KONGRESSZUSOK ÉVADJA

Látod fiam, sokan vannak, szépen énekelnek és
lezabálják a termést...

A pártoknak nem csak társadalmi szinten kell megharcolniuk – vagy nem  harcolniuk - a demokráciáért, a demokráciához való viszonyuk próbaköve saját működésük demokratizmusa.
Ezt legjobban kongresszusaikon lehet mérni, nyomon követni és megítélni, hiszen a párt programja, a párt működési módjának meghatározása, a döntési mechanizmus, a vezető szervek összetételének kiválasztási mechanizmusa igen árulkodó, azonnal leleplezi a szavak és a tettek közötti egység hiányát, káprázatosan tisztán mutatja a párt vezetőjének vagy vezetőinek viszonyát az általa, általuk vezetettekhez.
Törvény írja elő, hogy minden pártnak időszakonként kongresszust kell tartania, ami nagyon helyes is, hiszen ha ez a minimális kényszer sem lenne, akkor egyes pártok igen hamar kommunista csökevénynek minősítenék ezt a rendezvényt, és Kövér László receptje szerint rendeleti úton pártpolitizálnának.
Egyszerűbb lenne a világ, hiszen egyszerűbb egy pártvezetőnek utasításra mozgó tagsággal a háta mögött masíroznia a szebb jövő felé, mint a sok rakoncátlan, okoskodó párttaggal veszkődni, megvívni a kis belső csatákat, elfogadtatni a lázálmokat, esetleg birkózni a személyi támadásokkal, a világmegváltó tervekkel szembeni értetlenséggel.
Két választás között nem is igen foglalkoznak a pártok a tagságukkal, ha hatalmon vannak összetartja azokat a közös érdek, ha ellenzékben, akkor a hatalmon levők gátlástalan törtetése, így aztán nincs velük dolog, elvannak azok, mint kukoricabefőtt a liba polcán…
Viszont választások előtt hirtelen fontossá válnak, hiszen kell az aktivista, kell a társadalmon belüli ingyen-propagandista, ilyenkor aztán nekiállnak udvarolni a tagságnak, no meg az összes választónak is.
Kongresszusa volt minap a Fidesznek, holnap lesz kongresszusa a Demokratikus Koalíciónak és utána nem sokkal a szocialisták is megtartják a maguk hasonló rendezvényét.
A többiek is bizonyára, de hát ezek már inkább intim ügyek, melyeket akármelyik presszó mosdójának előterében el lehet intézni, sok szót vesztegetni ezekre túlzás lenne.
A Fidesz kongresszusa egy vezérelvű, katonás fegyelemre nevelt párt rendezvénye volt, a pártelnöki címért egyedül Viktor indult, idén senki sem tervezett öngyilkosságot.
A párt prominensei csendben voltak, mindenki megkapta már a maga trafikjait, néhány hektáros kis latifundiumát, aki meg nem, az azért volt csendben, mert remélte, hogy később ő is sorra kerül.
Az egyszerű, mezei Fidesz-tag meg jó katona módjára, vigyázzban állva hallgatta a harcias szónoklatokat, megfelelő helyeken és időpontokban zúgott a vastaps, derűs mosollyal lelkesedett a nép, - leginkább Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjának feelingje lengte át a rendezvényt.
Gondolom, a Párt Ökle gondosan vigyázott arra, hogy a Párt Ökre ne legyen megmerényelve, merthogy nem csak szociopata, de beszari is a szentem.
Vezérelvű párt, ő adja a jutalomfalatokat és ő ránt bele a pórázba, ha valamelyik delikvens nem bír magával, az idők során már három parlamentre való politikusát leselejtezte, de óvatos.
Nem csinál belőlük kutyatápot, elfekvőbe küldi őket, gondoskodik a megélhetésükről, mint a maffia általában, csak be kell fogni a szájukat.
Itt nincs gond a programmal, mert senkinek eszébe nem jutna annak részleteit firtatni, a Vezér szava - Isten szava.
Aki mellesleg tisztában van saját értékeivel, minden eddigi államférfit felülmúló történelmi szerepével, tudja magáról, hogy tulajdonképpen százkilencven magas és kék szemű, ezt egyébként plakátokon is tudatja híveivel, de utálja a pocakos tábornokokat, de él-hal a pocakos miniszterelnökökért.
Boldog soha nem lesz, mert eredetileg Puskás reinkarnációja szeretett volna lenni, ehelyett hörcsögként született újjá, és ahogy elnézem, következő életében csótány lesz, ha az újjászületés minőségét érdemek alapján osztja az Úr.
Szavai a sokatlátott hadvezér kissé agresszív szavai voltak - csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van, siker-siker hátán, kéjhömpöly, mámor, győzelem, diadal, haverok, buli, hanta!
Talán az óvatosan távolodó Pokorni lógott ki kissé a sorból, mikor az ellenzék ekézése helyett holmi buzizásról, meg szinglihordák emlegetésének tilalmáról értekezett, de hát Pokorni mindig is kicsit olyan volt a Fideszben, mint sekrestyés a kuplerájban.
Nem volt meglepetés, egy volt a tábor, egy volt a zászló, egy volt a félelem egy esetleges jövőbeni felelősségrevonástól, szóval együtt mozdultak, remélem a nagyja együtt is fog ülni egyszer, habár…
A hét végén tartja kongresszusát a Demokratikus Koalíció is.
Mondjuk, ebben a pártban sem hemzsegnek a pártelnök-jelöltek, de a többieknek legalább nem kell hason csúszva közelíteni a demokrata oszlopszentet, aki kétségkívül feledhetetlen érdemeket szerzett hívei között azzal, hogy amikor elvágták a szocialistákkal összekötő köldökzsinórt, akkor – minden előzetes várakozással ellentétben - pártot csinált a bánatos sokadalomból, mely lehetett volna nagyobb is, ha sokan nem riadnak meg a kihívástól.
Pártjának demokratizmusa a szavak szintjén lenyűgöző, a tettek világában azért már nem mindenen esetben nyilvánul ez meg kristálytisztán, időnként érezni rajta a szocialista szocializációt, a szociknál megszokott kamarillapolitika kissé áporodott illatát a modern világ magára öntött parfümériája alól.
Soha nem arról volt híres, hogy ütőképes apparátust tudott volna építeni, inkább mindenféle rejtélyes érdemek és érdekek mentén állítja össze csapatát.
Ha valakinek sikerül elhitetnie vele, hogy személyében  egy véleményformáló értelmiségivel beszél, akkor nyert ügye van, mert egy pillanat alatt beelőzi azokat, akik évek óta tolják minden erkölcsi és anyagi elismerés nélkül pártjának szekerét, holnap már ő írja a pártprogramot.
Bár remek ösztönei nem csalják meg, és tudja, hogy ma nemigen van vevő világnézeti pártra, de mégis, valahogy beragadt nála az ötlet, hogy a szocialistáktól való kiseprűzése esetén majd ír kurvajó könyveket a baloldalról, így aztán – mert szavatartó is - másodállásban szakácskönyvet és világmegváltó ideológiákat kreál.
Viszont nem hazudozik üzemszerűen, az igazmondásból sportot csinál, és remekül mondja az igazat.
Minden hibát azonnal felismer, kivéve az általa elkövetetteket, de az vesse rá az első követ, aki hibátlan, ugye.
Reggelente belenéz a patakba és megállapítja, hogy milyen cuki csávó is ő, - elszomorodik kissé, ha ezt nem igazolják vissza a közvélemény-kutatások, de nem adja fel.
Cipeli hátán a pártját, melynek tagságáról ugyan illúziói vannak, hiszen zömük a szocialista akolból érkezett és a beidegződéseket nem lehet máról-holnapra levetkőzni.
Remek tulajdonsága, hogy magával a létével, fellépésével kisebbségi érzéseket kelt ellenfeleiben.
A nők ránéznek a nagy orrára, negyvenhatos lábára, és elábrándoznak, majd elolvadnak, a férfiak meg halálra röhögik magukat, mikor eszükbe jut a sámli, melyre Orbán mászott kettejük vitája alkalmából.
A kongresszus teljesen demokratikusan fog mindent megszavazni, amit ő javasol, beleértve a pártprogramot is, legyen bármennyire is eklektikus, - a személyeket is, mindent.
Ő nem vezér, inkább guru vagy egy jókedvű oszlopszent, tud nevetni, és aki nevet, az rossz ember eleve nem lehet.
Ha egyszer el tudja majd érni, hogy pártja ne az ő pártja legyen, hanem akkor is megálljon a lábán, ha mondjuk, influenzával három hétre ágynak esik, ha megtanul végre dolgoztatni, szervezni, akkor – nem csak pofozóbábúként - bekerülhet a magyar történelembe – bevallom, én drukkolok neki.
A szocialisták is megtartják a választások előtti rituális kongresszusukat.
Sokat dolgoztak Mesterházyn, hogy ütős pártelnököt faragjanak belőle, nem is sikertelenül, hiszen megtanult beszélni, amit mond, az értelmes, de sajnos nem magávalragadó.
És kissé zavaró, hogy időnként látszanak az őt mozgató madzagok a végtagjain…
Az ember már éppen elhinné, hogy ő irányítja a szocik politikáját, aztán olyankor mindig jön egy választási jelölt–lista, vagy valami más, amiből kiderül, hogy azért nem annyira.
Pártja nincs túl jó, de nincs túl rossz állapotban sem.
Nem szervezetileg gyenge, hála Kádár túlélőinek, hanem tömegtámogatottsága kopott meg.
Tegyük hozzá, Gyurcsány kiebrudalása sem hozott a konyhára, inkább csak vitt, holott szép reményeik voltak politikai elhalálozását tekintve.
Hiba volt, mára kiderült, de hát féltek tőle rettenetesen, mert tudták, lebeszéli a hajat a fejükről meg kibeszéli a széket alóluk, - de ez ma már mindegy is.
A nagyobb baj, hogy a különféle érdekek következtében inkább egymásra figyelnek, mint a választókra, ami megbosszulja magát.
Ami viszont halálos kór, az, hogy a választók nem hisznek nekik.
Éveken keresztül zengett az ország attól, hogy Gyurcsány hazug, ma talán ő az egyik hiteles politikus, és a többi sem a Bajnai-Mesterházy-Orbán csatársorból kerül ki.
Emellett a szocialistákon rajtuk ragadt a mutyi vádja, a piszkos anyagi érdekeken alapuló háttéralkuk gyanúja.
A legpiszkosabb ezek közül a sokak által állított, de természetesen nemigen bizonyítható Simicska – Puch paktum gyanúja, melyen nem sokat segítenek az aktuális politikai lépések, mint ahogy Mesterházy helyzetét sem teszik éppen erősebbé.
A nép azt mondja róluk, hogy nem is akarnak nyerni, jó nekik ellenzékben, főleg, ha békén hagyják őket.
Ismerve a Fidesz gyengéd módszereit szembeötlő, hogy Mesterházyt feltűnően kímélik, még most is, amikor Bajnai pozíciója a demokratikus oldalon hervadásnak indult.
A szocialista kongresszus a legszebb kádári hagyományokat követi, remek előterjesztések, munkaanyagok, határozati javaslatok, csak a szavazótábor fogy ütemesen…
Szóval, kongresszusok lesznek, a pártok megfutják a kötelező gyakorlatot, utána lesznek boldog, boldogtalan és sértett politikusok, majd jöhet a szabadon választott gyakorlat.
Mindegyiküknek nagy a tét, Orbántól – Mesterházyig.
Majd kiderül, melyikük fut eredményesen és melyikük esik fenékre a politika síkos jegén, ha a gyakorlat kivitelezésébe hiba csúszik.
Nem mindegy, az ország jövője múlik rajta.
Meglátjuk…

:O)))

SZEREPOSZTÓ DÍVÁNY

A  színigazgatók tulajdonában volt hajdan ez a nevezetes bútordarab, ezen dőlt el sokszor, hogy a színház nagyreményű üdvöskéje Szilvia szerepét fogja majdan játszni a Csárdáskirálynőben, vagy meg kell elégednie a hölgyvendég hálás, ám kétmondatos szerepével.

Ha a pályázó jól debütált ezen a magasztos színpadon, ha bejátszotta a teljes teret, mozgása kifinomult és attraktív volt, akkor zenghetett a hajhó, ha vonakodott bemutatni tehetségének széles repertoárját, akkor még a te rongyos élet elszomorkodásában sem lehetett biztos…

A döntő elem az volt, hogy kié volt a szereposztó dívány, mert bár a rendezőé is ígéretes lehetőségeket hordozott magában, de azon próbálkozni meglehetősen kockázatos volt, hiszen őt bármikor felülbírálhatta a nagyhatalmú színidirektor, és akkor hiába volt a befektetett energia, ambíció, lelkesedés meg a fergeteges finálé, mégis másé lett a szerep.

Ez a nagy dilemma a Szocialista Pártban is, melynek kongresszusa egyébként ma sikeresen lezajlott a küldöttek és a pártvezetés legnagyobb örömére, jóllehet azért nem volt ez annyira sima ügy, mint amennyire kívülről nézvést tűnik, meg aztán kérdés még, hogy a mezei párttagok mit szólnak a dologhoz.

A helyzet a rátóti legények helyzetének leképezése, akik éppen hazafelé tartanak a zsákba rejtett libával, és egyelőre együtt örvendeznek a sikeren, meg ejtenek egy-két szót a liba méltatlan viselkedéséről, miszerint elgágintotta magát.

Magában mindegyikük megfogalmazza igényét a liba combjaira, de senki nem kezd a szerencsétlen szárnyas elméleti feltrancsírozásához, mindenki hallgatva ballag, legfeljebb a legerősebb legények egyike tesz említést a pecsenyéstálról, melyből majd ő is szeretne villázgatni.

A kongresszus szervezői ügyesen végezték a dolgukat, látszik rajtuk, hogy nem tegnap kezdték a politizálást.

Új alapszabályt fogadtattak el a küldöttekkel, melyben a kivált Gyurcsány-tábor minden javaslata benne volt, ezzel vélhetőleg elérték, hogy akinek a tagságból csak félig volt tele a hócipője szeretett vezetőinek töketlenkedéseivel, és akik nem léptek ki első felháborodásukban a pártból, hanem a klubhűség meg a megszokás miatt még maradtak, azok most megnyugodhattak.

Tulajdonképpen minek is elmenni máshova, ha itt is teljesítik mindazokat a követeléseket, melyekért az elmenők harcoltak, megaztán hát mi szocialisták vagyunk, jelentsen ez bármit is a mi pártunk relációjában…

Egyetlen dolog volt, amit nem fogadtak el a küldöttek, az, hogy a párt elnökét és a megyei vezetőket közvetlenül válassza a tagság, ez túl magas kockázatot jelentett volna a megyei potentátoknak, akik a saját tagságukat kézben tartani vélik, és akik a királycsinálásba már amúgy is nagyon belejöttek.

Emellett egy megyei elnöki tisztség még ellenzéki pozícióban is lehetőségeket jelent az élet minden területén szinte…

Ami meglepetést jelentett, az Mesterházy bátorsága, mellyel felszólította a párt veterántagozatának tagjait, hogy ha nem esik nehezükre, akkor húzódjanak már egy lépéssel hátrébb és engedjenek fiatalokat, új arcokat a reflektorfénybe.

Azt mondta, hogy erről a kéréséről nem egyeztetett előzetesen senkivel, de kezdeményezése viharos tetszést aratott a küldöttek között.

Hogy az érintettek mit szóltak ehhez, azt ma még nem lehet tudni, vélhetőleg ha a ciklus végéig nem piszkálják őket képviselői mandátumukban, akkor akár egyetértően bólogathatnak is, más kérdés, hogy mit tesznek majd, amikor a liba tényleges széttrancsírozására kerül sor.

Az ember – magamról is tudom – fura jószág, nem érzékeli a saját korát.

Az eszével pontosan tudja, hogy ő már bizony nem ifjú, mégis, érez magában még ambíciót, alkotókészséget, bátorságot, holott már vagy tíz éve más nyelven beszél, mint unokái, meg sem érti, mifene az MP4 vagy IPhone, utálja a facebookot, az IPadba meg bele akar ülni.

Ha valaki azt meri neki mondani, hogy választási pártot kell csinálni, akkor azonnal a Népszava-kalapács után kap, egy PowerPoint prezentáción úgy örvendezget, mint hajdan a nu, pagagyin, de az ambíció a régi…

Szóval egyelőre nem kell ezt a dolgot olyan véresen komolyan venni, hiszen nincs olyan diszkó Magyarországon, ahol a párt tagsága ne keltene feltűnést, márpedig a hasonló a hasonlónak örül, a tagsághoz meg legjobban még mindig Szekeres Imre hasonlít.

Aztán mi van, ha menetközben kiderül, hogy a szereposztó díványt tulajdonosa csak kölcsönadta átmenetileg, míg el nem sikerült hessegetni a régi primadonnát?

Mi van, ha az új már ott toporog az ajtó előtt és alig várja, hogy hídba mehessen?

Szóval a pártválasztásokig tartó időszak meghatározó lesz, nem mindegy, hogy mi lesz a helyi tisztújítások eredménye, az sem, hogy a pártelnöki tisztségért hányan szállnak ringbe, - ketten már biztosan vannak.

Botka - aki most bak-Afroditeként felmerült a habokból, - már bejelentette, hogy sem a jelenlegi pártelnök mögé, sem elé, hanem mellé akar állni.

Hát a fene tudja - aki tíz évig képes volt hallgatni, attól sok minden kitelik, és azt is tudjuk Kósa Lali óta, hogy egy országos pártvezetőnek más képességekkel kellene rendelkezni, mint egy polgármesternek, de lehet, hogy Botka lába nyomán - miként Afroditének - csodás növények és virágok nőnek ki a földből, melyek fokozzák a szerelmi vágyat a szocialisták iránt.

Az új alapszabály létrehozott egy testületet a megyei pártelnökökből is, hát azt hiszem, ez melléfogás, mert nem kell sok idő és elindul majd a harc a párton belüli hatalomért a többi testület rovására – ne legyen igazam.

Mindenesetre Gyurcsány szerepe ebben a történetben sem elhanyagolható, ha ő nem izgágáskodik, hanem, mint a liba elül a tojásain, akkor a szocik most éppen kezdhetnék megszervezni a földalatti mozgalmat, így meg azért csak elindult valami, amiből akár pozitív eredmény is következhet – drukkoljon minden baloldali annak, hogy így legyen.

Mesterházy megköszönte mindenkinek, akik a párt tagjai voltak az utóbbi tíz évben a munkáját, azt mondta, hogy a kilépők sokat köszönhetnek a pártnak, és a párt is sokat köszönhet nekik. 

Szép, korrekt gesztus volt, tulajdonképpen ez a stílus lenne kívánatos a baloldal pártjai között, mindkét részről.

Hát most várjunk, folyik a hegyek vajúdása, kérdés milyen lesz a kisded, - sajnálnám, ha egér lenne…

:O))))

PÉNTEKI KÖR

Blikkfangos címmel hozza a hírt a Népszabadság:  titkos szövetség alakult Mesterházy Attila mögött.

A hír magva az, hogy összegyűltek a szocialisták kissé már kornyadt csövű nagyágyúi, állítólag azért, hogy megvitassák, mi lesz a párttal Gyurcsány és platformja kiválása után.

Piszkosul titkos lehetett a tanácskozás, ha már hétfőn megjelenhetett a tartalma a legolvasottabb magyar politikai és közéleti napilapban, ennél titkosabb már csak akkor lett volna, ha a Blikk ad hírt róla, kiemelve Lendvai Ildikó fehérneműjének diszkrét szépségét és megosztva velünk Kiss Péter bokszeralsójának kulisszatitkait.

Hiába, a média üzenete ma már csak akkor jut el közönségéhez, ha mindenképpen szenzációt csinál, az olvasói ingerküszöb egyre magasabban van.

Pedig ami történt, az természetes, összegyűlt egy kör, amelyik nem szeretne új pártban politizálni, és amelyik talán ma már lefutott meccsnek tekinti a Gyurcsány nevéhez köthető platform kiválását a pártból.

Hogy ebben igazuk van, vagy nincs, az még persze nyitott kérdés, mint ahogy az is, hogy mit szól ehhez Gyurcsány, ki megy, ki marad a jelenlegi tagságból, és az sem kizárt, hogy Gyurcsány hoz még meglepetést a kongresszusra.

Sokatmondó a résztvevők névsora is, ott van a listán szinte valamennyi ősbölény, kivétel nélkül.

A találkozó célja állítólag egy szövetség létrehozása volt a pártelnök mögött, mely tulajdonképpen egy irányító grémium jogait vindikálná magának, már, ha a pártelnök hagyja magát támogatni.

Az a kérdés nem került cizellálásra, hogy mi van akkor, ha a pártelnök nem hagyja, ha esetleg vonakodik a politikai bábszínház madzagon rángatott figuráját alakítani, mozgassa bár a szálakat bárki is.

Innentől kezdve aztán a résztvevők összes szándéknyilatkozata hiteltelenné válik.

Elmondják ugyanis a titkos találkozóról készített feljegyzésben, hogy „Kollektív vezetést, alulról felfelé való szervezeti építkezést, a párton belül folyamatos tevékenységi és politikaformálási lehetőséget nyújtó 'részvételi demokráciát' kell kialakítanunk.”

Ami azt illeti, maga ez a találkozó a legszebb példája az alulról felfelé történő építkezésnek, habár engem ez a munkamódszer  inkább Mekk mester hajdani ólépítésére emlékeztet, ahol az egyetemes mester a tetőtől kezdte volt a falépítést.

Aztán volt emlékeim szerint nagy-nagy siránkozás akkor is, mikor Gyurcsány platformot szervezett, erre most tessék: van egy párt, vannak testületei, közeleg a kongresszus is, szóval lehetne akár pártszerűen is tevékenykedni, de helyette inkább létrehoznak egy senki által nem legitimált kamarillát, melynek minden demokratikus felhatalmazás nélkül olyan szerepet szánnak, melyet jelenleg más, választott párttestületek birtokolnak.

Hogy azok nem működnek?

Hát lehetne esetleg működtetni őket, ez lenne a pártelnök feladata, ez lenne pártszerű is és akkor talán a munka is jobban menne – főleg, ha véget lehetne vetni a kontraszelekciónak, meg a vazallusi szisztémának.

Valószínűleg a résztvevőket is elérte a Viktort-vírus, mert, ahogy kitűnik a dokumentumból, melyet a Népszabadság szerzett meg egészen véletlenül, belemerülnek a XXI század elejének szép, új népszokásába, a gyurcsányolásba.

A gyurcsányolás úgy folyik, hogy a résztvevők körbeállnak, megfogják egymás kezét és a kör közepére beállított játékos körül körbejárnak és énekelnek:

Gyurcsány, gyurcsány te vagy a hibás,

Rosszabb vagy, mint Bajnai, aki a libás!

Hesssssss!

Erre a kör közepén álló játékos nekirohan fejjel az emberfalnak, mire is a játékosok a kezükben tartott szervezeti szabályzattal ütni kezdik.

Ha ennek ellenére ki tud törni, akkor szerencséje van, ha nem, jön a következő forduló.

Azt mondják a kör tagjai, hogy „problémáink nem oldódnak meg, az ország számára is fontos teljesítményünk nem javul személyi változásokkal, más hatalmi elrendeződéssel, kilépéssel vagy formális együtt maradással…”

Hát igen,.

Természetesen a stabilitásnak is meg lehet a maga szerepe és jelentősége, és az is kétségtelen, hogy sok résztvevő számára kedvező a sokszereplős, színfalak mögötti alkudozásokból kialakuló érdekérvényesítés.

Ez attól demokratikus, hogy tagja vagyok-e a körnek, ha a tagságomat veszély fenyegeti, akkor meg antidemokratikus, mint tudjuk.

De a stabilitás is csak akkor jó, ha nem gátolja a haladást, márpedig az elmúlt másfél évben az MSZP úgy tűnik, nem a kengyelfutó gyalogkakukkra hajazott, inkább Teknőc Ernőre, Bubó doktor küldöncére.

Aztán valahol az is felrémlett bennem, hogy a lovat, melyet egy grémium alkotott, tevének hívják.

És azt sem kellene elfeledni, hogy ha a libák között nincs gúnár, akkor tojhatják a tojók rakásra a tojásokat, oda a jövő.

Meg kellene azért nézni ezt a Ferit közelebbről – lássuk be, az Isten is gúnárnak teremtette.

A tojások elhelyezésére, állandó hőfokon tartására, a kikelt kislibák gondozására lehet, mások jobban alkalmasak – őket kell ezzel megbízni – de hiába a kotlási hozzáértés, ha a tojás gúnár híján bezápul.

Hát nem is tudom, - valahogy nincs túl jó üzenete ennek a találkozónak, az ember inkább vakarózni kezd, mint felszabadult örömmel nyugtázni az előremutató rendezvényt.

Nekem az tetszett volna, ha a résztvevők azt mondják: rendben, hát adjuk a tagság kezébe személyes sorsunkat, méressünk meg újra és az eredménynél ne számítson más, mint a leadott szavazatokból kialakuló egyszerű többség.

Aztán az öregebbjéből javasoljunk egy pártelnöki tanácsadó testületet, valami olyasmit, mint a Vének Tanácsa – esetleg Lendvai Ildikóra való tekintettel a Szépkorúak Testülete, akiknek egy dolga lenne: megvizsgálni a tervezett lépéseket és véleményt mondani róluk, még a döntés előtt.

Öregember ne akarjon indulni a szépségversenyen, neki az a dolga, hogy felkészítse a fiatalokat, varrjon ruhát nekik, sminkelje őket, mondjon nekik okos tanácsokat, - de a kifutó már nem az ő világa.

Tudni kellene szépen megöregedni…

:O)))

ÖSSZEFOGÁS

A szocialista szimpatizánsok és a párttagok egy része nagyon szeretné, ha Gyurcsány és Mesterházy egy asztalhoz ülne, tisztáznák a problémákat, majd összefogva együttesen harcolnának azért, hogy a Szocialista Párt leváltsa a Fideszt a következő választáson.
Nagyon szép az elképzelés, nagyon szívmelengető lenne a dolog, tulajdonképpen lehetne is azonosulni vele, csak ennek éppen értelme nem lenne, mivelhogy a dolog az utópiák birodalmába tartozik.
Nem annyira Gyurcsány és Mesterházy miatt, inkább a Szocialista Párt mai helyzete miatt.
A Szocialista Párt problémái nem mai keletűek, és aki azt hiszi, hogy Gyurcsány okozta a problémákat, az bizony nagyot téved.
A gondok már Gyurcsány politikai színrelépése előtt is léteztek, de ahogy most, akkor sem volt érdeke az aktuális vezetésnek változtatni a dolgokon.
A problémák egyik oka a párt befeléfordulása volt, a párton belüli mobilitás megszűnt, a párt felső vezetésébe új emberek nagyon nehezen vagy sehogy sem kerülhettek be, ugyanazok a személyek ugyanazokat az elveket képviselve, ugyanolyan módszerekkel csinálták a változó körülmények között a politikát, rendre ugyanazokat a hibákat elkövetve.
Másik ok a vezetés gyakorlati bírálhatatlansága volt, a belső vitákat nemigen szerette a pártvezetés, olyan meg, hogy önálló véleményt képviseljenek egyes párttagok, szentségtörésszámba ment.
A párt politikailag és személyi összetételét tekintve is úgy járt, mint Lót felesége, amikor hátralesett, megtekinteni az égő Szodomát és Gomorát, élettelen sóbálvánnyá változott.
A párt tagsága statisztává szürkült, a megmondóemberek legitimálásán túl nemigen volt dolguk a politikával, lényegi kérdésekkel szinte soha.
Ebbe a helyzetbe robbant be Gyurcsány, aki a választási ciklus felénél saját maga számára is meglepő módon kapta meg a lehetőséget, hogy átformálja a szocialisták politikáját és egy korszerű, a nyugat-európai normáknak is megfelelő pártot hozzon létre a romokból.
Persze a párt felső vezetőinek nemigen tetszett, hogy valaki megbolygassa a már szépen bebetonozott belső erőviszonyokat, és a pártvezetés javaslatának ellenére élre törjön, de tenni ellene nem tudtak, nem tudtak mit kezdeni Gyurcsány agilis, offenzív magatartásával, nm tudtak mit szembeállítani az általa megfogalmazott célokkal és átmenetileg visszahúzódtak.
Aztán jött a győztes választás és jött az őszödi beszéd és jöttek a piti helyezkedések, az apró megalkuvások és a felkészülés a Gyurcsány utáni időkre.
Nem, nem politikailag, hiszen Bajnai technokrata kormányzásának egy éve alatt éppenséggel lett volna módjuk egy új politikai cél és eszközrendszer kidolgozására, de az égadta úrvilágon semmit, de semmit sem csináltak azon kívül, hogy beletolták Lendvai Ildikót egy olyan szerepkörbe, amelyiktől teste-lelke viszolygott, talán éppen azért, mert ismerte régi vezetőtársai mentalitását.
Aztán jött a fiatalítás, ami abból állt, hogy megnézték, hogy a még funkciószűz, de már politikát szagolt mankómentes vezetők közül ki az, aki nem állt ott az Aurórán, mikor az tüzet nyitott a Téli Palotára, és ráakadtak Mesterházyra.
Ezzel ki is merült a fiatalítási láz, Mesterházy meg hozta az elvárt formát – igaz, nem is tehetett mást, hiszen természetes emberi törekvés a megfelelni vágyás egy ekkora kihívásra.
Márpedig a mai struktúrában csak akkor van számára esély, hogy majd, ha a természet megtette a magáét, akkor esetleg a saját elveit tudja képviselni, ha ma a mások elveit teszi magáévá.
Tulajdonképpen nincs nehéz dolga, hiszen Gyurcsányt utálja, mint Fejenagy a kukoricagölödint, azt hiszem a léptékkülönbség okán.
A kérdés ekként úgy merül fel, hogy össze lehet e békíteni e tüzet és a vizet.
Nem Mesterházyt Gyurcsánnyal, hiszen ez talán még a kölcsönös sérelmek dacára is menne, hanem a Mesterházyt felhasználó politikusokkal kellene kiegyezni, márpedig ez a mai helyzetben már nem megy.
Nem egy esetből derül ki az, hogy ezek az emberek nem képesek tovább látni a pillanatnyi érdekeiknél, és nemhogy békülni akarnának, de minden mozdulatukkal Gyurcsány eliminálására törekszenek, tulajdonképpen ők a magyar politika zenekrának kontrásai ott, ahol most éppen Orbán a prímás.
Ők nem akarnak békülni, sohasem akartak, most sem teszik.
Hogy az őszödi beszéd kiszivárgott, emögött sem a KGB-t vagy a CIA-t kell keresni, hanem sértett szocialista politikust/politikusokat.
Ma nem azon kellene szenvedni, hogy a Szocialista Párt Demokratikus Koalíció Platformjának javaslatait a kongresszushoz hogy merték megfogalmazni egy legális és szabályos pártfórum tagjai, hanem azon kellene dolgozni, hogy a platformok javaslatait milyen formában vigyék a tagság elé, hogy a kongresszusi küldöttek majd felkészülten tudjanak dönteni felőle.
Ehelyett a párt többi – egyébként emberemlékezet óta egyetlen javaslatot nem jegyző, csak lózungokat hirdető - platformja látványosan egységet demonstrál, és biankó csekket akar aláíratni azzal az egy platformmal, amely az összes közül egyedüliként azzal foglalkozik, ami minden platform dolga lenne: a párt megújulásáért dolgozik.
Nem egyszerű dolog ez, de itt a libát a rókával kellene összebékíteni azon az alapon, hogy mindkettő enni akar.
Hát igen, csak a liba szép narancssárga kukoricát, míg a róka libát.
A fő probléma pedig nem is a párton belül jelentkezik, hanem a társadalmi támogatottság területén.
Fogy a Fidesz szavazóinak száma, de nem nő a szocialistáké.
Ez egybevág a hétköznapi tapasztalattal: minden második volt szocialista szavazó és minden baloldali vagy liberális fiatal azt mondja: ”ezekre soha többet nem szavazok!”
Márpedig itt a kérdés nem az, hogy hány párttagot tud maga mellé állítani Mesterházy politikája, hanem az, hogy hány szavazó megnyerésére képes.
Hadd ne prognosztizáljam.
És ez a nagy baj, amit fel kellene ismerniük azoknak, akik bíznak egy Mesterházy-Gyurcsány megegyezésből fakadó választási eredményességben.
Téves az elképzelés.
Ezt a harcot a párton belül meg kell vívni, annál is inkább, mert látszik, hogy a párt mai vezetői ezt el szeretnék kerülni és Gyurcsányt még a dolgok komolyra fordulása előtt el szeretnék távolítani.
Mellesleg akkor, amikor a Fidesz a legvadabbul támadja és amikor melléállni minden tisztességes embernek kötelessége lenne.
Persze ez sokaknál nem szempont, a szempont a változatlanság.
Hogy aztán menjen minden tovább a hetvenes évek pártmunka-stílusában: az előterjesztéssel egyetértek elvtársak, de javaslom, hogy a „munkás” szót az első oldal harmadik bekezdésében cseréljük ki a „dolgozó” szóval, köszönöm elvtársak!
Szóval vannak ilyen dolgok az életben: vágyunk rá, elképzeljük, hogy de szép is lenne, minden nap a libacombot rágcsálni, de a lelkünk mélyén tudjuk, hogy nincs a dolognak realitása.
Új Szocialista Párt kell, vagy ha az nem megy, egy másik pártra van szükségük a baloldali értékeket elfogadó szavazóknak, és az sem baj, ha ehhez arra van szükség, hogy ez a párt elfogadjon liberális és  demokrata elveket is.
Mindenesetre szociálisan érzékeny és reális programot kell, hogy célul tűzzön, emellett az sem baj, ha megnyerő képet mutat a választók felé.
Szóval, bízzunk a közös értékek felismerésében, de tartsuk szárazon a puskaport…


:O)))

LÁZADÁS...

Ezzel a címmel jelent meg Népszabadság Online mai gyorshíre.
A lap a blickfangos címet némileg meghazudtoló mértéktartással megírta, hogy több MSZP-szervezet is  megkereste Gyurcsány Ferenc ex-kormányfőt és azt közölte vele: ha rövid időn belül nem tér vissza a párt valamely vezető tisztségébe, kilépnek az MSZP-ből és fel is oszlatják szervezetüket.
Hát, nem irigylem az MSZP éppen a lábos alján maradt maradék után kapkodó vezetőit, meg a fiatal pozícióéheseket sem, akik mindahányan el tudják magukat képzelni az MSZP elnöki székében, - végtére is a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének lenni még ebben a sanyarú helyzetben is eléggé szép feladat, még ha nincsenek is tisztában vele, hogy mivel fog járni ez a stallum az elkövetkező években.
Merthogy méznyalogatással nem, arra mérget lehet venni.
Nagy jellemek a hibáikhoz is konzekvensen ragaszkodnak, ezt a hibát most éppen Mesterházynak hívják, és kétségtelenül alkalmas a neki szánt feladatra.
Mármint arra, hogy az idősebb, tekintélyes elvtársak hátulról úgy mozgassák, ahogy nekik is megfelel, merthogy nála aztán kicsi a valószínűsége annak, hogy önjáróvá válna.
Sajnálom én ezt a fiút, mert okos is, felkészült is és sok-sok nagy feladatra alkalmas lenne. Önértékelési zavarai egyedül tán arra a pozícióra teszik alkalmatlanná, amire hajt és amivel rosszakarói kecsegtetik.
A világ viszont nem így működik, a történelmi helyzetek - egy történelmi vereség is - kitermelik azokat a vezetőket, akik az adott helyzet megoldására képesek.
És ezeket a vezetőket nem kamarilla-politikával lövik a pozícióba, hanem azok a tömegek tolják őket az élre, akik felismerik a változtatások szükségességét és felismerik - megérzik - az ezt levezényelni képes vezetőt is.
Mindenki tudta, hogy Gyurcsányt nem lehet leírni, vezetőtársai viszont igen gyorsan elfelejtik, hogy mekkora nyomás alatt és milyen hátországgal érte el azokat az eredményeket, melyeket aztán a kétségkívül roppant rátermett és szintúgy igen tehetséges Bajnai takarított be, akit egyébként roppant méltánytalanul tekintettek a jobboldaliak Gyurcsány-klónnak.
Inkább olyanok voltak ők, mint egy agy jobb és bal féltekéje, - remekül kiegészítették egymást.
Azok, akik ma a párton belül nekiláttak az ellentéteket élezni nem túl okos emberek, legyen szó férfiról, nőröl, öregről, fiatalról, - és már megint kiderült, hogy egyedül Gyurcsány beszél egy olyan egységről, amelyik nem a többiek teteme fölött jön létre.
Azt is elfelejtik sokan, hogy annak idején Gyurcsány nem az MSZP elnökségének javaslatára lett pártelnök, - de könnyen eszükbe is juttathatja ezt a tagság; könnyen megérhetik, hogy belőlük nem lesz elnökségi tag, Gyurcsány meg valami fontos pozíciót fog betölteni abban a pártban, amelynek tagsága várja őt vissza.

Ha ez egy normális párt volna, vezetői kezüket-lábukat törnék, hogy megvédjék őt az elkövetkező időszak támadásaitól.

Merthogy lesznek támadások ellene, az percig ne legyen kétséges, - I. Viktor Mihály bosszúálló tipus és szó szerint minden kitelik tőle.

De egyes vezetőtársai ahelyett, hogy olyan pozícióba juttatnák Gyurcsányt, amelyben nem tud hozzápiszkálni az ellenfél, legszívesebben elküldenék világgá, - ne kelljen nap nap után ránézve meglátni benne saját kicsinységüket.

Persze Gyurcsány azért nem hibátlan, emberi hibái mellett követett el sajnos politikai hibákat is, - leginkább nem azokat, melyeket ellenfelei és elvtársai a szemére hánynak.

És kissé túlmozgásos és lotyaszájú is, de nekem ez még emberibbé teszi, és ha összevetem legfőbb politikai ellenlábasának jellemtulajdonságaival, akkor azért elégedett vagyok a választásommal...

Remélem, nem fogja ezt a helyzetet túltaktikázni, - első lépésként talán frakcióvezető lehetne, - milyen szép látvány lenne, ahogy a kétharmad ki-be szaladgál...

Más:

Pokorni ma nekiment Simor Andrásnak, a Nemzeti Bank elnökének.

Szerintem hiba volt, és  nem csak nekem, a HUF árfolyamának is ez a véleménye.
Kezdenek a fiúk kapkodni, - elfelejtik, hogy bármennyire is övék ma a cukrászda, ha belepisilnek a cukorba és beledurrantanak a nulláslisztbe, ezeknek a bohókás vicceknek a későbbi üzletmenetre nem lesz túl jó hatásuk...

:O)))

* A kép címe: Ilyen hideg idők jönnek, össze kőne bújni...

LÁSSUK URAMISTEN, MIRE MEGYÜNK KETTEN!

A Népszabadság szerint alakul a forgatókönyv a pártvezetés megújítására az MSZP-ben.

A választások második fordulója után lemond pártelnöki funkciójáról Lendvai Ildikó.
Ezt egyébként akár már az első fordulót követően is megtehette volna a jelenlegi tervnél cseppet elegánsabban, aztán békésen elügyvezetgethette volna a pártot egy tisztújító kongresszusig, - akár az önkormányzati választások befejezéséig is, de spongyát rá.
Valószínűleg nem rajta múlt ez a dolog, ha valaki, - hát ő biztosan nem görcsöl a funkciója elvesztése miatt.

A pártelnöki posztra állítólag Mesterházy Attilát fogja ajánlani megválasztani, a teljes tisztújításra pedig csak később fog sor kerülni.

A szocialista szavazó meg csak ámultan csodálkozik pártjának vezérkarán, - meghibbantak ezek valószínűleg, úgy véli.

Elsősorban is nem érti, hogy mire ez a nagy sietség?

Ami azt illeti, úgy elvertek minket, hogy erre nagyon profán hasonlatok jutnak csak eszembe, a baj már megesett, nemigen lehet semmiféle azonnali intézkedéssel változtatni a dolgon.
Ami azt illeti, így aztán van rengeteg időnk - rosszabb esetben akár évtizedek is - arra, hogy nekiálljunk rendbetenni saját házunktáját, semmi nem indokolja azt hogy a folytatásról és annak személyi feltételeiről ne egy normálisan előkészített kongresszus döntsön az előzetesen korrektül lefolytatott viták, a nézetek ütköztetése után.
Talán az sem lenne baj, ha a tisztújítást megelőzné a történtek elemzése, és valamiféle stratégia kidolgozása a következő időszakra, esetleg prioritások meghatározásával egybekötve, merthogy a jelenlegi helyzetben és jelenlegi állapotában a pártot a székház takarítónője is el tudja vezetni, - ahhoz, hogya szervezet egyik napról a másikra vegetáljon, nincs szükség kapkodásra. 
Aztán itt van ez a Mesterházy-kérdés is.
Hogy ez a téma most, a két választási forduló között egyátalán előkerülhetett, kiválóan jellemzi a dicső jelöltet, aki nem tudom mivel vehette rá az egyébként általam nagyon kedvelt és tisztelt Lendvai Ildikót, hogy támogassa ezt a bizarr ötletet.
Habár ugye nem kizárt, hogy a mi Ildikónk is eljutott karrierje csúcsán arra a pozícióra, amelyet már nem képes jól betölteni...
És hát mi is indokolja Mesterházy sztárolását?
Azt még megérti az ember, hogy a választások előtt végtelen tanácstalanságában valakinek eszébe jutott a neve,  de milyen erényeket mutatott fel a választási kampányban?
Pártszervezői erényeket?
Nem hinném.
Szónoki erényeket?
Nem hallhattuk.
Karizmatikus vezetői tulajdonságokat?
Ugyan már, - ez a fiú Trabantot is csak akkor tudna vezetni, ha negyvenen tolnák.
Egyszer már leírtam: szintelen, szagtalan, súlytalan, - éppen csak nem légnemű.
Ezt persze nem rovom fel neki, de tudomásul kellene venni, hogy vannak emberek, akik ha bemennek egy szobába, melyben negyvenen tartózkodnak, akkor azonnal kiderül, hogy közülük ő a vezető, és ehhez még a hangjukat sem kell felemelni.
Mit mondjak, Mesterházy nem ilyen ember, - ő egy esetleg a negyvenből, de semmiképp nem az első.
Ahogy elnéztem a kampányát, még a második sem.
És ha szereplésein egy egész óvodát állít maga mögé biodíszletként, az sem hoz rajta egy fikrcnyit sem.
Azt aztán már csak félve kérdezem meg: ki kérdezte meg a szép tervek nyilvánosságra hozatala előtt a tagságot, merthogy én nem hallottam ilyesmiről.
Az már csak hab a tortán, hogy állítólag a párt nevének és logojának megváltoztatását is tervezik egyesek.
Ez a terv a bornírt idiótaság olyan foka, amin már szomorkodni sem lehet, - ajánlom helyette a keserű kacagást, mint emocionális reakciót.
Mit üzenne ezzel a párt a választóknak / társadalomnak?
Azt üzenné, hogy ellenfeleink minden szava igaz volt és ez egy olyan alávaló banda, akiknek még a nevét is meg kell változtatni, nehogy rájuk ismerjen valaki; éppen hogy csak plasztikai sebészt nem hívnak magukhoz.
A párt vereségének egyik oka szerintem éppen ez a beszari magatartás volt: engedték elmenni/elüldözték Gyurcsányt a pártelnöki székből, nem mertek kampányolni a nyolc év eredményeivel, hallgattak, amikor tolvajlással vádolták őket, hagyták, hogy az ellenfél diktálja a kormánypolitikát, - egyszóval nem harcoltak, mikor harcolni kellett volna, hanem kamarillapolitikát folytatva, töketlenséget ügyetlenségre halmozva  engedelmesen ballagtak a vágóhídra.
Az egész önkormányzati szféra jelenleg a Fideszé.
Az önkormányzatok példátlanul el vannak adósodva, nagyrészt ennek köszönhető az ország eladósodottságának mértéke is.
A választási kampány első napjától ettől kellett volna zengjen az ország, meg a Fidesz önkormányzati tolvajlásaitól, a kétes pártfinanszírozásról, meg a többi disznóságtól, kezdve a gumikalapácson és befejezve az esztergomi polgármester cirkuszain.
Nem, -  mi ehelyett nézegettük a köldökünket és bánatos önmarcangolással töltöttük napjainkat.
És helyből feladtuk a második fordulót, persze előtte még odatartottuk egy rugásra rózsás alfelünket egy parlamentbe még be sem került orbánista gittegyletnek - hadd szerezzük meg nekik az első örömteli perceket.
Aztán most megszereztük nekik a továbbiakat is, - a plakátjainkon az ő jelszavaikkal, a hozzájuk való hasonlatossággal kampányoltunk, mintegy elismerve azt, hogy nekünk már önálló ötletünk sincs.
A pártelnöki poszt betöltésénél sokkal előbbrevaló lenne elzavarni még a környékről is Orbánnak azokat az embereit, akik a szocialisták propaganda-ügyeit intézik...
Az egyszeri paraszt, mikor kaszálás közben elverte a jég a termést cséphadaróra kapott és elkezdte verni a lábon álló búzáját, akkor kiáltotta az égre vetve tekintetét: LÁSSUK URAMISTEN, MIRE MEGYÜNK KETTEN!
Mintha csak a Szocialista Párt mai vezetőit látnám...

:O)))

BIKÁCS, BODOKY...

Mesterházy Attila meghívására az MSZP negyven fiatal politikusa tárgyalt a minap Bikácson.
Nem arattak a párt berkein belül túl nagy közönségsikert, némelyek szerint szerint az egész történet csak Mesterházy Attila párton belüli hatalmi ambícióiról szól.
Még a résztvevők közül sem mindenki értett egyet a rendezvényen elhangzottakkal.
"Nem most van itt az ideje arról beszélgetni, hogy Mesterházy Attilát gyorsan meg kell választani pártelnöknek, meg arról, hogy kiből legyen frakcióvezető-helyettes vagy megyei elnök" - fogalmazott az egyik meghívott.
Várható volt tulajdonképpen, hogy Mesterházy igyekszik megerősíteni párton belüli pozícióit a választások utáni tisztújító kongresszus előtt, csak nem mostanra volt várható, - ütemet tévesztett a fadugós* csodafegyver.
Most ugyan már magyarázkodik, - azt mondja, hogy azért kezdeményezte a találkozót a fiatal szocialista képviselő-jelöltekkel és politikusokkal, hogy az MSZP jövőjéről, a választás első fordulójának eredményeiről, a kampány eddigi tapasztalatairól és a második forduló előtti teendőkről beszélgessenek, de ez már csak a szerecsen mosdatása.
Én ugyan a választás első fordulójában nem tapasztaltam, hogy lettek volna szocialista eredmények, de ő bizonyára jobban tudja ezt.
Akik részt vettek a rendezvényen, azok mindenesetre arról számoltak be, hogy arról esett szó, mikor kell tisztújító kongresszust tartani és félreállítani az "öregeket", valamint Gyurcsány Ferencet.
A történetből szépen kiderül, hogy micsoda telitalálat volt előtérbe tolni ezt a derék gyereket, aki láthatólag határtalan politikai érzékkel és magas szintű erkölcsiséggel  rendelkezik.
Kezdjük talán az öregeken.

Szerintem oda-vissza érvényes a régi igazság: nincs fiatal vagy öreg zenész, csak jó zenész vagy rossz zenész van.

Ezenkívül - hogy a zenekari hasonlatnál maradjunk - a sokféle hangszerhez sokféle zenész kell és könnyen meglehet, hogy aki első hegedűsként kiváló, egy perc alatt megbukna, mint oboa-szólamvezető.

És az sem mindegy, hogy ki püföli az üstdobot, az meg aztán végképp nem, hogy ki vezényli a zenekart.

A politika egyébként sem a fiatalok műfaja, Olaszországban például be sem kerülhet a szenátusba negyven év alatti személy, és a tevékenység - ha szerencséje van a politikusnak - az emberi kor végső határáig eredményesen folytatható, hiszen a jó politikus olyan, mint a jó bor: a korral csak érik.

Ahhoz, hogy valaki igazán jó politikus legyen, elengedhetetlen az élettapasztalat és meglehet, kell hozzá a sors által az idők folyamán kiosztott néhány orrbaverés is.

A fiatal politikus - még ha tehetséges is - általában hibát hibára halmoz, - hát még, ha nem is különösebben tehetséges.

Sir Winston Churchill több mint hatvan évet töltött a politika élvonalában, nemegyszer hibázott is, de senkinek nem jutott eszébe, hogy a kora miatt vonja meg tőle a bizalmat.

Persze nem mindenki Churchill, de ez egy jottányit sem változtat azon, hogy aki gerontológiai kérdést szeretne politikai kérdésekből csinálni, az ostoba.

Általában: egyébként sem a politikus személyét illik támadni, hanem az általa képviselt elveket és főként a gyakorlatot.

A másik kérdés Gyurcsány Ferenc "félreállítása".

Megértem én Mesterházy szomorúságát mikor meghallja Gyurcsány nevét, de mit tegyünk, - van ilyen az életben.

Szabolcska Mihály sem lehetett boldog Ady nevének hallatán, lehet, tett  még pikirt megjegyzéseket is a vérbajos költőre, de hát ez az ő magánügye volt, míg egy politikai párt belső viszonyainak felforgatása választások idején egyátalán nem magánügy.

Különösen akkor nem, ha az adott párt éppen nyakig ül a slamasztikában.

Természetesen helye van választások után a komoly elemzésnek, meg kell vizsgálni, hogy mely tényezők vezettek a baloldal súlyos vereségéhez és ennek során meg kell állapítani a személyi felelősséget is miként erre Szili Katalin oly időszerű módon rámutatott, - ez utóbbi persze nem tévesztendő össze a bűnbakképzéssel.

Például nem árt elemezni, hogy mennyi kárt okozott a baloldalnak Szili és körének görcsölése és erőszakossága  az elnökválasztás során, és mennyiben befolyásolta ez, valamint Szili folyamatos egységbontó magatartása a későbbi eseményeket.

Pártot szervezni nem egyszerű dolog, főleg, ha nem értelmiségi gittegyletről, hanem kormányképes tömegpártról beszélünk, - nem mindegy, hogy kitől tanulunk.

Orbán ezt jól tudja, - ő neves és sikeres politikust választott tanítómesterül, - úgy hívják, hogy Vlagyimír Iljics Lenin.

Az ő pártszervezési elveivel szemben ilyen gyermeteg akciókkal nem lehet felvenni a harcot.
Jó lenne ezen elgondolkodni még azelőtt, hogy egyes politikusai egyéni ambícióik szorgos ápolgatása közben sírba tennék a Szocialista Pártot...


Felmondott cégének az Index Pulitzer-emlékdíjas újságírója, Bodoky Tamás.

Bodoky „Feljelentés a pátyi ingatlanügyben" című írását csütörtökön tette közzé az Index, majd néhány órával később a cikkből kikerült egy bekezdés, amely Demján Sándor, Hernádi Zsolt és Csányi Sándor neveit tartalmazta.

Cenzura?

Bodoky blogjában arra utal, hogy a vitatott bekezdést az Index vezetése vette ki a szövegből, bár nem érti, hogy miért.

Tényleg, - miért?

Persze kellemetlen lehet a mai magyar oligarchák számára mikor a bolha köhög, de az is lehet, hogy csak Uj Péternek, az Index főszerkesztőjének önkéntes nyelvgyakorlatáról van szó, - mégis jellemző ez a mai közállapotokra.

Akár így, akár úgy, engem azért megráz, hogy ez a valaha jellemesnek és függetlennek tünő tehetséges értelmiségi néhány év alatt mennyire le tudott menni kutyába, - elszomorító ez valahol...

:O)))

* Fadugósnak katonáéknál a gyakorló kézigránátot hívták, amelyik kivülről pontosan olyan, mint egy éles gránát, de nincs benne robbanóanyag és a gyujtója helyén egy fából készült  gyujtómakett van, - ezt nevezi a katonai szleng fadugónak...