2023. április 30., vasárnap

VESZTÜKET ÉRZIK



Adná az Úr, hogy igazuk legyen, éppen itt az ideje, hogy döngő léptekkel elhúzzanak a francba, történelmi léptékű politikai tettet hajtva ezzel végre: Megszabadítanák az országot a maffia mocskos, gennyes, ótvaros uralmától.
Ámen, mondhatnánk, ha beleélnénk magunkat az aktuális keneteskedésbe, melyet a Szentatya (leánykori nevén az ostoba, demens vénember) látogatása alkalmából produkál a magyar társadalom, mely amúgy durván ellene van minden nemzetközieskedésnek.
Természetes hát, hogy ájult nyálcsorgatással fogadja az internacionális katolikus egyház vezetőjét, ki eljött hozzánk meglátogatni magyarországi fióktelepét.
Magam egyébként nagyra becsülöm és felettébb kedvelem a pápát, amúgy is jól jön egy egyházi főméltóság abban az országban, melyben már a pap is hiánycikk, nem is szólva a hívekről, akik hitéletük megélését egyébként csak fékezett habzással produkálják.
Nem kell ezen csodálkozni, hiszen mi már a vérgőzös diktatúra esztendei alatt is tele voltunk pártonkívüli bolsevikokkal, de hát félre a kishitűséggel, látunk mi még magyar pápát!
Magyarember erősen vallásos a keresztvíz alatt, népszámláláskor, továbbá ha házasságkötése alkalmából arája szeretne királykisasszonynak öltözni.
A  herdábbja még elparentálása alkalmából is, egyéb esetekben  a maga módján vallásos, nevezetesen élete nehéz pillanataiban felemlegeti az Urat, esetlg még életvezetési tanácsokkal is ellátja, v. ö: az Isten ne... - vagy éppen ellenkezőleg.
De most nem ez a téma, hanem a megvadult maffia.



Két eset lehetséges: Vagy azt hiszik, hogy mindent megengedhetnek maguknak, vagy ellenkezőleg - aggódnak, de nagyon.
Hogy hiszik, mindent megengedhetnek maguknak - nem lenne csoda.
Egészen extrém dolgokat úszhattak meg, mert a nép közönyösen eltűrte, hogy szembeköpik, hogy hülyének nézik, pedig volt itt már emberhalál, puccskísérlet, gyujtogatás, robbantások, nyíltszíni rablás - mégse történt semmi.
Hát akkor most se fog.
Ezért indíthattak támadást a társadalom ellen, ezért mertek belemarni a pedagógusokba, ezért merik szétverni az egészségügyet, ezért szabadítják a nyugdíjasokra az inflációt, ezért merik szétverni a Postát.
Ezért mernek rendeleti kormányzással bohóctréfát csinálni a jogállamból, hiszen itt komoly társadalmi fellépés csak két esetben volt: Először, mikor háromszáz forint vizitdíjat kértek azoktól, akik megengedhették maguknak, és akik ma ilyen-olyan jogcímeken százszorosát fizetik ki.
Másik eset az internetadó elleni fellépés volt, ahol persze nem a tájékoztatás ellehetetlenítése volt az ok, hanem a pénztárca védelme.
Hogy közben eltűnt a nyomtatott sajtó, a baloldali és a liberális média - az nem zavart senkit, hogy az internet alapú rádió - melyhez nem kell frekvencia-engedély - a gépkocsikban a mai napig nem működik, az bölcs népünknek nem tűnik fel,  de hát ezen már nem is csodálkozom, ez ellen akkor tiltakoznánk, ha eddig ingyen működött volna, és mától öt forintba kerülne.


Volt már ilyen akciójuk, az első ámokfutásuk után, mikor kiderült, hogy világgá kell menniük, - a "minél rosszabb-annál jobb" - jegyében tevékenykedtek, és úgy tünik, ez folyik ma is.
Orbán tisztában van a realitásokkal.
Most, amikor Amerika rátelepedett Európa nyakára és hozzávetőleg a brezsnyevi modellt hozza "szövetségeseivel" kapcsolatban, Pocak vezér tudja, hogy bármikor elérkezhet az a pillanat, mikor önként és dalolva kell távoznia, mint Brezsnyev macskájának az asztal tetejéről, mikor a főtitkár  belenyomta az engedetlen cica fenekét a mustárba, mert a demokratikus felszólításokra rá sem hederített.
Így hát jönnek a biztonsági intézkedések.
Megbarkácsolják a pénzügyi alapokkal kapcsolatos törvényt, merthogy oda dugták a lóvé jelentős részét, kiszórják a pénzt évekre előre - ha nem kapnak, majd hiteleket vesznek fel, melyek titkos fedezetéről elfelejtenek beszámolni, így aztán lehet, hogy a Kisalföldön már rajta van valamelyik kínai bank zálogjoga.
Nem, nem a Balatonon, azt ben adják, az disznósajt...
Programot és elfoglaltságot adnak lehetséges utódaiknak.
Általános társadalmi elégedetlenséget szítanak minden olyan rétegben, mely országosan jelentős - egészségügyiek, pedagógusok, postások, ellehetetlenítik Budapestet, melyben remek szövetségesük a főpolgármester, mert ha tüntetések lesznek, azok központja a főváros lesz.
És hogy azok zavargásokká nőjenek, hát gondoskodnak a szervezőkről is, - szó szerint lovat adnak a terrorista Budaházy alá.
A megbízhatatlan elemeket eltávolítják a Honvédségből, melyet be lehet ma már vetni az elégedetlen tömegek ellen is - erről már régebben gondoskodtak.
Romuluszból Rémuszt csinálnak és olyan honvédelmi minisztert neveznek ki, akiben végre kézzelfoghatóan érzékelhető a tartalom és forma dialektikus egysége, akitől nemigen vennél használt autót.
Virtigli kis diktátorocska a Mi Reménységünk, arra épít, hogy az általa szított zavargások felszámolására csak ő lesz képes, és őt errefelé nem fogják fellógatni, mint Szaddammal tették - hasonló helyzetben - Irakban.

Ne legyenek illúzióink, ahogy a kordonbontásnál sem tétovázott annak idején, mert tudta, hogy nem fog baja esni, úgy a mai kordonbontásnál sem tétovázott erőszakot alkalmazni, mert most is tudta, hogy senki sem fog kiállni a kordonbontók mellett, hiszen demokraták vagyunk, és elvetjük az erőszakot.
MI még csak nem is a bivalyokra hasonlítunk, melyek ellenállnak azért az olyan állatoknak, melyek ebédet akarnak csinálni borjaikból, mi inkább a folyón átkelő gnú-csordára hasonlítunk, melyek a sors csapásának tekintik, hogy ők szölgálják a krokodilok jólétének alapját.
Merthogy ez az ő sorsuk és egy szegény gnu ugyan mit tehet egy éhes krokodilcsapat ellen?
Szóval, ne tévesszenek meg senkit a mai belpolitikai lépések, ez az ember egy tróger, de okos és a hatalomtechnikát Machiavellitől, Mussolinitól, Hitlertől és Sztálintól tanulta, a tanultak hasznosításához pedig kétségkívül komoly tehetsége van.
Persze azért ő sem mindenható, mégcsak ördöginek sem mondható, szinte minden munkahelyen találkozhatunk ezzel a típussal, és elég jól meg szokott velük birkózni egy egészséges munkahelyi kollektíva.
Hogy ez országos méretekben is igaz legyen, ahhoz az kell, hogy megértsük ennek a rendszernek a lényegét és tegyünk is ellene - együtt, egymással szolidárisan.
Nem lesz egyszerű, hiszen nyelvünkben
 még magyar kifejezés sincs a szolidaritásra, ezt nekünk még tanulni kell.
A tandíjat éppen most fizetgetjük...

És vigyázzunk, mert a zsákmánya elvesztésétől rettegő rabló a legveszélyesebb.


:O)))

Ps: Isten nyugosztalja szegény Vágó Pistát..

4 megjegyzés:

Belák Andrea írta...

Sajnálom, de semmit nem tudok hozzátenni. Így van.
Pistának, sajnos, épp most lett elege... :(

1970 írta...

Kedves PuPu!

Azzal továbbra sem értek egyet, hogy Döbrögi kisgömböc okos lenne, de erről már volt szó.
A többi tökéletesen rávilágít a lényegre.

Vágó István egyike volt még a régi világból itt maradt művelt embereknek. Náluk még alapkövetelmény volt az intelligencia, a kulturált, szép beszéd, a műveltség és a tájékozottság. Ő az, akire az "okos" jelzőt inkább találónak vélem. Nyugodjék békében!

Laska Vero9nika írta...

Még mielőtt elindul a szokásos hátra mutogatás meg a felelősség alól kibújás. Melyik államban lehet állam ellenes bűncselekményt elkövetni? Melyik államban lehet jogi erőszakkal alkotmány elleni puccsot véghezvinni? Ezt a beteg fasiszta rendszert mi tartjuk hatalmon. Mi, akik legitimnek tekintjük ezt Felcsútról dezertált csihuhust. a hatalomban tartása az egész népet terheli karöltve azokkal a politikusokkal együtt, akik nem tettek eleget az alkotmányos kötelességüknek a mai napig.” Gyurcsány Ferenc kijelentette: alkotmányos puccs zajlik Magyarországon, amelyben a Magyar Nemzeti Bank függetlensége elleni támadás az "orbáni önkény" kiépítésének utolsó láncszeme. "Ezzel teljessé vált a hatalomkoncentráció, megszűnt az orbáni hatalom minden ellensúlya" - mondta. Hozzátette: éppen ezért Magyarország minden polgárának, intézményének és pártjának újra kell gondolnia az Orbán Viktor rendszeréhez fűződő viszonyát, "mert a hazafias demokratikus ellenállás mostantól kezdve nem alkotmányos jog, hanem alkotmányos kötelesség". (2011.12.15)

anteus írta...

"Magyarország minden polgárának..."
Na, itt hal meg a szándék.
Nincs ilyen csoport.