Azt mondják az okosok, hogy akinek nincs múltja, annak jövője sincsen.
Ha belegondolunk ebbe, akkor azért eléggé nagy bajban vagyunk, hiszen a rendszerváltás óta eltelt évek másból sem álltak, mint múltunk ellopásából, az általunk vallott értékek megtagadásából, életünk, apáink életének, munkájának leértékeléséből, szüleink életének leköpdöséséből.
Szánalmas dolog ez, még akkor is, ha a szülők soha nem fogják megtagadni őket megtagadó gyerekeiket, akik többnyire már ebben a szép új világban lettek felnőttek, ebben a környezetben fejlődött ki felülmúlhatatlan és kérlelhetetlen erkölcsiségük, hihetetlenül fejlett kritikai érzékük, még ha utóbbi nem is párosul ugyanilyen fejlettségű önkritikai érzékkel.
Nem mondanám, hogy mi makulátlanok voltunk, hazudnék, ha ezt állítanám, de azért ilyen mentális mélységekben nem jártunk, a mi kis megalkuvásaink sehol nincsenek a mai megalkuvásokhoz képest, miközben állítólag minden lehetőségünk meglenne egy jobb, szabadabb világ megteremtésére, mint ami nekünk és apáinknak jutott.
Mondjuk ez sem igaz, de legalább szépen hangzik, még ha a valóságban a helyzet a mai szabadnak mondott társadalomban sokkal siralmasabb, hiszen mindaz, amin nagyokat röhögtünk - lásd: a kapitalizmusban ember az embernek farkasa - napjainkra kézzelfogható valósággá is vált.
A baloldal, mely a jobboldal szerint ma már meghaladott fogalom, kétségkívül válságban van, és e válság oka, hogy szép apránként, egyesével, feladtuk elveinket, megtagadtuk múltunkat, lehajtott fejjel szégyenkeztünk, mikor a szocializmus vívmányai kerültek szóba, és arra sem voltunk büszkék, amire büszkék lehettünk volna.
Itt most kimondottan a baloldalról írok, mert ugyan nem tagadom a balliberális fogalmát, de szerepét a jövő szempontjából nem tartom meghatározónak.
Leginkább azért nem, mert a magyar társadalom nem is igen érti, hogy mit kell a liberalizmuson szeretni, és valljuk be, ennek ellenkezőjére a magyar liberálisok bőséges okot is adnak.
Aki kíváncsi arra, hogy mit is értünk honunkban liberalizmuson, az bátran nézze meg a Brian élete című filmet, és miután abbahagyta a röhögést, gondolkodjon el mélyen rajta, behelyettesítve a szereplőket a megfelelő magyar pártokkal...
A magyar baloldal jelenleg tetszhalott állapotban van, Pocak generalisszimusz látszólag elérte deklarált célját, a magyar baloldal teljes megsemmisítését, de persze ez nem ilyen egyszerű és - hálistennek - nem is igaz.
Ameddig ember él a földön, addig mindig lesznek nehéz társadalmi helyzetű emberek, szegények, szegregáltak, önmagukat megváltani képtelen szerencsétlenek, munkanélküliek, kitörési lehetőség után kutató fiatalok - nos, ameddig ilyenek vannak, addig kell legyen társadalmi szolidaritás is, mert az ember eredendően jó és együttérző.
Aki nem hiszi, nézze meg a neten található édicicák és cukikutyusok oldalait, és gondolkozzon el azon, hogy a kis dögökre öntött szeretet valaminek a hiányát leplezi, egyben jó példája az emberi lustaságnak, hiszen mennyivel egyszerűbb egy kiskutyát szeretgetni, mint egy büdös hajléktalannal kommunikálni, aki esetleg még csak nem is a társadalom kegyetlenségéből, hanem saját tevékenysége eredményeképpen került a híd alá...
A baloldali értékek, a társadalmi szolidaritás, a női egyenjogúság, az egyenlő munkáért egyenlő bért elve mélyen beleivódtak a a társadalom szöveteibe, olyannyira, hogy ma már a jobboldal hirdeti őket leghangosabban - ha a gyakorlatban mindent meg is tesz valóra váltásuk ellen.
A társadalmi mobilitás, az esélyegyenlőség, az egészséghez, az egészséges környezethez való jog szinte kőbevésett elvek a modern társadalomban, a baloldalt az különbözteti meg a jobboldaltól, hogy ezen elvek megvalósítására törekszik a hétköznapokban is, míg a jobboldal megelégszik ezek hirdetésével.
Ha az elérhető maximális profittal ellentétesek a célok, akkor soha nem a profit lesz a vesztes.
Jönnek megint a régi nóták, tartsunk előválasztásokat, meg fogjunk össze - ezeket a játékokat már lefuttattuk, eredménytelenül.
A pártok persze most ficeregnek még kicsit, aztán majd Dettike harisnyácskájában feláll a parlamenti székre és bábozik a népnek, később kiderül, hogy ez forradalmi tett volt.
A szocialisták beleszakadnak az erőlködésbe, hogy elhitessék magukról, hogy még mindig nagyok, aztán az élet meg tovább.
Ha változtatni akarunk, akkor át kell értékelnünk azt, amit a rendszerváltás óta történelemnek mondanak, át kell értékelnünk azt a kort, melyet oly buzgón iparkodik meghamisítani e hatalom és az ellenzék azon része, amely képtelen felismerni történelmi szükségszerűségeket.
Át kell értékelnünk Kádár korát.
Nem kell félnünk büszkének lenni arra, amire joggal lehetünk büszkék.
Rengeteg ilyen dolog van, az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátástól a társadalmi mobilitásig, a művelődés lehetőségétől a művészetekig, a társadalmi békétől a nők helyzetéig - természetesen mindezeket történelmi kontextusukban vizsgálva és értékelve.
Büszkék lehetünk a nyugat kissé irigykedő megjegyzéseire a gulyáskommunizmusról, a legvidámabb barakkról, a divatos konvergencia-elméletre, mely magában hordozta a rendszer értékeinek elismerését, a világszínvonalú magyar mezőgazdaságra, a diktatúrában megvalósult demokrácia kissé abszurd, de igaz voltára, a beleszólási lehetőségre a társadalom dolgaiba, a szerény, de létező létbiztonságra, a kétségtelenül meglevő közbiztonságra, a nyugdíjas parasztokra, a magyar falu felemelkedésére - mind-mind a baloldali büszkeség forrása lehet.
Ha valaki elkezdi a handabandát az eladósodásról meg a fenntarthatatlanságról, hát meg kell kérdezni tőle, mennyi volt az államadósság nominálisan és mennyi GDP-arányosan és mennyi ma, meg meg lehet kérdezni, hogy kinek a kezében volt akkor a magyar ipar, a kereskedelem, és kié ma a termelőeszközök többsége.
Ha pedig gyilkosozni kezdenek, akkor el lehet mondani, hogy a kivégzések bírói ítélet után, a korabeli törvényeknek megfelelően kerültek végrehajtásra, és a kivégzettek túlnyomó többsége vastagon kiérdemelte a kötelet.
Gyilkos pedig nem Kádár, hanem Tóth Ilona volt, akit ma példaképül állítanak az orvostanhallgatók elé - világ szégyenére.
Az a kor egy vesztes világháború és ötvenhat traumája után teremteni tudott egy élhető társadalmat, melynek voltak ugyan korlátai, de azok között sokkal értelmesebb életet lehetett élni, mint a mai magyar kvázi-szabadságban.
Nem kell félni, a kor eredményeire büszkék lehetünk, még ha néha gúzsba kötve kellett is táncolnunk - de az a tánc nem pávatánc volt.
Addig, ameddig a magyar baloldal nem meri felvállalni saját magát, saját múltját, nincs semmi esélyünk arra, hogy megnyerjük magunknak a magyar társadalmat.
Esetleg ezen is el lehetne gondolkodni hamvukba hótt kerekasztalok ácsolgatása, meg értelmetlen és csak a szembenállást élező előválasztások helyett...
És elő kell venni a vörös zászlót és együtt lengeti a nemzeti trikolórral, mert az is a tradícióinkhoz tartozik, mint ahogy az Internacionálé is.
Gondolom.
Lehet, hogy rosszul...
:O)))
Nagy az iparkodás, hogy elmossák e nap jelentőségét, erős a törekvés arra, hogy a mai fiatal nemzedék már ne is tudja, hogy mit is ünnepel tulajdonképpen - esetleg ez egy búcsú Szent Majális napján?
Nem drága ennek érdekében semmi, van itt csepürágás, kardnyelés, birkapörkölt, kézműves köcsögök - utóbbiak magas kormányzati pozíciókat töltenek be, és azért kézművesek, mert nem igaz, hogy az ilyen trágya népeket anya szülte - leginkább talán a nap keltette ki őket...
Sajnos, a nép vevő erre, jóllehet az elbutulás legutolsó fázisa, mikor a károsult a rablót kéri fel, hogy állapítsa meg: létezik-e ő egyáltalán.
Persze nem létezik, ma már állítólag nincs jobboldal, meg nincs baloldal és tulajdonképpen munkás sincs, hiszen a gépgyárak bezártak, a népek szétszéledtek, többnyire már meg is haltak, aki meg még nem, az mint közmunkás tengeti életét.
Na, talán ez az egy, amiben egyet lehet érteni korunk társadalomtudósaival - a közmunkás szerintem se munkás, hacsak nem kényszermunkás.
Május elsején majális van, a majális az a rendezvény - a multi és multiszerű cég nemmunkása számára event - ahol egészséges életmódot folytatva sétálunk és sört iszunk, mely ősi magyar tradíció, mondhatnánk akár hungarikumnak is.
Régen volt felvonulás, ma legfeljebb kis vonulgatások vannak, de ez is ritka, mint a fehér holló, mert nem jó az senkinek, ha Józsi körülnéz és észreveszi, hogy sokan vannak a hozzá hasonló Józsik, akik ha egyszerre kiabálnak, akkor azt meghallja még talán maga a főméltóságú Orbán Viktor is, még ha nem is történik semmi utána.
Ma nem sikk munkásnak lenni, és azt hiszem, a későbbiekben sem lesz az.
Anno a munkás elmondhatta, hogy egy vesztett háború után felépített egy porig rombolt országot - erre büszke lehetett és öntudatos, hiszen az valódi teljesítmény volt.
Ma mire legyen büszke a munkás?
Arra, hogy felpít féláron negyvenkét stadiont?
Merthogy a fele elszámolt pénzt az elit ellopja?
Vagy arra, hogy ezt csendben eltűri akkor, mikor a bére harmada a nyugati munkás bérének?
Na, de szégyelli is, hogy ő munkás, egy proli, hiszen ő nem munkás, hanem munkavállaló, aki nem hisz apái múltjában, nem is szeret találkozni a múlt bizonyítékaival, méga Népstadiont is földig rombolja, nehogy ne neki köszönhesse az ország a fő-stadiont, ha már ő a főfüttyentő...
Szóval, délelőtt itt legfeljebb a libák vonulnak fel, a munkások, alkalmazottak, a köz és egyéb szolgák nem.
Tulajdonképpen nem is baj, az a néhány baloldali vezető, aki még jelentőséget tulajdonít ennek az ünnepnek, majd szép csendesen kihal, Rasi kronprinzessinnek nem kell aggódnia, mire apja égnek rakja a bakancsot, itt darab munkás nem lesz, a boltokban csupa-csupa számkivetett hercegnő áll majd a pultban, és a műkörmöt sem építgeti grófnőnél alább senki sem...
Nincs már itt sem érték, sem mérték, egy eszetlen társadalom eszetlen gyermekei tapsolnak ahhoz, hogy félművelt és manifeszt elmebeteg senkik hülyét csinálnak belőlük.
A magyar GPS használója körülnéz Szibériában, megrázza busa fejét és kiadja az utasítást: Újratervezés!
Vagy eldobja a készüléket...
:O)))
Négy év múltán majd megint elégedetten dőlhetek hátra - már, ha megérem, ugye - mint annyiszor már itt az évek során.
Egy vátesz veszett meg bennem, méghozzá egy realista vátesz, akire ha hallgatott volna akárki, hát sokkal kevesebb bajunk lett volna, de hát a nép egérszürke, mezei bloggerére a kutya se hallgat.
Ez egyébként törvényszerű, hiszen nincs benne abban a szűkre szabott körben, mely a Nagykörúton belül tanyázva szórja az igét, és ebből lehet, hogy az "ó" betűtévesztés.
Hát vagyok én egy L.L.-hoz, a Fordított Cassandrához mérhető zseni?
Lehetek én egy C. Z.-al egy kategóriában, mikor nekem egyetlen népszerű gondolat haveri kör segítségével történő terjesztése, majd ugyanennek bukás esetén gyors felejtése sem adatott meg?
A magam földhözragadt módján nem foglalkozom népszerű nyugati filozófusok gondolatainak visszaböfögésével, csak az ősi magyar taalajgyökér-rögvalóságból kiindulva írom le egyszer-egyszer, hogy szerintem merre van az előre.
Ez persze nem garancia arra, hogy arra is van, amerre én mondom, még ha általában bele is trafálok a tutiba, ellentétben tanult pályatársaimmal a vátesz-mesterségben, de tekintsük ezt inkább a Szent Együgyűség diadalának a körmönfont tudományos tézisek felett, nem vagyok én egy hiú teve.
Annyira...
Most is megmondanám a tutifrankót, ehhez értek, mint Viktor a miniszterelnökséghez, azzal a differenciával, hogyy én nem akarom a zsebetekből kilopni a pénzeteket, merthogy szilárd meggyőződésem, hogy egy ország nem lehet soha sikeres, ha polgárainak fele nyomorog.
Sikeres országot sikeres emberek tudnak építeni, de a siker feltételeit meg is kell teremteni, méghozzá olyan széles körben, hogy az visszahasson az ország teljesítményére is.
Nem elég, ha Mészáros Lőrinc, a magyar Dreckberg sikeres, az se, ha Rasi mind a száz lábára aranycipellőt húz szerető hitvese - a kör szűk és a nagynéha odahajított alamizsna sem segíti az ügyet.
Igen, együgyű vagyok, és ez az egy ügy a társadalom, a polgárok legszélesebb körének jóléte, és polgáron értsük itt Kalányos Rómeót meg Gyémánt Sacit is, meg azt a húszezer migráncsot, akiknek Orbán pénzért letelepedési engedélyt adott Allah nagyobb dicsőségére.
Szerintem ennek a megteremtése az állam feladata, nem pedig mindenféle léhűtők kistafírozása vagy akárcsak eltartása is politika címszó alatt.
Persze a nép jelentős része ismerethiányos, igénytelen, imád félni és szereti, ha helyette döntenek.
De az, hogy az angolszász típusú demokrácia megfelelő berendezkedés-e egy félázsiai - félbalkáni népnek, másik bejegyzés tárgyát képezné - a liba sem tud felülni a libász öklére, hogy onnan felrepülve még a levegőben agyonverje a dögkeselyűt, ugye...
A cirkuszban talán be lehetne tanítani egy libát erre a mutatványra, de ehhez a dögkeselyűnek erősen tudatmódosult állapotba kellene kerülni, amiért a madarak kopasznyakú Németh Szilárdja nemigen lelkesedne...
A magyar politikai élet annyiban különbözik a fenti modelltől, hogy itt liba helyett verebek szerepelnek, a dögkeselyű helyett meg vércse talán a megfelelő hasonlat, és az ellenzék gerincét (?) adó verebek között jelentős számban lelhetők fel szürkére festett kistermetű dögevők és ragadozók.
A magyar ellenzék abban is hasonlít a verebekre, hogy egy lógombóc felett éktelen ricsajjal torzsalkodnak, és határtalan szerencsének tartják, ha valamelyikük ki tud belőle egy emésztetlen zabszemet piszkálni - ő a szerencse fia.
Egy évtizednél is több ment el annak jegyében, hogy a mai ellenzék segített Orbánnak, akinek első perctől kezdve deklarált célja volt a magyar baloldal teljes felszámolása.
Nagyon egyszerű lenne a magyarázat, hogy megélhetési politikusokkal van tele az ellenzék, de - sajnos - ennél az ügy sokkal bonyolultabb.
Az ellenzék egy része Orbán kreálmánya, őket használja fel arra, hogy szítsa a széthúzást, megakadályozza az egységes fellépést.
Ilyen az LMP, a Liberálisok, de szerintem a Momentum is, elég csak az indulásuk körüli finanszírozási anomáliákat szemügyre venni, mert aki azt képzeli, hogy ezek a majdani tagság adakozásából kezdték az életüket a Parlament fénybe borításával, vagy országos méretű propagandájukhoz szükséges költséges plakát és egyéb költségekkel, az vérnaiv - az hisz a szűznemzésben és a testi valónkban történő feltámadásban is.
Aztán vannak a doktriner idealisták, akik valamilyen sosem volt - sosem lesz, elképzelt társadalmi modellben hisznek, annak minden sosemvolt eleméhez ragaszkodnak, és akik az embert tökéletesnek képzelik, a politikát pedig fair play díjas tevékenyégnek, jóllehet az ő jellemük minimálisan is ezer sebből vérzik.
Vannak a múltbamerengők, akik összetévesztik a valós követelményt, mely szerint a múltat tárgyilagosan kell értékelni annak újrateremthetőségével, és vannak, akiknek tetszenek a magas, nagyorrú férfiak, akikből mostanában túlkínálat is van.
Vannak magukat demokratának hívő bolsevikok és vannak magukat liberálisnak determináló akarnokok, akik senkinek egyetlen centi eltérést sem engednek a saját maguk által meghatározott irányvonaltól.
Vannak emberek, akik magukat politikusnak tartják, de soha, semmiben nem kötnének kompromisszumot, vannak kiváló elméleti szakemberek jó beszédkészséggel, okos gondolatokkal, de nulla gyakorlati érzékkel, vannak radikálisok, akiknek a radikalizmusát az jelenti, hogy az anyádat szidják és vannak szelídlelkű idealisták, ők szokták búcsúztatni a tüntető tömeget: Menjetek haza békével, ősszel újra találkozunk!
Ezzel a szedett-vedett társasággal kellene felvenni a harcot egy hiénafalkával, de ez a társaság így harcképtelen, legfeljebb fintorgásra jó, ha megérzi a büdösséget.
Pártjaik gittegyletek, szervezettségük a nullához konvergál, vezetőik alkalmatlanok - egytől-egyig.
Ha alkalmasak lennének feladatukra, már régen nem itt tartana a demokratikus oldal.
Ezért hát a jelenlegi pártokat el kell tenni jobb napokra, mikor a társadalom megengedheti magának a permanens hülyeség luxusát, és létre kell hozni egyetlen pártot, melynek vezetői között nem lehet ott egyetlen mai pártvezér sem.
Nem mellettük - helyettük.
Egyetlen pártot, igen, jól értetted...
Anyagi bázisát a jelenlegi pártok állami támogatásának kellene adni, vezetőit pedig a tapasztalt és tehetséges, szervezőképes gazdasági szakemberek közül kell felkérni, akik képesek megszervezni egy ceruza áttolását az asztal egyik végéről a másikra, akik ismerik a kompromisszum fogalmát és akik képesek megszabadulni ideológiai korlátaiktól.
És akik tudják, hogy a fiatalság nem érdem, nem tehetség, nem szorgalom, hanem múlandó állapot.
Akik elhiszik, hogy egy jobboldali ember nem okvetlenül idióta és elhiszik, hogy egy baloldali ember is lehet hazafi, még akkor is, ha reggelire nem eszik minden nap rántottát hat turultojásból.
A párt tagsága a jelenlegi pártok demokrácia iránt elkötelezett tagjai közül kerülhetne ki, tagdíjfizetéssel egybekötve - ingyen ne akarjon senki politikát csinálni, legalább egy minimális kockázata legyen.
A parlamentben ülő képviselők közül a jelenlegi pártok vezetői lemondhatnának mandátumukról, a mezei képviselők pedig vagy visszalépnek valamelyik elkötelezett demokrata javára, vagy az új párt célkitűzéseit képviselik.
Aki ezt nem fogadja el, az nem lehet az új párt tagja.
A demokratikus oldal milliárdosai számára erősen ajánlottá kell tenni az új média - ezen belül is demokratikus nyomtatott és intenetes felületek létrehozását, televíziócsatorna indítását, rádiófrekvencia megvásárlását, a közszolgálati csatornákon való megjelenés kikényszerítését minden formális és informális lehetőség felhasználásával.
Az új párt lehetne akár Demokrata Párt is, a meglévő pártok beleszólása nélkül - "Kis populizmus nem akadály!" jeligére.
Nincs idő, meg kellene szerezni az önkormányzatokat, meg kellene szerezni Budapestet, és ha meg kívánná szüntetni Orbán az önkormányzatiságot, nos, hát akkor ki kell vinni az utcára félmillió embert, a felutaztatásukat meg kell szervezni, és a tüntetést elő kell készíteni - nem úgy, mint ezeket az amatőrör megmozdulásokat, ahol százezer embernek nem tudtak mit mondani a szokásos lózungokon kívül, és azt is csak a bennfentesek hallhatták a remek technikai előkészítés okán.
Ettől még a jobb vagy baloldali ember maradhatna megszokott elveinél, de ez a párt a következő választáson el kell, hogy takarítsa a maffiát.
Nincsenek illúzióim, ezek a pártok soha nem lesznek képesek arra, hogy felülemelkedjenek provinciális érdekeiken, de azért leírtam, mert a vége úgyis valami ilyesmi lesz, csak addig még kétszer nyerni fog Poci diktátor.
Jó lenne utóbbit elkerülni...
:O)))
Kezdek meginogni eddig szilárd hitemben, mely szerint ez a nép birka - szerintem a magyar ellenzék vezetői birkák, úgyhogy ez egy olyan nyáj, mely bóklászik az aknamezőn erre-arra, de juhásza nincs.
Sőt, már Juhásza sincs, ami azért okot ad némi megkönnyebbülésre, hiszen aki volt, az egy gazdátlanul talált pálcával akarta vezényelni mások zenekarait, melytől azok még szomorúbb hangokat adtak ki.
Néha azért annak dacára is elképedek, hogy láttam már egyet s mást a magyar ellenzéki politikusok cirkuszi produkcióiból, például, mikor nekirohantak fejjel a falnak, amikor emberi gúlát építettek súlytalan untermannokra, vagy amikor a trambulinon a fogóember egy mosoly kíséretében elhúzta kezeit a felé repülő légtornász elől - szóval nagy meglepetések engem már nemigen érnek.
És most, lám, mégis.
Nem mondom, ügyes, hogy éppen Szél Bernadett hívta össze a megbeszélést az ellenzéki pártoknak, melynek célja a további teendők összehangolása volt.
Ez hozzávetőleg olyan, mintha az egri várban Hegedűs hadnagy hívna össze értekezletet a török elleni harc aktuális teendőinek megvitatására, csak egy kicsit nevetségesebb.
A választáson bebizonyosodott, hogy az LMP a Fidesz ötödik hadoszlopa , épeszű ellenzéki politikusoknak szóba sem lenne szabad állniuk velük, hiszen ma már csak a legostobábbak hivatkozhatnak a szikkadt pártelnökasszony szűzies ártatlanságára ellenzéki minőségében.
Erre tessék - ő kezdi adni az ütemet, ő veri a dobot, a többiek meg békésen ballagnak utána.
Karácsony Gergely meg a szocialisták elnök-várományosa meg se várják, míg a többiek elfészkelődnek az asztal mellett, futás közben mondják meg a tutifrankót, miszerint be kell vonni a civil társadalmat és az utcán tüntetőket is az egyeztetésbe, ami édes ötlet, hiszen kivitelezése egy százezres tüntetés esetén felettébb reálisnak tűnik.
Van rá konkrét elképzelés is - ellenzéki kerekasztalt kell felállítani, annak a négy sarkára lehet majd odacsapni a körülötte ülő szedett-vedett társaságnak, ami máris előrevetíti a következő pofáraesés árnyát, a közepére meg majd odacsinál az LMP és a Momentum, mely utóbbi ezt fiatalos nekibuzdulással teszi, megnyerve ezzel magának az összes időnap előtt leépülő ellenzéki szavazót.
Tehetné ezt az ellenzék akár lendülettel is, de sajnos, az apostata szocialista dámának gondjai akadtak a versenyben, már a rajtvonalhoz se tudott odatipegni, pedig szépen mutatott volna ott letámasztott kézzel, égnek meredő öntudattal...
A pártok tekintetében egyszerű ez az ügy - miként Tóth Bertalan megfogalmazta: a kerekasztalnak nem az lenne a feladata, hogy irányt mutasson, hanem, hogy a pártok itt szembesülhessenek a választói igényekkel.
Hát nem szánalmas?
Ugyan, hát eddig mi a lófaxt csináltak, minek alapján készítették programjaikat, milyen ismeretekkel indultak a választási harcba?
Ha ez volt a szocialista frakcióvezető tisztújítási szűzbeszéde, akkor kár volt elmondania, mert ez csak kiemeli a szocialisták káder-válságát, ami egyébként is nyilvánvaló.
Tulajdonképpen beérett a belterjes politizálás, ez a termés.
Nem vigasz, hogy a Fidesz is hasonló helyzetben van, de ott legalább van valaki, aki terelgeti a sok marhát - itt még ilyen sincs.
A jelenlegi politikusokhoz képest Csintalan maga volt Robespierre...
A tetetetlenség, a tehetségtelenség és a lustaság üli torát az ellenzéki végeken, már megint pofázással akarnak eredményt elérni, ahelyett, hogy szervezetet építenének, vagy legalább az önkormányzati választásokra létrehoznának egy ernyőszervezetet, mely saját nevében indít jelölteket, és elfelejtenék végre az előválasztási idétlenkedéseiket.
Hogy nem veszik észre, hogy a tehetetlenkedéseik taszítják a választót, akiknek legalább azt a reményt illene megadni, hogy lehet még némi beleszólásuk saját országuk életébe?
Miért gondolják azt, hogy nekik kellene vállalniuk annak a gúnárnak a szerepét, mely után az összes liba vígan bemasírozik a vágóhídra?
A legszörnyűbb az, hogy láthatólag elképzelésük sincs arról, hogy mit kellene tenni, mit lehetne tenni, hanem arcrándulás nélkül tűrik, hogy Orbán röhögjön rajtuk.
Odadobták neki az egész magyar vidéket, és most éppen azon munkálkodnak, hogy a fővárost is odadobják neki.
Közben folyik a messiás-várás, a legfrissebb messiásjelölt Márki-Zay Péter, aki egészen pontosan érti saját helyzetét, mégsem vagyok biztos benne, hogy nem hajszolják bele olyan dolgokba, melynek végén két szék közül a pad alá esik - nem ő lenne az első a magyar politikában.
Talán fel lehetne hagyni azzal is, hogy aki egyszer eltalálja a labdát, abban azonnal labdazsonglőrt lássunk...
Csak reménykedhetünk abban, hogy előbb utóbb feltűnik valaki a magyar belpolitika egén, akinek az ambíciója mellett esze és elképzelése is van a jövőről, és erről nem csak beszélni tud, de van tehetsége a szervezéshez, vezetéshez is.
Hogy lesz ilyen, az biztos.
Csak azt nem tudjuk, hogy mikor...
:O)))
Megint előkerült ez az örökzöldség, miszerint nem kell az ellenzéknek beülni a Parlamentbe, mert ezzel legitimálják Orbán rendszerét.
Ezt a témát már ezerszer megrágtuk, emésztgettük, lenyeltük, kiköptük, most újra ugyanezt akarják lenyomni a torkunkon az ellenzék egyes nagyeszű ám fantáziahiányos, de túlmozgásos képviselői.
Az elképzelés a mai magyar politikai paletta ismeretében megvalósíthatatlan.
Egy olyan ellenzékkel, mely még ma is azon vitatkozik, hogy ki is ellenzéki egyáltalán, ez legfeljebb a szép álmok között értelmezhető.
Ha a javaslat erőltetőinek igaza lenne (de nincs...), akkor is elkésett az ötletük, l'esprit de l'escalier, ahogy a művelt spanyol mondaná.
Ennek akkor lett volna értelme, ha a a választás bojkottjára szólítottak volna fel, de a mai hangadók akkortájt még nagy önbizalommal telten éppen lenyomták Vitykát, mint Süsü a cölöpöt.
Akkor még ütős lett volna a dolog, de ma már Orbán a legitimációt megszerezte - törvényes választáson szerzett kétharmadot, és csak a mértéktartásán múlt, hogy nem négyötödöt.
Aki elindult a választáson, az tudta, milyenek a szabályok, ha meg nem tudta, akkor hülye, ha elindult.
A választás előtt még lehetett volna bojkottálni és elmondani, hogy maga a törvény antidemokratikus és az egyeduralom kialakítását szolgálja, ennek lett volna nemzetközi visszhangja, ha eredménye nem is sok.
Majd indultak volna a kamupártok, az LMP meg Fodor Gábor - Orbánnak pont mindegy, hogy kinek a fejére sz@rik.
Az ország meg elviselt volna egy, még ennél is gyengébb minőségű ellenzéket, kit érdekelnek, csak torzsalkodnak, a lényeg, hogy legyen Erzsébet-utalvány, kerítés, meg nemzetiszínűre festett korbácsnyél.
Nem a parlamenti padsor legitimál, hanem a demokratikus választás, márpedig elmehettél választani, leadhattad a szavazatodat, össze is számolták, majd a választási törvény szerinti módon beledobták a számítógépbe, az elrendezte a végleges eredményt, te meg beletörődtél, hogy senki se nézhessen bele a számítógépbe, úgyse lát ott senki semmit, csak kis dobozkákat meg ventilátort.
Beleegyeztél a határontúliak szavazásába, az egy putriba bejelentett száz szavazó részvételébe, most meg hőbörögsz.
Késő.
Ha nem ülnek be az ellenzék tagjai a padsorokba, elvész az a kis maradék lehetőség is, amit a törvény megad egy képviselőnek, hogy ellenőrizhesse a kormányt, elvész az a kis médiafelület is, amit ez a helyzet ad, és legfőképpen elveszik a mentelmi joga valamennyi politikusnak - aztán majd előhúznak egy negyven évvel ezelőtti hangfelvételt, melyet egy börtöntölteléktől szereznek be, jutányos áron, ő meg ki akar jönni mindenáron, és lehet máris előzetesbe sétálni pár évre...
Az is tévedés, hogy a parlamenti munka a pártmunka lényege, jóllehet ez csak olyan, mint hajón a kürt - felhívja a figyelmet a párt munkájára, megjeleníti a párt véleményét a törvényalkotási folyamat aktuális feladatairól és véleményt mond a végrehajtó hatalom tevékenységéről.
De a pártmunka lényege nem ez, hanem a folyamatos párbeszéd a választóval, egyrészt azért, hogy megismerje az adott párt a választók problémáit és igényeit, másrészt meg, hogy megvitassa velük azt, hogy mit kellene tenni a problémák megoldása és a választói igények kielégítése érdekében.
Ehhez nem elég havonta egy gyujtó hangú beszédet mondani, benne kell élni a választók hétköznapjaiban, és meg kell hallgatni a véleményüket, esetleg helyi szinten segíteni őket gondjaik megoldásában, merthogy a párt az állampolgárért kellene, hogy legyen.
És ott kellene lenni, ahol a választó van, mert akkor hiteles a párt, ha jelen van mindenhol, ahol a képviseltjei élnek.
Az ország nem baromfiudvar, ahol a liba van a gazdasszonyért - a hatalom az emberekért kellene, hogy legyen.
A pártoknak ezt kell kikövetelni és ellenőrizni, mindenhol és mindennap, a konkrét ügyekben, és nem csak a nagykörúton belül.
Szép dolog a demokrácia meg a szabadság, de a választó annak jobban örül, ha a kenyeréért és a gyerekéért harcolsz.
Amúgy persze jó, hogy mire tüntetés lesz, addigra azt is kitalálják az okosok, hogy miért is tüntetnek, merthogy az eddigi kínálat felettébb karcsú, de persze ha szép az idő, akkor egy ilyen tüntetés mindenképpen egészséges...
Talán azért meg lehetne állni egy percre gondolkodni is, bár illúzióim nincsenek...
:O)))
...annak esélye, hogy az önkormányzati választásokon valamit vissza tudjunk hozni a hajdanvolt nagyságból.
Ha még egy-két hétig tüntetgetünk, vergődünk, hogy tulajdonképpen nyertünk, akkor annak megint csak rossz vége lehet.
Tudomásul kell venni, hogy veszítettünk, és nem Orbán volt ügyes, hanem mi voltunk bénák. Éppen azt kaptuk, amit megérdemeltünk.
Persze, azért vannak csodálatos dolgok, például mindjárt itt van az LMP szereplése, mely nagymértékben hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához.
Nyilvánvalóvá vált talán már a szellemi fehér bottal közlekedők számára is, hogy a kétharmadot Orbán nekik köszönheti, ennek dacára még mindig vannak, akik képtelenek elfogadni, hogy ezt a pártot Orbán szülte, az egyetlen rendelkezésére álló lyukán keresztül.
A kissé szikkadt társelnöknő ma is tudja a dolgát, és eldolgozgat a korrupció elleni harcot - minden előzetes várakozást megcáfolva - látszólag komolyan vevő társelnöke amortizálásán.
Közben történik itt-ott némi kibeszélés is, Hadházy felborítása székestől, Szél Detti frizurájának és ruhatárának taglalása, de hát ezek belső hatalmi harcok, merthogy azért van néhány parlamenti helyük, és van még feladatuk is, addig pedig az Úr kegyelmét élvezik...
A mai napig hihetetlen média-hátszelet kapnak, miközben a DK-t meg se nagyon említik, mintha nem is létezne.
Gyurcsány persze megint belehalt saját parttalan demokrataságának szépségébe, és kis híján - egyéni jelöltként - besegítette a szikkadt szépséget a Parlamentbe.
Ha az LMP visszalép még néhány helyen, akkor a demokratáké Budapest, és a Fidesznek nincs kétharmada, de ez ettől a Fidesz-filiálétól nem várható el...
Olyanok ezek a pártéleti drámák, mintha megírták volna a szerepeket, mindenhol van bonviván, primadonna, szubrett és buffó, az csak a baj, hogy az előadásra nem nagyon vevő a közönség.
Végül is, el kellene kezdeni dolgozni, a szocialistáknak vissza kell lopakodni a falvakba, megszervezni a kommunikációt, megálmodni a vidéken is érvényes hívószavakat, gondolatokat. és ha már tüntetni akarunk, akkor tüntetni az önkormányzati rendszer tervezett átalakítása ellen, nem feledkezve meg a vidék Magyarországáról.
Nincs idő, a gatyázás most is megtette a magáét, a "hejh, ráérünk..." mentalitás is oka volt annak, hogy már megint pofára estünk, és ne higgyünk a fizetett forradalmárok saját maguknak mindent megbocsájtó magyarázkodásának.
Dolgozni kell, és nem kell ugyanazokat a hibákat újra és újra elkövetni.
Ha valaki azt hiszi, hogy ugyanúgy csinálhatja tovább is a dolgát, mint eddig tette, akkor az kezeltesse magát.
És néhány helyen énekelgessék el a Csárdáskirálynő operettslágerét, a jányok tudják a receptet...
Az se lenne baj, ha igénybe vennék szakemberek segítségét is, mondjuk olyanokét, akik ezidáig nem buktak meg már néhányszor - a kreativitás és a szakértelem ugyanis nem nő a bukások számával egyenes arányban, és a politika nem önképzőköri előadás...
Mindenesetre dolgozni kell, és át kell lépni a halott dolgokon.
Nem megoldás a civilkedés, a választásokat pártokra írják ki, nem a szónoki emelvények önkéntes mászóbajnokaira.
Kár, hogy ez is csak falrahányt borsó...
:O)))
Gyönyörű temeté tüntetés volt, az elhunytat (leánykori neve: Remény) sokan szerettük, úgy éreztük, hogy részt kell vennünk búcsúztatásán, és hinnünk kell abban, hogy négy év múlva feltámad.
Persze ez a hit is kissé illuzórikus, mert miközben mi hiszünk, közben az ellenfél dolgozik, a hit és a munka vetélkedőjéből az esetek többségében a munka kerül ki győztesen, és itt mégcsak a sok és lelkes munka sem hozhat eredményt, ha nem jönnek létre alapvető változások a munkamódszerekben.
Jusson eszünkbe a gőzmozdony, mely kétségkívül látványosabban liheg és szuszog a szuperexpresszeknél, a hatásfoka mégis csak tizenkét százalék...
Ehhez már csak azt kell hozzátennünk, hogy a mi oldalunk bár könnyen felejt, de legalább lassan is tanul - már ha tanul - akármiből is.
A tüntetés impozáns volt, a Kossuth tér tele volt, ezexerint kétmillióan voltunk, de lehetett az kettő és fél is rákayphilippben számolva.
Ez a dolog pozitív oldala, ugyanis valamennyit visszaadott az ellenzék arcából, másrészt meg megmutatta Orbánnak, hogy a diktátoroskodás nem méznyalogatás közepes tehetségű színésznők hasáról, hanem folyamatos aggodalom.
Természetesen a tüntetés amatőr módon volt megszervezve, zenéket kerestek percekig, oda nem illő videofelvételeket kevertek szónokok hangja alá, nem lehetett látni a szónokot, stb. stb - de ez eltörpült az eredmény mellett, mely letagadhatatlan a Fidesz prominensei számára is: a tér a fiatalokkal volt tele.
Kerestem a járókereteket, a rohamnyuggereket, de helyettük jóarcú fiatalokat láttam, akik láthatólag őszintén hisznek abban, hogy a dolgokat nekik kell kézbevenni.
Remélem, megússza az ország, hogy egy Fideszhez hasonló társaságot juttasson hatalomra a hatalom, mely lázasan keresi önmaga kézbentartható utódját, hiszen őket már alaposan kilúgozták és leamortizálták az évek, és hitelüket már régen aláásták a vagyonok felhalmozása során elkövetett disznóságok.
Ami szerintem tévedés, az a permanens tüntetés teóriája, ami jól hangzik, csak a gyakorlatban nem nagyon szokott beválni - ne legyen igazam.
A tüntetés szervezői a jövő hétre meghirdették a tüntetés folytatását, a kitűzött cél pedig egy új választás lenne, mely a jelenlegi peremfeltételekkel talán négyötödöt is hozna.
A Fidesznek.
Olyan célt kitűzni, mely eleve megvalósíthatatlan - kontraproduktív.
Lehetne mondjuk megvédeni a civileket, több értelme lenne...
Merthogy a dolgok nem a Kossuth téren dőlnek el, hanem többnyire vidéken, ahol a szabadság értelmezése kissé eltér a fővárosi modelltől, nevezetesen a szabadságról az a vélemény, hogy ha nekik szabad lopni, akkor szabad nekem is.
Nekik pedig szabad lopni, ha nekem is csurran-cseppen.
És a kávébarna és nyomorgó polgárok is úgy vélik, hogy nekik oly mindegy, ki van hatalmon, mint a szélső háznak, hogy melyik oldalról tiszteli meg a kutya, ha viszont kap egy vasárnapi ebédre való húst, krumplit és kenyeret, akkor az egy vasárnapi ebéd és az ér annyit, mint három szép szónoklat a családon belüli erőszakról.
Ez a tüntetés fél évvel ezelőtt még hozhatott volna a konyhára, legalább Budapest a mienk lenne, így viszont mienk lett Szél Bernadett, aki minden belefektetett centet megér - majd ő is meghálálja Gyurcsánynak, mint Fodor Gábor tette volt...
Aztán itt van a mi sztár-effektusunk - ha valaki véletlenül egyszer eltalálja a labdát. akkor azt azonnal kikiáltjuk labdazsonglőrnek és vátesznek, csak az a baj, hogy maguk is elhiszik magukról, hogy mágusok.
Itt van mindjárt Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester, aki levelet küldött a tüntetőknek, mely szerint első az összefogás a rendszer megdöntése érdekében, másrészt meg ezzel az ellenzékkel nem lehet és nem is kell összefogni, ami tanúsítja, hogy Piatnik csak kártyát ad, észt nem ad hozzá.
Tulajdonképpen ezt a tüntetésesdit most kellene abbahagyni, a célját elérte a visszaadott önbecsüléssel, de most már nem ezzel kellene foglalkozni.
A libaólban is befejezik a libák a gágogást, ha a gazda elzavarta a rókát, itt is a soron következő feladatot kellene megoldani - az pedig az önkormányzati választások kérdése, melynek előkészítésére a soron következő egy év szűken, de elég is lehetne, ha mondjuk nem a döglött lovat vernénk, hanem a helyi politikával foglalkoznánk.
No, az macerásabb, ott nem elég dumálni, ott dolgozni kell keményen, de hát majd a civilek megoldják jól kiépített szervezeteikkel meg szimpatizánsaikkal, persze gondosan ügyelve arra, hogy a pártokat megpróbálják a földbe gyalulni, legalább a budapesti kerületek egy részében.
De ez majd csak a választások előtt két hónappal lesz esedékes, addig el kell végezni a gyászmunkát és fel kell még mászni egyszer-kétszer a színpadra, hogy egyszer talán majd politikusok lehessünk, és a továbbiakban civileknek majd a kézimunka-szakkörök, meg a receptcsere-klubok tagjait nevezhessük, ahogy ezt a nálunk szerencsésebb országokban teszik...
Apró megjegyzés még, hogy a Parlamenten nem volt kint az Unió zászlaja, a helyén a székely zászlónak nevezett önképzőköri alkotás díszelgett, bizonyára hálából azért a kétszázezer szavazatért, mellyel a kétharmadot bebiztosítva Orbán szerint "megmentették az országot".
A téren egyébként jó volt a hangulat, én magam is nagyon jót vigyorogtam, mikor a búcsúzásnál elhangzott az obligát "menjetek haza békével!" felszólítás...
Így aztán ma este mindenki elégedett, win-win.
Ez az igazán jó üzlet...
:O)))
Talpig káoszban üldögél az ellenzék, a vert hadak saját romváraik bús düledékei mögött szomorkodnak, megroskadt várkapitányok dobják el a kardot abban a hiszemben, hogy így megúszhatják kudarcos szerepvállalásuk következményeit.
Nem fogják, a hiéna már régen kinyilatkoztatta, hogy ha az ellenséget meg lehet ölni, akkor meg is kell azt tenni.
Világos szavak voltak, kár, hogy sokan már elfelejtették - nem ártana, ha emlékezetükbe idéznék.
És már megint ez az önző szűklátókörüség, a gőgös "majd én egyedül" mentalitás,
Mint amikor a hajó elsüllyed és a vízben úszó túlélők egyenként akarják megoldani a túlélés problémáját a mentőcsónakban, melyben az evezősök egymásnak háttal ülve húzzák az egymással állandóan összeakadó lapátokat, kitűzött cél nincs, vezető nincs, - igaz, erre alkalmas túlélő se nagyon van, de ha akadna, hát azt sürgősen fejbe kell verni az evezőlapáttal.
Van ennek egy nagy előnye is, hiszen végre elvált a sz@r a májtól, megmutatta magát igaz valójában az a társaság, mely más utat ígért a politikában, lörnyezetvédelmet és baloldalt énekelt fennhangon, miközben szorgalmasan tolta a diktátor szekerét - nagy kárm hogy ebben a politikai világban a szektatagok mindent megmagyaráznak maguknak.
És eltünt az Együtt, mely éveken át mindent megtett azért, hogy még véletlenül se együtt, inkább gatyaszám szerint, random.
A sebek nyalogatása hozhat egy tisztulási folyamatot is, de további fertőzések forrása is lehet, a kudarc ugyanis úgy termeli a kollaboránsokat, mint Mészáros Lőrinc a gazdaállat vagyonát - hihetetlen sebességgel...
A baloldal emblematikus pártja sem kapkod, idő kell legfrissebb hibás döntése kidolgozásához, merthogy tisztségviselőket kell választani.
Csak azt tudom ajánlani, amit a japánok gyakorolnak: meg kell tanulni teát inni üres csészéből.
A koalíció, mely megvalósítva a lehetetlent koalíciós partner nélkül koalíció, szintén vár a csodára, melyet majd a Sámán fog prezentálni, aki akkor lotyog, mikor tilos lenne, ellenben akkor marad csendben, mikor üvöltenie kellene.
Frakciót hirdet, miközben maga hirdeti, hogy nem fogadja el a választás eredményét.
Katus néni szólhatna neki, hogy nem most kellene alkalmazni a dialektikát, most a csalás leleplezésének van itt az ideje, és semmi értelme nincs saját álláspontunkat gyengíteni...
Vona is lemondott, nem várva meg, míg kirugják.
Érdekes helyzet lenne, ha kiderülne, hogy a Fidesznek nevezett Orbánviktor csalt.
Vannak persze alvezéreknek hibás döntéseik, de hibás végrehajtás - értsd ezen Orbán jóváhagyása nélküli akciókat - olyan nincs.
Olyan esetekben, mikor alkalmazottait kell fegyelmezni, a Vezér zsebreteszi a lopott pénzt, kézbe veszi a nemzetiszínű nyelű korbácsot, és végigveri a hiba elkövetőit...
Így hát ha kiderül a választási csalás - és az amatör hibák láttán ennek van reális esélye - nem lehet kimosdatni a gömbölyded diktátorocskát, legalábbis a jelenlegi európai kultúrkörben nem.
Ez a sanszot nem illene kihagyni, és ütni kell a vasat, míg meleg.
Nem akartam hinni a szememnek, mikor először olvastam, hogy milyen esetekre derült fény - ilyen hibákat csak mértéktelen elbizakodottság esetén ejt az ember, de az épeszű még akkor sem.
Persze nagy a nyomás Nagyurunkon, lehet, ezek már a keszonbetegség tünetei, és hát a nyelvét sem hiába lengette győzelme bejelentésekor.
A választási csalás nem jópofa bocsánatos bűn, hanem főbenjáró, ezért is csodálatos, hogy megengedte magának, sokkal nagyobb birkának nézve a választókat, mint azok önmagukról - jogosan egyébként - gondolják.
Az ötös számú tagkönyv bomlott agyú tulajdonosa mindta, hogy ha győz az ellenzék, akkor összeránt majd egy Békemenetet és akkor annyi a komcsiknak.
Nekünk is össze lehetne éppen rántani egyet, szombaton talán erről fog szólni a tüntetés az opera előtt.
Nagy hiba lenne, ha már megint a szabadságról meg egyéb magasztos eszmékről szólna a tüntetés, szerintem sokkal ütősebb lenne felolvasni az üres libaól közepén Orbán vagyonleltárát - momentán a véglegesre gondolok.
És a végén a szervezőknek szó nélkül át kellene adni a terepet a tüntetőknek.
Ők általában tudni szokták, merre van az előre...
:O)))
