sikerült neki, mert elkerültük az államcsődöt, még, ha hitelfelvételre is szükség volt.
Mások is rászorultak erre és ezért egyáltalán nem Gyurcsányék a felelősek.

Jó lenne, ha a Járai vezette MNB gazdasági tevékenységét is elemezné, főleg a deviza hitelek miatt !

Attila írta...

Kedves neveletlen!

Itt most vitába szállnék veled! Lehet, hogy kurva jó a könyv, de nem mindennel értek egyet vele. Vannak igazságai, de mélyedjünk el kissé a történtekben.
No. 1.
2001-ben maga a Vezénylő Tábornok engedélyezte a deviza hitelt az akkori MNB elnök, Járai Zsigmond segédletével. Ha Orbánnak nem is, de egy MNB elnöknek tudnia kellett volna, hogy a deviza árfolyam nem egy konstans valami, az bármikor változhat. Ergo, tök alkalmatlan.
No.2.
Orbán 2010 augusztusában vizitált Merkel Nagyasszonynál, akinél dicsérte Bajnai válságmenedzselését.
No.3.
Kósa és Szijjártó még ebben a hónapban sikeresen megfúrták a HUF árfolyamot a csődveszély szövegével.
No.4. 2011 novemberében Matolcsy Jobbkéz rohant az IMF-hez kölcsönért. Mint utólag kiderült, kijátszotta a török kártyát, és hosszú huzavona után nem kellett a kölcsön.
No.5.
Majd később kipateroltuk a mi bankunkat, azaz az IMF-et.
No.6.
A függetlenség jegyében piacról vettünk fel kölcsönt jóval nagyobb kamatra. Lényeges szempont, hogy a befektetőket nem érdekli mit csinálnak a kölcsönnel. Csak az a lényeg, h kamatostul visszakapják pénzüket, ellentétben az IMF-el amely betartandó ajánlásokat ad a pénz felhasználására és azt az utolsó petákig ellenőrzi.
No.7.
2011 októberében még mindig 220 körül volt a CHF. Aztán Jobbkéz tett róla hogy ez ne maradjon így. Már szeptemberben feltornázta 250-260 körülire. Rohant a mi bankunkhoz kamu kölcsönért.
No.8.
Az igazi krach akkor ütött be, amikor a svájci jegybank felszabadította az árfolyamot, mert iszonyú mennyiségű eurot költött el az árfolyam kötöttségre. Több száz milliárd eurot.
Ezek után megkérdezem miért vártak Orbánék a forintosítással,
vagy legalább 220-on tették volna, nem 256 körül. A lengyelek miért tudták a hitel felvételkori árfolyamán kiváltani a devizát?
Lehet, hogy kurva jó könyv, csak éppen nem ásott le az alapokig. Ergo, talán mégsem olyan jó?

Az aktuális árfolyamot megnézheted az MNB, vagy a portfolio honlapján, akár heti bontásban is.

Attila










Attila írta...

Még valami!
A 20 milliárdos euro hitelből a Gyurcsány majd a Bajnai kormány 14,3 mrd használt fel. A többi Orbánékra maradt. Meg tudod mondani mi lett vele?
A százalékokkal lehet variálni, hiszen az egy viszonyszám.
Nominálisan nézve már nem olyan csábító a gyerek fekvése.

2010. júniusában 19993 mrd volt az állam adóssága.
2019. áprilisában 28869 mrd.

Forrás: Állami Adósságkezelő központ. ÁKK.

Attila

góbé írta...


Megy a cicaharc helyett a kandurrhőbörgés. A megmondó, meg "keményenkérdező" mega "hanemazztat-monnya a'zalany, akkora szavábavágunk, beleokoskodunk, bárgyútréfálkozunk".
- A stilust, az alapokat, lefektette mindenki Olgicája !! Követője sajnos számtalan... -

Ott tartunk, már naponta addig baxtatnák, baxtatják a Karácsonyt is, hátha mond valami frenetikusan alázót Gyurcsányra, merrugye ez a hir !!!

Az hogy a CEU-t kiutálták, az MTA-t a szemétdombra vetik, handótündikét elzavarás helyett poltpetike kitünteti, (Úristen ! Holélünk ?!? ) az hogy válságban az oktatás az egészségügy, a lakhatás, xart sem számit...De a rénszarvastolvaj semmijjenzsóti még képes mindezt tetézni :

https://index.hu/belfold/2019/06/13/iskolaigazgato_kinevezes_miniszter_nevelotestulet_palyazat/

Ha valaki lusta lenne elovasni jelzem, a törvényjavaslat arról szól hogy bármely oktatási intézmény müködéséhez pedagógusnak, szülőnek, igazgatónak, gyermeknek, önkormányzatnak egyáltalán bárkinek, az elkövetkezendőkben semmi köze nincs !!!
Az intézményk fölötti hatalmat a miniszterén keresztül a nemzetth förtelmes kotonszökevénye gyakorolhatja kizálógasan. Oszt jónapot...

Kádár a kompromisszumok müvésze/robotosa volt. Ez a szerencsétlen Karácsony is hasonlóval próbálkozik, kevesebb, de inkább több sikerrel. Provokálják hogy durvuljon, alázzon, de inkább mosolyogva felülemelkedik. Ebből meg sokak, - mit sokak, szinte mindenki - azt szürik le, hogy nem elég karizmatikus.

Gyurcsány bezzeg Na neki aztán van karizma'ja !!! Csak az a baj, hogy a karizmája gátolja az emlékezésben akár egy szük fél évre visszamenőleg !
Áprilisban, - dacosan megsértődve Botkára - elutasitották a közös indulást, errefel, hogy-hogynem, épphogy bejutottak a parlamentbe. / 5,6-5,7 % ??? /
Ekkor fül-farok behúz, előretolta a feleségét, ami nem várt, félelmetesen jó eredményt hozott.
Ezt egy Gyurcsány ezt nem birja ki... Mármint hogy valójában ez a feleség sikere volt.
Elő kellett rukkolni egy semmihez nem értő, de országosan ismert kekecolgicával.

Csak a kiselefánt-agyáig nem jut el, hogy a népek észreveszik: a sikeren felbuzdulva vissza akarja venni a marsallbotot, mellyel sokakat taszit, de ami a még rosszabb, a sikerük valódi zálogát, Dobrev Klárát is hitelteleniti.
Igy már nem az a következetes, kérlelhetetlen, elszánt, harcos Dobrevklárát látjuk, hanem azt akit Gyurcsány csak néha, egy kicsit enged ki az árnyékából. Nagy kár volt ezért a bohózatért, meg kellett volna becsülni az erdményt nem egy lapra feltéve mindent, hazardirozni...


1970 írta...

"Ha valaki lusta lenne elovasni jelzem, a törvényjavaslat arról szól hogy bármely oktatási intézmény müködéséhez pedagógusnak, szülőnek, igazgatónak, gyermeknek, önkormányzatnak egyáltalán bárkinek, az elkövetkezendőkben semmi köze nincs !!!"

Kedves góbé!

Csak a pontosítás kedvéért - a szakmában dolgozom, ismerem a helyzetet - eddig sem volt semmi köze a felsorolt személyeknek a közoktatási intézmények működéséhez. Az, hogy ez az idióta mit tesz bele a "salátatörvényébe" már nem oszt nem szoroz ebben a totálisan tönkretett, szétzilált közoktatási rendszerben.

relatív írta...

Sajnos országunkban - máshol IS, de minket az nem nagyon érint (?!) - a személyes szimpátia a vezérel. Ráadásul ennek megcsontosodott formája miatt a törekvések jó, vagy rossz megítélése IS ennek alapján történik.

Ha eltekintünk attól, hogy hazánkban minden rosszul működik, ezért egyes helyes irány kisajtolása mitsem változtat az baba fekvésén, mert az úgy rossz, ahogy van. Csak egy teljesen új kapcsolati rendszer kiépítése oldja meg a problémák sorozatát, mert minden összefügg mindennel !

Ha a jelenleg lázas össze-vissza beszéd - mely mit jelenség magán hordja a rendszer ellentmondásait - témájával kapcsolatos vélemény-özön bárkit IS megzavarna, fogadja el, hogy problémáink zöme e jelenségből adódik.

Egy (kis ) párt vezetője felvetette - korábban -, hogy a beosztások pártos kiosztása helyett a főpolgármester javasolt személyét egy un. előválasztással határozzuk meg.

Bizonyos bohóc ( tudni vélhető a támogatója ) bejelentkezése, majd visszalépése miatt ( miszerint csak a győztessel méri meg támogatottságát ) kétfordulósra alakult a 'műsor'.

Egy ideig így a második forduló két személy közti döntést hozta volna, melynek egyik személyét több párt, míg a másikat egy ( két ) párt támogatta. A ' bohóc' azonban ismét váltott, és visszalépett az előválasztástól, így egy személyről lehetett volna dönteni.( ?!)
Ezután egy másik párt jelentkezésével még egy párt IS bejelentette jelöltjét... és így további aspiránsok IS részt vehetnek az előválasztásban, ahol az ellenzéki pártok korábbi döntése alapján majd a tényleges önkormányzati választáson támogatásra méltó személye kerül ki győztesen.

Ennek az előválasztásnak egyéb - személyeskedő - mozzanatai mint a magyar közélet hű tükre jelenik meg a médiában, ahol a ( többnyire silány ) média-munkások aztán minden rafinériával keresik a korábban egyességre került pártok lehetséges szétugrasztásának bármely kis ( többnyire személyeskedő, sértődésre alkalmat adó ) lehetőségét IS, amiben jelentősen kitűnnek a magukat barátként aposztrofált médiumok IS !

A történések aztán mindenkinek (?) jó lehetőséget biztosítanak a személyi szimpátiájuk, gyűlöletük gátlástalan megjelenítésére, és jó nagyot rúgni az egész ellenzéki halmazba ki-ki intellektusa szerint, ahogy mi magyarok ezt már szoktuk !..... IS !

talalom írta...

Góbé! 1. Nemcsak Dobrev Klára sikere volt: 7 évi munka érett be.
2. Ha felfognád, hogy lehet egy nőnek is esze, akarata - nem beszélnél ilyeneket. Már '18-ban felmerült, legyen ő a miniszterelnök-jelölt. Mindig ott volt a férje mellett:akkor is,amikor le akarták köpdösni, meg a fórumokon, találkozókon is. De az elnök azt mondta: a DK még kis párt, nem kell miniszterelnök-jelöltet állítania. 18 tavaszára egészen biztos, nem lesz olyan helyzetben, hogy miniszterelnököt adjon. Így is volt.

góbé írta...


Kedves Talalom !

Tessen figyelmesebben olvasni, értelmezni különben nem irnál ilyeneket !

Tehát : 1. 2018. április 08. mi érett be, hogy alig jutottak be a parlamentbe ?
2. Nagyon-nagyon kiváncsi lennék miből, mely modatomból sikerült leszürnöd azt a bárgyú-buta gondolatot hogy Dobrev Klárát egy akarattalan eszetlennek tartom.

talalom írta...

Góbé! 2019. május26.
A többi:passz.