2024. május 30., csütörtök

SOK HŰHÓ SEMMIÉRT



Azt mondják, aki szereti a hurkát és a politikát, ne nézze, hogy hogy csinálják.
Igazuk is van.
Sajnos - úgy látszik - némi mazochizmus szorult belém, és ennyi év után is érdeklődéssel figyelem az eseményeket.
Próbálom megfejteni a történések mozgatórugóit, de ettől még semmivel sem lesz a helyzet szebb, tisztább és erkölcsösebb.
Viszont engem a guta ütöget, mikor kiderül, hogy már megint hülyének akarnak nézni.
Nem az zavar, hogy én is része vagyok a halmaznak, melyet magyar választónak hívnak, hanem az, hogy szeretett népünk nyeli a hülyeségeket, mint kacsa a nokedlit. 
Tán Einstein mondta, hogy az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.
Hát - szerintem az "őrültség" kifejezés műfordítói melléfogás.


Ha az aranyhal memória tekintetében nem nyomná le a magyar választót, akkor talán emlékezne az elmúlt harmincöt év feledhetetlen megváltóira, a nyugodt erőre, melyről igen hamar kiderült, hogy a Horthy-rendszer restaurációjára törekszik, a szabad madarakra, akik megsértődtek, mikor kiderült, hogy a Nagykörúton kívül nemigen akarnak velük szárnyalni, és égőszemű váteszeik a falusi kocsmák pultjainál nem tartoznak a nyertesek közé.
Emlékezne a magát szociáldemokratának valló Petrasovics Annára, az MDF maradványait sikeresen eltemető Dávid Ibolyára.
A leamortizálódott szabad madarak összszart fészkét váltó LMP-re, Szakasits jellembajnok leszármazottjára.
És az LMP-t váltó Momentumra, meg a töretlen tendenciára.
A szocialisták szerencsétlenkedéseire, a bimbózó maffiával összemutyizó pártpénztárosával együtt, és a mai szocialista munkásvezérre, Kunhalmi Ágikára. 
Hát, nem egy Lenin, ami azt illeti...És emlékeznének a régi igazságra: összenő, ami összetartozik.
Igaz, hogy a szocik ezt nem így gondolták hajdan...

És végiggondolná a magyar maffiaállam kivirágzásánjak okait, ha már a lyukas gatyájából kilógó következményei nem is érdeklik.
De a DK is megérne egy misét..
Meg  az Új Megváltó is - magyarember sajátosan csavaros észjárásának legújabb terméke, aki a maffia lopott vagyonának ügyes biztosítéka annak visszaszerzési kísérlete ellen, továbbá a brüsszeli Fidesz - mandátumok megmaradása érdekében - a  végtelenül felháborodott és nagyeszű magyar választó támogatásával.
Istenem, mától Dráva lesz az új név, időnként - jól előkészítve - még egymás ellen is szavaz az régi és az új Fidesz..
Szerintem is az a legjobb, ha én vagyok önmagam legerősebb ellenzéke... 


A politikus olyan, mint a biztosítási ügynök, ígéretet árul, aztán majd kiderül, mennyi köze van az ígéreteknek a vevő reményeihez.
A vevő errefelé olyan, mint a nyugdíjas, akinek egy buszkirándulás keretében kukta-fazekat adnak el atomreaktor néven, mely majd megoldja a fűtési és világítási gondjait, de azonnal meg kell venni aranyáron, mert az ajánlat csak addig él, míg a busz meg nem áll.
Lehet majd eltöprenkedni, hogy akit Brüsszelbe küldtünk, miért úgy szavaz, ahogy a Fidesznek kedvez, miért a pénzért harcol, nem a magyar érdekekért.
Aztán majd megint elmondhatja, hogy csalódott, de többet "ezek" át nem verik, - 
pedig dehogynem.
Néha az az érzésem, hogy Deutsch Tompika is jobb, mint azok, akikről azt sem tudhatjuk, hogy mit várhatunk tőlük.
Az eszébe sem jut a választónak, hogy egy olyan ember, akit minden politikai előélet nélkül valamiféle kegy emel pozícióba - gondolom megfelelő biztosítékok mellett, - úgy fog szavazni a korpás hajával, ahogy a kegy osztója előírja, vagy leesik a létrája.
Ma este a királyi televizióban kulturáltan vitatkozni fognak politikusaink, miközben embereik szívlapáttal szórják tovább a ganét egymásra.
Majd a választás után mindenki megbékél, az ország marad, amilyen volt.
Hogy Brüsszelből jön-e pénz, az leginkább a hatalmon levőket érinti, hiszen ennek csak akkor van jelentősége, ha nem jön és - mondjuk -  a pedagógusok béremelését halogatni kell.
Az önkormányzat pedig már ki van fosztva, a kis maradék pénzen csak azok marakodnak, akiknek nincs, akiknek meg van, majd azok elköltik és egy kis baksist löknek azoknak akik a döntéseket hozzák.
Végtére is Magyarországon vagyunk...


:O)))

11 megjegyzés:

Nyista írta...

Kedves Pupu! Minden amit leírtál igaz! Több mint kétszáz éve az. Annak idején nem értettem, hogy a magyar tanárnőm miért fektetett akkora hangsúlyt Mikszáth-ra. Amit most látunk az kb a kiegyezés óta velünk van. Már az Osztrák-Magyar Monarchiában is a magyarok nagy része rövid eszű bugris volt. Ezt Mária Terézia az oktatási rendszer kiépítésével próbálta orvosolni. A bugris magyarok gazember urai persze ezt nem szerették, de akkor még volt annyi belátás a hatalmon lévőkben, hogy nem adtak szavazati jogot a bugrisoknak, mert az katasztrófához vezet. Most látjuk az oktatás romokban viszont a tahóknak még mindíg van szavazati joga! Bekövetkezett amit a Habsburgok megpróbáltak elkerülni. Így lett egy simlis vályogvető az ország ura és parancsolója...
Szerintem ez az ország - mint olyan - elveszett! Értelmisége nincs a népe nagy része tudatlan, falusi bugris. Egy gátlástalan, lókupec az ország teljhatalmú diktátora és az ellenzékben (muhaha!) egymásnak adják a kilincset a hazug, populisták. Baloldali vagy legalább polgári pártok nincsenek - ahogy polgárok sem -, csak a fasizmus különböző mutációi.
Szerintem a legokosabb amit tehet az ember, hogy elmendekül vagy várja a halált, mert ebből nem lesz fejlett, boldog, élhető ország soha!

1970 írta...

Kedves Nyista!

Némi pontosítás:
Nem csak (és nem is elsősorban) Mária Terézia volt, aki az I. Ratio Educationisban törekedett a nép műveltségi színvonalának emelésére (nem mellesleg a "szamárpadot" is neki "köszönhetjük"), sokkal inkább Eötvös, Trefort, majd az a "rohadtszájbalököttkommunistabolsevista" (Hofi után) rendszer volt az, amely ezt erősen akarta és tett is érte.
Az azonban mindig tévút, hogy "lebugrisozunk" mindenkit differenciálatlanul. Sokkal inkább kellene azt az utat követni, amit Eötvös, Trefort és (uram irgalmazz!) Kádár követett ezen a téren. Erre most nem sok esély van (ebben nagyon sok igazságod van), de a kiutat az jelenti ebből, hogy az emberek, a felnövekvő generációk műveltségi színvonalát emeljük, az oktatási rendszert erősítve.
(A "szavazati jog megvonását" pont az olyan félművelt ostoba bugrisok követelik, mint Kövér. Nem szerencsés ezekkel egy platformra kerülni.)

Nyista írta...

Kedves Pupu! Nem említettem a szavazati jog megvonását csak rögzîtettem a tényt, hogy veszélyes fegyver a szavazati jog művelelen tömegeknél akiknek ráadásul szitokszó a demokrácia. Lehet, hogy nem udvarias dolog bármilyen jelzővell illetni a magyar népet de például Ady Endre is megtette számtalanszor vagy mondjuk Márai és hát a z idő őket igazolta. Te is a választók és az aranyhal memóriája közti összehadonlítással éltél - egyébként jogosan! Szóval van irodalma a dolognak csak én nem vagyok író sem költő. Viszont dühös az vagyok!
A műveltségi színvonal emelését csak a saját gyermekeimmel tudom abszolválni. Sajnos a békenenetelő meg "magyarpéterista" organizmusokon nem tudok segíteni ráadásul bosszantanak.
Terjedelmi okból nem soroltam a magyar oktatásügy nagyajait. Mellesleg a fiók alján heverô tanári diplomámat az Óbudai Egyetem (Egykor Kandó Kálmán Műszaki Főskola volt a neve) Telfort Ágostonról elnevezett tanári karán szereztem. Soha nem tanítottam, mert mire elkezdhettem volna a tanári pályát már Angliában dolgoztam mérnökként. Azt sem tudom, hogy a fenti intézmény létezik-e még! Az ELTE-t és a BME-t éppen most vérezteti ki a dagadt, vidéki, bugris mint hallom. Ehhez ért! És a hívei is! Többek közt ezért olyan a véleményem róluk amilyen! (Ti. , hogy bugrisok) És velük se. Kívánok egy platformra kerülni akárhány millióan vannak is. De igazad van. Nem célravezető bugrisnak nevezni a szavazókat. Csak már azt nem tudom, hogy mi is a cél...

1970 írta...

Kedves Nyista!

Szerintem az én bejegyzésemre reagáltál, nem PuPunak.
Azt gondolom, nem ártana Neked is egy kis reflektív rátekintés a világra, mert nagyon elvisznek az érzelmeid. Amennyiben az ÓE TMPK-ra jártál, akkor bőven hallhattál erről TP-től, FB-től, TB-nétől, vagy valamelyik pszichológus kollégától (ti. "reflektív tanári személyiség").
Az egész politikát az érzelmek uralják, és kisgömböc tudatosan ezzel játszik, amivel szakadékba taszítja ezt az országot. Te legalább ne dőjl be ennek, mert ugyanolyanná válasz, mint a "békemenetelő és magyarpéterista organizmusok" (tökéletes meglátás, engem is bosszant a dolog).

Ady és Márai (utóbbit nem kedvelem) nagy művészek voltak, de ők is érzelmeileg közelítettek a dologhoz. (Adyval kapcsolatban külön felhívom a figyelmed a "A csillagok csillaga" c. versére, hátha a hatására egy kicsit differenciáltabban látod a dolgokat!)

kekec írta...

Kedves Nyista!
A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.
A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk.
Churchill
Tehát a demokrácia egy rettenetes kormányzási forma, csak az szól mellette, hogy az összes többi borzalmasabb.
A magyar átlagválasztóval pedig elég 1 perces beszélgetés is.
Fideszesek felmondják az aktuális hittételeket, az ellenzék többsége meg eléggé zsidó: csak a keresztények szerint jött el már a messiás, a zsidók még várnak rá. Átlag négyévente Orbán gondoskodik az ügyeletes megváltó érkezéséről.
És nem árt emlékezni arra, hogy az ókori görög demokrácia egy rabszolgatartó társadalom volt, tehát a "beszélő szerszámoknak" nem volt szavazati joguk, ellenben ismerték a cserépszavazás technikáját - több társasházban fájdalmasan hiányzik ez az intézmény, amit pl. az úri kaszinókban is gyakoroltak (kigolyózás).
A választójog korlátozása tehát visszatérne az eredeti forráshoz- csak éppen pár évezredes fejlődést kellene hozzá kikukázni.

Nyista írta...

Kedves 1970, Igen oda jártam "mester képzésre". A művészeket általában az érzelmeik befolyásolják, hiszen az alkotáshoz szenvedély kell. Az íróknak és költőknek meg szerintem az érzelmek kifejezése, közvetitése a céljuk. Az érzelmek meg mindenhol játszanak. Természetesen a politikában is. Én a magyar emberekből az erkõkcsi érzéket és a tisztességet hiányolom. Azért választanak meg nagy töbséggel egy gazembert és azért követnek szélhámosokat mert a morális iránytűjük nem működik. Nem az érzelmeikkel van itt a baj, hanem az erkölcstelenséggel.
Igen egy tanárt nem vihetn(én)ek el az érzelmei, de itt most nem tanárként vagyok jelen. Mellesleg azelőtt elhagytam a pályát, hogy eljezdtem volna... Elég élesen elutasítom, mind az amerikai, mind az orosz, mind a kínai imperializmust. Gyakran mégis mintha oda lyukadnánk ki, hogy én valamiféle Amerika rajongó, woke vagyok. Ez főleg akkor szokott előkerülni, amikor a felvilágosodást, az emberi jogok tiszteletben tartását és jogállamot hiányolom Oroszország és Kína részéről. Attól, hogy a nyugati világban is vannak fasiszta, gazember pokitikusok akik lábbal tiporják ezeket a vívmányokat ez még nem válik elfogadhatóvá a jeleti diktatúrákban! De nyugaton ez botrány, míg Putyin röhög amikor az emberi jogokról kérdezik a kínai kis nydli általába értetlenkedik Erdogan őrjöng.
Ezek után egy alapvetően baloldali, kormánykritikus blogon olvasok olyan véleményeket amik eléggé orosz pártinak hangzanak! Mondván, hogy "Anerikának úgyis vége"! Ez már döfi! De könyörgõm! Valaki mondja már meg nekem azt az utolsó évszámot, amikor ez a várható győzteshez dörgölődző hintapolitika eredményre vezetett!
Ha van ilyen történelmi precedens Magyarországon, akkor ígérem, hogy jó kis reflektív és nem érzelmes kommentelő leszek. De addig úgy érzem, hogy nekünk nem kéne tömeggyilkos keleti rezsimekkel szoros kapcsolatokat ápolnun. Még reálpolitika címén sem!

Nyista írta...

Kedves kekec! Mondtam én olyat, hogy meg kéne vonni a szavazati jogot bárkitől?
Annyit mondtam, hogy a tudatlanság és a szavazati jog veszélyes. Lásd Brexit, Trump soroljam?

stirlitz írta...

"Ez főleg akkor szokott előkerülni, amikor a felvilágosodást, az emberi jogok tiszteletben tartását és jogállamot hiányolom Oroszország és Kína részéről." izreal es usa :) bogoly mondja verébnek hogy háj feju "kínai kis nydli általába értetlenkedik" mi van ? lehetne magyarul? Mondván, hogy "Anerikának úgyis vége"! Ez már döfi! már 70 évek óta látszik trend neo-liberalizmus tracher-reagen csak idő kérdése volt ahova jutottak. Már 30 evek is jó precedens mutattak amerikai gazdasi csőd 30 % munkanelkusiseg 10 evig totalis vergődés közben USSR 10 év alatt vilag masodik gazdasig hatalmavá vált egy III világbeli orszából Kina dettó 2009 ujra ugyanaz eljáttszottak :) " amikor ez a várható győzteshez dörgölődző hintapolitika eredményre vezetett!" mo III birodlaomhoz és UK dörglözött USSR ellen :) " De addig úgy érzem, hogy nekünk nem kéne tömeggyilkos keleti rezsimekkel szoros kapcsolatokat ápolnun" akkor kilepunk a NATO-ból? lásd Libia, Sziria, stb

Nyista írta...

Kedves stirlitz! Már javasoltam az Oroszországhoz csatlakozást. Erre le lettem hülyézve. Az is van olyan jó, mint kilépni a NATO-ból. Igazad van! Francba a képmutatással! De akkor miért ne csatlakozzunk Oroszországhoz? Miért neveztek ostobának amikor ezt felvetettem? Nem lehet egyszerre baszni is meg szűznek is maradni!

stirlitz írta...

"Kedves stirlitz! Már javasoltam az Oroszországhoz csatlakozást. Erre le lettem hülyézve. Az is van olyan jó, mint kilépni a NATO-ból." miert csatlakoznánk orosz országhoz ? Mi az eu tagjai vagyunk mondjuk be lehetne őket is venni az igaz :) NATO nem kilépni fogunk hanem megszunik szepen totalis szethullas állapotában van ha behuzzak ukran vereséget 1-2 even belul akkor kampo, Izreal detto miden arab orszag veruket akarja: ott van iran, hezzbolla es hamasz izreal nem biztonságos a zsidóság számára, katona bazisnak se jó már irán bármikor csapást tudrá mérni töbet vissz mint hozz.

Nyista írta...

Kedves stirlitz! Helyes! Akkor vegyük fel az iszlám vallást is! Biztos ami biztos. Allah u Akhbar!