Nem megy ez ilyen egyszerűen, ezt jól példázta a mai tüntetés, mely a hangzatos Békemenet címet viselte.
Hogy ki itt a békétlen, egy percig ne éljen kétség bennünk, a hős jobboldali szabadságharcos, Széles Gábor megmondta nekünk.
Békétlenek a mai ellenzék tagjai, akik lám, legutóbb az Operánál sem tudtak szépen, békésen tüntetni, hanem a szélsőjobb és a szélsőbal (!) összeverekedett és méltatlan módon viselkedett, beleértve Szentmihályi Szabó Péter másik szabadsághősünk hátának lökdösését is.
Hogy az Operaházi tüntetést éppen a szélsőjobb iparkodott megzavarni, az valahogy most a feledés homályába merült, mint ahogy az is, hogy éppenséggel azokra az érkező szocialistákra támadt rá a nyilas csőcselék, akikről azért túlzás lenne azt állítani, hogy baloldali szélsőségesek.
A tüntetők valóban sokan voltak, még ha a szervezők által erőltetett milliós nagyságrendet nem is érték el, ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy Budapest lakosainak száma összesen sem éri el a kétmilliót.
Százezer ember Budapestre szállításához meg kellene vagy kétezer busz, annyit pedig még Széles Gábor sem tud kiállítani, pedig ő már tönkretett egy Ikaruszt…
Hogy miért erőltetgeti a jobboldal a számháborút, azt a fene se érti, de valamiért azt hiszik, ha gyakorolgatják a szorzótáblát, akkor azzal meggyőzőbb lesz a teljesítményük.
Így lesz aztán kétmilliós a tüntetés, így lövik ki szemek százait a gyurcsányista rendőrök – ebbe bizony bele kell törődnünk, mint ahogy abba is, hogy az ellenzék megmozdulásainál az üres utcát mutogatják.
Így van ez, a magyar jobboldal mindig is a mesterségesen fenntartott illúziók világa volt.
Ma is azt tanulmányozhattuk leginkább, hogy mennyire képtelen szembenézni a valósággal a magyar jobboldal.
Ez nem egy rendkívüli dolog, soha nem volt képes erre.
Amikor aztán a valóság és az illúzióik konfliktusából kékre-zöldre vert fejjel került ki az ország, akkor is mindig találtak felmentést maguk és fékezett habzású hőseik számára, lett légyen álláspontjuk bármennyire embertelen vagy ostoba is.
Aztán lehet hosszan – volt, hogy évtizedekig is – siratni magunkat, hogy a magyar egy sorsüldözte nép, egy égő áldozat a világ oltárán.
Égő…
Egy nép, mely évszázadokon át pőre testével védte a hálátlan nyugatot az török áfium ellen, oszt mostan tessék - bántják a legkisebb herciget, aki csak a szent magyar függetlenséget akarja védeni bátor kiállásával, meg a gatyából kilógó csupasz seggével.
Hogy a török még mindig itt ülne a nyakunkon és Bayer Zsolt és Bencsik András helyett a müezzin kántálná a nemzeti imát, ha a Habsburgok – igaz önös érdekből, de – ki nem verik őket Magyarországról, az senkit sem érdekel.
Mindenesetre azok az idős és fiatalabb hölgyek és férfiak, akik ott vonultak büszkén emelt fejjel, nemigen tartoznak a meggyőzhető kategóriába.
Hiába mondja el nekik akárki, hogy a demokrácia élhetőbb társadalom az önkényuralomnál, nem hallgatnak rá, hiszen nekik kell egy apafigura, aki majd eldönti helyettük a világ sorát, aki majd megmondja nekik, hogy merre van az előre.
Félnek a világtól, félnek, hogy nekik kell gondoskodni önmagukról.
Kell egy vezér, de nagyon!
Aki majd megerősíti bennük a hitet, hogy ők egytől-egyig csupa Dobó Katica és Rozgonyi Cicelle, míg a férfiak egytől egyik daliák - ilyenkor valahogy átmenetileg lemúlik róluk a kappanháj meg a sörhas.
Ősi dolgok ezek, az ősember is ott ugrált a tűz körül sokadmagával és fennhangon, bátran szidta a kardfogú tigrist meg a mamutot, szinte az önkívületig belelovallva magát szép álomvilágába.
Hiába mondaná most is nekik akárki, hogy néném – bátyám, nem az IMF jön ide diktálni, hanem mi megyünk hozzájuk pénzt kunyerálni, el sem hinné, hiszen a Nemzeti Főokos évek óta mást mond neki.
Hiába mondaná akárki, hogy ha Európa kidob bennünket, akkor itt addig, míg csak magunk is meg nem okosodunk, addig nyomor és mai szemmel elképzelhetetlenül szegény világ jönne, zavarodott hülyének minősítené a hír hozóját.
Persze a zsigerei mélyén érzi a félelmet, hát kiabál.
A magyarság legnagyobb átka a magyar jobboldal rettenetes és végtelen butasága.
Ha valaki azt mondja nekik, hogy talán akkor már elég a hazudozásból és szembe kellene nézni a problémáinkkal, akkor azt világgá kergeti, majd boldogan beleájul annak a kóklernek a karjaiba, ki gátlástalanul kínál neki festett egeket, munkamentes gyarapodást, teljesítmény nélküli életszínvonalat, miközben, mint hipnotizőr a ceruzáját, a nemzeti zászlót tartja az orra elé.
Ha a médium transzba esett, akkor néhányszor jól fenéken rúgja és elveszi a pénztárcáját, - lám ezekkel mindent meg lehet csinálni!
A magyar jobboldal a magyar nemzet szőke nője, akinél egy liba is sokkal okosabb, mert a liba legalább beáll az eresz alá, ha jön a jégeső.
A mi szőke nőnk meg, mikor meghallja a tetőn kopogó galambtojásnyi jég kopogását, akkor kiballag a szabad ég alá, megfenyegetni, aki kopogott.
A magyar jobboldalnak minden ab ovo jár, merthogy ez így rendeltetett, ami gond van, azt a baloldal rontotta el, két nemzetre rontás között.
Egyébként ez a társaság piromán is, imád játszani a tűzzel, kitéve mellesleg sajátmagát és gyermekeit is a veszélynek, merthogy neki nincs veszélyérzete, neki igaza van.
Nem tanult meg soha sem együttműködni, sem beilleszkedni sehova, nem tanul a múltjából, a hibáiból, de mások hibáiból sem.
Most éppen a bolsevizmus hibáit és bűneit próbálja megismételni, de ennek kivitelezhetetlenségéről sem lehet meggyőzni – erőlködik, míg csak be nem csinál nagy buzgalmában.
Egyetlen dolog tud valamit javítani rajta – a nyomor.
Mikor majd erkölcsileg és anyagilag is nyakig nyomorban kell léteznie, akkor, talán néhány év után eljut közülük néhányuknak majd az agyáig, hogy mit is rontottunk el ezzel az ostoba hepciáskodással, a buta hiszékenységgel, a tanulásképtelenséggel.
Ha történelmünk során tudtunk volna alkalmazkodni, tanulni és némi szerénységet tanúsítani, ma jobban állhatnánk, mint Ausztria.
Sajnos, a magyar jobboldalt csak idomítani lehet: Állj két lábra Viktorka!
Ügyes!
Itt van neked egy kockacukor…
A történelemmel nem érdemes szembefordulni, bele kell simulni a nagy áradatába és akkor – ha szerencsénk is van az okos döntés mellé – felvirágozhat az ország.
Lehet próbálkozni persze a szembefordulással is, de akkor ez az áradat ide-oda dobálja majd a Magyarország nevű jelentéktelen kis kavicsit, míg el nem porlad végképp.
Tudjátok, jobboldali barátaink: maroknyi magyar porlik mint a szikla…
:O)))
