2023. április 8., szombat

A HÚSVÉTI NYÚL LEVELE AZ ELLENZÉKNEK


Kedves Ellenzék - mínusz DK!

Nyúl Győző vagyok, foglalkozásomat tekintve húsvéti nyúl, jelenleg svarcban dolgozó tojásfestő.
Elnézést kérek mértéktelen és eléggé el nem ítélhető bátorságomért, hogy tehetséges ellenzékünket országrondító munkájában feltartom, de hát a nyúl sem tud kibújni a bőréből, legfeljebb kifordítják belőle, amitől mentsen meg engem Minden Nyulak Ura!
Grafomán nyúl vagyok, hajdan - bár egyoldalú, de mégis hasznos  levelezésben álltam magával szeretett M iniszterelnök Urunkkal.
Alázatos kérésekkel fordultam hozzá, de legnagyobb bánatomra az azóta eltelt tuizenegy évben nem következett be pozitív fordulat nemzetségem életében, hacsak azt nem tekinthetem annak, hogy a rókák egy része vörös bundáját narancssárgára cserélte.
Nem mondom, esztétikailag ezt lehetne akár eredménynek is értékelni,
de sajnos egyetlen ravaszdi sem tért át a vegán étrendre, új bundájában is ránk feni a fogát, nemzetségem legnagyobb bánatára.
Már csak abban reménykedhetünk, hogy egyszer feltűnik a politikai palettán egy zöld bundában pompázó róka, de attól tartok attól sem a karalábénkat kellene féltenünk, inkább saját kis életünket.
És semmi biztosítékunk nincs arra, hogy a zöld bundát nem Miniszterelnök Urunk családi ellenőrzése alatt álló divatügynökség tervezte, és nem a poliészter (vagy hogy is hívják, aki mindenhez is ért) miniszter családi szabósága vitelezte ki, mint a Rendőrség oly ízléses egyenruháit.


Nem is méltatlankodnék, hiszen a karma az karma, nekünk nyulaknak ezt dobta a gép, és már akkor is boldogok vagyunk ha hozzájutunk egy-egy fonnyadt sárgarépához,  salátához,  de sajnos meg vagyunk tömegmanipulálva.
Elhittük nektek azt a sok süketelést, melyet fáradságos munkával halomba hordtatok nekünk, elhittük, hogy értünk dolgoztok.
Sajnos ma már a legbátrabb nyúl sem reménykedik bennetek, hiszen másfél évtizede azzal traktáltok bennünket, hogy majd ti megváltjátok ezt a csodálatos nyuszirétet, melyen hajdan oly vidáman ugráltunk, de eredmény semmi.
Vannak ugyan néhányan, akik azt mondják, hogy a szándékot kell értékelni, és ti jót akartok, de egyre inkább az a benyomásom, hogy leginkább csak magatoknak akartok jót.
Belátom, ez is egy szép cél, politikusnak lenni jobb, mint karosszéria-lakatosnak, annak ugyanis püfölni kell a fémet, a politikusnak meg elég pofázni, azt pedig - Moldova szerint - fekve is lehet.
Mégis, talán itt lenne az ideje annak, hogy visszatérjetek hajdani hivatásotokhoz és két kezetek munkájával keressétek meg a kenyereteket, ha már az agyatokkal erre képtelenek vagytok.
Tudjátok, bennünket naponta fenyeget az éhenhalás veszélye, a hidegben lefagynak a füleink, a karalábé egyre drágább, a bogyók, melyekkel fizetni szoktunk egyre kevesebbet érnek, a világ megbolondult körülöttünk.
Már ezerszer elmondtuk, hogy nem mi akarjuk vinni a puskát, de ha ez így megy tovább, lehet, hogy mégiscsak kell cipelnünk egyet-egyet, vagy más rétek elfoglalása, vagy a sajátunk védelme céljából, de az is lehet, hogy ledobják a fejünkre a Nagy Céklabombát, oszt akkor annyi nekünk, de még a rókáknak is.
És akkor ti meg torzsálkodtok, ahelyett, hogy kitépnétek a róka farkát tövestől.


Az a baj, hogy a pofázáson túl nem csináltok semmit, csak arra figyeltek, hogy aki meg csinálni akarna valamit, azt lehúzzátok magatokhoz.
Festitek az erdőben a fákra a nyúlcipő-utakat, de a nyúlság nagy részének már régen nem telik nyúlcipőre, akinek pár éve még futotta, az felvette és elfutott benne a naplementébe, mint Bikmakk Bronson a Volt egyszer egy nyuszirét című örökbecsűben.
d'Artagnan szoci reinkarnációja meg alapít még egy pártot, mintha kevés lenne a tízszemélyes párt a réten - ki tudja, hányadik lépése ez a Sarutlan Karmeliták kolostora felé...
Néhai párttársaiból (Elvek? Ugyan már...) ezerszer csináltak már bohócot állítólagos szövetségeseik, aki meg ellenállt, azt lefizették, vagy elvették a kedvét a politizálástól.
A többiek meg zöldségeket beszélnek, mintha nem tudnák, hogy az egészséges erdőhöz egészséges állatállomány dukál, különben a friss hajtásokat lerágják a telhetetlen csüngőhasú disznók, elspejzolják a hörcsögök, nekünk meg az jut, ami a harmadik gyereknek...
Lássuk be, kevés bennetek a tehetség,  és ezen nem segít az sem, ha minden ellenzéki érzelmű nyúlbarát alapít egy pártot, főleg, ha annak a költségeit a nyúlvágóhíd állja.
A DK-t azért nem számítom hozzátok, mert ők legalább csinálnak valamit, még ha néha a helybenjárást futásnak is gondolják.
Néha kinyithatnátok a szemeteket, akkor talán rájönnétek, hogy az ellenfeleitek nem ők, hanem a Csüngőhasú szektája és meghízottai, Geréb - a magyar zsiráf, a háromnevű ügynök, meg a többi megélhetési répatolvaj.

Szóval, száz makogásnak is egy a vége, itt az ideje, hogy átgondoljátok a szerepeiteket és feladjátok ábrándjaitokat.
Elsősorban azt, hogy ha már megint ugyanazt teszitek, mint eddig, akkor most más fog történni.
Mi, nyulak szeretnénk egy tiszta közéletet, nekünk még szilárd a nyúlgerincünk, de ha rátok nézünk, már szinte dobbantani sincs kedvünk.
Ha a választó rátok néz, akkor egy életre elege lesz a pártokból, és soha nem akar majd politikával - a közélettel - foglalkozni.
Ne haragudjatok, ha kicsit sprődebb lettem volna a megszokottnál, de kihoztátok belőlem a vérnyulat!
És nincsenek illúzióim, nem fogtok most azonnal megváltozni, Osztapenkó kapitány előbb vált lépést a Szoborparkban, mint ti erre képesek lennétek, de optimizmusom parttalan...
Megyek vissza festeni, az agyamra meg ez a sok rohadt tojás, ha eszitek, jussak eszetekbe!


Szép leányzó, azt kívánom
Nézd meg a kerékpársávom!
Zöld a rét és  zöld az erdő
Szövetségesünk a Gergő!
Ha ő szeret, mi sem számít
Megöntjük Kunhalmi Ágit
Ha látsz erre fehér nyuszit
Adhatsz a ... a... a nyakamra puszit!
Szabad-e locsolni?

:O))) 

15 megjegyzés:

Czékus Lajos írta...

Az optimista nyulak hisznek abban a klasszikus ősi nyúl közmondásban, miszerint "sok nyúl disznót győz!", s ennek igaznak kell lennie a csüngőhasú disznó ellenében is.... :)

Belák Andrea írta...

Na, végre egy kis humor. Igazán nincs mit hozzátennem, tetszett az írás. Ja, és kössz a locsolást.

anteus írta...

Jóóó...

góbé írta...


Máig nem értem, hogy '22-ben miért nem egy rövid, (köz)érthetü nevü választási pártként indultak. Amit most produkálnak, még a vehemensen elkötelezettnek is elmegy tőlük a kedve...
A hetes nélkül ki az a hülye, aki bemondja az ultit ???

1970 írta...

"A DK-t azért nem számítom hozzátok, mert ők legalább csinálnak valamit, még ha néha a helybenjárást futásnak is gondolják."

Kedves PuPu!

Ha legalább helybenjárás lenne, de időnként az az érzésem, hogy az egy lépés előre két lépés hátra játékot játsszák. Bár ez is értelmezhető futásként, persze inkább hátrafelé:(.

anteus írta...

"A DK-t azért nem számítom közétek...
"
- Tudja, mi az a földön?
- Persze. Galambszar.
- És mi az a fehér benne?
- ???
- Az is galambszar."
/Kurt Vonnegut/

Kacorking írta...

kedves anteus és 1970
- Észre kellene már venni az ellenzéknek, hogy a napjainkra kialakult társadalmi viszonyok közepette a sok kis ellenzékinek minősíthető párt (MSZP, PÁRBESZÉD, LMP, JOBBIK 1-2% támogatottsággal, a MOMENTUM 4-5% támogatottsággal, a FIDESZ FIÓKPÁRTJÁNAK MINŐSÜLŐ álellenzéki MI HAZÁNK -4-5% támogatottsággal, valamint majdan a választási időszakban elszaporodó kamupártok szavazat elszívó hatásának köszönhetően a FIDESZ elleni győzelem csak akkor válik eséllyé, ha már előzetesen a PUPU által is többször felvázolt és ajánlott összefogás megvalósul a ténylegesen ellenzékinek minősülő pártok között.
- Észre kellene venni azt is, hogy GYF-ből és a DK-ból olyanok csináltak a FIDESZ-szel történt kollaborálással a mai napig köpködött utálatos képet, akik saját megélhetésük, vélt politikai nagyságuk és szerepvállalásuk ürügyén és érdekében lépnek fel a mai napig, féltékenyen és ellenségesen, a választópolgárok körében egyre népszerűbb, és nyíltan Európai Magyarországot akaró DK ellen. Pedig csak meg kellene szívlelni azokat az indulatos, de igaz mondatokat, amelyeket GYF a szegedi egyetemista kérdésére válaszolt: nem őt kell legyőzni, nem az ő kizárását, eltávolítását a közéletből kell követelni, hanem bebizonyítani, hogy jobbak. Mindenki előtt nyitva áll az út, és lehetőség, hogy olyan pártot hozzon létre, amilyet ő gründolt össze kemény munkával, a FIDESZ ( és a többi féltékeny ellenzéki párt, köztük elsősorban a sértett MSZP) folyamatos ármánykodása közepette.
Nem most kellene önállóságukat, és életrevalóságukat bizonygatni, hanem koalíciós szövetségesnek jelentkezve, a DK Árnyékkormányban részt vállalni, és szakértőkkel, hiteles politikai szereplőkkel csatlakozni a FIDESZ legyőzhetőségét eséllyé változtató programhoz. „Sok lúd/nyúl disznót győz”!

1970 írta...

Kedves Kacorking!

"FIDESZ elleni győzelem csak akkor válik eséllyé, ha már előzetesen a PUPU által is többször felvázolt és ajánlott összefogás megvalósul a ténylegesen ellenzékinek minősülő pártok között."

Ezt a kijelentésedet hogy érted? Hát nem ez történt 2018-ban és 2022-ben is? És mi lett az eredménye?
Én elhiszem, hogy a DK az egyetlen és csodálatos párt Számodra, én pedig azt gondolom, hogy valójában ugyanazt a neolib politikát követi, amit a kisgömböc és bandája csinál itt (ócska, ásatag nemzeti mázzal leöntve), és ami az elmúlt 3 évtizedben annyiszor megbukott már, hogy két kezemen sem lehet megszámolni.
Ezzel szemben én azt gondolom, hogy ez a jelenlegi elit képtelen olyan politikai fordulat véghezvitelére, ami lehetővé tenné azt, hogy ez az ország kikecmeregjen ebből az ürülékből.
Isten ments attól, hogy megingassam a bizalmadat a kedvenceidben, de ha valami csoda folytán minden álellenzéki párt beállna mögé, akkor sem várható semmilyen gyökeres fordulat. Egyszerűen azért, mert alapvetően ugyanazt a politikát viszik, amely ide juttatta ezt az országot.

mavtele írta...

Kedves PuPU és Kacorking !

Tökéletesen egyetértek Minkettőtökel !

Kacorking írta...

Kedves 1970!
Ironizáló megjegyzésed arra utal, hogy az összefogás eddigi sikertelen példáiból számodra az a következtetés adódik, hogy a DK-GYF és a FIDESZ- OV azonos politikát követ. A neolib annyiszor megbukott az elmúlt 30 évben, hogy kár most újból ezzel próbálkozni. Szerinted „ez a jelenlegi elit képtelen olyan politikai fordulat véghezvitelére, ami lehetővé tenné azt, hogy ez az ország kikecmeregjen ebből az ürülékből!”-
A végén kezdem: akkor ki fog és mikor fordulatot véghez vinni? ! A lakosság nemzedékváltásai során egyre több lesz azon választókorúak száma, akik már az orbáni politika érájában születtek, nőttek fel, és tapasztalataik alapján képzettségük, nyelvtudásuk birtokában a külföldre vándorlást fogják választani. Aki marad, vélhetően már belenyugszik, hogy az éppen aktuális viszonyok között élje le az életét.
A DK szimpatizánsa vagyok, de kritikusan szemlélem GYF megnyilvánulásait, több mindennel nem értek egyet közülük. Nem tetszik például, hogy az ellenzéki összefogás érdekében, mellett nem úgy áll ki, hogy azzal kedvet csináljon, nem eléggé hangsúlyozza folyamatosan, hogy minden ellenzéki pártra szükség lenne, és konkrét kapcsolódási pontokat, együttműködési formákat ajánlana egy közös politikai kormányváltó program kidolgozásában.
Véleményem szerint a PUPU kérdéseire adott válaszai sem kellően nyitottak ebbe az irányba, különösen az 1. számű kérdés kapcsán. Annak tükrében is, hogy MZP legutóbbi interjújában az összefogás kvázi akadályozásával, nem eléggé aktív és szívvel-lélekkel való támogatásával vádolja a DK-t, közvetve GYF-et. Erre is lehetne korrekt és konkrét példákkal reflektálnia szerintem.
A következő mondatodat meg végképp nem értem, mi alapján vontad le ezt a következtetést:” Egyszerűen azért, mert alapvetően ugyanazt a politikát viszik, amely ide juttatta ezt az országot.” Éppen ma jelent meg például az a GYF bejegyzés a Facebookon, amely arról szól, 13 pontba foglalva, milyen államot akar a DK. Ha még nem olvastad, javaslom tekintsd át, és remélem megváltozik az egyenlőségről szóló véleményed!

1970 írta...

Kedves Kacorking!

Tévedsz, nem ironizáltam, kérdésem komoly volt. Azt gondolom, hogy gyökeres politikai fordulatra van szükség, amit az a DK, amelyik vezetői között tömegével jelennek meg az elmúlt 30 év levitézlett (egykori MDF-es és SZDSZ-es) figurái, képtelen lesz levezényelni.
PuPu kérdéseire adott válaszai pedig nem "nem kellően nyitottak", hanem egyszerű süketelések. "Profi" politikushoz méltóan ad semmitmondó, üres válaszokat. Ha egyáltalán annak lehet ezt nevezni.
Nem véletlen az sem, hogy a választás előtti összefogósdiban a DK volt az egyik élenjárója annak, hogy a különféle értelmes baloldali törekvéseket kiszorítsák (de az EP-ben és egyes önkormányzatokban is hajmeresztő dolgokat képviselnek néha). GyF ugyanis pontosan tudja, hogy ezek megerősödése nem csak kisgömböc, de saját neolib politikájára is életveszélyes.
Sajnos pontosan azt gondolom, hogy a politikájának lényege ugyanolyan neolib, mint kisgömböcé. Az ország tragédiája, hogy nincs lényegi alternatíva, miközben mindkettő álcázza saját - sokszor megbukott - neolib politikáját: az egyik baloldalinak akarja eladni, a másik ócska, nemzeti mázzal önti le.
Köszönöm a Facebook ajánlást, de azt gondolom egy politikus értékrendszeréről (ha egyáltalán van neki) nem a mindenféle pontjai, hanem a tettei árulkodnak. E téren pedig nagyon rossz tapasztalataim vannak.

Kacorking írta...

Kedves 1970
Azt, hogy változás kell, Te is elismered, habár nem részletezed, mire gondolsz, magam részéről ezt lényegét tekintve abban látom, hogy az ország gazdasága az összeomlás szélén van, pl 3000 milliárd forintos hitel kamat visszafizetési kötelezettség várható az év végére stb, a lakosság megélhetési életfeltételei rohamtempóban romlanak,- ha csak az éves további inflációs tendenciákat tekintjük. Ezt kellene alapvetően helyére tenni. A külpolitikában pedig az Eu és NATO szövetségesekhez igazodni.
Írod, hogy „gyökeres politikai fordulatra van szükség, amit az a DK, amelyik vezetői között tömegével jelennek meg az elmúlt 30 év levitézlett (egykori MDF-es és SZDSZ-es) figurái, képtelen lesz levezényelni.”- ez a tömeges megjelenés szerintem vitatható, de ha igaz is lenne, önmagában nem ez számít, hanem az, hogy a DK politikusainak kiket sikerül a társadalomért tenni akaró szakemberek közül felkészültségük, tudásuk, alapján az Árnyékkormányba bevonni. Gondolom, figyelemmel kíséred azokat konkrét megnyilatkozásokat – interjúkat, szakértői beszélgetéseket - amelyek kritikáját adják a jelenlegi kormánypolitikának, akár gazdasági, akár külpolitikai, de az oktatás- és egészségügyi politikának. Azt is láthatod akkor, hogy az Árnyékkormány ezekre épülve próbálja kialakítani azokat a válaszait, amelyeket egy kormányváltást követően meg akar valósítani az ország érdekében. A politikai háttér párt jelenleg a DK, de a konkrét elképzelések alapja egy konszenzusos új kormányprogram lehet(ne), már ha a többi ellenzéki párt nem vonulna a háttérbe, és előkelő elszigeteltséggel inkább a kritizálást választja az együttműködés helyett.
Azt is írod, hogy „a DK volt az egyik élenjárója annak, hogy a különféle értelmes baloldali törekvéseket kiszorítsák (de az EP-ben és egyes önkormányzatokban is hajmeresztő dolgokat képviselnek néha)” – Melyek is voltak azok az értelmes baloldali törekvések, amelyeket a Dk megtorpedózott?! Ne haragudj, de nekem nem jut eszembe egy sem…
„Az ország tragédiája, hogy nincs lényegi alternatíva, miközben mindkettő álcázza saját - sokszor megbukott - neolib politikáját: az egyik baloldalinak akarja eladni, a másik ócska, nemzeti mázzal önti le.”- Nem világos számomra, hogy az általad oly gyakran és pejoratívan neolibként emlegetett politikával igazán mi a problémád? A wikipédia szerint „A neoliberalizmus a manapság terjedő közhiedelemmel ellentétben nem politikai, hanem közgazdasági fogalom, a gazdasági liberalizmus egyes doktrínáinak a címkéje.
Imre István közgazdász tanulmánya szerint pedig: „a neoliberalizmus elsősorban piaci alapú gazdasági rendet akar, olyan alapelvekkel, mint a magántulajdon, szabad árképzés, szerződéses szabadság, benne a szakszervezeti szerveződés szabadsága is.. Az állam feladata3 a neoliberalizmus szerint
• a monopólium- és kartelellenes fellépés,
• a társadalmi kiegyenlítődés segítése,
• az esélyegyenlőség elősegítése,
• az ún. externalität kiegyenlítése (ilyen példa a „szennyező fizet” elve).- ez gyökeresen szembemegy a jelenlegi illiberális állami törekvésekkel! Akkor mi is az, ami nem tetszik a fenti elvek közül?
„egy politikus értékrendszeréről (ha egyáltalán van neki) nem a mindenféle pontjai, hanem a tettei árulkodnak. E téren pedig nagyon rossz tapasztalataim vannak.”- írod. Nekem is, elsősorban azzal a politikussal kapcsolatosan, aki büszkén kijelentette valamikor, hogy „..ne azt figyeljék amit mondok, hanem amit cselekszem”- nos ezek aztán nem nagyon vannak egymással szinkronban, és ember legyen a talpán aki el tud igazodni a szavai és cselekedetei zűrzavarában…

1970 írta...

Kedves Kacorking!

Néhány észrevétel csak a bejegyzésedhez:

1. Javaslom, hogy a wikipédiát hanyagold egy kicsit. Tudományos körökben elég megmosolyogtató erre hivatkozni. Helyette olvass többet Szalai Erzsébettől. Csak egy javaslat:
https://merce.hu/2023/03/11/eltorzult-magyar-alkat-zsakutcas-magyar-rendszervaltas/
2. Elhiszem, hogy nem látod azokat a baloldali törekvéseket, amikről írtam, hiszen ahhoz egy kicsit ki kellene tekinteni a DK-n túlra is. Esetleg a Mérce vagy Szikra oldalait javaslom.
www.merce.hu vagy https://www.szikramozgalom.hu/
Nézz utána egy kicsit!
3. Mi a bajom a neoliberalizmussal? Az elmúlt 3 évtized történéseinek fényében ez kérdés még? Megint csak Szalai Erzsébetet (esetleg Krausz Tamást, Artner Annamáriát) javaslom olvasásra. Meg természetesen PuPu néhány korábbi bejegyzését.
4. A "ne azt figyeljék amit mondok, hanem amit teszek" kijelentés teljesen indifferens egy hazug rablóvezér szájából. Kisgömböc szájából már semmi sem érdemi, lényeges. Helyette ideje lenne megfontolni egy régebbi mondást a krumplilevesről...

És végül:
Igen változás kell, csak nem ugyanazokkal az arcokkal, akik felelősek (kisebb-nagyobb mértékben) azért, hogy az ország ide jutott.

Kacorking írta...

Kedves 1970
Köszönöm a javaslataidat, és bár magam is sok ismert és kevésbé ismert blog bejegyzéseiből tájékozódom, az általad javasoltakat is felveszem ezek közé.
Több dologban egyetértünk, néhány dologban eltérő az álláspontunk, azt hiszem, nem fogja megváltani a világot egyikünk sem. Köszönöm az élvezetes vélemény cserét, magam részéről ezzel lezárom a beszélgetésünket.

1970 írta...

Kedves Kacorking!

Köszönöm én is a lehetőséget (PuPunak pedig a teret).