2021. április 18., vasárnap

KI GYŰLÖLKÖDIK ITT?


Ha ketten csinálják ugyanazt, az ettől még nem lesz ugyanaz.
Gondoljunk csak a sebészre és Hasfelmetsző Jack-re, és azonnal el kell fogadjuk ezt a látszólagos ellentmondást, de ha mégsem, akkor a legközelebbi vakbélműtétünket végeztessük az utóbbival.
Azért jutott eszembe ez a dolog, mert már megint elkezdődött a finnyáskodás, a finomkodás, melynek során magukat demokratának képzelő megmondóemberek az eljövendő kampány borzalmait vizionálják, mondván, minden idők legrettenetesebb kampánya jön, melyben a két fél  szörnyű dolgokat fog egymás fejéhez vágni.
Például az ellenzéki összefogás a halottak számával fogja magyarázni, miért tartja gyilkosnak szeretett kormányunkat, annak tévedhetetlen polihisztorával együtt, míg a kormányoldal oltásellenességgel elkövetett tömeggyilkossággal festi fel a tömeggyilkos ellenzék freskóját a nemzet szégyenfalára.
Miután a demokratikus megmondóemberek zsebkendő közbeiktatásával két ujjuk közé csippentették a problémát, mint szűzleány a Jancsi csúnyáját, megvizsgálva azt megállapították, hogy ezek mind egyformák, és ez a stílus elfogadhatatlan egy kulturált, elvi alapokon álló ember számára.
Nem ismeretlen ez a mentalitás, már a szépemlékű Kuncze is kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját, mikor a részeg által lehányt józanról és a környezetnek a két gusztustalanról alkotott véleményét méltatta.
A környezet mentalitásában azóta sem változott semmi.

Ezek mind egyformák, mondják a talponállók filozófusai, az ő végtelen bölcsességükben, mindegy, melyikre szavazunk, jóllehet a világon csak egyetlen dologra mondhatod, hogy mindegy: ha belecsinálsz a két tenyeredbe, összeszorítod, na, aztán az valóban mindegy, hogy a kicsorduló eredményt a kezed melyik végéről nyalod le, de a többi összes dologban érdemes tovább vizsgálódni.


Ha valaki tényeket mond, akkor az nem mocskolódás, még akkor sem, ha a tények mocskos emberekről, mocskos dolgokról szólnak.
Márpedig egy járványhelyzetben a legmocskosabb dolog, amit tenni lehet, ha magával a betegséggel kufárkodnak, ha például kiderül, hogy a gyógyszerek beszerzésénél a magánzsebek megtömése az elsődleges szempont, vagy ha egy idióta diktátor hobbija felülírja az összes egészségügyi rendszabályt, mely segíthetne a járvány megfékezésében.
Az is felettébb mocskos dolog, mikor a tanári kart személyes részvételre kötelezik akkor, amikor van más megoldás is, nevezetesen a digitális oktatás, melynek feltételeinek megteremtése helyett stadionépítésekkel és teltházas mérkőzések vállalásával próbálunk nemzetközi tekintélyre szert tenni.
Egyetlen kormány sem mondhatja, hogy nincs tisztában a kockázattal, ilyen esetekben ugyanis a kockázatelemzés, és annak eredményeinek figyelembevétele egy állam számára mindent felülíró kötelezettség. 
Ha valaki tisztában van a veszéllyel, de ennek dacára az állampolgárok életét veszélyezteti, akkor az így bekövetkező halál minimálisan is gondatlan emberölés eredménye, mondjon erről bármit a hatalom és kontrázzon a hatalmi álláspontnak bármelyik kilóra megvett, magát szakembernek tartó tróger.
Ha a parlamenti választáson indulók az ilyen viselkedést ismertté teszik és a kampányban bemutatják a jelenlegi hatalom igazi arcát, azzal csak szolgálatot tesznek az országnak, és ez nem rettenetes kampány, hanem - ha úgy tetszik - életmentő.


Huszonötezer áldozata van a járványnak Magyarországon, hogy ebből mennyi a kormány áldozata, az pontosan nehezen meghatározható, de az biztos, hogy nem kevés.
Olyan ez, mint amikor belelőnek az általuk összecsődített tömegbe géppisztollyal, aztán csodálkoznak, hogy sokan meghaltak, de nem érdekes, mert sokan életben is maradtak, és mert mostantól minden negyedik embernek adunk golyóálló mellényt.
Már el is kezdtük a kiosztását, az kap, aki regisztrált, regisztrálni meg azért kell, hogy ne kelljen mindenkinek egyszerre adni, meg lehessen mire hivatkozni, ha a szervezettség nem túl magas színvonalú.
Igaz, a többségnek csak egyrétegű, lenvászonból készítettet adunk, melynek ára ugyanannyi, mint a kevlárból és kerámiából készített, valóságos védelmet nyújtó testpáncélé, de a vételár-differencia itt a baráti zsebeket duzzasztja.
Az sem tartozik a rettenetes kampány kategóriájába, ha a társadalom rendes tájékoztatást kap a valóságos helyzetről, és nem a püffedtfejű polihisztor újabb és újabb győzelmi jelentéseit kell hallgatni a tények ismertetése helyett.
És az se rettenetes kampány, ha elspekulálunk azon, hogy ameddig a halálozási statisztikák kedvezőek, addig a halottak száma mérvadó a kormány számára, amikor meg e mutató tekintetében világrekorderek leszünk, akkor hirtelen az átoltottság számít, - amiről nem is oly rég azt állította a hatalom, hogy egy hétvége elég lesz rá, de úgy tűnik, az időszámvetéshez is éppen annyira ért, mint a járvány kezelésének többi eleméhez.
Ha ez se jön be, akkor valószínűleg a labdarúgó-mérkőzések nézőszáma lesz irányadó, a világon ugyanis csak mi vállalunk teltházas mérkőzések rendezését, nincs vetélytársunk.
Fociszexuális - talán ez lehet Reménységünk másságának precíz megnevezése...


Az ellenzék oltásellenes, mantrázzák a kormányzati médiumok, tisztségviselők, utóbbiaknak már csak a piros orr hiányzik, egyébként bármelyikük elmehetne a csinn-bumm cirkuszba, élükön a Vezérrel: Bukfenc mindent tud!
Valamennyi ellenzéki vezető már beoltatta magát, az állampolgárok egy része pedig azért nem, mert a sok kormányzati hazudozás miatt elvesztette bizalmát már a szakmai szervezetekben is, hiszen a megvásárolt szakértők a kormány nótáját fújják, aki meg nem ért velük egyet, arra ráesik a nemzeti hiéna-média.
Minden bizalom elveszett.
Ez nem is csoda, hiszen a közegészségügyet megtestesítő Nyunyókára az unokám pelenkájának mosását se bíznám rá, pedig sajnálom szegényt, hogy kissé túlérett korára vette el eszét a pénz és vállalt ilyen szánalmas szerepet a Nemzet Szociopatájának segge környékén.


Huszonötezer halott.
Kőszeg lakossága nincs ennek a fele sem, Nagykőrös lakosság éppen ennyi. 
Majd amikor a fogyó nemzetről delirálnak, javaslom, hozzák ezeket az adatokat külön soron, ezzel ők járultak hozzá a folyamathoz.
Nem hinném, hogy a hatalom konkrétan kívánná a haláleseteket, legfeljebb elégedetten nyugtázza,  de azt bizonyára sajnálja, hogy nem ő válogathatja az áldozatokat.
Viszont épeszű ember nem gondolhatja, hogy ha nem tartatjuk be az évezredes tapasztalatokon alapuló járványügyi szabályokat, akkor megúszhatjuk a haláleseteket.


Persze ki állítja, hogy Szeretett Vezérünk épeszű?
Érdekes lenne látni az FBI profilozóinak értékelését róla, de én már egy azonnali kérdéssel is elégedett lennék a Parlamentben: Igaz-e Miniszterelnök Úr, hogy ön rendszeres pszichiátriai gyógykezelés alatt áll?
Pedig jogunk lenne tudni, mint ahogy a többi egészségügyi adatot is róla...
Gondolom...

:O)))

7 megjegyzés:

Geza írta...

Kedves Attila @ 2021. április 10. 12:46

Ugy neez ki, hogy a politikai korrektseeg ees/vagy maas ismeretlen okbol kifolyolag, az elozo posztnaal adott valaszomat "nem hagytaak joovaa". Szoval akkor een ennyibe hagynaam a dolgot.

KZs írta...

Először is lécci ne hozd ránk a frászt ilyen időkben, az ember lánya azt gondolta, hogy te is áldozattá váltál!!!
Másodszor meg döntő hiba az ellenfelet hülyének nézni! Orbán okos, és nem kicsit, egyben nagy stratéga is..A hatalom a cél, nem a teltházas meccs!
A telt házas meccs azt jelenti, tutira megy. A “járvány” ennyi volt. Jó, részben saját dugájába dőlt, amikor a koponyalapi törésben szenvedetteket is covid halottnak nyílvánították, de ma már más az érdek, majd rohamosan fogyni fognak az áldozatok. Ahogy a reméljük viszonylag ártalmatlan kínai vakcina behozásával, a nyitással is ő lesz a hős. Ha az ellenzék nem kezd el gondolkodni, és kiadni a nyergelj fordulj jelszót, hatalmas bukás lesz a vége.. Sorra jönnek a bírósági ítéletek a világ minden tájáról, hogy nincs járvány, sem a bezárások, sem a maszkviselés elrendelése, sem az oltások nem törvényesek, a PCR teszt meg nem alkalmas semmilyen betegség kimutatására. A vakcinák csak vészhelyzeti engedéllyel rendelkeznek, 2023-ban kaphatnak rendes engedélyt, ha az emberkísérletek igazolják a pozitív hatásukat. Az ellenzék szerint közel 1 millió Pfizer van az országban, amit nem adnak be, vajh miért?
Mivel a vakcináknak nincs még rendes engedélyük az oltási igazolvány sem jó semmire, túl kemény anyagból készült :)
Kihasználták a helyzetet, ami lehetett, már az övék, és most készülnek a mennybe menetelre, a 4/5-ös győzelemre..
A számok nem hazudnak, arról meg ki tehet, hogy az emberek döntő többségében már az általános iskolában útálták őket??
Igen, meghalnak emberek, bár ki tudja hányan ennek a vírusfertőzésnek a közvetlen következményében, és hányan a kvázi megszűnt egészségügy miatt?
Csak halkan jegyezném meg, hogy ha nem láttam volna már két stroke-t, az uramat is elvitte volna egy, mert a háziorvosnak nem fért bele az idéjébe fellőni a felhőbe az évek óta szedett gyógyszereit, és amikor ötödik napja nem volt gyógyszere rosszul lett, persze szombat este, millió telefon, orvos barátok, kinél van otthon ez a hatóanyag? Megúsztuk, de ha kórházba kellett volna vinnem, ma tuti özvegy vagyok..
Visszatérve a számokra, majdnem 8 milliárdan vagyunk, 2/ 7800? Az igen furcsa számítások mellett sincs 3 ezrelékes halálozás!
Nem állnak még rendelkezésre eloszlási adatok, de eddig is minden évben több mint 6 millióan haltak meg légúti megbetegedések következtében...
Szóval szerintem Orbán tutira megy, ő az ellenzékkel szemben nem csak a mainstream médiát olvassa, nem csak a gyógyszergyárak által finanszírozott “tudósok” rémisztgetéseit hallja meg, mint említém volt, kíváló vezető és nagyon tud gondolkodni, kihozta ebből amit lehetett, a végső győzelmet meg majd bekaszálja jövő tavasszal :)
Az ellenzék vagy lerántja a leplet a “járványról” még az Eb döntők előtt, vagy lőpá! mehet a kukába..
Persze én sem erre vágyom, de ettől még ott az a rohadt szakmai ártalom, a hülye döntéselmélet, meg hát ha úgy vesszük, alapjában véve a piaci döntések matematikai megalapozása volt anno a választott szakterületem, még ha másként is alakult az élet :)
Hívhatod ahogy akarod, harmadik világháború, negyedik ipari forradalom, de semmiképp sem egészségügyi probléma..
Talán emlékszel rá, évek óta mondom, hogy abban a kitüntető szerencsében van részünk, hogy módunkban és lehetőségünkben áll megélni a kapitalizmus összeomlását. Ezzel a “járvánnyal” lélegzetvételhez jutottak pár milliárd ember élete árán, de csak időt nyertek, legfeljebb csatát, a háborút már rég elvesztették...Utánuk az özönvíz :(
PÖMM
Azért vigyázz magadra, különösen, ha beoltottak!

Belák Andrea írta...

Azt írod: " az így bekövetkező halál minimálisan is gondatlan emberölés eredménye", nos erről van más véleményem. Megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságról van szó. És ahogy kifejtetted a továbbiakban, abból ez következik, amikor pontosan tudja, hogy mikor kell iskolát nyitni, mikor kell telt házas meccset rendezni, és hogy a haszontalan öregeket oltsuk a kínaival. És ha valaki ezt szóvátesz. az oltásellenes ellenzéki.
Nos, megerősítem, ez gyilkosság.

Kovács Erzsébet írta...

A Létünk a tét.

Bár Mindenkit látna pszichológus,gyógyszerezne...nem írhatnál ilyen hülyeségeket.
A sok szabadonfutó magát miniszterelnöknek jelölt őrültet is megvizsgálnák, és nem rongálnák az aert a napnál világosabb klinikai diagnózisuk mellett.
Az embereket kétségbe ejtik az őrült teórájukkal....mit ér az,ha több elmebeteg küzd 10 M ember asszisztálásával, kire szavaznak többen... Ballikok olyan likok,ahonnan bolond szél fúj..
Az egészségügy nagy vétsége, hogy virtigli elmebetegek politikai szélhámosokként hatalmas pénzekért játsszák a jövő választások tuti befutóinak szerepeit.Kevesebbe kerülne a rendes kerékvágásban való gyógyszerezésük, hogy az eszük kereke ne nyeke nyóka lötyögő lenne, nem jelentgetnék fel az országunkat külföldön hozzájuk hasonló gyagyásoknak.A Soros féle palacsintában nem lekvár,hanem szar van,Dánia már rájött,kiutasítják a migránsokat.Ez a lassú eszmélés már nagyon betett a vén Európának, Merkel néni sem boldog a mikránsoktól, megérne egy misét,ha a Soros bácsi nem pénzelte volna a háttérből, mennyivel kevesebb ember halt volna meg Európában,mert hát ugyebár akik több határon át kúsztak be minden mocskon,vizes árkon,nem rendelkeztek újraoltási igazolvánnyal,és különféle nyavaják tucatjait exportálták Európa országaiba.
Dánia eszmélése példaértékű.
Ha rájöttünk, hogy rossz lóra tettünk, nem presztizsveszteség bevallani.Ezért nem szabad a járt utat a járatlanért elhagyni.Az Európában élő nemzetek egysége a saját identitásuk megőrzésével erősebbek, mint a Sorosbácsi hülyesége,mégha a jóistensetudja honnan szerzett számolatlan vagyona támasztja is alá a bölcsességét.
Én József Attila hívő vagyok, a tiszta normális ész soha nem fog kimenni a divatból, miszerint :"Dolgozni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes".

A csinnadrattás ripacsok meg elmehetnek a búsba,hazudhatnak reggel, délben. meg este.De csak a választásokig.

A magyar nép bölcs.A tisztességes munkára, a normális életre fog szavazni.
Akik a szivárványba csimpaszkodnak,ott fognak landolni,ahol a helyük van.
A szómágiák csak a mai szélhámosokat tartják életben,mint a tiszavirágot.
2022-ben lesz a leckefelmondás.
A FIDESZ fog győzni,mert a magyar emberek békét akarnak.

Megint.

Kapat írta...

KZs megjegyzése elgondolkodtatott.
Meglehetősen borúlátó elképzelés, melynek nem látom valós alapját. Minden ismeretlen jelenség, csak találgatások tárgya lehet mindaddig, amíg nincsenek a feltételezett elméletet alátámasztó valós tapasztalásaink.
Nekem is komoly fejtörést okozott az oltás elfogadása, de sejtéseim bizonyíthatatlanságát az ijedtség felülírta.
Engem (minden alapismeret nélkül) a biológiai fegyvernek szánt laboratóriumi anyag kiszabadulásának lehetősége foglalkoztatott. A veszély viszont valós, a védekezés eredménye még ismeretlen, de számomra az egyetlen elérhető útnak tűnik.
A kapitalista világ természeténél fogva minden tőkeszaporító eszközt gátlástalanul felhasználva saját hasznára fordítja ezt a néppusztító, szerencsétlen esetet.
Én a jelenséget véletlennek tartom, aljas szándékok ettől függetlenül működnek, de csak a helyzet kezelése kapcsán. Orbán gátlástalansága vitán felüli, de döntéseit nem a racionalizmus, hanem egy tudathasadásos elme termékének tartom. Vegyük figyelembe, hogy hányszor döntött jól, hányszor rosszul. Hányszor volt kénytelen 24 óra alatt homlokegyenest megváltoztatni kihirdetett rendelkezéseket. Az eset helytelen megítéléséből adódó melléfogásnak tartom a sok ember halálát okozó járványkezelést, jóllehet azt egy percig sem vitatom, hogy aljas, haszonszerző önérdek vezérelte első perctől kezdve.
Nem csoda, hogy a gondolkodó ember elméleteket gyárt magyarázatként. Az igazság eltitkolása, a hazugságok, félrevezetések a tájékoztatásban, a környezetében sokasodó szomorú tapasztalások kényszerítik erre.

1970 írta...

"Másodszor meg döntő hiba az ellenfelet hülyének nézni!"

Kedves KZs!

Talán ennél is nagyobb hiba - sőt bűn - a kisgömböc képességeinek túldimenzionálása.
Nem lenne jó, ha Kovács Erzsébet megfertőzne...

1970 írta...

"A FIDESZ fog győzni,mert a magyar emberek békét akarnak."

Kedves Erzsébet!

Csak halkan kérdezem:
Ki is beszél itt folyamatosan háborúról?