2021. november 11., csütörtök

OSSZUK KETTÉ MAGYARORSZÁGOT!


Úgyis ez a cél, hát ne vergődjünk feleslegesen, egyébként is történelmi lenne a felosztás.
Az egyik fele Pannónia lenne, a másik Hunnia, a limes - a két világot elválasztó erődrendszer - tulajdonviszonyai pedig, csakúgy, mint maga a limes a Dunához igazodnának. 
A lakosságcsere gyorsan lebonyolítható lenne - beül a nép a Suzukiba, oszt megy mindenki a saját térfelére, aki a Türk Tanácsban látja a jövőt, az Hunniába, aki az Európai Unióban, az Pannóniába, mindenki a helyére.
Nem lenne ez túl szokatlan, hiszen volt olyan történelmi korszak is, mikor három darabból lehetett csak az országot összecsavarozni, mint Rejtőnél a szimbolát, mégis túléltük.
Ez azt is bizonyítja - méghozzá parádésan, hogy az ország nem a földek-hegyek-vizek összessége.
Az ország ennél sokkal több, sokkal összetettebb fogalom, melyhez éppúgy hozzátartozik Szentgyörgyi Albert emléke a laboratóriumában a wc-kulcs mellett lógó Corvin-lánccal, mint Bayer Zsolt pszichiátriai lelete, meg a sajátunknak mondható mentalitás is - lásd a szomszéd tehenének küldött jókívánságokat.
Mondjuk személyesen bajban lennék, ha nem szeretnék költözni, mivelhogy szűkebb hazám a Csepel-sziget, melynek sorsa akként dőlhetne el igazságosan, ha itt épülne fel egy különleges gazdasági övezet, ahol virágozhatna a kereskedelem, ahol a piacon egyaránt be lehetne szerezni tarsolylemezt, kopjafát és nanorobotot, mindjárt balra, a nyílpuskaárus mellett...
Kínát megenné a penész az irigységtől.
Minden egycsapásra megoldódna, hazánk épülne-szépülne, és amikor Hunniában az emberi agytekervények minősége elérné a pannon agyakét, akkor egyesülhetne az ország.
Addig is székely véreink hazamehetnének Erdélybe, hiszen ott már hozzászoktak ahhoz, hogy két-három helyről mondják meg nekik, hogy mit illik gondolniuk.
Viszont ők mindig, mindenkihez tudtak alkalmazkodni, alkalmazkodtak törökhöz, osztrákhoz, vallonhoz, éppen aktuális uraikhoz, márpedig mostanság se lenne több uruk, mint eddig volt.


Érdekes ország vagyunk, ezer szerencse, hogy ilyen elégedettek vagyunk saját magunkkal.
Merthogy nemcsak bokréta vagyunk Isten kalapján, de a világ szívcsakrája is, jelentsen ez bármit is, melyet hitet egyként vall a hun ivadék és a piréz leszármazott is.
Nem is csoda, mert ebben az országban mára már csak a grófok és bárók leszármazottjai élnek, a retkestalpú jobbágyok ivadékai már évszázaddal ezelőtt kihaltak, nem is csoda, hogy ilyen okosak vagyunk.
A csoda inkább az, hogy ezidáig még nem irtottuk ki magunkat, de örömmel jelenthetem, hogy az ígéretes kísérletek ma is folynak.
Mi vagyunk Európa védelmezői az iszlámmal szemben, mi vagyunk a legtehetségesebb nép, hiszen úgy tudtunk egy kazal magyar Nobel-díjast produkálni, hogy kilenctizedüknek menekülniük kellett előlünk.
Minket a sors üldöz, mert ugyan köztudomásúlag minden csatánkat megnyertük, de valahogy mégis elveszítettük az összes háborúnkat.
És ha nem lenne nyertes csatánk, hát kitalálunk magunknak egyet, jó régit, hogy lehessen az okvetetlenkedő régészekkel vitatkozni: igenis, volt alsómocsoládi csata, melyben jól elvertük a buznyákokat.
Bár aki magyar - egyet akar, meg magyar a magyart nem báncsa, mégis magyar volt Szent István és Koppány, magyar volt Werbőczy és magyar volt Dózsa, magyar volt a kuruc és magyar volt a labanc, Magyar volt Kossuth, de a szabolcsi birtokos Haynau is kijelentette: mi, magyarok nem hagyjuk elorozni jogainkat...
Ha tevékenysége a millenniumi években felvirágzást hozott az országnak, akkor magyar volt a zsidó is, de ha a magyar urak vesztes háborúba vitték az országot, akkor a vereség oka már ő volt, merthogy a magyar (aki, mint tudjuk sváb meg tót meg bunyevác, és talán kicsit román is) nem hibázhat.
Hogy ez a mentalitás mit okozott az országnak, azt mindenki tudja, aki csak kicsit is érdeklődik a történelem iránt.


Ma sincs másként.
Mint ahogy történelmünk során soha sem, ma sem tudunk belesimulni Európába, ma is árgus szemmel kutatjuk az ellenségeket, néha már bele is zavarodunk, mint macska a házicérnába, mert a magyar emberek egy része fejében agy helyett szívet növesztett, egy része meg a szíve helyén egy pénztárcát.
Talán azért ilyen a magyar, mert identitászavarai vannak.
Mióta az eszét tudja állandóan verik, általában saját hibái miatt, melyekkel nem képes szembenézni, inkább álomvilágba menekül.
Hát ezen segítene az ország kettéosztása, de persze azért ez se menne könnyen, mert a kipcsakok népe természetesen úgy emlékezne, hogy Attila megverte a rómaiakat, ennél fogva nekik jár Pannónia, merthogy ott - konkrétan Alcsúton - ajánlotta fel Magyarországot Szűz Máriának Szent István, mint ez a református Biblia-értelmezésből világosan ki is derül.
Meg különben is, ahol Nagyurunk már annyi betont temetett a földbe, hogy a kialakítsa a korunknak megfelelő Wolfschanze feltörhetetlen komplexumát, azt nem lehet egy Gyurcsányra hagyni, még ha Márki-Zaynak hívják, akkor se!
És akkor még ott vannak az ingóságok határon innen és határon túl, az adriai  sziget, az olajkutak, a kastélyok, a bányák, a hotelek, a bankszámlák, egy szorgos élet gyűjtögetésének eredményei...
Mert Matolcsyn, Varga Juditon meg Bayeren könnyű lenne osztozni, egyszerűen ketté kellene vágni őket, mindenki megkönnyebbülhetne, elsősorban az ország.
Mészáros Lőrincet viszont vinné a kipcsák klán, őt nem adnák, ő disznósajt, ha emlékszik még valaki a régi reklámra. 
És a  drága pénzen beszerzett Tigris vagy milyen tankokat sem, hiszen kellene a győzelemhez a majdani Polgárháborúban - Kelet Nyugat ellen, közvetlen cél a pannon főváros.
Távolabbi cél Brüsszel, ledobjuk rájuk a bombát, a Little Gayt, mire a brüsszelita bagázs felébred, addigra ő már írt egy új Grundgesetzet a tabletjén, lefeléjövet az ereszcsatornán, az első emelet és a földszint között. 
Ebből kiderül, hogy a világ teljessége örökkön örökké Nagyurunké, és ezen változtatni törvényesen lehetetlen, ami meg Mussolinival és Hitlerrel történt, az maga a törvénytelenség, ilyet egy rendes liberális nem tehet, mint tudjuk.
Persze a Fat Man ledobása is értelmes dolog lenne, úgy tizenkétezer méterről, bajuszkötőben.


Szóval ne mondja senki, hogy csak dumálok, de megoldási javaslatot nem adok, ez itten a tuti, aki olvassa az most megvilágosodhat vagy megszállhatja  turul.
Aztán úgy ötszáz év múlva találkozunk, Szent Királyunk sírjánál, a Vityka-kurgánnál, a sámándobok monoton, de lelket érintő hangja mellett emlékezünk az első magyar kipcsakra, hogy nőtt volna köröm a csúnyájára.
Bátor népünk győzni fog!
Vagy kisnyúl.

:O)))

10 megjegyzés:

MoonRiver írta...

Pompás!!! Magam is így látom, meg is írtam volna, ha megtenni ìgy tudom. Gratula.

Komlói Török írta...

Hasonlót már írtam többször is, de ennyire egyik írásom sem tetszett! /Török/

Bubu64 írta...

Nagyon jó, megyek Veled Pannóniába, igaz át kell mennem a Dunán, de sebaj.

Czékus Lajos írta...

.... és tessék mondani, aki "megvilágosodik" Pannóniában, és át akar kerülni Hunniába, az migráncsnak fog számítani? Kerítés lesz-e a Duna közepén?

sphagin írta...

Kedves Pupu !

Én amit most vettem észre, az az, hogy ez a megosztásos módszer működik !
Most jött haza ez a Márki-Z az EU látogatásból és egész jó nyilatkozatokat tett !
Úgy látszik tanult valamit.
Ha így folytatja remény lesz arra, hogy nem Magyarországot osztjuk meg, hanem a FIDESZ tábort ! Ez hiányzik már, de nagyon !
A jobboldalon ugyanis nincs egy igazi demokratikus párt még eddig, Orbán bedarálta őket !

Most érzem azt, hogy talán sikerülhet, mert a saját fegyverével durrantja alfelén Orbánt !
Jobboldalról támadva és a kereszténységét megkérdőjelezve.
Ez egy igen hatásos és járható út, megérné, hogy támogassuk szép csendben !

Legyünk megértőek ezen az úton, veszteni valónk itt, ugyanis nincs !

Üdv sphagin !

1970 írta...

Kedves PuPu!

Számomra inkább az ironikus hangvétel tűnik ki a posztodból. Annyian - és annyiféleképpen - akarták és akarják jelenleg is megosztani ezt az országot az elmúlt időszakban, hogy ebbe - is! - teljesen belerokkan hazánk.
(Ráadásul vannak olyan ostoba emberek is, akik fontos és vészterhes problémák jogos felvetéséből kiindulva jutnak el elképesztően buta következtetésekig, észre sem véve, hogy nagy buzgalmukban hogyan fordítják egymás ellen a társadalom nagy csoportjait:https://merce.hu/2021/11/13/elobb-utobb-mindenki-a-konyhaban-kot-ki-a-nok-helye-a-ner-ben/)

anteus írta...

Ez már forradalmi ötlet: először 1956 okt. 30 - án valósult meg, a Szigethy kvázi " kormánnyal, Győrrel, mint fővárossal.

anteus írta...

A sárga kartusba írt szöveg hibás...
"Megjegyzésed a jóváhagyása után jelenik meg."
Vagy írd bele a cenzor nevét...
:-)

PuPu írta...

Kedves anteus!
Büszke vagyok arra, hogy a blogomban az átlagosnál kevesebb kreténnel lehet találkozni, de azért itt se minden papsajt, például van menyecske, aki itt élné szexuálpszichológiailag is értékelhető lelki életét, de előfordult már itt durva sértegetés is.
Bár minden porcikám tiltakozik a moderáció ellen, mégsem tudtam nélkülözni.
Mentségemre: nézeteket soha, csak stílust (vagy stílustalanságot), modortalanságot, nettó nácizmust és rasszizmust moderálok, hálistennek ritkán van rá szükség.
Azt hittem már észrevetted, vagy tán voltál te is áldozatom?
Nem hinném!
:O)))

Czékus Lajos írta...

Sztem nem hibás. Azt fejezi ki egyértelműen(!), hogy a beírt megjegyzés annak jóváhagyása után jelenik meg. Mindössze célratörően és egyszerűen fogalmazta meg a szerző.
Meg egyébként: Pannóniában nem lesz cenzúra, az Hunniában lesz/van bevezetve.
:)