ROBBANÓ MATYÓBABA ÉS MÁS MESÉK

Felettébb iparkodnak az oroszok Szíriában, ütik-vágják az Iszlám Államot, legutóbb kőolaj-feldolgozót, olajtárolót és tartályokat semmisítettek meg, de bombáztak már szállítójárműveket is.
Állítólag napi másfél millió dollárt vesznek ki ezzel az iszlám szélsőségesek zsebéből, márpedig a háborúhoz - még, ha Allah nevében folyik is - a közismert három dolog kell.
Két nap alatt ötszáz bevetés, konkrét eredmények - kicsit más a kép, mint amikor a nyugatiak maszatoltak a térségben, gondosan ügyelve arra, hogy a szír kormányerők támadásában ne akadályozzák az általuk felfegyverzett ellenzéket és annak vallási fanatikusokból álló szárnyát, a kalifátust.

Persze, ez a helyzet nem nagyon tetszik a nyugati blokknak, mely ezidáig csendesen kontrázott Amerikának, miközben próbálta sütögetni a saját kis pecsenyéjét. Ez most igencsak odakozmálni látszik, lévén, hogy Putyin rakja a tüzet.
Az orosz elnök meg harcászati, sőt, időnként hadászati bemutatót is tart, ettől szintúgy savanyú képeket vág a térségben buzgolkodó nyugat, melynek nincs igazán saját maga számára megnyugtató válasza a kialakult helyzetre.
Innentől kezzdve igen nehéz úgy mutogatni az orosz hadseregre, mintha nem képezne komoly ütőerőt, mintha kováspuskával felfegyverzett talpasok tömege lenne.
Az orosz haditechnika világszínvonalú, nem egy területen a legfejlettebbnek mondható - mindent tud, amit az amerikai, és itt-ott még kicsivel többet is.

Persze ilyenkor a propaganda veszi át a terepet, az ember már csak röhögni tud, mikor meghallja a magyarázatot, miszerint az orosz bombázások elől elmenekülő civil lakosság okozza a menekültválságot, ami persze marhaság, hiszen az orosz bombázók még Kamcsatkában voltak leponyvázva, mikorra már többmillió menekült élt a török menekülttáborokban.
Megszaporodtak a híradások a bombázások civil áldozatairól is, ami felettébb sajnálatos, de az is szomorú, hogy a kormányellenes fegyveresek szívesen települnek a sűrűn lakott negyedekbe, a lakosságot pajzsként használva fel - ez ismert az izraeli-palesztín összecsapásokból is.
És ez a civilkedés is meglehetősen értelmezhetetlen ezekben a szituációkban, hiszen a harcot zömében irreguláris csapatok vívják ott, ahol a farmer-póló és a kalasnyikov divatos összeállításnak számít.
Míg él a koma, addig Allah harcosa, mikor meghal, átlényegül ártatlan civil lakossággá.
Minap láttam egy fényképsorozatot egy nem is annyira színvonaltalan magyar újságban - legalábbis idáig nem tartottam azonos fajsúlyúnak a jobboldali agit-prop lapokkal, minden fénykép alá odaírták, hogy Putyin tette, éppencsak azzal nem vádolták, hogy személyesen.

Szíriában háború folyik, a háború pedig csúnya dolog és rengeteg szenvedéssel jár, különösen a polgári lakosságra nézve.
A bomba nem válogat, mint a kés, mellyel elvagdossák az áldozatok torkát, de semmivel sem kegyetlenebb.
Azokon a híreken, melyek robbanószerrel megtöltött babákról szólnak, már nevetni sincs kedve az embernek  - ez egy örökéletű háborús toposz, minden háborúban előjön, a második világháborúban a plakátok szerint (leszakadt kezű kisgyerek, szétrobbant baba, az égen Liberatorok...) ez volt az angolszászok embertelenségének biztonyítéka, aztán valahogy egyetlen ilyen baba se maradt az utókorra.
Naná, mind felrobbant!
Létezett ez töltő és golyóstollas változatban is, a lényeg az ártatlan gyerek volt, de lehet, napjainkban már az édibédi kisciák is veszélyben vannak, robbanó Whiskas konzervek - a macskák plasztikot ennének!
Megjelent a vegyifegyver bevetésének szép motívuma, ez Irakban is bevált, mindjárt az atombomba után.
Mondjuk se ez, se az nem volt, és nagy a gyanúm, hogy most sem lesz, de ha igen, nem a szír kormány fogja a jelenlegi katonai helyzetben bevetni.
Katona koromban a szakácsot gyanúsítottuk meg azzal, hogy a leves készítésének során lenyelet egy kézigránátot a csirkével, megszabadítva magát a hosszas pepecseléstől...
Szóval a nyugati propaganda elkerüli azt a csapdát, hogy Putyint hírbe hozza, mint a Közel-kelet gyilkos haramiaállamának felszámolóját, jobb az, ha a hüllő-tekintetű oroszra tömeggyilkosként tekint a fejlett nyugati világ és kicsiny hazánk egyre gyanakvóbb népe...

A mi házunktáján egyébként minden rendben, a pengék élesek, a perspektívák fényesek, Orbán elindult, leigázni Kínát, ennek keretében felkínál egy huszonöt évre elidegenítési tilalommal terhelt, huszonöt éve pusztuló orosz katonai kórházat, kínai természetgyógyászati centrum céljaira.
Na, ebből akár még lehet is valami, kínai ember nem mohó, majd lesz kici kezelész, kici pénz oszt ellesz mindenki. 
Nem lesz várólista sem, aki elmegy az ajtó előtt, annak beleszúrják a seggébe azt a negyven tűt, oszt jónapot!
Igaz a várólista nemsokára az állami ellátásban is megszűnik, ez az egészségügyi ellátás megszűnésével egy ütemben fog realizálódni.
Viszont lassan itt az ideje már nálunk is találni legalább egy bombát, mert ha sokáig húzzák még, veszélybe kerülhet a rendkívüli állapot bevezetése, pedighát ez lenne az, ami megoldhatná gondjainkat.
Jöhetne a rendeleti kormányzás, pofát mindenki befog, lakosság a házba. libák az ólba, aki gágog, annak elkapjuk a nyakát, aztán majd a proszektúrán kiválogatják, ki volt ember, ki meg volt liba...

Bonyolult világban élünk, még szerencse, hogy nyakig ülünk a bóvliban, hozzánk még az Iszlám állam is csak olyan harcosokat küldene, akik felfújt papírzacskókkal durrantanának.
Nehéz a helyzet, mert állítólag magyarok is harcolnak az iszlám állam oldalán.
Vezetőjük valami Hegedűs hadnagy, akit majd a mi puskaművesünk jól leleplez és akkor mindenki örül, kitör a béke, a nyuggerek meg az 1.6%-os nyugdíjemelésükből libamákjas szendvicseket tömnek abba a telhetetlen pofájukba!
Libák reszkessetek, az ország felvirágzott, a reformok működnek, percek alatt kaphatsz a kormányablakoknál szegénységi bizonyítványt!

Szorgos népünk győzni fog!
:O)))

KÁDÁR NÉPE VAGY HORTHY CSELÉDEI?

Kádár meglehetősen sokszor kerül szóba a magyar politikában, ami nem is csoda, hiszen nevével egy társadalmi kísérletet fémjeleztek, egy szép, hosszú korszakot, harminc évet.
Nyivánvaló hát, hogy halála után minden politikust hozzá mértek, vagy minden politikus hozzá képest határozta meg magát, ami természetesen a megtagadásával kezdődött és folytatódik ma is.
Nagy bűne van, harminc évre élhető országot teremtett, a kisemberek országát.
A következő lépés az volt, hogy a sok törpe felmászott virtuális szobrára és elkezdte kalapáccsal püfölni a fejét, hátha attól kisebb lesz, ő meg nagyobbnak látszik.
Az idő persze majd megold mindent, első menetben az ősi "Három boríték elve" alapján mindent ráfognak, aztán majd változik a megítélés és helyére kerül, valahová Szent István és Deák Ferenc közé, ahogy illik.
Rendszerének vannak tanúi ma még szép számmal, míg Horthy rendszeréről ma már csak a történelemkönyvekben olvashatunk.
A szépirodalmi műveket már senki nem olvassa, és a film is lassan feledésbe merül, ki nézi ma már a Talpalatnyi földet, vagy az Úri murit - Móricz Zsigmond, Szabó Magda se versenyzhet a Jóban-Rosszban forgatókönyvírójával.
A következő generációknak már az jut Horthyból és Kádárból is, amit a tankönyvírók meg korunk rettenetes történészei előrágnak nekik.
A tények már nem érdekesek, és ha a tanított történelem ellentmond a tényeknek, hát akkor így jártak a tények.

A kádári kisember az oka a mai állapotoknak, mondják sokan, hiszen annak, hogy ebből az országból egy trágyadomb lett, melyet körbetűzdeltek nemzeti zászlókkal, annak oka kellett, hogy legyen, márpedig az oka mi nem lehetünk, elnyomó meg aktuálisan nincs, (de már dolgozunk rajta...) - hát akkor legyen az ok a kádári kisember, aki vicces módon egybeesik a mai nagyemberekkel, meg a nyomorgókkal is.
Meg a szüleikkel, akik mind-mind a kommunizmus szekértolói voltak, kivéve azokat, akik belülről bomlasztották a rendszert, addig nyalva a párttitrkári ülepeket, mígnem annak tulajdonosa sikítozni nem kezdett fájdalmában.
Milyenek is voltunk hát, mi kádári kisemberek?
Hát elsősorban is normális népek voltunk, akik szorgalmasan dolgoztunk a munkahelyünkön, kellemes magánéletet éltünk, hajtottunk a gyermekeink boldogulásáért, és élveztük a kiszámítható jövő áldásait.
Álmodoztunk ugyan mercedesről, de azért nagyon jól megfelelt a Trabant is, és jól éreztük magunkat a hétvégi telkecskéinken, ahol vadul kertészkedtünk, vagy pihentünk - ki-ki gusztusa szerint.
Minden évben egy kicsivel jobban éltünk, apránként gyarapodtunk.
A gyerekeink számára az út ki volt kövezve, valóban szinte csak rajtuk múlt, hogy mi lesz belőlük, és bár a szegény ember gyereke elé akor is tornyosultak akadályok, de a rendszer nem engedte ezeket heggyé nőni.
Lett is agrárértelmiségünk, lettek a nincstelenek gyerekeiből diplomások, akik aztán később rájöttek, hogy nekik, mint nadrágos embereknek nem az a megfelelő rendszer, de hát a hála nem politikai kategória és nem lehet mindenki jellemóriás - így lett a suszter gyerekének önéletrajzában édesapjából cipőgyáros...
Az emberek meg minden faxni nélkül élték az életüket, helyezkedtek, trükköztek, mikor mi látszott kellemesebbnek, a jellemesebbek közül az lépett be a pártba, aki egyetértett a céljaival, a jellemtelenek meg azért, hogy ki ne maradjanak a jutalmazásból vagy az előléptetésből.
Hulladék mindig van - volt is, meg lesz is, de a közösségek az ilyeneket megvetették, így a törekvésük sokszor kontraproduktívvá vált, vagy csak betudta mindenki annak, hogy a magyarember szeret mindig jóljárni - és csak jóljárni.
Az embereknek volt tartásuk, ha nem tetszett valami, akkor bátran verték az asztalt, volt hova menniük panaszra és ott az ő érdekeiket nézve bírálták azt el.
Az egyszerű ember ismerte a saját értékét - egyik pártkongresszuson egy hozzászóló, egy okos nő azt mondta, hogy aki egyszerű emberekről beszélt, az tévedett, mert ők nem egyszerű emberek, hanem nagyszerű emberek, akik felvirágoztatták az országot - és ebben igaza is volt.
Nem kellett hitvallásokat tenni, nem kellett a munkáért reszketni, és voltak mindenféle közösségek, melyeken ma röhögni illik, de aki vett részt brigádvacsorán, vagy egy jó kis bográcsoláson, az tudja, hogy kellemes volt tartozni valahova, kellemes volt kollektíve szidni a rendszert meg a talpnyalókat, akik valamilyen csoda folytán soha nem a szidalmazók köréből kerültek ki.
Nem volt nyílt antiszemitizmus, rasszizmus, de persze antiszemiták akkor is voltak, csak befogták a pofájukat.
A cigányok számára is volt lehetőség a beilleszkedésre, a munkahelyeken a példa ragadós volt, a cigányember meghallgatta a beszélgetéseket, mintát kapott és vett egy normálisabb életről és ha tetszett neki, hát követte - és nagyon sokaknak tetszett.
És volt lehetőség követni, mert volt fizetés, amiből meg lehetett vásárolni az élelmiszert, lehetett enni fulladásig az évszázados éhséget kompenzálva, és amikor Gazsi a vasárnapi ebédnél megette azt a hat rántotthúst sorbakapcsolva, hát eszbe nem jutott elmenni, ellopni Julcsa néni libáját.
A nép elégedett volt, persze mindenki mindig többet akart, de ez a fejlődés motorja.

Aztán jött a rendszerváltás és hazahozták Horthyt.
Nekem az első csalódás a kenderesi cseléd volt, aki könnybelábadt szemekkel emlegette, hogy a Főméltóságú Asszony karácsonyra megajándékozta egy pár cipővel.
Azóta ugyan házat épített, fürdőszobával, és ha százlábú lett volna, akkor is lehetett volna minden lábán cipő, ehetett, hogy a fülén folyt a zsír, de ő a Főméltóságú Asszonyt emlegette könnybelábadt szemmel.
Mondtam magamnak, ez szegény megbolondult, de nem, csak előtört belőle a cseléd, a helyzet, melyben igazán jól érezte magát.
Ki volt jelölve a helye a világban, szabálya volt annak, hogy hogyan kellett pukkedlizni a Főméltóságú úrnak, hogyan kellett seggel kihátrálni a szalonból, hogyan kellett szólítani a fiatalurakat, szóval, számára a világ biztonságos volt - helyén volt.
És az emberek többségéről egy pillanat alatt lepattogzott az önérzet és az emberi tartás vékony máza, melyet a Kádár-rendszer kent rá, és a lepattogzott festés alól kibámult a cseléd, aki készségesen hajlong, ha kell kezet csókol  - mint Moldova kurvája gombot varr, ha kell...
Kiábrándító.

Ha dönteni kell, hát ezerszer inkább Horthy cselédei a minta ma, mint Kádár népe, és ez a mi nagy tragédiánk, mert Kádár népe a folyamatos emelkedés népe volt, míg a mai magyar társadalom a süllyedés és kilátástalanság népe.
Hajlott gerinccel nehéz a jövőt, a látóhatárt fürkészni, ahhoz előbb fel kellene egyenesedni
Ha megnézzük, hogy kik előtt hajbókol ma a nép, hát elkeseredhetünk.
Persze kiegyenesedni nehéz, ha az ember huszonöt éven át görnyed, de mégiscsak ez az első lépés ahhoz, hogy célt tudjunk tűzni magunk elé.
És ez független a társadalmi berendezkedéstől, - a kapitalizmust sem cselédek csinálták.

Bátornak kellene lennünk, először egyénenként, aztán egyszert majd összefogva is.
Majd a történelem kikényszeríti, de az sok fájdalommal fog járni...

De azért eljön majd az idő...

:O)))

KVÓTA, PAKS ÉS MIGRÁNCSOLÁS

A legnagyobb nehézséget ebben a kvóta-ügyben maga a szó jelenti.
A fideszes oktatási reform szövegértelmezése  szerint ugyanis az a jelentése, hogy Angela minden arab kecskepásztort a fürdőszonbádba akar beköltöztetni, aki aztán majd jól megiszlamizálja hitvesed meg a lányod, míg te a hazáért aggódsz.
Neked meg napjában háromszor kell majd imádkozni - fejed a porba csapva, segged az ég felé meresztve, de ezt még ki lehetne bírni.
De ima előtt rituálisan lábat is kell mosnod, vagy valami ilyesmi, ez pedig tűrhetetlen támadás a magyar férfiasság ellen, magyarember ezt nem tűrheti!

Igaz, idáig csak azok a muzulmánok jöhettek - párezren - gond nélkül, akik Rogántól vásárolták magyarságukat, de ezek a kóbor kvótások rontanák az üzletet - legközelebhb lennének, akik fizetés nélkül, csak úgy idemigrálnának, fene a ravasz arabját!
És a közvélekedés szerint a kvótások csak úgy szabadon becsellenghetnének, de ebből aztán végképp nem esznek!
Majd megvéd ettől minket a Vezér, aki megvédte már a magyar földet is a külföldiektől, hiszen elkötelezettsége a haza iránt megkérdőjelezhetetlen, ezért is van, hogy ami nincs lebetonozva, azt viszi haza.
Szóval, Alibaba tökönszúrhatja magát - vagy kisnyúl.

Mindenesetre megy a cirkusz ezerrel, lesz ügydöntő népszavazás, ezt erőltetgeti a Jobbik is, a fideszes potentátok meg harcias nyilatkozatokat tesznek, egészen olyan benyomást keltenek, mintha lennének valakik Európában, pedighát...
Régi ügy ez, olyan magyaros dolog - magyarember mindig csak és kizárólag jól akar járni.
Így volt ez már Mária Terézia idejében is, mikor életünket és vérünket kínáltuk az uralkodónak, de a zab átadása ellen aláírásokat gyűjtöttünk, sarkantyúnkat pengettük, kardunkat csörgettük.
Így van ez ma is, - az Unió vegye megtiszteltetésnek, hogy tagjai vagyonk, érezze kötelezettségének, hogy milliárdokat toljon a zsebünkbe, nézzen félre, mikor ezek a milliárdok a helyi hangulatkarbantartók zsebében landolnak, de eszébe se jusson olyasmi, hogy mi is vegyük ki a részünket a közös terhekből.
Márpedig ilyen terhek vannak, például a menekülteket el kell helyezni, munkát kell nekik adni, iskolai férőhelyeket, egészségügyi ellátást kell nyújtani, meg még ami ezzel jár.
A menekült nem bevándorló.
Ezt felettébb nehéz feldolgozni, mert kívülnézetből egyik arab olyan, mint a másik, mégis, van közöttük különbség.
Az egyik ugyanis ha és amikor lehetséges, haza akar menni, míg a másik itt szeretné élni életét, beilleszkedve a társadalomba.
A menekültet nemzetközi köteleztettségvállalásaink alapján be kell fogadnunk és menedéket kell neki nyújtani, a bevándorlónál viszont mienk a döntés joga, ha akarjuk, el is utasíthatjuk azt, aki kérelmezi.
Németországnak szüksége van bevándorlókra a társadalom elöregedése miatt, nekünk is, de ezt egyelőre tagadjuk, mert azt a benyomást keltenénk, hogy ebben a tejjel-mézzel-szotyolával folyó kánaánban mégsincs rendben minden.
Így aztán vergődünk, hánykódunk, mint az összekötözött lábú liba a kosárban, a nép meg rémüldözik, feleslegesen, egyébként.
Ha az Unió döntést hoz a kvótáról, akkor a menekült jönni fog, ha a mi kis harcimarcink fejreáll, akkor is.

Ez a helyzet Pakssal is.
Ő ugyan úgy képzelte, hogy lezsírozza a dolgot Putyinnal és a nyugatiak fújhatnak utána hat font tollat (libatollat, természetesen...).
Mindössze azt felejtette el, hogy a nyugatiak már akkor fényesek voltak, mikor őt smirglizni kezdték, és bármennyire is birtokában van a gagyizás nemes tudományának, évszázadok tapasztalatait nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Így aztán most, amikor az Unió betolta a kapanyelet a küllők közé, igen nehéz mást prognosztizálni, mint pofáraesést.
A legjobb, ami ebben történhet az, ha a Nyugat a fejünk felett megegyezik az oroszokkal és megépül az erőmű, de ez évekkel tolhatja ki a megvalósulást és ezt a költséget nekünk kell viselni, hála a roppant előnyös szerződési feltételeknek.
Az első magyar pigmeus kártékonyabb az országra nézvést, mint a lépfene, kár, hogy ezt ostoba hívei nem akarják felismerni, aztán majd a végén szokás szerint siránkoznak a magyarokat sújtó ősi átokról - balsors, akit régen tép...

Megy a migráncsolás ezerrel, jóllehet az ország lakói szinte száz százalékban migránsok leszármazottai, a honfoglaló magyaroktól kezdve a székelyekig, kunokig, bunyevácokig - színmagyar itt egy van, Árpád a Hösök terén, de az meg bronzból van és szobor.
Viszont a migráncsolás nagyon hasznos, mert egyrészt elfedi azt, hogy éppen most játsszák haveri kézre az ország földjét, pedig ebből már II. András korában is csak baj lett, és Mari néni is elégedett, mégsem az ellátás hiányába és a gyógyszerárakba hal majd bele, hanem a migránsok elleni küzdelem oltárán áldozza életét.
Gólya, gólya gilice, mitől véres a lábad?
Migráns gyerek megvágta, magyar gyerek meg jól seggberúgott - húzzál haza, rohadt gólya, még a végén itt hozod nekünk a gyerekeket, oszt etethetjük őket!

Etesse az Angela!

:O)))


Ps: Nézzetek be a www.blogaszat.hu  -ra is!

LEMMINGORSZÁG

A párizsi merénylet van a közbeszéd középpontjában.
Lehetett volna az orosz utasszállító is, de az oroszokat megmerényelni nem erkölcsi kérdés, hát istenem, miért mentek Egyiptomba a gyerekeikkel pihenni, így jártak.
Nem emlékszem, hogy az orosz nagykövetség kerítéséhez zarándoklatok indultak volna mécsessel meg virággal.
A szír áldozatok emlékére se tett le egy szál virágot se senki, pedig ezer párizsi merénylet vagy ezer - és ez nem túlzás, hanem hozzávetőlegesen pontos szám - utasszállító repülőgép utasainak számával egyenlő a szíriai háború áldozatainak száma.
Hogy ebből mennyi a gyerek, azt a repülőgép esetében tudjuk, tizenhét gyerek utazott a gépen, előző nap még játszottak a tengerben - mind halottak.
Hogy a háború negyedmillió áldozata közül mennyi a gyerek, azt csak találgatni lehet, de aki látta a menekültekről szóló tudósításokat, elszorulhatott a szíve.
Persze volt a vendégszerető magyar népből olyan, aki meg akarta számlálni őket, hát felrúgta: egy...

Mennyi vér, mennyi halál, mennyi szenvedés - és mennyi érzéktelenség, primitív önzés, mekkora sötétség - elszomorító.
Schmidt Mária, a Terror Házának szigorú tekintetű főigazgatója azon kesereg, hogy egyesek Európában veszik maguknak a bátorságot az Unió nevében beszélni, és előtte nem konzultálnak senkivel - értsd: a Világ Eszét már megint leszarták.
Mások meg hosszantartó, ütemes tapssal köszöntik Orbán idiótaságait, Európa-ellenességét, tegnap láttam valahol erről tudósítást, hányingerem volt - mintha a legszebb Rákosi-hagyományok éledtek volna újjá...
Az olyan bölcsességek hallatán meg, hogy "amíg ez a kormány levegõt tud venni, sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz", néhányan egyenesen lihegni kezdenek, és belesuttogják az őszi éjszakába: most finom, most ne hagyd abba.
És nincs vége az uszÍtásnak, Vona is szónokol, ő is terroristákról beszél, akik a migránsok között érkeznek hozzánk - jóllehet jelenleg éppen nincs is saját migránsunk, akiről nagy boldogan azt hirdették, hogy átutazott az országon, arról kiderült, hogy nem is utazott át.
De hergelni kell a népet, meg ügydöntő népszavaztatni, aminek eredményét higiéniai célokra használhatják fel leginkább - előttem az eredmény, az EU döntés után meg mögöttem lesz, mondhatja majd el, merthogy az uniós jogszabály felülírja a nemzeti törvényeket.

Kiváncsi lennék, hogy kiszámolta-e valaki a kormányból, hogy hány napig lenne életképes Magyarország az Unió nélkül?
Attól tartok, nem sokáig, és még attól is tartok, hogy a német adófizető egyszercsak besokall az orbánviktorokból, vonagáborokból meg schmidtmáriákból és megkérdezi vezetőit: hát normális dolog az ellenségeinket támogatni?
Tisztára koszovói modell: Tito Jugoszláviája elvont pénzeket a gazdag szlovén, horvát tagállamoktól, hogy felzárkóztassa a kecskepásztorok népét Koszovóban, majd Koszovó az elsők között volt, akik felrobbantották Jugoszláviát.
Azóta már megjelentek menekültként nálunk is, jóllehet őket a saját hülyeségükön kívül nem üldözi senki.
Mi meg a legjobb úton haladunk afelé, hogy Európa Koszvója legyünk, aztán majd mi is lehetünk menekültek valahol a világban, a fiatalok közül már háromszort annyian, mint az érkező szírek elmenekültek innen, csak nekik nem kellett vasúti töltéseken talpalni...

A legszomorúbb, hogy a demokraták menet közben megbénultak.
Egyrészt nem mernek szembefordulni a tömeghangulattal, mely kétségkívül menekültellenes, de ezen egy olyan országban nem lehet csodálkozni, ahol egy időben a pirézek voltak a fő ellenség.
Ellenben ráhagyni sem lehet a kormányra a baromságait, mert a tanulás egyik leghatékonyabb formája a sulykolás, mikor ezerszer elismétlik ugyanazt a baromságot és a végén mindeni elhiszi, hogy igaz.
A magyar reformok működnek, hirdetik öles betűkkel mindenfelé, és senkinek nem tűnik fel, hogy a semmiről beszélnek - milyen reformok voltak itt?
Hogy ellopták a nyugdíjalapot, az reform?
Hogy lenyúltálk a Quaestor-károsultak pénzét, az reform?
Hogy Kishantost felszórták műtrágyával, az reform?
Hogy nyitnak néhány új kormányablakot, az reform?
Hogy aki belép a fideszbe, abból vagy helyettes államtitkár vagy miniszteri biztos lesz, az reform?
Történt valami pozitív az egészségüggyel, az oktatással vagy az adórendszerrel?
Ugyan - de a reformok működnek, hirdeti horribilis pénzekért a kormány, a Századvég pedig szintúgy horribilis pénzekért visszaigazolja a semmit.

Kovács László volt pártelnök azon kesereg, hogy a szocialisták lassan a parlamenti bejutásért kell, hogy küzdjenek, és hogy a jelenlegi vezetés alkalmatlan, mert háttérbe szorították az öregeket.
Magam is azon a véleményen vagyok, hogy a fiatal zenész nem okvetlenül jó zenész, de talán az öreg zenészek is lehettek volna bátrabbak, mikor a párton belül Gyurcsányt ellehetetlenítették, például szembefordulhattak volna azzal a társasággal, amely a párt égisze alatt mutyizgatott az ellenféllel.
A mai napig ott vannak a pártban, és majd ha a párt támogatottságát egy számjeggyel mérik, akkor elégedetten hátradőlhetnek, visszavonulva a gazdasági életbe, kinyujtott kezükbe meg majd belepotyog a baksis.

Bolond világban élünk, foroghatunk, mit a motolla, milyen irányból kapjuk az áldást, jó lenne egy határozott irányvonalat követni a demokratikus oldalnak, de erre kevés az esély.
Persze azért ne keseredjünk el, a világ is kiforogja majd a jövőt és nekünk nem lesz választásunk, követni kell a világtrendet.
Hacsak közben a félgigász el nem veszti féleszét, és bele nem vezeti Lemmingországot a szakadékba.

Meglátjuk...

:O)))

CHE OBAMA VAGY PŐRE ÉRDEK?

Sokat spekulálok ezen, persze aztán a végén mindig ugyanarra az eredményre jutok.
Már Irak esetében sem volt teljesen világos, hogy hogyan is gondolkodik a világ vezető nagyhatalmának akkori vezetője a demokráciáról.
Nevezetesen, hogy demokratikus eljárás-e egy nép nyakába varrni a saját társadalmi modelljét, egyedül üdvözítőnek kiáltva ki azt, vagy valamiféle messianisztikus túlkapás, hogy ne mondjam, bolsevista trükk.
Gyanítom, inkább ez utóbbi.
Ez a mentalitás mindig csak bajt okozott, mióta a világ világ.
Függetlenül attól, hogy a modell egyébként milyen, hiszen az emberek még saját érdekeiket sem nézik, ha kizökkentik őket megszokott életmódjukból.
Ha egy nép évezredes hagyományai a despotizmusról szólnak, akkor a szabadság csak nyűg, hiszen minden tanult és családilag-társadalmilag átörökített viselkedésminta a szolgaságról szól, újat tanulni meg nyűgös dolog.

Ezen bukott el a szocializmusnak nevezett társadalmi kísérlet és ezen fog elbukni - részben már el is bukott - az amerikai demokrácia exportja, az angolszász modell.
Az arab tavasz is elbukott, hozadéka a káosz, a terror és az iszlám fundamentalizmus sohanemlátott megerősödése, mely olyan kihívások elé állította Európát, melyeket vagy megold, vagy belepusztul.
Hogy ezt a helyzetet Amerika teremtette, egy percig sem kétséges, de erről hozzávetőleg annyira illik manapság beszélni, mint Brezsnyev elemcseréjéről anno, - aki ki meri mondani, az azonnal feketeseggű lesz.
Hja kérem, a nép hinni szeret, és ha már hisz, hát valami szép dologban szeretne hinni, a politika pedig csak távolból szép.
Szabadság, Isten, Igazságosság, Demokrácia - gyönyörű dolgok, de hát sajnos az Arab Tavaszt a nyugati titkosszolgálatok hívták életre, csakúgy, mint az ukrán Majdan szélsőjobboldali mozgalmait.

A kérdés az, hogy az Egyesült Államok elnöke merő idealizmusból járult hozzá az akciókhoz, vagy inkább a pőre gazdasági érdekek motiválták?
Költői a kérdés.
A történelem egésze harc az erőforrásokért.
Már Bumbulu is azért forgatta ádázul a bunkót, hogy övé legyen az ellenőrzés a szavanna azon része felett, ahol a szép, kövér gazellák legelésztek, Bimbili meg menjen, oszt harcoljon a hiénákkal, vagy dobálja ég felé a bunkóját libákra vadászva, ha élni akar.
A többi már csak szintváltás, de a lényeg maradt.
Ha holnaptól - mondjuk - a  szárított teveszar lenne a legértékesebb energiaforrás, hát hirtelen az összes oázisban rájönne a nép, hogy ő a tevekarámja elnyomatás alatt él, ezért elzavarná Alit, aki a tevék helybéli ura és a pirézekkel jó baráti kapcsolatot ápoló Juszufot ültetné a helyére,.

A legjobb ebben, hogy a nép szentül meg lenne győződve arról, hogy saját elhatározásából cselekedett, jóllehet gondos szervezők uralták a helyzetet, súgták a fülekbe, hogy Ali rossz, Juszuf jó - ha elkergetitek a zsarnokot, akkor Allah elintézi nektek, hogy nőjön még egy csúnyátok, hogy ne essetek zavarba, ha a gyönyörű Seherezádé mellett a világszép Fatima is igényt tartana rátok.
És nehogy azt képzeljétek, hogy ez csak a Közel-Keleten működik így, nézzünk szerte a hazában és keseredjünk el.
Ha valaki azt mondja nektek, hogy a mai világhelyzet vallási alapú harc az iszlám és a kereszténység között, hát bátran köpjétek le - ez az ember hülyét akar csinálni belőletek.
Sajnos, az egyén ez ellen csak úgy tud tenni, ha minél több barátját arra próbálja rávenni, hogy nézzen a színfalak mögé, a primadonna éppen nagyokat ver a bonviván pofájára, aki megcsöcsörészte a szubrerret - de az előadás a nézőtérről nézve idilli - jaj, cica...

A mi kiszolgáltatottságunkat egy Egyesült Európa csökkentené, egy valóságos állam, koncentrált erőforrásokkal, hadsereggel, egységes államszervezettel.
Ez a jövő útja, ide is fogunk eljutni, de kérdés, hogy mikorra és milyen áron fog a szép idea megvalósulni.
Európa és Amerika útjai elválnak.
Haladhatnak persze párhuzamosan is, de ez nem szükségszerű - például Európának nem kell mindenképpen részt venni a hittérítésben, és lehet baráti viszonyt is kialakítani az oroszokkal, hiszen az érdekek sok területen egybeesnek.
Érdekek?
Fúj, de randa szó - pedig erről van szó, a többi csak dekoráció meg takarólepel.
A mi érdekünk pedig Európa, már persze, ha nem akarunk visszagyalogolni a középkorba.
Mikor megáll majd a menetoszlop a Dnyeszter partján, a Vezér körülnéz és elégedetten állapítja meg: Na ugye!

Mi meg sírvafakadhatunk...

:O)))

LABDAZSONGLŐRÖK ÉS TERRORISTÁK

Maradona 

Győzött a labdarúgó válogatott, a dicsőség elmosta a könnyeket, a nemzeti gyásznap örömünnepbe fordult, a Groupama Aréna protokolltermében folyt a bor, a magyar labdarúgás sötét napjainak vége!
Lám, meg lett az értelme az aranylábú fiúkba öntött milliárdoknak.
Végre, ennyi év után, túlélve a kommunizmus vérgőzös esztendeit, az elmúlt negyven évet meg az elnúlt nyolcévet, végre egyszer eltalálták a labdát, még ki se kellett szúrni előtte, mint Hofi javasolta, hát labdazsonglőr született, törődjünk bele.
A Vezér a páncélozott alsógatyájában bezárkózott a golyóálló üveg mögé, az Úrfelmutatás elmaradt, csak tudnám, hogy bírta ki, hogy nem szotyolázhatott - de hát persze lehet, hogy szotyiálló padlót is építettek a VIP-részlegre, csak rá való tekintettel.

A meccs egyébként jó volt, a közönség méginkább, a hangulat remek volt, és a végén láttak néhány szurkolót, akik a fejüket a fradisas talapzatába verték bánatukban - nem voilt miért balhét csinálni, de a rengeteg rendőr láttán megkockáztatom - talán nem is lett volna kifizetődő.
Mindenesetre sok sikert kívánok a válogatottnak, remélhetőleg, mire mindegyikükre jut egy új stadion, addigra felépül a válogatott stadionja is annak az ócska kültelki létesítménynek a helyén, melyet egykor Népstadionnak hívtak, s melyben annyi tehetséges labdarúgó szerzett kellemes perceket az országnak.
Hidegkúti, Puskás, Sándor, Göröcs, Albert,Tichy, Fenyvesi, Bene - és valahogy egyikük sem gyakorolt a fűtött műfüves pályán, oszt mégis.

Nép leváltva, Népstadion lerombolva, labdazsonglőrök új és új nemzedékei sorjáznak kifelé a Puskás Akadémia kapuján, tudományosan felkészítve, táplálva - az étrenden reggelire euro, ebédre angol font, vacsorára meg dollár szerepel, hát csoda, ha jó komdícióban vannak?
Nekem legjobban mégis azok tetszenek, akik ezt a helyzetet a jobboldali fölény igazolásának tekintik, merthogy ez a magyar labdarugás nagy sikere, a Vezér személyes érdeme, pótselejtezőn át a fényes jövőbe!
Az ország végre rendbejött, Hegedűs Zsuzsa főtanácsadó is megmondta - ő még nem látott olyat, hogy egy gyerek hazament az iskolából és ne jutott volna neki egy zsíroskenyér, de hát ne várjunk tőle túl sokat, hiszen ő a kiscsirkléiből készült pörköltet se látta - az embernek, ahogy korosodik, romlik a szeme látása.

A nemzetközi helyzet meg persze nem veszi figyelenbe ezeket az egetrengető változásokat, egyre csak fokozódik, most például Törökországban ült össze a vliág húsz legfejlettebb országát tömörítő G20 szervezet.
Nem volt hiábavaló a gyűlésezés, a világ legnagyobb hatalmú emberei több tekintetben is olyan felismerésekre jutottak, melyekre egy átlagos képességű, középfokú végzettséggel rendelkező állampolgáruk mindenféle konferencia nélkül is juthatott, mondjuk ezért ennyit utazni...
A tetejébe nem kapkodó idegbolondok, februárra ígérik a menekültkérdéssel kapcsolatos konferenciát, ami olyan megfontoltságra vall, hogy párját rtitkítja.
Üdítő kivételként konkrétumokról is beszélt Putyin, aki műholdfelvételeket mutatott az Iszlám Állam finanszírozását biztosító olaj-bizniszről, az olajkutak előtt tízkilométeres sorokban várakozó tartálykocsokról és megenlítette, hogy a szörnyállam finanszírozásában a teremben ülő államok közül is jónéhányan részt vesznek.
Ha valaki keresgélné, hogy hol van az eb elhantolva, hát itt...

Együttérzésünk jeleként mécseseket gyújtunk és virágot helyezünk el a halottak emlékére.
Azt javasolnám, hogy aki ezt teszi, gyújtson egy mécsest azok emlékére is, akiket a konfliktus résztvevői bombáztak halálra, vagy lettek áldozatai a más hatalmak érdekeit szolgáló konfliktusnak.
Negyedmillió ember - közöttük tizenkétezer gyerek - esett áldozatul eddig a szír háborúnak.
Amikor terroristákról, meg megélhetési bevándorlókról hallunk, jusson ez is eszünkbe.
Ki tudja, ha a családod kiirtanák, lehet, te sem idegenkednél a radikális megoldásoktól, hiszen így is, bár családilag nem vagy éritett, pusztán az emberiesség nevében néha atombombát követelsz - hol ennek, hol annak a fejére.

Sokat kell még tanulnia az emberiségnek...

:O)))

MINDEN MEGY TOVÁBB...

Gyászol a világ és siratja az áldozatokat.
Mécseseket gyújtunk, összegyűlünk, hogy együtt nyilváníthassuk ki együttérzésünket a családtagoknak, a francia nemzetnek, Európának.
Közben az utca embere retteg, egy hangos dörrenésre pánikban menekül, ellenséget keres és talál, persze nem azokban, akik a helyzetet előidézték.
Így fog ez menni darabideig, megvernek majd egy-két arab öregasszonyt, aki hazafelé tart az utcán, robogó autóból lelőnek az arab negyedekben néhány suhancot, aztán egy idő után csökken a figyelem, lazul az ellenőrzés.
Valahol a Közel keleten, egy sikátor mélyén vagy egy előkelő palotában találkozik majd két ember, az egyik kimond egy városnevet és átad egy köteg pénzt, a másik pedig mélyen meghajolva kihátrál a szobából, és néhány hónap múltán lehet ismét gyertyákat gyújtani.

Az utca embere pedig azt hiszi, hogy ha bezárkózik szobájába, akkor biztonságban van, de ez a hit illúzió, a mai világban az ilyen szobák úgy tűnnek el egyik percről a másikra, mintha sohasem léteztek volna.
Mégis, sokan ezt hiszik megoldásnak, „zárjuk le a határokat!” - mondják és fel sem merül bennük, hogy a határok állandóan zárva vannak, kivéve a határátkelőket, meg kivéve, amikor politikai célból ráengedjük az országra a menekülteket, ellenőrizetlenül.
Szinte mindenki a felszínt kapirgálja, az embereknek pedig nincs kedvük a dolgok mélyére ásni, hiszen ki az a bolond, aki erőlködik, ha az orra elé tolnak egy egyszerű megoldást is.

Pedig lenne itt min spekulálni, hiszen a probléma meghaladja azt a szintet, melyet egy nagyonokos terrorista elő tudna idézni a világban.

Az összes nagyhatalom a pályán van, valamennyien éppen áldozati pozícióban, semmi nem mutat arra, hogy változtatni akarna valaki.
Aki bombázott, az tovább bombáz, Amerika, mint előkelő idegen szemlélgeti a helyzetet, pedig volna itt néhány kérdés, melyekre közösen kellene megkeresni a választ.
Az első mindjárt maga az Iszlám Állam, melynek létrejötte a mai napig ködbe vész.
Igen rövid idő alatt jött létre, látszólag a semmiből, és ezt nem lehet azért egyetlen kaporszakállú imám tevékenységének se tulajdonítani.
Amerika kivonult Irakból, hatalmi és katonai vákuumot hagyott maga után, ezt töltötte be előzékenyen a kalifátus.

A szervezet nem egy egyszerű terrorista sejt, hanem magát államnak nevező szervezet, saját hadsereggel, mely korszerű fegyverekkel rendelkezik.

A Közel-Keleten katonát találni egyszerű – olcsó az emberélet – de felfegyverezni őket olyan fegyverekkel, melyek az iraki és szír reguláris erőkkel folytatott harcban is megállják a helyüket már körülményesebb - kivéve ezt az esetet.
Itt ugyanis az amerikaiak otthagytak az iraki hadseregnek például kétezer háromszáz felfegyverzett harcjárművet, - Humweet – melyet aztán az iraki hadsereg előzékenyen otthagyott a sivatagban – katonás rendben – a kalifátus akkor még mezítlábas harcosainak.
Kétségkívül a fantáziámmal lehet baj, de nem tudom elképzelni, hogy az amerikaiak ezt ne vették volna észre, és ha észrevették, akkor ne tudták volna megsemmisíteni az egész kontingenst, beleértve azt a  minimálisan is negyven darab M1A1 harckocsit, melyet szintén ajándékba felejtettek a terrorállamnak még azelőtt, hogy harcba vetni módja lett volna.
Ezzel aztán az ütőképesség rendben is volt, Aszad elnök meg a kurdok nézhettek ki a fejükből – lám, így jártak.

Aztán, ugye, a háborúhoz három dolog kell, mondá Clausewitz, ebből az egyik a pénz, a másik kettő pedig dollár és angol font.
A pénz nem terem a datolyapálmán, azt valahogy meg is kell szerezni.
Terroristát etetni, reguláris hadsereget fenntartani nem olcsó mulatság, de akinek olajkútjai vannak, az könnyen boldogul.
Márpedig a kalifátus által birtokolt területeken vannak olajmezők, melyek zavartalanul ontják a fekete aranyat, melynek ellenértéke akadálytalanul csurog be a terroristák kasszájába.

Emlékszem, amikor anno Irak megtámadta Kuvaitot, lángoltak az olajkutak, most meg – érdekes módon – minden olajkút zavartalanul üzemel, egy se ég, pedig egy olajkutat lebombázni nem egy nagy kunszt.
Persze, ha a mi érdekeltségünk, vagy érdekünk fűződik a kitermeléshez, akkor nehéz meghozni egy ilyen döntést, hiszen újra üzembe helyezni sokkal körülményesebb, mint üzemben tartani.


Az olajat el is kell adni, és én már megint csak csodálkozni tudok, hogy a világ fejlett pénzügyi rendszere, a nyugati országok verhetetlen titkosszolgálatai képtelenek megállapítani a vevőt, a nyersanyag célállomását.

Amennyiben el lehetne zárni az olajcsapot, elzárták a pénzcsapot is, ez esetben pedig nincs fegyver és lőszerutánpótlás, úgyhogy az államnak, amelyik csak nevében állam, befellegzett.

Apropo állam.
Az állam - szervezet.
Kivéve itt, mert itt a miniszterelnök valószínűleg maga Allah, aki személyesen adja ki az utasításokat a terrorcselekmények elkövetésére, merthogy a kalifátusnak nincs látható szervezete.
Ha lenne, fel lehetne térképezni és ki lehetne iktatni a vezetőket, persze nem lenne sétagalopp még így sem a terület pacifikálása.


A helyzetet tovább bonyolítja a siíta-szunnita ellentét, amely mögött szintén hatalmi megfontolások húzódnak meg.
A térségben igen erős a siíta Irán befolyása, ez pedig a frászt hozza Szaud-Arábiára, mely nem igazán érdekelt az Irán által támogatott szíriai elnök hatalmának fenntartásában.
Az alaviták igen erős befolyással rendelkeznek a Hezbollahban, melyet az arab világban szabadságharcos szervezetként, de a nyugati államokban terrorszervezetként tartanak nyilván, és mely már rengeteg gondot okozott Izraelnek.

Ne menjünk most abba bele, hogy az angolszászoknak milyen dicstelen szerepük van a térség politikájának ilyetén alakulásában, de ebben a helyzetben visszalapátolni a szart a lóba – meglehetősen körülményes dolog.

Lehetne folytatni, de legyen elég annyi, hogy Európa itt az amerikaiak csatlósaként került képbe, ezért meglehetősen méltánytalan, hogy Amerika most igyekszik előkelő távolságot tartani a kialakult helyzettől, és krokodilkönnyekkel áztatni a meggyilkolt áldozatok sírját.
Nincs más választás, első lépésként – szinte bármi áron – le kell verni a kalifátust katonailag, helyre kell állítani Szíria szuverenitását, majd gazdaságát, és kiegyezni az érdekelt feleknek.
Utána békefenntartó csapatokat küldeni kék sisakban, visszaadva egyúttal az ENSZ tekintélyét, mert ma már éppen olyan gittegylet, mint volt a hajdani Népszövetség a II. Világháború előtt.

Az a politikus vagy írástudó, aki a nép hergelésében látja a probléma megoldását, saját népe ellensége.
Azok az emberek, akik onnan menekülnek, az Iszlám Állam terrorja elől menekülnek.
Hogy lehetnek közöttük potenciális terroristák?
Lehet, hiszen csak idén nyolcszázezren léptek be Európába.
De Párizsban csak heten voltak a gonoszok, akik elkövették ezeket a szörnyűségeket.
Heten meg bármikor be tudnak jutni Európába, ha vannak menekültek, ha nincsenek.
Béke kell legyen, mert ha béke lesz, hazaindulnak azok, akiket a helyzet elüldözött.
És akkor Mari néninek nem kell tovább rettegnie, kieresztheti a libáit az ólból, a világ ismét biztonságos lesz – annyira-amennyire…

:O)))

BLOGÁSZAT - ITT MI NYITJUK NAGYRA A SZÁNKAT!

Kedves Olvasó!

Régi ötlet kerül megvalósításra, reméljük, tetszeni fog!
Barátaimmal létrehoztunk egy felületet a napi blogtermés szemlézésére – Blogászat címmel.
Az oldal létrehozását az indokolja, hogy a világ, s benne az újságírás megváltozott.
Hol van már a régi slapaj – ma az újságokat zömében iparosok gyártják, azt pedig, hogy mit, hogyan és mikor írhatnak meg, a tulajdonosok mondják meg.
Eljutottunk oda, hogy lassan már a hírek feldolgozásának módja se különbözik.
A hajsza a nézőért, olvasóért, kattintásért oda vezetett, hogy a színvonal esett, a lapok tele vannak sajtóhibákkal, helyesírási hibákkal, tárgyi tévedésekkel és tárgyi ismeretek nélkül megírt kinyilatkoztatásokkal.
Ha azt akarjuk, hogy sok ember legyen elégedett azzal, amit olvas, kis túlzással a legbutábbat kell kiválasztanunk, és annak írni.
A népszerűség-hajhászás lefelé nivellál.
Persze a média társadalmi jelenség, és ezeknek a jelenségeknek az a tulajdonságuk, hogy nem hagyják magukat.
Így jött létre – hála az internetnek – az új műfaj, mely meghaladja és kiváltja, lehet, hogy majd le is váltja a hagyományos újságírást – nevezzük ezt az egyszerűség kedvéért blognak.
A hagyományos újságírásnál annyival több, hogy ad bizonyos interaktivitást, azonnali visszajelzést a szerzőnek (hüje vagy!), a társadalomnak, emellett roppant demokratikus, mert nem kell mindenkinek megírni, hogy milyen sukár és f@sza csávó a jelenlegi népszomorító, hanem nyugodtan elküldheti a bús Grazba, ha olyanja támad.
Viszont az a hátránya azért megvan az ügynek, hogy a blogot sokszor nem a legostobábbaknak, hanem a legostobábbak írják – viszont nem kötelező elolvasni jelenleg még egyiket sem.
A hivatásos újságírás kétféle módon reagál erre a helyzetre, egyrészt agyonhallgatja, mégcsak nem is szemlézi, másrészt, ha nincs szüksége rá a mainstream médiának, akkor a szabadúszó újságírónak nevezett állástalan a hasára írja, hogy ő blogger és elkezd támogatásért kilincselni, majd megpróbál annak megfelelően írni, amit a szponzor vélhetőleg elvár.
Az igazi blogger a média páriája, de a mai média-világban mégis ő képviseli a haladást, az új médiumok felé tett első lépést.
Viszont nem szereti senki, legfeljebb az olvasója, de sok esetben el sem jut azokhoz, akik esetleg szerethetnék.
Ehhez szeretnénk kis segítséget adni, összeszedni az internet eldugott sarkaiból is az érdekes, értékes bejegyzéseket, posztokat és naponta letenni elétek egy szubjektív válogatást, hogy ti is válogathassatok belőle, ha kedvetek van hozzá.
Ha ti is segíteni szeretnétek nekünk – mert optimizmusunk és az emberi jóságba vetett hitünk végtelen – akkor arra kérünk benneteket, hogy osszátok meg ezt a kis beharangozót és a napi olvasmányotokat, hátha ideszoknak néhányan olyanok is, aki eddig a hivatalos véleményt fogyasztották, remélhetőleg majd vidáman dőzsölnek a választékban…
Hiszünk benne, hogy jó ügyet szolgálunk.

www.blogaszat.hu

L_A
repeti
PuPu