BUNKÓK ORSZÁGA

Az elmúlt negyedszázadban magyarember életminőségénél talán csak a modora romlott jobban, elképesztő, ami ebben az országban folyik, elszomorító az emberek egymáshoz való viszonya, ami inkább nevezhető iszonynak, mint viszonynak.
Felháborodtam, jóllehet azt gondoltam, engem már azzal sem lehet felidegesíteni, ha ellopják a pénztárcámat, tekintettel annak tartalmára, de tévedtem.

A mai "Egyenes beszéd" című műsorban Kálmán Olga beszélgetett Hegedűs Csabával.
Eleinte nem is nagyon értettem, hogy mi újat tudna mondani a nézőknek a megpuccsolt birkózólegenda.
Nem történet semmi különös, csak ami már megszokottnak számít - patinás labdarúgó szakosztályt vezet a fényes karriert befutott, diploma nélküli gépjármű-kárszakértő, hát most majd egy bizonytalan képzettségű, ám mindenhez értő politikai hiéna vezeti Magyarország birkózó-életét, na és?
Természetesen ez ellen tenni nem lehet, a magyar pedig pragmatikus nép.
Ha választani kell aközött, hogy a birkózás szabadtéri sport legyen, ahol a versenyzők dolomiton gyúrják egymást, vagy megígérik neki, hogy az állam majd városonként épít   nekik ötvenezer nézőt befogadó birkózó-csarnokot, hát magyarember a Makovecz-stílusban épített csarnokok ígéretét választja, ott aztán majd kihúzhatják a magyarok ellenfelei a gyufát, lesz belőle elég.
Aztán vagy lesz csarnok, vagy nem, de legalább megígérték...

Idáig ment a dolog a maga útján, aztán Hegedűs Csaba elmesélte, hogy még tartott a közgyűlés, a barátaival éppen a sebeiket nyalogatták az irodájában,  amikor megjelent három-négy ügyvéd és felszólították, hogy a lehető legrövidebb időn belül hagyja el az irodáját.
Mellesleg - közölték - az iroda előtt áll néhány őrző-védő szakember, ami meglehetősen vicces volt, tekintettel, hogy bent meg egy-két világbajnok üldögélt rettegve, köztük a tornából felmentett Növényi Norbert.
Namármost értem én a diadalmámort, értem én, hogy a siker édes nektárja megrészegít, de azt azért nem értem, hogy miért kell valakit szükségtelenül megalázni?
Rendben van, örüljünk, rendezzünk díszebédet pezsgőbe mártogatott libacombot szopogatva, de ettől még nem lenne kötelező tahónak lenni.
Ha meg valaki gyárilag tahó, akkor legalább az ilyen kitüntetett pillanatokban türtőztethetné magát.

A XIII. kerületi Önkormányzat ülésén megemlékeztek a kerület elhunyt díszpolgáráról, Schweitzer József főrabbiról, egyetemi tanárról, a nagytudású és nemzetközi tiszteletnek örvendő emberről, aki mellesleg rokonszenves és bölcs emberként tiszteletet szerzett a magyar zsidóságnak az egész  magyar társadalomban.
Kivéve egy Benke László nevű jobbikos önkormányzati képviselőt, aki most, így, pályája csúcsán megengedte magának, hogy amikor a polgármester felkérte a képviselőket, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek meg az elhunytról, ülve maradt.
Ha soha nem ismertem a halottat, és részt veszek egy rendezvényen, ahol felszólítanak, hogy a közösség egy kiemelkedő tagja emlékének így adjam meg a tiszteletet, hát felállok, még akkor is, ha voltak, vagy vannak fenntartásaim a tevékenységével kapcsolatban.
De hát egy Benkének lehetnek egyáltalán ismeretei az elhunyt tudományos tevékenységéről?
Ugyan - ez csak egy antiszemita majom feltűnési viszketegsége, aki azt hiszi, hogy most, amikor kerületi képviselő lett, megengedheti már magának a tahóságot.

Senki nem mondta neki, hogy ez nem politikai állásfoglalás, hanem sima bunkóság.
De ha politikai állásfoglalás, akkor az ilyen embernek nincs helye a magyar politikában.
Nem kötelező szeretni a zsidókat, a cigányokat, a biciklistákat és a kopaszokat sem, de ha valaki önkormányzati képviselő, akkor annak be kell tartani a törvényeket, melyek szerint tilos embereket származásuk, vallásuk szerint megkülönböztetni.
Persze illemszabályokat nem lehet tételesen, törvénybe iktatva megkövetelni, az sincs sehol szabályozva, hogy nem szabad az asztal közepére csinálni, de ettől még épeszű ember nem tesz ilyet.
Kivéve, ha jobbikos önkormányzati képviselő, mert ő megengedheti magának a bunkóság luxusát.
Sajnos, ma ezt szankciók nélkül meg lehet tenni, habár a teljes önkormányzati testület felháborodott és követeli a lemondását, de biztos vagyok benne, hogy Benke, a bunkó nem is érti, hogy mi bajuk van vele, hiszen őt senki nem kötelezheti arra, hogy egy halott öreg zsidó tiszteletére felugráljon, majd ő eldönti, hogy kinek a tiszteletére áll fel.
Valamikor a magyar paraszt illemtudó volt, voltak szabályok, melyekhez tartotta magát, sajnos mára a lumpenproletariátus kocsmai illemkódexe a mérvadó, ezért lesz lassan élhetetlen ez az ország.
Az illemszabályok teszik ugyanis élhetővé a társadalmat, ezek betartásával könnyebben tudjuk megoldani az esetleges konfliktusokat, ezek teszik kényelmessé az életet.

Most, hogy Vezérünk már megtanította híveinek a pávatáncot, sorra kerülhetne talán az illemtan is...

:O)))

POFÁNVERECKE

Pénteken rövid munkalátogatásra Kievbe utazik szintúgy rövid Büszkeségünk az ő csapkodó farkincájával.
Petro Porosenkó elnökkel fog tárgyalni Magyarország világuralmi terveiről és az aktuális feladatokról.
Kénytelen utazni, hiszen - ahogy azt Virág elvtárs nagyon helyesen megfogalmazta - a nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Márpedig Vezérünk sikert sikerre halmozó diplomáciája nem maradhat ki az ukrán válság rendezéséből, különösen akkor nem, amikor a történelem láthatólag ismétli önmagát, és mindenki a második világháború kitörését megelőző helyzettel keres párhuzamokat.
Vitéz nagybányai - vitéz kőbányai... - belegondolni is gyönyörűség...
Persze mindenki a számára kedves szereplő pozíciójába akarja magát behelyezni, több-kevesebb sikerrel.

Általában Putyint szeretik beletolni Hitler szerepébe, ami azért érdekes, mert a ravasz Oroszország - csakúgy, mint a második világháborúban - a katonai támadás áldozatának a szerepében kíván tetszelegni, jóllehet az orosz medve ok nélkül és fogát csattogtatva rohan rá a világra, véres mancsaival ütve szét a hamvas szüzekként viselkedő balti államok és a mindenféle nemzetközi normát kínos következetességgel betartó Ukrajna között.
Hogy ezenközben a medve kifutójának kijáratát el akarja torlaszolni, ketrecének méretét pedig egyre kisebbre és kisebbre próbálja szabni a világszabadság kakastollas őre, ez csak mellékkörülmény, lényegtelen is.
Hiába, no - régen volt már Málta, ahol az ostoba jószágot megnyugtatták, hogy a nyugati katonai szövetség nem veszi fel tagjai sorába sem a baltiakat, sem Ukrajnát, most folynak a kísérletek, hogy hátha feledékeny a szőrös dög.

Amerika kicsit olyan, mint a Mi Lángeszű Vezérünk, állandóan győzni akar, pedig eddig ebben a műfajban nemigen alkotott még maradandót.
A múlt század derekán elverték Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában, most verték pofán Afganisztánban, kicsit előbb vallott kudarcot Irakban, Irán mintha liba volna, magasról pottyant a fejére.
A Közel-Keleten sikeresen világra segítette az Iszlám Államot, újabb problémákat okozva önmagának és Izraelnek, és már Szíriában is diadalmaskodott volna a páratlanul igazságos demokrácia, ha a vérnősző oroszoknak nem lenne fontos az ott bérelt haditengerészeti támaszpont.
Líbia a legszebb példája, hogy hová vezet, ha elkezdenek a tűzzel játszani, könnyen kiderülhet, hogy ottani barátaink ellenségeink is egyben, oszt lehet bepisilni.
A helyzet azért is nehéz, mert Obama második ciklusa végén tart és ott egy elnököt csak nyolc évre lehet megválasztani, nem egy handótünde az, hogy kilenc éve legyen...
Ha valaki dicsőséges elnökként akar bevonulni a világtörténelembe, akkor már alig van idő nagyot álmodni.
Talán lehetne Obamának is javasolni, hogy építsen egy-két stadiont...

Ha már analógiát kell találni, akkor a jelenlegi helyzet leginkább a Molotov-Ribbentrop paktum előkészítéséhez hasonlítható, - ott is az I. Világháború - a breszt-litovszki béke előtti orosz területek kerültek vissza Oroszországhoz - itt is az oroszlakta területek sorsáról folyik a vita, kivéve a Krímet, mely nem képezi vita tárgyát.
A Krím orosz volt és orosz is marad, mostmár úgy tűnik, az idők végezetéig.
A többi terület maradhat Ukrajnáé, ha hajlandó az oroszok lakta területek számára valamiféle autonómiát biztosítani, amire azért van esély, mert minden handabandázás dacára a szakértés most nem a Majdan flaszterján történik, ahol az ukrán neonácik ülték körül a tábortüzeket, a Krím orosz flotta-támaszpontjainak felszámolásával fenyegetőzve.
Hogy hogyan szabhatták el ezt ennyire az amerikaiak - rejtély, de az tény, kőbe szaladt a kasza, és nincs a kezükben egyetlen nyerő lap sem, márpedig egyetlen tök alsóval nem lehet piros negyven-száz ultit játszani.
Ha az analógiát pontosítanánk, akkor ebben a szituációban Obama Hitlert, Putyin pedig Sztálint játszik - ha ezt Hitler tudta volna - egy fekete Führer - nyomban megütötte volna a guta, és okafogyottá vált volna a II. Világháború.  

Na, de söprögessünk a saját portánk előtt.
Bevallom elhűlt bennem a vér, amikor az Origon elolvastam a címet, mely felteszi a kérdést: Verecke ismét magyar falu lesz?
Teszi ezt a Foreign Affairs cikkére hivatkozva, mely szép bizonyítéka a nagy ország - sok hülye igazságának.
Namármost ez szép vágyálom, de amikor legutóbb vágyálmodtunk, akkor annak igen nagy ára volt, halottak százezrei szegélyezték a dicsőségesen és rugalmasan elszakadó magyar csapatok útját, és akkor még szó sem esett a helyzet melléktermékeiről, a koncentrációs és a hadifogolytáborokban elpusztult honfitársaink százezreiről.
Úgyhogy már csak ez hiányzott ennek a szerencsétlen, nyomorba taszított országnak, melynek önfeledten idióta vezére bele akar kotorni a nagyok levesébe.
Szerintem Verecke ne legyen ismét magyar falu, akkor talán van esélyünk arra, hogy Budapest sem lesz ukrán vagy orosz város.

Vezérünknek is észnél kellene lenni, és csak mértékkel csapkodni a farkincájával.
Képes lesz rá?
Nem nagyon bízom benne...

:O)))

EBOLA FAKÓ

Az MTI közleménye annyira szép, hogy teljes egészében bemásolom:Az ebolajárvány által sújtott nyugat-afrikai országokba küldendő egészségügyi önkéntesekről döntött a kormány.

Tekintettel a nyugat-afrikai Ebola-járvány globális veszélyére, a nemzetközi összefogáshoz való magyar hozzájárulás erősítéséért a kormány felkéri a külgazdasági és külügyminisztert, hogy gondoskodjon önkéntesként kiutazó orvosi és szakképzett ápolói kontingens felállításáról és helyszíni telepítéséről.
Arra is kérik a minisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió Ebola-koordinációs megbízottjaival annak érdekében, hogy az önkénteseket kijuttassák az érintett területekre.
A külgazdasági és külügyminiszter, valamint a nemzetgazdasági miniszter feladata lesz, hogy gondoskodjon az önkéntesek kiutazásához, kint-tartózkodásához és az esetleges váltásukhoz szükséges források biztosításáról.
Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár tavaly novemberben számolt be arról, hogy Magyarország is részt vesz az ebola sújtotta országoknak segítséget nyújtó nemzetközi koalícióban, és öt-tíz orvost, egészségügyi dolgozót keresnek, akik vállalják, hogy abban a régióban szolgálnak.
MTI

Elolvastam, ízlelgettem kicsit a szöveget, igennagyon megtetszett.
Egyrészt a magyar egészségügy nyilván rengeteg tapasztalattal rendelkezik az ebolával kapcsolatban, másrészt ez olyan igazán magyaros ügy.
Az ebola, ez a rettegett betegség ezerszámra szedte áldozatait, a világ pedig összefogott a betegség elleni harcra.
Ki is fejlesztették a megfelelő vakcinát, túl van a klinikai teszteken is, közben a járvány ahogy jött, úgy el is múlt gyakorlatilag, no, most jött el az ideje, hogy kiutazzon öt - tíz magyar, mondjuk Libériába, majd együtt várjanak a már darabideje ott ténykedő orvosokkal, hogy teljességgel elmúljon a veszély és ne legyen egyetlen új fertőzés sem.

Hőseink menet közben megkapják majd a sárgalázat, megcsípi őket a cecelégy, mosnak majd, mint a murányi kutya, aztán hazajönnek, remélhetőleg nem hozzák magukkal az ebola vírusát, de ez még nem lefutott meccs.
Gondolom, Süsü meghallotta valahol, hogy mekkora gond az eb óla, gondolta, kutyaházban világhatalom vagyunk, küldjük hát legjobbjainkat, ha már így esett.
Merthogy ennek most mi értelme van, a fene se tudja, küldtünk volna inkább néhány konténer gyógyszert, kötszert vagy egyszerűen csak élelmiszert a túlélőknek, az valós segítség lett volna, de ez a mutatvány csak arra jó, hogy prezentáljuk a világnak rettentő humanizmusunkat, melyet oly szépen tanúsítanak a középhideg télben megfagyott honfitársaink.

A gyermekéhezést most nem említeném, állítólag dolgozik a hatalom a gyermekétkeztetés kiterjesztésén, még az is előfordulhat, hogy sem az iskolaszünetekben, sem a hétvégeken nem kell éhezniük a gyerekeknek.
Idén talán nyáron is kaphat majd ebédet százhuszonnégyezer gyerek, igazán hálásak lehetünk a rendszerváltó értelmiségnek, nem hagyták az út szélén az elesetteket.
Komolyra fordítva a szót, talán egyszer kikukucskálhatna a zacskóból Vezérünk és megtekinthetné a Rókus mellett kígyózó sort, hátha eszébe jutna a felnőttéhezés is, habár...

Mindenesetre, ha ételt nem is, ebolát még kaphatnak, ki a kicsit nem becsüli, az a Micit nem érdemli!
Simicska hazahúzza a szánkót, jön Putyin, jönnek a törökök, jön a tavasz...
Magyar Bálint volt Friderikusz vendége, mikor néztem, azon töprengtem, hogy miért kellenek nekünk Lázárok, Rogánok, mikor van nekünk néhány magas emberi és szakmai minőségű politikusunk, mint például ő is.
Persze magyarembert taszítja az értelem, mégha egy Magyar szájából hallja, akkor is.
Magyar Bálint elmagyarázta azt is, hogy miért nem profitál az ellenzék az Orbán-Simicska háborúból, de azértse írom ide, nézzétek meg a videót, érdemes!

 http://www.atv.hu/videok/video-20150209-magyar-balint

http://www.atv.hu/videok/video-20150211-friderikusz-2-resz-2015-02-10

:O)))

KARIKÁT AZ ORRÁBA

A magyar lakosság hatvan százaléka támogatná, ha Budapest megpályázná a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogát - derült ki a BOM a Magyar Sportért Alapítvány (Budapesti Olimpiai Mozgalom) megbízásából az Ipsos által egy hónapja elkészített, 1000 fős reprezentatív felmérésből.
Ha tőlem rendelték volna a felmérést, hatvanöt százalék lett volna az ötlet pártolóinak aránya - féláron!
Így viszont a válaszadók negyven százaléka meg nem támogatja, sőt, egyenesen sík hülyeségnek tartja még az ötletet is, melyhez természetesen megvan a politikai hátszél, hiszen ember nincs ebben az országban, aki el tudná képzelni, hogy a Mi Vezérünk az ő csapkodó farkincájával ellent tudna mondani egy sporttal kapcsolatos gigantomán ötletnek.
Ennek sem fog ellentmondani, így aztán már csak arra is, hogy bejelentkezzünk rendezőnek, százmilliókat kell költenünk, ami már a jelentkezés pillanatában ablakon kihajigált pénz lesz.
Ez nem is lenne baj, csak az ablak alatt már megint nem mi, egyszerű halandók, hanem az új haverok fognak állni, akik szorgosan kapkodják majd a lehulló bankjegyeket.

Pedig lehetne éppen tanulni, hiszen itt van előttünk Görögország példája.
Azé a Görögországé, mely lehetőségeit meghaladó költséggel rendezett már olimpiát.
Azé a Görögországé, amely - részben ennek következtében - éppen a lét és nemlét határán lebeg, útban a múlt dicsősége felé, amikor a harcias kecskepásztorok egymást vagdalták a földhöz, hogy aztán hatékonyabban tudjanak verekedni a szomszéd város kecskepásztoraival a kocsmában.
Nem, nem a spártai hősök korába, nem a görög filozófusok idejébe masíroznak vissza, hanem a nyomorba, melyből éppen fél lábbal már kint voltak, de nem tetszett nekik.
Nekünk még a fél lábunk sincs kint a nyomorból, de nem bírunk magunkkal.
A világ nálunk lényegesen gazdagabb országai sem tudnak mit kezdeni a játékok után visszamaradt létesítményeikkel, ezek fenntartása folyamatosan viszi a pénzt és hozzávetőleg úgy járnak vele, mint mi a Népstadionnal, melyet elbontani drágább lenne, mint egy új stadiont felépíteni.
Nem mintha a Népstadiont mindenáron le kellene bontani, ez az ötlet is csak ennek a gigantomániás kis micinek a bomlott agyában születhetett meg, mint ahogy a Fradi-pálya eltakarítása is, melynek színvonala még kissé lerozzant állapotában is túlzás volt a magyar labdarúgás számára.

És akkor most olimpia.
Természetesen Nemzeti Olimpia, háromszínű karikákkal...
Tulajdonképpen nem lenne szabad dühöngeni, merthogy ez csak egy betegség tünete, nem tehet róla a szerencsétlen, hiszen ha valakit hülyére vernek gyerekkorában, azon később már nehéz segíteni - sajnos, adja tovább a leszármazottainak is a mintát, szegényeknek.
Mit hozna ez az országnak?
Hát először is dicsőséget a Vezérnek, aki elmondhatná élete legrövidebb, ám legkártékonyabb beszédét, - "A franctuggyahányadik nyári olimpiai játékokat megnyitom!" Pedig mondott már egy-két beszédet, amelyikkel vígan pályázhatna a Guinness-book kártékonysági oldalaira, mégis ez a beszéd - ha addigra még nem ért volna el ide - elhozná hozzánk az afrikai nyomort.
Lenne egyéb negatívuma is - tovább rongálná az ország gazdasági helyzetét, a javak és eszközök torz és igazságtalan területi és személyi eloszlását.
A lemaradó térségek helyzete csak tovább rosszabbodna, a gazdaság számára  néhány térségben egyszeri fellendülést hozna, mi másból - hitelből, melynek árát aztán évtizedekig fizethetné a fővárosi és a vidéki magyar mindenhol az országban, merthogy a hasznát a szokásos banda aratná le.

Persze, szívmelengető érzés lenne egy ilyen rendezvény házigazdájának lenni, királyokkal parolázni, valakinek lenni - még az egyszerű ember szeme is könnybelábadna a megnyitón bemutatott fehérló-áldozat füstjétől, a sámándobok hangjától, a látványtól, ahogy csüngőhasú elvégzi a kezdőrúgást a kakasütő-versenyen, ha meg a mi fiaink nyernék a lepényevést vagy a kardnyelést, hát szem nem maradna szárazon.
De hát annyi minden dolog lenne jó, például jó lenne minden este libamájat vacsizni, de ha csak zsíroskenyérre telik lilahagymával, akkor annak is tud örülni az ember, a libamájevést meg megnézi majd a televízióban, mikor Lázár Jankó a nép nevében tolja a fejébe belefele.
Közben meg családok élnek annyiból egy hónapig, mint amennyibe Rogán pasa hátizsákjának egyharmada került.
Ha Bunkó Jóska Bivalytosznádon lelkesen támogatja az ötletet, hát ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, Jóskánk ugyanis képzetlen, praktikusan analfabéta, számára a kocsma a facebook, és ha lájkolja az olimpiát, az hozzávetőleg annyit ér, mintha a túlképzett honleány a facebookon lájkol egy csipás macskakölyköt, mert szépnek találja.

Na, az olimpia is szép, habár az eszme már a múlt ködébe vész, napjainkra a sok felfújt vegyszereszacskó versenye váltotta fel a daliás idők sportolóit, akik pedig a fotelekből nézik őket sörrel a kezükben, szinte már maguk is sportolnak...
De mindegy, így is meghatódhatunk, amikor valamelyik honfitársunk tiszteletére felcsendül majd a kétharmaddal elfogadott új Nemzeti Himnusz, zeneszerző Ókovács Szilveszter:

Isten óvja Mihájunk,
A legnagyobb kirájunk, 
Aki hős és nagyszerű, 
Habár kicsit egyszerű, 
Ő nekünk a prémium, 
A legnagyobb spermium!...

Szemünket elfutja a könny, torkunk összeszorul, karjainkon és hátunkon feláll a szőr, a pillanat nagysága szívünkbe markoland.

Egyelőre csak kinyílik a zsebünkben a bicska...

:O))).

GÓLYA, GÓLYA, GILICE

Déli, Déli Áramlat
Mi lelte a torkodat?
Az Unió megvágta
Török gyerek gyógyítja
Gázzal, csővel, nádihegedűvel...
(XXI. századi ismeretlen költő verse)

Jön látogatóba a török miniszterelnök.
Nem első eset, hogy törökkel találkozunk hazánkban, miniszterelnökből is járt nálunk már egy-kettő, habár eleinte más volt a rang megnevezése.
Nagyvezírnek hívták, aki a miniszterelnöki feladat mellett a hadsereget is irányította - a történelem tanúbizonysága szerint meglehetősen hatékonyan, így aztán szoros rokoni-baráti kapcsolatba kerültünk velük, melyre ők a mai napig büszkék.
Mi meg fanyalgunk, mert akkora maflásokat kaptunk tőlük, hogy akárhogy erőlködünk is, nehéz győzelemként kommunikálni.
A török vitézek vagy százötven évig nálunk maradtak - nem voltak valami kapkodós népek, ezalatt a magyar állam de facto szünetelt, viszont sok kis Mehemed született, akiket anyukájuk azért inkább Jóskának meg Jancsinak hívott.
Nem kellett volna ennek így történnie, de akkortájt is harcias kis micik vitték a prímet a magyar külpolitikában, így aztán Mohácsig lovagoltunk a seggberúgásért.
A külpolitikában is - mint annyi másban - csak az a harminc év volt kegyelmi állapot, mikor az ország élén egy sakkozó állt, aki legjobban a krumplilevest favorizálta, habár állítólag a grízestésztát szerette, lábosból villázva...

Február végén Budapestre jön Ahmet Davutoglu kormányfő, és a látogatás keretében megrendezik a két kormány magas szintű stratégiai tanácsának következő ülését.Természetesen a baráti kapcsolatok erősítése céljából érkezik, de tulajdonképpen - bár mindenki szemérmesen hallgat róla - ez egy zenekari próba lesz: a résztvevők elkezdenek Putyin kottájából játszani.
Persze lehet ez ellen ágálni, csak felesleges, ha már szopni kell, hát szopjunk méltósággal, büszkén, feszüljön az a mell, horpadjon be a putyini homlok, ha már gáz van - pontosabban gáz kell legyen, ha belepusztulunk is.
Merthogy ha nincs gáz, akkor abba pusztulunk bele, hiszen már ez a jelenlegi szituáció is elkeserítő.
Ha gázt akarunk, akkor a jelenlegi felállás szerint nekünk kell megépíteni azt a csővezetéket, melyet a Déli Áramlat esetében Vologya épített volna meg, márpedig egy ilyen vezeték költségei erősen elvonják a pénzt a fontosabb beruházások, úgymint a vecsési ötvenezres stadion és az Olimpia előkészítése elől - még szerencse, hogy a legfontosabb stadion már készen áll Európa szívcsakrájában, Felcsúton.

Amikor kiderült, hogy a Nabucco után a Déli Áramlat is kútbaesett, és ezt a Mi Micink az újságokból megtudta, kedvenc külügyminisztere, mint a kengyelfutó gyalogkakukk rohant Ankarába, hogy le ne késsen a fallikus szimbólumnak is tekinthető cső végéről.
Ennek a nagy kapkodásnak az eredménye a jelenleg tervezett látogatás, mely arról szól majd, hogy milyen feltételekkel kaphatjuk a tranzitot, merre vezet a gáz további útja, hány kilométer vezetéket kell nekünk felépíteni ahhoz, hogy sütőbe tudjuk tolni a libát, miután heves ellenállását legyűrtük, mint ukránok az oroszokat.
Természetesen van még egy-két bizonytalansági tényező, nevezetesen a finanszírozás kérdése, merthogy az Unió még feszenghet egy kicsit.
Politikusai számára ez a kérdés akkor válik majd fontossá, mikor a csővezeték vége elér a görög-török határig és Vologya elzárja az Ukrajna felé vezető gázcsapot, addig még reménykednek, hogy kitör a Kljucsevszkaja Szopka, esetleg az ukránok bevonulnak Moszkvába, vagy Putyinon elhatalmasodik frissen távdiagnosztizált autizmusa, melynek következtében tizenkétjegyű számokat kezd fejben, hibátlanul összeadni, majd ezeket írja be a mindenféle szerződésekbe - belegondolni is rossz.

Nagy marha volt, aki belekötött az oroszokba, de már mindegy, úgyhogy majd Reménységünk odalök Putyinnak egy papírt meg egy ceruzát és felszólítja, hogy írja: milyen feltételekkel veszünk ezentúl tőle gázt.
Miután az amerikai diplomácia is hasonló ügyességgel kezeli a kérdést, továbbá Merkel és társai némi spéttel rájönnek, hogy ebben a partiban ők nem vadászok, hanem nyulak, könnyen meglehet, hogy célszerű lesz gyakorolni a két élére állított lábasban való főzést az udvaron - ott úgyis melegebb lesz, mint a szobában.
Merkel egyébként is úgy kezeli a törököket, mint a hímes tojást, hiszen a török kisebbség komoly politikai tényező Németországban, emellett nyilvánvaló, hogy ezzel az attrakcióval a törökök fegyvert kaptak a kezükbe az Unióval való tárgyalásukhoz.
Az Unió ugyanis évek hosszú sora óta hitegeti Törökországot a csatlakozás lehetőségével, de mindig talált valamit, ami miatt az ügy az adott pillanatban éppen nem volt aktuális.
Mindenesetre Törökország iszlám állam, mely nem mindegy, hogy a jelenlegi politikai helyzetben hogyan közelít ehhez az újabban divatos vallási tébolyhoz, lévén övé a térség legerősebb hadserege.
És akkor a kurdok helyzetéről mag Szíriáról még nem is beszéltünk...

Nem könnyű egy ilyen helyzetben lépni, egyetlen rossz lépés is végzetes lehet, márpedig aki aknamezőn táncolni akar az idióta.
Na, éppen ilyenből van nekünk egy darab készleten, a tánckarával együtt, - hát, eddig sem volt egy Flatley.
Imádkozzunk, én már azt se bánom, ha közben Mekka felé kell fordulni, csak ne okozzon helyrehozhatatlan károkat.
Persze erre garancia nincs.
Insallah...

:O)))

ÚJ NÉPVÁNDORLÁS

Ez még csak az első hullám, a java még hátravan.
Jönnek a koszovói albánok hosszú, tömött sorokban, jönnek az afgánok és jönni fognak még utánuk sokan mások is, mint ahogy elindultunk mi is nyugat felé.
Jelenleg még nem vagyunk célország, egyelőre csak tranzit-ország vagyunk, de könnyen válhatunk célországgá is, hiszen akik jönnek, azok olyan nyomorból érkeznek, ahol még a hazai nyomor is maga a jólét, és akkor még Fekete-Afrika el sem indult.
Nem könnyű a népek vándorlásának korában élni, különösen akkor, ha a vándorlás nem etnikai alapon történik.
Annak idején könnyebb volt a helyzet, egy komplett nép kerekedett fel, a hét vezér közül a fővezér - Orbán fia Álmos - kiadta a parancsot, erre mindenki szedte a jurtafáját, hóna alá csapta a libáját, felült a lovára és elindult, de vitte magával részben a hazáját is, hiszen a haza csak részben a föld, a táj - ennél talán többet jelent a nyelv, a szokások, a közös múlt, a közös hit, a közösség.
Aztán addig lovagoltak, míg egy erősebb nép orrba nem vágta őket, akkor megpróbáltak nyugton maradni, ami azóta sem sikerült.

Amiért vándorolni kellett, az általában egy erősebb nép baráti felszólítása volt, melynek következményeképpen a népvándorlók is felszólítottak egy szomszédos népet, hogy menjen odébb - ha nem voltak képes a konstruktív együttműködésre, hát a férfiakat nemes egyszerűséggel kiirtották, nőiket ágyasaikká tették, szentélyeiket lerombolták, papjaikat meggyilkolták.
Volt, hogy nyertek, volt, hogy vesztettek - az új világ tűzben, vérben és mocsokban született.
A magukat kulturáltnak tartó népek lettek az első áldozatok, mert nem volt meg bennük az a vadság és kegyetlenség, mely a harcot oly sikeressé teszi.
A kor véleményformálói hosszasan vitatkoztak azon, hogy szabad-e az elfogott barbárt fűtetlen cellában tartani, mígnem egyszer azt vették észre, hogy a város kapui előtt ülnek a réten és azt szemlélik, hogy az ellenség kissé büdös és koszos harcosai hogy állnak sorban feleségük és lányaik széttárt combjai között.
Aztán meghaltak, anélkül, hogy lelkiismereti dilemmájukat feloldották volna.

A mi korunk abban különbözik őseink korától, hogy a népvándorlásra többnyire gazdasági okokból kerül sor.
Persze ez sem új jelenség, mi is részt vettünk már ilyesmiben.
A Rákosi-kor kilátástalansága miatt - az ötvenhatos sajnálatos események adta lehetőséget kihasználva - kétszázezren kerekedtek fel, ezek kilencven százaléka gazdasági okokból - habár aztán új lakhelyükön közülük sokan már szabadságharcossá érettek.
Napjainkban - az Aranykor következményeként - ennek mindössze a háromszorosa vágott neki a világnak, mert úgy értékelte, hogy ezt az egyetlen életét nem szeretné Viktor falanszterében végignyomorogni.
A mi kivándorlóink máshol gazdasági bevándorlók, de ez persze csak a liberálbolsevisták szerint van így, merthogy - miként a Vezértől megtudtuk -  amikor erről beszélünk, akkor az európai közösség, egy egységes gazdasági tér  tagjai vagyunk, ahol nincs ki meg bevándorlás, csak az a baj, John Fletcher nottinghami öntőmunkás ezt másként tudja.

Nálunk is van bevándorlás, de ez többnyire korszerűen, virtuálisan történik.
Az állampolgárság megadásával nagyszámú új honfitársunk született, akiknek egy része költözött csak ide, egy része meg csak a nyugdíját veszi fel nálunk, míg a maradék mindössze arról szavaz, hogy ki vigyázzon a mi pénztárcánkra.
Aki ideköltözött, azok közül sokan már tovább is álltak a Csalagút irányába menetelve, mert nem szeretnek Ceausescura emlékezni, márpedig itt egyre több dolog emlékeztet a megboldogult Conducatorra.

A Mici ezt a helyzetet használja fel arra, hogy új ellenségeket találjon, merthogy ellenségek nélkül nem élet az élet, legalábbis az ő politikai élete ellenség hiányában fogy, mint a spinningező liba.
Az új ellenség a bevándorló, aki az ő földi paradicsomára feni a fogát, és aki ellen fel kell lépni, gyökerében fojtva el elburjánzását.
És fel kell venni a harcot a multikulturális világgal , általában az idegenekkel - Szent István meg le van szarva.
Tulajdonképpen érthető ez a dolog, hiszen annak aki lop, maga a rémálom, hogy elfogy a préda, márpedig a gazdasági népmozgások megállításához  gazdasági módszerek kellenének.
Nevezetesen, biztosítani kellene a népek megélhetését saját szülőföldjükön.
Fegyverkezni, háborúzni egyszerűbb és kifizetődőbb.
A Vezér pedig imád háborúzni, eléggé gátlástalan és erőszakos is, úgyhogy most belevágott ebbe a saját kis kereszteshadjáratba.
Ennek során összemossa a bevándorlást - melynek célországa mi lennénk - a tranzit-szereppel, melynek során az afgán menekült átutazna az országon, ha lehetne.

Mivel Magyarország a schengeni megállapodás alapján az Unió külső határa is bizonyos viszonylatokban, ezért a mi feladatunk a menekültek, átutazók megállítása, ami rendben is van.
Nem egyszerű feladat, most derül csak ki, hogy mennyire rövidlátó lépés volt a Határőrség beolvasztása a Rendőrségbe, de ez már késő bánat.
Az tény, hogy a bevándorlást szabályozni kell, az illegális bevándorlókkal szemben is fel kell lépni, de az is tény, hogy ez ma még nem akut probléma, úgyhogy hisztériát, és olyan látszatot kelteni, hogy a határon elfogott menekülők potenciális bevándorlók - hazugság.
Ez csak arra kell, hogy lehessen valaki ellen védekezni, hogy a társadalomnak ne jusson eszébe se ellene védekezni, hogy legyen kire az elhatalmasodó betegség gyűlöletét fröcsögni.

Kellene valami jó ötlet, de nincs.
Míg Simicska szánkózik, addig matracra sem kell vonulni a katonáknak, hátha meggondolja magát, esetleg az Alpokban agyonveri magát hólánccal, vagy beleszánkózik egy szakadékba.
De ha ez a probléma meg is oldódna, még mindig itt van Vologya, és lehet, ő is egy kövér dossziéval érkezik, mint Lázár az RTL-hez.
Ez az Angéla sem megbízható, még a szókincse is hiányos, nem tud mit kezdeni az illiberális kifejezéssel - hát mit lehet várni az ilyentől?
Szegény, szegény Mici, csak bele ne bolonduljon a gondokba!

:O)))

ELPATTANT EGY HÚR

Ezúttal Simicska Lajosnál, akiről írni már volt szerencsém.
Oka volt ennek, nevezetesen az, hogy vazallusait elszipkázta Viktor, merthogy elhatározta, hogy ő - egyéb cézárságain túl - médiacézár is lesz, nem teszi ki magát annak, hogy hajdani barátja mondja meg hű népének róla a frankót.
Így aztán eljött a hosszú kések éjszakája, Simicska alvezérei - főszerkesztők, elnökök, miegyebek - kaptak Orbántól egy olyan ajánlatot, melyet nem lehetett visszautasítani, és a kissé ingerlékeny médiacézár reggel érdekes helyzetre ébredt.
Hozzávetőleg úgy érezhette magát, mint Julcsa, aki hajnaltájt arra ébred, hogy az aratóünnepet az ő csupasz segge körül tartják a szérűn, és csak lassan rémlik fel neki, hogy éjjel - még a borozgatás előtt - Miska megígérte, hogy lehúzza róla a bugyit.

Mindenesetre, Simicska, mikor ráébredt a helyzetre, nem sokat tétovázott, lévén operatív természettel megáldva - melynek mellesleg igen sokat köszönhetett a Fidesz.
Nekilendült, és egy nekifutásból mindenkit kirúgott és leváltott, azokat is akik már lemondtak vagy felmondtak, emellett visszavette a strómantól a tulajdonát, és közben némi emocionális túlfűtöttségről tanúbizonyságot téve, de láthatólag nagy kedvvel nyilatkozgatott.
Olyan volt, mint a könyvelő, aki megnyerte a lottó ötöst, és most bemegy a munkahelyére és mosolyogva felajánlja osztályvezetőjének, hogy tehet neki egy szívességet, de akár kettőt is, mert igény esetén hajlandó megfordulni is.
Közben tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy kik is tulajdonképpen volt beosztottai, és ha már így szóbakerült, kicsoda-micsoda is a Mi Vezérünk, minekutána csak az elhűlt újságírók visszakérdezéseit  lehetett hallani: Mici?????

Nem hezitált, a nagy sikerre való tekintettel többször is elismételte, hogy hajdani barátja még a zigóta-állapotig sem jutott el, konkrétan egyelőre még csak csapkod a farkincájával, de reátalálása egy életerős petesejtre még hátrébb van.
Futtában kinevezte az árulók utódait, rendelt néhánytíz méter zongorahúrt, megvásárolt egy mészárszéket a megfelelő számú húskampóval, majd átmenetileg visszavett a tempóból.
Az általa tulajdonolt médiumoknál az élet ment tovább, - mint tudvalevő, egy jó főnök elhunyta is csak hónapok múltán tűnik fel a beosztottaknak, jelen esetben a leselejtezettek hiánya, ha nem mondja meg nekik, talán soha fel nem tűnik nekik.
Szóval, történelmi napok jönnek a jobboldali magyar média történetében, merthogy Süsü az állami televízióra épít, melyet szeletelőkéssel szaporít, a szeletek tetejére pedig díszítésként oda fogja pottyantani a most átadólistára tett csapatot, arra gondolván, hogy hihetetlen tehetségükkel majd átveszik a közbeszéd irányítását, míg Simicska médiabirodalma az állami megrendelések híján hamarosan összeroppan.

Én nem lennék ebben ennyire biztos, a nyomtatott sajtó tekintetében biztosan nem, mert a homo újságolvasusz a tradíciók híve, ha rászokik egy lapra, akkor idő kell hozzá, mire rájön, hogy már régebb óta a zöldségtermelők lapját olvassa az Újkommunista Kiáltvány helyett.
A televíziók esetén is ez a helyzet, a Hírtelevízió nézője csak alkalmilag, borzongani kapcsol át az ATV-re de aztán szemlesütve odébb is áll, mint akit pornónézésen kaptak.
Mindenesetre ezzel ismét szaporodott azon televíziók száma, melyek műsorukban boldogan mondanak véleményt Vezérünk hozzáértő kormányzásáról, az ország kiemelkedően jó helyzetéről és népünk felhőtlen boldogságáról.

Hogy miért nem látom kilátástalannak Simicska harcát Orbán ellen?
Leginkább azért, mert a közmédia természetesen magán viseli az állami szervezetek összes szép jegyeit: nagy, tohonya, lassú alkalmazkodóképessége nem teszi alkalmassá a szép harctéri szereplésre, olyan, mint egy csatahajó, míg Simicska médiája olyan, mint egy rakétacirkáló, mire észlelik a jelenlétét, már bugyborékolnak is lefelé a Mariana-árok mélye felé.
Reggel történt a zendülés, de délre már fel is harsant a kiáltás Simicska hajóján: kapitány a hídon!
Orbán médiája jelenlegi állapotában nulla, a köztévé egy még mozgó hulla, és még jó darabig az is marad.
Lehet bele dönteni a pénzt, ez a média világában kevés, a sikeres tevékenységhez ott kell kreativitás és szorgalom is, ahol pedig a kreativitás csúcsa Habony Árpád fejetetején lelhető, hát, ott bizony nehéz napok is jöhetnek.

Természetesen hiba arra számítani, hogy ettől kezdve a Magyar Nemzet folytatásokban fogja közölni Zoja Kozmogyemjanszkaja titkos naplóját, de az nem elképzelhetetlen, hogy a hangvétel veszít szélsőségességéből, tárgyilagosabb és korrektebb lesz, miközben a média ekevasa úgy szántja Orbán hátát, mint hajdan a Rába-Steiger görgősekéje a szent magyar anyaföldet.
Simicska természetesen megideologizálta szent felhorgadását, mondván, hogy a választások előtt már elfordult Orbán elképzeléseitől, merthogy ő minden ellenkező híresztelés dacára hajdan demokratikus országról álmodott. 
Ne zárjuk ki ezt az opciót se, de azért, ami azt illeti, felijedhetett volna előbb is.
Mi meg ragaszkodjunk materialista gyökereinkhez és ne tévesszük szem elől azt, hogy a világot az érdekek mozgatják.
Jelen esetben is első a megszerezhető libacomb, utána jön csak az ideológiai szilárdság.
De ez esetben az érdekek egybeesnek, Orbánt el kell távolítani, és ennek érdekében igen jól jöhet ez a lépés, merthogy a demokratikus oldalnak legfeljebb iskolai füzetekről leáztatott vignetták állanak rendelkezésre nézetei terjesztése céljából - pragmatikusan kellene kezelni ezt a kérdést.

És várni, míg Orbánt maga alá nem temeti az a nagy kupac, melyet személyesen volt oly kedves idecsinálni az ország közepére.
Addig is nézzük bizakodva újabb és újabb mutatványait, figyeljük, hogy próbál kicsúszni minden szorult helyzetből és csóváljuk a fejünket: Mici, Mici, rossz vége lesz ennek.
Azért a Dunába ne dobjuk, hát hiányzik nekünk egy randapofájú sellő?

:O)))

NAGY FIDESZ TÉBOLYDA

Hát nem volt hiábavaló Mezőkövesdre utazni a Fidesz-frakciónak, a kénes víz sokat hozott rajtuk.
Hülyébbek, mint valaha is voltak.
Állítólag javaslatot tettek a kormánynak egy új, nagy budapesti kórház felépítésére. 
"A Fidesz-KDNP frakciószövetség felkérte és felhatalmazta a kormányt arra, hogy az ehhez szükséges anyagi forrásokat - európai uniós pénzek felhasználásával is - teremtse elő, döntsön az új intézmény helyszínéről és felépítésének ütemezéséről."

Remek javaslat, méltó hozzájuk, éppoly eszetlen, mint ők maguk.
Gőzerővel folyik az egészségügy szétverése, Molnár Lajos exminiszter elképzeléseiből kiemelték, ami kellemetlen és kiradírozták, ami eredményt hozott volna, az egészet narancssárgára festették és most elégedetten szemlélik az intézmények csendes torzsalkodását.
Haladunk előre.
A módszer a maffia módszerére emlékeztet - az áldozatokkal megásatják saját sírjukat, sorbaállítják őket a gödör szélén és már csak a vezényszót kell kiadni - egy lépést előre lépj! 
Folyik a huzakodás a kapacitásokkal kapcsolatban, az intézmények eldönthetik egymásközt, hogy kinél milyen orvosszakmai munka szűnjön meg, aztán amikor már nagykeservesen megegyeznek, akkor közlik velük, hogy úgy három közepes kórházra való finanszírozás elvonásáról is döntsenek - mintha a döntésre illetékesek így akarnának kibújni a döntés felelőssége alól.

Aki valaha is olvasgatott már egy keveset az egészségügyről, az pontosan tudja, hogy a problémák zöme Budapesthez kötődik, és máshol nem is lehet megoldani ezeket.
És azt is tudja, hogy kardinális megoldás öt-hat kórház bezárása nélkül nem képzelhető el, de ezt senki sem meri felvállalni, merthogy ez már politika.
A helyi politikus pedig a következő ciklusban is helyi politikus szeretne lenni, ezért ha meghallja, hogy a területén levő halálgyárat be kívánják zárni, hát kézzel-lábbal tiltakozik ellene, merthogy ezt a választó számára hősies harcként lehet kommunikálni.
Márpedig itt mindenki harcolni akar, mert a harc lételeme a fidesz-magyaroknak, akik mindent és mindenkit le tudnak győzni, csak a saját mentalitásukat nem.
Így aztán új kórházat javasolnak építeni, természetesen Uniós források felhasználásával, merthogy az építésen van a husika, amit le lehet szopogatni, mint a libacombot.
Merthogy majd teljesen szabályosan fel lehet építeni az új, csili-vili intézményt vagyonokért, aztán lehet néhány év múlva a gazdagok kórházaként üzemeltetni, a szegényeknek meg jók azok az ispotályok, melyekre évtizedek óta senki nem költött semmit, a betegek ott fekszenek a foltos lepedőkön a K und K idején lovak számára felhúzott falak között, csendesen agonizálva.
De hát kit érdekelnek itt a betegek?
Akik a döntést hozzák, azok számára már ma is fellelhetők azok az intézmények, melyekben színvonalas ellátáshoz juthatnak, a plebsnek meg kuss, - hozzávetőleg ezt jelenti Orbán saját magát minősítő mondatra, hogy ő plebejus lenne.

Aki azt hiszi, hogy egy új kórház meg fogja oldani az egészségügy problémáit, az nagyon téved.
Ez a helyzet olyan, mint amikor a víz nélkül támolygó sivatagi vándor nyakába akasztanak egy gyémánt nyakéket, legfeljebb azt lehet elérni vele, hogy szép halott lesz.
Kórházat építeni tégla meg malter kérdése, meg kell még golyóstoll is a gép - műszer megrendelések aláírásághoz, kell a nagyolló a narancssárga színű szalag átvágásához - idáig egyszerű a dolog.
A gondok itt kezdődnek, mert az új gigamegakórházat üzemeltetni is kellene, ami pénzbe kerül, az meg nincs és a mai állapotok szerint nem is valószínű, hogy lesz.
Aztán kellenének bele orvosok, meg szakdolgozók, műszaki személyzet - mire felépül a csodakórház, addigra nem marad itthon egyetlen sem közülük, akkora a megbecsülésük.
Aztán eltelik néhány év és a kórház szépen lepusztul, merthogy a folyamatos karbantartásra sem lesz pénz - mitől is lenne - márpedig azt már családiház-szinten is meg lehet tanulni, hogy ha leesik egy cserép, akkor annak a pótlása filléres költség, de egy idő után jöhet egy teljes födémcsere...

A kormány majd kiválasztja a helyszínt, miközben némelyik működő intézmény töredék ráfordítás árán feljavítható lenne a XXI. század színvonalára és gond nélkül bővíthető is lenne.
Példa erre - mondjuk - a Dél-Pesti Jahn Ferenc kórház, melyet ugyanúgy hagytak lepukkanni, mint az új kórházat fogják, de amelyik szerkezetileg tökéletesen alkalmas lenne a felújításra, a bővítéshez meg rendelkezésre áll egy hatalmas épület beton-csontváza, melyhez minden kapcsolódó közmű is rendelkezésre áll.
Nincsenek illúzióim, a proli-környék nem teszi vonzóvá a sok kifinomult tahó számára a projektet, és faguriga legyek, ha a helyszín nem Buda lesz.
Ahogy saccolom, vagy a János kórház helyén, vagy a Hűvösvölgyi úton, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet  - a Lipótmező helyén fog megvalósulni Orbán Álma.
Ami igaz - igaz, közelebb van a Cinege utcához, mint Graz.
Tulajdonképpen ezen a javaslaton csak háborogni lehet, és talán ez a legnagyobb baj vele, merthogy úgy csöppentették be a köztudatba, mint ahogy a prosztataproblémákkal küzdő veterán, aki - mikor már éppen elpakolta a felszerelést - minden előzmény nélkül, egyszercsak odacsöppent a gatyába.
Ki találta ki, hogy erre 2015 Magyarországán szükség van, vagy, hogy éppen erre van szükség?
Hol vannak a hatástanulmányok, hol a gazdaságossági számítások, hol a kalkuláció a várólistáknak az új intézmény okozta költségvetés-növekedéséből adódó növekedéséről?
Valaki azt is elmondhatná, hogy mitől lett ez éppen most ennyire sürgős?

Orbán kulcsra akarja zárni az országot "be kell reteszelni Magyarország ajtaját", egyetlen megélhetési bevándorlóra sincs szükség - állítja.Én azt gondolom, hogy Orbánt kellene elreteszelni, az sokat lendítene az országon.
Remélem, még megérem..
Nálunk gazdagabb országokban magyar, lengyel, pakisztáni és indiai bevándorlók gyógyítanak - gond nélkül, eredményesen.
Igaz, nem fizetnek milliókat off-shore cégeken keresztül senkinek.Hát, majd meglátjuk, ki fog gyógyítani, ha a magyar orvosok száma a kritikus szint alá csökken, ha majd az egészségügyi szakdolgozó is rájön, hogy képzettségét, felkészültségét a Lajtán túl megbecsülik, ha majd az ország lélekszáma hétmillió felé tendál.Gyurcsók sámán előtt hatalmas perspektíva nyílik, majd révül egyet-egyet, mi meg vagy gyógyulunk, vagy nem, utóbbi esetben kezdődhet  uniós pénzek bevonásával a Gigaravatalozó-projekt.

Azt ne írja egyetlen kommentelő se, hogy pesszimista vagyok, mert ez nem pesszimizmus, ez csak egyszerű helyzetértékelés...

:O)))