Nem, nem az ukrán konfliktus a téma, legalább is direktben nem.
Amiről írni szeretnék, az a nácizmus felett aratott győzelem idei évfordulója, melyet beárnyékol a testvérharc álruhájába öltöztetett háború, mely a nagyhatalmak között zajlik.
Különös fintora a sorsnak, hogy ezen a napon éppen hazánkban tartózkodik a Kínai Népköztársaság elnöke, egyike azoknak a vezetőknek, akik olyan államokat képviselnek, melyek az egypőlusú világrend vesztesei, és melyek ezt az állapotot fel szeretnék számolni.
És fel is fogják.
1945 május 9.-én még folytak a harcok Csehszlovákiában, Jugoszláviában, de a nyugati államok május 8.-án már megszervezték a német fegyverletételt saját képviselőik előtt, és csak Sztálin erélyes fellépésére került sor Berlinben a szövetségesek valamennyi magas rangú képviselője előtt a fegyverletételi ceremóniára.
Tulajdonképpen ekkor már látni lehetett, hogy a háború győztes befejezése csak átmenetileg fedi el a szövetségesek közötti ellentéteket, elsősorban azt, hogy az angolszász államok csak átmenetileg mondtak le hóditási terveikről, melyek kovácsolásában és időnkénti kudarcos kísérleteikben olyannyira jeleskedtek.
Reális esély volt arra, hogy a nyugati csapatok a magukat megadó felfegyverzett német egységekkel együtt megindulnak kelet felé, és ha a Vörös Hadsereg nem lett volna elég erős, ez akár be is következhetett volna.
A nyugati parancsnokok nem hajtották végre a magukat nekik megadó német csapatok lefegyverzését, az alakulatok még jó ideig szervezetszerű formában és német parancsnokság alatt tevékenykedhettek, és csak a Szovjetunió követelésére került sor a feloszlatásukra.
A háború utáni évek hidegháborúja, a számtalan helyi konfliktus sem fedheti el a történelmi tényt: a szövetségesek koalíciója legyőzte a nácizmust, a fasizmust és ezzel megteremtette az emberiség számára egy jobb, szabadabb élet lehetőségét.
Hogy ezzel nem tudott élni az emberiség, az szerencsétlenség, és hogy ma a feléledő rasszizmus, a neokolonializmus mai formái ellen kell harcolni - néhol akár fegyverrel is - az az ötvenmillió katonai és polgári áldozat emlékének meggyalázása.
Merthogy feltámadnak az ordas eszmék.
Feltámadnak a balti államokban, feltámadnak Ukrajnában, a közel-keleten, csak ma a hóditó államok szép jelszavakkal hülyítik a népet.
Demokráciát hazudnak oda, ahol a nép négy évente választhat képviselőket, akik igérgetnek, mint egy biztosítási ügynök, aztán utána négy évig kuss a polgár neve.
A pénz beszél, a többi csak illúzió.
De van kit gyűlölni már megint, csak most a zsidót cigánynak, orosznak, ukránnak hívják, az embereknek megtiltják anyanyelvük használatát, hagyományaik ápolását.
Nehéz idők elé nézünk,a világ ismét változik.
Klímaváltozás, környezetszennyezés, automatizálás, mesterséges intelligencia, modern népvándorlás, - új és új kihívások a megoldatlan régiek mellé.
Az emberiség - ahelyett, hogy öszefogna - ismét fegyverekkel akar megoldani egy ilyen módon soha meg nem oldható konfliktust.
Csak remélhetjük, hogy a Győzelem Napja módot ad némi elmélkedésre, hogy hova vezetnek olyan eszmék, melyekről a XX. század közepén már azt gondoltuk, hogy elfelejtettük.
Hát emlékezzünk...
:O)))
Amiről írni szeretnék, az a nácizmus felett aratott győzelem idei évfordulója, melyet beárnyékol a testvérharc álruhájába öltöztetett háború, mely a nagyhatalmak között zajlik.
Különös fintora a sorsnak, hogy ezen a napon éppen hazánkban tartózkodik a Kínai Népköztársaság elnöke, egyike azoknak a vezetőknek, akik olyan államokat képviselnek, melyek az egypőlusú világrend vesztesei, és melyek ezt az állapotot fel szeretnék számolni.
És fel is fogják.
1945 május 9.-én még folytak a harcok Csehszlovákiában, Jugoszláviában, de a nyugati államok május 8.-án már megszervezték a német fegyverletételt saját képviselőik előtt, és csak Sztálin erélyes fellépésére került sor Berlinben a szövetségesek valamennyi magas rangú képviselője előtt a fegyverletételi ceremóniára.
Tulajdonképpen ekkor már látni lehetett, hogy a háború győztes befejezése csak átmenetileg fedi el a szövetségesek közötti ellentéteket, elsősorban azt, hogy az angolszász államok csak átmenetileg mondtak le hóditási terveikről, melyek kovácsolásában és időnkénti kudarcos kísérleteikben olyannyira jeleskedtek.
Reális esély volt arra, hogy a nyugati csapatok a magukat megadó felfegyverzett német egységekkel együtt megindulnak kelet felé, és ha a Vörös Hadsereg nem lett volna elég erős, ez akár be is következhetett volna.
A nyugati parancsnokok nem hajtották végre a magukat nekik megadó német csapatok lefegyverzését, az alakulatok még jó ideig szervezetszerű formában és német parancsnokság alatt tevékenykedhettek, és csak a Szovjetunió követelésére került sor a feloszlatásukra.
A háború utáni évek hidegháborúja, a számtalan helyi konfliktus sem fedheti el a történelmi tényt: a szövetségesek koalíciója legyőzte a nácizmust, a fasizmust és ezzel megteremtette az emberiség számára egy jobb, szabadabb élet lehetőségét.
Hogy ezzel nem tudott élni az emberiség, az szerencsétlenség, és hogy ma a feléledő rasszizmus, a neokolonializmus mai formái ellen kell harcolni - néhol akár fegyverrel is - az az ötvenmillió katonai és polgári áldozat emlékének meggyalázása.
Merthogy feltámadnak az ordas eszmék.
Feltámadnak a balti államokban, feltámadnak Ukrajnában, a közel-keleten, csak ma a hóditó államok szép jelszavakkal hülyítik a népet.
Demokráciát hazudnak oda, ahol a nép négy évente választhat képviselőket, akik igérgetnek, mint egy biztosítási ügynök, aztán utána négy évig kuss a polgár neve.
A pénz beszél, a többi csak illúzió.
De van kit gyűlölni már megint, csak most a zsidót cigánynak, orosznak, ukránnak hívják, az embereknek megtiltják anyanyelvük használatát, hagyományaik ápolását.
Nehéz idők elé nézünk,a világ ismét változik.
Klímaváltozás, környezetszennyezés, automatizálás, mesterséges intelligencia, modern népvándorlás, - új és új kihívások a megoldatlan régiek mellé.
Az emberiség - ahelyett, hogy öszefogna - ismét fegyverekkel akar megoldani egy ilyen módon soha meg nem oldható konfliktust.
Csak remélhetjük, hogy a Győzelem Napja módot ad némi elmélkedésre, hogy hova vezetnek olyan eszmék, melyekről a XX. század közepén már azt gondoltuk, hogy elfelejtettük.
Hát emlékezzünk...
:O)))
4 megjegyzés:
Na ja, karddal elvágható a gordiuszi csomó, de az nem oldja meg a benne levő gubancokat. Az emberiség meg nem tanul !rossz nyelvek szerint az emberi intelligencia a földön konstans - csak éppen már 8 mrd-an osztozunk rajta, tehát nincs is remény a javulásra)
A mesterséges intelligenciával meg az a baj, hogy a nem használt szervek zsugorodnak:
https://index.hu/tudomany/2011/02/07/zsugorodik_az_emberi_agy/
"A pénz beszél..."
Talán érthetőbbé válik, ha rámutatunk, hogy a pénz emberek közötti VISZONY. A fémben, papírban vagy számlán kezelt dolog ennek csak megjelenési formája. (Ezért van, hogy a vagyon nem pénz. Hogy pénzzé tehető az más kérdés, vegyük példának a bérhölgyek csúnyáit, ami szintúgy.)
Ami nem illúzió, az az, hogy árucsere-gazdaságokban szükségszerűen válhat bármi pénzzé, és azzá is válik.
A pénz nem tőke. Az említett viszony általános formája, amit magántulajdonnak hívunk. A megértéssel a problémák ott kezdődnek, hogy nem minden tulajdon tőke. Valaha még használták a személyi taulajdon fogalmát. Nem véletlen, hogy erre disztinkcióra folyamatosan apagét kiáltanak.
Mint ahogy ezeket egy német faszi párszáz éve részletesen kidolgozta és felírta Nebukadonozor palotájának falára.
Nana.
A TŐKE az emberek közötti viszony. Innetől olvasandó a fenti.
A pontatlanná válás az elhülyülés biztos jele.
Sajna...
Sziasztok! Pici pontosítás. Úgy emlékszem,"ikerünnep" volt: május 8. a Győzelem Napja, május 9. meg a Béke Napja. Abból is adódott a zavar, hogy a berlini fegyverletétel időpontjában Európában május 8. volt, a szovjet távol-keleten viszont már május 9. Ráadásul, ez csak az európai hadszíntér volt - a japán fronton javában dúltak a harcok, egészen augusztus 6-8-ig, amíg az USA le nem dobta Hirosimára és Nagaszakira az atombombákat. Nem is beszélve a Közel-Keletről, ahol azóta is zajlik a csata. Hogy éppen nem a fejünkre lőnek - tiszta szerencse. Bár egyre közelibb a fegyverzaj - igaz, ez se kuriózum. 1954 NDK, 1956 Lengyelország, Magyarország, 1968 Csehszlovákia - és a folyamatos szovjet belvillongások, amikről nem is tudtunk, az ukrán-orosz ellentétekről, a kaukázusi népek lázongásairól. Szóval béke? Hááát...
Megjegyzés küldése