A LÉTEZŐ VILÁGOK LEGJOBBIKA

Természetesen az angolszász típusú parlamentáris demokrácia.

Vagy nem, de ennek kétségbevonására esélyünk sincs, mert azonnal felzeng a kórus, mely fennhangon hirdeti, hogy a rendszernek vannak ugyan hibái, de jobbat eddig még nem találtak ki ennél, és a vitathatatlan tekintélyű Churchillre mutogatnak, aki természetesen a saját szempontjai szerint értékelte a társadalmakat.
Kissé csökkenti ennek mindenkire kiterjedő értékét egyrészt az a tény, hogy nevezett államférfi Marlborough hercegének leszármazottja volt, az 1000 hektáros parkban lelhető Blenheim kastélyban született, ez pedig arra enged következtetni, hogy lehetőségei és érdekei nem minden esetben estek egybe a bátonyterenyei zsellér - ma közmunkás -  lehetőségeivel és érdekeivel.
Mellesleg Churchill azt mondta, hogy a demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, melyeket már próbáltunk, de ő ötven éve halott, és a világ rengeteg dologban megváltozott, így társadalomszervezés területén is, jóllehet, azt hiszem, ha élne, még mindig tarthatná állítását.
Én már nem vagyok ennyire elragadtatva sem az angolszász modelltől, sem annak demokrácia-értelmezésétől, sem a világ mai állapotától.


Természetesen minden társadalommal kapcsolatos állítást csak megfogalmazásának időpontjának ismeretében és kora társadalmi körülményei között értékelhetünk többé-kevésbé helyesen.
Hogy úgy mondjam, könnyű volt Sztálin árnyékában polgári demokratának lenni, a terror sehol nem jó ajánlólevél a békés állampolgár számára.
Azt se felejtsük el, hogy az Atlanti óceán medre vérrel volt csordultig a kapitalizmus kialakulásának hajnalán, komplett földrészekről irtották ki az őslakosságot - többnyire a kereszt jegyében - és az emberi jogok még fogalom szintjén sem léteztek.
Volt viszont rabszolgatartás, ami gazdaságilag felettébb hatékonynak bizonyult.
Hogy ezt a modellt erőltetik a nyugati világ prominensei, ennek oka történelmi hagyományaikban keresendők.
Ők egy ilyen társadalmi rendszerben szocializálódtak és hallatlanul büszkék arra, hogy elérték, hogy bírói ítélet nélkül ne csapathassa le embertársaik fejét a szuverén, és pár évszázad alatt azt is, hogy meghatározott időszakonként kiválaszthassák, hogy kik képviselik az őket nyúzó, időnként a háború poklába küldő embertársaik érdeket - saját érdekeiknek hazudva azt.
Persze csak saját népük részesül ilyen kedvező elbírálásban, más népek polgárait esetenként dicsőség irtani, hogy azok erőforrásait, piacát elvegyék, így növelve azok hatalmát, akik a vagyont a kezükben tartják.
Aki az általuk szentesített elvekkel ellentétes elveket képvisel, azokat démonizálják, kirekesztik, rosszabb esetben meggyilkolják, legfőképpen azokat, akik veszélyeztetik magántulajdonukat, ami nem azonos a vitrinjeikben tárolt porcelánfigurákkal, és az eljegyzési gyűrűkkel.
A magántulajdon azokat az anyagi eszközöket jelenti, melyek alkalmasak a más emberek munkája által létrehozott értékek elsajátítására.
Tulajdonosaikat meg is értem, hiszen az ember irigyebb a kutyánál is, emellett szereti, ha kiélheti mohóságát, hiszen oly közel áll még az állatvilághoz.


A szocialista kísérlet azon alapult, hogy az ember felismeri saját érdekeit, felismeri azt, hogy jobb, ha a társadalom erőforrásai és meghatározó termelési eszközei köztulajdonban vannak, mint ahogy az sem baj, ha a segítségükkel előállított termékekből képződő nyereséget az az állam osztja el, melynek elsőrendű törekvése polgárainak jóléte.
Ez a kísérlet ma is folyik, és bár igaz, hogy errefelé kudarcot vallott, de a világ más részein milliárdok vesznek részt benne, hogy milyen eredménnyel, az majd kiderül, lehet párszáz év múlva, de a társadalmak formálása sehol nem ment rohamtempóban, miért éppen most menne?
Amúgy elméleti síkon sem értem, hogy miért lenne jobb egy olyan társadalom, melyben a vagyon jelentős része kevesek kezében összpontosul annál a társadalomnál, mely a közösségi tulajdont részesíti előnyben.
Hiába, az ember képtelen adott méreten túl gondolkodni, például ha megkérdezed tőle, hogy akarod-e, hogy a bográcsban levő pörköltből a hús egy része a tied legyen, máris összefut szájában a nyál, de ha azt érdeklődöd meg, hogy akarod-e, hogy az ország vagyonából részesedj, akkor mindjárt eszébe jut a nők várható társadalmasítása és ezt összefüggésbe hozza imádott Julcsájával, majd kirohanásokat intéz a rohadt komcsik ellen.
Mondhatnánk, hogy aki hülye, haljon meg, de - sajnos - viszi magával az értelmeseket is...
A klasszikusok már százötven évvel ezelőtt megmondták, hogy a termelés feltételei sokkal gyorsabban fejlődnek, mint a tudat, ami felettébb sajnálatos, mert mára tisztán látszik, hogy infantilis idióták játszanak az atombombával, sík hülyék szennyezik élhetetlenné és mérgezővé a környezetet, és ez egyaránt így van nagyban és kicsiben, földrészek és családok szintjén is.
De ettől még az angolszász parlamentáris demokrácia nem mindent megváltó recept a világ bajaira, az írástudatlan afgán tálib és a szomáliai törzsi varázsló éppúgy halálos veszély az emberiségre, mint a magyar fajankó, aki képtelen felülemelkedni a lótolvaj mentalitáson, mikor a sors nagy röhögések közepette a kezébe nyomja egy ország kormányrúdját.
A kötelező olvasmányok közül semmiképpen nem célszerű kihagyni Arany Jánostól A nagyidai cigányok című hőseposzt - igencsak magunkra ismerhetünk hőseiben - sajnos...

A mai állapotok a kapitalizmus zsákutcájának utolsó párszáz méterét tükrözik, az emberiség, ha fenn szeretne maradni kénytelen lesz sürgősen modellt váltani.
Ha tovább folytatja a Föld kizsákmányolását, az emberiség kihal.
De addig rögös út vezet, szenvedéssel és vérrel kell gyermekeinknek és unokáinknak fizetniük elődeik szűklátókörűségéért, az emberi mohóságért, kapzsiságért, a tengernyi igazságtalanságért, az ostobaságért.
Magyarország ebben a történetben elhanyagolható tétel, csak nekünk számít, igaz, nekünk az életünk ez a szerencsétlen ország, melynek beteg vezetője azt hiszi, hogy képes egyedül is legyőzni a történelmet, a természetet, és képes egyedül megnyerni a jövőt.
Sajnos téved, és ennek árát leszármazottainknak kell megfizetniük, hacsak még időben világgá nem kergetjük őt nálunk és eszmetársait szerte a világon.
Nem egyszerű feladat.

:O)))

MINT A KÁDÁR-RENDSZER? - LÓSZART, MAMA!

Néha sikítófrászt kapok, amikor közéleti szereplők, de az ismerőseim közül is néhányan szent meggyőződéssel kijelentik, hogy Orbán rendszere éppen olyan, mint a Kádár-rendszer.
A fiatalabbjának még elnézem a dolgot, merthogy ők azt böfögik vissza, amit szellemi kihívásokkal vesztes csatát vívó felmenőiktől hallottak, de az idősebbjét teljes szívemből szánom, hiszen akit az Úr el akar veszejteni, annak elveszi az eszét.
Más kérdés, hogy némelyiküknek nem is volt…
Azt hiszem, hogy egy politikai rendszert elsősorban és szinte kizárólag az minősít, hogy mit tudott adni az ország népének, a rendszer vezetőit pedig az, hogy mit tudtak kihozni az ország javára koruk gazdasági-politikai adottságaiból, és akkor még nem is beszéltünk személyes tulajdonságaikról, tehetségükről, szándékaikról – bár utóbbi inkább csak árnyalja a képet.
Ha össze szeretnénk vetni a két rendszert, hát meg kell állapítanunk, hogy a közöttük nincs egy fikarcnyi egyezőség sem, hogy úgy mondjam, ég és föld a különbség, a névadók között pedig még nagyobb a távolság, nevezetesen Orbán Kádár cipőfűzőjéig sem ér fel.

Kádár rendszerében az ország vagyona, erőforrásai saját kezünkben voltak, méghozzá túlnyomó többsége valamilyen közösségi tulajdonban.
Aki ezt nem értené, az próbálja meg elképzelni, hogy a Balaton partján épült szállodákban minden magyar állampolgárnak tulajdonrésze volt, még ha csak tízmilliomod résznyi – viszont minden vagyonelemben, különféle tulajdoni formákon keresztül.
Most nincs, mert ami nincs külföldi tulajdonban, az strómanjain keresztül a Szent Család tulajdonában van, de így van ez a termelőüzemek tekintetében is.
Akkor létezett ipar, voltak világszínvonalú termékeink, voltak exportképes magyar termékek, ma meg nincsenek, hacsak nem számítjuk Kovi pornófilmjeit.
A magyar ipar – különösen a nagyipar – megszűnt, a klasszikus munkásosztályt szétzavarták, ezzel egy koszból szétverték a szakszervezeteket, a munkásokat meg odadobták egy olyan vállalkozói rétegnek, mely a profitját elsősorban az olcsó – nagyrészt fekete – munkaerőből realizálta.
Ma nagyipari munkásság legfeljebb a multik üzemeiben van, igaz, ott a magyar viszonyokhoz képest megfizetve, de messze elmaradva az adott cég által anyaországi dolgozóinak fizetett munkabérektől.
A kisvállalkozók és a sufniüzemek bejelentés nélküli, vagy félpénzre bejelentett ipari zselléreiről ne is essen szó.
Nincs cukorgyárunk, nincs növényolaj-iparunk, a multi megvette, aztán bezárta, mert csak a piac kellett neki.
Ma csak főtereket kövezünk meg stadionokat építünk, a buszokat meg használtan importáljuk innen-onnan.
Valaha tudtunk vasúti kocsikat gyártani, ma ha gyártunk is, más keres az üzleten.
Az érdekvédelem helyzetét pedig pompásan mutatja a Suzuki álláspontja, mely mellesleg sehol máshol Európában nem állná meg a helyét.

A Kádár-rendszerben a nettó költségvetési befizető mezőgazdaság (Ilyen – rajtunk - kívül csak Új-Zéland volt…) helyzete is siralmas, a fő mezőgazdasági termék a területalapú támogatás.
Miközben a rendszerváltás idején jobbról leporolták a soha meg nem valósult kert-Magyarország elképzelését, szétverték a nagyüzemi mezőgazdaságot, vele együtt a magyar falut is.
A nyugdíjjogosultság megszűnt, a föld, mely a Kádár-rendszerben is a paraszt tulajdona maradt, mára már egy új társadalmi réteg kezébe került, a mezőgazdasági termékek feldolgozása részben megszűnt, részben bankárok és a Szent Család és vazallusai kezébe került.
Hol van már a Kádár-kor, mikor minden magyar állampolgárra jutott egy disznó?
Ma Karácsony azért megy utolsónak a disznótorba, mert sokáig kell keresgélnie, míg talál végre egy döglött disznót - a legnagyobbak igen virulensek, és folyvást azon dolgoznak, hogy disznósajttá dolgozzák fel eltartóikat.

Kádár korában az egészségügyi ellátás állampolgári jog volt, és igaz, hogy létezett a hálapénz, de nem kötelező jelleggel.
Volt közbiztonság, saját törvényeit a rendszer rigorózusan betartotta, virágzott a kultúra, egyetlen jelentős mű sem került elő a rendszerváltás után, és a művészt megbecsülték, ma meg mindenféle lófejű, tepsiszájú buta luvnyából csinálnak idolt a fiatalság számára.
Kádár és Orbán egy napon említése talán azt a célt szolgálja, hogy tudat alatt összekapcsolja azt, aki a népéért élt azzal, aki a népe kifosztásából él.
Ebben az országban Kádár alatt a legszegényebb cigány gyereke is tanulhatott, segítették ezerféle módon, ma meg a legokosabbakat is visszarugdalják a putriba, merthogy újratermelődtek a szegregátumok, a nyomortelepek.
Emlékszem, egyszer egy kollegám zsidózgatni kezdett a munkahelyen, utána ezerrel kérte a bocsánatot, mert nem csak illetlenség volt, de az állam szankcionálta is az antiszemitizmust, rasszizmust – de bevallom, gyerekként nem is érdekelt bennünket a származás, egyszerűen nem volt téma.

Szóval, nem kellene buta párhuzamokkal operálni - attól, hogy te is jártál körömcipőben, meg a Rákóczi téri durva is, te még bőven lehettél vesztaszűz…
Kádár a magyar nép nagy szerencséje, aki kihozta az ország lehetőségeiből a maximumot.
Orbán ellopta és ellopja amit a bamba nép eltűr, miközben a hazafiságra és a nemzeti érzéseidre apellál, jobb híján, merthogy mára az maradt csak az ország hajdani jóhíréből, elismertségéből, tekintélyéből, sajnos.

Kádár adott harminc jó évet a magyarnak, Orbán elvett legalább ennyit, hát legyünk észnél a hasonlítgatásnál, ha javasolhatom.
Már csak leszármazottaink érdekében is - nem kellene hülyíteni őket.

:O)))

LÁSSUK URAMISTEN, MIRE MEGYÜNK KETTEN

Merthogy az rendben van, hogy Nagyurunk határozza meg, hogy hány koronavírussal fertőzött van aktuálisan ebben az országban, az is rendben van, hogy aki ebbe belehal, az mind öreg és krónikus betegségek boldog tulajdonosa, az is rendben van, hogy a járvány felfutásának időtartamát is ő határozza meg, mint ahogy az is rendjénvaló, hogy a járvány tetőpontjának dátumát se más közli hálás népével, ami egyébként olyan, mint angoloknál a nyár, mely idén egy csütörtöki napra esett.
Lehetett volna ezt pontosabban is meghatározni, például, hogy az adott napon tizenegy óra húsz és huszonegy perc között következett be ez a sajnálatos esemény, de Boldogságunk szerénysége közismert, csakúgy, mint mindenre kiterjedő hozzáértése, továbbá szépsége.


Bevallom, nekem a nép gyermekének egyszerű - egyben nagyszerű - gondolkodásmódja imponál legjobban - szevasz Röfi, ide nekem a koronavírust!
A Magyarok Atyja - miután lemúlt rólunk a rontás - bölcs intézkedések tucatjait hozta, például megszüntette a tömegrendezvények korlátozását, beleértve a labdarúgó mérkőzések látogatását is, melyeken ott ugrált a szurkolótáborok hülyébbik része (a nagy része...), de az intézkedéssel kicsit elkésett, így a Debrecen csak kiesett az első osztályból, ha kicsit gyorsabb, ki is halhatott volna belőle...
A strandok és sportlétesítmények kinyitása is indokolt volt, hiszen joggal bízhattunk abban, hogy minden látogató be fogja tartani az ajánlott védőtávolságot, és az arcvédő maszk helyett búvárszemüveggel védekezik a vírus támadása ellen.
A határok megnyitása is ésszerű intézkedés volt, például a szerb határ teljesen veszélytelen egészségügyi szempontból, onnan legfeljebb a migráncsok veszélyeztethetik az egészségünket, és persze szegény szerbeknek is kell egy határ, amely szabadon átjárható, ha már a többi országba csak leforrasztott fémkoporsóban utazhatnak.
Mi meg táborokat szervezünk fiataljainknak, vajdasági résztvevőkkel - hadd edződjenek!
Persze a fokozatosság elvnek betartása igen fontos, ezért ha most sikeresen vettük az akadályt, akkor aki addig életben marad, az augusztus 20.-i gigantikus tűzijátékon boldogan szorongathatja székely atyánkfiai kezét.
Apropó, Románia.
Nálunk - szinte egyetlenként Európában - nincs beutazási korlátozás a román állampolgároknak.
Máshol - mindenhol szinte - van.
De a székely góbé észjárása csavaros, mint a kandisznó csúnyája, majd utazgat magyar útlevéllel, mígcsak minket is ki nem tiltanak az európai országokból, - persze addigra már indokolt is lesz.


Egyszerű dolgok ezek, focizni kell, a drukkerek remek választói bázis, kedveskedni kell nekik, a turizmus támogatásával meg Rasinak, magyar véreinket meg nem korlátozhatjuk a nemzetegyesítés rögös útján.
Vezérünk érdemeinek elismeréseként I. Viktor Miháj néven királlyá kellene koronáznunk.
Koronavírusunk már van hozzá...


:O)))

NYUGDÍJAS-SIRATÓ, VAGY A JÁRÓKERETEK FORRADALMA?

Piszkos meleg van.
Ülünk a szobáinkban, este nyolckor se enyhül a hőség.
Ilyenkor az embere hajlamos eltöprengeni a múlton, és tört fényű tekintettel néz a bizonytalan jövőbe.
Emellett erőt vesz rajta a lustaság is, amit nyugdíjasok esetében megfontoltságnak hívunk.
Én sem vagyok kivétel, ezért ma új poszt helyett a nyugdíjasokra vonatkozó kis gyűjteménnyel szeretnék kedveskedni nektek a PuPu összes lapjairól.


Felhívnám figyelmeteket a megjelenések dátumára, hogy érzékelni tudjátok, mennyi pozitív változás következett be az idők folyamán.
Egyre erősödik bennem a hit: kellene egy nyugdíjas-párt, merthogy ez egy olyan társadalmi réteg, melynek alapvető érdekei azonosak, függetlenül attól, hogy a delikvens a turul tojásain üldögél, vagy Lenin csúnyáján csimpaszkodik.
És a pártok azonos érdekű  társadalmi rétegek szervezetei, még ha ezt a mai politikusok másként is tudják.
Mert enni kell, fűteni - és lassan-lassan hűteni is - kell, emellett nem lenne hátrány életünk alkonyán emberhez és az elvégzett munkánkhoz méltó életet élni.
Belátom, egy ország  porbatiprása is sok energiát emészt fel, de talán a felépítése se ment könnyen, mégha ezt ma sokan kétségbe is vonják, és életed munkáját boldogan locsolgatják néhány vödör szarral.


Ma, amikor érzékelhető törekvés a generációk egymással szembefordítása, meg kellene  szerveznünk az önvédelmünket, míg késő nem lesz.
A nyugdíjas önmagában gyenge, mint a májusi libapotty, de mint társadalmi réteg hihetetlenül erősek vagyunk.
Ide politikai párt kell, nem himi-humi egyesületecskék, melyeket a hatalom meg tud venni kilóra, mint a kacsát.
Gondolkodjatok el ezen mai és jövendő nyugdíjasok, meg ti is, akiknek már ez a minimális biztonság sem fog megadatni, közben olvasgassátok ezt a kis gyűjteményt...

:O)))

MINDENT AZ ORSZÁGÉRT - VAGY KISNYÚL

Ismét versenypályát építünk, motorversenyek  számára, természetesen olyat, mely világszínvonalú lesz, működtetése rentábilis, alkalmas a gyorsasági motorsport csúcsának, a Moto1GP futamainak lebonyolítására, továbbá oktatásra, képzésre és az orrodat is tisztíccsa...

Nem ez az első nekifutás, hiszen volt már ilyen kísérlet Sávolyon, a Balaton nyugati végében, és van egy épülőfélben a tó keleti végén, Balatonfőkajáron is, - mindkettőt olcsóbb lett volna állami pénzből kivásárolni és befejezni, mint egy új, zöldmezős beruházást indítani a pusztában, ahol a túzokot eddig csak a Riga mopedek dübörgése zavarta fel fészkéről.
No, meg esetleg Kósa Lali nyolcvankét éves anyukájának ezerhatszázas  BMW-je, ha fia a pusztában a Debrecen határában turistacsalogatóként dolgozó hostessek valamelyikének bemutatóval egybekötött eligazítást tart specialitásáról, a dürrögésről.

Sávolyon a pályát egy spanyol cég építette volna, de aztán leállították az építkezést, fő ok az lehetett, hogy a spanyol céget nem Mészáros & Mészáros Kft-nek hívták.
Tudni kell, a motorsportban Spanyolország megkerülhetetlen nagyhatalom, ők mindent tudnak, amit erről a sportról tudni lehet, többek között a versenypályákról is, nem is szólva a versenyzőkről, gépekről, de hát persze kanyarban sincsenek a Legnagyobb Magyar Polihisztor pénztárosának szakértelmétől, sportági kapcsolatrendszerétől.


Amikor Sávoly bedőlt, jöttek az élettől elrugaszkodott beruházók, akik elhitték a süket dumát, melyet indoklásként elgurítottak, nevezetesen azt, hogy  a verseny rentabilitását nem sikerült bizonyítani, és erre minden állami szereplő tágra nyitott, ibolyakék szemekkel rácsodálkozott, mint Julcsa Jancsi csúnyájára, mikor rájött, hogy a várt petrencerúd  helyett fogpiszkálót  kínálnak neki...
Merthogy, aki egy ilyen pályától tíz éven belüli megtérülést vár, az - hacsak nem ő a  jogtulajdonos, - sík idióta.
Az ilyen beruházások áttételesen térülnek meg: nő a vendégéjszakák száma, a vendéglátóhelyek forgalma, a versenyekhez kapcsolódó szolgáltatások árbevétele, a különféle reklámbevételek, továbbá a televíziós közvetítésekben megjelenik Magyarország, és ez önmagában is növekvő idegenforgalmat generál.
Ez Rasi öröme...
Így aztán a második terv a Balaton másik végére, Balatonfőkajárra már olyan pályát álmodott, mely mellé szórakoztató komplexumot is terveztek, de mivel a beruházót itt sem Garancsinak hívták, így - vélhetőleg forráshiány miatt - az építkezés úgy halad, hogy ahhoz képest a Luca széke kapkodó idegbolondok sztahanovista műremeke.
Saját prognózisom az, hogy majd felvásárolja néhány fabatkáért valamelyik stróman, már csak, hogy egységes maradjon a balatoni birtokszerkezet.

És most épül az új versenypálya Hajdúnánás mellett, merthogy ott nem zavarja a lakosságot a motorok hangja, meg a környékbeli szállodák el tudják szállásolni az évi egy versenyre érkező érdeklődőket.
Meg aztán fel lehet építeni hatvanöt állami milliárdból a pályát, ebből el lehet lopni a megszokott alkotmányos költséget.
Lehet új, reprezentatív állásokat kreálni a haverok pereputtyának, megtölteni a saját tulajdonú szállodákat.
Azt ígérik, hogy a pálya a világon egyedülálló lesz, ami nem egy nagy kunszt, valamennyi pálya  ilyen - hacsak nem az építési költségre gondolnak...
És tíz éven belül magyar versenyzőt is szeretnének "kitermelni".
Ez tetszik legjobban, ez olyan tipikusan magyar dolog.
Először megcsináljuk a tetőzetet, mert az eső bármikor megeredhet, mondá Mekk Elek egyetemes mester, így kell ezt csinálni, már a labdarúgásban is bevált.
Gondolom, a pálya területét Kósa Lali adja húsz évre ingyenes használatba a pálya üzemeltetőjének, ahol majd a Talmácsi Akadémia hallgatói róják a köröket Verhovina versenygépeken, merthogy ez egy drága sport, kinek telik másnak motorra, ha nem az állam által támogatott versenyzőknek!
A hortobágyi csikósok utódai boldogok lehetnek, mikor esténként az edzés után lecsutakolják gépeiket, maga Kósa Lajos is elégedett lehet majd fejlődésükkel.
Közben meg félmillió felé tart a regisztrált munkanélküliek száma, és közeleg a tél, ahogy Havas Jon jövendölte volt.
A hatvanöt milliárd a végére kilencven lesz, a fiatal magyar motorversenyzők viszont továbbra is csak másod-harmadrangú versenyeken próbálgathatják tehetségüket, edzéslehetőségük meg továbbra sem lesz, hiszen a versenypályára csak néha,  leginkább pénz ellenében juthatnak fel, a pénz meg a technikára sem elég...


Viszont az üzlet virulhat, a fiatalok meg törjék magukat, anno a katonaságnál én is úgy szereztem motorra jogosítványt, hogy a motor elromlott, be sem lehetett indítani, de a bajtársiasság segített: a vizsgázó ült a gépen, három katonatársa meg tolta, lehetett karjelzéseket alkalmazni kanyarodás előtt.
Mindenki örült, hogy nem harckocsi-vezetői vizsgán kellett szerepelnie...

Az éj sötét, és tele van iszonyattal...


:O)))

VISSZA A LOPOTT HOLMIVAL, NORMÁLIS ORSZÁGOT!

Szinte tradicionális már a blogban, hogy két választás között hányok egy-két lapátnyi borsót a falra, jóllehet tudom, hogy politikusaink közül nemigen olvas szinte senki olyan véleményeket, melyeket nem a számukra megszokott baráti kör tesz közzé, olyanokat meg aztán végképp nem, melyek megkérdőjelezik határtalan bölcsességüket, házi váteszeik csalhatatlanságát.
Mégis, már csak megszokásból is néhány félidei gondolatot megosztanék a nyájas olvasóval, legalább ő ne vágjon csodálkozó ábrázatot két év múlva.
Bocsánat, hogy pontokba szedem, talán így könnyebb lesz cáfolni, ha valakinek kedve kerekedne erre.

1.  Már megint kifutottunk az időből, még akkor is, ha elfogadjuk, hogy az önkormányzati választások előtt csak óvatosan lehetett politizálni. Most éppen az utolsó percben vagyunk, hogy érdemi dolgokat lehessen csinálni a választási győzelem érdekében.
2. Még mindig nem jutott el a döntéshozókig a tény, hogy ma a politika elsősorban a tömegkommunikációt jelenti.
   Orbán ezt pontosan érti, és vödörrel önti híveire és potenciális szavazóira a válogatott baromságokat, szívbemarkoló történeteket a hősi múltról, a virágzó jelenről meg a fényes jövőről, a demokraták meg legfeljebb a legordítóbb hülyeségeket gyomlálgatják, kevés sikerrel.
   Lássuk be szomorúan: a közbeszédet Orbán tematizálja, a mi oldalunk legfeljebb reagál rá, ahelyett, hogy saját témáival, tényekkel és terveivel állna elő.
3. Napersze, de hol álljon elő, mikor a legbaloldalibb médiumokat is megvette már a rendszer kilóra, melynek következtében éppen annyi ellenzékiség fér el bennük, mint amennyi ahhoz kell, hogy az áremelkedéseken szörnyülködő nyugdíjas megnyugodhasson: jártathatta a pofáját, jól megmondta nekik.
   Ne és?
4. Mindeközben az önkormányzati választásokon nyertes demokrata önkormányzatok úgy-ahogy, de működtetik saját médiumaikat, van újság, lehetne mindenhol kábeltévé-csatorna, mint kiderült, az internet is alkalmas a tömeges kommunikációra, és léteznek más, egyszerűbb megoldások is - mindössze össze kellene hangolni őket és a források egy részét át kellene csoportosítani a közös cél érdekében.
5. Sajnálatos, de a demokratikus pártok tömegkommunikációs szakemberei szinte egytől-egyig csődöt mondtak, kreativitásuk a nullához konvergál, nemigen tudják,, mi lenne a feladatuk.
   Így eshet meg, hogy a pártok legütősebb politikusainak lejáratásában társtettesi minőségben vesznek részt, lásd legutóbb, Korózs Lajos és az álmentős ügyét, akit egyszerűen nem lett volna szabad szerepeltetni ellenőrzés nélkül, hadd ne mondjam én el, miket kellett volna kontrollálni - nem Korózs Lajosnak.
6. Hiányzik a kreativitás is. Szegény Karácsony Gergelyt hagyják egyedül szenvedni Lánchíd-ügyben, és nincs összehangolt válasz az ügyben, jóllehet a hídfelújítással kapcsolatban a kormány álláspontja ezer sebből vérzik, mégsincs rá kommunikációs válasz, csak siránkozás.
7. A legnagyobb baj, hogy nincs közös álláspont 2022-vel kapcsolatban, nincs közös program, nincsenek közös szakértők, felelősei egyes területeknek, - ha úgy tetszik, és nem okvetlen ezzel a megnevezéssel, de nincs "árnyékkormány", mely személyi összetételével, szakértelmével garancia lenne a kormányképességre.
   Nem hiszem, hogy Káslernek ne lehetne esélyes ellenfelet állítani, és Varga Mihály se a legélesebb kés a kredencben...
8. Meg kellene értetni a választóval, hogy az ő pénzét lopják, mint például legutóbb is, mikor Mészáros Viktor cégei szállodafelújításra vissza nem térítendő támogatást kaptak.
   El lehetne mondani, hogy a munkanélküliek és  családjaik számára hány hónapra adna megélhetést az a pénz, mely most a nép ajándékaként ingyen (munkavégzés nélkül...) belecsusszant a megfelelő zsebbe,még csak árokpartot se kellett  gereblyézni hozzá...
9. Szervezeteket kellene létrehozni a kisvárosokban, falvakban, mert valahova tartozni kell, akinek nincs erre lehetősége, az nem fog elmenni voksolni, vagy oda szavaz, ahol a győztest sejti.
10. Abba kell hagyni az "ezek ellen hiába nyerünk választást, úgyis be vannak betonozva" tartalmú mondókákat, minden betont fel lehet törni, a gazdasági hatalmat meg lehet törni, a lopott  holmit vissza lehet venni, persze teszetoszáskodni meg szépelegni nem lehet.
11. Nem velük kell foglalkozni, hanem azzal, hogy mit fogunk tenni kormányra kerülésünk után, felvállalni az elszámoltatást, a felelősségre vonásokat, a parkettás börtönök megszüntetését, a családi pótlék visszaállítását, az egészségügy - oktatás - nyugdíjak rendbetételét, az ügyészség-bíróságok munkájának rendbetételét, az Alkotmánybíróság jelenlegi formájának felszámolását,  az országgyűlési választókörzetek helyreállítását, a megfelelő fékek és ellensúlyok beépítését, és így tovább, egészen az Alkotmány helyreállításától egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásáig, az önkormányzatiság helyreállításáig.
    Rengeteg feladat, de rengeteg lehetőség is a társadalom mellénk állítására.
    Sajnos, ehhez dolgozni kell, és nem lehet mellőzni a drasztikus intézkedéseket, a különleges nyomozó ügyészség felállítását, a kemény és határozott fellépést.
12. És meg kell teremteni ehhez a személyi feltételeket, fel kell építeni az új miniszterelnököt, közvetlenül választhatóvá kell tenni a Köztársasági Elnököt, és tenni kell néhány szimbolikus intézkedést is.
    A választó személyekre fog szavazni, ezeket nem az utolsó pillanatban kell előrángatni, mert a jelölteket meg kell ismerni a választóknak, de a jelölő szervezeteknek is.
13. Lehetne esetleg feltölteni a szoborparkot is, de a legalapvetőbb, hogy tisztán meg kell fogalmazni, milyen országot szeretnénk építeni - nem csak az általánosságok szintjén.
    

Ez persze csak szűk vázlat, mert rengeteg lenne a feladat, de nem megoldhatatlan a dolog, csak dolgozni kellene, mondjuk nyári szünet nélkül.
Reménykedjünk, lesz olyan politikusunk, lesznek olyan politikusaink, akik tovább látnak az orruknál, emellett bátrak is.

Lesznek vajon?

:O)))

BOLSEVIK A PARLAMENT ÉLÉN

Kövér László irányt mutatott.
Ez nagyon helyes, hiszen ki mutasson a pusztába kizavart bánatos kecskeként tébláboló tanácstalan népünknek irányt, ha nem az Országgyűlés elnöke.
Tulajdonképpen az iránymutatás nagy segítség, mindössze az útjelző táblával van baj, a felirata (Szebb jövő felé) szorul csak cserére, de ez takarékosan megoldható, hiszen az új felirat (Szakadék felé) kevesebb karakter, így kevesebb festék kell, továbbá elhagyhatók a nemzeti színek is elkészítése során.
Kövér László azt találta alapvetni, hogy ennek a sorscsapások verte országnak olyan politikát kell folytatni, hogy "soha ne lehessen mást, mint nemzeti politikát folytatni", ami dicséretes célkitűzés - egy nép, egy Vezér, egy politika - ez már máshol is bevált a történelem folyamán (Ein Volk, ein Reich, ein Führer!), csak a világ értetlenkedett akkortájt - sajnos...
Apró kis probléma, hogy nem cizellálta beszéde során a "nemzeti politika" fogalmát, melynek első eleme lenne a nemzet fogalmának tisztázása.
Azt tudjuk, hogy a nemzetet hosszú évszázadokon keresztül a nemesség alkotta, de azt azért nem gondolom, hogy ő és büdöstalpú harcostársai ehhez a fogalomhoz kívánnának visszatérni, mert ez esetben mindahányan kívül találnák magukat a nemzeten, élükön a nyárfafaragó népi iparművésszel.


Szóval, újra kellene ezt a fogalmat definiálni, és - dicséretes módon - történnek is erre kísérletek folyamatosan.
Sajnos, ezzel is úgy járunk, mint szovjet munkás a babakocsigyárból - a hazacsent alkatrészekből állandóan T-34 -es tank jött ki összeszerelés után, így aztán a kis Szergej pórul járt.
Mi is hiába nézegetjük a házelnök és elmetársai definícióit, állandóan az derül ki, hogy a nemzetbe csak maffiájuk tagjai, a haszonélvezők kis csapata tartozik, meg a szellemi kihívásokkal küzdő süketek és vakok gyűlöletmeghajtású csapata, mely pártjuk gerincét képezi, már, ha velük kapcsolatban gerincről egyáltalán szó eshet.
Namármost, ha a nemzethez ők tartoznak, akkor a nemzeti politika valószínűleg azt a szavlejárt horthysta katyvaszt jelenti, melynek gyakorlásával oly sok sikert értünk el.
Mint tudjuk, győzelmet győzelemre halmoztunk, hálás népünk boldogan állt sort Róbert bácsi közkonyhája előtt, a paraszt optimista pofával nézegette a ló seggét, saját jövőjét keresve benne.
Ezt a főzeléket nem lenne túl bölcs dolog felmelegíteni, hacsak nem az a cél, hogy úgy oldódjunk fel az emberiség nagy olvasztótégelyében, mint a vizigótok vagy a longobárdok - a távoli jövőben az egyetemek tananyagában tornacipőbe bújtatott lábjegyzetként szerepelve.


A házelnök azért mondott pozitív dolgokat is, például kifejtette, hogy 1990 óta eltelt harminc év után az ország felénél jár annak a mentalitásváltásnak, mely a "tanuljunk meg kicsik lenni" helyett a "tanuljunk meg önmagunk lenni és merjünk nagyot álmodni" gondolatát teszi meg a közösségi cselekvés vezérfonalává.
Boldog lettem, amikor olvastam, hiszen ebből is látható, hogy közjogi méltóságaink milyen alaposan ismerik a mai magyar valóságot, a társadalom gondjait, melyeket csak itt-ott fed el az a törekvés, hogy ne haljon éhen az öntudatos magyarember gyermeke.
Azt is erősen hiszem, hogy az út felén már túl vagyunk, hiszen már megtanultunk lopni, rabolni, és a "merjünk nagyot mondani" sem áll már túl távol tőlünk. 
Némi aggodalomra adhat azért okot, ha végignézünk nagyjaink névsorán, a Matolcsy-Kövér-Orbán-Kásler-Áder csatársort akár a hajdan felelőtlenül bezárt Hűvösvölgyi úti intézmény válogatottja is büszkén vállalhatná.
Áder sem lóg ki a sorból, hiszen a horgászokat elszemtelenedett népünk egyébként a "csendes őrültek" definícióval szokta megörvendeztetni.


Még harminc év, és elérjük a vágyott célt - hálás népünk boldog lesz, ha beledöglik is.
Vagy megboldogul...


:O)))

TRIANONI KÖNNYEK

Mi semmiből sem tanulunk, miért éppen Trianon szomorú esetéből tanulnánk?
A Magyar Királyság nem volt nemzetállam, még annyira sem, mint a mai Magyarország, melynek vezetője ma azt a nemzetállamot dicsőíti, amilyen ez az ország sosem volt, ma sem nemzetállam, és  elődje csak annyiban volt az, mint amennyire a Vezér ősei magyarok.
A Magyar Királyság csak annyiban volt magyar, hogy lakói a magyar király alattvalói voltak, már, aki egyáltalán számított, merthogy a nemzethez tartozott a magyar nemességgel bíró román szlovák vagy szerb is, de a magyar jobbágy soha.
Még királyaink sem voltak magyarok, királynéink meg pláne nem, mint ahogy a katolikus egyház magyar szentjei sem.
Magyarok azok voltak, akiket ők néha-néha kardélre hánytak, izzó trónon sütögettek, meg a nemesség.
Trianon ebből kifolyólag nem a mai Magyarország tragédiája, legfeljebb a hajdani Magyar Királyságé, melyet előszeretettel mosunk össze mai államunkkal, melynek annyi  köze van a királyi Magyarországhoz, mint szarvasbogárnak a Semjén által kilőtt  jávorszarvashoz.
Ami közös a kettőben, az a hatalom birtoklóinak végtelen tehetségtelensége, önzése, túltengő egója és agresszivitása, határtalan bírvágya, önteltsége, kivagyisága, alkalmanként pofátlansága.
A Magyar Királyság soknemzetiségű birodalom volt,  és a mai Magyarország se nemzetállam, mint erre a vonatkozó vicc remekül rámutat.
Három magyar: egy sváb, egy zsidó meg egy cigány.
És csak mosolyogni lehet ezen a túláradó magyarkodáson, - nagyban előrevinné a tisztánlátás ügyét, ha mindenki előszedne egy üres lapot és felírná rá két szülője, nagyszülei és az ő felmenőik eredeti nevét, azonnal kiderülne, hogy legfeljebb a magyar szürke marhájuk jött be Árpáddal Vereckénél, de az sem biztos.


Van ezzel az ezeréves államisággal is néhány apró probléma, mivel államiságunk időnként szünetelt,  tán innen a nagy barátság a lengyelekkel, akik ugyanezekkel a problémákkal küzdöttek, hasonlóképpen sikertelenül, mint mi.
De ez csak abban segít, hogy megértsük, miért felesleges a vad siránkozás Trianon ügyében.
Trianon, mint ezt  a szlovák miniszterelnök nagyon tisztán és logikusan, mély empátiával és jövőbetekintően elmondta a szlovák politikusok, a szlovák kormány tagjai és száz meghívott felvidéki magyar előtt, a Magyar Királyság nemzetiségei számára esélyt jelentett a független állami létre, mely a hajdani uralkodó elit számtalan hibája miatt igen vonzó volt számukra.
Ő azt mondja - és ezzel csak egyet lehet érteni -, hogy a  Magyar Királyság történelme a magyarok és a ma már államalkotó nemzetiségek közös történelme, melyre egyként lehetünk büszkék, sajnos sok esetben nem annyira...
De az kétségtelen, hogy a trianoni döntés értelmében az utódállamok területén rekedt magyarok számára ez a döntés tragikus volt, hiszen a többségi pozícióból kisebbségbe szorított magyarokkal sok esetben úgy bántak, mint a döntés előtt mi bántunk a kisebbségeinkkel, akik mellesleg összességükben a lakosság többségét adták.
Nemmellesleg eltelt száz év, egy világháború, néhány forradalom, rendszerváltás, virágzott néhány diktatúra és nálunk volt harminc olyan év, amikor békességben élhettünk egy Európa által elfogadott és tisztelt országban, ahol a gyerekeknek jutott ennivalóra, tankönyvre, ruházatra, az egészségügy és az oktatás ingyenes volt és állampolgári jogon járt, nem fagytak meg emberek az utcán és a hatalom képviselőinek kötelező volt embernek lenni.


Ma mégsem ezt a kort kívánjuk vissza, hanem egy olyan Magyarországot vizionálnak egyesek, melyet meghaladott a történelem, mely tele lenne belső feszültségekkel, hiszen mi még a nyolcszázezer-egymillió cigányunkat is csak arra tudjuk felhasználni, hogy odadobjuk őket a gyűlöletnek, - jelzem, még ezért is meg fogunk drágán fizetni.
A hajdani Magyar Királyság a legjobb esetben is csak mint szövetségi állam élhetett volna tovább, a Monarchia is  tulajdonképpen ilyen állam volt, csak éppen akkor sem tudtuk volna elviselni, hogy a magyarok mellett a csehek is hasonló státuszt kapjanak, mint mi - merthogy mi vagyunk a legkülönbek, a kultúra hordozói, a mi küldetésünk felvirágoztatni más nemzeteket, meg megmondani nekik a frankót.
Nekünk egy esélyünk van: Európa.
Pechünkre ma megint olyan elitünk van,. amely Trianont bőg, hogy taknya-nyála egybeszakad, ahelyett, hogy az egységes és erős Európáért dolgozna inaszakadtáig, melyben a kisebbségi létbe sodródott magyarok számára is tágra nyílik a világ, és esélyünk van egy élhető országra.
Ehhez nem kell feladni a magyar identitást, sőt, csak éppen le kellene szokni az alaptalan gőgről és nagyarcúságról.
Sajnos, magyarember számára a hőbörgés mindig vonzóbb, mint a békére törekvő, kompromisszumkereső viselkedés.
Pedig talán jó lenne. ha a XXII. században is lenne még Magyarország.


Talán ezt kellene a politikusoknak megtanulni - akár Trianon kapcsán is...


:O)))